A magyar diákok legjava Marosvásárhelyen
A Bolyai Farkas Elméleti Líceumban V. alkalommal szervezték meg a hét végén a magyar tannyelvű középiskolák országos tantárgyversenyét. Az erdélyi középiskolák legjobb tanulói biológiából, földrajzból, informatikából, társadalomtudományokból és történelemből mérték össze tudásukat. Jelen volt Markó Béla miniszterelnök-helyettes, szövetségi elnök, a verseny fővédnöke, aki a megnyitón köszöntötte a diákokat.
Bálint István iskolaigazgató elmondta, hogy valamely iskola eredményességét a diákok teljesítménye alapján lehet lemérni. Ehhez pedig olyan versenyek kellenek, amelyek lehetőséget biztosítanak a megmérettetésre. Ezért választották ki azokat a tantárgyakat, amelyekben a magyar diákoknak országos viszonylatban nincsenek felmérhető eredményeik. A verseny, amelyen évente 25-30 iskola képviselteti magát közel 200 diákkal, a tanügyminisztérium által elismert, oklevéllel megerősített és bejegyzett vetélkedő.
A legtöbb első díjas bolyais diák
De lássuk a nyerteseket. A Nyárádi Erasmus Gyula biológia tantárgyverseny – melynek zsűrijét dr. Nagy Örs, a MOGYE prorektora elnökölte – két tagozatban zajlott. Az elsőt, a növény- és állatbiológia vetélkedőt a X. osztályos György Szidónia bolyais diáklány nyerte, aki a vegyi kombinát káros hatásairól írt dolgozatot mutatott be. Pontszáma jóval meghaladta az utána következő helyezettét. A második, az orvosi biológiai vetélkedőn a székelyföldiek arattak, első helyezést Kész Blanka, a Nagy Mózes Elméleti Líceum diákja ért el.
A Teleki Sámuel földrajzverseny természetföldrajz vetélkedőjét Berze Tamás, a Tamási Áron Elméleti Líceum diákja nyerte, Székely Andrea bolyais diáklány harmadik lett. A humánföldrajz vetélkedőn Illés Tamás székelyudvarhelyi diák bizonyult a legjobbnak, Hunyadi Adrienn, a Mihai Eminescu Pedagógiai Líceum diákja harmadik lett. A díjakat dr. Makkai Gergely, a zsűri elnöke nyújtotta át.
A Kalkulusz informatikaverseny mindkét szekciójában a marosvásárhelyiek szerezték meg az első helyet. A programozói vetélkedőn a X. osztályos Nagy Gellért érte el legnagyobb pontszámot, alkalmazott informatikából László Sándor lett a legjobb. Mindketten a Bolyai tanulói. Eredményeiket dr. Kása Zoltán, a Sapientia professzora méltatta.
Az üzleti tervek vetélkedőjét Demeter Zselyke és György Szilárd, a csíkszeredai Márton Áron Elméleti Líceum diákjai nyerték, míg a multimédia versenyt Csáka István és László Barna, a székelykeresztúri Orbán Balázs Elméleti Líceum diákjai. Halmen József és Barabás Szilárd másodikok lettek. Filozófiából Péter Attila, a Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákja vitte el az első díjat, Nyulas Dorottya vallás és kultúra szekcióban harmadik helyezést ért el. Munkájukat dr. Fülöp Árpád, a csíkszeredai Sapientia EMTE adjunktusa méltatta.
Az Anonymus történelmi vetélkedőn a nagykárolyi Komlódi Kinga bizonyult a legeredményesebbnek, a szovátai Domokos Kázmér Iskolaközpont diákja, Kovács Kinga második, Takács Kincső Eszter, a marosvásárhelyi Pedagógiai Líceum diákja harmadik lett. Dr. Rüsz Fogasi Enikő, a Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem tanszékének dékánja 10-es bejutó jegyet, ingyenes oktatást és félévi ösztöndíjat garantált a diákoknak.
A Bolyai-kupa helyben marad
Díjazás után Bálint István iskolaigazgató bejelentette, a Bolyai-kupa a legeredményesebb középiskolát illeti, s az nem más, mint a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, mely a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumot előzte meg.
