Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Olteanu, Laura
7 tétel
2012. október 2.
Tizenöt éves a sepsiszentgyörgyi felsőoktatás (Tanévnyitó az egyetemen)
A megismerés a legnagyszerűbb utazás az életben – hangsúlyozta dr. Nagy Attila, a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyre kihelyezett tagozatának igazgatója a tegnapi tanévnyitón, és ismertette azokat az új lehetőségeket, amelyekkel a kezdődő tanévben várják a hallgatókat. A sepsiszentgyörgyi felsőoktatás tizenötödik tanévnyitóján emlékeztek a kezdetekre, elemezték a jelent és jövőképet is felvázoltak.
Másfél évtizeddel ezelőtt főiskolaként, saját székház nélkül kezdte meg működését a BBTE sepsiszentgyörgyi tagozata, jelenleg egyetemi szintű az oktatás, mesterképzésre is van lehetőség, a saját székháznak lassan minden zuga megtelik tartalommal. Tegnap a díszterem teljes pompájában fogadta a hallgatókat, tanárokat, meghívottakat, a díszítés és az eddiginél sokkal jobb akusztika megtette hatását, többen mondták: ez most már valóban a tudomány fellegvára. De nem csak a tudományé, a kikapcsolódásra is gondolt az egyetem vezetősége: fallabdatermet alakítottak ki, lehet asztaliteniszezni, biliárdozni, jövő hónaptól üzemel az étkezde. Nagy Attila igazgató bejelentette: László Károly színművész irányításával beindult a Concordia Egyetemi Színpad, október közepétől havonta kétszer tartanak mindenki számára nyitott beszélgető esteket meghívottakkal, negyvenhét külföldi egyetemi központtal vették fel a kapcsolatot, ismertették kínálatukat. A tagozatigazgató megemlékezett Domokos Ernő alapító igazgatóról, Birtalan Ákos egyetemi oktatóról és Orbán Árpád megyeitanács-elnökről, akik jelentős szerepet vállaltak az egyetemalapításban, de már nincsenek közöttünk, méltatta Fazakas József korábbi igazgató és Halmágyi Jenő, a Valdek Impex építőcég tulajdonosának székházépítő tevékenységét, kiemelte Cziprián Loránd, a közigazgatási szak korábbi vezetőjének munkáját. Köszöntőt mondtak: Codrin Munteanu prefektus, Henning László, a megyei tanács alelnöke, Czimbalmos Csaba városmenedzser, Laura Olteanu, a BBTE szenátusának tagja, dr. Székely Zsolt és dr. Bartalis Ildikó, a közigazgatási, illetve környezetmérnöki szakirány vezetője, a jelenlévőkkel ünnepelt dr. Kristály Sándor, a közgazdasági kar tanszékvezetője, művészi műsorral közreműködött Szilágyi Zsolt Herbert, Barabás Lajos Zsolt és László Károly. A tegnap megnyílt egyetemi tanévet 128 nappali tagozatos, 32 távoktatásos és 31 mesteri fokozatos gólya kezdi meg, velük együtt 464-en tanulnak a BBTE sepsiszentgyörgyi tagozatán.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. május 27.
Sepsiszentgyörgynek, Székelyföldnek is fontos (Ballagás az egyetemen)
Kicsinek bizonyult a megye legnagyobb épülete, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozata székházának előcsarnoka szombaton, a végzősök ballagási ünnepségén. Ezúttal együtt búcsúztak az összes szak és a magiszteri képzés végzősei.
Nagy Attila, a BBTE kihelyezett tagozatának főigazgatója elmondta: tudja, hogy ilyenkor mindenki meg szeretné váltani a világot, de Albert Camus Nobel-díjas francia író ma is érvényes megállapításával bocsátotta útra a 202 végzőst – világot most már nem megváltani kell, hanem az intelligens emberek segítségével a jézusi szeretet jegyében összetartani. Dumitru Marinescu prefektus beszédében kiemelte, mérlegkészítés ideje ez, hisz a diákok három év alatt megértek, új ismereteket szereztek, és szakemberekké váltak, így az új kezdet ideje is.
