Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Opra András
1 tétel
2015. augusztus 25.
Fél évszázada Isten szolgálatában (Aranymise Kézdiszárazpatakon)
Nem mindennapi esemény helyszíne volt tegnap az egyházközség búcsúnapján, Szent Bertalan napján a kézdiszárazpataki, 1798-ban épült római katolikus templom. Mintegy harminc székelyföldi plébános és rengeteg hívő gyűlt össze Bodó Imre aranymiséjén, pappá szentelésének ötvenedik évfordulóján. Az eseményen Tamás József püspök és Vargha Béla főesperes is jelen volt.
A nyugalmazott, 1941-ben Kászonaltízben született aranymisés főesperest, kézdiszárazpataki plébánost ötven esztendővel ezelőtt, 1965. április 25-én Márton Áron püspök szentelte pappá. Negyven évet Háromszéken szolgált. Papi pályafutását Csíkszentsimonban, Csíkmadéfalván és Gyergyócsomafalván segédlelkészként kezdte, majd plébánosként Alsócsernátonban, Kézdiszentkereszten és Kézdivásárhelyen, 2004 augusztusától Kézdiszárazpatakon szolgált. A falu búcsúnapján Piliscsaba, Kézdiszárazpatak magyarországi testvértelepülése részéről Deli Árpád volt önkormányzati képviselő volt jelen. A szentmise előtt a plébánost az egyháztanács nevében Opra András egyházgondnok, majd a gyermekek és a kórustagok köszöntötték, Balogh Tibor polgármester pedig Bodó Imre értékteremtő tevékenységére mutatott rá. Vargha Béla főesperes Jakubinyi György gyulafehérvári érsek levelét olvasta fel, majd pápai áldással ajándékozta meg Bodó Imrét. A szentbeszédet Sánta Pál lemhényi plébános mondotta el, a misét a kézdivásárhelyi-kantai és a helyi egyházi énekkar tette ünnepélyesebbé.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)