A vetélkedőnek több támogatója volt, köztük a tanügyminisztérium, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal, a megyei tanács, a Bolyai Collegium, a Communitas, az Eurotransz alapítványok. A nagyszabású verseny szervezését és lebonyolítását egy hattagú bizottság vezette: József Éva biológia-, Molnár Zoltán földrajz-, Fejér Magdolna informatika-, Láday Zoltán társadalomtudomány-, dr. Borsos Szabolcs filozófia- és Józsa István történelemtanár.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Orosz Endre, a „papa”: apahidai tanító, régész, etnográfus
Nyelveket tanult, népeket kutatott, kelta sírmezőt talált
Orosz Endre – tanító, régész, helytörténész a 19. század végén, a 20. század első felében élt és szenvedéllyel munkálkodott. Az iskolai vakációkat régészeti és néprajzi kutatásokkal töltötte, autodidakta módon nyelveket tanult, antropológiai-etnográfiai megfigyeléseket is végzett például a sátoros cigányok körében. Több tucatnyi ládára rúgó felbecsülhetetlen értékű gyűjteményéből több szekérnyi jutott a Mátyás király szülőházában alapított EKE-féle néprajzi múzeumnak, később a kolozsvári Néprajzi Múzeumnak, másik része – az első világháborúban még a földbe is elrejtett apahidai kelta leletek – hányatott sorsot élt meg, amikor a kolozsvári városi tanács 13 év után letett annak feldolgozásáról, és az 1970-es években hiányosan visszaadta a családnak. Orosz Endre unokáinak – dr. Flora Orosz Katalin és Maier Orosz Judit – sikerült megőrizniük a több ládányi gyűjteményt, majd 2015-ben a Maros Megyei Múzeumnak adományozták.
Marosvásárhelyen néhány hete állandó kiállítás nyílt Orosz Endre hagyatékából, amelyet dr. Berecki Sándor régész rendszerezett, katalógusban dokumentált (Horti Emese, Kacsó Károly és Nyulas Dorottya segítségével). Orosz Endre apja korai halála után öt gyermeket nevelő özvegy édesanyja támasza lett. Későbbi élete során soha nem vetette fel a pénz, de annál több kötelezettsége volt, mégis csodálatraméltó szenvedélyességgel vetette bele magát a föld rejtett titkainak kutatásába, amihez feleségében bámulatos segítőtársra lelt. Orosz Endrére az alábbiakban unokája, Orosz Judit emlékezik.
Nagyapánk 1871. július 4-én született Kolozsváron, hat testvér közül elsőként. 1875-ig a Széchenyi tér 20. szám alatti Berde-házban laktak, ezután Szamosújvárra költöztek, ahol dédnagyapánk állást kapott. Nagyapánk, Orosz Endre itt végezte alap- és középfokú tanulmányait a Szamosújvári Örmény-Katolikus Fiúiskolában, majd 1888-tól a kolozsvári Magyar Királyi Állami Tanítóképzőben, ahova gyalog ment Szamosújvárról (!) személyesen egyeztetni az intézet igazgatójával, hogy felvegyék.
Mentorok: a tanár és a bujdosó őrnagy
Kutató szenvedélyének felkeltésében két személy játszott döntő szerepet: dr. Mártonfi Lajos, szamosújvári természetrajztanára és Orstein József nyugalmazott őrnagy. Mártonfi Lajos 1888 júniusában a teljes létszámú osztályt elvitte egy tanulmányi kirándulásra Torockó, Torda és Tordatúr környékére, ahol nagyapánk első ízben találkozott a szorosok őskorban is lakott barlangjaival, ahol később számos kutatást végzett. Orstein József nevéhez kötődik a szamosújvári római segédcsapattábor (Castellum) korát meghazudtoló pontosságú kutatása. Nagyapánknak tulajdonképpen mintaképe volt Orstein, akinek élete regénybe illő. 1829-ben született a felső-sziléziai Raciborzban (ma lengyel terület), Simon Pappenheim néven. Amikor 1849-ben az orosz hadsereg átvonult városán a magyar szabadságharcot leverni, ő Pestre ment a lelkes lengyel fiatalokkal, és beállt a magyar hadseregbe, majd honvédtüzérként Erdélybe került. A szabadságharc leverése után, hogy elrejtse valódi származását és elkerülje a haditörvényszéket, nevét Orstein Józsefre változtatta és budapesti lakhelyet vallott. Ezáltal észrevétlenül a császári hadseregben maradhatott, ahol egészen az őrnagyi rangig jutott el. 1881-ben nyugdíjazták és Szamosújvárra költözött, családja amúgy sem lévén, már kimondottan csak régészeti jellegű kutatásainak élt (főképp a város római múltja érdekelte).
