Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Pál Olivér
5 tétel
2016. augusztus 23.
Őrtűzgyújtás és kilátóavatás az Avas-tetőn
Augusztus 20-án este több száz érdeklődő jelenlétében a Kézdialmás fölötti Avas-tetőn lovas kaszkadőrbemutatóra, ünnepi szentmisére, kilátóavatásra és őrtűzgyújtásra került sor. Az Avas-tetőre a kézdiszéki Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület lovasai Pál Olivér hagyományőrző főhadnagy vezetésével nagy méretű székely és magyar zászlókkal vonultak fel, ahol délután a nyujtódi Ugron Attila és az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület tagjai kápráztatták el mutatványaikkal a nagyszámú közönséget. Az ünnepi szentmisét Kopácsi Ferenc és Sánta Pál kézdialmási, illetve lemhényi plébános celebrálta, amelynek keretében Cserei Lázár, a kézdialmási római katolikus egyházközség gondnoka osztotta meg gondolatait, miszerint a hegy, a magaslat kapcsolódik az imádsághoz, Istenhez, akit dicsérve lehetünk méltó utódai István királynak. „Az Avas-tetőn közelebb vagyunk a teremtő Istenhez” – hangsúlyozta a gondnok. A szentmisén házigazdaként Molnár István kézdialmási polgármester köszöntötte a két díszmeghívottat, Demeter Jánost, a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatóját, a megyei önkormányzat egykori elnökét, „az őrtüzek gyújtásának kilenc évvel ezelőtti mentorát” és Baka Mátyás ny. tanárt, a megyei tanács volt alelnökét. Demeter János kiemelte: míg az őrtüzek egykor a keleti határokat védték, ma fontos lélekben hazavinni azt, mert: „élni és dolgozni érdemes”. A polgármester elmondta: Szent István napjára elkészült az Avas-tetőn a Csatlós Huba és Ferenczi Kálmán Sepsiszentgyörgyi mérnökök által tervezett kilátó, amelyet Pál Andor berecki vállalkozó emberei készítettek el a kézdialmási Jakab Albert közreműködésével. Az ünneplőket a Bene László lemhényi mesterszakács által bográcsban készített vaddisznópörkölt várta, majd kilenc órakor Demeter János meggyújtotta az őrtüzet.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. szeptember 15.
Háromszéki huszárok a Nemzeti Vágtán
A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület tizennyolc tagja – közülük hat kézdiszéki hagyományőrző – tizenhét saját lovával és teljes felszereléssel kapott hivatalos meghívást idén első alkalommal a Nemzeti Vágtára, melyet a hétvégén Budapesten a Hősök terén rendeznek.
A szervezők először hívtak meg határon túli huszárokat a Nemzeti Vágtára. A felkérést Meskó Zsolt írótól, producertől, a Nemzeti Vágta főrendezőjétől kapták egy évvel ezelőtt – tájékoztatott tegnap Pál Olivér hagyományőrző hadnagy, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület kézdiszéki parancsnoka. A Háromszéki huszárküldöttség ma indul a Nemzeti Vágtára, ahol huszárbemutatót és csatajelenetet tartanak, és ezen kívül a megnyitón és a versenyzők felvezetésén is aktívan részt vesznek. Pál Olivér hagyományőrző hadnagy elmondása szerint az egyesület tagjai számára a Nemzeti Vágtán való részvétel nagy megtiszteltetés és az eddigi legnagyobb feladat, amire január óta készülnek.

2017. március 1.
Őseink és hőseink emlékezete
A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület július 30. és augusztus 5. között a felsőcsernátoni Malomkertben Őseink és hőseink emlékezete, 1848–49 címmel hagyományőrző ismeretterjesztő tábort szervez felső-háromszéki középiskolások számára.
Pál Olivér hagyományőrző hadnagy elmondta: a táborozásra harmadik alkalommal kerül sor, előző két esztendőben Málnásfürdőn szervezték meg. Eddig csak egyesületi tagok vettek részt, a előadók, kutatók, hagyományőrzők és történészek magyarországiak voltak. Idén a történelmi vetélkedővel egybekötött táborban negyven felső-háromszéki középiskolás venne részt, egy héten keresztül az 1848–49-es magyar forradalommal és szabadságharccal kapcsolatos tudnivalókról hangzanak el előadások kissé másként, mint ahogy azokról a tankönyvek írnak. A táborozás idejére tizennégy előadót hívnak meg és harminc háromszéki hagyományőrző – huszár, tüzér és gyalogos – is jelen lenne, ők részben felvállalják a táborozás költségeit. A rendezvény összköltségvetése negyvenezer lej. Úgy válogatnák össze a tanulókat, hogy lehetőleg mind a tizenhárom felső-háromszéki községből és a céhes városból is legyen 3–4 résztvevő. A szervezők a tábor anyagi hátterének biztosításához a megyei önkormányzat és a felső-háromszéki polgármesteri hivatalok támogatását kérik.

2017. április 19.
Áldást kértek határaikra (Húsvéti határkerülés Kézdialmáson és Lemhényben)
Napjainkban egyre kevesebb magyarlakta településen – beleértve Székelyföld katolikus falvait is – kérik a mennyei Atyát húsvétvasárnap reggelén arra, hogy őrizze meg a falu határát, óvja meg lakóit minden bajtól és természeti csapástól. Idén Felső-Háromszéken Bereckben, Gelencén, Kézdialmáson és Lemhényben kerülték a határt.
Kézdialmás és Kézdicsomortán zarándokai a rendszerváltás óta immár huszonnyolcadik alkalommal, Lemhénnyel közösen éltették a húsvéti határkerülés szokását, hiszen régen egy egyházközséget alkottak, és Szent Mihály-hegyi templomuk is közös volt. Ezt a szép húsvéti hagyományt a mai napig megtartották: együtt kérik az áldást a határra, közösen ünneplik a feltámadást, hódolnak a határban felállított kereszteknél templomi zászlóikkal, imádkoznak. A határkerülők nagy méretű székely és magyar zászlót is magukkal vittek. Reggel fél nyolckor külön a határkerülőknek celebrált szentmisén vettek részt, és kértek áldást Kopácsi Ferenc helybeli plébánostól. A kézdialmási-csomortáni lovasok és szekeresek kilenc huszárral az élen az Orbánok utcáján keresztül érkeztek Felsőlemhénybe, az ottani iskola elé vonultak, ahol a helybeli határkerülők csatlakoztak hozzájuk, miután átadták nekik a szent áldást. Az útjukba eső határkereszteknél imát mondtak, húsvéti szent énekeket énekeltek és koszorúztak. A kézdivásárhelyi Páll Olivér hagyományőrző hadnagy és nyolctagú huszárbandériuma immár negyedik alkalommal részese a határkerülésnek. A kézdivásárhelyi Bokor Botond vállalkozónak köszönhetően a szekereken és lovasokon kívül egy kétlovas hintó is részt vett a határkerülésen, azon járta végig a két település határát Molnár István és Lukács Róbert, Kézdialmás, illetve Lemhény polgármestere. „Kérjük a mindenható Atyát, hogy áldja meg határainkat és vetéseinket bőséges áldással, és óvja meg azokat a természeti csapásoktól” – hangoztatta Cserei Lázár kézdialmási megyebíró, a határkerülés főszervezője. Dani József, a lemhényiek ceremóniamestere válaszolt neki, ugyancsak a határra kérve Isten oltalmát, s áldott ünnepeket kívánt a nagyszámú résztvevőnek és nézőnek: „Feltámadt Krisztus e napon, alleluja, alleluja!”
A határkerülő zarándokok ezután Alsólemhény felé indultak, közben megálltak a kézdialmási útkereszteződésnél, a 2007-ben Lukács György által Szent Mihály arkangyal emlékére állított határkeresztnél, azt is megkoszorúzták. „Ősi húsvéti szokás szerint a határainkban vagy a falvakon belül levő kereszteket megkoszorúzzuk a feltámadt Krisztus emlékére” – mondotta Cserei Lázár, aki a határkerülőkkel együtt imádkozott. Innen a gerontológiai és rehabilitációs központ utcáján át vonultak a főtérre, ahol rövid köszöntőbeszédek után a házigazdák kürtőskaláccsal és pálinkával kínálták meg a résztvevőket. A határkerülők – több tucat lovas és tizennégy szekér – megkoszorúzták a központ közelében lévő keresztet, majd Kézdialmás irányába indultak, s az eső ellenére nem a műúton, hanem a mezei úton érkeztek meg a Hidegkúti híd közelében 2014-ben felállított 4,5 méteres anyakereszthez, amelyet a két község elöljárója megkoszorúzott.
A határkerülés elmaradhatatlan mozzanatát képező lófuttatást szokás szerint a kézdialmási vasúti átkelő és Kézdialmás központja között szervezték meg a 11 órai ünnepi szentmisét követően. A versenyre idén hét lovas nevezett be. Első helyen a kézdicsomortáni Gheorghe Paraschiv végzett, második a kézdialmási Vargha Tamás, harmadik pedig a felsőlemhényi Orbán Attila lett, aki Zsigmond János Fecske nevű lovával állt rajthoz. A nyertesek lovaik nyakába szegfűvel díszített fenyőkoszorút, emellett oklevelet, kötőféket és egy-egy üveg bort kaptak ajándékba a két község polgármesterétől és Cserei Lázártól. Kopácsi Ferenc plébános együtt imádkozott a nagy számban egybegyűlt hívekkel, helybeliekkel, hazai és határon túli vendégekkel. Cserei Lázár záróbeszédében köszönetét fejezte ki Molnár István kézdialmási és Lukács Róbert lemhényi polgármesternek, akik támogatása nélkül már évekkel ezelőtt megszűnt volna a határkerülés. A főtéri ünnepség a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével ért véget. A huszárok és a kézdialmási lovasok ősi szokás szerint a Szent Mihály-hegyi barokk templomig kísérték el a hazafelé tartó lemhényi határkerülőket.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. augusztus 2.
Őseink és hőseink emlékezete (Huszárok Csernátonban)
Vasárnap kezdődött és augusztus 4-én, pénteken ér véget a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület szervezésében az Őseink és hőseink emlékezete nevű hagyományőrző és ismeretterjesztő tábor Csernátonban a festői környezetű Malomkertben.
Az elméleti és gyakorlati képzés irányítója Vass László hagyományőrző ezredes, az 1848-as szabadságharc Szegedi III. Honvéd Zászlóaljának parancsnoka, aki hatodmagával érkezett a táborba. A Malomkertben jelen van Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület málnásfürdői tüzércsapata, illetve kézdiszéki huszárcsapata, valamint a 15. székely határőr gyalogezred kézdiszéki csapata. Vendégként érkezett második világháborús honvédegyenruhában a zalánpataki Préda Barna. Ugyanakkor első alkalommal vesznek részt a táborban felső-háromszéki iskolások. Közülük ketten máris beöltöztek székelyhatárőr-egyenruhába, illetve egy lány huszáregyenruhát öltött magára. Az éjszakai őrséget is megszervezték.
Vass László tegnap elmondta: a tábor megszervezésének ötlete tőlük származik, Erdélyben először négy-öt évvel ezelőtt Holtmaroson a gyermekotthon udvarán szerveztek egyhetes sátortáborral egybekötött kiképzést Bartha József református lelkész támogatásával az ottani gyermekeknek. Az egyenruhákat a szegediek vitték magukkal, a kiképzés részben alaki, részben pedig általános oktatás volt. Időközben Háromszéken sorra alakultak a hagyományőrző egyesületek, amelyeknek szintén szükségük volt alaki kiképzésre és elméleti oktatásra. Így kerültek át Holtmarosról Málnásfürdőre, ahol tavaly és tavalyelőtt tartottak egyhetes tábort. Az újoncok a holtmarosi és málnásfürdői templomban tették le az esküt, az eseményen a szülők, nagyszülők is jelen voltak, akárcsak annak idején.
Idén egyet léptek előre, középiskolás tanulókat hívtak meg, abban reménykedve, hátha kedvet kapnak és bekapcsolódnak a hagyományőrző tevékenységbe. Pál Olivér hagyományőrző huszár hadnagy arról beszélt: tavaly döntöttek úgy, hogy idén nagyobb teret adnak a civileknek, olyan iskolákat vontak be, amelyek diákjai különféle történelmi vetélkedőkön vettek részt az elmúlt tanév folyamán, a legeredményesebb tanulók közül került ki a mostani tizenkét résztvevő.
A fiatalok az 1848–49-es eseményekkel ismerkednek meg, tanulmányozhatják a korabeli fegyvernemeket, viseletet, a hagyományőrzők segítségével pedig ízelítőt kapnak abból is, hogyan harcoltak az akkori katonák, megismerhetik a korabeli vezényszavakat stb., tehát olyan szemléletmóddal és ismeretanyaggal gazdagodhatnak, amelyet nem találnak meg a történelemkönyvekben. Vass László a szabadságharc történetét kiterített nagy térképen figurákkal mutatja be, a tanulók a térképen vizuálisan is látják az eseményeket és a harcok helyszíneit.
Vasárnap az ismerkedést követően, 16 órakor vonták fel a zászlót, a tábor ünnepélyes megnyitását vacsora követte, a 22 órai takarodó előtt minden este történelmi filmeket vetítenek. Hétfőtől csütörtökig a reggeli programban szerepel torna és mosakodás a patakban, 9 órától pedig különféle előadások: hadtörténeti oktatás (elmélet és gyakorlat), egyenruhatan, térképtan, Erdély története 1848–49-ben, helyi események a forradalmi harc idején, 1848–49-es emlékművek Háromszéken, táborgyakorlatok, a szabadságharc katonai története.
Ebéd után folytatódik az is¬meretek átadása: menetgyakorlatok, 1848-as katonai alaki mozgások, fegyverfogások, a hagyományőrző csapatok bemutatói, történelmi személyiségek életrajza, napi vetélkedők elméletből és gyakorlatból (térképismeret, tájékozódás terepen térkép szerint), történelmi csaták bemutatása térképen hadfigurákkal, végül egy kis jól megérdemelt pihenő és szabad tevékenység jár mindenkinek a vacsora előtt.
A pénteki zárónap kiemelkedő eseménye a 16.30-kor kezdődő eredményhirdetés, ugyanis a történelmi vetélkedő nyerteseit díjazzák, 17 órától ünnepélyes táborzárással, zászlólevonással búcsúznak a résztvevők a hagyományőrző tábortól.
Iochom István / Háromszék; Erdély.ma