Elítélik a székely gárdisták és vármegyések március 15-i, kolozsvári megnyilvánulásait
Elítéli az Új Magyar Gárda Mozgalom Győri Wass Albert Zászlóalj Székely Szakaszának, valamint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) március 15-i kolozsvári megnyilvánulásait szinte valamennyi magyar politikai és ifjúsági szervezet. A lapunk által megszólaltatott ifjúsági és politikai vezetők egybehangzóan úgy fogalmaztak, hogy a magyar szélsőséges szervezetek megjelenésükkel és cselekedeteikkel nagyon sokat ártottak a kincses városi magyarság amúgy sem túl fényes helyzetének. Valamennyien egyetértenek abban is, hogy hiba volt „Székelyföld nem Románia” táblával felvonulni, főleg, hogy a kincses városnak földrajzilag sincs köze a Székelyföldhöz.
Meg kellene próbálni eltávolítani valamennyi szélsőséges szervezetet a nemzeti ünnepi megemlékezésekről – vallják szinte egyhangúlag a kolozsvári március 15-i ünnepségen részt vevő ifjúsági és politikai szervezetek. A Krónika annak kapcsán kérdezte a civil szféra és a politikum képviselőit, hogy a kincses városi megemlékezésen felvonult az Új Magyar Gárda Mozgalom Győri Wass Albert Zászlóalj Székely Szakasza, valamint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom több képviselője is, akik egyenruhájukkal, az árpádsávos lobogóval, illetve a HVIM zászlójával már eleve felkorbácsolták a kedélyeket, az általuk felmutatott, „Székelyföld nem Románia” tábla pedig további olajat öntött a tűzre. A román sajtó ugyanis kevés kivétellel nem is számolt be magáról az eseményről, annak jelentőségéről a magyar közösség számára, ehelyett szinte valamennyi híradás a szélsőségesekről szólt, s olyan híresztelések is szárnyra kaptak, amelyek szerint maga Cseke Attila RMDSZ-es egészségügyi miniszter vitte a székelyföldes táblát.
Összemossák a résztvevőket
A gárdisták és HVIM-esek jelenléte a rendőrség akcióira is kihatott: sokak szerint azért fordulhatott elő, hogy a rendőrök három KMDSZ-es, alig 20 éves szervező diáklányt elvittek az egyik főtéri rendezvény helyszínéről, mert már a résztvevőket és szervezőket is összemosták a szélsőséges nacionalistákkal. „A Kolozsvári Magyar Diákszövetség sajnálatosnak tartja, hogy bizonyos források párhuzamot véltek felfedezni az Új Magyar Gárda Mozgalom Székely Szakaszának rendőrségre kísért képviselője, valamint a KMDSZ-önkéntesek ügye között. Sajnálattal tapasztaltuk az ünnepet kisajátítani kívánó, és az önnön céljaikat előtérbe helyező mozgalmak megjelenését. Az intézkedő rendőrök egy félreértés okán eleinte gárdista-szimpatizánsnak gondolták a KMDSZ szervezőit, az ügy azonban rövidesen tisztázódott” – áll a KMDSZ lapunkhoz eljuttatott közleményében.
