Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. január 26.
Ünnep a nap fiaival
Csángók és magyarok a magyar kultúra napján
A Keleti-Kárpátokon túli, különös szépségű világban, Csángóföldön találták magukat csütörtök délután a Maros Művészegyüttes termét zsúfolásig megtöltő marosvásárhelyiek. Az együttes és az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezetének sokadik közös, január 22-i rendezvényén dalok, táncok, képek és egy rendkívül gazdag tudásanyagot rejtő könyv hozta közel a sokszor, sokak által megvetett, elvetendőnek ítélt szellemi kincseket, amelyek nélkül szegényebb, színtelenebb lenne a Himnusz születésének napján ünnepelt magyar kultúra.
A kezdés előtti negyedórában pihenni, feltöltődni vágyó tömeg vette körül a művészegyüttes kövesdombi székhelyét. A nagyérdeműt Szöllősi Kata hangján csángó népdalok hívták az előtérbe, ahol a következő percekben Barabási Attila köszöntötte az egybegyűlteket.
– Minden magyarul beszélő embernek meg kell állnia ezen a napon. Nekünk, kultúra iránt elkötelezetteknek kötelességünk megállni, visszatekinteni a múltra és tervezni a jövőt. Ma megpróbálunk egy kicsit közelebb kerülni ahhoz a kultúrához, amely, ha távoli is, a miénk – mondta az együttes vezetője, majd Kilyén Ilka színművésznő, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke vette át a szót.
– Ezek a népdalok, néptáncok, a képeken is megjelenített kultúránk képezhet hidat a hajdanvolt és az utánunk következő magyarok között – hangsúlyozta, majd arról tett említést, hogy Maros megyében elsőként az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület ünnepelte meg a rendszerváltás utáni időszakban a magyar kultúra napját. Az elkövetkezőkben a napokban elhunyt Kötő Józsefre emlékezett az EMKE-elnök. A Csángók és magyarok címet viselő rendezvény kapcsán Kilyén Ilka kiemelte, hogy a csángó kultúra rendkívül fontos, elválaszthatatlan része a magyar kultúrának.
– A csángó magyarok a Keleti-Kárpátokon túl, egy olyan helyen élnek, amely soha nem volt a történelmi Magyarország része. De megmaradtak, vannak, és reméljük, hogy még sokáig lesznek.
Arcok a "leszentülő nap" földjéről
A tulajdonképpeni rendezvény első mozzanata a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub csángó témájú képeiből összeállított kiállítás megnyitója volt. Both Gyula, a fotóklub elnöke elárulta, hogy számukra is újdonság ez a tárlat. Amikor megkapták a felkérést, egyből igent mondtak, és csak utána jöttek rá, hogy mennyire nehéz dió ez. Egy földrajzilag távol eső vidék nem éppen kézenfekvő téma, így a fotóklub mindössze négy tagjának sikerült találnia korábbi munkái között olyan fényképeket, amelyek a csángók világába nyújtanak bepillantást. De ezúttal is a mennyiség helyett a minőségen van a lényeg, a fotókon elénk tűnő univerzum, a csíksomlyói búcsún, illetve a saját otthonukban megörökített arcok az első pillanatban magukkal ragadják a szemlélőt. Az előtérben kiállított munkákat dr. Ábrám Zoltán méltatta. Az EMKE korábbi elnöke Halász Péter csángókutató gondolatait idézte, aki szerint egyrészt azért fontos foglalkozni a moldvai, gyimesi csángókkal, mert ők is a magyar családhoz tartoznak, másrészt azért, mert kultúrájuk rendkívül gazdag, és nem utolsósorban azért, hogy elkerüljük saját "elcsángósodásunk" veszélyét.
– Egy csepp a tengerben ez a kiállítás – jegyezte meg Ábrám Zoltán, majd a csángó lelkület olyan alapvonásait emelte ki, mint a vallásosság, illetve a boldogságra való képesség, amelyet a nagy szegénység sem tudott kikezdeni. A méltató "boldog és erős közösségeknek" nevezte a csángó falvak lakóit, majd arról is említést tett, hogy a legszebben a csángó ember szól a napnyugtáról, amikor azt mondja: "leszentül a nap". Amint a megnyitó végén is lehangzott, a csángó képek január végéig tekinthetők meg a Maros Művészegyüttes székhelyének előterében.
Taps Czellecz Jenőnek
A tárlatnyitó után a telt házas nagyérdemű a terembe vonult, ahol Kilyén Ilka a csángó naplemente képénél maradva Lakatos Demeter A nap fiai című versét szavalta. "...ott vagyon a mük országunk, messze, ahol a nap leszentül" – üzente a csángó költő a színművésznő tolmácsolásában. Mielőtt a függöny felgördült volna, Kilyén llka a marosvásárhelyi Czellecz Jenőről szólt, aki a 90-es években autóbusznyi csángó gyermeket táboroztatott Erdőcsinádon, vállalva a kezdeményezést ellenzők gáncsoskodásait, a hamis vádakat.
– Lepergett róla a sok mocsok, ment előre, és tette a dolgát. Reméljük, hogy az ő és a hozzá hasonlók munkája nem volt hiábavaló – tette hozzá az EMKE-elnök. Szavait taps kísérte.
Drágakő és katedrális
A függöny felgördülését megelőző percekben Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke lépett színpadra. Az elnök elmondta, hogy a magyar kultúra napját nem egy olyan szentélyben kezdte, mint amilyen a Maros Művészegyüttes terme, hanem a megyei főispánság irodájában, ahova azért ment, hogy megkérdezze, mi szükség volt kifogásolni nemzeti szimbólumaink jelenlétét az Erdőszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal épületén.
– Nekünk is rendületlenül kell lobognunk, úgy, ahogyan azok a zászlók – jelentette ki Brassai Zsombor, majd egy nyaklánc medáljában lévő drágakőhöz hasonlította a kultúrát, amely a nemzet fényét, patináját adja, a magyar kultúra napját pedig a nemzet katedrálisának nevezte, amelybe belépve megcsodálhatjuk azt a csodálatos, egyedi lelkiséget, amelyet úgy hívunk, hogy magyarság.
Régi mulatságok, szerelmek emléke
Az est egyik legszebb mozzanata Kásler Magda, a Napsugár együttes és az Öves együttes közös produkciója volt. A Maros Művészegyüttes népdalénekese csángó dalokkal, többek között csodaszép leánybúcsúztatóval szólaltatta meg a Kárpátokon túli különös lelkiséget, a művészegyüttes utánpótlás csoportjához tartozó gyerekek, a moldvai csángó viseletben körbe forgó "cinkák" és az ördöngösfüzesi táncot bemutató fiúk pedig azt a rég volt világot idézték meg, amikor még külön mulattak lányok és legények.
– Kell ennél szebb kézfogás? – tette fel a költői kérdést Kilyén Ilka a produkció végén, arra a jelenetre utalva, amikor a leánytánc után a cinkák a színpadra lépő legényeknek énekelnek.
Olvasóközelben a moldvai magyar
A rendezvény talán legizgalmasabb huszonöt percében A moldvai magyarokról című könyv szerzőjével, Oláh-Gál Elvira csíkszeredai újságíróval, rádiós szerkesztővel és az egyik kulcsszereplővel, Borbáth Erzsébet nyugalmazott tanárnővel, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola egykori igazgatónőjével zajlott beszélgetés. A könyv születésének körülményeiről, az ehhez fűződő élményekről, illetve a csángó magyar gyerekek sorsáról lapunk munkatársa, Bodolai Gyöngyi újságíró, szerkesztő kérdezte a meghívottakat.
– Úgy érzem, hogy mi Marosvásárhelyen adósai vagyunk a csángóknak. Az iskoláink tömegesen nem fogadtak be csángó gyermekeket, illetve Czellecz Jenő példáját leszámítva semmilyen segítséget nem kaptak – jegyezte meg Bodolai Gyöngyi a párbeszéd előtti percekben, aztán ismertette a rendkívül jól dokumentált könyvet.
– Amikor Oláh-Gál Elvira könyvét olvastam, végig arra gondoltam, hogy milyen temérdek munka, terepjárás, rendezvényeken való részvétel van mögötte. (…) A kötet három részre tagolódik. Az első a Tudósítások, beszámolók címet viseli, és beszámol többek között a pünkösdi búcsún való részvételről, a pusztinai szobor állításáról, a Csíkba férjhez ment chiar-magyar lányok helytállásáról, a csángó konferencia résztvevőinek szabófalvi látogatásáról, köztük az Európa Tanács finnországi jelentéstevőjének jelenlétéről, aki 2001-ben készített jelentést a csángó kultúra védelméről, a csíkszeredai és a csomafalvi csángó napokról, majd a budapesti nagy csángó ünnepekről. A Portrék, beszélgetések című második részben csángó emberekkel, Fehér Márton rekecsini prímással, a gyönyörű imákat tudó pusztinai László Józsefné Kiss Erzsébettel, Nyisztor Mihályné László Ilonával, az utolsó gorzafalvi fazekassal, Salamon József gyimesbükki plébánossal, a csángó rádiót tolókocsiból indító és működtető Lőrinc Celesztinnel, Domokos Mária népzenekutatóval, a csángóság budapesti képviselőivel, a moldvai csángó magyar értelmiséggel készült beszélgetések olvashatók. A könyvhöz tartozó CD-lemezen Oláh- Gál Elvira Domokos Pál Pétert szólaltatja meg, aki valóságos vándorapostolként járta be a csángóföldet, és összegyűjtötte annak népdalkincsét. Domokos Pál Péter szavait idézem: "Meg-próbálom láttatni az ő jelenükben a székelységnek szánt jövőt. Figyelmeztetek mindenkit, hogy a mi sorsunk is a mindennél rettenetesebb csángó-magyar sors lesz, ha sorainkban a szeretetlenség, egymás meg nem értése és a felekezeti ellentétek tovább nőnek". A Magyarul tanulni jó címet viselő harmadik rész a csángók vidékén 2000 óta tanító pedagógusokról, a moldvai magyar gyerekek csíkszeredai oktatásáról szól, amelynek úttörője és fontos személyisége Borbáth Erzsébet tanárnő. Ő fogadta be a csíkszeredai iskola igazgatójaként az első csoport csángó gyermeket, akik közül többen elkísérték a budapesti Sándor-palotába, ahol Mádl Ferenc köztársasági elnöktől Elnöki Érdemrendet kapott.
Székelyek között románokká váltak
A beszélgetés során Bodolai Gyöngyi először arról kérdezte a szerzőt, hogy milyen indíttatásból fordult a csángók felé. Oláh-Gál Elvira elmondta, hogy a Marosvásárhelyi Rádió csíkszeredai tudósítójaként szinte kötelességének érezte a szórványmagyarsággal, ezen belül a csángó népcsoporttal foglalkozni. 2001-től a Kossuth rádióhoz került, ahol szintén nagy érdeklődést mutattak a téma iránt.
– Hány csángó faluban járt, illetve vannak-e olyan települések, amelyek kimaradtak? – hangzott a következő kérdés. A szerző válaszában arra világított rá, hogy nemcsak Moldvában, a Gyimesekben és a Barcaságon, hanem a székelyek között, de Temesváron és Marosvásárhelyen is kereste a csángókat, a szocialista iparosítás során ugyanis egy részük erdélyi nagyvárosokba került.
– Nagy kérdés, hogy a székelység hogyan viszonyult hozzájuk, és miért váltak közülük sokan román identitásúakká – vetette fel a szerző, majd arra tért ki, hogy a csángók közül sokan igazgyöngyként, dalokban, mesékben őrzik, de mindennapjaikban nem beszélik anyanyelvüket.
A beszélgetés során az is felmerült, hogy a nagyszülők miért nem szólnak az ősi nyelven az unokákhoz, illetve hogyan kellene, lehetne "visszatanítani" saját nyelvükre a gyerekeket. Az iskolában választható tantárgy a magyar nyelv, amelyet iskolán kívül, magyar házakban is oktatnak, de ez a nyelv irodalmi változata, nem az, amit otthon hallanak, népdalaikban őriznek. Ezért van szükség arra, hogy a pedagógusok között hagyományőrzők is legyenek – fejtette ki Oláh-Gál Elvira. A kedvenc interjúalany kapcsán az első hegedűjét gyerekként maga készítő rekecsini prímást, illetve a bánatát, örömét az életébe beleénekelő klézsei Bálint Erzsi nénit említette a szerző.
Végül a jövő körvonalazására tettek kísérletet a beszélgetőtársak. Előrelépésnek számít, hogy magyarországi csoportok bármikor misézhetnek Csángóföldön, ahogy az is, hogy a vidéken vannak már olyan papok, akik magyarul is tudnak misét tartani – vélte Oláh-Gál Elvira, majd megjegyezte, az is egy lehetőség lenne, ha a Mária Rádiót hallgathatnák a csángóvidéki magyarok.
Magyarul "gondolkoztak hazafele"
Borbáth Erzsébet a kezdeteket, az első csángó szülőcsoport érkezését idézte fel. Az egykori igazgatónő tisztán emlékszik arra a szeptember 9-ére, amikor Beder Tibor akkori főtanfelügyelő behívatta az irodájába, és megkérdezte, hogy mit szólna ahhoz, ha 5-8. osztályos csángó diákok tanulnának a József Attila Általános Iskolában? Akkor már vártak is rá a román népviseletbe öltözött nők és civil ruhás férfiak, akiket a taníttatás anyagi oldala is nagyon érdekelt, hiszen a 10-11 gyermekes családok nem bírták meg a bentlakási költségeket (a gyerekeket a Márton Áron Gimnázium bentlakásában szállásolták el, költségeiket a katolikus egyház fizette). 23 nyolcadikos csángó gyermek kezdte a tanévet, számukra külön osztályt indítottak, és sikerült is őket felzárkóztatni. A székely diákok közé kerülő 5., 6., 7.-esek viszont a peremen maradtak – mondta Borbáth Erzsébet. Az egykori pedagógus azt is elmesélte, hogy egy évharmad alatt tanultak meg magyarul írni-olvasni a diákok. Az elmondottakat Borbáth Erzsébet az akkori iskolaújságban megjelent fogalmazásokkal, többek között egy "hazafele gondolkozó" hetedikes kislány soraival illusztrálta. Az első nyolcadikosok között volt Gábor Felícia költő, de orvosok, tanítók, ügyvédek és papok is kikerültek az évfolyamról. Hetedikesként került a tanintézetbe Iancu Laura, a Magyar Írószövetség tagja, akitől szintén felolvasott egy fogalmazást hajdani pedagógusa.
2000-ig 171 csángó diákja volt a csíkszeredai iskolának, közülük 163-an tanultak tovább, 42-en főiskolára, illetve egyetemre mentek. Ezt követően, miután a fiatal csángó értelmiség nagy része hazatért, Moldvában is elindult a magyar nyelv oktatása. Jelenleg 29 oktatási helyszínen foglalkoznak a gyerekekkel – hangzott el a beszélgetés során. Bodolai Gyöngyi a budapesti Sándor-palotában átélt pillanatokról is kérdezte beszélgetőtársát.
– A csángó gyermekek tanításával kapcsolatban ez volt a legszebb élményem. Én nem akartam, hogy kitüntessenek, úgy gondoltam, ez a diákjaimat illeti meg, de ők ragaszkodtak ahhoz, hogy elfogadjam. Végül azt mondtam magamnak, ha a gyerekek javasolják, akkor el kell fogadni, és együtt vettünk részt az ünnepségen – idézte fel Borbáth Erzsébet az Elnöki Éremrend átvételének pillanatait, majd az egykori tanítvány, Iancu Laura Archaikus ima a gyermekeknek című versével köszönt el a hallgatóságtól.
Ezt követően a Maros Művészegyüttes táncosai léptek színpadra. Az együttes az előkészületben levő folklórműsorából nyújtott ízelítőt, a fergeteges produkciót vissza is tapsolta a nagyérdemű. Az ünnepi együttlét nemzeti imánk közös eléneklésével zárult. A lábon állók tömegének látványa azt sugallta, biztonságban van Vásárhelyen a magyar nyelv, kultúra.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Csángók és magyarok a magyar kultúra napján
A Keleti-Kárpátokon túli, különös szépségű világban, Csángóföldön találták magukat csütörtök délután a Maros Művészegyüttes termét zsúfolásig megtöltő marosvásárhelyiek. Az együttes és az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezetének sokadik közös, január 22-i rendezvényén dalok, táncok, képek és egy rendkívül gazdag tudásanyagot rejtő könyv hozta közel a sokszor, sokak által megvetett, elvetendőnek ítélt szellemi kincseket, amelyek nélkül szegényebb, színtelenebb lenne a Himnusz születésének napján ünnepelt magyar kultúra.
A kezdés előtti negyedórában pihenni, feltöltődni vágyó tömeg vette körül a művészegyüttes kövesdombi székhelyét. A nagyérdeműt Szöllősi Kata hangján csángó népdalok hívták az előtérbe, ahol a következő percekben Barabási Attila köszöntötte az egybegyűlteket.
– Minden magyarul beszélő embernek meg kell állnia ezen a napon. Nekünk, kultúra iránt elkötelezetteknek kötelességünk megállni, visszatekinteni a múltra és tervezni a jövőt. Ma megpróbálunk egy kicsit közelebb kerülni ahhoz a kultúrához, amely, ha távoli is, a miénk – mondta az együttes vezetője, majd Kilyén Ilka színművésznő, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke vette át a szót.
– Ezek a népdalok, néptáncok, a képeken is megjelenített kultúránk képezhet hidat a hajdanvolt és az utánunk következő magyarok között – hangsúlyozta, majd arról tett említést, hogy Maros megyében elsőként az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület ünnepelte meg a rendszerváltás utáni időszakban a magyar kultúra napját. Az elkövetkezőkben a napokban elhunyt Kötő Józsefre emlékezett az EMKE-elnök. A Csángók és magyarok címet viselő rendezvény kapcsán Kilyén Ilka kiemelte, hogy a csángó kultúra rendkívül fontos, elválaszthatatlan része a magyar kultúrának.
– A csángó magyarok a Keleti-Kárpátokon túl, egy olyan helyen élnek, amely soha nem volt a történelmi Magyarország része. De megmaradtak, vannak, és reméljük, hogy még sokáig lesznek.
Arcok a "leszentülő nap" földjéről
A tulajdonképpeni rendezvény első mozzanata a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub csángó témájú képeiből összeállított kiállítás megnyitója volt. Both Gyula, a fotóklub elnöke elárulta, hogy számukra is újdonság ez a tárlat. Amikor megkapták a felkérést, egyből igent mondtak, és csak utána jöttek rá, hogy mennyire nehéz dió ez. Egy földrajzilag távol eső vidék nem éppen kézenfekvő téma, így a fotóklub mindössze négy tagjának sikerült találnia korábbi munkái között olyan fényképeket, amelyek a csángók világába nyújtanak bepillantást. De ezúttal is a mennyiség helyett a minőségen van a lényeg, a fotókon elénk tűnő univerzum, a csíksomlyói búcsún, illetve a saját otthonukban megörökített arcok az első pillanatban magukkal ragadják a szemlélőt. Az előtérben kiállított munkákat dr. Ábrám Zoltán méltatta. Az EMKE korábbi elnöke Halász Péter csángókutató gondolatait idézte, aki szerint egyrészt azért fontos foglalkozni a moldvai, gyimesi csángókkal, mert ők is a magyar családhoz tartoznak, másrészt azért, mert kultúrájuk rendkívül gazdag, és nem utolsósorban azért, hogy elkerüljük saját "elcsángósodásunk" veszélyét.
– Egy csepp a tengerben ez a kiállítás – jegyezte meg Ábrám Zoltán, majd a csángó lelkület olyan alapvonásait emelte ki, mint a vallásosság, illetve a boldogságra való képesség, amelyet a nagy szegénység sem tudott kikezdeni. A méltató "boldog és erős közösségeknek" nevezte a csángó falvak lakóit, majd arról is említést tett, hogy a legszebben a csángó ember szól a napnyugtáról, amikor azt mondja: "leszentül a nap". Amint a megnyitó végén is lehangzott, a csángó képek január végéig tekinthetők meg a Maros Művészegyüttes székhelyének előterében.
Taps Czellecz Jenőnek
A tárlatnyitó után a telt házas nagyérdemű a terembe vonult, ahol Kilyén Ilka a csángó naplemente képénél maradva Lakatos Demeter A nap fiai című versét szavalta. "...ott vagyon a mük országunk, messze, ahol a nap leszentül" – üzente a csángó költő a színművésznő tolmácsolásában. Mielőtt a függöny felgördült volna, Kilyén llka a marosvásárhelyi Czellecz Jenőről szólt, aki a 90-es években autóbusznyi csángó gyermeket táboroztatott Erdőcsinádon, vállalva a kezdeményezést ellenzők gáncsoskodásait, a hamis vádakat.
– Lepergett róla a sok mocsok, ment előre, és tette a dolgát. Reméljük, hogy az ő és a hozzá hasonlók munkája nem volt hiábavaló – tette hozzá az EMKE-elnök. Szavait taps kísérte.
Drágakő és katedrális
A függöny felgördülését megelőző percekben Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke lépett színpadra. Az elnök elmondta, hogy a magyar kultúra napját nem egy olyan szentélyben kezdte, mint amilyen a Maros Művészegyüttes terme, hanem a megyei főispánság irodájában, ahova azért ment, hogy megkérdezze, mi szükség volt kifogásolni nemzeti szimbólumaink jelenlétét az Erdőszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal épületén.
– Nekünk is rendületlenül kell lobognunk, úgy, ahogyan azok a zászlók – jelentette ki Brassai Zsombor, majd egy nyaklánc medáljában lévő drágakőhöz hasonlította a kultúrát, amely a nemzet fényét, patináját adja, a magyar kultúra napját pedig a nemzet katedrálisának nevezte, amelybe belépve megcsodálhatjuk azt a csodálatos, egyedi lelkiséget, amelyet úgy hívunk, hogy magyarság.
Régi mulatságok, szerelmek emléke
Az est egyik legszebb mozzanata Kásler Magda, a Napsugár együttes és az Öves együttes közös produkciója volt. A Maros Művészegyüttes népdalénekese csángó dalokkal, többek között csodaszép leánybúcsúztatóval szólaltatta meg a Kárpátokon túli különös lelkiséget, a művészegyüttes utánpótlás csoportjához tartozó gyerekek, a moldvai csángó viseletben körbe forgó "cinkák" és az ördöngösfüzesi táncot bemutató fiúk pedig azt a rég volt világot idézték meg, amikor még külön mulattak lányok és legények.
– Kell ennél szebb kézfogás? – tette fel a költői kérdést Kilyén Ilka a produkció végén, arra a jelenetre utalva, amikor a leánytánc után a cinkák a színpadra lépő legényeknek énekelnek.
Olvasóközelben a moldvai magyar
A rendezvény talán legizgalmasabb huszonöt percében A moldvai magyarokról című könyv szerzőjével, Oláh-Gál Elvira csíkszeredai újságíróval, rádiós szerkesztővel és az egyik kulcsszereplővel, Borbáth Erzsébet nyugalmazott tanárnővel, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola egykori igazgatónőjével zajlott beszélgetés. A könyv születésének körülményeiről, az ehhez fűződő élményekről, illetve a csángó magyar gyerekek sorsáról lapunk munkatársa, Bodolai Gyöngyi újságíró, szerkesztő kérdezte a meghívottakat.
– Úgy érzem, hogy mi Marosvásárhelyen adósai vagyunk a csángóknak. Az iskoláink tömegesen nem fogadtak be csángó gyermekeket, illetve Czellecz Jenő példáját leszámítva semmilyen segítséget nem kaptak – jegyezte meg Bodolai Gyöngyi a párbeszéd előtti percekben, aztán ismertette a rendkívül jól dokumentált könyvet.
– Amikor Oláh-Gál Elvira könyvét olvastam, végig arra gondoltam, hogy milyen temérdek munka, terepjárás, rendezvényeken való részvétel van mögötte. (…) A kötet három részre tagolódik. Az első a Tudósítások, beszámolók címet viseli, és beszámol többek között a pünkösdi búcsún való részvételről, a pusztinai szobor állításáról, a Csíkba férjhez ment chiar-magyar lányok helytállásáról, a csángó konferencia résztvevőinek szabófalvi látogatásáról, köztük az Európa Tanács finnországi jelentéstevőjének jelenlétéről, aki 2001-ben készített jelentést a csángó kultúra védelméről, a csíkszeredai és a csomafalvi csángó napokról, majd a budapesti nagy csángó ünnepekről. A Portrék, beszélgetések című második részben csángó emberekkel, Fehér Márton rekecsini prímással, a gyönyörű imákat tudó pusztinai László Józsefné Kiss Erzsébettel, Nyisztor Mihályné László Ilonával, az utolsó gorzafalvi fazekassal, Salamon József gyimesbükki plébánossal, a csángó rádiót tolókocsiból indító és működtető Lőrinc Celesztinnel, Domokos Mária népzenekutatóval, a csángóság budapesti képviselőivel, a moldvai csángó magyar értelmiséggel készült beszélgetések olvashatók. A könyvhöz tartozó CD-lemezen Oláh- Gál Elvira Domokos Pál Pétert szólaltatja meg, aki valóságos vándorapostolként járta be a csángóföldet, és összegyűjtötte annak népdalkincsét. Domokos Pál Péter szavait idézem: "Meg-próbálom láttatni az ő jelenükben a székelységnek szánt jövőt. Figyelmeztetek mindenkit, hogy a mi sorsunk is a mindennél rettenetesebb csángó-magyar sors lesz, ha sorainkban a szeretetlenség, egymás meg nem értése és a felekezeti ellentétek tovább nőnek". A Magyarul tanulni jó címet viselő harmadik rész a csángók vidékén 2000 óta tanító pedagógusokról, a moldvai magyar gyerekek csíkszeredai oktatásáról szól, amelynek úttörője és fontos személyisége Borbáth Erzsébet tanárnő. Ő fogadta be a csíkszeredai iskola igazgatójaként az első csoport csángó gyermeket, akik közül többen elkísérték a budapesti Sándor-palotába, ahol Mádl Ferenc köztársasági elnöktől Elnöki Érdemrendet kapott.
Székelyek között románokká váltak
A beszélgetés során Bodolai Gyöngyi először arról kérdezte a szerzőt, hogy milyen indíttatásból fordult a csángók felé. Oláh-Gál Elvira elmondta, hogy a Marosvásárhelyi Rádió csíkszeredai tudósítójaként szinte kötelességének érezte a szórványmagyarsággal, ezen belül a csángó népcsoporttal foglalkozni. 2001-től a Kossuth rádióhoz került, ahol szintén nagy érdeklődést mutattak a téma iránt.
– Hány csángó faluban járt, illetve vannak-e olyan települések, amelyek kimaradtak? – hangzott a következő kérdés. A szerző válaszában arra világított rá, hogy nemcsak Moldvában, a Gyimesekben és a Barcaságon, hanem a székelyek között, de Temesváron és Marosvásárhelyen is kereste a csángókat, a szocialista iparosítás során ugyanis egy részük erdélyi nagyvárosokba került.
– Nagy kérdés, hogy a székelység hogyan viszonyult hozzájuk, és miért váltak közülük sokan román identitásúakká – vetette fel a szerző, majd arra tért ki, hogy a csángók közül sokan igazgyöngyként, dalokban, mesékben őrzik, de mindennapjaikban nem beszélik anyanyelvüket.
A beszélgetés során az is felmerült, hogy a nagyszülők miért nem szólnak az ősi nyelven az unokákhoz, illetve hogyan kellene, lehetne "visszatanítani" saját nyelvükre a gyerekeket. Az iskolában választható tantárgy a magyar nyelv, amelyet iskolán kívül, magyar házakban is oktatnak, de ez a nyelv irodalmi változata, nem az, amit otthon hallanak, népdalaikban őriznek. Ezért van szükség arra, hogy a pedagógusok között hagyományőrzők is legyenek – fejtette ki Oláh-Gál Elvira. A kedvenc interjúalany kapcsán az első hegedűjét gyerekként maga készítő rekecsini prímást, illetve a bánatát, örömét az életébe beleénekelő klézsei Bálint Erzsi nénit említette a szerző.
Végül a jövő körvonalazására tettek kísérletet a beszélgetőtársak. Előrelépésnek számít, hogy magyarországi csoportok bármikor misézhetnek Csángóföldön, ahogy az is, hogy a vidéken vannak már olyan papok, akik magyarul is tudnak misét tartani – vélte Oláh-Gál Elvira, majd megjegyezte, az is egy lehetőség lenne, ha a Mária Rádiót hallgathatnák a csángóvidéki magyarok.
Magyarul "gondolkoztak hazafele"
Borbáth Erzsébet a kezdeteket, az első csángó szülőcsoport érkezését idézte fel. Az egykori igazgatónő tisztán emlékszik arra a szeptember 9-ére, amikor Beder Tibor akkori főtanfelügyelő behívatta az irodájába, és megkérdezte, hogy mit szólna ahhoz, ha 5-8. osztályos csángó diákok tanulnának a József Attila Általános Iskolában? Akkor már vártak is rá a román népviseletbe öltözött nők és civil ruhás férfiak, akiket a taníttatás anyagi oldala is nagyon érdekelt, hiszen a 10-11 gyermekes családok nem bírták meg a bentlakási költségeket (a gyerekeket a Márton Áron Gimnázium bentlakásában szállásolták el, költségeiket a katolikus egyház fizette). 23 nyolcadikos csángó gyermek kezdte a tanévet, számukra külön osztályt indítottak, és sikerült is őket felzárkóztatni. A székely diákok közé kerülő 5., 6., 7.-esek viszont a peremen maradtak – mondta Borbáth Erzsébet. Az egykori pedagógus azt is elmesélte, hogy egy évharmad alatt tanultak meg magyarul írni-olvasni a diákok. Az elmondottakat Borbáth Erzsébet az akkori iskolaújságban megjelent fogalmazásokkal, többek között egy "hazafele gondolkozó" hetedikes kislány soraival illusztrálta. Az első nyolcadikosok között volt Gábor Felícia költő, de orvosok, tanítók, ügyvédek és papok is kikerültek az évfolyamról. Hetedikesként került a tanintézetbe Iancu Laura, a Magyar Írószövetség tagja, akitől szintén felolvasott egy fogalmazást hajdani pedagógusa.
2000-ig 171 csángó diákja volt a csíkszeredai iskolának, közülük 163-an tanultak tovább, 42-en főiskolára, illetve egyetemre mentek. Ezt követően, miután a fiatal csángó értelmiség nagy része hazatért, Moldvában is elindult a magyar nyelv oktatása. Jelenleg 29 oktatási helyszínen foglalkoznak a gyerekekkel – hangzott el a beszélgetés során. Bodolai Gyöngyi a budapesti Sándor-palotában átélt pillanatokról is kérdezte beszélgetőtársát.
– A csángó gyermekek tanításával kapcsolatban ez volt a legszebb élményem. Én nem akartam, hogy kitüntessenek, úgy gondoltam, ez a diákjaimat illeti meg, de ők ragaszkodtak ahhoz, hogy elfogadjam. Végül azt mondtam magamnak, ha a gyerekek javasolják, akkor el kell fogadni, és együtt vettünk részt az ünnepségen – idézte fel Borbáth Erzsébet az Elnöki Éremrend átvételének pillanatait, majd az egykori tanítvány, Iancu Laura Archaikus ima a gyermekeknek című versével köszönt el a hallgatóságtól.
Ezt követően a Maros Művészegyüttes táncosai léptek színpadra. Az együttes az előkészületben levő folklórműsorából nyújtott ízelítőt, a fergeteges produkciót vissza is tapsolta a nagyérdemű. Az ünnepi együttlét nemzeti imánk közös eléneklésével zárult. A lábon állók tömegének látványa azt sugallta, biztonságban van Vásárhelyen a magyar nyelv, kultúra.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. február 14.
Székely menekültek a hajdúk között
A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat részeként pénteken Buczkó József helytörténész az első világháború során Hajdúnánásra menekült székelyekről tartott könyvismertető előadást.
Az 1916-os román katonai támadás miatt nagy számú csíki és gyergyói székely menekült Hajdúnánásra. Az előadás során két jeles székely menekültről is szó esett: Jakab Antal püspök gyerekkorában tartózkodott édesanyjával és kistestvéreivel a városban, míg Domokos Pál Péter tanítóképzős hallgatóként vetett a sors a magyarországi fürdővárosba.
Buczkó Józsefnek 2011-ben jelent meg Szállást adtunk hűséges magyar véreinknek című kötete. Mint ismeretes, 1916. augusztus 17-én az addig semleges Románia csatlakozott az Antanthoz, majd augusztus 27-én a román csapatok betörtek a Kárpát-medencébe 420 ezer fővel. Ezzel szemben a magyar részen harmincezer katona és a csendőrség állt. A román betörés nyomán Erdélyből 200 ezer ember menekült el, Csík vármegyéből több mint negyven településről érkeztek a Hajdúságba. Összesen 3200 fő érkezett Hajdúnánásra, köztük több mint félezer gyermek. A székely családokat hajdú családok fogadták be.
A menekültek között több jeles személyiség is volt: Berze Nagy János, Jakab Antal és Domokos Pál Péter. Buczkónak sikerült megtalálnia azt a házat, ahol a hat éves Jakab Antalt befogadták, és azt is megtudta, hogy később, segédpüspökként visszalátogatott Hajdúnánásra. Domokos Pál Péter Csíksomlyóról szekéren jutott el a hajdúságba, és szüleivel csak Hajdúnánáson találkozott viszont. 1916-ban Debrecenben végezte el a tanítóképző másodévét, ezt fotóval is alátámasztotta az előadó.
Buczkó József kezdeményezésére 2011 óta minden évben tisztelegnek a székely menekültek emléke előtt. Az ott elhunyt harminckilenc székely halott emlékére keresztet állítottak. Tavaly Böjte Csaba ferences szerzetes és Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke volt az ünnepség meghívottja. Az idei megemlékezésre szeptember 20-án kerül sor, ezúttal Darvas-Kozma József csíkszeredai esperes-plébános fog igét hirdetni.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro
A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat részeként pénteken Buczkó József helytörténész az első világháború során Hajdúnánásra menekült székelyekről tartott könyvismertető előadást.
Az 1916-os román katonai támadás miatt nagy számú csíki és gyergyói székely menekült Hajdúnánásra. Az előadás során két jeles székely menekültről is szó esett: Jakab Antal püspök gyerekkorában tartózkodott édesanyjával és kistestvéreivel a városban, míg Domokos Pál Péter tanítóképzős hallgatóként vetett a sors a magyarországi fürdővárosba.
Buczkó Józsefnek 2011-ben jelent meg Szállást adtunk hűséges magyar véreinknek című kötete. Mint ismeretes, 1916. augusztus 17-én az addig semleges Románia csatlakozott az Antanthoz, majd augusztus 27-én a román csapatok betörtek a Kárpát-medencébe 420 ezer fővel. Ezzel szemben a magyar részen harmincezer katona és a csendőrség állt. A román betörés nyomán Erdélyből 200 ezer ember menekült el, Csík vármegyéből több mint negyven településről érkeztek a Hajdúságba. Összesen 3200 fő érkezett Hajdúnánásra, köztük több mint félezer gyermek. A székely családokat hajdú családok fogadták be.
