"Nov. 16-án a felső-háromszéki Pákéban Pákéi Sándor Józsefre, az 1885-ben Kolozsvárott alakult Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) egyik alapítójára, későbbi főtitkárára emlékeztek, születésének 150-ik évfordulóján. A rendezvényen megjelent dr. Kötő József elnök az EMKE Országos Elnökségének képviseletében, Ördög Gyárfás Lajos székelyföldi területi alelnök és Dáné Tibor Kálmán országos titkár, Baka Mátyás, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke, Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy város polgármestere, Kiss Jenő, a Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület elnöke és sokan mások. Az egyházi ünnepség után Kötő József EMKE elnök leleplezte az EMKE Országos elnökségének támogatásával készült és a templom falára helyezett Sándor József emléktáblát. /Pákéi Sándor Józsefre emlékeztek. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 18./"

125 éves az EMKE
Idén 125 éves az EMKE: az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület. "Időszámítása – ahogyan Pákei Sándor József tiszteletbeli alelnök és főtitkár írta volt a negyedszázados évforduló alkalmából kiadott emlékkönyv bevezetőjében – voltaképpen a legelső értekezlet pillanatától, 1884. december 27-től, karácsonya napjától kezdődik". Mikor is Haller Károly kolozsvári polgármester hívó szavára gyűlt egybe a 40-50 lelkes ember, akik elhatározták egy magyar közművelődési egyesület megalakítását. Mégis, az EMKE "hivatalos" születésnapjának 1885. április 12-ét tekinthetjük: ekkor tartották Kolozsvárt az Unió utcai Vigadóban az alakuló közgyűlést, elfogadván azt az alapszabályt, melynek 2. paragrafusa kimondotta: "Az egyesület célja működési körében a hazafiság fejlesztése a nemzeti irányú művelődés által".
Közel fél év múlva, 1885. augusztus 31-én, ugyancsak Kolozsvárt, összeült a "tisztválasztó, vagyis végleg szervezkedő közgyűlés". Ekkor az EMKE-nek már 6303 örökös, alapító, rendes és pártoló tagja és 452 476 korona vagyona volt. Elgondolói, létrehozói között ott találjuk a korszak jeles személyiségeit, politikusokat, írókat, egyházi méltóságokat.
Kossuth Lajos a legelsők között volt, akik felismerték az EMKE-alapítás rendkívüli jelentőségét. Turinból ezt a sürgönyt küldte az alakuló közgyűlés résztvevőinek: "Erdély jobb keze hazánknak. Minden talpalatnyi térrel, amit ott a magyarság elveszít, hazánk ezeréves magyar állami jellegének biztonsága csorbul. Hazafiúi irányban ellensúlyozni a magyarellenes állambomlasztó bujtogatást, feltartani a magyarságot, visszaszerezni az elveszett tért, fejleszteni a magyar közművelődést, olyan önvédelem, melyet minden magyarnak támogatnia kellene. Levélben intézkedem, hogy alapító tagsági díjul 100 frt. a közművelődési egyesületnek befizettessék. Fogadják elnézéssel a hontalan magyar filléreit".
De hamarosan megmozdult az egész ország társadalma: tehetős mágnások, birtokosok, jeles egyházi férfiak, áldozatkész értelmiségiek, kereskedők, iparosok, ügyvédek, gazdaemberek siettek fölajánlásaikkal, adományaikkal az EMKE nemes céljainak támogatására. Osdolai Kún Kocsárd gróf – az egyesület első tiszteletbeli elnöke – egy székely földműves iskola létesítésére 1889-ben az EMKE-re hagyta Alsó-Fehér megyében algyógyi birtokát: 2190 hold szántóföldet, kaszálót és legelőt, a hozzá tartozó épületekkel és felszerelésekkel. Lengyelfalvi Orbán Balázs báró, A Székelyföld leírása nagynevű szerzője tövisi birtokát hagyományozta az egyesületre. Dersi János marosvásárhelyi birtokos végrendeletileg 20 000 korona készpénzt hagyott az EMKE-re "munkásságával és takarékosságával szerzett vagyonából". Így jött össze fokozatosan a századforduló idejére az a jelentős EMKE-vagyon, mely lehetővé tette az egyesület sokirányú és hatékony működését.
