Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Pál Renáta
16 tétel
2013. február 26.
XVI. ODFIE Versmondó- és népdaléneklő verseny
Az erdélyi unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezeteként működő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) február 22–24. között közel százharminc résztvevővel, Marosvásárhelyen szervezte meg a XVI. ODFIE Versmondó- és népdaléneklő versenyt a Bod Péter Diakóniai Központban.
A péntek délutáni beiratkozást, illetve hivatalos megnyitót követően beszélgetős műsorra került sor Mesterek társaságában címmel. Vacsora után gitárest zárta a napot. A tulajdonképpeni verseny szombat délelőtt kezdődött. Az idei versenyre 58 fiatal jelentkezett Erdély, de mindenekelőtt Székelyföld különböző településeiről.A verseny ebédszünete után az olthézvízi Oltovány néptáncegyüttes lépett színre. A gálát a marosvásárhelyi Kamaszok Ifjúsági Társulat, labor@pont.hu című előadása nyitotta meg. A darab Kozsik József és Kovács Botond színművészek, illetve Molnár Kinga közös rendezése. A versmondó verseny első díját Román Eszter vihette haza Kolozsvárra, második Fekete Kincső Hajnal (Nagyajta), a harmadik Ghinea Lóránd (Sepsiszentgyörgy). A Napsugár Gyermekirodalmi lap különdíjában Tana Zoltán (Bölön), Fábián Hermina Hajnalka (Nagykadács) és Pál Renáta (Kiskadács) részesültek. A közönségdíjat Ghinea Lóránd (Sepsiszentgyörgy) kapta. A népdaléneklő versenyen az első helyezést Csóg Csengele (Erdőfüle), a második díjat a dicsőszentmártoni Kovács Melinda nyerte, míg a harmadik díjat Demeter Henrietta (Gyepes) vihette haza. A közönségdíjat Fekete Hunor (Nagyajta) kapta. Vasárnap a Bolyai téren lévő unitáius templomban Andorkó Attila kénosi lelkész alkalmi szolgálata zárta az idei versenyt. A rendezvény támogatói a Bethlen Gábor Alap, a Magyar Unitárius Egyház, a Magyar Ifjúsági Tanács, a Napsugár Gyermekirodalmi lap és az Antropocentrum Kulturális Egyesület .
Az ODFIE Elnöksége
Nyugati Jelen (Arad),
2014. június 16.
Tóth Árpád Irodalmi Kör
Véget ért a 2013–2014-es évad
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör június 10-én, kedden délután tartotta évadzáró munkaülését a megyei könyvtár Concordia Termében. A kör alkotóműhelye mutatkozott be verssel (Odry Mária, Mester József Tamás, Kleits Zoltán), prózával (dr. Brauch Magda, Jankó András, Katona Béla, Regéczy Éva, Czernák Ferenc), műfordítással (Regéczy Szabina Perle, Kiss Anna előadásában), képzőművészeti alkotással (Kolumbán Zsolt). E rendezvénnyel tulajdonképpen véget ért az irodalmi kör 2013–2014-es évadbeli tevékenysége.
Milyen is volt az elmúlt időszak? Tekintsünk csak vissza. Az irodalom barátai szeptembertől júniusig 10 foglalkozáson vettek részt. Megemlékeztek Kölcsey Ferencről, Janus Pannoniusról, Balassi Bálintról s a kuruc költészetről. A megemlékezéseken közreműködtek az Erdőhegy–Kisjenői Általános Iskola diákjai (vezető tanár Őzéné Vörös Kinga), az Ágyai Általános Iskola diákjai (vezető tanár Erdős Márta), az Aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola diákjai (vezető tanár Szabó László), az Az aradi Csiky Gergely Főgimnázium diákjai (vezető tanár Tóthpál Renáta).
A színvonalas irodalmi esteket Czernák Ferenc, Hevesi József, Katona Béla, Kiss Anna, Kolumbán Zsolt és Lovász Miklós szavalatai, felolvasásai tarkították.
Előadónk legtöbbször dr. Brauch Magda tanár, irodalomkritikus volt, ám Matekovits Mária és Matekovits Mihály tanár-házaspár Matematika a természetben és a művészetekben című előadása is maradandó nyomot hagyott a hallgatóság lelkében.
Az irodalmi kör alkotóműhelye idén is tevékenykedett. Dr. Brauch Magda, Brittich Erzsébet, Mester József Tamás, Ódry Mária, Regéczy Éva, Jankó András, Katona Béla, Hevesi József, Czernák Ferenc tollából sok-sok vers, prózai írás, műfordítás került ki. Bemutatták Dr. Brauch Magda tanár, irodalomkritikus Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent Személyi igazolvány című novelláskötetét, Ódry Mária képzőművész, költő a Kölcsey Egyesület gondozásában napvilágot látott Színek és szavak című verseket és festményeket tartalmazó könyvét. Ódry Mária, Kolumbán Zsolt, Brittich Erzsébet értékes képzőművészeti alkotásaival is megajándékozta a művészet szerelmeseit.
Reménykedjünk abban, hogy a következő évad tevékenysége még gazdagabb, változatosabb lesz az ideinél.
A szeptemberi viszontlátásra!
Regéczy Szabina Perle műfordító,az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör elnöke. Nyugati Jelen (Arad)
2015. április 17.
Tóth Árpád Irodalmi Kör
A magyar felvilágosodás és szentimentalizmus kezdetei
A Tóth Árpád Irodalmi Kör április 21-én, kedden délután 5 órakor tartja soros munkaülését a megyei könyvtár Concordia termében. Regéczy Szabina Perle műfordító ismerteti A magyar felvilágosodás és szentimentalizmus kezdetei című tanulmányát Kármán József halálának 220. évfordulója alkalmából. Felolvasással közreműködnek az irodalmi kör szavalói, az Aurel Vlaicu Általános Iskola (vezető tanár Szabó László), a Csiky Gergely Főgimnázium (vezető tanár Tóthpál Renáta) diákjai. Az est agapéval és Mester József Tamás pécskai költő meglepetésével zárul.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők! 
Nyugati Jelen (Arad)
2015. május 4.
Felnőtté avatták a Csiky Gergely Főgimnázium végzőseit
Sokat készültek rá…
Csütörtökön este hat órakor kezdődött az iskolai élet egyik legünnepélyesebb rendezvénye, a maturandus. A színház közönségtere megtelt emberekkel, a folyosón ideges vagy kapkodó diákok és tanárok szaladgáltak, a színpadon folyt a műsor. Aki leült a székbe, és onnan nézte végig az előadásokat, nem is tudja, milyen sürgés-forgás ment végbe a színfalak mögött.
