Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Pálffy Péter
2 tétel
2014. augusztus 5.
Vándorszínészek komédiáztak az újszentesi iskolaudvaron
A nagybodófalvi felkészülés és sikeres bemutató után Temes és Arad megyei turnéra indult a Bánsági Vándorszínház társulata. A magyar színjátszás hőskorát felidéző, a vándorszínész Petőfi Sándor nyomdokain járó társulat Nagybodófalva után eljutott Igazfalvára, Lugosra, Végvárra, Újmosnicára és Újszentesre, játszott romkocsmában, templomkertben, iskolaudvaron és (kényszerűségből) kultúrházban. A hangulatos előadásokat minden településen nagy szeretettel fogadta a magyar közösség.
Augusztus 2-án, szombaton az újszentesi iskola udvarán vert tanyát a Bánsági Vándorszínház társulata, ahol szökőkút csobogása szolgáltatta a hangulatos háttérzajt Plautus ókori színműíró Casina című vásári komédiájának előadásához. A „rhapsodos” Lanstyák Ildikó gitárját pengetve avatott be a vénségére a szerelemtől megbolondult római szenátor történetébe, aki meg akarván csalni nagyszájú nejét, talpnyaló szolgájával együtt csapdába esett és csúfosan meglakolt cselszövéséért. A Mátyás Zsolt Imre rendezte előadás önfeledt komédiázásra nyújt lehetőséget az Aszalos Géza, Kocsárdi Levente, Benczi Tekla, László Réka, Fekete Ágnes, Lanstyák Ildikó, Nagy Karina, Mihály Csongor, Pálffy Péter összetételű vándortársulatnak. Az előadás eredeti zenéjét Kiss Attila szerezte, az egyszerű, praktikus, ötletes díszletet Albert Alpár tervezte. Az újszentesi előadás közönsége nagy tapssal honorálta a vándorszínészek fergeteges produkcióját.
A bánsági vándortársulat, az előadás és a turné létrejöttét a Bánsági Közösségért Egyesület és az Etnikumközi Hivatal (DRI) támogatja. „Nagy teljesítmény, amit a Bánsági Vándorszínház csapata elért az elmúlt hetekben – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Molnár Zsolt parlamenti képviselő. Nem kis munka volt előkészíteni és összeállítani az előadást, amely jelentősen hozzájárul a nyugati országrész magyar szórványközössége kulturális életének gyarapodásához. Nagy öröm számomra, hogy hozzájárulhattam az előadás és a turné megvalósításához és meg vagyok róla győződve, hogy a Vándorszínház ötlete gyökeret ver a Bánságban. Mindenképpen támogatni fogjuk a folytatást!”
A Bánsági Vándorszínház augusztus 3-án, vasárnap Magyarszentmártonban, augusztus 4-én, hétfőn Óteleken vendégszerepelt. A turné következő állomásai: augusztus 5-én Zsombolya, augusztus 6-án Nagyszentmiklós, augusztus 7-én Pécska, augusztus 8-án Magyarszentpál, augusztus 9-én Kisiratos, augusztus 10-én Simonyifalva, augusztus 11-én Arad és végül augusztus 12-én Majláthfalva. A szabadtéri előadások este 21 órakor kezdődnek, a részvétel ingyenes.
Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad)
2015. november 25.
23. nem hivatásos színjátszók találkozója
Az Artsy M Diákszíntársulaté a Színpad díj
November 20–22-én az erdőszentgyörgyi művelődési otthonban a 23. alkalommal szervezte meg a Kis-Küküllő mentiműkedvelő színjátszók találkozóját a Maros Megyei Tanács, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Nevelés Maros Megyei Központja és a Bodor Péter Művelődési Egyesület.