A menekültek között több jeles személyiség is volt: Berze Nagy János, Jakab Antal és Domokos Pál Péter. Buczkónak sikerült megtalálnia azt a házat, ahol a hat éves Jakab Antalt befogadták, és azt is megtudta, hogy később, segédpüspökként visszalátogatott Hajdúnánásra. Domokos Pál Péter Csíksomlyóról szekéren jutott el a hajdúságba, és szüleivel csak Hajdúnánáson találkozott viszont. 1916-ban Debrecenben végezte el a tanítóképző másodévét, ezt fotóval is alátámasztotta az előadó.
Buczkó József kezdeményezésére 2011 óta minden évben tisztelegnek a székely menekültek emléke előtt. Az ott elhunyt harminckilenc székely halott emlékére keresztet állítottak. Tavaly Böjte Csaba ferences szerzetes és Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke volt az ünnepség meghívottja. Az idei megemlékezésre szeptember 20-án kerül sor, ezúttal Darvas-Kozma József csíkszeredai esperes-plébános fog igét hirdetni.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro
2015. február 26.
Csángók – Szűk esztendők – Moldva a 17-18. században
Moldva 16. századi aranykora után sötét évszázadok következtek: háborúk, nélkülözés, járványok. A moldvai magyarok elveszítették városi rétegüket és befolyásukat a fejedelmi udvarban. Annak ellenére elszigetelődtek a Kárpát-medencei magyarságtól, hogy a mai csángók őseinek nagyobbik része a 18. században telepedett Moldvába.
A csángókról szóló sorozat előző részéből kiderült: egyáltalán nem mindig voltak olyan sanyarú helyzetben, amilyennek sorsukat a kutatók a 19–20. században megismerték. A 15–16. században polgárok, módos gazdák is szép számmal voltak közöttük, és többen jelentős befolyással bírtak a moldvai vajdák udvarában. A 16. század történeti változásai azonban már előrevetítették azokat a bajokat, amelyek később gyökeresen megváltoztatták a moldvai magyarság életét: a háborúk, a nyomukban járó ínség és betegség és a magyar történelem szerencsétlen fordulatai, és ekkor kezdődött elszigetelődésük is a Kárpát-medencei magyarságtól.
A sötét 17. század
A moldvai fejedelem ugyan már a 16. században adózott az Oszmán Birodalomnak, de ez nem mentette meg attól, hogy területét a törökök többször is földúlják. A 17. században vált viszont igazán tragikussá a fejedelemség sorsa: a század közepén nemcsak krími, hanem havasalföldi, orosz és erdélyi seregek felvonulási területe volt. A Bécs ellen fölvonuló tatárok elől 1682-ben a fejedelemség népének kétharmada menekült el Lengyelországba vagy Erdélybe, közülük nem mindenki tért később vissza, amikor a karlócai béke (1699) után békésebb időszak következett el Moldva történetében. Mindez természetesen Moldva minden népét egyformán érintette.
A moldvai magyarság életében azonban ettől eltekintve is változás történt. Moldván belül kialakult egy korábban nem jellemző kelet–nyugati irányú migráció: az emberek a tatár betörésektől többet szenvedő síkságról a Kárpátok keleti lábaihoz költöztek.
A 17. század közepétől egyre kevesebb magyar előkelőt találunk a fejedelmi udvarban, s az is különösen a magyarokat és a szászokat érintette érzékenyen, hogy a tatárok leginkább a mezővárosokat pusztították el, hiszen ezek lakói elsősorban ők voltak. Nemcsak a mező-, hanem a bányavárosok magyar és szász lakossága is kipusztult a háborúk és a járványok következtében, ezzel eltűnt a moldvai magyar városi polgárság, az iparosok, kereskedők és bányászok. A városok pusztulásának az ipar és a kereskedelem látta kárát, s a moldvai magyarok gazdálkodása szinte kizárólagosan a mezőgazdaságra szűkült. De a földművelés és az állattenyésztés is visszaesett, az emberek a háborús időkben nem mertek vetni, a nép nemcsak elszegényedett, hanem éhínség is dúlt, s gyakoriak voltak a járványok.
A század közepén, 1646-ban Marcus Bandinus marcianopolisi érsek, Moldva egyházi felügyelője készített részletes jelentést moldvai egyházlátogatásától. Jelentéséből kikövetkeztethetően a katolikus lakosság falvainak korábban összefüggő láncolata a század közepére megszakadt, két tömbben éltek Románvásár, illetve Bákó vidékén. A század második felében aztán még ez a katolikus népesség is tovább fogyott: előfordult, hogy a tatárok elől egész falvak menekültek Erdélybe. A moldvai katolikusok száma az 1690-es évekre 3000 főre esett vissza. A szászok asszimilációja miatt ez a szám gyakorlatilag azonos Moldva magyar nyelvű népességével, s kb. az összlakosság 2–2,5 százaléka.
A moldvai magyarság önazonosságának, etnikai tudatának legfontosabb összetevője a 17. században már egyértelműen vallása volt. Ez nemcsak abban mutatkozott meg, hogy ortodoxokkal közös településen csakis elkülönült falurészekben éltek, hanem abban is, hogy nem házasodtak velük. Gyerekeiket inkább hagyták megkereszteletlenül, mint hogy pópával kereszteltessék meg. A szászok a század végére gyakorlatilag asszimilálódtak a magyarsághoz vagy a románsághoz, s ezzel Moldva egyetlen katolikus népessége a magyar maradt. Ebben az időben vált szinonimává a magyar és a katolikus: azaz a katolikus papot akkor is magyar papnak nevezték, ha lengyel vagy olasz volt. Éppen ebből a tényből – azaz hogy az etnikai identitás legfontosabb komponensévé a vallás vált – fakadóan kaptak különös jelentőséget azok a kedvezőtlen folyamatok, amelyek a moldvai magyarság egyházi életében már a 16. században megkezdődtek, s a 17. században tovább erősödtek – a sorozat egy későbbi részében visszatérünk majd erre.
A 17. század tehát fordulópont a moldvai magyarság életében: ekkor alakult ki az a szinte a 20. század végéig jellemző állapot, hogy a moldvai magyar gazdasági élet színtere csaknem kizárólag a mezőgazdaság. Ekkor kezdődött a lakosság nélkülözése, ekkor kezdett konzerválódni a népi kultúra. Ebben a korszakban kereshetjük a csángók 20. századi identitásának gyökereit; ekkor vált az asszimiláció legfőbb színterévé a hivatalos egyházi élet. S mindez nem kis mértekben annak következményeképpen alakult így, hogy ekkor szakadt meg szinte teljesen a moldvai magyarság kapcsolata Magyarországgal.
A második nagy betelepedési hullám
Az elszigetelődés az egykori anyaországtól annak ellenére erősödött, hogy – mint korábban volt szó róla – székelyek folyamatosan telepedtek át Moldvába, s ez a 17. században folytatódott, sőt Erdélyben több ízben is rendelettel tiltották meg a Kárpátokon túlra települést. A korábban is folyamatos székely kivándorlás az erdélyi járványok, éhínség és a korábban kollektív nemességet birtokló székelység belső társadalmi struktúrájának megváltozása miatt a 18. század elején tovább erősödött. A század utolsó harmadában viszont olyan nagy tömegben érkeztek székelyek Moldvába, hogy teljesen átrajzolták a moldvai magyarság települési, nyelvi, néprajzi térképét. Ezzel a kitelepedési hullámmal érkezett Moldvába a mai csángók őseinek – a 14. században idetelepült mezőségeiek mellett – másik nagy csoportja. A kivándorlás legfőbb oka a székelység egy részének elszegényedése mellett a székelység korábbi jogainak csorbítása volt.
Egyik közvetlen kiváltó oka pedig az a vérengzés, amelyet az osztrák hadsereg hajtott végre 1764. január 7-én: a „madéfalvi veszedelem” néven hírhedtté vált tömegmészárlás. Mária Terézia 1762-ben székely határőrség szervezését rendelte el, de a szabad székelyek nem vállalták a sorozást, közülük sokan vándoroltak Moldvába már 1762-ben és 1763-ban. 1763 decemberében a rekrutálást szervező Siskovics altábornagy elől a férfiak elmenekültek, és Madéfalva környékén gyűltek össze. 1764. január 7-én hajnalban azonban a császári csapatok megtámadták őket, és több százat lelőttek közülük. Ezt az öldöklést emlegetik az évszámot is magában rejtő SICULICIDIUM néven.
Ezt követően ezrek menekültek a Kárpátok túloldalára: a kivándorlók jelentős része önálló falvakban telepedett le – ekkor keletkeztek a ma székelyes csángó falvakként számon tartott települések –, többnyire a mezőgazdasági művelésre kevéssé alkalmas, de állattartásra, erdőgazdálkodásra is megfelelő vidékeken. Más részük viszont Bákó környékén, már meglévő magyar falvakban telepedett le. Erre a területre, főképpen a Szerettől keletre lévő falvakba nemcsak nyugatról, a székelységtől, hanem északról, a Románvásár környéki moldvai magyarságtól is érkeztek telepesek ebben az időben. Kisebbik részben az északi csoport népszaporulatának, túlnyomórészt pedig a székely megtelepedésnek a következménye, hogy a moldvai katolikusok száma a 18. század közepén följegyzett 5500-ról a 19. század elejére 21000-re szökött föl.
A 18. század végén még egy, a moldvai magyarokat közvetlenül érintő átrendeződés történt: a madéfalvi vérengzés után Moldvába menekült székelyek egy részét a Habsburgok Hadik András gróf javaslatára a törököktől frissen megszerzett Bukovinába költöztették, így jöttek létre az 1770-es, 1780-as években a bukovinai székely falvak, Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva, Istensegíts és Fogadjisten. A 18. századi székely migrációval lezárult a mai moldvai csángó etnikai csoport előzményének kialakulása. Dialektusában és kultúrájában ekkor még világosan elkülönült egymástól a két komponens, a nem-székely és a székely, a Bákó környéki vegyes falvakban azonban hamarosan egyfajta kiegyenlítődés kezdődött a két nyelvjárás és a két kultúra között, úgy, hogy a folyamatban a székely elem játszott és játszik domináns szerepet.
A ködös 18. század
A székely migráción túl nem is nagyon tudunk mást a moldvai magyarok 18. századi történetéről. Jelentős változások sem gazdasági, sem társadalmi, sem egyházi vonatkozásban nem történtek a csángók életében. Ettől az időszaktól kezdve érvényesnek mondható Mikecs Lászlónak az a megállapítása, hogy ennek az etnikai csoportnak azért nincs tovább története, mert nincsenek olyan „életeseményeik”, amelyekből a későbbi történetírók a történelmet írni szokták: nincsenek csatáik, de még uraik vagy a krónikaírók figyelmét fölkeltő vezetőik sem, a történész itt, mint Mikecs fogalmazott, a „külső események nélküli csupasz néppel került szembe”. Ebből adódik, hogy a moldvai magyarságról ettől kezdve nem is igen tudunk az egyházi följegyzéseken kívül más forrásból semmit, mindaddig, amíg a „csupasz nép” nem kerül a történelemalkotók érdeklődésének homlokterébe: az 1930-as évekig.
Nem tudjuk például, hogy a Moldva történetében a 18. században bekövetkezett nagyon jelentős változások – az ismétlődő orosz–török háborúk, a fanarióta fejedelmek uralkodása – hogyan érintették a moldvai magyarságot. Pedig ezek az események húsba vágóan érintették Moldvát. Dimitrie Cantemir (1710–1711), a tudós moldvai fejedelem – akinek egyébként a moldvai magyarok falvainak igen részletes leírását köszönhetjük – az orosz–török viszálykodás során Nagy Péter cárral kötött szövetséget, s miután a háborút a törökök nyerték, a szultán ettől az időszaktól kezdve igyekezett a portához hű fejedelmeket találni Moldva irányítására. Ezek Isztambulból, görög tisztviselők közül kerültek ki, nevüket isztambuli lakónegyedükről, Fanarról kapták, fanariótáknak nevezték őket. Uralkodásuk alatt Moldva sokat veszített korábbi viszonylagos függetlenségéből.
A 19. század első harmadában Magyarországon következtek be olyan meghatározó események, amelyek véglegesen elszakították még az újonnan érkezett székely csoportokat is a Kárpátok nyugati oldalán élő székelyektől, és persze a Kárpát-medencei magyarság többi részétől is. Ez a két, egymással szoros összefüggésben lévő meghatározó változás a reformkori magyar nemzeti identitásnak, s a nemzeti identitás egyik legfontosabb szimbólumának, a sztenderd nyelvváltozatnak (korabeli szóval: a nemzeti nyelvnek) a kialakulása volt.
Irodalom Benda Kálmán 1989. Moldvai csángó-magyar okmánytár 1467–1706. I–II.
Domokos Pál Péter. 1987. A moldvai magyarság.
Lükő Gábor 1935. Havaselve és Moldva népei a X–XII. században. Ethnographia 46.
Mikecs László (1941/1989). Csángók.
Sándor Klára
nyest.hu
Erdély.ma
Moldva 16. századi aranykora után sötét évszázadok következtek: háborúk, nélkülözés, járványok. A moldvai magyarok elveszítették városi rétegüket és befolyásukat a fejedelmi udvarban. Annak ellenére elszigetelődtek a Kárpát-medencei magyarságtól, hogy a mai csángók őseinek nagyobbik része a 18. században telepedett Moldvába.
A csángókról szóló sorozat előző részéből kiderült: egyáltalán nem mindig voltak olyan sanyarú helyzetben, amilyennek sorsukat a kutatók a 19–20. században megismerték. A 15–16. században polgárok, módos gazdák is szép számmal voltak közöttük, és többen jelentős befolyással bírtak a moldvai vajdák udvarában. A 16. század történeti változásai azonban már előrevetítették azokat a bajokat, amelyek később gyökeresen megváltoztatták a moldvai magyarság életét: a háborúk, a nyomukban járó ínség és betegség és a magyar történelem szerencsétlen fordulatai, és ekkor kezdődött elszigetelődésük is a Kárpát-medencei magyarságtól.
A sötét 17. század
A moldvai fejedelem ugyan már a 16. században adózott az Oszmán Birodalomnak, de ez nem mentette meg attól, hogy területét a törökök többször is földúlják. A 17. században vált viszont igazán tragikussá a fejedelemség sorsa: a század közepén nemcsak krími, hanem havasalföldi, orosz és erdélyi seregek felvonulási területe volt. A Bécs ellen fölvonuló tatárok elől 1682-ben a fejedelemség népének kétharmada menekült el Lengyelországba vagy Erdélybe, közülük nem mindenki tért később vissza, amikor a karlócai béke (1699) után békésebb időszak következett el Moldva történetében. Mindez természetesen Moldva minden népét egyformán érintette.
A moldvai magyarság életében azonban ettől eltekintve is változás történt. Moldván belül kialakult egy korábban nem jellemző kelet–nyugati irányú migráció: az emberek a tatár betörésektől többet szenvedő síkságról a Kárpátok keleti lábaihoz költöztek.
A 17. század közepétől egyre kevesebb magyar előkelőt találunk a fejedelmi udvarban, s az is különösen a magyarokat és a szászokat érintette érzékenyen, hogy a tatárok leginkább a mezővárosokat pusztították el, hiszen ezek lakói elsősorban ők voltak. Nemcsak a mező-, hanem a bányavárosok magyar és szász lakossága is kipusztult a háborúk és a járványok következtében, ezzel eltűnt a moldvai magyar városi polgárság, az iparosok, kereskedők és bányászok. A városok pusztulásának az ipar és a kereskedelem látta kárát, s a moldvai magyarok gazdálkodása szinte kizárólagosan a mezőgazdaságra szűkült. De a földművelés és az állattenyésztés is visszaesett, az emberek a háborús időkben nem mertek vetni, a nép nemcsak elszegényedett, hanem éhínség is dúlt, s gyakoriak voltak a járványok.
A század közepén, 1646-ban Marcus Bandinus marcianopolisi érsek, Moldva egyházi felügyelője készített részletes jelentést moldvai egyházlátogatásától. Jelentéséből kikövetkeztethetően a katolikus lakosság falvainak korábban összefüggő láncolata a század közepére megszakadt, két tömbben éltek Románvásár, illetve Bákó vidékén. A század második felében aztán még ez a katolikus népesség is tovább fogyott: előfordult, hogy a tatárok elől egész falvak menekültek Erdélybe. A moldvai katolikusok száma az 1690-es évekre 3000 főre esett vissza. A szászok asszimilációja miatt ez a szám gyakorlatilag azonos Moldva magyar nyelvű népességével, s kb. az összlakosság 2–2,5 százaléka.
A moldvai magyarság önazonosságának, etnikai tudatának legfontosabb összetevője a 17. században már egyértelműen vallása volt. Ez nemcsak abban mutatkozott meg, hogy ortodoxokkal közös településen csakis elkülönült falurészekben éltek, hanem abban is, hogy nem házasodtak velük. Gyerekeiket inkább hagyták megkereszteletlenül, mint hogy pópával kereszteltessék meg. A szászok a század végére gyakorlatilag asszimilálódtak a magyarsághoz vagy a románsághoz, s ezzel Moldva egyetlen katolikus népessége a magyar maradt. Ebben az időben vált szinonimává a magyar és a katolikus: azaz a katolikus papot akkor is magyar papnak nevezték, ha lengyel vagy olasz volt. Éppen ebből a tényből – azaz hogy az etnikai identitás legfontosabb komponensévé a vallás vált – fakadóan kaptak különös jelentőséget azok a kedvezőtlen folyamatok, amelyek a moldvai magyarság egyházi életében már a 16. században megkezdődtek, s a 17. században tovább erősödtek – a sorozat egy későbbi részében visszatérünk majd erre.
A 17. század tehát fordulópont a moldvai magyarság életében: ekkor alakult ki az a szinte a 20. század végéig jellemző állapot, hogy a moldvai magyar gazdasági élet színtere csaknem kizárólag a mezőgazdaság. Ekkor kezdődött a lakosság nélkülözése, ekkor kezdett konzerválódni a népi kultúra. Ebben a korszakban kereshetjük a csángók 20. századi identitásának gyökereit; ekkor vált az asszimiláció legfőbb színterévé a hivatalos egyházi élet. S mindez nem kis mértekben annak következményeképpen alakult így, hogy ekkor szakadt meg szinte teljesen a moldvai magyarság kapcsolata Magyarországgal.
A második nagy betelepedési hullám
Az elszigetelődés az egykori anyaországtól annak ellenére erősödött, hogy – mint korábban volt szó róla – székelyek folyamatosan telepedtek át Moldvába, s ez a 17. században folytatódott, sőt Erdélyben több ízben is rendelettel tiltották meg a Kárpátokon túlra települést. A korábban is folyamatos székely kivándorlás az erdélyi járványok, éhínség és a korábban kollektív nemességet birtokló székelység belső társadalmi struktúrájának megváltozása miatt a 18. század elején tovább erősödött. A század utolsó harmadában viszont olyan nagy tömegben érkeztek székelyek Moldvába, hogy teljesen átrajzolták a moldvai magyarság települési, nyelvi, néprajzi térképét. Ezzel a kitelepedési hullámmal érkezett Moldvába a mai csángók őseinek – a 14. században idetelepült mezőségeiek mellett – másik nagy csoportja. A kivándorlás legfőbb oka a székelység egy részének elszegényedése mellett a székelység korábbi jogainak csorbítása volt.
Egyik közvetlen kiváltó oka pedig az a vérengzés, amelyet az osztrák hadsereg hajtott végre 1764. január 7-én: a „madéfalvi veszedelem” néven hírhedtté vált tömegmészárlás. Mária Terézia 1762-ben székely határőrség szervezését rendelte el, de a szabad székelyek nem vállalták a sorozást, közülük sokan vándoroltak Moldvába már 1762-ben és 1763-ban. 1763 decemberében a rekrutálást szervező Siskovics altábornagy elől a férfiak elmenekültek, és Madéfalva környékén gyűltek össze. 1764. január 7-én hajnalban azonban a császári csapatok megtámadták őket, és több százat lelőttek közülük. Ezt az öldöklést emlegetik az évszámot is magában rejtő SICULICIDIUM néven.
Ezt követően ezrek menekültek a Kárpátok túloldalára: a kivándorlók jelentős része önálló falvakban telepedett le – ekkor keletkeztek a ma székelyes csángó falvakként számon tartott települések –, többnyire a mezőgazdasági művelésre kevéssé alkalmas, de állattartásra, erdőgazdálkodásra is megfelelő vidékeken. Más részük viszont Bákó környékén, már meglévő magyar falvakban telepedett le. Erre a területre, főképpen a Szerettől keletre lévő falvakba nemcsak nyugatról, a székelységtől, hanem északról, a Románvásár környéki moldvai magyarságtól is érkeztek telepesek ebben az időben. Kisebbik részben az északi csoport népszaporulatának, túlnyomórészt pedig a székely megtelepedésnek a következménye, hogy a moldvai katolikusok száma a 18. század közepén följegyzett 5500-ról a 19. század elejére 21000-re szökött föl.
A 18. század végén még egy, a moldvai magyarokat közvetlenül érintő átrendeződés történt: a madéfalvi vérengzés után Moldvába menekült székelyek egy részét a Habsburgok Hadik András gróf javaslatára a törököktől frissen megszerzett Bukovinába költöztették, így jöttek létre az 1770-es, 1780-as években a bukovinai székely falvak, Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva, Istensegíts és Fogadjisten. A 18. századi székely migrációval lezárult a mai moldvai csángó etnikai csoport előzményének kialakulása. Dialektusában és kultúrájában ekkor még világosan elkülönült egymástól a két komponens, a nem-székely és a székely, a Bákó környéki vegyes falvakban azonban hamarosan egyfajta kiegyenlítődés kezdődött a két nyelvjárás és a két kultúra között, úgy, hogy a folyamatban a székely elem játszott és játszik domináns szerepet.
A ködös 18. század
A székely migráción túl nem is nagyon tudunk mást a moldvai magyarok 18. századi történetéről. Jelentős változások sem gazdasági, sem társadalmi, sem egyházi vonatkozásban nem történtek a csángók életében. Ettől az időszaktól kezdve érvényesnek mondható Mikecs Lászlónak az a megállapítása, hogy ennek az etnikai csoportnak azért nincs tovább története, mert nincsenek olyan „életeseményeik”, amelyekből a későbbi történetírók a történelmet írni szokták: nincsenek csatáik, de még uraik vagy a krónikaírók figyelmét fölkeltő vezetőik sem, a történész itt, mint Mikecs fogalmazott, a „külső események nélküli csupasz néppel került szembe”. Ebből adódik, hogy a moldvai magyarságról ettől kezdve nem is igen tudunk az egyházi följegyzéseken kívül más forrásból semmit, mindaddig, amíg a „csupasz nép” nem kerül a történelemalkotók érdeklődésének homlokterébe: az 1930-as évekig.
Nem tudjuk például, hogy a Moldva történetében a 18. században bekövetkezett nagyon jelentős változások – az ismétlődő orosz–török háborúk, a fanarióta fejedelmek uralkodása – hogyan érintették a moldvai magyarságot. Pedig ezek az események húsba vágóan érintették Moldvát. Dimitrie Cantemir (1710–1711), a tudós moldvai fejedelem – akinek egyébként a moldvai magyarok falvainak igen részletes leírását köszönhetjük – az orosz–török viszálykodás során Nagy Péter cárral kötött szövetséget, s miután a háborút a törökök nyerték, a szultán ettől az időszaktól kezdve igyekezett a portához hű fejedelmeket találni Moldva irányítására. Ezek Isztambulból, görög tisztviselők közül kerültek ki, nevüket isztambuli lakónegyedükről, Fanarról kapták, fanariótáknak nevezték őket. Uralkodásuk alatt Moldva sokat veszített korábbi viszonylagos függetlenségéből.
A 19. század első harmadában Magyarországon következtek be olyan meghatározó események, amelyek véglegesen elszakították még az újonnan érkezett székely csoportokat is a Kárpátok nyugati oldalán élő székelyektől, és persze a Kárpát-medencei magyarság többi részétől is. Ez a két, egymással szoros összefüggésben lévő meghatározó változás a reformkori magyar nemzeti identitásnak, s a nemzeti identitás egyik legfontosabb szimbólumának, a sztenderd nyelvváltozatnak (korabeli szóval: a nemzeti nyelvnek) a kialakulása volt.
Irodalom Benda Kálmán 1989. Moldvai csángó-magyar okmánytár 1467–1706. I–II.
Domokos Pál Péter. 1987. A moldvai magyarság.
Lükő Gábor 1935. Havaselve és Moldva népei a X–XII. században. Ethnographia 46.
Mikecs László (1941/1989). Csángók.
Sándor Klára
nyest.hu
Erdély.ma
2015. február 26.
Elkészült a romániai „fantomtelepülések” térképe
Hargita megyében négy, Kovászna megyében egy falu került fel Románia „fantomtelepüléseinek” térképére, amelyet programozók, szoftvermérnökök és grafikusok egy csoportja készített el. Az országban összesen 126 olyan helység van, amelynek a 2011-es népszámlálás adatai szerint egyetlen lakosa – sok esetben háza – sincs. Romániai programozók, szoftvermérnökök és grafikusok egy csoportja elkészítette az ország „fantomtelepüléseinek” interaktív térképét. Összesen 126 olyan helységet tüntettek fel, amelynek a 2011-es népszámlálás adatai szerint egyetlen lakosa – sok esetben háza – sincs, vagy víz alá került, esetleg hulladéklerakat került a helyére, ennek ellenére szerepel a hivatalos településjegyzékben és postai kódja is van. Ezeknek a településeknek egy részét még a rendszerváltás előtti kommunista hatalom is törölni akarta a nyilvántartásból az 1989/2-es törvény alapján, ám ezt a jogszabályt 1990-ben hatályon kívül helyezték. „Rendet kellene rakni a romániai adatokban, ezért szorgalmazzuk a fantomtelepülések törlését” – írják a projekt kezdeményezői. –
Egyikük, Iurie Maxim a Hotnews portálnak elmondta: egészen érdekes helyzetekkel is szembesültek. Akadt például olyan település, amelynek a népszámlálási adatok szerint egyetlen lakosa és háza sincs, viszont van bejegyezett állatállománya. „A műholdas térképen is látszik, hogy még út sem vezet az illető faluhoz, mégis a nyilvántartás szerint teheneket és sertéseket tartanak ott” – magyarázta. Olyan települést is találtak, amelyben egy lélek sem lakik, a cégbírósági adatok szerint azonban cégeket is bejegyeztek a faluban.
A projekt megvalósítói elismerik: nem biztos, hogy a térképen feltüntetett – hivatalos forrásból származó – adatok minden esetben megfelelnek a valóságnak. Mindenesetre elküldték a „fantomtelepülések” listáját többek között a statisztikai intézetnek, a kataszteri hivatalnak, a kormány főtitkárságának és az adóhatóságnak is.
A 126 „fantomtelepülés” egy része erdélyi, partiumi, bánsági megyékben található. A térkép Szatmár megyében négy, Bihar megyében egy, Szilágy megyében kettő, Kolozs megyében hét, Maros megyében tíz, Fehér megyében tizenkettő, Hunyad megyében hat, Temes megyében négy ilyen falut tünet fel.
„Hosszúaszóval terveink vannak”
Hargita megyében a térkép szerint négy „fantomtelepülés” van: a Parajdhoz tartozó Sásverés, Martonka (Gyergyóremete), Hosszúaszó (Csíkszentlélek) és Vargatag (Gyergyószentmiklós). Kovászna megyében mindössze egy ilyen helységet tüntetett fel a térkép, a Szitabodzához tartozó Almást.
„Én Hosszúaszót nem nevezném fantomtelepülésnek” – jelentette ki a maszol.ro-nak Csíkszentlélek polgármestere. Pál Péter elmondta, a helység valóban egy elnéptelenedett, mindössze húsz házból álló falu, de ez nem azt jelenti, hogy nincs benne élet és az önkormányzat lemondott volna róla.
Az elöljáró tájékoztatása szerint jelenleg három gazdálkodó család tavasztól őszig kint él a községtől négy km-re lévő Hosszúaszón, amely négy mezei úton is megközelíthető. A házak nagy részét csíkszeredaiak vásárolták meg, akik a hétvégét szintén néha ott töltik. A falu az 1962-es tészeesítés után kezdett elnéptelenedni, 1910-ben 100-an, a hatvanas években 40-50-en lakták. „Nehéz volt bejárni onnan Csíkszeredába, az emberek már a hetvenes években kezdték eladni a házaikat” – mondta Pál Péter. A település ugyanakkor a község költségvetésében külön tételként szerepel, mert terveik is vannak fele. „Vadász- vagy egyházi turizmusban gondolkodunk, hiszen Hosszúaszó a Somlyó-hely lábától mindössze négy-öt kilométerre található” – számolt be a polgármester. - Cs. P. T.
maszol.ro
Hargita megyében négy, Kovászna megyében egy falu került fel Románia „fantomtelepüléseinek” térképére, amelyet programozók, szoftvermérnökök és grafikusok egy csoportja készített el. Az országban összesen 126 olyan helység van, amelynek a 2011-es népszámlálás adatai szerint egyetlen lakosa – sok esetben háza – sincs. Romániai programozók, szoftvermérnökök és grafikusok egy csoportja elkészítette az ország „fantomtelepüléseinek” interaktív térképét. Összesen 126 olyan helységet tüntettek fel, amelynek a 2011-es népszámlálás adatai szerint egyetlen lakosa – sok esetben háza – sincs, vagy víz alá került, esetleg hulladéklerakat került a helyére, ennek ellenére szerepel a hivatalos településjegyzékben és postai kódja is van. Ezeknek a településeknek egy részét még a rendszerváltás előtti kommunista hatalom is törölni akarta a nyilvántartásból az 1989/2-es törvény alapján, ám ezt a jogszabályt 1990-ben hatályon kívül helyezték. „Rendet kellene rakni a romániai adatokban, ezért szorgalmazzuk a fantomtelepülések törlését” – írják a projekt kezdeményezői. –
Egyikük, Iurie Maxim a Hotnews portálnak elmondta: egészen érdekes helyzetekkel is szembesültek. Akadt például olyan település, amelynek a népszámlálási adatok szerint egyetlen lakosa és háza sincs, viszont van bejegyezett állatállománya. „A műholdas térképen is látszik, hogy még út sem vezet az illető faluhoz, mégis a nyilvántartás szerint teheneket és sertéseket tartanak ott” – magyarázta. Olyan települést is találtak, amelyben egy lélek sem lakik, a cégbírósági adatok szerint azonban cégeket is bejegyeztek a faluban.
A projekt megvalósítói elismerik: nem biztos, hogy a térképen feltüntetett – hivatalos forrásból származó – adatok minden esetben megfelelnek a valóságnak. Mindenesetre elküldték a „fantomtelepülések” listáját többek között a statisztikai intézetnek, a kataszteri hivatalnak, a kormány főtitkárságának és az adóhatóságnak is.
A 126 „fantomtelepülés” egy része erdélyi, partiumi, bánsági megyékben található. A térkép Szatmár megyében négy, Bihar megyében egy, Szilágy megyében kettő, Kolozs megyében hét, Maros megyében tíz, Fehér megyében tizenkettő, Hunyad megyében hat, Temes megyében négy ilyen falut tünet fel.
„Hosszúaszóval terveink vannak”
Hargita megyében a térkép szerint négy „fantomtelepülés” van: a Parajdhoz tartozó Sásverés, Martonka (Gyergyóremete), Hosszúaszó (Csíkszentlélek) és Vargatag (Gyergyószentmiklós). Kovászna megyében mindössze egy ilyen helységet tüntetett fel a térkép, a Szitabodzához tartozó Almást.
„Én Hosszúaszót nem nevezném fantomtelepülésnek” – jelentette ki a maszol.ro-nak Csíkszentlélek polgármestere. Pál Péter elmondta, a helység valóban egy elnéptelenedett, mindössze húsz házból álló falu, de ez nem azt jelenti, hogy nincs benne élet és az önkormányzat lemondott volna róla.
Az elöljáró tájékoztatása szerint jelenleg három gazdálkodó család tavasztól őszig kint él a községtől négy km-re lévő Hosszúaszón, amely négy mezei úton is megközelíthető. A házak nagy részét csíkszeredaiak vásárolták meg, akik a hétvégét szintén néha ott töltik. A falu az 1962-es tészeesítés után kezdett elnéptelenedni, 1910-ben 100-an, a hatvanas években 40-50-en lakták. „Nehéz volt bejárni onnan Csíkszeredába, az emberek már a hetvenes években kezdték eladni a házaikat” – mondta Pál Péter. A település ugyanakkor a község költségvetésében külön tételként szerepel, mert terveik is vannak fele. „Vadász- vagy egyházi turizmusban gondolkodunk, hiszen Hosszúaszó a Somlyó-hely lábától mindössze négy-öt kilométerre található” – számolt be a polgármester. - Cs. P. T.
maszol.ro
2015. március 9.
A Szabadság térre várják a csíki székelyeket
Mindenki hozzon magával székely zászlót, kérik a kedd délután fél hatkor a csíkszeredai Szabadság téren kezdődő székely szabadság napi tiltakozó megmozdulás szervezői. Kettős eseményre készülnek: nemcsak az 1854. március 10-én kivégzett székely vértanúkra emlékeznek, hanem a székelyeket érő jogtiprások ellen is tiltakoznak. A történelmi csíki régió minden szegletéből várják a székelyeket.
Mivel az elmúlt években Marosvásárhelyen megtartott székely szabadság napi rendezvény megszervezését idén nem engedélyezte Dorin Florea, a város polgármestere, így kedden Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson és Sepsiszentgyörgyön is tiltakozó megmozdulás zajlik. A csíkszeredai megemlékezés és tüntetés 17.30 órakor kezdődik a Szabadság téren lévő székely zászlónál.
Csíkszentdomokosról szervezett formában szeretnék eljuttatni az érdeklődőket Csíkszeredába, hogy ott emlékezhessenek a 1854. március 10-én kivégzett székely vértanúkra – tudtuk meg Ferencz Alajostól. A település polgármestere elmondta, hétfőn még zajlott a résztvevők összeírása. Csíkszentdomokos egyike azon hét csíki önkormányzatnak, amely már elfogadta a Székelyföld jogállására vonatkozó tanácsi határozattervezetet.
Gergely András polgármester érdeklődésünkre beszámolt, Csíkszentmártonban ugyan nem fogadnak autóbuszt, azonban tudomása szerint autókkal legalább ötven községbéli indul majd el, hogy részt vegyen a csíkszeredai eseményen. A helyi önkormányzat napirendre tűzte az autonómiahatározatról való szavazást, lejárt a kifüggesztésre szánt idő is, úgyhogy rövidesen döntenek ezzel kapcsolatban.
Szintén saját személygépjárműveikkel utaznak Csíkszeredába a csíkdánfalviak. Az ő esetükben is tervezik már, de csak később kerül sor a Székelyföld jogállására vonatkozó tanácsi határozattervezet elfogadtatására. Az önkormányzat a konkrét döntéssel szeretne addig várni, míg a már elfogadott, de a prefektúra által megtámadott tervezetekkel kapcsolatban döntés születik – osztotta meg Bőjte Csongor Ernő polgármester.
A közelség miatt nem fogadnak autóbuszokat Csíkszentléleken sem, a megemlékezésen részt venni kívánó helyiek autókkal utaznak majd a megyeszékhelyre. Az autonómiahatározattal kapcsolatban Pál Péter polgármester kifejtette, a héten nem lesz napirenden ez a téma, mivel az ehhez hasonló kérdésekről csíki viszonylatban rendszerint tartanak egyeztetést, ők csak ezt követően terveznek lépni.
