Helyi önkényt hoz az új adótörvénykönyv
Veszélyben a vidéki kastélyok
Kilátástalan helyzetbe sodorja a vidéki kastélytulajdonosokat az új román adótörvénykönyv – hívja fel a figyelmet Tholdy Horváth Péter, aki a marosnémeti kastély örököseként másfél évtizede küzd a hajdani családi birtok visszaszerzéséért, helyreállításáért.
Tholdy Horváth Péter 2001-ben nyújtotta be igénylését a román állam felé a család elkobzott ingatlanjainak visszaszerzése végett. Közel 8 évnyi pereskedés után, 2007-ben született meg a bírói döntés, hogy a marosnémeti kastélyt és közel hathektáros kertjét visszakapja. Ekkor döntötte el, hogy hazatelepedik Ausztráliából, és megpróbálja helyreállítani a birtokot. Azóta azonban folyamatosan akadályokba ütközik, s ezek sorában, mint hab a tortán jelenik meg az új adótörvénykönyv, mely a műemléképületek adómentességét önkormányzati döntésre (önkényre) bízza.
– Amikor a csendőrség kiköltözött a marosnémeti kastélyból, teljesen lerobbant állapotban volt az épület. Azóta önerőből próbálom helyreállítani mindazt, amit fél évszázad alatt tönkretettek: az elhanyagolt kertet, az agyonbetonozott épületet: kitörni a fejetlenül emelt választófalakat, eredetihez hasonlóra cserélni az ajtókat, ablakokat, leverni a faragott kövekre öntött araszos betont – egyszóval visszaállítani az épület eredeti arculatát. Báró Kemény Vilma leírásának köszönhetően egész pontos képünk van arról, hogy milyen volt a kastély gróf Kuun Géza idejében, de még azt megelőzően is. Ehhez igazodva nyitottuk újra egybe a kastély belterét, állítottuk vissza Kuun Géza dolgozószobáját, az ebédlőt, a szalonokat. Az lenne a tervünk, hogy állandó kiállítást alakítsunk ki az épületben a kastély történetéről, hiszen rengeteg dokumentumot, festményt, fényképet, könyvet sikerült összeszednünk, illetve tudomást szereznünk a hollétükről. Ezeket állítanánk ki, olyan formán, hogy a terek közben funkcionálisak maradjanak. Hogy pontosan milyen funkciót láthatna el a kastély, arról még nem született döntés, hiszen bármilyen ötlet, terv megvalósítása akadályok millióiba ütközik– mondja Tholdy Horváth Péter, miközben végigvezet a rengeteg munkával és komoly anyagi ráfordítással helyreállított termeken. Amint áthaladunk a kék meg a vörös szalonon, meglapogatjuk a hajdani kandallót, önkéntelenül is szárnyalni kezd a fantázia: mi mindennek nyújthatna teret ez a gyönyörű klasszicista épület. Otthonosan érezné magát benne a marosnémeti nemesi családok (akár interaktív jellegű) múzeuma, lehetne kastélyszálló, vagy bálok, esküvők színhelye. Gyermekzsivaj is betölthetné a kertet, hiszen a többhektáros hajdani arborétum így megcsonkítva is tökéletes tér, akár természetvédelmi táborok megszervezésére is...  A tulajdonos pedig csak bólogat. A mindennapokat betöltő helyreállítási munkálatok közben őt is sűrűn kísértik az ötletek. – Az első lépés mindenképp az, hogy rendbe rakjuk az épületet. Hogy visszaállítsuk az eredeti formáját. Nyolcévi munka után nagyrészt a külső vakolás maradt még, illetve a kőlépcsők helyrehozatala. Tavaly bekerítettük a kertet is, s úgy próbáltunk mindent alakítani, hogy a kastély alkalmas legyen a közösségi rendezvényekre, bármilyen formában is lenne rá igény.
Idén azonban megtorpantak. Kiderült ugyanis, hogy az új adótörvénykönyvből törölték azt a kitételt, miszerint a műemlék épületek eddig adómentességet élveztek. Sőt, a műemlék jellegű parkokra vonatkozó kedvezmény is eltűnt. Mindezt a helyi önkormányzatok hatáskörébe helyezte át az új jogszabály. A helyi tanácsnak kell eldöntenie, hogy az illető településen lévő műemlék épületek (vagy ezek egy része) adómentességet élveznek-e vagy sem.