Kovács Péter (RMDSZ): meggondolatlanság volt
Várható volt, hogy a román sajtó – véletlenül vagy sem – összekeveri a résztvevőket – nyilatkozta lapunknak Kovács Péter kolozsvári RMDSZ-es politikus, a szövetség ügyvezető alelnöke. „Meggondolatlanság Kolozsváron egy olyan táblával felvonulni, amelyen az áll, hogy a Székelyföld nem Románia. Igenis Románia része, s Románia része lesz akkor is, ha autonómiája lesz. Kevesen akarnak független államot, illetve alagúttal vagy légi csatornával Magyarországhoz csatlakozni” – fogalmazott a politikus, aki szerint noha demokrácia van, s mindenki ott ünnepel, ahol éppen akar, de ilyen „kényes környezetben” mint Kolozsvár is, kár provokálni, hisz minden ilyen megnyilvánulás feladott labda a román sajtó képviselőinek, ők pedig rendszerint élnek is a leütés lehetőségével. Kovács Péter szerint ugyanakkor ritkán jöhetett volna éppen ennyire rosszkor ez a sajtóvisszhang. „Elfogadásra vár a kisebbségi törvény, a tanügyi törvény módosítása, illetve a régióátszervezési jogszabály. Ha egy ilyen meggondolatlan cselekedet miatt startból elutasítanak a kollégák, nagyon nehéz érvényesíteni az érdekeket” – véli a politikus, aki szerint az emberek a nemzeti ünnepen ünnepelni és nem hőzöngeni akarnak, ezért abban bízik, hogy a jövőben a szélsőséges megnyilvánulások mindkét oldalon tompulni fognak.
László Attila kolozsvári RMDSZ-es alpolgármestert tegnap nem sikerült elérnünk, korábban viszont a Citynews internetes portálnak úgy nyilatkozott, nem ért egyet azzal, hogy a HVIM és a székely gárda képviselői felvonultak a kolozsvári március 15-i megemlékezésen, mint ahogy azzal sem, hogy a „Székelyföld nem Románia” táblát is magukkal hoztak. „Aggódom amiatt, hogy felütötte a fejét ez a jelenség. Soha nem voltam híve a hasonló megnyilvánulásoknak, s soha nem fogok tudni egyetérteni semmiféle szélsőséges megnyilvánulással” – fogalmazott László Attila.
Gergely Balázs (EMNT): ki kellene tiltani a szélsőségeket
Hasonlóképpen nyilatkozott lapunknak Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei elnöke. Mint hangsúlyozta, mindenkinek joga van elmondani, amit akar, amíg tette nem ütközik törvénybe, azonban nem mindegy, hogy cselekedete milyen eredménnyel jár. „A provokáció határát súrolta a székely gárda és a HVIM felvonulása. Az sem lepne meg, ha vezetőik a titkosszolgálatok küldetését hajtanák végre, hiszen mindenre rátelepednek. Látjuk, hogy Magyarországon is mik történtek. Az igazi gond az, hogy megjelenésük, stílusuk, hőbörgéseik a mi rendezvényünket is minősítik” – fogalmazott Gergely Balázs, aki szerint a szervezőknek kellene kezelniük a hasonló helyzeteket, s jövőre meg kellene próbálni akadályozni részvételüket a hasonló rendezvényeken.
„Tudom, hogy törvényes eszközökkel nem lehet megakadályozni részvételüket, de ki kellene tiltani őket valamiféleképpen, mert nagyon sokat ártanak. Azután pedig hazamennek a Székelyföldre, minket meg itt hagynak a nem túl rózsás, sőt kimondottan rossz helyzetben” –mondta a politikus. Hozzátette: a gárdisták, miután vezetőjük fasiszta jelképek használata miatt elvitte a rendőrség, úgy viselkedtek, mint a legszélsőségesebb futballhuligánok. Mint emlékeztetett, a fiatalok „Gyarmatosítók takarodjatok”, „Vesszem Trianon” jellegű szlogeneket skandáltak a város főterén, miután az ünneplő tömeg már szétoszlott.
