Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Olofsson Placid Károly
5 tétel
2006. február 27.
Nagyváradon a várad-réti református templomban megemlékezést tartottak a kommunizmus áldozatainak emléknapján. Mózes Árpád evangélikus püspök hirdetett igét. Péter Miklós teológiai tanár visszaemlékezett arra, hogy 1956 után öt és fél évig raboskodott börtönben. Ezután a kilencvenesztendős Olofsson Placid Károly pannonhalmi bencés szerzetes beszélt arról, mik voltak a túlélés szabályai a Gulágon, s miként öntött lelket fogolytársaiba. Mózes Árpád szólt a múlt század tragédiáiról: Trianon, majd a második világháború borzalma után a vörös birodalom végzett iszonyatos pusztítást. Elhurcolások, börtöncellák, ahol még az emberek gondolatait is rácsok mögé zárták. Mózes Árpádot is ’56 után hurcolták meg. Pálfi József várad-réti parókus lelkész emlékeztetőül elmondta: a réti református templomot 1956-ban építették újra. Bejelentette: ez év őszén emlékművet állítanak az istenháza udvarán az 1956-os forradalom tiszteletére. Tőkés László református püspök kifejtette: a kommunizmus ügye súlyos nemzetközi kérdés. A kommunizmusnak legalább százmillió áldozata volt. /Tóth Hajnal: A kommunizmus áldozatainak emléknapja. = Reggeli Újság (Nagyvárad), febr. 27./
2016. május 31.
Karizmatikus vezetők segíthetik a külhoni magyarság megmaradását
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint a magyarság megmaradásának a titka a minőségi intézményrendszer mellett az, hogy legyenek karizmatikus vezetői a külhoni magyar közösségeknek.
Szilágyi Péter A megmaradás útjai – helyzetkép a külhoni magyarságról címmel hétfőn a budapesti Magyarság Házában rendezett konferencián kiemelte: 96 éve bekövetkezett a felfoghatatlan, és az ezeréves Magyarországot feldarabolták. „Trianonnal új korszak kezdődött, a múlt eltörlésének és átfestésének kora, százezrek kényszerültek elhagyni otthonaikat, milliók életét keserítették meg csak azért, mert magyarnak születtek" – idézte Szilágyit az MTI.
A helyettes államtitkár felidézte, hogy a XX. század során Beneą és Maniu, Sztálin uralma és Tito partizánjai jelöletlen tömegsírokat, szenvedések tengerét szabadították a magyarságra. Ezeket követték a szocializmus évtizedei, amelyben a nemzet összetartozását tagadták, szimbólumait a sör-virslivel, templomait a pionírházakkal váltották fel. „A magyar korona az óceánon túlról várta, hogy hazatérhet-e valaha is" – fogalmazott az államtitkár. Kiemelte: minden keserű és nehéz történés ellenére mégis ma, közel száz évvel az országvesztés után, magyarok százezrei őrzik az anyanyelvet, élik meg a magyar kultúrát, az erdélyi, a felvidéki, a délvidéki és a kárpátaljai nemzetrészekben. „Összetartozásunk egyre inkább élő valósággá válik a Kárpát-medencében és a diaszpórában egyaránt" – mutatott rá Szilágyi Péter.
A helyettes államtitkár a megmaradás titkát a minőségi intézményrendszer mellett abban látta, hogy legyenek karizmatikus vezetői a külhoni magyar közösségeknek. Példaként említette Márton Áront Erdélyben, Esterházy Jánost Felvidéken, Olofsson Placid atyát, Gulácsy Lajos püspököt a szovjet lágerekben, Böjte Csabát a nehéz sorsú gyermekek között. „De mindezeken túl a legfontosabb, hogy mi magunk, személy szerint cselekvő részei legyünk a magyarságnak" – fogalmazott Szilágyi Péter a Nemzetpolitikai Kutatóintézet rendezvényén. Kiemelte: a nemzeti összetartozás ünnepével 1920 következményeire kívánnak választ adni, a nemzet államhatárok felett álló egységét vallják meg. „A magyar emberek életerős közösségét hirdetik, amely magában hordozza, hogy magyarként fontosak vagyunk egymás számára, és eszerint is cselekszünk" – fogalmazott.
