Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Pál Éva
6 tétel
1999. november 16.
A Babes-Bolyai Tudományegyetem római katolikus teológiai kara november 18-20. között Teológiai Napokat szervez Kihívások a teológiában a harmadik évezred küszöbén címmel. Az előadók között van Jakubinyi György gyulafehérvári érsek /A szövetség teológiája a Tórában és Lisieux-i Szent Teréznél/, Benyik György szegedi biblikus /A Qumrán-kutatás újszövetségi vonatkozásai/, a szegedi Thorday Attila /Szent Pál evangéliuma a feltámadásról/, a budapesti piarista tanár Jelenits István /Az Apostolok Cselekedetei az újabb kommentárok tükrében/, a protestáns teológia tanára, Molnár János /Az Egyiptomból való szabadulás és az új kronológia (20. század végi archeológia kutatási eredményei és az ószövetségi kortörténet)/, Erdő Péter, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora /A vegyes házasságokkal kapcsolatos egyházi nyilatkozatok/. Ezután szekciókra osztva folytatódnak az előadások. /Teológiai Napok a katolikus teológiai karon. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 16./
2012. május 15.
Nemzeti önkép és szomszédság
Bihar megye- Május 14-19. között Félixfürdőn zajlanak az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Akadémiai Napjai. A hivatalos megnyitót hétfő délután tartották az egyik szálló konferenciatermében.
Hétfő délelőtt elnökségi ülés zajlott, a hivatalos nyitóünnepséget azonban délután tartották a Termál Szálloda konferenciatermében. A megjelenteket Veres Kovács Attila, az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Erdélyi Körének társelnöke köszöntötte háznagyi minőségében, majd Varga Pál evangélikus lelkész, az EPMSZ elnöke ismertette a bő 40 évvel ezelőtt kezdődött értelmiségi mozgalom rövid történetét, célkitűzéseit és feladatait. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke rövid áhítatában örömének adott hangot, amiért éppen most és az adott helyen kerül sor a Nemzeti önkép és szomszédság elnevezésű tanácskozásra, mivel szerinte ránk fér, hogy újból megérezzük azt, Isten kiknek lát minket, mint magyarokat, és mint a másokkal közösségben élő nemzetet, akikkel együtt akarunk gondolkodni arról, hogy milyen megvalósítható jövőképet képzelünk el magunknak boldogságunk reményében.
Biró Rozália váradi alpolgármester arra hívta fel a figyelmet: nehéz időket élünk, amikor újra és újra meg kell küzdjünk a korábban már kivívott jogainkért is, azonban rajtunk múlik, hogy elszántsággal és akarattal át tudunk-e lépni az akadályokon. Demény Péter kolozsvári író, szerkesztő azt boncolgatta: mi a beszélgetés, majd értelmezett néhány anekdotát és megfogalmazott egy „kiáltványt a rövidnadrágos attitüdért”.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro.

2014. december 29.
Újév váró koncert a PKE-n
A Nagyváradi Asszonykórus szervezésében december 26-án délután újévváró műsort tartottak a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében.
A szombat délutáni esemény rövid áhítattal kezdődött: Pálfi József várad-réti református lelkipásztor, a Csillagocska Alapítvány elnöke a kánai menyegző példázatát idézve elmondta a PKE dísztermének népes hallgatósága előtt, hogy Isten egy hatalmas menyegzőt készített elő a mennyben, amelyre mindenkit meghívott, és az a kérdés, hogy ki mivel készül arra a menyegzőre. De az egész élet, és az elmúlt év is olyan, mint egy nagy vendégség, melyben az Úrnak vagyunk a vendégei, emlékeztetett az igehirdető. Az áhitatot követő zenei műsor első részében a száz évvel ezelőtt kitört első világháborúra emlékező művek szólaltak meg. Először az est házigazdája Török Sándor szavalta el Juhász Gyula Trianon című versét, majd a Nagyváradi Asszonykórus, illetve a Váradi Dalnokok énekeltek hazafias és katonadalokat. Az asszonykórust Tasnádi Ferencz, míg a dalnokokat Márkus Zoltán irányította, utóbbiak műsorában közreműködött Fábián Tamás trombitán. A program második részében a könnyed, már a szilvesztert idéző alkotások következtek: nagy tetszést arattak a Tasnádi házaspár (Tasnádi Ferencz és Tasnádi Melinda) közkedvelt operettslágerekből álló blokkjai (Álom, álom, édes álom, Te rongyos élet, Ha én gazdag lennék, Hajmási Péter, Hajmási Pál stb.), amelyeket Thurzó Zoltán kísért zongorán, csakúgy mint a Nagyváradi Asszonykórus nótacsokra szintén Tasnádi Ferenc irányítása alatt. Az est harmadik, karácsonyi hangulatot közvetítő részét Pál Éva szavalata vezette be, majd ismét a Váradi Dalnokok következtek karácsonyi dalokkal. Thurzó Zoltán egy Chopin noktürnt játszott, majd egy újabb szavalat után a Nagyváradi Asszonykórus idézte meg a karácsonyt több kóruskompozíció megszólaltatásával. Az estet közös éneklés zárta: a kórusok és a muzsikusok együtt adták elő a Mennyből az angyalt és a Csendes éjt.