Közte és nagyapánk között olyan mester-tanítványféle kapcsolat alakult ki, melyet mi sem mutat jobban, minthogy 1912 januárjában halálos ágyán egyedül Orosz Endrének vallotta be igazi identitását és kérte, hogy értesítse családját, akik évtizedekig nem tudtak róla. Nem sokkal később nagyapánk felvette a kapcsolatot a Berlinben élő Pappenheim hozzátartozókkal és értesítette őket rokonuk haláláról. Örökös híján szerény vagyonát nagyapánkra hagyta, aki őt mindvégig példaképének tartotta és azt vallotta, hogy az őrnagy meghatározó jelenség volt életében. Nekrológot írt róla az Erdély folyóiratban és a Szamosújvári Hírlapban.
A tanítóképző elvégzése után 1892-ben a Torontál vármegyei Nagykőcsére kerül nevelőnek, Alsó-Lukaveczi Mixich Ottó földbirtokos három fia mellé. Itt is folytat terepkutatásokat és felfedezi Kőcsétől délkeletre a Kurjácska Gréda őstelepet, amelynek eredményeiről 1896-ban az Erdélyi Múzeum kiadványának különnyomatában megjelent tanulmányában számolt be.
1891-től az EME Orvosi és Természettudományi szakosztályának tagja, ahova dr. Koch Antal geológus ajánlására vették fel. Még Kőcsén él, amikor tagja lesz a Magyar Földtani Intézetnek (csodálatos épület, érdemes meglátogatni) és ebben az időben tartja első előadását a Dél-magyarországi Történelmi és Régészeti Társulat választmányi ülésén, Temesváron. Munkásságában Kuun Géza és dr. Hermann Antal támogatták.
1898-tól az Országos Régészeti és Embertani Társulat rendes tagjává választja. 1895–1920 között az apahidai állami iskola igazgatója. Rendkívül nehéz időszak ez az életében, mert apja korán bekövetkezett halála után özvegy édesanyját és öt ifjabb testvérét részben neki kellett eltartania.
1899 nyarán részt vesz egy régészeti tanfolyamon Budapesten, s ezután önszorgalomból ősrégésznek képezi ki magát. Ugyanebben az évben részt vesz dr. Primics György, az EME ásvány- és földtani őrsegédje vezetésével a Magyar Földtani Intézet indítványozására kezdeményezett tudományos kiránduláson a Vlegyásza hegyvonulat geológiai felmérésére. Erről az útról különösen érdekes útinaplót vezet. 29 évesen tagja lesz a Magyar Földtani Intézetnek, amelynek gyönyörű diplomáját a Sapientia tudományegyetemnek adományoztuk.
1889-ben a közoktatási miniszter a Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyeletének ajánlására 300 forint állami segélyt juttat neki a Szolnok-Doboka, Torda-Aranyos és Kolozs vármegyék őstelepeinek kutatására. Ebből az összegből még ugyanazon év nyarán és őszén felásatta a Tordai-hasadék barlangját, a Dóm ásatásánál előkerült ősemberi koponyákat és egyéb csontokat a budapesti Embertani Múzeumban helyezték el.
Élet Apahidán iskola és kutatás között
1901. július 4-én házasságot köt Hübner Ilona 7 diplomás tanárnővel, és e frigyből négy gyermek születik. Együtt tanítanak Apahidán, ahol nagyanyánknak sokszor kell őt helyettesítenie, amikor tudományos munkássága máshova szólítja el. Rajztanári diplomával is rendelkező felesége sokszor dokumentálta a begyűjtött régészeti vagy etnográfiai tárgyakat rendkívül szép rajzokkal és művészi írással.
