Lendületben az élni akaró szórvány
Április 28-tól III. Hunyad Megyei Magyar Napok
Április 28., szombat
Déva: 7 óra, megyei horgászverseny a Bencenci tónál
Vajdahunyad: 17 óra, Fejadag – Könczey Elemér grafikus karikatúra kiállítása és könyvbemutatója, 18.30-tól pedig Családi portrék a magyar napokon – megyei fotóverseny a Művészeti Galériában. 20 óra, Olvasómaraton a Magyar Ház könyvtárában.
Petrozsény: 17 óra, Ifjúsági szórakozó, művelődési és nevelési délután a 3d Aqua szórakozóhelyen.
Lupény: 17 óra, Wass Albert: Mustármag – Kulcsár Székely Attila színész előadása a római katolikus templomban.
Április 29., vasárnap
Déva: 11.45, Wass Albert: Mustármag – Kulcsár Székely Attila színész előadása a református templomban.
Vajdahunyad: 11 óra, A magyar Szent Korona replikái – kiállítás a római katolikus templomban. 11.30-tól festménykiállítás Fazakas Tibor és Balázs Tibor munkáiból a Magyar Házban. 15 órától Családok vasárnapja – egész napos szabadtéri programok és zsibvásár a Hunyadi Vár külső udvarán (főzőverseny, kézműves foglalkozások kicsiknek és nagyoknak, lampionkészítés a családi agresszió áldozataiért, pszichológiai tanácsadás, ügyességi játékok családoknak és csoportoknak, Slágerdélután Szabó Zolival), 19 órától reneszánsz táncelőadás a dévai reneszánsz tánccsoport és a 6-os sz. általános iskola diákjai közreműködésével. 19.15-től néptánc és táncház, fellép a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport. 20.45-kor a Hunyad Megyei Magyar Napok hivatalos megnyitója, 21 órakor Republic-koncert, 22.30-kor lampionos eregetés a családi agresszió áldozataiért, majd szabadtéri dínomdánom.
Szászváros: 11 óra, Torma Zsófia élete és munkássága – emléktábla avatás, előadás a régésznő 180 éves születési évfordulója alkalmából a református templom tanácstermében és Torma Zsófia egykori házánál.
Petrozsény: 10 órától Nagycsaládos piknik – bográcsozás és vetélkedők a 3d Aqua szórakozóhelyen.
Petrilla-Lónya: 9 órától honismereti kirándulás Vajdahunyadra, indulás a kultúrház elől.
Április 30., hétfő
Déva: 17 órától EMKE Kisenciklopédia és Szabadegyetem: találkozás Czakó Gábor íróval: Bevezetés a magyar észjárásba, helyszín: a Téglás Gábor Iskolaközpont.
Csernakeresztúr: 16 órától, májusfaavatás. Fellép a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport és a segesvári Miklós Pál Egylet Népdalköre, a tájház udvarán.
Vajdahunyad: 10 órától Gyereknap – kézműves foglalkozások óvodásoknak és kisiskolásoknak. Műhelyvezető a Kun Társaság (Én és a családom – rajzverseny papíron és aszfalton Fazakas Tibor festővel, valamint nagyszülők és unokák portrékészítése a Magyar Ház udvarán).
Petrozsény: 18 óra, Magyar család a szórványban, gazdasági, szociális helyzet – tematikus beszélgetés a Szent Ferenc Alapítvány épületében.
Május 1., kedd
Déva:12 óra, Családi majális (családi főzőverseny, focibajnokság, táncok és népdalok, fellép a Domokos Band, a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport, a segesvári Miklós Pál Egylet Népdalköre a Magyar Ház udvarán).
Vajdahunyad: 16 óra, Családi majális (magyar ízek – hagyományos ételek, palacsintasütés, ínyencségek, Ki mit tud? Verseny). 18 órától a Budapesti Utcaszínház előadása (A lónak vélt menyasszony), 19 órától népdalest és táncház a Magyar Házban.
Piski: 12 óra: A Budapesti Utcaszínház előadása (Ludas Matyi), aztán szeretetvendégség a római katolikus templom udvarán.
Petrozsény: 10 órától Családi majális – újjászületett hagyomány a 3d Aqua szórakozóhelyen.
Május 2., szerda
Déva: 17 óra, könyvbemutató: Găină Constantin: Vajdahunyad-Hunedoara-Eisenmarkt. 19 órától magyar filmek estje a Magyar Házban.
Haró: 17 óra, a Budapesti Utcaszínház előadása (Ludas Matyi) a polgármesteri hivatal előtti téren.
Vajdahunyad: 10 órától Sportnap – minifoci, asztalitenisz, röplabda, darts, ügyességi játékok a Magyar Házban. 18 óra: A természet csodái – Tripa Andrea és Júlia fotókiállítása.
Lupény-Urikány: 13 óra, Olvasómaraton családi körben, (24 órás) a lupényi református templomban.
Petrozsény: 18 óra, magyar hagyományos receptek bemutatása a 3d Aqua szórakozóhelyen.
Petrilla-Lónya: 18 óra, Moldován Kálmán szobrász-festőművész kiállításának megnyitója, 18.30-tól néptáncelőadás, fellép: a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport a Nyugdíjas Ház nagytermében.
Május 3., csütörtök
Déva: 9 órától Téglás Nap a Téglás Gábor Iskolaközpontban, a Hauer Erich Diáktanács és az 55. sz. Kőműves Kelemen Cserkészcsapat szervezésében. Benne: játékos vetélkedők, portyázás, sporttevékenységek, karaoke. 12 órától előadás, kerekasztal-beszélgetés: Szabó Árpád egyetemi tanár: Fekete hattyúk, válságok és egyéni pénzügyi boldogulás. 13.30-tól a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportjának fellépése. 19 órakor Tamás Gábor koncertje (belépő: 25 lej) a Drăgan Muntean Művelődési Házban.
Brád: 16 óra, Magyar zeneszerzőink. Kálmán Imre Marica grófnő c. operettjének vetítése a római katolikus plébánián.
Vajdahunyad: 17 óra, könyvbemutató, Markó Béla: Visszabontás és Miénk itt a tér, a Művészeti Galériában.