Hat óra pár perccel el volt múlva, amikor két pár kiállt a színpadra, és megnyitották az estet egy mezőségi tánccal. A négy diák között ott volt Sisa Richárd is, aki rögtön tánc után másik szerepét igyekezett betölteni: Kocsó Alexandra mellett ő is bemondó volt. Színpadra invitálták Hadnagy Éva igazgatónőt, aki beszédével megnyitotta az estét, majd rögtön a 11. C osztály műsora következett, A kis herceg, melyben színészkedtek, táncoltak és zenéltek is a fiatalok.
Az osztályprodukció után kalotaszegi tánc következett, ezután egy beszéd. Minden évben meghívnak egy volt csikyst, hogy a felnőtté válás küszöbén álló fiataloknak tartson egy előadást, mondjon nekik pár szót a nagybetűs életről. Idén Király Andrea ügyvédnő kapta ezt a megtisztelő feladatot.
A 12. B osztály szintén egy minden egyben-produkciót állított össze, melyben görbe tükör és tánc is volt, A bukott turista címet viselte. Ez nemcsak tanáraikról, magukról is szólt, hiszen máris elkezdték felidézni a mögöttük lévő, lassan négy év poénjait és vicces történeteit.
A 12. A osztály tanulói saját táncukról nyilatkoztak úgy, hogy „[…] ez nem egy komoly produkció, (de) sokat készültünk rá, és sok fizikaóra bánta. Nagyon jellemez minket.” El kell mondanom, hogy az Uptown funk című sláger számos flash-mob háttérzenéje volt már, most azonban egy osztály táncolt rá, biológiaóra helyett.
A viccek és táncok után érzelmesebbre fogták a figurát Szabó Csilla tanárnő és kórusvezető diákjai. Păcurar Ariana, Simon Beatrix (11. A) és Demeter Márk Christopher (12. A) az Álmodd meg a csodát! és a Leszek a dalcímű énekeket adták elő. Ezután a főgimnázium tánccsoportja lépett fel, és adott elő egy salsát. A koreográfiát Erdélyi Kinga tanárnő készítette.
A műsorok végeztével az est lényegéhez értünk, a szalagavatáshoz. A három osztályfőnök, Páll Mária, Kreitler Tímea és Tóthpál Renáta büszkén tűzdelték a piros szalagokat a hófehér menyasszonyi ruhákra és a sötét színű zakókra. A három évfolyam egymás mögé sorakozott a színpadon, és miután megkapták szalagjaikat, sorban levonultak. Majd nemsokára vissza is vonultak, hiszen az este utolsó mozzanata az évfolyamkeringő volt, melyet Erdei Emese és Murvai Dávid, aki nem is olyan régen még maga is ott állt a maturandusok között koreografáltak. Ezután átvonultak a Jelen Házba, ahol tánc és beszélgetés után megválasztották az idei bálkirályt és bálkirálynőt: Pálfi Kinga és Wittmann Rudolf nyerte el ezt a kitüntetést.
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2015. június 18.
Tóth Árpád Irodalmi Kör
Véget ért a 2014–2015-ös évad
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör június 16-án, kedden délután tartotta évadzáró ülését a megyei könyvtár Concordia Termében. A kör jeles szavalói a 86 éves Kányádi Sándort köszöntötték, majd dr. Brauch Magda ismertette A mai magyar nyelvállapotcímű tanulmányát. A rendezvény Szarvashegyi Rozália ny. tanítónő és Kleitz Zoltán amatőr költő felolvasásával, Brittich Erzsébet, Katona István, Ódry Mária és Kolumbán Zsolt képkiállításával zárult. Ezzel véget is ért a 2014–2015-ös évad.
Milyen is volt az elmúlt időszak? Egy kis röpke visszapillantó!
Szeptembertől az irodalom szerelmesei 11 foglalkozáson vettek részt. Megemlékeztek: Karácsony Benőről, Nagy Istvánról, Tompa Lászlóról, Vörösmarty Mihályról, Kármán Józsefről és József Attiláról. A megemlékezéseken közreműködtek az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola (vezető tanár: Szabó László), az aradi Csiky Gergely Főgimnázium (vezető tanár: Nyári Melinda és Tóthpál Renáta), az Ágyai Általános Iskola (vezető tanár: Erdős Márta) és az Erdőhegy-Kisjenői Általános Iskola (vezető tanár: Pusztai Matild) diákjai.
Az esteket Katona Béla, Hevesi József, Kiss Anna, Czermák Ferenc, Lovász Miklós, Kolumbán Zsolt és Gál Zoltán körtagok illusztrálták szavalattal, felolvasással. Előadónk legtöbbször dr. Brauch Magda ny. tanár, irodalomkritikus volt, de külön élményt nyújtott a körtagoknak Matekovits Mária és Mihály tanárházaspárNyelvújítás vagy rombolás című előadása.
Az irodalmi kör alkotóműhelye az idei évadban is bizonyított. Szarvashegyi Rozália, Lovász Miklós, dr. Brauch Magda, Brittich Erzsébet, Simonfi Imre, Hevesi József, Jámbor Ilona, Kleitz Zoltán, Katona Béla, Regéczy Éva, Regéczy Szabina Perle, Gál Zoltán, Jankó András, Nagy Gizella, Ódry Mária fiókjából vers, próza, publicisztika, műfordítás került elő.
Sok volt-e vagy kevés? Döntsék el az irodalom barátai!
A szeptemberi viszontlátásra!
Regéczy Szabina Perle műfordító, az aradi Tóth Árpád Irodalom Kör elnöke
Nyugati Jelen (Arad)
2016. június 23.
Tóth Árpád Irodalmi Kör
Véget ért a 2015–2016-os évad
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör június 21-én, kedden délután tartotta záróülését a megyei könyvtár Concordia Termében.
A rendezvény keretein belül került sor az aradi művészek fesztiváljára. Böszörményi Zoltán (Brauch Magda előadásában), Mester József, Gál Zoltán, Kleitz Zoltán, Simonfi Imre, Ódry Mária, Regéczy Perle (Kiss Anna előadásában), dr. Brauch Magda, Juhász Béla, Szarvashegyi Róza, Jankó András, Nagy Gizella, Hevesi József és Regéczy Éva prózával állt a hallgatóság elé. Az ünnepi munkaülés Kolumbán Zsolt és Ódry Mária képkiállításával, szeretetvendégséggel és búcsúbeszélgetéssel zárult. E meghitt irodalmi esttel értek véget a kör 2015–2016-os rendezvényei.
Milyen volt az elmúlt évad? Íme egy kis statisztika!
Idén az irodalom barátai 12 rendezvényen vettek részt. Megemlékeztek Kosztolányi Dezsőről, Jókai Mórról, Fazekas Mihályról, Berzsenyi Dánielről és Tamási Áronról. Az irodalmi esteket az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola diákjai (vezető tanár: Szabó László), az aradi Csiky Gergely Főgimnázium diákjai (vezető tanár Tothpál Renáta), az Ágyai Általános Iskola diákjai (vezető tanár: Erdős Márta) és az Erdőhegyi- Kisjenői Általános Iskola diákjai (vezető tanár: Pusztai Matild és Sime Judit) tették gazdagabbá. Szavalattal, felolvasással a következők lelkesítették a körtagokat: Gál Zoltán, Kiss Anna, Hevesi József, Kolumbán Zsolt, néhai Katona Béla, Lovász Miklós, Katona Ágnes, Hadnagy Dénes és Czernák Ferenc.