Pap István
erdon.ro

2015. május 11.
Véget értek a 6. Hunyad Megyei Magyar Napok
Barátok között
A Kárpát-medence szinte minden sarkából érkeztek érdeklődők, előadók az idei Hunyad Megyei Magyar Napokra.
A Déva főterén szombaton megtartott zárórendezvényen Winkler Gyula EP-képviselő köszöntötte mindazokat, akik több száz kilométerről, barátként jöttek el és természetesen azokat is, akik évről évre megszervezik a Hunyad Megyei Magyar Napokat, lehetőséget biztosítva értékeink ápolására és a többségi lakosság felé történő nyitásra. – A jó embereknek sok barátjuk van, és úgy gondolom, hogy a Hunyad megyei magyarság körében igen sok jó ember él, hiszen az idei rendezvénysorozatra is számos barátunk érkezett a Kárpát-medence különböző vidékeiről. Itt köszönthettük körünkben a háromszékieket, a magyarországi testvérvárosaink, testvériskoláink képviselőit Szombathelyről, Várpalotáról, Zsombóról, kolozsvári barátainkat, felvidéki vendégünket, egyszóval sok-sok olyan embert, akik fontosnak tartják a dél-erdélyi magyarság erősítését, támogatását, és akik évről évre szívesen jönnek el velünk együtt ünnepelni itt Dél-Erdélyben – fogalmazott Winkler Gyula EP képviselő.
A sokfelől érkező barátok mindannyian sajátos módon gazdagították az idei Hunyad Megyei Magyar Napokat. – Örömmel látom azt, hogy most már hatodik esztendeje megrendezésre kerülnek a Hunyad Megyei Magyar Napok, melyeket „a mi szemünk is hízlalt”. Idén Zorkóczy Zenóbia előadóművész és Egyed Edit baróti tanítónő érkezett a vidékünkről számos gyermekelőadást tartva az elmúlt héten kisebb-nagyobb Hunyad megyei településeken, és jó néhány egyéb produkciónak vállaltuk fel az anyagi támogatását, azért, hogy minél színesebb, gazdagabb, tartalmasabb legyen az itt élő magyarság ünnepe – fogalmazott Demeter László, háromszéki megyei tanácsos, a Székely–Szórvány kapcsolat lelkes támogatója.
Lélekkel fűszerezett ínyenségek
Hasonló szándékkal érkeztek Dévára a zsombóiak, akik immár visszatérő vendégként évről évre több ezer palacsintát sütnek a Hunyad Megyei Magyar Napok alkalmával. – Közel öt esztendeje alakult ki testvériskolai kapcsolat a Zsombói Általános Iskola és dévai oktatási központ között. Azóta rendszeresen részt veszünk egymás ünnepségein. Egy találkozás alkalmával derült fény arra, hogy Zsombón négy esztendeje megdöntöttük a Guiness világrekordot, 18 500 palacsintát sütve meg 24 óra leforgása alatt. Akkor kaptuk a felkérést, hogy kisebb léptékben, de Déván is süssünk palacsintát. És mi örömmel jövünk, hogy a magunk módján hozzájáruljunk az itt élő magyar közösség rendezvénysorának a sikeréhez – fogalmazott Gyuris Zsolt, Zsombó nagyközség polgármestere, aki hattagú csapat élén szorgosan keverte, sütötte a palacsintát. Fogyott is az ízes, lekváros desszert, ami immár a magyar napok egyik jellegzetes ínyencségévé vált.