Elemi népiskolák egész sorát hozta létre az EMKE, és okkal fordított oly nagy gondot a magyar szórványok iskolaviszonyainak javítására. Néhány közeli példa: Mezőménes református felekezeti iskolájának termét az EMKE anyagi segítségével 1903-ban újjáépítették, de EMKE- hozzájárulással épült fel a radnóti, magyarózdi, uzdiszentpéteri iskola is. Az EMKE jelentős összegekkel segítette a tanítókat, a szegény sorsú gyermekeknek adományokat utalt ki, analfabétáknak tanfolyamokat szervezett stb. Szinte áttekinthetetlen a művelődés érdekében kifejtett EMKE-munka teljessége: népkönyvtárak százai, kórusok, különféle irodalmi és népművészeti megmozdulások, műemlékvédelmi tevékenységek sora. És a nép jólétét célzó gazdasági, iparfejlesztési törekvések, közérdekű építkezések, melyek mind az alapszabályzatban megfogalmazott nemzetmentő célkitűzések megvalósítására irányultak.
Sajnos, csak az első világháború végéig tarthatott az EMKE virágzásának eseményekben és sikerekben gazdag korszaka. Ekkor a közadakozásból összegyűlt hatalmas vagyon elveszett. Működése nem szűnt meg egészen, de igen-igen beszűkült. Vezetője, irányító szelleme továbbra is az a Sándor József maradt, aki már az induláskor meghatározó szerepet játszott az egyesület életében. 1944 végén, amikor a főtitkári tisztet a jeles kolozsvári költő és szerkesztő, Kis Jenő vállalta el, ismét megélénkült az EMKE Észak-Erdélyben: könyveket adtak ki, támogatták a műkedvelő színjátszást és kórusmozgalmat, gondjaikba vették a könyvtárak és múzeumok ügyét. Rövid ideig tartó pezsgés után az EMKE 1946-ban kényszerűség folytán beolvadt az egykori Magyar Népi Szövetségbe, annak közművelődési osztályába, és átmeneti vergődés után megszűnt létezni. Négy nehéz évtizeden át említeni sem lehetett, hogy ezeken a tájakon volt egyszer egy EMKE…
1991 tavaszán, április 20-án Brassóban újjáalakult az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, változatlanul Kolozsvár központtal. Azóta eredményesen folyik országos hálózatának kiépítése és működtetése, persze, merőben más feltételek között, mint egykoron. Minden olyan erdélyi megyében, ahol jelentősebb számban él magyar lakosság, működik EMKE-szervezet, illetve hozzá csatlakozó közművelődési egyesület. Ennek a sokágú és eleven tevékenységnek a legjelentősebb keretei kétségtelenül a különböző helyi művelődési egyesületek, társaságok, egyletek.
Erdély földjén messzi múltban gyökerező, gazdag hagyománya van a cselekvő művelődésnek, a sorskérdésekkel történő szembenézés iránti fogékonyságnak. Ez a mindenkori idő parancsa. Ilyen szellemben kíván eleget tenni hivatásának a 125 évvel ezelőtt megalakított EMKE is. Változott történelmi viszonyok között, jelenkori lehetőségekhez igazodva végzi munkáját az annak idején megfogalmazott célkitűzések magasztos alapelveihez igazodva. A megmaradás, megmaradásunk ügyét szolgálja hittel, hűséggel. Amíg és ahogy lehet.
Zászlajára az alábbi jelszót tűzve: Ki a köznek él, annak élni érdemes.
Dr. Ábrám Zoltán,
országos területi alelnök,
Maros megyei elnök
Népújság (Marosvásárhely)

Folytatja közösségépítő munkáját az EMKE
Egész napos rendezvénysorozattal ünnepelte szombaton, Kolozsváron megalapításának százhuszonötödik évfordulóját az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). Az 1885. április 12-i alakuló ülés, a pánszlavizmus és pángermanizmus akkori magyarországi terjedésének hatására, az erdélyi magyar közművelődés és közigazgatás megerősítése céljából született, a szervezet első elnökéül pákéi Sándor Józsefet választották. A totalitárius társadalmi rendszer negyvennégy évre betiltotta az egyesületet, amelynek azonban napjainkban az erdélyi fővárosban székhely központja, szerte vidéken pedig 17 fiókszervezete és 75 társszervezete működik. A jubileumi ünnepséget délelőtt a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében az EMKE évi közgyűlése vezette be. Délután Sándor József Házsongárdi temetőbeli sírjánál koszorúzás és megemlékezés, este a Magyar Operában nagyszabású gálaműsor következett. [Kommentálható]
A szombati közgyűlésen részt vett Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke is, aki ünnepi beszédében sikertörténetnek nevezte az EMKE 1991-es újraalakulása óta kifejtett tevékenységét, mert bebizonyította, hogy képes felépíteni mindazt, amit mások leromboltak. Szerinte nincs kultúra közönség nélkül, de a piacgazdaság sem lehet tárgya a művészeteknek, ami Erdélyben fokozottan érvényes. Az RMDSZ megpróbálta, megpróbálja biztosítani a működési feltételeket az EMKE számára.
Szilágyi Mátyás magyar főkonzul azt hangsúlyozta, hogy továbbra is támogatni kell az EMKE lelki és intézményi felépítését, amelynek viszont ezentúl is a nemzeti identitás fennmaradását, a jövendő autonómiaformák megalapozását kell szolgálnia. Dr. Szurmainé Silkó Mária, a magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium Közművelődési Főosztályának vezetője az EMKE egész Kárpát-medencei kisugárzását, a trianoni tragédia utáni nemzeti öntudaterősítő szerepét emelte ki, és reményét fejezte ki, hogy támogatását sikerül biztosítani az eddigi mértékben. Sipos Gábor, az EMKE „nagyobbik testvére”, vagyis az EME elnökeként a közös célokról, a jelen elvárásokhoz való alkalmazkodásról beszélt. Borbáth Erika, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus főigazgatója szerint a múlt példaértékű szellemiséget és tartást adott az EMKE-nek.
Ezután Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök, az RMDSZ által az egyesületnek nyújtott erkölcsi és anyagi támogatás elismeréseként, Markó Béla szövetségi elnöknek díszoklevelet adományozott.
A közgyűlés folytatásaként szakmai fórumot tartottak, amelyen Zonda Erika bemutatta a Hargita Megyei Tanácsnak a Beszterce-Naszód és Temes megyékhez kötődő szórványprogramjait, amelyek 2009-ben kiállítások, könyvadományok, képzőművészeti táborok, pedagógiai fórumok, fesztiválok stb. formájában konkretizálódtak. Az idén ezeket többszintes kapcsolatokká (önkormányzatok, iskolák, vallási gyülekezetek stb.) szeretnék bővíteni, és Aranyosszékre is ki szeretnék terjeszteni tevékenységüket (október 8-án Tordán szórványkonferenciát szerveznek). Nemes Előd a Kovászna Megyei Tanács hasonló jellegű munkáját ismertette Hunyad testvérmegyével kapcsolatban, elismerve a klasszikus mondást: „Erdélyben minden magyar felelős minden magyarért.” Borbáth Erika intézménye erdélyi hálózatfejlesztési terveiről tartott előadást, hangsúlyozva a kölcsönös érdekeket, a multikulturalitás értékeit, a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal jelentőségét.
Az elnöki és a pénzügyi beszámolót (az elhunyt Takács Gyula cenzor utódjaként Imecs Veronkát választották) hozzászólások követték.
Délután a Házsongárdi temetőben az EMKE vezetősége megkoszorúzta első elnökük, Sándor József síremlékét, aki hatvan évig töltötte be ezt a tisztséget. A nagy előd életművét Gaal György helytörténész, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke méltatta. Koszorút helyezett el még Szilágyi Mátyás főkonzul, az OKM nevében dr. Szurmainé Silkó Mária, az MMIKL részéről pedig Borbáth Erika és Hegedűs Katalin.
Az ünnepi esemény a Kolozsvári Magyar Operában zárult, a szombat esti díjkiosztó gálával. Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök beszédében az EMKE sajátosságait emelte ki, majd köszönetet mondott azon magyarországi intézmények képviselőinek, akik az évek során támogatták az egyesületet, és most megtisztelték jelenlétükkel az eseményt. A folytatásban Egyed Ákos történész a XIX. században létesített négy erdélyi civil szervezetről – EMKE, EME, EKE és EGE – értekezett. Borbáth Erika jelképes ajándékot, míg Gubcsi Lajos magyarországi műpártoló-vállalkozó ex libris-díjat nyújtott át az EMKE-elnöknek.