Ablonczy Balázs történész előadásában rámutatott: Trianon mindazon veszteségek összefoglaló neve, ami a magyarsággal történt a 20. században. Úgy vélte, egyfajta „ősbűnként" jelenik meg a magyarság számára. Kitért arra is, hogy a békeszerződés és az abban foglalt igazságtalanságok felerősítették azokat a véleményeket, hogy olyan sorscsapás készül, ami a nemzet teljes megsemmisülésével fenyeget.
Legfontosabb dilemmának az időrendiséget nevezte, azaz mi volt előbb, minek köszönhető az utódállamok kialakulása. Azt gondolta, ha nincsenek nagyhatalmi szándékok a monarchia felosztására, ami már 1916-tól jelentkezett, akkor gyökeresen másként néznének ki ma Magyarország határai. – A mostani állapotokban a magyar képviselet hiánya is közrejátszott a párizsi békekonferencián – jegyezte meg, felidézve: egy évig egyáltalán nem volt helyszíni jelenlét. Rámutatott, ez 1920 januárjában már megkésett volt. Kitért arra is: Trianon után 350-425 ezerre tehető a menekültek száma, az ő történetük feltárásával még adós a történettudomány. „Ezeket a történeteke el kell mondani, ennyivel tartozunk" – fogalmazott Ablonczy Balázs.
A konferencia a nemzeti összetartozás hetéhez kapcsolódik, szombatig számos kulturális programmal, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, koncertekkel várják az érdeklődőket. Csibi Krisztina, a Magyarság Háza vezetője kiemelte: az egész hetet annak szentelik, hogy ismét a Kárpát-medence magyarságára, a Trianon utáni Magyarországra fordítsák a figyelmet, és igyekeznek minden korosztálynak színes programokat kínálni számos műfajban.
Krónika (Kolozsvár)
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint a magyarság megmaradásának a titka a minőségi intézményrendszer mellett az, hogy legyenek karizmatikus vezetői a külhoni magyar közösségeknek.
Szilágyi Péter A megmaradás útjai – helyzetkép a külhoni magyarságról címmel hétfőn a budapesti Magyarság Házában rendezett konferencián kiemelte: 96 éve bekövetkezett a felfoghatatlan, és az ezeréves Magyarországot feldarabolták. „Trianonnal új korszak kezdődött, a múlt eltörlésének és átfestésének kora, százezrek kényszerültek elhagyni otthonaikat, milliók életét keserítették meg csak azért, mert magyarnak születtek" – idézte Szilágyit az MTI.
A helyettes államtitkár felidézte, hogy a XX. század során Beneą és Maniu, Sztálin uralma és Tito partizánjai jelöletlen tömegsírokat, szenvedések tengerét szabadították a magyarságra. Ezeket követték a szocializmus évtizedei, amelyben a nemzet összetartozását tagadták, szimbólumait a sör-virslivel, templomait a pionírházakkal váltották fel. „A magyar korona az óceánon túlról várta, hogy hazatérhet-e valaha is" – fogalmazott az államtitkár. Kiemelte: minden keserű és nehéz történés ellenére mégis ma, közel száz évvel az országvesztés után, magyarok százezrei őrzik az anyanyelvet, élik meg a magyar kultúrát, az erdélyi, a felvidéki, a délvidéki és a kárpátaljai nemzetrészekben. „Összetartozásunk egyre inkább élő valósággá válik a Kárpát-medencében és a diaszpórában egyaránt" – mutatott rá Szilágyi Péter.
A helyettes államtitkár a megmaradás titkát a minőségi intézményrendszer mellett abban látta, hogy legyenek karizmatikus vezetői a külhoni magyar közösségeknek. Példaként említette Márton Áront Erdélyben, Esterházy Jánost Felvidéken, Olofsson Placid atyát, Gulácsy Lajos püspököt a szovjet lágerekben, Böjte Csabát a nehéz sorsú gyermekek között. „De mindezeken túl a legfontosabb, hogy mi magunk, személy szerint cselekvő részei legyünk a magyarságnak" – fogalmazott Szilágyi Péter a Nemzetpolitikai Kutatóintézet rendezvényén. Kiemelte: a nemzeti összetartozás ünnepével 1920 következményeire kívánnak választ adni, a nemzet államhatárok felett álló egységét vallják meg. „A magyar emberek életerős közösségét hirdetik, amely magában hordozza, hogy magyarként fontosak vagyunk egymás számára, és eszerint is cselekszünk" – fogalmazott.