Laura Olteanu adjunktus, az egyetem szenátusának tagja, az oktatók szakszervezetének elnöke a BBTE vezetőségének jókívánságait tolmácsolta.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármesterének üzenetét Czimbalmos-Kozma Csaba városmenedzser olvasta fel. A polgármester hangsúlyozta, mennyire fontos a mai világban a tudás, és nemcsak a fiatalok számára fontos, hogy tovább tanuljanak, hanem a szülőföldnek, Sepsiszentgyörgynek, a Székelyföldnek is. Minél jobban szeretjük munkánkat, annál inkább megváltjuk szülőföldünket – üzente, és kívánta, a végzősök bízzanak önmagukban, ne feledjék, honnan indultak, mindig tudják, hova tartoznak, őrizzék szívükben Sepsiszentgyörgyöt és a Székelyföldet, mert szülőföld csak egy van.
Szekeres Attila

2014. június 18.
Új főigazgató a BBTE sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán
A korábbi Közgazdaság- és gazdálkodástudományi kar tanszékvezetője, Olteanu Laura nyerte azt a választást, amelyet a BBTE sepsiszentgyörgyi tagozatának főigazgatói tisztségének betöltésére írtak ki. Az új igazgató a jövőbeni tervekről beszélt portálunknak.
Nemrég érkezett haza Vama Vecheről, ugyanakkor eddig vizsgáztatott, ezért még tanszékvezetői irodájában fogadott a titkos szavazáson megválasztott Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi tagozatának új főigazgatója, Olteanu Laura. Mint ismeretes, a professzor Nagy Attila korábbi vezetőt váltotta tisztségében, aki egészségügyi okokra hivatkozva még május elején mondott le. Az új igazgatóválasztáson – mint Olteanu mondta – az egyetem minden tituláris professzora részt vett, továbbá az előírásoknak megfelelően a folyamatot a legfiatalabb és a legidősebb tanár vezette le.
A jövőbeli tervekről beszélve Olteanu kifejtette, hogy szeretné bővíteni, fejleszteni az egyetem szolgáltatásait. „Ettől az évtől két új szak is indul alapképzésen, az egyik a marketing, míg a másik a környezettudomány szak. A bizottság mindkettőt engedélyeztette már, így a júliusi beiratkozásnál már ezeket is lehet választani” – magyarázta a főigazgató, aki a jövőben további karokat szeretne beindítani a kihelyezett tagozaton. Elsődleges célja, hogy minél több hallgatója legyen az intézménynek, hiszen a 3720 négyzetméternyi alapterületű, kétemeletes épületben jelenleg csak félezer diák tanul.
„Számos előnyt jelent, ha magas egy egyetem diáklétszáma, ugyanis ezzel nő az egész város aktivitása” – tette hozzá a főigazgató. Mint mondta, ez nem csupán az intézmény számára pozitívum, hanem a városnak is, hiszen sokan albérletbe költöznek, továbbá itt költik el pénzüket akár különböző szolgáltatásokra, akár különböző javakra. A főigazgató szeretne egy hallgatói egyesületet is bejegyeztetni, hogy lehetőség legyen pályázni a fiataloknak különböző rendezvények, konferenciák megszervezésére.
Elmesélte fontosnak tartja azt is, hogy a fiatalok ugyanakkor közel kerüljenek az egyetem életéhez, valamint a helyi közösséghez. Ennek érdekében például tovább folytatják majd az Oeconomicus Georgiensis szakismereti verseny megszervezését, amely első alkalommal idén volt meghirdetve líceumi diákoknak. Mint mondta, ez egy nagyon jó lehetőség a középiskolásoknak, hiszen még az érettségi előtt felmérhetik tudásukat matematika, illetve gazdaságtan területeken. Reményei szerint azonban jövőtől a meglevő rendezvények mellett újakat is életre kelthetnek.
Bencze Melinda. Székelyhon.ro

Két új szak a BBTE sepsiszentgyörgyi tagozatán
A Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán – a meglevők mellett – marketing és környezettudomány szakokra is iratkozhatnak az érdeklődők július közepén.
