Corneliu Vadim Tudor pártja, a Nagy-Románia Párt képviselői és szenátorai között az egykori Szekuritáté tisztjei, az igazságszolgáltatással szembekerült üzletemberek és a megrögzött antiszemiták egyaránt találhatók. Tudor előszeretettel veszi magát körül a volt kommunista rezsim politikai rendőrségének egykori tábornokaival, ezredeseivel és jól kiépített kapcsolatrendszere van a Szeku helyébe lépő Román Hírszerző Szolgálat /RHSZ - román rövidítése SRI/ berkeiben: könnyűszerrel jut hozzá bizalmas információkhoz. Néhány példa. Ilie Mercét, a Szekuritáté egykori ezredesét, aki a kommunista rezsim bukása után az RHSZ-ben töltött be magas funkciót, most a Nagy-Románia Párt képviselőjévé választották. RHSZ-tisztsége lehetővé tette számára, hogy a nyilvánosság előtt Tudor segítségére siessen, amikor azzal vádolták a pártvezért, hogy az egykori politikai rendőrség besúgójaként tevékenykedett. Andrei Zeno szintén szekus volt, azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy Constantinescut CIA-ügynöknek nevezte. Számos nyíltan antiszemita és idegengyűlölő ember csatlakozott Tudor pártjához. Köztük talán a legismertebb Corleone, alias Dumitru Dragomir, a Labdarúgó Szövetség elnöke, az Atac la persoana című hetilap igazgatója. Ilie Neacsu egykori kommunista aktivista 1991-93 között az Europa című antiszemita hetilap vezetője volt. Dumitru Puzdrea bírósági ügyei hónapokon keresztül a román sajtótermékek címoldalán szerepeltek, Dumitru Popot adócsalással és engedély nélküli benzinkutak működésével vádolják, Cornel Otelea tábornokot hamisítással és csalással vádolják. /Valóságos fauna. = Brassói Lapok (Brassó), dec. 14./

Mitika, a generális
Még a diktatúra alatt kezdődött, de ma is járja a mondás: annyi tábornoka van a román fegyveres erőknek (a hadsereg mellett a rendőrségről és a hírszerzésről is szó van), hogy Dunát lehetne velük rekeszteni. Az történt ugyanis, hogy Ceaușescu legjobban a katonaságtól félt, rakta is a hívei vállára a kisebb és nagyobb csillagokat. Na, de az utána jövő elnökök sem fukarkodtak a csillagosztással!
Mert mindannyian féltek a fegyverektől, adták a rangokat, s persze ezzel együtt a magasabb gubát, nehogy eszébe jusson ezeknek a hatalom felé lövetni. S amikor a 300 ezres hadsereget lecsökkentették 100 ezresre, meneszteni kellett néhány tábornokot is, s jó pénzért elküldték őket nyugdíjba. De láss csodát, az aktív generálisok száma csak nem akart csökkenni. Bár a tavaly is 41-nek adták ki az obsitját, a menendőben lévő elnök nyomban még jó néhánynak feltette az arany vállpántot, vagy rárakott még egy ökölnyi csillagot.
Hiába tudta, hogy a hírszerzők megbízott főnöke körül nem minden tiszta, és az sem érdekelte, hogy a különleges távközlési egység parancsnoka csak a polgárok lehallgatásában tüntette ki magát, a lezuhant repülőket nem tudta felkutatni, megtalálni – ráaggatta az új sarzsit. Az meg csak román specialitás, hogy a máskülönben kiváló sportolóknak is tábornoki rangot adnak, így lett dandártábornok Ilie Năstase, vezérőrnagy Anghel Iordănescu, generális Cornel Oțelea, Elisabeta Lipă vagy Jenei Imre, hogy néhányat nevesítsünk...
Ez a dömping oda vezetett, hogy harcmezőket megjárt, szakmát tudó generálisok mellett bizony nagyon silány tisztek is magas fokozatokat értek el. A legismertebb a puskaport sosem szagolt, emiatt „gatyatábornoknak” nevezett Gabriel Oprea, aki még saját bevallása szerint is a negyedik csillagot (hadseregtábornok) azért kapta, mert Băsescu mellé állt. Az utóbbi negyedszázadban azonban több mint 25 tábornok került különböző jogszabálysértések miatt a törvényszék elé, nem egy pedig börtönbe.
Ahogy elnézem a tábornoki listát, a jelenlegi államfőnek lesz munkája, ha – amint mondotta – meg akarja erősíteni a román haderőt. Főleg sepernie kellene majd a felsőbb szinteken, igaz, a nyugdíjaztatásuk, mivel szépen visszaemelték a kiszolgált katonák magas járulékát, nem fog kevés pénzbe kerülni.
Román Győző
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Csalók minden mennyiségben
A tények eltagadásának nyújtotta kórképét az az „eposzi” küzdelem, mely egy volt miniszterelnök és egy miniszter tudományos fokozatának ki nem érdemelt voltáról folyt. No de nem erről kívánok az alábbiakban szólni, hanem arról, miért is jelentik ezen esetek csupán a csúcsát a jéghegynek, és hogy ennek milyen következményeivel kellene számolni. Nem elégséges ugyanis csalóknak és pernahajdereknek bélyegezni az államférfiakat – különben bukásukat nem e leleplezésnek köszönhetik, habár jogállamibb tájakon ez bőven elegendő lett volna ahhoz, hogy örök időkre eltűnjenek a süllyesztőben, de nálunk előbb kell valakinek megbuknia, és csak utána deríthető ki róla hivatalosan is az igazság —, szóval tanácsos lenne alaposan átvilágítani azt a magát tudományosnak és oktatóinak nevező gépezetet is, mely a hamis okleveleket kiállítja.
Nyílt titok, a megsokasodó esetek ismételten felhívják rá a figyelmet, hogy a hazai egyetemeken valóságos diplomagyárak működnek, s nem csupán a doktori címek odaítéléséről van szó. hatvanas évekbeli emlékeim szerint is léteztek példák arra, hogy diáktársak pénzen vett államvizsgadolgozatokkal szereztek képesítést, mi több, hallottam hitelt érdemlő forrásból olyanról is, akinek magának doktori címe ugyan nem volt, de doktori dolgozatot azért összefércelt egy megrendelőnek, és az illető átment a szűrőn. Vajon milyen „szűrő” lehetett az?
Nem titok, hogy az oktatásbeli korrupció, a csalók eme iparága a rendszerváltás után hatalmas lendületet vett, és mára a hamis oklevelekkel érvényesülést keresők országvesztő veszélyforrássá változtak. Tízezrekre rúg a doktori címek száma, ha azoknak csak egyötöde hamis, és azok birtokosaiból egyszerre ketten is kormánytagok, hányan lehetnek a kevésbé exponált helyeken a minisztériumokban és az adminisztráció alsóbb fokain? Ezek mind szakértőkként adják ott a tanácsot, és hozzák a döntéseket, holott arra semmi valódi jogcímük nem lenne, és csak csődbe vihetik a közügyek intézését.
Amit lépten-nyomon bizonyítanak a tények – s akkor kezdődik azok letagadása. Erre külön „iparág” szakosodott. Kelemen Hunor ezredes ködvágóban osztja a parancsot, Verestóy Attila, a másik ezredparancsnok pedig erdőben bujkáltatja katonáit... De van a román politikusok között is néhány, aki még tisztelegni sem tud. Na meg olyan, mint Robert Turcescu, aki még a rangját is hol elveszti, hol megszerzi, hol titkosan, hol nyíltan.
A legédesebb az élsportolók előléptetése. Kevés olyan ország van, ahol tiszti rangban mérik a sportteljesítményeket, vegyük csak a tábornokokat. Köztük van a mi Jenei Imrénk. Ő az egész közül a legártatlanabb. Aztán ott a sorban a kézilabdás Corel Oţelea, a kenus Ivan Patzaichin, a teniszező Ilie Năstase, s nőként a valahai kajakos olimpiai bajnok és jelenlegi sportminiszter, Elisabeta Lipă. S mindezek felett pedig a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon leszereplő román válogatott edzője, a Tata Puiunak becézett Anghel Iordănescu, akit a francia lapok is csak úgy hívnak: Papa Poule (Csirke Tata), a generális.
Nem tudom, más miként van, én nem mennék egyikkel sem harcba, néhányukkal már csak azért sem, mert – enyhén szólva – észbeli képességeik eléggé korlátoltak. Persze, amiképpen az életben nem a tisztség teszi az embert, a tábornokot sem a rang emeli hadvezérré. De előre elvesztett az a csata, ahol tehetségtelen és tudás nélküli, tehát dilettáns a parancsnok.
Román Győző
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)