Olosz Levente
A ZSIDÓK KIÁRUSÍTÁSA
"Olaj, zsidók és németek a mi legfontosabb export árucikkeink"
Bár a romániai zsidók kiárusítása már az ötvenes években elkezdődött, Ceaușescu volt a fő haszonélvező: 1968 és 1989 között 40 577 zsidót adott el Izraelnek 112.498.800 dollárért.
Miután a kelet-közép-európai országokban a kommunista rendszerek teljesen megvetették a lábukat, az addig a hatalomátvételben nagy szerepet játszott zsidóság jelentősége megszűnt. A szocialista országokban a Szovjetunió vezetésével és iránymutatásával hatalmas antiszemita hullám vette kezdetét, amely 1953-ban érte el a csúcspontját. Romániában is végigsöpört a tisztogatási hullám, hosszabb ideig szabaddá tették a kivándorlást. Annak ellenére, hogy szerettek volna a teherré vált zsidóságtól megszabadulni, nem tudták szakértelmüket nélkülözni az ország gazdasági ágazataiban.
1953-tól teljesen beszüntették a zsidók kivándorlását.
1958-ban a Szovjetunió kivonta csapatait Romániából, így mindinkább lazult a szovjet nyomás az országon. A csapatkivonás után Románia kifejezte hajlandóságát a kereskedelmi kapcsolatok újjáélesztésére a nyugati országokkal. Mivel a nyugati országok szkeptikusak voltak, Románia jó szándéka jeléül ismét megkönnyítette a zsidók kivándorlását.
A kivándorlás lehetősége izgalomba hozta a romániai zsidóságot. Az ország elhagyásához szükséges iratokat kiadó intézmények előtt több kilométeres sorok alakultak ki. Azokat, akik a kiutazási dokumentumokat kérték, elbocsátották munkahelyükről, a diákokat pedig kizárták az egyetemről. A kiutazási kérelmek elérték a 100 ezres számot. A román diplomácia azonban nem várt nehézségekbe ütközött. Az arab országok heves tiltakozásba kezdtek amiatt, hogy Románia katonákat küld Izraelnek. Románia, engedve az arab nyomásnak, 1959-ben visszavonta a kivándorlás engedélyezését, a kiadott engedélyeket semmisnek nyilvánította, és újbóli letartóztatásokat hajtott végre a cionista vezetés soraiban.
A román külügyminiszter, Ion Gheorghe Maurer azzal a kéréssel fordult az izraeli kormányhoz, hogy tiltsa meg az izraeli sajtónak, hogy tudósítson a romániai bevándorlókról, és ne szivárogtasson ki információkat az arab országoknak. Az izraeli kormány beleegyezett a feltételekbe, és megtette a szükséges intézkedéseket. Ettől kezdve a romániai emigránsok kérdése tabutémának számított az izraeli sajtóban. A Kneszet egy speciális törvényt fogadott el, amely bűncselekménynek minősítette az Alijára való vonatkoztatást. Az új emigrációs törvény neve „sha-sha alyah” „Csit-csit alija” volt. Az amerikai diplomácia kikötötte, hogy a kereskedelmi kapcsolatokat a két ország között csak akkor újítják fel, ha Romániai szabaddá teszi a kivándorlást a zsidók számára.
Románia és Izrael olyan megoldást keresett, amivel feltűnés nélkül le tudták bonyolítani a zsidók kivándorlását. Végül Henry Jacober személyében megtalálták a megfelelő embert az ügylet lebonyolítására. Jacober 1961-ben kezdte el tevékenységét, amely során zsidókat váltott ki Romániából az Izraelben élő rokonaik kérésére.
A személyek ára 4000 és 6000 dollár között változott.
Az izraeli titkosszolgálat is felfigyelt Jacober működésére. Először nagyon zavarta őket a ténykedése, de Shaike Dan (az izraeli titkosszolgálat Romániába kihelyezett főnöke) találkozott Jacoberrel, és meglátta a benne rejlő lehetőséget. Miután Ben Gurion 1961-ben megadta a felhatalmazást, Dan nekikezdhetett a munkának. Jacobert utasította, hogy találkozzon Gheorghe Marcuval, a DGIE (Direcţia Generală de Informaţii Externe) vezetőjével. Jacober elmondta, hogy az izraeli titkosszolgálat az ő közvetítésével szeretne egy általuk megegyezett összeget fizetni minden egyes zsidóért, akit a román hatóságok emigrálni engednek. Románia először visszautasította az ajánlatot, mivel provokációt sejtett a háttérben. Jacober ekkor arra tett javaslatot, hogy 500 zsidó emigrálásáért cserébe egy csirkefarmot épít Romániában.
