Beszélgetés Venczel József máig ható munkásságáról
Beszélgetés dr. Székely András Bertalan művelődésszociológussal.
- Csíkszereda nagy szülöttének, a post mortem Magyar Örökség díjas Venczel Józsefnek a centenáriumára készül a város, a Sapientia EMTE, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, mely képviseletnek köszönhetően a Magyar Tudomány Napjának hivatalos rendezvénye lett. Dr. Székely András Bertalan úr negyedszázada kutatja Venczel munkásságát, húsz éve pedig Ön kezdeményezte a 80. évforduló megünneplését, a Vetró András szobrászművész által alkotott portrét is önnek köszönhetjük... - Venczel József személyére és munkásságára valóban az 1980-as évtized közepén figyeltem föl, amikor is egy kutatótársammal elkezdtük a Hitel c. kolozsvári nemzetpolitikai szemle történetét feltárni. A folyóirat és a mögötte álló szellemi mozgalom a kisebbségi sorba szorult erdélyi magyarság egészének gondjait számba vevő, igazi felekezetközi, a társadalom minden számot- tevő rétegét megcélzó, elhivatott közösség volt, amely a kor színvonalán, felelősségteljesen próbálta számba venni a teendőket. Korszerű, komplex társadalomvizsgálatok kezdeményezője és szervezője volt a falukutatásoktól a népegészségügyi, gazdasági, oktatási, kulturális és más területeken – az ezt bizonyító dolgozatok nyomon követhetők az első és a második Hitel hasábjain. A valóságfeltárást megmaradási stratégia kidolgozása követte, amelynek nyomán az értelmiség népszolgálatának a magasztos feladata is körvonalazódott, részint gyakorlati megvalósulásai is történtek. Záhony Évának, az Országos Széchényi Könyvtár könyvtárosának a folyóirat bibliográfiai feltárását, dr. Szász István Tas orvos-írónak pedig a története megírását köszönhetjük.
Nos, e folyóirat és mozgalom valóságos vezetőjét tisztelhetjük Venczel Józsefben. Ezt fokozatosan felismerve adta magát a feladat: magyarságkutatóként a venczeli életmű összegyűjtésére, feldolgozására, közzétételére jómagamnak kell vállalkoznom. Tudatosan kezdtem tanulmányozni az eredeti írásait, gyűjtöttem a reá vonatkozó információkat, kerestem fel a családtagjait, a még élő szerkesztő- és kortársait. Egyre árnyaltabb képem alakult ki arról a nagyformátumú és példás életműből, amellyel nagymértékben azonosulni is tudtam, hisz meggyőződésem: a tudomány nem önmagáért való, hanem csak akkor létjogosult, ha az az ember, a közösség javát szolgálja.
Természetes, ha valakiről – megalapozottan – ilyen pozitív kép alakul ki, akkor a személyiség és a munkásság minél szélesebb körben való ismertté tételén is elkezd munkálkodni. A kutatásaim döntően a 80-as években zajlottak, egyfelől három kötetben sikerült is itthon s otthon megjelentetni a tanulmányai, dolgozatai, cikkei színe-javát. Az első nemzeti kormány idejére esett Venczel születésének nyolcvanadik évfordulója: szívügyemmé vált, hogy azokat méltóképp megünnepeljük a szülővárosában és az anyaországban. Csíkszereda akkori polgármestere, dr. Csedő Csaba és egy alföldi kisváros, Heves – ahol jómagam is korábban egy falukutató csoport résztvevője lehettem – első számú vezetője, dr. Hegedűs György barátom mellé állt a kezdeményezésnek, így mindkét helyszínen komoly megemlékezéseket sikerült tető alá hoznunk. Tudományos konferencia illetve előadások, emléktábla-, illetve emlékmű-avatások, kiállítás és kulturális program irányította akkor rá a figyelmet. Hevesen máig Venczel József térnek nevezik azt a közterületet, ahol Vetró András domborművével a mementó áll. Csíkban pedig ugyanezt a Kézdivásárhelyen alkotott domborművet emléktáblába foglalták Önök, az akkori önkormányzat. Istennek hála, hogy ezt anyagilag támogathattuk a határon túlról és máig az évfordulós megemlékezések színhelye. Heves önkormányzatával sikerült kiadnunk és színre vinnünk az egri színház meg a gyöngyösi énekkar művészeivel a csíksomlyói passió Venczel által újraálmodott változatát, a Misztériumjátékot, amelyből műsoros magnókazetta is készült.
- Kisebbségkutatóként is tevékenykedik, a magyar-román társadalomtudományi kapcsolatokat is elemzi. Venczel József szociológiai tevékenysége hogyan körvonalazható?
- Venczel József volt az úttörője a szaktudományos alapokon álló, 20. századi erdélyi szociológiai, társadalomstatisztikai kutatásnak. Emellett etikus ember volt, aki az övéi: a székelység, az erdélyi és az egyetemes magyarság megmaradásáért, felemeléséért is megfogalmazta és megkísérelte a gyakorlatba ültetni a tennivalókat: így tehát a társadalompolitikát, a népnevelést is művelte. Dimitrie Gusti legjobb magyar tanítványaként nemcsak tanulmányozta a román nemzettudományt, hanem alkalmazva annak általánosítható elemeit, megalkotta az erdélyi magyarságtudományt. Ez utóbbi munkássága párhuzamosságot, sőt nyilván összehangolást is mutat a kor többi Kárpát-medencei hungarológiai törekvésével. A 40-es évek első felének legnagyobb szabású táj- és népkutatását szervezte és vezette Bálványosváralján, amely monografikus igénnyel több éven át folyt – sajnos a teljes feldolgozást és közzétételt a háború derékba törte.
Érdemei az erdélyi magyar felsőoktatásban a Bolyai Tudományegyetem alapító professzoraként talán ismertebbek. Venczel Józsefnek a székelység a maga sorskérdéseinek a lényegbe vágó felvetését, a cselekvő népszolgálatot, az egyetemes erdélyi és összmagyarság pedig az elmélet és gyakorlat nagy ívű összekapcsolását, az emberi tartás máig ható példáját köszönheti, amely példából a mai nemzedék a ma feladatainak, tennivalóinak és cselekvési programjának a megfogalmazásához meríthet erőt, állhatatosságot és módszertant.
- Faluszemináriumok, a vidék monografikus társadalomrajza- és fejlesztése... Venczel életműve tehát időtálló és megkerülhetetlen. E bő két évtized alatt, részben a tulajdonviszonyok helyreállítása révén a rendtartó székely falukép lassan tisztul, mely folyamat össztársadalmi vonatkozásban is elindult: szervezeteink, intézményeink vannak, egyetemünk lett, ez utóbbi anyaországi segítséggel…
- Az önálló Bolyai Egyetem megszületése nagy dolog volt a második világháború után. Ismerjük a román egyetemmel való összeolvasztása körülményeit, Szabédi tragikus tiltakozását, a Ceauşescu-rendszer beolvasztó törekvéseit. A rendszerváltozás nagy reményeket és nagy csalódásokat is hozott magával, kétségtelenül létrejöttek szervezetek, intézmények, lehetőségek, amelyekkel élni kell, élt is nem kis mértékben az erdélyi nemzetrészünk. Jó, hogy mind a Babes-Bolyai, mind a Partiumi Keresztény, mind a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen, annak különböző karain megnőttek az anyanyelvű továbbtanulás esélyei, amelyeket megalapozott, jól kiegészített több anyaországi felsőoktatási intézmény kihelyezett tagozata.
Szerencsére van végre olyan anyaországuk, amely nemcsak szimbolikus, hanem valóságos tettekben is odaáll a határain túlra szorult nemzetrészei törekvéseinek, beleértve a területi és kulturális autonómia – egyébként a kontinensen bevett – jogos igényét is. Bár a magyarországi társadalom – ami persze nem csupán ottani jelenség –, szétzilálásáért, atomizálásáért, nemzeti tudatának a gyengítéséért hét évtizede belső és külső destruktív erők nagyon sokat tettek, tesznek, mégis létezik egy hol búvópatakként alig látható, hol elemi erővel feltörő nemzeti szolidaritás, aminek számtalan jelét tapasztalhatja az erdélyi, a délvidéki, a kárpátaljai, a felvidéki és a többi közösségünk.
A döntően magyar híveket tömörítő erdélyi egyházaik, iskoláik, a szakmai és civil szervezeteik, a színházaik, öntevékeny művészeti csoportjaik szerepe kimagasló az anyanyelv, a kulturális identitás megtartása érdekében. A meglévő jogokkal élniük kell, a be nem tartottak betartatásáért és a meg nem lévők eléréséért pedig küzdeni kell, önmaguktól még sehol, sohasem teljesültek. Mindehhez hazai közös nevező, anyanemzeti és nemzetközi melléállás, szövetségesek keresése és közös fellépés szükségeltetik – ez is az egyik tanulsága a venczeli életműnek.
- Hogyan jellemezné Isten szolgája, a boldogemlékű Márton Áron és Venczel József kapcsolatát?
- A csíkszentdomokosi születésű főpap máig ható karizmatikus alakja, lobogó fáklyája volt a 20. századnak – nemcsak szűkebb pátriájában, hanem az egész magyar nyelvterületen. Lelkiismeretére hallgatva, Venczel József Márton Áron jobb keze volt a katolikus ifjúsági mozgalomban, majd utána folyamatosan. A párizsi békeszerződés nemzetiségi igazságossága érdekében is, Márton Áron oldalán megtette a maga szaktudományos lépéseit. Osztozott a nagy székely püspök sorsában az ellene folytatott koncepciós perben, majd utána is a börtönévei során. Ezek után az sem véletlen, hogy a tudós búcsúszertartását a Házsongárdi temetőben sem más vállalta, igen bensőséges szavakkal emlékezve az elhunyt földijére, eszme- és harcostársára.
- A kezemben „A híd, amely összeköt" c, könyv dr. Székely András Bertalan életének, munkásságának hat évtizedéről. Hogyan foglalná össze a szakmai, emberi ars poeticáját?
- A szakmai munkásságom értékelésére nem vagyok hivatott, tegye azt meg más a megjelent köteteim, tanulmányaim, cikkeim, szerkesztéseim, megszólalásaim alapján. Megpróbálok az eszmélésem óta valóban afféle hídként működni ember és ember, csoportok, népek, határokkal elválasztott nemzetrészek, hitvallások, világnézetek között. Merthogy a mestereim ráébresztettek, később a magam tapasztalatai ebben csak megerősítettek: nem azt kell keresnünk egymásban, ami szétválaszt, hanem azt, ami összeköt. A gyökereim katolikusak, reformátusok és unitáriusok, igyekeztem megismerni az alapvető hittételeiket, s bár az Úr a kálvini közösség felé irányított, ott igyekszem szolgálni, valahol mindhárom vallást a magaménak vallom, sohasem voltam hajlandó kijátszani egyiket a másik ellen.
Nemzetiségekkel foglalkozva, kutatóként magamévá tettem egyfelől a venczeli alapelvet, miszerint a feltárt valóság alapján cselekvési program megfogalmazására és konkrét javító lépésekre is szükség van, igyekeztem a lehetőségekhez mértem mindháromból kivenni a részem. És hát – amit nemigen mondtunk ki sokan –, megfogalmaztam, hogy nincs kétféle mérce a határon túli magyarok és a magyarországi nemzetiségek vonatkozásában. Tehát, bár nyilvánvalóak a kétféle közösségek szociológiai jellegzetességeinek, kisebbségi sorba kerülésének, településszerkezetének, identitásának a különbözőségei, etikailag nem szabad másféleképpen viszonyulni hozzájuk, segíteni szükséges őket a megmaradásban, a jogaik érvényesítésében. Mindezt következetesen, természetesen vállalva a magunk értékeit és önazonosságát, ésszerű kompromisszumokra igen, megalkuvásra viszont sohasem hajlandóan...
Az emberi hitvallásból nem maradhat ki a család, a legszűkebb mieinkért való tenni akarás, ami semmivel sem mögé, hanem mellé kívánkozik a közszolgálatnak. Négy – feleségem első házassága révén öt – gyermek, együttesen négy unokánk bőségesen szolgáltat kötelezettségeket s természetesen örömöket, gondokat is, de értelmet mindenképpen a létezésünkhöz, egyben jelenti az életünk, küzdelmeink meghosszabbítását. A családnak, a szűkebb-tágabb szakmai, vallási, civil, lakóhelyi közösségeinknek egyaránt meg kell próbálnunk használni. A kör pedig a magunk nemzetének a szolgálatával válik teljessé. Aki azt állítja, hogy mindezeket kikerülve, közvetlenül az emberiséghez csatlakozik, az valószínűleg tévúton jár. Pál apostollal együtt vallom: „A jó cselekvésben pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk, ha meg nem lankadunk. Ezért tehát, amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel..." (Gal 6,9-10)
Szekeres Adorján
/A csíkszeredai Székelyudvarhely folyóirat 2014. áprilisi számában megjelent interjú rövidített változata/
Erdély.ma

Lelki ház épül Erdődön
Ismét elkezdett bízni a jövőben Erdőd maroknyi református közössége, akik két és fél évszázad után szeretnének megint önállóvá válni és elindulni a gyarapodás útján.
Habár a Szatmár megyei helység a reformáció bölcsőjének számít, mivel itt tartották az első reformált Kárpát-medencei zsinatot, a kálvinisták később ki lettek űzve a településről, majd száz éven át meg volt tiltva számukra, hogy visszaköltözzenek. Négy éve azonban ismét van saját lelkésze a körülbelül 150 fős gyülekezetnek, két éve pedig egy parókia és egyháztörténeti múzeum alapkövét is letették, melyet a nagy elődről, Drágffy Gáspárról neveztek el.
Rácz Ervin helybéli lelkész szerint Pál apostolt követve munkálkodnak, aki arra biztatta a keresztlény híveket, hogy „mint élő kövek, épüljenek lelki házzá”, ennek szellemében dolgoznak a közösség összekovácsolásán, illetve a központ felépítéséhez szükséges feltételek megteremtésén. A tiszteletes úgy véli, igen biztató jeleket kapnak istentől, példaként megemlítve, hogy az elmúlt két évben egyetlen temetésük sem volt, keresztelni viszont hatszor hívták.
Mint elmondta, a tervezett parókia nem csak papi lakásként szolgál majd, hanem egyháztörténeti központként is működik, hisz Erdőd kulcsszerepet töltött be a reformációban, a településhez kötődő jeles események pedig méltóak arra, hogy végre megörökítsék őket. Itt szervezték az első reformált Kárpát-medencei zsinatot, melyet Drágffy Gáspár védnöksége alatt tartottak. Rácz Ervin szerint, ahogy a mohácsi vészt követően a magyarok az új hitben, a református vallásban találtak vigaszt, úgy kell megint Isten felé fordulva újra rendszeres hitéletet élni Erdődön, ez jelenti ismét a fejlődés útját.
A lelkész igyekezett egy tévhitet is eloszlatni az Erdődhöz sok szállal kötődő család kapcsán, az utóbbi időben ugyanis főképp politikusok azt hangsúlyozzák, hogy a Drágffyak románok voltak. Mint kifejtette, valóban Moldvából származnak, azonban a 13. század során épp a magyar királyhoz való hűségük miatt kerülhettek át Erdélybe, a nemesi rangot és az előjogokat is a magyar uralkodóktól kapták, így nem román, hanem magyar nemeseknek számítanak. Rámutatott: ezeket a privilégiumokat egy idő után elvesztették, majd a Báthory családba való benősülés révén sikerült ismét visszaszerezniük őket.
Amint a tiszteletes elmondta: Drágffy Gáspár az erdődi várat építtető Drágffy Bertalan unokája és a mohácsi vészkor a magyar királyság második emberének számító, így a Mária-zászlót vivő, majd a csatában életét vesztett Drágffy János fia volt. Az általa védnökölt első zsinaton egyébként, 1545-ben fogadták el azt a 12 pontot, mellyel az új hitet rendszerbe foglalták. Erre a híres, műemlékké nyilvánított erdődi református templomban került sor.
Az épületet viszont Károlyi Sándor a pápista svábok betelepítését követően 1769-ben elvette tőlük és átadta a katolikusoknak, a reformátusokat pedig tömegesen kitelepítette a szomszédos Dobrára, Magyargéresre, illetve Szatmárhegyre, továbbá megtiltotta azt is, hogy visszaköltözzenek. A tilalom körülbelül száz évig volt érvényben.
Rácz Ervin szerint Károlyi Sándort bátran tekinthetjük a magyarság árulójának, a címkére pedig nem csak politikai tevékenységével szolgált rá, hanem főképp azzal, ahogy a magyar alattvalóival bánt. „Habsburg nyomásra igyekezett szétzilálni a református hitre áttért magyar közösségeket – magyarázta a pap. – Szatmár a császár szemében igen veszélyes kuruc fészeknek számított, ezért utasította Károlyit arra, hogy vegye elejét a további lázadozásnak.”
A száműzött reformátusok a 18. század végétől kezdtek visszaszállingózni, felhúztak egy épületet, melyben egy időszakban iskola is működött. Ezt 2004-ben átalakították és tornyot is húztak rá, azóta szolgál templomként a korábbi imaház. A református közösség megerősödése egyébként a magyar identitás megőrzése szempontjából is fontos a településen, Erdődön ugyanis a magyarság aránya 20 százalék alá esett, és igen gyors ütemben folyik a beolvadás.
Rácz Ervin elmondta, a Drágffy Gáspár Egyháztörténeti Központ és Parókia megépítése számításaik szerint körülbelül 60 ezer euróba kerülne, melyet kisebb pályázatok és adományok révén terveznek előteremteni. Bár a gyülekezet eléggé kicsi, gyakran szerveznek adománygyűjtő akciókat, például bálokat, melyek keretében a közösségépítés mellett téglajegy- és tombolaárusítás révén próbálják előteremteni a szükséges pénzt. Emellett Rácz Ervin szerint a helyi reformátusok önkéntes munkával is hajlandóak támogatni az építkezést, így minden ok megvan a bizakodásra kezdeményezésük sikerességét illetően.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)

Ezer évre építjük! – Jótékonysági koncert Budapesten a széphavasi kápolna építésének támogatásáért
A Csíkból Gyimesbe átvezető hágó közelében, a Szép-havas tetején egészen a XIX. századig létezett a Szent László-kápolna, ahol évszázadokon keresztül intenzív vallásos élet zajlott. A moldvai csángók a csíksomlyói búcsújárások alkalmával mindig útba ejtették ezt a bizonyos kápolnát. Itt találkoztak az egymástól elszakított magyar testvérek, hogy biztosítsák egymást az összetartozásról a hit erejében. Az idők folyamán azonban a kegyhely egyre inkább lepusztult, s a múlt század harmincas éveire a falai már csak mellmagasságig értek, majd azok is a földre hulltak.
Orbán Balázs így ír e helyről: „Ennyi maradvány van e szent romokból, melyek még alig egy század előtt bucsujárók áhitatos énekeit viszhangozták, melyek a honkivüli magyaroknak a honban levőkkel való összeköttetésének, testvéri találkozásának voltak minden évben felkeresett gyülpontjai; azon szent palládium, mely a hontól elszakadtakat e haza szeretetében, az őshazához való ragaszkodásban megtartá, mely a vallás szent malasztjával, a hit erős kötelékével füzé e hazához künn levő, idegen földre települt testvéreinket; mert ezen – a Szent Lélek tiszteletére szentelt kápolnához gyült össze pünköstkor minden évben a kilencz moldovai székely (csángó) falu lakossága, fehér öltönyben, arany himzett fehér zászlókkal, s énekelve: „Zeng az erdő, zúg a levele Mária örömére" jöttek ide, hol a csíki testvérekkel találkozva, zászlóikat összeérintve, mentek Csík-Somlyóra bucsura, visszatértökkor pedig az egész nép és deákság elkisérte idáig, hol miséztek, mulattak, s jövő évre találkozást adva egymásnak, érzékenyen bucsuztak el a távozó rokonoktól.”
A tárgyi pusztulás ellenére az eszme megmaradt a szívekben. A kilencvenes évek eleje óta Berszán Lajos, Gyimesfelsőlök plébánosa, a táltoskirály napján a kápolnaromnál évente szentmisét celebrál. A kétezres évek elejétől pedig a Magyar Hagyomány Műhelye és a csatlakozó zarándokok minden Pünkösd hétfőn litániát tartanak, a Szent Lélekhez, Szent Istvánhoz, Szent Lászlóhoz, és a Boldogasszonyhoz könyörögve a nemzet sorsának jobbulásáért.
Az első, legrégibb építmény is körtemplom volt, az új is az lesz
Az imák és az összefogás gyümölcseként 2009-ben megtörténtek az első lépések egy új kápolna létrehozásának érdekében. Az engedély megszerzése azonban 2012-ig húzódott, mikor is elkészült a régészeti ásatás a Hargita Megye Tanácsa költségére. A munka azóta is folyik a környékbeli vállalkozók támogatásával, felajánlásaival és a Széphavas Egyesülethez érkező adományokból. A helyszínre időről-időre önkéntesek is érkeznek, hogy segítsék Esztány Zsolt, az emlékhely megépítésével megbízott csíki építész munkáját. 2012. novemberére a kápolna falai elkészültek. 2013. nyarán a Nyíregyházáról és Debrecenből érkező kalákás csapatok segítségével megépült a tetőszerkezet és megkezdődött a kupola építése.
Zsolt lelkiismeretességét és elkötelezettségét mutatja, hogy családjával 2013. nyarán folyamatosan kint tartózkodott a hegytetőn. Akkor a következőket nyilatkozta: „...nem hagytuk a frontot, tartottuk mi a család. Erika rakja a kupolát (lehet a kápolna kívánja a női erőt!). Lassabban haladunk, nekem nehéz ezt elfogadni, Erika még szoptat is, ebédet is készít... Ezért halad lassan, de tartósabb, ezer évre építjük!”
Nagy szükség van a segítségre, hogy a magyarság újraegyesülésének és egységének szimbóluma felépüljön. Az építkezésről bővebb információt Szabó Mihály, az egyesület titkára ad a 30/2308-560-as telefonszámon, ugyanitt csekk küldésére is lehetőség van. Önkéntes munkacsoportok szerveződésével kapcsolatban Erdélyben Esztány Zsolt (+40/724/241-311, esztanyzsolt@gmail.com), Magyarországon Andrikó László (30/3830-038) ad tájékoztatást.
Azoknak, akiknek a lehetőségeik korlátozottak, de mégis segítenének, alkalmuk nyílik rá február 1-jén Budapesten. A Széphavas Egyesület ugyanis 17 órai kezdettel jótékonysági koncertet szervez a Szent Margit Gimnázium Dísztermében (1114, Budapest, Villányi út 5-7.) a szép-havasi kápolna építésének támogatására. Az előzetes részvételi regisztráció Szabó Mihálynál történik a 30/2308-560-as telefonszámon, vagy a szabo_misi@freemail.hu címen. A 3500 Ft-os belépőjegyet a helyszínen vehetik át a vendégek.
Szükség van a támogatásra, hiszen födés után is, sokféle munkálat lesz – szögezi le Esztány Zsolt. „Az ablakkávák alsó kiépítése, a falak átcsiszolása, fugázás, padlóburkolat, oltár, ajtó. Lábazati kőburkolat külső oltár, régi falak rendbetétele (ráfalazása). Viszont még anyagi forrásokat kell keresni rá, hogy ne váljék a kápolna építésének kiteljesedésének rovására. A kápolna Égi csatornán kapott engedélyt, hogy megépülhessen, s elindítója sok kegyelmi jónak, a magyarság egyesülésének, s egyben a Világ javára.”
Zana Diána
polgarportal.hu
Erdély.ma,