Előadóink voltak: Brauch Magda, Nagy Gizella, Matekovits Mária és Mihály, Szabó László és Simonfi Imre.
A kör alkotóműhelyéből ezúttal Juhász Béla, dr. Brauch Magda, Kleitz Zoltán, Ódry Mária, Szarvashegyi Rozália, Simonfi Imre, Mester József Tamás, Gál Zoltán, Brittich Erzsébet, Nagy Gizella, Jámbor Ilona, Regéczy Éva, Csernyánszky Judit munkái kerültek elő. Bemutattuk dr. Brauch Magda A Halak jegyében című novelláskötetét, Szép Mária Terézia Ha megszületik a szó című verseskötetét. Külön örömünkre szolgál, hogy az idei évadban az irodalmi kör két alkotója részesült rangos elismerésben: dr. Brauch Magda és Juhász Béla prózaírói munkásságáért Irodalmi Jelen-, Regéczy Szabina Perle műfordítói tevékenységéért Irodalmi Jelen- és USR-díjat kapott.
A képzőművészet kedvelői Ódry Mária, Brittich Erzsébet, Kolumbán Zsolt, Katona István, Szabó Péter és Csernyánszky Judit festményeit, grafikáit, ex libriseit tekintették meg.
Ha Isten éltet, találkozunk szeptemberben!
Regéczy Szabina Perle műfordító, az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör elnöke

Nyugati Jelen (Arad)
2017. január 21.
A Csikyben zökkenőmentesen zajlott a tisztségváltás
Január elején, a téli szünidő után az újonnan kinevezett, illetve a versenyvizsgán sikeresen átment tanintézményvezetők elfoglalták helyüket, új igazgatókkal/aligazgatókkal folytatódott a tanév, helyenként problémásan, helyenként kevésbé problémamentesen.
A Csiky Gergely Főgimnáziumban viszonylag zökkenőmentesen történt az igazgatóváltás, a megye egyetlen magyar tannyelvű középiskolájában jelenleg dr. Muntean Tibor igazgató és Tóthpál Renáta aligazgató töltik be a tisztségeket. Mindkettejüket az Arad Megyei Tanfelügyelőség nevezte ki az iskola tantestületének, vezetőségének javaslatára.
Tóthpál Renáta Kolozsváron született, a Brassai Sámuel Elméleti Líceumban érettségizett, majd Temesváron végezte az óvó- és tanítóképzőt. Egyetemi tanulmányait az aradi Aurel Vlaicu Egyetem gazdasági tudományok karán végezte, ahogy a mester fokozatot is. Húsz éve él Aradon, és nyolcadik éve tanít a Csiky Gergely Főgimnáziumban közgazdaságtant.
Muntean Tibor Aradon született, 2011-től a főgimnázium történelem szakos tanára. A középiskolát a Csikyben végezte, majd a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem szakán tanult és doktorált 2007-ben. Tanári pályáját 1999-ben kezdte a zimándújfalui Móra Ferenc Általános Iskolában történelemtanárként, ahol aztán négy évet igazgatóként is dolgozott.
– Mennyire volt nehéz a váltás a tanév közepén?
Tóthpál Renáta: Mindenkinek nehéz volt. Nekünk is, az intézménynek is, és a gyerekeknek is. Ami engem személy szerint felháborított, hogy ilyen lehetetlen helyzetbe hoztuk a gyerekeket, a kollégákat, hogy egy tanár tanít közel fél évig, aztán a félév befejezése előtt három héttel átadja az osztályt valaki másnak, aki aztán befejezi az oktatást, illetve lezárja a diákokat. Egy nagyon kusza szituáció alakult ki, ami senkinek nem jó. Itt a Csikyben mi próbáltuk minél zökkenőmentesebben rendezni az átadást, átvételt, amiről tudjuk, hogy más iskolákban nem ment ilyen simán. Ez annak is betudható, hogy nagyon jó a kapcsolatunk az előző vezető-párossal (Hadnagy Éva volt igazgató, valamint Spier Tünde volt aligazgató – szerk. megj.), ők nagy segítségünkre voltak, vannak. Az órarendet is próbáltuk figyelembe venni, hogy ne legyen túl nagy kihatással a gyerekekre, de hát elkerülhetetlen volt a változtatás, hiszen voltak osztályfőnökváltások, tanárok váltása, ugyanis mi leadtunk órákat, Hadnagy Éva és Spier Tünde visszavett órákat. Akárhogy nézzük, azért változás állt be a gyerekek életébe is, amit remélem, nem éltek meg nagyon negatívan. Mi mindent megtettünk annak érdekében, hogy a változás minél zökkenőmentesebb legyen.
– Megvannak már a feladatkörök? Lehet tudni, hogy kinek mi a dolga?
Muntean Tibor: Voltaképpen ezek nagyon összefüggő dolgok, és hát mi még alig két hete vagyunk kinevezve. Egészen pontosan még nem osztottuk le a feladatokat. Valóban van egy hivatalos előírás, hogy mi az igazgató, illetve aligazgató feladata, mi egyelőre csak tanuljuk a dolgokat, és igyekszünk úgy megosztani a munkát, hogy mindketten inkább azokra a feladatokra, tennivalókra fókuszáljunk, amikhez jobban értünk.
– Bár a kinevezés alig fél évre szól, lehet ilyen rövid időszakra tervezni egy iskola életében? Vannak már elképzelések? Ötletek?
Muntean Tibor: Jelen pillanatban megpróbáljuk a napi ügyeket a lehető legpontosabban intézni, próbáljuk utánozni elődeinket, hisz ők ebben nagyon-nagyon jók voltak, és hát nem könnyű beleszokni. Most csak azon gondolkodunk, hogy minél több embert megismerjünk, minél több ember véleményét kikérjük, és aztán együtt, közösen – itt a közösent nem úgy értem, hogy csak a tanári kar vagy csak a diákok, hanem az egész aradi magyar közösséggel együtt megpróbálunk elindítani egy olyan projektet, amelynek az lenne a célja, hogy hosszú távra kidolgozzuk, milyen iskolát is szeretnénk vezetni, illetve milyen legyen az az iskola, amely megfelel az aradi magyar közösség igényeinek. Függetlenül attól, hogy ki lesz éppen az igazgató.
Az lenne a jó, ha lenne egy ilyen terv, amit aztán minden igazgató a saját egyéni stílusa alapján alkalmazna, folytatna. Egy oktatási intézményben nem működhet úgy az oktatás, hogy egyévenként, négyévenként, vagy akár nyolcévenként hirtelen felfordítunk mindent.
Tóthpál Renáta: Én tulajdonképpen nem gondolkodom hosszú távban, egyelőre csak augusztus 31-ig. Több kolléga is van, érdeklődő, aki esetleg el fog majd menni a versenyvizsgára. Az most még teljesen bizonytalan, hogy mi lesz szeptembertől, de azt én is szeretném megerősíteni, hogy mi eddig is az iskoláért dolgoztunk. Bármi is történjen ősztől, amiket eddig szerveztünk, csináltunk, azokat ugyanúgy fogjuk folytatni, no meg azt az elképzelést, hogy élő iskola legyen, és a szülőket minél jobban bevonni a nevelés folyamatába – ezt akkor is ugyanúgy fogjuk csinálni, ha nem mi leszünk a vezetők.
Takáts D. Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)
2017. április 6.
A megye nyolcadikosai a Csikybe látogattak
Nyílt nap űrutazással és kincskereséssel
Április 5-én a Csiky Gergely Főgimnázium nyolcadikos diákjai vendégül látták a megye más településein magyar oktatásban tanuló nyolcadikosokat. Az iskola dísztermében összegyűlt 135 diák és 11 kísérő tanár.
„Az volt a célunk, hogy kicsit reklámozzuk az iskolát, lehetőséget adjunk arra, hogy a vidékről és a város más iskolájából érkező nyolcadikosok megismerkedjenek egymással, az iskolával, ismertessük velük a szakokat, mindezt úgy, hogy közben, természetesen, jól érezzék magukat” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Tóthpál Renáta, a Csiky Gergely Főgimnázium aligazgatója.
A találkozás után ismerkedős játékkal kezdték a napot, majd levetítettek egy kisfilmet a Csikyről, melyet az iskola diákjai állítottak össze. Mindezek után vegyes csapatokat alkotva játékos vetélkedőn vettek részt, filmjelenetek alapján kellett felismerni a filmeket, majd a Holdra is utaztak a diákok.
A délelőtt többi részében kincsvadászatra indultak a csapatok: egy városi séta során fel kellett fedezniük Arad épített örökségét. Különböző épületeket kellett felkeresniük, előttük fényképezkedni, majd az itt készült fotókat leadni. Ezeket a képeket az iskola honlapján meg is lehet tekinteni.
A tartalmas délelőtt közös ebéddel zárult.
Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)
2017. április 8.
Korszerű felszerelésekkel gazdagodott a Csiky
Két interaktív táblával, egy színes fénymásolóval, egy fóliázó-, egy spirálozó-géppel és egy képvágóval bővültek a Csiky Gergely Főgimnázium szaklaboratóriumai – tudtuk meg Tóthpál Renáta aligazgatótól.
Egy nyertes pályázatnak köszönhetően – melyet tavaly a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) felhívására adtak le – a közgazdaság és turizmus laboratóriumokat sikerült modern technikai eszközökkel korszerűsíteni, emelni ezáltal az iskolában a szakképzés színvonalát.
„A Bethlen Gábor Alap 1 200 000 forint támogatást hagyott jóvá a közgazdaság és turizmus szakok támogatására. Most már megfelelő felszerelésünk van ahhoz, hogy a tananyaghoz szükséges marketinganyagok elkészítését (katalógusok, szórólapok, plakátok, névjegykártyák stb.) biztosítsuk. Ugyanakkor nagy segítség ez a Gyakorló Cégek éves vásáráravaló felkészüléshez is” – nyilatkozta Tóthpál Renáta.
Ottjártunkkor a közgazdasági laboratóriumban megnézhettük a működésben lévő interaktív táblát, mely színessé és érdekessé teszi a mindennapi oktatást, korlátlan lehetőséget nyitva a pedagógusoknak a tananyag korszerűsítésére.
Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)
2017. május 27.
Ballagás a Csiky Gergely Főgimnáziumban
Az iskola nemcsak tanít, nevel is
Május 26-án felvirradt a nagy nap a Csiky Gergely Főgimnázium 77 végzős diákja számára. A feldíszített osztálytermekben reggel 8 órakor elkezdődött az utolsó osztályfőnöki óra, majd 9 óra után a négy osztály – három elméleti (matematika–informatika és természettudományok – intenzív angol nyelv, turizmus, valamint közgazdaság szak) és egy szakiskolai (autómechanika) – emelkedett hangulatban kivonult az udvarra, hogy kezdetét vegye az évzáró ünnepély.
„Vagy mi vagyunk túl kevesen, vagy az udvar túl nagy” – így kezdte beszédét Pellegrini Miklós megyei helyettes főtanfelügyelő, és valóban, évről évre egyre nagyobbnak tűnik az iskola udvara még úgy is, hogy a ballagáson azért jelen vannak nemcsak a végzősök, hanem szülők, rokonok, barátok, ismerősök, hozzátartozók is.
A meghívottak közt helyet foglalt Király András oktatási államtitkár, Bognár Levente alpolgármester, Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei elnöke, Pellegrini Miklós, Arad megye helyettes főtanfelügyelője, Szabó Mihály városi tanácsos, Király Árpád főesperes, Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője. Jelen volt még az ünnepségen Hadnagy Éva, az Alma Mater Alapítvány ügyvezető elnöke, valamint Tóthpál Renáta aligazgató és Bíró Emese, az iskola szülőbizottságának elnöke.
„Mindannyian jók vagyunk valamiben, és arra kellene törekedjünk, hogy ezt a valamit megtaláljuk, kiműveljük és ennek segítségével érjük el életcélunk. A tanárok kötelessége az, hogy segítsenek nektek ebben a keresésben, és ezzel együtt elindítani benneteket az úton. (…) Ami igazán számít az az, hogy belőletek boldog, elégedett felnőttek váljanak, és hogy egykor majd úgy gyertek vissza ebbe az iskolába, hogy itt valamikor megtaláltátok a lehetőséget. Ha ez így lesz, akkor mi, tanárok teljesítettük a kötelességünket” – hangzottak el Muntean Tibor igazgató szavai.
Király András államtitkár a diákokhoz intézett beszédében kihangsúlyozta, hogy az iskolát kijárni nagyon fontos dolog, szinte elengedhetetlen. Ugyanakkor ő is, akárcsak Bognár Levente vagy Faragó Péter az Arad megyei magyar közösség fontosságát, összetartását emelte ki.
„Évről évre itt ülnek az asztalnál az aradi magyar közösségnek azok a képviselői, akik tettek és tesznek azért, hogy itt az oktatás folyamatos és jó minőségű legyen. (…) Kedves végzősök, tudnotok kell, hogy az iskola mindig visszavárja egykori diákjait, meghallgatja a panaszokat, a dicsekvést is, és mindig van egy-két jó szava a végzősökhöz” – zárta beszédét az államtitkár.
„Azt hiszem, hogy bátran és büszkén nézhettek bele a tükörbe, hiszen jeles tanulói voltatok az iskolának. Kívánom, hogy életetekben sok-sok ilyen ünnepi pillanat legyen még, és ahogyan az előttem szólók már elmondták: várunk vissza ebbe az iskolába akár egykori diákként, szülőként, vagy akár tanárként” – ezekkel a szavakkal fordult a végzősökhöz Pellegrini Miklós.
A XI. osztályosok nevében Zsámbok Emese köszönt el a végzősöktől, ezt követően a ballagók nevében Ilona Judit XII. A osztályos tanuló gondolatait Józsa Tamás XII. A osztályos tanuló tolmácsolta, majd Czank Vivien ballagó diák József Attila Születésnapodra című versével búcsúzott.
A hagyományos kulcsátadás és szalagkötés után az osztályfőnökök kiosztották a legeredményesebb, legszorgosabb végzősöknek járó díjakat, kitüntetéseket, dicséreteket.
Király András jóvoltából minden díjazott egy Arad halad című kötettel, valamint az RMDSZ felajánlásával egy Arany János-kötettel gazdagodott. A végzősök jutalmazását – a felajánlott díjak kivételével – a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület támogatta.
A négy éven át kimagasló teljesítményt nyújtó, évfolyamelső végzős diákokat WIESER Tibor-díjjal jutalmazta az Alma Mater Alapítvány: Ilona Judit (XII. A) és Boldizsár Bettina (XII. C) voltak idén a legjobbak közt a legjobbak.
Az informatika terén kimagasló diákok – Csomós Roland és Szilasi Róbert – Erdélyi Károly-díjban részesültek.
Az anyanyelv terén nyújtott eredményes tevékenységeket az idén is Böszörményi-díjjal jutalmazták. A Csiky-Csuky diáklap leköszönő szerkesztőinek – Ilona Juditnak és Siska Szabó Lehelnek – a díjat átadta Bege Magdolna és Rudolf Ágnes magyartanár. Ugyancsak Böszörményi-díjban részesültek az iskola honlapjának leköszönő szerkesztői – szám szerint nyolc végzős diák.
Dr. Vekov Károly, az Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke most is felajánlott egy díjat annak a diáknak, aki kiemelkedő eredményeket ért el történelemversenyeken is, ezt Siska Szabó Lehel vehette át.
Az iskolai szép eredményeken kívül a végzős diákok még sok szép – iskolán kívüli tevékenységeken, tantárgyversenyeken elért – eredménnyel büszkélkedhetnek, ezeket különdíjjal jutalmazták a szaktanárok.
A hagyományos ballagási ünnepély végén a végzős osztályok egy-egy dallal búcsúztak az iskolától, a közösségtől. Mintegy záró momentumként Király Árpád főesperes áldását adta a ballagókra, majd a közösen elmondott Miatyánk után lufi eregetéssel vettek búcsút iskolájuktól a végzősök.
Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)
2017. július 3.
Népszerű és sikeres volt az anyanyelvi tábor
Ne feledjétek: ti magyar gyerekek vagytok!
Június 30-án, pénteken este élménybeszámolóval, kiértékelővel, tábortűzzel és falatozással zárult az anyanyelvi tábor, melyet az Arad Megyei RMDSZ oktatási és szórvány szakbizottsága a Pro Identitas Egyesület pályázatán keresztül a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség Arad megyei szervezetének támogatásával szervezett a magyar nyelvet fakultatív módon tanuló Arad megyei magyar ajkú gyerekeknek.
A közel egyhetes tábor utolsó estéjén a Csiky Gergely Főgimnázium Kollégiumának udvarán összegyűltek a résztvevő gyerekek, pedagógusok, meghívottak, jelen volt Király András ny. oktatási államtitkár, Bognár Levente alpolgármester, Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke, Péró Tamás megyei tanácsos, az RMDSZ Arad megyei szervezetének ügyvezető elnöke, valamint Módi József református esperes, az RMDSZ Szórvány Bizottságának elnöke.
Az anyanyelvi tábor programját nézegetve sem tűnt unalmasnak vagy laposnak az elmúlt egy hét, a beszámolókat hallgatva pedig ezt alá is támasztották a diákok, akik Borosjenőből, Borossebesből, Szapáryligetről, Sofronyáról, Fazekasvarsándról érkeztek a táborba.
„Ezek a gyerekek nagyon nehezen beszélnek magyarul. Van köztük, aki alig-alig használja otthon a magyar nyelvet annak ellenére, hogy a családban mindenki magyar. Van olyan, aki I–IV-ben magyar iskolába járt, most már V–VIII-ban fakultatív módon tanulja a magyar nyelvet” – mondta el Kiss Anna táborvezető, mindenki Babuci nénije, akik reggeltől reggelig a gyerekekkel volt, amolyan tyúkanyóként felügyelt, koordinálta a programokat.
„Nem volt könnyű nekik az indulás, de annak ellenére, hogy teljesen ismeretlen volt a környezet, a város, az emberek, hamar feloldódtak. Nem volt nézeteltérés, nem volt veszekedés, duzzogás, mindenkivel megtaláltuk a közös hangot, és jól együtt működtünk. Jól érezték magukat, jó barátokat szereztek, akikkel majd biztosan tartják a kapcsolatot a jövőben is.” – fűzte hozzá Kiss Anna, aki mellett állandó társ Matekovits Mihály ny. matematika tanár, programvezető és Hadnagy Dénes főszervező, programvezető voltak.
Az élménybeszámolókból egyöntetűen kiderült, hogy a diákok egy másodpercig sem unták a szervezett foglalkozásokat, programokat, volt, hogy nehézkesen indultak neki, aztán lelkesen vettek részt benne. Számos pedagógus is hozzájárult ahhoz, hogy ez így legyen, említsük meg a programokat vezetők neveit: Rudolf Anna, Ujj Ágnes, Rónai Helén, Szabó Csilla, Khell Levente, Khell Jolán, Matekovits Mária, Muntean Tibor, Lehoczky Attila, Módi Kinga, Hadnagy Éva, Ilona János, Spier Tünde, Tóthpál Renáta, Vékony Zsolt tiszteletes, Fekete Károly és Erdei István művelődésszervezők (Kölcsey Egyesület), valamint a Kisjenei Íjászok Csapata.
A péntek esti tábortűz előtt a szervezők oklevéllel, ajándék könyvekkel jutalmazták a pedagógusokat, megköszönve egyben fáradságos munkájukat, a résztvevő diákok pedig egy szép vászon szatyorban – melyet a tábor logójával díszítettek ki – könyveket, édességet, Delhusa Gjon-kazettát kaptak és egy példányt a Nyugati Jelen június 28-i számából, melynek címlapján a táborozó gyerekek csoportképe látható, mely az újság szerkesztőségében készült.
„Olyan könyveket kaptak, amiben kisebb olvasmányok vannak, hogy ne legyen számukra megterhelő az olvasás. Ezen kívül kaptak oklevelet, egy-egy pólót a tábor logójával, egy dossziét, amiben fényképek vannak Aradról, a Szabadság-szoborról, és kaptak még golyóstollat és egy kis jegyzettömböt. Ezt már az első nap használták, hiszen esténként mindig beleírtuk, amiket aznap láttunk.” – mesélte a táborvezető.
A tábor zárónapján, még mielőtt felcsapták volna a lacikonyhát a kollégium udvarán, Faragó Péter szólt néhány szót a tanulókhoz.
„Az volt ennek a tábornak a célja, hogy ha már otthon nem tudtok egy teljesen magyar közegben lenni, ezért itt megtapasztalhassátok, átélhessetek sok mindent, amire otthon nincs lehetőségetek. (…) Bízom benne, hogy minden, amit láttatok, amit tapasztaltatok, átéltetek itt, az megerősít abban benneteket, hogy jó magyarnak lenni, megerősít abban, hogy a magyarságot vállalnotok, megélnetek kell. (…) Kívánom, hogy az iskolában sikeresek legyetek, és ne feledjétek, hogy minden körülmények között ti magyar gyerekek vagytok.” – mondta az RMDSZ megyei elnöke, majd megköszönte a segítséget mindenkinek, aki valamivel hozzájárult a tábor megszervezéséhez, sikeréhez.
„A lényeg az volt, hogy a gyermekeket résztvevővé tegyük, és ez teljes mértékben sikerült, hiszen már az első napon megnyíltak, aktívan bekapcsolódtak a programokba. (…) Remélem, azzal, hogy részt vettek a táborban, sikerült tudatosítani bennük, hogy az anyanyelvet a mindennapi életben is használni kell. (…) Minden bizonnyal lesz ennek folytatása, hiszen szándékunkban áll évente megszervezni a tábort” – nyilatkozta Hadnagy Dénes főszervező a tábortűz mellett.
Végezetül álljon itt néhány résztvevő tanuló nyilatkozata:
„Nagyon jól ereztem magam, sok szép élményben volt részem. Rengeteg érdekes program volt, ezek közül a falmászás tetszett a legjobban és az íjászok.” – Nagy Attila Róbert, VII. osztály, Borosjenői Mihai Viteazul középiskola.
„Minden nagyon szép volt a táborban, sokat játszottunk, én nagyon jól éreztem magam. A legjobban a városnézés tetszett, de igazából minden remek volt. Sok barátot szereztem, akikkel tartani fogom a kapcsolatot.” – Rechtenwald Noémi, VI. osztály, Szapáryligeti Általános Iskola
„Nagyon jól telt ez a hét, sokat játszottunk, a falmászás volt a legjobb. Minden programon szerettem részt venni.” – Nagy Norbert Tibor, VIII. osztály, Szapáryligeti Általános Iskola. Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)
2017. szeptember 8.
Lezárult egy újabb Erasmus+ projekt
Hasznos, hatékony és örömteli
Hivatalosan augusztus 31-én zárult az OTP Fáy András Alapítvány hároméves „O.K.+ 2007–2014” című Erasmus+ projektje, melyet az Európai Unió részesített pénzügyi támogatásban. A szlovákiai és romániai stratégiai partnerekkel – köztük a Csiky Gergely Főgimnázium – megvalósított program nemcsak az együttműködő felek szerint, hanem az abban részt vevő diákok és tanáraik, illetve az egyéb érdekeltek visszajelzései alapján is sikeresnek bizonyult.
Augusztus 28–29. között került sor Budapesten az OK Oktatási Központban a projektzáró rendezvényre, melyen Arad megye egyetlen magyar nyelvű tanintézményét Hadnagy Éva és Spier Tünde tanárok, Lucaciu Edit főkönyvelő, valamint Tóthpál Renáta projektkoordinátor képviselte.
Az OTP Fáy András Alapítvány a Csikyvel közös projekt három éve alatt 587 csikys diákot részesített ingyenes pénzügyi-gazdasági- és EU-s ismereteket átadó tréningekben, illetve további 60 kisiratosi és 14 simonyifalvi diákot is.
A végleges adatok összefoglalásakor kiderült, hogy a projektből hány diák is profitált: az OK módszertanra épülő tréningeken összesen 5200 diák, köztük 2700 magyarországi, 1200 szlovákiai és 1300 romániai magyar ajkú fiatal vett részt és gazdagodott a jövőjét nagyban meghatározó ismeretekkel.
„Úgy gondolom, hogy nemcsak hasznos és hatékony volt a munka, amit végeztünk, hanem mindenki számára örömteli is. Ez nagy szó manapság. Mint ahogy az is, hogy a projekttalálkozó rendkívül szakmai módon zajlott, mégis azt vettem észre, nem nélkülözte az élménybeszámolós jelleget sem a tapasztalatok megosztása és a közös munka értékelése közben. Ez is beszédes” – nyilatkozta Tóthpál Renáta.
A partnerek között kialakult erős szakmai kapcsolatnak köszönhetően a magyar tannyelvű iskolák és az Alapítvány közötti, más programokban való aktív együttműködés is megkezdődött. Ezek minden esetben azt a közös célt szolgálják, hogy a részt vevő fiatalok minél több hasznos ismerettel gazdagodjanak jövőbeni életükhöz, boldogulásukhoz.
„Bár a projekt hivatalosan lezárult, a kialakult baráti kapcsolat az alapítvány munkatársaival megmarad és a jövőben is együtt fogunk működni. A 2017–2018-as tanév Iskola máskénthetére már foglaltunk időpontot az alapítvány oktatásszervezőjénél, úgy pénzügyi-gazdasági/EU-s tréningekre, mind pedig Karrier tréningre, amire szintén nagy szükség van iskolánkban” – tette hozzá a projektkoordinátor.
Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)
2017. szeptember 9.
Tanévnyitók Aradon
Szeptember 11-én benépesülnek a város utcái, diákok, szülők és pedagógusok igyekeznek majd a tanévnyitókra, ki-ki a maga tanintézményébe.
A Csiky Gergely Főgimnáziumban reggel 8 órakor gyülekeznek a diákok az osztálytermekben. A legkisebbek, az előkészítő osztályosok a Tóth Árpád Teremben találkoznak Kurunczi Enikő tanító nénivel, majd 9 órakor mindenki kivonul az iskola udvarára, a tanévnyitó ünnepségre – tudtuk meg Tóthpál Renáta aligazgatótól.
A hagyományos ökumenikus istentisztelet 11 órakor kezdődik a belvárosi római katolikus plébániatemplomban.
Az Aurel Vlaicu Általános Iskolában és az Aron Cotruş Általános Iskolában hétfőn 9 órakor tartják a tanévnyitót.
Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)
2017. október 28.
