Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Okos-Rigó Anna
1 tétel
2015. november 3.
„Hogy szebb legyen a Föld”
Könyvbemutató Csűrös Istvánról
Csűrös István (1914–1998), a botanika professzora életéről és munkásságáról nemrég jelent meg könyv, amit volt tanítványa, Bartók Katalin nyugalmazott egyetemi tanár mutatott be az EME kolozsvári, Jókai úti székházában. Az ötlet tavaly a tavaszi centenáriumi emlékkonferencián vetődött fel először, és a szót tett követte. A három szerző (Bartók Katalin, Okos Rigó Anna és Csűrös Réka) előadásai alapját képezik a munkának. A lektorálás felelősségteljes szerepét Kékedy-Nagy László – „a kémikusok között a legjobb biológus” – vállalta magára, és ő konferálta a bemutatót is.
Csűrös tanár úr egy kivételesen összetett egyéniség volt. A szó igazi értelmében vett „diákbarát” tanár, aki egyképpen beszélte a virágok és a diákok nyelvét. A jeles tudós, az igényes szakíró és népszerűsítő író, az emberséges vezető ismérvei egyesültek benne. A könyv alkotóinak sikerült mindezen vonásokat nyomon követni és érthetően az olvasó elé tárni. Az első fejezetben az unoka, Csűrös Réka a nagyapa életrajzát vázolja fel. A fényképeken láthatjuk például nagynénjével, oklevelekkel, iskolai gyakorlófüzet másolatokkal, terepgyakorlatokon, és idős korában. Bartók Katalin tudományos alapossággal ismerteti a munkásságát, külön fejezetben Csűrös Káptalan Margit egyetemi adjunktus, a feleség és egyben jó munkatárs tevékenységéről olvashatunk. Mindkettőjük tudományos munkáinak jegyzékét ismerteti Okos Rigó Ilona.
BAKÓ BOTOND
Bartók Katalin - Okos-Rigó Ilona - Csűrös Réka: Csűrös István botanikus (1914-1998) élete és munkássága (2015)
Szabadság (Kolozsvár)