Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Pácsonyi Imre
2 tétel
2016. augusztus 29.
Lezárták a Háromszéki értéktárpályázatot
Szakmai konferencia keretében zárták le a hétvégén Háromszék tárgyi és szellemi örökségét összegyűjtő Kovászna megyei értéktárpályázatot.
A pénteki rendezvényen elhangzott: a Kovászna megyei önkormányzat és a Kovászna Megyei Művelődési Központ egy Zala testvérmegyével közös pályázat útján, 2016 májusában hozta létre a Kovászna megyei értéktárat és megyei értéktárbizottságot. A bizottság összesíti a települési és tájegységi értéktárak adatait, és arról is dönt, hogy mi kerül be a megyei értéktárba, illetve ajánlásokat küld a Székelyföldi, valamint az erdélyi értéktáraknak, javaslatokat fogalmaz meg a kiemelt megyei értékek népszerűsítésére, támogatására.
Az értéktárbizottság lajstromában eddig a kürtőskalács és a mikóújfalusi rakott ág, a kovásznai Benedek Géza Szívkórház, a kovásznai rehabilitációs módszer, Kézdivásárhely történelmi főtere, a kisbaconi vízimalom, az Illés napi juhászlakodalom, a Székely Nemzeti Múzeum, a Csomád-Bálványos természetvédelmi terület, turizmus és vendéglátás címszó alatt pedig A kenyér útja nevű projekt szerepel. A lista tovább bővíthető, javaslatokat a www.repertorium.ro honlapon várnak.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke a konferencián utalt a kürtőskalács és a pálinka kapcsán a magyarországi és az erdélyi termelők között kialakult nézeteltérésekre, és leszögezte, az ilyen programok lényege, hogy lebontják az adminisztratív határokat. Pácsonyi Imre, a Zala megyei közgyűlés alelnöke hangsúlyozta, a hungarikumok nemcsak a nemzeti kulturális identitáserősítő tartalmakat, hanem a gazdasági megerősödést és felemelkedést is szolgálják a turizmuson, vagy a helyi közösségek megerősödésén keresztül
Bíró Blanka |
Krónika (Kolozsvár)

2016. szeptember 1.
Zala és Kovászna kincsei
Érték az, amit a helyiek annak tartanak
Érték az, amit a helyi közösség annak tart – ez az alapelve a Kovászna megyei Értéktár összeállításának. Háromszék Zala megyével közösen nyert pályázatot az értéktár megvalósítására, a pályázat záró konferenciáját múlt pénteken tartották a Kovászna Megyei Művelődési Központban.
– A Kovászna és Zala megye közötti kapcsolat évezredes múltra nyúlik vissza, igazi testvérkapcsolat, közös értékeink is vannak, hiszen az Őrségben a nyugati székelyek, itt, Háromszéken a keleti székelyek védték Magyarország határát – mondta köszöntőjében Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke úgy fogalmazott: itt, Kovászna megyében és Magyarországon is évtizedek óta folyik egyfajta értékmentés, viszont a hungarikum-törvénnyel megnyílt egy újfajta keretrendszer, amely végre lehetővé teszi, hogy sztenderdek, szabályok alapján, rendszerezve tudjuk nemzeti értékeinket lajstromozni.
Imreh-Marton István, a Kovászna megyei Művelődési Központ igazgatója elmondta: több síkon zajlott a korábbi években az értékmentés Kovászna megyében, például tíz éve sikerült a kúriákat feltérképezni, két éve a népi mesterségeket leltározták fel, összegyűjtötték a megyéhez kötődő történelmi személyiségek munkásságát.
A kisbaconi Bodvaj Egyesület egy taliándörögdi ifjúsági szervezettel partnerségben létrehozta a megye első települési értéktárát.
– Nyolcan utaztunk a Dunántúlra, ahol intenzív tanfolyamon ismerkedtünk a magyar értéktár-rendszerrel és a módszertannal: mit nevezünk értéknek, és hogyan kell gyűjteni. Dr. Horváth Zsolt, a Magyar Hungarikum Bizottság értéktárak kialakításáért felelős koordinátora itt mondta el az értékgyűjtés alaptételét: érték mindaz, amit a helyi közösség annak tart. Ez volt az a kedves mondat, amire azt mondtuk, hogy akkor ezt a munkát mi biztosan nem véthetjük el. Mert eszerint, ha mi a faluban azt mondjuk valamiről, hogy ez érték, akkor ezt senki más nem kérdőjelezheti meg! Innentől már csak az a kérdés, van-e bennünk elég tudás, akarat, lelkesedés, hogy ezt dokumentáljuk – vetette fel Benedek-Huszár Márta.
Volt. Eddig tizenegy települési értéket választottak ki, többek között Benedek Elek szellemi örökségét, a kenyér útja programot stb., amelyekről leírásokat, fotókat, kisfilmeket készítettek.
Szőts P. Zsuzsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ szakelőadója, a Kovászna Megyei Értéktár Bizottság elnöke ismertette a www.repertorium.ro honlapot.
Kinda István néprajzkutató bemutatta a Hagyományos Székelyföldi Népi Mesterségek – revitalizálás, digitalizálás és népszerűsítés című projektet, majd A kürtőskalács passiója címmel tartott előadást Albert Zoltán, a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület ügyvezetője.
Varga Erika építész az Engem is érdekel az építészet – Épített örökségünk értékeinek felismerése, felfedezése, tudatosítása gyerekekkel című programot ismertette. A rendezvény a Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával valósult meg.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)