Székelyudvarhelyen megnyílt dr. Szász Dénes 82 éves nyugalmazott unitárius lelkész 126 db szobrából álló kiállítása. Korábbi munkái a templom előtti téren láthatók: Orbán Balázs és Kríza János nagyméretű, illetve Nyírő József, Bartók Béla, Tamási Áron, Tomcsa Sándor, Tompa László mellszobrai, valamint Petőfi Sándor szobra. Számos alkotása található külföldön élő ismerős családoknál Magyarországon, Svájcban, Franciaországban, Hollandiában. A kiállított szobrok nagyrésze megvásárolható, az eladott képek árának egyharmadát a helybeli két unitárius egyházközségnek ajánlotta fel az alkotó. /Báró Hajnal, Székelyudvarhely: Életem értelme az alkotó munka. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 30./

Reggeli Újság: irányváltás
Beszélgetés Borsi Balázzsal, a nagyváradi napilap új főszerkesztőjével
Bár váltig cáfolta az ÚMSZ-ben év elején megjelent információt, lemondott a Reggeli Újság nagyváradi napilap főszerkesztői tisztségéről Dénes László, aki a Tőkés László politikai érdekeltségébe tartozó, székelyföldi központú sajtótröszthöz igazol át. Dénes helyét az ásványvíz- és üdítőital-palackozó cégcsoportról ismert testvérpár, a Micula fivérek tulajdonában lévő napilap élén a napokban Borsi Balázs vette át, aki korábban a Bihar megyei RMDSZ programkoordinátora volt.
A Reggeli Újság az eddigi főszerkesztő irányítása alatt enyhén szólva nem volt elfogulatlan a politikai kérdésekben...
–Próbálunk mind a politikában, mint egyéb vitás ügyekben középen maradni. Természetesen a kollegáink az adott műfaji határok keretein belül továbbra is hangot adhatnak a véleményüknek, azonban nem akarunk senkinek a lapja lenni, ahogy nem voltunk eddig sem. A tematikai változtatás célja és lényege, hogy egyre szélesebb rétegeket tudjunk megszóllítani, ahogy az európai trendek is erre ösztönzik és irányítják a megyei lapokat.
Megbízását követően alapjában véve változik-e a lap célkitűzése, jellege? – A lap alap-célkitűzése nem változik. Bihar megyében van még egy másik magyar napilap, természetesen mi nem akarunk ugyanolyat. A konzervatív újságírást visszük tovább, ami viszont nagyon fontos, hogy nem irtjuk ki a véleményanyagokat, hozzászólásokat, olvasói véleményeket, amelyeket akkor is közlünk, ha történetesen nem értünk velük egyet.
Szükségesnek érez változtatásokat a lap hangvételében?
– Hangvételben középre próbálunk állni, a polgári újságírás hagyományait követve. Sok kritika ért bennünket, hogy sok teret engedünk az egyik oldalnak, s kevesebbet a másiknak. Azoknak, akik itt dolgoznak, érzéseik és meggyőződéseik vannak. Ha megjelenik, ha nem, mindenkinek megvan a politikai meggyőződése. Leghelyesebben úgy lehet ezt megfogalmazni, hogy a korrektségre törekszünk. Várhatók tartalmi vagy formai változások?
– Lényegében minden változott, új tördelési sémát alkalmazunk, megváltoztattuk a szövegtípust, a címek betűtípusát, talpatlan betűket használunk, ami dinamikusabbá teszi a lapot. További látványos változás, hogy nagyobb képeket használunk. A rovatokhoz nem kellett hozzányúlni, hisz a gasztronómiától a jogig mindennek van rovata és helye, csak meg kell ezeket tölteni. Amin tehát változtatni kellett nyolc év után, az a külalak, illetve a szerkesztőséget kell még bővíteni – erről határoztunk is közösen a kiadóval, hogy több helyen tudjunk jelen lenni. A leterheltség csökkentésével a minőség is javítható, az alulfizetett és agyonhajszolt riporterek ugyanis nem produkálhatnak minőséget. A külső megújulás tehát már megtörtént, a belső még folyamatban van.
Mi lesz Dénes László volt főszerkesztő sorsa?
– Dénes László március második felétől egy székelyföldi laphoz csatlakozik, ott ajánlottak neki munkát. Addig főmunkatársként segíti a lapot.
