Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Opra László
1 tétel
2014. december 11.
Vitéz lélek Kovásznán
Ismét színpadon a Pokolsár Egyesület
Új darabbal lép színpadra a kovásznai Pokolsár Egyesület egykori diákszínjátszókból álló csoportja: péntek este fél nyolctól a fürdővárosi Művelődési Központban mutatják be Tamási Áron Vitéz lélek címet viselő „komoly játékát”.
A harminc év után újra szereplő egykori diákszínjátszók tavaly Sütő András Vidám sirató egy bolyongó porszemért című darabjával mutatkoztak be először a közönségnek. Az akkori darabot, akárcsak a jelenlegit, Gazda József rendezte, aki diákkorukban a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpadot vezette.
Ambarus Gábor, a Pokolsár Egyesület titkára kérdésünkre elmondta: reméli, ez a produkció is legalább akkora népszerűségnek örvend majd a fürdővárosban, mint az előző. A Vitéz lélek című művet a kovásznai fellépést megelőzően bemutatták már Pákéban és Cófalván, ahol elnyerte a közönség tetszését.
Szereplők: Ferencz Botond, Kovács Zsolt, Szántó István, Ferencz Kinga, Szász Attila, Tökbandi Rita, Berecki Árpád, Fejér Enikő, Madarasi Rita, Tökbandi Barna, Opra László, Fejér Előd és Ráduly Attila. Rendező: Gazda József, a rendező munkatársa Berecki Árpád. A belépő a helyszínen, illetve a művelődési házban vásárolható meg.
N. Sz. A.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)