Apahida a régi Apáthídja helyén, a Szamos és a Garla patak mentén húzódik, vegyes, négy nemzetiségű község, román, magyar, zsidó és cigány lakossággal. Mindenki tudta, hogy az igazgató igazságszeretete nem tűrt meg semmiféle nemzetiségi, vallási vagy társadalmi megkülönböztetést. Apahidán a tanév fénypontja az év végi vizsga, és az ezt követő záróünnepély volt, rajz- és kézimunka kiállítással, valamint nagy tornabemutatóval egybekötve. A szünidőnek egyaránt örültek a diákok és a szülők is, de legjobban a tanító, aki kezében csákánnyal, hátán hátizsákkal bekóborolhatta a szabad természetet, a Fogarasi-, Radnai-havasokat, a Ciblest, a Gyalui-havasokat. Itt heteket, sőt hónapokat töltött el a pásztorokkal az esztenában, akárcsak jó barátja, Hermann Antal, aki képes volt hónapokig a sátoros cigányokkal kóborolni. Mindketten elsajátították a cigány nyelvet, hogy jobban elnyerjék a népség bizalmát és behatóbban tanulmányozhassák nomád életmódjukat az ősember életének megvilágítása céljából. Nagyapánk ezenkívül autodidakta módon megtanult latinul, görögül és németül is.
Itt idéznék nagyanyánk emlékiratából, akinek a sok gyermek ellátása, nevelése, a nagy háztartás vezetése, a tanári teendők ellátása mellett csodálatos módon jutott arra is ideje, hogy mindvégig segítőtársa legyen nagyapánknak kutatótevékenységében.
„Csodálatos volt az égő, önzetlen lelkesedés, mellyel a tudomány szolgálatába szegődött s minden anyagi segítség nélkül, mindent megvonva magától küzdött és áldozott a nemes cél érdekében. Mivel szótlan, magába zárkózott volt, a köznapi un. társasági életet folytató emberek közül kevesen értették meg s excentrikus bolondnak tartották, aki amint csak tehette menekült közülük ki a mezőre, hegyekbe, erdőkbe.”
Legjobb önfegyelmezés a napirend pontos betartása, írja Apahidán 1900-ban, s az alábbi napirendet állapítja meg magának: Felkelés 6-kor; Öltözködés 6:30; Apródolgok, reggelizés 7-ig; Nyelvtanulás 7–8-ig; Iskolai tanítás 8–11-ig; Olvasás 11–12-ig; Ebéd, apródolgok 12–1-ig; Olvasás: 1–2-ig; Tanítás 2–4-ig; Séta 4–6-ig; Vacsora stb. 6–7-ig; Irodalom 7–10-ig; Lefekvés: 10-kor. Amint napirendet és tízparancsolatot állapított meg magának, úgy volt bevételi és kiadási rendszere és minden hóra költségvetése. Kiszámította, hogyha csak a legcsekélyebb összeget költené is el cigarettára vagy más fölösleges kiadásra, az éveken keresztül mily összeget tenne ki. Így volt csak lehetséges, hogy az így megtakarított pénzből értékes, nagy tudományos könyvtárat szerzett magának, s könyveinek megbecsülését jellemzi, hogy mindent gyönyörűen beköttetett. Könyvtárában annyira otthon volt, hogy a vaksötétben is megtalálta ott, amit keresett. Könyvtárán olvasható jelmondata: „Ein gutes Buch der beste Freund” (Egy jó könyv a legjobb barát). Dicséretére legyen mondva, hogy az önmagának előírt szabályokat egész életén keresztül szigorúan betartotta.
