Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Pál Norbert
11 tétel
2013. január 5.
Hol tart ma a sajtószabadság a világban?
Romániában csak félig szabad a sajtó, mert a médiatrösztök a tulajdonosi kör véleményét próbálják ráerőltetni műsorpolitikájukkal a nézőkre – nyilatkozta a maszol.ro-nak adott interjúban Pál Norbert nemzetközi jogász, aki nemrégiben a MÚRE meghívására a marosvásárhelyi Sajtóklub vendégeként a világ országaira jellemző sajtószabadságról beszélt.
A sajtóklubos beszélgetésen elhangzott, hogy a földkerekség országainak alig a 33 százalékában létezik sajtószabadság. Ilyen rosszul áll a világ ezen a téren?
A Freedom Housra hivatkoztam, amikor a statisztikákat mutattam, mivel az nagyon elismert szervezet, különböző ügyekben együtt dolgoztunk. Ők felállítanak egy skálát, 1-től 193-ig, ennek alapján osztályozzák az országokat. 2012-ben például Magyarország státuszát visszacsökkentették, eddig szabad sajtó volt, most csak félig szabad a sajtó. Egy kategóriába került olyan országokkal, mint például Ecuador, ami nyilvánvalóan túlzás. Ezt azonban azért teszi a Freedom House, mert tudja: egy ilyen visszafokozás annyira sokkolja és felhívja a világ figyelmét, hogy Magyarország is kénytelen lesz valamit változtatni, vagy legalább elszégyelli magát. Három kategória van tulajdonképpen a Freedom House listáján, de a kategóriákon belül is nagy különbségek vannak.
Románia milyen megítélés alá esik?
Romániában is csak félig szabad a sajtó. Ez főleg annak köszönhető, hogy a különböző tévécsatornák nem tárgyilagosan közlik az eseményeket, hanem megpróbálják ráerőltetni az emberekre a saját véleményüket. Ezek az adók politikai személyiségek tulajdonában vannak, és ez érződik a műsorpolitikájukon. Ezért minősítik félig szabadnak Romániát, nem feltétlenül arról van szó, hogy cenzúrázzák a médiát vagy bebörtönöznek újságírókat, hanem a politikai játszmák miatt.
Hol a legszabadabb a sajtó?
Szerintem a skandináv államokban, például Norvégiában, ahol egyáltalán nem szólnak bele, csak közlik az eseményeket és a politikumnak semmilyen befolyása nincs erre.
Meddig terjedhet a szabadság?
Ez nehéz kérdés. Kirívó a Wikileaks esete, ami állítólag sok amerikai katonát vagy a hadsereggel együttműködő személyt veszélybe sodort, szerintem még a jövőben eldől, hogy egy ilyen kezdeményezés meddig mehet el. Érdekes próbatétele volt a világnak Julian Assange eljárása. A Wikileaks információt senki nem cáfolta meg, csak annyira érzékeny dolgokról van szó, hogy nehéz határt húzni. A nemzetközi jog szerint a szabadság addig terjed, amíg nem sérti mások jogait. A sajtószabadságnak sem volna szabad bárkinek is a jogait sérteni.
Amerikában milyen a sajtószabadság?
Nagyfokú a sajtószabadság, ami ott érdekes az a tabloid kultúra. Monitorizáltam indiai médiát is, és nagyon érdekes, hogy ott a híreket úgy mutatják be, mintha film lenne, zenével, tapssal, mint egy történetet. Nálunk reggeltől estig a politika szerepel az előtérben, ami szerintem tipikusan román sajátosság. Sehol sem láttam annyi breaking newst, mint nálunk. Amerika olyan tabloid társadalom, ahol nagyon szeretik a celebjeiket, ugyanakkor néha nem ellenőrzik le a forrást. Például egy kis texasi újság összekeverte az Egyesült Nemzetek Szövetségét az EBESZ-szel, azzal a szervezettel, amely néha a választásokra küld megfigyelőket. Leközölte a hírt, és az összes amerikai újság lecsapott rá. Anélkül, hogy ellenőrizték volna, leadták országosan, az ABC tévécsatornán a híradóban. A bemondók azon háborogtak: milyen dolog ez, hogy az ENSZ megfigyelőket küld a választásokra, holott Amerika a demokrácia bölcsője. Szerintem Amerikában az a probléma, mindenki el akarja adni az újságot, és amikor valami nagyon érdekes vagy sokkoló hír van, akkor sokszor elfelejtik ellenőrizni a forrást.
A kelet-európai sajtószabadságával kapcsolatosan szó esett a gazdasági vetületről is. A Pussy Riot esetéhez például miként viszonyul Európa?
Nem hivatalosan az első szabály a nemzetközi közjogban és a nemzetközi kapcsolatokban, hogy mindent az érdek vezérel. Tehát az Európai Unió megszólja Fehéroroszországot vagy Szíriát, ám egy olyan óriási partnernerrel, mint Oroszország, akivel együtt üzletelnek, akitől megveszik a rengeteg nyersanyagot, már csínján bánnak. Volt visszhangja a Pussy Riot együttes bebörtönzésének, de sajnos mindenki fél komolyabban állást foglalni, elítélni Oroszországot. Nem is lehetne, csak informálisan elítélni, mivel Oroszország is az ENSZ biztonsági tanácsának állandó tagja, az országok pedig mérlegelnek. Például nem éri meg Berlinnek elítélni Moszkvát, mivel milliárdeurós szerződéseik vannak Oroszországgal, és nem akarják ezt veszélyeztetni három lány miatt. Ugyanakkor a sajtószabadság kérdésköréhez tartozik a Pussy Riottal kapcsolatos orosz eljárás is, mivel az együttes a véleményét fejezte ki.
Ha egy újságírót letartóztatnak, börtönbe zárnak jogtalanul, ki siethet a védelmére?
Ahol egyáltalán nem szabad a sajtó, mint Vietnámban, letartóztatják és állam elleni terrorizmussal vádolják meg az újságírókat, esetleg kémkedéssel, vagy azzal, hogy az ország biztonsága ellen cselekedtek, az ország egyensúlyát, békéjét veszélyeztetik, ezért bebörtönzik őket. Vietnám nem fontos senkinek, nincs érdekében senkinek beavatkozni, a nagy testvér Kína is védi, ilyekor általában a civil szervezetek lépnek előtérbe. Például az Amensty International nagyon sokat tehet, ugyanis kétmilliós a tagsága. Ha a szervezet felkéri a tagjait, hogy mindenki küldjön egy levelet a vietnami börtönbe, és megérkezik a kétmillió levél, akkor a guta megüt mindenkit a börtönőrtől a börtönigazgatóig, de még a magas beosztású párttagokat is. Félnek megkínozni a fogva tartott sajtósokat, mert tudják, hogy a világ figyel. Ilyen esetekben a civil szervezeteknek van a legnagyobb hatásuk.
Maszol.ro,
2013. március 8.
Érdekfeszítő előadás, vita a Főgimnáziumban
Civil szerepek és a helyi világ
Szerdán a Csiky Gergely Főgimnázium könyvtárában 15 órakor kezdődött a Magyar Civilszervezetek Erdélyi Szövetségének szervezésében az a vitával egybekötött előadás, amelyiken dr. Bodó Barna, a Sapientia Tudományegyetem tanára tartotta meg igen érdekes értekezését, Civil szerepek és a helyi világ címmel.
Bevezetőben az MCESZ eddigi munkáját ismertette: a 2005-ben történt megalapítása fordulópontot jelentett a magyar civilszervezetek életében, tekintve, hogy azok számára képzéseket, tréningeket, rendszeres tanácsadást szervezett, de közreműködött a munkájukhoz szükséges partnerkeresésben is. 2002-ben Erdély-szerte 2000 civilszervezet működött, a számuk azonban 2008-ra 1300-ra zsugorodott. A továbbiakban szakmai szempontból elemezte a civilszervezetek működésének hatékonyságát, a fejlett társadalmak életében betöltött, egyre hangsúlyosabb szerepét, de olyan alapkérdést is részeire boncolgatott, mint „ki vagyok én, a civilszervezet képviselője?” A megfogalmazott 8 lehetséges válaszban az egyéntől az interperszonális szint, a család, a kiscsoport, a helyi közösség, az adott kultúra, a nemzet és az állam lépcsőfokainak érintésével eljutott az egész táradalomig. Annak a felépítését, a típusait ismertetve, eljutott a szórványvidéki szolgálat lényegéhez, a képességmegtartó népesség, illetve a népességmegtartó képesség harmonikus működéséhez. Ami a civilszervezetek felértékelődését példázza, a szubszidiaritás elvét XIII. Leó pápa már 1883-ban megfogalmazta, amikor azt állította: a helyi közösségekre vonatkozó döntéseket a közelükben kell meghozni. Az Aartusi Egyezmény 1998-ban rögzíti, hogy a lényeges döntéseknek a meghozatalába a politikum mellett a civilszférát is be kell vonni. A civil lényege az önkéntesség alapelvből kiindulva ismertette a civilszervezetek sajátosságait, típusait, valamint tevékenységi területeit. A romániai civilszervezetek 70%-ának a tevékenységi területén előkelő helyet foglal el a kultúra, noha manapság eltűnőben van a jóléti állam fogalma, kialakult az új közmenedzsment. Vagyis a közszolgáltatásoktól is elvárják a hatékonyságot, amihez feltétlenül szükség van a felek közötti együttműködésre, a fejlesztésre, a működőképesség biztosítására. 47 perces előadását követően dr. Bodó Barna megköszönte a figyelmet.
Miután az előzetesen bejelentett két előadó kollégáját kimentette, felkérte előadásának megtartására Bognár Erzsébetet, akivel számos továbbképző tanfolyam, pályázat lebonyolításában közreműködött. Bognár Erzsébet előrebocsátotta: maga a moderátor szerepét vállalná, ezért felkérte a jelen lévő civilszervezeteknek a képviselőt, ismertessék a munkájukat.
Kocsik József az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének a húszéves tevékenységét, illetve a jövőbeli teveit; Matekovits Mihály az általa képviselt EMKE, valamint RMPSZ megyei szervezeteinek a munkáját; Puskel Emese a Gyöngyház Egyesület újraindításának a lehetőségeit; Nagy Etelka az Alma Mater Alapítvány diáktámogató tevékenységét; Tóth Piroska a tornyai Pro Pir Kult Egyesület hagyományőrző munkáját; Jankó András a Kölcsey Egyesület értékmentő törekvéseit; Regéczy Szabina Perle a Tóth Árpád Irodalmi Kör programjait; dr. Túsz Ferenc a Vállalkozói Központ vállalkozásserkentő törekvéseit; Nagy Zsolt és Pál Norbert az AMISZ ifjúságfoglalkoztató munkáját ismertette, de beszámoló hangzott el a Katalin Egyesület tevékenységéről is. Az előadók serkentésére, a hallgatóság között kialakult vita során számos, értékes, a civilszervezetek munkájának az összehangolására, a programok egyeztetésére, a közöttük szükséges állandó kapcsolat kiépítésére vonatkozó ötlet elhangzott. Reméljük, a hasznos előadásnak, az építő jellegű vitának folytatása is következik.
Nyugati Jelen (Arad),
2014. december 11.
Színjátszás több mint százéves hagyománnyal Csíkcsicsóban
Csicsóban több mint százéves hagyománya van az amatőr színjátszásnak, a jelenlegi csoport Szabó Magdolna kezdeményezésére alakult 2008-ban, az Élő Emlékezet Egyesület keretében. Néhány hónapja az egyesülettől függetlenül, önálló színjátszó csoportként működnek.
Este nyolc óra után érkeztünk meg a csíkcsicsói kultúrotthonba, hogy ezúttal a csicsói amatőr színjátszókkal beszélgessünk. Épp a próba szünetében toppantunk be a színjátszó csoporthoz, a Rejtő Jenő Úrilány szobát keres című darabját próbálták, készülve a karcfalvi vendégjátékra.
Első nagy sikerű előadásuk Heltai Jenő A néma levente című darabja volt, melyet Varga Sándor, a Csíki Játékszín színésze állított színpadra. A néma leventét 1965-ben láthatták még a helybéliek, hisz az akkor működött színjátszó csoport is játszotta. Következett A hullámzó vőlegény című darab, amelyet szintén Varga Sándor rendezett, majd miután a színművész Magyarországra költözött, Bilibók Attilát kérték fel rendezni a csicsói műkedvelők. Ő Csiky Gergely Buborékok című művét ajánlotta a csoportnak, majd vitte színre velük. A legutóbbi előadásukat, az Úrilány szobát keres címűt is ő rendezte.
„Nem könnyed darabokat akarunk, amire így is, úgy is elmennek az emberek, hanem népművelő jellegűeket, kicsit fajsúlyosabbakat” – mondta Lutz Levente, a csoport egyik tagja.
Az előadásokhoz a díszlet, jelmez otthonról kerül ki, vagy éppen turkálóból vásárolják meg. A csicsói színjátszóknak már külön díszletraktáruk is van, egy csűrben tárolják azokat a díszleteket, amelyeket épp nem használnak a játszott előadásban. „A kulturális központnál volt egy megbeszélés az amatőr színjátszók vezetőivel, és ott javasoltam, hogy csináljunk egy börzét, Facebookon, vagy valahol, ahová mindenik csoport írna egy leltárlistát azokról a díszletekről, amelyeket épp nem használnak. így kölcsön tudnánk kérni egymástól, ha szükségünk van valamire, például fogasra, lámpára, kanapéra. Sajnos nem történt még előrelépés ez ügyben” – jegyezte meg Lutz. Megtudtuk, arra is volt példa, hogy egy díszletdarabot pályázat útján szereztek be, bár nehezen tudták megértetni, hogy az adott csikókályha tényleg díszletként fog funkcionálni. A rendezői díjakat is általában pályázatokból oldották meg.
Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Gelence, Csernáton, Alsórákos, Szentmárton, Csíkmadaras, Csíkkarcfalva – csak néhány hely, ahol a csicsói színjátszók felléptek. A néma levente című előadással még egyhetes turnén is voltak Magyarországon.
A faluban jól fogadják az előadásokat, ha többször játszanak egy darabot, akkor is telt ház van. Még Csíkszeredából is sokan mennek el megnézni a csicsói színjátszókat. Aztán előadás után, mint újságolták, úton-útfélen gratulálnak nekik a szomszédok, ismerősök. A színjátszó csoport tagjai, dacára annak, hogy van, mikor éjszakába nyúlóan próbálnak, szívesen járnak össze. „Egyfajta szórakozás, jó csapat kovácsolódott össze. Ugyanakkor lehet fejlődni, a rendezőtől, a darabból tanulni is tudunk" – mutattak rá.
A színjátszó csoport tagjai:
Adorjáni Lajos, Silló Attila, Részegh Attila, Csobot Zsófia, Pál Tibor, Lutz Levente, Sántha Imre, Kósa Gyula, Sántha Mária, Pál Norbert, Becze Géza, Becze Éva, Kelemen Emma, Fülöp Irén, Kelemen Béla, Bencze Etelka, Pál Piroska.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2015. április 14.
23 éves az AMISZ
Az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet pénteken ünnepelte születésnapját a Grand Boulevardban. A 23 éves AMISZ nemrég kapott új elnököt is, Albert László után Pál Norbert vette át a stafétát.
A szórakozóhelyen eleinte nem sokan voltak, ami kicsit megijesztette a korán érkezőket, de még a szó szerinti buli előtt megtelt a terem. Az este meghívottja a Mustache Band volt, a megye egyetlen lányzenekara, amely 11 után kezdett, és körülbelül éjfélig játszott. Ezután a TEIS, a Temes Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács képviselői is felköszöntötték az AMISZ-t, és ha születésnap, akkor torta is: mindenki kapott egy szeletet.
Miután ezek a mondhatni formalitások lejártak, elkezdődött a szó szerinti buli: rövidesen megüresedtek a székek és kanapék, és megtelt a parkett.
Mi is boldog születésnapot kívánunk az AMISZ-nak, és amit szervezeteknek mondani szoktak, gördülékeny szervezést!
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2015. július 18.
Könyvadomány a borossebesi magyarságnak
Segítség az anyanyelvű kultúra ápolásában
Amint arról kora tavasszal, a borossebesi anyanyelvű fakultatív oktatáson tett látogatás alkalmával írtunk, a helybeli magyarok szerettek volna egy kis magyar könyvtárt használni a református parókián. Az információra számos olvasónk ajánlott fel használt könyveket, ugyanakkor Böszörményi Zoltán laptulajdonos, könyvkiadó az Irodalmi Jelen Könyvek teljes sorozatának egy-egy új példányát ajánlotta fel, de az aradi Kölcsey Egyesület vezetősége is nagyszámú használt könyvvel támogatta a maroknyi magyarságot.
Csütörtökön az RMDSZ Arad megyei szervezetének a segítségével, Pál Norbert AMISZ elnök közreműködésével Borossebesre indultunk a mintegy 700 új, illetve használt kötet könyvvel.
A református parókián nt. Prém Imre Csaba lelkipásztor, Máté József főgondnok, illetve Máté Andrea, a fakultatív oktatás vezetője fogadott, de hamarosan megérkezett Mellák István helybeli RMDSZ elnök is. Amint Máté Andrea elmondta, a náluk használatos oktatási forma iskolán kívüli, ezért az szombatonként, folyamatosan, tehát jelenleg is működik. A gyermekek szórakoztató kikapcsolódásnak tekintik, ezért ha a vakációzás miatt kisebb létszámban is, de töretlenül zajlik. Maga alig várja, hogy átböngészhesse a kapott könyvállományt, amiben elsősorban gyermekeknek való kiadványokat keres. Az oktatás körülményeit firtató kérdésünkre Máté Andrea hozzáfűzte: örömmel tölti el, amiért a tavaszi ígéretek nagyobb fele, vagyis a könyvtár létrehozását szolgáló könyvadomány megérkezett. A hiányzó iskolatáblát egyelőre pótolja a meglévő kistábla, a betűkészlet hiányának a pótlása céljából, számítógépről megtanulta letölteni azokat, az ígért aradi kirándulásról viszont, azóta is álmodoznak a borossebesi magyar gyermekek…
Nt. Prém Imre Csaba lelkipásztor örömteli hálájának adott hangot a könyvadományért, amiben bizonyára sok hasznos olvasnivaló kerül. Mivel maga tartózkodik legtöbbet a parókián, a könyvek adminisztrálását is felvállalja. Már beszéltek a szükséges könyvespolcoknak a beszerzéséről, ami a könyvek megérkezésével bizonyára felgyorsul. Miután a helybeliekkel ismertettük, kik ajánlották fel a könyveket, a 11 nagy méretű banános, illetve egy nejlondobozban lévő adományt a polcok megérkezéséig a református templom oldalsó helyiségében helyeztük el.
Ezúttal is köszönetet mondunk minden adományozónak, illetve azoknak is, akik lehetővé tették annak a helyszínre szállítását. Önzetlen, nemes gesztusukkal nagy szolgálatot tettek a mintegy 150 lelket szolgáló borossebesi szórványmagyarság anyanyelvű kultúrájának a megtartásában, az ápolásában.
Nyugati Jelen (Arad)
2017. február 13.
MKT-ülést tartott az aradi RMDSZ
Legfontosabb feladat meghálálni a bizalmat
Amint azt előre jeleztük, pénteken 16 órától a székházában tartotta Megyei Küldöttgyűlését az RMDSZ Arad Megyei Szervezete. A prezídiumban Tóth Piroska titkár és ifj. Zágoni Szabó András alelnök társaságában helyet foglaló Hadnagy Dénes MKT-elnök köszöntötte a résztvevőket. Miután megállapította az ülés szavazóképességét, ismertette a napirendet, amelynek az első pontja szerint felkérte politikai tájékoztatójának a megtartására Faragó Péter megyei elnököt, parlamenti képviselőt.
A sürgősségi kormányrendeletek jogrendszerét teljesen el kell törölni
Az év első összejövetelén az elnök minden résztvevőt köszöntött, jó egészséget, a magyar közösség szempontjából eredményes 2017-es évet kívánt mindnyájuknak. Előrebocsátotta: tájékoztatójának első részében a parlamenti választásokat értékelné, utána viszont azt a kényes helyzetet, ami a kormány beiktatása után született. A választásokkal kapcsolatban kifejtette: a fő cél, az Arad megyei magyarság parlamenti képviseletének a visszaszerzése teljesült: megyei szinten 8%-os, országos szinten 6,5%-os támogatást kapott az RMDSZ. A magyarságot Bukarestben erős frakció képviseli.
Az emberek bizalmának a meghálálása a következő időszaknak a fő feladata. Azt szeretnék, ha a következő 4 évi parlamenti munka haszonélvezői az erdélyi és ezen belül az Arad megyei magyarság lenne. Az RMDSZ legfontosabb célja az elmúlt években, illetve a kampányban megfogalmazott vállalásaiknak a teljesítése lesz. Faragó elsősorban a kisebbségi jogok megszerzését nevezte meg, a nyelvhasználati küszöb csökkentését, a kulturális jogkörök bővítését, egy olyan jogállam kiépítését, amely szavatolja a kiszámíthatóságot, a megbízhatóságot, illetve a biztos jövőt a lakosság számára, benne a kisebbségekét is.
Nem titkolt célja a bukaresti részvételnek, hogy a településeink fejlődjenek, olyan központi költségvetési támogatást kapjanak, amely hozzájárul a lakosság és a magyarság mindennapi életének a javulásához.
A választások után hamar világossá vált: a PSD túlnyerte magát, ezért az ALDE-val kényelmes parlamenti többséget képezhet, de a 18 nemzeti kisebbség képviselője is támogatja a kormányt, ezért annak a megalakításához nem volt szükség az RMDSZ támogatására. Az RMDSZ vezetősége is úgy gondolta, nem akar a kormány részese lenni egy olyan ötödik kerékként, amely nem befolyásolhatja a működését. Ugyanakkor azt is érzékeltették, nincs értelme az ellenzékhez csapódni, mert azzal a következő években szinte semmit nem tudnának teljesíteni a kampányban tett ígéretekből, a közösség által megfogalmazott elvárásokból. Éppen ezért kötöttek a kormánypártokkal rövid távú megállapodást, amiben csak annyi van, hogy az olyan esetekben, amelyeket előre megbeszélnek, egyeztetnek egymással, támogatják egymást a parlamentben. Ezt azért kötötték, hogy legyen esély arra, hogy a tavaszi parlamenti szesszióban az RMDSZ által benyújtott törvénymódosítási kezdeményezések sikeresen átmenjenek. E kérdések alatt a nyelvi jogokat, a visszaszolgáltatásokat, a jogállamiság jobb irányba terelését értik, mindazokat a törvénytervezeteket, amelyek fontosak közösségünk számára. Az egyezség főpróbája a következő hónapokban lesz, amikor a törvénymódosítási javaslataikat benyújtják a parlamentbe. Ezen múlik majd a parlamenti együttműködésnek a folytatása vagy a megszakítása. Az együttműködési megállapodás szerint az RMDSZ frakciója egységesen megszavazta a kormány beiktatását. A megállapodás első próbája a költségvetés volt, amelyre nagyon sokan mondják, hogy túl optimista, teljesíthetetlen. A maga véleménye szerint is túl optimista, mert az állam többletbevételeihez igazítja a felvállalt tetemes kiadástervezetet, ami tartalmazza a minimálbéreknek 200 lejjel való növelését, a nyugdíjpontok emelését, az infrastrukturális beruházásoknak a növelését.
Az RMDSZ kérésére emelték meg a megyei utak fejlesztése céljából a megyei tanácsoknak kiutalt nagyobb pénzösszeget – van pénz az észak-erdélyi, valamint a Lugos–Déva közötti autópálya építésére, befejezésére.
Faragó Péter kérése volt, hogy végre különítsék el a pénzt az Aradon megépíteni tervezett két hídra. Azt mondták, a pénz benne van a költségvetésben. Az egyik hidat idén, a másikat a közeljövőben építik meg. Van pénz a helyi fejlesztésekre, ami a települések fejlesztését szolgálja. Külön dolog, amit a költségvetésbe csak az RMDSZ kért, és kétnapos vita eredményeként lett meg: az egyházi személyzet számának az emelése. 2007. óta nem lehetett emelni az egyházi kiszolgáló személyzetnek a létszámát, amit ezután minden megyében 5%-kal lehet emelni, köztük a magyar vonatkozású egyházi alkalmazottakét is. Az említett okok miatt szavazták meg a költségvetést.
Az elmúlt 10 napban bekövetkezett tüntetéssorozat okaira világítva, előrebocsátotta: a Btk. megváltoztatásában a kormánypártok és az RMDSZ között semmilyen egyeztetés nem volt, ezért ők is a hírek alapján követték a frissen megválasztott kormány által elkövetett baklövéseket. Az RMDSZ évek óta mondja, hogy a törvényeket nem a kormánynak, hanem a parlamentnek kell meghoznia, de ezt mindig csakis az éppen aktuális ellenzék hallja meg. Egy igazi demokráciában a kormány nem hoz törvényerejű rendeleteket egyik napról a másikra, amelyre később törvényként lehessen hivatkozni. Az elmúlt 10 napban is gyakran mondták: a sürgősségi kormányrendeletek jogrendszerét teljesen el kell törölni Romániában! Erre csak az EU-csatlakozás előtt volt szükség, amikor voltak olyan dolgok, amelyekre nagyon gyorsan kellett reagálni. Azóta ezekre nincs szükség, mert antidemokratikus, jogállamellenes, a törvényhozásnak a parlamentben kell lezajlania. Az RMDSZ évek óta hangoztatja a büntető törvénykönyv hiányos voltát, hiszen annak több mint 40 cikkelye alkotmányellenes, de senkinek nem volt érdeke változtatni rajta. Éppen ezért, minden parlamenti párt számára a következő időszak legsürgősebb feladata kell hogy legyen a Btk.-nak az Alkotmány szerinti átdolgozása, figyelembe véve a Velencei Bizottság ajánlásait is. Ez nem csak az ország, hanem a magyar közösség érdeke is, hiszen egy közösség akkor van biztonságban, ha az ország jogrendje biztos, kiszámítható. Példának okáért, egyik alkotmányellenesnek ítélt cikkely miatt ül a börtönben 2 éve Nagy Zsolt, de a cikkellyel azóta sem foglalkozott senki. A Btk. módosítása egyáltalán nem lesz könnyű ebben az országban, ahol az érzelmek és az indulatok elszabadultak. Ennek során mindkét oldal a legmesszebb elment, a saját érdekei mentén próbált véleményt alkotni, nyilvánítani. Szinte esély sem volt arra, hogy a felek leüljenek higgadtan átbeszélni a dolgokat. A többi párttal együtt az RMDSZ-nek is egyik legfontosabb feladata megteremteni a jogállamiságot, ahol az emberek nem ülnek ártatlanul börtönben, ahol a törvények egyértelműek és betartják őket, ahol a visszaszolgáltatást nem akadályozzák. Az említettekhez kell megtalálnia az RMDSZ-nek a megfelelő partnereket.
Határozatok
A továbbiakban Péró Tamás ügyvezető elnök számokkal alátámasztva értékelte a 2016-os parlamenti választások eredményeit. Hadnagy Dénes MKT-elnök a rendszeresen megtartott küldöttgyűlésekről, a folyamatos kapcsolattartásról, a szakbizottságok tevékenységéről olvasott fel tájékoztatót. Péró Tamás ügyvezető elnök ismertetője után elfogadták a 2016-os költségvetés végrehajtásáról szóló határozattervezetet. Ugyancsak Péró Tamás ismertetőjében hangzott el az a határozattervezet, amely értelmében az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének helyi és kerületi szervezetei 2017. február 17-ig kötelesek jelezni az Ügyvezető Testülettel a közgyűléseiknek a február 17. és április 30. között megtartandó időpontját. Ugyanakkor február 17-ig a jelzett tagszervezetek kötelesek lezárni a 2016-os pénzügyi évet, illetve a központ felé jelezni a tagsági díjat fizető tagok számát, behajtani a hátralékokat. Ugyancsak Péró Tamás olvasta fel a Megyei Küldöttgyűlésnek az elnök által, 2017. május 20-án 10 órára az Arta moziba történő összehívására szóló határozattervezetét. A jelzett határozattervezeteket megszavazták.
A továbbiakban Hadnagy Dénes ismertette az Alapszabályzat-módosító Bizottság létrehozásának a határozattervezetét. A bizottságba Faragó Pétert, Bölöni Györgyöt, Péró Tamást, Pál Norbertet és Kovács Imrét választották. Ugyancsak Hadnagy Dénes ismertette a Programmódosító Bizottság létrehozásáról szóló határozattervezetet. A Bizottságba Bognár Leventét, Szabó Mihályt, Hadnagy Dénest, Derzsi Csabát és Farkas Viktóriát választották.
A 10 napirendi pont szerinti Megyei Választási Bizottság megalakításáról szóló határozattervezetet Péró Tamás ismertette. A bizottságba Hadnagy Dénest, Tóth Piroskát és ifj. Zágoni Szabó Andrást választották.
Zárszóként Faragó Péter megyei elnök bejelentette: az RMDSZ következő SZKT-ülését május 13-án Zilahon vagy Besztercén tartják, ahova az Arad megyei SZKT-tagok közé javasolja Kovács Imre nagyperegi polgármestert, akit a közelmúltban Ezüstfenyő-díjjal tüntettek ki.
Oktatási fórum szükséges
Az egyéb napirendi pontban Derzsi Csaba a kulturális rendezvényekre szakosodott civilszervezetek vezetőinek a figyelmét hívta fel a március 1–30. között benyújtható pályázati lehetőségekre. Kovács Imre nagyperegi polgármester megköszönte az Ezüstfenyő-díjat, ami további, még hatékonyabb munkára serkenti.
Hadnagy Dénes a szaktestületek közötti együttműködés fontosságára hívta fel a figyelmet. Erdélyi István a nagypiacon működő vállalkozóknak, árusoknak az oda tervezett Egyesülési emlékmű miatti tiltakozására hívta fel a figyelmet. A kérdésben Bognár Levente kifejtette: eredetileg az emlékművet a ligeti tó közepére tervezték, de a városi tanács, amelyben az RMDSZ-nek csupán 2 szavazata van, megváltoztatta a határozatot.
Bíró Zoltán az iskolaigazgatók közelmúltban lezajlott vizsgáztatási kálváriájának a felvetésével egy vitafórumnak a témáját szolgáltatta, amihez sokan hozzászóltak. Véleményünk szerint a téma „megér még egy misét”, vagyis Király András oktatási államtitkár és Pellegrini Miklós helyettes főtanfelügyelő jelenlétében egy oktatási fórum összehívása szükséges.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2017. február 22.
Megalakul az AMISZ Nagyzerinden
A Nagyzerind községbeli fiatalok ismét összefogtak és megalapították a zerindi AMISZ-t. A fiatalság 14 tagja jött el a szombati megbeszélésre, de reméljük, hogy a közeljövőben ez a létszám még bővülni fog.
Pál Norbertnek, az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet (AMISZ)  elnökének és Vas Barbarának köszönhetjük, hogy megalakulhatott a Zerindi AMISZ, utóbbit a csapat megszavazta a fiókszervezet elnökének. Ezek után két alelnököt választottak meg Seres Eszter és Simándi Roland személyében, végül pedig Toda Ildikót titkárnak. Ami a jövőt illeti: a csapatnak nagyon sok terve van, szeretnék ha a fiatalok még jobban összetartanának, annak ellenére, hogy többen is dolgoznak, vagy más városokban, esetleg a határon túl folytatják tanulmányaikat.
A  helyi fiatalok köszönettel tartoznak az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet vezetőinek, hogy meglátogatták őket, lelkesítik és tájékoztatták, hogy miért is jó AMISZ-tagnak lenni, és továbbra is számítanak a segítségükre. 
 Zerindi AMISZ fiókszervezete
Nyugati Jelen (Arad)
2017. július 14.
„Pucoltam a sírfeliratokat és egy valamikori ősöm sírfeliratát olvastam”
Pál Norbert a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézet, Néprajz szakának másodéves hallgatója. Az általa előásott régi sírköveket kutatja, ez nem csak szellemi, hanem fizikai munkát is igényel.
A BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézet Kultúratudomány/művelődésszervező szakos harmadéves diákjai az elmúlt hónapban olyan kiállítást szerveztek, aminek keretében a tanszéken tanulók kutatási témáit a nagyközönségnek is bemutatták. A kiállítást először a Tranzit házban lehetett megtekinteni, utána felkerült a Bölcsészkar folyosóira, legutóbb a Vibe fesztiválon találkozhattunk vele. A bemutatott témákból nyújtunk ízelítőt – a diákoktól kérdeztük meg, miért fontos számukra kutatási területük, mit tartanak a legvagányabbnak benne, illetve mi érdekli még őket a nagyvilágból. Összesen nyolc interjú készült. Ebben a részben Pál Norberttel beszélgetünk, aki a Tényképek kiállítás az általa előásott régi sírkövekről készült fotókból mutatott be. Ezen kívül leginkább a lovaskultúra érdekli.
Miért érdekel a tárgyi kultúra, ezen belül a sírkövek, sírjelek kutatása? Mivel falun nőttem fel, ott szocializálódtam, olyan tárgyak vettek körül, amelyek általában a falusi közegekben mind megtalálhatóak: gazdálkodásban használatos eszközök, stb. Mindehhez persze kapcsolódik tudás, hogy miként és hogyan használják ezeket. Kisrégiónkban az ún. archaikus szellemi kultúra (vallásos képzetek, hiedelmek) nem maradt fent olyan gyakorisággal, mint a katolikus térségekben. Ennek okán mindig is a tárgyi kultúra keltette fel az érdeklődésemet.
A sírkövek, sírjelek teljesen elkerülték a figyelmemet eddig, természetesnek vettem, hogy 3-4 generáció után kivesznek a kommunikatív emlékezetből és elnyeli őket a föld. Viszont mind formavilágában, anyagában, mind a rajta olvasható történetekben érdekesnek találom, hogy miként reprezentálódik egy adott korszakban a halott egyén. Nem utolsó sorban mindenki fejében megfordult már, hogy a családfájában a fehér foltokat feltérképezze, erre is jó lehet egy temetőkutatás.
- Szerinted miért fontos ezzel foglalkozni?
- Kicsit úgy éreztem a kutatásom során, hogy megszakítok egy természetes folyamatot, nem hagyom, hogy az idő és a föld végleg magával ragadja a síremlékeket. Valóban így is van ez, de a síremlékek, a sírjelek szerves részei egy adott településnek, a múltról mesélnek. Kultúrtörténeti jelentőséggel bírnak, hiszen a régi sírjelek nem csak az elhunytakról hordoznak információkat (pl. a felirataik és szimbólumrendszerük által), hanem az adott kor temetkezési szokásait, halálképét is tükrözik.
- Milyen kezdeti támogatást kaptál az egyetemen a kutatásodhoz?
- Minden segítséget megkaptam a kutatásom elméleti hátteréhez, szakirodalmat, különböző terepkutatási tanácsokat, nekem csak a gyakorlatban kellett mindezt kiviteleznem.
- Melyek voltak az első általad megtett lépések a kutatás előkészítéséhez?
- A legelső lépésem, hogy felmértem a temető állapotát, amit addig is tudtam, hogy nem valami biztató, mivel a falu lakosságának száma nagymértékben lecsökkent, ennek oka többek között a zsákfalu jelleg. Ezt követve kitakarítottam a temető összes sírköve körül a bozótot, hogy pontosan dokumentálhassam kutatásom tárgyait.
- Mi volt a legvagányabb élményed a témáddal/kutatásoddal kapcsolatosan?
- Legérdekesebbnek azt találtam, amikor pucoltam a sírfeliratokat és egy valamikori ősöm sírfeliratát olvastam. Ezek közt a versbe szedett, többnyire szomorú hangvételű élettörténetek voltak a legérdekesebbek. Valamint az elsüllyedt sírok feltárása, sírfeliratok megfejtése – amit szó szerint kell érteni –, mivel az idő oly módon megviselt egy-egy sírjelet, hogy különböző kreatív technikák segítségével kellett megfejtenem a feliratokat.
- Mi volt a legcikibb élményed a témáddal/kutatásoddal kapcsolatosan?
- Igazából ilyen még nem volt, mivel az idő szűke miatt nem tudtam sok leszármazottal interjút készíteni. Viszont a 108 sír fele bozótban volt, ahhoz, hogy digitalizálhassam és beolvashassam őket, ki kellett takarítanom a temetőt. Mindezt magamban csináltam és nem is vágytam igazán segítségre, főképp nem egy - újabban mindenhol felbukkanó - medvére. Mit jelent számodra fiatal kutatónak lenni terepen, amikor csak magadra számíthatsz? Egy kihívás számomra, de pozitív értelemben, mivel azt kutatom, ami érdekel.
- Amikor terepen voltál, melyek voltak azok a mentális kapaszkodók, amelyek segítettek abban, hogy véghezvidd, amit elkezdtél?
- Személyes kötődésem olyan mértékben is jelen volt a kutatásban, hogy sok elhunyt valamikori hozzátartozóm nyugszik a temetőben. Talán ez volt az, hogy olyan neveket olvastam le a sírjelekről, amik jóleső érzést keltettek bennem. Valamint az, hogy tisztább képet kaptam a családfám kiegészítéséhez.
- Hogyan hasznosítod ezt a kutatást a tanulmányaidban, hogyan a mindennapokban?
- Tanulmányaimban már rögtön a következő félévben hasznosíthattam, amit ebben a kutatásban megtapasztaltam. Mivel már olyan adatbázis volt a fejemben, amivel egy következő tantárgy tematikáját példázták, és sokkal tisztább képet kaptam már rögtön az óra alatt az új tananyagról. A mindennapokban ezután sokkal inkább megfigyelem egy település temetőkultúráját, ami által már következtetéseket vonhatok le az adott településről, anélkül, hogy bárkivel is szóba állnék. Melyek azok a dolgok, amiket nem az egyetemen, hanem a kutatási gyakorlat során tanultál? Az epitáfiumok dokumentálása során az erózió pusztította sírkövek beolvasásakor a technikákat magam találtam ki, ezt előtte nem tanították meg nekem
- Ezen kívül milyen kutatási területek érdekelnek?
- Első sorban nem ez a fő érdeklődési területem, hanem a gazdálkodás, ezen belül a ló és a lóval kapcsolatos tudások a népi kultúrában. Továbbá a lovaskultúra, a klasszikus lókiképzéstől egészen a „legújabb” (igazából nincs ilyen, mert amióta létezik a ló és ember kapcsolat, azóta ugyanúgy viszonyulnak egymáshoz, mivel egyiküknek sem változott az alaptermészete) kiképzési formákig, valamint lóábrázolások a képzőművészetekben, egyszóval minden, ami "hasonLó". Ezek mellett a fafaragás, pásztorkultúra. Ahogy a lovas témánál sem, ennél sem állok meg az elméletnél, mindkettőt gyakorlom is.
(az interjút Molnár Bea készítette) Transindex.ro
2017. július 17.
Pál Norbert maradt az AMISZ élén
Július 15-én megtartotta küldöttgyűlését az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet, ahol az egyik napirendi pont az elnökválasztás volt.
Pál Norbert mellett Wager Evelyn jelölt indult a címért, a titkos szavazás végeredménye alapján Pál Norbert 22 szavazattal megnyerte a választást. Ellenfele, Wager Evelyn 15 szavazatot kapott.
A régi-új elnök a tisztújítás után azt nyilatkozta: „Köszönöm szépen a bizalmat! Megyünk tovább! Hajrá AMISZ!”
Pál Norbert 2014. február 24-étől van az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet élén.
Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)
2017. szeptember 5.
Ifjúsági Konferencia az AMISZ 25 éves születésnapján
A mindenkori elnökök Hűség-díjat kaptak
Az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet (AMISZ) az elmúlt hétvégén szervezte A jövő a kezünkben van elnevezésű ifjúsági konferenciát, ekkor ünnepelték a szervezet fennállásának 25. évfordulóját is.
A hetedik alkalommal sorra kerülő háromnapos konferencia megnyitóján jelen volt Oltean Csongor Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) elnöke, Pál Norbert AMISZ-elnök és Bognár Levente aradi alpolgármester, valamint az ifjúsági szervezet tagjai, meghívottak és egykori elnökök, akiket az AMISZ kitüntetéssel jutalmazott.
Az idei konferencia előadásai érintették a mezőgazdaságot (Nagy Zsolt falugazdász arról beszélt, hogy milyen jövő vár a mezőgazdaságra, milyen lehetőségek rejlenek benne), a függőséget (világháló, közösségi oldalak okozta függőségekről beszélt Sipos Gabriella pszichológus), Faragó Péter parlamenti képviselő pedig a bukaresti fiatalok jövőbelátásáról beszélt a résztvevőknek.
Az esemény egyik kiemelkedő momentuma volt, amikor az AMISZ egykori elnökeit díjazták: szám szerint öt Hűség-díjat osztottak ki, a helyszínen négyen – László Lajos, Albert László, Derzsi Csaba és Szabó Mihály – vették át a díjat, Lészay Ildikó egyik ex-elnök nem volt jelen a konferencián, de a kitüntetés természetesen neki is jár.
Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)
2017. december 6.
Mikulásjárás tekergő mesemondókkal
A Tekergő Meseösvény mesemondóinak ráhangolójával szervezte meg idén az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet (AMISZ) a megye magyar gyermekeinek a Mikulásjárást, melynek első szakaszára december 5-én délelőtt került sor a Jelen Ház nagytermében.
A két részben – 10, illetve 12 órától – érkező gyermekeket (óvodások és kisiskolások) Hajós Erika és Gregus László mesemondók várták A Mikulás megmentése című mesével, melyet nagyszerű előadásmódban tekinthettek meg a kicsik.
A mese végére a kellőképpen felfokozott hangulatban, dalolás közepette megérkezett a Mikulás a közönség nagy örömére, és természetesen minden gyermek ajándékcsomagot kapott, amit a krampuszok segítettek kiosztani.
Az AMISZ idén összesen 600 csomagot készített, ebből 370-et Aradon, 150-et Pécskán, 80-at pedig Zimándújfalun osztott ki a Mikulás – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Pál Norbert, az ifjúsági szervezet elnöke.
„Támogatónk most is az Arad megyei RMDSZ, a Municípiumi Kulturális Központ és az Arad Megyei Kulturális Központ, partnerünk a Pro Identitas Egyesület és az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete” – tette hozzá az elnök.
Pécskára és Zimándújfalura ma, azaz december 6-án megy az AMISZ-Mikulás, partnerei ebben a pécskai RMDSZ és a helyi Nőszervezet, valamint a zimándújfalui AMISZ. Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)