Gémesi Ferenc magyarországi szakállamtitkár felszólalásában a Kárpát-medencei magyarság közművelődése védjegyének nevezte az EMKÉ-t. Ezt követően színpadra szólították a most tiszteletbeli tagságot nyert személyiségeket, majd átadták a díszokleveleket, okleveleket. Az est második részében 13 EMKE-díjat adtak át. Az ünnepi műsorban közreműködött a Kolozsvári Református Kollégium énekkara (vezényelt: Székely Árpád), Nistor Ilona csángó népdalénekes, Vidovenyecz Edina és Csurulya Csongor, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művészei, a Bogáncs Néptáncegyüttes és a Harmadik Zenekar. A műsorvezető feladatát Sebesi Karen Attila színművész látta el.
N-H. D., Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

EMKE-gála díjakkal
Tizenhárom erdélyi magyar szervezet, illetve magánszemély vehette át szombaton az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület által megalapított EMKE-díjat az egyik legrégebbinek számító erdélyi civil szervezet 125. születésnapján, Kolozsváron.
„Nagyon örülök, hogy ma sikerült néhány, az erdélyi magyar kultúra megmaradásáért és annak színesítéséért dolgozó személyt kitüntetnünk, akik már régóta megérdemlik ezt az odafigyelést. Ugyanakkor ezzel az alkalommal világossá vált számunkra, hogy az EMKE az erdélyi magyarság nélkülözhetetlen fontosságú civil szervezete” – mondta lapunknak Dáné Tibor Kálmán.
Az EMKE ügyvezető elnöke olyan megvalósításokat emelt ki, mint az EMKE-díjak, amelyek ma már rangos és elismert díjaknak számítanak a hazai magyar közösség körében. Elmondása szerint a Magyar Ház hálózatba való bekapcsolódás, a szórványban élőkre való odafigyelés is olyan része a szervezetük munkásságának, ami híven tükrözi a kezdeti törekvéseket.
„Ami a hosszú távú célokat illeti, igyekszünk a kis közösségekben élő erdélyi magyarságot integrálni az erdélyi kulturális és művelődési életbe” – nyilatkozta Dáné Tibor Kálmán, aki lapunk kérdésére azt is elmondta, hogy jó kapcsolatot ápolnak a különböző történelmi régiók hasonló civil szervezeteivel, amelyekkel szoros együttműködésben az anyaországtól leszakadt régiók művelődési és kulturális életének fejlesztése érdekében tevékenykednek.
Az egésznapos rendezvénysorozattal egybekötött közgyűlésen a Hargita és Kovászna megyei tanács szórványprogramjait mutatta be, valamint díszoklevelet adtak át Markó Bélának, az RMDSZ elnökének, amiért az általa vezetett szövetség 19 évvel ezelőtt újraalapította az EMKÉ-t. A délutáni órákban a közgyűlésen résztvevő EMKE-tagok a szervezetet megalapító Pákéi Sándor József házsongárdi sírját koszorúzták meg, ahol Gaál György helytörténész beszédében emlékezett meg az alapítóról.
Az EMKE 2010-es díjazottai
Az egyesület díjait idén is azok a magánszemélyek, illetve szervezetek kapták, akik valamilyen formában munkásságukkal hozzájárultak az erdélyi magyar kulturális szféra kibontakozásához. Így a fennállásának 125. évfordulóját ünneplő EMKE többek közt a Román Televízió bukaresti magyar nyelvű adását Spectator-díjban, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházat Bánffy Miklós-díjban, Gergely Istvánné Tőkés Erzsébetet Kővári László-díjban és Sipos Zoltánt Nagy István-díjban részesítette.
Ivácson László Kacsó András-díjban, Olosz Katalin Bányai János-díjban, Dukrét Géza Kun Kocsárd-díjban, Csíky András Kovács György-díjban, Kézdi Imola Poór Lili-díjban, Molnár János Szentgyörgyi István-díjban, Tőzsér József és Kozma Mária Szolnay Sándor-díjban, Okos Rigó Ilona Monoki István-díjban, valamint Ambrus Ádám gróf Mikó Imre-díjban részesült.