Múzeumteremtés Mátyás szülőházában
Gyakori terepi sétái alkalmával a régészeti és geológiai leletek mellett különös figyelmet fordított az adott tájegység néprajzi jellegzetességeire, tekintélyes gyűjteményt halmozott fel. Később az I. Mihály Király Kulturális Alapítvány (Fundaţia Culturală Regele Mihai I) átvesz 5500 tárgyat etnográfiai magángyűjteményéből, amely tulajdonképpen az alapját képezhette az 1923-tól működő, Romániában elsőként megalakuló Erdélyi Néprajzi Múzeumnak. Ezt megelőzően számos kiállítás alkalmával is bemutatta néprajzi gyűjteményét. 1900 áprilisában a város Mátyás király szülőházát az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) rendelkezésére bocsátotta egy néprajzi kiállítás és múzeum megrendezése végett. Nagyapánk a héttagú csapat résztvevője, amelyet a múzeum anyagának összegyűjtésével bíztak meg, és amelynek az akkor 20 éves Roska Márton is tagja volt, később a Szegedről visszaköltöztetett kolozsvári magyar egyetem tanára, az Érmészeti Intézet, illetve az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárának igazgatója, aki többek között Orosz Endrének dedikálta az 1942-ben megjelent Erdély régészeti repertóriumát.
1902-ben sikerül megnyitni az EKE Múzeumot, nagyapánk jól megrakott ökrösszekérrel szállította Apahidáról a Mátyás király szülőházába az 1300 darab magyar, román és cigány etnográf tárgyat tartalmazó gyűjteményét.
Itt állandó jelleggel EKE székhely és kiállítás volt, amíg 1935-ben a városi tanács döntése folytán az EKE kiköltözni kényszerül, mely alkalommal egy szekrény alatt talált régi fegyverek kapcsán nagyapánkat, mint EKE-főtitkárt és Szathmáry Ferenc szolgát titkos fegyverrejtegetéssel törvény elé idéznek, de végül sikerül tisztáznia helyzetét.
Kereles Edit
FOLYTATJUK Szabadság (Kolozsvár)

A legújabb kutatási eredményeket osztják meg egymással a régészek
A székelyföldi régészettudomány legújabb eredményeiről tartanak konferenciát a magyar tudomány napja alkalmából szombaton Székelyudvarhelyen.
Tizenegyedik alkalommal ünneplik meg Székelyudvarhelyen a magyar tudomány napját, az Areopolisz Egyesület a Haáz Rezső Múzeummal, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalával és Hargita Megye Tanácsával együtt szombaton tudományos konferenciát tart a városháza Szent István-termében. Az értekezés délelőtt fél tízkor a köszöntőbeszédekkel kezdődik, majd Sófalvi András régész számol be a kadicsfalvi réten feltárt vizigót településről.
Ezt követően Berecki Sándor az erdélyi késő vaskor kutatásában alkalmazott archeometriai módszerek alkalmazásáról beszél, Nyulas Dorottya pedig a Mikházáról származó különleges római vasmécsesről értekezik. Pánczél Szilamér, Sidó Katalin, Sófalvi András Hagymás vára újratöltve címmel tart előadást. A kávészünet után László Keve régész a harcói református templom körül végzett régészeti kutatásokat, Nyárádi Zsolt pedig a Városfalva határában feltárt középkori temetőt mutatja be. Bordi Zsigmond Loránd a komollói várról, Háromszék ismeretlen középkori erődítményéről tart előadást, az uzoni Béldi–Mikes-kastélyban végzett régészeti kutatásokról pedig Hőgyes Mihály Huba, Lokodi Alpár Imre és Sztáncsuj Sándor József számol be. Az újabb szünetet követően elsőként Gál Szilárd tart előadást Maros megye 14–17. századi temetőiben végzett fogmorfológiai kutatásokról, Györfi Zalán Marosvásárhely késő középkori és kora újkori várairól értekezik, Demjén Andrea pedig a piricskei erőd régészeti kutatásairól számol be. A konferencia a Légből kapott lövészárkok prezentációval zárul, amelyet Györfi Zalán, Pánczél Szilamér és Szabó Máté fog tartani délután fél háromtól. Az előadásblokkok után kérdéseket lehet feltenni a szakembereknek, négytől pedig régészeti kerekasztal-beszélgetés lesz a Haáz Rezső Múzeumban. A tudományos konferenciára a belépés ingyenes. Veres Réka / Erdély.ma