Természetesen a gulyásfőzés sem maradt el. Idén hat csapat állt a 80-90 literes üstök mellett, és aprította a belevalót: húst, csülköt, kolbászt, zöldséget, pityókát, babot, gombát s keverték bele a titkos fűszereket meg sok-sok jó lelket. – Idén szarvasi barátaink nem tudtak eljönni, ezért az óriásgulyás elmaradt, de így is több száz liternyi magyaros étel (gulyás, bogrács, székelykáposzta) fő az üstökben, úgyhogy lesz miből kóstolni – mondta Kocsis Attila Levente főszervező a koradélutáni órákban, amikor már több tucatnyian sorakoztak az üstök körül türelmetlenül várva, hogy megkóstolhassák az ízletesnek ígérkező főzteket. Röpke félóra alatt ki is ürült valamennyi üst: elsőként az RMDSZ nőszervezetének kolozsvári káposztája fogyott el, de nem kellett kínálni a Téglás Gábor Elméleti Líceum csapatának gombás gulyását, a csernakeresztúriak hagyományos krumplis gulyását, illetve a dévai RMDSZ-választmány babgulyását sem. Vitték jó szívvel a Szent Ferenc Alapítvány bográcsát és a Lengyel család pityókás pörköltjét is. És a szakácsok nagy örömére szinte el sem kellett mosni az üstöket, az utolsó cseppig kitakarították. Ezután persze jól esett egy-egy lekváros palacsinta, illetve a csatószegiek sütötte kürtöskalács.
Néptáncosok és kézművesek
Közben a zene sem hiányzott. Déva régi főterén reggel óta szólt a muzsika, s mire mindenki jóllakott, benépesült a színpad. Ezúttal a csernakeresztúri hagyományőrzők mellett a Szent Ferenc Alapítvány Margaréta csoportja ropta a táncot. – 2013 óta táncolunk itt, Déván. A testvéremmel korábban tagjai voltunk a Nefelejcs néptánccsoportnak. Két éve egy felkérésre hoztuk össze az itteni csapatot Pál Éva nevelővel, s azóta igyekszünk kitartani. Jelenleg csak három párunk van, de sokfelé felléptünk az idei magyar napok alkalmával és sikerült széki, Nyárád menti, Küküllő-vidéki, illetve mezőségi táncokat is bemutatnunk – mondta Roman Cornel téglásbeli diák, a Margaréta tánccsoport vezetője.
Míg a színpadon szólt a muzsika, a téren zajlott a vásár. Idén kevesebb kézműves érkezett, úgy hogy alig győzték az érdeklődők áradatát. Szalma Zsolt kolozsvári üvegművész előtt folytonosan égett a tűz és alakultak a szebbnél szebb üveg díszek, vázák. – Tavaly is itt voltam, és jól éreztem magam. Gyermekek-felnőttek egyaránt érdeklődnek az üveg-tárgyak készítése iránt és úgy jöttem, hogy ezt itt, a helyszínen is bemutathassam, sőt, akinek kedve van hozzá, ki is próbálhassa – mondta Szalma Zsolt. Volt is bőven érdeklődő. Persze nemcsak az üvegfújást próbálgatták, hanem szívesen vásároltak a kész portékából is: a színes üvegékszerekből, illetve egyéb kézműves tárgyakból. A legnagyobb kereslet idén is a pálinkakimérő iránt mutatkozott, úgy tűnik, ez a tüzes víz fogyasztóinak, illetve a cenzor szerepét betöltő feleségeknek egyaránt kedvére való szerszám, hiszen ha az üvegre erősítik, hiába kisebb-nagyobb a pálinkáspohár, pontosan követni lehet, hogy hány deci fogy.
A kézművesek között jelen volt Orbán Ioana is, aki különleges dísztárgyakat készített papírból quilling technikával, illetve a szombathelyi önkormányzat képviseletében Németh Felicia és Horváth Boglárka Brigitta, akik textilfestésre kínáltak lehetőséget. – Immár ötödik esztendeje jövök el a Hunyad Megyei Magyar Napokra. A szombathelyi önkormányzat anyagi támogatásával különböző kézműves-foglalkozásokat tudunk itt lebonyolítani. Eddig volt már nemezelés, tűz-zománc, illetve bőrkarkötőket készítettünk. Idén textiltáskákra festhetnek az érdeklődők egyedi mintákat – mondta Horváth Boglárka, a foglalkozások közti pillanatnyi szünetben. Az érdeklődőkből ugyanis az ő asztaluknál sem volt hiány: szombaton több tucatnyi egyedi textiltáska készült Déva főterén.