Dej jóváhagyta, mint egyedi alkalmi üzletet. A farm elnyerte Dej tetszését, és még továbbiakat rendelt ugyanezért az „árért.” 1960 közepére a Belügyminisztérium rendelkezett a legnagyobb csirke-, malac- és más típusú farmmal az országban. A farmok által termelt javakat diplomáciai fedezet alatt, Jacober segítségével nyugatra exportálták. Az ezekből származó jövedelem elérte az évi 8-10 millió dollárt. A farmok létrejöttében játszott izraeli szerepről csak pár ember tudott.
1958 és 1965 között Romániából 107 540 zsidó emigrált Izraelbe.
Évente átlagosan 13 000. Ekkor azonban két fontos eseményre került sor. 1965 márciusában hatalomra került Nicolae Ceaușescu, 1967-ben pedig sor került a hatnapos háborúra, amely után Románia egyedüliként a kelet-európai szocialista államok között, nem szakította meg a diplomáciai kapcsolatot Izraellel. Miután Ceaușescu tudomást szerzett a Jacober ügyről, leállította a további kivándorlást, a titkos üzlet miatt kirúgta Marcut, és a belügyminisztert is kommunista-ellenes tevékenységgel vádolta meg.
Két évvel később Ceaușescu már maga vetette fel az ötletet,
hogy tovább kell folytatni a „kereskedést”. Visszahelyezték hivatalába Marcut, aki újból felvette a kapcsolatot Jacoberrel. Ekkor szorosabbá vált a kapcsolat a DGIE és a Moszad között. Marcu és Dan között több találkozásra is sor került, ahol már a zsidókért fizetendő összegről tárgyaltak. Ceaușescu kifejtette, hogy le kell állni az őskori cserekereskedelemmel, és új kereskedelmi formában kell az ügyet lebonyolítani. A zsidókért cserébe amerikai dollárt akart kapni. Kikötötte, hogy Izrael minden egyes zsidóért meghatározott összeget kellett fizessen. Az összeg nagysága a zsidók korától, iskolai végzettségétől, mesterségétől és családi státuszától függött. Fenntartotta a tárgyalások titkosságát, az új meggyezésből eltávolította a DGIE-t, és a Világkereskedelmi Intézet álcája alatt futtatta az üzletet.
1969-ben létrejött az egyezmény Dan és Marcu között, amely 3 évre szólt. A megállapodás szerint 1971-ig összesen 40 000 zsidó emigrációját hagyják jóvá. Ezek között 10% egyetemi diplomával rendelkező, 10% képzett technikus és munkás, és 2% egyetemi hallgató. A tárgyalások sarkalatos pontját a zsidók szállítása jelentette, mivel a románok saját légitársaságukkal akarták, teljes áron szállíttatni őket. Végül lecsökkentették az árat, de a jegyért még mindig az izraeliek kellett fizessenek.
Az első 3 éves szerződést Románia nem tartotta be,
a megígért szám felét sem engedte kivándorolni. Ennek ellenére tovább folytatták az tárgyalásokat, az egyezményeket ezután minden 5 évben megújították. Románia a kivándorolni készülők között kémeket toborzott, Izraelbe érkezésük után ezek Bukarestnek jelentettek. 1969-1970 között 250 ilyen informátorral rendelkezett a romániai titkosszolgálat. Az egyiket, Francisc (Efraim) Samuel volt szekus ezredest elfogták az izraeliek, de miután Ceaușescu azzal fenyegetőzött, hogy leállítja a zsidók kivándorlását, a foglyot elengedték.
Romániának lavíroznia kellett Izrael és az arab államok között. Annak ellenére, hogy Románia Izraellel fejlesztette a diplomáciai kapcsolatait, Ceaușescu több arab országgal is jó kapcsolatot tartott fent. Az 1970-es évek végére az izraeli-román kapcsolatok megromlottak, de ez nem volt kihatással a gazdasági, „kereskedelmi” kapcsolatokra.
Az izraeli kormány nemcsak pénzben fejezte ki háláját a romániai zsidókért. Sokkal több árut importált Romániából, mint amennyire szüksége lett volna. Többször utasítottak izraeli cégeket arra, hogy a speciális kapcsolatok fenntartása érdekében Romániából szerezzék be áruikat, még akkor is, ha az üzlet nem termelt profitot a cégnek. Ezen felül több kölcsönszerződést is kötött a két ország. 1970-ben Izrael 7 milliós, kamat nélküli kölcsönt nyújtott Romániának.
A legérdekesebb a történetben a zsidókért fizetett pénz mennyisége, amely nem nagy meglepetésre Ceaușescu magánszámláján landolt.
1978-ban az egy főre kifizetett összeg 2000 és 50 000 dollár között változott. A kifizetések üzleti találkozóként zajlottak le, általában valamelyik nyugati ország fővárosában. Marcu vitte a listát, amelyen azok a zsidók szerepeltek, akik megkapták az engedélyt a kivándorlásra, Dan és az izraeli titkosszolgálat emberei pedig pénzzel teli bőröndökkel érkeztek a megbeszélt helyre, és bonyolították le a cserét.