Sándor Krisztina (MIT): mindig találnak valamit
A szintén szervező Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke, Sándor Krisztina lapunk kérdésére úgy nyilatkozott: a nemzeti ünnepen mindenkinek ott van a helye, mindenkinek joga van felvonulni, koszorúzni. „Nincs rosszalló véleményem a székely gárda és a HVIM felvonulásáról. Nem történt provokáció, sem rendbontás. Nem zavarták az esemény lebonyolítását, alkalmazkodtak a jó előre megállapított forgatókönyvhöz” – fogalmazott. Mint mondta, sajnálja viszont, hogy a sajtó egy kalap alatt tárgyalt valamennyi résztvevőt, de szerinte minden évben találtak valami kivetnivalót. Példaként azt hozta fel, hogy néhány éve még attól volt hangos a román sajtó, hogy Kolozsvár központjában népviseletbe öltözött fiatalok vonultak fel piros–fehér–zöld zászlókkal kezükben a magyar nemzeti ünnepen. A táblának szerinte sem volt helye a megemlékezésen, azonban szerinte a gárdista egyenruha, az árpádsávos zászló nem minősülhet önmagában provokációnak. „nem szeretném, ha odajutnánk, mint Magyarországon, ahol a fehér ing-fekete mellény kombináció lassan nem hordható” – véli Sándor Krisztina, aki szerint pont olyan mértékben érzékenyek a románok a magyar szélsőségekre, mint amilyen érzékenyen érintette az erdélyi magyarságot, hogy a román nacionalista Új Jobboldal Sepsiszentgyörgyön demonstrált tavaly december elsején.
Hívták vagy nem hívták?
Az Új Magyar Gárda Mozgalom Győri Wass Albert Zászlóalj Székely Szakaszának szóvivőjétől, Keresztes Nándortól azt kérdeztük, miért esett választásuk éppen Kolozsvárra. „Erre a kérdésre nem válaszolhatok, a parancsnokság megtiltotta” – hangzott válasza, majd újabb kérdésünkre kiderült, hogy az egy nappal korábban fasiszta jelképek használata miatt a rendőrőrsre bekísért Balázs Pál Gergely tiltotta meg, hogy erre a kérdésre választ adjon. Hozzátette: „a szervező Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Kolozs megyei szervezete meghívására érkeztek a kincses városba”. „A problémákat nem szabad a szőnyeg alá söpörni. Örvendünk, hogy sokévnyi elfojtás után Kolozsváron is beindult a magyar nemzeti mozgalom” – fogalmazott Keresztes, aki szerint eleve diszkrimináció, hogy a román szélsőségesek szabadon felvonulhatnak, miközben a székely gárda tagjait rendszerint elviszi a rendőrség. „Szorítóba vagyunk bepréselve. Ma-holnap odajutunk, hogy a Székelyföldön sem lehet magyarul megszólalni, ünnepelni” – szögezte le a szóvivő.
Sándor Krisztina, a szervező MIT-elnöke egyébként lapunknak cáfolta, hogy a HVIM részt vett volna a szervezésben. Mint tájékoztatott, a vármegyések kérték korábban, hogy csatlakozhassanak a szervezést felvállaló kilenc ifjúsági szervezethez, ezt azonban nem minden szervezet támogatta, így maradt az eredeti felállás.
Bálint Eszter. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Kettős hatósági mérce a román és magyar szélsőségesek ellen
A vaskeresztet viselő román fiatalok ellen nem indul eljárás
A kolozsvári városi bíróság mellett működő ügyészségnek fél évre volt szüksége ahhoz, hogy eljárjon az RMDSZ Kolozs megyei szervezete által az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) szélsőséges nacionalista szervezet szélsőségesei ellen március 26-án benyújtott feljelentés ügyében. Ştefan Cubleşan ügyész úgy döntött: lévén, hogy a tettesek először követtek el ilyen bűncselekményt, de nem büntetett előéletűek és nem jelentenek veszélyt a társadalomra nézve, nem indít bűnvádi eljárást ellenük, csupán személyenként 400 lejes adminisztratív büntetést ró ki rájuk. Az ügyész elismeri: a 2002-ben elfogadott 31-es számú sürgősségi kormányrendelet értelmében az említett személyek valóban bűncselekményt követtek el. Érdemes megjegyezni, hogy a Székely Gárda fiataljai ellen hivatalból indított nyomozást az ügyészség a március 15-i megnyilvánulásuk miatt, az ügyben pedig még nem született döntés.
Az ügyészségi irat szerint április 4-én ismeretlen tettesek ellen indult nyomozás, azonban az ügyészség kérésére, a RMDSZ Kolozs megyei szervezete által a feljelentéshez csatolt fényképek alapján a kolozsvári rendőrségnek sikerült azonosítania az elkövetőket. Így augusztus 8-án Alexandru Adrian Moldovan, Alexandru Mihai Bradea és Sergiu Cristian Pop ellen bűnvádi nyomozás indult, és valamennyiüket kihallgatták az ügyészségen.
Érdekes módon, az ügyészségi irat szerint a kolozsvári illetőségű, 22 éves, középiskolai végzettséggel rendelkező munkás, Alexandru Adrian Moldovan azt nyilatkozta az ügyészeknek, hogy nem náci jellegű jelvényt viselt a kabátján, hanem egy olyat, amely „az indián tavasz hírnökének szimbóluma”. Hozzátette: a dzsekit egy kolozsvári turkálóban vásárolta, de időközben elajándékozta valakinek, ugyanakkor vétlennek vallotta magát. Ráadásul azt is hozzátette: nem tagja az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) szervezetnek. Az ügyész megállapítja: nem lehet figyelembe venni az elkövető tanúvallomását, a szakirodalom tanulmányozása során ugyanis fény derült arra, hogy Alexandru Adrian Moldovan valóban a második világháború során a nácik által hordott jelképeket viselt.
Ha születésnapi ajándék, akkor vaskereszt
A másik vádlott, az aradi illetőségű, Kolozsváron egyetemi tanulmányait végző Alexandru Mihai Bradea azt nyilatkozta az ügyészségen, hogy születésnapi ajándékként kapta a március 14-én viselt nyakláncot, amelyen szerinte nem vaskereszt lógott. A helyszínen készített felvételekből az ügyész megállapította: igenis vaskeresztről van szó. Az ügyészségen adott nyilatkozatában Alexandru Mihai Bradea továbbá azt állította: a láncot időközben elvesztette, és ő sem érzi felelősnek magát bűncselekmény elkövetésében. Az ügyész megállapítása szerint a vádlott nyilatkozata nem mérvadó, a szakirodalom szerint ugyanis Alexandru Mihai Bradea valóban vaskeresztet viselt az említett dátumon.
Érdekes módon a harmadik vádlott, Sergiu Cristian Pop meg sem jelent az ügyészségen, holott „törvényesen beidézték” – áll a dokumentumban. Az ügyész megállapítja: a bizonyítékként benyújtott felvételekből nem derül ki egyértelműen, hogy a dicsőszentmártoni (Maros megye) illetőségű, 22 éves fiatalember valóban tiltott jelvényeket viselt volna, így esetében nem állapítható meg a bűncselekmény elkövetése.
Ştefan Cubleşan ügyész elrendelte: nem indul bűnvádi eljárás az érintett személyek ellen, de Alexandru Adrian Moldovan és Alexandru Mihai Bradea esetében 400–400 lejes adminisztratív pénzbírságot rótt ki.
Fellebbez az RMDSZ?
Latolgatjuk, hogy fellebbezzünk-e vagy sem. A napokban lesz egy szűk körű vezetőségi gyűlésünk, amelynek keretében megbeszéljük a kérdést – nyilatkozta a Szabadságnak Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ-szervezet alelnöke, a büntető feljelentés benyújtásának kezdeményezője.
Amint arról lapunk több ízben beszámolt, március 26-án az RMDSZ Kolozs megyei szervezete nevében Molnos Lajos ügyvezető elnök büntető feljelentést tett az Új Jobboldal március 14-i tüntetése és felvonulása kapcsán. Az iratot és a különböző forrásokból szerzett felvételeket Csoma Botond városi tanácsos, megyei alelnök iktatta az ügyészségen. – Kiderült, hogy a román rendőrség kettős mércét alkalmazott, és nem lépett fel egységesen a szélsőségesek ellen. A birtokomba jutott felvételek alapján egyértelmű, hogy március 14-én az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) tüntetői náci jellegű jelvényeket viseltek – fogalmazott akkor a politikus.
Világos, hogy a hatóságok kettős mércét alkalmaznak, az Új Jobboldal szélsőségesei ellen ugyanis az RMDSZ-nek kellett büntető feljelentést tennei, míg az Új Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Mozgalom Győri Wass Albert Zászlóalja székely szakaszának képviselői ellen hivatalból indítottak bűnvádi nyomozást.
A székely szakasz parancsnoka, Balázs Pál Gergely tegnap a Szabadságnak elmondta: nemrég járt az ügyészségen, ahol nyilatkozatot kellett adnia. – Azt mondták, tiltott jelképeket viseltünk, s emiatt 3 hónaptól 5 évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatnak. Ugyanakkor azt is sugallták, hogy pénzbírsággal megúszhatom – nyilatkozta lapunknak a „szakaszparancsnok”.
KISS OLIVÉR. Szabadság (Kolozsvár)

Az oroszhegyi Jézusfaragó
Miközben a Hargitán keresztül Oroszhegy irányába robog velem az autó, Nyirő József ismeretlen Jézusfaragó embere jut eszembe. Én is egy afféle Jézus-faragó emberhez tartok. De halál és szenvedés keresztfáinak tövében egy hitében megerősödött, életigenlő embert találok.
Pál Gergely szobrász, fafaragó, 1956-ban született Oroszhegyen. Családjával jelenleg is itt él. Elemi iskolás éveiben bár a rajzolás, agyagozás vonzotta, tanulmányai folytatásaként 1974-ben a székelyudvarhelyi szakközépiskolából szakképesített lakatosként került ki. Székelyudvarhelyen ezt követően egy évig Maszelka János festőművész tanítványa volt. 1976-ban Temesvárra költözött, majd a kötelező katonai szolgálat letöltése után a Ion Vidu képzőművészeti líceumba iratkozott. Temesvárról családjával 1982-ben tért haza Oroszhegyre, autodidakta művészként szülőfalujában kezdte el a fafaragást is. Munkái között szakrális, népi és vadász jellegű szobrok és domborművek egyaránt megtalálhatók. Alkotásai Németországba, Ausztriába, Belgiumba, Oroszországba, sőt a tengerentúlra is eljutottak, de a legtöbb munkája magyarországi megrendelőkhöz került.
Az oroszhegyi templom kapuja előtt magas, csontos testalkatú, de nyugodt, halk szavú ember lép oda hozzám. Én vagyok a fafaragó – mutatkozik be. Csak így, egyszerűen. Kezében a templom méretes kulcsával rögtön beljebb invitál. Javasolja, mielőtt jövetelem céljaként műhelyében leülnénk és belevágnánk a beszélgetésbe, nézzük meg néhány, a faluban található alkotását. Elsőként a templomba lépünk, ahol a művész tizennégy részes domborműsorozatában Jézus Krisztus Golgotára vezető útját és szenvedéstörténetét örökítette meg. Sorra vesszük szemügyre a 90-es években készült, falat díszítő alkotásokat: s míg én a fotómasinériámmal forgolódom, a vendéglátóm egy-egy domborművet leakasztva és a fény felé tartva a képek különleges részleteit mutatja. Jóleső érzés megtapintani, helyenként ujjammal követni a véső útját. Állítólag újabbak kellenének, mert a mostaniak nem elég színesek, és misék alatt nem köti le kellően az ifjú tekinteteket. Megnyugtatom: az enyémet elbűvölte, igaz, fiatal már én sem vagyok.
„Nekem teljesen más a felfogásom – nyílik meg lassan beszélgetőtársam. Sokan mondják, hogy a középkor sötét volt. Emberileg, lelkileg abszolút nem volt sötét. Ilyen alapon azt is mondhatnánk: parázna barokk. A középkor utáni reneszánsz világban, a humanizmus idején elszabadult minden. Olyan festmények, szobrok, műalkotások készültek a gótikában, amiknek Michelangelo vizet sem vihet. Michelangelo hatalmas, nagy volumenű munkákat alkotott, de egy az egyben lemásolta az embert. A vége felé ő is rájött, hogy nem ez a csúcs. A lamentációt, azt a momentumot, amikor Jézus testét leveszik a keresztfáról, végül ő is másképp, nem a tökéletes formában, hanem vékonyan faragta meg, Ő akkor már tudta, hogy a művészetben milyen kapukat kell kitárni. Az, hogy valamit szépen lerajzolsz, az még nem sok. A művészetnek ezen túl kell lépnie” – hangsúlyozza.
Az istenházából a helyi közbirtokosság épületébe, majd egy magánházba térünk be, ahol a házigazdák jóvoltából nagyobb, legalább ötven alkotásból álló gyűjteményt tekinthetünk meg: a falakat borító, mindennapi élethelyzeteket, népi szakmákat, vadászati témákat feldolgozó domborművek mind-mind Pál Gergely keze munkájának bő harminc esztendő alatt termett gyümölcsei.
Pál Gergely famegmunkálás iránti fogékonyságára és rajongására némiképp magyarázatként szolgál, hogy fából készült dolgok között cseperedett fel: a nagyapja asztalos, édesapja pedig kerekes és ács volt. A művészeti pálya választása azonban már korántsem volt egyértelmű.
„Közepes tanuló voltam. Sokszor kikaptam a szüleimtől ezért-azért, tekergésért, halászásért, madarászásért. Iskoláskoromban, amikor egy szép rajzot elkészítettem, a tanáraim legfeljebb megdicsérték és hazavitték, de nem támogattak, bátorítottak, a művészet útján nem indítottak el. Tehetségesnek éreztem magam, de nem tartottam igazán fontosnak. A mai gyermekek e téren is más helyzetbe vannak. Én is először rajzolgattam, s kőbe kezdtem faragni, elemi végén agyagozni. Amikor elemista tanulóként Nagy Endre, ma is élő tiboldi tanáromat először hallottam művészetről beszélni, a szó pozitív értelmében rendesen beleborzongtam, annyira fellelkesültem, felvillanyozódtam. Sokszor eszembe jut, és azóta is többször átéltem azt az érzést. Az nekem meghatározó volt” – eleveníti fel beszélgetésünk közben vendéglátóm.
A fafaragás mellett – a lakatosdiplomát eredményező szakiskolai évek, majd a hatesztendőnyi temesvári kitérő után – végül a nyolcvanas évek elején szülőfalujába hazatérve kötelezte el magát. Régi rajzokat, vázlatokat terít az asztalra. Egyes papírosok részletesen kidolgozott mintákat, népi motívumokat, mások – modellként szolgálva korábbi alkotásokhoz – a földművelő, állattartó, erdőlő, használati eszközeit készítő, vagy éppen búsuló, mulató székely ember mindennapjait, pillanatképeit örökítik meg. Más íveken látszólag hanyagul odavetett körvonalak sokaságából Mária-képek és különböző angyalábrázolások emelkednek ki. Repertorjába időközben a bútorfaragás is bekerült: gyönyőrű, részletesen kimunkált – engem személy szerint az egykori nemesi kastélyok berendezéseire emlékeztető – faragott vadászszékek, asztalok sokasága hagyták már el műhelyét. Ottjártamkor a mester egy újabb megrendelés félkész munkadarabjaira mutatott.
