Az utóbbi időben Bánffyhunyadon két szobrot is avattak. Aurel Munteanu esperes bronzszobrát és Nicula Gheorghe bronz mellszobrát. Bartolomeo Anania ortodox egyházfő beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a tragikus sorsú mártír esperes bátorsága, hazaszeretete példaként kell szolgálnia ifjúságunknak, s ezért cselekedeteinek az igazságnak megfelelően kell a köztudatba kerülniük. A szoborállítók felfogása szerint az 1940. szeptember 10-én Bánffyhunyadra bevonuló magyar hadsereg felelős Aurel Munteanu esperes, valamint Nicula Gheorghe helyi rendőr haláláért. Az eseményt a magyar fél másként világítja meg, hiszen a történtekről hivatalos jegyzőkönyv készült, s ez megjelent az 1988-ban kiadott Tanulmányok Erdély történetéről című könyv 221-222. oldalán. Eszerint a magyar uralom alatt a legalább 90%-ban magyar városban görögkeleti román egyház nem volt. Az erőszakos elrománosító politika építtetett román templomot a város egyik legszebb helyén, a magyarok birtokából kisajátítottak területen. Muntean Aurél esperest nevezték ki, aki soviniszta román, egyben magyargyűlölő politikát folytatott. Szónoklataiban a magyarok ellen izgatott s többször kijelentette, hogy a magyarságot el kell pusztítani, a magyar gyerekeket ki kell szorítani a magyar anyákból. Ez a túlnyomó részben magyar város lakosságának gyűlöletét váltotta ki. Nyikula György rendőr a román uralom alatt több magyar nemzetiségű egyént megkínzott. A magyar hadsereg bevonulásakor Muntean kijelentette, hogy minek jöttek ide a pohosok, úgy sem sokáig lesznek itt. Mehetnek akár Bukarestig is, majd ott gulyást aprítanak belőlük. Miért nem maradtak Ázsiában? Erre a provokáló kijelentésre a tömegben kitört a bosszúvágy, amely azért is élt a lelkekben, mert 1919-ben, a románok bevonulásakor több magyar nemzetiségű egyént megöltek és halálra sebeztek. A feldühödött tömeg megrohanta mind a papot, mind a rendőrt, agyba-főbe verte és megölte őket. A román állítással ellentétben tehát nem a bevonuló magyar hadsereget terheli a felelősség, hiszen mind az esperes, mind a rendőr lincselés áldozata lett. Ez ügyben két jogerős bírósági ítélet is született: hat személyt 2 hónapi börtönre, egy személyt 3 hónapi börtönre ítéltek, de mindegyik végrehajtását 3 évre felfüggesztették. Az oroszok bejövetele után létrejöttek az úgynevezett népbíróságok. Ebben az ügyben 1946. március 8-12-e között zajlott a tárgyalás, melyen 5 vádlottat halálra, 7 vádlottat életfogytiglani kényszermunkára, 1 vádlottat 15 évi kényszermunkára, 3 vádlottat 5 évi kényszermunkára, egy vádlottat 25 évi kényszermunkára ítéltek. A családtagok elmondása szerint az elítéltek túlnyomó része, ott sem volt a gyilkosság elkövetésénél. /Péntek László: Ki a vétkes? = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./