Ablonczy Balázs történész előadásában rámutatott: Trianon mindazon veszteségek összefoglaló neve, ami a magyarsággal történt a 20. században. Úgy vélte, egyfajta „ősbűnként" jelenik meg a magyarság számára. Kitért arra is, hogy a békeszerződés és az abban foglalt igazságtalanságok felerősítették azokat a véleményeket, hogy olyan sorscsapás készül, ami a nemzet teljes megsemmisülésével fenyeget.
Legfontosabb dilemmának az időrendiséget nevezte, azaz mi volt előbb, minek köszönhető az utódállamok kialakulása. Azt gondolta, ha nincsenek nagyhatalmi szándékok a monarchia felosztására, ami már 1916-tól jelentkezett, akkor gyökeresen másként néznének ki ma Magyarország határai. – A mostani állapotokban a magyar képviselet hiánya is közrejátszott a párizsi békekonferencián – jegyezte meg, felidézve: egy évig egyáltalán nem volt helyszíni jelenlét. Rámutatott, ez 1920 januárjában már megkésett volt. Kitért arra is: Trianon után 350-425 ezerre tehető a menekültek száma, az ő történetük feltárásával még adós a történettudomány. „Ezeket a történeteke el kell mondani, ennyivel tartozunk" – fogalmazott Ablonczy Balázs.
A konferencia a nemzeti összetartozás hetéhez kapcsolódik, szombatig számos kulturális programmal, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, koncertekkel várják az érdeklődőket. Csibi Krisztina, a Magyarság Háza vezetője kiemelte: az egész hetet annak szentelik, hogy ismét a Kárpát-medence magyarságára, a Trianon utáni Magyarországra fordítsák a figyelmet, és igyekeznek minden korosztálynak színes programokat kínálni számos műfajban.
Krónika (Kolozsvár)
2016. október 24.
Tőkés László megkapta a Magyar Becsület Rendet
A Magyar Becsület Rend kitüntetést vehetett át Tőkés László volt királyhágómelléki református püspök, Fidesz-KDNP-s európai parlamenti képviselő és Olofsson Placid bencés szerzetes vasárnap az Országházban.
A kitüntetések átadásán Orbán Viktor miniszterelnök hangsúlyozta: a bátornál is bátrabb a két kitüntetett, „embert próbáló időben tettek tanúbizonyságot hitről és becsületről, szabadságról és hazaszeretetről”. Olyan határhelyzetekben álltak helyt a rájuk bízottakért, amelyekben sok ember elbukott volna – emelte ki. „Bebizonyították, hogy a hősök igazsága mindig jövő idejű” – tette hozzá a kormányfő. A miniszterelnök a magyar szabadság és az európai keresztény kultúra két bátor tanúságtevőjének nevezte a kitüntetetteket.
A Tőkés László kitüntetéséről szóló rendelet már március 11-én megjelent a Magyar Közlönyben, napokkal azután, hogy Klaus Johannis román államfő visszavonta Tőkés Románia Csillaga kitüntetését, miután európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében.
A Magyar Becsület Rend odaítélésének indoklása hasonló, mint amivel 2009-ben megkapta a Románia Csillaga kitüntetést: bátorságának és emberi méltóságának – ami a személyes példa erejével a kommunista diktatúrát megdöntő temesvári forradalom kirobbanásához vezetett, s ezáltal megnyitotta a szabadság útját Románia és az erdélyi magyarság előtt – kivételes elismeréseként adományozták neki a kitüntetést.
A századik életévében járó Olofsson Placid bencés szerzetes-papot 1946-ban tíz évre a Gulágra internálták kényszermunkára, és hazatérte után sem dolgozhatott sem papként, sem tanárként. Az indoklás szerint a kitüntetést a kivételes élethivatását a legembertelenebb körülmények között is reményt adó derűvel megélő, a sokféle megpróbáltatás ellenére is töretlen és lelkiekben egyre gazdagodó, páratlanul hosszú és példaadó életútja elismeréseként kapta.
A kitüntetések átadásán ott volt mások mellett Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, Várszegi Asztrik pannonhalmi bencés főapát.
MTI Krónika (Kolozsvár),|
A Magyar Becsület Rend kitüntetést vehetett át Tőkés László volt királyhágómelléki református püspök, Fidesz-KDNP-s európai parlamenti képviselő és Olofsson Placid bencés szerzetes vasárnap az Országházban.
