Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Palotás Attila
1 tétel
2010. december 15.
Megsemmisítették a Mária-szobrot
Eddig azt hitték, hogy évtizedekkel ezelőtt befalazták, de a felújítási munkálatok közben kiderült, hogy a szobrot mégiscsak kiemelték az üregből. A gimnázium öregdiákjai utánajártak az ügynek, és tervbe vették, hogy saját erőből, vagy külföldi segítséggel, visszahelyezik a szobrot az épület homlokzatára. Október elején derült ki, hogy a marosvásárhelyi katolikus főgimnázium homlokzatát egykoron díszítő Mária-szobor helyén csak egy papír cetli van, holott mindenki azt hitte, a kommunista rendszerben befalazták a szobrot, mivel nem illett az ideológiához.
A kommunista rendszer igyekezett eltüntetni a korábbi idők emlékét, főleg a magyar vonatkozásúakat. Nem lehetett könnyű a magyar nemzetiségű munkásokból álló csoportnak, hogy parancsra eltávolítsák a szobrot.
Miután az ügy nyilvánosságot kapott a helyi sajtóban, a Brassó megyei Fogarasról levélben jelentkezett az egykori brigádvezető fia, akitől az öregdiákok további információkat szereztek. Ezen a nyomon indulva eljutottak a volt iskolaigazgatóhoz, aki viszont megtagadta a tájékoztatást. Később jelentkezett személyesen az egyik munkás is, aki Oláh Dénes katolikus esperessel beszélgetett. Megkeresésünkre az esperes azt mondta, szerinte nem szükséges a múltban kutakodni, és visszautasította a nyilatkozatot.
- Palotás Attila, aki az akkori munkálatokban – 1962. szeptember 11-én – jelen volt, és aki jelentkezett a Szent János marosvásárhelyi plébánián elmondta, hogy a szobrot kiemelték, ledobták és összetörték – idézte a szemtanú szavait Kiss Dénes a Sanctus Emericus Egyesület elnöke. Az öregdiákok azt tervezik, hogy önerőből, vagy ha túl sokba kerülne, akkor közadakozásból és külföldi támogatással elkészíttetik a szobor élethű másolatát és visszahelyezik eredeti helyére. Az 19o3-19o5 között épült intézményben jelenleg az Unirea Kollégium székel. Az épületet visszaigényelte és visszakapta a katolikus egyház, de 15 évre bérbe adta a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak.
Gáspár Botond, Katyi Antal
Erdély.ma