Kedd délután fél hatra Csíkszereda Szabadság terére hívja Csíkszék minden székely magyarját Csíkszék Székely Tanácsa, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, az RMDSZ Csíkszereda Városi és Csík Területi Szervezete, a Magyar Polgári Párt, az Erdélyi Magyar Néppárt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Csík Terület Ifjúsági Tanácsa és a Minta. Az ott lobogó székely zászlóhoz egyrészt az 1854. március 10-én kivégzett székely vértanúkra emlékezni, illetve Marosvásárhely polgármesterének szólás- és gyülekezési szabadságot durván megsértő tiltása ellen demonstrálni várják a csíkiakat. Az eseményen továbbá tiltakozni fognak a kormány, a román politika központosító, a történelmi Székelyföld önkormányzási jogát, autonómiáját tagadó magatartása ellen, és szorgalmazzák, hogy a csíki önkormányzatok minél előbb fogadják el az autonómiahatározatot – áll a kezdeményezők felhívásában, akik arra kérnek mindenkit, hogy székely zászlóval menjen a Szabadság térre.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro
Mindenki hozzon magával székely zászlót, kérik a kedd délután fél hatkor a csíkszeredai Szabadság téren kezdődő székely szabadság napi tiltakozó megmozdulás szervezői. Kettős eseményre készülnek: nemcsak az 1854. március 10-én kivégzett székely vértanúkra emlékeznek, hanem a székelyeket érő jogtiprások ellen is tiltakoznak. A történelmi csíki régió minden szegletéből várják a székelyeket.
Mivel az elmúlt években Marosvásárhelyen megtartott székely szabadság napi rendezvény megszervezését idén nem engedélyezte Dorin Florea, a város polgármestere, így kedden Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson és Sepsiszentgyörgyön is tiltakozó megmozdulás zajlik. A csíkszeredai megemlékezés és tüntetés 17.30 órakor kezdődik a Szabadság téren lévő székely zászlónál.
Csíkszentdomokosról szervezett formában szeretnék eljuttatni az érdeklődőket Csíkszeredába, hogy ott emlékezhessenek a 1854. március 10-én kivégzett székely vértanúkra – tudtuk meg Ferencz Alajostól. A település polgármestere elmondta, hétfőn még zajlott a résztvevők összeírása. Csíkszentdomokos egyike azon hét csíki önkormányzatnak, amely már elfogadta a Székelyföld jogállására vonatkozó tanácsi határozattervezetet.
Gergely András polgármester érdeklődésünkre beszámolt, Csíkszentmártonban ugyan nem fogadnak autóbuszt, azonban tudomása szerint autókkal legalább ötven községbéli indul majd el, hogy részt vegyen a csíkszeredai eseményen. A helyi önkormányzat napirendre tűzte az autonómiahatározatról való szavazást, lejárt a kifüggesztésre szánt idő is, úgyhogy rövidesen döntenek ezzel kapcsolatban.
Szintén saját személygépjárműveikkel utaznak Csíkszeredába a csíkdánfalviak. Az ő esetükben is tervezik már, de csak később kerül sor a Székelyföld jogállására vonatkozó tanácsi határozattervezet elfogadtatására. Az önkormányzat a konkrét döntéssel szeretne addig várni, míg a már elfogadott, de a prefektúra által megtámadott tervezetekkel kapcsolatban döntés születik – osztotta meg Bőjte Csongor Ernő polgármester.
A közelség miatt nem fogadnak autóbuszokat Csíkszentléleken sem, a megemlékezésen részt venni kívánó helyiek autókkal utaznak majd a megyeszékhelyre. Az autonómiahatározattal kapcsolatban Pál Péter polgármester kifejtette, a héten nem lesz napirenden ez a téma, mivel az ehhez hasonló kérdésekről csíki viszonylatban rendszerint tartanak egyeztetést, ők csak ezt követően terveznek lépni.
Kedd délután fél hatra Csíkszereda Szabadság terére hívja Csíkszék minden székely magyarját Csíkszék Székely Tanácsa, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, az RMDSZ Csíkszereda Városi és Csík Területi Szervezete, a Magyar Polgári Párt, az Erdélyi Magyar Néppárt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Csík Terület Ifjúsági Tanácsa és a Minta. Az ott lobogó székely zászlóhoz egyrészt az 1854. március 10-én kivégzett székely vértanúkra emlékezni, illetve Marosvásárhely polgármesterének szólás- és gyülekezési szabadságot durván megsértő tiltása ellen demonstrálni várják a csíkiakat. Az eseményen továbbá tiltakozni fognak a kormány, a román politika központosító, a történelmi Székelyföld önkormányzási jogát, autonómiáját tagadó magatartása ellen, és szorgalmazzák, hogy a csíki önkormányzatok minél előbb fogadják el az autonómiahatározatot – áll a kezdeményezők felhívásában, akik arra kérnek mindenkit, hogy székely zászlóval menjen a Szabadság térre.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro
2015. március 12.
Csángók – A csángók a román nemzetállamban
A csángók történelmi vesszőfutása nemhogy nem ért véget a 18. században, a román nemzetállam megszületése csak rontott helyzetükön. Az asszimiláció mégis a 20. században vált igazán brutálissá: a katolikus egyház és a román állam egyesült erővel igyekezett végleg elrománosítani a csángókat. A moldvai csángók történetének legelső szakasza, és a kezdeti, szerencsés évszázadok áttekintése után – a rövid „újévi különkiadás” előtt – a 18. század végénél fejeztük be a csángók történetének rövid összefoglalását. Pontosabban azzal, hogy erről a korszakról, amikor Moldvát az isztambuli görög tisztviselők, a fanarióták közül kikerülő fejedelmek irányították, a csángók vonatkozásában keveset tudunk. A 19. századból már több adatunk van a csángók történetéről, de sok jót, hasonlóan a megelőző két évszázadhoz, ez a korszak sem tartogatott számukra.
A román állam megalakulásától 1920-ig
1821-ben a román vajdaságokban fölkelés robbant ki a törökök ellen, s bár a fölkelést leverték, a fanarióták korszakának mégis vége szakadt. 1821-től kezdve a Porta ismét a helyi előkelőségek közül nevezte ki a fejedelmeket, s a török függőség más vonatkozásokban is jelentősen gyengült: a török hatalom a fejedelmek kinevezésén kívül tulajdonképpen csak az adófizetésre korlátozódott. A két vajdaság, Havasalföld és Moldva egyesülésének első fázisa az volt, hogy 1831-ben mindkét fejedelemségben elfogadták az ún. Szervezeti Szabályzatot, amely később csaknem három évtizeden át közös alkotmányukként működött. 1859-ben mindkét fejedelemségben Alexandru Ioan Cuzát választották uralkodónak, ő egyesítette Havasalföldet és Moldvát Románia néven. Cuza polgári reformokat vezetett be: véghez vitte a jobbágyfelszabadítást, szekularizálta az ortodox kolostorok vagyonát, kötelezővé tette a közoktatást. Ebben az időben, 1860-ban, illetve 1864-ben alapították a jászvásári és a bukaresti egyetemet. 1878-ban a törökök végül elismerték Románia függetlenségét, 1881-ben pedig Románia királysággá alakult.
Cuza reformjai próbáltak ugyan segíteni az ország gazdasági helyzetén, fejlődni kezdett az ipar és a külkereskedelem, és megszűnt a jobbágyság, de a földbirtok túlnyomó része nagybirtokosok kezén maradt. Így a parasztok kénytelenek voltak bérelni földjüket, s ez csak jogi szempontból különbözött a korábbi jobbágyrendszertől, tényleges változások sem a mezőgazdaság szerkezetében, sem az emberek életkörülményeiben nem történtek.
Ezek a történeti események és gazdasági következményeik csaknem azonos mértékben érintették a csángókat és Moldva más népeit. Kulturális következményeik azonban nem. A 19. század elején Európa számos országában lezajlott nemzetté válási folyamat az „egy ország – egy nemzet” eszme jegyében többnyire a korábbinál rosszabbra fordította az országon belül élő nemzeti kisebbségek sorsát. Ez történt a csángókkal is: a 16. század két rövid periódusát kivéve, amikor Nyúzó István (1551–1552), illetve Rettenetes János (1572–1574) volt a vajda, a 19. század előttről nincs adatunk arra, hogy a moldvai állam üldözte volna a területén élő magyarokat, akkor sem, amikor korábbi (a 14–16. századig tartó) befolyásuk megszűnt. A 19. században kezdődött az a nyílt asszimilációs politika, amely napjainkra csaknem teljesen beolvasztotta a románságba a csángókat, s melynek legfőbb végrehajtója – meglehetősen sajátos módon – mindvégig a katolikus egyház volt. Erre érdemes lesz egy későbbi írásban bővebben visszatérnünk.
Az asszimiláció azonban más területeken is érvényesült. A 19. század végén épült ki Romániában az elemi iskolák hálózata, ennek megszervezésekor szóba sem került, hogy a csángók anyanyelvükön tanulhassanak. Az iskolákba román, lehetőleg ortodox vallású tanítókat helyeztek, s mivel a gyerekek nem tudtak románul, a „tanulás” kínkeservesen ment. Ezért vagy nem jártak iskolába, vagy tanítójuk tanult meg magyarul – de ha ez kiderült, az ilyen tanítót állásából elhelyezték. A csángókat a homogenitásra törekvő román állam megpróbálta módszeresen „eltüntetni” azzal, hogy románként kezelte őket. Ezt az elvet követve torzították el az 1930-as népszámlálási adatokat annak érdekében, hogy a moldvai katolikusok minél nagyobb számban legyenek román nemzetiségűként kimutatva. A népességnyilvántartás szintén asszimilációs eszközzé vált: a csángó neveket vagy a román fonetikának megfelelően írták át, vagy lefordították románra, esetleg új, „román hangzású” névvel helyettesítették. 1857-ben hiába választották képviselővé a szabófalvi Rab Jánost, arra való hivatkozással, hogy nem ortodox, nem kerülhetett a nemzetgyűlésbe. A „nem ortodox keresztény” megjelölés Moldvában elsősorban a csángókra vonatkozott: ekkor a magyar és a katolikus Moldvában már jó ideje azonos jelentésű.
Nagy-Románia megalakulásától Ceauşescuig
Románia életében a következő legjelentősebb változás Nagy-Románia megalakulása volt. A Magyarországot sokkoló trianoni döntés, ahogyan Mikecs László fogalmazott, „a csángók sorsának nagy pillanata” lehetett volna. Egy országba került Erdély és Moldva, megszűntek a határok az egykori és a moldvai haza között, oldódhatott volna az elszigeteltség, és elképzelhető lett volna, hogy az erdélyi magyarság a csángók jogaiért is elkezd harcolni.
Mindez azonban nem következett, nem következhetett be. A magyar revíziótól való egyre erősödő félelemben a román államnak éppen elég gondja volt az erdélyi magyarsággal, nem akart még Moldvában is magyarokat látni. Nemcsak őshonosnak számító lakosságot, hanem kutatókat, érdeklődőket sem: a Moldvában gyűjtő néprajzosokat sokszor titulálták revizionista kémnek. Veress Sándor 1930-ban egész Moldvára kiterjedő bukaresti engedéllyel gyűjtött népdalokat, de hivatalos papírjai ellenére folyamatosan letartóztatástól tartott. Lükő Gábor elsősorban a román népélet tanulmányozására utazott Moldvába, de 1933-as útja alkalmával revíziós propagandistának bélyegezték és kiutasították az országból. Az erdélyi, tehát román állampolgár Domokos Pál Péternek az 1930-as években álruhában kellett Moldvát járnia, a szintén erdélyi Mikecs László pedig már egyáltalán nem tudott terepre menni. Baumgartner Sándor, a jászvásári teológia tanára látta azt a csendőröknek szóló utasítást, amelynek megfelelően minden kíváncsiskodó magyart ki kell utasítani a csángó falvakból. A csángók asszimilálása továbbra is elsősorban a katolikus egyház hathatós közreműködésével zajlott, sőt, még a korábbinál is erőteljesebben és kíméletlenebbül.
A második világháború után az új román államban sem vált a csángók élete könnyebbé. Mivel kevés volt a szétosztható birtok, a földreform az etnikailag vegyes területen többnyire a kisebbségi csoportok kárára zajlott: a csángók jogok földigénye többször nem teljesült.
Ugyanakkor viszont Petru Groza miniszterelnöksége idején megvalósulni látszott az, amiben Mikecs László korábban reménykedett: az erdélyi magyarságot képviselő Magyar Népi Szövetség a moldvai magyarság érdekeinek képviseletét is megkísérelte fölvállalni. 1947 őszén magyar iskolákat kezdtek szervezni, az oktatás néhány hónappal később indult. A Román Kommunista Párt két okból is támogatta a MNSZ kezdeményezését: egyrészt úgy gondolták, hogy az írástudás terjesztésével a csángókat ki lehet vonni a katolikus egyház befolyása alól, másrészt úgy vélték, hogy az iskolákon keresztül hatékonyabb propagandamunkát végezhetnek. 1953-ig mintegy 40 magyar tannyelvű iskola és óvoda működött rövidebb-hosszabb ideig, körülbelül 120 pedagógussal. A moldvai pedagógushiány megszüntetése érdekében 1951–1952-ben nyolchónapos székelykeresztúri gyorstanfolyamra iskoláztak be 25 csángó fiatalt, de mire megkapták a diplomájukat, addigra jórészt megszűntek a magyar iskolák.
Nagy igény nem mutatkozott rájuk: a szülők ugyanis nem szívesen íratták be gyerekeiket ezekbe az iskolákba. Az épületek sokszor alkalmatlanok voltak a tanításra, gondot jelentett fűtésük, nem volt elegendő tankönyv. Az erdélyi tanítók egy része száműzetésnek érezte Moldvába helyezését, sokan képesítetlenül kerültek oda. Egy részük nem tudott románul, és ezt a falusiak nem nézték jó szemmel; voltak, akiknek erkölcseire, magatartására panaszkodtak. Másrészt az iskolákat a Népi Szövetség kezdeményezte, ez az emberek tudatában szorosan kapcsolódott az új rendhez, az új ideológiához, ezzel együtt a kommunista ateizmushoz. A mélyen vallásos csángók nem voltak hajlandók gyerekeiket a szerintük istentagadó tanítók kezére adni. Ebben nagy szerepük volt papjaiknak, akik a magyart egyszerűen „az ördög nyelvének” kiáltották ki. Éppen ezért a szülőket rendszeresen meg kellett győzni arról, hogy nem kerülnek pokolra azért, mert gyermeküket magyar iskolába íratták.
A Népi Szövetség más módon is igyekezett kapcsolatot teremteni a moldvai magyarokkal. A moldvai falvakban is sorra alakultak szervezetei, 1948-ban például jelentős segítséget nyújtott ahhoz, hogy a csángók részt vegyenek a csíksomlyói pünkösdi búcsún. Az iskolákat aztán végül mégsem az érdektelenség és ellenségesség miatt zárták be, hanem a Sztálin halála után megváltozott román kisebbségpolitika miatt. Az 1953/54-es tanév elején néhány kivétellel Moldva valamennyi magyar tannyelvű iskoláját megszüntették, és 1953-ban „feloszlatta magát” a Népi Szövetség is. Az 1950-es évek közepén átmenetileg enyhült az asszimiláció szorítása, és 1956-ban elkezdték töredékesen újraszervezni a magyar oktatást. 1959-ben azonban végérvényesen megszüntették a moldvai magyar tannyelvű oktatást.
Csángósors a Kárpátok Géniusza uralkodásának idején
Románia már az 1950-es évek közepén önálló, „nemzeti utat” követett a „szocializmus építésében”, s a nemzeti ideológia Ceaușescu uralomra jutásával méginkább fölerősödött. A csángók anyanyelvének sorsa ezzel még az 1930-as években tapasztaltaknál is rosszabb lett. A változatlanul erős egyházi elnyomás ugyanilyen erőteljes állami elnyomással egészült ki. Továbbra is alkalmazták a népszámlálások manipulálását: az 1948-as cenzus például Moldvában mindössze 6600 magyart mutatott ki, noha ez volt az az időszak, amikor egymás után nyitották a magyar tannyelvű iskolákat. Ugyanezt a technikát alkalmazták az 1977-es és az 1992-es népszámláláskor is.
Az 1950-es évek közepét megelőzően az erdélyi kutatók széles körű etnográfiai gyűjtést folytattak Moldvában. Ezek eredményeinek publikálására azonban, néhány kivételtől eltekintve, már nem volt mód. Az 1960-as, 1970-es években a csángókról szóló napi- és hetilapcikkek elsősorban azzal foglalkoztak, hogy milyen nagy mértékben „modernizálódik” Bákó és Románvásár vidéke. Az 1980-as években már gyakorlatilag nem jelenhetett meg csángókkal kapcsolatos tudományos publikáció, viszont a román tudomány hivatalos ideológiájává vált Dumitru Mărtinaș nézete a csángók eredetéről (1985). E szerint a csángók valójában elmagyarosított románok, éppen ezért minél előbb vissza kell kapniuk „eredeti” nemzetiségüket és nyelvüket, a románt.
A csángókat igyekeztek hermetikusan elzárni Erdélytől. A csíksomlyói búcsúra utazókat megverték, megfélemlítették. Volt, akit azért figyeltettek és zaklattak folyamatosan, mert Erdélyben táncház-találkozókon vett részt; egy öreg deákot (vallási vezetőt) kémkedéssel vádoltak meg, s a házkutatás után a Securitate az idős ember magyar lakodalmas verseket tartalmazó füzetét és 19. századi magyar énekeskönyvét vitte magával. Kallós Zoltánt koncepciós perben elítélték, az akkori bukaresti magyar nagykövet szerint egyértelműen politikai motivációból, különösen csángó kutatásai zavarták a hatalmat. Kallóst a nyugati emberi jogi szervezetek és a média tiltakozására végül kiengedték, de az 1980-as években tovább erősödött a magyarországi és erdélyi kutatók, látogatók addig is gyakorolt zaklatása, akár bántalmazása. A romániai fordulatot megelőző évekre Moldva lényegében bezárult a magyarok előtt.
Politikai képviseletről, anyanyelvi oktatásról ilyen körülmények között szó sem lehetett. 1945 és 1989 között mindössze egyszer, 1973-ban jutott el a hivatalos magyar diplomácia Bákó néhány falvába. A bukaresti magyar nagykövetség három munkatársának beszámolója nyomán a nagykövet ugyan ijesztőnek ítélte az asszimiláció erőszakosságát, mégis úgy vélte, hogy a csángókkal kapcsolatban semmiféle kérdést nem kívánatos hivatalosan fölvetni a román államnak. A magyarországi és az erdélyi ellenzéki csoportok tettek néhány kísérletet arra, hogy fölhívják a pápa és a világ figyelmét a csángók jogfosztottságára, de próbálkozásaik nem keltettek visszhangot. A csángókat tehát még azok a kisebbségi jogok sem illették meg soha, amelyeket a szocialista Románia többi kisebbsége úgy-ahogy megkapott.
Szakirodalom Mărtinaş, Dumitru: Originea ceangăilor din Moldova. 1985. Mikecs László: Csángók. 1989 Szász Zoltán. A románok története. 1991. Vincze Gábor: Asszimiláció vagy kivándorlás? 2004.
Sándor Klára nyest.hu
Erdély.ma
A csángók történelmi vesszőfutása nemhogy nem ért véget a 18. században, a román nemzetállam megszületése csak rontott helyzetükön. Az asszimiláció mégis a 20. században vált igazán brutálissá: a katolikus egyház és a román állam egyesült erővel igyekezett végleg elrománosítani a csángókat. A moldvai csángók történetének legelső szakasza, és a kezdeti, szerencsés évszázadok áttekintése után – a rövid „újévi különkiadás” előtt – a 18. század végénél fejeztük be a csángók történetének rövid összefoglalását. Pontosabban azzal, hogy erről a korszakról, amikor Moldvát az isztambuli görög tisztviselők, a fanarióták közül kikerülő fejedelmek irányították, a csángók vonatkozásában keveset tudunk. A 19. századból már több adatunk van a csángók történetéről, de sok jót, hasonlóan a megelőző két évszázadhoz, ez a korszak sem tartogatott számukra.
A román állam megalakulásától 1920-ig
1821-ben a román vajdaságokban fölkelés robbant ki a törökök ellen, s bár a fölkelést leverték, a fanarióták korszakának mégis vége szakadt. 1821-től kezdve a Porta ismét a helyi előkelőségek közül nevezte ki a fejedelmeket, s a török függőség más vonatkozásokban is jelentősen gyengült: a török hatalom a fejedelmek kinevezésén kívül tulajdonképpen csak az adófizetésre korlátozódott. A két vajdaság, Havasalföld és Moldva egyesülésének első fázisa az volt, hogy 1831-ben mindkét fejedelemségben elfogadták az ún. Szervezeti Szabályzatot, amely később csaknem három évtizeden át közös alkotmányukként működött. 1859-ben mindkét fejedelemségben Alexandru Ioan Cuzát választották uralkodónak, ő egyesítette Havasalföldet és Moldvát Románia néven. Cuza polgári reformokat vezetett be: véghez vitte a jobbágyfelszabadítást, szekularizálta az ortodox kolostorok vagyonát, kötelezővé tette a közoktatást. Ebben az időben, 1860-ban, illetve 1864-ben alapították a jászvásári és a bukaresti egyetemet. 1878-ban a törökök végül elismerték Románia függetlenségét, 1881-ben pedig Románia királysággá alakult.
Cuza reformjai próbáltak ugyan segíteni az ország gazdasági helyzetén, fejlődni kezdett az ipar és a külkereskedelem, és megszűnt a jobbágyság, de a földbirtok túlnyomó része nagybirtokosok kezén maradt. Így a parasztok kénytelenek voltak bérelni földjüket, s ez csak jogi szempontból különbözött a korábbi jobbágyrendszertől, tényleges változások sem a mezőgazdaság szerkezetében, sem az emberek életkörülményeiben nem történtek.
Ezek a történeti események és gazdasági következményeik csaknem azonos mértékben érintették a csángókat és Moldva más népeit. Kulturális következményeik azonban nem. A 19. század elején Európa számos országában lezajlott nemzetté válási folyamat az „egy ország – egy nemzet” eszme jegyében többnyire a korábbinál rosszabbra fordította az országon belül élő nemzeti kisebbségek sorsát. Ez történt a csángókkal is: a 16. század két rövid periódusát kivéve, amikor Nyúzó István (1551–1552), illetve Rettenetes János (1572–1574) volt a vajda, a 19. század előttről nincs adatunk arra, hogy a moldvai állam üldözte volna a területén élő magyarokat, akkor sem, amikor korábbi (a 14–16. századig tartó) befolyásuk megszűnt. A 19. században kezdődött az a nyílt asszimilációs politika, amely napjainkra csaknem teljesen beolvasztotta a románságba a csángókat, s melynek legfőbb végrehajtója – meglehetősen sajátos módon – mindvégig a katolikus egyház volt. Erre érdemes lesz egy későbbi írásban bővebben visszatérnünk.
Az asszimiláció azonban más területeken is érvényesült. A 19. század végén épült ki Romániában az elemi iskolák hálózata, ennek megszervezésekor szóba sem került, hogy a csángók anyanyelvükön tanulhassanak. Az iskolákba román, lehetőleg ortodox vallású tanítókat helyeztek, s mivel a gyerekek nem tudtak románul, a „tanulás” kínkeservesen ment. Ezért vagy nem jártak iskolába, vagy tanítójuk tanult meg magyarul – de ha ez kiderült, az ilyen tanítót állásából elhelyezték. A csángókat a homogenitásra törekvő román állam megpróbálta módszeresen „eltüntetni” azzal, hogy románként kezelte őket. Ezt az elvet követve torzították el az 1930-as népszámlálási adatokat annak érdekében, hogy a moldvai katolikusok minél nagyobb számban legyenek román nemzetiségűként kimutatva. A népességnyilvántartás szintén asszimilációs eszközzé vált: a csángó neveket vagy a román fonetikának megfelelően írták át, vagy lefordították románra, esetleg új, „román hangzású” névvel helyettesítették. 1857-ben hiába választották képviselővé a szabófalvi Rab Jánost, arra való hivatkozással, hogy nem ortodox, nem kerülhetett a nemzetgyűlésbe. A „nem ortodox keresztény” megjelölés Moldvában elsősorban a csángókra vonatkozott: ekkor a magyar és a katolikus Moldvában már jó ideje azonos jelentésű.
Nagy-Románia megalakulásától Ceauşescuig
Románia életében a következő legjelentősebb változás Nagy-Románia megalakulása volt. A Magyarországot sokkoló trianoni döntés, ahogyan Mikecs László fogalmazott, „a csángók sorsának nagy pillanata” lehetett volna. Egy országba került Erdély és Moldva, megszűntek a határok az egykori és a moldvai haza között, oldódhatott volna az elszigeteltség, és elképzelhető lett volna, hogy az erdélyi magyarság a csángók jogaiért is elkezd harcolni.
Mindez azonban nem következett, nem következhetett be. A magyar revíziótól való egyre erősödő félelemben a román államnak éppen elég gondja volt az erdélyi magyarsággal, nem akart még Moldvában is magyarokat látni. Nemcsak őshonosnak számító lakosságot, hanem kutatókat, érdeklődőket sem: a Moldvában gyűjtő néprajzosokat sokszor titulálták revizionista kémnek. Veress Sándor 1930-ban egész Moldvára kiterjedő bukaresti engedéllyel gyűjtött népdalokat, de hivatalos papírjai ellenére folyamatosan letartóztatástól tartott. Lükő Gábor elsősorban a román népélet tanulmányozására utazott Moldvába, de 1933-as útja alkalmával revíziós propagandistának bélyegezték és kiutasították az országból. Az erdélyi, tehát román állampolgár Domokos Pál Péternek az 1930-as években álruhában kellett Moldvát járnia, a szintén erdélyi Mikecs László pedig már egyáltalán nem tudott terepre menni. Baumgartner Sándor, a jászvásári teológia tanára látta azt a csendőröknek szóló utasítást, amelynek megfelelően minden kíváncsiskodó magyart ki kell utasítani a csángó falvakból. A csángók asszimilálása továbbra is elsősorban a katolikus egyház hathatós közreműködésével zajlott, sőt, még a korábbinál is erőteljesebben és kíméletlenebbül.
A második világháború után az új román államban sem vált a csángók élete könnyebbé. Mivel kevés volt a szétosztható birtok, a földreform az etnikailag vegyes területen többnyire a kisebbségi csoportok kárára zajlott: a csángók jogok földigénye többször nem teljesült.
Ugyanakkor viszont Petru Groza miniszterelnöksége idején megvalósulni látszott az, amiben Mikecs László korábban reménykedett: az erdélyi magyarságot képviselő Magyar Népi Szövetség a moldvai magyarság érdekeinek képviseletét is megkísérelte fölvállalni. 1947 őszén magyar iskolákat kezdtek szervezni, az oktatás néhány hónappal később indult. A Román Kommunista Párt két okból is támogatta a MNSZ kezdeményezését: egyrészt úgy gondolták, hogy az írástudás terjesztésével a csángókat ki lehet vonni a katolikus egyház befolyása alól, másrészt úgy vélték, hogy az iskolákon keresztül hatékonyabb propagandamunkát végezhetnek. 1953-ig mintegy 40 magyar tannyelvű iskola és óvoda működött rövidebb-hosszabb ideig, körülbelül 120 pedagógussal. A moldvai pedagógushiány megszüntetése érdekében 1951–1952-ben nyolchónapos székelykeresztúri gyorstanfolyamra iskoláztak be 25 csángó fiatalt, de mire megkapták a diplomájukat, addigra jórészt megszűntek a magyar iskolák.
Nagy igény nem mutatkozott rájuk: a szülők ugyanis nem szívesen íratták be gyerekeiket ezekbe az iskolákba. Az épületek sokszor alkalmatlanok voltak a tanításra, gondot jelentett fűtésük, nem volt elegendő tankönyv. Az erdélyi tanítók egy része száműzetésnek érezte Moldvába helyezését, sokan képesítetlenül kerültek oda. Egy részük nem tudott románul, és ezt a falusiak nem nézték jó szemmel; voltak, akiknek erkölcseire, magatartására panaszkodtak. Másrészt az iskolákat a Népi Szövetség kezdeményezte, ez az emberek tudatában szorosan kapcsolódott az új rendhez, az új ideológiához, ezzel együtt a kommunista ateizmushoz. A mélyen vallásos csángók nem voltak hajlandók gyerekeiket a szerintük istentagadó tanítók kezére adni. Ebben nagy szerepük volt papjaiknak, akik a magyart egyszerűen „az ördög nyelvének” kiáltották ki. Éppen ezért a szülőket rendszeresen meg kellett győzni arról, hogy nem kerülnek pokolra azért, mert gyermeküket magyar iskolába íratták.
A Népi Szövetség más módon is igyekezett kapcsolatot teremteni a moldvai magyarokkal. A moldvai falvakban is sorra alakultak szervezetei, 1948-ban például jelentős segítséget nyújtott ahhoz, hogy a csángók részt vegyenek a csíksomlyói pünkösdi búcsún. Az iskolákat aztán végül mégsem az érdektelenség és ellenségesség miatt zárták be, hanem a Sztálin halála után megváltozott román kisebbségpolitika miatt. Az 1953/54-es tanév elején néhány kivétellel Moldva valamennyi magyar tannyelvű iskoláját megszüntették, és 1953-ban „feloszlatta magát” a Népi Szövetség is. Az 1950-es évek közepén átmenetileg enyhült az asszimiláció szorítása, és 1956-ban elkezdték töredékesen újraszervezni a magyar oktatást. 1959-ben azonban végérvényesen megszüntették a moldvai magyar tannyelvű oktatást.
Csángósors a Kárpátok Géniusza uralkodásának idején
Románia már az 1950-es évek közepén önálló, „nemzeti utat” követett a „szocializmus építésében”, s a nemzeti ideológia Ceaușescu uralomra jutásával méginkább fölerősödött. A csángók anyanyelvének sorsa ezzel még az 1930-as években tapasztaltaknál is rosszabb lett. A változatlanul erős egyházi elnyomás ugyanilyen erőteljes állami elnyomással egészült ki. Továbbra is alkalmazták a népszámlálások manipulálását: az 1948-as cenzus például Moldvában mindössze 6600 magyart mutatott ki, noha ez volt az az időszak, amikor egymás után nyitották a magyar tannyelvű iskolákat. Ugyanezt a technikát alkalmazták az 1977-es és az 1992-es népszámláláskor is.
Az 1950-es évek közepét megelőzően az erdélyi kutatók széles körű etnográfiai gyűjtést folytattak Moldvában. Ezek eredményeinek publikálására azonban, néhány kivételtől eltekintve, már nem volt mód. Az 1960-as, 1970-es években a csángókról szóló napi- és hetilapcikkek elsősorban azzal foglalkoztak, hogy milyen nagy mértékben „modernizálódik” Bákó és Románvásár vidéke. Az 1980-as években már gyakorlatilag nem jelenhetett meg csángókkal kapcsolatos tudományos publikáció, viszont a román tudomány hivatalos ideológiájává vált Dumitru Mărtinaș nézete a csángók eredetéről (1985). E szerint a csángók valójában elmagyarosított románok, éppen ezért minél előbb vissza kell kapniuk „eredeti” nemzetiségüket és nyelvüket, a románt.
A csángókat igyekeztek hermetikusan elzárni Erdélytől. A csíksomlyói búcsúra utazókat megverték, megfélemlítették. Volt, akit azért figyeltettek és zaklattak folyamatosan, mert Erdélyben táncház-találkozókon vett részt; egy öreg deákot (vallási vezetőt) kémkedéssel vádoltak meg, s a házkutatás után a Securitate az idős ember magyar lakodalmas verseket tartalmazó füzetét és 19. századi magyar énekeskönyvét vitte magával. Kallós Zoltánt koncepciós perben elítélték, az akkori bukaresti magyar nagykövet szerint egyértelműen politikai motivációból, különösen csángó kutatásai zavarták a hatalmat. Kallóst a nyugati emberi jogi szervezetek és a média tiltakozására végül kiengedték, de az 1980-as években tovább erősödött a magyarországi és erdélyi kutatók, látogatók addig is gyakorolt zaklatása, akár bántalmazása. A romániai fordulatot megelőző évekre Moldva lényegében bezárult a magyarok előtt.
Politikai képviseletről, anyanyelvi oktatásról ilyen körülmények között szó sem lehetett. 1945 és 1989 között mindössze egyszer, 1973-ban jutott el a hivatalos magyar diplomácia Bákó néhány falvába. A bukaresti magyar nagykövetség három munkatársának beszámolója nyomán a nagykövet ugyan ijesztőnek ítélte az asszimiláció erőszakosságát, mégis úgy vélte, hogy a csángókkal kapcsolatban semmiféle kérdést nem kívánatos hivatalosan fölvetni a román államnak. A magyarországi és az erdélyi ellenzéki csoportok tettek néhány kísérletet arra, hogy fölhívják a pápa és a világ figyelmét a csángók jogfosztottságára, de próbálkozásaik nem keltettek visszhangot. A csángókat tehát még azok a kisebbségi jogok sem illették meg soha, amelyeket a szocialista Románia többi kisebbsége úgy-ahogy megkapott.
Szakirodalom Mărtinaş, Dumitru: Originea ceangăilor din Moldova. 1985. Mikecs László: Csángók. 1989 Szász Zoltán. A románok története. 1991. Vincze Gábor: Asszimiláció vagy kivándorlás? 2004.
Sándor Klára nyest.hu
Erdély.ma
2015. március 15.
Március 15. – Évfordulós megemlékezések világszerte
A magyar kormány több miniszterének, továbbá helyi magyar szervezetek vezetőinek a részvételével tartanak megemlékezéseket a magyar forradalom és szabadságharc évfordulójáról ma a szomszédos országokban, továbbá Nyugat-Európában, valamint az Egyesült Államokban és Kanadában is.
A vajdasági központi ünnepségen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke mond ünnepi beszédet.
Sepsiszentgyörgyön Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke lesz a fő szónok, míg a Sepsiszentgyörgy melletti Maksán Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke tart ünnepi beszédet.
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter Szatmárnémetiben a Petőfi-szobornál, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke pedig Nagyváradon koszorúz.
A szlovéniai Lendván a központi ünnepségen Hoppál Péter, az EMMI államtitkára mond köszöntőt.
A kárpátaljai Ungváron pedig a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége tart ünnepi megemlékezést. A párizsi Saint-Lazare pályaudvar közelében található Kossuth téren, majd az első magyarországi leányiskola alapítója,Teleki Blanka sírjánál, a Montparnasse temetőben koszorúznak a franciaországi magyar szervezetek és a magyar külképviselet vezetői.
Megemlékezéseket tartanak a tengeren túl is. A torontói rendezvényen Trócsányi László igazságügyi miniszter mond ünnepi beszédet, Washingtonban pedig az Amerikai Magyar Szövetség szervezésében tartanak megemlékezést, amelyen Koszorús Ferenc elnök szólal fel. Megemlékezések, illetve koszorúzások lesznek a helyi magyar szervezetek rendezésében több más amerikai városban is.
MTI
Erdély.ma
A magyar kormány több miniszterének, továbbá helyi magyar szervezetek vezetőinek a részvételével tartanak megemlékezéseket a magyar forradalom és szabadságharc évfordulójáról ma a szomszédos országokban, továbbá Nyugat-Európában, valamint az Egyesült Államokban és Kanadában is.