A gulyáskóstolók, kézműveskedők között szép számban voltak jelen román ajkúak is. – Évről évre figyelmet fordítunk a többségi lakosság felé történő nyitásra is, a párbeszédre, és örömmel tapasztaljuk, hogy folyamatosan nő az érdeklődés nem csupán a magyaros gasztronómiai termékek iránt, hanem a kézműves-foglalkozásokon, néptánc-előadásokon is jelen van a helyi román lakosság, és szívesen ismerkednek értékeinkkel, hagyományainkkal – fogalmazott Kocsis Attila Levente főszervező.
Foci, ami többről szól
Külön mozzanata volt a zárórendezvénynek az elmúlt héten zajlott kosárlabda-, illetve focibajnokság győzteseinek, résztvevőinek a díjazása.
– Idén hat focicsapat és három kosárcsapat vett részt a bajnokságon Szászvárosról, Csernakeresztúrról, illetve természetesen a dévai Keresztesek, a lupényi Barbárock és a kolozsvári Sutyerákok is. Számunkra sokat jelent itt lenni, a Hunyad megyei magyarság körében, látni azokat az embereket, akik a végvárakon őrzik a magyarságtudatot, őrzik önazonosságukat. Jelenlétünkkel szolidaritásunkat kívánjuk érzékeltetni, de minden esztendőben számunkra is lelki feltöltődést hoznak az itt töltött napok. Csapatunk tagjai a kilencvenes években kolozsvári diákok voltak. Ma már csak ketten élünk a kincses városban, de a dévai focitornán minden esztendőben összegyűlünk feltöltődni az együttlét örömével – fogalmazott Koppándi Botond teológiai tanár, a kolozsvári csapat tagja.
Az est fénypontjának a Bojtorján koncert ígérkezett. A Pomázi Zoltán vezetésével megújult magyarországi együttes szintén jó szívvel érkezett a dél-erdélyi magyarság-ünnepre. – Erdélyi fellépéseink helyszíne általában Székelyföldön, Marosvásárhelyen van. Soha nem jártunk még Dél-Erdélyben, de annál nagyobb örömmel jöttünk el most, hogy megismerjük az itt élő embereket és azon leszünk, hogy örömöt szerezzünk nekik dalainkkal – fogalmazott a koncert előtt Pomázi Zoltán. A jó szándék nem maradt viszonzatlanul, a közönség, köztük szászvárosi, Zsil-völgyi, gyulafehérvári, kolozsvári magyarok végigdalolták az ismert Bojtorján-számokat és az együttesnek csak bőséges ráadás után sikerült leszállnia a színpadról. A jó hangulat megteremtésében jelentős szerep jutott Szabó Zolinak is, aki a magyarországi együttes előtt, illetve után ismert slágerekkel szórakoztatta a közönséget, némelyeket még táncra is perdítve. Így a magyar utcabál késő estébe nyúlt Déva főterén, sokak számára téve emlékezetessé a hatodik Hunyad megyei Magyar Napokat is.
A hivatalos zárórendezvényt követően tegnap délelőtt még némi ráadással szolgáltak a magyar közösségek: Brádon helyismereti kirándulást szerveztek a Fehér-Köröshöz, Szászvároson bográcsos finomságra várták a helyieket, Vajdahunyadon pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészei Régi magyar Cabarettelszórakoztatták a közönséget.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

2017. április 25.
Jótékonysági rendezvény a petrozsényi kápolnáért
A szeretet új életet fakaszt
Reményteli jótékonysági rendezvénnyel indították vasárnap a petrozsényi zárdaépület kápolnájának felújítását. A tágas, romos állapotában is méltóságteljes helyiségben Szász János petrozsényi plébános és Böjte Csaba OFM celebrált misét, majd a köszöntőket követően a magyarországi Nemadomfel együttes tagjai, illetve a Szent Ferenc Alapítvány dévai és Zsil-völgyi gyermekei tartottak előadást.
Házigazdaként Lönhard Andrea, a petrozsényi Jézus Szíve Kollégium vezetője köszöntötte a meghívottakat és mindazokat, akik fontosnak tartották jelen lenni ez ünnepségen, biztatni, bátorítani egymást és anyagiakkal, imával, jó szóval vállalni részt a kápolna megújulásában.