Totka László
Új Magyar Szó (Bukarest)

Marossárpataki huszárbál – nyolcadszorra
I. Apafi Mihály mellszobrával bővült a marossárpataki szoborpark
Tizennyolc fejedelem mellszobra fogadja immár a marossárpataki szoborparkba látogatókat. Miholcsa József legújabb alkotását, I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem mellszobrát szombaton avatták fel, az eseményt huszárbál követte.
A szemerkélő esőben gyülekeztek szombat délután Marossárpatakon, az erdélyi fejedelmeket ábrázoló szoborpark előtt a huszárok. Az idei bál szervezői, a Göndör Rezső kapitány vezette 15. Mátyás-huszárok mellett Csontos János hadnagy vezetésével képviseltette magát a debreceni 2-es huszárezred, a Szász Dénes hadnagy vezette székelyudvarhelyi huszárezred, András Zoltán kapitány Gyergyóból, de ott voltak a havadi és szovátai huszárok, a sáromberki lovasok, a Turulmadár Hagyományőrző Csoport. A lovasfelonulást követően avatták fel Miholcsa József szobrászművész legújabb alkotását: I. Apafi Mihály, Erdély fejedelmének mellszobrát. Az erdélyi fejedelmeket ábrázoló emlékparkban ez a tizennyolcadik mellszobor, a művész pedig érdeklődésünkre elárulta, jövőre elkészül II. Apafi Mihály és Székely Mózes, "az egyedüli székely fejedelem" szobraival is. "Igyekeztem a kerek évfordulókra elkészíteni a szobrokat, ezért választottam idén az 1632-ben született I. Apafi Mihályt. Mintegy tíz évvel ezelőtt képzeltem el, hogy 20 választott erdélyi fejedelem szobrát elkészítem, ebből immár 18 megvan, jövőre be is fejezem a parkot. A tervezettől kissé eltértek, hiányosságnak tartom, hogy a hét kiemelt, fontosabb fejelem félkörében üres maradt a tér, úgyhogy amint belépünk a park kapuján, a fejedelmek háttal állnak, ezért oda még kíván valamit a szemem... Először egy nagy, nyers sziklára gondoltam, hogy jelképezné a sziklaként porló maroknyi székelyt, utána egy haranglábat. Ha már idén nyáron elkészítettem Szent László szobrát, aki Erdély védőszentje, akkor meg kellene a Boldogasszonyt is mintáznom, aki a Kárpát-medence és a magyarság védőszentje. A parkra tekintve megnyugtató érzésem támad: nem éltem hiába" – mondta a művész.
Az ünnepségen Kovachich Horváth Ignác huszárezredesre és a 164 éve lezajlott marossárpataki csatára emlékeztek, I. Apafi Mihály fejedelemről Farkas Ernő történelemtanár beszélt. "Huszonkilenc évig volt a török és a Habsburg-ház között manőverező kis állam fejedelme. Erdélyi sors: sem itt, sem ott... 1661-ben Ali pasa ültette fejedelmi székbe, ami sokáig és sokak számára negatív képet festett a fejedelemről. A valóság összetettebb, bonyolultabb. Apafi okosan, diplomatikusan kezdett politizálni, építkezni. A magyar főurakat egyesítette, és nem vált a törökök bábjává. 1661-ben hozzákezdett a felégetett Gyulafehérvár újjáépítéséhez, és ha már építkezésről van szó, akkor érdemes megnézni a romosan is szép erzsébetvárosi palotát, a felújított fogarasi illetve balázsfalvi palotát, vagy akár a radnótit. Sokat köszönhetnek Apafinak az erdélyi örmények, mert 1685-ben Erzsébetvárosban letepedhettek, és ők is gyönyörű épületeket hagytak az utókorra. A sóbányászat fellendítése, a görgényszemtimrei papírmalom újraindítása, a posztógyártás fellendítése fűződik a nevéhez, iskolapolitikája is jelentős: a karteziánus szellemben nevelt fejedelem a gyulafehérvári iskolát Enyedre telepítette 1662-ben, nyomdáról, anyagi háttérről gondoskodott, támogatta a fogarasi román iskolát – toleranciának nevezik ezt a magatartást. Misztótfalusi Kis Miklóst is támogatta a kolozsvári nyomda felállításában. A XVII. századi európai politikai események behatárolták a fejedelem mozgásterét, a törökök térvesztése az osztrák hatalom felerősödését hozta, Erdély államisága veszélybe került, Buda visszavétele és a pozsonyi Országgyűlés a császári erőknek kedvezett. 1688-ben elhunyt felesége, a fejedelem fizikailag, lelkileg nehezen viselte a többoldalú megpróbáltatásokat. 1690-ben halt meg, Erdély elvesztésének tudatában. Tragikus személyiség volt, nem élt hiába" – mondotta róla Farkas Ernő. A szobrot Stupár Károly lelkipásztor és Pál atya áldották meg, koszorút helyezett el az önkormányzat és a Marossárpatakért Egyesület nevében Berekméri Edmond valamint Módi Attila.