A vajdasági központi ünnepségen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke mond ünnepi beszédet.
Sepsiszentgyörgyön Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke lesz a fő szónok, míg a Sepsiszentgyörgy melletti Maksán Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke tart ünnepi beszédet.
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter Szatmárnémetiben a Petőfi-szobornál, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke pedig Nagyváradon koszorúz.
A szlovéniai Lendván a központi ünnepségen Hoppál Péter, az EMMI államtitkára mond köszöntőt.
A kárpátaljai Ungváron pedig a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége tart ünnepi megemlékezést. A párizsi Saint-Lazare pályaudvar közelében található Kossuth téren, majd az első magyarországi leányiskola alapítója,Teleki Blanka sírjánál, a Montparnasse temetőben koszorúznak a franciaországi magyar szervezetek és a magyar külképviselet vezetői.
Megemlékezéseket tartanak a tengeren túl is. A torontói rendezvényen Trócsányi László igazságügyi miniszter mond ünnepi beszédet, Washingtonban pedig az Amerikai Magyar Szövetség szervezésében tartanak megemlékezést, amelyen Koszorús Ferenc elnök szólal fel. Megemlékezések, illetve koszorúzások lesznek a helyi magyar szervezetek rendezésében több más amerikai városban is.
MTI
Erdély.ma
2015. március 30.
Válogatás egy hivatásos versrajongótól
A Kriterion könyvkiadó 101-111-123 vers elnevezésű antológiasorozatának két kötetét mutatták be nemrég Csíkszeredában, a Kájoni János Megyei Könyvtárban. A kötetek anyagát Mirk László magyartanár válogatta és szerkesztette.
Önmagát építő könyvsorozatnak nevezte H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója a versantológiájuk láncolatát. A múlt héten bemutatott két kötet közül az egyik Csíksomlyóról szól, 101 vers és ének Csíksomlyóról címmel látott napvilágot ezelőtt négy évvel, épp a pünkösdi búcsú előtt. Akkor elmaradt a bemutatója, így most egyszerre méltatták a tavaly ősszel megjelent 123 vers a családról című kötettel.
„A kötet erről a híres szakrális helyről, többek között a csodatevő kegyszoborról, a pünkösdi zarándoklatról, Kájoni Jánosról, Domokos Pál Péterről szól. A katolikus gimnázium és tanítóképző szellemisége késztetett arra, valamint a hit köteléke miatt éreztem erős késztetést arra, hogy költők, dalszerzők, szövegírók Csíksomlyóról szóló verseit, dalait évszázadokra is visszamenően felkutassam, csokorba kössem és kiadjam. Bevallom, nem volt könnyű dolgom, mert bármennyire nagy és fényes múltja van Csíksomlyónak, mégse írtak róla annyi verset, mint például Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Nagyenyedről, Brassóról. Ezért hosszú búvárkodásomba telt, amíg sikerült 85 versre rátalálnom körültekintő válogatás után” – magyarázta Mirk László. A kötetbe válogatott versek mindenekelőtt a csodatevő segítő Máriáról szólnak, akit mennyei rózsának, liliomszálnak, ég úrnőjének, asszonyok asszonyának neveznek. Aztán olvashatunk többek közt a Salvator-kápolnánál otthonra lelt remetéről, Somlyó nagy szülöttéről, Domokos Pál Péterről, a csángók apostoláról, a híres páter Kájoniról, a csíksomlyói gimnáziumban három évig diákoskodott Gábor Áronról többek. A kötet különlegessége, hogy kottával közöl verseket. A szerkesztő tizenhat Mária-éneket válogatott össze Márk József atya segítségével.
A másik bemutatott kötetben a szerzők sorát az 1859-ben született Benedek Elek indítja, a kötetzáró verset pedig az 1985-ben született csíkszeredai Noszlopi Botond írta. Így tehát 124 év, 68 hazai magyar költő 123 versével ismerkedhet az olvasó, amikor átlapozza a kötetet. A versek megszólítottai között vannak édesapák, édesanyák, gyermekek, nagyszülők, unokák, a család apraja-nagyja. A kötetben mégsem egy illuzórikus családképpel találkozunk, még az érzelmi fűtöttségű versek sem csak erről szólnak, amint az a könyv ajánlásából is kiderül. A versekből kiemelt sorok intarziaszerűen illeszkednek bele az ajánlásba – magyarázta Mirk.
„Nagy gondot okozott nekem, hogy mi legyen az előszóban, mert mindent elmondtak már eddig a családról, én csak sokadszorra mondanám el azt, amit már mindenki tud. Aztán még egyszer átolvastam a verseket, és logikai összefüggést kerestem. És összekötve a versidézeteket állt össze az ajánlás.”
A könyv illusztrációit a kolozsvári Báthory István Elméleti Középiskola diákjai készítették.
Péter Beáta |
Székelyhon.ro
A Kriterion könyvkiadó 101-111-123 vers elnevezésű antológiasorozatának két kötetét mutatták be nemrég Csíkszeredában, a Kájoni János Megyei Könyvtárban. A kötetek anyagát Mirk László magyartanár válogatta és szerkesztette.
Önmagát építő könyvsorozatnak nevezte H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója a versantológiájuk láncolatát. A múlt héten bemutatott két kötet közül az egyik Csíksomlyóról szól, 101 vers és ének Csíksomlyóról címmel látott napvilágot ezelőtt négy évvel, épp a pünkösdi búcsú előtt. Akkor elmaradt a bemutatója, így most egyszerre méltatták a tavaly ősszel megjelent 123 vers a családról című kötettel.
„A kötet erről a híres szakrális helyről, többek között a csodatevő kegyszoborról, a pünkösdi zarándoklatról, Kájoni Jánosról, Domokos Pál Péterről szól. A katolikus gimnázium és tanítóképző szellemisége késztetett arra, valamint a hit köteléke miatt éreztem erős késztetést arra, hogy költők, dalszerzők, szövegírók Csíksomlyóról szóló verseit, dalait évszázadokra is visszamenően felkutassam, csokorba kössem és kiadjam. Bevallom, nem volt könnyű dolgom, mert bármennyire nagy és fényes múltja van Csíksomlyónak, mégse írtak róla annyi verset, mint például Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Nagyenyedről, Brassóról. Ezért hosszú búvárkodásomba telt, amíg sikerült 85 versre rátalálnom körültekintő válogatás után” – magyarázta Mirk László. A kötetbe válogatott versek mindenekelőtt a csodatevő segítő Máriáról szólnak, akit mennyei rózsának, liliomszálnak, ég úrnőjének, asszonyok asszonyának neveznek. Aztán olvashatunk többek közt a Salvator-kápolnánál otthonra lelt remetéről, Somlyó nagy szülöttéről, Domokos Pál Péterről, a csángók apostoláról, a híres páter Kájoniról, a csíksomlyói gimnáziumban három évig diákoskodott Gábor Áronról többek. A kötet különlegessége, hogy kottával közöl verseket. A szerkesztő tizenhat Mária-éneket válogatott össze Márk József atya segítségével.
A másik bemutatott kötetben a szerzők sorát az 1859-ben született Benedek Elek indítja, a kötetzáró verset pedig az 1985-ben született csíkszeredai Noszlopi Botond írta. Így tehát 124 év, 68 hazai magyar költő 123 versével ismerkedhet az olvasó, amikor átlapozza a kötetet. A versek megszólítottai között vannak édesapák, édesanyák, gyermekek, nagyszülők, unokák, a család apraja-nagyja. A kötetben mégsem egy illuzórikus családképpel találkozunk, még az érzelmi fűtöttségű versek sem csak erről szólnak, amint az a könyv ajánlásából is kiderül. A versekből kiemelt sorok intarziaszerűen illeszkednek bele az ajánlásba – magyarázta Mirk.
„Nagy gondot okozott nekem, hogy mi legyen az előszóban, mert mindent elmondtak már eddig a családról, én csak sokadszorra mondanám el azt, amit már mindenki tud. Aztán még egyszer átolvastam a verseket, és logikai összefüggést kerestem. És összekötve a versidézeteket állt össze az ajánlás.”
A könyv illusztrációit a kolozsvári Báthory István Elméleti Középiskola diákjai készítették.
Péter Beáta |
Székelyhon.ro
2015. április 14.
Konferencia és ünnepség a legnagyobb székely tiszteletére
Orbán Balázs halálának 125. évfordulóján három helyszínen, Székelyudvarhelyen, Székelylengyelfalván és Szejkefürdőn rendez emlékkonferenciát, illetve -ünnepséget a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI), partnerségben a lengyelfalvi Orbán Balázs Alapítvánnyal.
A rangosnak ígérkező, április 18–19-én megtartandó Orbán Balázs Emlékünnep és az azt kísérő tudományos konferencia fővédnöke Hoppál Péter magyarországi kultúráért felelős államtitkár és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, az esemény díszvendége pedig Závogyán Magdolna magyarországi kultúráért felelős helyettes államtitkár, Maruzsa Zoltán szintén anyaországi felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár, Szita Károly, Kaposvár polgármestere, Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere, valamint Darvainé dr. Kádár Katalin, Novaj község polgármestere. A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásának Nyirő József Termében tartandó emlékkonferencia három szekcióra oszlik, egyebek mellett bemutatva Orbán Balázs néprajzkutatói, heraldikusi, politikusi és fotográfusi életpályáját.
A konferenciát délelőtt tíz órakor Szász Jenő, Závogyán Magdolna, valamint Maruzsa Zoltán nyitják meg, az első szekció fél 11-kor kezdődik, melyet Fráter Olivér, az NSKI elnökhelyettese vezet majd. Az első rész témái között szerepel Székelyföld leírásának tudománytörténeti és néprajzi kontextusa, Orbán Balázs és az unitárius egyház viszonya, valamint Székelyföld kulturális tagolódása Orbán Balázs életműve, illetve a Magyar Néprajzi Atlasz alapján, előadnak Pozsony Ferenc (néprajzkutató, egyetemi professzor BBTE, az MTA külső tagja), Kovács Sándor (unitárius egyháztörténész, KPTI) és Borsos Balázs (igazgatóhelyettes, MTA BTK NTI). A kevéssel 12 óra előtt kezdődő második szekciót Bali János, az NSKI igazgatóhelyettese vezeti majd, itt szó lesz Orbán Balázsról, a heraldikusról, a legnagyobb székely politikai pályájáról, valamint mindennapjairól. Meghívott előadók lesznek Zepeczaner Jenő (történész, muzeológus), Sepsiszéki Nagy Balázs (néprajzkutató) és Fráter Olivér. A harmadik, egyben záró részt Marelyin-Kiss József (az NSKI tudományos munkatársa) vezeti majd, a kezdést délután 3 órára tűzték. A téma Orbán Balázs fotográfusi munkássága, valamint Erdély fényképművészete a 19. század második felében és a 20. század elején. Meghívottak Fekete Zsolt (fotográfus, vizuális alkotó), Farkas Zsuzsa (főmuzeológus, Magyar Nemzeti Galéria), Molnár Attila (fotótörténész, elnök, Erdélyi Fotográfiai Múzeumért Egyesület), Fogarasi Klára és Szécsényi Mihály (történész, NKE MTKK Jelenkutató Csoport).
Ünnep három helyszínen
A nap zárásaként este fél 7-től ünnepi hangverseny lesz a székelylengyelfalvi római katolikus plébániatemplomban Pálúr János orgonaművész közreműködésével, majd a szervezők állófogadást tartanak a helyi kultúrotthonban. Vasárnap, április 19-én a székelylengyelfali Orbán Balázs Emlékháznál emléktáblát avatnak a legnagyobb székely tiszteletére: a 11 órakor kezdődő ünnepségen beszédek hangzanak majd el, illetve koszorúzni fognak. Fél egykor a lengyelfalvi római katolikus plébániatemplomban ünnepi szentmisére kerül sor nm. és ft. Tamás József római katolikus püspök szolgálatával, ennek végeztével ft. Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház közügyi igazgatója mond ünnepi beszédet. A részvevők ezek után átvonulnak Orbán Balázs szejkefürdői sírjához, ahol ismét koszorúzni fognak. Az emlékünnep zárásaként este 7 órakor ünnepi műsort tekinthetnek meg az érdeklődők a kaposvári Déryné Vándorszíntársulat előadásában, Udvarhely központjában, az Orbán Balázs-szobornál. A szabadtéri eseményt kedvezőtlen időjárás esetén a Tamási Áron Gimnázium bentlakásának Nyirő József Termében tartják meg.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro
Orbán Balázs halálának 125. évfordulóján három helyszínen, Székelyudvarhelyen, Székelylengyelfalván és Szejkefürdőn rendez emlékkonferenciát, illetve -ünnepséget a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI), partnerségben a lengyelfalvi Orbán Balázs Alapítvánnyal.
A rangosnak ígérkező, április 18–19-én megtartandó Orbán Balázs Emlékünnep és az azt kísérő tudományos konferencia fővédnöke Hoppál Péter magyarországi kultúráért felelős államtitkár és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, az esemény díszvendége pedig Závogyán Magdolna magyarországi kultúráért felelős helyettes államtitkár, Maruzsa Zoltán szintén anyaországi felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár, Szita Károly, Kaposvár polgármestere, Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere, valamint Darvainé dr. Kádár Katalin, Novaj község polgármestere. A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásának Nyirő József Termében tartandó emlékkonferencia három szekcióra oszlik, egyebek mellett bemutatva Orbán Balázs néprajzkutatói, heraldikusi, politikusi és fotográfusi életpályáját.
A konferenciát délelőtt tíz órakor Szász Jenő, Závogyán Magdolna, valamint Maruzsa Zoltán nyitják meg, az első szekció fél 11-kor kezdődik, melyet Fráter Olivér, az NSKI elnökhelyettese vezet majd. Az első rész témái között szerepel Székelyföld leírásának tudománytörténeti és néprajzi kontextusa, Orbán Balázs és az unitárius egyház viszonya, valamint Székelyföld kulturális tagolódása Orbán Balázs életműve, illetve a Magyar Néprajzi Atlasz alapján, előadnak Pozsony Ferenc (néprajzkutató, egyetemi professzor BBTE, az MTA külső tagja), Kovács Sándor (unitárius egyháztörténész, KPTI) és Borsos Balázs (igazgatóhelyettes, MTA BTK NTI). A kevéssel 12 óra előtt kezdődő második szekciót Bali János, az NSKI igazgatóhelyettese vezeti majd, itt szó lesz Orbán Balázsról, a heraldikusról, a legnagyobb székely politikai pályájáról, valamint mindennapjairól. Meghívott előadók lesznek Zepeczaner Jenő (történész, muzeológus), Sepsiszéki Nagy Balázs (néprajzkutató) és Fráter Olivér. A harmadik, egyben záró részt Marelyin-Kiss József (az NSKI tudományos munkatársa) vezeti majd, a kezdést délután 3 órára tűzték. A téma Orbán Balázs fotográfusi munkássága, valamint Erdély fényképművészete a 19. század második felében és a 20. század elején. Meghívottak Fekete Zsolt (fotográfus, vizuális alkotó), Farkas Zsuzsa (főmuzeológus, Magyar Nemzeti Galéria), Molnár Attila (fotótörténész, elnök, Erdélyi Fotográfiai Múzeumért Egyesület), Fogarasi Klára és Szécsényi Mihály (történész, NKE MTKK Jelenkutató Csoport).
Ünnep három helyszínen
A nap zárásaként este fél 7-től ünnepi hangverseny lesz a székelylengyelfalvi római katolikus plébániatemplomban Pálúr János orgonaművész közreműködésével, majd a szervezők állófogadást tartanak a helyi kultúrotthonban. Vasárnap, április 19-én a székelylengyelfali Orbán Balázs Emlékháznál emléktáblát avatnak a legnagyobb székely tiszteletére: a 11 órakor kezdődő ünnepségen beszédek hangzanak majd el, illetve koszorúzni fognak. Fél egykor a lengyelfalvi római katolikus plébániatemplomban ünnepi szentmisére kerül sor nm. és ft. Tamás József római katolikus püspök szolgálatával, ennek végeztével ft. Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház közügyi igazgatója mond ünnepi beszédet. A részvevők ezek után átvonulnak Orbán Balázs szejkefürdői sírjához, ahol ismét koszorúzni fognak. Az emlékünnep zárásaként este 7 órakor ünnepi műsort tekinthetnek meg az érdeklődők a kaposvári Déryné Vándorszíntársulat előadásában, Udvarhely központjában, az Orbán Balázs-szobornál. A szabadtéri eseményt kedvezőtlen időjárás esetén a Tamási Áron Gimnázium bentlakásának Nyirő József Termében tartják meg.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro
2015. április 21.
Orbán Balázsra emlékeztek Székelyudvarhelyen
125 éve hunyt el a legnagyobb székely, „aki több annál, hogy csak a székelyek tiszteljék".
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) és a székelylengyelfalvi Orbán Balázs Alapítvány rendezésében kétnapos emlékünnepséget tartottak hétvégén Udvarhelyszéken Orbán Balázs halálának 125. évfordulója alkalmából.
A szombati három szekcióra tagolt tudományos konferenciát Szász Jenő, a kutatóintézet elnöke, Závogyán Magdolna kultúráért felelős helyettes államtitkár és Dr. Marozsa Zsuzsa, felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár nyitóbeszédei előzték meg.
A Tamási Áron Gimnázium díszteremében tartott konferencián Orbán Balázs életét és munkásságát néprajzkutatók, történészek, szociológusok, fotográfusok és fotótörténészek értékelték több megvilágításból. A néprajzkutató életműve mellett jelentős szerepet kapott kevésbé ismert politikai pályája is. A mintegy száz főt számláló közönség nagy része az idősebb korosztályból került ki.
A szombati nap eseményeit Pálúr János ünnepi orgonahangversenye zárta a székelylengyelfalvi római katolikus plébániatemplomban.
Leleplezték Orbán Balázst
Az emlékünnepség második állomása a székelylengyelfalvi Orbán Balázs emlékház volt, ahol 11 órai kezdettel leleplezték az NSKI által adományozott emléktáblát és Berettyóújfalú önkormányzata által adományozott domborművet, melyetFt. Tamás József római katolikus püspök és Bálint-Benczédi Ferenc unitárius püspök áldott meg.
Závogyán Magdolna Dr. Hoppál Péternek, az esemény fővédnökének és Magyarország kultúráért felelős államtitkárának köszöntőjét tolmácsolta a jelenlévőknek. Az avatást Szász Jenő, Bálint Domokos, az Orbán Balázs Alapítvány elnöke és Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere ünnepi beszédekkel tette színesebbé.
Az eseménysorozat harmadik megállója Szejkefürdő volt, ahol Orbán Balázs előtt, sírjának megkoszorúzásával és a székely himnusz eléneklésével tisztelegtek. Kuncogj, ha tudsz
Az ünnepség záróakkordjaként a kaposvári Déryné Vándorszíntársulat ünnepi előadását tekinthették meg az egybegyűltek. A tervezett szabadtéri helyszín helyett a hideg miatt a Nyírő József díszteremben kapott helyet a nemzeti érzelmű versekkel és énekekkel tarkított produkció. A hét órától kezdődő előadás sem volt túlzsúfolva a fiatalabb generáció képviselőivel. Az Orbán Balázs Általános Iskola egy osztálya volt jelen, mivel osztályfőnökük fontosnak találta, hogy iskolájuk névadója előtt tisztelegjenek ezzel, de ők is végigkuncogták a körülbelül egyórás előadást.
Wass Albert Előhang című költeményével nyitották az estét, de például Dsida Jenő Psalmus Hungaricus és Reményik Sándor Eredj, ha tudsz című verse is terítékre került. A hangosításban ugyan volt némi kivetnivaló, hiszen a magas hangoknál fintor ült ki az ünneplőbe öltözött résztvevők arcára, összességében megható volt a hazaszeretet fontosságára felhívó záró produkció.
Végül Szász Jenő megköszönte az előadást, majd felkérte a résztvevőket, hogy együtt vonuljanak Orbán Balázs szobrához, hogy megkoszorúzzák azt.
A szobor feldíszítése után a jelenlévők a székely himnusz közös eléneklésével tettek pontot az emlékünnepség végére.
Gál Előd
uh.ro
Erdély.ma
125 éve hunyt el a legnagyobb székely, „aki több annál, hogy csak a székelyek tiszteljék".
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) és a székelylengyelfalvi Orbán Balázs Alapítvány rendezésében kétnapos emlékünnepséget tartottak hétvégén Udvarhelyszéken Orbán Balázs halálának 125. évfordulója alkalmából.
A szombati három szekcióra tagolt tudományos konferenciát Szász Jenő, a kutatóintézet elnöke, Závogyán Magdolna kultúráért felelős helyettes államtitkár és Dr. Marozsa Zsuzsa, felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár nyitóbeszédei előzték meg.
A Tamási Áron Gimnázium díszteremében tartott konferencián Orbán Balázs életét és munkásságát néprajzkutatók, történészek, szociológusok, fotográfusok és fotótörténészek értékelték több megvilágításból. A néprajzkutató életműve mellett jelentős szerepet kapott kevésbé ismert politikai pályája is. A mintegy száz főt számláló közönség nagy része az idősebb korosztályból került ki.
A szombati nap eseményeit Pálúr János ünnepi orgonahangversenye zárta a székelylengyelfalvi római katolikus plébániatemplomban.
Leleplezték Orbán Balázst
Az emlékünnepség második állomása a székelylengyelfalvi Orbán Balázs emlékház volt, ahol 11 órai kezdettel leleplezték az NSKI által adományozott emléktáblát és Berettyóújfalú önkormányzata által adományozott domborművet, melyetFt. Tamás József római katolikus püspök és Bálint-Benczédi Ferenc unitárius püspök áldott meg.
Závogyán Magdolna Dr. Hoppál Péternek, az esemény fővédnökének és Magyarország kultúráért felelős államtitkárának köszöntőjét tolmácsolta a jelenlévőknek. Az avatást Szász Jenő, Bálint Domokos, az Orbán Balázs Alapítvány elnöke és Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere ünnepi beszédekkel tette színesebbé.
Az eseménysorozat harmadik megállója Szejkefürdő volt, ahol Orbán Balázs előtt, sírjának megkoszorúzásával és a székely himnusz eléneklésével tisztelegtek. Kuncogj, ha tudsz
Az ünnepség záróakkordjaként a kaposvári Déryné Vándorszíntársulat ünnepi előadását tekinthették meg az egybegyűltek. A tervezett szabadtéri helyszín helyett a hideg miatt a Nyírő József díszteremben kapott helyet a nemzeti érzelmű versekkel és énekekkel tarkított produkció. A hét órától kezdődő előadás sem volt túlzsúfolva a fiatalabb generáció képviselőivel. Az Orbán Balázs Általános Iskola egy osztálya volt jelen, mivel osztályfőnökük fontosnak találta, hogy iskolájuk névadója előtt tisztelegjenek ezzel, de ők is végigkuncogták a körülbelül egyórás előadást.
Wass Albert Előhang című költeményével nyitották az estét, de például Dsida Jenő Psalmus Hungaricus és Reményik Sándor Eredj, ha tudsz című verse is terítékre került. A hangosításban ugyan volt némi kivetnivaló, hiszen a magas hangoknál fintor ült ki az ünneplőbe öltözött résztvevők arcára, összességében megható volt a hazaszeretet fontosságára felhívó záró produkció.
Végül Szász Jenő megköszönte az előadást, majd felkérte a résztvevőket, hogy együtt vonuljanak Orbán Balázs szobrához, hogy megkoszorúzzák azt.
A szobor feldíszítése után a jelenlévők a székely himnusz közös eléneklésével tettek pontot az emlékünnepség végére.
Gál Előd
uh.ro
Erdély.ma
2015. május 10.
Hazahozott misztériumjátékok
Kétszázötven év után érkeztek haza Csíksomlyóra a Szűzanya életéről szóló misztériumjátékok. Az eredeti csíksomlyói ferences iskoladrámák alapján összeállított, magyar nyelvű liturgikus előadásokat gödöllői és piliscsabai előadók a kegytemplomban mutatták be április 26-án, húsvét negyedik vasárnapján.
Amikor meghirdették az 500 éves kegyszobor előtt tisztelgő jubileumi évet, akkor ötletként felmerült: újra elhívják a piliscsabai színtársulatot, hogy bemutassanak egy-egy részletet azokból a kincsekből, amelyek ott lapulnak a csíksomlyói ferences kolostor könyvtárában. „Csíksomlyó nemcsak a hitnek, hanem a kultúrának is az őrzője volt, és ezeket a kincseket közkinccsé kell tenni. Így kelt életre ezen az ünnepen a történelemnek egy kis részlete” – válaszolta kérdésünkre Urbán Erik ferences szerzetes, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója.
Az Angyali üdvözletről, illetve Szűz Mária és Erzsébet találkozásáról szóló, középkori magyar nyelvű misztériumjátékot a gödöllői premontrei Szent Norbert Gimnázium egyházzenészei és a gödöllői Kántorátus tagjai vitték színre.
„Ez a liturgikus játék az angyali üdvözletnek és Mária Erzsébetnél való látogatásának az evangéliumi történetét meséli el. Könnyű gregorián dallamokat fűztünk egymás után, így kerekedett ki egy kis negyedórás misztériumjáték. Egy pici dramatizált mozgással adtuk elő, hogy érthetőbbek legyenek a szerepek” – mondta Kocsis Csaba kórusvezető, gödöllői egyházzenész az előadással kapcsolatosan. A kórusvezető azt is kiemelte: nagy jelentőségű az egész Kárpát-medencei magyarság számára a csíksomlyói kegyhely. Azért is hozzák el ide diákjaikat, hogy ők is átérezzék azt az élményt, ami megtapasztalható ezen a helyszínen, ahogyan az egyházzenei képzésben tanult népi énekek, gregorián tételek, többszólamú darabok, orgonaművek itt „kézzelfogható módon jelennek meg”. A gödöllői középiskolai, ötéves egyházzenés képzés diákjai „ebben a korban a legfogékonyabbak mindenféle lelki élményre” – mondta Kocsis Csaba.
Az előadókat a gödöllői egyházzenei képzés vezetője, Balogh Piusz premontrei perjel is elkísérte, és az előadást megelőzően szentmisét celebrált a kegytemplomban. „A gregorián énekek, valamint azok a népénekek, amelyek a Boldogságos Szűz Máriáról vagy éppen most a húsvét öröméről szólnak, nemes hagyományai az egész Magyarországnak, magyar kincsünknek. Bár háromszáz, ötszáz vagy ezeréves énekekről van szó, ezeknek az éneklése nem ódon dolog, hiszen ifjak és frissek ezek a dalok, és ezt mutatja az is, hogy nem csak öregek, hanem ifjak és minden korosztály ezeket zengi és énekli. S az, hogy magyar nyelven tudunk gregoriánt énekelni, nemes népénekeket zengeni, iskoláinknak, például a gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnáziumnak és az egyházzenei képzésének is köszönhető. Tananyagunk, és liturgiai gyakorlatként ezt használjuk és visszük mindenfelé, s lám az egykori régi magyar területeknek az egyik végétől a másikig mindenhol zengeni tud és mindenhol a hitnek a teljességét tudja közvetíteni” – mondta a premontrei perjel.
Az előadás második részében a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészeti és Társadalomtudományi Karának Boldog Özséb Színtársulata tartott előadást. Ők immár a harmadik iskoladrámát „hozták haza” Csíksomlyóra. 2009-ben 18. századi passiójátékot, 2013-ban pedig a csíksomlyói ferences úrnapi játékot mutatták be a kegytemplomban. Ezúttal a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének növendékeivel együtt, az első pünkösd után történteket és a Szűz Mária mennybevételéről szóló liturgikus előadást mutatták be. Ez a misztériumjáték egyetlen a magyar irodalom lelkiség-zenetörténetben, a 18. században egy ferences szerzetes paptanár írta, akinek egyelőre nem tudni a nevét. Az iskoladrámát annak idején Nagyboldogasszony ünnepén mutathatták be a ferences gimnázium diákjai. „Az 1990-es évek közepén Kedves Csaba irodalomtörténész foglalkozott vele. Ő készítette az első leiratát, a kézirat alapján gépelt formát, és abból egy-két versszak kiemelésével gyakorlatilag 99 százalékban, szövegében, dallamaiban, énekeiben az eredeti Csíksomlyói Mária mennybevétele misztériumjátékot hozta haza a Boldog Özséb színtársulat Csíksomlyóra” – mondta Medgyesy S. Norbert, az előadás szövegének összeállítója. Az egyetemi adjunktus szerint a csíksomlyói misztériumjátékoknak az a titkuk, hogy a legmélyebb, legfontosabb teológiai tényeket és üdvtörténeti eseményeket népi módon, hétköznapi módon, de emelkedett stílusban mondja ki. Szent térben, szent időben való szent szövegek ezek, olyan módon, hogy ezt mindenki mind a mai napig megértse. Benne volt a Szentháromság teológiája, a Szűz Mária mennybevételének dogmája, a végén pedig himnikus és litániázó részek foglaltak helyet, amelyek nyelvezete Kájoni János működésére, a 17. századra vezethetők vissza. Az elhangzott énekeket is kivétel nélkül a Csíksomlyón 1676-ban kiadott Kájoni Cantionaléból vettük, és láthatjuk, milyen könnyen megeleveníthetők ezek az ősi szép kincsek: elég hozzá egy orgonakíséret és egy kivetítő, és az egész ünneplő közösség együtt énekelte a szereplőkkel. Izgalmas volt még a darab első jelenete, amikor pünkösd után a tizenkét apostol elmegy a világ tizenkét tájára, felveszi ennek a cikkelyét és közben tizenkét részre osztva elmondja a Credót, a Hiszekegyet, korabeli nyelvezettel. Ennek az előképe Domokos Pál Péter szerint egy dramatikus Credo, amit a 15. században a Kárpátokon túl, Moldvában, a szereti püspök, Nicolas Renato, Vadász Miklós udvarában, az ő iskolájában mutattak be. Ez a dramatikus Credo a középkorból származik, barokk jelmezekkel és barokk nyelvezettel himnikus magasságokban jár, és mind a mai napig érthető” – hangsúlyozta az előadás végén készített interjúban Medgyesy Norbert egyetemi adjunktus. Az elhangzott énekeket Farkas Domokos orgonajátéka kísérte, az előadást pedig Barta Árpád rendezte, a nyelvészeti tanácsadó Huszthy Bálint volt. A Boldogasszony szerepét Kucséberné Farkas Mirtill játszotta.
„Nehéz szavakba foglalni azt, hogy milyen érzés, élmény volt számomra – mondta a főszereplő. – Már évekkel ezelőtt befejeztem az egyetemet, és ebben a színjátszóban is már nagyon sok szép évet töltöttem el, de befejeződött számomra ez a korszak és iskolában tanítok. Kislányom született tavaly, és azt hittem, hogy nekem már nem adatik meg újra visszatérni a színjátszóba. Ennek ellenére megkerestek, és nagyon-nagyon örültem, hogy még egyszer eljuthattam ide. Két évvel ezelőtt jártam itt utoljára, amikor itt, a Szűzanyánál kértem, hogy édesanya lehessek. És ez megadatott egy évvel ezelőtt, úgyhogy ezért is volt nekem nagyon fontos, hogy visszajöhettem, és itt lehetett a kislányom is. Ez különösen nagy töltetet adott nekem ahhoz, hogy átéljem ezt a szerepet.”
A csíkszeredai hívek ezúttal is örömmel és meghatódva fogadták a „hazahozott” iskoladrámákat. Mindkét előadást vastapssal jutalmazta a közönség. Csíksomlyót a magyar nyelvű diákszínjátszás bölcsőjének is tekintik a műfaj szakértői. Az 1980-as években a kegyszobor alatt, elrejtve találták meg a 104 magyar nyelvű középkori iskoladráma szövegét tartalmazó könyvet. Ezeket a misztériumjátékokat több száz évvel ezelőtt a neves csíksomlyói gimnázium tanárai írták, és a diákok egy-egy ünnep keretében mutatták be.
Csúcs Mária
Vasárnap (Kolozsvár)
Kétszázötven év után érkeztek haza Csíksomlyóra a Szűzanya életéről szóló misztériumjátékok. Az eredeti csíksomlyói ferences iskoladrámák alapján összeállított, magyar nyelvű liturgikus előadásokat gödöllői és piliscsabai előadók a kegytemplomban mutatták be április 26-án, húsvét negyedik vasárnapján.
Amikor meghirdették az 500 éves kegyszobor előtt tisztelgő jubileumi évet, akkor ötletként felmerült: újra elhívják a piliscsabai színtársulatot, hogy bemutassanak egy-egy részletet azokból a kincsekből, amelyek ott lapulnak a csíksomlyói ferences kolostor könyvtárában. „Csíksomlyó nemcsak a hitnek, hanem a kultúrának is az őrzője volt, és ezeket a kincseket közkinccsé kell tenni. Így kelt életre ezen az ünnepen a történelemnek egy kis részlete” – válaszolta kérdésünkre Urbán Erik ferences szerzetes, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója.
Az Angyali üdvözletről, illetve Szűz Mária és Erzsébet találkozásáról szóló, középkori magyar nyelvű misztériumjátékot a gödöllői premontrei Szent Norbert Gimnázium egyházzenészei és a gödöllői Kántorátus tagjai vitték színre.
„Ez a liturgikus játék az angyali üdvözletnek és Mária Erzsébetnél való látogatásának az evangéliumi történetét meséli el. Könnyű gregorián dallamokat fűztünk egymás után, így kerekedett ki egy kis negyedórás misztériumjáték. Egy pici dramatizált mozgással adtuk elő, hogy érthetőbbek legyenek a szerepek” – mondta Kocsis Csaba kórusvezető, gödöllői egyházzenész az előadással kapcsolatosan. A kórusvezető azt is kiemelte: nagy jelentőségű az egész Kárpát-medencei magyarság számára a csíksomlyói kegyhely. Azért is hozzák el ide diákjaikat, hogy ők is átérezzék azt az élményt, ami megtapasztalható ezen a helyszínen, ahogyan az egyházzenei képzésben tanult népi énekek, gregorián tételek, többszólamú darabok, orgonaművek itt „kézzelfogható módon jelennek meg”. A gödöllői középiskolai, ötéves egyházzenés képzés diákjai „ebben a korban a legfogékonyabbak mindenféle lelki élményre” – mondta Kocsis Csaba.
Az előadókat a gödöllői egyházzenei képzés vezetője, Balogh Piusz premontrei perjel is elkísérte, és az előadást megelőzően szentmisét celebrált a kegytemplomban. „A gregorián énekek, valamint azok a népénekek, amelyek a Boldogságos Szűz Máriáról vagy éppen most a húsvét öröméről szólnak, nemes hagyományai az egész Magyarországnak, magyar kincsünknek. Bár háromszáz, ötszáz vagy ezeréves énekekről van szó, ezeknek az éneklése nem ódon dolog, hiszen ifjak és frissek ezek a dalok, és ezt mutatja az is, hogy nem csak öregek, hanem ifjak és minden korosztály ezeket zengi és énekli. S az, hogy magyar nyelven tudunk gregoriánt énekelni, nemes népénekeket zengeni, iskoláinknak, például a gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnáziumnak és az egyházzenei képzésének is köszönhető. Tananyagunk, és liturgiai gyakorlatként ezt használjuk és visszük mindenfelé, s lám az egykori régi magyar területeknek az egyik végétől a másikig mindenhol zengeni tud és mindenhol a hitnek a teljességét tudja közvetíteni” – mondta a premontrei perjel.
