Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Omordia, Rebeca
1 tétel
2010. március 30.
Bartók Emléknap Nagyszentmiklóson – Újraépítené a zeneszerző szülőházát a polgármester
Szülővárosában, Nagyszentmiklóson vasárnap délután emlékeztek meg Bartók Béla születésének 129. évfordulójáról, a Pro Bartók Társaság szervezésében.
A világhírű zeneszerző szobránál Tamás Sándor, a Társaság elnöke köszöntötte a rendezvény résztvevőt, akik ez alkalommal a nemrég elhunyt László Ferenc kolozsvári zenetudósról, a legnagyobb Bartók kutatóról is megemlékeztek. Dănuţ Groza nagyszentmiklósi polgármester megköszönte a szervezőknek, hogy méltókképpen ápolják a város nagy szülöttjének emlékét, majd személyes véleményének hangot adva azt javasolta, hogy a Polgármesteri Hivatal és a civil szervezetek erőiket egyesítve állítsák vissza eredeti formájába, vagy építsék újra Bartók Béla nagyszentmiklósi szülőházát. A polgármester ez alkalommal azt is elmondta, hogy gróf Nákó Kálmán és felesége, Nákó Berta síremlékét is fel szeretné újíttatni a katolikus templom alagsorában, de a híres nagyszentmiklósi kincset is haza szeretné hozni legalább egy hiteles másolat formájában. A megemlékezésen résztvevő intézmények és civil szervezetek képviselői megkoszorúzták Bartók Béla szobrát, a tavaly elhunyt Jecza Péter szobrászművész alkotását.
Nemzetközi zongoragála a Nákó kastélyban
A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara március 23-28. között negyedik alkalommal szervezte meg Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyt. A díjazottak gálaelőadására vasárnap este telt ház előtt került sor a Nákó kastély dísztermében, a Nagyszentmiklósi Bartók Emléknap keretében. Öt fiatal zongoraművész - az első díjas Szokolayné Szőke Diána, a megosztott második díjas Utasi Noémi és Görög Enikő, valamint a megosztott harmadik díjas Omordia Rebeca és Szabó Marcell virtuóz játékának tapsolhatott a nagyszentmiklósi közönség, akik a Pro Bartók Társaság különdíjait is átvehették Tamás Sándor elnöktől és dr. Kerek Ferenctől, a szegedi Zeneművészeti Kar dékánjától.
„Nyolc országból érkezett 27 versenyző vett részt a szegedi zongoraversenyen – nyilatkozta a Nyugati Jelennek dr. Kerek Ferenc, a Csiky Boldizsár Erkel-díjas zeneszerző vezette zsűri tagja – a szakemberek egybehangzó véleménye szerint nemcsak létszámbeli, de ugrásszerű minőségi előrelépést hozott az idei vetélkedő az előző évekhez képest, pedig a korábbiak is jól sikerültek. Egy ilyen zsűrinek véleményem szerint az a dolga, hogy a szakmai elemzés után törekedjen konszenzusra, akkor is ha esetleg eltérő szempontok alapján értékelnek. Van olyan zsűritag, aki a virtuozitásra helyezi a hangsúlyt, más talán a mű mondanivalójának a visszaadását vagy a közönséggel való kommunikálás készségét értékeli elsősorban. A Nagyszentmiklóson is fellépett ifjú tehetségek közül kiemelkedett Szokolayné Szőke Diána teljesítménye, aki minden egyes zenei gondolaton, zenei mondaton belül tökéletesen szinkronban játszik a kottaképpel, a szerzői instrukciókat maradéktalanul megvalósítja és erőteljes kifejezőkészséggel, lényegében hibátlan játéktechnikával rendelkezik.”
Pataki Zoltán. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)