– A vidéki kastélyok esetében teljesen abszurd helyzetet szült e törvény. A kastélyok, illetve parkjaik adómentességéről ugyanis az a polgármester, illetve tanácsosi testület dönt, mellyel évekig pereskedtünk ingatlanjaink visszaszolgáltatása végett. Ritka tehát az a hely, ahol jóindulattal vagy legalább objektív hozzáállással viszonyulnak a községek területén lévő kastélyokhoz. Márpedig az adómentesség idéntől kizárólag a polgármester és a tanács jóindulatán múlik. Mindenféle szakértelem és indoklás nélkül, teljesen szabadon dönthetnek, még az országos érdekeltségű műemlék épületek, -parkok esetében is. Ez ránk nézve keserves, hiszen magáért az épületért is hatalmas összeget kell majd fizetnünk, a hozzá tartozó öthektáros kertért pedig számításaink szerint több ezer, talán tízezer eurót. A kert ugyanis, védett terület, de adózás szempontjából beépíthető kategóriába sorolják. Tehát úgy fizetem utána az adót, mintha volna egy 5 hektáros telkem, amit felparcellázhatok, és eladhatok házhelyként. De nekem sem felparcellázni nem szabad, sem eladni nem tudom, hiszen kinek kell egy ekkora terület, amiből az égvilágon semmi haszon nem jön, de jókora költséggel jár a karbantartása (fűnyírás, évszázados fák gondozása stb.), és ráadásul évente több ezer eurós adót kell utána fizetni?! – teszi fel az elkeseredett kérdést Tholdy Horváth Péter.
Merthogy a kertet eddig gondozta, hiszen kötődik hozzá – családi örökség. Most azonban az új törvény is kötelezi a rendben tartására. – Egészen komoly büntetéseket róhatnak ki, ha elhanyagolom a tulajdonomban lévő telket.Érdekes módon azonban a szomszédunk, aki nem csupán a saját telkét, de a birtokunkra vezető utat is telerakta trágyával, szeméttel és mindenféle kócerájjal, semmiféle büntetéstől sem tart – állapítja meg keserűen a kastélytulajdonos. A birtokra vezető útból ugyanis a szomszéd szabályszerű tyúkudvart csinált. Bár eredetileg 6 méter széles volt az út, a rápakolt kacatok, tüzelő és szemét miatt annyira leszűkült, hogy kisauótval is alig lehet áthajtani rajta. A kastélyt felkereső turistabuszoknak jó pár száz méterrel odébb kell leparkolniuk. De még a helyi szemétszállító vállalat autója sem tudja megközelíteni a telket, Tholdyéknak szintén pár száz méterre kell kihordaniuk a szemetet. Az új adótörvénykönyv csúcsa azonban, hogy a műemlék épület közvetlen szomszédja is adómentességet igényelhet. Akkor is, ha a műemlék épület nem kapta azt meg. – A törvény a műemlékek körül bizonyos szélességű sávot védőzónának nyilvánít. A mi esetünkben ez 200 m-es sáv, amiben bőven benne van a szomszéd tyúkolastól, trágyástól, mindenestől. Ha tehát elég jó barátja a polgármesternek, akkor akár az is megtörténhet, hogy ő adómentességet kap, mi pedig nem – mondja Tholdy Horváth Éva.
A fonák helyzetből nem nagyon látszik a kiút. – A magam részéről első perctől kezdve igyekeztem nyitott maradni a helyiek felé. Felkínáltam a birtokot, hogy bármikor igénybe vehetik közösségi rendezvényekre. De eddig nem volt rá igény. Csak ellenségeskedést tapasztalok. A bírósági határozattal visszaszerzett kastély és a park mellett az önkormányzat visszaszolgáltatott közel 100 hektárnyi területet a hajdani birtokból: legelőt, erdőt, a régi istállókat és a malom területét. Igaz ezek már mind gyenge minőségű földek voltak, hiszen senki sem gondozta őket, de esetleg el lehetett volna adni belőlük. Jókora költséggel telekkönyveztem, de 2011-ben mind visszavették őket – (önhibájukból elkövetett) procedurális vétségre hivatkozva. Hajdanán hatalmas birtokok tartoztak a kastélyhoz, amiből fenn lehetett azt tartani. Most mindent elvettek, s olyan adót akasztanak a nyakunkba, amivel egyszerűen ellehetetlenítenek. Ha évente tízezer eurókat kell adóra fizetnünk, akkor még az állagmegóvó munkálatokat sem tudjuk fedezni. Nem szívesen mondom ezt, de úgy érzem, a történelem megismétlődik. Odescalchi Eugenie hercegnő emlékirataiban pontosan leírja, hogy az 1949-es államosítás előtt is hasonló helyzet volt. Akkora anyagi terheket róttak a tulajdonosokra, hogy sokan kénytelenek voltak potom áron eladni birtokaik egy részét, hogy vajmi keveset megőrizhessenek. Ezért került annyi nagyszerű épület adás-vétel útján a román állam tulajdonába. Most is úgy nézem, hogy ha nem változtatnak a nemrég életbe lépett adótörvényen, egyszerűen ellehetetlenítik a vidéki kastélyok fennmaradását– mondja Tholdy Horváth Péter.
