A középkori Kolozsvár bölcsője a ferences kolostor
Értékes leletekben bővelkedő kutatómunka folyik a műemlék területén
Nem csupán műemlékként és egyházi létesítményként játszott fontos szerepet a város életében a ferences kolostor, hanem valahol itt kezdődik a középkori Kolozsvár története is. Lassan évszázados hagyománya van annak a feltételezésnek, amely szerint itt kell keresnünk a város legkorábbi plébániatemplomát – magyarázta lapunknak adott interjújában Lupescu Radu történész. A Sapientia EMTE Természettudományi és Művészeti Kara Jogtudományok és Európai Tanulmányok Tanszékének vezetője is részt vesz abban a kutatómunkában, amelyet a Román Akadémia Régészeti és Művészettörténeti Intézete, valamint az Erdélyi Történeti Múzeum folytat a Ferenc-rendi kolostor műemléképületének területén. A kolostor falkutatását januárban kezdték meg, majd egy hónappal ezelőtt a régészeti ásatásokra is sor került. A kolostor a város egyik legfontosabb gótikus épületének számít, amely kétségtelenül fontosturisztikai célponttá fog válni.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

A város és napjai
Véget ért a III. Kolozsvári Napok rendezvénysorozat, de mintha csak azért, hogy teret nyisson a további, szinte folyamatosan zajló rendezvényeknek. A Főtérnek nem is volt ideje kiürülni, mert berendezkedett a filmfesztivál, tegnaptól pedig ismét elfoglalta a Mátyás szülőháza előtti teret és utcákat a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, immár harmadik alkalommal. Tegyük hozzá: magyar könyvhét, hiszen ez már a kolozsvári magyarság rendezvénye, amelyről érezhetjük azt is, hogy kiegyenlíti valamelyest a nemrég zárult városnapok keltette esetleges hiányérzetünket.
Az idén harmadik „kiadásához” érkezett Kolozsvári Napok rendezvénysorozata lényegesen, szemmel láthatóan fejlődött és gyarapodott, mennyiségileg és minőségileg egyaránt: talán a (jó értelemben vett) vetélkedés szellemében, a városnapok programjai jobban átfogták a belvárost, kiterjedtek a Farkas és a Színház utcára is, hasonlóan a tavalyi és tavalyelőtti Kolozsvári Magyar Napok egyes rendezvényeihez. A nyolc nap alatt több mint száz műsort kínáltak a rendezők – a mérlegeléshez azonban hozzátartozik, hogy ezek közül alig ötről mondható el, hogy kifejezetten a magyar kultúra hirdetője: két alkalommal volt kulináris jellegű magyar rendezvény, közösen a többi nemzeti bemutatóval (japán, angol, spanyol, svéd, koreai, szír, német, orosz, olasz, zsidó stb.), egyszer láthatott a közönség magyar néptáncegyüttest, és kétszer vetítettek magyar filmet. Joggal érezheti a kincses város magyar lakossága, hogy egy általános városnapi rendezvénynek nem csupán kevéske mozzanata, hanem része is kellene hogy legyen az arányaiban igenis jelentős nemzetiség, városteremtő kultúrájával és hagyományaival.
Hiányérzetünket (már akiben volt ilyen) most javában pótolhatjuk az ünnepi könyvhét rendezvényein való részvételünkkel. Kevés idő elteltével pedig (amely alatt a város továbbra sem fog elcsendesedni, hiszen újabb nyári programok következnek, szoros egymásutánban) máris belesétálunk negyedik alkalommal a Kolozsvári Magyar Napokba, ahol és amikor ismét megmutathatjuk kulturális értékeinket, bizonyíthatjuk és igazolhatjuk jelenlétünket. Mert mindezekkel együtt vívhatja ki igazán sikeresen Kolozsvár az európai kulturális főváros címet.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

Romsics Ignác: álhírekre nem lehet építkezni
Nemrég a Kolozsvár Társaságnál tartott előadást – Mérlegen a 20. század címmel – Romsics Ignác történész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Ez alkalommal sikerült villáminterjút készítenünk a neves magyarországi történész professzorral.
– A történelem során a magyar toleráns, befogadó nemzetnek tartotta és tartja ma is magát. Minek köszönhető ez a magatartás, illetve hova vezethetők vissza ennek gyökerei?
– A magyarok befogadó jelleme István király intelmeire vezethető vissza, amelyek között az szerepel, hogy annál értékesebb egy nemzet, minél több idegennek nyújt otthont, mert gyenge az, amelyiknek csak egy nyelve és szokása van. Ez persze nem az akkori Kárpát-medencei szláv, oláh, vlah vagy más lakosságra vonatkozott, hanem az olasz építőmesterekre, a német papokra és lovagokra, akik a kereszténységet meggyökereztették Magyarországon. A későbbiekben is mindig érkeztek Magyarországra, és hívtak be szászokat, más nemzetiségűeket. Hogy ez az állítás mennyire hosszabbítható meg a huszadik századig, ez más kérdés, mert akkor már történtek olyan fejlemények egész Európában, amelyek nem teljesen a befogadó magatartásra utaltak. Régebben befogadott népcsoportokkal szemben elég kegyetlenül lépett fel a német, a magyar, a román állam is, itt a zsidókra vagy a második világháború után a sváb lakosság kitelepítésére gondolok. Ami pedig a napjainkat illeti, nem tudom, hogy Magyarországon az idegen szellemiség most jobban jelen lenne, mint Romániában vagy Lengyelországban, mert én azt nem érzékelem.
– Akadt-e a történelem folyamán hozzánk hasonló példa, amikor nemzetközi megkülönböztetési kampányt indítottak egy nép ellen? Gondolok itt a Brüsszelből jövő folyamatos „megfigyelésre” és „intésekre”, amelyeket sokszor otthonról irányítanak.
– A történelemben azért nincs erre példa, mert Brüsszel új keletű fejlemény, az EU-nak Magyarország 2004 óta tagja. Hogy egy ország hírét mi alapozza meg, mi kelti külföldön, tudatos propaganda vagy ellenpropaganda, ez is bonyolult kérdés. A történelemben voltak idők, amikor Magyarországnak jó híre volt, és máskor rossz. Például az első világháború előtt angol és francia történészek meglehetősen kritikus képet festettek a magyar nemzetiségi politikáról, amit mi talán jobbnak gondoltunk, mint amilyen volt. 1848–49-ben pozitívnak tekinthető külföldi megítélésünk, míg a Horthy-korszakban ellentmondásosnak. Azok az országok, amelyek a revízióban nem voltak érdekeltek, nem figyelték rokonszenvvel a magyar törekvéseket, Németországban és Olaszországban viszont annál inkább. A későbbiekben 1945 után az 1956-os forradalom és szabadságharc váltott ki rokonszenvet a világban. Ha napjainkra gondolunk, ezeket a korábbiakkal azért nehéz párhuzamba állítani, mert ma olyan technikai civilizációban élünk, amely olyan híráramlást tesz lehetővé, mint korábban soha. Magyarországgal kapcsolatban kétségtelenül sok kritikus vélemény hangzott el az elmúlt időszakban különböző amerikai és más nyugati hírcsatornákon. Azt hiszem, ez összefügg a magyar politika egyes lépéseivel.
– Vagyis manapság a hírek és az álhírek egyformán gyorsan terjednek?
– Igen, ez teljesen igaz. Tőlem is kérdeztek külföldön olyant, ami elképesztett, és tudom, hogy nem provokáló céllal kérdezték, hanem őszinte tájékozódásból: igaz-e, hogy Magyarországon utcai harcok vannak, és hogy verik a zsidókat? Természetesen tagadtam, hiszen nem igaz, létezik viszont antiszemitizmus, úgy ahogyan más országokban is. Sok hír torzítottan, fölnagyítva jelenik meg.
– Mi várható ezen a téren?
– Az Európai Unió tagja vagyunk, tehát ha nagyon feszítjük a húrt, és nagymértékben teszünk olyan lépéseket, amelyek nem felelnek meg egyesek elvárásainak, akkor elképzelhető, hogy még többször fognak rólunk még több rossz hírt kelteni.
ÖRDÖG IMRE BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

Politikai pojáca
Magyarországon nem hivatalosan ugyan, de már választási kampány zajlik. A felmérések azt mutatják: továbbra is a Fidesz a legnépszerűbb, egyes elemzők szerint sokat segít a magyar kormánypártnak, hogy az ellenzék képtelennek látszik a közös fellépésre. A Medián közvéleménykutatása szerint az MSZP 23, az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért választási szövetség 10 százalékon áll a biztos szavazók között. A megkérdezettek 35 százaléka Bajnai Gordont megfelelőbbnek tartja az ellenzék vezetésére, Mesterházy Attila 30 százalékot kapott. A Tárki szerint az MSZP támogatottsága a pártválasztóknál 22 százalék, az Együtt-PM pedig 10 százalékon áll.
A 2010-es nagyarányú választási kudarc után szétesett baloldalon javában tartanak az egyeztetések, a Mesterházy Attila vezette MSZP-nek és a Bajnai Gordon neve által fémjelzett Együtt-PM szövetségnek ezután kell megállapodnia a közös jelöltekről, listáról, stratégiáról és a miniszterelnök-jelölt személyéről. Elhangzott: alapvető különbségek nincsenek a két párt elképzelései között, így gyors megállapodásra számítanak. Elmondták azt is: mindkét fél elképzelhetőnek tartja, hogy a másik párt vezetője álljon az ellenzéki szövetség közös listájának élén. (Harmadik személy tehát nem jöhet számításba…) Ami pedig a volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció pártjával való esetleges együttműködést illeti, a szombati egyeztetések utáni sajtóértekezleten kitérő választ adtak. Valami ilyesmit: voltak fontosabb kérdések is, amiben egyeztetni kellett, a Gyurcsány-dolog harmadrendű probléma. Amiből akár azt is érthetnénk: a megújulást hirdető baloldal szeretné végleg maga mögött hagyni a Gyurcsány-korszakot (is).
Ez a sértett mellőzöttség érződik ki abból a klónozott őszödi beszédből is, ami június 16-án hangzott el Budapesten, immár nem intimnek vélt pártvezetői berkekben, hanem utcai nyilvánosság előtt, Nagy Imre egykori házánál, az 1956-os magyar forradalom főhőse kivégzésének évfordulója alkalmából. Szerzője ugyanaz az eredetieskedő, saját politikai sírját változatlan buzgalommal ásó Gyurcsány Ferenc volt, aki nyolc évvel ezelőtt miniszterelnökként hatalmi apparátusa tartós hazudozásaival kérkedett, és húszmillió románnal riogatta az anyaország kenyérkeresőit, miközben a kettős állampolgárság ellen kampányolt.
„A tömeg, amely mohón és falánkan jól akar lakni ennivalóval, olcsó és gyors keresettel, technikai kényelemmel, műveltségpótló szórakozással és ismeretekkel, igénytelen lesz erkölcsi és szellemi magatartásában. Ennek az igénytelenségnek természetes következménye a pökhendi és szemérmetlen ököljog, társadalmi, kulturális és világnézeti vitákban.” Márai Sándor 1942-ben leírt sorai tökéletesen találnak a mai Gyurcsányra, aki cinizmussal társított állandó vagdalkozásában egykori elhíresült beszédét most is „korszakalkotónak” minősíti. A „második öszödije” minden eddiginél sértőbb, vehemensebb. A legfőbb politikai ellenfelének tartott Orbán Viktorról többek közt azt állította, hogy az „hatalma érdekében az ócska, ósdi keresztény, konzervatív középosztály összes eszmei zagyvasága és önzése által fordított utat járja, lopja a szabadságot.” A DK vezére saját magát múlta felül, amikor gyalázkodásában kijelentette: „az egyházak számára Orbán kolléga hátsó fele a fontos”.
Akármennyire is választási kampány dúl odaát, az efféle tömegsértegetés még akkor sem hagyható visszhang nélkül, ha klinikai esetről van szó. Ennek a vehemenciának a magyarázata: Gyurcsány ázsiója annyira leromlott, hogy a választási kampány komolyra fordultával már senki sem akarja magát kompromittálni vele, kimaradt a baloldali erők miniszterelnök-jelölti trónjáért folytatott harcból. És minél inkább iparkodik nyilvános szereplésekkel, annál mélyebbre süllyed. Arra viszont talán alkalmas, hogy a (nagyon) piszkos munkát elvégezze.
Ördög I. Béla
Szabadság (Kolozsvár)

Egy „keresztelő” margójára
A Kolozs Megyei Tanács hétfői ülésén a vártnál nagyobb vihart kavart a felújítás alatt álló szamosfalvi repülőtér új nevének megválasztása a jelenlegi hivatalos Kolozsvár-Napoca Nemzetközi Repülőtér helyett.
A vita Vákár István, a megyei tanács alelnökének felszólalását követően robbant ki, aki logikus érvelés kíséretében a Mathias Rex nevet javasolta. Elmondta, először Hermann Oberth-re gondolt, a nagyszebeni születésű híres fizikus és űrkutatóra, és aki a kolozsvári egyetemen is tanult, itt mellszobor őrzi emlékét, de a második világháború idején a V-2-es rakétaprogramban való részvétele miatt a helyi zsidó közösség ellenkezést mutatott iránta. Corvin Mátyás viszont tagadhatatlanul kolozsvári születésű, művészetpártoló híre európai szintű, a legnagyobb magyar királyt részben magukénak valhatják a románok, a csehek és az osztrákok is, minden szempontból méltó lehetne arra, hogy a kolozsvári nemzetközi reptér névadója legyen.
Több sem kellett az USL-s megyei képviselőknek, akik az Avram Iancu név mellett kardoskodtak. Azzal vádolták azokat, akik a nemzetiségi jellegű viták elkerülése érdekében inkább mellőzték volna a repülőtér nevesítését, hogy vannak jó és rossz románok, akik tudják, illetve nem tudják, hogy a nagy történelmi pillanatokban bölcs döntéseket kell hozni. A „rossz román” megjegyzésre felfortyant a PDL-s ellenzék, hosszú percekig tartott az adok-kapok. Vákár Istvánnak arra a kijelentésére, hogy ha az Avram Iancu név marad, akkor legalább az mindenkit a kisebbségi sors megpróbáltatásaira emlékeztethet, azonnal érkezett egy kioktató replika: a románok Erdélyben sosem voltak kisebbségben. A közismerten legszélsőségesebb USL-s tanácsos, Dan Canta követelte, hogy nyílt szavazással döntsenek a Vákár-féle indítványról, mármint a Mathias Rex névről, és annak eredményét széles körben propagálják, hadd tudja meg a világ, ki a jó román, és ki nem. Ötletét elfogadták, Vákár István javaslatát tizennégyen támogatták, hárman tartózkodtak, és tizennyolcan mondtak nemet.
Avram Iancu kontra Mátyás király? Ez még mindig kérdés Kolozsváron? Vagy ismét a nacionalista érzelmek felkorbácsolására alapozó pártérdekek kerekedtek felül? A vita még nem dőlt el, a végleges határozathoz hiányzik a prefektúra és a városi önkormányzat rábólintása.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

Aprópénzre váltott alapjog
A marosvásárhelyi Lakó Péterfi Tünde neve október 3-án egycsapásra (el)ismertté vált határon innen és túl, amikor megtörtént vele az a bizonyos eset: a rendőrség azért büntette meg, mert városa egyik zöldségpiacán az árusoknak kétnyelvű árcédulákat osztogatott, amihez előzetesen nem kért engedélyt.
A buzgó hatóság 1500 lejes bírságot szabott ki, aminek felét kell kifizetni akkor, ha a jegyzőkönyv kézbesítésétől nem telik el negyvennyolc óra. A talpraesett hölgy megszívlelte egyik ismerősének ötletét, és jelképes tüntetésként gyűjtést hirdetett meg azért, hogy a hétszázötven lejt egybanisokban fizethesse ki. A vártnál jóval nagyobb visszhang azonnal széles tömegeket mozgatott meg: Erdély-szerte, így Kolozsváron is, a magyarok ipari mennyiségű aprópénzt adakoztak össze, hogy szolidaritásukat fejezzék ki egy közös ügyben. Több mázsányi egy-, öt- és tízbanis lett a civil összefogás eredménye. A furfangos szervezők bevallása szerint azért kerültek egybanisnál nagyobb érmék is a zsákokba, hogy a hatóság ne számolhasson kilogramokban, hanem kényszerüljön egyenként átvenni valamennyi darabot.
Végre történt valami, ami összehozta ezt a pártérdekektől és helyi egyéni érvényesülési szándékoktól felaprózott közösséget. Normális körülmények között anyanyelvünk használatának olyan alapjogként kellene szerepelnie mindennapjainkban, mint a légzésnek. Még a mai Romániában is, ahol a közigazgatási törvény szerint a települések lakosságának húsz százalékát meghaladó magyarság élhet ezzel a jogával. Marosvásárhelyen pedig a mi arányunk negyvenöt százalék. De azt is tudjuk, hogy ebben az országban mást jelent a leírt törvény, és mást a valóság. Amihez gyakran adódik hozzá még a félelemből, tunyaságból, rossz szokásból eredő nemtörődömségünk.
Ne felejtsük el, hogy az 1990-ben szintén Marosvásárhelyen került sor arra a pogromra, amelyhez egy, a mostani piaci ügyhöz hasonlóan bagatell kétnyelvű gyógyszertári cégtábla szolgáltatott ürügyet. Azóta két évtized telt, és immár törvény szavatolja a kétnyelvű feliratokhoz való jogot. Úgy tűnik azonban, hogy a törvény életbeléptetéséhez, a jogaink érvényesítéséhez szükséges a mentalitásváltáshoz ez az idő nem volt elég, sem a románok körében, sem a magyarok öntudatában.
Lakó Péterfi Tünde megmozgatta az erdélyi magyarságot. Kiderült, hogy milyen sokan érzünk, gondolkodunk hozzá hasonlóan, csak esetleg a civil kurázsi hiányzik belőlünk, vagy a tájékozatlanság, tunyaság az oka passzivitásunknak? Pedig nem aprópénzre megy a játék…
Reméljük ugyanakkor, hogy ez az eset kissé megszeppentette azokat is, akik eddig az ilyen apró hétköznapi ügyek szintjén is természetesnek vették, hogy bennünket a szőnyeg alá söpörjenek.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

Kitaposott úton halad az EMKE
Széman Péter lett az egyesület elnöke
Rendkívüli közgyűlést tartott szombaton délelőtt a Protestáns Teológiai Intézetben az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). Mint ismeretes, Dáné Tibor Kálmán eddigi elnök a nyáron a Művelődés folyóirat főszerkesztőjévé vált, ezért elnökválasztásra került sor.
A rendezvény első szónoka Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára volt, aki a két intézmény közötti közös célkitűzéseket, a jó partnerségi viszonyt, az eredményes együttműködés folytatásába vetett reményét fejezte ki. Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusát Bélafi Annamária képviselte, aki Magdó János főkonzul üdvözletét tolmácsolta.
Dáné Tibor Kálmán visszatekintett öt éves elnökségére, amelyet tizenöt éves EMKE-tagság előzött meg. Mint elmondta, a jövőben szeretné, ha a Művelődés közelebb kapcsolatba kerülne az egyesülettel, és ebben számít a tagság közreműködésére. Ő annak idején konszolidált EMKE-t vett át az elődöktől, és ugyanolyan működőképesen adja át az őt követőnek. Kötő József főtanácsos a civil önszerveződés eredményeire hívta fel a figyelmet: évek óta jól működik a Györkös-Mányi Albert Emlékház, valamint a Szabédi-ház, és néhány hónapja közadakozást hírdettek meg Sütő András pusztakamarási szülőházának megmentésére. A pénz nagyrészt összejött, a 7 ezer eurós adás-vételi szerződést várhatóan október utolsó napján alá is tudják írni.
A közgyűlés a tisztséget eddig ideiglenesen megfelelően ellátó Széman Pétert választotta meg elnöknek. Két megüresedett elnökségi posztra Muzsnay Árpádot (partiumi regiófelelősként) és Guttman Emesét helyezték. Az alapszabályzat is módosult: nagyobb támogatást kap az EMKE-n belül egyelőre nem jogi személyként létrehozott Közép-Erdélyi Művelődési Intézet.
Ördög I. Béla
Szabadság

Nem csak „székely-ügy”
Senki se tápláljon hiú reményeket, miszerint a vasárnap lezajlott Székelyek Nagy Menetelésétől hirtelenjében meghatódik a bukaresti hatalom, és száznyolcvan fokos fordulat következik be a román kisebbségpolitikában. Az viszont bízvást feltételezhető, hogy a nagyvilágban igenis feltűnést keltett a tiltakozás, és hogy mindennek előbb-utóbb pozitív következményei lehetnek.
Több mint két évtizeddel ezelőtt egy román értelmiségitől hallotta a Bálványosi Nyári Szabadegyetem akkor még fűben és bizonytalanságban ülő hallgatóság: „Ne higgyétek, hogy majd valakik Bukarestből megkérdezik tőletek, véletlenül nincs-e szükségetek autonómiára. Az életben mindenért meg kell harcolni, magától semmi sem hull az öletekbe.” Azóta sokszorosan bebizonyosodott, mennyire igaza volt. A mindenkori román hatalom, amelyet általában a balkáni „smekerkedés”, kapkodás és a pillanatnyi politikai széljáráshoz való igazodás jellemez, amikor magyar ügyről van szó, példátlanul következetesen, és összehangoltan ügyködik a történelemhamisítás, az etnikai beolvasztás, a kisebbségi lét ellehetetlenítése érdekében.
A vasárnapi székelyföldi tömegrendezvény sok mindent bebizonyított. Egyrészt azt, hogy a részünkről annyira óhajtott pártközi összefogás megvalósítható. Másrészt pedig, hogy román részről igenis létezik megértés, támogatás, rokonszenv követeléseinket illetően, ezt tapasztalhattuk a vasárnap Háromszéken keresztülhajtó „egyszerű” autósok részéről, jóllehet az ellenkezőjére is akadt bőven példa. A román sajtó – tisztelet a kevés kivételnek – ezúttal sem hazudtolta meg magát: rég bevált stílusban próbálta az eseményt kikezdeni, jobb esetben bagatellizálni.
Dicséretesnek bizonyult a helyszín megválasztása is. Jókai Mór szavai jutnak eszembe, aki „a világ legszebb vidékének” nevezte, amikor feleségével, Laborfalvi Róza színművésznővel ott járt. Alföldre emlékeztető síkság, az országutak mentén jegenyesorokkal, háttérben pedig a Keleti-Kárpátok fenséges kékes-zöldes vonulata, áradozott az író. Csodálatos tündérkertje, mondhatnánk, az otthonukhoz, szülőföldjükhöz ragaszkodó székelyeknek, akik itt akarnak élhető jövőt teremteni – nem megtűrt kisebbségként, hanem saját sorsukról rendelkező egyenlő partnerként, társnemzetként.
Bár a Székelyek Nagy Menetelésére háromszéki utakon került sor, ez nem csak „székely ügy”, hanem az egész erdélyi, Kárpát-medencei magyarság ügye. Szükség lesz folytatására, mindaddig biztosan, amíg azok is csatlakoznak, felzárkóznak valamilyen formában, akik nem tudnak, vagy még nem merik ilyen módon akaratukat kinyilvánítani.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

.
FOTÓRIPORT - Digitalizált népi fotódokumentumok
Az Erdélyi Népművészeti Múzeum Hunyadi/Șt. cel Mare tér 5. szám alatti galériájában ma nyitották meg azt a kiállítást, amely az intézmény fotótékája digitalizálásának befejezése alkalmából került a közönség elé. A huszadik század első feléből származó, korabeli dokumentumoknak számító felvételeket mentettek meg ily módon az enyészettől, amelyeket honlapra fognak feltölteni, és amelyek az országos, illetve európai műértékincs-adatbázis kutatását fogják szolgálni.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

Békés, tudományos hőstettek
A Magyar Tudományos Akadémia 1997 óta minden november 3-án megemlékezik arról az addig példátlan, úttörő, békés hőstettről, amelynek révén 1825-ben gróf Széchenyi István birtokainak egy évi jövedelmét felajánlotta a Magyar Tudós Társaság megalapítására. Országgyűlési határozattal 2003 óta ez a nap hivatalos ünnep.
A nagy előd gesztusa úttörőnek bizonyult: hasonlóképpen alakulhatott meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület 1859. november 23–26-án, amikor az Erdély Széchenyijének nevezett gróf Mikó Imre kolozsvári kertjét és kerti házát bocsátotta a közös ügy rendelkezésére. Az akkor elfogadott alapszabályzat hármas célt fogalmazott meg: a múzeum felállítását és fenntartását, a múzeumi anyag tudományos feldolgozását, a tudomány és kultúra magyar nyelven való művelését és terjesztését.
Napjainkban az EME külön figyelmet fektet a hazai és anyaországi tudományos műhelyek részvételére és közös gondolkodására az egyetemes magyar tudományosság fejlesztéséről, továbbviteléről. Ilyen fórumnak számít a Magyar Tudomány Napja Erdélyben című rendezvény, amelyet 2002 óta mindig az Erdélyi Múzeum-Egyesület születésnapján, vagy a hozzá legközelebb eső napokon tartanak meg. Egyik fő célja e rendezvénynek, hogy az erdélyi magyar tudományosság fóruma legyen, de tükrözze a hazai eredmények s gondok mellett az összmagyar és nemzetközi tudományművelés irányait, lehetőség szerint a kiemelkedőbb megvalósításait.
Széchenyi István és gr. Mikó Imre tettei bizonyítják, hogy nagylelkű egyéni áldozatokkal mennyire jelentős, tartós, közügyet szolgáló eredményeket lehet elérni. Sajnos, megváltozott mai világunkban ez az életszemlélet már meglehetősen fehér hollónak számít, hol vannak a kultúrára, tudományra önzetlenül áldozó, a kultúra és tudomány szerepét nagyra értékelő támogatók? Pedig helyük – és becsületük – lenne a Mikó Imre-féle mecénásoknak manapság is.
A tudomány – az erdélyi magyar tudomány különösképpen – a következetesen alulfinanszírozott területek közé tartozik. Valamennyi 1989 utáni kormány mostohagyerekként kezelte és kezeli a tudományos kutatást, amelynek feltételei távolról sem adottak a szerény költségvetés mellett. Az erdélyi magyar tudományos intézetek nemhogy támogatást alig remélhetnek, de még saját vagyonuk, például a kommunisták által elkobzott EME-vagyon fölött sem rendelkezhetnek. Ezek továbbra is különböző egyetemi, múzeumi, levéltári vagy könyvtári tulajdonban találhatók, visszaszolgáltatásukra halvány a remény.
„A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma” – mondta egykor Széchenyi István. Az erdélyi magyar közösség számára hatványozottan igaz ez: igazi hatalmunk teljesítményeinkben, tudásunkban, az európai színvonalhoz való felzárkózási képességünkben rejlik.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

Kalákaszellem
Bizonyára sokan felkapják a fejüket, amikor Apáczai Csere Jánosnak, Brassai Sámuelnek, Bölöni Farkas Sándornak, Orbán Balázsnak, Kővári Lászlónak, gróf Mikó Imrének, Wesselényi Miklósnak vagy Kós Károlynak az erdélyi gazdasági gondolkodásban betöltött szerepéről hallanak
Pedig ezek az érdemek túlhaladták régiónk határait, elegendő, ha csak a polihisztor Brassaira gondolunk, akinek ilyen vonatkozású könyvét a mai Harvard Egyetem négy nyelven adta ki. A későbbi utódok közül idesorolható Berde Áron, Erdély első közgazdászprofesszora, Debreczeni Márton, a helyi bányászat „guruja”, Rajka Péter, az erdélyi gépgyártás úttörője és társaik: Gyárfás Elemér, Kovrig Béla, Oberding József György, Nagy Miklós, Imreh István, Szász Pál, Gávai Gaál Jenő, Barabás Endre, Vencel József stb.
ÖRDÖG I. BÉLA. Szabadság (Kolozsvár)

Ferdetükör
Tolvajt kiált a tolvaj. Valahogy így tömöríthető annak az ismertetőnek a tartalma, amely a Capital legfrissebb számában jelent meg a nem csak politikailag, hanem gazdaságilag is „esélytelen” székelyföldi autonómiáról. Mint minden román nyelvű médiatermék, a Capital is következetesen – és célzatosan – egyenlőségjelet használ az autonómia és a szeparatizmus fogalmak között.
A különben tekintélyes gazdasági hetilap szigorúan a számok tükrében vizsgálja Hargita, Kovászna és a fél Maros megye gazdasági teljesítményét, amikor megállapítja, hogy ha sikerül is kivívni a sokat hangoztatott autonómiát, ez a döntő többségükben magyarok által lakta régió nem képes megállni a saját lábán.
ÖRDÖG I. BÉLA, Szabadság (Kolozsvár)

Rendhagyó korzózás Kolozsváron a Korzó Egyesülettel
Egyedi történetei révén ismertetnék meg a várost a művészettörténészek
Három fiatal (Imecs-Magdó Eszter, Veress Boglárka és Gál Zsófia) azzal a céllal alapította meg idén a Korzó Egyesületet, hogy kulturális örökségünk értékeit feldolgozza és bemutassa, továbbá innovatív és interaktív módszereken alapuló programok szervezésével a legszélesebb közönség számára is elérhetővé tegye azokat.
Munkatársuk még Barazsuly Viktória, Cristina Pandrea és Újvári Dorottya, akik művészettörténész minőségükben tematikus sétákat tartanak az érdeklődőknek, hogy városunk olyan részleteit fedeztessék fel velük, amelyekre sietős életmódjukban nincs alkalmuk. Ezek a korzózások nem a száraz adatközlésben merülnek ki: olyan háttérinformációkkal, szórakoztató vagy rendkívüli történetekkel színezik, amelyeket kutatómunkával „bányásztak elő” a múlt rejtekéből. Szakmai tanácsadójuk Fodor János és Zágoni Bálint volt. Tegnap első sajtótájékoztatójukat tartották meg, elvezetve a sajtósokat egykori híres filmszínházakhoz.
ÖRDÖG I. BÉLA 
Szabadság (Kolozsvár)

Füles
Mire ezek a sorok megjelennek, elképzelhető, hogy „valakik” mindezt már rég titkon kielemezték, feletteseiknek címzett jelentésükbe belefoglalták.
 Ez most nem paranoia, az efféle eljárásokhoz (ismét) hozzá kell szoknunk, a megfigyelés-lehallgatás egyre inkább legitimmé válik, hamarosan, ha nem vigyázunk, törvény fogja szentesíteni.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

Virtuális kolozsvári sétafilmet készít a KLMT
Essig Klára kolozsvári műemlékekről készült akvarellkiállításával nyitották meg szombaton a magyar főkonzulátus rendezvénytermében a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) tisztújító közgyűlését.
Beszámolójában Gaal György régi-új elnök vázolta a KLMT-nek a szűkös költségvetés dacára is szerteágazó tavalyi tevékenységét. Tiszteletbeli taggá választották Starmüller Gézát. Az eseményt Fodor Tamás konzul vezette be, emlékeztetve: hagyományosan a termet nem csak hivatali célokra, hanem kulturális inkubátorként is igyekeznek használni. A KLMT tervei között sorolták egy virtuális kolozsvári sétát bemutató film elkészítését, a műemlékvédelem szolgálását konkrét tájékoztatással, de az ifjúsági munkát sem hanyagolnák el: fotópályázat, versenyek mellett folytatják a műemlék-kedveltető bemutatókat diákoknak.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

Kalotaszegi terepszemlén önkormányzatoknál, vállalkozóknál
Korsós Tamás konzul lehetséges befektetésekről, üzleti lehetőségekről tájékozódott
A Kolozsvári Magyar Főkonzulátus Külgazdasági Irodájának képviseletében, Korsós Tamás konzul öt kalotaszegi települést keresett fel szerdán azzal a szándékkal, hogy közvetlen módon tájékozódjék az ottani kis- és középvállalatok mindennapjairól, továbbá arról, hogy az anyaország miként támogathatná a lakosság vállalkozó kedvét és lehetőségeit. A diplomatát Magyarvistára, Magyarkapusra, Magyarkiskapusra, Kalotaszentkirályra és Kiskalotára a Szabadság munkatársa is elkísérte.
Kőbe faragott jövő
Az első állomás Magyarvista. A település bejáratánál található a kőfaragásáról, kőszobrászatáról, kőrestaurálásáról híres Levente Companie Kft., amely ügyfelei számára az áru házhoz szállításáról és karbantartásáról is gondoskodik. A vistai hagyományos kőfaragást több mint két évszázada olasz mesterek honosították meg, de a tehetséges helybeli lakosság hamar megtanulta, sőt „le is körözte” oktatóit. Az innen származó természetes kő annak idején beépült a budapesti és a bukaresti parlament épületébe is. A vistai vállalat Andrásháza és Magyargorbó községek területén működő kőbányák termését dolgozza fel. Hamarosan új bemutatótermüket avatják fel az országút szomszédságában, ami később a forgalom további növekedésével kecsegtet. Broaina Gheorghe-Lucian polgármester a település bejáratánál fogad. A tulajdonos és ügyvezető Barta Levente távollétében Barta István üzemvezető kalauzolja el a látogatókat a telepen. A cég harminc embernek ad munkát, automata gépekkel szabdalják nagy pontossággal a kőlapokat a csarnokban. A megmunkálás további szakszerű kezelést igényel. Mindent a megrendelő tetszése szerint kell alakítani, gyakran egyedi megrendelésűek a termékek: ablak- és ajtókeretek, díszítőelemek, kőpad és kőasztal, stb. A levegőben elkerülhetetlenül száll a kőpor, pedig a tömböket és lapokat vágó fűrészlemezekre vízsugár ömlik működésük közben. Beszélgetés közben felmerül, hogy volt-e olyan rövidebb-hosszabb időszak, amikor megrendelés hiánya miatt szüneteltetni kellett a munkát a műhelyben. Soha – hangzik az üzemvezető megnyugtató válasza, aki azt is elmondja, hogy ügyfeleik legnagyobb része hazai, csak ritkán kerül magyarországi is. A gépeik korszerűek, csak a marófejeket kell gyakran cserélni. Télen ebben a csarnokban nincs túl meleg, mert a sarokban levő fémkályha az egyedüli hőforrás. Embereik mégis elégedettek a feltételekkel. A szakmát pedig nem tanítják, mindenki lopja valakitől a tudást – világosít fel az üzemvezető. Az anyaországban mindenképpen megérdemelne nagyobb népszerűsítést a cég.
Fontos az infrastruktúra állapota
Magyarkapus alpolgármestere, Rácz Zoltán vázolja a község helyzetét: az infrastruktúra terén rendben a víz- és csatornahálózat, az iskolaudvar és a sportpályák beruházásai ötven százalékban valósultak meg. Az etnográfiai hanyatlás érződik a magyar és a román lakosság soraiban egyaránt, mind a kilenc idetartozó faluban. Az okok között a legfontosabb az elvándorlás, Kolozsvárra vagy külföldre. De a szórványközpontú iskola még működik. A községközpont földrajzi fekvésénél fogva elérhető közelségű a vasút, a repülőtér és itt halad át a nemzetközi országút, de az autópálya is kis távolságra fog elhaladni. A kolozsvárinál kedvezőbb adózási feltételeknek köszönhetően, egy svájci tőkéjű építőipari cég és egy osztrák állványokat bérlő vállalat vetette meg a lábát Magyarkapuson. Két helyi cég is gyökeret eresztett, és egy harmadik, üvegházi mezőgazdálkodás létesítése most van folyamatban. Az emberek többsége ács- és kőművesmunkákat űz. Az alpolgármester szerint a községben a magyar pártok között jó a viszony, a lakosság 33%-át képviselik, és remény van a 2016-os összefogásukra is.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

Öngól
Nincs új a Nap alatt: nem ez az első eset, és feltehetőleg nem is az utolsó, hogy Mátyás király lovas szobrát szülővárosában vandál támadás éri. Jelenleg a nyomozás még tart, de sajnos nem alaptalan az a feltételezés, miszerint a sovinizmus, a magyarellenesség volt a motorja ennek az akciónak, s hogy az „ismeretlen tettesek” azok köréből valók, akikben ellenérzéseket vált ki minden, ami a magyar gyökerekre, kultúrára utal ezen a vidéken.
Most a tettes-tettesek nagy taktikai hibát követtek, a sajnálatos esetre az Európa Ifjúsági Főváros legfontosabb rendezvényének, az Untold Fesztiválnak az előestéjén történt. A szerzők akarva-akaratlan arra hívták fel a „multikulturális” Kolozsvárra bolondított turisták, zömében fiatalok figyelmét, hogy látszat-toleranciáról szól az egész … már amikor épp adnak a látszatra. Talán ez a barbár cselekedet is másként csapódott volna le a közvéleményben – a magyar közvéleményben mindenképpen –, ha ezt a vandalizmust nem a többnyelvű táblák kihelyezésének meddő vitája előzte volna meg, amely jó fokmérője volt az egymás kölcsönös tiszteletének ebben a városban. Dicséretére legyen mondva, a helyi román sajtó korrekt módon, egyhangúan elítélte a műemlék-gyalázást.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

Hiányos „kirakatrendezés”
Küszöbünkön az VI. Kolozsvári Magyar Napok nagyszabású rendezvénysorozata, és ilyenkor különösen feltűnő, ha a város kincses jelzőjére (és természetesen a magyarságra) nézve nem éppen rokonszenves megnyilvánulásokkal találkozik a közeli és távoli tájakról érkező vendégsereg (a kolozsváriak – látszólag – már megszokták a zavaró tényezőket, de beletörődni ők sem képesek).
Olyan jelenségekről van szó, amelyekért (ezúttal nem a néhány napja a Mátyás-szobrot valamint a Szent Mihály-templomot meggyalázók kategóriájába tartozó, javíthatatlanul rongáló, netán sovén elemek, hanem) a hatóságok a felelősek
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

Magyarnapokon túl
Korai még részletes leltárt készíteni a hét végén lezárult 6. Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatról, egy azonban biztos: teljesítette legfontosabb küldetését, azt üzenve a világnak, hogy a kincses városban jó magyarként élni.
Ez derült ki a közel ötszáz eseményből, amellyel minden korosztályhoz, minden társadalmi réteghez, és minden nemzetiséghez kívántak szólni, felmutatva azokat az értékeket és megoldásra váró kérdéseket, amelyek minket érintenek ebben a mai, egyre bonyolultabbá váló, sok irányba elferdülni tetsző világban.
A Farkas utcai forgatag ízelítőt adott mindenkinek sajátos kézművességünk, gasztronómiánk, zenénk, táncunk, „párbeszéd-készségünk” világából. A Főtéren az idén is hozzájuthattunk a megszentelt Magyarok Kenyeréhez, ami Kárpát-medencei kenyérré terebélyesedett. Ritka pillanat látni egy asztalhoz ülni a három romániai magyar párt megyei képviselőit, amint a sokak által szükségesnek ítélt politikai együttműködést latolgatták. A pályakezdő fiatal vállalkozók európai uniós pályázási lehetőségeinek bemutatása, vagy Horthy Miklós történelmi emlékezetének tárgyilagos megismertetése sokak számára hasznos újdonságként hatott.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsvár díszpolgára lesz az önfeláldozó gyógyító
Magatehetetlen öregek orvosa, mosollyal és végállomással
Ha az altruizmust és a szívvel-lélekkel dolgozó embertípust szeretnénk megmintázni, nyugodtan forduljunk dr. Szentágotai T. Lóránthoz, aki huszonegy éve a Szamosfalván működő Proiect Theodora Jótékonysági Társaság elnöke és a Theodora Ház Idősek Otthonának vezetője, orvosa, mindenese.
Olyan korszerűen berendezett intézményt irányít, amely nem kórház és nem siralomház, mégis sajátos formában emlékeztet ezekre. Nagyon sok testi-lelki betegségben megrokkant idősnek nyújtott és nyújt szállást, orvosi ellátást, emberséges viselkedést. Rajta is maradt a ritkaságszámba menő, de kimondottan közhálát tükröző titulus, ami ügyfeleitől ered: ő az öregek és szegények orvosa. A Kolozsvári Városi Tanács idén január 11-én hozott határozatot arról, hogy eddigi rendkívüli munkássága elismeréseként díszpolgári címet adományoz neki. Az ünnepélyes átadásra hamarosan sor kerül – ha az orvost éppen nem szólítja el valamilyen sürgősségi eset.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

Új épületszárny a mérai Mamácska Otthonban, időseknek
Reményteljes mentalitásváltást sejtet a széleskörű összefogás
Hivatalosan felavatták április 26-án a Diakonia Keresztyén Alapítvány kolozsvári Jó Testvér Gondozóotthon mérai fiókja, azaz a Mamácska Otthon új szárnyát. A beruházás magatehetetlen, egyedül élő vagy családjaik által már nem gondozható idős embernek nyújt lehetőséget létfontosságú orvosi, de egyben lelki ellátásra, arra, hogy valahol otthon érezhessék magukat. Az új épületrész – a régiben 14 éve nagyon nehéz anyagi helyzetű családokból származó és egészségügyi károsodásban szenvedő kiskorúakat támogatnak nappali foglalkozásokkal – széleskörű társadalmi összefogással és külföldi segítséggel valósulhatott meg; kiemelendő az alapítványnak első ízben nyújtott román állami támogatás. Ebből az alkalomból a falu művelődési házában megtartották az Adjunk életet a napoknak és napokat az életnek – kezdeményezés a palliatív ellátásért elnevezésű szociális–egészségügyi, 2015-ben indított projekt zárókonferenciáját.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

Sikerélményre szükség van a szakmában és magánéletben egyaránt
Interjú Kereszturi Zsolttal, az OTP Bank Románia Kolozsvári, főtéri fiókjának vezetőjével
Kereszturi Zsolt tizenhárom éve fejezte be az alapképzést a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Karán, és nyolc éve vezeti az OTP Bank Románia Kolozsvári főtéri fiókját. Sokat tanult az üzleti élet szigorú írott és íratlan szabályaiból, követelményeiből. Az alábbi interjúban tapasztalatairól vall.
– Kérem, vázolja röviden eddigi életpályáját. Mennyi idő alatt jutott el az OTP Bank Románia fiókigazgatói tisztségébe?
– 2003-ban végeztem az egyetemi alapképzést a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karán. Már diákkoromban elkezdtem dolgozni, kezdetben életbiztosítási ügynökként az egyik piacvezető cégnél. Ez az állás jelentette számomra az alapokat, itt szereztem értékesítési tapasztalatot, ügyfelekkel való kapcsolatokat és vonzalmat a pénzügyi szektor irányába. 2005 áprilisában pont a Szabadság napilapban olvastam, hogy az OTP Bank belépett a romániai piacra, felvásárolva egy kisebb kereskedelmi bankot. Megjelent egy álláshirdetés, vállalati kapcsolattartót kerestek, s feltétel volt a magyar nyelvtudás meg az értékesítési tapasztalat. Jelentkeztem a hirdetésre, és felvettek. Három évig dolgoztam ebben a pozícióban. Vállalati ügyfelekkel tartottam a kapcsolatot, feladataim közé tartozott az ügyfélakvizíció, pénzügyi elemzés és hitelnyújtás, a meglévő portfólió adminisztrálása. 2008 januárjában, mikor megüresedett a fiókvezetői szék a kirendeltségben, ahol dolgoztam, én is megpályáztam a pozíciót, sikerrel. Azóta az OTP Bank Románia Kolozsvári főtéri fiókját vezetem.
– Mikor érezte, hogy már nem elegendő az, amit másoktól tanult, hanem abból is meríteni kell a hétköznapok során, amit a saját bőrén tapasztalt?
– Igazából állandóan így érzem, szerintem az ember legtöbbet a saját bőrén tanul, a tapasztalataiból és sajnos a hibáiból is. Szerencsére az egyetemen, majd később a munkahelyeimen is minőségi képzésben volt részem, mindkét cég sokat fektetett az alkalmazottak képzésébe. De nagyon fontos, hogy az elméleti képzést hogyan ülteted gyakorlatba, hogyan alkalmazod a saját élethelyzeteidben, a konkrét mindennapi feladatokban, másképpen az információ és a tudás elvész. A tapasztalatot pedig semmi sem írja felül. Az elején nehéz volt ellátni a fiókvezetői feladatokat, mert komplex és nagy felelősséget igénylő pozíció. El kellett telnie pár évnek, ameddig kényelmesen éreztem magam, a szó pozitív értelmében. Rengeteg olyan helyzet, probléma adódik, amelyre nincs bevett gyakorlat, módszertan, tehát csakis a személyes tapasztalatodon múlik, hogyan sikerül megoldani.
– A mai hazai pályakezdők könnyebb vagy nehezebb helyzetben vannak, mint ezelőtt tíz, húsz évvel?
– Összehasonlíthatatlanul jobb helyzetben vannak szerintem, mint az én generációm volt, vagy az előttünk levőké. Először is jobb képzésben részesülnek az egyetemeken, lehetőségük van reális szakmai gyakorlatokra különböző vállalatoknál. Az egyetem elvégzése közben s mellett rengeteg plusz forrás van, ahol elméleti és gyakorlati tudásukat kibővíthetik, gondolok itt diákköri vetélkedőkre, szakkollégiumokra stb., külföldi csereprogramokra. Ugyanakkor Kolozsvár, de akár Románia gazdasága is látványosan fejlődött, számos olyan cég jelent meg a piacon, ahol pályakezdőket foglalkoztatnak, és ahol ők naprakész tudást meg tapasztalatot nyerhetnek. Nem csak a multikra, az IT-ra meg a különböző üzleti folyamatok kiszervezésével (BPO) foglalkozó cégekre gondolok, hanem szerintem azóta már számos olyan hazai tőkével rendelkező közepes és nagyvállalat van, ahol nagyon szép karriert lehet befutni.
– Miből kell több manapság egy vállalkozás beindításához: szaktudásból, bátorságból, rátermettségből vagy kezdőtőkéből? Netán inkább az informáltság, kapcsolatok, türelem, szerencse fontosabb?
– Mindezekből szükség van egy jó adaggal, de elsősorban nagyon fontos, hogy legyen egy jó ötletünk és egy célunk, amit meg szeretnénk valósítani. Ezenkívül szükség van bátorságra, vállalkozó szellemre, kockázatvállalási hajlandóságra s persze nem árt, ha némi pénzügyi tudással is rendelkeznek. Főleg pályakezdőknek ajánlom, hogy próbálkozzanak, merjenek vállalkozni, mert nincs mit veszíteniük, később sokkal nehezebb lesz. Lehet, hogy kudarcba fullad egy-két próbálkozásuk, de megvan a siker lehetősége is.
– Mi motiválja leginkább: a szakmai elégtétel, újabb kihívások, rendezett családi élet, anyagi biztonság?
– Nagyon fontosnak tartom mind a szakmai életünkben és munkánkban, mind a magánéletben a sikerélményt. Fontos egy nehéz projekt, egy kihívás megvalósítása után az elismerés, a siker megünneplése. Ez az, amiből merítek az elkövetkező periódusra, aminek egyben újabb kihívást is kell jelentenie. Persze megvan a mindennapi rutinmunka, de szerencsére olyan téren dolgozom, ami az elmúlt 10 évben folyamatosan újabb kihívásokat hozott számomra. Sokszor újra kellett értékelni az addigi megvalósításokat, újra fel kellett találnom magam szakmailag, új szellemi erőforrásokat kellett felfedezni olyankor, amikor azt gondoltam, hogy elfogyott az energiám. Az anyagi biztonság egy nem elhanyagolandó szempont, és egy szükséges feltétel ahhoz, hogy az ember közép és hosszú távú stratégiában tudjon gondolkodni.
– A mai erdélyi magyar fiatalok miben higgyenek a legnagyobb mértékben: önmagukban és alkalmazkodó képességükben a romániai nehézkes, illetve világpiaci gyorsan változó gazdasági fejleményekhez, vagy a „csak azért is megmutatom” kitartásukban?
– Olyan világban élünk, amelyben hihetetlen gyorsasággal változik a napi realitás, új trendek jelennek meg, új iparágak, szolgáltatások, s ráadásul mindez globálisan. Részben az új technológiák hatására is úgy érezzük, hogy felgyorsult az idő, s az állandóan világhálóra kapcsolt életünkben könnyű elveszíteni az irányt, hogy honnan jöttünk és hova tartunk. Nagyon fontosnak tartom, hogy egy mai fiatal megőrizze és magával vigye azt a kulturális örökséget, hátteret, amiből származik, ugyanakkor előre kell nézni, alkalmazkodni kell a modern világhoz, különben elveszünk. Azt tudom tanácsolni, fedezzük fel magunkban, hogy mi az, ami motivál, szabjunk meg magunknak célkitűzéseket, és ezek mellett következetesen tartsunk ki. És feltétlenül bízzunk önmagunkban, képességeinkben, kitartásunkban, mert akkor nyitott számunkra a jövő.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

Kolozs megyei búza a Nemzet Kenyerében
Augusztus 8-án Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán Kolozs megye adományát nyújtotta át Vákár István megyei alelnök Szekeres Sándornak, a Szolnok Tv marketingvezetőjének. A Nemzet Kenyerébe szánt búzából tízzsáknyi a Kolozsi Gazdakör felajánlása, egy nappal korábban aratták le, és ehhez a jelképhez adódott hozzá még néhány kilogrammnyi egy Kolozsvári fiatalembertől. Vákár István szerint is jó együtt lenni abban a jelképes kenyérben és abban a tudatban, hogy az ötszáz tonna liszt a nemzet rászorult rétegeinek jut kiosztásra.
Szolnok városa és a Szolnoki Televízió 2011-ben indította útjára hagyományteremtő szándékkal a Nemzet Kenyere elnevezésű mozgalmat, amelynek során magyar települések búzaadományából augusztus 20-ára megsütik és szétosztják a rekord méretű Nemzet Kenyerét. 2013-ra a Nemzet Kenyere a Kárpát-medence Kenyerévé nőtte ki magát, amelyhez az anyaországon kívül élő magyarok is hozzájárulnak.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

Ünnepek, ha találkoznak
Kiállta a „hétpróbát” a Kolozsvári Magyar Napok, amely a csíksomlyói búcsú után immár a második legnépesebb erdélyi magyar tömegrendezvénynek számít. Idén két fontos történelmi ünnep határozta meg a KMN-t: augusztus 19-e, Kolozsvár várossá nyilvánításának 700. évfordulója, és a hagyományos augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, amikor államalapító I. István királyunk szentté avatására emlékezünk. Ezt a napot az Új kenyér ünnepeként is számon tartjuk.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

Fajelmélet à la Románia
Igen, ha a hazai falfirkamozgalmat vesszük alapul, Romániában fellelhető a rasszizmus, mi több, azt nyilvánosan terjesztik is. Amint az a legutóbbi Brassói és Kolozsvári példákból is kiderül, szerzőik – szó szerint – gyűlölik a magyar „fajt”. Nyilvánvalóan összehangolt akcióról van szó, hiszen nincs olyan véletlen, hogy ugyanazon szöveg ugyanazon időpontban két különböző városban megjelenjen.
A rasszizmusnak, a megkülönböztetés kultuszának nyilvános felkarolása feltehetően sosem fog eltűnni ebben az országban. A romániai szórványban élő nem románoknak minden nap szembesülniük kell a másodrendűség érzését rájuk erőltetni akaró ellenszenvvel az élet szinte minden területén. Együtt kell tudnunk élni a kisebb-nagyobb konfliktusokkal. Évszázados sebeinket nyalogatva hozzáedződünk, magyarságunkban ösztönösen-tudatosan megerősödünk, vagy megfutamodunk ... Az utóbbi azonban az egyén szintjén sem igazi megoldás, csupán sikerélményt nyújt vele a provokációk mestereinek.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

Példaértékű emberi sors: Puskás Attila útjai és ösvényei
Kolozsvár szülőttének, Puskás Attilának Utak és ösvények – Erdélyi magyar sors című könyvét mutatták be kedden délután Kolozsváron, a Gaudeamus Könyvesboltban. A biológus végzettségű, irodalom iránt vonzodó, az 1956-os magyar forradalommal és szabadságharccal való szimpatizálása miatt meghurcolt Puskás Attila nyolcvanhat évesen látogatott haza szülővárosába, és hozta el a Kolozsváron sokak által ismert, hagyományaihoz, hitéhez és nemzetéhez ragaszkodó családja történetét megörőkítő kötetét „ajándékba”. Mozaikszerűen összeálló családtörténete betekintést nyújt egy olyan erdélyi, polgári értelmiségi családnak az életébe, amelybe Puskás Attila beleszületett és felnőtt, s amelynek értékrendjét mai napig vallja. Éppen ezért a Puskás-családot évtizedeken keresztül megfigyelte a Szekuritáté, és apától fiúig meghurcolták őket.
Puskás Attila Utak és ösvények –Erdélyi magyar sors című könyvét mutatták be kedden délután Kolozsváron, a Gaudeamus Könyvesboltban. Az esemény október 23-a, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulója közeledtével különösen időszerű volt, hiszen a biológus végzettségű Puskás Attilát és öccsét, Csabát annak idején sok más tásukkal együtt a kommunista hatóságok kegyetlenül meghurcolták. Köszöntőjében Weghofer Erna Aletta, a Gaudeamus Könyvesbolt vezetője arra figyelmeztetett, hogy eltűnőben az ötvenhatosok nemzedéke, ezért is fontos, hogy emléküket folyamatosan éltesse az utókor.
A kötet tartalmának nagy része korábban a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Háromszék című napilapban már napvilágot látott, szerzője pedig valójában nem (ön)életrajzot írt – nyolcvanhat éves kora ellenére ma is dolgozik, mi több, számítógépen „veti papírra” munkáit – , hanem különböző életkorok jelzéseit közvetíti az olvasók felé – mondta felvezetőjében Benkő Levente. A történész-újságjró szerzővel folytatott beszélgetéséből kiderült, hogy az 1931-ben Kolozsváron született Puskás Attila 1954-ben hagyta el a kincses várost, miután a Bolyai Tudományegyetem természetrajz karán elvégezte felsőfokú tanulmányait. Irodalmat kedvelő és a versírást is művelő biológia tanárként kezdte pályafutását a Magyar Autonóm Tartomány Csík rajonjában, Csíkszépvízen, ahonnan egy év múlva a csíkszeredai (ma Márton Áron) gimnáziumban tanított három évig. Innen politikai okokból kénytelen volt kérni áthelyezését Csíkdánfalvára, ahol 1959. május 12-én letartóztatta a Szekuritáté.
Az 1956-os események nyomán kimutatott érzelmei, a forradalom és szabadságharc melletti nyilvános kiállása, „a verselő diákjaival” való kapcsolatai mind terhelő bizonyítékot jelentettek a kommunista hatóságok számára. A csíkszeredai tanár-diák koncepciós perben, az ún. Puskás-csoport fővádlottjaként húsz, illetve pusz tíz év szabadságvesztéssel sújtották. Huszonnyolc évesen harminc esztendő rabságot szabtak ki számára, mindvégig Szamosújváron tartották fogva, 1964. augusztus 3-án általános közkegyelemmel szabadult.
A Puskás-családot folyamatosan megfigyelés alatt tartották a kommunista hatóságok: már az édesapát, Puskás Lajos történészt és műfordítót, a kolozsvári Zágoni Mikes Kelemen római katolikus gimnázium latin-történelem szakos közkedvelt tanárát meghurcolták. Négy gyermeke közül Attila, Csaba és Árpád állandóan a Szekuritáté megfigyelése alatt voltak. Az 1956-os események nyomán Csaba öccsét, gyimesfelsőloki tanárt úgyszintén letartóztatták 1959-ben, és tizennyolc évre ítélték, 1964-es kiszabadulásáig a peripravai kényszermunkatáborban tartották fogva. Puskás Attila kötetében olvasható végelszámolásában megállapítja: összességében a család „nyilvántartására” a román állam 29 összeállított dossziéban 4531 lapot pazarolt el, 54 besúgót foglalkoztatott 39 szekus tiszt hadnagytól ezredesig, ám – mint vallja – megtörni egyiküket sem tudták.
A könyvesbolti találkozón levetítették a Xantus Film Produkció Fény a végeken dokumentumfilm-sorozatának A Puskás-csoportcímű alkotását. A közönség ebből részletesebben megismerhette Puskás Attila és „verselő diákjainak” szomorú történetét, letartóztatásuk okait és körülményeit. Ugyanakkor tudomást szerezhetett arról, miként lehetett túlélni azokat a szekusoktól és besúgóktól nyüzsgő zavaros, viharos időket anélkül, hogy „elárulták”, feladták volna önmagukat. Puskás Attila meghurcoltatása legnehezebb pillanataiban sem tört meg, a rácsok mögött is versekben megtestesülő – ezekből néhányat a jelenlévők meg is hallgathattak – erős hite tartották benne a lelket s az emberséget.
A rendezvényen megjelent kortársai, egykori évfolyamtársak, cimborák és hozzátartozók hangulatosan elevenítették fel régi közös kolozsvári emlékeiket. Ezekből kiderült, hogy a biztonsági szervek által „Şahistul” (Sakkozó) fedőnévvel számon tartott Puskás Attila nemcsak emberként és tanárként, hanem biológusként és tudománytörténeti kutatóként is maradandót alkotott. Pályatársa, Uray Zoltán hozzászólásában külön kiemelte Puskás Attilának ezt az „arcát”, emlékeztetve arra, hogy az évek során számos, biológusi tanulmányaihoz kapcsolodó értékes tudománynépszerűsítő szakkönyvet tett le az asztalra. A rendszerváltás után több (köztük a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztje) kitüntetéssel ismerték el társadalmi, szakmai és politikai tevékenységét. ÖRDÖG I. BÉLA, PAPP ANNAMÁRIA / Szabadság (Kolozsvár)