Kérdésemre, hogy a fafaragást meg lehet-e tanulni, vagy ahhoz tehetség is kell, Pál Gergely sejtelmesen válaszol. „Egyszer valaki azt mondta nekem, milyen jó kézügyességed van: ez nem kézügyesség. A szobrászatnál minden az agyban dől el, nem a kézben. A kéz csak végrehajtja azt, amit felülről az agy diktál. Az anyagot formálva bármit meg lehet szépen faragni, de új dolgot teremteni, arra a szentlélek ajándékával születni kell. Az emberi testet is olyanformán kell megalkotnom, hogy látszódjon a szellemiség, Isten lelke benne. Nem mindegy, hogy egy forma – például a hasnál, a lábaknál – miként van kifejezve. Számomra a részletek kidolgozását mindig a munka elkészültének határideje szabta meg. Épp ezért nem is szeretem a határidős munkákat. Mindig megoldottam, de kényszerként éltem meg. Más az a munka, amit lelkemből jövően, teher- és időkorlát nélkül készítek. Azok nekem is szépek, azok nekem is igazán tetszenek” – vallja.
Feszületet faragni is sokféleképpen lehet, hiszen ahogy a szenvedés és a halál is ezer formát ölthet, úgy Krisztus keresztfán megtöretett és elernyedő, ereje hagyott testének is számtalan ábrázolási módja kínálkozik: a nyugalmat adótól, az atya akaratának magát alávető fiú, a megváltó keresztfán is szeretetet sugárzó tekintetétől el egészen a brutálisig, a kínok kínjait átélő, kicsavarodott testű, a fájdalomtól eltorzult arcú szenvedőig. Állítja: nincs két egyforma feszület: a lapostól a kiemeltig és a szoborként megfaragottig számtalan alkotási forma közül választhat a művész. Pál Gergely szívéhez leginkább a gótika, a román kori Krisztus-ábrázolási formák állnak közel: ez esetben a keresztfán függő Jézust jellemzően széles vállakkal, de vékony, hajolt, meggörnyedt testtartásban ábrázolják.
„Amikor nekifogok, már tudom mit akarok. Egyszerűen már látom, hogy mit hová kell tegyek. Néha éjszaka, álmomban is látom, hol kell levegyek az anyagból, hogy azt a formát megoldjam. De aztán álmomban vagy a vésőm törik el, vagy más történik…” – meséli. Egy-egy munkát az oroszhegyi fafaragó rendszerint többször is kézbe vesz: néha hosszabb-rövidebb időre félreteszi, más alkotásokat folytat, majd a gondolatai letisztulása, az elképzelt végső forma kikristályosodása után a munkadarabot újra előveszi, simítgatja, csiszolgatja, apró részleteit formálja, de ha kell, attól sem riad vissza, hogy kíméletlenül átfaragja. „De még soha nem rontottam, nem dobtam el darabot. Nincs menthetetlen darab. Úgy vagyok vele, hogy ha valami nem sikerül, azt még azért is megoldom”.
Az oroszhegyi fafaragó mester Krisztus szenvedéstörténetét már több munkában is megörökítette. Fából készült stációsorozatai és egyéb szakrális alkotásai díszítik nemcsak szülőfaluja, hanem számos magyarországi templom csarnokát is, például az őrségben levő Farkasfán, vagy éppen Létavértesen, Kerepestarcsán. Vallja: a stációképek esetében a lényeg a kompozíción és az összhatáson van.
„Fontos, hogy amikor a szemlélődő ránéz, harmonikusnak, egyensúlyban levőnek lássa. Rengeteg megoldás van az alakok kiemelésére és az alárendelésére is. Nagyon szeretem mások munkáját,
egyszerű emberek Jézus-ábrázolásait is nézni. Ebben is szintek vannak, akárcsak a lelki dolgokban ” – jegyzi meg.
Pál Gergely úgy érzi, művészi munkájában mára vízválasztó vonalhoz érkezett. Mint fogalmaz: szintet akar lépni. „Hatvanéves koromra most már nem tapogatózom, összeállt a kép, konkrétan tudom, hogy mi miért szép, és hogy következő munkáimmal merre akarok továbbmenni. Vonalat húztam magam előtt, szintet akarok lépni, és teljesen új úton elindulni. Ennek jegyében szeretném megfaragni az egész evangéliumot is” – vallja.
Még húsz évet kér az Istentől az alkotásra. Úgy véli, ennyi időre van szüksége, hogy életművét befejezze, és hogy amit korábbi életvitelével elrontott, azt helyrehozhassa.
Elárulta, a szakrális témák felé látomássorozat hatására fordult. Őszintén vallja, a bűnös emberért megfeszítettet Krisztus segítsége és ereje nélkül élete legnehezebb időszakában szenvedélybetegségétől nem tudott volna megszabadulni. Pál Gergely bár nem mondta ki, de mégis úgy éreztem, élete lezárt fejezetéhez tartozóan tekint azokra az alkotásokra is, amiket az idő tájt, életvite­léhez kapcsolódóan faragott. Ez a fajta „szakítás” művészetének is új lendületet és új kibontakozási területeket biztosított.
„Rájöttem, hogy téves, ha csak a pénzért egész életemben ivókat vagy szántóvetőket faragok. A székelység életében a vallásnak meghatározó szerepe van. A falu határában levő keresztnél a mezőre igyekvő bácsika is leveszi a kalapját, keresztet vet, térdet hajt. Ez is olyan téma, amit érdemes megörökíteni. Én hiszek abban, hogy az embernek örök élete van. Újra kell születnie, vízből és szentlélekből, úgy ahogy azt Jézus mondta Nikodémusnak. Nem mindegy, hogy az ember, ha életén keresztül vétkezik is, ha kínlódik is, de tudatában van annak, hogy ő bűnös. Annak is újra kell születnie, aki lelkileg tisztának tartja magát. Lélekben magában is fel kell építenie Isten országát. Mese nincs: át kell az ember alakuljon. Újrakezdi, újra vétkezik, ismét újrakezdi és ismét vétkezik, de fontos hogy újra és újra próbálkozzon, és törekedjen a jóra” – hangsúlyozza.
Beszélgetésünkbe Csíksomlyót is belefonjuk. Nagyon jó dolognak tartja, hogy Csíksomlyón a székelység összejár. Legalább egy évben egyszer. Mert ez erőt ad. Csíksomlyóra az is elmegy, akinek nincs hite, aki vágyik, hogy emberek között legyen. „A katolikusokon kívül is sokan elfogadják Máriát, mások pedig nem. Szerintem ez egyéni kérdés, nem mindenkinél egyforma. Van, aki a hitet és imái meghallgatását a Jó Istennél Mária által, valamelyik szent által, van, aki Jézus által kéri és kapja mag. A hit nem tesz rosszat, csakis a jót hozza ki az emberből. De azt is szokták mondani, hogy a büszkeség a hit útjában van” – figyelmeztet.
Az oroszhegyi jézusfaragó dédelgetett tervei között egy grandiózus székely kapu elkészítése is szerepel. „Elképzeltem, hogy ha én székely kaput faragnék, akkor azt hat lábra tenném. Hatalmas, Székelyföld összes tájegységének mintáját egybefogó, a székelység kultúráját, népi mintajegyeit és a magyarság történetét bemutató monumentális kapu lenne. A tervezéssel együtt jó pár év, de a fafaragókat összehívva – mint a székelyek rekviemét – meg lehetne csinálni” – sorolja.
Pál Gergely elárulta, az evangéliumi történetekhez kötődően jövő pünkösdre egy nagylélegzetű domborművel is készen akar lenni: azt a pillanatképet akarja vésőjével fába írni, amint a szentlélek megjelenik és kiteljesedik Máriára és az apostolokra. „Az egy vizsgamunka lesz. Annak a stílusjegyein már látszódnia kell, milyen úton akarok továbbmenni. De legyen úgy, ahogy a Fennvaló akarja”.
Domján Levente Hargita Népe (Csíkszereda)