Marosvásárhelyen a Református Kollégium fennállásának 450. évfordulója alkalmat nyújt arra, hogy felidézzék azokat, akik életükkel fizettek azért, mert szembeszálltak az önkényuralommal vagy az embertelen diktatúrák végeztek velük. Török Jánost a Mack József által szervezett összeesküvésben vállalt szerepe miatt 1854. március 10-én kivégezték a marosvásárhelyi Postaréten. A Székely Vértanúk emlékműve lett a Maros megyei magyarság március 15-i megemlékezéseinek a színhelye. Az iskola két izraelita vallású volt diákját, Tischler Mártont és dr. Farkas Róbertet Auschwitzba hurcolták és elpusztították. Kincses Előd olyan személyiségekről emlékezett, akiket személyesen ismert és akik a kommunista diktatúra, sőt a posztkommunista utóvédharc áldozatai lettek. Nemes Károlyt az új hatalom az iskola igazgatói székébe ültette. Élete legnehezebb döntését Székely János írta meg A nyugati hadtestben. Nemes Károly azért került a Szekuritáté karmai közé, ahonnan csak halálos betegen szabadult, mert amikor a magyar tábori csendőrök szeme láttára a kivégzőosztag megtagadta halálraítélt katonaszökevény falustársának főbe lövését, jól döntött. Magyar királyi hadnagyként tisztában volt azzal, hogy a parancsmegtagadás valamennyi emberének felkoncolását vonta volna maga után. Ekkor tette meg a sorsdöntő lépést: azért, hogy többi katonájának életét megmentse, ő hajtotta végre a halálos ítéletet. Tanár- és hadnagytársa, Pálffy Antal, a hadbírósági tárgyaláson karakánul védelmezte Nemes Károlyt. A Szoboszlai-kirakatperben 11 embert végeztek ki, köztük Dr. Kónya Istvánt. Moyses Márton Kincses Előd osztálytársa volt, 1959-ben érettségiztek. 1956 őszén nem tudták, hogy miért került osztályunkba Moyses Márton. Csak a rendszerváltozás után tudták meg azt, hogy Kozma Béla igazgató embermentő akciójáról volt szó. Moyses ugyanis Magyarországra próbált szökni azért, hogy harcoljon a magyar forradalomban. 1960-ban, elsőéves egyetemistaként Kincses Előd Emese húgával egy előadóteremben ültek, amikor mindenki szeme láttára elhurcolta Moysest a Szekuritáté. A politikai foglyokat 1964-ben amerikai nyomásra kiengedték, de ő csak 1967-ban szabadult. Szabadulása után tovább üldözték, nem kapott megfelelő állást, kitűnő képességei ellenére nem tanulhatott tovább. A rendszer elleni tiltakozásként 1970-ben a brassói RKP-székház előtt felgyújtotta magát. A felületes kórházi ellátás következtében az égési sérülésekbe belepusztult. Visky Árpád színművészt sokan ismerték és elismerték rendkívüli tehetségét. A sepsiszentgyörgyi színházhoz került, összeszólalkozott két szekus tiszttel. Ezért államellenes izgatásért öt évre ítélték, másfél év után kegyelemmel szabadult. Többet nem engedték színpadra, 1986. január 12-én a városszéli erdőben felakasztva találták. Azóta is kérdéses: önkezével vetett véget életének vagy idegenkezűség is közrejátszott? Hegyi Lajos matematikus 1989. december 22-én a marosvásárhelyi Grand Szálló előtti gyilkos sortűz egyik halálos áldozata volt. Ismerői szerint egy rendkívüli tehetségű fiatalembert pusztítottak el a román hadsereg golyói. A gyilkos sortüzet parancsoló Cojocaru tábornok azóta sem felel a hat halottért. Ugyanúgy