A petrozsényi zárdát 1893-ban kezdték el építeni és 1894-ben a mallersdorfi nővérek már beindították a leányiskolát, mely bő fél évszázadon keresztül nyújtott lelki-szellemi nevelést a helyi fiataloknak. 1948-ban a felekezeti oktatást beszüntették, az iskolát és az épületet államosították és ezzel elindult a hanyatlás útján. Az épület visszaszolgáltatását követően az egyház, illetve a mallersdorfi nővérek rendje a dévai Szent Ferenc Alapítványnak adta az épületet, amely 2001-ben elkezdte annak felújítását, és megnyitották a Jézus Szíve Gyermekotthont, felélesztve az évtizedek során elsorvasztott petrozsényi magyar oktatást. Ma száznál több nehéz sorsú gyermeknek nyújt nevelést, védelmet, szeretetet az intézmény, illetve az ennek teret biztosító évszázados épület, melyben osztálytermek, lakótér, étkezde, tornaterem áll a gyermekek rendelkezésére.
A még felújításra váró kápolna története kapcsán Böjte Csaba atya hangsúlyozta: nem a múlt boncolgatása a feladatunk, nem az ítélkezés és a számonkérés, hiszen Jézus sem ezt tette. A Megváltó egész élete a szeretetről, megbocsátásról, irgalmasságról szólt, kezdve a bethlehemi jászoltól, egészen a feltámadást követő találkozásokig. És ennek a szeretetnek kell munkálkodnia bennünk is, a Szentlélek által. Tekintettel a mallersdorfi nővérek bajorországi alapítójára, Böjte atya, Szent István király feleségének, a szintén bajor származású Boldog Gizellának életpéldáját állította a jelenlévők elé. Férjével 42 év házasság alatt közel 2000 templomot emeltek szerte a Kárpát-medencében és a királyné maga gondoskodott ezeknek a felszereléséről, terítők, miseruhák elkészítéséről. Öt gyermeke közül bár csak Imre herceg érte meg a felnőttkort, ő is, apja is, nevelője is a szentek sorába került. Talán érdemes lenne ma is példaként tekinteni erre a szülő–gyermek–nevelő kapcsolatra, melyben mindhárman szentté váltak. – A mi feladatunk az, hogy szeretetünk által szentté tegyük a körülöttünk élőket. Hogy gyermekeink szeressék egymást, becsüljék meg szülőföldjüket, hogy együtt, bizalommal tudjunk építkezni itt Erdélyben, a Kárpát-medencében, és ezzel a bizalommal újítsuk fel a petroszényi kápolnát is. Legyen benne újra élet, lelki program, kulturális rendezvény, öröm, jókedv és szeretet – fogalmazott Böjte Csaba atya, arra biztatva a jelenlévőket, hogy mindannyian induljanak el a szeretet és a bizalom útján. A felkérésre mintegy válaszként érkezett a rendezvény meghívottjainak szava. Tiberiu Iacob Ridzi polgármester elismeréssel és biztatóan szólt a helyi magyar közösséghez, a Szent Ferenc Alapítvány képviselőihez, teljes körű támogatásáról biztosítva őket, anyagi hozzájárulást ajánlva fel a kápolna felújításához. Hasonló támogatási szándékról beszélt Petrozsény hűséges testvérvárosának, Várpalotának polgármester asszonya, Campanari-Talabér Márta, aki hangsúlyozta, az általa képviselt önkormányzat mellett a helyi kisebb-nagyobb közösségek is támogatni kívánják a petrozsényi kápolna felújítását. A rendezvényen jelen lévők tisztelettel fogadták körükben a mallersdorfi nővérek képviselőit is, akik örömmel nyugtázták, hogy az eredeti rendeltetését visszakapott épület kápolnája is megújulhat, és szintén támogatásukat ígérték. És minden bizonnyal hasonló szándék fogalmazódott meg a rendezvény valamennyi résztvevőjében, hiszen a romosan is impozáns kápolna látványa, illetve a Csaba atya által tolmácsolt biztatás mellé még további erősítésként érkezett a petrozsényi gyermekek üde tánca és dévai társaik kedves színpadi előadása. Utóbbiak Pál Éva nevelőnő irányításával adták elő a Néma Leventét, szép tiszta kiejtéssel, fiatalos bájjal mutatva be a középkori szerelmi históriát. A rendezvénynek szívet melengető mozzanata volt a budapesti Nemadomfel együttes fellépése is. Az erdélyi turnéra indult, különböző fogyatékkal élő fiatalok nem csupán fizikailag bírták táncra a jelenlévőket, de lelküket is dalra fakasztották. Remélhetőleg a szívből dalolt Soha nem adom fel! napról-napra elszántabban hangzik majd a petrozsényi kápolna falai között és azon kívül is családjainkban, templomainkban, iskoláinkban.
Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)

2017. augusztus 28.
Mozgásra nevelt, élményt adott (Dimény Olga évtizedei)
Dimény Olga, vagy ahogy a baróti Tanulók Klubjának legendás vezetőjét Erdővidék-szerte ismerik, Olgi néni szeptembertől nyugdíjba megy. Nehéz elhinni, hogy az örökké energikus, folytonosan szervező és gyermekeiként szeretett tanítványaival elfoglalt tanárnő visszavonul, s otthonról szemléli majd a világot – nem az a fajta. Valószínűleg nem is lesz úgy: arra készül, amíg még hívják, óraadó tanárként visszajár a bő húsz éven át szolgált intézménybe, hogy jelenlegi csoportjait oktassa. Nem hagyja el az általa alapított és szakmai berkekben az idő folyamán országos népszerűségre szert tevő Barót Kupa elnevezésű nemzetközi tánc- és tornafesztivált sem. Egy szó mint száz: Olgi néni nagyon aktív nyugdíjas lesz.
Korán választott hivatást
– Egy nagybaconi leánykában a hatvanas évek végén miként érlelődik meg a gondolat, hogy testnevelő tanár legyen?
– Én már ötödikesen tudtam, hogy az akarok lenni. Egyed Csaba osztályfőnököm testnevelés szakos volt, s némileg meglepődött, amikor az osztályt végigkérdezve, hogy ki mivé szeretne válni felnőttként, én azt mondtam neki, hogy tornatanár. Osztályfőnököm kiváló pedagógus volt, röplabdát és atlétikát oktatott, és amikor felfedezte a torna iránti hajlamomat, külön is foglalkozott velem. Ma is megvan egy fénykép, amelyen a volt labdarúgópályán a tűzoltógerendán fejállást csinálok. Négy év múlva, amikor a Jóbarát egyik újságírója felkereste a nagybaconi iskolát, és beletekintett Egyed Csaba feljegyzéseibe, kiderült, azon a bizonyos napon füzetébe azt jegyezte fel, hogy Baló Olga (Dimény Olga lánykori neve – szerk. megj.) fizikailag gyengén fejlett, tornatanár szeretne lenni. Az újságíró az érdekesség kedvéért lejött Barótra, ahol én már kilencedikes diák voltam, hogy rákérdezzen, még mindig testnevelőtanár szeretnék-e lenni. Mindannak ellenére, hogy az azelőtti évben ízületi és szívreumám miatt fel voltam mentve a tornaórák alól, azt mondtam, igen, még mindig az akarok lenni. Az igazság az, hogy betegségem már akkor sem akadályozott, hogy a tornafeladatokat elvégezzem: tanárom, Kermeczky Réka hiába kergetett el a pálya egyik részéről, mert a másikon úgy is elvégeztem a gyakorlatokat. Az elkövetkező években komolyan atletizáltam, 800 és 1500 méteren megyei és országos versenyeket nyertem.
– Ilyen előzmények és elhatározás után, gondolom, egyszerű volt az egyetemre bejutni.
– Rosszul gondolja! Az egyik legnagyobb, szinte áthághatatlan akadályt éppen egészségügyi múltam jelentette. Hiába értem el versenyeken kiváló eredményeket, kórlapom sokáig elkísért. Az egyetemi felvételire való jelentkezés feltétele volt a pályára való alkalmassági orvosi igazolás megléte. Ilyent sem Baróton, sem Sepsiszentgyörgyön nem akartak adni. Végül könyörgésem meghallgatásra talált kardiológusomnál, Zsigmond doktor úrnál, aki azt mondta, rajta ne múljon, megadja. 1973-ban nem sikerült a felvételim, de láttam, van mit keresnem ott. Mégis szinte fel kellett adnom terveimet: egy Sugásfürdőn szervezett síversenyt megnyertem, az azt követő gálafelvonuláson pedig olyan szerencsétlenül lépett elém egy néző, hogy lábam törtem. Ekkor hajlottam volna arra, hogy gyógytornásznak tanuljak, de néhány hét múlva levágtam a gipszemet, és ismét edzeni kezdtem. A barátom, későbbi férjem, Dimény János, aki akkoriban elsőéves egyetemista volt a testnevelő szakon Bukarestben, felvitt a fővárosba és évfolyamtársaival együtt edzve készültem a felvételire. Úgy okoskodtam, látogatás nélkülire iratkozom, mert egyszerűbb lesz. Hozzám hasonló „okosak” akadtak még néhányan, éppen ötvenen voltunk egy helyre, de végül 9,50-nel elsőként jutottam be. Olyan jól sikerült a felvételi, hogy a futáseredményeim miatt az egyetem atlétikaedzője azt szerette volna, hogy iratkozzam át nappali tagozatra, de én elutasítottam a lehetőséget. Attól féltünk, ha mindketten nappalin leszünk, úgy helyeznek ki, hogy Jánossal nem fogunk egymáshoz közel eső katedrát kapni, mi pedig nem akartunk elszakadni egymástól.