A szoboravatást huszárbál követte, a megfelelő hangulatot a vajdaszentiványi zenészek biztosították. Az ünnepség keretében vetített könyvbemutatóra, a marokkói nemzetközi lovasnapokról való beszámolóra is sor került, a program szerint éjfélkor bálkirálynő- választást tartottak, majd tánc, zene és nótázás volt – hajnalig.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Firtosmartonos ünnepelt
Kézimunkáival a szülőfaluban
Nagy ünnep volt július 16-án a Szentábrahámhoz tartozó kicsi faluban, amelynek lakossága már nem éri el a 200-at sem. A második falutalálkozó, ha csak egy-két napra is, megcáfolni látszott a fogyatkozást, hiszen minden hely megtelt a dombon álló, különlegesen szép unitárius templomban. Öröm volt számomra, hogy a munkáival a szülőfalujába hazatérő Szász Dénesné Sipos Márta agrármérnök egyre gazdagodó udvarhelyszéki varrottasait a helybeliek és a hazatérők figyelmébe ajánlhattam.
A fehér falaival, tornyaival messze ellátszó templom, amely 1906-ben épült a híres Pákei Lajos műépítész tervei alapján, a falu egykori lakóinak hitét, kitartását hirdeti. A múlt század kezdetén a negyedik nekigyürkőzésre sikerült időtálló, tágas épületet emelni azzal a meggyőződéssel, hogy száz év múlva annyi lakója lesz majd Firtosmartonosnak, hogy megtöltik a templomot. Bár a faluban négy-öt 30-40 év közötti család él, és rajtuk kívül jobbára idős emberek lakják, a második falunapon is tele volt a kör alakú, tágas templombelső. Az első falutalálkozót a száz- éves évfordulón, 2006-ban tartották, s akkor határozták el, hogy tízévenként újra megszervezik. Szász-Cserey Katalin unitárius lelkész és a helyi egyházközség presbitériuma tartotta is a szavát, s bár nem annyian, mint első alkalommal, az idén is sokan válaszoltak a hívó szóra. Az unitárius templomban Szász Tünde firtosmartonosi születésű, jelenleg Szőkefalván szolgálatot teljesítő lelkész hirdette az igét, s a faluban töltött évekre, élményeire emlékezett Dimény József unitárius lelkész is. Felnőttek és helybeli diákok (Csáki Eliza tanítónő irányításával) a szülőföldről szóló verses, zenés műsorukban azt erősítették meg, hogy mindannyiunk életében kell legyen egy hely, a béke, a nyugalom szigete, ahol megbolydult világunkban az ember szeretteire, gyermekkorára emlékezik.
Volt osztályát, ahol az ötvenes évek végén húszan tanultak egy évfolyamon, Szász Márta varázsolta át pazar szobabelsővé, ahol a kalotaszegi és torockói varrottasok mellett folyton gazdagodó udvarhelyszéki munkáit állította ki. A vetett ágyra felkerült a második ágyterítő, ahogy a módos lányok kelengyéjében szokás volt. Haáz Rezső könyve alapján újabb párnaminták öltöttek testet, piros, kék varrottas kötények készültek, kézi csipkével összevarrt szőttes abroszok. Semmihez sem hasonlítható jó érzés volt egy élet munkáját bemutatni ott, ahol az édesanyjától kisgyermekkorában az első öltéseket megtanulta. Sokan megcsodálták, sokan gratuláltak, régi osztálytársak köszöntötték egymást, számoltak be életükről. A találkozóra eljöttek az egyesült államokbeli testvértelepülés képviselői is, a művelődési házban pedig a jó zene mellett éjszakába nyúlóan tartott a mulatság. (b.gy.)
Népújság (Marosvásárhely)

Kis magyar birodalom Buenos Airesben
Augusztus utolsó vasárnapjának reggelén a 152-es buszra szállok fel Buenos Aires központjában. Esős, szeles, tízfokos időjárás járja. Amint a helyiek tartják, augusztus végén mindig beköszönt egy ilyen kellemetlen téli nap, Szent Rózsának szentelve.