Rákosd: 18 óra, néptánc, vers, népdal: fellép a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja, Sepsiszentgyörgyről, 19 órától: Magyar klasszikusok – filmvetítés a kultúrotthonban.
Pestes: 17 óra, a Budapesti Utcaszínház előadása (A lónak vélt menyasszony).
Petrozsény: 20 óra, örökzöld magyar zene a 3d Stage klubban.
Május 4., péntek
Déva: 11 órától játszóház és kézműves foglalkozások. Műhelyvezető a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvány és Játszóház, helyszín a Téglás Gábor Iskolaközpont. 16 órától Ki mit tud? családi vetélkedő, 17 órától reneszánsz táncok a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság reneszánsz tánccsoportja előadásában.
Brád: 15 óra, sakk és asztalitenisz verseny a római katolikus plébánián.
Vajdahunyad: 16 óra, EMKE-konferencia, a Sipos Pál Emléknapok megnyitója, erdélyi és sárospataki szakemberek előadásával, a Magyar Házban.
Bácsi: 17 óra, néptánc, vers, népdal, fellép a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja a kultúrotthonban.
Kalán-Sztrigyszentgyörgy: 16 óra, játszóház és kézműves foglalkozások a Guzsalyas Alapítvány és Játszóház vezetésével a kultúrotthon udvarán. 18 órakor a Budapesti Utcaszínház előadása (Ludas Matyi). 19 óra, néptáncelőadás, fellép a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport és a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja, utána utcabál és nótaest Szabó Zolival.
Petrozsény: 22 óra, Dancs Annamari koncertje a 3d Stage klubban.
Petrilla-Lónya: 18 óra, magyar díszpolgárok kitüntetése, 18.30-tól kulturális est a kultúrház Schmidt László termében.
Vulkán: 17 óra, Két bohóc nem fér meg egy erdőben – szülők előadása gyerekeknek. Ügyes kezek – kézműves foglalkozások a Szakszervezetek Klubjának kistermében.
Május 5., szombat
Déva: 19 óra, az érmihályfalvi Móka Színjátszócsoport amatőr kabaréelőadása a Magyar Házban.
Brád: 9 óra, honismereti kirándulás: Brád – Abrudbánya – Verespatak. Indulás a római katolikus plébánia elől.
Vajdahunyad: 12 óra, Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Nap (HUMMIT) a Hunyadi Várban: lehetőségek fiataloknak – tematikus beszélgetés Széll Lőrincz ifjúsági államtitkárral, kincskereső – csapatos vetélkedő a várban, Én és a családom fotóverseny kiértékelése, díjazás, Bajnokok sátra – csocsó-, póker-, sakk-, dartsbajnokság, karaoke party és karkötős buli Szabó Zolival, tábortűz.
Petrozsény: 10 óra, turisztikai és hegymászó-bemutató a Taia-szorosban.
Lupény: 10 óra, A családi hétvége megnyitója – köszöntők, a Budapesti Utcaszínház fellépése (Ludas Matyi), kézműves foglalkozás és játszóház kicsiknek és nagyoknak a Guzsalyas Alapítvány és Játszóház vezetésével, az Udvarhelyszéki Népművészeti Egyesület kézműves kiállítása és népművészeti ismertetője, a sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptáncegyüttes táncháza gyerekeknek és felnőtteknek, majd fellép a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egylet Néptánccsoportja és a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja. 17 órától Bunyós Pityu koncertje és szabadtéri mulatozás a Cinci Sud vendéglő körüli téren.
Vulkán: 19 óra, néptánc, vers, népdal a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja, majd a Tranylvania Saxophone Qartet koncertje a Szakszervezetek Klubjának nagytermében.
Május 6., vasárnap
Déva: 12 óra, Családi vasárnap a dévai vár lábánál: magyar ízek kavalkádja – családi sütés-főzés a szabadban, kézműves foglalkozások a Kun Társaság és a Téglás Gábor Iskolaközpont tanítóinak szervezésében, Budapesti Utcaszínház (A lónak vélt menyasszony), táncház gyerekeknek és felnőtteknek a Százlábú Néptáncegyüttessel, néptáncelőadások (Csernakeresztúri Hagyományőrző Egylet Néptánccsoportja, Százlábú Néptáncegyüttes, a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja). 20 órától Zanzibár-koncert, majd lampionos záró ünnepség, utcabál élő zenével, fellép Szabó Zoli.
Brád: 12 óra, Magyar költők istenes versei és festménykiállítás – zenés verses összeállítás a római katolikus plébánián.
Barcsa: 12 óra, a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportjának fellépése a templomkertben.
Vajdahunyad: 10 óra, ünnepi szentmise és istentisztelet az anyákért és családokért a református templomban és a római katolikus templomban. 11 óra, anyák napi ünnepség a református templomban.
Kalán-Sztrigyszentgyörgy: 10.30-kor kopjafaavatás a bukovinai székelyek emlékére a kultúrház udvarán, 11 órakor anyák napi műsor, 12 órától családi vetélkedők, zsákbanfutás, 13 órától gulyásfőzés, vásár, gyerekfoglalkozás.
Lózsád: 19 óra, a Budapesti utcaszínház fellépése (A lónak vélt menyasszony) a kultúrotthonban.
Petrozsény: 11 óra, Magyar családi élet a szórványban – tematikus beszélgetés: oktatás, nevelés, hit a megmaradásért, helyszín a református parókia. Szabadság (Kolozsvár)

Hunyad sokszínű magyar napjai
Javában zajlik a hétvégén elkezdődött III. Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata, amely főzőversennyel, sportvetélkedőkkel, kiállításokkal, koncertekkel, könyvbemutatókkal és gyerekprogramokkal várta-várja a megye magyarságát.
„Ezt a földet választottam, ezt a napot úgy akartam!” – az ismert Republic dal idézett sorai még vasárnap hangzottak el a vajdahunyadi vár külső udvarán a III. Hunyad Megyei Napok megnyitóünnepségén több mint 3000 ember előtt: a szórványban élő magyarok újra bizonyították élni akarásukat, felmutatva az összefogás erejét. Babos Aranka főszervező elmondta: a rendezvény sikerének elengedhetetlen feltétele a lelkes csapat, amely fáradtságot nem ismerve mindent megtesz a rendezvény sikere érdekében.
Bende Barna független polgármesterjelölt egy, a Magyar Napok keretében tartott délutáni beszélgetés alkalmával elmondta, a program a kulturális sokszínűség jegyében zajlik, és ez azért jó, mert az egymás mellett élő nemzeteknek alkalmuk van megismerkedni és esetleg el is sajátítani egymás szokásait.
A szeretet a legfontosabb fűszer – ez volt május 1-jén a Pogocsán–Sáfár–Dezméri főzőcsapat mottója a dévai Magyar Háznál a Hunyad Megyei Magyar Napok alkalmából szervezett családi majálison, amelyre népes tömeg gyűlt össze. A rendezvény első óráiban az egybegyűltek a benevezett hat csapat egyikének drukkolhattak a focibajnokságon. A díjátadó ünnepségen minden csapat oklevélben részesült – egyébként az Old Boys csapat nyerte a bajnokságot, második lett a Kolostor csapat, harmadik a Téglás – mondta Pogocsán Ferdinánd, a majális szervezője.
Amíg a férfiak a bőrt rúgták, addig a főzőversenyre benevezett négy csapat finom ételekkel lepte meg az egybegyűlteket. A Szent Ferenc Alapítvány családja kapros nokedlivel készült pörkölttel nyerte el az első helyezést, őket követte a Gáspár–Barra család babgulyása, a Pogocsán–Sáfár–Dezméri jókais babgulyása, illetve a Lengyel – Máté család csángógulyása. Az ízletes ételek titkát a csapatok nem árulták el, viszont egyikük annyit elmondott: az ételek elkészítésében „a szeretet a legfontosabb fűszer”.
Aki a népdalt és a néptáncot szerette, az a Magyar Ház hűvös termében megnézhette a dévai Segesvári Miklós Pál Egylet Népdalkörének, illetve a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport előadását.
A családi majális palacsinta kiállítással kezdődött, amit az Összhang nőegylet tagjai készítettek. A hagyományos lekváros és túrós palacsinták mellett sonkás, tojásos, gombás rakott palacsintát, valamint csörögét és aranygaluskát is kóstolhattak a jelenlevők. Miközben a gulyás és krumplipaprikás főtt, Szabó Zoli slágerekkel teremtette meg a jó hangulatot. Ezt követte a népi táncház és a hagyományos bál.
Minden magyarra szükség van
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a megnyitóünnepségen elmondta: válságos időkben minden magyar emberre szükség van, mint ahogyan az összefogásra és közösségépítésre is. – A III. Hunyad Megyei Magyar Napok bizonyítéka annak, hogy itt, a szórványban nem fog lemorzsolódni ez a nagy család, hanem megerősödve építkezik egy jobb, szebb jövő reményében. Mircea Moloţ, a Hunyad Megyei Tanács elnöke is köszöntötte a népes tömeget, és kijelentette: a magyarság az elkövetkezőkben is partnerre fog találni személyében.
A rendezvénysorozat során központi szerepet kap a család, ezért vasárnap is számos családi programmal vártak szülőket, gyermekeket. A vajdahunyadi vár külső udvarán felállított sátrakban pszichológiai tanácsadáson, kézműves foglalkozásokon és a Családi ízek elnevezésű főzőversenyen vehettek részt az érdeklődők. Délután fellépett még a dévai Renaissance tánccsoport és a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport, eközben pedig szombathelyi kézművesek foglalkozásai lefoglalták a kisebbeket.
Több település is bekapcsolódott
A központi rendezvénnyel párhuzamosan a megye más településein, illetve Vajdahunyad más helyszínein is zajlott a kulturális élet. Déván Kulcsár Székely Attila színművész tolmácsolásában került sor Wass Albert Mustármag című előadására. Vajdahunyadon nagy sikernek örvendett a Szent Koronáról szóló előadás, amelyet a római katolikus templomban tartottak, de különleges élményben lehetett része mindazoknak is, akik ellátogattak Fazakas Tibor festőművész kiállítására a vajdahunyadi Magyar Házba. A Szászvárosba érkezők Szakács Gábor és Friedrich Klára előadását hallgathatták meg, akik a rovásírásról és Torma Zsófia régészről tartottak színvonalas és érdekes előadást.
Vasárnap este a vajdahunyadi vár udvarán többezer ember hallgathatta és dúdolhatta az együttessel közösen a Republic zenekar közismert dalait. A koncertre nemcsak a megyéből, de az ország számos településéről érkeztek lelkes rajongók.
Idén is volt májusfa
A hétfői programok a néphagyományokra összpontosítottak. Csernakeresztúron – Hunyad megye egyetlen magyar többségű településén – a májusfaállítás hagyományát ápolták ez alkalommal is. A tavasz ősi jelképét, a fiatal lombos fát a legények május első napjának hajnalán lopják be a lányok udvarába. A hajadonoknak ki kell találniuk, kitől kapták a fát, s ha megsejtik, és kedvükre való az illető legény, akkor színes szalagokkal díszítik fel azt, és kitűzik a kapuba. Minél több fát kap egy lány, annál büszkébb lehet, hiszen azt jelenti, sok legény választaná szívesen párjául. Ma már krepp-papírból készülnek a szalagok, régen viszont a lányoknak hosszú színes szalagjuk volt, azt kötözték a májusfára, s minden színnek megvolt a maga jelentése – tudtuk meg Szabó Juliannától a csernakeresztúri néptánccsoport vezetőjétől. A májusfaavatás után az iskola előtti téren színvonalas előadással lépett fel a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport és a Segesvári Miklós Pál Egylet Népdalköre. A rendezvényen jelen volt Czakó Gábor író, aki örömmel és megelégedéssel szemlélte a ma is élő népszokást.
A Téglás Gábor Iskolaközpontban került sor az EMKE Kisenciklopédia és Szabadegyetem keretében Czakó Gábor Kossuth-díjasíró, publicista, képzőművész Beavatás a magyar észjárásba című előadására. Az író rámutatott a magyar nyelv, észjárás és gondolkodás különleges mivoltára, nyelvünk különös sajátosságait számtalan példával támasztotta alá.
A vajdahunyadi hétfői gyerekprogramot péntekre halasztották a május 1-je alkalmából esedékes munkaszüneti nap miatt, ezért a szervezők péntek délelőtt várják a játszani, rajzolni szerető óvodásokat és iskolásokat a vajdahunyadi Magyar Ház udvarára.
Kun-Gazda Kinga-Viola. Szabadság (Kolozsvár)

Dévai és csernakeresztúri hagyományőrzők a XXV. „Bukovinai Találkozások” Nemzetközi Folklórfesztiválon
Megénekelték a bonyhádi rokonokat
Harmadik alkalommal vett részt a dévai Segesvári Miklós Pál Egyesület Szivárvány Nyugdíjasklubjának népdalcsoportja a Bonyhádon megrendezett „Bukovinai találkozások”-on. Az Országos Székely Szövetség által immár 25. alkalommal megszervezett nemzetközi folklórfesztiválra évről évre meghívást kapnak a Bukovinából elszármazottak, illetve ma is itt élők hagyományőrző csoportjai. Idén a házigazdák, illetve erdélyi (dévai és csernakeresztúri) néptáncosok, énekkarok mellett Lengyelországból, Moldova Köztársaságból, Felvidékről, Szlovéniából is érkeztek résztvevők.
A három napig tartó rendezvény jól bevált programja szerint idén is a táncos-dalos utcai felvonulás jelentette a fesztivál fénypontját. – Bonyhádon ilyenkor a lakosság apraja-nagyja részt vesz a szervezésben, egész nap az utcán zajlik az élet, a települést áthatja az ünnepi hangulat. Az utcai felvonulást is nagyon jól megszervezik, mindenkinek alkalma van bemutatni a magával hozott táncokat, dalokat. Ezt megelőzően azonban mindig van egy nagyon-nagyon színvonalas nyitógála, illetve évről évre alkalma adódik egy-egy székely településnek a bemutatkozásra. Idén a madefalviak ismertették a faluban élő hagyományokat: táncot, muzsikát, sajátos székely termékeiket – meséli Lengyel Izabella, a dévai népdalcsoport karvezetője, aki idén 25 fős énekkarral érkezett Bonyhádra.
A résztvevők számára azonban a fesztivál második napja, a Szomszédolás a legvonzóbb, amikor a Bonyhád körüli települések (Cikó, Dombóvár, Bátaszék, Kéty, Somberek, Gara) meghívnak egy-két együttest, hogy bemutassa műsorát. – Mi idén Dombóvárra kaptunk meghívást, ahol csodálatos vendégszeretetben volt részünk. Számomra mindig megható az az odaadás, amellyel minket fogadnak. Bonyhádon elég sok Déváról elszármazott család él, és csodálatos megtapasztalni a rokoni találkozások örömét – meséli Lengyel Izabella. Mint mondja, a dévai népdalcsoport igyekezett színvonalas előadással meghálálni a gondos vendégszeretetet. – Repertoárunkban első perctől előtérben voltak a Zsók Béla, dévai néprajzgyűjtő által lejegyzett bukovinai székely dalok. Idén azonban már a kakasdi Sebestyén Ádám által gyűjtött dalokból is előadtunk néhányat. Nagy öröm számomra, hogy bár az énekkar a nyugdíjasklub keretében alakult, egyre több fiatal kapcsolódik be és teljesen átragad rájuk az idős nénik-bácsik irigylésre méltó örök vidámsága, vállalkozókészsége. Ez nem csupán a próbákon, helybeli előadásokon nyilvánul meg, de mindig pozitívan reagálnak az olyan felkérésekre is, amelyhez több száz kilométert kell utazni. Ezúttal is vállalták a közel ezer kilométeres utat és valamennyien a saját kis nyugdíjukból is hozzájárultak a költségekhez. Idén azonban két jó szándékú támogatónk is akadt Winkler Gyula EP-képviselő személyében, illetve Takács Aranka vajdahunyadi városi tanácsos közbenjárására a Kovászna megyei tanács is jelentős összeggel támogatta az utunkat. Köszönet érte! – mondta Lengyel Izabella karvezető.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad),

VII. Hunyad Megyei Magyar Napok Vajdahunyadon
Kőműves Kelementől Dsidáig
Sokszínű, tartalmas délutánnal indult a Hunyad Megyei Magyar Napok immár hetedik rendezvénysorozata Vajdahunyadon.
A szeles, borongósnak ígérkező idő nem igazán kedvezett a huszárvárba tervezett szabadtéri előadásoknak, majálisnak, a szervezők lélekjelenlétének köszönhetően azonban nagyszerűen sikerült alkalmazkodni az időjárás szeszélyeihez. Kofity Zoltán helyi RMDSZ-elnök és Takács Aranka RMDSZ-tanácsos rövid köszöntője után a Hunyadi vár kápolnájába invitálták a közönséget, a dévai Segesvári Miklós Pál Egylet Szivárvány Nyugdíjas kórusának előadására. A hirtelen adódó helyszín tökéletesnek bizonyult: a hatszázéves falak között régóta nem szólt magyar ének. A bukovinai székely dalok pedig tisztán csendültek fel, Lengyel Izabella karvezető irányításával. A kórus nevében Gáspár Juliánna köszöntötte a hallgatóságot, ismertetve a kórustagok által viselt 1930-as években kialakult csángós öltözetet. A Kóka Rózália, Sebestyén Ádám, Zsók Béla gyűjtéséből származó bukovinai dalok mellett a kórus tagjai egy múlt században lejegyzett történetet, illetve Kőműves Kelemenné balladáját is előadták.
A dévai Renaissance együttes történelmi táncjátékát már a huszárvárban felállított színpadon tekinthette meg az egyre gyarapodó közönség.
És közben új programmal is gyarapodott vajdahunyadi rendezvénysor. A másnapi előadásra érkező Marosán Csaba kolozsvári színművész jóvoltából egy ad-hoc Dsida-estre is sor került a Hunyadi János építtette várkápolnában. A kommunizmus éveiben szamizdatban, gépírással terjesztett Dsida-versek, levéltöredékek, röpke feljegyzések vasárnap szabadon szárnyaltak a kápolna falai között, felidézve a szigorú, de nagyra becsült magyartanárnak, Juhász Péternek, az apaként tisztelt Móra Ferencznek, Benedek Eleknek, illetve a nagy kortársaknak – Kosztolányi, Reményik, Áprily, Molter Károly, Tamási Áron, Berde Mária, Kemény János, Kós Károly, Tompa László – az emlékét. Dsida Imbery Melindához címzett szerelmes versei is helyet kaptak Marosán Csaba összeállításában, mellyel az elmúlt időszakban már keresztül-kasul járta a Kárpát-medencét. Mint mondta, megfordul mindenhol, ahol „sok, sok éhes ember van együtt, és kéri a verset, mint a kenyeret…!”. Marosán Csaba következő, immár betervezett vajdahunyadi előadására hétfőn délután került sor a hely Magyar Kulturális Központban.
Nyugati Jelen (Arad)

Kegyetlen tisztogatás volt
Az eseményt megelőző napok zord időjárása után november 4-én, talán Isten áldásaként, ragyogó napsütés fogadta azt a mintegy 150 tisztelgőt, aki a nemzeti gyásznapon felkereste az egykori barcaföldvári 2. számú gyűjtő- és elosztótábor területén található tömegsírt, és megkoszorúzta a föléje emelt emlékművet.
2000 óta immár tizenhetedik alkalommal gyűltek itt össze a Háromszékről, Királyföldről és Barcaságról érkező zarándokok, emlékezni és emlékeztetni azokra a román hatóságok által idehurcolt személyekre, akiknek 1944 és 1945 októbere között csak azért kellett elpusztulniuk, mert magyar anya szülte őket.
Elsőként Nagy József hidvégi református lelkész köszöntötte az egybegyűlteket, majd az emlékhely létrehozásának ötletgazdája és megvalósítója, Ungvári Barna András, egykor Hidvégen, jelenleg Uzonban szolgáló református lelkipásztor szólt hozzájuk. Azoknak a sanyarú időknek a történéseit, melyekben emberek ezreit lehetett elhurcolni csupán származásuk okán, egy 1944. november 11-én keltezett folyamodvány részletének felolvasásával hívta elő a feledés homályából.
A Maros megyei Magyar Népi Szövetség által a prefektushoz felterjesztett levélben többek között ez áll: „A közigazgatás megszervezőinek nagy része a bosszú gondolatával jött ide. Rajtunk akarják megbosszulni azokat a sérelmeket, amelyeket elkövettek rajtuk. A fegyverszüneti szerződés II. pontjára hivatkozva a román hatóságok sajátos értelmezésük alapján letartóztatják és internáló táborok felé irányítják mindazokat a férfiakat, gyakran asszonyostól, csecsemőstől, akik a magyar vagy román hadseregből megszöktek, eldobva a Szovjetunió felé irányított fegyvert, valamint a német és a magyar hadsereggel elhurcolt, és most Észak-Erdély valamelyik részéből visszatért lakosságot.”
Az évek során kialakult szokásához híven igehirdetés után Ungvári tiszteletes egy túlélő szavainak a felolvasásával is felelevenítette az akkor történteket. Ezúttal a miklósvári Miklós Péter visszaemlékezéséből idézett, a Benkő Levente újságíró, történész által összegyűjtött anyagot tartalmazó könyvből.
„Hazaértünk, de nemsokára összeszedtek minket a román csendőrök. Azt mondták, hogy papírt csinálnak arról, hogy katonák voltunk. Minden faluból vittek, nemcsak Miklósvárról” – számol be az elhurcolásáról, a későbbiekben pedig azt is megtudhatjuk tőle, hogy a szomszédos Lügeten is volt a földvári tábornak egy alegysége. Benkő Levente a levéltárakban búvárkodva eddig 79 ott elhunyt magyar áldozatot azonosított, akiknek a tiszteletére ez év október 22-én sikerült emlékkövet állítani.
Az elkövetkezőkben a brassói magyar történelmi egyházak jelen lévő képviselői, Csibi József belvárosi római katolikus plébános, valamint Szász Ferenc unitárius lelkipásztor imádkoztak az elhunytak lelki üdvéért, majd koszorúzás következett. Ennek során Brassó városa önkormányzatának képviseletében Toró Tamás, Bölön polgármestere, Barcaföldvár és Hidvég RMDSZ-szervezete, az énekléssel is besegítő ürmösi unitárius dalárda, a Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szervezete, Márton Árpád parlamenti képviselő, a Háromszéki és Történelmi Vitézi Rend tagjai, valamint magánszemélyek helyezték el a kegyelet virágait.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Lehallgatási játék – Száz esztendeje született Aczél György
Száz éve, 1917. augusztus 31-én látta meg a napvilágot Budapesten Aczél György, a Kádár-korszak meghatározó kultúrpolitikusa. Nevének említése máig a legellentétesebb érzelmeket váltja ki, emléke nem halványul. Mi lehetett a félamatőr színészből, szavalóművészből magas posztra emelkedett politikus titka? Ezt próbáltuk megfejteni.
Kezdhetjük, Aczél elvtárs? – a kulturális életért felelős miniszterelnök-helyettes némán bólintott, majd felsorolta érveit a nyugati társadalmi rend és életmód anomáliáiról a munkanélküliségtől a rasszizmusig. Azután Boldizsár Iván következett. Franciául szólalt meg; a nyelvet szinte tökéletesen beszélte, hiszen felesége Franciaországból származott. Keményen nekitámadt a Magyar Népköztársaságnak és a szocialista tábornak. Boldizsárnak persze nem ment el az esze, éppen erre kérték fel. Próbavitát rendeztek: a keleti blokkból először (és utoljára) egy vezető pártember hajlandó volt tévépárbajra kiállni egy nyugati politikussal, nevezetesen a jobboldali Alain Peyrefitte-tel. Boldizsár az ő nevében érvelt lehengerlő hitelességgel.
– Magyarországon nincsenek szabad választások, demokrácia is csak szavakban létezik. Legális ellenzék nem működhet, a szólás-, sajtó- és gyülekezési szabadság írott malaszt csupán, az egyházak szabad működését gátolják. A rendszer fennmaradásának záloga a szovjet csapatok jelenléte, a keleti tömbhöz tartozás.
A legenda szerint Aczél ebben a pillanatban intett: vége a játéknak. Egyben az is eldőlt, hogy mégsem lesz vita Peyrefitte-tel. Annak ugyanis beláthatatlan következményei lehetnének, ha Peyrefitte élőben, a Magyar Televízió adásában mondaná ugyanazokat, amiket a próbán Boldizsár Iván.
Hogy megtörtént-e, és ha igen, milyen körülmények között a közbeszédben megőrzött fenti jelenet, azt ma már nehezen lehetne bizonyítani. (A tervezett disputából más források szerint Peyrefitte hátrált ki, inkább érdektelenségből, mint félelemből.) Az anekdota viszont – egyébként bő tárházuk van az Aczélhoz kapcsolódó, nehezen igazolható, ám jellemző sztoriknak – több fontos dolgot is elárul a kőművesből, félamatőr színészből politikussá váló pártvezetőről; mindenekelőtt különös egyediségét. Kuriózum – hasonló példát nem ismerünk sem a hazai, sem a Varsói Szerződés többi országának történelméből –, hogy egy keleti bolsevik politikus nyilvános vitán kívánná összeütköztetni érveit nyugati kollégájával. Boldizsár Iván kendőzetlen szavai pedig arra utalnak: a funkcionáriusok közül szintén egyetlenként Aczél jelenlétében viszonylag nyíltan lehetett beszélni.
Nem véletlen, hogy társairól lassan megfeledkezik a társadalom: bármit is tett a gazdasági reformért Fock Jenő vagy Vályi Péter; bárhogy próbált a munkásellenzék részéről ellentartani nekik Németh Károly és Pullai Árpád; bármeddig volt is államelnök Losonczi Pál, miniszterelnök Lázár György, nevükön kívül a közemlékezetben alig maradt meg róluk valami. Aki a korszakot emlegetve eszünkbe jut, az bizony Kádár János mellett Aczél György. (Biszku Béla is legfeljebb az ellene folytatott közelmúltbeli per miatt került elő a lomtárból.)
A kulturális életet a hatvanas évek végétől, Szirmai István halálától szinte teljhatalommal felügyelő, sokszor indirekt módon irányító, ám előtte is jelentős befolyással rendelkező Aczél György a maga idejében (leginkább a nyolcvanas évekig), a maga közegében (elsősorban saját kortársai között, Magyarországon) olyan egyedülálló „kultúrpolitikai” teljesítményt nyújtott, amely kelet-közép-európai viszonyok közt, tehát helyi értékén kezelve manipulációban, kegyosztásban, a korbács és a mézesmadzag taktikus váltogatásában bizonyos pillanataiban Richelieu-t vagy Talleyrand-t idézte. Talányos alakjához a rendelkezésünkre álló tengernyi adat, történet, pletyka ellenére máig nehéz hozzáférni. (A művelet eleddig Révész Sándor publicistának sikerült leginkább: a két évtizede napvilágot látott, Aczél és korunk című kötetéből meglehetősen összetett személyiség képe bontakozik ki.)
A róla szóló mondatok sokszor akaratlanul is leegyszerűsítők. Ezért is kelthet hiányérzetet bennünk Molnár Gál Péter 1991-es, Népszabadság-beli nekrológjának egyébként a lényeget érintő megjegyzése: „Művelődési protektorátusának legveszedelmesebb vonása az lett, hogy jó néhány alkotóval elhitette a megalkuvások folytonos szükségességét.” A mondat elfedi Aczél fontos vonását: úgy tudott megalkuvásra ösztönözni embereket, hogy – feloldva a lelkiismereti skrupulusokat – partnereivel elfeledtette azt a tényt, hogy éppen a zsarnoki hatalommal alkusznak meg, netán éppen szolgálatába szegődnek. Ereje személyi hatalmában rejlett, jegyzi meg találóan Révész. Olyan szövevényes és szoros kapcsolatrendszert épített ki hatalmas energiával, rendkívüli kommunikációs képességei segítségével, ami 1974-es leváltása és áthelyezése után sem kérdőjelezte meg, hogy – természetesen Kádár akaratából – továbbra is ő a kultúrpolitika valódi irányítója. (A szovjetek által egyébként nem kedvelt Aczélt a reformellenes erők felülkerekedése lökte ki az egyeduralkodó párt kulturális titkári posztjáról, és „bukott” – formálisan – művelődési ügyekért felelős miniszterelnök-helyettessé, miközben megőrizte elsőségét a ranglétra magasabb fokán álló utódjával, a jámbor és egyébként rendkívül művelt Óvári Miklóssal szemben. 1982 és 1985 között pedig ismét a pártközpontban találjuk.)
Aczél kommunikációs képességeit elsősorban az hitelesítette, hogy mind a Parnasszuson helyet foglalókat, mind az ígéretes tehetségeket (az irodalomtól a sajtóig) őszintén nagyra becsülte, teljesítményüket értékelte, mindent megtett azért – autodidakta mivoltával szorosan összefüggő sznobizmusa kielégítéséül –, hogy barátainak, bizalmasainak tudhassa őket. Ezt azért is sikerült gyakran elérnie, mert megnyerő modorú, fesztelen magabiztossággal társalgó, érdekes szellemi partner volt: „olyan jó előadó, hogy maga is élvezi” – írta naplójában Illyés Gyula, amikor Aczél Rákosival kapcsolatos emlékeit elevenítette föl egy közös vacsorán.
A Bibliából vett kádári konszolidációs tételt – „aki nincs ellenünk, az velünk van” – szintén egyedi módon fejlesztette tovább. Ha éppen arra volt szükség, az alapelvet kiforgatva elhitette, hogy valójában ő, a pártember van „velük”, vagyis a neki és a diktatúrának kiszolgáltatott beszélgetőtársaival.
Elősegítette mindezt az is, hogy a megtorlás feladatát, az engedetleneket sújtó retorziók végrehajtását gyakran beosztottjaira osztotta ki. A Mozgó Világ általa vezényelt (ám általa nem feltétlenül óhajtott, de a pártvezetés akaratából következő) 1983-as szétverésének előestéjén leváltása után jellemzően annyit mondott sajnálkozva Kulin Ferenc főszerkesztőnek, a felelősséget Tóth Dezső miniszterhelyettesre hárítva: „Kulin elvtárs, hát hallom, mi történt… Látja, nem voltam itt!” Aczél tehát nemcsak a legkisebb rossz, hanem ennél több: jóakaró, bizonyos esetekben barát. Ahogy Faragó Vilmos, az Élet és Irodalom helyettes főszerkesztője később felidézte: „Annak a hipotézisnek a jegyében éltünk és működtünk, nemcsak mi, az ÉS, hanem az ország vezető intézményrendszere, hogy mi tulajdonképpen értjük egymást, Aczél György is ért minket, és mi is őt.”
Ebből a szempontból is figyelemre méltó – Révész Sándor lehallgatási játéknak nevezi – a tárgyalópartnerek előtt sokszor ismételt trükk. (Hogy valójában lehallgatták-e Aczélt vagy sem, az természetesen más kérdés.) Az Erdélyből Balogh Edgár üzenetét hozó, a mutatványnak bedőlő Szerdahelyi Istvánnak a Parlamentben például jelbeszéddel utalt a mikrofonok állítólagos jelenlétére: „Ujjával hallgatásra intve kivitt a szobájából a folyosóra, és ott beszélte meg velem az ügyet – tehát tudta, hogy az irodáját lehallgatják, s nem volt módja a »poloskák« eltávolítására.” Eljátszotta ugyanezt Jancsó Miklóssal és Huszár Istvánnal is.
Ennek a hamis kiforgatottságnak, a finom eszközökkel folytatott szellemi korrumpálásnak, illetve az ezzel szorosan összefonódó „kompromittálásnak” két, általa talán nem is sejtett, torzító hatású következménye lett: egyrészt – a kortársak, illetve az utókor szemében – kisebb-nagyobb mértékben természetesen lejáratta a vele együttműködőket, bűvkörébe vont, morálisan mindenképpen jobb sorsra érdemes „áldozatait”. Teljesítménye, segítőkészsége, „emberséges jósága” ezzel együtt Aczélt máig csupán meg-megingó piedesztálra emelte, kiragadva őt a hasonló kommunista kultúrpolitikusok közül. Ez a tény pedig máig sokszor kendőzi el előlünk a valóságot.
Az érem másik oldalára Révész világít rá: nemcsak „pácienseivel”, de a hatalommal is elfogadtatta a megalkuvások folyamatos szükségszerűségét. Védőernyője alatt nemcsak liberálisabb kultúrpolitika érvényesült, de néhány újság is bátrabb hangon szólalhatott meg. Aczéllal hozható összefüggésbe, hogy például a Magyar Nemzet a hetvenes években és a nyolcvanas évek elején rendszeresen foglalkozott (persze megfelelő csomagolásban) kényes – a három T, a „támogatott, tűrt, tiltott” jegyében –, éppen csak elfogadott vagy nemkívánatosnak tartott olyan témákkal, mint a határon túli magyarság helyzete, elnyomása, a szabadságjogok hiánya, a cenzúra működése. (A régi lapszámokat olvasva bőven találunk írásokat e tárgykörökben elsősorban Ruffy Pétertől, Csurka Istvántól, Mátrai-Betegh Bélától, Ember Máriától vagy éppen a fiatalabb nemzedékből Javorniczky Istvántól.) A pártközpont többnyire dorgálással intézte el a cikkek keltette vihart, míg az 1982-es általános szigorítás idején keményebben is lesújtott – Aczél (kényszerű vagy nem kényszerű) közreműködésével.
A kultúrpolitikai hatalommal kompromisszumot nem kötőknek (vagy azt felmondóknak) persze sokkal rosszabb sors jutott osztályrészül. Aczél György életútinterjújában három olyan írót sorolt fel, akiknek folyamatos üldözésben volt részük hatalma idején: Mészöly Miklóst, Konrád Györgyöt és Eörsi Istvánt. Aczél „éveken keresztül üzengetett egy neves író barátomon keresztül, s nem kívánt tőlem egyebet, csak azt, hogy üljek le vele egy fehérasztal mellett, de lehetőleg nyilvános helyen vagy egy jelentős magántársaságban. Beszélgetni. Hogy miről, azt természetesen nem tudom, s talán nem volt fontos az ő számára sem, hanem csak a puszta tény, mint egy kis historikus epizód, megmaradjon, hogy mi együtt voltunk – idézte fel egy interjújában Mészöly Miklós. – Újra és újra kitértem a kérés elől. Megértem, hogy ezt nagyon nehezen lehetett megbocsátani.”
Az üldöztetés, akár a behálózás, a legváltozatosabb formákban történt. Mészöly esetében a művei kiadását kísérő nyomasztó tortúrában, abban a tényben, hogy a Magvető szerződéssel kötötte magához, miközben a könyvek kiadását olykor évekig halogatta. És abban is, hogy a megjelent alkotásokat az Aczélhoz igazodó kritika gyilkos össztűznek vetette alá, így például a hetvenes évek közepén napvilágot látott, gyémántfinomságú kisregényét, a Filmet. Az Alföld recenzense a „hamis tudat igazságaként” emlegeti a szöveget, az ekkor már Aczél házi lapjának számító Kritikában pedig egy fiatal ítész azontúl, hogy megállapítja, a Film „világa pocsolyaperspektíva”, még egy feljelentéssel felérő, az írót indirekt módon lefasisztázó célzást is megkockáztat: „Mészöly kamerájának lencséjében ugyanúgy csillan meg a kivégzett beteg öregemberek és az ezért a kivégzésért megbüntetett nyilasok tekintete – őszintén hiszem, hogy az író legbelső szándéka ellenére, de alkotói szemlélete következtében.” Bátran teheti, hiszen Aczél egyik legfontosabb bizalmasa, Pándi Pál főszerkesztő a lap alján dőlt betűs sorokban fejti ki, hogy a könyvet nem lett volna szabad megjelentetni. Az ezt követő művitában közlik ugyan Könczöl Csabának a Film mellett kiálló óvatos sorait, ám a disputát Aczél György másik bizalmasa, Agárdi Péter zárja, Pándiékhoz csatlakozva.
Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy mellőzöttség jutott olyan íróknak is, mint Nádas Péter vagy Hajnóczy Péter (utóbbi lefasisztázása szintén megtörtént). Súlyos hiba figyelmen kívül hagyni tehát, hogy az aczéli politikának a „liberalizmus”, a kedélyeskedés és az azt kísérő szellemi korrumpálás mellett – a tény sokszor máig elsikkad – alapeszköze volt az elnyomás, az elhallgattatás, az ellehetetlenítés. Hogy jó- vagy rosszkedvéből végezte-e (illetve végeztette) el a hentesmunkát időnként Aczél György, az az utókor szemében másodrendű kérdés.
PETHŐ TIBOR / Magyar Nemzet

A román-magyar történészi barátságról
Manapság, a Nagy Egyesülés száz éves évfordulójához közeledve a sajtó és a politikum mást sem hangoztat, mint a két tábor sérelmeit, a centenáriumi ünneplés okait vagy épp a nemünneplés legitimitását. A témához rengeteg negatív érzelmet, évszázados kollektív frusztrációt társítunk, amelyet nem sikerült még levetkőzni – és ahogy a jövő évre való idei felkészülés mutatta, messze van még az mifelénk, hogy történelemről érzelmek nélkül, távolságtartónak tudjunk beszélni mindkét oldalról. Különösen így látja ezt a közember, ha a román és magyar történészek közötti ádáz vitát figyeli. A Ioan Aurel Pop akadémikus és csapata, valamint az Ablonczy Balázs és csapatához fűződő szinte bárbajhoz hasonlatos történészi perpatvaron túl azonban van egy olyan, immár több évtizede létező közös történészi bizottság és együttműködés, amelynek hírét elhalványítják a nagy port kavaró akadémiai viták.
A közös román-magyar történészbizottság története 1971-ig vezethető vissza, bár kezdeményezések és próbálkozások azelőtt is voltak a XX. század folyamán. Az 1971-ben egy politikai nyitás révén – ugyanannak köszönhető talán a Hét, a Kriterion, az RTV magyar adásának vagy a Nicolae Iorga Intézet nemzetiségtörténeti osztályának a létrehozása is – megalakult a Román-Magyar Vegyes Történészbizottság. A vegyesbizottság megalakulása az 1968-as Ceaușescu féle nyitás egyik következménye volt, nagyban annak is köszönhető, hogy 1968 novemberében Paul Niculescu-Mizil, a Román Kommunista Párt egyik propagandáért felelős titkára, majd oktatásügyi minisztere Budapestre látogatott, ahol Óvári Miklós, az MSZMP központi bizottsági titkárának javaslatára elfogadta a magyar-román vegyes történészbizottság ötletét. A tervet Aczél György 1971. május 3–5. közötti bukaresti látogatásán is megerősítették, melyet követően megalakult a bizottság. Ennek célja az volt, hogy a magyar és román történetírás vezető tagjai kétévente találkozzanak (hol Romániában, hol Magyarországon) és a közös kutatási témákon túl, a vitás, nemegyszer súlyos konfliktusokat okozó kérdésekben – etnikai kontinuitás, etnogenézis, honfoglalás kora, kora-Árpád kori viszonyok, demográfiai adatok a XVIII. század előtt, településtörténet, jogtörténet – közeledjenek egymáshoz.
A vegyesbizottság létrejöttét mindkét részről pozitívan fogadták, ám 1975 után Kádár Helsinkiben elmondott, Trianonról szóló paradigmatikus beszéde és Ceaușescu egyre növekvő dákomániája és nacionálkommunista ideológiája oda vezetett, hogy 1982-ben a bizottság megszűnt. Újraindulásáig tíz évet kellett várni, ám azóta szinte töretlenül – igaz, jóval kisebb visszhanggal – él és működik. A bizottság magyarországi „lelke” és népszerűsítője sokáig Szász Zoltán történész volt, akinek – többek között – az 1986-os, nagy botrányt kavart Erdély története című monumentális, háromkötetes munka Romániába csempészése is köszönhető.
A vegyesbizottság kétévente egy-egy sajátos tematikára fókuszálva találkozik hol Romániában, hol Magyarországon. A bizottság jelenlegi magyarországi elnöke Miskolczy Ambrus történész, míg a román rész elnöke Nicolae Edroiu akadémikus. Legutóbb, 2016 szeptember 21–22-én találkozott a bizottság Gyulafehérváron, az 1918. december 1 Egyetemen. Az előadásokat nemrég adták ki egy kötetben Kolozsváron „Istorie, genealogie. Transferuri culturale. Történelem, geneológia. Kulturális transzfer (Mega Kiadó, Kolozsvár, 2017)” címmel. A bizottság megújhodni látszó tevékenysége sajnos továbbra sem kap ugyan megfelelő sajtófigyelmet és támogatást sem az erdélyi magyar sajtó, sem a két kormány és az akadémiai intézmények oldaláról, ám szívós túlélése és jelenléte úgy gondolom, a 2018-as eseménysorozathoz köthető negatív felhangok és hírek forgatagában alapvető fontosságú és megérdemli, hogy ennek a nagy múltra visszatekintő együttműködésnek élénk figyelmet biztosítsunk.
Mi, magyarok és erdélyi románok is talál túlságosan hozzászoktunk ahhoz, hogy a mindennapokban alig érzékelt etnikai feszültséget és „levegőben” lévő végveszélyt elhiggyük a politikusoktól és a jólfizetett akadémiai könyvekből, történészi szólamokból. A valósághoz azonban talán közelebb áll – és a száz éves egyesülés lényegét mi sem fogja meg jobban – a román és magyar történészek kis csoportjának békés konferenciája az egyesülés városában, Gyulafehérváron. Talán ha az erdélyi magyar és román sajtó és a politikum a két nép több évszázados együttélésének pozitív hozadékait sorolná fel és egy éven keresztül propagandaszerűen csak pozitív mantrát ismételgetne, akkor máris gazdagabbak lennénk és elmondhatnánk, hogy úgy telt el a 2018-as év, hogy valamivel mi is gyarapodtunk. T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)