Bajnokokat neveltek
– Tanári pályája miként alakult?
– Lévén, hogy nem a nappali szakon tanultam, már az egyetemi évek alatt is tanítottam. Megfordultam Kisbaconban, Székelyszáldoboson és Magyarhermányban. 1979-től 1990-ig Nagybaconban tanítottam, majd a baróti Gaál Mózes Általános Iskola következett 1996-ig, végül a Tanulók Klubjában voltam előbb igazgató, majd a központosítást követően intézményvezető. Nagybaconban férjemmel közösen sikeres női és férfi tornacsapatot alapítottunk, amellyel nyolc évig folyamatosan megyei bajnokok voltunk. A Károlyi-módszert alkalmazva már óvodás korban válogatni kezdtünk a nagyszámú gyermekseregből, akik közül a legtehetségesebb tíz-tizenkettővel foglalkoztunk heti három alkalommal. Ezt a munkát folytattuk Baróton is, ahol csapatunk 1991-ben megnyerte az általános iskolák számára utolsó alkalommal kiírt megyei versenyt, az országoson harmadikként végeztünk, Náfrádi (Szabó) Irénke pedig első helyezést ért el. Ő annyira kiemelkedett a mezőnyből, hogy még az onyesti tornászközpontba is elvitték.
Intézményvezetői kihívás
– A Tanulók Klubja milyen kihívások elé állította?
– A Tanulók Klubja tánc- és tornakatedrájára áthelyezéssel kerültem, de örvendtem, hogy oda mehetek, ahol olyan jó közösség van. Akkoriban fafaragás-, rajz-, karting-, elektronika-, báb-, moderntánc- és néptánccsoport működött, az oktatók mellett két éjjeliőr, karbantartó, titkárnő és korrepetitor volt alkalmazásban, azaz tizenkét főnyi intézményt kellett igazgatnom. Köreink rendkívüli népszerűségnek örvendtek, Erdővidék jóformán minden szögletéből özönlöttek a gyermekek, általában ötszáz fölött, hatszázhoz közelítő gyermeklétszámunk volt. A munkát hátráltatta, hogy 1997-ben elkezdtük székhelyünk felújítását, ami közel tíz évig, 2006-ig tartott. A tíz év hányódás közben – köreinket az iskolák osztálytermeiben és tornatermeiben tartottuk – szakok alakultak át vagy szűntek meg, oktatók mentek el, az intézményt központosították, Sepsiszentgyörgyhöz csatoltak, azaz jogi személyiségünk megszűnt; nehéz volt az újrakezdés. Volt felújított épületünk, minden igényt kielégítő próbatermeink, kilenc vendégfogadásra alkalmas szobánk – ez nagyon fontos, hiszen a meghívott csapatokat el tudtuk szállásolni, de bevételhez is juttatott –, ám a gyermeklétszám visszaesett. Miután mozgósítottuk régi, a községekben élő barátainkat, akik segítettek tevékenységeink népszerűsítésében, s megjelentek az első eredmények, helyreállt a rend, ismét teljes kapacitással tudtunk működni. Újra mindenik köz-ségből jöttek a fiatalok, hogy néptánc, báb, informatika és modern tánc-torna oktatásunkban részesüljenek. Legtöbben Nagybaconból érkeztek. Mint mondották, nem azért hozzák gyermekeiket hozzánk, mert odavaló vagyok és ismernek, hanem főleg azért, mert valaha őket is tanítottam, s tudják, milyen fontos, hogy a gyermekek mozgásigénye megteremtődjön. Nagyon örvendtem, amiért így gondolkodtak: visszaigazolást nyert, a Jánossal közös elképzeléseink helyesek voltak, nemcsak tanítottunk, de élményt is adtunk a gyermekeknek.