Korábban beszámoltunk arról, hogy a Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán környezettudomány szakot indítanak. Ezt követően nemrégen kiderült, hogy az alapképzésre beiratkozók marketinget is választhatnak. Utóbbi még az engedélyeztetés folyamatában van, ám Olteanu Laura, a BBTE kihelyezett tagozatának főigazgatója megkeresésünkre elmondta: már biztos, hogy az idei felvételi alkalmával ezt a szakot is bejelölhetik a jelentkezők.
Az egyetem vezetője elárulta, előreláthatólag huszonöt helyet tudnak biztosítani, ebből tíz tandíjmentes, míg a megmaradó tizenöt tandíjkötelesnek számít. Egyelőre csak román nyelven tanulhatnak a jelentkezők. Arra a kérdésre, hogy bővítenék-e egy magyar vonallal is a szakot, a főigazgató azt a választ adta, hogy amennyiben most betelnek a helyek, és van igény rá, az is lehetséges volna.
Az intézmény keretein belül lehetőséget adnak a hallgatóknak cserediák programokban való részvételre is. A főigazgató kiemelte, hogy fontos, ha valaki akár fél évet külföldi felsőoktatási intézményben tanulhat, hiszen olyan tapasztalatokkal és információkkal gazdagodhat, amelyeket a jövőben majd kamatoztatni tud. Oltanu hozzátette, amennyiben a sepsiszentgyörgyi fiatalok az Erasmus programban szeretnének részt venni, akkor a kolozsváriakkal kell versenyezniük. „Szerencsére volt már rá példa, hogy a kihelyezett tagozat hallgatója nyerte el a pályázatot” – magyarázta az intézmény vezetője.
A marketing szakot elvégző hallgatók a jövőben több területen is elhelyezkednek, akár különböző vállalatok marketing osztályán, PR- és reklámügynökségeknél, de akár marketingesként vagy marketing asszisztensként is.

2014. szeptember 30.
Tanévnyitó a helyi egyetemen (Sepsiszentgyörgy)
Legyetek nyitottak, tanuljatok, kutassatok, kössetek barátságokat és fejlesszétek személyiségeteket – köszöntötte az elsőéves hallgatókat Laura Olteanu igazgató tegnap a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának tanévnyitóján. Október 1-jétől az alapképzésben százkilenc, a mesterin huszonnyolc gólya kezdi meg tanulmányait, velük együtt háromszázötven fiatalt képez a tizenhét főállású és húsz bedolgozó tanár.
A tizenhét esztendeje főiskolaként indult helyi felsőfokú oktatási intézmény 2005-ben nyerte el a kihelyezett tagozat státuszt, akkor, amikor a hallgatók száma meghaladta az ezret. Azóta a létszám folyamatosan csökkent, új szakok indításával sem sikerült megtartani a korábbi hallgatói számot. Jelenleg kétszázhúszan tanulnak a közgazdasági kar három szakán (kereskedelem, turizmus és szolgáltatások gazdaságtana, vállalatgazdaság, marketing), huszonketten az idén indult környezettudományok szakon, negyvenhatan a környezetmérnöki II. és III. évén, valamint hatvannyolcan a közigazgatási szakon.
