Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Opincariu, Ilinca
1 tétel
2010. február 2.
Kolozsvár: Diszkrimináló egyetemek?
Diszkriminációval vádolja a Babeş–Bolyai Tudományegyetemet (BBTE) és a Kolozsvári Műszaki Egyetemet a Studcard diákkártya-kibocsátó szervezet, amiért a felsőoktatási intézmények vezetősége sem szórólapokon, sem elektronikus formában nem engedélyezi, hogy a Studcard eljuttassa ajánlatát a diákokhoz.
Idén sokkal hatékonyabban szeretnénk ismertetni a diákokkal a Studcard nyújtotta lehetőségeket, kedvezményeket. Kisebb gondokkal küzdünk, mert a BBTE és a műszaki egyetem nem engedélyezi, hogy területükön szórólapokkal megjelenjünk, sőt attól is eltiltottak, hogy a diákok közös levelező listájára e-mailt küldjünk” – panaszolta tegnapi sajtótájékoztatóján Ilinca Opincariu, a Studcard marketing vezetője.
Hozzátette, a jövőben megpróbálnak tárgyalni az egyetemek vezetőségével, hogy beengedjék őket az intézmények területére. A Studcard képviselői szerint két felsőoktatási intézmény október óta szigorúbb velük, amióta mindkét egyetem kibocsátotta a saját kedvezményeket biztosító diákkártyáját. A Studcard kibocsátói emellett azt is méltánytalannak tartják, hogy a kolozsvári önkormányzat a konkurens diákkártyák üzemeltetői számára is megadta az eddig csak általuk kért, és csak a Studcard-tulajdonosoknak járó kedvezményt, hogy féléves, kedvezményes bérletet biztosít a tömegközlekedési eszközökön.
Az idei tervek kapcsán elmondták: márciustól újra beindulhat a Studcardnak az anyagilag hátrányos helyzetű diákokat segítő ösztöndíj programja. A tavalyi „2 százalék” elnevezésű pénzgyűjtő akciójuk sikeres volt, ezért valószínű, hogy lesznek ösztöndíjak, biztosat azonban csak később tudnak mondani. Emellett idén sem hanyagolják el a hagyományos diákfesztiválok megszervezését, és egy nagyobb szabású fesztivált is szerveznének, amelyre egy nemzetközi sztárzenekart is meghívnának.
A marketing vezető szerint 2010-ben növelni szeretnék a diákkedvezmények arányát is. „Eddig arra hajtottunk rá, hogy minél több gazdasági szereplőt vonjunk be a Studcard-programba. Idén ezzel szemben a minőség és a kedvezmények arányának növelését tűztük ki célul” – mondta Opincariu.
Kiss Előd-Gergely. Forrás: Krónika (Kolozsvár)