Annak ellenére, hogy általában Izrael személyenként 2000 dollárt fizetett, egyes különleges esetekben a román hatóságok csillagászati összegeket követeltek. Így volt ez Lazar Derera esetében, akit a román hatóságok szabotázs vádjával ítéltek el. Jacobernek 1972-ben sikerült negyed millió dollárért kivásárolnia őt. 1983-ban az ár körüli tárgyalások elmérgesedtek. Ceaușescu kijelentette, hogy
Izraelnek meg kell fizetnie a zsidók oktatási költségét is.
A DIE (Direcția de Informații Externe, a volt DGIE) a tárgyalások folyamán 9 500 dollárt követelt minden egyes zsidóért, és 15 500-at azokért, akik egyetemi diplomával rendelkeztek. A román vezetést nagyon bosszantotta az, hogy Izrael visszautasította a fizetést a kisgyerekekért és az öregekért.
A DGIE/DIE nagyban hozzájárult a román gazdaság fenntartásához. Amellett, hogy parancsot kapott a zsidók kiárusítására, anyagi érdekek is közrejátszottak az üzletben, mivel a szerzett pénz 80%-át kellett csak átadja a kincstárnak, a többit megtarthatta.
1970-ben Ceaușescu és Ion Stănescu (a Szekuritáté vezetője) utasította a DIE-t, hogy kezdje el a Peregrinii akciót. A program célja az volt, hogy bármely román állampolgár, aki el akarja hagyni az országot, megválthatja az engedélyt. Az összeg 826 lejtől 10 000 lejig váltakozott. 1973-ban bezárták a programot, mivel nagyon sok szekus tiszt tett szert kisebb vagyonra, elvonva a párttitkár elől a piszkos bevételt. Egy durva becslés szerint
1968 és 1989 között Ceaușescu 40 577 zsidót adott el Izraelnek 112.498.800 dollárért, kezdetben 2000, később 3300 dollárért per személy. A zsidók eladása következtében a romániai zsidók létszáma 1988-ra 23 000-re csökkent. 1989-ben Ceaușescu jóváhagyta, hogy vegyes házasságban élő egyéneket is el lehessen engedni, csak hogy teljesíteni tudják a megígért kvótákat.
Egy másik fontos eseményben is közrejátszott a Románia és Izrael közötti emberkereskedelem. Az 1960-as évektől Románia kezdett eltávolodni a Szovjetuniótól, és egyre jobb kapcsolat alakított ki az Amerikai Egyesült Államokkal. Nixon 1969-ben Bukarestbe látogatott. Ez volt az első látogatás, amelyet egy amerikai elnök kommunista országba tett. Romániai azért kardoskodott, hogy elnyerje a „Most Favored Nation” címet (Legnagyobb Kereskedelmi Kedvezményt), amit 1972-ben meg is szerzett. Romániának lavíroznia kellett Izrael és az arab államok között. Annak ellenére, hogy Románia Izraellel fejlesztette a diplomáciai kapcsolatait, Ceaușescu több arab országgal is jó kapcsolatot tartott fent. Az 1970-es évek végére az izraeli-román kapcsolatok megromlottak, de ez nem volt kihatással a gazdasági, „kereskedelmi” kapcsolatokra. A státusz fenntartása érdekében Romániai utasította a romániai zsidó szervezetek vezetőit és Izraelt, hogy vesse be befolyását a cél érdekében. Izrael először visszautasította a „felkérést,” de miután Ceaușescu azzal fenyegetődzött, hogy teljesen megszünteti az kivándorlást, végül is vonakodva beleegyezett. Az Amerikai Egyesült Államok 1988-ban visszavonta a státuszt Romániától, amihez az is hozzájárult, hogy tudomást szerzett az Izrael és Románia közti „kereskedelemről.”
A leírtak alapján mindenki eldöntheti, hogy ezt a XX. században mindenképpen egyedi üzletet – amely két ország kormányának tudtával és a titkosszolgálatainak részvételével történt – Románia erkölcsi és morális süllyedéseként vagy pedig ellenkezőleg, külpolitikai és titkosszolgálati bravúrként kell/lehet értékelni.
Transindex.ro

Olosz Levente
„TISZTÍTÓ FOLYAMAT”
A háborús bűnösök felelősségre vonása a kolozsvári Népbíróságon Elsődleges cél a románok ellen elkövetett atrocitások kivizsgálása volt, a zsidó ügyek csak második helyen szerepeltek.
A második világháború után a romániai Népbíróság megalakulása és tevékenysége a baloldali erők és a történelmi pártok közötti politikai harc időszakában ment végbe. Így a népbíróságok tevékenységét erősen befolyásolta a Román Kommunista Párt befolyásának növekedése és ideológiája. Az igazságszolgáltató intézmény tevékenységét ily módon nem lehet politikai és társadalmi rendszer átalakulása nélkül vizsgálni.