A megnyitóünnepélyen Laura Olteanu igazgató hangsúlyozta, igaz, hogy a sepsiszentgyörgyi tagozaton nem sikerült növelni a hallgatói létszámot, idén hasonló a jelentkezők aránya a tavalyihoz, de ez általános jelenség az egész országban, ami részben a sikertelenül érettségizők nagy számának köszönhető. Fosztó Mónika, a közigazgatási kar magyar vonalának felelőse arra hívta fel az elsőévesek figyelmét, hogy tanuljanak idegen nyelveket, Sebastian Cucu megyei kormánymegbízott-helyettes a tanulás mellett az egyéni személyiségfejlesztést tartja fontosnak, Cziprián-Kovács Loránd, a közigazgatási szak tanára hisz abban, hogy a meglazult tanulási kedv, a szabályok mellőzése megfordítható, Bartalis Ildikó, a környezetmérnöki kar irányítója pedig azt hangsúlyozta, a döntéseket mi mindannyian hozzuk meg egy élhetőbb és tisztább jövőért. Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnok szerint az a tény, hogy a fiatalok egy része itthon akar tanulni, azt jelenti, „itthon, körülöttünk és talán értünk is tervezik jövőjüket. A szülőknek, tanároknak, a vidék minden polgárának és intézményének az a feladata, hogy a mai diákok itthonmaradásának, hazatelepülésének a feltételeit kialakítsák, biztosítsák, mert a maroktelefonnal, skype-on vagy repülő segítségével ápolt családi, rokoni, baráti kapcsolatok nem igaziak és teljesek, az ilyen esetekben nagyon sokszor mindenik fél visszafordíthatatlanul sérül és károsul.” Az elsőéveseket köszöntötték a nagyobb hallgatók, a tanévnyitón rövid zenei műsorral közreműködött Sebestyén-Lázár Enikő és Szilágyi Zsolt Herbert.
Fekete Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. október 1.
Több diák a megyeszékhelyen (Évnyitó a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen)
Ünnepélyes és egyben visszafogott ünnepséggel kezdődött tegnap a tanév a Babeş–Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán. A felsőoktatási tanintézet oktatói, vezetői számára külön öröm, hogy idén tíz százalékkal több új diákot üdvözölhettek, mint korábban.
Az évindító ünnepségen az egyetem oktatói, illetve a diákok mellett a város, illetve a prefektúra képviselői is tiszteletüket tették. A tanárok karonként magyarul és románul is üdvözölték a frissen bejutott nebulókat. Székely Zsolt Márai Sándort idézve beszélt a tanult emberről, Laura Olteanu, az intézmény igazgatója megemlítette, hogy a BBTE immár a második helyen található a hazai egyetemek ranglistáján, ami Sepsiszentgyörgy számára is jelzés értékű. Kifejtette: ez az eredmény arra ösztönzi őket, hogy tovább javítsák diákjaik teljesítményét, kutatásra, önfejlesztésre biztatva őket. Laura Olteanu szerint bátorító, hogy a helyi vállalkozói körök részt vállalnak a gyakorlati felkészítésben, illetve követik a tanulók fejlődését, ami várhatóan megkönnyíti majd a Sepsiszentgyörgyön végzők elhelyezkedését.
:Nagy D. István

„Jó helyen vagytok itt!”
Ez volt a visszatérő gondolat a Babeş-Bolyai Tudományegyetem tegnapi ünnepélyes tanévnyitóján, minden felszólaló kiemelte: az egyetem a második a felsőoktatási intézmények országos rangsorában, minden anyagi feltétel megvan ahhoz, hogy a diákok azt nyújtsák magukból, mi a legjavuk.
Idén 10 százalékkal több az első évre beiratkozók száma, minden karon érezhető a növekedés – nyugtázta elégedetten Olteanu Laura, a szentgyörgyi kihelyezett tagozat főigazgatója, aki külön is megemlítette: idén 20 éves a (kolozsvári) gazdasági kar német oktatási vonala, mely egyre népszerűbb. Majd sorban felszólaltak a helyi karok vezetői, de szót kapott minden évfolyamból egy felsős diák is.
Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnok által a polgármesteri hivatal is képviseltette magát, emellett a prefektus is üzent a hallgatóknak. „Ne elégedjenek meg a minimummal, Székelyföld legyen tudásalapú és versenyképes régió” – mondta dr. Fosztó Mónika, a gazdasági kar magyar vonalának felelőse.
A beszédek után Tatár Hilda és Logofătu Diana énekeltek egy-egy könnyűzenei slágert, produkciójukkal lazítván és közelítvén az ifjúság lelkiségéhez a megnyitó ünnepélyes hangulatát, majd minden kar diáksága és vezetősége elvonult külön-külön is megbeszélni a további teendőket.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely