Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Pál Andor
9 tétel
2012. január 3.
Az ojtozi honvédemlékmű cikk-cakkos útja Szent István országában
Szent István országának legkeletibb csücskében, a Kárpátok külső lejtőjét árkoló Ojtoz völgyének kistelepülésén augusztus 20 előestéjén alapkövet helyeztünk el az 1917. augusztus 8 –12 közti négynapos kegyetlen harcokban elesett, a Magyar Királyi Soproni 18-as Honvéd Gyalogezred kötelékeihez tartozó hősi halottak emlékére. Az ojtozi római katolikus templomkertben, egy törött székely kapu torzója mellé állított andezit tömbre később bronzplakett kerül, amelyet a soproni Erdélyi Kör készíttetett, és, a tervek szerint még ezen az őszön ünnepélyes keretek között a Kör képviselői és meghívott vendégei az ojtozi sziklára elhelyeznek.
Szent István országának két települése, az Ojtoz és Sopron közötti nyolcszáz kilométernyi távolság is jelzi, hogy valami, a mai Magyarország méreteihez szokott szem számára a szó földrajzi értelmében „szélsőséges” ügyről van szó. De ha belemélyedünk históriánk összekuszált és meg sem írt lapjainak olvasásába, a história még szövevényesebb tekercseihez jutunk.
A Keleti Kárpátok egyik legfontosabb históriai átjárójának, az Ojtoz-völgyének védelmezése a magyar hadakra, a székely katonanemzetre, majd a székely határőrségre hárult.
1917-ben a magyar hadvezetés az Ojtozi völgyszoros védelmét a soproni ezredre bízta.
A sors fintoraként eközben Székelyföld harcosai az Olasz fronton, Doberdónál, Piave-nál harcoltak és véreztek el, s groteszk módon, Linder Béla hadügyminisztersége, majd Kun Bélának és körének országot rontó és nemzetpusztító komisszárkodása idején mire az összeomló nyugati frontról a székelyek visszatértek, már nem volt hazájuk, mert a magyar hadügyminiszter, a világtörténelemben is páratlan és példátlan módon, „nem akart többé katonát látni.”
Kratochwill Károly, a nyugati frontról visszatérve megpróbálta menteni a még menthetőt, megszervezte a Székely Hadosztályt, szembeszállt a katonák szülőföldjét elözönlő román hadakkal, de hamarosan két, magyar és román front közé került, fegyverletételre kényszerült, s amiről az utókor szeret szégyenérzetében szemérmesen hallgatni, inkább a román hadsereg előtt tette le a fegyvert, minthogy a bolsevizmus magyarországi hatalomra kerülését segítse.
A románok, „természetesen” ígéretüket nem tartották be, az egész székely kompániát internálták.
Az így összekuszálódó politikai és katonai helyzetben azok a székely katonák, akik nem tudtak vagy nem akartak szülőföldjükre visszajutni és ott román uralom alá kerülni, a felső-magyarországi csatákban vettek részt, és nem kis szerepük volt például a csehek Magyarországról való ideiglenes kiszorításában. És aztán következett Trianon.
A soproni 18-as gyalogezred ojtozi történetéhez visszatérve: 1918-ban rettenthetetlen harcosoknak bizonyultak. A már említett csatában négy napon át feltartóztatták és visszaverték a túlerőben lévő orosz csapatokat. A soproni Cyberpress internetes lapból is tudjuk, hogy az ezred elveszítette tiszti állományának háromnegyedét és legénységének mintegy felét.
A kitüntetések számadataival is érzékeltethetőek a részvétel arányai: az ezredet Ojtoz Hősei címmel tüntették ki, öt arany, 175 nagyezüst, 322 kisezüst és 852 bronz vitézségi érmet adományoztak a harcok résztvevőinek, s az ezred számára odaítélt díszkürt is jelzi az elismerés mértékét.
Nos a soproniak még a világháború harcainak idejében hősi helytállásukat honvédemlékművel örökítették meg az Ojtoz völgyében. Ezt az emlékművet az ország politikai összeomlása közben barbár módon lerombolták.
Az emlékmű egy hatalmas, az országút fölé benyúló sziklafalra elhelyezett egész alakos honvéd féldomborművéből állott. A sziklát az emlékműről Honvédkőnek hívták akkor is, amikor már csak a honvéd emlékképe függött a sziklafalon. Aztán 1961-ben az Ojtoz – Bákó műút szélesítése ürügyén a Honvédkövet is berobbantották, amelyet a helybéliek képzeletben még mindig ott látnak, és a helyet ma is Honvédkőként mutogatják, holott már se honvéd nincs, se kő.
De van még emlékezet.
Emlékeztek a soproniak is.
A soproni 18-as bajtársi kör 1934-ben Dabóczy István szobrászművésszel, a Rákóczi Honvéd Főreáliskola tanárával elkészíttette a honvédemlékmű féldomborművének mását, amelyet 1934. augusztus 5-én avattak fel Sopronban, és az akkori Gleinchenberg allé Ojtozi fasorában helyeztek el. Érdemes megjegyezni, hogy az Ojtoz sétány Sopronban azóta sűrűn látogatott kegyeleti hely, s arról sem szabad megfeledkezni, hogy Dabóczy István a hírhedt Recski táborban pusztult el, ahová Rákosi pribékjei 1951-ben elhurcolták.
Úgy kerek a világ, ha emlékezni is tudunk.
A Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület, 2003-ban egy törött székely kapuból ihletett térplasztikai alkotást helyezett el az ojtozi római katolikus templom cintermében, ezzel tisztelegve két világháború hősi halottai előtt. Az emlékmű, ahogyan ez nálunk történni szokott, minimális pénzadományból készült el, az anyagféleségeket, a művészi, a szakképzett és szakképzetlen munkát az ojtozi, berecki, és más illetőségűek biztosították.
Az ojtozi emlékmű és az Ojtoz-völgyi harcok történetét felelevenítő írásaink és rendezvényeink hatására a Soproni Erdélyi Kör elhatározta, hogy elkészítteti a Magyar Királyi 18. Számú Soproni Gyalogezred emlékműve honvédalakjának kicsinyített mását.
A bronzmásolat Sz. Egyed Emma soproni éremművész alkotása.
Ez és vázlatosan ennyi az ojtozi honvédemlékmű összekuszálódott története, amely látszólagos ziláltsága ellenére egyenes és jól járható gondolati-érzelmi vonallal köti össze a Szent István-i Magyarország nyugati és keleti végvidékét. De bizonyságul szolgál arra is, hogy Sopront nem csupán a Magyarországhoz tartozás voksolásos megerősítése végett lehet a „Hűség Városa” titulussal kitüntetni, hisz ezredének katonái a keleti végeken is közemlékezetre érdemes módon védték a hazát, s akiknek maradékai olyan időkben is átmentették kegyeleti tárgyainkat, alkotásainkat és emlékeinket, amikor ezért Recsk járt, és nem kitüntetés.
Az ojtozi két és féltonnás sziklatömböt és az alapzathoz szükséges követ a mikóújfalusi kővágó műhelyt működtető Bozin Sándor ajándékozta, az andezit tömb a Vajda Lajos megyei tanácselnök-helyettes és Kasléder Ferenc málnási polgármester közreműködésével jutott el Ojtozba, ahol Pál Andor vállalkozó erőgépei és munkavállalói, valamint Bereck polgármesteri hivatala és három település, Bereck, Ojtoz és Kézdimartonos mesterei és munkavállalói segítkeztek.
Az alapkőletétel alkalmával megható volt a háromszéki emlékműállítókkal együtt a helyszínen látni olyan soproniakat is, akik még mindig a háborúkban elveszett nagy- és dédszülők ojtoz-völgyi emlékei után kutatnak.
2006. augusztus 18.
Sylvester Lajos
Írás a szerző Frigyre lépni a szülőfölddel – Az összetartozás tudati rezdülései című könyvéből
Erdély.ma

2012. augusztus 13.
Új iskolát avattak Kézdialmáson
A hét végén megszervezett kézdialmási falunapok legkiemelkedőbb mozzanata a tegnapi iskolaavatási ünnepség volt. A rendezvényre eljött Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke és Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, valamint a két testvértelepülés, Szihalom és Püspökszilágy küldöttsége is.
Az új római katolikus plébános, Kopácsi Ferenc által megtartott ünnepi szentmisét követően a házigazdák vendégeikkel, a környékbeli polgármesterekkel és a hazalátogató kézdialmásiakkal a községházával szemben lévő új iskolaépülethez vonultak, de a szűnni nem akaró zápor miatt csak a szalagvágást tekinthették meg, az ünnepséget az új tanintézmény legnagyobb termében, a majdani étkezdében tartották meg. Az avatószalagot Kelemen Hunor és Tamás SÁndor, a megyei önkormányzat elnöke vágta el.
A kézdialmási oktatás rövid történetét két tanuló ismertette, eszerint az első iskola 1826-ban alakult egyházi iskolaként Demeter György kántortanító irányítása alatt. 1886 és 1889 között épült fel a két tantermes iskola, amelyet öt évvel ezelőtt bontottak le. 1948-ban államosították a tanintézményt, de az alsó épület, a mai napig is iskolaként működő egykori iskolakápolna a rendszerváltás után visszakerült az egyház tulajdonába, ezért szükségessé vált egy iskola építése. Az intézmény 1994-ben, páter Kelemen Didák halálának kétszázötvenedik évfordulóján felvette a tudós pap nevét. Házigazdaként Molnár István polgármester köszöntötte falusfeleit és a vendégeket, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy az öt évvel ezelőtti álom valósággá váljék. Külön kiemelte dr. Pál Andor vállalkozó nevét, aki meghitelezte a munkálatokat, nélküle nem kerülhetett volna sor az avatóünnepségre.
A polgármester azt is közölte, a háromszintes épületben kilenc tanterem, iskolaműhely, étkezde, konyha található. Kelemen Hunor örömét fejezte ki, hogy újabb iskolát adtak át itt, a Székelyföldön, ahol a nehéz időkben is lehetett építkezni a közösség javára. Sógor Csaba a befektetett tudás hatalmára hívta fel a hallgatóság figyelmét.
A megyei tanfelügyelőség részéről Keresztély Irma főtanfelügyelő szólalt fel és nevezte az iskolaavatást rendkívüli eseménynek nemcsak a község, hanem egész Háromszék életében. Azt sem rejtette véka alá, hogy a két-három évesre tervezett beruházás a pénzügyi nehézségek miatt öt esztendő alatt készült el. Ígérte, hogy a kivitelező cég felé igyekeznek a legrövidebb időn belül törleszteni a felgyűlt tartozást.