Romániában, Magyarországhoz hasonlóan az államszocialista átmenet, a Kommunista Párt hatalomszerzésének technikája a szakmai szervezetek átvilágítása, az állami hivatalnokok múltjának vizsgálata és a háborús bűnösök felelősségre vonása voltak.
A romániai népbíróságok az igazságügyi minisztérium által, 1945. április 21-én kiadott 312. sz. rendelet rendelkezései alapján létesültek és tevékenykedtek A romániai Népbíróságot az 1944. szeptember 12-én, Moszkvában aláírt szovjet (szövetséges)-román fegyverszüneti egyezmény 14. szakasza alapján hozták létre.
Ebben – és más nemzetközi szerződésekben – Románia vállalta a háborús bűnösök felelősségre vonását. Két ítélőtáblát állítottak fel, Bukarest valamint Kolozsvár székhellyel. A kolozsvári Népbíróság feladata az észak-erdélyi magyar uralom időszakában elkövetett „bűncselekmények” kivizsgálása volt. A 312-es törvény 15 háborús bűnös kategóriát különböztetett meg. E szerint háborús bűnös többek között azon személy, aki kegyetlen cselekedeteket vagy gyilkosságokat követett el illetve rendelt el, aki gettók és munkatáborok megalakítását rendelte el és valósította meg, aki politikai vagy faji okokból kifolyólag hajtott végre deportálásokat, aki egyéni vagy kollektív repressziót, költöztetést és kivégzés céljából történő deportálást rendelt el vagy valósított meg valamint, aki a fasizmus és hitlerizmus szolgálatába szegődött és segített megvalósítani ezek politikai céljait. A faji alapon véghezvitt deportálások vagy más atrocitások nem csak a zsidókkal szembeni bánásmódra utalnak.
A román etnikumú egyének ellen elkövetett mészárlások, deportálások és más atrocitások elkövetőire szintén alkalmazták. A törvényben nem nevesítettek egyetlen etnikumot vagy nemzetiséget sem. A sértetteket osztályozva négy kategóriát különböztethetünk meg: románok, zsidók, baloldaliak-munkások és szovjet katonák.
Avram Bunaciu közvádló kolozsvári látogatása során világosan megfogalmazta a háborús bűnösök körérét: „Háborús bűnös mindenki, aki háborús büntettet követett el attól az időponttól kezdve, amióta a horthysta magyar seregek a németek mellet háborúba állottak a Szovjetunió ellen. Tehát mindazok, akik terrorcselekményeket, vérengzéseket követtek el faji vagy nemzetiségi szempontból az Erdélyben lakó népek ellen. Tudjuk, hogy ez az erdélyi románok deportálásával, magyarok elhurcolásával valamint a zsidók kirablásával megkínzásával és lágerekbe való küldésével 1944. április és május havában kezdődöttek meg. A Népbíróság természetesen ítélkezni fog az 1944. év augusztus 23. utáni vérengzések elkövetői felett így a sármási valamint a többi gyilkosság és jogtalanság elkövetőin szóval augusztus 23-tól a német-horthysta csapatok kiűzéséig eltelt alatt történt bűncselekmények tárgyában a Népbíróság lesz illetékes.”
A Népbíróság Romániában – más közép-európai államok népbíróságaihoz hasonlóan – laikus bíráskodásra épült.
A néptörvényszék tanácsa egy nyolctagú bíróságból (népbírából) és az elnökből állt. A bíróság tagjai között a „demokratikus” pártok megbízottai foglaltak helyet. A néptörvényszék vizsgálóbírósággal rendelkezett. Miután a vizsgálóbíró összegyűjtötte az adatokat átadta az ügyet a népbíróságnak. A népbíróság előtt a vádat a népügyész képviselte. A népügyész, vagyis a közvádló tisztséget a bukaresti közvádló ajánlásával bármely román állampolgár betölthette, de általában ezek jogi képzettséggel rendelkező szakemberek voltak. A vádlott gondoskodhatott saját védőről vagy elfogadhatta a hivatalból kirendelt védőt.
A kolozsvári Népbíróság
A román közigazgatás észak-erdélyi megjelenése után az Erdély, a Szociáldemokrata Párt lapja arról számolt be, hogy Észak-Erdélyre is kiterjesztik a néptörvényszék rendszerét. A cikk szerint a Néptörvényszék nagyon előnyös, mivel olyan bűntettekért is felelősségre tud vonni embereket, amelyek nincsenek a büntető törvénykönyvben.
Ezen felül a néptörvényszék igazságos, mivel megtehette volna a román állam, hogy hadbíróságokat állít fel és ítélkezik mindenki felett, de helyette a néptörvényszék intézményét állította fel.
Az észak-erdélyi Néptörvényszék megalakítása Lucrețiu Pătrășcanu kommunista igazságügyi miniszter kolozsvári látogatása után érzékelhetően felgyorsult. Június végén Bunaciu bukaresti közvádló a kolozsvári Népbíróság megszervezése céljából Kolozsvárra utazott.