Az előadás második részében a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészeti és Társadalomtudományi Karának Boldog Özséb Színtársulata tartott előadást. Ők immár a harmadik iskoladrámát „hozták haza” Csíksomlyóra. 2009-ben 18. századi passiójátékot, 2013-ban pedig a csíksomlyói ferences úrnapi játékot mutatták be a kegytemplomban. Ezúttal a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének növendékeivel együtt, az első pünkösd után történteket és a Szűz Mária mennybevételéről szóló liturgikus előadást mutatták be. Ez a misztériumjáték egyetlen a magyar irodalom lelkiség-zenetörténetben, a 18. században egy ferences szerzetes paptanár írta, akinek egyelőre nem tudni a nevét. Az iskoladrámát annak idején Nagyboldogasszony ünnepén mutathatták be a ferences gimnázium diákjai. „Az 1990-es évek közepén Kedves Csaba irodalomtörténész foglalkozott vele. Ő készítette az első leiratát, a kézirat alapján gépelt formát, és abból egy-két versszak kiemelésével gyakorlatilag 99 százalékban, szövegében, dallamaiban, énekeiben az eredeti Csíksomlyói Mária mennybevétele misztériumjátékot hozta haza a Boldog Özséb színtársulat Csíksomlyóra” – mondta Medgyesy S. Norbert, az előadás szövegének összeállítója. Az egyetemi adjunktus szerint a csíksomlyói misztériumjátékoknak az a titkuk, hogy a legmélyebb, legfontosabb teológiai tényeket és üdvtörténeti eseményeket népi módon, hétköznapi módon, de emelkedett stílusban mondja ki. Szent térben, szent időben való szent szövegek ezek, olyan módon, hogy ezt mindenki mind a mai napig megértse. Benne volt a Szentháromság teológiája, a Szűz Mária mennybevételének dogmája, a végén pedig himnikus és litániázó részek foglaltak helyet, amelyek nyelvezete Kájoni János működésére, a 17. századra vezethetők vissza. Az elhangzott énekeket is kivétel nélkül a Csíksomlyón 1676-ban kiadott Kájoni Cantionaléból vettük, és láthatjuk, milyen könnyen megeleveníthetők ezek az ősi szép kincsek: elég hozzá egy orgonakíséret és egy kivetítő, és az egész ünneplő közösség együtt énekelte a szereplőkkel. Izgalmas volt még a darab első jelenete, amikor pünkösd után a tizenkét apostol elmegy a világ tizenkét tájára, felveszi ennek a cikkelyét és közben tizenkét részre osztva elmondja a Credót, a Hiszekegyet, korabeli nyelvezettel. Ennek az előképe Domokos Pál Péter szerint egy dramatikus Credo, amit a 15. században a Kárpátokon túl, Moldvában, a szereti püspök, Nicolas Renato, Vadász Miklós udvarában, az ő iskolájában mutattak be. Ez a dramatikus Credo a középkorból származik, barokk jelmezekkel és barokk nyelvezettel himnikus magasságokban jár, és mind a mai napig érthető” – hangsúlyozta az előadás végén készített interjúban Medgyesy Norbert egyetemi adjunktus. Az elhangzott énekeket Farkas Domokos orgonajátéka kísérte, az előadást pedig Barta Árpád rendezte, a nyelvészeti tanácsadó Huszthy Bálint volt. A Boldogasszony szerepét Kucséberné Farkas Mirtill játszotta.
„Nehéz szavakba foglalni azt, hogy milyen érzés, élmény volt számomra – mondta a főszereplő. – Már évekkel ezelőtt befejeztem az egyetemet, és ebben a színjátszóban is már nagyon sok szép évet töltöttem el, de befejeződött számomra ez a korszak és iskolában tanítok. Kislányom született tavaly, és azt hittem, hogy nekem már nem adatik meg újra visszatérni a színjátszóba. Ennek ellenére megkerestek, és nagyon-nagyon örültem, hogy még egyszer eljuthattam ide. Két évvel ezelőtt jártam itt utoljára, amikor itt, a Szűzanyánál kértem, hogy édesanya lehessek. És ez megadatott egy évvel ezelőtt, úgyhogy ezért is volt nekem nagyon fontos, hogy visszajöhettem, és itt lehetett a kislányom is. Ez különösen nagy töltetet adott nekem ahhoz, hogy átéljem ezt a szerepet.”
A csíkszeredai hívek ezúttal is örömmel és meghatódva fogadták a „hazahozott” iskoladrámákat. Mindkét előadást vastapssal jutalmazta a közönség. Csíksomlyót a magyar nyelvű diákszínjátszás bölcsőjének is tekintik a műfaj szakértői. Az 1980-as években a kegyszobor alatt, elrejtve találták meg a 104 magyar nyelvű középkori iskoladráma szövegét tartalmazó könyvet. Ezeket a misztériumjátékokat több száz évvel ezelőtt a neves csíksomlyói gimnázium tanárai írták, és a diákok egy-egy ünnep keretében mutatták be.
Csúcs Mária
Vasárnap (Kolozsvár)
2015. május 14.
Nagyváradon tartják a 13. Anyanyelvi Konferenciát
Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen tartja a XIII. Anyanyelvi Konferenciát, 2015. május 14—17. között.
A Magyar nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia olyan független egyesület, amely a világ bármely részében – különösen kisebbségekben – élő magyarság magyar anyanyelvének, kultúrájának, így anyanyelvi és kulturális önazonosságának megtartását, művelését, fejlesztését szolgálja. Célja, hogy az öt világrész magyarságának segítsen anyanyelve ápolásában, kultúrája megtartásában, fejlesztésében és magyarságtudata megőrzésében. A társaság elsősorban kulturális és pedagógiai tevékenységet folytat. Negyedévenként kiadja a Nyelvünk és Kultúránk című folyóiratot.
A nagyváradi konferencia tervezett programja:
2015. május 14. csütörtök
20.30 A 12 legszebb magyar vers (Pusztay János Prima Primissima-díjas egyetemi tanár előadóestje). Helyszín: Scriptum könyvesbolt, Teleki (ma Városháza) utca 31/A (a PKE épületétől balra, a sarkon álló könyvesbolt-kávézó).
2015. május 15. péntek
9.00 Megnyitó és plenáris előadások (Bartók-terem)
Tőkés László EP-képviselő: Köszöntő
Hoppál Péter kulturális államtitkár: Megnyitó
János Szabolcs rektor: Köszöntő
Pomogáts Béla (MNYKNT), Budapest): Közel fél évszázad a magyar nyelv szolgálatában
Péntek János (Babeș-Bolyai Tudományegyetem): Mit ér a nyelv(ünk), ha magyar?
Pusztay János (Konstantin Filozófus Egyetem, Közép-Európai Tanulmányok Kara, Nyitra): A magyar-magyar terminológia jelene és jövője
Balázs Géza (ELTE-PKE): A magyar nyelv stratégiája
Cseke Péter (Babeș-Bolyai Tudományegyetem): Nagy Károly emlékezete
14.00 Tervezett szekcióülések (15-15 perces előadások)
A. szekció: A magyar nyelv és kultúra helyzete, lehetőségei (2010-2015) (Bartók-terem)
Szekcióvezető: Minya Károly
Boka László (PKE): Várad az irodalomban
Málnási Ferenc (Kolozsvár): Irodalmi bölcsőink Váradon
Magyari Sára (PKE): Lesz új értelmük a magyar igéknek? A romániai magyar oktatás helyzetéről
Minya Károly (NYF): Neologizmusok, nyelvújítás
Dede Éva (Manyszi): A nyelvi viselkedésformák változásai
Veszelszki Ágnes (ELTE): Egy új nyelvváltozat, a digilektus.
Hujber Szabolcs (Manyszi, Édes anyanyelvünk): Ötvenéves a magyar nyelvű pop-rock
Fleisz János (Kolozsvár): Az erdélyi magyar sajtó 1940-1944 között
B. szekció: Kisebbségi magyar nyelv és kultúra (E14-es terem)
Szekcióvezető: Balogh Andrea
Hódi Sándor (Ada): Nemzetpolitika – nyelvstratégia
Andrássy Dorottya (PPKE): Horvátország
Máté László (Kassa): Szlovákia
Hódi Éva (Ada, SZGNYE): A magyar nyelvhasználat Délvidéken
Dupka György (Ukrajna): Kárpátalja
Kardos Béla (Ausztrália): A magyar nyelv használatának és oktatásának lehetősége Ausztráliában
Balogh Andrea (PKE): A kortárs magyar irodalom recepciója a román kultúrában
Bartha Krisztina (PKE): Magyar-román kétnyelvű gyermekek beszédfeldolgozásának jellemzői – a fejlesztés lehetséges útjai
16.30 Az AK 2015. évi közgyűlése (E14-es terem)
Elnököl: Pomogáts Béla
19.00 Fogadás a Partiumi Keresztény Egyetemen, a PKE zenepedagógia szakos hallgatóinak fellépésével (Bartók-terem)
21.00 Búcsú Váradtól – egy vers sok színben (Pölcz Ádám előadóestje). Janus Pannonius versének fordításai, valamint a most elkészült román fordítás (Adio Oradiei) bemutatása (Mátray László Gyula munkája) (Bartók-terem).
2015. május 16. szombat
Fakultatív program
9.00 Nagyváradi séta – Nagyvárad művelődéstörténete
Találkozás 9 órakor a PKE rektori hivatala előtt (Teleki/Városháza u. 36.)
12.00 Autóbusz-kirándulás Nagyszalontára, Világosra és Ménesre
Ebéd: Nagyszalontán, majd: Arany János, Sinka István-emlékek, Csonkatorony
Megálló Világoson. Fakultatív vacsora és borozás Ménesen (Balla Géza borászata). Visszaérkezés busszal Nagyváradra 24 óráig.
2015. május 17., vasárnap
9.00 Séta, kávézás a Pece-parti Párizsban...
Találkozás 9 órakor a PKE rektori hivatala előtt
Hazautazás
itthon.ma
Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen tartja a XIII. Anyanyelvi Konferenciát, 2015. május 14—17. között.
A Magyar nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia olyan független egyesület, amely a világ bármely részében – különösen kisebbségekben – élő magyarság magyar anyanyelvének, kultúrájának, így anyanyelvi és kulturális önazonosságának megtartását, művelését, fejlesztését szolgálja. Célja, hogy az öt világrész magyarságának segítsen anyanyelve ápolásában, kultúrája megtartásában, fejlesztésében és magyarságtudata megőrzésében. A társaság elsősorban kulturális és pedagógiai tevékenységet folytat. Negyedévenként kiadja a Nyelvünk és Kultúránk című folyóiratot.
A nagyváradi konferencia tervezett programja:
2015. május 14. csütörtök
20.30 A 12 legszebb magyar vers (Pusztay János Prima Primissima-díjas egyetemi tanár előadóestje). Helyszín: Scriptum könyvesbolt, Teleki (ma Városháza) utca 31/A (a PKE épületétől balra, a sarkon álló könyvesbolt-kávézó).
2015. május 15. péntek
9.00 Megnyitó és plenáris előadások (Bartók-terem)
Tőkés László EP-képviselő: Köszöntő
Hoppál Péter kulturális államtitkár: Megnyitó
János Szabolcs rektor: Köszöntő
Pomogáts Béla (MNYKNT), Budapest): Közel fél évszázad a magyar nyelv szolgálatában
Péntek János (Babeș-Bolyai Tudományegyetem): Mit ér a nyelv(ünk), ha magyar?
Pusztay János (Konstantin Filozófus Egyetem, Közép-Európai Tanulmányok Kara, Nyitra): A magyar-magyar terminológia jelene és jövője
Balázs Géza (ELTE-PKE): A magyar nyelv stratégiája
Cseke Péter (Babeș-Bolyai Tudományegyetem): Nagy Károly emlékezete
14.00 Tervezett szekcióülések (15-15 perces előadások)
A. szekció: A magyar nyelv és kultúra helyzete, lehetőségei (2010-2015) (Bartók-terem)
Szekcióvezető: Minya Károly
Boka László (PKE): Várad az irodalomban
Málnási Ferenc (Kolozsvár): Irodalmi bölcsőink Váradon
Magyari Sára (PKE): Lesz új értelmük a magyar igéknek? A romániai magyar oktatás helyzetéről
Minya Károly (NYF): Neologizmusok, nyelvújítás
Dede Éva (Manyszi): A nyelvi viselkedésformák változásai
Veszelszki Ágnes (ELTE): Egy új nyelvváltozat, a digilektus.
Hujber Szabolcs (Manyszi, Édes anyanyelvünk): Ötvenéves a magyar nyelvű pop-rock
Fleisz János (Kolozsvár): Az erdélyi magyar sajtó 1940-1944 között
B. szekció: Kisebbségi magyar nyelv és kultúra (E14-es terem)
Szekcióvezető: Balogh Andrea
Hódi Sándor (Ada): Nemzetpolitika – nyelvstratégia
Andrássy Dorottya (PPKE): Horvátország
Máté László (Kassa): Szlovákia
Hódi Éva (Ada, SZGNYE): A magyar nyelvhasználat Délvidéken
Dupka György (Ukrajna): Kárpátalja
Kardos Béla (Ausztrália): A magyar nyelv használatának és oktatásának lehetősége Ausztráliában
Balogh Andrea (PKE): A kortárs magyar irodalom recepciója a román kultúrában
Bartha Krisztina (PKE): Magyar-román kétnyelvű gyermekek beszédfeldolgozásának jellemzői – a fejlesztés lehetséges útjai
16.30 Az AK 2015. évi közgyűlése (E14-es terem)
Elnököl: Pomogáts Béla
19.00 Fogadás a Partiumi Keresztény Egyetemen, a PKE zenepedagógia szakos hallgatóinak fellépésével (Bartók-terem)
21.00 Búcsú Váradtól – egy vers sok színben (Pölcz Ádám előadóestje). Janus Pannonius versének fordításai, valamint a most elkészült román fordítás (Adio Oradiei) bemutatása (Mátray László Gyula munkája) (Bartók-terem).
2015. május 16. szombat
Fakultatív program
9.00 Nagyváradi séta – Nagyvárad művelődéstörténete
Találkozás 9 órakor a PKE rektori hivatala előtt (Teleki/Városháza u. 36.)
12.00 Autóbusz-kirándulás Nagyszalontára, Világosra és Ménesre
Ebéd: Nagyszalontán, majd: Arany János, Sinka István-emlékek, Csonkatorony
Megálló Világoson. Fakultatív vacsora és borozás Ménesen (Balla Géza borászata). Visszaérkezés busszal Nagyváradra 24 óráig.
2015. május 17., vasárnap
9.00 Séta, kávézás a Pece-parti Párizsban...
Találkozás 9 órakor a PKE rektori hivatala előtt
Hazautazás
itthon.ma
2015. május 15.
/Külhoni Magyar Sajtószolgálat/
MEGKEZDŐDÖTT NAGYVÁRADON A 13. ANYANYELVI KONFERENCIA
A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága (Anyanyelvi Konferencia) Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen rendezi meg ezekben a napokban a XIII. Anyanyelvi Konferenciát. Az elsőt még 1970-ban tartották meg Budapesten és Debrecenben, egy kéthetes nyári időintervallumban, a legutóbbit Kárpátalján, a Beregszász mellett Makkosjánosiban, 2010-ben. A rendszerváltás előtti konferenciák helyszínei Szombathely, Budapest, Pécs, Veszprém, Kecskemét voltak, azután Esztergom, Eger, Marosvásárhely, Révkomárom, Budapest, hogy a tizenharmadiknak a Szent László király alapította ezeréves város adjon helyet, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A május 14-17. közötti változatos program gerincét a mai konferencianap adja, amelynek keretében délelőtt plenáris, délután szekcióülésekre került sor. Ünnepélyes köszöntőt Tőkés László európai parlamenti képviselő, a házigazda egyetem Alapítók Tanácsának elnöke mondott, így üdvözölve a megjelenteket: „Anyanyelvünk családias közösségében, mondhatni: fészekmelegében sok szeretettel köszöntöm az Anyanyelvi Konferencia elnökségét és résztvevőit.” Röviden szólt a Partiumról mint régióról, az ennek nevét hordozó egyetemről és az azt övező szakrális erőtérről, elmúlt idők tanulságairól és üzeneteiről, a határok fölötti nemzetegyesítés kulturális és anyanyelvi kihívásairól. Megállapította: a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, az Anyanyelvi Konferencia valóságos kulturális missziót teljesít, amikor is Kazinczy Ferenc példáját és zarándokútjának eszmei nyomvonalát követve következetesen megkeresi idegenbe szakadt magyar közösségeinket, és ezáltal szolgálja a határokat meghaladó nemzeti önismeret ügyét. „Teszi ezt és tennünk kell ezt annak tudatában, hogy valós és egészséges önismeret és önbecsülés híján az önfeladás és az önveszejtés zsákutcájában tévedünk. Isten óvjon ettől!” – zárta köszöntését Tőkés László. Nyitóbeszédet Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára mondott, rámutatva legfontosabb identitásképző- és őrző értékeink, köztük az anyanyelv ápolásának és továbbadásának fontosságára és az ehhez kötődő feladatokra. A külvilágnak is meg kell mutatnunk a magyar kultúra és nyelv ősiségét, jelentőségét, gazdagságát, erejét – vélte, kitérve arra is, hogy a magyar állam és kormányzat mit tud és mit köteles tenni bel- és külföldön az anyanyelvi környezet megtartása, tágítása és fejlesztése érdekében, a nyelvi agresszió és környezetszennyezés ellen. Károli, Geleji Katona, Kazinczy, Kölcsey, Arany, Ady és más szellemi nagyságaink vidékén, Erdélyben és a Partiumban különösen fontos hangsúlyozni az elődök példamutatását, de minden öntudatos magyar embernek fejet kell hajtania az utódok nemzetszolgálata előtt is – mondotta az államtitkár. János Szabolcs rektor azzal üdvözölte a hallgatóságot, hogy az Anyanyelvi Konferencia otthon van Nagyváradon és a Partiumi Keresztény Egyetemen, amely nem csupán nyelvünk és kultúránk védőbástyája, hanem a magyar tudományosság műhelye is egyben, értelemszerűen. Mivel a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága elsősorban kulturális és pedagógiai tevékenységet folytat, e tekintetben minden magyar felsőoktatási intézménynek nyilvánvaló partnere.
Holnap nagyváradi művelődéstörténeti városnéző sétával és dél-bihari-zarándi autóbuszos körúttal folytatódik a XIII. Anyanyelvi Konferencia programja.
kms.mtva.hir
MEGKEZDŐDÖTT NAGYVÁRADON A 13. ANYANYELVI KONFERENCIA
A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága (Anyanyelvi Konferencia) Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen rendezi meg ezekben a napokban a XIII. Anyanyelvi Konferenciát. Az elsőt még 1970-ban tartották meg Budapesten és Debrecenben, egy kéthetes nyári időintervallumban, a legutóbbit Kárpátalján, a Beregszász mellett Makkosjánosiban, 2010-ben. A rendszerváltás előtti konferenciák helyszínei Szombathely, Budapest, Pécs, Veszprém, Kecskemét voltak, azután Esztergom, Eger, Marosvásárhely, Révkomárom, Budapest, hogy a tizenharmadiknak a Szent László király alapította ezeréves város adjon helyet, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A május 14-17. közötti változatos program gerincét a mai konferencianap adja, amelynek keretében délelőtt plenáris, délután szekcióülésekre került sor. Ünnepélyes köszöntőt Tőkés László európai parlamenti képviselő, a házigazda egyetem Alapítók Tanácsának elnöke mondott, így üdvözölve a megjelenteket: „Anyanyelvünk családias közösségében, mondhatni: fészekmelegében sok szeretettel köszöntöm az Anyanyelvi Konferencia elnökségét és résztvevőit.” Röviden szólt a Partiumról mint régióról, az ennek nevét hordozó egyetemről és az azt övező szakrális erőtérről, elmúlt idők tanulságairól és üzeneteiről, a határok fölötti nemzetegyesítés kulturális és anyanyelvi kihívásairól. Megállapította: a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, az Anyanyelvi Konferencia valóságos kulturális missziót teljesít, amikor is Kazinczy Ferenc példáját és zarándokútjának eszmei nyomvonalát követve következetesen megkeresi idegenbe szakadt magyar közösségeinket, és ezáltal szolgálja a határokat meghaladó nemzeti önismeret ügyét. „Teszi ezt és tennünk kell ezt annak tudatában, hogy valós és egészséges önismeret és önbecsülés híján az önfeladás és az önveszejtés zsákutcájában tévedünk. Isten óvjon ettől!” – zárta köszöntését Tőkés László. Nyitóbeszédet Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára mondott, rámutatva legfontosabb identitásképző- és őrző értékeink, köztük az anyanyelv ápolásának és továbbadásának fontosságára és az ehhez kötődő feladatokra. A külvilágnak is meg kell mutatnunk a magyar kultúra és nyelv ősiségét, jelentőségét, gazdagságát, erejét – vélte, kitérve arra is, hogy a magyar állam és kormányzat mit tud és mit köteles tenni bel- és külföldön az anyanyelvi környezet megtartása, tágítása és fejlesztése érdekében, a nyelvi agresszió és környezetszennyezés ellen. Károli, Geleji Katona, Kazinczy, Kölcsey, Arany, Ady és más szellemi nagyságaink vidékén, Erdélyben és a Partiumban különösen fontos hangsúlyozni az elődök példamutatását, de minden öntudatos magyar embernek fejet kell hajtania az utódok nemzetszolgálata előtt is – mondotta az államtitkár. János Szabolcs rektor azzal üdvözölte a hallgatóságot, hogy az Anyanyelvi Konferencia otthon van Nagyváradon és a Partiumi Keresztény Egyetemen, amely nem csupán nyelvünk és kultúránk védőbástyája, hanem a magyar tudományosság műhelye is egyben, értelemszerűen. Mivel a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága elsősorban kulturális és pedagógiai tevékenységet folytat, e tekintetben minden magyar felsőoktatási intézménynek nyilvánvaló partnere.
Holnap nagyváradi művelődéstörténeti városnéző sétával és dél-bihari-zarándi autóbuszos körúttal folytatódik a XIII. Anyanyelvi Konferencia programja.
kms.mtva.hir
2015. május 18.
A nyelv az egyik legfontosabb identitásképző tényező
A Magyar nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia szervezésében ötévente megrendezésre kerülő Anyanyelvi konferenciának május 14–17. között Nagyvárad adott otthont.
Az első ízben 1970-ben megrendezett anyanyelvi konferencia célja foglalkozni a magyar nyelvnek és a magyar kultúrának az állapotával, bemutatni az eddigi kutatási eredményeket. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megszervezett XIII. Anyanyelvi konferencia gerincét a pénteki konferencianap képezte, amelynek keretében délelőtt plenáris, délután szekcióülések voltak. Ünnepélyes köszöntőt mondott Tőkés László európai parlamenti képviselő, a házigazda egyetem Alapítók Tanácsának elnöke. Röviden szólt a Partiumról mint régióról és a határok fölötti nemzetegyesítés kulturális és anyanyelvi kihívásairól. Megállapította: a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, az Anyanyelvi Konferencia valóságos kulturális missziót teljesít, amikor következetesen megkeresi az idegenbe szakadt magyar közösségeket, és ezáltal szolgálja a határokat meghaladó nemzeti önismeret ügyét. „Teszi ezt és tennünk kell ezt annak tudatában, hogy valós és egészséges önismeret és önbecsülés híján az önfeladás és az önveszejtés zsákutcájában tévedünk. Isten óvjon ettől!” – zárta köszöntését Tőkés László.
Nemzeti regiszter
Nyitóbeszédet mondott Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára, rámutatva legfontosabb identitásképző- és őrző értékeink, köztük az anyanyelv ápolásának és továbbadásának fontosságára és az ehhez kötődő feladatokra. A külvilágnak is meg kell mutatnunk a magyar kultúra és nyelv ősiségét, jelentőségét, gazdagságát, erejét – vélte, kitérve arra is, hogy a magyar állam és kormányzat mit tud és mit köteles tenni bel- és külföldön az anyanyelvi környezet megtartása, tágítása és fejlesztése érdekében, a nyelvi agresszió és környezetszennyezés ellen. „A nyelvi kulturális önazonosságunk az itt gondolkodók körében felelősségként fogalmazza meg, hogy a nyelvművelés, az anyanyelv ápolásának a szent feladata talán a régebbi időknél is fontosabb küldetés napjainkban. ennek a nagy közösségnek elemi érdeke az, hogy legfontosabb identitásképző érzékünket, az anyanyelvet milyen módon tudjuk továbbadni a majd utánunk következő generációknak. Cseppet sem mellékes ebben a vonatkozásban az a kormányzati törekvés 2010 óta, amely szerint a nemzeti regiszterrel próbálná meg végre Magyarország a rendszerváltás után huszonöt esztendővel feltérképezni és számon tartani, hogy a világban valójában hol és hányan vagyunk jelen. Erőforrásként tekintünk arra, hogy a világban sok helyen jelen vagyunk magyarokként” – fogalmazott az államtitkár.
Létjogosultság
János Szabolcs a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektora azzal üdvözölte a hallgatóságot, hogy az Anyanyelvi Konferencia otthon van Nagyváradon és a Partiumi Keresztény Egyetemen, amely nem csupán nyelvünk és kultúránk védőbástyája, hanem a magyar tudományosság műhelye is egyben. János Szabolcs kiemelte: a PKE bizonyította az alapítás létjogosultságát, hiszen a vidéket járva mindenhol találkozom olyan tanárokkal, szociális munkásokkal, akik PKE-n végeztek. Fontos, hogy a Partium régiónak legyen egy tudományos kulturális központja, amely az elitképzésnek legyen fontos hídfőállása együttműködve partnerintézményekkel”
Előadások
A továbbiakban az előadások következtek. Pomogáts Béla az anyanyelvi konferencia közel fél évszázadának történéseit idézte fel, míg Péntek János, a Babes-Bolyai Egyetem nyelvészprofesszora Mit ér a nyelv(ünk), ha magyar? címmel tartott előadást. Hangsúlyozta, hogy a nyelvi globalizáció folyamatában módosulnak, sőt, akár el is tűnnek a nyelvi normák. Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy a magyar nyelv a Kárpát-medence peremvidékein közvetlenül veszélyeztetetté vált. Az utódállamokban jogi eszközökkel próbálják visszaszorítani a magyar nyelvet, de a folyamatosan táplált magyarellenesség is hozzájárul e veszélyeztetettséghez. Kiemelte, hogy a romániai oktatásban továbbra is él a magyar mint ellenségkép, ugyanakkor a magyar nyelv és kultúra szinte egyáltalán nem ismert a többségiek körében, és az is aggodalommal tölti el a többségieket, hogy még mindig nagyon sok magyar él Erdélyben, és ez az aggodalom gyakran ellenségeskedésbe vált át. Ebből az állapotból kivezető utat jelentene, ha az együtt élő népek jobban megismernék egymás kultúráját és történelmét. A délelőtt folyamán előadást tartott még Pusztay János a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, Balázs Géza, a budapesti ELTE és Cseke Péter, a Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója.
Pap István
erdon.ro
A Magyar nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia szervezésében ötévente megrendezésre kerülő Anyanyelvi konferenciának május 14–17. között Nagyvárad adott otthont.
Az első ízben 1970-ben megrendezett anyanyelvi konferencia célja foglalkozni a magyar nyelvnek és a magyar kultúrának az állapotával, bemutatni az eddigi kutatási eredményeket. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megszervezett XIII. Anyanyelvi konferencia gerincét a pénteki konferencianap képezte, amelynek keretében délelőtt plenáris, délután szekcióülések voltak. Ünnepélyes köszöntőt mondott Tőkés László európai parlamenti képviselő, a házigazda egyetem Alapítók Tanácsának elnöke. Röviden szólt a Partiumról mint régióról és a határok fölötti nemzetegyesítés kulturális és anyanyelvi kihívásairól. Megállapította: a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, az Anyanyelvi Konferencia valóságos kulturális missziót teljesít, amikor következetesen megkeresi az idegenbe szakadt magyar közösségeket, és ezáltal szolgálja a határokat meghaladó nemzeti önismeret ügyét. „Teszi ezt és tennünk kell ezt annak tudatában, hogy valós és egészséges önismeret és önbecsülés híján az önfeladás és az önveszejtés zsákutcájában tévedünk. Isten óvjon ettől!” – zárta köszöntését Tőkés László.
Nemzeti regiszter
Nyitóbeszédet mondott Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára, rámutatva legfontosabb identitásképző- és őrző értékeink, köztük az anyanyelv ápolásának és továbbadásának fontosságára és az ehhez kötődő feladatokra. A külvilágnak is meg kell mutatnunk a magyar kultúra és nyelv ősiségét, jelentőségét, gazdagságát, erejét – vélte, kitérve arra is, hogy a magyar állam és kormányzat mit tud és mit köteles tenni bel- és külföldön az anyanyelvi környezet megtartása, tágítása és fejlesztése érdekében, a nyelvi agresszió és környezetszennyezés ellen. „A nyelvi kulturális önazonosságunk az itt gondolkodók körében felelősségként fogalmazza meg, hogy a nyelvművelés, az anyanyelv ápolásának a szent feladata talán a régebbi időknél is fontosabb küldetés napjainkban. ennek a nagy közösségnek elemi érdeke az, hogy legfontosabb identitásképző érzékünket, az anyanyelvet milyen módon tudjuk továbbadni a majd utánunk következő generációknak. Cseppet sem mellékes ebben a vonatkozásban az a kormányzati törekvés 2010 óta, amely szerint a nemzeti regiszterrel próbálná meg végre Magyarország a rendszerváltás után huszonöt esztendővel feltérképezni és számon tartani, hogy a világban valójában hol és hányan vagyunk jelen. Erőforrásként tekintünk arra, hogy a világban sok helyen jelen vagyunk magyarokként” – fogalmazott az államtitkár.
Létjogosultság
János Szabolcs a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektora azzal üdvözölte a hallgatóságot, hogy az Anyanyelvi Konferencia otthon van Nagyváradon és a Partiumi Keresztény Egyetemen, amely nem csupán nyelvünk és kultúránk védőbástyája, hanem a magyar tudományosság műhelye is egyben. János Szabolcs kiemelte: a PKE bizonyította az alapítás létjogosultságát, hiszen a vidéket járva mindenhol találkozom olyan tanárokkal, szociális munkásokkal, akik PKE-n végeztek. Fontos, hogy a Partium régiónak legyen egy tudományos kulturális központja, amely az elitképzésnek legyen fontos hídfőállása együttműködve partnerintézményekkel”
Előadások
A továbbiakban az előadások következtek. Pomogáts Béla az anyanyelvi konferencia közel fél évszázadának történéseit idézte fel, míg Péntek János, a Babes-Bolyai Egyetem nyelvészprofesszora Mit ér a nyelv(ünk), ha magyar? címmel tartott előadást. Hangsúlyozta, hogy a nyelvi globalizáció folyamatában módosulnak, sőt, akár el is tűnnek a nyelvi normák. Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy a magyar nyelv a Kárpát-medence peremvidékein közvetlenül veszélyeztetetté vált. Az utódállamokban jogi eszközökkel próbálják visszaszorítani a magyar nyelvet, de a folyamatosan táplált magyarellenesség is hozzájárul e veszélyeztetettséghez. Kiemelte, hogy a romániai oktatásban továbbra is él a magyar mint ellenségkép, ugyanakkor a magyar nyelv és kultúra szinte egyáltalán nem ismert a többségiek körében, és az is aggodalommal tölti el a többségieket, hogy még mindig nagyon sok magyar él Erdélyben, és ez az aggodalom gyakran ellenségeskedésbe vált át. Ebből az állapotból kivezető utat jelentene, ha az együtt élő népek jobban megismernék egymás kultúráját és történelmét. A délelőtt folyamán előadást tartott még Pusztay János a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, Balázs Géza, a budapesti ELTE és Cseke Péter, a Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója.
Pap István
erdon.ro
2015. május 18.
Identitásőrzés Kazinczy szülőföldjén
A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága (Anyanyelvi Konferencia) Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen rendezte meg a vasárnap zárult, 13. alkalommal szervezett Anyanyelvi Konferenciát.
"A társaság programnyilatkozata a határon átívelő nemzetegyesítés anyanyelvi, kulturális téren való leképzése és megfogalmazása. Ebben a gondolatmenetben fontos vonatkozás, hogy édes anyanyelvünk reformátorának és nagy apostolának, Kazinczy Ferencnek a szülőföldjén gyülekeztünk egybe" – köszöntötte a rendezvény résztvevőit Tőkés László európai parlamenti képviselő, a házigazda egyetem Alapítók Tanácsának elnöke.
Kitért arra, hogy az Erdélyi levelek szerzője művének Előbeszédében fájdalmas tárgyszerűséggel állapítja meg, hogy a korabeli Magyarország nem ismeri Erdélyt – Kazinczy Ferenc azért is kél útra, és vállalja rendhagyó felfedező útjának rendkívüli fáradalmait, és írja meg nagy visszhangot kiváltó „leveleit", hogy Erdély újrafelfedezésének Kőrösi Csoma Sándoraként a tájékozatlan közvéleményt és kortársait ráébressze eme „terra incognita" – az ismeretlen Erdély – gazdagságára és szépségeire. "Könyvének tanulsága és üzenete manapság is, változatlanul, vagy ha lehet mondani, még inkább időszerű" – fogalmazott Tőkés.
Nyitóbeszédet Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára mondott, rámutatva legfontosabb identitásképző- és őrző értékeink, köztük az anyanyelv ápolásának és továbbadásának fontosságára és az ehhez kötődő feladatokra. "A külvilágnak is meg kell mutatnunk a magyar kultúra és nyelv ősiségét, jelentőségét, gazdagságát, erejét" – fogalmazott, kitérve arra is, hogy a magyar állam és kormányzat mit tud és mit köteles tenni bel- és külföldön az anyanyelvi környezetmegtartása, tágítása és fejlesztése érdekében, a nyelvi agresszió és környezetszennyezés ellen.
"Károli, Geleji Katona, Kazinczy, Kölcsey, Arany, Ady és más szellemi nagyságaink vidékén, Erdélyben és a Partiumban különösen fontos hangsúlyozni az elődök példamutatását, de minden öntudatos magyar embernek fejet kell hajtania az utódok nemzetszolgálata előtt is" – mondotta az államtitkár. János Szabolcs rektor elmondta, az Anyanyelvi Konferencia otthon van Nagyváradon és a Partiumi Keresztény Egyetemen, amely nem csupán nyelvünk és kultúránk védőbástyája, hanem a magyar tudományosság műhelye is egyben.
Mivel a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága elsősorban kulturális és pedagógiai tevékenységet folytat, e tekintetben minden magyar felsőoktatási intézménynek nyilvánvaló partnere. Az első konferenciát még 1970-ban tartották meg Budapesten és Debrecenben, egy kéthetes nyári időintervallumban, a legutóbbit Kárpátalján, a Beregszász mellett Makkosjánosiban, 2010-ben.
A rendszerváltás előtti konferenciák helyszínei Szombathely, Budapest, Pécs, Veszprém, Kecskemét voltak, azután Esztergom, Eger, Marosvásárhely, Révkomárom, Budapest, hogy a tizenharmadiknak a Szent László király alapította ezeréves város adjon helyet, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.