Hazatértek a pálosok
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek szentelte fel január 26-án, vasárnap a Hargitafürdőn alapított pálos kolostort és celebrálta az ünnepi szentmisét. A kedvezőtlen időjárás ellenére is megtelt a Szent István-templom, illetve annak kertje és környéke az ünnepre érkezett hívekkel.
A szentelési ünnepség az új pálos kolostor teraszán kezdődött, ahol a kereszt és a pálos címer előtt összegyűlt az asszisztencia. Székelyföldön közel kétszázharminc év után újra letelepedő „fehér testvérek” szerzetesházára Jakubinyi György érsek a jó Isten áldását kérte, ezt követően pedig átvonultak a Szent István-templomba, ahol kezdetét vette az ünnepi szertartás. A templom kertje és annak környéke már a mise kezdete előtt benépesedett.
„A rendek között nem lehet széthúzás”
A gyulafehérvári érsek a szentmise elején kifejezte örömét, hogy az Úr hóeséssel – fehérbe öltöztetett tájjal – köszöntötte a fehér testvérek „hazatérését”. Szentbeszédében kiemelte: a „rendek között nem lehet széthúzás”. „Szent Pál azt mondja, Krisztus egyetlen, megoszthatatlan. Ez a mi egyházunk egysége a mai napig. Amikor szervezett rendek sokaságáról van szó, az nem Krisztus megoszlása – hiszen mindegyiknek más a hivatása (…), amelyre Krisztus szólítja őt.” Az érsek végezetül arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben bárki meghallja az Úr hívó szavát, az meg ne keményítse szívét.
Biztató szavak Lengyelországból
A szentmise végén elhangzott a lengyelországi Izidor Matuszewski generális levélben megfogalmazott üzenete, eszerint a pálos közösség hálás a gondviselésnek azért, hogy több száz év után visszatérhetnek Székelyföldre. „Bízom benne, hogy a rend visszatérése Erdélybe áldott időszak lesz. Kívánom a magyar provinciában élő rendtársaimnak, hogy az új pálos szolgálati hely jó gyümölcsöt teremjen (…). A pálosok által teljesített szolgálat segítse a hit megerősödését, a remény és a szeretet elmélyülését híveink között és saját megszentelődésünkben” – fogalmazott levelében a generális atya.
„Hálát adok a jó Istennek, hogy a történelem viszontagságai ellenére nemcsak él, hanem gyarapodik is az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrendünk" – írta levelében Kövér László, az Országgyűlés elnöke.
Tégla ajándékba
Darvas Kozma József esperes, plébános egy téglát ajándékozott a Hargitafürdőre költöző pálos szerzetesrendnek, amely Klastrompusztáról, az első pálos monostor padlójából származik. Mint elmondta, ezt annak érdekében tette, hogy a székelyföldi pálosokban legyen meg az a lendület, odaadás, amely Boldog Özsébben és társaiban, valamint a magyar pálos rendben megvolt évszázadokon keresztül.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro,

Kisperegi keserű Exodus
Életveszélyessé vált a templom
Vasárnap szívszorongató esemény történt Kisperegen: a református hívek könnyezve és keseregve voltak kénytelenek elhagyni impozáns templomukat a statikai szakértők írásbeli felszólítására, akik szerint a templomtető bármelyik pillanatban beomolhat a teljesen elkorhadt gerendázata miatt.
A hitük miatt elüldözött reformátusok 1787-ben érkeztek a peregi pusztára Egyek községből. Keserű lehetett a kivonulásuk Egyekről, nem olyan mint a bibliai korban, amikor a választott nép kivonult Egyiptomból. Mert akkor Izráel fiai örültek, hisz tudták: az Ígéret földjére vezeti őket Isten, Mózes által. Az egyeki reformátusok nem tudhatták, hogy az Úr őket is az Ígéret földjére vezeti. Az a termőföld ugyanis, mely Kispereg határaiban van, az egyik legjobb az országban. A letelepedést követő nagy nyomorúságok által megtizedelt hívek, minden erejüket összeszedve templomot építettek, az elhagyottnak mintájára – hatalmasnak sikerült: átmérője 16 méter, hossza 25 méter, belső magassága 10 méter, a mennyezet boltíves. 1833-ban fejezték be a munkálatokat.
A második világháború végén a templomot több találat érte, amelyek során a tetőszerkezet komolyan megsérült. A háború utáni válságos időben nem volt lehetőség a tetőszerkezet kijavítására, csak amolyan szükségmegoldást alkalmaztak: megerősítették a torony felőli 4 gerendát, azonban azok manapság alig tartanak. A tetőszerkezet megereszkedett, helyenként 40-60 centivel, és a templom boltíve is több helyen megrepedt.
2009-ben az egyházközség megvásárolta a szükséges faanyag egy részét, és 2013-ban megkezdtük a munkálatra szükséges anyagiak gyűjtését is, azonban a szükséges pénzösszeg messze meghaladja az idők során összezsugorodott közösség lehetőségeit. Időt próbálván nyerni, az elmúlt esztendő nyarán, középen 6 helyen aládúcoltuk a templomot, de a helyszínre kiszállt statikai bizottság elszörnyedve állapította meg, hogy a tetőszerkezet olyan mértékben károsodott, hogy akár hó, akár nagyobb szelek megmozdíthatják, ezért életveszélyesnek nyilvánították.
Vasárnap délután szem nem maradt szárazon, amikor a hívek bús harangzúgás közepette a presbitérium vezetésével elhagyták a templomot. A könnyező menetet a gyülekezet lelkipásztora, Tóbiás Tibor-György zárta, aki a kicsiny gyülekezeti terembe összezsúfolódott hívek szívébe Pál apostol Filippibeliekhez írott levele 4,13 alapján öntött reményt: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít”.
Ezzel együtt, segítségre van szükségünk. Remélem, hogy segítségkérésünk szavát lesz, ki meghallja. Itthon, Kisperegen erőnket megfeszítve gyűjtünk. Az anyagiak egyharmada már önerőből összegyűlt. A helyi polgármestertől is ígéretet nyertünk, hogy lehetőségeihez mérten a község is segít. Egyházkerületünk is igyekszik segítségünkre lenni, pályázati lehetőségeket keresni számunkra. Egy templomtetőt azonban nem lehet részletekben elkészíteni, az idő pedig szorít bennünket.
Istenbe vetett reménységgel bízunk abban, hogy amit az ősök erejük fölötti áldozathozatallal, sokak élete árán felépítettek, sikerül megmentenünk a jövendő számára. Addig is, Péter apostol szavait forgatjuk szívünkben, és bár a kőből-téglából épült hajlékot kénytelenek voltunk ideiglenesen elhagyni, igyekszünk lelkileg erősödni és építkezni: „Ti magatok is, mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által.” (1 Péter 2, 5)
Tóbiás Tibor-György református lelkipásztor
Nyugati Jelen (Arad),

Hírsaláta
LEMONDOTT A KOMMUNIZMUS BŰNEIT VIZSGÁLÓ INTÉZET ügyvezető elnöki tisztségéről Andrei Muraru. A történész levélben értesítette döntéséről Victor Ponta miniszterelnököt.
A Muraru lemondását kiváltó okok egyelőre ismeretlenek, közleményében csupán annyit írt, hogy az elvek és a lojalitás fontosabb számára bármilyen tisztségnél. Andrei Murarut 2012 májusában nevezték ki a Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló Intézet ügyvezető elnökévé, az ő vezetése alatt indult bűnvádi eljárás két egykori kommunista pribék ellen, illetve ugyancsak az ő mandátuma idején kezdődött el a Râmnicu Sărat-i hírhedt kommunista börtön emlékmúzeummá alakítása. (Marosvásárhelyi Rádió)
MIÉRT? Találgatások folynak, miért is gondolta meg magát Traian Băsescu, s szerda este miért iktatta váratlanul be a harmadik Ponta-kormányt. Sokan tudni vélik, bár a Cotroceni-palota tagadja, hogy John Kerry amerikai külügyminiszter telefonált, hogy hagyjanak fel a dacoskodással, Băsescu eskesse fel a kormányt, Ponta pedig új kormányprogrammal álljon a parlament elé. Mások az európai uniós nagykövetek látogatásának tulajdonítják a hirtelen békét. Mircea Geoană szenátor meg úgy véli, Traian Băsescu részvétele az Európa Tanács közgyűlésén késztette arra az államfőt, hogy a parlament 60 százalékának bizalmát élvező Ponta-kormányt beiktassa. (Antena 3)
KOLOZSVÁRON OLCSÓBB. 230 magyarországi diák tanul a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen a 2013/14-es tanévben – írja a Maszol.ro. Az Erdélyben tanuló magyarországi egyetemisták évente akár több százezer forintot takaríthatnak meg az utazási és szállásköltségeket is figyelembe véve. Az anyaországi hallgatók legnagyobb része pszichológiát, néprajzot, informatikát, színművészetet és szociológiát tanul – az Európai Unió polgáraként javarészt tandíjmentesen. Arányuk messzemenően a pszichológia-távoktatáson a legnagyobb, körülbelül 45 százalék, az 52 elsőéves közül ugyanis 25 magyarországi. A Babeș–Bolyai Tudományegyetemnek jelenleg több mint 700 külföldi hallgatója van. A nem EU-s állampolgárok 250–300 eurós havi tandíjat fizetnek, amelynek összege szakonként változik.
AZ ORTODOX EGYHÁZ BLASZFÉMIÁNAK TARTJA. Elutasította a képviselőház jogi bizottsága az élettársi kapcsolat bejegyzésének törvénytervezetét, amelyet Remus Cernea nyújtott be – derül ki a képviselő Facebook-oldalán közzétett bejegyzésből. A bizottság tizenegy tagja egyhangúlag utasította el a törvénytervezetet, a ház plénuma valószínűleg jövő héten szavaz róla – írta. Cernea az érvelés során felolvasta Pál apostol szeretethimnuszát is (1Kor. 13), ám a Román Ortodox Egyház jelen levő képviselője blaszfémiának nevezte a gesztust. (RTV)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

“Nem vasárnapi lelkész volt”
Huszárok díszsorfala között távozott a vasárnap délelőtti istentiszteletről Gellért Gyula bihardiószegi tiszteletes: összesen 36 év lelkészi szolgálat után – melyből 16 esztendőt volt érmelléki esperes – április elsejétől nyugdíjba vonul.
Az április elsejei dátum emlékezetes marad a bihardiószegi református egyházközség történetében: 1990-ben ezen a napon lett a gyülekezet lelkésze a Szentjobbról érkezett Gellért Gyula, s most, 24 év múltán ezen a napon megy nyugdíjba. A március 30-i úgynevezett kiköszönő istentisztelet rendhagyó módon, a hagyományos rendtartástól eltérően kezdődött, ugyanis az első percekben Rákosi Jenő, az Érmelléki Református Egyházmegye esperese köszönt el elődjétől, boldog és áldott nyugdíjas éveket kívánva, majd saját szolgálati teendőire tekintettel távozott. Az igehirdető maga az ünnepelt volt, aki először, mintegy örökül hagyva maga után, Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írt első leveléből idézte a Szeretet Himnuszaként ismert részt, majd a prédikáció alapigéjét kiválasztva tovább fűzte a gondolatot: “… szeressétek egymást.” (Ján.15/12)
Tanulás, szeretet
Nem csak az alapige kiválasztásában, de magában a prédikációban is tartotta magát a tiszteletes ahhoz, amit tőle hosszú évek alatt megszokhattunk: lényegre törően, röviden beszélt, tudatában, hogy a bő lére eresztett prédikációban nem a mondanivalót kutatja annak hallgatója, hanem az áment lesi. Kifejtette: ugyanazzal a gondolattal búcsúzik a diószegiektől, amivel hajdan a szentjobbiaktól is, miszerint egy életen át tanulni kell, illetve a szeretetet szüntelen gyakorolni, mert aki ezeket elmulasztja, az az életét mulasztja el. A prédikációt ugyanúgy a hirdetések követték, mint máskor, mintegy mutatva, hogy az élet április elseje után is folytatódik, még, ha nem is ugyanaz lesz, mint előtte. Erre utalt, hogy a továbbiakban szólók egyike-másika hangja ugyancsak elcsuklott a meghatódottságtól.
Visszatekintés
Az Asók István kórus szolgálata után Szilágyi Jolán olvasott fel egy, a nyugdíjazás alkalmából készült visszatekintést. Ebből egyebek mellett megtudhattuk, hogy Gellért Sándor tanár-író és Magoss Juliánna tanítónő fia dolgozott színesfémércbányák feltárójaként, 70 kg-os súlycsoportban Máramaros megye cselgáncsbajnoka volt, a teológiai tanulmányait 1973 és ’74 között végezte. Egy évig volt segédlelkész Aradon, majd 12 évig szolgált Szentjobbon, ahonnan, mint említettük, 24 éve került Diószegre. Az egyházmegye esperesi tisztét 1994-től 16 évig látta el, egy évtizedig volt az egyházkerület levéltárosa, ugyanennyi ideig az Érmelléki Diakóniai Alapítvány elnöke. Két évtizedig zsinati tag, 16 évig tagja a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesületének.
Az építő kéz nyoma
Ha folytatnánk a szolgálati helyein a gyülekezetépítésben, a hagyományőrzésben, a nevelésben elért eredményeinek sorolását, valószínűleg az oldal alján az íróasztal lapjára is rónánk még a sorokat. A főbb bekezdéseket Jakab László főgondnok próbálta lajstromozni, sorolva a javításokat és építésekét, a szobrok, kopja- és lármafák, emléktáblák avatását, a Nyúzóvölgyi Népünnepély megteremtését. Ahogyan az egy egykori cselgáncsbajnokhoz illik, Gellért Gyula lelkészként is mindig úgy alakította a dolgok folyását, hogy azok ereje a cél érdekében egyesüljön, elevenített fel emlékeit Szabó Ödön képviselő, megyei RMDSZ-elnök, majd Mados Attila polgármester méltatta a lelkész egyház és közösségépítő szerepét, mint olyan személyiségét, akinek keze nyoma ott marad a községen. A nyugdíjazás alkalmából a nőszövetség, a vallástanárok, az IKE-sek köszöntötték még Gellért Gyulát, aki a helyi huszárok díszsorfala között, a bejáratnál várakozó gyülekezeti tagok tapsa közepette hagyta el a templomot, hogy aztán fogadja a kézfogásokat, a megérdemelt nyugdíjas évekre vonatkozó jókívánságokat.
Rencz Csaba
erdon.ro,

Anyanyelvükön hallgattak szentmisét a csángók
Több éves hagyománya van a pünkösdi „csángó misének”. A csíksomlyói Szent Péter és Pál plébánia Betlehem- kápolnájában tartott szentmisén idén is szép számban vettek részt a moldvai csángók. Számukra különleges alkalom, hogy anyanyelvükön, magyarul hallgathatták a Berszán atya által celebrált szentmisét.
anyanyelvükön, magyarul hallgathatták a Berszán atya által celebrált szentmisét.
Csángó népviseletben hallgatták a szentmisét
„A csángó szentmise helyszíne a Szent Péter és Pál plébániatemplomhoz kötődik, hiszen több mint száz éve ide jártak őseitek, aztán ti is, legyen ez így utódaitok esetében is” – köszöntötte a résztvevő csángó híveket Kovács Attila plébános.
Az idei szentmisét Berszán Lajos, a Gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium alapító igazgatója mutatta be. „Ez a nap a nagy öröm napja, mert megtörtént a pünkösdi csoda, amikor egyházunk első pápája, Szent Péter elkezdett prédikálni, mindenki saját nyelvén értette a példabeszédét. A szentlélek mindenkit a maga nyelvén, a maga kultúráján keresztül szólít meg” – kezdte szent beszédét Berszán atya. Majd elmesélte, hogy, amikor a II. János Pál pápa Budapesten járt, megtisztelte a magyar híveket azzal, hogy magyar nyelven szólt hozzájuk. „Azon a nyelven szólt hozzánk, amelyen édesanyák minket tanított. Pünkösd a nyelv boldogsága, a nyelv öröme. Isten igéjét mindenki saját anyanyelvén hallgathatja és nem szabad ezt tiltani, mert Isten azt akarta, hogy olyan legyen ez a világ, mint egy gyönyörű virágoskert. A virágoknak pedig több ezer fajtája van” – példázódott a misét celebráló pap.
A csángó misén a Gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium kórusa énekelt, majd a csángó hívek ősi egyházi énekeiket is előadták. A 1990-es évektől kezdődően kezdtek a moldvai csángók számára szentmisét tartani a csíksomlyói pünkösdi búcsú alkalmával, merthogy Moldvában nincs rendszeres magyar nyelvű liturgia.
Barabás Hajnal. Székelyhon.ro

Elbúcsúztatták a gyergyóiak a zarándokokat
Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános pünkösd vasárnapján reggel harmadik alkalommal köszöntötte Gyergyószentmiklós központjában a híveket, köztük a Boldogasszony zarándokvonattal érkezett, a csíksomlyói búcsún is részt vett vendégeket. Böjte atya a bátorítás, a vigasztalás fontosságát emelte ki.
Nagy Gábor Emánuel atya, főcelebráns ezüstmiséjét mutatta be a szabadtéri szentmisén. „A Szűzanya hatalmas kegyelme, hogy itt lehetek, hogy ilyen szép zarándokcsoporttal ünnepelhetem az ezüstmisémet. Ezt a csíksomlyói Szűzanya kegyelmének és Budai Lászlónak köszönhetem, hogy itt, Erdélyben ilyenformán mutathatom be az ezüstmisémet. Mindig az a kérésem, hogy imát kérjen az ember, és ha ennyi ember imádkozik az emberekért, az Isten áldása nem fog elmaradni. Az egyház születése napján, pünkösd vasárnapján imádkozzunk egymásért, a lelki épülésünkért!” – mondta az ezüstmisés felvidéki Emánuel atya.
Gyógyítsuk a sebeket!
Piros pünkösd napján a szentbeszédet Böjte Csaba ferences szerzetes, szintén ezüstmisés atya mondta, a vigasztalás, a bátorítás fontosságát emelte ki: „Mindannyian Isten képére, hasonlatosságára születtünk, mindannyiunknak hivatása a bátorítás, a vigasztalás. Ne botlasztók legyünk testvéreink számára” – emelte ki. Többek között elmondta: „Fiatal orvossal beszélgettem. Az élete első bevetésén volt, amikor bevittek egy szerencsétlenül motorbalesetet szenvedett fiatalt. Mikor levágták róla a ruhát, itt-ott csontok álltak, spriccelt a vért. Az orvos reggelig legózgatott, míg összerakta, sokáig kezelték. Egyszer csak ott állt a kórház ablakában az orvos, és látta, amint a feleségével karonfogva hagyta el a kórházat a fiatal férfi. Integetettek, és az orvos letérdelt, hálát adott az Istennek, hogy ilyen talentumot kapott, hogy össze tudta rakni a csontokat, életet, egészséget tudott adni. Ezen a földön a legszebb dolog vigasztalónak, segítőnek lenni. Jézus Krisztus azt mondta, hogy az én örömöm a ti örömötök legyen – valami ilyesmire gondolhatott. Szükségünk van egymásra, nem azért, mert tökéletesek vagyunk, azért mert úton vagyunk és segítségre van szükségünk. Merjünk vigasztalók lenni, merjünk bátrak lenni!
Ferenc pápa útra kelt és elment Szentföldre, gondolhattuk, ez nagyon gáz, ki tudja, mi fog történni. És mi történt: öt olyan palesztin családdal ebédelt, akik rengeteget szenvedtek a háború miatt. Pünkösd napján pedig az államelnökökkel teázott, meghívta, hogy imádkozzanak együtt, hogy a Szentlélek Úristen áradjon ki, béke legyen ezen a Földön. Vigasztalók vagyunk. Jézusnak sem lehetett könnyű, de megtette. Nem sopánkodott, szembe ment a damaszkuszi úton Saullal, félrerakta nagy isteni méltóságát, és éjnek idején párbeszédet kezdett ezzel a terroristával. A bátorító, vigasztaló beszédnek az lett a vége, hogy Saulból Szent Pál lesz, a népek apostola, aki élete végén megírja a szeretet himnuszát. Jézus is megírhatta volna, tollba mondhatta volna, de mennyivel szebb, hogy Jézus kiszereti ebből a bűnösből a szeretet himnuszát. Vigyünk mi is szeretetet, jóságot oda, ahol háború van, ne olajat öntsünk a tűzre. Ne elítéljük az embereket, szeressük egymást, gyógyítsuk a sebet. Annyi fájdalom van itt a Kárpát-medencében, történelmünk, a múltunk hozza, de a vigasztalás a bátorítás felül kell kerekedjen. Bátorítók, vigasztalók legyetek, ezt a lelkületet vigyétek magatokkal, erre adom az áldásom” – fogalmazott Böjte atya.
Áldás a betérőre, béke a kimenőre!
Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere a Boldogasszony zarándokvonat utasainak fogadásakor testvéri szeretettel üdvözölte a vendégeket. „Áldás a betérőre, béke a kimenőre, írja egy székelykapun. Kívánom a magyarok Istene vigyázzon rátok, hogy sokszor el tudjatok jönni, és lehetőséget biztosítsatok számunkra a fennmaradásra és a jövőbe való tekintésre” – mondta a polgármester.
A Boldogasszony zarándokvonat utasai nevében Budai László köszönte meg a gyergyóiak szeretetét és a kartali Szent Erzsébet kórus közreműködését. Ezüstmisés áldásban részesültek a hívek, Emánuel atya és Csaba testvér adta áldását a jelenlévőkre. A himnuszok eléneklésével zárult a szentmise, és a Boldogasszony zarándokvonat elindult Budapest irányába.
Baricz Tamás Imola. Székelyhon.ro