Sipos M. Zoltán
Új Magyar Szó (Bukarest)

Műemlékké nyilvánítanának több mint kétszáz házsongárdi sírt
„Légy kímélettel a hamvak iránt, oh ember, kinek szíved van...”
Ismerősök és ismeretlenek, kicsinyek és nagyok nyugszanak a Házsongárdban, akik hozzánk hasonlóan Kolozsváron (is) dolgoztak, tanultak, vigadtak és sírtak évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt. Emléküket sok esetben csak egy-egy sírkő őrzi, vagy már az sem: sajnos nem ismeretlen a sírgyalázás gyakorlata, amelynek neves személyiségek sírjai, kriptái is áldozatául esnek. A sírok megőrzését célul kitűző tudományos személyiségek és egyesületek már többször próbálkoztak az utóbbi évtizedekben azzal, hogy a művészeti szempontból kiemelkedő vagy a neves személyiségek földi maradványait őrző sírhelyeket műemlékké nyilvánítsák, és így megmentsék a pusztulástól. Most viszont úgy tűnik, hogy a Házsongárd Alapítvány és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság kezdeményezése sikerrel jár: idén áprilisban több mint kétszáz sír műemlékké nyilvánítását kérték a Kulturális és Művelődésügyi Minisztériumtól, ami ősszel be is következhet.
Balogh Edgár a megyei műemlék-bizottság tagjaként már az 1970-es években felterjesztette a műemlékké nyilvánítás által védendő Házsongárdi sírok jegyzékét az illetékeseknek. Kezdeményezését Jakó Zsigmond történész, az erdélyi tudományos élet kiemelkedő képviselője is folytatta. Az 1990-es évek második felében a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság az alakulófélben levő műemlékvédelmi törvény kontextusában több kiegészítő, a Házsongárdi temető védelmére vonatkozó javaslatot terjesztett fel, ismét mellékelve a védelemre javasolt sírok jegyzékét. Ennek ellenére a Művelődési és Vallásügyi Minisztérium által 2004-ben kiadott országos műemlékjegyzék csak a központi temetőként megjelölt Házsongárd egészét minősítette B kategóriás műemléknek – magyarázta a Házsongárd Alapítvány ügyvezető elnöki, és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöki tisztét betöltő Gaál György helytörténész, a temető kutatója.
Újból elkészült a sírjegyzék
Idén áprilisban az Erdélyi Református Egyházkerület által szolgáltatott jogi keretben működő, felekezetközi jelleggel bíró Házsongárd Alapítvány, valamint az épített örökség és műemlékvédelem egyetlen országos hatáskörű erdélyi magyar szervezete, a megalakulásának 20. évfordulóját ünneplő Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság ismét benyújtotta a műemléki státus védelmét igénylő sírok jegyzékét a Kulturális és Művelődésügyi Minisztériumnak.
Házsongárd Alapítvány a helyi közigazgatás gondnoksága alatt álló köztemetői rész régi sírkertjének kilenc parcellájában (I. A-B-C, II. A-B-C, III. A-B, Kertek) körülbelül 500 jelentős síremléket tart számon. A jegyzék védelemre felterjesztett emlékei egyrészt az A kategóriaként jelzett csoportba tartozó sírok, sírboltok, sírcsoportok, kripták, mauzóleumok, a művészeti, építéstörténeti jelentőséggel bíró alkotások, másrészt a B jelölésű kategóriába tartozó, korjellemző emlékek, és neves személyiségek sírjai. Alapvetően minden 1910 előtt készült sírkőnek meg kellene kapnia az országos, avagy helyi érdekeltséget jelző műemlék-kategóriákhoz való tartozás nyújtotta védelmet – tudtuk meg a Házsongárd Alapítvány által rendelkezésünkre bocsátott dokumentumokból.
A felterjesztők javaslatai
Az országos műemlékjegyzékbe iktatandó, A kategóriás emlékekkel kapcsolatban a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság és a Házsongárd Alapítvány azt javasolta a helyi közigazgatásnak, hogy a városi tanács által erre a célra kijelölt bizottság engedélyezze a felterjesztett jegyzéket, az egyenként megnevezett műemlékek pedig vétessenek fel a város, valamint a temető igazgatóságának nyilvántartásába, és a városháza által készített táblák jelezzék azok műemlék jellegét.