nem tesz semmit felelősségre vonásáért a(z) (i)gazságszolgáltatás, mint ahogy 1990. fekete márciusa miatt sem. Ez a helyzet felveti a politika, az RMDSZ felelősségét is! Hogyan lehetséges az, hogy a hét halottal járó bukaresti bányászjárásért és az 1989 decemberi sortűzért folyik a büntető eljárás, a marosvásárhelyi gyilkos sortűzért nem felel senki? Toszó Árpád mérnök 1954-ben érettségizett. Temesváron, 1989-ben, Tőkés László közeli munkatársa és védelmezője volt, ezért a szekuritáté célkeresztjébe került. A fordulat után pedig határozottan követelte anyanyelvi jogainkat, iskoláinkat, a temesvári sortüzek felelőseinek megbüntetését. Azért, hogy elhallgattassák, 1990 május végén tőrbe csalták és félholtra verték. Egy hónapra rá Budapestre került a Honvéd kórházba. Külső kényszerítő körülmények miatt felesége hazaszállította Temesvárra, ahol barátai szerint gyanús körülmények között, 1992 júniusában meghalt. A mártírok megérdemelnék azt, hogy az iskolánk udvarán vagy a Bolyaiak szobra mellett egy, a nevükkel megjelölt kopjafa őrizze emléküket. /Kincses Előd: Az iskola mártírjai. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 28./

Az együttlét, az összetartozás élménye
Bolyai-világtalálkozó
Mert bennünk van az iskola. S mi is ott vagyunk tetteink, eredményeink révén abban az immár világrészeket átfogó csapatban, amely azt az útravalót viszi, adja tovább, amelyet tudós tanárok s a Bolyaiak nevétől híres tanintézmény padjaiban sajátítottunk el. Hűséges öregdiákjai révén az ötévenkénti kerek évfordulókhoz kapcsolódó világtalálkozókon az iskola visszahív, hogy emlékeztessen és biztasson. A péntek esti szép lírai bevezető után – szeptember elsején reggel a csengő szavára kezdődött meg a VI. Bolyais Világtalálkozó nyitóünnepsége.
Alaphangját a négy felekezet nevében Csáky Tünde református lelkész, Oláh Dénes katolikus főesperes, Papp Noémi lutheránus lelkész és Kecskés Csaba unitárius esperes adta meg.
A Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre nevében az elnök Kirsch Attila mondott köszönetet dr. Zsigmond Barna Pálnak, a csíkszeredai magyar főkonzulnak, volt bolyais diáknak, aki a rendezvény fővédnökeként támogatta a találkozó megszervezését. A baráti kör vezetőségi tagjai mellett kiemelte a Református Kollégium és a Bolyai Farkas Elméleti Líceum vezetőségének, lelkes tanárainak és diákjainak a hozzájárulását a szervezéshez, a Teleki Téka Alapítvány és a Dr. Bernády György Közművelődési Egyesület szerepét, s köszönetet mondott a kisegítő személyzetnek.
Az iskola megalapításának 455. évfordulóját köszöntő hatodik világtalálkozó résztvevőit, akik a helybeliek mellett Kanadától Svájcig sok országból érkeztek, arra kérte, hogy egypercnyi csenddel adózzanak a néhai tanárok és diákok emlékének. Beszédében Kirsch Attila kiemelte annak az összetartó varázserőnek a fontosságát, amit Bolyai-szellemnek nevezünk, s amely örök nosztalgiát jelent a hazatérésre, hozzájárul a közösségi tudat, a nemzeti összetartozás érzésének a megerősítéséhez, az újra megtalált iskola rejtett értékeinek a felfedezéséhez. A világtalálkozót a Baráti Kör korelnöke, a 91 éves Keresztes Gyula nyitotta meg.