Egy óra buszozás után érek a végállomásra, onnan taxival indulok tovább. Amikor bemondom a taxisnak a címet, maris megkérdezi, hogy a magyar iskolába megyek-e. Olivas városrész már Central Buenos Airesen kívülre esik, de gyakorlatilag nincs semmi különbség. Esetleg annyi, hogy a belvárosban megszokott, ott előforduló utcák itt ismétlődnek. A közlekedés a kormány támogatásának köszönhetően nagyon olcsó a tízmillió lakost jócskán meghaladó fővárosban, de az élet amúgy szinte minden téren drágább. Bár egy tanári fizetés legfeljebb tízezer pesós, vagyis hatszáz dollár körüli, a romániai árak kétszeresével kell általában számolni.
Őrzik az íratlanul is kötelező szellemiséget
A Szent László-gimnáziumban szombatonként vasárnapi iskola zajlik tíz óra és fél kettő között. A vakációk kivételével (december közepétől február végéig nyári vakáció, aztán húsvéti szünet és némi téli vakáció) hozzávetőlegesen minden második vasárnap van kimondott vasárnapi iskola, de menet közben más aktivitás is előfordul. A vasárnapi iskolába járó 45-50 magyar, magyar származású gyermeket tucatnyi pedagógus oktatja. A diákok tandíjat fizetnek, a pedagógusok elsősorban kedvtelésből, saját maguk és gyermekeik magyarságtudatának megőrzése érdekében végzik a munkát.
A foglalkozás tíz órakor közös imával kezdődik. A 3–18 év közötti gyermekek életkor szerint fel vannak osztva az alábbi csoportokba: Óvoda, Alma, Szőlő, Barack, Cseresznye, Eper (ők az érettségihez közel állók). Mindegyik csoportnak van osztályterme, az ajtóra ki van írva a csoport neve és ott a jele. Együtt a spanyol osztályok emblémájával. A Petke József páter által alapított egykori magyar iskolába – amelynek működtetője az 1952-ben Juhász Mária apáca által létrehozott Zrínyi Kör volt, ma pedig a Szent István Kör –, ugyanis hétköznapokon argentin gyermekek járnak oda, és az oktatás spanyolul zajlik. Körülbelül nyolcszázan járnak ide. Az iskola szellemiségét íratlanul is kötelező módon őrzik. Már az épület bejáratánál ott az iskola emblémája spanyol felirattal: Szent László Iskola. Egyenruhájuk sötétzöld színű, piros-fehér-zöld csíkkal szegélyezve. Bár magyarul nem tudnak, mégis minden évben megtanulnak egy magyar éneket, amit az évzáró ünnepségen adnak elő. És az argentínai magyar egyesületek képviselőivel, a magyar cserkészekkel együtt minden év májusának végén, a magyar hősök napján felvonulnak a temetőben megszervezett megemlékezésen.
A pedagógusok egymás között megosztják a tantárgyakat, a magyar beszéd és íráskészség fejlesztése mellett fontos a földrajz és történelem, de akár általános ismeretek esetén a magyar kifejezésekre való rávezetés is. Kiemelt, a gyermekek által igen szeretett tevékenység a néptánc. A foglalkozás záróimával, közös énekléssel, a további teendők megbeszélésével és a közben születésnapot ünneplők köszöntésével ér véget. „Áldásoddal megyünk, jó uram” – visszhangzik a folyosón. Majd a tanárok és vendégeik visszavonulnak az amúgy puritán kinézetű tanári szobába, ahol nyelvcsiszoló foglalkozásra kerül sor. Benedekné Mária nyugdíjas pedagógus lelkiismeretesen készül, és érdekes feladatokat készít elő. (Az igazsághoz tartozik, hogy előtte olyan beszélgetésnek is fültanúja voltam, miszerint „a nagynénit szerdán megoperálták, két napig a terápia intensiven volt, aztán átkerült a sala communéba”.)