A püspökszilágyi küldöttség, önkormányzat és egyházközség nevében Tordai Sándor polgármester, Szihalom delegációjának nevében pedig Bóta József Sándor polgármester mondott ünnepi beszédet, majd átadták jelképes ajándékaikat Tamás Károly iskolaigazgatónak. Az ünnepi beszédek után Kopácsi Ferenc plébános megszentelte és megáldotta az új tanintézményt. Az iskolaavatás a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével ért véget. Közreműködött a kézdivásárhelyi Tanulók Klubjának fúvószenekara. Az ünnepség végén az érdeklődők megtekintették az új iskolát.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. január 27.
Templom és iskola
Megjelent Tibád Sándor új könyve a helyi közoktatásról
A berecki könyves kultúra újabb kötettel gazdagodott. Tibád Sándor Templom és iskola /Sepsiszentgyörgy, 2014/ című kötete emberi gáncsoskodások miatt a könyvkiadás kálváriáját járta végig az elmúlt évtized során. Végül megjelenéséhez dr. Páll Andor cégvezető nyújtott anyagi támogatást, míg nyomdai előkészítését a sepsiszentgyörgyi Dávid Péter vállalta fel, és a budapesti Pharma Press Nyomdaipari Kft. műhelyében látott napvilágot.
A kiadvány összegyűjtött anyagával felöleli Bereck oktatásának múltját a kezdetektől napjainkig. Tibád Sándor kutató fáradozásának, kötetre terjedő gyűjtésének köszönhetően hiánypótló könyvet vehetünk kézbe.
Levéltári adatok segítségével, dokumentumok tükrében tekinthetünk vissza a berecki oktatási–képzési intézményrendszerre, amely rendeltetése szerint kultúraközvetítő szerepet is betöltött több generáció életében. A könyv lapjain nemcsak a hosszú évek során lepergett közoktatási eseményekről olvashatunk, hanem pedagógusok és egykori diákok kitűnő visszaemlékező írásait lapozhatjuk fel, amelyekben vallomást tesznek arról, hogy az iskolán keresztül hogyan kötődnek mélyen a helyi közösséghez. A könyv soraiból az is kitűnik, hogy a berecki közoktatás mindig magas színvonalú volt, ahol lelkes pedagógusok mindenkori tantestülete igyekezett fokozni a tanulók iskolai teljesítményét, és nemes munkájával szolgálta az iskolai oktatás ügyét.
Könyvismertető soraimat Takáts Gyula költeményének soraival zárom: „Ágyútlan váraink vén iskolák,/ ti vagytok várai jövőnknek.” Ne legyen e könyv csak visszatekintés a múltra, hanem legyen útmutató és eligazító jel is azoknak, akik jövőt akarnak építeni. Segítsen pedagógusoknak abban, hogy jobban közel tudjanak férkőzni az ötletgazdag gondolkodásmóddal rendelkező diákok lelkéhez. A tanulók pedig érezzék, hogy személyes elfogadásukon keresztül tanáraikból törődés és szeretet árad feléjük.
Balogh András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2015. július 14.
Tiszteletbeli háromszékiek
„Háromszék sok jeles papot adott a világnak”
A július 8-án Gelencén első ízben tartott papi találkozót a gelencei születésű Pakó Benedek ny. plébános-kanonok szervezte, aki érdeklődésünkre elmondta, az eseményre a Háromszéken született vagy itt szolgáló paptestvéreket hívták meg, akik így bizonyos tekintetben tiszteletbeli háromszékieknek számítanak.
– Sok papot meghívtunk, végül 36-an vettek részt a találkozón. Meghívtuk az érsek urat is, de ő foglalt volt, ellenben Tamás József segédpüspök úr szívesen részt vett a rendezvényünkön, ő volt a főcelebráns, és a beszédet is vállalta. Háromszék sok jeles papot adott a világnak, Gelencéről nyolcan vannak, akik aktívan szolgálják a népet, de akadnak teológiai tanárok és előkelő egyházi méltóságok is közöttük – nyilatkozta Pakó Benedek, hozzátéve, a Kovászna megyében megfordult papok közül is sokan magas tisztséget viselnek az egyházban.
A nyugalmazott kanonok a találkozó szervezésének előzményeire is kitért.
– Ezt az egész hagyományt Harai Pál néhai medgyesi plébános kezdeményezte, lokálpatrióta lévén. Az első találkozót 2002-ben szervezte meg, akkor még Medgyesen szolgált. Én a tavaly döntöttem el, hogy folytatom a kezdeményezést, ugyanis többször buzdított, hogy valaki hívja meg a papságot egy ilyen eseményre. Mondtam is neki telefonon, „nyugodj meg, Pali atya, van folytatása a kezdeményezésednek, tarts ki!”, biztattam, hiszen akkor már súlyos beteg volt – fejtette ki.
Hozzátette, úgy véli, a télen elhunyt atya kívánsága teljesült, ugyanis már több pap jelezte, szeretné ezt a hagyományt kiterjeszteni. A találkozó lehetőséget nyújt arra, hogy Istennek hálát adjanak, amiért papként szolgálhatják, ugyanakkor kitűnő alkalom, hogy jobban megismerjék egymást, különös tekintettel a fiatal nemzedékre. Jó példa erre Pakó Benedek életútja, hiszen sokáig Szászrégenben szolgált, tíz évig pedig a Zsil-völgyében, elszigetelt helyeken látta el a lelkipásztori teendőket.
A találkozót tervek szerint minden évben megrendeznék. „A gelencei papok eddig is évente találkoztak”, mondta a nyugalmazott kanonok, egyúttal megköszönve Bereczi István gelencei plébánosnak a szervezésben nyújtott segítséget, dr. Pál Andornak a támogatást.

2016. augusztus 22.
Kigyúltak az összetartozás lángjai
Őrtüzek teleholdnál és felhőszakadásban
öbb száz ember tartotta fontosnak, hogy részt vegyen az őrtűzgyújtás rituáléján augusztus 20-án este. Bár legtöbb helyen szép, csaknem teleholdas éjszaka volt, a Bodoki-tetőről szó szerint lemosta a víz az ünneplőket.
Kőröspatakon a szentmise után több száz ember a Székely Virtus hagyományőrző huszárok és a fúvószenekar kíséretében fáklyákkal vonult fel a Kápolna-tetőre, ahol a kálnokiakkal találkoztak. Karácsony László nyugalmazott egészségügyi szakember beszédében Szent István intelmei alapján azt mondta: a becsületesség és a munka adja az erőt az összefogásra.
Kialudt a bodoki láng
A tűz mellől rövid időre jól láthatóan felragyogott a Bodoki-tetőn gyújtott láng, ám gyanúsan hamar eltűnt, pedig köztudomású, hogy a bodokiak nem három tűzgyújtóból, hanem két rendes szekér fából szoktak tüzet rakni. Amint Fodor István polgármester elmondta: a tetőn özönvízszerű eső szakadt le, majd olyan köd ereszkedett a csúcsra, hogy „azt se tudtuk, hol vagyunk”.
Ehhez képest, néhány kilométerrel északabbra, a Tóbérce nevű helyen, mintegy száz sepsibükszádi majd éjfélig danolgatott a holdvilágos éjszakában a fúvószenekar kíséretében, miután „ahogy kell”, leégett a Szent István-napi őrtűz – tudtuk meg Bács Márton Csaba polgármestertől.
Ünnep az Avas-tetőn
A délelőtti Szent Mihály-hegyi ősi templomban tartott misére szinte 500 gyermek érkezett, a Sugásfürdőn tartott evangelizációs tábor résztvevői, ami méltó bevezetője volt az Avas-tetőn este kezdődő ünneplésnek, amelyen Ugron Attila és lovascsapata kápráztatta el a nagyszámú közönséget, majd Cserei Lázár, a kézdialmási római katolikus egyházközség gondnoka osztotta meg gondolatait, miszerint a hegy, a magaslat kapcsolódik az imádsághoz, Istenhez, akit dicsérve lehetünk méltó utódai István királynak.
A szentmisét Kopácsi Ferenc kézdialmási és Sánta Pál lemhényi plébánosok celebrálták, majd Molnár István kézdialmási polgármester köszöntötte Demeter Jánost, az „őrtüzek gyújtásának mentorát.” Demeter kiemelte: míg az őrtüzek egykor a keleti határokat védték, ma fontos lélekben hazavinni azt, mert: „élni és dolgozni érdemes.”
A polgármester örömmel jelentette be, hogy megépült a Csatlós Huba és Ferenczi Kálmán mérnökök által tervezett kilátó, Pál Andor lemhényi vállalkozó kivitelezésével és segítségével, aki mellé Jakab Albert is csatlakozott Kézdialmásból. Az ünneplőket bográcsban főtt ínycsiklandó pörkölt várta, majd a kilenc órakor lángra lobbanó óriási máglya fénye köré gyűlők érezhették az együvé tartozás erejét.
Bíró Erika, Erdély András

2016. augusztus 23.
Őrtűzgyújtás és kilátóavatás az Avas-tetőn
Augusztus 20-án este több száz érdeklődő jelenlétében a Kézdialmás fölötti Avas-tetőn lovas kaszkadőrbemutatóra, ünnepi szentmisére, kilátóavatásra és őrtűzgyújtásra került sor. Az Avas-tetőre a kézdiszéki Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület lovasai Pál Olivér hagyományőrző főhadnagy vezetésével nagy méretű székely és magyar zászlókkal vonultak fel, ahol délután a nyujtódi Ugron Attila és az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület tagjai kápráztatták el mutatványaikkal a nagyszámú közönséget. Az ünnepi szentmisét Kopácsi Ferenc és Sánta Pál kézdialmási, illetve lemhényi plébános celebrálta, amelynek keretében Cserei Lázár, a kézdialmási római katolikus egyházközség gondnoka osztotta meg gondolatait, miszerint a hegy, a magaslat kapcsolódik az imádsághoz, Istenhez, akit dicsérve lehetünk méltó utódai István királynak. „Az Avas-tetőn közelebb vagyunk a teremtő Istenhez” – hangsúlyozta a gondnok. A szentmisén házigazdaként Molnár István kézdialmási polgármester köszöntötte a két díszmeghívottat, Demeter Jánost, a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatóját, a megyei önkormányzat egykori elnökét, „az őrtüzek gyújtásának kilenc évvel ezelőtti mentorát” és Baka Mátyás ny. tanárt, a megyei tanács volt alelnökét. Demeter János kiemelte: míg az őrtüzek egykor a keleti határokat védték, ma fontos lélekben hazavinni azt, mert: „élni és dolgozni érdemes”. A polgármester elmondta: Szent István napjára elkészült az Avas-tetőn a Csatlós Huba és Ferenczi Kálmán Sepsiszentgyörgyi mérnökök által tervezett kilátó, amelyet Pál Andor berecki vállalkozó emberei készítettek el a kézdialmási Jakab Albert közreműködésével. Az ünneplőket a Bene László lemhényi mesterszakács által bográcsban készített vaddisznópörkölt várta, majd kilenc órakor Demeter János meggyújtotta az őrtüzet.

2016. szeptember 20.
Gábor Áron újjáépített szellemi hajléka
Épült 2016-ban a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával – régi szokás szerint a mestergerendába belevésik a ház építőjének nevét és az építés dátumát, ám ilyen tartalmú köszönőmondatot még egyetlen épület sem birtokol. A vasárnap délután Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Grezsa István miniszteri biztos jelenlétében felavatott berecki Gábor Áron Emlékház viszont büszkén viselheti e feliratot.
A berecki Gábor Áron Alapítvány 1991. március 6-án jött létre azzal a céllal, hogy végre szobrot állíthassanak szülőhelyén a székely nemzet hősének. Az alapítvány felhívására a földkerekség magyarjai lelkesen válaszoltak, olyannyira, hogy még nagyobb összeg is összegyűlt, mint amekkorára a szoborállításhoz szükségük volt. Ekkor határozták el, hogy megvásárolják a Gábor Áron egykori szülőházának közelében levő faházat, amelyben az emlékházat kialakították – elevenítette fel megnyitóbeszédében Bodó Csaba, az alapítvány titkára. A régi épület azonban már nem sokáig bírta, faszerkezete egyre több javítást igényelt, ehhez kérték a tavaly Bereckbe látogató Potápi Árpád János és Grezsa István segítségét – az államtitkár azonban azt javasolta, ne csak toldozzanak-foldozzanak, hanem végezzenek teljes felújítást. Így születhetett újjá az emlékház, ami „felmérhetetlen megvalósítás: nemcsak az épület újult meg, hogy még sok ideig betölthesse régi szerepét, hanem kisarjadt egy gyökér a jövő számára”, mondta Bodó Csaba, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatása mellett megköszönve a Toro Kft. és dr. Pál Andor segítségét, aki „mindvégig dédelgette a közös ügyet”.
Hogy miért javasolta Potápi Árpád János tavalyi látogatásakor, ne legyenek szerények a bereckiek, azt ünnepi beszédében fogalmazta meg: „Bereck olyan szimbolikus hely, amelyet minden magyarnak látnia kell, melyet még jobban be kell kapcsolni a magyar vérkeringésbe”. A felújított emlékházról elmondta, belépni olyan érzés, mintha a régibe jönne vissza a látogató, ami azt bizonyítja, a székely embernek jó szeme, jó keze van. A múlttal párhuzamot vonva, kiemelve Ojtoz történelmi szerepét – mint fogalmazott, nemcsak népek hadi útja vezetett át évszázadokon itt, hanem a szoros a népek közötti kapu szerepét is betöltötte – emlékeztetett, őseinknek oly sokszor kellett itt védeniük a hazát, és egyszer sem adták fel önként, harc nélkül e gyepűt, átengedve mindent a bejövőknek. „Úgy vélem, keresztény hitünknek nem mond ellent, ha elsősorban családunk, aztán településünk, majd nemzetünk védelmére gondolunk, és csak utána foglalkozunk a többiekkel”, utalt az államtitkár a kényszerbetelepítés ellen szervezett népszavazásra, hozzátéve, az erdélyi magyarság számára legalább annyira fontos a voksoláson részt venni, mint az anyaországban. Végezetül felhívással fordult a jelenlévőkhöz: „ha ezer évig kitartottak itt, még ezer évig tartsanak ki, csak fogalmazzák meg céljaikat, és mi ehhez minden segítséget megadunk, mert van még dolgunk ezen a tájon”. Az emlékház felújításához nyújtott támogatásért köszönetet mondott Dimény Zoltán polgármester is, kiemelve, nagy dolog ez Bereck számára, „egy alapköve a magyar nemzet együvé tartozásának”. Máté Róbert plébános áldását követően Sarány Kriszta szavalta el Magyari Lajos Nem a fenyők című versét, majd Kozma Bernadett énekelte el a Hazám, hazám, édes hazám kezdetű népdalt (mindketten a helybéli Comenius Általános Iskola diákjai), a Tibád Sándor nyugalmazott történelemtanár által konferált avatóünnepség a székely és a magyar himnusz közös eléneklésével zárult.
Váry O. Péter

2017. augusztus 14.
Élni akarunk székelyként, magyarként (Emléktáblát avattak az ojtozi csata 100. évfordulóján)
Emléktáblát avattak az 1916–17-ben az Ojtozi-szorosban elesett magyar katonák emlékére, történészkonferenciát tartottak, amelyen a száz évvel ezelőtti csatát járták körül neves meghívottak, szentmisét celebráltak, amelyen Márton Áron emlékét is felidézték – az idei berecki falunapok egybeestek az ojtozi csata századik évfordulójával, érthető hát, hogy az emlékezés és a jövőbe tekintés került a középpontba.
A falunapok nyitányaként szombat délután a helyi önkormányzat és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának szervezésében történészkonferenciát tartottak a művelődési központ nagytermében. Neves hazai és magyarországi hadtörténészek, történészek, levéltárosok és muzeológusok különböző szemszögből közelítették meg és mutatták be a száz évvel ezelőtti ojtozi csatát. Többek között előadások hangzottak el az 1916-os román betörés háromszéki hatásairól, a román hadsereg 1917-es újjászületéséről, a soproni vasezred történetéről – olyan igazságok hangzottak el, amelyek nem szerepelnek a román történelem-, illetve tankönyvekben. A sikeres rendezvény ötletgazdája Lukács Bence Ákos konzul volt. Illésfalvi Péter hadtörténész előadása során vitéz Bodó Lajos korabeli fényképét is bemutatta, hangsúlyozva, hogy a konferencián jelen van annak unokája, Bodó István Csíkszeredából. Az előadásokat vita követte, majd a jelenlevők számára alternatív programot szerveztek: a Gábor Áron-emlékházat, a művelődési központ alagsorában berendezett falumúzeumot vagy a római castrumot lehetett megtekinteni. Tegnap reggel a kívül-belül felújított ojtoztelepi római katolikus templomban szentmisére került sor, amelyet Tamás József segédpüspök celebrált. Csomós László berecki plébános – miután a maga és az egyházközség nevében köszöntötte a vendégeket és a híveket – arra emlékeztetett: az ojtozi csata centenáriumán azért gyűltek össze, hogy leróják kegyeletüket a hazájukat védő magyar katonák hősiessége előtt és emléket állítsanak nekik. Ugyanakkor arra kérte a jelenlevőket, hogy Márton Áron püspökre is emlékezzenek, aki 1916 szeptemberétől 1917 decemberéig a magyar hadsereg katonájaként az Ojtozi-szorosban is harcolt. „Számunkra ne csak emlékezés legyen ez a nap, hanem szóljon hőseink hitének és kitartásának elsajátításáról is. Ha mi is példájuk szerint élünk, akkor életünk harcait bár néha elveszítjük, hitünkben soha össze nem törünk. Száz év távlatából is él a nemzet, mert töretlen a hite. A világ húzhat határokat, de a hitünk országát csak Isten teheti nagyobbá. Vágyjunk erre a hitre, és akkor meglesz mindenünk” – mondotta többek között a berecki egyházközség plébánosa, majd felkérte a püspök atyát, hogy mutassa be a legszentebb áldozatot az itt elesett hősökért, népünkért és hazánkért. Az egyházfő az ünnepi szentmisét az Ojtozi-szorosban elesett katonák emlékének ajánlotta fel.
A szentmisét követően a jelenlevők a templomkertbe vonultak, hogy felavassák az emléktáblát az 1916–17-ben az Ojtozi-szorosban harcolt és hősi halált halt magyar katonák emlékére. A leleplezésre váró emléktábla előtt első világháborús honvédegyenruhában és korabeli fegyverzetben díszőrséget állt négy hagyományőrző és a Történelmi Vitézi Rend kézdi- és sepsiszéki állományának több tagja, rajtuk kívül huszáregyenruhát és a 15. Székely Határőr Gyalogezred egyenruháját viselő hagyományőrzők is jelen voltak a megemlékezésen, amely a magyar himnusz eléneklésével kezdődött.
Elsőként az esemény házigazdája, Dimény Zoltán, Bereck község polgármestere szólt az egybegyűltekhez, köszöntötte a jeles vendégeket, az egyházi és világi méltóságokat, Sopron és Tótkomlós küldöttségét, valamint Kiss László ezredest, Magyarország bukaresti nagykövetségének katonai attaséját. Az elöljáró kivételes napnak, az összefogás napjának nevezte az eseményt, és köszönetet mondott Grezsa István kormánybiztosnak és Magyarország kormányának az ojtoztelepi templom felújításában nyújtott jelentős anyagi támogatásért. Grezsa István kormánybiztos arra emlékeztetett, hogy a Honvédkövet pontosan tíz évvel ezelőtt állították fel. Kiemelte: ezen a napon nemcsak a magyar honvédekre emlékeznek, hanem, ahogy azt minden katonai hagyomány diktálja, az elesett ellenségről is megemlékeznek, évszázadokon keresztül ezt a szorost nemcsak magyar és székely hősök tetemei borítják, hanem román, német és orosz katonák is elestek itt. Jelképes, hogy a soproni 18-asok az ország nyugati végéből ide, a legkeletibb részre, Ojtozba kerültek, ahol a magyar hazát védték. A trianoni diktátum közelgő századik évfordulója kapcsán azt hangsúlyozta: ideje annak, hogy eljöjjön a Kárpát-medencében élő népek megbékélése, és jó lenne, ha a visegrádi négyek kibővülne Romániával is, de ehhez őszintén kell egymás szemébe nézni. „Minden veszteség és minden negatív folyamat ellenére élni akarunk székelyként, magyarként, ahogy az Úr rendelt bennünket” – zárta beszédét a kormánybiztos.
Firtl Mátyás, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, a Magyar Országyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke arról beszélt, hogy Sopron egyik legszebb parkjában, az Erzsébet kertben áll 2013 óta gróf Bánffy Miklós egykori külügyminiszter szobra, amelyet a város legnagyobb ünnepén, a Hűség napján lepleztek le, mert a soproniaknak a várost és környékét ő mentette meg, 1921-ben népszavazással dönthettek sorsukról, jövőjükről a trianoni döntés ellenében. A zalánpataki Préda Barna hagyományőrző Futó Dezső főhadnagy Emlékezzünk! című versét adta elő, majd Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke mondta el ünnepi beszédét, aki azt emelte ki, hogy a haza megvédése aligha sikerült volna a székelyek és a soproniak nélkül, akik hősiesen harcoltak a magyar honért itt és máshol. Arra is figyelmeztetett, hogy a nagy háború centenáriumán erkölcsi kötelességünk a még meglévő honvédsírok felkutatása és egy olyan adattár létrehozása, amely megőrzi az elesett honvédek nevét. Szász Henrietta Tóth Árpád Katonasír című versét szavalta el, majd Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának ideiglenes ügyvivője emlékezett az ojtozi csata centenáriumára, és köszönetet mondott Pál Andor berecki vállalkozónak a templom felújításáért. Kozma Eszter tanuló csángó katonabúcsúztatót énekelt, majd Dimény Zoltán, Farkas Balázs és Grezsa István leleplezte a templom falán levő márvány emléktáblát, amelyet a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alap, Bereck önkormányzata és Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa állíttatott az Ojtozi-szoros térségében 1916–17-ben harcolt és hősi halált halt magyar katonák emlékére. Az emléktáblát Tamás József segédpüspök áldotta meg, majd koszorúzás következett. A soproniak a tíz évvel ezelőtt felállított Honvédkövet is megkoszorúzták. Az ünnepség a székely himnusz eléneklésével ért véget.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. december 6.
Összetalálkoztak a világvándorok és a Gyergyószentmiklóson gyökeret eresztők
„Köszöntünk mindenkit, aki gyergyószentmiklósinak érzi magát, legyen elszármazott, itthon élő, vagy ideszármazott lakos!” – hangzott el a Szent Miklós Napok központi rendezvényén. Mert idén a szentmiklósiak találkozóját hozta ajándékként a püspök.
Gyergyói Seregszemle, Szent Miklós püspök érkezése, tűzijáték és örömzenélés képezte a kedd délutáni, főtéri programot. Olyan mulatság, amelyik egyszerre idézte fel a gyerekkort, az egykor hallott muzsikákat, és a mai slágereket. Több mint hetvenen álltak a színpadon, és több ezren énekelték együtt a szentmiklósi himnusszá vált Örökségünk című éneket.
Szentmiklósinak lenni jó!
A városnapok korábbi éveinek egyik látványos rendezvényét idénre új köntösbe bújtatták. A Seregszemlén a benevező civilszervezetek, összesen huszonhárom csapat vállalta, hogy az eseményre kapott lemezt sajátosan kidíszíti, a csapatra jellemző színeket, formákat, anyagokat felhasználva. Szent Miklós vándorszobrát a Gyilkostó Adventure Egyesület őrzi egy évig
A csapatoknak azt kellett szem előtt tartaniuk, hogy a betűkből fűzött mottót advent ideje alatt kifüggesztik a város főterére. Így, a városban sétálva bárki betekintést nyerhet ezen színes, dinamikus betűket látva az itt folyó aktivitásokba, közösségi életbe.
Idén Szent Miklós vándorszobrát a Gyilkostó Adventure Egyesület érdemelte ki.
A zsűri tagjainak, Ferencz-Mátéfi Krisztának, Nagy Zoltánnak, Gyergyószentmiklós polgármesterének, Pál Lórántnak és Siófok alpolgármesterének, Potocskáné Kőrősi Anitának nem volt könnyű dolga. A legötletesebb betűt, a legtalálóbb bemutatkozást értékelték, de emellett a csapatok létszámát is figyelembe vették.
A Szentmiklósinak lenni jó! mottó a Step Dance Sportklub, Gránátalma Egyesület, Hóvirág Néptáncegyüttes, Napsugár az esőben Egyesület, Vaskertes Általános Iskola, Százszorszép Napközi, Tanulók Házának ritmikus torna szakosztálya, a VUK és a Dancurás Hegyimentő Egyesület, Fogarasy Mihály Műszaki Líceum, Gyilkostó Adventure Egyesület, Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara, Kós Károly Általános Iskola, Fogarasy Mihály Általános Iskola, Szent Anna Ház, Salamon Ernő Gimnázium, Erdélyi-Kárpát Egyesület, gyergyószentmiklósi Vöröskereszt, Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács, Gyermekotthon a szivárvány alatt, Ugly Bears, Progym, Body House és a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar alkotása.
Tűzijátékot hozott a püspök
Mint az utóbbi években, idén is Miklós püspök ajándékozott Gyergyószentmiklóson, de a Mikulást váró gyerekek sem maradtak hiányérzettel, hisz a püspökváró mesejátékban megelevenedett alakja. Igaz, lelepleződött a nagy szakállú kiléte: Hopp és Hepp, a két krampusz derítettek fényt arra, hogy a képzeletbeli ajándékokat osztogató piros ruhás valójában a társuk. A megtört varázst Szent Miklós megjelenése oldotta fel. Jóságos gondolatokat osztott meg a rá várókkal, beszélt arról a mesés világról, ahonnan érkezett, és hangsúlyozta, mennyire örül, hogy találkozhat a gyergyói gyerekekkel.
Hiszek benne, hogy a találkozás öröme a legnagyobb erő, a legnagyobb csoda. Nem számít, hogy mennyire van hideg, ha együtt lehetünk azokkal, akiket szeretünk. Az a kívánságom, hogy az év minden napján érezzétek a szeretetet, és örülni tudjatok minden találkozásnak, mert ettől lesz igazán ünnep minden pillanat. A mostani is – szólt a gyerekekhez a püspök. Ajándékként tűzijátékot hozott a város minden lakójának.
Gyergyószentmiklós a mi örökségünk
Sorban álltak színpadra azok, akiket régen nem láttunk már itthon, azok, akik országon belül bár, de más településen élnek, és akik velünk együtt élik a gyergyói hétköznapokat – nem kevesebb, mint negyvenhárom zenész szórakoztatta az egybegyűlteket.
Az eseményre összeállt formáció, a Gyergyói Zenészek – Korpos Szabolcs, Csibi András, Fülöp Lóránd, Mihály Csaba, Pál Andor, Molnár Cs. Attila – vállalták, hogy a hazatérő, saját bandával nem rendelkező énekeseknek muzsikálnak. Színpadra lépett a jelenleg Kolozsváron élő Teleki Zoltán, „akinek gyergyóisága abban áll, hogy minden alkalommal új körülményeket teremt a már ismert daloknak” – hangzott a köszöntő, és felcsendült az Ünnep, a Zene nélkül mit érek én.
Gyergyószentmiklóshoz kötődik sok közismert dobos. A kedd este Cserei Csaba és Horváth Kornél kísérte György Lászlót, aki „ugyanolyan lelkesen énekli a kicsiponki faházban, mint Erdély legnagyobb színpadán, többezres közönség előtt az Egészen egyszerű dalt.”
Női énekeseink lényegesen kevesebb szerephez jutnak, ezért a feléjük áradó szeretetünk még erőteljesebb – közölte Barabás Árpád színművész, és a világvándorságról lemondó, az itthon mellett döntő Szentjobbi Boglárkát és a Szállj fel magasra dalt konferálta fel.
Magyarországról érkezett haza Szabó-Nagy Attila, aki énekes-dalszerző, dalait őszinte és frappáns szöveg, és tempós zene jellemzi. Az eseményen az idén megjelent kislemezéről osztott meg egy dalt, a Litánia 2016-ot.
Az est fellépői közül a legifjabbak az Alteregó tagjai voltak. Fodor László, Csóka Lóránd, Péter Gellért autodidakta módon fejlődik, ennek ellenére, amint elhangzott: Úgy tűnik, az Erdély Legszebb Dala versenyt direkt Gyergyónak szervezik, hiszen már harmadik alkalom, hogy gyergyói zenekar kap komoly elismerést: a Bagossy Brothers Company és a No Sugar után idén az Alteregó is díjazott lett. Tőlük hallhatták a Zűrzavart és a Nem számít című dalt.
És ha már nevüket említették, színpadra léptek, akik a tavaly és idén is állandó szereplői voltak a legfontosabb magyar és erdélyi fesztiváloknak, zenei rendezvényeknek, akik túl vannak már második nagylemezükön, folyamatosan új dalokkal és új ötletekkel állnak elő. A Bagossy Brothers Company: Bagossy Norbert, Bagossy László, Tatár Attila, Bartis Szilárd, Kozma Zsombor a Harmonikás és a Valahol itt dalaikat adták elő.
Négy kamaszkorú fiú és egy kislány zenélni kezdett, így indult az Álarc a nyolcvanas évek végén. Kiadtak egy kazettát, a Karácsony című dal videoklipje is elkészült. A zene hívása Franciaországig is eljutott, így jött haza az énekes, Dali József, Peló, és a régi bandatagok mellé a rokonok, barátok is csatlakoztak e koncertre. A színpadon állt Pelóval együtt Baricz Tamás Csaba, Bíró Zoltán, Gergely Ármin, Szabó Zsófia, Bereczky Botond, Szabó Zsolt, Baricz Tamás Boróka, Kedves Tamás Hanga, az Évezredek béklyója, és az Álarc dalt idézve. Az Álarcból alakult Lovenet két dala, a Vissza hozzád és a Könyörgés is elhangzott úgy, hogy Boeriu Adrian, és Bereczky Botond is hozzáadta zenei tudását.
1988-at írtunk, amikor a gyergyószentmiklósi Faipari vállalatnál dolgozó ifjak, év végi rendezvénnyel kellett a közönséget szórakoztassák. Innen indul az Incognito története. A kilátástalanságból a zenébe menekültek, egy külön világot teremtettek maguknak, és az akkori közönségüknek.
Az egykori énekes mostanra hazarepült, így állt színpadra Bicsak Tibor, Bicska, Ferencz József, Balázs Bolivár, Barabás Attila, Zsák, és újra lehetett hallani a Mégis várlak, valamint a Sivár az élet dalokat.
Közelítve a jelenhez egy „ízig-vérig gyergyói és ízig vérig vándor zenekar” lépett színpadra, melynek alapítója Bereczky Botond. Ővék is volt már Erdély legszebb dala, nyertesei voltak a Cseh Tamás programnak is.
Vendégelőadókkal lépett fel ezúttal a No Sugar együttes: Boeriu Adrian, Basilidesz László, Ferenczi Zoltán, Bereczky Botond, Portik Lívia együtt Bicsak Tiborral és Gáspár Zoltánnal.
Gáspi, az egykori Metrum zenekar énekese is igennel válaszolt a hazahívásra, hisz itthon találja azt a két dolgot, amit nagyon szeret: a zenét és a hegyeket. Portik Lívia és Szentjobbi Boglárka volt társa Az utolsó rock and roll, majd a Miskolc előadásában.
Végül a közös zenélés örömeként együtt énekelt Bicska, Peló, Teleki Zoltán és Gáspi, valamint mindenki, akinek kedvence A zöld, a bíbor és a fekete, majd felcsendült színpadon és nézőtéren egyaránt az Örökségünk, és az ígéretként is felfogható szentmiklósi üzenet azoknak, akik most nem lehettek jelen az egybegyűltek között: Összetartozunk. Balázs Katalin / Székelyhon.ro