Egymás elfogadásáért
Közösségépítő hétvégét tartottak a Csiky Gergely Főgimnázium bentlakásában november 20–22. között, melynek főszereplői IX. osztályos diákok voltak, összesen 69-en.
A Pro Schola Csiky Gergely Egyesület a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatának köszönhetően tudta megszervezni az eseményt, a felhívás Arad megye szórvány magyarságának fiataljainak (15–19 éves korosztály) szólt.
A diákokon kívül pedagógusok, valamint a szegedi Nagyító Alapítvány szakképzett trénerei vettek részt a programokban. A házigazda-szervező Tóthpál Renáta, a Csiky Gergely Főgimnázium aligazgatója és Rudolf Anna nevelési tanácsadó volt.
A jelentkező diákok osztályfőnökeik kíséretében három napra beköltöztek az iskola bentlakásába, ahol teljes ellátásban részesültek. A közösségépítő hétvége programjai, a foglalkozások helyszíne az iskolában volt, ahol hat osztályteremben max. 15 fős csoportokban „dolgoztak” a diákok.
A foglalkozásokat a szegedi Nagyító Alapítvány szakképzett trénerei, szám szerint tizenöten vezették.
Az alapítvány elsősorban középiskolásoknak tart iskolán kívüli személyiség- és közösségfejlesztő képzéseket. Tréningjeik témái: önismeret, kommunikáció, szerelem–párkapcsolat, tolerancia, pályaválasztás, közösségfejlesztés, szenvedélyek és függőségek. Tréninggyakorlataikon, játékaikon keresztül a társas készségeket fejlesztik kisebb és nagyobb csoportos keretek között.
„Voltak szabadtéri foglalkozások/játékok, és benti elfoglaltságok, melyek az elmélyülésről, az egymásra és önmagukra figyelésről szólt. A célunk az volt, hogy a diákok jobban megismerjék egymást, megtanulják egymást elfogadni, valamint az osztályok közötti összhang, összetartás megerősítése. Ez jól megvalósult, hiszen esténként a programon kívüli szabad foglalkozáson igazán jól összehangolódtak a diákok, együtt játszottak, beszélgettek, nyíltan, közvetlenül kommunikáltak egymással” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Tóthpál Renáta.
A kisebb csoportokban történő tréningeken kívül esténként az iskola tornatermében nagy csoportos találkozóra is sor került, amikor a három kilencedikes osztály együtt játszott, közös foglalkozásokon vett részt. Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)
2017. december 9.
Csiky-nap
Szép szavakkal, dallamokkal emlékeztek a névadóra
December 8-án, a pankotai születésű Csiky Gergely drámaíró, műfordító születésnapján emlékeztek meg a róla elnevezett főgimnáziumban az iskola névadójáról.
A Csiky-napi rendezvénysorozatot Lászlóffy Aladár szavaival nyitották meg pénteken reggel az iskola első emeletén, Csiky Gergely mellszobra előtt, a költő köszöntőjét Naschauer Karina VIII. osztályos tanuló tolmácsolta.
Érdekes ténye volt még a napnak, hogy pontosan 15 évvel ezelőtt egy pénteki napon állította fel az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Arad Megyei Szervezete a mellszobrot az iskolában, melyet minden Csiky-napon megkoszorúznak.
Az iskola e neves ünnepén a diákok, tanárok mellett számos hazai és külföldi meghívott, vendég vett részt, jelen volt Szabó Mihály RMDSZ-es városi tanácsos, Pellegrini Miklós megyei főtanfelügyelő-helyettes, Ilyés Ibolya megyei kisebbségi tanfelügyelő, Baracsi Zsuzsanna református lelkész, Nagy Sándor, az iskola szülőbizottságának elnöke, Hadnagy Éva, az Alma Mater Alapítvány ügyvezető elnöke, Bíró Emese, a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület elnöke.
Ugyanakkor eljöttek a hazai és külföldi testvériskolák, valamint a megye magyar tannyelvű iskoláinak képviselői: a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum küldöttsége, a hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Tanintézményének küldöttsége, Krämmer Erika, a Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatóhelyettese.
Továbbá részt vett a Csiky-napon az ágyai Olosz Lajos Általános Iskola, az Aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola, a Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola, a Simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola, a Zerindi Tabajdi Károly Általános Iskola, a Zimándi Móra Ferenc Általános Iskola küldöttsége Lehoczky Attila igazgatóval, valamint az Erdőhegyi Általános Iskola küldöttsége Sime Judit igazgatóval.
Bognár Levente alpolgármester és Faragó Péter parlamenti képviselők, akik eddig minden alkalommal jelen voltak, ezúttal igazoltan hiányoztak, ugyanis éppen Marosvásárhelyen a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén vettek részt.
„Köszönetet mondanék mindazoknak, akik az elmúlt évben segítettek nekünk, támogattak minket, dolgoztak értünk – akár itt vannak, akár nincsenek itt –, hiszen az ő munkájuk nélkül ez az épület csak egy kék táblás épület lenne a Kálvin János utca 22. szám alatt” – kezdte üdvözlőbeszédét dr. Muntean Tibor igazgató, majd a továbbiakban Csiky Gergely életéről mesélt, leginkább nem szokványos, nem hétköznapi dolgokat, melyek a diákok számára is érdekesek voltak.
Pellegrini Miklós érdekességként kiemelte, hogy az iskola ünnepe egybeesik adventtel, a várakozás időszakával.
„Arra buzdítanék a mai napon mindenkit, hogy igyekezzünk megtanítani saját magunkat arra, hogyan kell várakozni arra, amit nagyon-nagyon szeretnénk. Én azt hiszem, hogy kitartással, hittel és szeretettel, valamint bízva abban, hogy ha nagyon akarunk valamit, az be is fog következni” – mondta Pellegrini.
Naschauer Kinga felemelő szavalatával folytatódott az ünnepség, a X. A osztályos tanuló Juhász Gyula Himnusz az emberhez című költeményét adta elő.
A szép szó nemcsak vers formájában, hanem szép dallammal társulva is jelen volt a Csiky-napon: az iskola kórusa ünnepi hangulatot varázsolva karácsonyi dalokat énekelt Szabó Csilla zenetanár vezényletével.
Az iskola életében hagyomány, hogy a közösséget tevékenyen és eredményesen szolgáló tanulók kitüntetésben részesülnek ezen a napon. A Csiky-díjakat – szám szerint hármat – idén az Alma Mater Alapítvány és a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület jóvoltából adhatták át az arra érdemeseknek.