Az elszántnak semmi sem nehéz – idézte Zrínyi Miklóst, a nagy hadvezért Zsigmond Barna Pál főkonzul, aki arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy ma is vannak, akik félelemben próbálják tartani a magyarságot, hátha feladja iskoláit, amelyeket őseitől örökölt. Zrínyi népe régen karddal harcolt a földért, ma vállalkozó szellemmel, fejlesztésekkel, gyárakkal, vállalkozásokkal, családalapítással, gyermekek világra hozásával kell a földet megtartani. Ehhez létfontosságú, hogy gyermekeink szülőföldjükön színvonalas magyar iskolában tanulhassanak, amilyen a Bolyai Líceum vagy a Székely Mikó Kollégium, mondta a főkonzul, aki az egyházi iskolák fontosságáról beszélt. "Ma minden demokratikus gondolkodású embernek meg kell értenie, hogy az anyanyelvű oktatás, az egyházi iskolák a magyarok számára fontosak, és a háttérben, legyen az Mikó-ügy vagy MOGYE-ügy, ott van az egész nemzet konszenzusa, ahogy Zrínyi fogalmaz, a nemzeti egység. Magyarországon és Erdélyben az egyházi fenntartású iskolák voltak a megújulás zászlóvivői, ugyanakkor ékes bizonyítékai annak, hogy a vallás tanításán alapuló morál illetve a tudományos nyitottság nem összeegyeztethetetlenek egymással. Az iskola nem csupán a múlt értékeinek megőrzője, hanem a megújulás, az új vívmányok alkotásának, létrejöttének melegágya is. Elég itt iskolánk nagy tanáraira, tanítványaira gondolni, de köztudott, hogy Nobel-díjasaink zöme is egyházi iskolák padjaiból került ki. Magyarország csíkszeredai főkonzuljaként jó érzés ma úgy itt lenni, hogy nemcsak az egykori iskola, a közös magyar állampolgárság is összeköt sokunkat". Az állampolgárság, amely immár a szülőföldön is elérhető, erősíti és ugyanakkor törvényesíti azokat a szálakat, amelyek a magyar nemzet egységét képezik. Erőt merít a múltból, átsegít a jelenbe és reményt ad a jövőre. "Remélem, hogy a Mikó- ügy, a MOGYE-ügy, azaz az anyanyelvű oktatás kapcsán román barátaink is mellénk állnak" – tette hozzá.
Családi és saját emlékeit idézte dr. Kelemen Atilla akadémikus, parlamenti képviselő, akinek szépapja is a Református Kollégiumban tanult, s aki parlamenti tapasztalatai alapján cáfolta a főkonzul optimizmusát a román többség irányából tapasztalt megértést illetően. Csáky Károly református lelkész a Baráti Kör nevében fogalmazta meg a kérést, hogy a bejárati emléktáblák visszafordítása, a jelenleg látható feliratuk új emléktáblára való átírása és elhelyezése érdekében betű- és szójegyeket lehet váltani az ügy támogatása érdekében. Az iskola volt román diákjai nevében az 1983-ban végzett Chiorean Ioan emlékezett az orgona felavatására és vallotta büszkén bolyais diáknak magát.
A Bolyai Farkas Elméleti Líceumban és a Református Kollégiumban ma 1.500 diák tanul száz pedagógus irányításával, s kiváló eredményeikkel az erdélyi magyar középiskolák sorában az első helyen állnak – hangzott el Bálint István igazgató köszöntőjében. Székely Emese, az 1994-ben újraindított Református Kollégium igazgatónője csalódottságát fejezte ki, hogy a 455 éves iskola épülete rossz állapotban fogadja a volt diákokat, majd reményét fejezte ki, hogy a legközelebbi találkozón talán sikerül olyan szépre felújítani, amilyenre közadakozásból száz évvel ezelőtt felépítették. Sajnálatát fejezte ki, hogy a világtalálkozón résztvevők nem lehetnek jelen a Székely Mikó Kollégiumért tüntetők mellett, és felolvasta az ünnepségre összesereglett több mint ezer öregdiák álláspontját, amelyben elítélik a sepsiszentgyörgyi kollégium visszaállamosítására hozott igazságtalan döntést és a visszaszolgáltató bizottság tagjait ért büntetést. Majd Bethlen Gábor fejedelem szállóigévé vált mondását idézve – ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? – kifejezte reményét, hogy a Fellebbviteli Bíróság hatályon kívül helyezi az igazságtalan döntést.
A nyitóünnepség zárómomentumaként a résztvevők megkoszorúzták a Bolyaiak szobrát, majd az iskola udvarán két újabb emléktáblát lepleztek le: az Albisi Bod Sándorét, akit a Református Kollégium nevelt és Bem tábori lelkésze volt, valamint a 210 éve elhunyt Kibédi Mátyus István orvostudorét, aki a neves külföldi egyetemeket megjárva tért haza és szolgálta hatósági orvosként, meghatározó értékű orvosi könyvek szerzőjeként az erdélyi magyar orvostudományt.
Márkos Ferenc, az Egyesült Államokban élő egykori bolyais diák, sporttanár és festő munkájának eredményeként megörökített tanárok munkásságáról laudáció hangzott el. Kozma Béla tevékenységét Mátyás Zoltán öregdiák, a Pálffy Antalét dr. Weszely Tibor Bolyai-kutató, a Horváth Andrásét Klósz Bálint öregdiák, a Fülöp Györgyét Albertini Zoltán testnevelő tanár, a dr. Kiss Elemérét Balás Árpád öregdiák, a Kirsch Mártáét dr. Oláh Gál Róbert Bolyai-kutató méltatta.
A kora délutáni órákban színvonalas tudományos előadások zajlottak párhuzamosan három helyszínen, zsúfolt nézőtér előtt. Volt, aki megpróbált ingázni a három terem között, de sajnos e sorok írójának ez nem sikerült. A Teleki Téka új olvasótermében dr. Weszely Tibor magyarázta el Bolyai János két zseniális felfedezését, amit a 26 nyomtatott oldalon latinul írt Appendixben jelentetett meg. Dr. Körtesi Péter, a Miskolci Egyetem professzora arról számolt be, hogy egykori bolyais diákként hogyan lett a matematikatörténet elismert nagykövete, rendszeres konferenciák elindítója és szervezője, Bolyai János tudománytörténeti jelentőségének a népszerűsítője a nagyvilágban, s közben nem feledkezett el szülővárosáról sem, ahol 2008-ban nagy sikerrel szervezett nemzetközi konferenciát. Dr. Oláh Gál Róbert, a Sapientia EMTE tanára a Bolyai-kutatás megoldott és nyitott problémáit ismertette a hallgatósággal, s fogalmazott meg a kutatók számára új feladatokat. Az előadásokat beszélgetés követte arról, hogy a legnagyobb magyar tudós miért nem került be a magyar akadémikusok sorába, holott a világörökségi listán az Appendix mellett még egy magyar szerző könyve, Kőrösi Csoma Sándor tibeti-angol szótára szerepel.
Még a bejárat előtti lépcsőn is ültek a Bernády György-amfiteátrum előtt, ahol Spielmann Mihály történész (Bolyaiak kora), Oláh Anna tanár (Egy jeltelen sírtól – a világemlékezetig), Kiss Székely Zoltán tanár (Újabb adalékok a marosvásárhelyi Református Kollégium Természetrajzi Katedrájának történetéhez), Klósz Bálint tanár (Ép testben ép lélek) tartott előadást. Ezt követően dr. Péterffy Árpád szívsebész professzor hozta összefüggésbe az 1944. szeptember 13-i tordai csatát, amely négy hétre feltartóztatta a szovjet előrenyomulást, a kolozsvári magyar egyetemen és az egyetemhez tartozó klinikákon történt változásokkal.
Hasonlóan érdekes előadások zajlottak a díszteremben is, Oniga Erika a Református Kollégium százéves épületegyüttesének építéstörténetéről, Berekméri Róbert a Református Kollégium levéltáráról, Kálmán Attila az erdélyi főurak adományairól tartott előadást.
A tanári szobában hangzott el a mai Református Kollégium és a Bolyai Farkas Elméleti Líceum bemutatása, a Budapestről érkezett dr. Szalai Zoltán a Mathias Corvinus Collegiumban folyó tehetséggondozásról számolt be.
Bár sokszor hallottuk az öregdiákok adomáit, ezúttal is érdekes volt részt venni a dr. Tőkés Béla professzor vezette visszaemlékezésen, ahol kiderült, hogy ugyanaz az iskola hányféleképpen él a volt diákokban, milyen ösztönző tényezők és sérelmek motiváltak egyeseket, hogy a szakmájukban a legjobbak közé verekedjék fel magukat. Amiképpen az is, hogy milyen sokat köszönhetünk az öregdiákoknak az iskola címerének újraalkotásától a múlt sok más emlékeinek megőrzéséig és nem utolsósorban a világtalálkozók megszervezéséig. A sport kedvelői természetesen a sportvetélkedőket követték, s az Élő könyvtár résztvevőit is igénybe lehetett volna venni talán nagyobb mértékben is egy-egy kötetlen beszélgetésre.
Szombaton este a Kultúrpalota nagytermében sikeres gálaműsor bizonyította, hogy a tudomány mellett a művészetek művelésére és ápolására is tudott és tud nevelni az iskola. A hatodik világtalálkozó résztvevőit a Gaudeamusszal köszöntötte a kollégium Enyedi Csaba vezette kamarakórusa, majd az erdélyi régizene világába kalauzoltak el László József fizikatanár tanítványai, a Kájoni János furulyaegyüttes tagjai, s vajdaszentiványi táncot adott elő az iskola tánccsoportja. A műsor vendége volt egy bolyais család, Kilyén Ilka, a Tompa Miklós Társulat színésze és lánya, Ritziu Ilka- Krisztina, a Művészeti Egyetem hallgatója, akik Ritziu Dániel, a fiú zenekíséretével énekeltek. Pethő László Arccal a végtelen felé című versét Ördög Miklós Levente, a Tompa Miklós Társulat színművésze szavalta, majd a feleségével, Szabadi Nóra színművésszel musicalrészleteket adtak elő. Mozartot játszottak a budapesti Bolyai János vonósnégyes tagjai. Csíky Boldizsár zeneszerző jóvoltából a geometria és a hegedű találkozásáról is meggyőződhettünk, a Bolyai-képletben felfedezett zenét Selmeczi János budapesti hegedűművész tolmácsolta. Kocsis István A tér című monodrámájából Sebestyén Aba, a Tompa Miklós Társulat tagja adott elő részletet. A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia fiatal szólistái – Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente és Trózner Kincső – Ávéd Éva zongorakíséretével örökzöld operarészletekkel szórakoztatták a jelenlévőket.
A bolyaiság lényege a hit, a magyarság és az európaiság hármas egysége. Ennek szellemében énekelte közösen az iskola kamarakórusa és a közönség Kovács András szerzeményét, a Bolyai-indulót. A műsort Kovács Levente rendezte, Szabadi Nóra és Bodolai Balázs vezette.
És úgy tűnik, hogy a "találkozó vasárnapra sem fáradt el", hisz tele volt a Vártemplom. Csáky Károly református lelkész, öregdiák igehirdetését követően dr. Soós Zoltán ismertette a szépszámú érdeklődővel a marosvásárhelyi vár történetét az újabb ásatások tükrében, majd dr. Szekeres Gerő beszélt pályafutásáról és a várban épülő geodezikus kupoláról. Közel ötvenen vettek részt a református temetőben tartott megemlékezésen, ahol megkoszorúzták a tanárok és diákok emlékére emelt kopjafát és a két Bolyai sírját.
A beszámolóhoz hadd tegyük hozzá, hogy esténként az iskola udvarán a Tonight Jazz Quartet, a DNS, az Autostop, szombaton pedig a Vecker, Detox, Vírus ifjúsági rockzenekarok valamint a Cold Taste és a Bojtorján zenélt, s közben a sátrak alatt régi osztálytársak, barátok, ismerősök találkoztak, beszélgettek, örültek az együttlétnek.
Összességében gondosan, jól szervezett találkozó volt, az összetartozás, az együttlét felejthetetlen élményével.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

60. évfordulót ünnepel a Bolyai Farkas Elméleti Líceum
Iskolánk névadásának 60. évfordulóján, 2016. november 17-én 13 órakor a Bolyai Farkas Líceum dísztermében ünnepi megemlékezést tartunk.
Dr. Bálint István, az iskola igazgatójának megnyitó beszéde után Kirsch Attila, az Öregdiákok Baráti Körének elnöke méltatja a történelmi jelentőségű eseményt. Ezt követően dr. Gyéresi Árpád nyugalmazott egyetemi tanár, az iskola volt diákja emlékezik az 1956. novemberi eseményekre, és feleleveníti személyes élményeit az azt követő felújítási, átépítési és bővítési munkálatokkal kapcsolatosan. A megemlékezés iskolánk tanulóinak ünnepi műsorával zárul.