A kitüntetések átadásán Orbán Viktor miniszterelnök hangsúlyozta: a bátornál is bátrabb a két kitüntetett, „embert próbáló időben tettek tanúbizonyságot hitről és becsületről, szabadságról és hazaszeretetről”. Olyan határhelyzetekben álltak helyt a rájuk bízottakért, amelyekben sok ember elbukott volna – emelte ki. „Bebizonyították, hogy a hősök igazsága mindig jövő idejű” – tette hozzá a kormányfő. A miniszterelnök a magyar szabadság és az európai keresztény kultúra két bátor tanúságtevőjének nevezte a kitüntetetteket.
A Tőkés László kitüntetéséről szóló rendelet már március 11-én megjelent a Magyar Közlönyben, napokkal azután, hogy Klaus Johannis román államfő visszavonta Tőkés Románia Csillaga kitüntetését, miután európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében.
A Magyar Becsület Rend odaítélésének indoklása hasonló, mint amivel 2009-ben megkapta a Románia Csillaga kitüntetést: bátorságának és emberi méltóságának – ami a személyes példa erejével a kommunista diktatúrát megdöntő temesvári forradalom kirobbanásához vezetett, s ezáltal megnyitotta a szabadság útját Románia és az erdélyi magyarság előtt – kivételes elismeréseként adományozták neki a kitüntetést.
A századik életévében járó Olofsson Placid bencés szerzetes-papot 1946-ban tíz évre a Gulágra internálták kényszermunkára, és hazatérte után sem dolgozhatott sem papként, sem tanárként. Az indoklás szerint a kitüntetést a kivételes élethivatását a legembertelenebb körülmények között is reményt adó derűvel megélő, a sokféle megpróbáltatás ellenére is töretlen és lelkiekben egyre gazdagodó, páratlanul hosszú és példaadó életútja elismeréseként kapta.
A kitüntetések átadásán ott volt mások mellett Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, Várszegi Asztrik pannonhalmi bencés főapát.
MTI Krónika (Kolozsvár),|
2016. október 24.
A Magyar Becsület Renddel tüntették ki Tőkés Lászlót és Olofsson Placidot
A Magyar Becsület Rend kitüntetést vehetett át Tőkés László volt királyhágó-melléki református püspök, Fidesz-KDNP-s európai parlamenti képviselő és Olofsson Placid bencés szerzetes vasárnap az Országházban.
A kitüntetések átadásán Orbán Viktor miniszterelnök hangsúlyozta: a bátornál is bátrabb a két kitüntetett, “embert próbáló időben tettek tanúbizonyságot hitről és becsületről, szabadságról és hazaszeretetről.
Olyan határhelyzetekben álltak helyt a rájuk bízottakért, amelyekben sok ember elbukott volna – emelte ki. “Bebizonyították, hogy a hősök igazsága mindig jövő idejű” – tette hozzá a kormányfő. A miniszterelnök a magyar szabadság és az európai keresztény kultúra két bátor tanúságtevőjének nevezte a kitüntetetteket.
A Tőkés László kitüntetéséről szóló rendelet már március 11-én megjelent a Magyar Közlönyben, napokkal azután, hogy Klaus Iohannis román államfő visszavonta Tőkés Románia Csillaga kitüntetését, miután európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon “védhatalmi” szerepet Erdély érdekében.
A Magyar Becsület Rend odaítélésének indoklása hasonló, mint amivel 2009-ben megkapta a Románia Csillaga kitüntetést: bátorságának és emberi méltóságának – ami a személyes példa erejével a kommunista diktatúrát megdöntő temesvári forradalom kirobbanásához vezetett, s ezáltal megnyitotta a szabadság útját Románia és az erdélyi magyarság előtt – kivételes elismeréseként adományozták neki a kitüntetést.
A századik életévében járó Olofsson Placid bencés szerzetes-papot 1946-ban tíz évre a Gulágra internálták kényszermunkára, és hazatérte után sem dolgozhatott sem papként, sem tanárként. Az indoklás szerint a kitüntetést a kivételes élethivatását a legembertelenebb körülmények között is reményt adó derűvel megélő, a sokféle megpróbáltatás ellenére is töretlen és lelkiekben egyre gazdagodó, páratlanul hosszú és példaadó életútja elismeréseként kapta
Tőkés László köszönő beszédében áldott emlékű Ravasz László, hite és nemzetének ügye melletti kiállása miatt meghurcolt dunamelléki püspök 1956. november 1-i rádióbeszédének szavaival adózott a nemzeti felkelés hőseinek, kiemelve: „A magyar református egyház büszke arra, hogy ez a forradalom tiszta volt és a nemzeti becsület védelme alatt állott.” A költő szavával szólva a harcban szálló „suhancok”, a pesti srácok „helyreütötték a nemzet becsületét”, melyet „sehonnai, bitang emberek”, a sztálini, rákosista rezsim haza- és nemzetáruló vezetői gyaláztak meg. Temesvár egykori lelkipásztora „hitünk hőseinek”, nevezetesen Mózesnek a példáját idézte, aki „hit által tiltakozott” a Fáraó udvara ellen, „inkább választván az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét” (Zsid 11,24-25) – megmentve ezáltal sanyargatott népe életét és becsületét. 1956 hősei is ekképpen szállottak szembe a gonosszal, és mindmáig mutatják számunkra a szabadulás útját: „Nem engedhetünk a ’48-ból, nem engedhetünk az ’56-ból, nem engedhetünk a ’89-ből” – zárta szavait Tőkés László, rámutatva végül arra a példás egységre, mely 1956-ban hatotta át a nemzetet, és amely utóbb, 1989-ben, a Ceauşescu-diktatúrával szembeni elutasításban született újjá határon innen és túl.
A kitüntetések átadásán ott volt mások mellett Kövér László, az országgyűlés elnöke,Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, Várszegi Asztrik pannonhalmi bencés főapát.
(MTI/Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája) erdon.ro
A Magyar Becsület Rend kitüntetést vehetett át Tőkés László volt királyhágó-melléki református püspök, Fidesz-KDNP-s európai parlamenti képviselő és Olofsson Placid bencés szerzetes vasárnap az Országházban.
A kitüntetések átadásán Orbán Viktor miniszterelnök hangsúlyozta: a bátornál is bátrabb a két kitüntetett, “embert próbáló időben tettek tanúbizonyságot hitről és becsületről, szabadságról és hazaszeretetről.
Olyan határhelyzetekben álltak helyt a rájuk bízottakért, amelyekben sok ember elbukott volna – emelte ki. “Bebizonyították, hogy a hősök igazsága mindig jövő idejű” – tette hozzá a kormányfő. A miniszterelnök a magyar szabadság és az európai keresztény kultúra két bátor tanúságtevőjének nevezte a kitüntetetteket.
A Tőkés László kitüntetéséről szóló rendelet már március 11-én megjelent a Magyar Közlönyben, napokkal azután, hogy Klaus Iohannis román államfő visszavonta Tőkés Románia Csillaga kitüntetését, miután európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon “védhatalmi” szerepet Erdély érdekében.
A Magyar Becsület Rend odaítélésének indoklása hasonló, mint amivel 2009-ben megkapta a Románia Csillaga kitüntetést: bátorságának és emberi méltóságának – ami a személyes példa erejével a kommunista diktatúrát megdöntő temesvári forradalom kirobbanásához vezetett, s ezáltal megnyitotta a szabadság útját Románia és az erdélyi magyarság előtt – kivételes elismeréseként adományozták neki a kitüntetést.
A századik életévében járó Olofsson Placid bencés szerzetes-papot 1946-ban tíz évre a Gulágra internálták kényszermunkára, és hazatérte után sem dolgozhatott sem papként, sem tanárként. Az indoklás szerint a kitüntetést a kivételes élethivatását a legembertelenebb körülmények között is reményt adó derűvel megélő, a sokféle megpróbáltatás ellenére is töretlen és lelkiekben egyre gazdagodó, páratlanul hosszú és példaadó életútja elismeréseként kapta
Tőkés László köszönő beszédében áldott emlékű Ravasz László, hite és nemzetének ügye melletti kiállása miatt meghurcolt dunamelléki püspök 1956. november 1-i rádióbeszédének szavaival adózott a nemzeti felkelés hőseinek, kiemelve: „A magyar református egyház büszke arra, hogy ez a forradalom tiszta volt és a nemzeti becsület védelme alatt állott.” A költő szavával szólva a harcban szálló „suhancok”, a pesti srácok „helyreütötték a nemzet becsületét”, melyet „sehonnai, bitang emberek”, a sztálini, rákosista rezsim haza- és nemzetáruló vezetői gyaláztak meg. Temesvár egykori lelkipásztora „hitünk hőseinek”, nevezetesen Mózesnek a példáját idézte, aki „hit által tiltakozott” a Fáraó udvara ellen, „inkább választván az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét” (Zsid 11,24-25) – megmentve ezáltal sanyargatott népe életét és becsületét. 1956 hősei is ekképpen szállottak szembe a gonosszal, és mindmáig mutatják számunkra a szabadulás útját: „Nem engedhetünk a ’48-ból, nem engedhetünk az ’56-ból, nem engedhetünk a ’89-ből” – zárta szavait Tőkés László, rámutatva végül arra a példás egységre, mely 1956-ban hatotta át a nemzetet, és amely utóbb, 1989-ben, a Ceauşescu-diktatúrával szembeni elutasításban született újjá határon innen és túl.