Véleménye szerint a törvényben szerepelnie kellene valami fajta kritériumnak, ami alapján az önkormányzatok meghozhatják az adómentességre vonatkozó döntést. Az országos érdekeltségű műemlékekről például nem helyi szinten kellene dönteni. Úgyszintén változtatni kellene a műemlék parkok adózási rendszerén, kevésbé terhes kategóriába sorolva ezeket. – A városközpontokban lévő műemlék épületek esetében más a helyzet, hiszen azok többsége némi hasznot is hoz, és nem tartozik hozzájuk ekkora telek. A vidéki kastélyok esetében azonban kész csődöt jelent az új törvény – véli a marosnémeti birtokos, számos hasonló helyzetben lévő kastéllyal példázva.
Közben kisétálunk az immár sok ezer eurós adóterhet hozó parkba. Az évszázados fák némelyikét még a Gyulaiak ültették. Törökdúlások, háborúk, parasztfelkelések, békekötések szemtanúi voltak e fák. Ifjabb társaik Kuun Géza megrendelésére érkeztek, s néhány évtizedig boldog szemlélői lehettek a pezsgő kulturális életnek, hiszen a kastélyban a főúri látogatók mellett számos hazai és külföldi tudós fordult meg. ...Eljutunk a park délnyugati sarkába. Tholdyék átölelik a 600 évesre becsült tölgyfát. Mélyre nyúló gyökereivel makacsul kapaszkodik a földbe. Törzsétől karnyújtásnyira a kerítés – szilárdan küzd a szomszéd telken ránehezedő lomokkal. Meddig bírja még?!
Gáspár-Barra Réka. Nyugati Jelen (Arad)

Helyi önkényt hoz az új adótörvénykönyv – Veszélyben a vidéki kastélyok 
Kilátástalan helyzetbe sodorja a vidéki kastélytulajdonosokat az új román adótörvénykönyv – hívja fel a figyelmet Tholdy Horváth Péter, aki a marosnémeti kastély örököseként másfél évtizede küzd a hajdani családi birtok visszaszerzéséért, helyreállításáért.
Tholdy Horváth Péter 2001-ben nyújtotta be igénylését a román állam felé a család elkobzott ingatlanjainak visszaszerzése végett. Közel 8 évnyi pereskedés után, 2007-ben született meg a bírói döntés, hogy a marosnémeti kastélyt és közel hathektáros kertjét visszakapja. Ekkor döntötte el, hogy hazatelepedik Ausztráliából, és megpróbálja helyreállítani a birtokot. Azóta azonban folyamatosan akadályokba ütközik, s ezek sorában, mint hab a tortán jelenik meg az új adótörvénykönyv, mely a műemléképületek adómentességét önkormányzati döntésre (önkényre) bízza.
– Amikor a csendőrség kiköltözött a marosnémeti kastélyból, teljesen lerobbant állapotban volt az épület. Azóta önerőből próbálom helyreállítani mindazt, amit fél évszázad alatt tönkretettek: az elhanyagolt kertet, az agyonbetonozott épületet: kitörni a fejetlenül emelt választófalakat, eredetihez hasonlóra cserélni az ajtókat, ablakokat, leverni a faragott kövekre öntött araszos betont – egyszóval visszaállítani az épület eredeti arculatát. Báró Kemény Vilma leírásának köszönhetően egész pontos képünk van arról, hogy milyen volt a kastély gróf Kuun Géza idejében, de még azt megelőzően is. Ehhez igazodva nyitottuk újra egybe a kastély belterét, állítottuk vissza Kuun Géza dolgozószobáját, az ebédlőt, a szalonokat. 
Az lenne a tervünk, hogy állandó kiállítást alakítsunk ki az épületben a kastély történetéről, hiszen rengeteg dokumentumot, festményt, fényképet, könyvet sikerült összeszednünk, illetve tudomást szereznünk a hollétükről. Ezeket állítanánk ki, olyan formán, hogy a terek közben funkcionálisak maradjanak. Hogy pontosan milyen funkciót láthatna el a kastély, arról még nem született döntés, hiszen bármilyen ötlet, terv megvalósítása akadályok millióiba ütközik – mondja Tholdy Horváth Péter, miközben végigvezet a rengeteg munkával és komoly anyagi ráfordítással helyreállított termeken. Amint áthaladunk a kék meg a vörös szalonon, meglapogatjuk a hajdani kandallót, önkéntelenül is szárnyalni kezd a fantázia: mi mindennek nyújthatna teret ez a gyönyörű klasszicista épület. Otthonosan érezné magát benne a marosnémeti nemesi családok (akár interaktív jellegű) múzeuma, lehetne kastélyszálló, vagy bálok, esküvők színhelye. Gyermekzsivaj is betölthetné a kertet, hiszen a többhektáros hajdani arborétum így megcsonkítva is tökéletes tér, akár természetvédelmi táborok megszervezésére is... A tulajdonos pedig csak bólogat. A mindennapokat betöltő helyreállítási munkálatok közben őt is sűrűn kísértik az ötletek. – Az első lépés mindenképp az, hogy rendbe rakjuk az épületet. Hogy visszaállítsuk az eredeti formáját. Nyolcévi munka után nagyrészt a külső vakolás maradt még, illetve a kőlépcsők helyrehozatala. Tavaly bekerítettük a kertet is, s úgy próbáltunk mindent alakítani, hogy a kastély alkalmas legyen a közösségi rendezvényekre, bármilyen formában is lenne rá igény.
Idén azonban megtorpantak. Kiderült ugyanis, hogy az új adótörvénykönyvből törölték azt a kitételt, miszerint a műemlék épületek eddig adómentességet élveztek. Sőt, a műemlék jellegű parkokra vonatkozó kedvezmény is eltűnt. Mindezt a helyi önkormányzatok hatáskörébe helyezte át az új jogszabály. A helyi tanácsnak kell eldöntenie, hogy az illető településen lévő műemlék épületek (vagy ezek egy része) adómentességet élveznek-e vagy sem.
– A vidéki kastélyok esetében teljesen abszurd helyzetet szült e törvény. A kastélyok, illetve parkjaik adómentességéről ugyanis az a polgármester, illetve tanácsosi testület dönt, mellyel évekig pereskedtünk ingatlanjaink visszaszolgáltatása végett. Ritka tehát az a hely, ahol jóindulattal vagy legalább objektív hozzáállással viszonyulnak a községek területén lévő kastélyokhoz. Márpedig az adómentesség idéntől kizárólag a polgármester és a tanács jóindulatán múlik. Mindenféle szakértelem és indoklás nélkül, teljesen szabadon dönthetnek, még az országos érdekeltségű műemlék épületek, -parkok esetében is. Ez ránk nézve keserves, hiszen magáért az épületért is hatalmas összeget kell majd fizetnünk, a hozzá tartozó öthektáros kertért pedig számításaink szerint több ezer, talán tízezer eurót. A kert ugyanis, védett terület, de adózás szempontjából beépíthető kategóriába sorolják. Tehát úgy fizetem utána az adót, mintha volna egy 5 hektáros telkem, amit felparcellázhatok, és eladhatok házhelyként. De nekem sem felparcellázni nem szabad, sem eladni nem tudom, hiszen kinek kell egy ekkora terület, amiből az égvilágon semmi haszon nem jön, de jókora költséggel jár a karbantartása (fűnyírás, évszázados fák gondozása stb.), és ráadásul évente több ezer eurós adót kell utána fizetni?! – teszi fel az elkeseredett kérdést Tholdy Horváth Péter.
Merthogy a kertet eddig gondozta, hiszen kötődik hozzá – családi örökség. Most azonban az új törvény is kötelezi a rendben tartására. – Egészen komoly büntetéseket róhatnak ki, ha elhanyagolom a tulajdonomban lévő telket. Érdekes módon azonban a szomszédunk, aki nem csupán a saját telkét, de a birtokunkra vezető utat is telerakta trágyával, szeméttel és mindenféle kócerájjal, semmiféle büntetéstől sem tart – állapítja meg keserűen a kastélytulajdonos. A birtokra vezető útból ugyanis a szomszéd szabályszerű tyúkudvart csinált. Bár eredetileg 6 méter széles volt az út, a rápakolt kacatok, tüzelő és szemét miatt annyira leszűkült, hogy kisautóval is alig lehet áthajtani rajta. 