„Ezek a diákok jó iskolai eredményeik mellett kiemelkedő közösségi munkát végeztek, és különböző versenyeken is szép eredményeket értek el. Az osztályfőnököktől, tanároktól beérkezett javaslatok alapján az iskola vezetőtanácsának döntése értelmében a 2017–2018-as tanév Csiky-díjasai: Back Annamária, Mészár Zsófia és Zsámbók Emese XII. A osztályos tanulók” – ismertette Tóthpál Renáta aligazgató, aki a következő szavakkal méltatta a szóban forgó diákokat:
„Back Annamária szerteágazó tevékenysége sokak előtt ismert. Alelnöke volt a diáktanácsnak, szerkesztője iskolánk honlapjának és a Csiky-Csukynak, tagja iskolánk néptánccsoportjának, a KAMASZK színjátszó csoportnak, valamint a kórusnak. Jó tanulmányi eredményei mellett különböző versenyeken is szép eredményeket ért el. A magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny megyei első és harmadik helyre, illetve a vallásolimpián az országos szakaszra minősült. A Romániai Magyar Pedagógusszövetség kétszer tüntette ki Mákvirág-díjjal. Mindig lehetett rá számítani, minden feladatot első kérésre elvállalt.”
Mészár Zsófia
„Az, amivel Zsófi kiérdemelte a díjat, egy olyan kiemelkedő sportteljesítmény, amely iskolánk történetében másodszor fordult elő, és ez az Európai Bajnoki cím elérése az aerobic sportágban. A napi több órás intenzív edzés, a vasfegyelem, a szigorú diéta mellett Zsófi tagja a Csiky-Csuky szerkesztőbizottságnak, a Bánsági Kisfilmfesztiválon első díjat nyert, és a különböző események megszervezéséhez tánckoreográfiákkal járult hozzá vagy kisfilmeket készített, mindezek mellett szép tanulmányi eredményekkel is büszkélkedhet.”
Zsámbók Emese
„A szerénység az egyik kiemelkedő tulajdonsága. Az iskola honlapjának, valamint a Csiky-Csukynak szerkesztője, a Csiky Gergely Főgimnázium suliriportere a Román Televízió 1-es csatornájának magyar adásában, tagja a KAMASZK színjátszó csoportnak, többször volt műsorvezető a gólyabálon, és tavaly a szalagavatón is. 2016-ban a magyar nyelv és irodalom tantárgyversenyen megyei szakaszának első helyezettje volt.”
A szintén hagyományszámba menő, erre az eseményre meghirdetett rajzverseny eredményét Siska-Szabó Hajnalka rajztanár ismertette, majd kiosztotta a díjakat három korosztályban (V–VI., VII–VIII. és középiskolások).
A Csiky-nap idei egyik kiemelkedő eseménye dr. Berthe Nándor emléktáblájának felavatása volt.
„A pedagógusok szerencsések, hiszen folyamatos alkotómunkájuk révén a jelenben a jövőnek nevelnek fel nemzedékeket. Alkotó tevékenységük, bár láthatatlan, mégis maradandó. Ők azok, akik a gyermekek számára értékes mintát mutatnak. Megmutatják, hogyan kell a kultúra értékét megbecsülni, a törvények szerint élni, a tanultakat érvényesíteni” – tolmácsolta a gondolatokat Tóthpál Eszter műsorvezető.
Dr. Berthe Nándor emléktáblájának felavatásával tisztelegtek az iskola egykori tanára előtt, akinek életpályájáról Ujj János helytörténész, egykori csikys tanár és igazgató beszélt a jelenlévőknek.
A Csiky Gergely Főgimnázium kórusa ezúttal a Kispacsirtákkal kiegészülve adta elő az Örökségünk című dalt, melynek az iskola által készített videoklipje második díjas lett egy, a világ teljes magyarságát megszólító pályázaton.
Zárómozzanatként idén is megkoszorúzták a tanári szoba előtt felállított Csiky Gergely-mellszobrot. A megemlékezés koszorúit elhelyezték: az iskola részéről dr. Muntean Tibor és Tóthpál Renáta, az RMDSZ Arad Megyei Szervezete nevében Szabó Mihály, az Arad Megyei Pedagógusszövetség nevében Pellegrini Miklós és Matekovits Mihály, az EMKE Arad Megyei Szervezete nevében Matekovits Mária elnök és Khell Levente, az iskola diáktanácsa nevében Bitai Vivien és Kecskés Lóránt.
Az ünnepélyes koszorúzást Baracsi Zsuzsa lelkész áldása követte, majd a Nemzeti Ima közös éneklésével zárult a Csiky-nap megnyitója.
A diákok és vendégek számára a tevékenységek az iskolában, illetve a Jelen Ház nagytermében folytatódtak. Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)
2017. december 13.
Értékes zenei adomány a Csikynek
Tekintélyes, zenepedagógiai és zenetörténeti szempontból igen értékes adománnyal gazdagodott a Csiky Gergely Főgimnázium könyvtára. Horváth Tünde aradi ny. zenepedagógus és karnagy, az egykori aradi Vox Juventutis gyermekkar megalapítója és lelke évtizedeken át féltve őrzött és gyarapított könyv- és dokumentum-gyűjteményének egy részét ajánlotta fel az iskola számára. A zenei oktatás, a zenepedagógiai képzés szempontjából, ugyanakkor az aradi kulturális örökség tekintetében igencsak hasznos felajánlás darabjai már felkerültek a főgimnázium könyvtárának polcaira.
Horváth Tünde a Nyugati Jelen érdeklődésére elmondta, szerette volna, ha a megye egyetlen magyar középiskolájának is lenne egy zenei könyvtára, az elhatározás körülbelül egy évvel ezelőtt fogalmazódott meg benne. Egy élet munkájáról van szó, zenei, módszertani könyvekről, köztük szépirodalmi kötetekről, melyek zeneszerzők életét mutatják be, és melyek a zenepedagógus szerint nagy mértékben fejleszthetik a diákok zenei kultúráját. Az adomány darabjai között – mintegy 270 könyv és más anyag – akadnak óvónők és zenetanárok számára egyaránt hasznos kották, valamint a Vox Juventutis gyermekkar teljes történetét (12 évet) felölelő dokumentumok (naplók, fényképes beszámolók, sajtókivonatok, film- és hanganyagok stb.). „Úgy éreztem, hogy egy hasznos, örömteli és értékes gyűjteményt hagyhatok az iskolának. Nem akartam elveszni hagyni ezt a hatalmas zenei anyagot” – mondta lapunknak a pedagógus, aki szíve szerint a régi hanglemezeit is átadta volna, az iskola azonban ilyenekre nem tart igényt. A gyermekkar életét, fellépéseit, sikereit végigkövető emlékfüzetektől azonban még nincs szíve megválni, hiszen most is gyakran elcsuklik a hangja, amikor a Vox Juventutisról mesél. Az énekkarról egyébként könyvet is írt, a kötetet még a 2015-i adventi kórustalálkozón mutatták be.
Lapunk megkeresésére Tóthpál Renáta aligazgató a főgimnázium vezetősége nevében mondott köszönetet az egyedi adományért, melyet ígérete szerint nagy becsben fognak őrizni az iskola küszöbét átlépő nemzedékek számára. Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad)