A Kárpátok Eurorégió romániai tagjai ötödik ülésüket tartják december 13-14. között, a helyszín ezúttal Csíkszereda - nem véletlenül, hiszen ez az első olyan ülés, melyen Hargita megye teljes jogú tagként vehet részt. A találkozón Romániából Szilágy, Szatmár, Botosani, Suceava, Máramaros és Hargita megye tanácsai képviseltették magukat, Hollandiából Pieter van Run, Belgiumból Patrick Dautrebande és Pierre Gerard képviselték az Eurorégiót. Dec. 13-án a megyei tanács épületében az Eurorégió romániai tanácsa ülésezett, a fő téma a Sánduly Edit programfelelős által készített javaslat megtárgyalása volt - ez arról szólt, hogy milyen területeken kapcsolódhat be Hargita megye a Kárpátok Eurorégió tevékenységébe. Az elhangzottak szerint Hargita megye jövőbeli együttműködésének fő elemei a következők: mikrorégiók együttműködése, Hargita megye fejlesztési intézményeinek integrálása a nemzetközi kapcsolatrendszerbe, a gazdasági szféra, főleg a turizmus fejlesztése a kínálkozó lehetőségek kihasználásával, a kis- és középvállalkozások támogatása, nyilván nem hiányzik az infrastruktúra fejlesztése, a környezetvédelem, a műemlékvédelem. A dec. 14-i programban szerepel egy látogatás a Vállalkozás inkubációs központban, a csíksomlyói kegytemplom megtekintése, majd egy kirándulás a gyergyószárhegyi kastélyba. /Eurórégiós ülés Csíkszeredában. = Hargita Népe (Csíkszereda), 2000. dec. 14./

Az első világháborút követően, 1920-ban megkötött versailles-i békeszerződés után a bukaresti kormány tárgyalásokat kezdeményezett a Szentszékkel a diplomáciai kapcsolatok felvétele érdekében. Ennek eredményeként 1920. július 29-én a román királyság nagykövete átnyújtotta megbízólevelét XV. Benedek pápának. Még az év október 17-én megérkezett Bukarestbe az első apostoli nuncius, Francesco Marmaggi érsek. Utána Angelo Maria Dolci (1923–1932), Valerio Valeri (1933–1935), Andrea Cassulo (1936–1947) és Patrik Gerard O’Hara (1947–1950) álltak a romániai nunciatúra élén. 1948-ban a román állam egyoldalúan felmondta az Apostoli Szentszék és Románia között 1927. május 10-én kötött konkordátumot. 1950. július 4-én Ana Pauker kommunista vezető és külügyminiszter elrendelte, hogy a pápa nagykövete és munkatársai három nap alatt hagyják el az országot. Távozása előtt Gerard Patrik O’Hara nunciatúrai kormányzó svájci fennhatóság alá helyezte a pápai képviselet székhelyét az akkor nemzetközileg elfogadott szabályzat értelmében. Ennek ellenére elkobozták a nunciatúra épületét és berendezését, a palotát gondozó nővéreket elűzték. Moldvai csángó származású elöljárónőjüket letartóztatták, és a Vatikánnak való kémkedés koholt vádjával 14 esztendei börtönbüntetésre ítélték, amit néhány hónap híján letöltött. A nunciatúra palotája 1990 júliusában került vissza jogos tulajdonosához. 1992. november 5-én hivatalosan újra megnyílt a pápai képviselet romániai székhelye. 1998. január 1-jétől Románia kormánya visszatért a régi hagyományhoz, miszerint a mindenkori apostoli nuncius egyúttal a diplomáciai testület dékánja. A kommunizmus bukását követő új korszakban a következő személyek töltötték be az apostoli nunciusi tisztséget: John Bukovsky verbita (1990– 1995), Janusz Bolonek (1995–1998), Jean-Claude Périsset (1998-2007), majd Mauro Lalli tanácsos, ideiglenes ügyvivő (2007. november 10. –2008. február 10. között) Jean-Claude Périsset megbízatásának lejárta után decemberben XVI. Benedek pápa kinevezte Románia és Moldova Köztársaság új apostoli nunciusát Francisco Javier Lozano panafieli címzetes érsek személyében, aki eddig Horvátországban képviselte a Szentszéket, illetve Vatikán államot. Az új nuncius-érsek 1943-ban született Spanyolországban. A főpap 1976-ban állt a szentszéki diplomácia szolgálatába. Az olaszul, angolul, franciául, portugálul, németül, oroszul és szerb-horvátul is anyanyelvi szinten beszélő érsek várhatóan február első felében érkezik Bukarestbe. /Fodor György: Új apostoli nuncius Romániában. = Vasárnap (Kolozsvár), jan. 13./

Közel száz szakértő, RMDSZ-politikus értekezett a hét végén Szovátán Románia fejlesztési régióinak átalakításáról, az európai régiókról, valamint regionális fejlesztési kérdésekről szóló, az RMDSZ és az Európai Néppárt közös rendezvényén. A Régiók az értékek Európájában elnevezésű konferencián részt vett Galeote Gerardo, az Európai Parlament Regionális Fejlesztési Bizottságának elnöke is. Azonnali decentralizációt és mielőbbi közigazgatási átszervezést tart szükségesnek Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Markó emlékeztetett: jelenleg Romániában egy olyan közigazgatási rendszer van érvényben, amelyet 40 évvel ezelőtt, 1968-ban egy kommunista, központosító, homogenizáló szemlélet alapján dolgoztak ki. Az elnök szerint meg kell erősíteni a történelmi régiókat. Cristian Diaconescu, a PSD szóvivője hangsúlyozta, gazdasági kritériumok alapján fogják kialakítani az új fejlesztési régiókat, nem az etnikai kritériumok alapján. Galeote Gerardo felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Uniós tagállamok szintjén sajnálatos módon megjelent egy olyan törekvés, amely arra irányul, hogy az uniós kohéziós politikát újból lebontsa a nemzeti szintekre. Nem fogják támogatni ezt a törekvést, ugyanis a kohéziós és regionális politika legfontosabb alapelve az uniós szolidaritás. /Markó: decentralizációt, új régiókat. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 7./ „Az EU regionális politikája olyan lehetőségeket biztosít Erdély és a Székelyföld, egyben Románia modernizációjához, amelyeket kihagyni nem szabad, meg kell ismerni a regionális politika által nyújtott lehetőségeket a közösségek számára” –mutatott rá Winkler Gyula europarlamenti képviselő. Lokodi Edit Maros megyei tanácselnök elképzelésében a majdani régióknak, ha működni akarnak, törvényhozói szerepet is kell kapniuk. /Lokodi Imre: Globalizációtól a „glokalizációig” = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 7./

Gérard Presgurvic Rómeó és Júlia című musicaljét a budapesti Operettszínházzal karöltve mutatta be a bukaresti Ion Dacian Nemzeti Operettszínház. A két intézmény összefogása a legtöbbet játszott és legtöbb nézőt csábító előadás megvalósítását tűzte ki célul A budapesti Operettszínház életében ez volt az első alkalom, hogy egy magyar musicalprodukció replika változata külföldi színpadra került. A Rómeó és Júlia Budapesten látható verziója teljes egészében Kerényi Miklós Gábor nevéhez fűződik, az ő átdolgozásában és rendezésében látható a mű Bukarestben, Velich Rita jelmezeivel, Götz Béla díszleteivel, Somfai Péter világítástervével és Duda Éva koreográfiájával. A musicalnek Romániában nincs hagyománya, ezért a válogatás nagyon nehéz volt. /Darvas Beáta, Kánya Gyöngyvér: Legekért küzdő románc. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 6./

Díjátadót, ünnepi megemlékezést és kiállítás-megnyitót tart az újvidéki Forum Könyvkiadó a Híd című vajdasági irodalmi folyóirat alapításának 75. évfordulója alkalmából. A megemlékezést a legrangosabb vajdasági magyar irodalmi havilap 1934-es első megjelenésének tiszteletére szervezték az Újvidéki Színház kistermében. Az ünnepi műsor keretében méltatták a folyóirat irodalomtörténeti jelentőségét és három díjat adtak át. A Híd Irodalmi Díjat Harkai Vass Éva költő, újvidéki egyetemi tanár, a Fórum Képzőművészeti Díjat Butterer-Kiss Márta képzőművész- pedagógus, míg a Vajdasági Magyar Művészeti Díjat – amelyet először adtak át – Mezei Szilárd zeneszerző vehette át. Az ünnepségen két centenáriumi megemlékezést is tartanak – tájékoztatott Németh Ferenc, a Fórum Könyvkiadó Intézet igazgató-főszerkesztője. Az érdeklődők megismerkedhetnek a száz éve született Radnóti Miklós Meredek út – Strmom stazom című, kétnyelvű reprint-kötetével, ezenkívül bemutatják a szintén száz éve született Herceg János vajdasági magyar írónak szentelt, A Gerard írójáról című többszerzős tanulmánykötetet. A Híd délvidéki magyar irodalmi folyóirat 1934-ben Szabadkán indult, 1947 óta Újvidéken jelenik meg, az utóbbi évtizedekben a Fórum gondozásában. A Híd lapjain számos író és költő nemzedék „nőtt fel”, például az 1950-ben indult „ifjú hidasok”, köztük Fehér Ferenc és Németh István. A Híd 1963-tól az anyaországi íróknak, költőknek is közlési lehetőséget biztosított, köztük volt Weöres Sándor, Mándy Iván vagy Tandori Dezső. /75 éves az újvidéki Híd. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 23./

Magyar Capuletek és román Montaguek áldozták fel életüket a szerelemért október 22-én a budapesti Operettszínházban. A Biennále keretében bemutatott kétnyelvű Rómeó és Júlia című musical sikert aratott. A Biennále – A Külhoni Magyarok Kulturális Fesztiválja keretében román és a magyar művészek közösen, két nyelven játszották el Gerard Presgurvic Rómeó és Júlia című musicaljét. A „román szereplők” között két magyar is volt. A Temesvári Csiky Gergely Színház korábbi igazgatója, a jelenleg szabadúszó színész Demeter András Lőrinc barátot formálta meg. A Tybaltot alakító bukaresti születésű, Marosvásárhelyen diplomázott Fazekas Ernő pedig egyúttal a román nyelvű változat fordítója volt. Ők hol magyarul, hol románul szóltak a közönséghez. „Köszönöm Önöknek, hogy így fogadták ezt a rendkívüli előadást és köszönöm a művészeknek is” – mondta Kerényi Miklós Gábor, az Operettszínház igazgatója, aki a darab rendezője is. A Bukaresti Nemzeti Operettszínház és a budapesti Operettszínház együttműködése több éve tart. A két teátrum alapító tagja az Európai Zenés Színházak Szövetségének, mely első fesztiválját Bukarestben tartotta 2008 őszén. Az együttműködésnek köszönhető egy újabb vállalkozás: a Csárdáskirálynő című Kálmán Imre operett replika változatának bemutatója november 12-én lesz. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: Rómeó és Julieta a Biennálén. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 23./

AZ EP plénumára került Verespatak ügye
Viszonylag hosszú szünet után, tavaly év elején újult ki a vita az elhíresült verespataki bányaberuházással kapcsolatosan. Az ügy az Európai Unió szintjén is komoly hullámokat vet, olyannyira, hogy 2010. április 21-én egyenesen az Európai Parlament strasbourgi plénumánaka napirendjére került.
Az ún. szóbeli választ igénylő kérdés, illetve a parlamenti vita kezdeményezői Áder János és Tőkés László európai képviselők voltak (vitaindító kérdésük mellékelve). Indítványukhoz széles körű támogatást szerezve, a mellette felsorakozó parlamenti frakciók közös határozati javaslatban egyeztek meg, amelyről a plénum a május eleji ún. miniplenáris alkalmával, Brüsszelben fog szavazni.
Az ügy előzményei közé tartozik – egyebek mellett – az a törvénykezdeményezés, melyet néhány évvel ezelőtt a meglehetősen bizarr Gheorghe Funar–Eckstein Kovács Péter szenátori kettős nyújtott be a román törvényhozáshoz, a ciánalapú bányászat hazai betiltása céljából. A törvény az ügyben ellenérdekelt gazdasági köröknek, illetve a hozzájuk szorosan kapcsolódó kormányzat ellenállásának tulajdoníthatóan elvérzett.
A kanadai érdekeltségű Roşia Montana Gold Corporation, az idén felálló új kormány hallgatólagos támogatását kihasználva, a régóta vajúdó bányaterv megvalósítása érdekében új offenzívába lendült. Hasonló rámenősséggel tör célja felé az orosz érdekeltségű Romaltyn Mining cég, mely a tiszai ciánkatasztrófa miatt elhíresült Aurul, illetve a nyomába lépett Transgold cég bányáiban – Nagybánya környékén – kívánja a ciános aranykitermelést folytatni. Szintén aggasztó hírek szólnak a Hunyad megyei Felsőcsertésen tervezett színesfémbányáról, melyet a kanadai European Goldfields társaság érdekeltségébe tartozó Deva Gold Rt. kíván megnyitni. Európa-szerte hasonló bányaprojektek megvalósulása veszélyezteti az emberi egészséget és a természeti környezetet. A gazdasági válságkörülményei is hozzájárulnak ahhoz, hogy az egyes országok – köztük Románia – kormányai nem képesek kellő erélyt és ellenállást tanúsítani a profitéhes multimilliomos cégekkel szemben, és minden bizonnyal a korrupció is közrejátszik ebben.
A jelek szerint Románia mindmáig nem vonta le a megfelelő következtetéseket a 2000 elején előidézett nagybányai – tiszai – bányakatasztrófából. Az Európai Parlament romániai néppárti delegációja egészében véve támogatja a verespataki bányatervet, Marian Jean Marinescu néppárti frakció-alelnök pedig egyenesen szembemegy kereszténydemokrata politikai csoportjának a hivatalos álláspontjával. A román delegáció Tőkés László arra vonatkozó javaslatát ingerülten visszautasította, hogy egységesen foglaljanak állást a ciános bányakitermelés ellen. Theodor Stolojan küldöttségi vezető a Borbély László irányításával működő Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium égisze alá tartozó Országos Környezetvédelmi Hivatal (National Environment Guard) hivatalos álláspontját ajánlotta „kötelező” iránymutatóként a román képviselők figyelmébe. Eszerint Románia „minden szükséges intézkedést megtett az európai és a hazai szakértői bizottságok meghagyásainak tiszteletben tartása céljából”. A román külpolitika ebben az esetben is „szorosan zár”, és hagyományos kirakatpolitikai irányvonalát követve, egyfelől felmentést ad magának a katasztrofális hazai bányaviszonyokért, másfelől pedig vétkes felelőtlenséggel próbálja bagatellizálni a ciános technológiával folytatott bányászat valós veszélyeit. Jean Marinescu a romániai bányakitermelés helyzetét „rendezettnek” ítéli, és Románia belügyeibe való „beavatkozásnak” tartja az unióbéli szabályozási szándékokat.
Tőkés László erdélyi képviselő az utóbbi, jó egy év folyamán az EP plenárisán és különböző fórumain határozottan felszólalt a ciános bányászat ellen, a természeti és emberi környezet, a vizek védelmében. Tette ezt nem utolsósorban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint az RMDSZ legutóbbi megegyezése értelmében, a ciánalapú bányakitermelés európai betiltásának szorgalmazását illetően. Európai képviselőnk – több más képviselőtársával közösen – írásbeli folyamodványban vitte a kérdést Stavros Dimas környezetvédelmi biztos elé, aki viszont jobbára az illető tagországok – Románia és Bulgária – hatáskörébe utalta a problémák megoldását (lásd mellékelve a levélváltást).
A cianidos bányászat betiltásáról szóló vitán Tőkés László a napirenden lévő repülőjárat-korlátozások miatt nem lehetett Strasbourgban, idevágó előterjesztését viszont írásban nyújtotta be (lásd mellékelve). Ebben – egyebek mellett – kihangsúlyozta, hogy a ciános bányászat semmiképpen sem tekinthető csupán román, még kevésbé pedig „etnikai” ügynek, hiszen az az egész Európa élő környezetét és lakosságát fenyegeti katasztrófával. Kiegészítésképpen hozzá lehet tenni, hogy első renden éppen azokat a bányavidéki románokat veszélyezteti, akiknek érdekeit Marinescu képviselőnek és társainak védelmezniük kellene.
Az európai parlamenti vita indításaképpen Áder János képviselő, a Magyar Országgyűlés volt elnöke szólalt fel. A veszélyes és elavult bányászati eljárásokat be kell tiltani – szorgalmazta a képviselő. Sürgető dolog ez, mivel az arany árának emelkedésével újabb bányákat akarnak nyitni, ezen ártalmas technológiák alkalmazásával. „Ha komolyan gondoljuk, hogy vizeinket meg kell óvnunk, akkor nem telepíthetünk ciános méregtavakat folyóink és tavaink mellé. Ha komolyan gondoljuk a biodiverzitás védelmét, olyan módszerek alkalmazását nem engedhetjük, melyek a folyókból kiölik az életet. Ne várjuk meg, hogy újabb katasztrófa figyelmeztessen minderre” – mondotta Áder János.
Az Európai Bizottság részéről ezután Cecilia Malmström belügyi EU-biztos szólt az Unió bányászati politikájáról, Stavros Dimas volt környezetvédelmi biztoshoz hasonlóan a már létező jogszabályok betartásának fontosságát hangsúlyozva, valamint azt, hogy: „a tagállamok felelősök azzal kapcsolatban, hogy nyitnak-e aranybányát a saját területükön”.
Richard Seeber néppárti képviselő azon a véleményen volt, hogy át kell gondolni az alternatívákat annak érdekében, hogy az aranybányászat minél biztonságosabb és környezetbarát legyen.
Tabajdi Csaba a Szocialista Frakció hivatalos álláspontjának képviseletében a cianidos bányászat uniós betiltása mellett érvelt. A magyarországi szocialista delegáció vezetője világossá tette, hogy az európai szocialisták és demokraták az EFÁ-val és a Zöldekkel együtt nemcsak kezdeményezik, hanem egyenesen kérik az EB-t, hogy dolgozza ki a cianidos módszer alkalmazását tiltó jogszabályt.
Michail Tremopoulos görög képviselő (Zöldek/EFA) a hazájában alkalmazott ciános kitermelésre, másfelől pedig a gazdasági válságra utalva fejezte ki kétségét a tilalom iránt.
Zuzana Roithová cseh képviselőnő a cianidos technológia világszintű betiltását és új, alternatív módszerek bevezetését szorgalmazta, még hogyha azok többe is kerülnének.
Theodoros Skylakakis hasonló határozottsággal követelte a „szennyezők” – a felelős cégek – korlátozását.
Mészáros Alajos, mint az ügyben érintett Szlovákia felvidéki képviselője, elismerését fejezte ki a cianidos tilalom kezdeményezői iránt.
Marian Jean Marinescu a szokott formáját hozta, és valósággal kikelt a napirenden lévő határozati javaslat, illetve annak elfogadása ellen. Vele szemben Claudiu Ciprian Tănăsescu független képviselő azon az állásponton volt, hogy: be kell tiltani ezt a technológiát – a jövő érdekében.
A néppárti román felszólalók kirívó módon ellenezték a szinte valamennyi frakció – köztük a Néppárt által is – támogatott határozati indítványt. Cristian Preda valósággal feldicsérte „a legeredményesebbnek” nevezett bányászati eljárást. A teljes tiltás nem lehet az egyetlen megoldás – mondotta Elena Băsescu. Traian Ungureanu azt a képtelen állítást hangoztatta, hogy: „A környezet itt csak ürügy, én azt gondolom, hogy ez egy rossz politikai összeesküvés”.
Berndt Posselt német néppárti politikus arra figyelmeztetett, hogy ha nem vagyunk eléggé óvatosak, visszafordíthatatlan károk keletkezhetnek. Hosszú távon kell gondolkozni, és egységes irányelveket kell kidolgozni európai szinten – mondotta.
Cecilia Malmström európai biztos zárókövetkeztetései rendjén arra a véleményre jutott, hogy a teljes tilalom nem indokolt. Mindemellett a fejleményeket tovább kell követni és 2012-ben újraértékelni.
A május 5–6-i szavazás rendjén ki fog derülni, hogy ki az erősebb Európában: az európai értékeket védelmezők közössége, vagy pedig a természet kizsákmányolásától sem visszariadó, nyereségvágyó gazdasági lobbi?!
Levél Stavros Dimas EB-biztoshoz
Európai Bizottság
Stavros Dimas környezetvédelmi biztos úr figyelmébe
Tárgy: a cianid aranybányászati projektekben való használatának megelőzése
a romániai Verespatakon, valamint a bulgáriai Chelopechben és Krumovgradban
Tisztelt Biztos Úr!
Ezúton adunk hangot aggodalmunknak két olyan aranybányászati projekttel kapcsolatosan, melynek rendjén cianidot használnak az Európai Unió két tagállamában, Romániában és Bulgáriában. Egyúttal segítségét és támogatását kérjük ahhoz, hogy e két tagországban ─ és ezen túlmenően, európai szinten is ─ megtaláljuk a legmegfelelőbb eszközöket a cianid bányászati használatának a betiltásához.
Köztudott, hogy a cianid okozta környezetszennyezés katasztrofális következményekkel járhat az ember egészségére és a környezetre. A kapcsolatos bányabalesetek a közvetlen környezetet érő kockázaton túlmenően szélesebb körű, a vadvilágot és a folyóvizeket érintő regionális környezeti fenyegetést jelentenek.
Országaink állampolgárainak jól felfogott érdekeit védő EP-képviselőkként elköteleztük magunkat választóink környezetének megóvása mellett, hiszen a közegészségügyre, illetve gyermekeink jövendőbeli gyermekeire gondolva, minden kétséget kizáróan alapvető érdekünk, hogy környezetünk iránt felelősséggel és tisztelettel viseltessünk.
Mindezeket szem előtt tartva nyilvánvaló, hogy a cianid használata milyen rendkívüli veszélyt jelent környezetünk jelenére és jövőjére. Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a ciánbányászat milyen katasztrofális következményekkel járhat Romániában és Bulgáriában, továbbá a szomszédos államokat ─ Magyarországot, Szlovákiát, Görögországot és Törökországot ─ fenyegető káros hatásokról sem szabad megfeledkeznünk.
Tisztelt Biztos Úr!
Kérjük, járjon közben a román kormánynál, hogy állítsa le a verespataki bánya fejlesztését, amelyet a széles közvélemény, a Román Ortodox Egyház, a történelmi magyar egyházak, a nem kormányzati szervezetek országos és nemzetközi környezetvédelmi mozgalmai is határozottan elleneznek. Ugyanakkor járjon közben a bolgár kormánynál, hogy tiltsa be a cianid használatát a chelopechi és krumovgradi aranybányászati projektekben.
Tisztelettel kérjük ugyanakkor, hogy támogassa a cianid használatát kiváltó, alternatív aranybányászati technológiák megtalálására irányuló kutatásokat. Nem utolsó sorban arra kérjük, hasson oda, hogy az Európai Bizottság támogasson valamennyi cianid-technológiát alkalmazó tagországot a megfelelő szabályozások, valamint a szigorúbb vizsgálati eljárások kidolgozásában, a legmagasabb szintű biztonság érdekében.
Köszönettel:
Brüsszel, 2009. április 21.
Magyar Néppárti Delegáció:
Szájer József delegációvezető
Schmitt Pál elnök
Barsi-Pataky Etelka
Becsey Zsolt László
Antonio De Blasio
Gál Kinga
Glattfelder Béla
Gyürk András
Járóka Lívia
Olajos Péter
Őry Csaba
Schöpflin György
Surján László
Zöldek/EFA Frakció:
Ian Hudghton elnök
Jill Evans
Tatjana Zdanoka
Alyn Smith
Mikel Irujo Amezaga
Különböző EP-frakciók tagjai:
Gisela Kallenbach (Zöldek/EFA)
Gerard Onesta (Zöldek/EFA)
Erna Hennicot-Schoepges (Európai Néppárti Frakció)
Henrik Lax (Európai Néppárti Frakció)
Anders Wijkman (Európai Néppárti Frakció)
Sógor Csaba (Európai Néppárti Frakció)
Bauer Edit (Európai Néppárti Frakció)
Duka-Zólyomi Árpád (Európai Néppárti Frakció)
Tabajdi Csaba (Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége)
Fazakas Szabolcs (Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége)
Renate Weber (Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Képviselőcsoport)
Csibi Magor (Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Képviselőcsoport)
Szent-Iványi István (Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Képviselőcsoport)
E l ő t e r j e s z t é s
a ciánalapú bányakitermelés európai tilalma tárgyában
Az utóbbi két év folyamán, az Európai Parlament plénumán és különböző fórumain több rendben szóvá tettem a ciánalapú bányakitermelés veszélyeit. Ezzel együtt levélben kerestem Stavros Dimas környezetvédelmi biztost a romániai (Verespatak) és a bulgáriai (Chelopech és Krumovgrad) bányaprojektek ügyében.
Ezúton is üdvözlöm, hogy az Európai Parlament napirendjére tűzte Áder János képviselőtársammal közösen beterjesztett indítványunkat a ciántechnológiás bányászat uniós szintű betiltásáról. Ezt a bányászati módszert az élő környezetünkre nézve igen veszélyes „vegyi atombombának” is szokás nevezni. 1990 óta, világszerte mintegy harminc súlyos ciános bányaszennyezés történt. A tíz évvel ezelőtti tiszai katasztrófa Csernobil után Európa legsúlyosabb környezeti szerencsétlenségének számít.
Romániában, éppen ezekben a napokban a Tiszába ömlő Aranyos folyót érte szennyezés, egy negyven évvel ezelőtt bezárt aranybánya miatt. Tavaly, egy közeli bányaüzem meglátogatásakor (Roșia Poieni) maga Traian Băsescu államelnök jelentette ki: „nem lehet egy ilyen ökológiai bombán ülni, hiszen ez kész gyilkosság”.
Az új romániai bányaberuházási tervek (Verespatak, Nagybánya, Felsőcsertés stb.) viszonylatában hangsúlyozni kívánom, hogy a ciánalapú bányászat betiltása nem csupán román, és semmiképpen nem „etnikai” probléma, hanem egyetemes – európai ügy, melynek tekintetében mind az egyes EU-tagországok, mind a különböző EP-frakciók józan egyetértésre juthatnak.
Európa nem lehet közömbös az eddigi, valamint a jövőben is fenyegető ciánkatasztrófák iránt. Közös érdekünk, hogy amiképpen a radioaktív sugárzástól vagy a légköri szennyezéstől, azonképpen a vegyi ártalmaktól és a ciánmérgezéstől is megvédjük az embereket és környezetüket. Ezért kérem, hogy a tisztelt Parlament támogassa és szavazza meg indítványunkat.
Strasbourg, 2010. április 21.
Tőkés László, EP-képviselő
Erdély.ma

Nemzetközi Trianon-konferencia
(MTI) – A trianoni szerződés 90. évfordulója alkalmából nemzetközi tudományos konferenciát tartanak június 10-én Párizsban, a francia szenátus épületében. Az eseményt a Párizsi Magyar Intézet Baráti Köre, a párizsi magyar nagykövetség és a szenátus francia-magyar interparlamentáris csoportja szervezi.
A tanácskozás – amelyen francia, brit, olasz, szlovák, szerb és román történészek mellett magyar részről Romsics Ignác és Ablonczy Balázs tart előadást – Gérard Larcher, a francia szenátus elnökének üzenetével nyílik meg.
A konferencia tudományos szervezője, Catherine Horel francia történész az MTI-nek elmondta: a múlt héten Budapesten – a Francia Intézet és a Magyar Tudományos Akadémia szervezésében – megrendezett konferenciához hasonlóan a közönség számára is nyitott, szenvedélyektől mentes, tudományos tanácskozás várja az érdeklődőket: a szakterületük legjelentősebb történészei polémiákon és politikán felüli előadásokat fognak tartani.
A kollokvium fő célja a történész megfogalmazása szerint tudományos elemzését adni egy történelmi ténynek: Trianon ugyanis mára vitathatatlanul történelmi eseménnyé vált, amelyet lehetetlen és irracionális lenne visszacsinálni.
A nap első felében a korabeli nyugati nagyhatalmak álláspontján keresztül azt a folyamatot ismerheti meg a hallgatóság, amely elvezetett a trianoni döntésig. Szeretnénk, ha világossá válna, hogy nem egyedül Franciaország határozott, hanem a többi szövetséges is tevékenyen részt vett a végső döntésben – hangsúlyozta Horel. A francia, brit, amerikai és olasz véleményt elemző előadók között szólal fel Romsics Ignác, aki a trianoni szerződésnek a magyar politikai gondolkodásban betöltött szerepéről beszél majd.
A konferencia második részében az utódállamok: Románia, az egykori Jugoszlávia és Csehszlovákia álláspontját ismerhetik meg a hallgatók a trianoni szerződésről. A kollokviumot Ablonczy Balázs hozzászólása zárja, aki a magyar kisebbségek kilencven évvel ezelőtti megszületéséről tart előadást. Trianon előtt a kisebbségek ugyanis nem magyarok voltak, s a békeszerződés egyik jelentős következménye a magyar kisebbségek problémájának megjelenése az utódállamokban – mondta Horel.
Népújság (Marosvásárhely)

Demeter András: a közszolgálati rádiózás ne menjen a nemes hagyományok rovására
Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti:
Meg kell őrizni a román közszolgálati rádiózás nemes hagyományait, törekedni kell arra, hogy a korszerűség és a fiatalítás közepette ne csorbuljon a tisztesség és a szavahihetőség - mondta az MTI-nek Demeter András István, a román közszolgálati rádió (SRR) új elnöke.
Június végén a román parlament két házának együttes ülésén a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által jelölt igazgatótanácsi tagot, Demeter András Istvánt választották a közszolgálati rádió élére.
Az új rádióelnöknek rangos múltja van mind a kulturális, mind a politikai életben, egyaránt sikeres volt színészként, rendezőként, színház- és kulturális menedzserként és jogászként. A negyvenegy esztendős Demeter András tanulmányait Marosvásárhelyen, a Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetemen, a franciaországi Dijonban (ECUMEST Kulturális Menedzser szakon), valamint a temesvári Universitatea TIBISCUS Jogi Karán végezte.
A Temesvári Csiky Gergely Állami Színház színművésze lett 1992-ben, az intézménynek 2005. decemberéig igazgatója volt. Azután a Román Kulturális és Vallásügyi Minisztériumban főigazgatói posztot töltött be, majd kulturális államtitkárként tevékenykedett. Oroszlánrésze volt az új román színházi törvény kidolgozásában. Most pedig a közszolgálati média terepén próbálja kamatoztatni tapasztalatait.
Az MTI kérdésére válaszolva úgy vélte: a román állami rádióban nincs szükség gyökeres átalakításra, hiszen az intézmény "szervi betegségekben" nem szenved, legfeljebb bizonyos "tüneteket" kell majd kezelni. Legfeljebb árnyalásra, a prioritások átgondolására, a hangsúlyok áthelyezésére lesz szükség - mondta. Ezeket az elképzeléseket azonban csakis a szakmával egyeztetve, alulról fölfelé építkezve lehet megvalósítani - hangsúlyozta Demeter.
A román rádió a kortárs európai közszolgálati rádiók sorában nem az élen halad, de nem is a sor végén kullog - mondta az új elnök, aki szeretné, ha négy év múlva ez az intézmény valóban színvonalas európai médiummá válna. Ennek érdekében sok mindent át kell majd gondolni a pénzügyi gyakorlattól kezdve a gazdasági lehetőségeken és a műsorrácson át egészen a tartalomig. De a legnagyobb kihívás szerinte az: úgy megtalálni a rádiózás modern formáját, hogy megmaradjanak a közszolgálati rádió nemes hagyományai, mint például a szavahihetőség.
Demeter András István szerint az utóbbi néhány esztendő lelkiismeretes, profi vezetésének köszönhető, hogy jelenleg a romániai rádióhallgató igaznak tartja mindazt, amit a rádióban hall. Az intézmény nincs gazdasági válságban, a pénzügyi menedzsment nem túl nagy, de nem is csekély profittal zárt az utóbbi esztendőkben. Az intézménynek kiváló szakemberei vannak az ország különböző részein, megindult és már jelentősen előrehaladott szakaszban van egy olyan fiatalítási stratégia, amelyet más helyeken is megirigyelhetnének.
Fontos viszont, hogy a fiatalítás és a modern, inkább a projekt-menedzsmentre hangsúlyt fektető továbbképzés ne veszítse szem elől mindazokat a hagyományos értékeket, amelyek a kulturális élet egyéb területein valóban eltűntek. A fiatalítás ne jelentse azt - mondja Demeter -, hogy lassan-lassan minden eltűnik, ami a független, tisztességes, civilizált , szavahihető közszolgálati rádiózás biztosítéka lehet.
Az intézmény egyik legnagyobb problémája, hogy a központi bukaresti épülete, akárcsak a legtöbb területi stúdió már elöregedett, régimódi, azokat nem a korszerű rádiózásra tervezték, földrengés esetén korántsem biztonságosak.
Az a tény, hogy magyar elnöke van mostantól a rádiónak, kiválthatja-e az ellenérdekeltek ellenállását akár házon belül, akár házon kívül? Az MTI e kérdésére Demeter azt felelte: elsősorban az elnökváltás ténye miatt, vagyis inkább az ezzel járó változással szemben várható majd ellenállás. Amennyiben ez a változás bizonyos emberek kényelmét, koncepcióit sérti, fel kell készülni arra, hogy adott pillanatban a "magyarokat" fogják szidni - mondta Demeter.
Színészi tevékenységét azonban a rádió új elnöke egyáltalán nem akarja feladni, hiszen szó sincs összeférhetetlenségről. Nem lesz könnyű ugyanakkor összeegyeztetni a nap huszonnégy óráját a feladatokkal - mondja. Továbbra is játszani kíván a műsoron lévő szerepében, Gérard Presgurvic musicaljében, a Rómeó és Júliában, amellyel albániai turnéra készülnek. A film műfaját sem szeretné elhanyagolni, mint mondta, őszre már tervben van néhány forgatás. MTI

Nádasdy Borbála Sepsiszentgyörgyön
Vasárnap 18 órakor a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében bemutatják gróf Nádasdy Borbála Magyarországon igazi könyvsikernek számító önéletrajzi sorozatának – Zagolni zabad?, A szabadság zaga és a Maradni zabad! – Ízes élet című, Polcz Alaine Főzzünk örömmel! című könyvével rokonítható, negyedik kötetét.
Az önéletrajzi kötetekből egy olyan izgalmas és a szerző írói kvalitásainak köszönhetően érdekfeszítően elmesélt élettörténet bontakozik ki, mely már az első sorok után magával ragadja az olvasót
Nádasdy Borbála, akinek gyerekkora a 40-es és 50-es évekre esett, bár grófi családban született, annyira „élvezhette” a származásából fakadó társadalmi előnyöket, amennyire azok „élvezhetőek” voltak a Rákosi-diktatúra éveiben… Nem csoda, hogy a 17 éves csinos leány a szabadság levegőjét csak néhány napra meghozó 1956-os forradalom leverését követően az emigráció útját választja. Tehetségének köszönhetően Bécsben azonnal filmszerződéseket kap, s az ifjú filmcsillagot olyan színészlegendák fogadják baráti körükbe, mint Yul Brynner, Romy Schneider, Gérard Philippe és mások. De ő sem menekülhet a szépséges fiatal lányokat fenyegető legnagyobb „sorscsapástól”, a nagy szerelemtől… Az ára: kínlódással teli párizsi évek, filmes karrier vége, testet-lelket igénybe vevő foglalkozások sora, többek közt hullamosás egy párizsi kórházban. Ami marad: a szülőhaza iránti rendíthetetlen szeretet, a magyar identitáshoz való konok ragaszkodás, a magyar kultúra és a magyarság igaz történetének terjesztése a nyugati kultúrkörökben. Ez a magyarságnépszerűsítő út, amelyet a fiatal leány választott magának, nem „autópálya”, hanem göröngyös, kátyúkkal és értetlenkedő népekkel teli országút… E küldetéstudat jellemzi egyébként az egész, amúgy teljesen szerény és józan életszemléletű családját. Az apa Németországban például nem fogadja el a német kárpótlásként felajánlott vagyont – mely egy életre megoldhatta volna a nyomorgó család anyagi gondjait –, mert egy nyilatkozatot kellene aláírnia, hogy német származású. De hát ő magyar! És inkább elmegy segédmunkásnak egy textilgyárba… Ott is hal meg pár év múltán. De nem a munkába hal bele – abba, hogy a családegyesítés áraként a Kádár-rezsim lemondatja magyar állampolgárságáról. Ilyen és ehhez hasonló történetekből áll össze a három lebilincselő életrajzi kötet, mely nemcsak élet- és családtörténet, hanem a XX. század második felének majdnem egész Európát felölelő korrajza is egyben.
LAKATOS MIHÁLY
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Kőrösi Csoma Sándor és családja az anyakönyvek tükrében (230 évvel ezelőtt született a nagy Kelet-kutató)
Bölcsőjét Háromszéken, a Keleti-Kárpátok hegytömegének lábánál ringatták.
A századok folyamán, akár a legtöbb székely településen, az egykor egységes székely társadalom itt is nagy szerkezeti változáson ment át. A tizenkilencedik század elejére Kőrös lakosainak nagy része már az aránylag egyforma határőri katonai rendből és aránylag kisszámú jobbágyból, továbbá egy papból, egy tanítóból és egy-két cigány családból tevődött össze. Bizonyság erre, hogy a születési anyakönyvben 1830–1847 között bejegyzett gyermekek közül 215 származik gyalogkatona családból és csak 37 jobbágycsaládból, illetve egy-egy papi, illetve cigány családból. A látszólag egyenrangú gyalogkatonák között volt egy jobb módú réteg is Kőrösön, amit a Csoma, Gecse, Nagy, Ördög, Debreczi, Csorja, Dancs, Teleki, Bernád nevűek képviseltek. Ezek közé tartozott Kőrösi Csoma Sándor apja, Csoma András is, hiszen már a Székely Határőrség megalakulásának első évtizedeiben ő töltötte be a faluban a mindenható káplár szerepét. E jobb módú, hétgyermekes katonacsalád hatodik gyermekeként született Csoma Sándor. Napjainkban sok téves nézet él róla a köztudatban, és életrajzában sok a kiegészíteni való – írja Csetri Elek professzor, az egyik legjelentősebb hazai Csoma-kutató. Az anyakönyvekről szóló digitális felvételek birtokában – meglehetősen alapos kutakodás után a Csoma-irodalom e „kiegészíteni valójához” szeretnék hozzáadni valamit, néhány – fikcióból származó – téves nézetet tisztázni, eddig ismeretlen adatot bemutatni, illetve felvetni egy-két megválaszolásra váró kérdést.
Ki is volt Kőrösi Csoma Sándor? Nekünk, háromszéki székely-magyaroknak, (ahogyan ő is nevezte magát) büszkeségünk, aki „lerakta a modern tibetológia alapjait”, amikor „Tibet nyelvét és irodalmát feltárta a tudomány számára”, összegyűjtve és betűrendbe szedve e nyelv 40 000 szavát. Ezt felhasználva 1834-ben kiadta az angol–tibeti szótárt és a tibeti nyelvtant. Ezenkívül elkészítette a szanszkrit–tibeti–angol szótárt is.
E munkák befejezése után Buddha élete tanulmányozásához kezdett, és „a tibeti kánonnak Buddhára vonatkozó részeit foglalta tömören össze”, még két fontos tanulmányt tett közzé a csak tibeti nyelven fennmaradt buddhista tanításról, majd ezeket követve 1838-ban a buddhizmus különböző rendszereiről. Közben sohasem mondott le eredeti célkitűzéséről: a magyarok őshazájának megtalálásáról. Nyelvészeti és vallási kutatásait igen nagy nehézségek között, legtöbbször „hideg és nélkülözés” közepette végezte a zanglai lámakolostorban, később Kamumban a kolostor mellett lévő „viskóban”, amit az őt meglátogató dr. Gerardtól tudunk.
Csoma-kutatók számos életrajzi regényt, tanulmányt írtak, különleges élete több költőt megihletett, de a gyermekkorára és a családjára vonatkozó egyházi anyakönyvet – amely e kor talán egyetlen hiteles forrása – sem a régi, sem az új kutatók nem tanulmányozták kellőképpen, az utolsó hét-nyolc évtizedben pedig senki (bizonyság a levéltárban lévő kötetek olvasói kimutatása!). A gyermekkort – főleg a regényírók – pontatlan adatokkal, fikcióval töltötték ki, amelyet a későbbi életrajzírók, lexikonok szerkesztői (újabban a világháló is) átvettek. Ezért van napjainkban is „a sok téves nézet és életrajzában a sok kiegészíteni való”.
Az életrajzírók között Duka Tivadar az első, majd az ő munkáját felhasználva és kiegészítve W. W. Hunter írt angol nyelven könyvet Kőrösi Csoma Sándorról. Mindketten sok értékes adat mellett olykor nem létező – a korra jellemző romantikus – adatokkal is színezték az életrajzot. Ezekből merít Baktay Ervin, aki végigjárta Csoma útját. Később Benedek Elek is, aki szegény családnak véli a Csoma Andrásét, holott a káplárság már önmagában írástudást és jobb módot tételez. A kőrösi származású Debreczy Sándor, bár tanulmányozta az anyakönyveket, több olyan adatot közölt, amely nincs összhangban az általam találtakkal.
Napjaink kutatóinak egy része, Le Calloc’h, Szilágyi Ferenc a születési évet is kétségbe vonják, mert az útlevélben 1819-ben 32 évesnek tünteti fel magát, s ezek szerint – „több kortárs véleményével alátámasztva”, állítják a nevezett szerzők – 1787-ben kellett születnie. Csakhogy az anyakönyvben ebben az évben nem találunk ilyen bejegyzést! Csupán a keresztelés dátuma, l784 Aprily 4. szerepel.
Az egyik legnépszerűbb könyv szerzője, az említett Debreczy Sándor azt írta: „Csoma András és Gecse Krisztina házasságából hét gyermek született, öt leány és két fiú. Az elsőszülött Ágnes 1772-ben el is halt. Két év múlva Julianna született. 1776-ban Zsuzsanna szintén elhalt, a két évre rá született Krisztina, édesanyja örömére életben maradt. A leányok hézagos sorát 1781-ben Mária zárta, ki születése után elhalt nővérei sorsát követte. Csoma András hatodik gyermeke, első fia, Sándor volt. A megpróbált családot 1788-ban az utolsó gyermek, Gábor egészítette ki.” Tehát úgy vélte, hogy három lány már csecsemőkorában elhalt.
Azonban hiába keressük a Debreczi Sándor által említett, csecsemőkorban elhunyt kislányok nevét a születésük évében elhaltak között, mind Ágnes, mind Susa nevét csak 1805-ben találjuk. A következő évben hal meg Susa „törvénytelen ágyból” született kislánya is. Tehát Ágnes 33 éves, Susa 29 éves korában hunyt el.
Nem volt hosszú életű a két férjhez ment lány sem. Júlia (Dancs Józsefné) 1820-ban halt meg szárazbetegségben (TBC). Krisztinát nem találtuk meg, de Csoma Sándor 1835-ben írt végrendeletében ez áll: „Nemkülönben testvérem szívére kötöm, hogy a szerencsétlen Annát, már rég megholt Krisztina néném nagyobbik lányát mindenben segítse.” Anna ugyanúgy törvénytelen ágyból született, akárcsak a „Júlis lánya, Maris”. Az ötödik lány, Mária hároméves korában halt meg. Hacsak ez a Mária nem egy másik, Csoma András ugyancsak 1784-ben született, csecsemőkorban meghalt lánya, aki feltételezésünk szerint Csoma András káplár úr első házasságából született. Ugyanis a káplár úr 41 éves volt, amikor Gecse Krisztinától megszületett Ágnes nevű lánya.
Kőrösön, de különösen a Gecse családban abban az időben sok a fiatalon, szárazbetegségben elhunyt ember. A legfiatalabb testvér, Gábor is 62 éves korában hunyt el, a felesége szintén fiatalon, szárazbetegségben halt meg, és a gyermekei közül is négyen.
Feltételezhetjük, hogy Kőrösi Csoma Sándor a végzetes malária mellett krónikus gümőkórban is szenvedhetett, s így 58 éves korában könnyen végzett vele a frissen szerzett maláriás betegség. Nos, ezek csak egy orvos-helytörténésznek a kellően nem tanulmányozott keresztelőkönyvben talált adatai és az azokon való töprengés keltette hipotézisei, látván a családban előforduló alacsony életkort. Hozzáértő Csoma-kutatóknak talán ezen is érdemes elgondolkozniuk.
Dr. Nagy Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Keöpeczi Sebestyén József, Románia címerének magyar alkotója (Ötven éve hunyt el)
Fél évszázada, 1964. december 27-én hunyt el Kolozsváron nyolcvanhat éves korában Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész, heraldikus. Az évfordulóra jelentette meg a Tortoma Könyvkiadó Keöpeczi Sebestyén József, a címerművész című, sokévi kutatáson alapuló, gazdagon illusztrált kötetemet. Ebből közlünk részleteket – az évforduló jegyében –, annál is inkább, hogy a világhálón főleg legendákon alapuló, ellenőrizetlen, téves információk keringenek a heraldikusról.
Származása A Sebestyén család háromszéki származású. Keöpeczi Sebestyén Jánost és általa apját, Pétert 1608. június 29-én Gyulafehérváron kiadott oklevelével emelte nemesi rangra és adományozott címert számukra és leszármazottaiknak Báthori Gábor, Erdély fejedelme. Keöpeczi Sebestyén József szülei: kőröspataki és köpeczi Sebestyén József és nagykállói Kállay N. Berta. Ifj. Sebestyén József 1878. november 12-én látta meg a napvilágot az akkor még Szolnok-Doboka vármegyei Széken. Apja épp vezértanító volt a faluban. 1881-ben már Magyarnemegyén, utóbb Nagysajón igazgató-tanító, végül Besztercére került. Az ifjú Sebestyén ott folytatta iskoláit, ahol apja éppen tanított. Beszterce után Budapesten az Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezdét az 1898–1899-es tanév első felében vendégdiákként látogatta. A híresztelésekkel ellentétben más egyetemek hallgatói nyilvántartásában nem szerepel. Indulása Keöpeczi Sebestyén József első címertani jelentkezését a Genealogiai Füzetek című, Kolozsváron kiadott családtörténeti folyóiratból ismerjük. A lapot csíkszentmihályi Sándor Imre indította, s az 1903-as év eleji indulásakor kadicsfalvi Török Pál segítette, ám a társszerkesztő megbetegedését követően, még elhunyta előtt Keöpeczi Sebestyén József került e minőségbe, minekutána előzőleg grafikusként bemutatkozott. Sebestyénnek több mint száz rajza, főleg címerrajza jelent meg, de nemcsak szerkesztője és grafikusa volt a lapnak, hanem szerzője is, tizenhat tanulmánya látott nyomdafestéket benne.
A Magyar Királyság címere
A folyóirat az első világháború kitörése s egyben a tulajdonos, kiadó, főszerkesztő Sándor Imre bevonulása miatt megszűnt, és Keöpeczi Sebestyén József Budapestre költözött. Kérelmet nyújtott be a Magyar Királyi Országos Levéltárhoz, hogy őt az intézményben előforduló címerfestési és díszírói feladatokkal megbízzák. A belügyminisztérium engedélyezte, hogy a kérelmező magát „az országos levéltár megbízott címerfestőjének” nevezhesse. Jókor volt jó helyen – e minőségében őt érte a megtiszteltetés, hogy az Osztrák–Magyar Monarchián belüli Magyar Királyság új középcímerét és állampecsétjét megrajzolja. Már dúlt a világháború, s a Monarchia még nem vette fel címerébe az 1908-ban annektált Bosznia és Hercegovina címerét. Az idő szorításában salamoni döntés született: 1915-ben mind az Osztrák Császárság, mind a Magyar Királyság középcímerébe berajzolták. A közös címereket a kor kiemelkedő címerművésze, Hugo Gerard Ströhl osztrák heraldikus rajzolta, a Magyar Királyság önálló jelképeit – az önállóság jegyében – magyar heraldikus, Keöpeczi Sebestyén József. Keze alól került ki a magyar középcímer és kiscímer két-két változatban, azaz angyalokkal mint pajzstartókkal és – hivatalosan első ízben – cserefa- és olajággal övezve, valamint a királyság középcímeres pecsétjének rajza. A korábban használatos címert bővítették. A nagypajzs felosztása megmaradt, az első negyedben Dalmácia, a másodikban Horvátország, a harmadikban Szlavónia, a negyedikben Erdély jelképe, a beékelést kettéosztották, Fiume címere szűkebb helyre került, balra tolódott, s a beékelés jobb felébe került Bosznia és Hercegovina címere. Köpecen Az első világháború során Sebestyén a 38. honvéd hadosztály 21. gyalogezredében teljesített szolgálatot. A Monarchia bukása után a szentkereszthegyi Kratochvil Károly altábornagy vezette Székely Hadosztály tisztje lett. Az alakulat 1919. április 26-ai demecseri fegyverletétele után Sebestyént mintegy hatszáz tiszttársával együtt a brassói Fellegvárba internálták, majd kényszerlakhelyet határoztak meg: Brassó 50 kilométeres körzetében választhatott települést. Köpecet – ahol addig még nem járt – gyakorlati megfontolásból választotta. Ott élt ismerőse: köpeczi Nagy Lajos nyugalmazott pénzügyminisztériumi számtanácsos, aki befogadta. Korábbi, rövid életű házasságai után ekkor következett be a Sebestyén élete további fordulását igencsak meghatározó egybekelés. Gazdája nevelt lányát, miklósvári Gyenge Ilonát vette feleségül 1919. augusztus 20-án a köpeci református templomban. Nászukból két fiúgyermek született: András László József 1920. július 11-én és Albert Lajos Viktor 1921. november 2-án. Sebestyén díszítette a köpeci református templomot, minekutána azt 1926-ban bővítették. Az eredeti templomhajó kazettás mennyezetű, hasonlóan kazettás mennyezettel látták el a déli bővítést is, ám a díszítés különbözik. A középső 4 x 4 kazettát helyi armalista családok címereivel díszítette. A mennyezet érdekessége, hogy a művész tükörben festette és tükörírással írta. A nyugati karzat mellvédjét szintén címerekkel díszítette. Középen a „Nemes Székely Nemzet” címere, melyet kétoldalt három-három fejedelmi családi címer övez. Ezek állapota igen gyatra, mivel a második világháború után, az 1950-es évek elején a helyi milicista el akarta tüntettetni a rendszerellenesnek minősülő jelképeket, és szódás vízzel megsúroltatta a festményeket. A karzat mögötti falon egy nagyméretű festmény: kék pajzsban tűzből újjáéledő fehér főnixmadár. Keöpeczi Sebestyén József rengeteg címert festett. Ezek közül némelyek ismertek, mások elpusztultak, s számtalan magánlakások falát díszíti. A címerfestés mellett dalárdazászlókat is tervezett. Püspökök címerfestőjének is nevezhetnénk. Ismertebb a tény, hogy Erdély mélyen tisztelt római katolikus püspökének, Márton Áronnak Sebestyén tervezett címert, de címert festett még Majláth Gusztáv Károly és Vorbuchner Adolf gyulafehérvári, Pacha Ágoston temesvári püspöknek, valamint Napholcz Pál kinevezett, de fel nem szentelt szatmár-váradi püspöknek. 1927 és 1933 között a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum foglalkoztatta külső munkatársként. Tagja volt a múzeum Igazgatóválasztmányának. Nagyrománia címere 1921-ben őt érte a megtiszteltetés, hogy a megnagyobbodott Románia címerét megalkossa. A címer alapját a korábban használt, a Szathmári Pap Károly által rajzolt jelkép képezte, s az I. Ferdinánd király által kinevezett, majd módosított címerbizottság több javaslata is hatással volt rá. A testület tagjai nem tudtak dűlőre jutni, s az uralkodó kapott Alexandru Tzigara-Samurcaş művészettörténész ajánlatán, felfogadta Sebestyént. A külföldi útjáról hazatérő Samurcaşt a király kinevezte a címerbizottságba. A tudós memoárjában leírja, a megbízott rajzoló a bukaresti természetrajzi múzeumban kitömött sasokat igyekezett lemásolni, a testületben oly nagy volt az egyet nem értés és tájékozatlanság, hogy erre felhívta a király figyelmét. Constantin Argetoianu belügyminiszter beleegyezésével a király engedélyezte, hogy megfogadja az „erdélyi Köpecen élő Sebestyén József címertani szakértőt”. Samurcaş még leírja, Sebestyén több vázlatot készített, s azok közül választott a király.
Sebestyén Köpecen rajzolta meg a Román Királyság címerét három változatban: nagy-, közép- és kiscímer. Ezt 1921. július 18-án fogadta el a szenátus, 20-án a képviselőház, az uralkodó az erről szóló törvényt 23-án kihirdette és 29-én hivatalossá vált. Apró módosításokkal a királyi korona nélküli egykori kiscímert fogadta el Románia parlamentje 1992-ben új államcímerül.
Kolozsváron A II. bécsi döntést, Észak-Erdély Magyarországhoz csatolását követően, Sebestyén már 1940 októberében felment Kolozsvárra, ahol Kelemen Lajos az Egyetemi Könyvtárban biztosított számára állást. 1942-ben miniszteri jóváhagyással megkapta a könyvtártiszti besorolást. A román hatalomátvétel után bizonytalanná vált sorsa, míg 1946 végén nyugdíjazták, ám huzamosabb munkaviszony híján igen alacsony nyugdíjat kapott. 1945. január 20-án felsége elhunyt. Nemsokára mindkét fiát elvesztette. András 1946. június 16-án öngyilkosságot követett el. Albert világgá ment, apjának írt utolsó ismert levelét Nyírbátorból 1946. november 16-án keltezte. Azt írta: „arra semmi szín alatt ne számítsanak, hogy én haza menjek”, míg a világ nem változik.
A megözvegyült címerművész újból házasságot kötött, utolsó felesége borbátvizi Balázs Hortenzia. Alkalmi munkákból és segélyekből tartotta fenn magát, a római katolikus és a református egyház foglalkoztatta. Kolozsvárra költözése után Sebestyén emléktáblákat tervezett és kivitelezett templomok számára. Ezek díszítőelemei főleg címerek. Utolsó emléktábláját a bikfalvi református gyülekezet megrendelésére halála előtt egy évvel, 1963-ban, 85 éves korában készítette. Sebestyén leszármazási táblákat is rajzolt. Azokat gazdagon illusztrálta az ősök családi címerével. Meghívókat, emléklapokat tervezett, tablók díszítését végezte, lásd a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet és a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium néhány végzős évfolyamáét. Halála esztendejében tervezte meg az Erdélyi Református Egyházkerület falinaptárát. Alkotásai ismeretében Keöpeczi Sebestyén József heraldikust méltán tekintjük a legnagyobb magyar címerművésznek.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Út a szabadsághoz: autonómia vagy függetlenség (Tusványos)
Nincsen egyedül az erdélyi magyarság, a székelység
autonómiatörekvéseivel – ez derült ki azon a kerekasztal-beszélgetésen, melyen az Európai Szabad Szövetség (EFA) képviselőiként dél-tiroli, breton, katalán, sziléziai politikusok beszéltek eddigi eredményeikről, céljaikról, lehetőségeikről. Minden helyzet más, mégis van, mit tanulniuk egymástól, és nagyon fontos a kisebbségben élő nemzetek összetartása, szövetsége – hangzott el.
Minden velük való találkozás során olyan hozzáállást tapasztal, amelyre bizony nagy szükségünk van nekünk is itthon, Erdélyben, megerősítik, hogy jó úton járunk, és hogy elengedhetetlenek bizonyos lépések, melyeket ők is megtettek korábban – vezette fel a vendégek bemutatását Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke. Sokan érezhetik úgy a fiatalok közül, hogy évről évre az autonómia témájáról esik a legtöbb szó Tusványoson, de érdemi előrelépés nem történik, éppen ezért már nem is nagyon akarnak foglalkozni ezzel. „Van két autonómiatervezetünk, három pártunk, két nemzeti tanácsunk, és következetesen kellene haladnunk előre egy olyan államhatalmi környezetben, amely egyelőre nem hajlandó ezt a kérdést magasabb szintre emelni” – írta le a helyzetet Sándor Krisztina. Szükségünk van a többi, hasonló helyzetű európai népcsoport biztatására, bátorítására – mondotta. Tévúton Európa Sárga katalán sapkában és a skót függetlenséget népszerűsítő pólóban ült asztalhoz Günther Dauwen, az EFA igazgatója, aki elmondta, szövetségükhöz 45 olyan párt tartozik, amelyek a nemzetek, az emberek, a régiók Európájáért küzdenek. Igen szigorúan szólt az unió jelenlegi helyzetéről, arról, hogy eltért az eredeti értékektől, hisz a békés együttműködés jegyében jött létre, de az utóbbi években úgy tűnik, a gazdasági fejlesztés vált a legfontosabbá. Az EU jelenlegi vezetői megfeledkeztek Európa népeiről, bármilyen kisebbségekkel kapcsolatos kérdést vetnek fel, a válasz mindig az, hogy tagállami hatáskör, Brüsszel nem illetékes. Szemrehányóan szólt arról, hogy az EB előző elnöke, José Manuel Barroso legalább leült velük, meghallgatta a kisebbségek panaszait, Junker még erre sem hajlandó, az volt a válasza megkeresésükre, hogy erre nincs ideje. Dauwen számba vette, mi történik néhány tagállamban: hiába van Korzikának parlamentje, Párizs lesöpri döntéseiket, a skótokat elaltatták ígéretekkel, de nem teljesítik azokat, tiltakozni kell az olaszországi, bulgáriai, görögországi vagy akár lengyelországi fej­lemények ellen, de gond van a finnországi svédek jogaival is. „Ebből elég volt, ezt a folyamatot le kell állítani. Az önrendelkezés alapvető emberi jog” – hangsúlyozta. Kiemelte az EFA tizenkét EP-képviselője kiáll Székelyföld, Erdély autonómiájáért, „szabadabb és jobb Európára van szükség, amely nem engedi, hogy a kisebbségek peremre szoruljanak” – fogalmazott. Dél-Tirol sem földi Kánaán.
Székelyföldről a dél-tiroli autonómia elérhetetlen álomnak tűnik, ám az ott élők egyáltalán nem elégedettek helyzetükkel – derült ki Cristian Kollmann, a Szabadságot Dél-Tirolnak Mozgalom sajtófelelősének előadásából. A történelmi visszatekintés és a dél-tiroli autonómia létrejöttének bemutatása után beszélt problémáikról is, arról, hogy 1986 óta ugyanaz a kormányzópárt, a Dél-Tiroli Néppárt irányítja a tartományt, amely az elején még hazafias mozgalom volt, de mára egyre jobban belesimul az olasz politikai rendszerbe, vezetőit anyagilag is „megvásárolta” Róma, mára az lett az üzenetük, hogy nem kell tovább fejleszteni autonómiájukat. Pedig sokan elégedetlenek, kifogásolják, hogy a politikai problémáikat az olasz kormányzat kezeli, a munkahelyek olasz kézben vannak, az iskolák többnyelvűvé, és nem anyanyelvűvé váltak, és nemrég a dél-tiroli parlament olyan törvényt is jóváhagyott, amely kimondottan hátrányos a német lakosság számára. Nem értenek egyet azzal sem, hogy adóik tíz százaléka Rómába megy, ez jóval nagyobb az elfogadható aránynál, s bár az a hivatalos dél-tiroli politika, hogy teljesíteniük kell kötelességüket Rómával szemben, ezt sokan nem így érzik, hisz soha nem akartak Olaszországhoz tartozni. Olaszország új alkotmánya csökkentené a régiók autonómiáját, ezzel sem értenek egyet, pártja azt szeretné, ha függetlenné válhatnának, ők ezért dolgoznak – mondta el Kollman.
Breton küzdelmek
Victor Gallou a franciaországi bretonok helyzetéről beszélt, akik évtizedek óta a megmaradásukért, nemzeti azonosságuk megtartásáért harcolnak. Ő is történelmi visszatekintéssel kezdte előadását, mely során kiderült, jelenkori közigazgatási átszervezéssel Franciaország is igyekezett megosztani egységes történelmi régióit, és a mai Bretagne tartomány nem teljes, az öt megye helyett csak négy tartozik ide, ennek kiegészítését, majd autonómiáját szeretnék elérni. Az 1970-es években újra bevezették a breton nyelv oktatását, ma 200 ezren beszélik. Tavaly 300 ezren gyűltek össze, követelték a tartomány újraegyesítését, de nem jártak sikerrel, ezt követően skót és katalán mintára népszavazást kezdeményeztek, amely nem volt ugyan hivatalos, de nagyon hasznosnak bizonyult, a polgármesterek is szembesültek a polgárok viszonyulásával. Hivatalos népszavazást is szerveznének, eddig nagyon jó a visszhangja, sokan felmérik az autonómia hasznosságát, hisz Franciaország túl nagy ahhoz, hogy hatékony legyen a központosított irányítás. A bretagne-iak keveslik a költségvetésből visszaosztott pénzt is, ez nem több, mint lakosonként 370 euró, fejlődéshez, fejlesztéshez édeskevés – fejtette ki Victor Gallou. Kitért arra is, hogy miért autonómiát, és nem függetlenséget akarnak: a bretonok nagy része franciának is vallja magát, nem akar elszakadni Franciaországtól. Az új katalán út
A katalánok helyzetéről előbb Gerard Bona, az EFA titkára beszélt, majd kiegészítette szavait Marc Gafarot I Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője. Bona elmondta, a katalán nacionalisták nyelvük, kultúrájuk fennmaradásáért küzdenek, a spanyol állam tiltásaival, fenyegetéseivel érte el azt, hogy ma már nem elégszenek meg az autonómiával, függetlenedni akarnak. Megpróbáltak tárgyalni külön adórendszer kialakításáról, de nem jártak sikerrel, az emberek egyre inkább kiszakadáspártiak lettek. Tavaly népszavazást kezdeményeztek a kérdésről, de a spanyol kormány elgáncsolta, vezetőjük, Artur Mas katalán kormányzó ellen eljárást indítottak. Nem adták fel, az idei szeptember 27-ei választások során akarják felmutatni a függetlenségpárti többséget, minden pártot felkértek, egyértelmű állásfoglalást fogalmazzon meg, hogy a szerzett szavazatok alapján felmérhető legyen a függetlenségpártiak tábora. Ha ők győznek, akkor Artur Mast bízzák meg, hogy megtegye a Spanyolországtól való elszakadáshoz szükséges lépéseket. Tárgyalási folyamat kezdődik, tudják, nem hoz azonnal eredményt, de biztosak a sikerben – erősítette meg mindkét előadó.
A megmentett népcsoport
Nagyon keveset tudni a lengyelországi szilézekről, akik szintén autonómiát követelnek. Utolsó pillanatban sikerült megmenteni ezt a népcsoportot az eltűnéstől, 2002-ben 80 ezren vallották magukat odatartozónak, tíz év múlva 800 ezren, és bíznak benne, 2022-re elérik a másfél milliót – mondta el Tomasz Jarecki, a Sziléziai Autonomista Mozgalom tagja. Egy igen gazdag, iparosított régióról van szó, amelyet hol Németországhoz, hol Csehországhoz, hol Lengyelországhoz csatoltak, az első világháború utáni népszavazáson az itt élők Lengyelország mellett döntöttek, és a terület hetven százaléka oda is került. A második világháború után az egész régió lengyel fennhatóság alá került, és a következő ötven évet lengyelként kellett leélniük, majdnem elfelejtették nyelvüket. Ekkor indult be mozgalmuk, elkezdték a mozgósítást, és meglett az eredménye, az utolsó pillanatban sikerült megmenteni ezt a népcsoportot a teljes megsemmisüléstől – mesélte Jareczki. Most az autonómiáért harcolnak, és tudják, érdemes, megvan a hatalmuk változtatni sorsukon. Senki ne mondjon le nyelvéről, kultúrájáról – mondotta, és felidézte, milyen érzés volt, amikor a kezébe vette az első könyvet, amelyet szilézül írtak.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csutak Vilmos-díj tehetséggondozásért
A Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács harmadik alkalommal adta át a Csutak Vilmos-díjat, amellyel a tehetséggondozásban fáradhatatlan munkával, önzetlenül tevékenykedők társadalmi elismerését kívánja növelni. Az elismerést Csutak Vilmos szellemében teszi, akinek tehetséggondozói gyakorlatát tartja követendő példának. Nem csak azonosítja és követi a tehetséget, de számon kér és hasznosítja a közösség javára. Nemcsak a kiemelkedőkkel foglalkozik, hanem minden gyermekben keresi a tehetséget. Az idei díjazottak a június 18-án Sepsiszentgyörgyön tartott Székelyföldi Tehetségnapon vették át a kitüntetést.
Bereczki Kinga, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács elnöke lapunk megkeresésére elmondta, „Csutak Vilmos tehetséggondozói munkája, amelyből a mai napig élünk, táplálkozunk, időtálló és értékes a közösségre nézve. Háromszéknek, Székelyföldnek mindig voltak hozzá hasonló pedagógusai”. Idén Csutak Vilmos-életműdíjban részesült Gazda József nyugalmazott magyartanár, erdélyi művészeti író, szociográfus, tankönyvíró, valamint megosztott Csutak Vilmos-díjban Szakács Ágnes tanító és Kakasi Zsolt zenetanár.
Szakács Ágnes
A gyermekek Tancija, akit évek múltán is meglátogatnak és szeretettel gondolnak rá… nem az engedékenysége miatt. Igazságosságával, a felelősség kellő szigorával, jókedvűségével, bizalmával és szeretetével írja be magát a gyermekek szívébe, sok-sok generáción keresztül. Kis közösségeket kovácsol. Szinte észrevétlen és természetes egyszerűséggel fonja a láthatatlan kötelékeket a gyermekek között. Ennek alapját a közös kulturális és nemzeti értékek jelentik, tartását pedig a közös programokon keresztül szerzett élmények erősítik meg.
Igaz pedagógusi gyakorlat szerint tanít és nevel. A tanításban mindig szem előtt tartja a gyermeket, ezért a tanulás nemcsak az asztal mellett történik, hanem a valós világból merített élmények és tapasztalatok jelentik a muníciót az élet küzdelméhez, fejlesztenek ki bennük olyan készségeket, amelyek segítik a boldogulás útján.
Nevel hazaszeretetre, nemzeti értékek tiszteletére, egymás és más iránti tiszteletre, befogadásra, odafigyelésre, törődésre, felelősségre, becsületre.
A Tanci teljes értékű emberré nevel, olyan emberré, akinek tartása és hite van, aki bízik magában és közösségében, és tekintettel van másokra is.
Szentgyörgyiként, az erdélyi pedagógusképzés nagy múltú központjában, a Székelyudvarhelyi Tanítóképzőben sajátította el a nevelés sok évszázados gyakorlatára alapozott ismeretanyagot, itt ivódott belé az ősök és a múlt tisztelete, itt kapott egy életre szóló feladatot: a nevelés és tanítás örömteli feladatát. Ezt gyakorolja immár harmincegyedik éve megszakítás nélkül a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban. Sokszínű egyénisége a művészet terén is megnyilvánul: a nemzetközi hírnévnek örvendő Vox Humana Kamarakórus tagja.
Igazi tehetséggondozó, ezt számtalan eset, történet igazolja. Ezek közül hadd ragadjak ki egyet, amely leginkább jellemzi pedagógusi mivoltát. Történt, hogy bukott gyermek került a Tanci osztályába. A kezdeti beilleszkedési nehézségek után a gyermekek befogadták maguk közé, Tanci nem kegyelmezett neki: ugyanúgy kellett tanulnia, mint a többinek, ugyanolyan figyelemben részesült, mint a többi, talán egy kicsit többet is kapott az elején, ugyanúgy kellett bekapcsolódnia közös tevékenységekbe, mint a többieknek. Megrovásban részesült az elhanyagolt feladatokért és dicséretben az apróbb eredményekért. Két év múltán a bukott gyermek dobogós helyezést ért el magyar nyelvi vetélkedőn szavalatból. A szeretet csodákra képes – tartja a mondás. A Tanci szeretete mérsékelte a gyermekben a szülői elhanyagoltság érzését, és pótolta azt, ami annyira hiányzott neki: a szeretetet. Köszönjük szépen, Tanci!
Bereczki Kinga, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács elnöke
Kakasi Zsolt
Kakasi Zsolt 1969. április 5-én született Dicsőszentmártonban. Az általános iskolát szülőfalujában, a 2-es Ipari Szaklíceumban végezte 1987-ben. Zenét a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult 1993 és 1997 között klasszikus gitár szakon, majd ezt követte a felsőfokú zenei képzés a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián 1998 és 2004 között. 2004. szeptember 1-jétől a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum címzetes gitártanára, I-es fokozatú pedagógus. Kakasi Zsolt olyan személyisége közösségünknek, aki bátran tanácsot ad és tanácsot kér kollégáitól, önzetlenül segít mindenkinek, figyelemmel kíséri nemcsak a saját növendékei fejlődését, hanem ismeri és követi iskolánk számos diákjának az életét. Lelkesedése a művészet és a művészeti oktatás előrevitelében példaértékű. Önzetlenül rendelkezésre áll bármilyen szakmai és baráti kihívás, segítségnyújtás elvégzésére, legyen szó akár kollégáról, akár diákról. Szakmai sikerét az általa tanított diákok számtalan országos és nemzetközi versenyről hozott díjai, gitárestjei, audíciói bizonyítják. Kakasi Zsolt nemcsak tanára, hanem mentora is diákjainak. Közösségépítő és közösségigénylő ember. Diákjai az erdélyi gitároktatás számos rangos elismerését vívták ki. Csak néhány kiváló diák nevét említem: Damian Rusu, Gerard Epure, Illyés Cecília, Bakcsi Melinda, Filip Zsombor vagy akár az Arpeggio Gitárzenekar.
Szakmai teendői mellett iskolán kívüli tevékenységei is kiemelkedőek, hiszen társszervezője, illetve főszervezője a marosvásárhelyi Harmonia Cordisz és a Terra Siculorum Nemzetközi Gitárfesztiválnak (2004–2016), valamint tagja a dicsőszentmártoni Kisküküllő Alapítvány kuratóriumának. Több éven keresztül énekelt Erdély egyik legkitűnőbb, számos nemzetközi díjat elért kamarakórusában, a sepsiszentgyörgyi Pro Musica kamarakórusban, amely minőségileg magas szintre kívánja emelni és népszerűsíteni az erdélyi kórusirodalmat. Ezt számos európai turné és nemzetközi díj megszerzésével támasztották alá. A gitároktatást nemcsak az iskola diákjai számára teszi lehetővé és elérhetővé, hanem több olyan magánnövendékkel is foglalkozik, akiknek nincs lehetőségük, vagy alkalmuk a művészeti szakoktatásban részt venni. Itt kiemelnék egy vargyasi nemlátó fiatalembert, akivel a gitártanulás érdekében egy sajátos pedagógiai módszert is alkalmaz, rengeteg lelki töltettel és teljes önfeláldozással.
Összegzésként: Kakasi Zsolt munkája, akár szakmai, akár emberi mértékkel kívánjuk mérni, kiemelkedő. A művészeti tehetséggondozásban elért eredményei és sajátos módszere példaértékű nemcsak diákjai, hanem kollégái számára egyaránt. Bátran állíthatom, hogy Kakasi Zsolt tanárkollégánk jeles képviselője az erdélyi művészeti oktatás és tehetséggondozás eszméjének.
Lőfi Gellért Attila igazgató, Plugor Sándor Művészeti Líceum
Gazda József
Gazda József 1936. április 8-án született Kézdivásárhelyen. A középiskolát Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégiumban végezte, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv- és irodalom szakos tanári oklevelet. Írói munkásságát már egyetemista korában művészeti kritikákkal, művészettörténeti tanulmányokkal kezdi. Első könyvei művészeti monográfiák (Gyárfás Jenő, Nagy Imre, Nagy Albert, Gazdáné Olosz Ella), majd megjelennek a művészeti útirajzok (Tegnapi kövek, mai utak. Kelet kapui). A szociográfiák talán a legterjedelmesebb művei közé tartoznak (Így tudom, így mondom, Megváltó karácsony, Mindennek mestere, Hát én hogyne siratnám, Jaj, mik történtek, jaj mik is történtek, Az Istennel még magyarul beszélgetünk, A tűz októbere, A harmadik ág). Legújabb kötetei a Bocz Borbáláról és Boros Lajosról írt művészeti monográfiák. Tanári pályafutása alatt legfontosabb feladatának tartotta a magyar ifjúság nemzeti identitástudatának erősítését, a magyarság sorsa iránti felelősségtudat felébresztését, a közösségért való cselekvésre buzdítást. Ennek szellemében tanította a magyar nyelvet és irodalmat, valamint nevelte a rá bízott ifjakat 1958-tól Székelykocsárdon, Nagyenyeden, majd 1964-től nyugdíjba vonulásáig Kovásznán. Ez utóbbi helyen, idekerülésének első évétől kezdődően aktív tagjává vált a közösségnek: „A munka, a feladat adva volt, s a munka, a feladat – mint mindig – találta meg, kellett, hogy megtalálja az emberét. Nem az ember választotta hát a munkát…” – emlékezik vissza erre az időszakra Gazda tanár úr. Kulcsszerepet vállalt a diákszínjátszás mozgalmának szervezésében. „Az a generáció 1972-ben első ízben írta plakátjára: KOVÁSZNAI DIÁKSZÍNPAD, s ebben a minőségében elindult Erdélyország földjén turnézni, előadásokat tartani, vinni a szót, az anyanyelv szavát el a közeli vagy messzi tájakra, kultúrát vinni, érzést vinni, üzenetet vinni, reménységet adni, az együvé tartozás tudatát adni a messzi nemzettársainknak, Csík, Udvarhely és Gyergyó környékére, Maros megyébe, az ottani szórványokba, aztán tovább, tovább, Kalotaszegre, Szilágyságba, Arad- és Temes megyébe, annak a kezdő, alapító generációnak még a gyermekei is túl vannak már a diákkorukon, esetleg – az is megtörténhet – épp az unokáik ízlelgetik a szót, a kultúra szavát, a művészet szavát.” A diákszínjátszástól a felnőtt színjátszásig 20 év telt el. Mert Gazda József jelenleg is dolgozik a kovásznai Pokolsár Társulat színjátszóival. Művészi, emberi hitvallását talán a következő szavak fejezhetik ki leginkább: „Szivárvány havasán / Felnőtt liliomszál / Nem szereti helyét / S el akar bujdosni / El akar bujdosni” – „De el tudunk-e bujdosni? Van-e mód arra: megszökni a sosunk elől? Kilépni belőle? Tamási csupa szépség, csupa költészet műve azt súgja, mondja, majd ordítja, kiáltja: Nincs! Nincs! Hogy nem menekülhetsz! Nem menekülhet senki! Sorsunkat, melybe beleszülettünk, vállalnunk kell. Harcolhatunk, küzdhetünk, sőt, küzdenünk kell a jobbért, de azon belül: a lelkedet nem cserélheted ki! Mert csak így lehetsz hűséges magadhoz s az egyenes úthoz.” 2016 áprilisában a tanár úr betöltötte 80. életévét. Visszatekintve az elmúlt évtizedekre, elmondhatjuk, hogy élete áldozatokkal teli szolgálat volt. Akkor is népét szolgálta, amikor tankönyvet írt a romániai magyar diákok számára, amikor lejegyezte és könyvek formájában közkinccsé tette az itthon és szerte a nagyvilágban élő magyaroktól gyűjtött több ezer órányi hanganyagot, és akkor is, amikor 1990 óta segítőivel, munkatársaival együtt évről évre megteremtette a feltételeit annak, hogy Kovásznán a nagy tudós, a példakép, Kőrösi Csoma Sándor emlékét felidézzük, ápoljuk, őrizzük a Csoma-napok évenkénti megszervezése által.
Mindezekért hálás köszönetünket fejezzük ki, és Isten áldását kérjük további életére és munkásságára.
Molnár János tanár, Kőrösi Csoma Sándor Líceum, Kovászna
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)