1956. november 17-én, városunk magyar nyelvű lakosságának nagy megelégedésére hosszú várakozás után végre engedélyezték a 399 éves magyar iskolának a Ranghet Iosif elnevezés helyett BOLYAI FARKAS nevének felvételét. Annak a tudós professzornak a nevét, aki 47 éven át tanított ebben a kollégiumban, és több tudományos matematikai könyvet illetve tankönyvet írt. Igazi polihisztorként számos művészeti, technikai és tudományos téren jeleskedett. Fia, a zseniális Bolyai János, bővíteni óhajtván apjától megtanult ismereteit, ide iratkozott be, majd eminens diákként itt tette le a maturandusi szigorlatokat 15 évesen. Földi léte zenit és nadír közt telt el…
Az 1956. november 17-i időzítés a legmegfelelőbb volt, hiszen három nap múlva, halálának 100. évfordulóján a nagy Bolyai Farkasra emlékezett a tudományos világ. A kegyelet és hála jele volt ez! Hasonló érzésekkel emlékezünk most, halálának 160. évfordulóján.
Egy év múlva az iskola előtti téren leleplezték Csorvássy István és Izsák Márton közös alkotását: a két Bolyait ábrázoló köztéri szoborkompozíciót. A magyar tudománytörténet eme két tündöklő csillagának emelt emlékmű örök mementó: hirdeti a két kőbe vésett lángelme életművének halhatatlanságát, dacolva az idővel, és a hiperbolikus tér végtelenjében a minket fenyegető pusztító, gyilkos szelekkel.
1956. november 17-ét követően – a párt- és államhatósági szervek rendelkezése nyomán – az iskola homlokzatáról eltávolították a Ranghet Iosif nevet, és helyébe a "Bolyai Farkas Középiskola" névtábla került.
A névváltoztatást az iskola akkori tanári kara és a szülői bizottság kezdeményezte. Ebben kiemelkedő szerepe volt dr. Kozma Béla igazgatónak és Pálffy Antal matematikatanárnak. E két tanár határozott, következetes kiállásának, bölcs érvelésének köszönhetően valósulhatott meg a nemes cél. Kitartó munkájukat nemzeti kultúránk iránti aggódás és felelősség, ugyanakkor józan előrelátás jellemezte. Kiemelkedő szerepük a mindenkori utókort hálára és tiszteletteljes főhajtásra kötelezi.
Ma a Bolyai Farkas Líceum a bölcsesség fellegvára, a humánum szentélye, Erdély és az ország egyik legjelesebb szellemi műhelye, ahol az elmúlt évtizedek alatt – a Bolyai-szellem jegyében – számtalan kitűnő személyiség sajátította el az egyetemes tudás legújabb vívmányait, hogy a későbbiekben erre a szilárd alapra tovább építkezve az egyetemes tudomány és kultúra magasabb csúcsaira szárnyaljon, mindenhol és minden korban hirdetve a Bolyai-eszmeiség diadalát és fényesítvén szeretett iskolánk hírnevét szerte a nagyvilágban.
A megemlékezésre – melyre a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Református Kollégium–Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre rendezésében kerül sor – minden érdeklődőt várunk.
Buksa Éva-Mária ny. tanár
Népújság (Marosvásárhely)

A Bolyai Farkas Líceum névadásának 60. évfordulójára emlékeztek
A hála és a tisztelet jegyében
Az iskola névadásának 60. évfordulójára emlékeztek a tisztelet és a hála jegyében csütörtökön a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumban. Az ünnepségen az alma mater egykori tanulói is részt vettek, akik ma nyugdíjasok, de máig büszkék arra, hogy diákként átélték a névadás pillanatát és az azt megelőző eseményeket.
A telt házas ünnepségen elsőként dr. Bálint István, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, majd dr. Gyéresi Árpád nyugalmazott egyetemi tanár, az iskola egykori diákja, poénos részletekkel fűszerezve, a hatvan évvel ezelőtti diákélet számos érdekes mozzanatát elevenítette fel, hogy a teremben összegyűlt fiatalok betekintést nyerjenek elődjeik mindennapjaiba.
Mint mondta, ő társaival együtt még a Iosif Ranghet nevet viselő magyar tannyelvű fiúiskolában kezdte tanulmányait, és hamar összekovácsolódott a három fiúosztály, amely akkor azt a generációt képezte. – Tulajdonképpen átéltük azokat az időket, amikor sor került az iskola névadására és a megújulására is. A megújulásra azért volt szükség, mert az állaga leromlott, tekintettel arra, hogy a 40-es években, a háború idején kiürítették, és katonai kórházként működött az iskola, például a fizikumban műtéteket végeztek – emlékezett a múltra dr. Gyéresi Árpád. Abban az időszakban, amikor a felújítás történt, fokozatosan ki kellett üríteni az épületet, hogy a munkálatokat el tudják végezni, így a diákok ideiglenesen más iskolákba jártak, és a "kiszállások" idején feledhetetlen élményekkel gazdagodtak, ezek a diákcsínyek a mai napig élnek az emlékezetükben. A régi értékekről szólva, a nyugalmazott egyetemi tanár rámutatott, annak idején végzős 11. osztályosként nagy büszkeség volt, amikor szolgálatos osztályként volt egy kis karszalagjuk, felsorakoztak a tanári szoba előtt, és várták a szolgálatos tanárt, akinek jelenteni kellett, és akitől a feladatokat kapták.
– Felügyeltük a szünetekben a fegyelmet, hogy ne csellengjenek diákok a folyosón, és hogy betartsák a szabályt, miszerint a főlépcsőn csak a tanárok járhatnak – elevenítette fel az egykori házirendet a volt diák.
Ugyanakkor kiemelt néhány kiváló pedagógust, akikre a mai napig tisztelettel és hálával emlékeznek a kortársai. Például dr. Kozma Bélát, aki akkor fiatal tanárként volt az iskola igazgatója, dr. Horváth Ágostont, aki magyar és latin nyelvet, Pálffy Antalt, a népszerű Tóni bácsit, aki a matematikát tanította. – Az ő első óráin fel kellett írnunk a füzetbe, hogy a mathesis az a gyertya, ami nélkül olvasni nem lehet – jegyezte meg dr. Gyéresi Árpád.
Kirsch Attila elnök a szervező Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Körének nevében mondott köszöntőbeszédet. – Ünnepi pillanatok részesei vagyunk, mert emlékezünk. Mert van mire emlékeznünk, mert múltunk van, jelenünk, és ez elegendő garancia kell legyen a jövőnkre nézve, ha mindenki, ott, ahol van, megfelelőképpen helytáll és nemzeti közösségünket erősíti mindennapi munkájával. Iskolánk közel 460 éves múltra tekint vissza, iskolatörténetünk bármely korának megvoltak a harcos fáklyavivői, akiknek örök hálával tartozunk. 1956. november 17-én, hatvan évvel ezelőtt történelmi pillanatot élt át az ősi schola. Bolyai Farkas halálának 100. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezésre készült az iskola. A szervezési előkészületek már 1955-ben elkezdődtek, példaértékű volt az együttműködés az iskola és a Bolyai Tudományegyetem között, de nem kis kihívást jelentett az iskola vezetőinek a tartományi és városi szervek támogatását is elnyerni. Nem szabad elfelednünk, hogy a magyarországi forradalom megtorlásának időszakában az iskola soha nem tapasztalt ellenőrzés alatt állt. Hatvan évvel ezelőtt, amikor az intézmény a kommunista központi vezetés egyik tagjának a nevét viselte, a szülői bizottság és a tanári kar döntése nyomán, az akkori igazgatóra, dr. Kozma Bélára hárult, hogy a javaslatot megtegye, hogy az iskola felvegye a Bolyai Farkas nevet. Egy ilyen javaslat megtételéhez nagy bátorság kellett akkor, de a fenntartásához még több. Hogy ez megvalósuljon, Bolyai Farkas életét és munkásságát népszerűsítő mozgalmat indított el a teljes tanári kar, mely megnyerte a közvélemény mellett a döntéshozó szerveket is. Közös küzdelem volt – nyugtázta a baráti kör elnöke, aki két érdekességet is megosztott hallgatóságával az 1956-os év kapcsán. Az egyik, hogy ekkor ért véget a fiúk 399 éves "egyeduralma" az iskolában, illetve hogy ebben az évben 309 gimnáziumi tanulóból 29,44 százalék nem ért el átmenő jegyet minden tantárgyból, és iskolaszinten a bukási arány 25,66 százalék volt. Ezek a számok a tanári kar igényességét bizonyítják – mutatott rá Kirsch Attila, aki szerint a Bolyai ma is városunk, nemzeti közösségünk büszkesége, a magyar felekezeti és világi oktatás példaképe, és ez a mindenkori utókort hálára és tiszteletre kötelezi.
Az ünnepség a Bolyai líceum diákjainak művészi műsorával zárult.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)