A Nyelvőrzés Sütő András Díját kapta az Igen, tessék! mozgalom A Nyelvőrzés Sütő András Díját kapta az Igen, tessék! mozgalom a "bátorságáért, fiatalságáért, önszervezkedéséért és terjeszkedéséért a Szatmárnémetiben a hét végén tartott Magyar Nyelv Napjai keretében. A rendezvényen az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) osztotta ki éves díját. Az elismerést Dr. Péntek János, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke adta át. A Dinu Lipatti Filharmóniában tartott ünnepségen a szervezők a laudációban úgy fogalmaztak, az Igen, tessék! mozgalom kettős indok miatt részesül a díjban: a civil felelősség tudatosításáért illetve a magyar nyelv nyilvános használatának bátorításáért. Az Igen, tessék! mozgalom eddigi tevékenysége egyik legfontosabb elismerésének tekinti a díjat, és kiemelten ösztönzőnek tartja azt – írták közleményükben a mozgalom vezetői. "Köszönettel tartozunk annak a több tucat szakmai segítőnknek, önkéntesünknek illetve munkatársunknak, akik nap mint nap a gazdasági többnyelvűség népszerűsítését szolgálják. Lekötelezettek vagyunk azok irányába, akik a gazdasági érvekkel alátámasztott nyelvvédelmet néhány éve megalapozták, elindították. Részben huszonéves fiatalok alkotjuk a csapatot, éppen azért köszönetünket fejezzük ki a türelmes, támogató hozzáállásért szüleinknek és egyetemi tanárainknak is" – olvasható a közleményben. Az AESZ közölte, a mozgalom nyilvánvalóvá teszi a magyar nyelv és a kétnyelvűség gazdasági értékét, alakítja a nyelvi tájképet – közölte az AESZ. A kitüntetést évente egyszer ítélik oda olyan nyelvészeknek, nyelvművelőknek, közéleti személyiségeknek, akik a magyar nyelv tisztaságának megőrzéséért, az anyanyelvi kultúra ápolásáért, a magyarul beszélők anyanyelv-használati jogaiért munkálkodtak.
Krónika (Kolozsvár)
A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága (Anyanyelvi Konferencia) Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen rendezte meg a vasárnap zárult, 13. alkalommal szervezett Anyanyelvi Konferenciát.
"A társaság programnyilatkozata a határon átívelő nemzetegyesítés anyanyelvi, kulturális téren való leképzése és megfogalmazása. Ebben a gondolatmenetben fontos vonatkozás, hogy édes anyanyelvünk reformátorának és nagy apostolának, Kazinczy Ferencnek a szülőföldjén gyülekeztünk egybe" – köszöntötte a rendezvény résztvevőit Tőkés László európai parlamenti képviselő, a házigazda egyetem Alapítók Tanácsának elnöke.
Kitért arra, hogy az Erdélyi levelek szerzője művének Előbeszédében fájdalmas tárgyszerűséggel állapítja meg, hogy a korabeli Magyarország nem ismeri Erdélyt – Kazinczy Ferenc azért is kél útra, és vállalja rendhagyó felfedező útjának rendkívüli fáradalmait, és írja meg nagy visszhangot kiváltó „leveleit", hogy Erdély újrafelfedezésének Kőrösi Csoma Sándoraként a tájékozatlan közvéleményt és kortársait ráébressze eme „terra incognita" – az ismeretlen Erdély – gazdagságára és szépségeire. "Könyvének tanulsága és üzenete manapság is, változatlanul, vagy ha lehet mondani, még inkább időszerű" – fogalmazott Tőkés.
Nyitóbeszédet Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára mondott, rámutatva legfontosabb identitásképző- és őrző értékeink, köztük az anyanyelv ápolásának és továbbadásának fontosságára és az ehhez kötődő feladatokra. "A külvilágnak is meg kell mutatnunk a magyar kultúra és nyelv ősiségét, jelentőségét, gazdagságát, erejét" – fogalmazott, kitérve arra is, hogy a magyar állam és kormányzat mit tud és mit köteles tenni bel- és külföldön az anyanyelvi környezetmegtartása, tágítása és fejlesztése érdekében, a nyelvi agresszió és környezetszennyezés ellen.
"Károli, Geleji Katona, Kazinczy, Kölcsey, Arany, Ady és más szellemi nagyságaink vidékén, Erdélyben és a Partiumban különösen fontos hangsúlyozni az elődök példamutatását, de minden öntudatos magyar embernek fejet kell hajtania az utódok nemzetszolgálata előtt is" – mondotta az államtitkár. János Szabolcs rektor elmondta, az Anyanyelvi Konferencia otthon van Nagyváradon és a Partiumi Keresztény Egyetemen, amely nem csupán nyelvünk és kultúránk védőbástyája, hanem a magyar tudományosság műhelye is egyben.
Mivel a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága elsősorban kulturális és pedagógiai tevékenységet folytat, e tekintetben minden magyar felsőoktatási intézménynek nyilvánvaló partnere. Az első konferenciát még 1970-ban tartották meg Budapesten és Debrecenben, egy kéthetes nyári időintervallumban, a legutóbbit Kárpátalján, a Beregszász mellett Makkosjánosiban, 2010-ben.
A rendszerváltás előtti konferenciák helyszínei Szombathely, Budapest, Pécs, Veszprém, Kecskemét voltak, azután Esztergom, Eger, Marosvásárhely, Révkomárom, Budapest, hogy a tizenharmadiknak a Szent László király alapította ezeréves város adjon helyet, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.
A Nyelvőrzés Sütő András Díját kapta az Igen, tessék! mozgalom A Nyelvőrzés Sütő András Díját kapta az Igen, tessék! mozgalom a "bátorságáért, fiatalságáért, önszervezkedéséért és terjeszkedéséért a Szatmárnémetiben a hét végén tartott Magyar Nyelv Napjai keretében. A rendezvényen az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) osztotta ki éves díját. Az elismerést Dr. Péntek János, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke adta át. A Dinu Lipatti Filharmóniában tartott ünnepségen a szervezők a laudációban úgy fogalmaztak, az Igen, tessék! mozgalom kettős indok miatt részesül a díjban: a civil felelősség tudatosításáért illetve a magyar nyelv nyilvános használatának bátorításáért. Az Igen, tessék! mozgalom eddigi tevékenysége egyik legfontosabb elismerésének tekinti a díjat, és kiemelten ösztönzőnek tartja azt – írták közleményükben a mozgalom vezetői. "Köszönettel tartozunk annak a több tucat szakmai segítőnknek, önkéntesünknek illetve munkatársunknak, akik nap mint nap a gazdasági többnyelvűség népszerűsítését szolgálják. Lekötelezettek vagyunk azok irányába, akik a gazdasági érvekkel alátámasztott nyelvvédelmet néhány éve megalapozták, elindították. Részben huszonéves fiatalok alkotjuk a csapatot, éppen azért köszönetünket fejezzük ki a türelmes, támogató hozzáállásért szüleinknek és egyetemi tanárainknak is" – olvasható a közleményben. Az AESZ közölte, a mozgalom nyilvánvalóvá teszi a magyar nyelv és a kétnyelvűség gazdasági értékét, alakítja a nyelvi tájképet – közölte az AESZ. A kitüntetést évente egyszer ítélik oda olyan nyelvészeknek, nyelvművelőknek, közéleti személyiségeknek, akik a magyar nyelv tisztaságának megőrzéséért, az anyanyelvi kultúra ápolásáért, a magyarul beszélők anyanyelv-használati jogaiért munkálkodtak.
Krónika (Kolozsvár)
2015. július 1.
Készülnek az Ezer Székely Leány Napjára
A sajtónak is köszönhető, hogy a székelyek nem folklórfesztiválként tekintenek az Ezer Székely Leány Napjára, hanem közösségi ünnepként viszonyulnak a rendezvényhez – hangzott el a szombati Ezer Székely Leány Napjának előkészületeit taglaló szerdai sajtóeseményen.
„Az elmúlt egy évtized alatt jó értelemben vett tisztuláson ment át a rendezvény” – jelentette ki Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere, arra utalva, hogy egy ideje már a legtisztább értékrendek alapján sikerült megünnepelni a székely népviselet, néptánc és népzene csíksomlyói találkozóját. Szerinte a rendezvénynek azért van jelene és lesz jövője, mert múltja is van. Az ünnepi szentmisét ezúttal Böjte Csaba ferences szerzetes celebrálja a csíksomlyói kegytemplomban. Antal arra kérte a résztvevőket, hogy a tizenegy órától kezdődő szentmise után a csíksomlyói nyereg felé tartva egy szál virággal tisztelegjenek az első rendezvény szervezőjének, Domokos Pál Péternek a szobra előtt.
A szombati esemény költségei kapcsán elhangzott: a 90 ezer lejes büdzséből 70 ezret Csíkszereda Önkormányzata, 15 ezret Hargita Megye önkormányzata, 5 ezret pedig a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes biztosít. A környező települések önkormányzatai a helybéli csoportok ide- és hazaszállításával segítik a rendezvényt. A szervezők összesítése szerint a három székely megyéből szombaton huszonhét néptánccsoport vesz részt.
Füleki Zoltán megbízott alpolgármester számításai szerint negyven településen járt személyesen, és azt tapasztalta, hogy az idei eseményre több falu közössége úgy készül, hogy elnyerje a jövő évi tiszteletbeli házigazda szerepét. Ezt a címet hagyományosan az a település érdemli ki, amely a lakossági arányához viszonyítva a legnépesebb viseletbe öltözött csoporttal vesz részt az ünnepségen. Ezúttal Csíkdánfalvát illeti meg ez a megtiszteltetés; a felcsíki község feladata többek között az aranykapu építése, valamint az előkészületekben való részvétel és a színpadi műsor nyitása.
Füleki az autóval közlekedőket arra kérte, hogy szombaton délelőtt legyenek elnézők, ne dudáljanak rá a Csíkszeredában felvonuló lovas szekerekre. Egyúttal bejelentette, hogy a nyeregbe igyekvőket szombaton tíz órakor autóbuszokkal kiszállítják a Szabadság térről a somlyói kegytemplomig.
„Ez az egyetlen kulturális rendezvény, amelyet Hargita Megye Tanácsa társszervezőként támogat” – ezt mondta Barti Tihamér, a megyei önkormányzat alelnöke, érzékeltetve intézménye hozzáállását az Ezer Székely Leány Napjához. Hozzátette: minden más eseményt a megyei önkormányzat alintézményein, illetve kulturális intézményeken keresztül segítenek. A szerdai tájékoztatón jelen volt Both Norbert, Csíkdánfalva alpolgármestere is, aki bejelentette, magyarországi testvértelepülésükről, a Tevelből érkezők csoportjával vesznek részt az ünnepségen.
Székely ruhás leányok, legények
Az elmúlt évek során regisztrálták a székely ruhába öltözött résztvevőket, így tudni lehet, hányan jelentek meg székely népviseletben. Íme: 2008: 349 leány; 2009: 540 leány; 2010: 665 leány; 2011: 984 leány;2012: 1206 leány és 482 legény; 2013: 1727 leány és 869 legény; 2014: 2135 leány és 938 legény.
Kozán István
Székelyhon.ro
A sajtónak is köszönhető, hogy a székelyek nem folklórfesztiválként tekintenek az Ezer Székely Leány Napjára, hanem közösségi ünnepként viszonyulnak a rendezvényhez – hangzott el a szombati Ezer Székely Leány Napjának előkészületeit taglaló szerdai sajtóeseményen.
„Az elmúlt egy évtized alatt jó értelemben vett tisztuláson ment át a rendezvény” – jelentette ki Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere, arra utalva, hogy egy ideje már a legtisztább értékrendek alapján sikerült megünnepelni a székely népviselet, néptánc és népzene csíksomlyói találkozóját. Szerinte a rendezvénynek azért van jelene és lesz jövője, mert múltja is van. Az ünnepi szentmisét ezúttal Böjte Csaba ferences szerzetes celebrálja a csíksomlyói kegytemplomban. Antal arra kérte a résztvevőket, hogy a tizenegy órától kezdődő szentmise után a csíksomlyói nyereg felé tartva egy szál virággal tisztelegjenek az első rendezvény szervezőjének, Domokos Pál Péternek a szobra előtt.
A szombati esemény költségei kapcsán elhangzott: a 90 ezer lejes büdzséből 70 ezret Csíkszereda Önkormányzata, 15 ezret Hargita Megye önkormányzata, 5 ezret pedig a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes biztosít. A környező települések önkormányzatai a helybéli csoportok ide- és hazaszállításával segítik a rendezvényt. A szervezők összesítése szerint a három székely megyéből szombaton huszonhét néptánccsoport vesz részt.
Füleki Zoltán megbízott alpolgármester számításai szerint negyven településen járt személyesen, és azt tapasztalta, hogy az idei eseményre több falu közössége úgy készül, hogy elnyerje a jövő évi tiszteletbeli házigazda szerepét. Ezt a címet hagyományosan az a település érdemli ki, amely a lakossági arányához viszonyítva a legnépesebb viseletbe öltözött csoporttal vesz részt az ünnepségen. Ezúttal Csíkdánfalvát illeti meg ez a megtiszteltetés; a felcsíki község feladata többek között az aranykapu építése, valamint az előkészületekben való részvétel és a színpadi műsor nyitása.
Füleki az autóval közlekedőket arra kérte, hogy szombaton délelőtt legyenek elnézők, ne dudáljanak rá a Csíkszeredában felvonuló lovas szekerekre. Egyúttal bejelentette, hogy a nyeregbe igyekvőket szombaton tíz órakor autóbuszokkal kiszállítják a Szabadság térről a somlyói kegytemplomig.
„Ez az egyetlen kulturális rendezvény, amelyet Hargita Megye Tanácsa társszervezőként támogat” – ezt mondta Barti Tihamér, a megyei önkormányzat alelnöke, érzékeltetve intézménye hozzáállását az Ezer Székely Leány Napjához. Hozzátette: minden más eseményt a megyei önkormányzat alintézményein, illetve kulturális intézményeken keresztül segítenek. A szerdai tájékoztatón jelen volt Both Norbert, Csíkdánfalva alpolgármestere is, aki bejelentette, magyarországi testvértelepülésükről, a Tevelből érkezők csoportjával vesznek részt az ünnepségen.
Székely ruhás leányok, legények
Az elmúlt évek során regisztrálták a székely ruhába öltözött résztvevőket, így tudni lehet, hányan jelentek meg székely népviseletben. Íme: 2008: 349 leány; 2009: 540 leány; 2010: 665 leány; 2011: 984 leány;2012: 1206 leány és 482 legény; 2013: 1727 leány és 869 legény; 2014: 2135 leány és 938 legény.
Kozán István
Székelyhon.ro
2015. július 2.
20 éves a Szent Miklós Kamaraegyüttes
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós Kamaraegyüttes július 4-én, szombaton 17 órától nagyméretű találkozóval ünnepli 20. születésnapját.
A dalkedvelőket a Figura Stúdió Színház nagytermébe várják, ahol fellép az Ipartestület Férfikara, a Domokos Pál Péter Dalkör Női Kara, a szegedi Vox Nova Kórus, a törökbálinti Cantabile Kórus és az ünnepelt Szent Miklós Kamaraegyüttes, illetve közreműködik a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar.
A város nevét viselő kamaraegyüttes 1995-ben jött létre Páll Ibolya zenetanár kezdeményezésére, első karnagya a gyergyóditrói Petres Csaba zenetanár, zeneszerző. A kamaraegyüttesben fúvós és vonós hangszerek találták meg a zenei összhangot, ugyanakkor létrejött az azonos nevet viselő vegyes kar is. A Szent Miklós Kamaraegyüttes irányítását Petres Csaba kiválása után Kolcsár Árpád gyergyószárhegyi zenetanár vette át, aki a mai napig a kórus és a zenekar karvezetője.
A Szent Miklós Kamaraegyüttes szinte törzsvendégnek számít a városi rendezvényeken, ugyanakkor évente ellátogatnak külföldre is. Sikerrel vettek részt több kórust minősítő hangversenyt is: Svájcban kitűnő minősítést, Prágában bronz, Egerben arany, idén szintén KÓTA-zsűri előtt arany minősítést szereztek. Számukra írták Sebestyén Rita és Cári Tibor zeneszerzők a Szent Miklós Legendája című előadást. Énekeltek a Csaba királyfi rockopera gyergyószárhegyi ősbemutatóján is. A kamaraegyüttesnek már kiadott CD-je is van.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós Kamaraegyüttes július 4-én, szombaton 17 órától nagyméretű találkozóval ünnepli 20. születésnapját.
A dalkedvelőket a Figura Stúdió Színház nagytermébe várják, ahol fellép az Ipartestület Férfikara, a Domokos Pál Péter Dalkör Női Kara, a szegedi Vox Nova Kórus, a törökbálinti Cantabile Kórus és az ünnepelt Szent Miklós Kamaraegyüttes, illetve közreműködik a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar.
A város nevét viselő kamaraegyüttes 1995-ben jött létre Páll Ibolya zenetanár kezdeményezésére, első karnagya a gyergyóditrói Petres Csaba zenetanár, zeneszerző. A kamaraegyüttesben fúvós és vonós hangszerek találták meg a zenei összhangot, ugyanakkor létrejött az azonos nevet viselő vegyes kar is. A Szent Miklós Kamaraegyüttes irányítását Petres Csaba kiválása után Kolcsár Árpád gyergyószárhegyi zenetanár vette át, aki a mai napig a kórus és a zenekar karvezetője.
A Szent Miklós Kamaraegyüttes szinte törzsvendégnek számít a városi rendezvényeken, ugyanakkor évente ellátogatnak külföldre is. Sikerrel vettek részt több kórust minősítő hangversenyt is: Svájcban kitűnő minősítést, Prágában bronz, Egerben arany, idén szintén KÓTA-zsűri előtt arany minősítést szereztek. Számukra írták Sebestyén Rita és Cári Tibor zeneszerzők a Szent Miklós Legendája című előadást. Énekeltek a Csaba királyfi rockopera gyergyószárhegyi ősbemutatóján is. A kamaraegyüttesnek már kiadott CD-je is van.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro
2015. augusztus 19.
Szakemberek felügyeletével újítják fel a mindszenti középkori templomot
A csíkmindszenti római katolikus templomnak és környékének teljes felújítását kezdték el nemrégiben az egyház, a helyi önkormányzat és a közbirtokosság összefogásával.
Noha 2005 óta folynak különböző karbantartási munkálatok, ilyen méretű felújítása közel ötven éve nem volt a mindszenti templomnak. „A háttérben közel egy éve dolgozunk: mivel a legnagyobb besorolású, A-kategóriás műemlékről van szó, meg kellett terveztetni, műemlékvédelmi engedélyt kérni, ami elég sok időbe telt, és költséges is volt. De most teljes állapotfelmérést készíttettünk, kutatások is voltak a helyszínen, több szakember dolgozott, amíg a munkálatokat engedélyeztetni tudtuk” – magyarázta Pál Péter, Csíkszentlélek község polgármestere. A tervezést részben az önkormányzat, részben a csíkmindszenti közbirtokosság fizette: csak a tervezési költségek elérik a hatvanezer lejt.
A munkálatok a kerítés-felújítással kezdődtek, amelyre új cserépfödés kerül, és ha az időjárás is megfelelő lesz, a kórusfeljárat újraépítésével folytatódnak. A beruházást, a cserépen kívül, a közbirtokosság finanszírozza.
A munkálatokat Tövissi Zsolt csíkszeredai építész felügyeli. Megkeresésünkre elmondta, az épületnek már tíz éve zajlik a karbantartó helyreállítása. Először a cserepeket cserélték ki a templomon. Kiderült, hogy rossz a vízelvezetés, ezért készült egy udvarrendezési terv. „Az északi oldalon, ahol a terep rávezette az esővizet és a hólevet a templom északi falára, sikerült eltávolítani a talajt, és a terv szerint átalakítani a lejtéseket. Volt egy rossz vízelvezető sánc, amit sikerült felszámolni, a nedvesedést pedig valamennyire csökkenteni. Megépült részben egy sétányrész, utána elfogyott a pénz, a többi munkálattal vártak, amíg lesz rá fedezet” – mondta Tövissi.
Egy tűzeset miatt javítani kellett a templom belső festését, így derült ki, hogy bizonyos falszakaszokon repedések vannak. Ekkor döntötték el, hogy egy általános nagy helyreállítási tervet kell készíteni. A szakértői vélemény elkészültekor dőlt el, hogy a karzatra felvezető lépcsőházat lebontják, helyébe egy könnyebb szerkezetű, a régihez hasonló idomú falépcsőházat építenek, amely jobban belesimul a templom általános képébe.
Az általános javítási munkálatokon kívül húsz centivel megemelik a padló szintjét. A templom padlóját lecserélik egy általános téglapadlóra. Idén a tereprendezést folytatják, a kerítőfalat újítják fel, födik újra, valamint újjáépítik a karzatfeljárót.
Hogy a teljes felújítással mikor végeznek, még nem lehet pontosan tudni, a polgármester szerint nagyban függ az anyagiaktól, mivel a közbirtokosság – amely a munkálatokat finanszírozza – lehetőségei is korlátozottak, tehát más forrásokra is szükség lehet. Még nem tudják, mennyibe fog kerülni a teljes felújítás, szakaszokra bontották a munkálatokat. „Szeretnénk, ha a megyei műemlékvédelem is csatlakozna, a kulturális minisztériumra is számítunk, pályázni fogunk. Mindenképp úgy szeretnénk a restaurálást, hogy ne zavarja a misék megtartását. Akkor fogunk egy bizonyos részhez, amikor megvan rá a teljes finanszírozás. A településünk legfontosabb épületéről van szó, fontosnak tartottuk, hogy szakemberek bevonásával történjen a felújítása” – összegzett Pál Péter.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
A csíkmindszenti római katolikus templomnak és környékének teljes felújítását kezdték el nemrégiben az egyház, a helyi önkormányzat és a közbirtokosság összefogásával.
Noha 2005 óta folynak különböző karbantartási munkálatok, ilyen méretű felújítása közel ötven éve nem volt a mindszenti templomnak. „A háttérben közel egy éve dolgozunk: mivel a legnagyobb besorolású, A-kategóriás műemlékről van szó, meg kellett terveztetni, műemlékvédelmi engedélyt kérni, ami elég sok időbe telt, és költséges is volt. De most teljes állapotfelmérést készíttettünk, kutatások is voltak a helyszínen, több szakember dolgozott, amíg a munkálatokat engedélyeztetni tudtuk” – magyarázta Pál Péter, Csíkszentlélek község polgármestere. A tervezést részben az önkormányzat, részben a csíkmindszenti közbirtokosság fizette: csak a tervezési költségek elérik a hatvanezer lejt.
A munkálatok a kerítés-felújítással kezdődtek, amelyre új cserépfödés kerül, és ha az időjárás is megfelelő lesz, a kórusfeljárat újraépítésével folytatódnak. A beruházást, a cserépen kívül, a közbirtokosság finanszírozza.
A munkálatokat Tövissi Zsolt csíkszeredai építész felügyeli. Megkeresésünkre elmondta, az épületnek már tíz éve zajlik a karbantartó helyreállítása. Először a cserepeket cserélték ki a templomon. Kiderült, hogy rossz a vízelvezetés, ezért készült egy udvarrendezési terv. „Az északi oldalon, ahol a terep rávezette az esővizet és a hólevet a templom északi falára, sikerült eltávolítani a talajt, és a terv szerint átalakítani a lejtéseket. Volt egy rossz vízelvezető sánc, amit sikerült felszámolni, a nedvesedést pedig valamennyire csökkenteni. Megépült részben egy sétányrész, utána elfogyott a pénz, a többi munkálattal vártak, amíg lesz rá fedezet” – mondta Tövissi.
Egy tűzeset miatt javítani kellett a templom belső festését, így derült ki, hogy bizonyos falszakaszokon repedések vannak. Ekkor döntötték el, hogy egy általános nagy helyreállítási tervet kell készíteni. A szakértői vélemény elkészültekor dőlt el, hogy a karzatra felvezető lépcsőházat lebontják, helyébe egy könnyebb szerkezetű, a régihez hasonló idomú falépcsőházat építenek, amely jobban belesimul a templom általános képébe.
Az általános javítási munkálatokon kívül húsz centivel megemelik a padló szintjét. A templom padlóját lecserélik egy általános téglapadlóra. Idén a tereprendezést folytatják, a kerítőfalat újítják fel, födik újra, valamint újjáépítik a karzatfeljárót.
Hogy a teljes felújítással mikor végeznek, még nem lehet pontosan tudni, a polgármester szerint nagyban függ az anyagiaktól, mivel a közbirtokosság – amely a munkálatokat finanszírozza – lehetőségei is korlátozottak, tehát más forrásokra is szükség lehet. Még nem tudják, mennyibe fog kerülni a teljes felújítás, szakaszokra bontották a munkálatokat. „Szeretnénk, ha a megyei műemlékvédelem is csatlakozna, a kulturális minisztériumra is számítunk, pályázni fogunk. Mindenképp úgy szeretnénk a restaurálást, hogy ne zavarja a misék megtartását. Akkor fogunk egy bizonyos részhez, amikor megvan rá a teljes finanszírozás. A településünk legfontosabb épületéről van szó, fontosnak tartottuk, hogy szakemberek bevonásával történjen a felújítása” – összegzett Pál Péter.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2015. szeptember 9.
Hagyományőrző néptánccsoportok Gyimesfelsőlokon
A csángó közösség sajátos kultúrájára kívánják felhívni a figyelmet az idei csángó fesztiválon. A szombaton és vasárnap zajló gyimesfelsőloki rendezvényen népzene- és néptáncelőadásokkal, vetélkedőkkel, kulturális és szórakoztató programokkal várják az érdeklődőket.
Szombaton Csángó Olimpiát tartanak a katonaság focipályáján, ahol 11 órától labdarúgó-bajnokságon, 13 órától bicikliversenyen, 14 órától pedig ügyességi vetélkedőkön bizonyíthatnak az arra vállalkozók. Emellett reggel kilenc órától sakkbajnokságot tartanak a helyi polgármesteri hivatal gyűléstermében. A labdarúgótornára szombaton 11 óráig, az 1–8. osztályos diákoknak szervezett bicikliversenyre pedig 13 óráig várják a jelentkezők nevezését a helyszínen.
Vasárnap a Domokos Pál Péter Általános Iskola udvarán tíz órától kezdődik a főzőverseny. Fél 12-től ünnepi szentmisén vehetnek részt a hívek, amely után felvonulnak a szabadtéri színpadhoz. Rossz idő esetén a helyi kultúrotthonban zajlik a program, ugyanis fél kettőtől népzene- és néptáncelőadásokat tekinthetnek meg az érdeklődők. Fellép a Hidegségi Hagyományőrző Néptánccsoport, a Kosteleki Szellő Néptáncegyüttes, a Gyimesközéploki Ordasok Hagyományőrző Néptáncegyüttes. Emellett bemutatja tudását a tatrangi, somoskai és sötétpataki hagyományőrző néptánccsoport, valamint a Felsőloki Kesice Hagyományőrző Néptáncegyüttes.
A táncfellépéseket követően zenél, énekel Farkas Tímea, Tankó Eszter, a Magyarországról érkező Berecz István és barátai, Antal Tibor és a Heveder Zenekar, továbbá táncelőadással szórakoztatja a jelenlevőket a csíkszeredai Boriska Néptáncegyüttes és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. Délután hat órától serketáncot tartanak, hét órától szabadtéri csángó bálon rophatják a táncos kedvűek, este tíz órakor pedig tűzijátékkal zárul az esemény.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro
A csángó közösség sajátos kultúrájára kívánják felhívni a figyelmet az idei csángó fesztiválon. A szombaton és vasárnap zajló gyimesfelsőloki rendezvényen népzene- és néptáncelőadásokkal, vetélkedőkkel, kulturális és szórakoztató programokkal várják az érdeklődőket.
Szombaton Csángó Olimpiát tartanak a katonaság focipályáján, ahol 11 órától labdarúgó-bajnokságon, 13 órától bicikliversenyen, 14 órától pedig ügyességi vetélkedőkön bizonyíthatnak az arra vállalkozók. Emellett reggel kilenc órától sakkbajnokságot tartanak a helyi polgármesteri hivatal gyűléstermében. A labdarúgótornára szombaton 11 óráig, az 1–8. osztályos diákoknak szervezett bicikliversenyre pedig 13 óráig várják a jelentkezők nevezését a helyszínen.
Vasárnap a Domokos Pál Péter Általános Iskola udvarán tíz órától kezdődik a főzőverseny. Fél 12-től ünnepi szentmisén vehetnek részt a hívek, amely után felvonulnak a szabadtéri színpadhoz. Rossz idő esetén a helyi kultúrotthonban zajlik a program, ugyanis fél kettőtől népzene- és néptáncelőadásokat tekinthetnek meg az érdeklődők. Fellép a Hidegségi Hagyományőrző Néptánccsoport, a Kosteleki Szellő Néptáncegyüttes, a Gyimesközéploki Ordasok Hagyományőrző Néptáncegyüttes. Emellett bemutatja tudását a tatrangi, somoskai és sötétpataki hagyományőrző néptánccsoport, valamint a Felsőloki Kesice Hagyományőrző Néptáncegyüttes.
A táncfellépéseket követően zenél, énekel Farkas Tímea, Tankó Eszter, a Magyarországról érkező Berecz István és barátai, Antal Tibor és a Heveder Zenekar, továbbá táncelőadással szórakoztatja a jelenlevőket a csíkszeredai Boriska Néptáncegyüttes és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. Délután hat órától serketáncot tartanak, hét órától szabadtéri csángó bálon rophatják a táncos kedvűek, este tíz órakor pedig tűzijátékkal zárul az esemény.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro
2015. szeptember 11.
Gyimesfelsőloki Csángófesztivál: sajátos kultúrájukat népszerűsítik
A csángó közösség sajátos kultúrájára kívánják felhívni a figyelmet az idén harminckilencedik alkalommal megszervezendő Csángófesztiválon.
A szombaton és vasárnap zajló gyimesfelsőloki rendezvényen népzene- és néptáncelőadásokkal, sportvetélkedőkkel, kulturális és szórakoztató programokkal várják az érdeklődőket.
Szombaton Csángó Olimpiát tartanak a katonaság focipályáján, ahol 11 órától labdarúgó-bajnokságon, 13 órától bicikliversenyen, 14 órától pedig ügyességi vetélkedőkön bizonyíthatnak az arra vállalkozók. Reggel kilenc órától sakkbajnokságot tartanak a helyi polgármesteri hivatal gyűléstermében. A labdarúgótornára szombaton 11 óráig, az 1–8. osztályos diákoknak szervezett bicikliversenyre pedig 13 óráig várják a jelentkezők nevezését a helyszínen.
Vasárnap a Domokos Pál Péter Általános Iskola udvarán tíz órától kezdődik a főzőverseny. Fél 12-től ünnepi szentmisén vehetnek részt a hívek, akik ezt követően együtt vonulnak a szabadtéri színpadhoz. Rossz idő esetén a helyi kultúrotthonban zajlik a program: fél kettőtől népzene- és néptáncelőadásokat tekinthetnek meg az érdeklődők.
Fellép a Hidegségi Hagyományőrző Néptánccsoport, a Kosteleki Szellő Néptáncegyüttes, a Gyimesközéploki Ordasok Hagyományőrző Néptáncegyüttes. Emellett bemutatja tudását a tatrangi, somoskai és sötétpataki hagyományőrző néptánccsoport, valamint a Felsőloki Kesice Hagyományőrző Néptáncegyüttes.
A táncfellépéseket követően zenél, énekel Farkas Tímea, Tankó Eszter, a Magyarországról érkező Berecz István Kossuth-díjas ének- és mesemondó, valamint barátai, Antal Tibor és a Heveder Zenekar, továbbá táncelőadással szórakoztatja a jelenlevőket a csíkszeredai Boriska Néptáncegyüttes és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. Délután hat órától serketáncot tartanak, hét órától szabadtéri csángó bálon rophatják a táncos kedvűek, este tíz órakor pedig tűzijátékkal zárul az esemény.
Kömény Kamilla
Krónika (Kolozsvár)
A csángó közösség sajátos kultúrájára kívánják felhívni a figyelmet az idén harminckilencedik alkalommal megszervezendő Csángófesztiválon.
A szombaton és vasárnap zajló gyimesfelsőloki rendezvényen népzene- és néptáncelőadásokkal, sportvetélkedőkkel, kulturális és szórakoztató programokkal várják az érdeklődőket.
Szombaton Csángó Olimpiát tartanak a katonaság focipályáján, ahol 11 órától labdarúgó-bajnokságon, 13 órától bicikliversenyen, 14 órától pedig ügyességi vetélkedőkön bizonyíthatnak az arra vállalkozók. Reggel kilenc órától sakkbajnokságot tartanak a helyi polgármesteri hivatal gyűléstermében. A labdarúgótornára szombaton 11 óráig, az 1–8. osztályos diákoknak szervezett bicikliversenyre pedig 13 óráig várják a jelentkezők nevezését a helyszínen.
Vasárnap a Domokos Pál Péter Általános Iskola udvarán tíz órától kezdődik a főzőverseny. Fél 12-től ünnepi szentmisén vehetnek részt a hívek, akik ezt követően együtt vonulnak a szabadtéri színpadhoz. Rossz idő esetén a helyi kultúrotthonban zajlik a program: fél kettőtől népzene- és néptáncelőadásokat tekinthetnek meg az érdeklődők.
Fellép a Hidegségi Hagyományőrző Néptánccsoport, a Kosteleki Szellő Néptáncegyüttes, a Gyimesközéploki Ordasok Hagyományőrző Néptáncegyüttes. Emellett bemutatja tudását a tatrangi, somoskai és sötétpataki hagyományőrző néptánccsoport, valamint a Felsőloki Kesice Hagyományőrző Néptáncegyüttes.
A táncfellépéseket követően zenél, énekel Farkas Tímea, Tankó Eszter, a Magyarországról érkező Berecz István Kossuth-díjas ének- és mesemondó, valamint barátai, Antal Tibor és a Heveder Zenekar, továbbá táncelőadással szórakoztatja a jelenlevőket a csíkszeredai Boriska Néptáncegyüttes és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. Délután hat órától serketáncot tartanak, hét órától szabadtéri csángó bálon rophatják a táncos kedvűek, este tíz órakor pedig tűzijátékkal zárul az esemény.
Kömény Kamilla
Krónika (Kolozsvár)
2015. október 1.
Tizedszer verbuválnak Szentegyházán
Őszi huszárnapokra hív a helyi Hagyományőrző Huszáregyesület és a Gyermekfilharmónia Szentegyházasfaluba. A tizenhárom aradi vértanú emlékére a helyi hagyományőrző huszárcsapat már húsz éve hajt zászlót. Pénteken kezdődik és hétfőn reggel ér véget a 10. Őszi Hadjárat, amelyet idén gróf Mikó Imre 210. születési évfordulójának szentelnek.
Szentegyházasfaluban és környékén tizedik éve szervezik meg az Őszi Hadjáratot. A lovas szekeres verbuválás a Homoród menti falvakban az utóbbi tíz évben háromnaposra bővült. A „hadi népekkel” kipróbálhatják, milyen lehetett egykoron a huszárcsapatok mozgása, a verbuválás Kossuth idejében, és közösen emlékeznek meg az aradi vértanúkról, illetve a székely határőrökről. A 2015-ös rendezvény fővédnöke Hoppál Péter kultúráért felelős magyarországi államtitkár..
Pénteken déltől fogadják a vendégeket a huszárlaktanyánál, a Múzeum Szállóval szemben. Öt órakor a szentegyházasfalvi Szent András-plébániatemplomban misével veszi kezdetét a rendezvénysorozat. Utána koszorúzási ünnepséget tartanak a világháborús emlékműnél. Az estebéd után, a gálaest keretében a Gábor Áron Művelődési Házban hét órakor kisszobor-kiállítást nyitnak meg a tizenhárom aradi vértanú emlékére, és megtekinthető lesz az előző Őszi Hadjáratok képanyagából készült kiállítás. Majd a huszárok és a Gyermekfilharmónia közös hangversenyére kerül sor, illetve átadják a 2015-ös Székely koszorú kitüntetést.
Szombaton reggel ágyú kíséretében indulnak a toborzóútra: Szentkeresztbánya, Rákospatak, Határpatak, Tanorok hely irányába. A csatajelenetet idén a Katonák dombja környékén idézik fel, majd Kápolnásfalu, Felszeg, Csárfány, Mátémezeje, Homoródloka felé haladnak. Az ebédet gulyáságyúból költik el. Majd a Kápolnási borvíz felé, Hűvösvölgyön, Pajtáskerten át érkeznek Felszegbe, illetve a szentegyházasfalvi templomtérre.
A vonuláson részt vesz 120 huszár és 60 szekérnyi utazó: a szentegyházasfalvi rezesbanda, a Hüpürcsös táncosai, vitézek, vöröskeresztes lányok, ifjak, hadfik,huszárlányok, meghívott vendégek korhű ruhában. Este a közös vacsorát és az emlékérmek kiosztását huszárbál követi.
Vasárnap reggel fél tíztől misén vesznek részt a hagyományőrzők a Szent András-plébániatemplomban, tizenegy órától pedig gyülekező lesz a szelterszi gyakorlótéren: főzőverseny, lovasbemutató, céllövészet, sportjátékok, gyermekfoglalkozások szórakoztatják őket, majd a színpadi műsorszámok mellett egy órától bográcsokból lakmározhatnak. Négy órától kiértékelő és hosszú énekóra szerepel a programban. Hétfőn a reggeli órákban vesznek búcsút a távolabbról érkezettektől.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro
Őszi huszárnapokra hív a helyi Hagyományőrző Huszáregyesület és a Gyermekfilharmónia Szentegyházasfaluba. A tizenhárom aradi vértanú emlékére a helyi hagyományőrző huszárcsapat már húsz éve hajt zászlót. Pénteken kezdődik és hétfőn reggel ér véget a 10. Őszi Hadjárat, amelyet idén gróf Mikó Imre 210. születési évfordulójának szentelnek.
Szentegyházasfaluban és környékén tizedik éve szervezik meg az Őszi Hadjáratot. A lovas szekeres verbuválás a Homoród menti falvakban az utóbbi tíz évben háromnaposra bővült. A „hadi népekkel” kipróbálhatják, milyen lehetett egykoron a huszárcsapatok mozgása, a verbuválás Kossuth idejében, és közösen emlékeznek meg az aradi vértanúkról, illetve a székely határőrökről. A 2015-ös rendezvény fővédnöke Hoppál Péter kultúráért felelős magyarországi államtitkár..
Pénteken déltől fogadják a vendégeket a huszárlaktanyánál, a Múzeum Szállóval szemben. Öt órakor a szentegyházasfalvi Szent András-plébániatemplomban misével veszi kezdetét a rendezvénysorozat. Utána koszorúzási ünnepséget tartanak a világháborús emlékműnél. Az estebéd után, a gálaest keretében a Gábor Áron Művelődési Házban hét órakor kisszobor-kiállítást nyitnak meg a tizenhárom aradi vértanú emlékére, és megtekinthető lesz az előző Őszi Hadjáratok képanyagából készült kiállítás. Majd a huszárok és a Gyermekfilharmónia közös hangversenyére kerül sor, illetve átadják a 2015-ös Székely koszorú kitüntetést.
Szombaton reggel ágyú kíséretében indulnak a toborzóútra: Szentkeresztbánya, Rákospatak, Határpatak, Tanorok hely irányába. A csatajelenetet idén a Katonák dombja környékén idézik fel, majd Kápolnásfalu, Felszeg, Csárfány, Mátémezeje, Homoródloka felé haladnak. Az ebédet gulyáságyúból költik el. Majd a Kápolnási borvíz felé, Hűvösvölgyön, Pajtáskerten át érkeznek Felszegbe, illetve a szentegyházasfalvi templomtérre.
A vonuláson részt vesz 120 huszár és 60 szekérnyi utazó: a szentegyházasfalvi rezesbanda, a Hüpürcsös táncosai, vitézek, vöröskeresztes lányok, ifjak, hadfik,huszárlányok, meghívott vendégek korhű ruhában. Este a közös vacsorát és az emlékérmek kiosztását huszárbál követi.
Vasárnap reggel fél tíztől misén vesznek részt a hagyományőrzők a Szent András-plébániatemplomban, tizenegy órától pedig gyülekező lesz a szelterszi gyakorlótéren: főzőverseny, lovasbemutató, céllövészet, sportjátékok, gyermekfoglalkozások szórakoztatják őket, majd a színpadi műsorszámok mellett egy órától bográcsokból lakmározhatnak. Négy órától kiértékelő és hosszú énekóra szerepel a programban. Hétfőn a reggeli órákban vesznek búcsút a távolabbról érkezettektől.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro
2015. október 5.
Visszatértek az önkéntes orvosok Hargita megyébe
Huszonkilenc orvos és egészségügyi szakember vesz részt a héten a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat gyógyító körútján, ők Székelyudvarhelyen, Gyimesbükkben, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Csíkmenaságon, Csíkszentdomokoson, Csíkszentmihályon, Zeteváralján, Kosteleken, Csíkszentmártonban és Csíkszeredában vizsgálják a rászoruló gyermekeket.
Az orvoscsoportban csecsemő- és gyermekgyógyászok – neurológus, fül-orr-gégész, szemészek, urológus, nefrológus, bőrgyógyász – valamint fogorvosok, szülész-nőgyógyászok, kézsebész, mentőápolók, medikus- és szakorvosjelöltek vesznek részt – derül ki az előzetes tájékoztatóból.
A korábbi évekhez hasonlóan a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati busza is csatlakozik az úthoz, melyben szűrik, illetve szükség esetén kezelik a gyerekek fogait. A fogorvosok most is különösen nagy hangsúlyt fektetnek a megelőzésre, a fogvédelemre és a helyes fogmosási technikák bemutatására. Szűréseket, vizsgálatokat végeznek és tanácsadást tartanak a Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjának mobil rendelőjében dolgozó orvosok is.
Gyermekneurológiai vizsgálatok: hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központban (betelt az előjegyzés); pénteken 9–14 óra között a csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház gyermekosztályán.
Szemészeti szűrés: hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön Csíkszentmihályon, kizárólag az Arany János Általános Iskola tanulói számára; pénteken 9–13 óra között Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára.
Gyermekgyógyászati szűrés: hétfőn, kedden Gyimesközéplokon – kizárólag a Majláth Gusztáv Általános Iskola tanulói számára; kedden Kosteleken, csak helyi gyermekek számára; szerdán és csütörtökön Gyimesfelsőlokon – kizárólag a Domokos Pál Péter Általános Iskola tanulói részére; csütörtökön 14 órától a gyimesbükki plébánián, kizárólag a moldvai csángó gyerekek részére; szerdán és csütörtökön Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára; pénteken 9–14 óra között a csíkszeredai kórház gyermekosztályán, 9-13 óra között Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára. Fül-orr-gégészeti szűrés: kedden, szerdán és csütörtökön Gyimesközéplokon – kizárólag a Majláth Gusztáv Általános Iskola tanulói számára; csütörtökön Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára; pénteken 9–14 óra között vizsgálatok gyermekek részére a csíkszeredai kórház fül-orr-gégészeti osztályán. Nőgyógyászati szűrés: hétfőtől péntekig minden nap a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén. A mozgó fogászati rendelőben hétfőtől péntekig szűrővizsgálatokat és kezeléseket végeznek Csíkmenaságon – kizárólag a Gál Sándor Általános Iskola tanulói számára.
Tornaterem-avató, labdarúgó-mérkőzések
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat több éve segíti a gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskolát, többek között tornatermének kialakításában és felszerelésében. A tornaterem ünnepélyes átadása október 8-án, csütörtökön 14 órától lesz, utána, 14.30-tól játszik barátságos mérkőzést a Magyar Parlament labdarúgócsapata a gyimesbükki pedagógusok együttesével. Október 9-én, pénteken délelőtt, a hagyományoknak megfelelően a Parlament együttese Csíkszentdomokoson a helyi közméltóságok, valamint a moldvai csángók csapatával találkozik.
Tízezer vizsgálat volt tavaly
2014-ben a szervezet önkéntesei a két út során több mint 10 ezer vizsgálatot végeztek, a szűrővizsgálatok eredményeképp 23 gyermek magyarországi műtétjére és gyógykezelése történt meg, és 60 gyermek jutott ingyenesen szemüveghez. A mobil rendelőben dolgozó fogorvosok tavaly összesen 9300 iskolás és óvodás gyermek fogait vizsgálták meg. Ebből Erdélyben 220 fogászati kezelést és csaknem 2300 szűrést és szaktanácsadást végeztek.
Szakmai előadások:
Az önkéntes orvoscsoport tagjai közül ma 19 órától többen is előadást tartanak Csíkszeredában, a Hargita Megyei Sürgősségi Kórház könyvtárában. Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatója, egyetemi tanár előadásának címe: A gyermeknefrológia aktuális gyakorlati kérdései. Novoth Béla, a Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház Sebészeti Osztály, Gyermektraumatológiai és Kézsebészeti Részlegének részlegvezető főorvosa A traumatológia, a kézsebészet és a plasztikai sebészet gyermekkori vonatkozásairól beszél, Asbóth Dorottya, a Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház Gyermek-bőrgyógyászati osztályának osztályvezető-helyettes főorvosa Új terápiás elvek a gyermekbőrgyógyászatban címmel tart előadást.
Kovács Attila
Székelyhon.ro
Huszonkilenc orvos és egészségügyi szakember vesz részt a héten a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat gyógyító körútján, ők Székelyudvarhelyen, Gyimesbükkben, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Csíkmenaságon, Csíkszentdomokoson, Csíkszentmihályon, Zeteváralján, Kosteleken, Csíkszentmártonban és Csíkszeredában vizsgálják a rászoruló gyermekeket.
Az orvoscsoportban csecsemő- és gyermekgyógyászok – neurológus, fül-orr-gégész, szemészek, urológus, nefrológus, bőrgyógyász – valamint fogorvosok, szülész-nőgyógyászok, kézsebész, mentőápolók, medikus- és szakorvosjelöltek vesznek részt – derül ki az előzetes tájékoztatóból.
A korábbi évekhez hasonlóan a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati busza is csatlakozik az úthoz, melyben szűrik, illetve szükség esetén kezelik a gyerekek fogait. A fogorvosok most is különösen nagy hangsúlyt fektetnek a megelőzésre, a fogvédelemre és a helyes fogmosási technikák bemutatására. Szűréseket, vizsgálatokat végeznek és tanácsadást tartanak a Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjának mobil rendelőjében dolgozó orvosok is.
Gyermekneurológiai vizsgálatok: hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központban (betelt az előjegyzés); pénteken 9–14 óra között a csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház gyermekosztályán.
Szemészeti szűrés: hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön Csíkszentmihályon, kizárólag az Arany János Általános Iskola tanulói számára; pénteken 9–13 óra között Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára.
Gyermekgyógyászati szűrés: hétfőn, kedden Gyimesközéplokon – kizárólag a Majláth Gusztáv Általános Iskola tanulói számára; kedden Kosteleken, csak helyi gyermekek számára; szerdán és csütörtökön Gyimesfelsőlokon – kizárólag a Domokos Pál Péter Általános Iskola tanulói részére; csütörtökön 14 órától a gyimesbükki plébánián, kizárólag a moldvai csángó gyerekek részére; szerdán és csütörtökön Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára; pénteken 9–14 óra között a csíkszeredai kórház gyermekosztályán, 9-13 óra között Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára. Fül-orr-gégészeti szűrés: kedden, szerdán és csütörtökön Gyimesközéplokon – kizárólag a Majláth Gusztáv Általános Iskola tanulói számára; csütörtökön Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára; pénteken 9–14 óra között vizsgálatok gyermekek részére a csíkszeredai kórház fül-orr-gégészeti osztályán. Nőgyógyászati szűrés: hétfőtől péntekig minden nap a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén. A mozgó fogászati rendelőben hétfőtől péntekig szűrővizsgálatokat és kezeléseket végeznek Csíkmenaságon – kizárólag a Gál Sándor Általános Iskola tanulói számára.
Tornaterem-avató, labdarúgó-mérkőzések
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat több éve segíti a gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskolát, többek között tornatermének kialakításában és felszerelésében. A tornaterem ünnepélyes átadása október 8-án, csütörtökön 14 órától lesz, utána, 14.30-tól játszik barátságos mérkőzést a Magyar Parlament labdarúgócsapata a gyimesbükki pedagógusok együttesével. Október 9-én, pénteken délelőtt, a hagyományoknak megfelelően a Parlament együttese Csíkszentdomokoson a helyi közméltóságok, valamint a moldvai csángók csapatával találkozik.
Tízezer vizsgálat volt tavaly
2014-ben a szervezet önkéntesei a két út során több mint 10 ezer vizsgálatot végeztek, a szűrővizsgálatok eredményeképp 23 gyermek magyarországi műtétjére és gyógykezelése történt meg, és 60 gyermek jutott ingyenesen szemüveghez. A mobil rendelőben dolgozó fogorvosok tavaly összesen 9300 iskolás és óvodás gyermek fogait vizsgálták meg. Ebből Erdélyben 220 fogászati kezelést és csaknem 2300 szűrést és szaktanácsadást végeztek.
Szakmai előadások:
Az önkéntes orvoscsoport tagjai közül ma 19 órától többen is előadást tartanak Csíkszeredában, a Hargita Megyei Sürgősségi Kórház könyvtárában. Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatója, egyetemi tanár előadásának címe: A gyermeknefrológia aktuális gyakorlati kérdései. Novoth Béla, a Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház Sebészeti Osztály, Gyermektraumatológiai és Kézsebészeti Részlegének részlegvezető főorvosa A traumatológia, a kézsebészet és a plasztikai sebészet gyermekkori vonatkozásairól beszél, Asbóth Dorottya, a Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház Gyermek-bőrgyógyászati osztályának osztályvezető-helyettes főorvosa Új terápiás elvek a gyermekbőrgyógyászatban címmel tart előadást.
Kovács Attila
Székelyhon.ro
2015. október 6.
Ülésezett a Máért oktatási szakbizottsága
Ülésezett hétfőn a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) oktatási és kulturális szakbizottsága, a testület napirendjén az idei év tematikus programja, a szakképzés éve mellett a köznevelés átalakítása, illetve kulturális programok szerepeltek.
A Miniszterelnökség MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye szerint a szakbizottsági ülésen Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy a magyar köznevelés átalakulása komoly hatást gyakorol a külhoni magyar oktatásra is. Kiemelte, hogy Magyarországon már bevezették a második szakma ingyenes megszerzésének lehetőségét, valamint a huszonöt éves korhatárt. Hoppál Péter kulturális államtitkár beszámolójában kiemelte, hogy folyamatosan egyeztet a kulturális államtitkárság, valamint a nemzetpolitikai államtitkárság a programok összehangolása érdekében. Elmondta: az idei évben eddig a Nemzeti Kulturális Alap 251 millió forinttal támogatta a határon túli pályázókat, valamint felhívta a figyelmet: a Magyar Művészeti Akadémia külhoni magyar programokat támogat.
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár jelezte, hogy az államtitkárság 2015-ben kiemelt figyelmet fordított az oktatásra, valamint a gazdaságfejlesztésre, hiszen gazdaságilag is meg kell erősíteni a külhoni magyarságot a helyben való boldoguláshoz.
Kiemelte: az államtitkárság idei tematikus programja a szakképzés éve program is ezt a célkitűzést erősítette, amely keretén belül több külhoni projekt valósul meg. Maruzsa Zoltán miniszteri biztos tájékoztatójában kitért a külhoni magyarságot érintő felsőoktatási kérdésekre, olyan programtervekről számolt be, amelyek a Kárpát-medencében működő magyar felsőoktatási intézmények sikerességét segítik. MTI
Erdély.ma
Ülésezett hétfőn a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) oktatási és kulturális szakbizottsága, a testület napirendjén az idei év tematikus programja, a szakképzés éve mellett a köznevelés átalakítása, illetve kulturális programok szerepeltek.
A Miniszterelnökség MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye szerint a szakbizottsági ülésen Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy a magyar köznevelés átalakulása komoly hatást gyakorol a külhoni magyar oktatásra is. Kiemelte, hogy Magyarországon már bevezették a második szakma ingyenes megszerzésének lehetőségét, valamint a huszonöt éves korhatárt. Hoppál Péter kulturális államtitkár beszámolójában kiemelte, hogy folyamatosan egyeztet a kulturális államtitkárság, valamint a nemzetpolitikai államtitkárság a programok összehangolása érdekében. Elmondta: az idei évben eddig a Nemzeti Kulturális Alap 251 millió forinttal támogatta a határon túli pályázókat, valamint felhívta a figyelmet: a Magyar Művészeti Akadémia külhoni magyar programokat támogat.
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár jelezte, hogy az államtitkárság 2015-ben kiemelt figyelmet fordított az oktatásra, valamint a gazdaságfejlesztésre, hiszen gazdaságilag is meg kell erősíteni a külhoni magyarságot a helyben való boldoguláshoz.
Kiemelte: az államtitkárság idei tematikus programja a szakképzés éve program is ezt a célkitűzést erősítette, amely keretén belül több külhoni projekt valósul meg. Maruzsa Zoltán miniszteri biztos tájékoztatójában kitért a külhoni magyarságot érintő felsőoktatási kérdésekre, olyan programtervekről számolt be, amelyek a Kárpát-medencében működő magyar felsőoktatási intézmények sikerességét segítik. MTI
Erdély.ma
2015. október 10.
Az az egy utca
Az áldásos tudat, hogy a tudomány „fogyasztója” lehetek, nem késlekedett a lendületadással az örömteljes folytatáshoz. Úgy tudom, valamennyi moldvai hallgató sikeresen elszámolt elmúlt idejével.
Többen diplomáznak idén. Nagyszerű történelmi eseménynek tartom azt, hogy legtöbben a moldvai magyarsággal kapcsolatos témában írják a diplomamunkájukat. Ez az út, a megírás folyamata egy biztos önismerethez vezet. Csak mély és alapos kutakodás árán találkozhatunk azzal a tükörrel, mely a valódi énünk visszajelzője. A jelen zűrzavarok és ál-liberális toleranciák csak a mélység ismerete által érthetőek vagy cáfolhatók meg. Hasonló igazság ez a lelkiismeret-vizsgálathoz: a bajok a mélyről, a régiből származnak. A gyökerekből. A jelen, néma Moldvát csak a múlt ismeretében beszéltethetjük. Merem gondolni, hogy az egész magyar társadalom valódi betegsége, politikai kiszolgáltatottsága az önismeret hiányából származik. A történelmi önismeret (tudat) hiányából. Nem mintha a történelem-tudás talaján virágzanának a közjó erényei és gyümölcsei, de hogy kóborló, szerteszálló utak ezrei ellenségeskednek egyazon vérben, igen elgondolkodtató és szomorú. Nem egységes vértípusúak a nemzet alkotói, de erre hivatkozva nemzetet megszüntetni: önmegtagadás, hontalanság, hitetlenség.
A nemzet megszüntetésének első jele a nemzeti kérdések elhallgatása. Mi azonban korlátokban gondolkodunk, elvekhez ragaszkodunk, és hiszünk a múltban. Szerencsésen. A múlt a legnagyobb kincsünk. Mint egy mennyei börtön, védett biztonság, oly szilárd a múltunk. Az ön-őrlő jelent látjuk a legkevésbé, ami feketén homályos. Amilyen volt, úgy volt a legnagyobb a múlt. S mennyire igaz ez Moldvára!
Apáink nem globalizálódtak, azaz otthon voltak az univerzumban, még csak Tamásit sem kísérték Amerikába. Most egyikük sincs sehol, csak a szív gazdagságában. Nagyanyámnak nem voltak empirikus tapasztalatai arról az örök igaz mondásról, ami nyolcvannégy évig éltette, csak mormolta monotonon, mint agyviselt a mondókáját: „Ha legbelül üldözött az ember, tőle a más világot (Moldván kívülit), én nem sajnálom.” Egy utcán ismerte meg a világ dolgait s az élet értelmét: a kunyhójától a templomig vezető úton. Ez utca neveltje, ez utcán adta magát az elmúlásnak. Nyomát sütötte ösvénnyé a saras úton a napsugár, s ha hófúvás rekesztett a házba, nem fázott bocskorában útra kelni. De indulni csak otthonból indult. Fájdalmasan egyszerű a bölcsesség. S csak a szenvedni tudók kapják vállukra e felelősséget.
„Magyarfalut, tudom-e – mesélte anyóm –, két legény teremtette! Volt nyolcszáz táján egy nagy verekedés (háború), s onnét a két legény megmenekült, ide ebbe a gödörbe, itt talált búvóhelyet. Akkora fák voltak, fiam, hogy a tetejét nem láttad, s hogy megkerüld a törzsét sem volt mulatság, olyan vastag volt. Egy farkas éppen hogy elvégez, míg egyszer megkerülöd. Én azt a két szál legényt nem egyszer álmodtam meg! Mikor felderült az idő (megtisztult, béke lett), származásukra mentek, Klézsére, vettek maguknak asszonyféleséget, ide ebbe a gödörbe visszajöttek, s onnantól megszaporodott a világ (a falu). Sokan vagyunk, s megmaradunk!” Majd sírásnak indult beszéddel valami idegen nyelven éneklésbe fogott. Pesten tudtam meg, hogy a moldvai kántorok latin nyelvű szertartásokat is végeztek, vezettek.
Miért is fontos a haza, az otthon? Mert van, születési adottság. S mint többszörösen ráfázott már a történelem, ha elveszítjük, akkor leszünk árvák. S nem az akkor létező generáció, de minden volt feledve lesz. Csak a „hogyan lett” tudatában kell s lehet mozogni a legújabb világokban is. Köszönöm Fabó Laci bácsinak és a Domokos Pál Péter Alapítványnak a tandíjtámogatást! A lehetőségek támogatás és biztatás hiányában aligha érnek valamit manapság.
Iancu Laura
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az áldásos tudat, hogy a tudomány „fogyasztója” lehetek, nem késlekedett a lendületadással az örömteljes folytatáshoz. Úgy tudom, valamennyi moldvai hallgató sikeresen elszámolt elmúlt idejével.
Többen diplomáznak idén. Nagyszerű történelmi eseménynek tartom azt, hogy legtöbben a moldvai magyarsággal kapcsolatos témában írják a diplomamunkájukat. Ez az út, a megírás folyamata egy biztos önismerethez vezet. Csak mély és alapos kutakodás árán találkozhatunk azzal a tükörrel, mely a valódi énünk visszajelzője. A jelen zűrzavarok és ál-liberális toleranciák csak a mélység ismerete által érthetőek vagy cáfolhatók meg. Hasonló igazság ez a lelkiismeret-vizsgálathoz: a bajok a mélyről, a régiből származnak. A gyökerekből. A jelen, néma Moldvát csak a múlt ismeretében beszéltethetjük. Merem gondolni, hogy az egész magyar társadalom valódi betegsége, politikai kiszolgáltatottsága az önismeret hiányából származik. A történelmi önismeret (tudat) hiányából. Nem mintha a történelem-tudás talaján virágzanának a közjó erényei és gyümölcsei, de hogy kóborló, szerteszálló utak ezrei ellenségeskednek egyazon vérben, igen elgondolkodtató és szomorú. Nem egységes vértípusúak a nemzet alkotói, de erre hivatkozva nemzetet megszüntetni: önmegtagadás, hontalanság, hitetlenség.
A nemzet megszüntetésének első jele a nemzeti kérdések elhallgatása. Mi azonban korlátokban gondolkodunk, elvekhez ragaszkodunk, és hiszünk a múltban. Szerencsésen. A múlt a legnagyobb kincsünk. Mint egy mennyei börtön, védett biztonság, oly szilárd a múltunk. Az ön-őrlő jelent látjuk a legkevésbé, ami feketén homályos. Amilyen volt, úgy volt a legnagyobb a múlt. S mennyire igaz ez Moldvára!
Apáink nem globalizálódtak, azaz otthon voltak az univerzumban, még csak Tamásit sem kísérték Amerikába. Most egyikük sincs sehol, csak a szív gazdagságában. Nagyanyámnak nem voltak empirikus tapasztalatai arról az örök igaz mondásról, ami nyolcvannégy évig éltette, csak mormolta monotonon, mint agyviselt a mondókáját: „Ha legbelül üldözött az ember, tőle a más világot (Moldván kívülit), én nem sajnálom.” Egy utcán ismerte meg a világ dolgait s az élet értelmét: a kunyhójától a templomig vezető úton. Ez utca neveltje, ez utcán adta magát az elmúlásnak. Nyomát sütötte ösvénnyé a saras úton a napsugár, s ha hófúvás rekesztett a házba, nem fázott bocskorában útra kelni. De indulni csak otthonból indult. Fájdalmasan egyszerű a bölcsesség. S csak a szenvedni tudók kapják vállukra e felelősséget.
„Magyarfalut, tudom-e – mesélte anyóm –, két legény teremtette! Volt nyolcszáz táján egy nagy verekedés (háború), s onnét a két legény megmenekült, ide ebbe a gödörbe, itt talált búvóhelyet. Akkora fák voltak, fiam, hogy a tetejét nem láttad, s hogy megkerüld a törzsét sem volt mulatság, olyan vastag volt. Egy farkas éppen hogy elvégez, míg egyszer megkerülöd. Én azt a két szál legényt nem egyszer álmodtam meg! Mikor felderült az idő (megtisztult, béke lett), származásukra mentek, Klézsére, vettek maguknak asszonyféleséget, ide ebbe a gödörbe visszajöttek, s onnantól megszaporodott a világ (a falu). Sokan vagyunk, s megmaradunk!” Majd sírásnak indult beszéddel valami idegen nyelven éneklésbe fogott. Pesten tudtam meg, hogy a moldvai kántorok latin nyelvű szertartásokat is végeztek, vezettek.
Miért is fontos a haza, az otthon? Mert van, születési adottság. S mint többszörösen ráfázott már a történelem, ha elveszítjük, akkor leszünk árvák. S nem az akkor létező generáció, de minden volt feledve lesz. Csak a „hogyan lett” tudatában kell s lehet mozogni a legújabb világokban is. Köszönöm Fabó Laci bácsinak és a Domokos Pál Péter Alapítványnak a tandíjtámogatást! A lehetőségek támogatás és biztatás hiányában aligha érnek valamit manapság.
Iancu Laura
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 12.
Ünnepelt a Kolozsvári Református Kollégium
Újraindításának 25. évfordulóját ünnepelte szombaton és vasárnap a Kolozsvári Református Kollégium. Kató Béla püspök a Farkas utcai református templomban tegnap tartott hálaadó istentiszteleten emlékeztetett, hogy a kommunista diktatúra idején betiltott egyházi iskolák közül a Kolozsvári Református Kollégium volt az első, amelyik újraindult. Hangsúlyozta, hogy a kollégium újraindításához néhai Csiha Kálmán püspök állhatatossága kellett. A püspök úgy vélte, hogy Európát nem a muszlim bevándorlás fenyegeti, az igazi veszély bennünk, európaiakban van. Hangsúlyozta, hogy a keresztyén újjászületés az egyetlen esély Európa megerősödésére. Szerinte a kor kihívásaival szemben az szükséges, hogy éljünk egészségesen, teremtsünk rendet a fejünkben és a szívünkben, és helyezzük vissza az origót koordinátarendszerünk középpontjába. Kifejtette, ez a kezdőpont csakis Jézus lehet. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára kiemelte: a kollégium egykori diákjai elmentek tanulni Európa egyetemeire, de visszatértek szülőföldjükre a népüket szolgálni. Hozzátette: Magyarország kormánya minden segítséget megad ahhoz, hogy a szülőföldön való megmaradásban segítse az erdélyi fiatalokat.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Újraindításának 25. évfordulóját ünnepelte szombaton és vasárnap a Kolozsvári Református Kollégium. Kató Béla püspök a Farkas utcai református templomban tegnap tartott hálaadó istentiszteleten emlékeztetett, hogy a kommunista diktatúra idején betiltott egyházi iskolák közül a Kolozsvári Református Kollégium volt az első, amelyik újraindult. Hangsúlyozta, hogy a kollégium újraindításához néhai Csiha Kálmán püspök állhatatossága kellett. A püspök úgy vélte, hogy Európát nem a muszlim bevándorlás fenyegeti, az igazi veszély bennünk, európaiakban van. Hangsúlyozta, hogy a keresztyén újjászületés az egyetlen esély Európa megerősödésére. Szerinte a kor kihívásaival szemben az szükséges, hogy éljünk egészségesen, teremtsünk rendet a fejünkben és a szívünkben, és helyezzük vissza az origót koordinátarendszerünk középpontjába. Kifejtette, ez a kezdőpont csakis Jézus lehet. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára kiemelte: a kollégium egykori diákjai elmentek tanulni Európa egyetemeire, de visszatértek szülőföldjükre a népüket szolgálni. Hozzátette: Magyarország kormánya minden segítséget megad ahhoz, hogy a szülőföldön való megmaradásban segítse az erdélyi fiatalokat.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 15.
Megnyílt a Boldogasszony kiállítás a Gyergyószentmiklósi múzeumban
Egy tárlat, melynek létrehozása összeköti a Kárpát-medence magyar lakóit, és melynek témája alkotókban és nézőkben egyaránt erősíti a hitet – ennek a kiállításnak ad helyet Gyimesfelsőlok után újabb állomásként a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum.
Ötvenöt magyar művész szemszögéből készült képekkel és kisplasztikákkal rendezték be a múzeum termeit a szerdai kiállításmegnyitóra. A Kárpát-haza Galéria vándortárlatának fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, védnöke Tamás József római katolikus püspök és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.
A tárlatnyitón a Domokos Pál Péter Női Dalkör tagjai léptek fel, Csergő Tibor múzeumigazgató, akinek éppen aznap járt le igazgatói mandátuma, elmondta, ennél szebben nem is végződhetett volna a tizenkét éves munka. Ugyanakkor megnyugtatta a jelenlévőket: másnaptól folytatja a munkát megbízott igazgatóként a versenyvizsga eredményhirdetéséig.
Kedves Boldogasszony-keresők! – szólította meg a megnyitón jelen lévőket Nagy Zoltán alpolgármester. Szerinte Boldogasszony szeretetének tudatában sokkal könnyebb járni mindenkinek külön-külön azt az útját, amit számára kijelölt e Teremtő, és az ő fényében meghatározni, ki vagyunk mi, mi számunkra az igazi érték.
Szász Jenő védnökként aktuális probléma tükrében világította meg a hitünkhöz való ragaszkodás szükségességét: „Ha mi, európai keresztények hátat fordítunk a Teremtőnek, jön a Jóisten helyett Allah”. Európa betegségének okát is meghatározta: a jelennek élést, a jövőkép és gyermekvállalási kedv hiányát. Történik mindez annak ellenére, hogy Szász szerint „fizikai jelenlétünk határozza meg Székelyföld etnikai jellegét.” Szólt a hűségről, ezen belül a Teremtő hűségéről teremtménye iránt, illetve a felelősségről, amely az ember válasza kell legyen a Jóistentől kapott küldetésre. „Ránk, magyarokra Isten a Kárpát-medencét bízta” – összegzett.
Tamás József püspök szintén védnökként szólt, örömét fejezve ki, hogy a Szűzanya-tisztelők körébe ezennel belépett az ötvenöt művész is. „Egy család édesanya nélkül csonka család. Különösen a gyermekek érzik meg a hiányát. Kereszténységünk nagy családjához tehát a Szűzanya hozzátartozik. (…) Vigyük hírét e kiállításnak, hogy minél többen láthassák és gazdagodjanak művészi és lelki értékekben!” – fogalmazott az egyházfő.
A Hegedűs Enikő művészettörténész által egyenként is méltatott alkotások november 8-ig tekinthetők meg a gyergyószentmiklósi múzeumban.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
Egy tárlat, melynek létrehozása összeköti a Kárpát-medence magyar lakóit, és melynek témája alkotókban és nézőkben egyaránt erősíti a hitet – ennek a kiállításnak ad helyet Gyimesfelsőlok után újabb állomásként a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum.
Ötvenöt magyar művész szemszögéből készült képekkel és kisplasztikákkal rendezték be a múzeum termeit a szerdai kiállításmegnyitóra. A Kárpát-haza Galéria vándortárlatának fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, védnöke Tamás József római katolikus püspök és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.
A tárlatnyitón a Domokos Pál Péter Női Dalkör tagjai léptek fel, Csergő Tibor múzeumigazgató, akinek éppen aznap járt le igazgatói mandátuma, elmondta, ennél szebben nem is végződhetett volna a tizenkét éves munka. Ugyanakkor megnyugtatta a jelenlévőket: másnaptól folytatja a munkát megbízott igazgatóként a versenyvizsga eredményhirdetéséig.
Kedves Boldogasszony-keresők! – szólította meg a megnyitón jelen lévőket Nagy Zoltán alpolgármester. Szerinte Boldogasszony szeretetének tudatában sokkal könnyebb járni mindenkinek külön-külön azt az útját, amit számára kijelölt e Teremtő, és az ő fényében meghatározni, ki vagyunk mi, mi számunkra az igazi érték.
Szász Jenő védnökként aktuális probléma tükrében világította meg a hitünkhöz való ragaszkodás szükségességét: „Ha mi, európai keresztények hátat fordítunk a Teremtőnek, jön a Jóisten helyett Allah”. Európa betegségének okát is meghatározta: a jelennek élést, a jövőkép és gyermekvállalási kedv hiányát. Történik mindez annak ellenére, hogy Szász szerint „fizikai jelenlétünk határozza meg Székelyföld etnikai jellegét.” Szólt a hűségről, ezen belül a Teremtő hűségéről teremtménye iránt, illetve a felelősségről, amely az ember válasza kell legyen a Jóistentől kapott küldetésre. „Ránk, magyarokra Isten a Kárpát-medencét bízta” – összegzett.
Tamás József püspök szintén védnökként szólt, örömét fejezve ki, hogy a Szűzanya-tisztelők körébe ezennel belépett az ötvenöt művész is. „Egy család édesanya nélkül csonka család. Különösen a gyermekek érzik meg a hiányát. Kereszténységünk nagy családjához tehát a Szűzanya hozzátartozik. (…) Vigyük hírét e kiállításnak, hogy minél többen láthassák és gazdagodjanak művészi és lelki értékekben!” – fogalmazott az egyházfő.
A Hegedűs Enikő művészettörténész által egyenként is méltatott alkotások november 8-ig tekinthetők meg a gyergyószentmiklósi múzeumban.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
2015. október 15.
Idős korában sem szakadt el a katedrától
A pedagógusi munka mellett volt újságíró, néprajzi gyűjtő, művelődésszervező, kutatta az irodalmat, szakköröket irányított, versgyűjteményeket szerkesztett, tanulmányokat írt. A Csíkszeredában élő és idős korában is aktív Mirk László azonban mindenek előtt tanárnak érzi, tartja magát.
Azt mondja, soha nem voltak pályaválasztási gondjai, már ötödikes korától tanár akart lenni, és erről az útról, ha az élet közben kitérőket is hozott, nem tért le. Családja Marosvásárhelyen élt, német származású édesapja Pilisvörösváron született, és 1940-ben érkezett Marosvásárhelyre, mint katona.
„Ott ismerte meg édesanyámat, én 1944-ben születtem. Édesapám a háború után Vásárhelyre jött vissza, szüleim mindketten a könyvszakmában dolgoztak. Ott nevelkedtem fel, első osztálytól a Bolyai Farkas középiskolában tanultam, ahol rendkívül jó tanáraink voltak” – elevenítette fel. A diákoknak szervezett tudományos ülésszakokon dolgozatokkal szerepelt, hetedik osztályosként egy pályázatra megírta Marosvásárhely történetét.
„Nagyon nagy előnyömre szolgált, hogy a református temetőkert mellett laktunk, és szinte naponta jártam oda, ismertem a régi emberek sírjait, tudtam, hol van Bolyai vagy Borsos Tamás eltemetve. A megjelent munkákból kiállítást szerveztek, és olyan névsor szerint állították össze az anyagot, hogy én Molter Károly neves prózaíró mellett szerepeltem” – emlékezett vissza diákkora egyik meghatározó eseményére.
A marosvásárhelyi pedagógiai főiskolára került, ahol párhuzamosan tanultak román és magyar irodalmat, és ahol olyan tanárok oktattak, mint Oláh Tibor, Izsák József, Kicsi Antal, Vámszer Márta, Szabó Zoltán. Az egyetem után, mint magyar-román szakos tanár, vidékre készült, mint mondta, nagyon szerette ott. Az akkori Szentegyházasfalut választotta. „Ott, akkor éreztem, hogy nagyon jó pályát választottam. 1967-ben megismerkedtem az akkor 11 osztályt végzett Bodó Leventével, a későbbi festővel és szobrásszal, akinek Máramarosban készült képeiből első kiállítását szerveztem meg” – emlékezett. Ott kezdett el diákjaival és egy magnóval gyűjteni, főként népmeséket, szokásokat.
Három év után először a KISZ hívta, de Albert Antal, a leendő megyei lap főszerkesztője is megkereste, hogy nem menne-e el újságírónak, mivel már korábban is közölt a lapokban. „Engem a KISZ-nél a művelődési osztály élére akartak kinevezni. Gondoltam, hátha tudok valamit tenni – visszamondtam az újságot, de ugyanabba az épületbe kerültem, ahol a szerkesztőség volt. Megalakítottam az irodalmi kört, elindítottuk a Fiatalok fiataloknak című rendezvényt – amelynek keretében előadásokat tartottak: Gál Árpád dzsessztörténeti sorozatot indított, meghívott képzőművészek meséltek a képeikről, voltak erkölcsi, orvosi témák, röviden, tömören. Kiadtunk egy kis könyvet Sprencz Ferivel – betűjátékok, logikai fejtörők, társas szórakoztató- és sportjátékok voltak benne. Ahol csak lehetett, ifjúsági klubokat igyekeztünk létrehozni. De eltelt két-három év, és az ifjúsági munka visszasüllyedt oda, ahol korábban volt, vasgyűjtés, hazafias munka, hazugság, felnagyítás, és elpárolgott a társaság” – elevenítette fel.
Mirk Lászlót az Ifjúmunkáshoz hívták, a magyar nyelvű ifjúsági hetilapnál négy székelyföldi megyének lett a tudósítója, és időnként Moldvába is elment. Az újságírói munkával párhuzamosan esti osztályokban tanított, 1991-ben pedig teljesen visszatért a katedrához.
„A Márton Áron Gimnáziumban bekapcsolódtam a tanulók tudományos ülésszakába, és a néprajzi gyűjtést is elkezdtük. Szerencsém volt, hogy első perctől voltak moldvai diákjaim, volt egy lábnyiki fiú, aki ráolvasó imákat hozott nekem. Négy év után az akkor kinevezett Szakács Lajos igazgató rávett arra, hogy jöjjek a Segítő Mária Gimnáziumba. 1995-ben, amikor teljesen önállósult az iskola, én voltam az első »leigazolt játékos«. Mi ketten szerveztünk, válogattuk a tantestületet, és huszonöt év után bátran kijelenthetjük, hogy a megye harmadik-negyedik iskolája lett. Ezért nagyon sokat dolgoztuk az igazgatóval és a tantestülettel” – emlékezett.
A Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumban megalakították a Domokos Pál Péter néprajzi és névtani szakkört. „Beoltottam a diákokat a néprajz szeretetével, ragadványneveket, helyneveket gyűjtöttünk. Volt filológia osztályom, ahol hetente egy óra választott tantárgyként néprajzot, névtant tanítottam, ezenkívül magyarórákon is foglalkoztunk ezzel. Elindítottam a tanulók tudományos ülésszakát, minden fél évben kértem két gyűjtést – archaikus imákat, szokásokat, a születéssel, házassággal, halállal kapcsolatos dolgokat, halotti búcsúverseket gyűjtöttek, a gyerekek nagyon élvezték. Budapesten a Néprajzi Múzeum minden évben megszervezte az önkéntes gyűjtők pályázatát, erre 15–20 dolgozatot küldtünk, és mindig nyertünk. Magyarországon a Honismereti Diákakadémián mindig 4–5 diákkal vettem részt, a Honismeret című lapban lehozták a munkáikat. Annyi elégtétel jutott a diákoknak, hogy rajongtak ezért a munkáért” – sorolta.
Mirk Lászlónak egy nyelvi szórakoztató játékokról készült gyűjteménye is megjelent kötetben a Dacia Kiadónál, a nyelvi-, betű-, sportjátékokról húsz éven át közölt a Hargita Kalendáriumban. A 2001-ben megjelent Az ember ott a legfájóbb magyar című antológiájába a csángó népköltészet ritka darabjai mellett csángómagyar költők munkáiból, illetve erdélyi és anyaországi költők csángó témájú verseiből válogatott.
Bár néhány éve visszavonult a katedrától, ősszel visszahívták, és jelenleg a Nagy István Művészeti Középiskolában tanít. Közben néprajzi gyűjtések feldolgozását is végzi, újabb tanulmányok, kiadványok megjelenését készíti elő. Mirk László úgy látja, az irodalomoktatás során és a néprajzi, névtani foglalkozásokkal többet tudott nyújtani a diákoknak, mint ha csak egyszerűen a tananyagot sulykolta volna beléjük. „Jobban kiláttak a világra, több mindent megértenek, jobban tájékozódnak az életben, és jó érzés velük találkozni, jó emlékeket őriznek az együtt töltött időszakról. Csakis így érdemes ezt csinálni. Számomra öröm, hogy ezt megtehettem, mert sikerült őket gazdagítanom tananyagon kívül olyan ismeretekkel, amelyeket fel tudnak használni a mindennapokban, és ez jó fogódzó számukra, ha tovább kívánnak lépni” – vallja az idős korában is aktív pedagógus.
Kovács Attila
Székelyhon.ro
A pedagógusi munka mellett volt újságíró, néprajzi gyűjtő, művelődésszervező, kutatta az irodalmat, szakköröket irányított, versgyűjteményeket szerkesztett, tanulmányokat írt. A Csíkszeredában élő és idős korában is aktív Mirk László azonban mindenek előtt tanárnak érzi, tartja magát.
Azt mondja, soha nem voltak pályaválasztási gondjai, már ötödikes korától tanár akart lenni, és erről az útról, ha az élet közben kitérőket is hozott, nem tért le. Családja Marosvásárhelyen élt, német származású édesapja Pilisvörösváron született, és 1940-ben érkezett Marosvásárhelyre, mint katona.
„Ott ismerte meg édesanyámat, én 1944-ben születtem. Édesapám a háború után Vásárhelyre jött vissza, szüleim mindketten a könyvszakmában dolgoztak. Ott nevelkedtem fel, első osztálytól a Bolyai Farkas középiskolában tanultam, ahol rendkívül jó tanáraink voltak” – elevenítette fel. A diákoknak szervezett tudományos ülésszakokon dolgozatokkal szerepelt, hetedik osztályosként egy pályázatra megírta Marosvásárhely történetét.
„Nagyon nagy előnyömre szolgált, hogy a református temetőkert mellett laktunk, és szinte naponta jártam oda, ismertem a régi emberek sírjait, tudtam, hol van Bolyai vagy Borsos Tamás eltemetve. A megjelent munkákból kiállítást szerveztek, és olyan névsor szerint állították össze az anyagot, hogy én Molter Károly neves prózaíró mellett szerepeltem” – emlékezett vissza diákkora egyik meghatározó eseményére.
A marosvásárhelyi pedagógiai főiskolára került, ahol párhuzamosan tanultak román és magyar irodalmat, és ahol olyan tanárok oktattak, mint Oláh Tibor, Izsák József, Kicsi Antal, Vámszer Márta, Szabó Zoltán. Az egyetem után, mint magyar-román szakos tanár, vidékre készült, mint mondta, nagyon szerette ott. Az akkori Szentegyházasfalut választotta. „Ott, akkor éreztem, hogy nagyon jó pályát választottam. 1967-ben megismerkedtem az akkor 11 osztályt végzett Bodó Leventével, a későbbi festővel és szobrásszal, akinek Máramarosban készült képeiből első kiállítását szerveztem meg” – emlékezett. Ott kezdett el diákjaival és egy magnóval gyűjteni, főként népmeséket, szokásokat.
Három év után először a KISZ hívta, de Albert Antal, a leendő megyei lap főszerkesztője is megkereste, hogy nem menne-e el újságírónak, mivel már korábban is közölt a lapokban. „Engem a KISZ-nél a művelődési osztály élére akartak kinevezni. Gondoltam, hátha tudok valamit tenni – visszamondtam az újságot, de ugyanabba az épületbe kerültem, ahol a szerkesztőség volt. Megalakítottam az irodalmi kört, elindítottuk a Fiatalok fiataloknak című rendezvényt – amelynek keretében előadásokat tartottak: Gál Árpád dzsessztörténeti sorozatot indított, meghívott képzőművészek meséltek a képeikről, voltak erkölcsi, orvosi témák, röviden, tömören. Kiadtunk egy kis könyvet Sprencz Ferivel – betűjátékok, logikai fejtörők, társas szórakoztató- és sportjátékok voltak benne. Ahol csak lehetett, ifjúsági klubokat igyekeztünk létrehozni. De eltelt két-három év, és az ifjúsági munka visszasüllyedt oda, ahol korábban volt, vasgyűjtés, hazafias munka, hazugság, felnagyítás, és elpárolgott a társaság” – elevenítette fel.
Mirk Lászlót az Ifjúmunkáshoz hívták, a magyar nyelvű ifjúsági hetilapnál négy székelyföldi megyének lett a tudósítója, és időnként Moldvába is elment. Az újságírói munkával párhuzamosan esti osztályokban tanított, 1991-ben pedig teljesen visszatért a katedrához.
„A Márton Áron Gimnáziumban bekapcsolódtam a tanulók tudományos ülésszakába, és a néprajzi gyűjtést is elkezdtük. Szerencsém volt, hogy első perctől voltak moldvai diákjaim, volt egy lábnyiki fiú, aki ráolvasó imákat hozott nekem. Négy év után az akkor kinevezett Szakács Lajos igazgató rávett arra, hogy jöjjek a Segítő Mária Gimnáziumba. 1995-ben, amikor teljesen önállósult az iskola, én voltam az első »leigazolt játékos«. Mi ketten szerveztünk, válogattuk a tantestületet, és huszonöt év után bátran kijelenthetjük, hogy a megye harmadik-negyedik iskolája lett. Ezért nagyon sokat dolgoztuk az igazgatóval és a tantestülettel” – emlékezett.
A Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumban megalakították a Domokos Pál Péter néprajzi és névtani szakkört. „Beoltottam a diákokat a néprajz szeretetével, ragadványneveket, helyneveket gyűjtöttünk. Volt filológia osztályom, ahol hetente egy óra választott tantárgyként néprajzot, névtant tanítottam, ezenkívül magyarórákon is foglalkoztunk ezzel. Elindítottam a tanulók tudományos ülésszakát, minden fél évben kértem két gyűjtést – archaikus imákat, szokásokat, a születéssel, házassággal, halállal kapcsolatos dolgokat, halotti búcsúverseket gyűjtöttek, a gyerekek nagyon élvezték. Budapesten a Néprajzi Múzeum minden évben megszervezte az önkéntes gyűjtők pályázatát, erre 15–20 dolgozatot küldtünk, és mindig nyertünk. Magyarországon a Honismereti Diákakadémián mindig 4–5 diákkal vettem részt, a Honismeret című lapban lehozták a munkáikat. Annyi elégtétel jutott a diákoknak, hogy rajongtak ezért a munkáért” – sorolta.
Mirk Lászlónak egy nyelvi szórakoztató játékokról készült gyűjteménye is megjelent kötetben a Dacia Kiadónál, a nyelvi-, betű-, sportjátékokról húsz éven át közölt a Hargita Kalendáriumban. A 2001-ben megjelent Az ember ott a legfájóbb magyar című antológiájába a csángó népköltészet ritka darabjai mellett csángómagyar költők munkáiból, illetve erdélyi és anyaországi költők csángó témájú verseiből válogatott.
Bár néhány éve visszavonult a katedrától, ősszel visszahívták, és jelenleg a Nagy István Művészeti Középiskolában tanít. Közben néprajzi gyűjtések feldolgozását is végzi, újabb tanulmányok, kiadványok megjelenését készíti elő. Mirk László úgy látja, az irodalomoktatás során és a néprajzi, névtani foglalkozásokkal többet tudott nyújtani a diákoknak, mint ha csak egyszerűen a tananyagot sulykolta volna beléjük. „Jobban kiláttak a világra, több mindent megértenek, jobban tájékozódnak az életben, és jó érzés velük találkozni, jó emlékeket őriznek az együtt töltött időszakról. Csakis így érdemes ezt csinálni. Számomra öröm, hogy ezt megtehettem, mert sikerült őket gazdagítanom tananyagon kívül olyan ismeretekkel, amelyeket fel tudnak használni a mindennapokban, és ez jó fogódzó számukra, ha tovább kívánnak lépni” – vallja az idős korában is aktív pedagógus.
Kovács Attila
Székelyhon.ro
2015. október 31.
Novemberi eső (Halottak napja)
Különös, hogy a morcos, esős november nem szomorítja hangulatom, sőt, összhangban látom a körülölelő sokaságot. Veszélyes mégis a november. Minthogy a legkisebb sejtem is a szakrálisra irányul, én az őszutó havát a koporsóhoz látom hasonlónak. Nem tehetek arról, hogy szeretett virágom a krizantém, vagy hogy a gyertyafény önemésztő világítása alatt élem életem. Nem tehetek arról, hogy én vagyok a november. De amikor temetőben járok, megbotlik bennem a harmónia, uralomra tör a búslakodás, és fölnyitnék minden sírfedőt.
Ki tagadja azt, hogy szorultságban szenvedünk, és kellene nekünk most Domokos Pál Péter! És mindenki, aki nemzetünk apostola volt! Visszasiratjuk elődeinket, mert az állandóságra vágyunk. Félünk bevallani: rövid az idő, s nyomban a mi lelkünk harangja kondul, egy tünékeny pillanat, s tetemünk felett már a betűk virrasztanak – ha egyáltalán őrködnek –, míg a novemberi esők laposra mossák a betűk medrét. Néhány óra, s felettem fognak talpak lépkedni, ahogy itt, most a Farkasréti temető múzeumában magam teszem. Mécsesek százai pislognak, mint álmos fél-csillagfények, sistergő lépések az avarban alkotják a teret. A magyarfalusi elhunytakra gondolok, az elhallgatott sokaságra, gyökereimre. Isten nyugosztalja névtelen Árpádunk, üdvözítse Pázmányunk, Kossuthunk, Adynk! Honnan is tudnám, ki fia vagyok én? Bűnös nemzedék áldozata, a tudatlanság árnyékának pora. Be jó volna egy olajág, egy templomkő, egy csipkebokor, mely vonzásában tartana. A lett elérkezik egy mélypontra, amikor rákérdez a létre. A rá vonatkozó lét értelmére. Kérdezhetjük a válaszra bukkant felvilágosultaktól, a jobb latortól ellophatjuk a krisztusi ígéretet, melegít-e más bőre, vagyis valaki más helyettem meghal-e? Igen, elérkezik és megérkezünk, egymásnak fut a kérdés és a válasz. Kikerülhetetlen az elmúlás réme. És mit ér a kérdés, ha a már létező válasszal hallgattatjuk el? Ahogy mondani szokás: úgy kérdez, hogy állít. A legtöbb ember nem is kérdez. Megteszik mások helyette, csomagolva megkapja a nyugtatókat. Ő csak issza a borát, szívja a szivarját. S miért lehet igaza a burkolt hallgatagnak? Mert a részletek szeretői, gyűlölői lehetünk, de bizalmunk csakis az Egészben lehet, vagy sehol.
Végső soron a tudomány is a halált akarja legyőzni, míg a művészet, akár a paraszti hitvilág, segít a halállal meghalni. Hiszen a halál nem büntetés, hanem irgalom. A sír tehát nem emberségünk megcsúfolása, nem szerencsétlenség – mert a mindenszentek seregébe tart a vég. És végül minden mű, minden alkotás halál. Belehalni az alkotásba, hogy az időnélküliség hatalmába kerüljünk, és hogy az élet titkát megvédjük.
A halál nem pont, hanem kettőspont. Egy porta a sok vámház közül, melyek fölfelé vezetnek. A második kell, ami ellen vagy mellett nincs szavunk. S tán sohase fogjuk megízlelni saját halálunk, mert amíg élünk: élünk, s ha értünk jön, másokon ütnek ki a sebek, velünk mindössze megtörténik, ami megeshet. Ahogy a születés sem nékünk fájt, halálunkat is más szenvedi át. Micsoda paradox kegyelem! Valamennyien özvegyek vagyunk. S ahogy Kányádi írta: a legárvább, akinek még halottai sincsenek. De vajon mind emberek ezek, más halottaink nincsenek? Hisz elhaláloztak ifjú, szép erények, itthagytak – mert polcra raktuk őket – az éltető eszmék. Amikor elhunytjainkra gondolunk, az elveszített szentet siratjuk vissza. Légyen az ember, légyen korszak, légyen eszme, és legyünk mi magunk. Minden vasárnap utánozzuk a megtagadott paradicsomot. S lesz egy pillanat, amikor értünk jön a P betűk valamelyike. A lényeg egyedül az, hogy az ember visszataláljon oda, ahonnan származik. Egy kertbe, egy teremtő szóba. És tán ez az egy biztos. Mert „visszatér a por a földbe, ahonnan vétetett, s az éltető lehelet visszatér Istenhez, aki adta”. (Préd. 12,7.)
Sok szeretettel kívánom Isten áldását életükre.
Iancu Laura
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Különös, hogy a morcos, esős november nem szomorítja hangulatom, sőt, összhangban látom a körülölelő sokaságot. Veszélyes mégis a november. Minthogy a legkisebb sejtem is a szakrálisra irányul, én az őszutó havát a koporsóhoz látom hasonlónak. Nem tehetek arról, hogy szeretett virágom a krizantém, vagy hogy a gyertyafény önemésztő világítása alatt élem életem. Nem tehetek arról, hogy én vagyok a november. De amikor temetőben járok, megbotlik bennem a harmónia, uralomra tör a búslakodás, és fölnyitnék minden sírfedőt.
Ki tagadja azt, hogy szorultságban szenvedünk, és kellene nekünk most Domokos Pál Péter! És mindenki, aki nemzetünk apostola volt! Visszasiratjuk elődeinket, mert az állandóságra vágyunk. Félünk bevallani: rövid az idő, s nyomban a mi lelkünk harangja kondul, egy tünékeny pillanat, s tetemünk felett már a betűk virrasztanak – ha egyáltalán őrködnek –, míg a novemberi esők laposra mossák a betűk medrét. Néhány óra, s felettem fognak talpak lépkedni, ahogy itt, most a Farkasréti temető múzeumában magam teszem. Mécsesek százai pislognak, mint álmos fél-csillagfények, sistergő lépések az avarban alkotják a teret. A magyarfalusi elhunytakra gondolok, az elhallgatott sokaságra, gyökereimre. Isten nyugosztalja névtelen Árpádunk, üdvözítse Pázmányunk, Kossuthunk, Adynk! Honnan is tudnám, ki fia vagyok én? Bűnös nemzedék áldozata, a tudatlanság árnyékának pora. Be jó volna egy olajág, egy templomkő, egy csipkebokor, mely vonzásában tartana. A lett elérkezik egy mélypontra, amikor rákérdez a létre. A rá vonatkozó lét értelmére. Kérdezhetjük a válaszra bukkant felvilágosultaktól, a jobb latortól ellophatjuk a krisztusi ígéretet, melegít-e más bőre, vagyis valaki más helyettem meghal-e? Igen, elérkezik és megérkezünk, egymásnak fut a kérdés és a válasz. Kikerülhetetlen az elmúlás réme. És mit ér a kérdés, ha a már létező válasszal hallgattatjuk el? Ahogy mondani szokás: úgy kérdez, hogy állít. A legtöbb ember nem is kérdez. Megteszik mások helyette, csomagolva megkapja a nyugtatókat. Ő csak issza a borát, szívja a szivarját. S miért lehet igaza a burkolt hallgatagnak? Mert a részletek szeretői, gyűlölői lehetünk, de bizalmunk csakis az Egészben lehet, vagy sehol.
Végső soron a tudomány is a halált akarja legyőzni, míg a művészet, akár a paraszti hitvilág, segít a halállal meghalni. Hiszen a halál nem büntetés, hanem irgalom. A sír tehát nem emberségünk megcsúfolása, nem szerencsétlenség – mert a mindenszentek seregébe tart a vég. És végül minden mű, minden alkotás halál. Belehalni az alkotásba, hogy az időnélküliség hatalmába kerüljünk, és hogy az élet titkát megvédjük.
A halál nem pont, hanem kettőspont. Egy porta a sok vámház közül, melyek fölfelé vezetnek. A második kell, ami ellen vagy mellett nincs szavunk. S tán sohase fogjuk megízlelni saját halálunk, mert amíg élünk: élünk, s ha értünk jön, másokon ütnek ki a sebek, velünk mindössze megtörténik, ami megeshet. Ahogy a születés sem nékünk fájt, halálunkat is más szenvedi át. Micsoda paradox kegyelem! Valamennyien özvegyek vagyunk. S ahogy Kányádi írta: a legárvább, akinek még halottai sincsenek. De vajon mind emberek ezek, más halottaink nincsenek? Hisz elhaláloztak ifjú, szép erények, itthagytak – mert polcra raktuk őket – az éltető eszmék. Amikor elhunytjainkra gondolunk, az elveszített szentet siratjuk vissza. Légyen az ember, légyen korszak, légyen eszme, és legyünk mi magunk. Minden vasárnap utánozzuk a megtagadott paradicsomot. S lesz egy pillanat, amikor értünk jön a P betűk valamelyike. A lényeg egyedül az, hogy az ember visszataláljon oda, ahonnan származik. Egy kertbe, egy teremtő szóba. És tán ez az egy biztos. Mert „visszatér a por a földbe, ahonnan vétetett, s az éltető lehelet visszatér Istenhez, aki adta”. (Préd. 12,7.)
Sok szeretettel kívánom Isten áldását életükre.
Iancu Laura
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. november 2.
Tavasszal folytatják a templomfreskók helyreállítását
A Világörökség részét képező székelyderzsi vártemplom 1419-ben festett falképeit talán feltárójuk, Huszka József sem láthatta 1887-ben ilyen szépnek, elevennek és színgazdagnak, mint a ma belépők.
Közel háromhónapnyi restaurátori munka nyomán a Szent László-legenda képsora kiragyog; a püspökszenteknek, Szent Mihály arkangyalnak és a damaszkuszi út Sauljának ábrázolása részletgazdagabban tárul a szemlélő elé. A többlépcsős projekt részátadását múlt hét végén tartották.
A Székelyderzsi Unitárius Egyházközség és a Civitas Alapítvány pályázata keretében restaurálják a derzsi unitárius vártemplom közel hatszázéves falképeit. Pál Péter falkép-restaurátor és csapata több mint tíz hetet dolgozott. A téli időszakban szüneteltetik a munkát, március végére a freskók határainak esztétikai szebbé tétele is megtörténik. Márton Ferenc restaurátortól a helyszínen megtudtuk, a folyamatosan öt-tíz szakemberrel dolgozó csoport első feladata a konzerválás volt: nagyon sok helyen el volt válva a vakolat a hordozórétegtől, az üregeket ki kellett tölteni, a lyukakat leszélezni és kitömíteni a freskó szintjére. Utána a felületi szennyeződéseket, a porréteget távolították el. Az esztétikai helyreállítást a restaurálás, azaz a színbeli kiegészítés követte. Az eredeti és beavatkozási rétegek felismerhetők. Ehhez két technikát, a tratteggio, illetve a rittocco módszert alkalmazták. Előbbi a kopott felületeket függőleges vonalakkal, utóbbi apró pontokkal jelzi a restaurátori beavatkozást. Élmény volt közelről szemlélnünk azt, amit a szakemberek és a falkép-restaurálásban járatosak fedezhetnek fel az aprólékos munkálatsor nyomán.
A templomhajó déli falán, a diadalív és a bejárat között húzódó falképsoron előtte-utána fotók nélkül is jól érzékelhető az eredmény. A püspökszentekként ismertté vált freskórészen, amelyet egy később bevágott vakfülke csonkított meg, a tisztítás, esztétikai helyreállítás után sok részlet látott napvilágot. Két ablakot is kibontottak, az egyik a freskókkal azonos korú. A bal oldali utólagos ablak az egyik püspök „fejét félbevágja”. Amikor készült, megrongálták vele a falfestményt. Szent Mihály arkangyal páncélos alakjának alsó falkép részén annyi eredeti maradt meg, hogy foltokban tudták rekonstruálni. Korábban két ördögöt véltek felfedezni rajta, most három látszik.
Az északi falon, a Szent László-legenda képsorán is dolgoztak. A karzattól a diadalívig az egész Szent László-sorozaton, a Kivonulás-jelenettől az Ütközet, a Párviadal, a Lefejezés, illetve a Pihenés avagy Fejbenézés képig, valamint a legendát egy keretvonallal elválasztó, Remete Szent Antalt ábrázolón is. Az akvarellfestékkel kiegészített falkép megtartása jó, nem szükséges fixálni – tudtuk meg a szakembertől. Idegen anyagokat nem visznek fel. „Öröm és nagy kihívás a Világörökség részét képező templomban dolgozniuk – vallja a falkép-restaurátor. – Nívós munka, szakmai próbatétel.”
Ezúttal külső falképkutatást is végeztek – tudtuk meg Demeter Sándor Loránd helyi unitárius lelkésztől. Beigazolódott, a templom külső, északi és déli hajófalai teljesen ki voltak festve. Ebből néhány töredéket a bejárat mellett megmutatnak majd. Az északi falon a szakemberek nem javasolják a feltárást. „Jól haladtak, szép munkát végeztek – összegzett a lelkész. – Romániai magyar területen ekkora felületen még nem volt falképrestaurálás. A templombelsőben nyolcvan négyzetméternyi lesz ez a felület.”
Molnár Melinda
Székelyhon.ro
A Világörökség részét képező székelyderzsi vártemplom 1419-ben festett falképeit talán feltárójuk, Huszka József sem láthatta 1887-ben ilyen szépnek, elevennek és színgazdagnak, mint a ma belépők.
Közel háromhónapnyi restaurátori munka nyomán a Szent László-legenda képsora kiragyog; a püspökszenteknek, Szent Mihály arkangyalnak és a damaszkuszi út Sauljának ábrázolása részletgazdagabban tárul a szemlélő elé. A többlépcsős projekt részátadását múlt hét végén tartották.
A Székelyderzsi Unitárius Egyházközség és a Civitas Alapítvány pályázata keretében restaurálják a derzsi unitárius vártemplom közel hatszázéves falképeit. Pál Péter falkép-restaurátor és csapata több mint tíz hetet dolgozott. A téli időszakban szüneteltetik a munkát, március végére a freskók határainak esztétikai szebbé tétele is megtörténik. Márton Ferenc restaurátortól a helyszínen megtudtuk, a folyamatosan öt-tíz szakemberrel dolgozó csoport első feladata a konzerválás volt: nagyon sok helyen el volt válva a vakolat a hordozórétegtől, az üregeket ki kellett tölteni, a lyukakat leszélezni és kitömíteni a freskó szintjére. Utána a felületi szennyeződéseket, a porréteget távolították el. Az esztétikai helyreállítást a restaurálás, azaz a színbeli kiegészítés követte. Az eredeti és beavatkozási rétegek felismerhetők. Ehhez két technikát, a tratteggio, illetve a rittocco módszert alkalmazták. Előbbi a kopott felületeket függőleges vonalakkal, utóbbi apró pontokkal jelzi a restaurátori beavatkozást. Élmény volt közelről szemlélnünk azt, amit a szakemberek és a falkép-restaurálásban járatosak fedezhetnek fel az aprólékos munkálatsor nyomán.
A templomhajó déli falán, a diadalív és a bejárat között húzódó falképsoron előtte-utána fotók nélkül is jól érzékelhető az eredmény. A püspökszentekként ismertté vált freskórészen, amelyet egy később bevágott vakfülke csonkított meg, a tisztítás, esztétikai helyreállítás után sok részlet látott napvilágot. Két ablakot is kibontottak, az egyik a freskókkal azonos korú. A bal oldali utólagos ablak az egyik püspök „fejét félbevágja”. Amikor készült, megrongálták vele a falfestményt. Szent Mihály arkangyal páncélos alakjának alsó falkép részén annyi eredeti maradt meg, hogy foltokban tudták rekonstruálni. Korábban két ördögöt véltek felfedezni rajta, most három látszik.
Az északi falon, a Szent László-legenda képsorán is dolgoztak. A karzattól a diadalívig az egész Szent László-sorozaton, a Kivonulás-jelenettől az Ütközet, a Párviadal, a Lefejezés, illetve a Pihenés avagy Fejbenézés képig, valamint a legendát egy keretvonallal elválasztó, Remete Szent Antalt ábrázolón is. Az akvarellfestékkel kiegészített falkép megtartása jó, nem szükséges fixálni – tudtuk meg a szakembertől. Idegen anyagokat nem visznek fel. „Öröm és nagy kihívás a Világörökség részét képező templomban dolgozniuk – vallja a falkép-restaurátor. – Nívós munka, szakmai próbatétel.”
Ezúttal külső falképkutatást is végeztek – tudtuk meg Demeter Sándor Loránd helyi unitárius lelkésztől. Beigazolódott, a templom külső, északi és déli hajófalai teljesen ki voltak festve. Ebből néhány töredéket a bejárat mellett megmutatnak majd. Az északi falon a szakemberek nem javasolják a feltárást. „Jól haladtak, szép munkát végeztek – összegzett a lelkész. – Romániai magyar területen ekkora felületen még nem volt falképrestaurálás. A templombelsőben nyolcvan négyzetméternyi lesz ez a felület.”
Molnár Melinda
Székelyhon.ro
2015. december 7.
Rendhagyó évet zár a „polgármester nélküli” Gyergyószentmiklós
Ez az év korántsem volt szokványos Gyergyószentmiklós számára, hiszen már januártól nincs polgármester a város élén, miután Mezei János ellen eljárás indult, hívta fel a figyelmet Nagy Zoltán alpolgármester a hétvégi városnapok alkalmával tartott dísztanácsülésen.
Elmondta, meglátása szerint szándékos a hatalom részéről, hogy az igazságszolgáltatási folyamat csigalassúsággal halad, és emiatt a polgármester a hétvégén sem lehetett jelen az ünnepi eseményen.
Nagy Zoltán azonban hozzátette, ugyan a polgármester hiányzik, de az élet nem állt meg, és ennek látható az eredménye. Az alpolgármester a korrupcióellenes ügyészség (DNA) januári akcióját és az azt követő időszakot olyan kihíváshoz hasonlította, mint amikor valaki megpróbál mezítláb átsétálni egy izzó parázsszőnyegen.
„Ha az emberben van hit, hogy képes rá, és van egy vezető, akiben megbízik, akkor meg tudja tenni, ellenkező esetben nem" – mutatott rá Nagy Zoltán, párhuzamot vonva a közösség és a városvezetés feladata között. Ha az emberek bíznak a vezetőben, akkor lehetnek eredmények, máskülönben nem, mutatott rá. „Voltak olyanok is, akik azt remélték, megégetjük magunkat, de láthatják, itt vagyunk" – jelentette ki az alpolgármester.
Az idei városnapokon azonban váratlan módon a képviselőtestület sem díszpolgári, sem Pro Urbe díjat nem osztott. Szűkítették azok körét is, akiket pedagógusi, illetve egészségügyben kifejtett tevékenységükért részesítettek életműdíjban. A rendezvényen a 25 éves Figura Stúdió Színház, a 20 éves Szent Miklós Kamaraegyüttes és a 25 éves Domokos Pál Péter Dalkör női kórus is kitüntetést kapott, a díjakat Nagy Zoltán alpolgármester és Simon Katalin ülésvezető adta át.
Gergely Imre
Krónika (Kolozsvár)
Ez az év korántsem volt szokványos Gyergyószentmiklós számára, hiszen már januártól nincs polgármester a város élén, miután Mezei János ellen eljárás indult, hívta fel a figyelmet Nagy Zoltán alpolgármester a hétvégi városnapok alkalmával tartott dísztanácsülésen.
Elmondta, meglátása szerint szándékos a hatalom részéről, hogy az igazságszolgáltatási folyamat csigalassúsággal halad, és emiatt a polgármester a hétvégén sem lehetett jelen az ünnepi eseményen.
Nagy Zoltán azonban hozzátette, ugyan a polgármester hiányzik, de az élet nem állt meg, és ennek látható az eredménye. Az alpolgármester a korrupcióellenes ügyészség (DNA) januári akcióját és az azt követő időszakot olyan kihíváshoz hasonlította, mint amikor valaki megpróbál mezítláb átsétálni egy izzó parázsszőnyegen.
„Ha az emberben van hit, hogy képes rá, és van egy vezető, akiben megbízik, akkor meg tudja tenni, ellenkező esetben nem" – mutatott rá Nagy Zoltán, párhuzamot vonva a közösség és a városvezetés feladata között. Ha az emberek bíznak a vezetőben, akkor lehetnek eredmények, máskülönben nem, mutatott rá. „Voltak olyanok is, akik azt remélték, megégetjük magunkat, de láthatják, itt vagyunk" – jelentette ki az alpolgármester.
Az idei városnapokon azonban váratlan módon a képviselőtestület sem díszpolgári, sem Pro Urbe díjat nem osztott. Szűkítették azok körét is, akiket pedagógusi, illetve egészségügyben kifejtett tevékenységükért részesítettek életműdíjban. A rendezvényen a 25 éves Figura Stúdió Színház, a 20 éves Szent Miklós Kamaraegyüttes és a 25 éves Domokos Pál Péter Dalkör női kórus is kitüntetést kapott, a díjakat Nagy Zoltán alpolgármester és Simon Katalin ülésvezető adta át.
Gergely Imre
Krónika (Kolozsvár)