Nemzetközi esemény Baróton
– Gondolta volna 1997-ben, amikor a tánc- és tornafesztivál elindult, hogy szakmai körökben és a barótiak között is olyan népszerű lesz?
– Az igazság az, hogy bíztam benne, de várakozásomat jóval felülmúlta a siker. Az egész onnan indult, hogy 1996-ban meghívást kaptunk Vaslauiba egy hasonló rendezvényre, ahol nagyon jó hangulatban versenyeztünk, és Szabó Vass Melinda, Téglás István – ő most Bukarest egyik legismertebb táncművésze – és Kiss Abigél révén kiemelkedő sikereket értünk el. Amikor hazajöttünk, úgy gondoltam, jó lenne, ha a hazai közönség is láthatná, milyen tehetséges gyermekeink vannak, ezért nyomban nekifogtam szervezni. Szerencsénk volt azzal is, hogy részt vettem egy Bukarestben szervezett képzésen, amelyen megismerkedtem a stilizált néptáncokat oktató Florin Gavrilescuval, aki nemcsak a zsűrielnök tisztségét vállalta el, de tanácsaival segített is. Az első Barót Kupára 1997. március 23-án került sor tíz csapat, azaz közel százötven tanuló részvételével. Akkoriban a gyermekek elfértek még a tornateremben letett matracokon, a főzést pedig az óvoda konyhája oldotta meg. Ahogy nőtt a rendezvény, nőttek az igények is, s már nemcsak a baróti szálláshelyek, de még a tág környék panziói sem voltak elegendőek. Arra is volt példa, hogy egy csapatnak Tusnádfürdőn kellett megszállnia. Nem is csoda, mert a néhány környékbeli csapaton kívül – Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy és Kovászna – a többiek messziről jönnek. Rendszeresen visszajárnak Barótra bukaresti csapatok, valamint Petrozsény, Kudzsir, Arad, Găeşti, Vaslui, Amara, Râmnicu Sărat, Bârlad, Slatina és Gyulafehérvár képviselői vagy a határon túlról Kapuvár, Kisinyó vagy éppen Párkány csapata. Legutóbb hétszázan táncoltak kis sportcsarnokunkban, amiben nagy szerepe volt annak, hogy az utóbbi öt évben együttműködünk a Magyar Látványtánc Szövetség elnökével, Boros Tündével, és a Barót Kupa az általuk szervezett Európa Kupa selejtezőjévé vált.
Aktív nyugdíjasként
– Még néhány nap van hátra nyugdíjazásáig. Visszavonul és távolról figyeli az eseményeket vagy továbbra is tevékenyen részt vállal a sportszervezésben?
– A Tanulók Klubjának ügyintézését minden bizonnyal jól fogja végezni utódom, Bálint Péter, katedrámon pedig a jól felkészült, tehetséges Pál Éva veszi át a helyem. Mivel nem szeretnék a nagyon hozzám nőtt diákjaimtól ilyen hirtelen elszakadni, kérvényeztem, aerobik- és mazsorettoktató óraadó tanárként maradhassak még. Ha esetleg nem bólintanak rá, úgy sem maradok ki teljesen a sportéletből, hiszen a Barót Kupa szervezését még, amíg erőm engedi, folytatom. Hasonlóképp kitartóan tovább szervezem a szívügyemnek tekintett nagybaconi Pásztortűz Egyesület által életre hívott Barátság Tánclépésben néptánctalálkozót is.
– Több szakmai díjban is részesült az idők folyamán. Mennyire fontosak ezek egy pedagógus életében?
– A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által 2011-ben adományozott Ezüst Gyopár-díj nagyon jólesett, mert mégiscsak a legismertebb szakmai szervezettől érkezett. Hasonlóan fontosnak éreztem a Tanulók Palotája igazgatójától, Kerekes Jenőtől idén kapott életműdíjat is, hiszen a közvetlen kollégák őszinte megbecsülését jelzi. Mégsem ezek, hanem a gyermekek ragaszkodása a legfontosabb visszajelzése annak, hogy munkám során valamit jól végeztem. Rengeteget jelent, hogy a húsz-harminc éve végzett diákjaim nem felejtettek el, az utcán előre köszönnek és mosolyogva, őszintén érdeklődnek, hogy vagyok és segíthetnek-e valamiben. Az ilyen pillanatokért mondom azt, megérte a tanári pályát választani és hivatásként művelni.
Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)