A három nap alatt sorban felléptek: az erdőszentgyörgyi Bodor Péter színkör, a szászrégeni Rosszcsontok, a nyárádszeredai Bimbócska, a csíkfalvi Tündérkert gyermekszínjátszó csoportok, a szászrégeni Csim-Bumm ifjúsági és gyermekszínjátszó csoport, a mezőkövesdi színészeti egyesület, a dicsőszentmártoni népszínház, a szovátai Szarkafészek, a kovásznai Pódium, a marosvásárhelyi Artsy M diákszíntársulat, a sepsiszentgyörgyi Visky Árpád színjátszó társulat, a szászrégeni Kemény János népszínház és a krasznai Tinikomédiások.
A rendezvény célja, hogy lehetőséget kínáljon nem hivatásos színjátszóknak a megmérettetésre, a találkozásra, a tapasztalatcserére. Az immár 23 éve megszervezett rendezvénynek a házigazdákon kívül vannak visszatérő vendégei is, mint a szászrégeni, a dicsőszentmártoni, a nyárádszeredai csoport. A lehetőség szerint pedig más megyékből, sőt a határon túlról is beneveznek együttesek. Az idén a kovásznai Pódium és a krasznai Tinikomédiások voltak a távolabbról érkezett fellépők.
A háromnapos színpadi szemlét követően a színművészekből, színházi szakemberekből álló zsűri, azon kívül, hogy mindegyik előadást külön-külön értékelt, az idén a legrangosabb előadásnak járó díjat a marosvásárhelyi Artecotur Egyesület által működtetett Artsy M diákszínjátszó csoport József Attila verseiből összeállított Elutazni önmagunkhoz című verses-zenés produkciójának (rendező: dr. Gyéres Júlia) ítélte oda. Az előadást állva tapsolta meg a közönség, s a zsűri véleménye is alátámasztotta a közönség tetszését. Az előadásban szerepeltek: Böjthe Róbert Zoltán, Bölöni Anna Tímea, Bugnár Szidónia-Erika, Domahidi Kata, Göktas Leyla Anna, Göllner Boróka, Jancsó Előd, Maier Krisztina, Mátyási Katalin, Nagy Andrea, Páll Endre Csaba, Rózsa Arnold, Szabó János Szilárd és Vajda Boróka.
Mint ismeretes, a marosvásárhelyi Artecotur Egyesület 2012-ben jött létre azzal a céllal, hogy ápolja az erdélyi kultúrát és művészetet fiatal tehetségek felkarolásával. 2013-ban alakult meg az Artsy M Theater Troup (diákszínjátszó csoport), amelynek tagjai színészmesterséget, beszédtechnikát és zenét tanulnak. Eddig a díjnyertes előadáson kívül a diákok bemutatták a Musicking – most rólunk szól – című zenés összeállítást (rendező: drd. Molnár Kinga, Faragó Zénó), Lewis Carroll Alice Tükör-országban című darabját (rendező: Faragó Zénó), Nagy Andrea Ha nem kapok levegőt! című környezetvédelmi témájú egyfelvonásosát (rendező: Pálffy Péter), a Mátyás király tréfái című mesefeldolgozást (rendező: dr. Gyéresi Júlia). Az idén dr. Gyéresi Júlia (beszéd-technika) mellett Csíki Szabolcs színművész (színészmesterség) és Illés Alexandra színművészeti egyetemi hallgató (zene, ritmusgyakorlat) tanítja a diákokat. Egyesületvezető: Vajda György.
A továbbiakban a felnőtt színjátszók közül Fábián András Szászrégenből alakítási díjat kapott Marci bá alakjának megformálásáért Szentimrei Jenő A tisztás című darabjából. A dicsőszentmártoniak közül díjjal jutalmazták Csíki Ibolyát, a szovátaiak közül pedig Kertész Ildikót női alakításáért. A krasznai Ozsváth Ilona a diákszínjátszás terén kifejtett tevékenységéért kapott díjat. A Bodor Péter színkör teljes csapata különdíjat kapott személyiségfejlesztő munkájáért – tájékoztatott Kovrig Magdolna főszervező.
Erdélyi György
Népújság (Marosvásárhely)