A román kormány szemszögéből az észak-erdélyi Népbíróság szerepe nem csupán a háborús bűnösök felelősségre vonásban merült ki.
Amellett, hogy a Népbíróság volt hivatott felszámolni a háborús etnikai sérelmeket, Bukarest ezzel az intézménnyel kívánta csillapítani a nemzetiségi ellentéteket is. Ezt a szándékot jól példázza Bunaicu közvádló kijelentése, miszerint: „Észak-Erdély részére a néptörvényszéknek mérhetetlen jelentősége van. Ezen a területen a néptörvényszék kötelessége levezetni azt a tisztító politikai folyamatot, amely kiérdemli a nép bizalmát és szeretetét, mert az igazi bűnösök megbüntetésére törekszik.”
A népügyész szerint a Népbíróság felül áll a nemzetiségi érdekeken, bosszún. Mind a bukaresti mind pedig a kolozsvári ügyészek többször hangoztatták, hogy a Népbíróság nemzetiségtől és vallástól függetlenül ítélkezik majd. Bunaciu szerint „háborús bűnös lehet román, magyar, zsidó, német, szerb, vagy más nemzetiségű egyén, aki a fasizmus ideje alatt az erre vonatkozó törvénybe ütköző bűncselekményeket követett el.”
A Népbíróság épületét a Majális utcai Pszichológiai Intézet épületében rendezték be. Az ügyészek és a vizsgálóbírók 1945. június 26-án kezdték meg munkájukat.
Egész Erdélyben megindultak a kihallgatások és letartóztatások.
Először Kolozsváron, majd a partiumi városokban és végül Székelyföldön gyűjtötték be a bizonyítékokat. A nyomozás és az adatgyűjtés egészen 1946 elejéig tartott.
A kolozsvári népbíróság 1946. március 9-én kezdte meg a vádlottak tárgyalását. A Népbíróság kilenc csoportban, tömegperekben tárgyalta az észak-erdélyi háborús bűnösök ügyét. A sajtó a különböző csoportokat különböző nevekkel látta el, aszerint, hogy kik voltak a perek vádlottjai, milyen bűnök elkövetésével gyanúsították őket vagy milyen foglalkozást töltöttek be a múlt rendszerben. Az átláthatóság érdekében felsorolom az említett címkéket: az észak-erdélyi tömeggyilkosságok pere (63); a volt zsidó munkaszolgálatosok vétkes parancsnokai és keretlegényeinek pere (25); a volt katonai parancsnokok és tanácsadóik pere (26); a „sziguráncások” pere (51); a volt jobboldali lapok szerkesztőinek és munkatársainak pere (19); a háborús bűnösök hatodik csoportjának pere (26); a lágerek munkaszolgálatosok és politikai internáltak parancsnokainak pere (22); a gettóper (193). A kilencedik pernek nincs megnevezése, de a gyanúsítottakként wolksbundistákat, nyilasokat, imrédystákat és gestapósokat határozott meg az újság (107). A zárójelben található szám, a sajtó által közölt adat a vádlottak számáról. A kolozsvári Népbíróság határozata szerint 544 vádlott ügyét tárgyalta a kolozsvári Népbíróság.
Többségük nem volt jelen a bírósági tárgyaláson, mivel még a háború alatt Magyarországra vagy nyugat-európai országokba menekültek. A Népbíróság által hozott ítéletek száma és az elítéltek nemzetiségi arányának a megoszlása nem tisztázott. Az eddigi kutatások arra a következtetésre jutottak, hogy a kolozsvári Népbíróság 481 elmarasztaló ítéletet hozott.
Ebből 371 magyar, 83 német, 26 román és egy zsidó nemzetiségű volt. Azonban ennek a számnak az újonnan kutathatóvá vált levéltári források ellentmondanak. A kutatás során 504 elmarasztaló ítéletet találtunk. Egy másik forrás hasonló számadatról tanúskodik: Ghiran Morariu kolozsvári főügyész 1946 augusztusában a Libertate-nak nyilatkozva azt közölte, hogy a népbíróság fennállása alatt 502 elmarasztaló és 33 felmentő ítélet hozott.
Elítéltek 445 magyart és 33 románt. A Népbíróság egyik legfontosabb feladatának a vészkorszak bűnöseinek felelősségre vonását tartotta. A deklarált céloknak megfelelően folytatták le a gettópert, amely a Népbírósági csoportos perek között a legtöbb vádlottat sorakoztatta fel.
Azonban a többi nyolc csoportos perben is szép számmal találunk olyan vádlottakat, akiket a zsidóság ellen elkövetett atrocitásaik miatt kerültek a vádlottak padjára. A kolozsvári Népbíróság vádlottjainak a 60%-át vonták felelősségre olyan tettek miatt, amelyeket részben vagy teljes mértékben zsidók ellen követtek el. Több esetben nem lehet, teljeséggel megállapítani a sértett kilétét, így nagy valószínűséggel még ez a szám sem fedi a teljes mennyiséget.
A vádlottak maradék 40%-át román etnikumúak, szovjet katonák illetve baloldali beállítottságú egyének ellen elkövetett atrocitások miatt vonták felelősségre.
A bizonyítási eljárás nem volt problémamentes. A bűnösök tetteinek felderítéséhez az ügyészség kétféle forrást használt:
tanúvallomásokat és dokumentumokat. Az ügyészség a munkájához elsősorban a lakosság segítségét kérte, így 1945. június 26-tól bárki feljelentéssel fordulhatott a kolozsvári néptörvényszék közvádlóihoz.
A közvádlók is tisztában voltak azzal, hogy a feljelentések és a tanúvallomások akár személyes bosszúból, gazdasági előnyökből vagy más indokból is születhetnek. A perek során többször fordult elő hamistanúzás. Így az is megesett, hogy a per végére a tanú került letartóztatásba.
1946 augusztusában a Népbíróságok hatáskörét megszüntették.
A további háborús bűnösök felett a polgári bíróságok (ítélőtáblák) ítélkeztek. Kivételt képeztek ez alól azon ügyek, amelyeket a népbíróság már letárgyalt, de az ítéletet a vádlott távolétében hozta meg és a vádlott megjelent a Népbíróság előtt.
Ebben az esetben kötelező volt újratárgyalni a vádlott jelenlétében a pert. Ilyen esetekben újból összehívták a Népbíróságokat.
Összességében elmondható, hogy a Népbíróság nem ért el átütő sikert a háborús bűnösök felelősségre vonásában, részben az igazságügy politikai befolyásoltsága, részben pedig a bűnvádi eljárások visszáságai miatt. Romániában csupán két Népbíróság működött. A kolozsvári Népbíróság feladata lett volna mindazon bűnök kivizsgálása, amit a magyar hatóságok és a polgári egyének a második világháború során követtek el.
Kétségtelen, hogy a Népbíróság elsődleges célja, a románok ellen elkövetett atrocitások kivizsgálása és felelőseinek megbüntetése volt. A zsidó ügyek csak második helyen szerepeltek annak ellenére, hogy a Népbírósági perek többségét ezen ügyek alkották.
Összehasonlításképpen Magyarországon 19 ezer embert ítéltek el a népbírósági tárgyalások folyamán. Igaz ezen ügyek nemcsak a háború alatt lezajlott atrocitásokra vonatkoztak. Transindex.ro

Erdélyi Krónika – ahol visszaköszön a múlt
A világpolitikát és hazai közéletünket vezető kortárs politikusaink és közéleti személyiségeink szinte minden egyes beszédük alkalmával felidézik a múltat, történelmi analógiákkal igyekszenek hatásosabbá tenni érvrendszerüket és nemegyszer egész doktrínákat és politikai programokat tudnak vagy akarnak a történelem bizonyos epizódjaival példálózni. De jelen van a történelem és a múlt az utcán is, épületeink és tárgyi emlékeink által, ahogy ott van a reklámokban és az összes létező média-forrásban is. A múlt magyarán velünk él és sajnos sokan kényük-kedvük szerint használják fel saját céljaikra és újfajta történelmet írnak.
Ezzel a káros tendenciával szemben jött létre Erdély talán eddigi legváltozatosabb és interaktív ismeretterjesztő honlapja, az Erdélyi Krónika (erdelyikronika.net). A kolozsváriak által előadásai és helytörténeti kutatásai révén már ismert fiatal történész, Fazakas László által kezdeményezett honlap az erdélyi történészeknek szeretne olyan szakmai fórumot biztosítani, ahol már megjelent vagy külön, ennek a honlapnak írt ismeretterjesztő írásaikat, kistanulmányaikat közölhetik kizárólag Erdély történetére összpontosítva. A honlap eredetileg Kolozsvár helytörténetével kapcsolatos tanulmányokat és cikkeket közölt, ám később a szerkesztőcsapat bővülésével és egy lelkes, fiatal történész-gárda összefogásának köszönhetően kinőtte urbánus jellegét és egész Erdély történetére vonatkozó írásokkal igyekszik a nagyközönség számára a lehető legváltozatosabb ókori, középkori, újkori és jelenkori témákkal szakmai tájékoztatást folytatni. A négy nagy történelmi korszak írásain túl, a honlapon az erdélyi múlt iránt érdeklődő nagyközönség olvashat történelmi biográfiákat és portrékat, szakmai tekintélyekkel készült interjúkat, recenziókat, valamint gazdag forrásanyagot talál Kolozsvárról (térképek, fotók, könyvek) és Marosvásárhelyről is.  A honlapon ugyanakkor megtaláljuk a főszerkesztő előző blogját, a Kolozsvári Krónikát is, valamint egy Fórumot, ahol változatos történelmi témák és közéleti vitákról szóló írások jelennek meg. A honlap ugyanakkor szemlézi az erdélyi magyar sajtót és tudományos közélet főbb eseményeit is, így az érdeklődő innen első kézből értesülhet történelmi vetélkedőkről, tudományos eseményekről és hírekről.
Az Erdélyi Krónika egy olyan időszakban jött létre, amikor a fiatalok döntő többségének olvasmányélménye kimerül a rövid, telegrafikus, alig néhány soros Facebook-sajtó és az egyre súlyosabb problémát jelentő álhírek világának böngészésében. Ugyanakkor, a virtuális világ telve van több száz magyar nyelvű ismeretterjesztő bloggal, amelyek szövevényes világában már az olyan hagyományosnak tekinthető és egykor óriási népszerűségnek örvendő történelmi ismeretterjesztő fórumok, mint a Rubicon vagy a Múltkor is alig tudja fenntartani magát. Mégis, ezekkel szemben az Erdélyi Krónika a maga ízléses honlapja, fiatalos lendülete és Facebookon is jól működő marketingje miatt sikerült közel kétezer követőre találnia, amely a virtuális világban indított megszámlálhatatlan mennyiségű kezdeményezések körében nagy sikernek mondható. Előnye és egyedisége nemcsak az ízléses és átlátható honlapjában rejlik, hanem témájában magában: Erdélyről szól magyarul, erdélyieknek. Erdély múltját viszont nem az elefántcsonttoronyba szorult és a nagyközönséggel jóformán már nem is kommunikáló történészek szaknyelvén, hanem a tudományos ismeretterjesztés klasszikus normái szerint teszi. Mindezt pedig egy fiatalos és dinamikus csapat révén, melynek hitelét elsősorban a szerkesztők és munkatársak felkészültsége és szakmai tevékenysége adja. Egy olyan korban nyújt Erdély történetéről élő, csemegézhető és könnyen érthető forrást, amikor a román értelmiség és különösen a romániai sajtó az elkövetkező időszakban a harmincas évek nacionalizmusa óta nem látott módon igyekszik majd monokróm etnosz-történelemmel és pátosszal beszélni Erdély történetéről.  Az Erdélyi Krónika fontossága tehát nemcsak abban rejlik, hogy az első történelmi ismeretterjesztő honlap, ami Erdély múltját hozza testközelbe vagy ha kell, mobilközelbe, hanem alternatívát nyújt az olvasónak, hogy a régió történetét ne csak az ismét túlburjánzó nacionalizmus szemüvegén értelmezze.
Reméljük, hogy a lelkes csapat és ez a ritka kezdeményezés sokáig folytatja majd a tudományos-ismeretterjesztés nemes munkáját, melyre nagy szükség van az információdömping és a felgyorsult társadalom korában. A honlapot jelenleg üzemelteti és szerkeszti Fazakas László főszerkesztő-alapító, Ferenczi Szilárd, dr. Fodor János szerkesztők valamint Gál Zsófia, Markaly Aranka, Olosz Levente, T. Szabó Csaba, Tőtős Áron munkatársak. A honlap kellemes külleméért Gyéresi Andrea Éva és Péter Emőke grafikus felel. (Sz. Cs.)
Szabadság (Kolozsvár)

Erdély történelme a világhálón
Erdélyi Krónika címmel, a https://erdelyikronika.net webcímen januártól új internetes felület jelent meg, az itt közölt tartalmak középpontjában Erdély történelme áll. A létrehozás fontosságáról és a fiatal alapítók terveiről az egyik szerkesztőt, a csíkszeredai születésű Olosz Levente történészt Daczó Katalin kérdezte.
Hogyan született meg ez az internetes felület? Mikortól bővült kolozsváriból erdélyivé?
– A honlap kezdeményezője és alapítója Fazakas László fiatal történész. Az alapötlet, egy szintén általa indított blog, a Kolozsvári Krónika (2016. február) alapján fogalmazódott meg. 2016 végén született az elhatározás, hogy a csak kolozsvári tematikájú blog korlátait átlépve olyan honlapot alapít, amelynek elsődleges célja fórumot biztosítani az Erdély történelmével foglalkozó kutatók számára. A honlap létrehozásával párhuzamosan a szerkesztőség is bővült. Mostanra már van nagyváradi, marosvásárhelyi, csíkszeredai, kolozsvári és székelyudvarhelyi munkatársunk is. A honlap regisztrálásának hivatalos időpontja: 2017. január 2.
– Miért tartották fontosnak egy Erdély történelmével foglalkozó honlap és Facebook-oldal elindítását?