A képviselőház nemet mondott a melegek bejegyzett élettársi kapcsolatára
Elutasította szerdán a képviselőház azt a Remus Cernea által benyújtott törvényjavaslatot, amely lehetővé tette volna a melegek élettársi kapcsolatát - írja a Mediafax. A képviselők közül 298-an szavaztak az elutasításra, négyen ellene és hárman tartózkodtak.
Cernea azt mondta, hamarosan újra benyújtja a törvénytervezetet, és reméli, hogy addigra nyitottabban fogják fogadni.
A törvénytervezetet a képviselőház jogi bizottsága már egyhangúlag elutasította, vallási és társadalmi okokra hivatkozva. Cernea azzal érvelt, hogy az EU 17 tagállamában van már lehetőség azonos neműek együttélésének valamilyen törvényes bejegyzésére, és Romániában egy ilyen törvény egy létező jogi űrt töltene be.
Cernea a jogi bizottság előtti érvelés során felolvasta a Pál apostol-féle szeretethimnuszt is (1Kor, 13), ám a Román Ortodox Egyház jelen lévő képviselője blaszfémiának nevezte a gesztust. (hírszerk.) maszol.ro

Találkozó és búcsú
Öt Madaras nevet viselő település találkozóját tartják a hétvégén Csíkmadarason. A kilencedik Madarasok találkozójára Kunmadarasról, Mezőmadarasról, Bácsmadarasról és Backamadarasról több mint kétszázan érkeztek a házigazda Csíkmadarasra.
„2006-ban született egy együttműködési megállapodás az öt község között. Ennek alapján minden évben az egyik település vendégül látja a Madarasokat és ez képezi a Madarasok találkozóját. Minden alkalommal megtartjuk a dísztanácsülést, ezen elhangzanak az elmúlt egy évben történtek. Ilyenkor szögezzük le azt is, hogy a következő évben hol fogunk találkozni, és minden évben alá szoktunk írni egy szándéknyilatkozatot, amellyel továbbra is fenntartjuk az elmúlt időszakban keretszerződésekben megfogalmazott pontokat, gondolatokat” – magyarázta Bíró László, Csíkmadaras polgármestere.
Míg a pénteki nap főként a sportesemények kerültek előtérbe, szombaton többnyire kulturális programokon vehettek részt a vendégek és a helybéliek. A helyi kulturotthonban a történelmi szimbólumokról hallhattak előadást, majd ezt követően gyermeklakodalmat tartottak. Az esemény külön érdekessége volt, hogy a menyasszony csíkmadarasi, a vőlegény pedig Backamadarasról érkezett. „Ezzel az volt a cél, hogy jobban betekinthessünk egymás szokásaiba, mert hiába, hogy szomszédos megyében lakunk, a népszokásaink különbözőek. Ez így van rendjén, ettől szép. Most a hagyományos felvonulást, amelyet minden településen meg szoktak szervezni, összekapcsoltuk a gyermeklakodalommal” – mondta el Bíró Éva főszervező. A leánykikérésnek Blága Borbála portája adott otthont, a községen végigvonuló vőlegény mögé a vendég községek képviselői násznépként csatlakoztak. A leánykikérés backamadarasi, a búcsúztatás csíkmadarasi szokás szerint történt, majd a „násznép” a központi parkban közös tánccal ünnepelte az ifjú párt. A gyermeklakodalom után a települések bemutatkozó műsorait lehetett megtekinteni. Az estet Vikidál Gyula koncertje és szabadtéri buli zárta, melyhez a zenét a Crisis Band biztosította.
A Madarasok találkozója lehetőséget biztosít arra, hogy különböző kapcsolatok szülessenek a községek lakói között – véli a polgármester. Jövőben Kunmadarason tartják a találkozót.
Szent Péter és Pál ünnepén, vasárnap a település egyházi ünnepét ülik. Reggel hét órakor a madarasi fúvószenekar ébresztette a falu népét. Fél egytől kezdődik a búcsús szentmise, majd délután hét órakor könyvbemutatót tartanak a helyi kultúrotthonban. Az este nyolc órától kezdődő nótaesten a Csíkmadarasi Népi Zenekar közreműködésével fellép Koós Éva, Buta Árpád, Kádár Zsolt és Petres Tibor nótaénekes.
Péter Beáta. Székelyhon.ro

Az Urat szolgálva
Nagy büszkeség egy közösség számára, ha papot adhat az egyháznak. A Gyulafehérvári Székesegyházban vasárnap tartották a papszentelést, így négy csíki település is feliratkozott azok sorába, amelyek primíciát ünnepelhetnek. A primícia a felszentelt római katolikus papok első szentmise-bemutatását jelenti.
Szent Péter és Pál apostolok ünnepén, vasárnap Jakubinyi György gyulafehérvári érsek öt diakónust szentelt pappá a Gyulafehérvári Székesegyházban. Közülük négyen csíki születésűek: a csíkszeredai Bene Kálmán, a csíkszentsimoni Boga Norbert Árpád, a szépvízi Gál Hunor, illetve a kászonújfalvi György Imre. Hat, szemináriumban eltöltött év, valamint az egy év pasztorális, gyakorlati éven eltöltött készület után teológiai diplomával a kezükben került sor a diakónusok áldozópappá szentelésére. A hagyományokhoz híven ezt követően az újmisés papok hazatérnek szülőfalujukba, hogy megünnepelhessék primíciájukat.
Ünnep az egész közösség számára
„Igen nagy esemény ez minden egyházközség életében. Ennek az alkalomnak örül a helyi közösség, örül az egyházi vezetőség” – fogalmazott az eseménnyel kapcsolatban Gábor Zoltán. A szépvízi plébánostól megtudtuk, az elmúlt hat évtizedet figyelembe véve ez mindössze a második alkalom, hogy a település papot adhatott a katolikus egyháznak. „Nagy kitüntetés ez számunkra. Öt autóbusszal mentünk a papszentelésre, közel háromszázan voltunk jelen. Kimondhatatlan nagy örömet éreztünk” – osztotta meg a tapasztalatokat a plébános. Az atya elmondta, ritka alkalom ez egy egyházközség életében, ezért ehhez mérten készülnek a vasárnap tartandó újmisés ünnepségre is. „A papszentelésen ízelítőt kaptunk az eseménynek a meghittségéből. Amikor a szentelendők leborultak az oltár előtt és a mindenszentek litániáját énekelték a hívek, sokaknak könnyes lett a szemük. Éreztük, hogy valami nagy dolog történik –fogalmazott a plébános.
Akik az Úr hívó szavára hallgattak
„Az eltelt évek alatt nem egyszer megéreztem az Úr kegyelmét, hogy egyre jobban és szorosabban elköteleződjem mellette, az ő szolgálatára, bár ez nem mindig volt egyszerű és könnyű. Erre szolgált számomra többek között a gyakorlati-pasztorális év is, ami szép tapasztalat volt és biztos láncszem a papi hivatásom fejlődésében" – fogalmaz a Vasárnap katolikus hetilapban közzétett hitvallásában Gál Hunor szépvízi újmisés.
A kászonújfalviak ünnepeltje a hívó szó meghallgatására biztatja a híveket hasonló soraiban: Biztatlak, kedves testvérek, titeket, akik lelketekben meghallottátok vagy meghalljátok a hívó szót, merjetek igennel válaszolni és imádkozni azért! Akik pedig tudjátok, hogy környezetetekben valaki már meghallotta a hívó szót, támogassátok és bátorítsátok őt” – írja György Imre.
A csíkszentsimoni születésű Boga Norbert Árpádot hitvallásában kifejti, Isten akarata szerint cselekedett. „A szemináriumi évek alatt mindig és már a beiratkozáskor is ezt kértem Istentől, hogy legyen meg az ő akarata; ha ő azt akarja, hogy pap legyek, akkor az leszek. (...) Ezzel akarom elkezdeni a papi életemet, a szolgálatot, hogy mindig az ő akaratát kutassam, keressem és tegyem. Ebben példakép számomra a Boldogságos Szűzanya, aki igent mondott Isten akaratára, aki vállalta a szenvedést, az üldöztetést, mindenben az Atya akaratát kereste.”
Primíciák hétvégéje
A csíkszentsimoni plébániatemplomban július ötödikén, szombaton tíz órakor kezdődik a primíciás ünnepi szentmise, Szépvízen egy nappal később, vasárnap lesz a szertartás. Utóbbi esetben délelőtt fél tízkor az újmisés családi házához vonul az ünneplő közösség, a szentmise 11 órakor kezdődik a templomban. A kászonújfalvi hívek egy héttel később, július 12-én, szombaton 17 órától ünneplik újmisés papjukat. Az újonnan felszenteltek egyébként első szolgálati helyüket is megtudták: Bene Kálmán Ditróban, Boga Norbert Árpád Baróton, Gál Hunor Gyergyócsomafalván, György Imre pedig a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánián kezdi el papi hivatását.
Rédai Botond. Székelyhon.ro

Záró istentisztelet Orbaiteleken (Kálvin-napok)
A szóbeszéd szerint Telek a világ közepe. Ez be is bizonyosodott szombaton a Kézdi-orbai Egyházmegye által szervezett Kálvin-napok zárórendezvényén. Mintegy ezer résztvevőre számítottak, de ennél sokkal többen – és nem csak reformátusok – jelentek meg az egyhetes rendezvénysorozat orbaiteleki záróeseményén.
A vendégeket a barátosi Ferencz Ernő Református Fúvószenekar fogadta. A résztvevők hamar felállították közösségi sátraikat, majd az összegyűltek a zászlófelvonás után a falu labdarúgópályáján megépített emelvény előtt sorakoztak a szabadtéri istentiszteletre. „Amikor éjjel-nappal nagy buzgón esedezünk, hogy megláthassuk a ti orczátokat, és kipótolhassuk a ti hitetek hiányait” – Pál apostol Thessalonikabeliekhez írt első levelének gondolatára építette igehirdetését Kántor Csaba, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese. Az ige által megszólítva találják magukat a Kálvin-napok résztvevői – összegzett. Az eseményen részt vevő fiataloknak külön istentiszteletet tartott Péter Barna lelkész. Az istentiszteletet követően a gyülekezetek összefonódására, a kapcsolatok szilárdítására helyezték a hangsúlyt. A tömeg csapatai főzőversenyben is összemérték tudásukat, a készítményeket és a tálalást Daragus Attila torjai polgármester és felesége pontozta. A fiatal legények focimérkőzéseken csaptak össze, a legjobbnak a szörcsei együttes bizonyult. A táncházban először lépett nagyközönség elé a Zágonban élő Dezső Attila, Dezső István (VIII., illetve V. osztályt végeztek) és Márton János kántor alkotta csapat. A sepsiszentgyörgyi Bonus Pastor Alapítvány a szenvedélybetegek gyógyulásának útjait kereste, a nap folyamán sokan kézműveskedtek.
Bokor Gábor, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A magyar jövőről a Partiumi Írótáborban
Idén a X. Partiumi Írótábort szervezte meg a Partiumi Magyar Művelődési Céh és a Partiumi Írótábor Egyesület. A Hagyomány, haladás, megmaradás című színvonalas és programokban gazdag rendezvénynek a nagyváradi Góbé csárda adott otthont.
Az írótábor zárónapján Barabás Zoltán költő, a Partiumi Írótábor Egyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd ezután átadta a szót a rendezvény állandó vendégének és támogatójának, Tőkés László európai parlamenti képviselőnek, aki még mielőtt elkezdte volna az előadást, megemlékezett Tüzes Bálint költőről.
Egyházi, politikai és nemzeti ökuménia
„Az egyneműsítő politikák ellen fel kell lépni, és a szabad, egyesült Európa megszorító keretei között, a totalitárius vagy globalista rendszerekkel szemben a magyar út megtalálására kell törekednünk” – jelentette ki a volt református püspök a Szárszó – múlt, jelen, jövendő címmel tartott értekezésén. Az 1943-as balatonszárszói írótalálkozón és konferencián a befejezéséhez közeledő háború várható következményeivel, illetve az ország sorsával vetettek számot. „A jelenben egy vértelen pusztulásnak vagyunk a szenvedő alanyai” – mutatott rá Tőkés László utalva a vészjósló népszámlálási adatokra, a magyarság fogyatkozására. Az EP-képviselő a szárszói példa követésében látja a megoldást, és azt tanácsolja, gondolkozzon együtt a civil szféra, az egyház és a politikum azon, hogyan lehetne megállítani a fogyatkozást, hiszen ugyanúgy cselekedtek 1943-ban is Balatonszárszón. „Keressük az egyházi, politikai és nemzeti ökuménia útját” – mondta az egybegyűlteknek.
„A nagy ellenség ellen nagy lelket kell növeszteni”
Németh László küzdelme a magyar jövőért címmel tartott ezután előadást Pomogáts Béla irodalomtörténész. „A háborús események végső kimenetelének és az ország, illetve a nemzet várható sorsának megítélése adott feladatot és tartalmat az 1943. augusztus 23–29. között a népi írótábor vezető személyiségei, mindenekelőtt Püski Sándor által megrendezett szárszói találkozónak” – kezdte az értekezést az irodalomtörténész. Majd a következőképpen folytatta: A tanácskozás harmadik napján Németh László tartott előadást, ami Szárszói beszéd címmel vált a magyar politikai irodalom egyik klasszikus művévé. Nem váratlanul szólaltatta meg Németh László a történelmi felismeréseit és szorongásait, előzményei között ott találhatók az 1942-ben rendezett lillafüredi írótalálkozón és az 1943-ban Nagyváradon tartott előadások, valamint az a polémia, amelynek során Népi író címmel fejtette ki nézeteit. Váradon fiatal hallgatóság előtt beszélt arról, hogy a kisebbségi sorsból szabaduló erdélyi magyarok előtt milyen tennivalók állnak. Annak fontosságára figyelmeztetett, miszerint a kisebbségi sorsban kialakított és tanúsított közösségi erkölcsöt (felelősségvállalás, józan számvetés és az egymás iránt tanúsított szolidaritás) a többségi helyzetben is fenn kell tartani. Pomogáts Béla Németh Lászlót idézte: „A nagy ellenség ellen nagy lelket kell növeszteni. Engem a világháború rémségei közt ez tölt el csaknem optimizmussal: Európában sokkal több erkölcs lappang, mint hittem. A kis népek, csoportok, egyének hősiesebben védik jellegüket, mint a civilizáció langyos fürdője után várni lehetett. Még a magyarságban is javára csalódtam. Nos, a kisebbségi embernek, akár magyar, vagy holland, vagy hindu, ilyesformán kell hűségben, halálraszántságban, áldozatkészségben fokozottan fegyverkeznie. Az elnyomás arzenáljai ellen a katakombák arzenáljait kell megépítenünk.”
Németh László sejtelmei beteljesedtek
Visszatérve a Szárszói beszédre Pomogáts Béla elmondta, Németh László féltve a magyarságot előrevetítette, milyen súlyos következményei lesznek a szovjet megszállásnak, illetve a magyar értelmiség közéleti szerepvesztésének. „Én ezt a háborút – idézte a beszéd egyik lényeges megállapítását az irodalomtörténész – az első pillanattól mély pesszimizmussal néztem. Nemcsak a háború pusztításaitól: megszállásoktól, bombázásoktól, a legjobbak elhurcolásától féltettem azt, amit idáig csináltunk, sokkal inkább a háború utáni rendezéstől. Az az üdvösség, amellyel Európa fog megajándékozni, nem az lesz, amely társadalmunk halk folyamataiban készül. Nem is lehet, hisz azokat odakinn senki sem ismeri. Előrelátható volt, hogy kívülről neveznek ki ránk megváltókat, s mint minden kinevezésnél, ennél is a protekció érvényesül: a dugaszban levők közül az lesz a poglavnik, akit a külföldön élő tanácsadók s hazai sugalmazóik a legalkalmasabbnak tartanak. Mondjuk-e, hogy ezek a tanácsadók – még a jóindulatúak is – keveset tudnak a magyarság valódi állapotáról, a rosszindulatúak pedig első dühükkel épp az ellen fognak fordulni, ami itt a bennszülöttek védelmére fölépült, s az ő illetékességüket vitássá teheti.” Pomogáts Béla elmondta, amitől itt Németh László féltette a magyarságot, az néhány esztendő múlva bekövetkezett. A jelenlévők közül többen is bólogattak, hiszen bőségben voltak a tapasztalatoknak.
Az értelmiség Noé bárkája
A másik fontos megállapítása Németh Lászlónak az előadó szerint az volt, amit az értelmiségről mondott. A szárszói felszólaló számos írása tanúsítja, hogy az értelmiségi társadalom utópiájában találta meg azt a szellemi és erkölcsi stratégiát, amely hite szerint képes lehet kivezetni az emberiséget és a magyarságot a modern kor folyamatos válságaiból. „Én az osztálytalan társadalmat, ha az nemcsak névleg van meg, de az emberek műveltségében is, másnak, mint értelmiségi társadalomnak el sem tudom képzelni. Ez az osztály az, amely a többit lassan magába ölelheti. (…) Értelmiségi foglalkozásukat föladhatják, válthatnak munkakönyvet, elmehetnek szőlőt kapálni, azt azonban ott is tudniuk kell, hogy értelmiségi emberek, és ma az értelmiség a Noé bárkája. Benne ring az a hagyomány, küzdés, emlék, amit az izgalomba jött emberiség tán hajlandó volna föláldozni. S benne menti magát a jövő nagy utópiája is: az osztályok valódi összeölelkezése – egy megtisztult értelmiségi kultúrában” – idézte az irodalomtörténész Németh Lászlót. Pomogáts Béla kijelentette, a két stratégiai mondanivaló szorosan összefügg egymással. A magyarság és a magyar értelmiség sorsát nem is lehetett volna egymástól elválasztani – tette hozzá. Ebben a tekintetben a szárszói szónok nemcsak ideológusnak, hanem jövendőmondónak is bizonyult, hiszen a magyar értelmiség szinte folyamatos közéleti szerepvesztésének a veszedelmét és következményeit jól érzékelte. A szárszói szónok beszéde éppen azt szolgálta, hogy ezt a veszélyt valamiképpen elhárítsa, legalább úgy, hogy a magyar értelmiség legyen tudatában annak, mi történik hazájával és mi történik vele. E tekintetben Németh László gondolatai hét évtized elteltével sem veszítettek aktualitásukból.
Szárszó öröksége
Szakolczay Lajos műkritikus Szárszó élő öröksége címmel tartott előadást (aminek szövegét teljes terjedelemben már leközöltük hétfőn az értekezésnek a ’43-as találkozóról és jelentőségéről való átfogó jellege miatt). „A tanácskozás egyik tanulsága többek között az, hogy ne hagyjuk magunkat – mutatott rá az előadó. Az a miénk, amit kikövetelünk. Imádkozással? Építéssel! – mondta, majd hozzátette: A minőségtégla – e nélkül nincsen tartós fal – ott lebegjen szemünk előtt, s mikor az egyiket a másikra tesszük, gondoljunk őseink századok óta vívott csatáira. A népi írók mozgalma a Zrínyitől Illyésig tartó utat erősítette avval, hogy visszaadta önbecsülésünket. Megacélozta tartásunkat, kiegyenesítette gerincünket.”
Fleisz János történész ezután bemutatta Gábor Ferenc Egy falu, melynek nem látni mását. Köröstárkány monográfiája és Életem viharának emlékére. Köröstárkány fekete húsvétja című kötetét, melyet a méltató és a szerző is egyaránt hiánypótlónak nevezett. Gábor Ferenc kijelentette, több helytörténeti írásra lenne szükség, illetve arra, hogy mindezeket oktassák az iskolákban, hogy a diákok ismerjék meg a múltat helyi vonatkozásban is. Ezt követően Meleg Vilmos színművész versműsort adott elő, többek között József Attila Balatonszárszó, Kosztolányi Dezső Milyen sötét-sötét a Balaton, Csukás István Szárszó, nyár és a Vonat kattog, valamint Rónay György Szeptemberi csönd című művét szavalta el.
Elismerés és reményteljes búcsú
Díjátadással zárult a rangos rendezvény. Idén a József Attila-díjas Mezey Katalin budapesti prózaírót, költőt, műfordítót részesítették elismerésben, akit Ködöböcz Gábor irodalomtörténész méltatott. „Mezey Katalin példaszerű hűségről, felelősségről és rendületlen elkötelezettségről árulkodó pályáján végigtekintve jó okkal juthatnak eszünkbe Pál apostol Korinthusbeliekhez írott második levelének kétségbeesésben is méltóságot, reménytelenségben is reménységet, erőtlenségben is erőt sugárzó szavai: »Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk«” – mondta Ködöböcz Gábor a köszöntés végén.
Miután Tőkés László átnyújtotta a díjat Mezey Katalinnak, Barabás Zoltán megköszönte az egybegyűlteknek a részvételt és azt, hogy ez a családias, meghitt hangulatú rendezvény létrejöhetett, valamint búcsúzóul reményteljesen arra biztatta az egybegyűlteket, jövőre is legalább ilyen szép számban vegyenek részt, ahogy azt idén is tették.
Ladányi Norbert, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Legyenek láthatóvá tetteid (7. Magyar Református Világtalálkozó Sepsiszentgyörgyön)
A mai napon emberi világunk találkozhat az isteni irgalomnak és a jóságnak a világával. Találkozhat Isten gyógyító erejével, mert gyógyulásra van szükségünk. Találkozhat azzal a boldog tapasztalattal, amit olyan ritkán és nehezen mondunk ki, hogy jó dolog magyarnak lenni, és jó dolog reformátusnak lenni – hangsúlyozta ft. Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke tegnap a Sepsiszentgyörgyön tartott 7. Magyar Református Világtalálkozó megnyitóján.
A nap fénypontja Kálvin János egész alakos bronzszobrának leleplezése volt, amit a Magyar Református Egyház püspökeinek szolgálatával tartott, úrvacsorás istentisztelet követett. Bocskai Vince szovátai szobrászművész alkotásának, Kálvin János egész alakos szobrának leleplezése után nt. Incze Sándor, a Sepsi Református Egyházmegye nyugalmazott esperese, a szoborállítást kezdeményező Székely Mikó Alapítvány elnöke megköszönte a támogatást a helyi és a megyei önkormányzatnak, valamint a magánszemélyek és vállalkozók adományát és segítségét (képünk). A világtalálkozó programjai minden korosztályt megszólítottak, a 2009-ben egyesített magyar református egyházak Generális Konventje pedig a tervezett napirendekkel megkezdte ma is folytatódó plenáris ülését. A kézművesek, a különböző egyházmegyékből érkezett nőszövetségi csoportok már kora reggel berendezték sátraikat az Erzsébet park szélén, a színház előtt megálló autóbuszokból szinte folyamatosan szálltak le a távolról Sepsiszentgyörgyre érkező hívek, akiket nt. Szegedi László erdélyi egyházkerületi generális direktor a Kálvin János nagyságát méltató hangos ismertetője fogadott, aki pedig többet kívánt megtudni a nagy reformátorról, neves egyháztörténészektől kérhetett bővebb tájékoztatást.
Sokszorozzuk meg az Ige fényét
A világtalálkozót ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke nyitotta meg, aki köszöntőbeszédében emlékeztetett, hogy voltak idők, amikor gyanakvás, meghurcoltatás járt azért, ha valaki a határon átcsempészte a Bibliát, a magyar nyelvű irodalmat, de a sok küzdelem az anyanyelvért és érte meghozta, hogy ma, akik a világon magyar reformátusok vagyunk, nem vagyunk elválaszthatóak, minket az anyanyelv és a közös kultúra összetart. A határok feletti magyar–magyar összetartozás a magyar nemzet egyik legfontosabb erőforrása – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki szerint ennek az összetartozásnak a kötelékei elsősorban lelki, szellemi természetűek. „Azért jöttem el, hogy kifejezzem a magyar kormánynak azt a szándékát, hogy arról az erőről, ami önökben van, mi nem szeretnénk lemondani. Mi azt az erőt hozzá szeretnénk ragasztani minél szorosabban az egész Kárpát-medencei magyarságnak az erejéhez. Azt szeretnénk, hogy a reformáció és a magyar, ami a történelemben összetartozott, a jövőben is összetartozzon. Ez a kötelék ma erősebb, mint tegnap volt, és dolgozzunk együtt és imádkozzunk együtt, hogy holnap, holnapután még erősebb legyen.” Ft. Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke szerint Sepsiszentgyörgy egy napra a világ közepe, „mert ahol hitben, szeretetben találkozunk, bárhol legyen is az a hely, mindig az a világ közepe”. Felszólított, hogy „vegyük körbe az Ige világosságát mindannyian, igaz emberi magyar református keresztyén harcunkkal, sokszorozzuk meg az Ige fényét, és akkor olyan fényesség támad, hogy a gyógyulások, egybetalálások, megbékélések, megerősödések lehetővé válnak”.
„2009-ben egymás felé fordultunk, egymás kezét megfogtuk, és a szétdaraboltságból egység lett. (...) Mi ezt az egységet kifejezni jöttünk ide, együtt örvendezni, együtt ünnepelni, együtt adni hálát ide, Sepsiszentgyörgyre, Székelyföldre. Itt is itthon vagyunk, itt is helyünk van. Isten népe vagyunk, és Isten népe akarunk maradni, de tudatosítjuk, hogy ez egyedül Krisztus által lehetséges” – hirdette ft. Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházkerület püspöke. A központi színpadon tartott megnyitón közreműködött a Kolozsvári Református Kollégium Vegyes Kara Székely Árpád karnagy vezényletével, valamint a sepsiszentgyörgyi belvárosi gyülekezet Harmónia kamarakórusa Jakab Csaba vezetésével.
Kálvin János közöttünk
Az ünneplő közösség elfoglalta a református vártemplom előtti Kálvin teret, a baróti, sepsibodoki, gidófalvi, sepsiillyefalvi, kökösi és a vártemplomi kórusok egyesített kara énekelt, majd ft. Kató Béla szólt elsőként a szoboravatón. Elmondta, hogy „Kálvin János tanítása búvópatakként volt jelen a magyar református egyház több mint négy és fél százados történetében. Ő volt, aki talán leghitelesebben és legérthetőbben tolmácsolta számunkra Isten szavát, a megváltás igéjét, azt a szót, amely a várakozó őrállók számára remény, világosság és béke volt.” Kató szerint Kálvin beköltözött vártemplomainkba, tanítása megváltoztatta Székelyföld arculatát, megerősített önvédelmi harcunkban, vártemplomaink kőfalait az ő segítségével béleltük ki Igével, a francia származású svájci reformátort magyarrá, székellyé fogadtuk. Gottfried Locher, a Svájci Református Egyházszövetség elnöke azt hangsúlyozta, hogy Kálvin egyszerű ember volt, aki a Krisztus-hitet adta nekünk, és azt, hogy mindannyian Krisztusban egyek vagyunk. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere felszólalásában elmondta, a mi magyarságunkat, helyünket a világban a hit, a kultúra, a közösség és a nemzet egysége határozza meg, Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, kulturális miniszter pedig úgy vélte, az a választás, hogy Kálvin Jánosnak szobrot állítsanak a sepsiszentgyörgyi reformátusok, olyan értékválasztás, amely nem a múltról szól, hanem a jelenről és a jövőről, de a múltból jön. Kiemelte, jó lenne, ha a genfi szellemiség nemcsak Székelyföldön és Erdélyben, hanem az egész országban elterjedne, otthonra lelne. „Ha mindaz, ami számunkra érték, a szabadság, a függetlenség szeretete, a gondolkodni tudás szeretete otthonra lelne a Kárpátokon túl is, az ország minden szegletében. Ha az a munkaszeretet, rendszeretet, amelyet a kálvini eszmék a teológiai gondolatokon túl közvetítenek, otthonra lelne minden egyes közösségben.” Aki a protestáns etikán nő fel, azt a Balkán soha nem tudja bekebelezni – szögezte le Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki szerint minden korban szükség van reformerekre, mert hajlamosak vagyunk belemerevedni a megszokottba, a rutinba, és egy idő után észre sem vesszük, hogy változás, újítás nélkül zsákutcába jutunk. „Minden korban szükség van olyan emberekre, akik felismerik annak az igényét, hogy ami nem működik, azon változtatni kell, hiszen az emberi élet túl rövid ahhoz, hogy helytelen, hibás és bűnös úton járjunk. Székelyföldnek is reformokra, bátor, új utakat kereső és nyitó gondolkodókra, cselekvő emberekre van szüksége. Le kell számolnunk a félelmeinkkel, a rossz beidegződésekkel, meg kell vizsgálnunk, mi az, ami működik, és mi az, ami nem. El kell döntenünk, milyen úton megyünk tovább, és azon az úton kitartással, hittel és a győzelembe vetett szilárd meggyőződéssel végig kell mennünk. A jogainkért és a közösség jövőjéért minden körülmények között ki kell állnunk. Az egyházakkal partnerségben létre kell hoznunk Székelyföld belső önrendelkezését, el kell érnünk azt, hogy a magyar nyelv regionális hivatalos nyelv legyen.
Tárjátok ki szíveteket
Az ünnepi istentiszteleten, amelyet a tíz magyar református egyházkerület püspökei szolgálatával tartottak, ft. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét. Pál apostolnak a Korintusiakhoz írt 2. levele 6. fejezetének 11–18. versét olvasta, melynek alapján azt hirdette: „Tárjátok ki szíveteket, és ebbe a kitárt szívbe hadd férjen bele bánatunk, örömünk, gyengeségünk, mert akkor leszünk igazán Isten egy népe, ha merünk vallani bűneinkről, gyengeségeinkről, elhibázott dolgainkról, szomorúságunkról.” Az úrvacsorás ünnepi istentiszteleten az egyesített vegyes kar mellett közreműködött a Maksai József vezette rétyi Kováts András Fúvószenekar, a Kolozsvári Református Kollégium Vegyes Kara, valamint Proszán Tímea versmondó.
Együtt kell felemelnünk szavunkat
Míg délután az érdeklődők a meglepetések színházában és a szabadtéri zenés programokon szórakoztak, a Székely Mikó Kollégium dísztermében ft. Kató Béla erdélyi és ft. Csűry István királyhágó-melléki református püspök aláírta a Svájci Református Egyházak (HEKS) képviselőjével, Ueli Locherrel azt a szerződést, amelyben a svájci fél vállalja a lelkésztovábbképzés, a diakóniai munka és a kicsi, de még életképes romániai református gyülekezetek infrastrukturális támogatását. A Magyar Református Egyház Generális Konventje késő délutáni plenáris ülésének megnyitóján Kató Béla hangsúlyozta, jelzésértéke van annak, hogy a magyar részegyházak püspökei a Székely Mikó Kollégiumban üléseznek. Szerinte ma is nagy szükség van az összefogásra, együtt kell felemelnünk szavunkat, együtt kell tiltakoznunk, ha egy közösség bajban van. Ezt követően elhangzott a református egység elmúlt éveinek beszámolója, az ülés ma a bizottságok jelentéseivel, közös gondok megbeszélésével folytatódik.
Fekete Réka, .
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A szeretet erejével tevékenykedett Papp Kincses Emese
Utolsó útjára kísérték szerdán délután Papp Kincses Emesét Csíkszeredában, a Szentlélek utcai temetőbe. A tanár, író, irodalomtudós, politikus, rendező gyászszertartásán több százan rótták le tiszteletüket.
Isten temploma vagytok, Isten Lelke lakozik bennetek – idézett a szertartást vezető Tőkés László Szent Pálnak a Korintusiakhoz írt leveléből, hozzátéve, Papp Kincses Emese nemcsak imával, hanem cselekvéssel szolgálta Isten ügyét. „A szeretet erejével tevékenykedett nemzete, szerettei és lelki közössége körében, mint tanárnő, irodalomtudós, író, rendező. Hitelesen idézte meg Szent László, Szent Erzsébet és a madéfalvi veszedelem történetét. Maradandó nyomot hagyott tanítványaiban, környezetében, értékeket teremtett és hagyott hátra” – hangsúlyozta a lelkész, európai parlamenti képviselő, aki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöki tisztségét is betölti.
Rámutatott, nem véletlen, hogy Papp Kincses Emese elvesztése miatt hiányérzetük van a jelenlevőknek. Szerinte ez arra kell ösztönözzön, hogy mindig meg kell becsülni a hivatástudattal, szakmai felelősséggel rendelkező, értékes személyiségeket, tanárokat, lelkészeket, művészeket, ügyvédeket, mindazokat, akik mások gondjainak egy részét képesek magukra vállalni.
„Az értékek egyesítenek minket” – összegzett a református lelkész. Mellette Gergely István, a Csibész Alapítvány elnöke szólalt fel, szerinte Papp Kincses Emese személyével egy nagyasszonyt veszítettünk.
„Jól ismertem őt, volt alkalmam megcsodálni a jellemét, vállalásait. Közelében én magam is formálódtam. Szájról szájra, szívből szívbe volt képes átvinni értékeit, szerintem ez az igazi kultúra” – méltatta az elhunytat Gergely. Úgy vélte, hogy Papp Kincses Emese egész életében harcolt, sohasem volt megalkuvó, sohasem tudta elveszettnek látni az erdélyi magyarságot. Gergely István arra ösztönzött, hogy ezt a fajta kitartást kell a néhai nagyasszonytól átvenni és továbbadni.
Szőcs Lóránt, Székelyhon.ro

Szombaton örök nyugalomra helyezték Dr. Bura Lászlót
Szeptember 6-án, szombaton tizenegy órától temette Dr. Bura Lászlót Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök a szatmárnémeti, híd melletti temetőben. A gyászoló család és rokonok, az egyházmegye papjai, barátok, tisztelők jelenlétében Ft. Hankovszky Ferenc püspöki helynök mondott szentbeszédet, melyben a feltámadás reményével vigasztalt, az igazi jutalomról beszélt, méltatta a kedves barátot. Az elhangzott szentbeszéd gondolataiból szemlézünk.
Jó embernek lenni: „A halálról voltaképpen nincs is mit mondanunk. Csak arra gondolhatunk, ami előtte volt, vagy ami hitünk szerint utána történik. Ami elhunyt testvérünkkel halála előtt történt, az minden kedves gyászoló családtag és ismerős előtt tudott és ismert dolog. Főleg Laci bácsi esetében, akinek termékeny élete itt zajlott mindenki szeme előtt és mindenki gazdagodására. (...) A felolvasott evangélium Jézus feltámadásáról szólt. A halál inkább csak fájdalommal tölt el, és nem szeretünk vele foglalkozni, a feltámadás kérdése viszont, a halál utáni élet már sokkal jobban izgat bennünket. Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. Ám Krisztus feltámadt - vallja szent Pál. Ezt figyelembe kell vennünk.
Ha csak ebben az életben reménykedtünk Krisztusban, szánalomra vagyunk méltóbbak minden embernél. Ez azt jelenti, hogy nekünk Krisztus nem csak azért fontos, mert szép dolgokat hirdetett, ami szerint élnünk kell. Ez fontos, erre figyelnünk kell, és eszerint kell alakítanunk az életünket. De az a legfontosabb, hogy mi lesz ennek az életnek a kimenetele. Ha Jézus tanítása csak annyit volt, hogy jók legyünk itt a földön s jóságunkért úgy, ahogy jutalmat kapjunk, szerintem kevés. Kétségtelen, jó embernek lenni nagy jutalom már itt a földön is, de minden jót elsöpör a halál. Nem is beszélve arról, hogy a jóság legtöbbször nem is talál viszonzásra itt a földön.
Akkor tehát a jó élet nem mindig sikeres, nem mindig kapja meg a földön jutalmát. Ezért kevés, ha Jézusban csak erre az életre vonatkozóan remélünk. Hiszen erre az életre vonatkozóan ő szintén nem a legjobb példa, mert ő sem kapta meg evilági életének jóságáért a jutalmat. A kereszten halt meg. De ezután feltámadt. Tehát Istentől kapta meg jutalmát mindenért.
Elhunyt testvérünk életében is ez a legnagyobb dolog, a legnagyobb siker, hogy fel fog támadni. A jóságáért reméljük egy örökké boldog életre. Ez fog tehát történni a halál után."
Minden erejét az örömhírnek áldozta: „Jól tudjuk, hogy Pál apostol számára az egész Evangélium összefoglalható volt egyetlen mondatban: 'Krisztus meghalt érettünk.' Önmagában véve megdöbbentő tény, amit ez a mondat megállapít. De Pál apostol szemében világraszóló örömüzenet forrásává és tartalmává lett azóta, hogy a damaszkuszi úton találkozott a feltámadt Krisztussal. Ettől kezdve nem akart másról tudni és mást hirdetni, mint a megfeszítet és feltámadt Krisztust. Úgy érzem, kedves elhunytunk a maga területén és tehetségével Szent Pálhoz hasonlóan apostola volt ennek az örömhírnek. Erre áldozta minden erejét.
Laci bácsi mindig számba vette erejét. Nem is a haláltól félt, hanem a rá váró, magának betervezett sok tennivaló miatt aggódott az utóbbi időben. Halála előtt pár órával még arról beszélt nekem, mi lesz annak a cikksorozatnak a címe és tartalma Hám Jánosról, amire az Egyházmegye megbízásából kértem, hogy írjon majd. De néhány héttel ezelőtt - talán megérezve valamit - alázattal beszélt arról is, ha Isten úgy látja jónak, várja a „behívót".
Erőink számbavételében példaként járt tehát előttünk. Sokszor beszélt arról, hogy meddig futja ereje. Teste meggyengült motorja meddig engedi. Laci bácsi már évek óta tudta, hogy súlyos beteg. Amikor elkezdődött ez a folyamat, akkor mindjárt vége is lehetett volna. De mivel nem így volt, mindig azt mondta, hogy minden órát, akár évet úgy tekint, ajándék arra, hogy dolgozzon, és feladatát végezze.
Furcsa lenne, ha valaki 50-60 évesen is még csak készülne élete feladatára. Erre az időre már ki kell adnunk magunkból azt az erőt, amit mások szolgálatára kaptunk. Erre az időre már jócskán és bőven mások hasznára és boldogságára kell élnünk. Ha Laci bácsira gondolunk, mondhatjuk, hogy bármilyen kényszerű volt életének befejezése, halála pillanatáig, 83 évesen is példaértékűen teljesítette Istentől kapott feladatát, melyet állandóan kutatott."
Mindent, ami vele történt, Isten akaratának tudott: „Általában az emberi életnek egyes mozzanatait külön-külön szemlélve úgy tűnik, mintha esetleges, külső hatások idéznék elő. Mintha egymástól független epizódok volnának, mindössze az fűzi össze egybe, hogy időben egymás után történnek és ugyanazzal a személlyel esnek meg.
Laci bácsi életét ismerve azt merem mondani, hogy nem összefüggéstelenül egymásután következő mozzanatokból állt élete, hanem fellelhető benne egy vonalvezetés. Az epizódok életében olyanok, mint a jó színdarabban: nem véletlenül kerülnek bele, hanem az egész cselekménnyel összefüggésben vannak. Ezért mindent, ami vele történt, Isten akaratának tudott be és hitte, hogy mindez a javára válik, még ha szenvedés is érte.
Azt hiszem, hogy alig akad olyan hívő, aki még ne mondta volna valakinek, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik. Erről sokszor beszélgettünk egymással. Valóban így van ez? Nos, hogy is van ezzel a szent páli üzenettel?
Kétszer van ebben a kis szentírási részben az a szó, hogy „azoknak". Az egyik után következik ez a kiegészítés: akiket Isten elhívott. Itt az ekleo szó áll: azt jelenti, hogy a kihívottak közössége. Tehát a kihívottaknak szól ez a rész. Azaz, akik megtudták, hogy Isten őket úgy szereti, hogy egyszülött Fiát adta értünk és ezért viszontszerethetik Istent. Isten kezdte el a nagy szeretet irántunk; akik átélték, hogy ez a megpróbáló, néha lesújtó Isten lényegében szerető Isten, azoknak szól ez a rész. Azoknak minden a javukra szolgál. De - nem tüstént. És itt van az alapvető tévedésünk, valahogy úgy gondoljuk, ha az egyik kezével megpróbál, akkor a másik kezével rögtön tegyen csodát, simogasson. Nem, Isten órája nem a mi óránk szerint ketyeg. Isten óráját nem tudjuk befolyásolni. Tehát, akik Istent szeretik és az Ő kiválasztottai, azoknak előbb-utóbb minden a javukra szolgál."
Isten vonzása: „Mi más lehetne a kívánságunk, minthogy László testvérünk elnyerje az üdvösséget, és Istenhez kerüljön. Laci bácsi küzdelmes keresztény életet élő férfi volt. Nehéz időben is kitartott a Krisztus-követés mellett. Fontosnak tartotta az eszményképeket, ezért szorgalmazta a szent elődök, Hám János és Scheffler János példaképeit. Jól tudta a maga életéből, hogy egészen Isten akarata szerint élni nem könnyű dolog. Hitvallóan élt. Templomban meg volt a maga helye. Legalábbis én őrzök ilyen emléket. Isten nagy szeretetének jele, hogy pár órával halála előtt tiszta öntudattal gyónt és áldozott.
Laci bácsi. Te Isten felé tartasz, nem a magad erejéből, hanem Isten vonzása miatt. Amit csak tudtál, összegyűjtöttél életedben erre a találkozásra. Mi imánkkal támogatunk, hogy Isten tetszésére és örök üdvödre szolgáljon ez a találkozás. Mindezt húsvéti hittel, a feltámadás hitével mondom és tárom Isten elé."
Bura László (Szatmárnémeti, 1932. március 31. − Szatmárnémeti, 2014. augusztus 31.)

Ötszáz éves a Csíksomlyói Szűzanya szobra
A csíksomlyói kegytemplom – pápai kisbazilika legdrágább kincse, az oltáriszentség után, a Szűzanya kegyszobra. A körülbelül ötszáz éves, reneszánsz stílusú kegyszobor hársfából készült. Alkotója ismeretlen. Magassága 2,27 m, a világon ismert kegyszobrok közül a legnagyobb. A napba öltözött asszonyt ábrázolja, akinek lába alatt van a hold, fején a tizenkét csillagból álló koszorú. Királynőként is ábrázolja Szűz Máriát: fején korona, jobb kezében jogar, bal karján tartja Szent Fiát, a világ Megváltóját. 1798-ban, Batthányi Ignác erdélyi püspök idején az egyház Csodatevő, segítő szent Szűznek nevezte el.
A szobor alkotásának ötszáz éves évfordulója alkalmából jubileumi Mária-évet hirdetnek a kegyhelyen szeptember 14-től 2015. szeptember 15-ig. A jubileumi év minden egyes napjára teljes búcsút engedélyezett Ferenc pápa a szokott feltételekkel. Szeptember 14-én, a fél 11 órakor kezdődő szentmisén Jakubinyi György érsek megnyitja a jubileumi Mária-évet. Szeptember 12. pedig Szűz Mária neve ünnepe, a kegyhely őszi búcsúja. Szentmisék 8-kor, fél 11-kor és este 7 órakor lesznek.
A jubileum kapcsán Urbán Erik ferencest, a kegytemplom igazgatóját kérdezte Fábián Róbert.
A csíksomlyói kegytemplom – pápai kisbazilika kincse a napba öltözött Asszony. A kegyszobor készítését a 16. század elejére teszik, de megalkotásának pontos dátuma valójában ismeretlen. Honnan a kezdeményezés, hogy folyó év szeptember 14. és 2015. szeptember 15. között legyen a jubileumi Mária-év?
A kegyszobrot a szakemberek véleménye szerint az 1500-as évek elején faragták. Mivel a pontos időpontot nem tudjuk, ezért kijelölt év a jubileumi év. Volt már ilyenre példa egyházunkban: gondoljunk csak arra, amikor XVI. Benedek pápa Szent Pál-évet hirdetett az apostol születésének 2000. évfordulója alkalmából. A Mária-év meghirdetése már több éve foglalkoztatta a csíksomlyói kegyhelyen szolgáló ferences közösséget. Szakemberekkel egyeztettünk, míg végül megszületett a döntés, hogy az idei őszi búcsún, amely Mária neve ünnepéhez kötődik, főegyházmegyénk főpásztorával egyetértésben meghirdetjük a jubileumi évet. A jubileumi év kiemelkedő, ünnepi szentmiséje a 2015-ös pünkösdi búcsús mise lesz a Kis- és Nagy-Somlyó hegyek közötti nyeregben, a Hármashalom-oltárnál.
Csíksomlyó szerepe a rendszerváltás utáni években valamilyen szinten átértékelődött. Nemcsak a székelység búcsújáró helye és központja a gyulafehérvári egyházmegye hitéletének fontos bástyája, hanem az összmagyarság nemzeti öntudatának egyik meghatározó pillére is. Ennek tudatában hogyan néz elébe a szeptember 14-én megnyitandó jubileumi Mária-évnek?
Nagy tekintélye van a csíksomlyói kegyhelynek a székely nép és a világon szétszóródott magyarok életében. A Boldogságos Szűz Máriába vetett bizalom a kegyhelyen erőt és reményt adott és ad a zarándokoknak: népünknek a csíksomlyói kegyhely lett a hit, a szellemi élet és a kultúra védőbástyája, oltalmazója és továbbörökítője mindannak, ami a nemzeti öntudatot meghatározza. Természetesen a Mária-év lelki oldalát emelem ki. Jó lenne szervezett zarándoklatokat szervezni a jubileumi évben: egyházközségi vagy főesperesi kerületi zarándoklatokat is. Szép ajándék a kegyhely számára, hogy az Apostoli Penitenciária – folyó év május 14-én kelt dekrétumával – a csíksomlyói kegyhelyen jubileumi Mária-évre teljes búcsúk elnyerését engedélyezte.
A búcsú révén – tanította VI. Pál – az egyház meghirdeti a hívek számára a Krisztus és a szentek közössége teljességében való részvétel lehetőségét, bőven kínálva számukra alkalmat az üdvösség elérésére. Biztatom zarándok testvéreimet, hogy teljesítve a teljes búcsú elnyerésének feltételeit (elvégezni az előírt bűnbánati cselekményt vagy imát, szentgyónást végezni akár a búcsúnyerés napja előtt is, szentáldozáshoz járulni, és a szentatya szándékára imádkozni egy Miatyánkot, Üdvözlégyet és/vagy Hiszekegyet), újuljanak meg lelkiekben és akár elhunyt szeretteikért ajánlják fel a búcsút.
A pünkösdi búcsún és a kegytemplom szokásos liturgikus programjain túl terveznek-e más rendkívüli eseményeket Csíksomlyón a jubileumi évre?
Mindjárt a Mária-év megnyitása után, szeptember 16–19. között a csíksomlyói kegyhelyen tartják az Európai Máriás Kegyhelyek Hálójának találkozóját, egy olyan nemzetközi konferenciát, amelyen Európa 20 országa 21 nemzeti kegyhellyel képviselteti magát. Ennek keretében, szeptember 17-én 19 órától ünnepi szentmise lesz, amelyet a főegyházmegye érseke mutat be, és amelyre várjuk zarándok testvéreinket is.
További terveink a jubileumi évre orgonakoncertek szervezése, valamint a budapesti Zeneakadémia Egyházzenei Tanszéke és a gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnázium, az Egyházzenei Szakközépiskola és Diákotthon közös szervezésében egyetemista és középiskolás egyházzenészek, kántorok, népzenészek és tanárok számára ötnapos kurzus keretében a Csíksomlyói Szűzanyához kötődő énekek tanítása és a kegyszoborhoz kötődő iskoladrámák bemutatása. Jövő tavasszal a kegyszoborról szóló konferenciát tartanak, és tanulmánykötetet is terveznek. Tervben van egy időszakos kiállítás létrehozása is a Csíki Székely Múzeummal közösen olyan tárgyakból, amelyek a kegyszoborhoz kötődnek. Így például közszemlére tennék azt a püspöki levelet, amivel csodatevővé nyilvánították a kegyszobrot, néhány fogadalmi tárgyat, köztük azt az ezüst koronát, amelyet Batthyány Ignác erdélyi püspök adományozott, kelyheket, miseruhákat, illetve olyan ruhadarabokat, amelyekbe öltöztették a kegyszobrot.
Fél évezredig a napba öltözött Asszony a bizalom, a hit, a remény, az oltalom hirdetője volt, s ma is ezek aktualitásáról tanúskodik az a sok-sok ember, ki Csíksomlyóra elzarándokol. Hogyan látja, mit üzen az ötszáz éves kegyszobor a ma emberének?
Biztos vagyok abban, hogy aki a Szűzanya közbenjárását bízó lelkülettel kéri, annak égi édesanyánk nem tagadja meg a kéréseire és kérdéseire adott válaszokat. Ő segíthet megújulni abban, hogy az ünnepeken megvallott hitünk a hétköznapokon a tetteinkben tükröződjék. Ferenc pápa többször idézi névadóját, Assisi szentjét, aki ezt tanácsolta testvéreinek: „Hirdessétek az evangéliumot, és ha szükséges, még a szavakkal is”. Hirdessük mi is az evangéliumot életünkkel, tanúságtételünkkel! Legyünk következetesek mindannyian, hívek és a lelkipásztorok, abban, amit mondunk és teszünk! A szó és az életmód közötti összhang mutatja hitelességünket, az egyház hitelességét.
Vasárnap (Kolozsvár)

Európai konferencián a régi székely címer
A régi székely címerről is szó esett a II. Európai Címertani és Zászlótani Konferencián, melyet a Lengyel Heraldikai és Vexillológiai Intézet szervezett múlt hétvégén. A lengyelországi Cieszyn városában (az Olza folyó és a cseh határ által elválasztott egykori Teschen nagyobbik, lengyelországi részén), a Sziléziai Egyetem előadótermében tartott rendezvényen tizenhárom ország szakemberei vettek részt.
Erdélyt, a magyarságot is érintő előadást tartott Paweł Dudziński, a Lengyel Heraldikai Bizottság elnöke, aki a Hunyadiak címerét is bemutatta a holló mint címertani jelkép témát boncolgatva, valamint Alfred Znamierowski, a Heraldikai és Vexillológiai Intézet alapító elnöke, aki a Magyar Királyság kettős keresztes, középkori zászlaját ismertette a kereszteknek zászlókon való megjelenését taglaló előadásában.
Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus, a konferencia egyetlen magyar résztvevője a helyszínhez, valamint a magyarsághoz, Erdélyhez és a Székelyföldhöz igazított előadással jelentkezett: II. Ulászló király címerei Erdélyben. II. Ulászló király címerét három heraldikai elem jelképezi: a Magyar, a Cseh- és a Lengyel Királyság jelképe, ugyanis II. Ulászló (1456–1516) a Lengyelországban uralkodó Jagelló-ház tagja, 1471-től cseh, 1490-től haláláig magyar király volt. A Magyar Királyságot az Árpád-ház sávozott címere jelképezi, a Cseh Királyságot vörös mezőben ágaskodó kétfarkú, koronát hordó ezüstoroszlán, a Jagelló-házat a vörös mezőben levő kiterjesztett szárnyú ezüstsas. A heraldikus öt II. Ulászló-címert azonosított Erdélyben. Közülük egy a vármegyék területén, Gyulafehérváron, egy a Szászföldön, Segesváron látható, három pedig a Székelyföldön készült. Utóbbiak festettek, Székelydályán falfestmény, másik kettő fára, egy-egy szárnyas oltár predellájára festett, jelenleg egyik Kolozsváron, másik Magyarországon, Budapesten található. A gyulafehérvári Szent Mihály római katolikus székesegyház 1512-ben bevégzett Lázói-kápolnájának homlokzati párkányán az egyik kőbe faragott címer II. Ulászló királyé. A legkorábbi II. Ulászló-címert a segesvári ún. hegyi templom északi bejáratának ajtajába faragták, mégpedig az első szárnyba. A másodikba Segesvár jelképét – hárombástyás, nyitott kapujú vár –, fölöttük bevésett felirat: „W R U B 1495”, azaz Wladislaus Rex (H) Ungariae et Bohemiae 1495. Csíkszentlélek Csíkszereda városától 4–5 kilométerre, Csobotfalvához közel található. A Szentlélek eljövetele titulusú római katolikus templom szárnyas oltára 1510-ben készült, 1914-ben a Magyar Nemzeti Múzeumba került, jelenleg a Magyar Nemzeti Galériában állandó kiállítás része. Predellájára két címert festettek. Az első a Czakó család címere: vörös mezőben zöld hegyen fekete madár. Fölötte a latin felirat: Insignia Filiorum Czako 1510. A másik oldalon II. Ulászló király címere. Fölötte a felirat: Insignia Regis Ungariae. Az 1941-től Csíksomlyóhoz, így 1959 óta közigazgatásilag Csíkszereda városhoz tartozó Csobotfalva Szent Péter és Pál tiszteletére épült templomának oltárait szétbontották, s azok alkatrészenként a 19. század utolsó évtizedeiben és a 20. század elején különböző művészeti gyűjteményekbe kerültek Budapestre és Kolozsvárra. A kolozsvári Szépművészeti Múzeum raktárában található, 1510 körül készült lábazaton látható II. Ulászló király címere, valamint az ún. régi székely címer. Székelyföld címerekben leggazdagabb középkori épülete a székelydályai református templom, mely egyben egész Erdély egyetlen festett címeregyüttessel rendelkező középkori műemléke. 1508–1516 között festett szentélyboltozatán nyolc címerből álló együttes látható: II. Ulászló király, Barlabásy Lénárd erdélyi alvajda, székely alispán, a székely, a szász közösség, Brassó, Nagyszeben, Segesvár valamint az Árpád-ház címere. A bemutatott öt királyi címer közül kettő a régi székely címer szomszédságában jelent meg, s Szekeres Attila István kihasználta az alkalmat európai szakemberek előtt népszerűsíteni a székelyek jelképét. A régi székely címer pajzsának vörös mezejében gomolygó ezüstfelhőből aláereszkedő, könyökben hajlított ezüstpáncélos kar, kezében függőlegesen álló kardot tart, hegyével fölfelé. A kard nyitott aranykoronán halad át, szívet és medvefejet döf át. Az állatfejet arany holdsarló és hatágú aranycsillag övezi. A fegyvert tartó páncélos kar a gyepűk védelmét jelképezi, felhőből való eredeztetése arra utal, hogy ez mennyei küldetés. A kard elsőként a koronán hatol át, ezzel azt jelképezi, hogy a Magyar Királyságot, annak határait kellett a székelyeknek védelmezniük. Az átszúrt szív az áldozatkészséget jelképezi, a medvefej a székelyek bátorságát hivatott mutatni. A csillag és a hold, mint az úgynevezett új székely címer elemei, a jelkép székely voltát erősítik.
Madarasi István, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az összefogás szép példája Mezőszengyelen
Az összefogásnak, a segítségnyújtásnak, az önzetlen munkának egyre ritkább példáját mutatták fel a Maros-Mezőségi Egyházmegye gyülekezetei azáltal, hogy felújították a 19 lelkes mezőszengyeli gyülekezet református templomát. A nyár, az ősz folyamán több napon át közmunkáztak lelkészek, gondnokok, presbiterek, gyülekezeti tagok, hogy Isten házát megmentsék az enyészettől, mondván, kár lenne érte, hiszen legyen bár szórványban, a reformátusság közös kincse. A templom október 25-ére készült el, amikor hálaadó istentiszteletet tartottak Kató Béla, az Erdélyi Egyházkerület püspöke, Jakab István esperes, Lakó Jenő beszolgáló mezőzáhi lelkipásztor, az egyházmegye számos lelkésze, gondnokok, közmunkázók és a helyi gyülekezet jelenlétében. Az istentiszteletre több mint kétszázan mentek el, zsúfolásig megtelt a templom, sokan állni kényszerültek, mint egykor.
Fehér ékesség a falu felett
A templom 1937-ben épült dr. Albert Sándorné Farcádi Kovásznai Kovács Ottília nagyobb adományából az akkor négyszáz lelket számláló gyülekezet számára. Az évtizedek során a lélekszám annyira apadt, hogy a ludastelepi egyházközséghez, majd 2002-től a mezőzáhihoz csatolták. A parókiát lebontották, a templom padjait is el akarták vinni. A templom időközben romos állapotba került, a befolyó esővíz gyengítette a tetőszerkezetet. 2012-ben belül kimeszelték, de a külső javítást önerőből nem tudták megoldani. Sokan lemondtak róla, mondván, hogy az alig 77 éves templomnak nincs jövője, többé már nem fog fehéren ékeskedni a falu fölött. És mégis. A templomot felújították, mindez Pál apostolnak a rómabeliekhez írott levelének egy gondolata szellemében valósult meg: Tartozunk mi, az erősek, hogy a gyengék erőtlenségét hordozzuk! – mondta Lakó Jenő lelkipásztor.
Áldozathozatal a kisebbekért
A mezőszengyeli kis gyülekezetnek megadatott az a ritka alkalom, hogy a hálaadás igéjét Kató Béla püspök hirdesse. – Ebbe a templomba vasárnaponként legtöbb tizenkilenc ember járhatna, holott az 1930-as években még négyszázan voltak a gyülekezetben. A templom felé jövet egy gondolat fogalmazódott meg bennem, az, hogy adósok vagyunk. Ha adósságról hallunk, hátunkon végigfut a hideg, hiszen a mai világban nagyon sok ember kínlódik, családok, országok, nemzetek szenvednek adósságok miatt. Veszélyes ez, nem jó tartozni. Van, aki büszke, hogy soha az életben nem kellett kölcsönhöz folyamodnia. Mégis, a vállalkozóknak muszáj hitelt felvenniük. A kilencvenes években létrehoztunk egy alapítványt, gazdálkodásra bátorítottuk az embereket. Rábeszéltem egy idősebb atyánkfiát, vegyen traktort, van anyagi forrás hozzá. Felvette a hitelt, megvásárolta a traktort. Aztán nem járt, nem dolgozott vele. Megkérdeztem tőle: miért? – Mert még nem fizettem ki! Adós vagyok – mondta. Az ige szerint mindannyian adósok vagyunk Istennek. Itt vagyunk egy 19 lelkes, fogyó gyülekezetben. Népként, közösségként is fel kell tennünk a kérdést: mivel vagyunk adósok ezért, mi a mulasztásunk? Miért nem tudunk megmaradni ezen a földön? Miért pusztulunk és egyre inkább fogyunk? A kérdésre sok válasz van, de a leghangsúlyosabb, hogy nem tiszteltük igazán az életet. Hány megszületendő gyermeket nem vállaltak közösségeinkben! Nem tiszteltük a házasságunkat, a hűséget, a becsületet, szétmennek a családok. Megszűnt az egészséges környezet, ahol a gyermekek felnőhettek. A tulajdont sem tiszteltük, könnyen megszabadulunk dolgainktól. Elfecséreljük a javakat. A lista végtelen. Hiába hibáztatunk mást sorsunk alakulásáért, mi magunk vagyunk ennek okozói. És ez a legszomorúbb ebben a történetben!
Akik a templomot javították, ez szólalt meg lelkükben. Érzik, túl sok mindenről lemondtunk, sok mindent elhanyagoltunk, annyira önzők vagyunk, hogy nem tudunk a lejtőn lefele haladó közösségre odafigyelni, pedig törlesztenünk kell ezt az adósságot. A mezőszengyeli templomért megvalósult összefogás jele annak, hogy hittek, megérezték, adóssággal nem lehet élni. Áldozatot kell hozni a kisebbért, a szegényebbért. Hogy milyen jövője lesz a templomnak, tőlünk is függ. Csoda az együttmunkálkodás, de a valódi csoda az lesz, ha lesz ki megtöltse ezt a templomot. Csak hittel van esély arra, hogy a közösség tovább éljen! – mondta a püspök.
Hálából és nem háláért javították a templomot
– Kis közösség nagy ünnepe ez. Szívemben hála, öröm, elismerés, vidámság, reménység, bizakodás. Fél évvel ezelőtt jártunk itt esperesi vizitáción. Megállapítottuk, hogy a templom romos. Csak belül meszeltek, ennyire futotta az erejükből. Ekkor fogalmazódott meg, hogy vajon mi, a Maros-Mezőségi Egyházmegye képes-e a többletre, amivel segíthetjük a kicsi közösségeket? Közgyűlésen vetettem fel a gondolatot. Buzgó presbiterek, gondnokok felvállalták az ügyet, és rengeteg közmunkával megvalósították a csodát. Nem mondhatunk le a kicsiny közösségekről. Nemcsak a mezőszengyeliek gazdagodtak, mi is gazdagodtunk. Nem háláért, hanem hálából javították a templomot, pedig nem kis áldozattal járt. Útiköltséget álltak, 50-60 kilométerről utaztak ide, a közmunkázók állták az ebédet, ők is főzték. Jó volt együtt lenni a munkásokkal. A legfiatalabb 16 éves volt, ifj. Szilágyi János, a nagysármási gondnok fia, de volt nyolcvanéves is, aki azt mondta: – Ha dolgozni akarok, akkor tudok! Itt van a dolgok nyitja. Trianon után fogalmazódott meg, hogy kisebbségként Erdélyben megmaradni nem lehet. Emiatt sokan eltávoztak. A mi válaszunk mindig az: igenis lehet! Rajtunk múlik – mondta az esperes.
Elismerés, oklevelek
Köszönet kíséretében az egyházközségek képviselőinek kiosztották az elismerő okleveleket. Lakó Jenő tiszteletes úr név szerint sorolt fel minden közmunkázót és adakozót. Barabási Lőrinc mezőbergenyei gondnoknak kiemelten megköszönték, hogy megszervezte és felügyelte a közmunkát, aki megígérte, ilyen lelkülettel vállalják tovább a munkát.
A templomjavítási munkálatokban Mezőbergenyéből 17-en, Nagysármásról heten, Galambodról tízen, Mezőpanitból négyen, Csittszentivánról ketten – Balogh Károly lelkipásztor és Puskás Árpád gondnok –, Marosvásárhelyről Szabó László lelkipásztor, Mezőméhesről Kovács-Szabó Levente lelkipásztor, Uzdiszentpéterről Kiss Szabolcs lelkipásztor, továbbá a mezőbodoni nőszövetség tagjai vettek részt. A mezőszengyeliek, akik szintén hozzájárultak templomuk javításához, csodálkozva tették fel a kérdést: léteznek még ilyen emberek? Igen, léteznek, csak meg kell szólítani őket.
A hálaadó istentisztelet az egyházmegye együttesének énekeivel, szavalatokkal, majd szeretetvendégséggel zárult. Az együttlét délután Mezőzáhon az egyházmegyei presbiteri konferenciával folytatódott, ahol Szabó Árpád udvarfalvi lelkipásztor Evezz a mélyre címmel tartott előadást.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Felfüggesztették a himnuszéneklést Sepsiszentgyörgyön
Mintegy ötszáz sepsiszentgyörgyi gyűlt össze szombat délben a Magyar Polgári Párt hívására, hogy a tiltakozássorozat hatodik napján, ezúttal az Erzsébet parkban felhúzott székely lobogó alatt elénekelje a magyar himnuszt. A csendes, civilizált rendezvénytől ez alkalommal távol maradtak az RMDSZ helyi vezetői. A kezdeményezők bejelentették, az ünnepre való tekintettel, és hogy bizalmat előlegezzenek az új prefektusnak, egyelőre felfüggesztik a további megmozdulásokat.
Háromszor csendült fel a magyar himnusz, a nemzeti ima az Erzsébet parkban szombat délben. A tiltakozást, mint eddig is, lelkészi áldás és felszólalások egészítették ki. Incze Sándor nyugalmazott református esperes a karácsonyi levelek mintájára a Szentírásból idézett. Pál apostolnak a thesszalonikaiakhoz írt levele első részének verseire hivatkozva hálát adott Istennek, hogy megtartotta e közösség tagjait, hogy a hitnek, kitartásnak híre és áldása van.
Incze Sándor örömmel nyugtázta, hogy egy ügyben, édes anyanyelvünk védelmében összetartunk szeretetben. Ennek megtartása mindannyiunk kötelessége, ahogy annak tudatosítása is, hogy csak azért, mert kevesebben vagyunk, nem kell hallgatnunk, ki kell mondanunk: kisebbség vagy többség, egyet akarunk, ebben az országban építkezni, együtt dolgozni, szeretni. Zárásként Incze Sándor Antal Árpád polgármestert méltatta, elmondva: bizalommal és örömmel nézhetünk fel, hiszen városvezetőnknek köszönhető, hogy minden becsületes ember jól érzi magát ebben a városban, csak a gonosz vak, sötét erői nem. A taps ez alkalommal sem maradt el.
A lelkészi üzenetet követően Bálint József, az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke az elmúlt hat nap történéseit idézte fel, illetve az előzményeket, a hatalom által Mikulás-ajándékként kiszabott bírságot, a vonatkozó jegyzőkönyv felnagyított változata pedig végig ott díszelgett a háttérben. Bálint szerint az elmúlt napok bebizonyították, a békesség a legjárhatóbb és legemberségesebb út, viszont figyelmeztetnünk kellett a bukaresti hatalmat: nem tűrhetjük nemzeti imánk bántását. Remélhető, hogy a pár nap alatt pár százról többezres tömeggé gyarapodó himnuszéneklő tiltakozás elegendő figyelmeztetés.
A polgári alakulat politikusának felkérésére a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), illetve az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselői szólaltak fel. Tóth Bálint, a HVIM szóvivője, valamint Bedő Zoltán, az EMNP megyei ügyvezető elnöke is a bukaresti hatalom a székelység ellen indított hadjáratára hívta fel a figyelmet, előbbi a megtűrt állapotba kényszerített őshonos székelység jogaiért való kiállását – ideértve az autonómiát –, míg utóbbi a gyarmatosítók, élősködők indította magyarellenes hadjárat elleni fellépés fontosságát járta körül.
Nemzeti imánk harmadszori felhangzása előtt Bálint József bejelentette, az ünnepre való tekintettel, illetve, hogy az új prefektusnak bizalmat előlegezzenek, egyelőre felfüggesztik a himnuszéneklést. A politikus ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a tiltakozók számának hógolyószerű növekedése intés a bukaresti hatalom számára, a következő hólabda akár lavinát is indíthat. Nagy D. István

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jobb az Úrban bízni
A Csiha Kálmán életéről szóló dokumentumfilm marosvásárhelyi premierjéről
Rendhagyó és igencsak érdekes karácsonyutói istentiszteletnek adott otthont szombat délután a Gecse utcai Kistemplom. Ekkor mutatták be – a nagy sikerű Bihar megyei premier után – Marosvásárhelyen először a Jobb az Úrban bízni című dokumentumfilmet, amely dr. Csiha Kálmán református püspök (1929-2007) életét mutatja be olyan szemszögből és megközelítésből, ahogyan azt csak a mellette élők, a család, a barátok láthatták. A 2007-ben elhunyt lelkipásztor, a XX. század végének, XXI. század elejének magyar vándorprédikátora életéről több film is született eddig, e legutóbbit a Pro Semjén Egyesület megbízásából debreceni és nagyváradi forgatócsoport készítette – világszínvonalú minőségben.
Az Érsemjén melletti családi birtokon, a Barantón született Csiha Kálmán életének szerves részét képezte Marosvásárhely, több évtizeden keresztül élt és tevékenykedett itt a Vártemplom segédlelkészeként, a Szabadi úti templom, majd a Gecse utcai Kistemplom papjaként, később espereseként. Az első bemutatót egy további is követi majd Marosvásárhelyen, de a család ragaszkodott hozzá, hogy a premiernek a néhai lelkipásztor annyira szeretett Kistemploma adjon otthont.
A délután 6 órai istentiszteleten Lakatos Péter lelkipásztor Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írt leveléből idézett, majd a rövid áhítat után elmondta: a film címe nagyszerűen összefoglalja mindazt, amire készítői vállalkoztak.
– Csiha Kálmánnal kapcsolatban mindenkinek más személyes emlékei, gondolatai vannak, amelyek sokkal élőbbé teszik őt ma is. Rá emlékezünk e dokumentumfilmen keresztül.
A DTV által készített, Vojtkó Ferenc felelős szerkesztő, valamint Balla Tünde és Lakatos Attila szerkesztők rendezte alkotás történetét Nagy Emese, Csiha Kálmán lánya ismertette. – A film elkészítésének ötletével több mint egy éve keresett fel Csorba Sándor, a Pro Semjén Egyesület elnöke, az alkotás producere. Az egyesület a Bihar megyei Érsemjént képviseli, ide tartozik a Barantó, ahol édesapám született. Az egyesület szép és hasznos munkát végez, amelynek eredményeként Érsemjénben többek között megvalósult az emlékház, amelyben a helység három nagy szülötte – Kazinczy Ferenc, Fráter Lóránd és Csiha Kálmán –emlékére rendeztek be emlékszobát, és az emlékpark, ahol szobraik állnak. Csiha Kálmán mellszobra a marosvásárhelyi Hunyadi László szobrászművész munkája, másolata a Vártemplom gótikus termében látható. Az egyesület pályázatot nyújtott be Magyarország elnöki hivatalához, a pályázatot megnyerte, így elkészülhetett a debreceni és nagyváradi szakemberekből álló stáb munkájaként a dokumentumfilm. Az alkotás édesapámnak azt az arcát igyekszik bemutatni, amit nem ismertek azok, akik csak a szószéken látták őt. Fényképek, dokumentumok, interjú- és prédikációrészletek segítségével mutatja be azt a hosszú utat, amit végigjárt. Úgy érzem, hogy ez a film valóban teljes képet nyújt róla, és akik nem ismerhették, azok előtt is kirajzolódik az az őszinteség, tűz és hit, ahogyan élt és szolgált. Akik pedig ismertük őt, érezzük úgy, hogy itt van közöttünk – mondta Nagy Emese, majd a szépszámú közönség jelenlétében elkezdődött a film, amely végigkíséri Csiha Kálmán életútját: a családfától és a Barantóról indul ez az út, majd következnek a nagyváradi iskolai évek, a szülők kitelepítése és csíkszeredai kényszerlakhelye miatti magány és nélkülözés, Kolozsvár és a református teológia, a szerelem és esküvő, az arad-gáji első gyülekezet, majd letartóztatás, és az 1957-es, koncepciós Fodor- perben tízévnyi szigorított börtönre ítélés. Marosvásárhely, Szamosújvár, Jilava, Periprava börtönei és munkatáborai, felesége, Csiha Emese helytállása, majd a szabadulás és a boldog családi évek Gógánban és Gógánváralján, utána Marosvásárhely és a gyülekezetek önállósulása – szervezői munkásságának köszönhetően tíz egyházközség lett az addigi négyből. 1989 felejthetetlen pillanata, amikor – a még igencsak kérdéses kimenetelű forradalom kezdetén – meghúzatta a Kistemplom harangjait, és a szabadságát kivívni induló tömeg letérdelt a Gecse utca kockakövein. Püspökválasztás Kolozsváron és az egyház ingatlanjainak visszaszerzési folyamata, a református kollégiumok újraindítása és új templomok, gyülekezeti házak, diakonisszaképzők, központok megvalósítása: tízévnyi püspöki szolgálata alatt 218 új ingatlan épült (azt mondta akkoriban: Ha nem adják vissza, ami a miénk volt, építünk helyettük újakat – a szerk.). Szeretett feleségének halála, nyugdíjba vonulása és utazásainak kezdete, amelyek során a negyvenhárom országba szétszórt magyarság vándorprédikátoraként szolgálta nemzetét. Majd újra a Barantó és az utolsó, megrendítő nap. Mindez interjúkon, történeteken, fényképeken, dokumentumokon, filmfelvételeken keresztül állt össze letisztult, teljes és minőségi alkotássá, amely dokumentumértékén túl ismét megidézte a néhai püspök, Marosvásárhely szeretett lelkésze emlékét.
Miklóssy
Népújság (Marosvásárhely)

A szerzetesélet kezdete és alapjai
Nagyvárad - A szerzetesség kezdeteiről tartott előadást Fejes Anzelm Rudolf premontrei apát péntek délután, az egyházmegye oktató hittanárai számára szervezett tanulmányi est keretében.
Fejes Anzelm Rudolf köszöntötte Böcskei László megyés püspököt, a hittanárokat és az érdeklődőket, majd előrebocsátotta, nem tudományos előadást kíván tartani, csupán történelmi tényekkel hozzájárulni egy nézőpont kialakításához. Úgy tűnik, a világ szembehalad a szerzetesek által képviselt értékekkel, hiszen míg a szerzetesélet fő jellemvonása az önmegtagadás, addig például sok szülő van azon az állásponton, miszerint „a gyerekemnek mindent megadok” – ez pedig nem helyénvaló. Az is gond, hogy a gyermekek nagy része az édesanyákkal él, nincs apaképük, s amint azt Ferenc pápa is kifejtette, a családok széthullása a szerzetesélet rovására fog menni, hiszen az ilyen gyermekből lett felnőtt vajon az apátját hogyan fogja tisztelni? – tette fel a kérdést a premontrei apát.
A szegénység
A szerzetesség fő jellemzői az engedelmesség, a szegénység és a tisztaság. Ószövetségi gyökerei is vannak – Illéshez hasonlították a szerzeteseket – mégis Jézus tanításai azok, amelyek nyomán szélesebb körben elterjedt. A krisztusi tanítás: oszd szét a szegényeknek amid van és kövess engem. Ebben két dolog körvonalazódik: a jó cselekedetek következtében megélt szegénység és Krisztus követése, ami egyúttal a házastárstalanságot is feltételezi. Az ősi premontrei fogadalom is az elöljáróknak való engedelmességről és a kolostor szabályainak a megtartásáról szól. A szerzetesi fogadalom a cölibátusra, az erkölcs állandó javítására és a teljes átadásra vonatkozik. Maga Szent Pál apostol is nőtlen életet élt, és azon a véleményen volt – amint az a leveleiből kiderül – hogy jó, ha a férfi és a nő nem él házasságban, ugyanis akkor az Úrra van gondja. Szent Norbertet pedig a hagyomány a második Szent Pálnak tekinti, ő is egy erős élmény nyomán tér meg, és úgy tartják, hogy senki nem térített meg annyi lelket, mint ő. Ő is, akárcsak Ferenc pápa, megértette, hogy a jelenkori és az akkori világot átszövő keresztényellenes erők ellen csak szegényen lehet harcolni.
Az ima
Az Apostolok cselekedeteiben szereplő Zafira és férje esete alapján a szerzetesek szerint ha mindent a közösbe tesznek, akkor a közösségben egy túlvilági erő lesz jelen. De ez az erő nem tud hatni, ha valaki közülük megszegi ezt a fogadalmat. A teljes megosztás következményeként a szegénység nemcsak megnyitja a mennyország kapuit de erővel tölti el a közösséget. Tudjuk, hogy fontos a szerzetesi életmódban megélt imádság is, a zsolozsma, hiszen amikor ez egyház imádkozott, Péterről lehulltak a bilincsek. A szerzetesség az egyház egyik tartópillére, a szerzetesek zsolozsmáinak ilyen hatása kell legyen! Nem véletlen, hogy Ferenc pápa sokszor kéri meg a szerzeteseket, hogy imádkozzanak érte.
Szó esett a későbbiekben arról, hogy hogyan alakult a szerzetesélet Egyiptomban, Európában és Nyugaton, s kik voltak az első, példamutató szerzetesek. A premontrei apát érintette a vértanúság kérdését is – ez az aszkézis csúcspontja, de csak akkor, ha az ember elérte az aszketikus tisztaságot, azaz a lélek megszabadult az érzékek ostorától.
Program
Az egyházüldözés során a papság és a szerzetesség harmóniában volt, de miután ennek vége szakadt, a dolgok megváltoztak. A püspökök a császár tanácsnokai lettek, hatalom és vagyon megszerzésére törekedtek, a klérus elvilágiasodott. A szerzetesek nem akartak ezen az úton járni, emiatt feszültség alakult ki.
Miután a jelenlévőket megvendégelték a templom sekrestyéjében, Fejes Anzelm Rudolf arról tartott előadást, hogyan nyilvánulnak meg a szerzetes lelkiségek templomainkban. A nagyváradi premontrei templomban zajló rendezvény a Váradhegyfoki Premontrei Prépostság idei első lelki programjának a része volt, mely a Megszentelt Élet Évének jegyében zajlott.
Neumann Andrea
erdon.ro

Thalia atlétája. In memoriam Kötő József
Szinte élete utolsó pillanatáig úgy tűnt: Kötő József szavatartó ember. Alig öt hónap elteltével viszont az ellenkezőjét bizonyította: egy, a háromnegyed évszázados jubileuma táján készült interjúban arra az újságírói kérdésre, hogy készül-e önéletrajzot írni, a Tőle megszokott határozottsággal felelte: „nem készülök meghalni”…
Pedig Neki, aki megannyi kismonográfiát írt az erdélyi színházak történetéről, aki megannyi „színjátszó személy” pályaképét rajzolta meg, rendkívül gazdag, fordulatos és tartalmas életművel – élettel és művel – a tarsolyában bőven lett volna mit felidéznie a saját múltjából. Mivel ezt nem tette meg, több kutatónak való munkát hagyott örökül, akár színházi, színháztörténészi, akár közéleti-politikai tevékenységére nézvést.
Immár nyugdíjba, de nem nyugalomba vonulását követően pontos, mondhatni racionális mondatokba foglalta önnön krédóját: „Akkor érzek elégtételt, ha igénybe vesznek, és ha az igénybevétel révén még használhatok is. Megpróbálva egy mondatban aforisztikusan megfogalmazni (...) én azt mondom, hogy az elégtétel, a kiegyensúlyozott, hasznos élet titka az, hogy igénybe vegyenek, te válaszolhass erre az igénybevételre, és ez végül mindkét fél számára hasznos cselekedetben, minőségi munkában és olyan cselekedetsorban kulmináljon, ami közhasznú.”
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium országos bajnokságot nyert diákatlétája futását nehéz időkben, 1956-ban folytatta, igen nehéz körülmények között, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem már aláaknásított, majd két és fél év múltán szétrobbantott terepén. A még „ép” tanintézmény bölcsészkarának képviseletében, egy tudományos diákkonferencián másodéves „benjáminként” az ötödéves Lászlóffy Aladár, Láng Gusztáv illetve Kántor Lajos oldalán alkotott kitűnő szellemi „váltócsapatot”. Mint nemrégiben nyilatkozta, „már akkor eldőlt, hogy szabadidőmet a tanórákon kívüli kutatómunkára, a magam képzésére szánom”. És ugyanabban a tanévben érte az az impulzus, amelyik néhány év múltán meghatározó erővel szabott irányt pályája alakulásának: szemináriumi dolgozatként elvállalta Janovics Jenő a Farkas-utcai színházról írt könyvének bemutatását. „Akkor bontakozott ki bennem a színház intézménye iránti csodálat” – vallotta. Mivel 1959-ben egy, a Babeş és a Bolyai egyesítése táján fogalmazott jelentésben három tanára és két diáktársa mellett Őt is „nevesítették”, mint „irredenta, nacionalista” elemet, startja a tanári pályán nem sok jóval kecsegtetett.
Voltaképpeni félresiklatása, a zsoboki iskolában eltöltött öt esztendő nem tűnhetett túl keservesnek, annál inkább nem, mert már 1965-ben megpályázta a kolozsvári magyar színház megüresedett irodalmi titkári állását, és a két, esélyes, egymással élet-halál harcot folytató aspiráns helyett az Övé lett a poszt. Atlétánknak – bár már lehetett némi rálátása a színházi terepre – talán sejtelme sem volt arról, hogy a következőkben titkárként, dramaturgként majd igazgatóként mennyire nem a „megnyugvás ösvényein” kell haladnia, hanem egy áthatolhatatlan drótakadályokkal, átugorhatatlan árkokkal és áthághatatlan falakkal bővelkedő pályán kell kiutat találnia a kulturális életet is ellehetetlenítő, fokozódó diktatúra útvesztőiből. Hogy csapata mégis célba ért, hogy mégis átszakította a célszalagot, azt a hetvenes-nyolcvanas évek kolozsvári színházának időnkénti nagy teljesítményei bizonyítják.
Baj- és kortársai vélhették volna, hogy 1990-től errefelé Kötő József – ha nem is dől hátra, hiszen sosem volt a kényelem embere – immár csupán a teátrum dolgainak és a színháztörténeti kutatásoknak szenteli az életét. De nem így történt, hiszen – amellett, hogy kiteljesítette elméleti, teatrológiai és kultúrtörténeti munkásságát – az EMKE, az RMDSZ, időnként a kormány, illetve a parlament keretében belevetette magát a közélet és a politika sűrűjébe.
Kötő József a napokban pihent meg. Tusája befejeztével, a célegyenes végén bizton vallhatja, vállalhatja Pál apostol szavait: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam. Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája…”
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

„Nincs két ortodoxia”
A magyarságot a görög-keleti kereszténységgel együtt említeni sokak számára idegenül csenghet, főleg Romániában, ahol az ortodox hit 2006-ig államvallásnak minősült, míg a Parlament az Európai Unió nyomására meg nem változtatta a felekezeti törvényt. Pedig vannak, akik számára a kétféle identitás nemhogy összeegyeztethetetlen, hanem inkább szétválaszthatatlanul összetartozik. A keresztény egységért tartott ökumenikus imanyolcad keretében Nagyváradra érkező KALOTA JÓZSEFFEL, a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátusának protopresbiterével Tasnádi-Sáhy Péter beszélgetett.
A névjegyén rendkívül hosszú titulus szerepel, mit takar ez a tisztség pontosan?
Ez valóban hosszú titulus, mondhatnám egyszerűen azt is, hogy a magyarországi egyházak közül a legősibbnek vagyok a vezető képviselője. Már a vándorló magyarság körében is jelen volt a kereszténység, méghozzá az a formája, amit mi képviselünk, hiszen abban az időben nyugati egyházról még nem is beszélhetünk. A kereszténység egyébként is egy keletről indult vallás, ahogy a magyarok sem északról, délről vagy nyugatról érkeztek a Kárpát-medencébe. Ebből kifolyólag teljesen egyértelmű volt a kapcsolat Konstantinápollyal. Bizánc – bár ezt a nevét kevésbé szeretem – már nagyon korán elkezdett gondoskodni a sztyeppei népekről, misszionáriusokat küldött közéjük, hogy a hitre való felkészítésükről gondoskodjon. Amikor pedig csírát vert ezen népek között is a hit, akkor pedig a velük együtt vándorló missziós püspökök lóháton tartották fenn az egyházi jelenlétet és biztosították a folyamatos kulturális és diplomáciai kapcsolatokat is a központnak számító Konstantinápollyal. Konkrétan tudunk ilyenekről a gótok és az alánok esetében, de bizonyára más népeknél is jelen voltak. A népvándorlás kori népek között voltak, akik csak zsoldosként kaptak megbízásokat Bizánctól, és voltak, akik egészen szoros szövetségi viszonyban voltak vele. A magyarok is végigjárták a kettő közötti lépcsőfokokat, Géza idejében pedig a Magyar Fejedelemség már a Kelet-Római Birodalom egyik tagállama volt. Tudom, hogy erre sokan felkapják a fejüket, mert sokan szeretik Magyarországot kezdetektől fogva a nyugathoz sorolni, de ekkor még igazából nyugat sem létezett. A Nyugat-Római Birodalom bukása óta a görög-római örökséget ebben az időben Konstantinápoly képviseli, melynek óriási hatása volt a pusztai népekre.
Bizonyára hosszan kalandozhatnánk még a történelemben, de engem nagyon érdekelne, mit jelent ma ortodox kereszténynek lenni, mi különbözteti meg markánsan a katolicizmustól vagy a protestánsoktól?
Ha egyetlen szóba kéne tömörítenem, akkor azt mondanám: a tradíció. Fontos, hogy az embernek vannak-e gyökerei vagy nincsenek. Ortodox kereszténynek, sőt magyar ortodox kereszténynek lenni ma a Kárpát-medencében nagyon stabil pozíció, hisz mindent, amit az európai civilizációról és a kereszténységről tudni kell, azt magában foglalja. Nekem ortodox vagy más néven görög-keleti keresztényként senkivel nem kell rivalizálnom, mert azt megtették már az elődeim. Érdemes lenne több embernek elolvasnia az oxfordi professzor, Dimitri Obolensky magyarul is megjelent A Bizánci Nemzetközösség című könyvét, amelyben azt írja le, hogy miként sikerült a görög-római örökséget Róma bukása után még ezer évig átmenteni egy keresztény világbirodalomban. Ha az ember csak ezen az egy, mondjuk, nem éppen olvasmányos könyvön átrágja magát, már sokkal tisztábban láthat. A szerző ebben szinte egy egész fejezetet szán a magyaroknak.
Nagy hagyomány, kis terület
A konstantinápolyi ortodox egyház az öt eredeti patriarchátus egyike, tiszteletbeli elsőséget élvez az ortodox egyházak között. Eredetileg az antiókhiai pátriárkának alárendelt egyház volt, 330-tól önálló, majd a második legfontosabb egyház lett belőle a Római Egyház után. Miután – ortodox szempontból nézve – a római katolikus egyház egésze 1054-ben kivált az egyetemes egyházból, a konstantinápolyi egyház foglalta el helyét, mint tiszteletbeli első az egyházak között, ezért az ortodox egyházak közös összejövetelein mindig a konstantinápolyi pátriárka elnököl.
Kanonikus területe ma minimális az eredetihez képest, csak Törökország, Észak-Görögország és egyes földközi-tengeri görög szigetek tartoznak hozzá.
A konstantinápolyi pátriárka kizárólagos jogot formál minden olyan területre, mely hivatalosan nem tartozik egyetlen más ortodox egyház kanonikus területéhez. Ezt az igényt a többi ortodox egyház nem fogadja el.
1991 óta I. Bartholomaiosz a konstantinápolyi egyház feje.
Ön az előbb keresztény világbirodalmat említett, miközben nyugaton, minimum a reformáció óta az egyházi és a világi hatalom elválasztása alaptétel. Az ortodoxia nem érzi ennek szükségét?
Krisztus egyháza nem e világból való, de ebben a világban él. Ahogy Pál apostol is mondja, minden hatalom Istentől származik, mint ahogy az ember illetve a társadalom is. Éppen ezért a Kelet-Római Birodalom szimbóluma a kétfejű sas, ami a világi és az egyházi hatalom harmóniáját jelképezi. Véleményünk szerint a világi és az egyházi hatalom között nincsen antagonisztikus ellentét, hiszen nem különválaszthatóak. Isten teremtett világának mindenki a részese, még az is, aki nem hisz benne, éppen ezért mi sem vagyunk kirekesztőek, nyitottak vagyunk minden jóakaratú ember felé. Leginkább erre koncentrálunk, nem a világra. Sokan vádolják az ortodoxiát azzal, hogy nálunk minden a hatalomról és a pénzről szól, pedig ez nem igaz. Ahhoz, hogy valaki szentté váljon, nem kell sem világi értelemben vett hatalom, sem svájci bankszámla.
Eddig az ortodoxiáról mint hitről, szemléletmódról, hagyományról beszéltünk, de engem az is érdekel, miként szerveződik, mint egyház.
Ehhez nagyon fontos, hogy az egyházat, azaz eklésziát, mint fogalmat definiáljuk. Magyarországon például sok szervezetet bejegyez a cégbíróság egyházként, miközben ez a mi olvasatunkban kizárólag a kereszténységre értelmezhető fogalom, nem pedig muszlimokra, zsidókra vagy buddhistákra, jóllehet Magyarországon őket is így tartják nyilván. Az egyház látható formájában azon közösségek összessége, amelyek az Antiókhiában alapított első gyülekezet óta Krisztus követőinek, azaz keresztyéneknek vallják magukat. Persze minket elsősorban nem ez a látható rész érdekel, hanem ami ezen túl van, hiszen – ahogy a népszerű televíziós sorozatban is mondták – az igazság odaát van. A teológusok számára az az igazán érdekes, amit aggyal már nem tudunk felfogni, de ettől függetlenül mégis egyfajta spirituális realitás. Ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor egyesületről, meg klubról beszélhetünk, ahol az emberek szépen elfilozofálnak, de ez ettől még nem lesz egyház, nem mond semmit az Atyáról, Fiúról és a Szentlélekről, illetve a Szentlélek működéséről a mi életünkben. Utóbbival kapcsolatban nyugodtan kihúzhatom magam, hiszen a pneumatológiában (a Szentlélekről szóló tanítás – a szerk.) azt hiszem, mi görög-keletiek igencsak elöl járunk. Mi nem filozófiai iskolákkal akarunk vitatkozni, hanem – a többi felekezet tagjai közül is – a Szentlélektől megvilágosodott emberekkel akarunk találkozni, ilyeneket akarunk érezni magunk körül, ezért jöttem el erre az imahétre is.
Ezek szerint önök általában véve is nyitottak az ökomenikus létezés felé.
Teljesen természetesen. Az ember istenkeresőnek teremtetett, de nem csak az Istent, hanem a testvérét is keresi. Erről beszél a görög eredetű koinonia fogalom is, ami alatt elsősorban az igazi keresztény testvéri közösséget kell érteni. Kereszténynek lenni nem elszigetelt létezést jelent, hanem szoros, szeretetteljes kapcsolatot, örömet, másokkal megosztva. Arról ismer meg bennünket a világ, hogy szeretjük egymást. Egy családban is lehetnek nézeteltérések, sőt, ez egy élő szervezetben természetes dolog, amibe a hitviták is beleférnek, de ez nem vezethet irigységhez, széthúzáshoz. Az is Nagy Konstantin zsenialitása volt, hogy császár létére, még csak nem is megkeresztelkedettként, ő hívta össze az első egyetemes zsinatot, mert szükségét érezte, hogy a sokfajta irányzat tisztázzon alapkérdéseket. A niceai zsinat igazi élő vita volt, ami azért is hasznos, mert a pünkösdi lelkesedésnek akkor van igazán értelme, ha egymással kommunikálunk, és meg tudjuk beszélni a nehézségeinket, illetve azt is, amiben nincs különbség. Ez ugye a hitvallás, a krédó. Amit egyszer egy egyetemes zsinat rögzített, azt az utca emberének már nagyon nehéz megcáfolnia. A dogmák az egyház alapkövei, amiket magánvéleményekkel nem lehet megváltoztatni. Az ortodox egyház az 1054-es nagy egyházszakadás óta szervezett zsinatokat nem fogadja el egyetemesként, pedig ugye a dogmákhoz csak egy ilyenen lehetne tárgyalni. A mostani pártiárkánk, I. Bartolomaiosz nagyon reménykedik abban, hogy legalább egy pánortodox zsinatot össze lehetne hívni, a tervek szerint 2016-ban. Ez legalább a keleti egyházon belül megmutathatná a tökéletes egységet. Az egyház életében is szükség van egy olyan fix tájékozódási pontra, ami ebben a megosztott világban, ahol mindenki próbál mindenkit összeugrasztani, segít eligazodni. Éppen ezért nem hiszem, hogy ennek a zsinatnak az lenne majd a célja, hogy új dogmatikai vitákat indítson, hanem azokat a pontokat erősíti, amire az egység példaértékű modellje épülhet. Ennek a zsinatnak a sikere nem csak az ortodoxia egységét, de Európa, sőt a világ békéjét is erősen szolgálhatná.
Az egységről beszélünk, de ha jól tudom, Magyarországon több patriarchátus is működik, a konstantinápolyi mellett a moszkvairól biztosan tudok…
Igen, és ott van a román, a bolgár, a szerb. Úgy gondolom, hogy a törvényhozás ilyen szempontból nem szerencsés, mert ezeket mind külön egyházként jegyzi, miközben egy a krédó, nincs két ortodoxia, több meg pláne nem. A katolikusok is a hitvallásukban eredetileg egy, szent, egyetemes, apostoli egyház mellett tettek tanúbizonyságot, mi azóta is ezt valljuk. Egy ortodox egyház, egy liturgia, hitvallás, kánonjog, szerzetesség van.
Ha összegezzük a sok ortodox egyház tagjaiként bejegyzett keresztényeket, mennyi ortodox hívőről beszélhetünk ma Magyarországon?
Akik a jelenben élnek, szám szerint töredékét jelentik azoknak, akik a múltban éltek, hiszen egészen az Anjou-korig a domináns egyház a görög-keleti volt. A katolicizmus csak a tatárdúlás után erősödött meg, a nyugati végekről behozott telepesekkel. Aztán pedig ugye jön a reformáció, ami miatt a magyar keresztények között ma két nagy táborról beszélhetünk, a katolikusokról és a protestánsokról. A keleti kereszténység pillanatnyilag egy egészen kis százalékot képvisel, de hangsúlyoznám, hogy nem ez az érdekes, hanem hogy a mi őseink millió számra nyugszanak ebben a földben. Arról pedig még nem is beszéltem, hogy Habsburg, pontosabban jezsuita fondorlat eredményeként az ortodox híveket nem fegyverrel terelték be a katolikus egyházba, mint mondjuk a huszitákat, hanem csellel. Azt mondták, mint szakadároknak meg kell térnünk Rómához, miközben sosem tartoztunk hozzá, így el sem szakadhattunk. Ennek köszönhetően azt mondhatjuk, hogy a görög-keleti hívek kilencvenkilenc százaléka abban az időben úgynevezett görög-katolikus lett. Azon kívül, hogy a pápát el kellett fogadni, ezeket a híveket egyéb változtatás nélkül átvette a Katolikus Egyház. Tehát nem mint eretnekeket újrakeresztelték, hanem egy az egyben befogadták. Ha ezt is hozzá vesszük, akkor lehet azt mondani, hogy ma is élnek híveink tömegesen Magyarországon, püspökséggel, teológiai iskolákkal, sok mindennel, csak most úgy hívják őket, hogy görög-katolikusok. Természetesen ezt nem ellenségesen mondom, remek kapcsolatot ápolunk görög-katolikus püspök atyákkal, és a hívekkel is nagyon baráti a viszony, csak ezek a tények. Ha őket, a nemzetiségi ortodoxokat és a magyar ortodoxokat egybe vesszük, már egy több tízezres tetemes hívőszámmal rendelkezünk, tehát statisztikailag is megkérdőjelezhetetlenül létezünk. Mint ahogy ott vagyunk a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsában is, a protestáns testvérekkel, ahol a katolikusok de facto nem, csak megfigyelőként vesznek részt. Nálunk az ökumenizmus már mondhatni tradíció, a hagyomány része lett.

Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Aranyra emlékeztek szülővárosában
„Ünnepeljen velünk!”, hirdette meghívójában a nagyszalontai Arany János Művelődési Egyesület. Húsz éves az Arany János Szavalóverseny is, amelyet a helyi Zilahy Lajos Művelődési Házban tartottak szombaton. Patócs Júlia, a művelődési egyesület elnöke, a szavalóverseny lebonyolítója elmondta: „A vers nem megy ki a divatból. Immáron kerek húsz éve rendszeresen szervezzük a szavalóversenyeinket, Arany János epikus költő előtti tisztelgésünk és főhajtásunk jeléül. A versválasztás magától adódik, névadó egyesületünk költőjétől illik előadni. De szóba jöhetnek más klasszikusok is, mint ezúttal, amikor Reményik Sándor-költemények is elhangzottak. Két évtizedes tevékenységünk alatt több mint ezer verskedvelő diákot mozgattunk meg. Mozgósító akciónk híre nemcsak Szalonta városa versenyzőinek szól, hanem megyénkből, de még Magyarországról is vonzott versenyző diákokat. Minden versmondót arra biztatunk, bátran álljon ki a pódiumra; kiállásuk bátor tettet, önbizalmat ad. Jó lecke ez a nagybetűs életbe való beilleszkedésre.”
A szombati megmérettetésen több korcsoport versenyzett, az óvodáskortól az iskolások korcsoportjáig, de volt egy felnőtt-kategória is, amelyet Takó Beáta nyert meg összesítésben, mint tapasztalt előadó, az Arany János-szavalóverseny első díjasa is ő lett. Senki sem ment haza azonban üres kézzel: könyvjutalmakkal és oklevelekkel, valamint Domján Sándor egyik, a pusztát ábrázoló fametszetéről készült másolatával lettek megjutalmazva mindazok, akik hozzájárultak a szavalóverseny sikeres kivitelezéséhez.
A húszéves évfordulóra Aranytoll versíró pályázatot is hirdettek, melynek keretében egy gyerek versírót, egy líceumi pályázót és egy felnőtt kategóriájú versírót is Aranytoll-oklevéllel jutalmaztak.
Az Arany János születésének 198. évfordulójáról való megemlékezés a nagyszalontai református templomban vasárnap, Mikló Ferenc esperes igehirdetésével folytatódott. „Az imádságban állhatatosak legyetek, vigyázván abban hálaadással”, idézte Pál apostolt az esperes, példaképül állítva Arany Jánost, aki maga is erre tanította családját. Az igehirdetést követően a helyi Arany János Elméleti Líceum diákjai az ünnepséghez méltó szavalatokat, valamint gitár- és furulyakísérettel énekszámokat adtak elő Fazakas Eszter, mezőtelki lelkipásztor felkészítésével. Pető Csilla tanfelügyelő a halhatatlan költő életútját, példamutató munkásságát, erkölcsi nagyságát méltatta.
Az istenházában a megemlékezés a Himnusz eléneklésével zárult, majd Arany János ülő szobrának megkoszorúzása következett.
Hétfőn Arany János szalontai szülőházánál Patócs Júlia mondott ünnepi beszédet, melyben felelevenítette: e házban született az a kisfiú, aki a magyar epikus költészet halhatatlan csillaga lett. A megemlékezés koszorúzással zárult.
Sára Péter
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Ünnep – Idén sem „fogyott el” Kossuth Lajos kolozsvári regimentje
Kelemen Hunor: az erdélyi magyarság tovább vívja szabadságharcát
Hírügynökségi források szerint tegnap csak kisebb incidens zavarta meg Kolozsváron március 15-e megünneplését. A szélsőségesnek tartott Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezet néhány képviselőjét a csendőrök kivezették a felvonuló tömegből. A fiatalok az egyesület lobogóival és kitűzőivel jelentek meg a rendezvényen. A menetelés elkezdése előtt néhány fiatal kokárdákat és a Jobbik Magyarországért Mozgalom szórólapját osztogatta.
A kezdetben ötszáz főre becsült tömeg csendben és a lehető legnagyobb rendben vonult végig a Kossuth/ 1989. December 21 utcán, majd megkerülte a Főteret, hogy a fél 1 órakor kezdődő misére pontosan megérkezzen. – Március 15-e, a magyar szabadság napja csak visszapillantás a múltba, de előre kell néznünk – mondta Kovács Sándor római katolikus főesperes, majd arra figyelmeztetett, hogy a szeretet a keresztény élethez tartozik, és mi, emberek önfeláldozó szeretetre teremtettünk.
Sallangmentes, megtisztult ünneplést!
Gáll Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület kancellárja március 15-ét önmagunk revíziójának szimbólumaként értékelte. – A március 15-i ünnep igazi tartalma az, ha levetjük a felesleges sallangokat, és csak a megtisztult ünnepléssel maradunk. De van erőnk krisztusi lelkülettel bocsánatot kérni és megbocsátani? – tette fel a kérdést a lelkipásztor őszinte önrevíziót kívánva.
Beszédében Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök egy kortárs magyar költőt idézve arra figyelmeztetett: ne higgyünk a híg beszédű szónokoknak, hanem hagyatkozzunk a Példabeszédek tanítására. – 2015 márciusában tegyünk arról bizonyságot, hogy áthat minket a szabadságnak, a szeretetnek és az egymást iránt érzett felelősségnek a fénye. A szabadság létének feltétele az erkölcsi értékek megléte. Nincs erkölcsi érték szabadság nélkül, mint ahogy szabadság sincs erkölcsi érték nélkül. Legyünk szabadok az erkölcsi érték igazságánál, legyünk szabadok, hogy felelősek is lehessünk. Ünneplésünk csak akkor lesz igazi, ha megújul a nemzethez való tartozás tudata – hangsúlyozta az unitárius püspök.
Meg is kell tartani a szabadságot
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök Pál apostolt és Esterházy Péter kortárs magyar írót idézte, miszerint előfordulhat, hogy a szabadság voltaképpen rabság, és fordítva. – A mostani politikai rendszer sokszor használja a szabadság jelszavát, de a lényeg hiányzik. A szabadság nem azt jelenti, hogy függetlenek vagyunk, és elszakadunk az emberektől, hanem azt, hogy szabadon élek felebarátomért, és elkötelezem magam az elesettek védelmében. Igazán szabaddá csak Isten tehet minket. Nem elég a szabadságot kivívni, hanem meg is kell tartani – fogalmazott az evangélikus püspök. Az ökumenikus egyházi szertartás a Szózat és a Himnusz eléneklésével, valamint az egyházi méltóságok áldásával zárult.
Nagy-Hintós Diana
Újrakezdés, cselekvésvágy, nemzeti összefogás
Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke nevében Lőrinczi Zoltán megyei tanácsos, frakcióvezető köszöntötte a volt Biasini-szálló épületénél az egybegyűlteket, mint mondta, az újrakezdés, a cselekvésvágy, a nemzeti összefogás lehetőségét is magában hordozza ez az ünnep évről évre. – Annak büszke megvallását jelenti, hogy magyarként akarunk dolgozni a Kárpát-medencében, Erdélyben és Kolozsváron, mert ez a mi otthonunk. Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Gábor Áron népének egységesnek és kitartónak kell lennie; mert egy egységes és kitartó népet még senki nem tudott megállítani az útján – hangsúlyozta. Hozzáfűzte: különösen is érvényes ez, elvégre „tisztességesek a céljaink, szabadságot, egyenlőséget, testvériséget akarunk magunknak és más nemzeteknek is”. – Mert mi tudjuk, hogy a szabadságért meg is kell küzdeni nap mint nap, hogy emlékét becsülettel adhassuk át utódainknak. Kitartó, elkötelezett, céltudatos munkára van szükség. Ugyanakkor itt az idő, hogy mi, magyarok, végre együtt dolgozzunk nemzeti ügyeink sikeréért – hangzott el az ünnepi beszédben.
A folytatásban Mile Lajos kolozsvári főkonzul tolmácsolta Orbán Viktor üdvözletét. A levélben, amelyet számos más Kárpát-medencei helyszínen felolvastak, a miniszterelnök úgy vélte: magyarként „mindenkinél több okunk van arra, hogy kivételesnek érezzük ezt a napot, hiszen hosszú évszázadok elnyomása után 1848. március 15-e mutatta meg, milyen életerős és bátor nemzet a miénk. A népek tavaszán Európa számos városát érte el a forradalom vihara, de csak egyetlen ország volt, ahol nem hunyt ki pillanatok alatt a szabadság őrtüze.” Orbán Viktor a levélben felidézte, hogy a magyar szabadság üzenete Budapestről, a Nemzeti Múzeum lépcsőiről indult el, de az egész hazában visszhangra talált. „Az azóta eltelt 167 év sok változást hozott, de az akkori igazságok máig örökérvényűek. Ma is úgy gondoljuk, hogy a magyarok szabadságát csak a magyarok vívhatják ki: összefogással, munkával és egyetértéssel. 2015-ben sem kívánhat mást a magyar nemzet, minthogy legyen béke, szabadság és egyetértés!”– fogalmazott levelében Orbán Viktor miniszterelnök.
Párbeszéddel mindig sikerült túllépni a nehézségeken
A román kormányfő, Victor Ponta üzenetében arra hívta fel a figyelmet, hogy a románok és a magyarok együtt jóval erősebbek lehetnek. A Gheorghe Vuşcan, Kolozs megyei prefektus által felolvasott szöveg szerzője szerint 1848 összeköti a románokat és a magyarokat, és azt jelzi, hogy a két népnek azonosak a törekvései. Véleménye szerint az is a két nép közös értékválasztását mutatja, hogy a magyar forradalom 12 pontjából 11 pont szellemisége az erdélyi románok 1848-as balázsfalvi nagygyűlésének a követelései között is megtalálható. Hozzátette, hogy ma az euroatlanti struktúrákhoz való tartozás jelzi a közös értékválasztást. „Túl a feszültségeken és a vak szenvedélyen, amelybe néha beleütközünk, a magyar szomszédainknak és barátainknak szánt üzenetem a tiszteleté, a párbeszédé és a szolidaritásé. Párbeszéddel mindig sikerült túllépni a nehézségeken, egymást tisztelve építeni tudtunk, szolidárisak lévén fejlődtünk, és tovább vihettük azoknak az eszményeit, akik feláldozták magukat 1848-ban. Igazán hiszem, hogy együtt dolgozva erősebbek vagyunk, és ha jobban összetartunk, bölcsebbek vagyunk” – fogalmazott a román miniszterelnök.
Tiszta szívvel, felebarátaink kezét fogva
Vákár István, Kolozs Megye Tanácsának elnöke arról beszélt, hogy amennyiben március idusának hívószavai közül a testvériség került volna az első helyre az évek során, „lehet, győzelmünk hosszadalmasabb lett volna”. – Nem úgy adta a jó Isten, nem úgy adták a csillagok, de örülünk, mert megmutattuk, hogy a Kárpát-medence a miénk, itt lakunk, itt termelünk pluszt, itt élünk, neveljük gyermekeinket, és itt is halunk meg – mondta a tanácselnök, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy tiszta szívvel, felebarátaink kezét megfogva érdemes és lehet előrehaladni.
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere is utalt arra, hogy csak együtt lehetünk igazán erősek, magyarok és románok, „itthon, ebben a csodálatos városban, amelyet sikerült európaivá fejlesztenünk, s ahol minden helybéli és vendég jól érezheti magát, nemzetiségtől függetlenül”. Köszönetet mondott mindazért, amit 2004-től napjainkig, közös erőbefektetéssel sikerült megvalósítani Kolozsváron – mint mondta, ezáltal válhatott ténylegesen Erdély fővárosává, de ugyanakkor gazdasági és kulturális vonatkozásban, toleranciában is élen jár, jó példaként szolgálva más városok számára is.
Mit kíván a fiatalság?
A kolozsvári ifjúság 12 pontját Buchmann Wilhelm, a BBTE Színház és Televízió Karának hallgatója olvasta fel (a fiatalok egyebek mellett valós multikulturalitást, a történelmi kisebbségek jogainak tiszteletben tartását, nemzeti jelképeink szabad használatát, önálló, állami magyar felsőoktatást, a magyar kisebbség számára is elfogadható tanügyi rendszert, nyelvi, vallási és etnikai toleranciát követeltek), majd különböző alakulatok, szervezetek képviselői helyeztek el koszorút az emléktáblánál: az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, a Kolozs megyei prefektúra, a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus, a Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és a városi tanács RMDSZ-es frakciója, a Kolozs Megyei Tanács és annak RMDSZ-es frakciója, László Attila szenátor, az RMDSZ Főtitkársága, az RMDSZ Kolozs Megyei Nőszervezete, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Párt, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezete, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozata, a Protestáns Teológiai Intézet, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Bolyai Társaság, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum, a Magyar Ifjúsági Tanács, a Kolozsvári Magyar Diáktanács, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzata, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület és az Erdélyi Magyar Ifjak. A rendezvény a Himnuszés Székely himnusz eléneklésével zárult.
Ferencz Zsolt
„A szólásszabadság korlátozásával kezdődik minden elnyomás”
Az erdélyi magyarság – nem karddal és lándzsával, de – tovább vívja szabadságharcát, mert ma is vannak olyanok, akik meg akarják fosztani nemzeti identitása alapjaitól – mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke vasárnap a sepsiszentgyörgyi március 15-i ünnepségen.
– 167 esztendő telt el azóta, hogy minden egyes évben, még akkor is, amikor nem lehetett, a szigorú tiltás esztendeiben – lélekben és szívben –, és azóta, amióta lehet, szabadon itt, mifelénk, Erdélyben is kint a köztereken ünnepeljük a szabadságharcot, emlékezünk erre a kiváló fordulópontra. 167 évvel a forradalom után is él a magyar emberek életében, lelkében, szívében és tudatában, kollektív tudatunkban, a nemzet memóriájában 1848, az a szabadságharc, amely leverése ellenére is felbecsülhetetlen változásokat hozott a szabadságjogok területén, változást a nemzet önbecsülésében, a világhoz való viszonyában, gyökeresen átformálta a társadalmi rendet és lelki, szellemi munícióval látta el a következő közel két évszázad szabadságszerető magyarjait – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
Kelemen úgy vélte: föl kell tennünk a kérdést, mi a magyarázata annak, hogy egy 167 évvel ezelőtti esemény, a magyar szabadságharc, ma is elevenen él az emlékezetünkben. – Mi a magyarázata annak, hogy most is, ezekben a napokban Erdély-szerte, Magyarországon, a Kárpát-medencében mindenhol ezrek, tízezrek, és – talán túlzás nélkül állíthatjuk – százezrek mennek ki a közterekre a szobrokhoz, emlékhelyekre, és főhajtással adóznak a magyar szabadságharc harcosai, katonái, egyszerű emberei előtt? A magyarázatunk nagyon egyszerű lehet, és pontosan a szabadságban kell keresni ezt a magyarázatot. A szabadságban, amelyre minden embernek, minden közösségnek, minden nemzetnek szüksége volt, szüksége van, és – ahhoz, hogy teljes életet élhessen egy közösség, egy nép, egy nemzet – szüksége is lesz, míg világ a világ – magyarázta az elnök.
Kifejtette: a szólásszabadság korlátozásával kezdődik minden elnyomás, ezt Petőfiék is tudták, és ezért a cenzúra eltörlésével kezdték forradalmukat. Rámutatott: az elnyomók úgy tesznek, mintha nem tudnák, hogy a szabadságból nem kevesebb marad, hanem több lesz, ha másokkal is megosztják. – Ők azok, akik 25 évvel a kommunista diktatúra bukása után méltó utódai lehetnek a császári és cári stratégáknak: meg akarnak fosztani az anyanyelv használatától, a zászlótól, a himnusztól, nemzeti szimbólumainktól, meg akarnak fosztani az iskoláinktól, meg akarnak fosztani a kultúránktól, és mindattól, ami egy ember, egy közösség, egy nemzet életében a legfontosabb – a nemzeti identitás alapjaitól – sorolta Kelemen Hunor, hozzátéve: ezért kell folytatnia az erdélyi magyarságnak a 21. században is a szabadságharcot.
Kijelentette: a magyar közösség tiszteletet kér a tiszteletért cserébe, azt, hogy maga dönthessen dolgairól. Az autonómia ezt teszi lehetővé – tette hozzá.
A székelyföldi megemlékezésen felszólalt Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára is, aki rámutatott: mind a magyar, mind a román alaptörvény kitér az országban élő kisebbségek és a határon túli nemzetrészek védelmére. Természetes elvárás, hogy ezeket az előírásokat az európai országok közössége elfogadja és tiszteletben tartsa – tette hozzá.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere arra figyelmeztette a román államot, hogy felelősséggel tartozik a területén élő nemzeti közösségekért, és felszólította Bukarestet, hogy ne tekintse mostohagyereknek az erdélyi magyarokat, hanem figyeljen rájuk, tegye lehetővé, hogy egyszerre legyenek jó magyarok és jó román állampolgárok. A polgármester kijelentette: a székelyek nem szakadárok és nem terroristák, és a nagyhatalmaknak nem azoknak a kisebbségeknek a követeléseit kellene elismerniük, akik erőszakhoz folyamodnak, hanem a jogaikért demokratikus eszközökkel küzdő közösségeket kellene bátorítaniuk.
A hagyományőrző huszárok felvonulásával, szavalatokkal, néptáncokkal és forradalmi dalokkal színezett nagyszabású sepsiszentgyörgyi ünnepségen Székelykeve – a Vajdaságba telepített bukovinai székelyek legdélebbi településének – küldöttsége is részt vett, és meleg fogadtatásban részesült.
Szabadság (Kolozsvár)
A Noua Dreaptă (Új jobboldal) szélsőjobboldali szervezet tagjai immár hetedik éve szervezték meg a magyarság nemzeti ünnepével párhuzamos az Avram Iancu-emlékmenetet Kolozsváron. A Széchenyi tér (Piaţa Mihai Viteazu) – Wesselényi Miklós utca (Regele Ferdinand) – Deák Ferenc utca (Bulevardul Eroilor) – Bocskai tér (Piaţa Avram Iancu) útvonalon mintegy százan vonultak végig Autonomie doar la puşcărie (Autonómiát csak a fegyházban), Limba română, unica stăpână (A román nyelv az egyeduralkodó), Harghita, Covasna, pământ românesc (Hargita és Kovászna román föld) és más, hasonlóan uszító feliratú táblákkal és rigmusokkal, de a román zászlót és az Új Jobboldal szimbólumait is előszeretettel lóbálták menet közben.
Codrin Goia, a szervezet helyi elnöke a Bocskai téren tartott beszédében kifejtette: azt kérik a kormánytól, helyezze át Sepsiszentgyörgyre Románia fővárosát. Mint mondta, egyrészt sokkal jobban megközelíthető ez az ország más térségeiből; a másik dolog pedig, amiért szeretnék a változást, hogy ezáltal elejét tudnák venni a Székelyföldön uralkodó szeparatizmusnak, elvégre nem szeretnék Románia széthullását. – A szeparatizmus és az etnikai alapú autonómia megelőzésére ez lenne a legjobb megoldás. Az RMDSZ-esek sírtak amiatt, hogy szegény a Székelyföld, ha viszont Sespiszentgyörgy lenne a főváros, az gyors gazdasági fejlődést hozhatna – hangsúlyozta Codrin Goia .

Hogyan és kiket nyomaszt a Fekete Március?
Vajon hogyan látja az operatőr, a történész és az író a vásárhelyi eseményeket egy negyedszázad múltán? Huszonöt esztendővel ezelőtt, ezekben a napokban, amikor még három hónap sem telt el azóta, hogy közelmúltunk történetének legsötétebb „aranykora” véget ért, ismét gyülekezni kezdtek a fellegek az erdélyi magyarság feje fölött. Alantas indulatok szabadultak el Marosvásárhelyen. Erre a történelminek nevezhető fordulópontra csak józanul, a tanulságok megjegyzésével szabad emlékezni és kell emlékeztetni.
A Ceauşescu-rezsim halálos szorításából az utolsó pillanatban és éppen csak megszabadult közösség fél évszázadnyi kényszerű várakozás után szerette volna minél hamarabb révbe érve látni mindazon természetes jogokat (anyanyelvű oktatás, anyanyelvhasználat a közéletben), amelyek hiányát oly sokáig sínylette. A sors azonban más forgatókönyvet tartogatott a számára. A négy évtizednyi elfojtás után nemcsak a szabadságvágy tört ki ellenállhatatlan erővel a romániai társadalomból. Így történhetett meg, hogy gyertyás-könyves tüntetésre fejszés-botos megnyilvánulások formájában érkezett válasz.
Szükségszerű volt-e ez a végkifejlet? Lehetett volna-e másként? Diogenész szerint Szolón, amikor megkérdezték tőle, hogy az emberek miként követhetnék el a legkevesebb jogtalanságot, a következőt felelte: "Ha azok, akiket nem ért jogtalanság, épp úgy sértve éreznék magukat miatta, mint akiket jogtalanság ért". Vajon miért bizonyult járhatatlannak ez az út? És ha már az indulatok előtt gyengéknek bizonyultunk, elég erősek voltunk-e ahhoz, hogy utólag józanul és olyan mércével ítéljük meg a történteket, amelyet – legalábbis emberi fogalmak szerint – igazságosnak nevezhetünk? Az átélt szenvedés megtisztulást hozott-e, vagy újabb és még igazságtalanabb szenvedéseket?
Olyan kínzó kérdések ezek, amelyekre – bár elemzések, tanulmányok tucatjai születtek azóta – még mindig keressük a választ. Azt mindenesetre leszögezhetjük, hogy a marosvásárhelyi etnikai konfliktusnak nem volt igazi nyertese. Megnyomorított és megkeseredett emberek százai, ezrei hordozzák azóta is mindkét fél részéről azt a lelki ballasztot, ami egy ilyen esemény hosszú évtizedekig kitörölhetetlen velejárója. Az már a sors kegyetlen iróniájának tudható be, hogy a fel- és megoldás eszközeivel is ellátott bennünket. De rövidlátók módjára nem vesszük észre és nem használjuk ezeket. Mintha valami titokzatos erő folyton megbénítaná a lábainkat, hogy ne tudjunk az egyetlen járható útra lépni. Hogy előtte kipróbáljuk az összes járhatatlant…
Marosvásárhely „fekete márciusának” 25. évfordulóján nemcsak érdemes, de egyenesen ajánlott lenne mindent újra átgondolni. és nem a legerősebb ösztönnek – az egymásra mutogatásnak – engedelmeskedve, hanem a józan mérlegelést részesítve előnyben. Így talán lenne rá mód, hogy becsületes emberekként újra egymás szemébe nézve és egymásnak kezet nyújtva megtaláljuk a mindannyiunk számára üdvözítő megoldást. Nem tévesztve szem elől azt, amit Pál apostol írt az efezusiaknak címzett levelében: „legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban”. Úgy gondolom, hogy e soroknak nemcsak az Égei-tenger kisázsiai partvidékén, de a keresztény Európában is érdemes lenne érvényt szerezni.
Lakatos Mihály
A Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi Kulturális Központjának szervezésében a fenti téma kapcsán 2015. március 25-én 18 órától Marosvásárhelyen, a Kövesdombi Unitárius Egyházközség előadótermében, illetve március 27-én 18 órától a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók-termében kerül sor a „Fekete Március – 1990.” című rendezvényre. A rendezvényen Miholcsa Gyula filmrendező, Simó Márton író és László Márton történész beszélgetnek a negyedszázaddal ezelőtt lezajlott eseményekről. Miholcsa Gyula részleteket mutat be a 2010-ben készült „Marosvásárhely fekete márciusa” c. dokumentumfilmjéből, Simó Márton, aki feltehetőleg az első olyan író, aki szépirodalmi alkotásban is megörökítette az akkori eseményeket, a „bozgor” c. regénytrilógiájából olvas fel részleteket, míg László Márton, aki társszerzője a Novák Csaba Zoltán történésszel közösen 2012-ben a Pro Print Kiadónál megjelentetett „A szabadság terhe – Marosvásárhely, 1990. március 16-21.” c. kötetnek, a történész szemszögéből elemzi az eseményeket, azok következményeit és tanulságait.
Székelyhon.ro

Márton Áron-film: a püspök által pappá szentelt lelkészek találkoznak
A Mustármag Közösség, Márton Áron püspökről tervezett játékfilm és köré épülő misszió egyik mozzanata azoknak a személyeknek a megszólítása, akiket a püspök bérmált vagy pappá szentelt. Ehhez kapcsolódik az az alkalom, amelyet elsőként Marosvásárhelyen március 26-ra terveznek, más településeken pedig még csak az előkészítés fázisában van. A részletekről Bara László római katolikus plébánossal beszélgettünk, akiről annyit mindenképpen tudnunk kell, hogy Márton Áron püspök falubelije. Erre még ma is szeretettel emlékezik: Én is domokosi vagyok és nekem Áron püspök nagyon fontos, egészen pici gyerek voltam, még alig 10 éves, egy áldást kaptam tőle, de később is végig felnéztem rá. Éppen ezért támogatom, hogy ez a film elkészüljön, mert ez egy nagyszerű dolog, de én azt látom benne, hogy a hozzá kapcsolódó misszió a lényeg. Minél szélesebb tömegeket megszólítani, belevonni: nem csak anyagi támogatást kérni, mert az is egy szép dolog, de fontosabb ennél, hogy – képletesen szólva – megtaláljuk Márton Áron munkájának nyomait a mi életünkben. Nagy kérdésem, hogy az az üzenet, amit ő hirdetett, átadott az most a mi életünkben hol van jelen? Ennek a kérdésnek a megválaszolására és nyomok felkutatása érdekében meghívták mindazokat, akiket Márton Áron püspök bérmált, és akikre kézrátétellel kiszolgáltatta a szentséget, hogy gyűljenek össze március 26-án délután Marosvásárhelyen a belvárosi Keresztelő Szent János plébánián. A medgyesfalvi közösségben, ahol plébános vagyok, meg is hirdettem, hogy akik pontosan emlékeznek arra, hogy Áron püspök szolgáltatta ki nekik a bérmálás szentségét, jöjjenek el egy családtagjukkal, hogy együtt próbálják felidézni a személyes élményt, hogy együtt kapaszkodókat tudjunk keresni.
Az ünnep meghirdetésében Pál apostol Timóteusnak írt második levére támaszkodunk, amelyben az öregedő apostol azt mondja: „Ezért figyelmeztetlek, szítsd föl magadban Isten kegyelmét, amely kézföltételem által benned van” (2 Tim 1,6). Valami ilyesmit szeretnénk most mi is, hogy megszólítsuk azokat a felszentelt papokat, akiket még Áron püspök szentelt, és mindazokat akiknek kiszolgáltatta a bérmálás szentségét. Ne feledjük el, hogy ezek valóban valamiféle diadalutak voltak: gondoljunk csak bele, a háború után, egy idegen országban, mennyi rejtett seb volt a lelkeken, ki voltak éhezve, vigasztalanok voltak és úgy tekintettek a Püspökre, mert csak így nevezték, mint a Messiásra. A hatalom ugye le akarta fejezni a katolikus egyházat, és börtönbe csukatta a főpapjait. Ez látszólag sikerült is, de mikor felfüggesztették az életfogytiglani börtönbüntetését, és szabadlábra helyezték, akkor látták, hogy a siker átmeneti volt és az egyház halottaiból újjáéledt. Mert ahogy a Püspök úr kijött a börtönből és mindent újjászervezett, és elkezdődött a misszió. Már abban az esztendőben elkezdte bérmaútjait, és ez nagyon fontos volt, mert sokan azt hitték, hogy meghalt. Ugyanakkor több alkalommal is feljegyezték, hogy miként volt éber az emberi nyomorúságra és tényleg mindent megtett, ami hatalmában állt, ezt pedig nem felejtették el az emberek. Rengeteg ilyen feljegyzés és visszaemlékezés van, hogy észrevette a szenvedést, és miként gondoskodott, illetve hogy szívén viselte az emberek fájdalmát.
Visszatérve a beszélgetésünk fő témájához feltettem magamban a kérdést, hogy akit ez a nagyszerű ember megbérmált vagy fölszentelt, a kézrátételben részesült, a Szentlélek ajándékában részesült, vajon mire használta ezt az ajándékát. Elég-e nekünk, ha ezt az ajándékot elfogadtuk? Hiszen maga Áron püspök élete és missziója egy ajándék volt népünknek, és csak úgy tudjuk továbbadni, ha felszítjuk magunkban az általa közvetített kegyelmet.
Nekem tényleg előttem van az arca, a mosolya, de hát én sem vagyok már fiatal... A felnövekvő nemzedék viszont fényképről, egy-egy újságcikkből és a mi elbeszélésünkből tudnak meg valamit, és minket terhel a felelősség, hogy ezt az örökséget hitelesen átadjuk. Ezért fontos ez a kegyelemfelszítás. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom, hogy a szélesebb tömegeket megszólítsunk, s hogy ez mennyire lesz sikeres, az a családokon múlik.
Úgy érti, hogy az örökséget a családokon belül kell továbbadni?
Igen, ez nagyon fontos, hogy a szülők, nagyszülők meséljenek róla, a családokat ez összehozza és a jótékony hatás nem maradhat el. Megvan a kísértés, hogy azt az ajándékot eltemetjük magunkban, megfeledkezünk s most azt szeretnénk, hogy szedjük elő és ezeket az élményeket osszuk meg a családtagjainkkal.
Azt mondta, hogy a Marosvásárhelyi alkalmat más településeken más alkalmak követik...
Tulajdonképpen ebben az esperesi kerültben, még a Nyárád mentén szeretnénk megszervezni, de nyilván más esperesi kerületekben is ez a szándékunk. Ehhez a kerület papjait hívjuk össze és tőlük kérjük, hogy ők vállalják fel, és ők döntsék el, hogy hány helyen és miként. Hiszen ez minden közösségnek a saját ünnepe kell legyen: egy kicsit családi ünnepség, egy kicsit közösségi: találkozással, agapéval, élménybeszámolóval.
Meghívják tehát mindazokat, akiket Márton Áron bérmált, hogy vegyenek részt ezen az emlékező ünnepségen, hogy együtt könnyebben megtalálhassák Márton Áron lelkületét és nyomába szegődhessenek.
maszol.ro

A megtisztító, felemelő ünnep
Miben rejlik a gyülekezet, az egyházi közösségek megtartó erejének titka? A volt kolozsvári, immár hat éve marosvásárhelyi plébános és egyházi publicista, Oláh Dénes a hit rejtelmeiben igazít el. Húsvétváró beszélgetésen jártunk a 33 éve szolgáló római katolikus főesperesnél.
– A marosvásárhelyi Keresztelő Szent János Egyházközség plébániája, udvara, épületei, étkezdéje hétezer lelket számláló nagy gyülekezet főhadiszállása. A csendes falusi vagy külvárosi parókiák, plébániák meghittségéhez szokott ember csodálkozva nézi a nyüzsgést, az egymást követő szentmiséket, lelkigyakorlatokat, az egyházi és világi foglalkozások sokaságát. Szereti ezt a nagyvárosi munkát?
– A lelkem mélyén mindig falusi pap akartam lenni, ezért erre csak 3 évet kaphattam az eddig eltöltött 33 évnyi szolgálatból. A városi pasztoráció kicsit másabb. A városi ember sokkal több külső hatásnak van kitéve, több odafigyelést igényel. Sok faluban még működnek a megtartó közösségek, akármit szervezünk, odahozza az embereket. A városnak nagy a szétszedő ereje. Csúnya szóval fogalmazva, a városi embereknek jó meleget kell készíteni ahhoz, hogy egybetartozzanak. Nehezebb eljutni a szívükhöz, de igen hálás közösség. Ha egy tízemeletes lépcsőház negyven családjából csak öt-hat gyakorolja a hitét, az elenyésző arány. Ezért számukra az egyházi közösség a megtartó erő. Ha a városi ember felfedezi, hogy a gyülekezet olyan közösség, ahova örömmel járhat, nagyon jó egyházközség alakul ki.
– Minden azon múlik, hogy a gyülekezetnek közösségépítő, jó lelkésze legyen?
– A mai világ jellegzetessége, hogy a közösségek léte jórészt a karizmatikus emberektől függ. Ha a lelkész képes megszólítani őket, a szó jó értelmében be tud bújni a bőrük alá, beengedik őt a szívükbe és a lelkükbe. Egyszer azt mondtam: a harmadik évezred plébániáját a plébános és baráti köreként képzelem el. Minden aktív hívemnek a barátommá kell válnia. Aki nem lesz a barátom, azt nem tudom megszólítani. Látni kellene vasárnaponként, amikor a szentmiséről kilépő emberekből körök alakulnak az udvaron. Mindenik azt szereti, ha odalépek hozzájuk. Az emberek nemcsak azt várják el, hogy gyerekeikkel foglalkozzam, és meglátogassam az öregjeiket, hanem álljak szóba velük, megkérdezzem, hogy vannak.
– Jórészt városi gyülekezetekben szolgált. Mindenhol egyformán várták a húsvét ünnepét?
– Van egy rádióműsorom, ahol ünnepek előtt elmondom: az ünnep nem úgy kezdődik, hogy reggel felkelek, és megnézem a naptárban, hogy ma húsvét van. Ha ezt akkor reggel vesszük észre, már nem ünnep. Minden ünnep olyan mélységű, és annyit ér, amennyit rákészülünk. Ezért van karácsonyi előkészületre az adventi négy hét, húsvét előtt a hat hét keresztút. Katolikus hitünk szerint ennek a csúcsa egy jól végzett szent gyónás, amikor a lelkünkben végzünk nagytakarítást. Bűnbánatom csak akkor teljes, ha néven is nevezem a bűnt, amit elkövettem.
– Templomaink rendszerint a nagy ünnepeken telnek meg. Aki ünnepek alatt sem jut el szentmisére vagy istentiszteletre, átérezheti-e húsvét üzenetét?
– A házhoz szállított üdvösség mítoszát el kell felejtenünk. Egy tévés vagy rádiós istentisztelet azokon segít, akik valamilyen okból akadályoztatva vannak. Ha viszont az ember veszi magának a fáradtságot, és ünneplőbe öltözve eljön, az ünnep kisugárzó erejéből, az isteni kegyelemből ő is részesül. A közösségi erő a hit megéléséhez abban az emberben is elindíthat metamorfózist, aki ritkábban jut el templomba. A közösségben átélt kegyelem legszebb példája egy jól megkomponált zarándokút. Többször vezettem zarándoklatot Medzsugorjéba. Elmagyaráztam híveimnek, hogy nem szenzációt látni megyünk, hanem a szenzáció bennünk fog végbe menni. Szinte repültünk hazafele: a hat nap hitben feltöltődött és összekovácsolt csapatot hozott össze, ami a kegyelem legszebb átélésének példájaként rögzült bennünk. Erre a kegyelemre vágyunk húsvét ünnepén is.
– Hogyan tapasztalja: az emberek a karácsony vagy a húsvét üzenetét képesek jobban befogadni?
– A karácsony kicsit az érzelem, a húsvét a hit ünnepe. A kicsi Jézuskával be lehet kopogni az emberek szívén. Karácsony a megajándékozott emberiség ünnepe, hiszen Isten a fiát küldte nekünk. Viszont mekkora dolog az, hogy Jézus az utolsó vacsorán odaadja a kenyeret és a bort: ez az én testem, ez az én vérem, vegyétek és egyétek. Majd nagypénteken végighordozza keresztjét, és megfeszíttetik. Ünnepe annak van, akiben tudatosul: Jézus érte halt meg. Feltámadása után összesen 10-11 alkalommal jelenik meg övéinek, nemcsak együtt esznek és isznak, hanem a feltámadottól parancsot is kapnak: hirdessétek az evangéliumot, kereszteljétek meg az embereket. Én veletek maradok. Ők ezt nemcsak, hogy elhitték, hanem elindultak, és életüket adták érte. Kétezer éve ez az egyház hite. Pál apostol azt mondja: ha Krisztus nem támadt volna föl, akkor hiába való volna a mi hitünk. A hit adja a létalapját mindannak, amit teszünk. Ezért a hitünk központja a húsvét. A húsvétban nyer értelmet küzdelmünk, szenvedésünk és lemondásunk.
– Mennyire nehéz ma istenfélő keresztény embernek lenni és megmaradni?
– A hitük szerint élők soha nem voltak túlsúlyban a társadalomban. Ez a réteg mindig egy kisebbség volt, de vallom, hogy építő kisebbség. Az embereket rengeteg információ éri, amit viszont a lelkész képvisel, az csak egy a sok közül. Létezik egy közhangulat. Egy buzgó család gyereke, aki rendszeresen eljár hittanórára, a heti 168 órából velem tölt kettőt. Utána egy csomó helyen egészen mást tapasztal. Nagyon karizmatikus papnak kell lennie annak, aki ellensúlyozni tudja benne a többi kihívást. Elevenen él bennem annak a kolozsvári kisfiúnak a története, akit egyszer megkértem vallásórán, hívja el szüleit is a templomba. Azt üzenték a gyerektől, hogy hülye vagyok. Keresztény emberként csak erős hittel lehet megállni a világ kihívásai előtt. Kik a hangadók a munkahelyeken, a világi közösségekben? Legtöbbször olyanok, akik semmit nem képviselnek, csak rombolnak. A hittel élő ember inkább szerényen meghúzódik. Gyakorta gúnynak, csípős megjegyzéseknek van kitéve, mégis kitart hite mellett. A hívő sok közönyös ember között él. Veress László nyugdíjas paptestvérem megfogalmazása jut eszembe: a közöny a bűnön túli állapot. Akinek ez beférkőzik a lelkébe, olyan lesz, mint a kiégett tetőcserép. Pedig Isten azt akarja, hogy már itt, a földön boldogok legyünk, csak nem tudjuk, hogyan kell boldoggá válni, tartalmas életet élni.
– Mi történik, ha valaki csalódik saját papjában, és emiatt fordít hátat gyülekezetének?
– Ne feledjük, hogy a pap is ember, neki is meg kell vívnia a saját harcát. Meggyőződésem, hogy a lelkipásztorok nemcsak a templomban, hanem az utcán is szeretnének lelkipásztorok maradni, mert csak így van hitele annak, amit mondunk. A papi hivatás nem nyolcórás munka: ő mindig pap, és soha nem magánember. Van egy teóriám: az Ószövetség végén maga a mindenható Isten is belátta, hogy a felhőkből nem lehet szót érteni az emberrel, ezért Fiában, Jézusban vált emberré. Nagyon fontos tehát a személyes kapcsolat. Ha a magatartásomban, az életvitelemben, a szolgálatomban a hívem meglátja azt a többletet, hogy én valakinek a nevében beszélek, és cselekszem, akkor ez sok embert meg fog érinteni. Amikor tavaly a csíksomlyói búcsúra készültem, tudtam, hogy beszédemmel tömegeket nem fogok megszólítani, de embereket igen.
– Európában egyre kevesebben vállalják a papi hivatást, egyre kevesebben járnak templomba is. Az egyház új evangelizációról beszél. Mivel lehet elmélyíteni a hit kérdését?
– Jézus 12 embert választott ki, az egyház megalakulásakor 120-an lehettek, az első pünkösdkor háromezren keresztelkedtek meg. Amikor Pál apostol Kis-Ázsiában megalakította saját sejtjeit, mindössze néhány embere akadt a hatalmas pogány tengerben. Ehhez képest a ma élő sok százmillió hívő egy hatalmas keresztény tömeget képez világszerte. Szükség van az evangelizációra. A gyerekekkel, fiatalokkal intenzíven foglalkozunk. Táborokat szervezünk, nagyon komolyan vesszük a bérmálásra történő felkészülést. Én optimista vagyok. Fiatal koromban egyszer egy ünnep előtt azon búslakodtam, hogy szülőfalumban, Korondon kevesen járnak a templomba. Az idős plébános erre azt mondta: ha 1911-ben, amikor a mai templom épült, mindenki járt volna Isten házába, kétszer ekkorát kellett volna építeni. És igaza lett: a háromezer lélekből nagy ünnepeken legalább ezerötszáz mindig eljön, és zsúfolásig megtöltik a templomot.
– Tud-e igazán felszabadultan ünnepelni a ma embere?
– Sajnos nem! A legnagyobb ünneprontó a televízió, mert mindig eléje kívánkozunk. Ha igazából ünnepelni akarunk, vissza kell térnünk eleink szokásaihoz. Az egyházi ünnepekhez kapcsolódó népszokásainknak megvan a helyük, a szépségük, a varázsuk. Nem hiába mondjuk, hogy hagyományaiban él a nemzet. Az ünnepnek van egy komoly teológiai tartalma, töltete, amit kiegészít a játék. Mert ünnepelni kell! A templomi szentmise, istentisztelet után jön az ünnepi ebéd, és utána következnek az ünnepi játékok. Az ember homo ludens, az Úristennek öröme telik a játszó emberben. A mogorva, mindenben kritikus, hibát kereső ember képtelen felszabadulni. Játszani csak a könnyed ember képes, aki megtisztult, túljutott feszültségein, a metamorfózison. Erre való az ünnep, amely megtisztít, felemel, kiemel a gondokból.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)