A kastélyt felkereső turistabuszoknak jó pár száz méterrel odébb kell leparkolniuk. De még a helyi szemétszállító vállalat autója sem tudja megközelíteni a telket, Tholdyéknak szintén pár száz méterre kell kihordaniuk a szemetet. Az új adótörvénykönyv csúcsa azonban, hogy a műemlék épület közvetlen szomszédja is adómentességet igényelhet. Akkor is, ha a műemlék épület nem kapta azt meg. – A törvény a műemlékek körül bizonyos szélességű sávot védőzónának nyilvánít. A mi esetünkben ez 200 m-es sáv, amiben bőven benne van a szomszéd tyúkolastól, trágyástól, mindenestől. Ha tehát elég jó barátja a polgármesternek, akkor akár az is megtörténhet, hogy ő adómentességet kap, mi pedig nem – mondja Tholdy Horváth Éva.
A fonák helyzetből nem nagyon látszik a kiút. – A magam részéről első perctől kezdve igyekeztem nyitott maradni a helyiek felé. Felkínáltam a birtokot, hogy bármikor igénybe vehetik közösségi rendezvényekre. De eddig nem volt rá igény. Csak ellenségeskedést tapasztalok. A bírósági határozattal visszaszerzett kastély és a park mellett az önkormányzat visszaszolgáltatott közel 100 hektárnyi területet a hajdani birtokból: legelőt, erdőt, a régi istállókat és a malom területét. Igaz ezek már mind gyenge minőségű földek voltak, hiszen senki sem gondozta őket, de esetleg el lehetett volna adni belőlük. Jókora költséggel telekkönyveztem, de 2011-ben mind visszavették őket – (önhibájukból elkövetett) procedurális vétségre hivatkozva. Hajdanán hatalmas birtokok tartoztak a kastélyhoz, amiből fenn lehetett azt tartani. 
Most mindent elvettek, s olyan adót akasztanak a nyakunkba, amivel egyszerűen ellehetetlenítenek. Ha évente tízezer eurókat kell adóra fizetnünk, akkor még az állagmegóvó munkálatokat sem tudjuk fedezni. Nem szívesen mondom ezt, de úgy érzem, a történelem megismétlődik. Odescalchi Eugenie hercegnő emlékirataiban pontosan leírja, hogy az 1949-es államosítás előtt is hasonló helyzet volt. Akkora anyagi terheket róttak a tulajdonosokra, hogy sokan kénytelenek voltak potom áron eladni birtokaik egy részét, hogy vajmi keveset megőrizhessenek. Ezért került annyi nagyszerű épület adás-vétel útján a román állam tulajdonába. Most is úgy nézem, hogy ha nem változtatnak a nemrég életbe lépett adótörvényen, egyszerűen ellehetetlenítik a vidéki kastélyok fennmaradását – mondja Tholdy Horváth Péter.
Véleménye szerint a törvényben szerepelnie kellene valami fajta kritériumnak, ami alapján az önkormányzatok meghozhatják az adómentességre vonatkozó döntést. Az országos érdekeltségű műemlékekről például nem helyi szinten kellene dönteni. Úgyszintén változtatni kellene a műemlék parkok adózási rendszerén, kevésbé terhes kategóriába sorolva ezeket. – A városközpontokban lévő műemlék épületek esetében más a helyzet, hiszen azok többsége némi hasznot is hoz, és nem tartozik hozzájuk ekkora telek. A vidéki kastélyok esetében azonban kész csődöt jelent az új törvény – véli a marosnémeti birtokos, számos hasonló helyzetben lévő kastéllyal példázva.
Közben kisétálunk az immár sok ezer eurós adóterhet hozó parkba. Az évszázados fák némelyikét még a Gyulaiak ültették. Törökdúlások, háborúk, parasztfelkelések, békekötések szemtanúi voltak e fák. Ifjabb társaik Kuun Géza megrendelésére érkeztek, s néhány évtizedig boldog szemlélői lehettek a pezsgő kulturális életnek, hiszen a kastélyban a főúri látogatók mellett számos hazai és külföldi tudós fordult meg. ...Eljutunk a park délnyugati sarkába. Tholdyék átölelik a 600 évesre becsült tölgyfát. Mélyre nyúló gyökereivel makacsul kapaszkodik a földbe. Törzsétől karnyújtásnyira a kerítés – szilárdan küzd a szomszéd telken ránehezedő lomokkal. Meddig bírja még?!
Gáspár-Barra Réka
nyugatijelen.com. Erdély.ma