– Két okból is fontosnak tartottuk. Egyfelől azért, mert nincs olyan fórum, amely átfogná az erdélyi vagy Erdéllyel foglalkozó történészszakmát, és amely lehetőséget biztosítana a történészeknek munkájuk egymással való megosztására, nem beszélve olyan egyetemistákról, akik dolgozataikat, kisebb kutatásukat nem tudják a nyilvánosság elé tárni. Ebből adódóan célunk lehetőséget biztosítani az Erdélyt múltját kutató szakembereknek, hogy a szakmával és a nagyközönséggel is megosszák kutatásaik eredményeit, reflektáljanak egymás munkájára vagy akár vitát generálva mélyítsék el ismereteiket. Másodsorban pedig az a célunk, hogy Erdély történelmének egyes szeleteit mutassuk be a szélesebb közönségnek, könnyen emészthető, olvasmányos, ismeretterjesztő cikkek formájában. Erdélyben magyar nyelven, a napisajtóban nagyon ritkán megjelenő cikkek mellett csak a Székelyföld folyóirat és a Transindex portál közölt történelmi írásokat, azonban ez utóbbi rovat nemrégiben megszűnt. Így az Erdély történelme iránt érdeklődők számára nemigen van lehetőség olyan ismeretterjesztő munkákat olvasni, amelyek megfelelnek a legmagasabb szakmai követelményeknek is. Emellett az oldalunk folyamatosan tájékoztatja mind a történészszakmát, mind a nagyközönséget az Erdély történelméhez kapcsolódó hírekről, előadásokról, könyvbemutatókról és más rendezvényekről. A Facebook-oldal pedig azért fontos, mert általa érhetjük el a legtöbb embert.
– Milyen az oldal fogadtatása?
– Szakmai berkekből eddig pozitív hangokat hallottunk. Az erdélyi történészkollégák pedig már aktívan használják az oldalt a különböző helyi rendezvények népszerűsítésére, ami szintén kedvező hír.
– Mit tart szem előtt a szerkesztőség az anyagok összeválogatásakor/közlésekor?
– Számunkra a legfontosabb szempont a szakmaiság. Ezalatt azt értem, hogy az illető írás lehetőleg a szerző kutatásait mutassa be vagy a szerző kutatási területéhez kapcsolódó tágabb téma ismertetésén alapuljon. Vagyis egy régész ne az 1989-es temesvári eseményeket mutassa be, vagy egy jelenkorász a madéfalvi veszedelmet. Emellett pedig fontos, hogy az írás ideológiai, politikai vagy más személyes elfogultságtól mentes legyen. Természetesen mindezek mellett a legfontosabb, hogy kötődjön Erdély történetéhez. A szakmaiságot azonban nem nehéz betartani, mivel a cikkek egy részét mi, a szerkesztők, munkatársak írjuk, másfelől a cikkek összegyűjtésénél a különböző szakmai szervezetekkel és intézményekkel (múzeumok, egyetemek, kutatóintézetek stb.) fenntartott széles kapcsolathálózatunkra támaszkodunk, amely már önmagában garantálja a szakmaiságot.
– Kik szerkesztik az oldalt? 
– A honlap főszerkesztője Fazakas László, történészként a dualizmus kori Kolozsvár városfejlődésével és egyesülettörténettel foglalkozik. Őt Ferenczi Szilárd és Fodor János szerkesztők segítik. Előbbinek az újkori várospolitika, utóbbinak az első világháború utáni politika- és diplomáciatörténet képezi a szűkebb kutatási területét. Az öt munkatárs elsősorban a cikkek írásával, gyűjtésével foglalkozik. Ők, Gál Zsófia a 19. századot tanulmányozó művészettörténész, Markaly Aranka, az erdélyi fejedelemség korszakára szakosodott történész és muzeológus, jómagam, az erdélyi zsidóság jelenkori történetének kutatója, T. Szabó Csaba, már nemzetközi hírnévre szert tett régész és Tőtős Áron, aki a 19–20. századot társadalomtörténeti szempontból vizsgálja. Honlapunk logóját, a Facebookon megjelenő borítóképeket, valamint a plakátokat, matricákat Gyéresi Andrea Éva és Péter Emőke tervezőgrafikusok készítették. Az Erdélyi Krónika hivatalos közleményeiért, nyilatkozataiért Bálint Kinga-Katalin kommunikációs szakember felel. Ezt a fiatal történészekből álló csapatot az erdélyi kutatási téma, valamint a szakmaiság köti össze. Mindannyian doktori iskolába járnak/jártak vagy készülnek oda felvételizni, továbbá különböző kutatási projektekben vesznek részt.
– Kié a felület? Ki vagy mely intézmények finanszírozzák? Van esély a hosszú távú fennmaradásra?
– Saját magunk gondoskodunk a honlap finanszírozásáról, és ez valószínűleg a jövőben is így marad. A munkát teljesen önkéntes alapon végezzük. Több partnerünk is (Szabadság, Korzo, Kolozsvári Magyar Történeti Intézet, Román Akadémiai Könyvtár) van, akikkel együttműködünk, noha nem tartozunk egy intézményhez vagy szervezethez sem. A csapat ambíciója, kitartása és lelkesedése a záloga a hosszú távú fennmaradásnak
Hargita Népe (Csíkszereda)