Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Opaiț, Codruț
1 tétel
2015. október 27.
Román politikusok a tüzekről – A nagy többség nem tudja, mit jelent az autonómia?
A román pártok Kovászna megyei képviselői eltérően nyilatkoznak Székelyföld határainak szombati kivilágításáról: miközben a PSD megyei vezetője úgy véli, hogy egy etnikai alapú szeparatizmusra szító akcióról van szó, a PNL társelnökei a párbeszéd fontosságára hívták fel a figyelmet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) Kovászna megyei szervezetének elnöke, Horia Grama képviselő lapunknak nyilatkozva újfent leszögezte, alkotmányellenes az „etnikai alapú területi autonómia”, és az október 24-i megmozdulás szervezőinek is tiszteletben kellene tartaniuk Románia alkotmányát. Mint fogalmazott, a magyar közösség képviselői által igényelt autonóm régió valójában „állam lenne az államban”, ezt pedig a románság nem támogathatja. Arra a kérdésünkre, hogyan lehetne kialakítani párbeszédet a két közösség között a területi autonómiáról, Grama leszögezte: alkotmányellenes kérdésekről nem lehet tárgyalni.
A PSD parlamenti képviselője ugyanakkor értetlenségének adott hangot amiatt, hogy a helyi autonómia miért nem jelent elfogadható megoldást a magyar közösség számára. Azt is megjegyezte, miközben a román állam „példásan védi a kisebbségeket”, a magyar politikai pártok helyi képviselői nem figyelnek oda az itt élő románok jogaira. Grama elismeri, hogy az elmúlt években Kovászna megyében történtek előrelépések, például a román lakosság számarányát figyelembe véve finanszíroztak bizonyos projekteket, de „van még tennivaló” ezen a téren.
Az egykori Demokrata Liberális Párt (PDL) és a régi Nemzeti Liberális Párt (PNL) összeolvadásából létrejött új PNL Kovászna megyei szervezetének demokrata-liberális társelnöke, Codruţ Opaiţ tőlünk értesült az október 24-i határkivilágításról. „Nincs tudomásom az eseményről, de gondolom, ez egy újabb megmozdulás az autonómiáért” – mondta Opaiţ.
A demokrata-liberális társelnök úgy véli, az autonómia kérdésében a legnagyobb gondot a román-magyar párbeszéd hiánya jelenti. Mint fogalmazott, ha ezelőtt 25 évvel Romániában nem lehetett az autonómiáról beszélni, ma már ez a téma nem vált ki pánikot a román közösség körében, viszont el kellene magyarázni, pontosan mit is jelentene. „Úgy vélem, a román fél által rosszul értelmezett és a magyar fél részéről nem tisztázott fogalomról beszélünk, és a felmerülő kérdésekre csak a párbeszéd útján lehet választ kapni” – magyarázta.
A megyei PNL liberális társelnökét, Marius Obreja szenátort is megkérdeztük. Azt mondta, nem fektet sem kevesebb, sem nagyobb hangsúlyt a szombati kivilágítási akcióra, mint tette az elmúlt években szervezett hasonló megmozdulások esetén. Leszögezte, párbeszédre és a két közösség kölcsönös megismerésére van szükség, ez az egyetlen járható út. „Ha az utcán megállítanánk száz székely embert, meggyőződésem, hogy alig 2-3 százaléka tudná elmagyarázni, mit is jelent ez az autonómia, milyen előnyök és hátrányok származhatnak belőle, de ha száz románt kérdeznénk meg, az arány akkor is hasonló lenne” – tette hozzá a PNL megyei társelnöke. Kiss Edit
Székely Hírmondó
Erdély.ma