Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Pál-Hadnagy Ilona
1 tétel
2015. április 3.
Lélek-Hang
A Fehérváry Egyesület ötlete alapján indult a Lélek-Hang klubest Bibarcfalván. Az első klubest meghívottja Pál-Hadnagy Ilona gyógypedagógus, mentálhigiénés szakértő volt, a házigazda szerepét pedig Baló Tünde Ibolya pedagógus látta el.
„A hétköznapok rohanásában legyen számodra néhány óra, amikor szíved betakarja a béke puha álomtakarója. Induljon el minden napod szeretettel és békességgel a szívedben és lelkedben”– a sok szép gondolat mellett ezekkel a szavakkal nyitotta meg az estet Baló Tünde Ibolya.
A folytatásban interaktív tevékenység zajlott „A televízió hatása” témakörben. A résztvevők sok-sok értékes gondolatot hallgathattak meg, megtudva, hogy a mértéktelen és nem szűrt tévénézésnek többnyire káros hatása van mind a gyermekek, mind a felnőttek körében.
A Fehérváry Egyesület nevében Tordai Iluska köszönte meg az előadónak és a házigazdának az értékes gondolatokat, az érdeklődőknek pedig a részvételt, a kellemes és jó hangulatban eltöltött órákat.
A elkövetkező klubestek során a család, a gyermek, az emberi kapcsolatok, az egészség, az egészséges életmód témakörökben fognak társalogni, ezen kívül helyet kapnak összejöveteleiken a különböző tevékenységek, és természetjáró túrákat is szerveznek.
A következő találkozó április 7-én, kedden este 7 órától ugyancsak a helyi kultúrotthon kistermében lesz. Meghívott vendégek: Veress Erzsébet szakpszichológus és Veress Réka orvos (Gyula, Magyarország).
Az előadás témája: Természet vagy neveltetés. Az est házigazdája Benedek Erzsébet Andrea pedagógus lesz. Szeretettel várnak minden érdeklődőt.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)