Barátkozás a nyelvvel
A munka pontosan le van osztva. Gorondiné Judit az egyik szervezője a soron következő hosszú hétvégének. Szombaton a gyerekekkel meglátogatják a bevándorlási múzeumot, és a magyar nyelvű idegenvezetés során „barátkoznak a nyelvvel”. No meg azzal az épülettel, ahol annak idején nagyszüleiket, dédszüleiket a messzi kontinensre érkezésüket követően egy hónapon át elszállásolta az argentin hatóság. Trianon után a harmincas évek kezdetének gazdasági válsága miatt, később a második világháborút követően mentek ki nagyobb számban magyarok. Végül az ötvenhatosok, akik már őket befogadó magyar közösséget találtak Buenos Airesben. Aztán a fiatalokkal meglátogatják a Mindszentynumot és szintén magyar idegenvezetéssel a Természettudományi Múzeumot. Másnap misén vesznek részt és néptáncfoglalkozáson.
Egyébként „vendégtanárok” is érkeztek a vasárnapi iskolába. A magyar állam Kőrösi Csoma Sándor-ösztöndíjasai közül hárman kerültek Argentínába hat hónapra. Egyikük Ferenc Viktória, ungvári születésű, aki szombatonként órákat tart, de alapvetően szociológiai kutatást folytat. Nyilván az argentínai magyar közösségről. Egyébként a magyar állam segítségnyújtása sokrétű. Olyan programot is támogatnak, amely során argentínai magyar fiatalok a nyári vakációjuk során (december közepétől február végéig) Magyarországon tartózkodnak, és ott járnak iskolába. De a magyar állam közbenjárására, az Argentínai Magyar Intézmények Szövetsége utánajárásának köszönhető, hogy ma egy teret neveztek el Buenos Airesben Hungría Plazának, ennek egyik sarkában felállítottak egy Magyarok Világszövetsége által adományozott székely kaput mögötte Szent István mellszobrával.
Ebédlő a református templomban
Mária néni lánya, Benedek Zsuzsa apai ágon Elek apó leszármazottja, Sepsiszentgyörgyi származású. Ő az erdélyi gyökerű argentínai magyar kisebbséget képviseli. De a katolikus tömbben reformátusként is kisebbségben van. A református egyház presbitere, ahol édesanyja a főgondnok. A református templom egyébként a közelben található. Két erdélyi református püspök is szolgált a kicsiny istenházában: Tőkés László és néhai Csiha Kálmán. Utóbbi dél-amerikai gyűjtőkörúton járt itt 1998-ban, amikor a Marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ építése volt az adományozások célja.
A kis könyvtárban könnyen fellelhető Csiha püspök Fény a rácsokon című dedikált könyve. A templom szószékét és padjait kalotaszegi varrottasok díszítik, a konyhában pedig elsősorban kalotaszegi református templomokat ábrázoló tányérok lógnak a falon. Igen, a templom fontos tartozéka az ebédlő, hiszen az istentiszteletet követően gyakorta még egy közös ebédre is sor kerül. Ottjártamkor tucatnyi terítek jelezte, hogy másnap „benépesedik” az úrnak háza. Kéthetente spanyolul szolgál egy argentin református pap. Inkvizíciós történelmi ismereteink alapján már ez is kuriózumnak tűnik. Sajnos több mint tíz éve már nincs állandó magyar református lelkésze a kicsiny gyülekezetnek. Viszont minden év októberében eljön Felvidékről Écsi Gyöngyi református lelkész, és ilyenkor teljesen ökumenikus istentiszteleteket tart, mert nem a vallás számít, hanem a magyar nyelvű prédikáció.
Magyar katolikus pap sincs. Az egykori magyar templomban ma már spanyol pap szolgál a környékbeli római katolikus argentin híveknek, miközben a magyarok a földrajzilag lakásukhoz közel fekvő parókiára járnak. Míg egyesek a havonta sorra kerülő magyar evangélikus istentiszteleten vesznek részt. Mert van magyar lutheránus lelkész Dénes András személyében, akinek a szülei a második világháborút követően emigráltak Argentínába.
Áldozatkészséggel a magyar ügyekért
Az iskolán és az egyházakon kívül a magyar élet bástyái az egyesületek. Mint bárhol a nyugati diaszpórában, nagyon szövevényes és az idő múlásával átalakuláson esik át a magyar önszerveződés. Ennek előmozdítói nem kimondottan értelmiségi foglalkozásúak (írók, tanárok, lelkészek, orvosok stb.), mint a Kárpát-medenceében, hanem elsősorban a magyarügyek iránt áldozatkész, arra időt és energiát fordító, becsületes magyar emberek. Zaha Alexandra, a Hungária Egyesület alelnökeként, a kilencvenes években elnökségi teendőket betöltő édesapja nyomdokait követi.