Az előterjesztésben szerepel továbbá a megváltási kötelezettség feloldása, és minden engedélyezetlen módosítás betiltása. Javasolják, hogy a sírhely használati joga az érintett felek hiteles jóváhagyását követően a másodfokú rokonokra is kiterjedhessen, illetve maradhasson meg a sírhasználati joguk azoknak a külföldi – vagy külföldön élő román – állampolgároknak, akik koncesszióval rendelkeznek. A temető igazgatóságának joga és kötelessége lenne a műemlékek megrongálását vagy rongálódását jelezni a helyi hatóságoknak.
Ugyanazon javaslat értelmében a B kategóriás – időszakosan bővíthető – jegyzékbe sorolt, egyenként megjelölt emlékeket a helyi közigazgatásnak kellene védetté nyilvánítania, tanácsi határozattal. A helyi tanács védelme alá rendelt sírok karbantartását, gondozását kötelező módon családok, egyházak, civil szervezetek látnák el. A további ajánlások annyiban térnek el a fentebb említettektől, hogy a sírhely használati joga a helyi tanács szabályzata értelmében csak a tulajdonos családját illethetné meg. Ha a család, illetve a jogos örökös nem hosszabbítaná a megváltást, a sírt többé nem kellene megváltani, de temetni se lehetne bele többet – szerepel az indítványban.
Az általános ajánlások többek között az egyházak, civil szervezetek megbízottjának az engedélyező bizottságban betöltendő tagságának elfogadására, a régi sírkertekben eszközölt beton-építkezések korlátozására, a Matei Basarab és a József Attila utcák találkozásánál levő bejárat rendezésére, az ottani építő- és betonöntő telep felszámolására vonatkoznak. Javaslatot fogalmaztak meg a temető közigazgatása számára is a védett sírok jegyzéke mellett a helyrajzi számokat és az emlékek jelenlegi állapotát megörökítő fényképeket tartalmazó külön nyilvántartás létrehozására, valamint magyar és román nyelvű, a turisták tájékozódását segítő szórólapok kiadására is.
Ősszel, Bukarestben döntenek
A Házsongárdi temető értékeinek törvényes védelme a felterjesztők reményei szerint változtathatna azon áldatlan állapoton, amelyben a felbukkanó új bérlők kénye-kedvétől függ a kultúr-, művészet-, és építéstörténeti emlékek sorsa, amelyben régi feliratos kövek leverhetők, bezúzhatók, kerítések lebonthatók, a sírok és kripták beköltözhetők, amelyben sírszobrok tűnnek el, és évszázados kripták, mauzóleumok pusztulnak el részben vagy teljesen.
Íme néhány példa: Keresztes Kálmán és Téglás Gábor körülbelül négy éve eltűnt sírszobraihoz társult tavaly ősszel Pákéi Sándor József, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) alapító főtitkára édesanyjának sírszobra is – hiába írja fejkövén. „Légy kímélettel a hamvak iránt, oh ember, kinek szíved van...”
A Béldi-kripta esete is szomorú: az emlék nemrég tisztázatlan körülmények között felgyúlt, jelenleg pléhfedele darabokban hever az építmény körül, fedélszéke ázik.
A mielőbbi restaurálásra szoruló emlék megrongálásáért még senkit nem vontak felelősségre, a család sem részesült kárpótlásban.
Ilyen körülmények között egyértelmű, hogy a síroknak, kriptáknak szüksége van a műemléki státusz nyújtotta védelemre, amelyet egyes sírok talán már az idén megkaphatnak. Kelemen Hunor kulturális és művelődésügyi miniszter lapunknak elmondta: a védelemre felterjesztett Házsongárdi síremlékek jegyzékéből jelenleg 130-nak van előkészítve a hivatalos dokumentációja. Az eljárásmód értelmében az Országos Műemlékvédelmi Bizottság tudományos szakmai tanácsadó szervként elbírálja a szakemberek által elkészített dokumentációt tartalmazó dossziékat, majd felterjeszti javaslatait a Kulturális és Művelődésügyi minisztériumnak, így az engedélyeztetési folyamat miniszteri döntéssel zárul, amire az ősz folyamán sor kerül – ismertette a folyamatot a szaktárcavezető.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)