A kitüntetések átadásán ott volt mások mellett Kövér László, az országgyűlés elnöke,Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, Várszegi Asztrik pannonhalmi bencés főapát.
(MTI/Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája) erdon.ro
2017. február 27.
Életigenléses tiszteletadás az erdélyi magyar áldozatoknak
Lezárult a Gulág-Gupvi emlékév, de az emlékezés örök marad
A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti épülete adott otthont szombaton annak a kolozsvári rendezvénynek, amellyel lezárult a Szovjetunió kényszermunkatáboraiba hurcolt hadifoglyok és civil internáltak emlékévének programsorozata. Népes közönség előtt Tonk Márton egyetem tanár, dékán köszöntője után Murádin János Kristóf történész, egyetemi adjunktus nyitotta meg a találkozót, amelyen három dokumentumfilmet mutattak be a második világháború befejező szakaszában a Szovjetunió fogolytáboraiba hurcolt, embertelen körülmények között fogva tartott és dolgoztatott erdélyi, ezen belül kolozsvári magyarok tragikus történeteiről. A vetítést kerekasztal-beszélgetés követte, amelyen történészek, filmrendezők és két túlélő vett részt, a közönség pedig kérdéseket tehetett fel a látottak-hallottak kapcsán. Végezetül bemutatták azt a mobiltelefonos applikációt, amely a hetvenhárom évvel ezelőtti kolozsvári gyűjtőpontok helyszínére kalauzolja az érdeklődőt.
Köszöntőjében Tonk Márton dékán arra emlékeztetett, hogy az akkori Gulág-Gupvi-áldozatok kálváriája, egy szűk társadalmi réteget kivéve, az egész erdélyi magyarság szenvedését jelentette. A történtekről a mai fiataloknak nem lehet közvetlen tudomásuk, ezért meg kell ismertetni velük a történelemnek ezen sötét fejezetét. A Sapientia–EMTE a magyar kormány és parlament által meghirdetett, s a kommunizmus áldozatainak emléknapján, február 25-én lezárult Gulág-Gupvi emlékév keretében tizenegy előadással, huszonöt családi hagyatékból-gyűjteményből létrejött emléktárgy-kiállítással tisztelgett az áldozatok emléke előtt, és ebben oroszlánrészt vállalt magára Murádin János Kristóf és Benkő Levente történész. Az egyetem diákjai kutatómunkát végeztek, amelynek eredménye hamarosan hozzáférhetővé válik.
A jelenlévők egyperces néma felállással adóztak az áldozatok emlékének. Ezt követően Murádin János Kristóf interjúira hivatkozva az életigenlés motívumának diadalát hangsúlyozta, és felidézte a legendás túlélő, Olafsson Károly, Placid atya által hirdetett négy szabályt: a szenvedést nem szabad dramatizálni, mert attól csak gyengébb lesz az ember; keresni kell az élet apró örömeit; különbek vagyunk rabtartóinknál; akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb elviselni a szenvedést.
A filmvetítés Farkas György Székelyföldi terror és miért éppen Kolozsvár? című alkotásával kezdődött. A dokumentumfilmben a témát kutató történészek (Benkő Levente, Murádin János Kristóf és Nagy Alpár Csaba), valamint a kegyeletápolást felvállaló és szorgalmazó lelkészek (Józsa István Lajos és Ungvári Barna András) mutatják be a történteket. A filmben a Szovjetunióba hurcolt magyarok tragédiája is igazolja, hogy a nácizmus és a kommunizmus gaztettei azonosak, ráadásul az erdélyi elhurcolások (amelynek során a legtöbb embert, ötezret Kolozsvárról indítottak a szovjet kényszermunkatáborokba) a kárpátaljai korabeli intézkedésekhez hasonlóan a tervszerű etnikai tisztogatás fogalmát is kimerítik. Erről az embertelenségről, mint ahogyan a kevés pozitív példáról is (előfordult, hogy románok igyekeztek magyarokat megmenteni az elhurcolástól) beszélni kell, különben nem lehet szó igazi történelemírásról – összegzett a film.
A második bemutatott alkotás Tóth Orsolya (Sapientia–EMTE) A szovjet fogság emlékeinek nyomában Kolozsváron című dokumentumfilmje volt. Ebben kolozsvári, Kolozsvár környéki, valamint székelyföldi (erdővidéki és kézdiszéki) túlélők mesélik el élményeiket az ártatlan emberek utcákról, munkahelyükről és saját házukból való elhurcolásától a szibériai lágerekig, a dombászi szénbányákig, a Kaukázusig – ahol embertelen feltételek között dolgoztatták őket, s naponta százával haltak meg a foglyok –, egészen a hazautazásig és az itthoni életbe való visszailleszkedésig. A zsúfolt marhavagonokban való szállításuk semmiben nem különbözött a zsidók náci haláltáborokba való elhurcolásától – derült ki az elhangzottakból.
Meglepetésként a közönség egy harmadik felvételt is megtekinthetett, pontosabban Csibi László Édes Erdély, itt voltunkcímű filmje nyersanyagának egy rövid részletét, amelyben Kolozsi Gergely István túlélő Csibi László kamerája előtt meséli el a Szovjetunióban átélt fogolykálváriáját.
A kerekasztal részvevői Murádin János Kristóf, Benkő Levente és Nagy Alpár Csaba történészek, Farkas György filmrendező, Pásztor Péter filmszerkesztő, Bitay László és Gergely István túlélők voltak. Farkas György elmondta: filmje tulajdonképpen kettőnek az ötvözete, közelebbről külön alkotásokként véglegesítik a székelyföldi terrorról és elhurcolásokról, illetve a kolozsvári deportálásról szóló filmeket. Az alkotók célja, hogy minél több fiatal megismerhesse a huszadik század ezen szomorú történetét. Ezt szolgálja az a mobiltelefonos applikáció is, amelynek segítségével megtalálhatók, illetve ismerteteket lehet szerezni azokról a kolozsvári helyekről, ahova 1944. október közepén ötezer magyar civil férfit gyűjtöttek össze, majd hurcoltak romániai lágereken keresztül a Szovjetunióba.
A rendezvény zárszavaként Murádin János Kristóf elmondta: „Ez a mi történetünk, emlékét őrizni a mi felelősségünk, mert bennünk él. A kutatómunka sokkal eredményesebb lett volna ezelőtt fél évszázaddal, de hátha az emlékév lezárta mégis nyitva maradó kapukat jelent.”
Ördög Béla
Szabadság (Kolozsvár)
Lezárult a Gulág-Gupvi emlékév, de az emlékezés örök marad
A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti épülete adott otthont szombaton annak a kolozsvári rendezvénynek, amellyel lezárult a Szovjetunió kényszermunkatáboraiba hurcolt hadifoglyok és civil internáltak emlékévének programsorozata. Népes közönség előtt Tonk Márton egyetem tanár, dékán köszöntője után Murádin János Kristóf történész, egyetemi adjunktus nyitotta meg a találkozót, amelyen három dokumentumfilmet mutattak be a második világháború befejező szakaszában a Szovjetunió fogolytáboraiba hurcolt, embertelen körülmények között fogva tartott és dolgoztatott erdélyi, ezen belül kolozsvári magyarok tragikus történeteiről. A vetítést kerekasztal-beszélgetés követte, amelyen történészek, filmrendezők és két túlélő vett részt, a közönség pedig kérdéseket tehetett fel a látottak-hallottak kapcsán. Végezetül bemutatták azt a mobiltelefonos applikációt, amely a hetvenhárom évvel ezelőtti kolozsvári gyűjtőpontok helyszínére kalauzolja az érdeklődőt.
Köszöntőjében Tonk Márton dékán arra emlékeztetett, hogy az akkori Gulág-Gupvi-áldozatok kálváriája, egy szűk társadalmi réteget kivéve, az egész erdélyi magyarság szenvedését jelentette. A történtekről a mai fiataloknak nem lehet közvetlen tudomásuk, ezért meg kell ismertetni velük a történelemnek ezen sötét fejezetét. A Sapientia–EMTE a magyar kormány és parlament által meghirdetett, s a kommunizmus áldozatainak emléknapján, február 25-én lezárult Gulág-Gupvi emlékév keretében tizenegy előadással, huszonöt családi hagyatékból-gyűjteményből létrejött emléktárgy-kiállítással tisztelgett az áldozatok emléke előtt, és ebben oroszlánrészt vállalt magára Murádin János Kristóf és Benkő Levente történész. Az egyetem diákjai kutatómunkát végeztek, amelynek eredménye hamarosan hozzáférhetővé válik.
A jelenlévők egyperces néma felállással adóztak az áldozatok emlékének. Ezt követően Murádin János Kristóf interjúira hivatkozva az életigenlés motívumának diadalát hangsúlyozta, és felidézte a legendás túlélő, Olafsson Károly, Placid atya által hirdetett négy szabályt: a szenvedést nem szabad dramatizálni, mert attól csak gyengébb lesz az ember; keresni kell az élet apró örömeit; különbek vagyunk rabtartóinknál; akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb elviselni a szenvedést.
A filmvetítés Farkas György Székelyföldi terror és miért éppen Kolozsvár? című alkotásával kezdődött. A dokumentumfilmben a témát kutató történészek (Benkő Levente, Murádin János Kristóf és Nagy Alpár Csaba), valamint a kegyeletápolást felvállaló és szorgalmazó lelkészek (Józsa István Lajos és Ungvári Barna András) mutatják be a történteket. A filmben a Szovjetunióba hurcolt magyarok tragédiája is igazolja, hogy a nácizmus és a kommunizmus gaztettei azonosak, ráadásul az erdélyi elhurcolások (amelynek során a legtöbb embert, ötezret Kolozsvárról indítottak a szovjet kényszermunkatáborokba) a kárpátaljai korabeli intézkedésekhez hasonlóan a tervszerű etnikai tisztogatás fogalmát is kimerítik. Erről az embertelenségről, mint ahogyan a kevés pozitív példáról is (előfordult, hogy románok igyekeztek magyarokat megmenteni az elhurcolástól) beszélni kell, különben nem lehet szó igazi történelemírásról – összegzett a film.
A második bemutatott alkotás Tóth Orsolya (Sapientia–EMTE) A szovjet fogság emlékeinek nyomában Kolozsváron című dokumentumfilmje volt. Ebben kolozsvári, Kolozsvár környéki, valamint székelyföldi (erdővidéki és kézdiszéki) túlélők mesélik el élményeiket az ártatlan emberek utcákról, munkahelyükről és saját házukból való elhurcolásától a szibériai lágerekig, a dombászi szénbányákig, a Kaukázusig – ahol embertelen feltételek között dolgoztatták őket, s naponta százával haltak meg a foglyok –, egészen a hazautazásig és az itthoni életbe való visszailleszkedésig. A zsúfolt marhavagonokban való szállításuk semmiben nem különbözött a zsidók náci haláltáborokba való elhurcolásától – derült ki az elhangzottakból.
Meglepetésként a közönség egy harmadik felvételt is megtekinthetett, pontosabban Csibi László Édes Erdély, itt voltunkcímű filmje nyersanyagának egy rövid részletét, amelyben Kolozsi Gergely István túlélő Csibi László kamerája előtt meséli el a Szovjetunióban átélt fogolykálváriáját.
A kerekasztal részvevői Murádin János Kristóf, Benkő Levente és Nagy Alpár Csaba történészek, Farkas György filmrendező, Pásztor Péter filmszerkesztő, Bitay László és Gergely István túlélők voltak. Farkas György elmondta: filmje tulajdonképpen kettőnek az ötvözete, közelebbről külön alkotásokként véglegesítik a székelyföldi terrorról és elhurcolásokról, illetve a kolozsvári deportálásról szóló filmeket. Az alkotók célja, hogy minél több fiatal megismerhesse a huszadik század ezen szomorú történetét. Ezt szolgálja az a mobiltelefonos applikáció is, amelynek segítségével megtalálhatók, illetve ismerteteket lehet szerezni azokról a kolozsvári helyekről, ahova 1944. október közepén ötezer magyar civil férfit gyűjtöttek össze, majd hurcoltak romániai lágereken keresztül a Szovjetunióba.
A rendezvény zárszavaként Murádin János Kristóf elmondta: „Ez a mi történetünk, emlékét őrizni a mi felelősségünk, mert bennünk él. A kutatómunka sokkal eredményesebb lett volna ezelőtt fél évszázaddal, de hátha az emlékév lezárta mégis nyitva maradó kapukat jelent.”
Ördög Béla
Szabadság (Kolozsvár)