Magyarok a nagyvilágban című könyvemben az ötven beszélgetés egyike Lomniczy Józseffel készült. A ma nyolcvanhét esztendős Lomniczy József mindhárom gyermeke magyar házastársat talált magának. Az egy éve nyugdíjas Alexandra négy gyermeket nevelt fel, közülük a kétgyermekes Eszter magyarországi és németországi tanulmányokat követően végül is Uruguayban talált megélhetésre, Ilona és Paula Spanyolországban él, Tamás pedig harmadik éve Dél-Amerikát járja egy rozoga autóval. Nemrég Manaus környékén, az esőerdőben látogatták meg őt a szülők. Amúgy Alexandra elég gyakran jár Európába, évente általában kétszer, és ilyenkor nemcsak magyarügyek rendezése okán ténykedik, hanem gyermekeit, Németországban lakó húgát és ennek gyermekeit vagy éppenséggel Pesten élő unokaöccsét is meglátogatja. Bár földrajzilag Budapestről Buenos Airesbe utazni ugyanannyi, mint fordítva, egyöntetű, hogy az argentínai magyaroknak – lelkileg – sokkal közelebb van Budapest.
Alexandra kiváló magyarságtudata mellett ízig-vérig argentinnak vallja magát. Szülőhazájában elsősorban a kedvező éghajlatot, a szép tájakat, az emberek kedvességét és közvetlenségét, tiszteletadását szereti. Kevésbé a pontatlanságot, lezserséget, latinos kétarcúságot. És bár személyesen nem történt baja, beleivódott, hogy a táskáját mindig zárva tartsa, és lehetőleg jól megszorítsa, ha forgalmasabb helyre ér. Bár vannak nem magyar barátai is, és egy argentin római katolikus parókiális közösségnek tagja, életét elsősorban a magyarügyek intézése tölti ki. Ez a boldogsága.
A Hungária Egyesület tagdíjakból, a vendéglátási céllal bérbe adott saját tulajdonú épület jövedelmeiből, magyar állami támogatásból, pályázatokból él. Valamikor három magyar szervezet hozta létre. A jó magyar ételekre bizony kaphatóak a helybéliek, úgyhogy az is előfordul, hogy egy-egy zsúfolt hétvégén az amúgy multifunkcionális nagyterembe is terítenek. Ottjártamkor egyébként éppen vívóedzést tartottak benne az alkalmi páston. Az emeleten három terem szolgálja a közösségi tevékenységeket, az udvaron grillező és teniszpálya, azon túl pedig a fiatalokra bízott, saját működtetésű, az argentin állam által is némileg támogatott cserkészház van. Az a cél, hogy a magyar fiatalok lehetőleg itt szórakozzanak szabad idejükben. Nos ez a kis magyar birodalom.
A Hungária legjelentősebb tevékenységei közé tartozik immár 58 esztendeje a cserkésztábor és a cserkészbál évi megszervezése, ahová több százan jönnek el. Több néptánccsoport működik, korosztályok szerint, és magyarországi, dél-amerikai fellépéseken vesznek részt. Az argentínai, brazíliai es uruguayi néptánccsoportok évi rendszerességgel találkoznak váltott helyszínen. De a néptánc jelenti a közös kapcsot a helybéli német, lengyel, ír egyesületekkel, táncosaikkal. Működtetik a Szent István Otthont, amely 35 idős személy otthona, főleg magyaroké. Augusztusban Szent István-misét, májusban Mindszenty-misét szerveznek, karácsony előtt háromnapos vásárt és betlehemezést, no meg szilvesztert is. Persze sokan barátokhoz mennek újévet ünnepelni, főleg olyan helyre, ahol úszómedence is van.
Megtartani a származástudatot
Bár az életszínvonalat évtizedről évtizedre csökkenőnek minősíti, Alexandra nem tagadja: szabadság mindig volt, és ma is van Argentínában. Megnyílt az élettere az argentínai magyaroknak. Sokuknak a gyermeke Európában él, vagy legalábbis ott tanul. Az utóbbi időben könnyen megkapható magyar állampolgárság éppen a három hónapon túli budapesti tanulásban, munkavállalásban, ott-tartózkodásban segíthet. Aki teheti, meg is szerzi. Kétéves unokája már argentin–német–magyar állampolgár.
Ami pedig a jövőbeli kilátásokat illeti, a legnagyobb gond, hogy – minden erőfeszítés ellenére – a magyar családokban otthon már a szülők sem beszélnek magyarul a gyermekeikkel, mert nemzedékről nemzedékre csökkent a magyarnyelv-használatuk. Ennek a folyamatnak a lassítása, a magyar származástudat megtartása és a magyar értékek össztársadalmi megbecsülése az argentínai magyarok tevékenységeinek a legfontosabb jövőbeli közös célja.
Ábrám Zoltán
A szerző Marosvásárhelyi egyetemi tanár
Krónika (Kolozsvár)

„Kultúr”-emlékek
A könyveknek (és színdaraboknak is) megvan a maguk sorsa vagy utóélete. Emlékek a 700 éves Kincses Városból. Egy város, ahol két operaház és magyar ifjúsági könyvtár is volt a lázas 50-es években, ahol boldog gyermekkoromat tölthettem. (Ma már csak azzal dicsekedhetnék, hogy Mátyás király „falumbeli”.)
A vékony aranykeretes szemüveget viselő könyvtáros néni a Malinovszkij téren, a magas kőalapon álló kis tank szomszédságában előveszi kartotékomat és beküld a polcok közé: válassz magadnak egy új Verne Gyula-könyvet. Igen, mi Verne Gyula (és nem Jules Verne) piros könyvein és barna kenyéren nevelkedtünk, és az egykori Unitárius Kollégiumban, az „Unitereknél” váltunk emberré. Tudós nevelők tanítottak emberségre, s ha néha dr. Árkossy Sándor, dr. Mikó Imre, dr. Heinrich László, dr. Ősz Dénes vagy dr. Váczy Margit nevét emlegeti a hálátlan utókor, büszkén mondja a 60 éve érettségizett 14 diák a 33-ból: tanítványaik voltunk. Fejér Miklós, „az oszi” az irodalom szeretetét, a hűséget oltotta belénk. És mi a sorsa a jó nevelőknek? A könyveknek? Ugyanaz. Az egyik a Csatornánál csákányol, a másik laboráns lesz egy kolozsvári üzemnél, a másik kis faluba ingázik… És kedvenc olvasmányaim? A Táborozás a Balatonnál című a kályhában landol, címlapján kis hajót építenek a cserkészek és leventék, árbócán háromszínű kis lobogó, ez minden bűne; Ignácz Rózsa: Anyanyelve magyar című munkája is tűzhalált szenved, de R. Haliburton puhakötésben megjelent munkája, a Varázscsizmában a föld körül is máglyára kerül, az utolsó orosz cár családjának kiirtását is leírta. (Hogy egy elefánt hátán átkelt az Alpokon Hannibál nyomában, az még megbocsátható volt, de az a fejezet, ahol egy védtelen család három gyerekkel együtt, ítélet nélkül a bolsik áldozata lett, az már nem.) Veszélyes volt ’45 után ilyen könyveket otthon tartani…
És a Sétatér elején, a Szamos partján megbúvó magyar színház, mennyi emlék, mennyi élmény, ahol tanárainkkal is találkoztunk, és nekik is ünnep volt az előadás, legjobb ruhájukat vették fel… 1953… általános gyász a népi demokráciákban, a társulat végre megint műsorra tűzi az Úri murit, s amikor (talán Márton János?) Csörgheő Csuli szerepében, sírva bejelenti, hogy „Megdöglött a nagy kan”, csak a kisgyerekek mernek kacagni… 1957 vagy 1958 szeptemberében évfolyamtársam színházba invitál, házigazdájának bérlete van, és nem mennek az előadásra. Megyünk, az Optimista tragédia a cím. A nézőtéren „becsengetés után” csak az első két sor telik meg, a padsorok között bevonul egy forradalmár tengerészcsapat, zászlót lengetve, vezeti őket a bőrkabátos komisszárnő, a színpadon megfordulnak, felnéznek az üres páholyok és hátsó széksorok felé, és kiáltják: Hogy ez a sok-sok ember ilyen boldog, az mind a mi munkánk, harcunk eredménye… A szünetben kollégám „köhögni” kezd, és kivezetem, az első gesztenyefa alatti padon kinevetjük magunkat, és megállapítjuk, hogy a nézők azok voltak, akik nem mertek otthon maradni és mi ketten. (Ha jól emlékszem, akkor H. Bisztray Mária, Bara Margit, Flóra Jenő, László Gerő, s mintha Dorián Ilona alkották a csapatot, többek között ők sem lehettek mindig „némaleventék, tacskók vagy lirkirályok…”, Júliák vagy Rómeók.) A zenés színpadot párhuzamosan hódítottuk meg, s a kezdet nem is lehetett más, mint Dunajevszkij: Szabad szél c. műve, a Duli-duli-duli-t sokáig énekeltük, igaz, csak szünetben, és az Ezért aztán leginkább, iszunk egy kis pálinkát c. valódi tengerészdal is sokáig volt „műsoron” a kisdiák-kórusban. (Pár éve egy tévéműsor szerkesztője mesélte, hogy Budapest felszabaDULÁSA után nem sokkal Kodály Zoltán találkozott a szovjet őrnagyi ruhában feszítő Dunajevszkijjel, és csodálkozva kérdezte: Dajcs, maga mit keres itt? (A Wikipédia nem igazolja ezt az anekdotát.)
A komoly, nehéz zene első darabja részemre a Hunyadi László volt, s amikor az első felvonás végén férfikórus énekelte a Meghalt a cselszövő, nem dúl már rút viszály (Allegro non tanto), akkor a 3-as páholyból jól láttuk, sokan felkapták fejüket az ismerős dallamra (ami később Hunyadi-induló néven is forgott). Otthon tudtam meg, hogy a SZER hetente csúfolódó versikét énekelt erre a dallamra, hallgatása pedig a rádióhoz hajolva, bezárt ajtók-ablakok mellett történt. (Azt már más mesélte, hogy 90 legelején ennél a dalnál a tömeg felállva, tapsolva énekelt a színészekkel együtt: „Meghalt a cselszövő…”) A 60. érettségi találkozó után taxi visz a Házsongárdi temető felé. Mondom a gépkocsivezetőnek, hogy ’56-ban végeztem a Brassaiban. Ő is ott végzett, mondja, de ő ’56-ban született. Íme, még egy ’56-os Kolozsváron.
Szathmáry János, Kolozsvár–Gyergyószentmiklós
Hargita Népe (Csíkszereda)

Szervátiusz Jenő-díj Barabás Évának
November 16-án a budai várban átadták a 2016-os Szervátiusz Jenő-díjakat. A Magyarok Házának Corvin termében lezajlott ünnepi eseményen Barabás Éva marosvásárhelyi festőművész volt az egyik kitüntetett. Az alkotót és munkásságát Bordi Géza művészettörténész, a festőnő egykori művészetis tanárkollégája laudálta. A művésznő alkotásaiból a székház I. emeleti kerengőjében kiállítást nyitottak. A Szervátiusz Alapítvány idei elismerésében részesült Hadnagy Jolán, a farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesület elnöke is, laudációt mondott Lőrincz György székelyudvarhelyi író. Ifj. Tóth György, a Magyar Rádió szerkesztője, Bíró András Zsolt, a Kurultáj rendezője és Báthory Katalin, a Kárpátalja Szövetség alapító főtitkára is átvehette a kitüntetést a díj alapítójától, Szervátiusz Tibor szobrásztól, a nemzet művészétől. Az est háziasszonya Szervátiusz Klára, az alapítvány elnöke volt. Az általa készített fotót közöljük mai mellékletünkben, a felvételen a kiállítását rendező Barabás Éva látható. Mellette a gyergyószárhegyi művésztelepen festett nagy kompozíciója, a Madéfalvi veszedelem ihlette drámai triptichon egy része. A díjátadó rendezvényen közreműködött Juhász Réka népdalénekes és Juhász Dénes népzenész.
Népújság (Marosvásárhely)

Szervátiusz Jenő-díjak 2017
Idén is kiosztja díjait a budapesti Szervátiusz Alapítvány. Az alapítvány elnökétől, Szervátiusz Klárától érkezett információk szerint a díjátadó ünnepségre november 22-én 18 órától kerül sor a budai Hilton Hotel Anjou termében. Az idei kitüntetettek: Berend Iván festőművész (laudálja Feledy Balázs művészeti író), Entz Géza művészettörténész (laudációt Kodolányi Gyula író mond), Bárczi Erika és Hargitay Nagy Zsuzsa népi iparművészek (laudál Igyártó Gabriella, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének elnöke). A díjakat Szervátiusz Tibor szobrászművész, az elismerés alapítója adja át. Háziasszony Szervátiusz Klára. Az esten közreműködik Juhász Réka népdalénekes és Juhász Dénes népzenész. Népújság (Marosvásárhely)