Böjte Csaba árvái a Nyirő-lakban – Kettős házavatás Székelyzsomboron
Kilencvenkét éve lakatlan épületben, Nyirő József író egykori családi házában nyíltak meg az ajtók: ahol régen gyermekek tanultak, újra élettel telik meg.
Hármas ünnepséget tartottak október 15-én, csütörtökön, Avilai Nagy Szent Teréz ünnepén a Brassó megyei Székelyzsomboron: az egyházközség búcsúján Jakubinyi György érsek kért áldást a felújított régi plébánia, illetve egykori iskola épületére, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány legújabb gyermekvédelmi központjára.
Csaba testvér az egyház egyik legnagyobb szentjének és a gyulafehérvári főegyházmegye egyetlen, Avilai Nagy Szent Teréz védelmébe ajánlott templomának, a zsomborinak az ünnepén kiemelte: az ötszáz éve született misztikus jubileumi évében a karmelita rend megújítójának nevét viseli a most induló gyermekvédelmi központ. Jelenleg Patakfalvi-Nagy József és felesége, Emese Tünde két saját és négy rájuk bízott gyermekkel népesíti be.
Az egyháztanító példája utat mutat – mondta Jakubinyi érsek, felajánlva a szentmisét a gyermekvédelmi központért és az egyházközségért. A szárnyakat bontó helyi intézmény munkájához a védőszent gondolatát kínálta útravalóul: „Semmitől ne félj, semmi meg ne rettentsen. Minden elmúlik. Egyedül Isten marad ugyanaz. A türelem mindent elér. Ha Isten a tiéd, semmid nem hiányzik: Isten egyedül elég!"
Azért, hogy Homoródkarácsonyfalva leányegyházközségében két, példaértékűen felújított egyházi épület megtelik gyermekkacagással, az érsek köszönetet mondott Csaba testvérnek és Tamás Huba plébánosnak, akik külföldi és belföldi segítséggel, összefogva vitelezték ki azt, bízva, hogy folytatódik a templom renoválása is.
Tamás Huba plébános kiemelte a falu lakóinak vendégszeretetét, azt a példaértékű módot, ahogyan négy nemzet hat felekezete együtt él. Az ünnepségen is részt vettek a helybéli evangélikus, unitárius hívek és lelkészeik. Hasonlóképpen a karácsonyfalvi egyházközséghez tartozó filiák is keresztaljával érkeztek számos településről.
A zsomboriak szellemi és lelki életének művelői voltak a kántorok, iskolaigazgatók, köztük Nyirő Mihály, Nyirő József édesapja is. A család képviseletében az író unokája, Balázsfi Csaba és felesége vett részt az ünnepségen. Elhangzott, Nyirő Mihály idejében a szentmise helyszíne osztályteremként működött, harminc diák tanult ott, köztük fia, József is. Az 1892-ben épült és a közelmúltban Bogos Ernő tervei alapján Bálint Antal és csapata által felújított épület visszanyerte patináját, az ajtókon a régi zárak is működnek. A helyiségekben könyvtár-vendégszobát is berendeznek. Utóbbi bútorzatát Haáz Rezső festette.
Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese kifejtette: a két épület megőrzése a gyermekeken keresztül – az épített örökségen túl – a magyar jövőt szolgálja. Ezért álltak a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a plébánia tervei mellé, ugyanis minden erőfeszítés a gyermekek felé irányul, hogy élettel töltsék meg a falakat.
Krónika (Kolozsvár)

Felújították Nyirő József szülőházát
Ez év nyarán került sor annak a lakatlan, de egyházi tulajdonba visszakerült épületnek a felújítására, amely egykor római katolikus felekezeti iskolaként és tanítói lakásként szolgált. Itt volt iskolaigazgató az író édesapja, itt látta meg a napvilágot Nyirő József is. A helyi Avilai Nagy Szent Teréz templomban ministrált kisgyerek korában, s talán itt érezte meg először a tanulás iránti vágyat, az elhivatottságot is, hiszen papi szemináriumot végzett, majd Bécsben szerzett teológiai doktorátust és 1912-1919 között hitoktatóként, illetve plébánosként tevékenykedett.
Ugyanekkor renoválták a plébánia épületét is, amelyben jelenleg nem lakik lelkész hiszen Székelyzsombort Tamás Huba plébános oldallagosan látja el Homoródkarácsonyfalváról, de ez az ingatlan is megtelt élettel, hiszen Patakfalvi-Nagy József és felesége két saját és négy rájuk bízott gyermek nevelését végzi a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, Böjte Csaba testvér pedagógiai rendszere keretében.
Több mint bizonyos, hogy sok pozitívum származik majd abból, hogy Székelyzsomboron ma már kis emlékmúzeum őrzi a falu jeles szülöttének emlékét. Idegenforgalmi szempontból is jót tesz majd a településnek a Nyirő-kultusz erősödése. Ideje, hogy az írót a kánon visszahelyezze az őt megillető helyre. Ez év nyarán került sor annak a lakatlan épületnek a felújítására, amely egykor római katolikus felekezeti iskolaként és tanítói lakásként szolgált.
Itt volt iskolaigazgató Nyirő Mihály, az író édesapja, itt látta meg a napvilágot Nyirő József is. A helyi Avilai Nagy Szent Teréz templomban ministrált kisgyerek korában Nyirő, s talán itt érezte meg először a tanulás iránti vágyat, az elhivatottságot is, hiszen szemináriumot végzett, teológiából doktorált, s 1912 és 1919 között hittantanárként, illetve lelkipásztorként dolgozott.
Ugyanekkor újították fel a plébánia épületét is, amelyben jelenleg nem lakik pap hiszen Székelyzsombort Tamás Huba plébános oldallagosan látja el Homoródkarácsonyfalváról.
Az 1892-ben emelt épületet Bogos Ernő csíkszeredai építész tervei alapján újították fel a Miniszterelnöki Hivatal, Orbán Viktor személyes keretéből és a Nemzetstratégiai Intézet (NSKI) segítségével. Itt könyvtárszobát és vendéglátóhelyet alakítottak. Ugyanakkor felújították a plébániaépületet is, ahol Patakfalvi-Nagy József és felesége két saját és négy rájuk bízott gyermek nevelését végzi a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, Böjte Csaba testvér rendszere keretében.
Ily módon a két ingatlan visszakerült a székelység és az összmagyar kultúra szolgálatába. Két fontos objektum ismét a javunkra működik. Turisták számára is egyre érdekesebb lehet ez a hely, hiszen személyes tárgyakat is sikerült szerezni, illetve olyan korhű bútorzatot, amelyhez hasonló az egykori tanítói lakban is lehetett.
Az értékes relikviákat a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumból (PIM) hozott dokumentumokkal egészítették ki, illetve azok másolatai segítségével készített pannók igazítják el a látogatót Nyirő József személyes és írói világában.
A könyvtár-vendégszoba bútorzatát az író barátja, a székelyudvarhelyi múzeumalapító Haáz Ferenc Rezső (1883-1958) festette.
Külön öröm volt számunkra, hogy az NSKI elnöke, Szász Jenő és Tamás József segédpüspök társaságában az Élő Székelyföld Munkacsoport is részt vehetett az emléktábla-avatáson, amelyen a Magyar Írószövetséget is képviselve helyezhettünk el koszorút az emlékház falát.
Szubjektív gondolatok az íróról és utóéletéről
Nyirő Józsefről ma írni és szót ejteni felelősséget jelent. Egyrészt azért, mert nemzedékek nőttek úgy fel, hogy írásait nem olvashatták. Másrészt azért, mert az utóbbi évtizedekben egy újabb, de lassan immár majdnem két generáció nőtt úgy fel, hogy az íróról és művéről vajmi keveset tudva, hol ilyen, hol olyan, de mindenképp tendenciózusan megfogalmazott állításokat volt kénytelen meghallgatni és elviselni, s úgy viseltetni, hogy maga is elfogadja e kánont.
A második világháborút követő időkben, amikor a kisebb veszedelem után a nagyobb következett, s a felszabadítók tankjain érkezett meg az újabb zsarnok, törvényszerű volt, hogy a jobboldalinak tartott írót úgy elhallgatták, mintha az általa nyújtott alkotói teljesítmény fölösleges és értéktelen lett volna. Műveit bevonták a közgyűjteményekből, a tankönyvek még csak említést sem tettek róla, s a merészebb irodalomtanárok is csak elrettentő példaként említették a nevét.
A mi családunkban – némi személyes érintettség okán is – a létezett szocializmus évtizedeiben azonban mindvégig kötelező olvasmány volt a Madéfalvi veszedelem. Jómagam úgy ötödik-hatodikos koromban kerültem közelebbi kapcsolatba ezzel a könyvvel, közvetlenül az indiánregények és a Jókai-regények után, vagy inkább azokkal párhuzamosan.
Azt mondták a felnőttek, hogy Nyirővel óvatosan kell bánni, s nehogy arra vetemedjem, hogy aztán szorgos és túlteljesítő diákként a nyári olvasmányélményekről szóló beszámolóban leírjam a tartalmi kivonatát. Így Nyirő Józsefről olvasmánynaplót nem írtam.
"– Ez a könyv tulajdonképpen rólunk szól – suttogták bizalmasan –, mert ez idő sem különb az akkorinál." Éreztem az aktualitását, de az óvatosságot túlzónak tartottam. Sikerült is felvennem a kapcsolatot egy iskolatársammal, akiknek szintén volt birtokában Nyirő-kötet, s annak rendje-módja szerint kicseréltük egymás közt az olvasnivalót.
Így jutottam hozzá a Kopjafák egyik első kiadású példányához. Azok a novellák valóságosan lenyűgöztek. Nem kellett tulajdonképpen sokat gondolkodom, míg rájöttem, hogy Nyirő mindig velünk volt, hiszen balladásra faragott történetei a köz- és vasárnapi életünkből fogantak, a székely élet legmélyéből, s - bizony - ez a mi lelkünk világa, amelyet soha nem vehetnek el tőlünk, nem hazudhatják el azt, ami a miénk. Nyirő mindig velünk volt, s lesz ezután is.
A szülőháza körüli gondoskodás pedig komoly cselekedet, hogy ez így is legyen: az író egyre közelebb kerülhet hozzánk általa valóságosan is. Isten adja, hogy így legyen!
Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport
(A Nyirő József felújított szülőházának avatóünnepségén tartott beszéd szerkesztett és rövidített változata. Elhangzott 2016. július 23-án, Székelyzsomboron.)
eszm.ro