Minket se vígy a kísértésbe
Kevés könyvet olvastam ennyire nehezen, mint a Tőkés László magán(?)életéről szóló munkát, a „Ne vígy minket a kísértésbe" című dokumentum (?) gyűjteményt.
A kötet tulajdonképpen nem szól másról, mint nagyon különböző környezetben felbukkanó dokumentumokról, nyílt, félnyílt és nagyon is magán levelekből, közleményekből, üzenetekből: mindabból, ami között az elmúlt két évtizedben az ember – ha akart, ha nem – combig gázolt.
A Tőkés család magánéletéről, Tőkés László és Joó Edith házasságáról és válásáról. DrMáriás kiváló borítója (Tőkés László René Magritte műhelyében) jelzi, nyomasztó és veszélyes tartalomhoz nyúlt az olvasó.
Szabad-e nekem ezt elolvasnom?
Ez volt az első kérdés, ami azonnal, a bevezetővel való szembesüléskor felmerült. Nem véletlen: Andrassewben is ott a kérdés, kimondva, kimondatlan, hogy szabad-e megírni egyáltalán egy ilyen könyvet?
Mi a műfaja ennek a kiadványnak? Portré? Annak hézagos. Szocioriport? Ahhoz hiányzik belőle a személyes tapasztalat. Leleplezőkönyv? Nincs benne semmi olyasmi, amit korábban tudni, vagy sejteni nem lehetett.
Az újszerűsége talán abban rejlik, hogy az eddig tudottak, és elég határozottan ki nem mondottak, másod- és harmadlagos információs forrásokon terjedők, hangot kapnak, fejezetekbe szerveződnek, áttekinthetőek, követhetőek és következtethetőek lesznek.
Andrassew módszeresen távol tartja magát Tőkés közéleti munkásságától, politikai eredményeitől és eredménytelenségeitől, csak azzal foglalkozik, amit magánéleti, vagy magánéleti szempontból érinti a közéletet.
Így lesz Tőkésből nem hétköznapi antihősünk. Több mint merész.
Ne tegyünk úgy, mintha a magánélet nem lenne meghatározó a mai magyar közéletben. Nagyon is az, az elhallgatások és suttogások, a pletykálás nemzeti örökségében és örökségével élünk.
Mindenki sejteni, tudni véli, ki kivel, mit és hogyan, vagy hogyan nem, de arról – nyíltan, vállalva, állást foglalva – nem beszél. Így találhatott gazdag táptalajra például a családon belüli erőszak, és annak tolerálása, vagy a homofóbia.
Nehéz helyzetet vállalt Andrassew, mert nincs végiggondolt, végigbeszélt normarendszere annak, hogyan lehet a magánéletről beszélni. Azt sem tudni és érteni igazán, meddig terjed a magánélet, és honnan kezdődik a közéleti felelősség, érzékenység.
Mi az, amihez tényleg közünk van?
A magánélet csak mint erény, és erényforrás elképzelhető. Arról, hogy Tőkés László példás családapa, nemzetileg lekötelezett szülő illik beszélni, mert a férjség, családapaság nemzeti érték, erény.
Arról, hogy Tőkés László (vagy bármely más közéleti személy, magánember) sem élettársi, sem szülői kötelezettségeinek nem tesz eleget – arról már nem tudunk, nem merünk, vagy nem akarunk beszélni. Az tehát, hogy Andrassew Iván ezt a témát felvállalta, rendkívüli bátorságra vall.
Jól csinálja-e azt, amit csinál? Vannak kételyeim.
Mivel a magánéletről való beszéd módozatai sincsenek átgondolva, ezért azt sem tudni – én nem tudom – mi az, ami az információgyűjtésbe és -közlésbe belefér.
Szabad-e interneten keringő, vagy bizonytalan forrásból származó dokumentumokat közzé tenni? Tudjuk, még József Attila szabad ötleteinek publikációjával kapcsolatban is éles vita bontakozott ki. Pedig az a szöveg, konstruált szöveg, és bizonyos értelemben, sokszoros idézőjel mellett közlésre, a megmutatásért íródott.
Mi hát a kritérium, ami publikussá legitimál egy dokumentumot? Az idő? Amikor Nyáry Krisztián egy évszázad távlatából „leleplezi” (nb. az interneten) Diósy Ödön homoszexualitását, vagy Molnár Ferenc nőverését, idézi Móricz és öngyilkosságba menekülő felesége levelezését, az legitim? Tőkés hasonló történetei nem legitimek?
Lehet-e hasonló munkának másképpen nekifogni?
Én például fontosabbnak tartanám, ha Tőkés valóban nyilvánosnak szánt politikai működését, beszédeit, munkáit elemezné Andrassew, vagy bárki más, akit a célszemély (mint majdnem államfőjelölt, mint „nemzetpolitikailag fontos” ember) érdekel. Mindazt, ami megkérdőjelezhetetlenül publikus.
Úgy is nagyon sajátos kép rajzolódhat ki arról, hogyan alakult az elmúlt húsz évben a nemzetinek nevezett diskurzus, politika. Hol vannak a gyökerei, kik és miért a támogatói? Melyek az ellenmondásai? Ez lenne a történeti, elméleti megközelítés. Már, ha beszélhetünk itt egészen komolyan elméletekről.
És ha fontos a személyes szempont: akkor érdekes lehetne egy beszélgető könyv, az ebben a kötetben szereplő emberekkel, a tabukérdéseket sem kerülve, szembesítéssel. Megadva mindenkinek az esélyt a magyarázatra és a reakcióra. Tisztában vagyok vele persze, hogy ez Tőkés László eddigi nyilatkozatkészségét ismerve, szinte elképzelhetetlen.
Bármennyi kifogás is burjánzik fel olvasás után a módszerrel, a tartalommal kapcsolatban, kénytelen vagyok elismerni, hogy nagyon sok minden másképp látszik ez után a kötet után. Másképpen látom például a pecsétekbe, hivatali címekbe és fejléces papírokba beleszerelmesedett erdélyi közéletet.
A pecsétek és hivatali címek mögött, a fejléces papírokon ugyanis, a közéleti máz mögött, rengeteg a magánindulat, magánérdek, több mint sejthető. Van-e egyáltalán a magánéletünkön túli közéletünk?
És azzal is szembesültem, hogy mindenhol, a családi vacsorákon és reggeliken, a fodrásznál valamint a „emlékhelyeken” is tulajdonképpen egyetlen egy dologról van szó: a pénzről. Fillérek és dollármilliók röpködnek.
Az eddig érteni vélt események is más megvilágításba kerülnek.
Az a momentum például, ahogyan Tőkés László távozott eddigi legmagasabb pozíciójából, az EP alelnöki tisztségéből. Pedig a Tőkés-közlemények folyamatosan áradtak, követni lehetett ezt a döntést is, és mindazt, ami Brüsszelben körülötte történt. Hallottunk például a „Ciános Béla” akcióról.
Markó Béla Szávai Géza francia nyelvű kötetének, a Székely Jeruzsálemnek a bemutatóján vett részt Brüsszelben. Az erről hírt adó plakátra Tőkés László személyesen ragasztotta rá ezt a feliratot: „Mit keres az EP-ben ciános Béla?”.
A tiltakozásról a tiltakozó maga küldött szét kommünikét. Az azonban eddig elsikkadt, hogy az esettel kapcsolatban – derül ki Andrassew összeállításából – Tőkés magyarázkodni kényszerül, és levélben arról biztosítja Jerzi Buzek EP-elnököt, hogy „nem támadt” és „nem rongált”.
Nem győzte meg a címzettet. Jerzi Buzek választában arra figyelmezteti a politikust: „a fenti incidenst megjegyzi”, és az, amit Tőkés tett „nem tükrözi az EP szellemét és szokásait”. Ezek után nem indult újabb mandátumért Tőkés László, érthető módon, és nagyon helyesen.
Azzal kapcsolatban, hogy kinek van igaza, Tőkés Lászlónak vagy Joó Edithnek a válási sagában, az emberi drámákbn – ellentétben a szerzővel – én nem foglalok állást. Pont azért, mert a közzétett dokumentumok alapján követhető, hány féle szempont, hány féle igazság, vagy igazság töredék veendő figyelembe.
De Andrassew Ivánnal együtt azt gondolom, hogy amiről azt mondják, hallgatni kell, arról beszélni kötelesség. És hogy ennek a kibeszélésnek mi a módja, arról kell gondolkodnunk az elkövetkezendőkben.
Parászka Boróka. Manna.ro

Korán jött az angyal az udvarhelyi városi könyvtárba
Több mint száz kötettel és DVD-vel bővült a székelyudvarhelyi városi könyvtár könyvállománya: a tatabányai testvértékától kapott adomány főként szépirodalmi műveket, az udvarhelyi olvasóközönség által legtöbbet keresett köteteket foglalja magában.
A tatabányai testvérkönyvtár közbenjárásával, a Kölcsey Ferenc Alapítvány révén 200 ezer forintos pályázatot nyert a székelyudvarhelyi városi könyvtár, a pályázati pénzből 115 könyvet és DVD-t vásárolt az intézet. „Örvendetes az is, hogy a helyi önkormányzat kiírásán a könyvtárat támogató Bibliofil Alapítvány 2000 lejt nyert könyvvásárlásra” – magyarázat Szabó Károly könyvtárigazgató. A jelentős könyvcsomag tartalmát a könyvtár munkatársai állították össze úgy, hogy elsődleges szempont volt azon kötetek beszerzése, amelyek iránt a legnagyobb az olvasói érdeklődés. „A könyvek mellett mintegy 60 DVD-t is vásároltunk, ezáltal új, friss anyaggal látván el a keddenként rendezett filmklubot” – tette hozzá az intézetvezető.
A könyvcsomagot Csics Gyula, az anyaországi testvértéka nyugalmazott igazgatója adta át az udvarhelyi könyvtárnak, megjegyezvén: mivel a tatabányai könyvtár tizenöt százalékos kedvezményt kapott a könyvforgalmazóktól, ezért ennyivel több, a testvérkönyvtár munkatársai által összeválogatott kötet került a csomagba.
Egyébként az új szerzemények sorát bővíti Nyáry Krisztián Így szerettek ők című irodalomtörténeti vonatkozású, bár rendhagyó, ún. facebookos kötete is. A magyar írók és művészek szerelmi életéről szóló szösszeneteket gyűjtő kötet előszavában névlegesen is megjelenik az udvarhelyi városi téka mint a Nyáry Krisztián-jelenség egyik jelentős támogatója, népszerűsítője.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro

Olvasási trendek a terjesztő szemszögéből
Kereslet és kínálat viszonya a Gaudeamus könyvesbolt sikerkönyvei tükrében
A világirodalmi művek közül Umberto Eco új regénye, A prágai temető vezeti a kolozsvári Gaudeamus könyvesbolt 2012-es eladási listáját, magyarországi szerzők viszonylatában különösen népszerű Ugron Zsolna, az erdélyi témákat feldolgozó köteteket illetően pedig favorit a Kincses erdélyi városok és a Kolozsvár épített kincsei. A gyermekeknek szóló kiadványokat tekintve továbbra is „egyeduralkodó” a Székelyföldi Legendárium, de sokan vásárolták például a Bogyó és Babóca-történeteket, valamint a Barni-sorozatot is. Mindez a Weghofer Erna által kérésünkre készített kimutatásból derül ki, amelynek apropóján keresletről és kínálatról, vásárlókról és trendekről beszélgettünk a könyvesbolt vezetőjével.
Rámutatott: az erdélyi könyvpiac működésére jelentős mértékben rányomja a bélyegét, hogy a kiadók és a kereskedők között immár húsz éve nincs kommunikáció, rendszeres találkozás és eszmecsere nélkül pedig a terjesztők aligha tudnak hosszú távon tervezni.
– A kereslet nagyon gyorsan változik, szinte hangulati, amivel sajnos a kínálat nem mindig tud lépést tartani. Az élet más területeihez hasonlóan a keresletre is rátelepedtek a trendek, összefonódva a hétköznapokkal: Oscar-díjkiosztó környékén például jelentős növekedés figyelhető meg az olyan könyvek eladása terén, amelyeket megfilmesítettek, függetlenül attól, hogy abban az évben vagy tíz évvel korábban készült-e el a film – magyarázza Weghofer Erna, hozzáfűzve: ugyanez Nobel-díjátadókor, vagy más fontos események kapcsán is érzékelhető. Megvannak persze a klasszikusok, amelyeket folyamatosan keresnek, írók és regények tekintetében egyaránt. Tavaly jelent meg A prágai temető című kötet, amely tapasztalataink szerint hozza az Umberto Eco regényekhez fűződő elvárásokat, az összesítés alapján pedig már a világirodalmi lista első helyén áll. A további favoritok ebben a kategóriában: Alef (Paulo Coelho), A Foucault-inga (Umberto Eco), A szürke ötven árnyalata (E. L. James), Lolita (Vladimir Nabokov). Magyarországi szerzők könyveinek mezőnyében örök klasszikus Ugron Zsolna Úrilányok Erdélyben című regénye (Ulpius-ház), akárcsak a Füves könyv (Márai Sándor, Helikon), a Piszkos Fred, a kapitány (Rejtő Jenő, Alexandra), a Sorsról és életről (Müller Péter, Alexandra), az Így szerettek ők (Nyáry Krisztián, Alexandra), a Semmi kis életek (Papp Sándor Zsigmond, Libri) és a Vesztegzár a Grand Hotelben (Rejtő Jenő, Alexandra).
Kedvencek, trendek más kategóriákban is
Elsősorban ajándékozás céljából, többnyire ünnepek – húsvét, karácsony, ballagás – táján veszik tömegesen az Erdélyről szóló könyveket, ilyenkor akár tízszeresére is megnövekedhet a vásárlások száma. Népszerű volt ebben a kategóriában tavaly a Kincses erdélyi városok (Bagyinszki Zoltán és Szász András, Tóth Könyvkereskedés), a Kolozsvár épített kincsei (Asztalos Lajos, Stúdium) és az Erdélyi várak (Csorba Csaba, Tóth Könyvkereskedés), de ugyanakkor az Isten segedelmével udvaromat megépítettem (Bicsok Zoltán és Orbán Zsolt, Gutenberg Kiadó) című album iránt is jócskán érdeklődtek. Árukat tekintve olcsó, ám mutatós kiadványokat keresnek legtöbben, noha ez a két dolog ritkán jár együtt.
Gyermekkönyvek mezőnyében a Székelyföldi Legendárium vezeti az eladási listát. – Azt hiszem, nagyon régóta ez az első olyan erdélyi kiadású gyerekkönyv, amiből tömegesen sikerült eladnunk. Ez a brandnek is köszönhető, s hogy foglalkoznak a termékkel, a terjesztőknek van marketingkoncepciójuk: nem pusztán egy kiadványról van szó, hiszen a székelyudvarhelyi Visus Kulturális Egyesület nagyszabású projektje társasjátékot, rajzfilmet és még sok mindent magába foglal, ez azért elég sokat nyom a latba – értékelte az üzletvezető. A Legendáriumot a Kolozsváros. Milyen város? című műemlék-pedagógiai füzet középkorral foglalkozó része követi, valamint Zágoni Balázs és Máté Angi kötetei (Barni könyve, Barniék tele, Ez egy susogó levél). – Körülbelül három éve jelent meg Bartos Erika Bogyó és Babóca sorozata, nagy vitákat keltve az erdélyi és a magyarországi fórumokon. A könyvek sikere ennyi év után is éppen abban rejlik, hogy a bennük szereplő történetek rövidek, egyszerűek. A gyerekek azonosulni tudnak a hősökkel, ez volt a pro-érv, a kontra pedig, hogy éppen azért, mert egyszerűek, leszűkítik a fantáziavilágukat, nem késztetik őket gondolkodásra és kreativitásra – hangsúlyozza Weghofer Erna. Kérdés persze az is, hogy mire van inkább szükségük a mai gyermekeknek, az viszont nagyon is elgondolkodtató, hogy újabban több iskolában Harry Potter is kötelező háziolvasmány.
S míg a gyerekkönyvek esetében előkelő helyen végzett a Bogyó és Babóca és a Magyar népmesék sorozat is, az ifjúsági irodalom palettáján A kis herceg (Antoine de Saint-Exupéry), a Családom és egyéb állatfajták (Gerald Durrell), A hobbit (J. R. R. Tolkien), valamint a Rosszcsont Peti (Francesca Simon) és az Egy ropi naplója (Jeff Kinney) sorozatok voltak népszerűek tavaly, de emellett például Jules Verne is „reneszánszát éli”. – Úgy tűnik, mintha az irreális, megmagyarázhatatlan jelenségek nem kellenének már az olvasóknak, sokkal inkább a valóságból vett dolgok iránt fogékonyak, az életszerű, mindennapi történetek iránt, amelyekkel a kamaszok azonosulni tudnak. Emellett persze a tömegpszichológia is nagymértékben érvényesül, legszívesebben olyan könyveket vesznek a kezükbe, amelyeket a kortársaik is forgatnak – fejti ki a Gaudeamus vezetője.
Elmozdulás a felnőttek által keresett kötetek terén
A felnőttek körében inkább Umberto Eco és Coelho regényei számítanak úgymond klasszikusnak. Ugrásszerűen megnőtt továbbá a praktikus könyvek kereslete: a szakácskönyvek mellett egyre többen érdeklődnek a szobanövények gondozásával, állattenyésztéssel foglalkozó szakkönyvek iránt. – A technikai fejlődés következményeként, gyakorlatilag azáltal, hogy a világ kinyílt előttünk, az érdeklődési körök is változtak, és nem föltétlenül a fajsúlyos dolgok irányába. Előtérbe kerültek a praktikusabb, mindennapi dolgokkal foglalkozó, jelentős kép- vagy médiaanyaggal rendelkező kiadványok, visszaszorultak viszont az adattárak, a lexikonok, amelyek tartalmát az internetről, naprakész adatbázisként bármikor fellelhetjük. Erdélyi viszonylatban hiányzik viszont a szórakoztató jellegű irodalom, időnként pedig olyan kötetek jelennek meg, amelyekkel egyszerűen nem tudunk mit kezdeni, annyira szűk és speciális rétegeknek szólnak – árulja el, utalva ugyanakkor arra is: az erdélyi könyvkiadás távol áll attól, hogy a piaci elvek szerint működjön, ugyanis sok kiadvány sorsa inkább a pályázatoktól függ. Emiatt tervezni sem igazán tudnak a könyvesboltok.
Hiányosságok, pótolnivalók
– Különösen ad-hoc szakma a mienk, amelyben nagyon kell tudni rögtönözni és gyorsan dönteni, ismerve a vásárlói kört és a cég képességeit. Jelen pillanatban az a legnagyobb probléma, hogy nincs kapcsolat a könyvkiadók és a kereskedők között. 1989 előtt évente összegyűltek ezek az emberek, és egy kétnapos konferencián tárgyalhatták meg a szakma ügyes-bajos dolgait. Ilyesmi lassan húsz éve nem létezik, holott nagy szükség lenne rá – mondja Weghofer Erna. Úgy véli, napjainkban, amikor Kolozsváron három-négy esemény zajlik párhuzamosan, egy-egy „sima” könyvbemutatóra már nagyon nehéz becsalogatni az embereket, éppen ezért egyfajta többletet kell kínálni, ha meg szeretnénk szólítani őket: a szülőknek szóló pedagógiai könyv bemutatóján például a gyermekekre is gondolni kell, akik közben különböző tevékenységekbe kapcsolódhatnak be. Hiszen van erre igény, akárcsak a könyvkiadás területén: időnként nem árt például, ha mesecédé is társul a gyermekkönyv mellé.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár),

Nyáry Krisztiánból érettségiztek a magyar diákok
Az érettségi tegnapi, magyar nyelv és irodalom próbáján modern tételeket kaptak a diákok, Radnóti Mihály egy versének elemzése mellett ugyanis Nyáry Krisztián Így szerettek ők című magyar irodalmi szerelmeskönyvének előszavát kellett véleményezniük.
A sikerkönyvre vonatkozó kérdések között olyan is szerepelt például, mi a különbség az írói életrajz és az internetes komment között. „Nem, nem én lettem ma érettségi tétel Erdélyben, hanem az általam írt előszó kapcsán tettek fel kérdéseket. Meglepő és megtisztelő. Remélem, már végeztek, és az Ursust isszák valamelyik teraszon" – kommentálta tegnap a Facebookon Nyáry Krisztián, akit a közösségi portálon közzétett, a magyar írók és költők magánéletét bemutató szösszeneteinek népszerűsége késztetett könyve megírására.
A magyar tételek megosztották a nagyváradi végzősöket. Tóth Balázs, az Ady Endre Gimnázium humán szakos érettségizője lapunknak elmondta, a verset elég bonyolultnak találta, de a többi feladatot már könnyűszerrel megoldotta, így legalább kilencesre számít. Bevallása szerint ráadásul épp a magyar írásbelitől félt a legjobban. Reálos évfolyamtársai ugyanakkor – akárcsak egy nappal korábban, a román érettségin – sokkal nehezebbnek értékelték a tételeket, mint amire számítottak. Úgy vélték, semmivel sem volt egyszerűbb feladatuk humán tagozatos társaiknál, és remélik, hogy legalább az átmenő osztályzatot megkapják.
Kisebb kihágások, mint például egy bekapcsolva felejtett mobiltelefon, tegnap is előfordultak, ám a bukaresti tömeges csaláshoz mért botrányra nem került sor. Bihar megyében egyébként 783-an jelentkeztek az anyanyelvi vizsgára, de csak 754-en jelentek meg a megmérettetésen. Ma a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból érettségiznek a végzősök.
Rostás Szabolcs, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Így szerettek ők – a népszerű érettségi tételtől az Ursus sörig
Balázs Imre József: két szempontból is életszerűbb volt az idei tétel
„Nem, nem én lettem ma érettségi tétel Erdélyben, hanem az általam írt előszó kapcsán tettek fel kérdéseket. Meglepő és megtisztelő. Remélem, már végeztek, és az Ursust isszák valamelyik teraszon.” – írta Facebookos üzenőfalán Nyáry Krisztián, miután kiderült, hogy Romániában a magyar nyelv és irodalom írásbeli egyik tétele az Így szerettek ők című kötetéhez kapcsolódik. A bejegyzést több mint hatszázan lájkolták, és közel százan osztották meg azóta, ugyanakkor érdekes hozzászólások/kommentek is érkeztek: az erdélyi magyar érettségizők közül többen jelezték, hogy örömmel fogadták a tételt, Magyarországról pedig volt, aki ezt fűzte hozzá: „de jó nekik, én is inkább erről írtam volna”. Balázs Imre József irodalomtörténész, egyetemi oktató megkeresésünkre úgy nyilatkozott: meglepőnek, de ugyanakkor jónak tartja ezt a választást. [Szóljon hozzá!]
A feladatlap második pontjában a diákoknak négy kérdésre kellett válaszolniuk Nyáry Krisztián előszava alapján: „»Irodalmi bulvár« – szokták mondani a történeteimről. Amennyiben a rövid, gyorsan elolvasható, szórakoztató életmeséket bulvárnak tekintjük, akkor vállalom a jelzőt. A Facebook kétségtelenül nem lábjegyzetelt szakcikkek és monográfiák közege. Már nem vagyok filológus, egyetlen általam elbeszélt történetet sem én írtam meg elsőként. Ezekért a kis írásokért azokat a valódi irodalomtörténészeket illeti a köszönet, akik elsőként feltárták egy-egy szerző életét, akik hónapokat töltöttek könyvtárakban és levéltárakban, s aztán publikálták kutatásaik eredményét. Én csak figyelmesen elolvastam az ő írásaikat, és kiemeltem belőle azokat a részeket, amelyeket érdekesnek találtam. Az övék komoly munka, az enyém csak könnyű műfaj. (…) ha van a szórakoztatáson kívül célom, akkor az az, hogy fedezzük fel újra és újra a történetekben szereplő szerzők műveit. A legnagyobb elismerést attól a székelyudvarhelyi könyvtárostól kaptam, aki megírta, hogy mérhető a bejegyzéseim hatása, mert másnap a hozzájuk betérők elkezdik keresni az adott szerző műveit. A Facebookon született bejegyzéseket ezért is egészítettem ki a történethez kapcsolódó művek vagy levelek részleteivel. A folytatást már a könyvespolcon találja meg az olvasó.”
A kérdések a következők voltak: a.) mi a szöveg kommunikációs funkciója?; b.) mi a különbség az írói életrajz és az internetes komment között?; c.) milyen céljai voltak a szöveg szerzőjének a történetek közlésével; d.) fejtse ki 10-15 mondatban a közösségi oldalakon történő információmegosztással kapcsolatos véleményét!
Balázs Imre József a 2012-es tételsorral vetette össze a mostanit. – A második tétel ott egy erdélyi kopóval kapcsolatos, ismeretközlő funkciójú szöveg kommentálása volt, a d) kérdésnél pedig a diákoknak érvelő szöveget kellett írniuk az állattartás szükségessége mellett – magyarázta az irodalomtörténész. Utalt ugyanakkor arra is, hogy a tavalyihoz képest két szempontból is életszerűbbnek érzi az idei tételt: egyrészt alapoz az érettségizők mindennapos kommunikációjával kapcsolatos, internethasználói tapasztalatára, másrészt összekapcsolja az irodalomról való gondolkodást és a nyelvi, szövegalkotási készségeket – hiszen ez a tétel valójában az érvelési kompetenciákat és a szövegértést méri, ebben az értelemben nem az „irodalmi” tételsor része.
Az utolsó feladat vonatkozásában, amelyben a közösségi oldalakon történő információmegosztással kapcsolatos érveiket kellett megfogalmazniuk a diákoknak, kifejtette: bízik abban, hogy a javítók nem estek abba a hibába, hogy a saját véleményüktől esetleg eltérő meglátásokat lepontozták volna, és hogy valóban a logikus gondolatvezetésre, stílusra, nyelvhelyességre figyeltek.
Szabadság (Kolozsvár),

Mítoszrombolás és önvizsgálat – Miért más Románia?
Bestsellernek mondható Lucian Boia történész Miért más Románia? című, a Koinónia Kiadó gondozásában magyarul is megjelent, Rostás-Péter István által fordított könyve – hangzott el a kötet bemutatóján a kolozsvári Gaudeamus könyvesboltban.
Az, hogy a román történelemszemlélet és -kutatás szempontjából az eddigi úzustól való egyértelmű eltávolodást jelző folyamat képviselőjének tavaly a Humanitas kiadásában megjelent könyve a második román nyelvű kiadást is megérte, már elég sokat elárul arról, hogy történelmi esszéként sikert aratott. Mint Stefano Bottoni történész írja, Boia új könyve a román társadalom torzulásait elemzi, és önvizsgálatra készteti egyre népesebb olvasótáborát: miért és mitől lett „más" Románia? „A számtalan vitát gerjesztő kötet több, mint eszmefuttatás: kiáltó szó egy útvesztett országért".
A magyar fordítást ismertető Horváth István szociológus, a kincses városi kisebbségkutató intézet vezetője úgy fogalmazott, újszerű szemléletű történelmi szintézis olvasható az emészthető stílusban írt, nemcsak a szakmának szóló könyvben. „A megjelenést követő néhány hónapban negyvenezer példány fogyott el a könyből, így valószínűsíthető, hogy nem jut a romániai szakkönyvek sorsára, amelyek esetében általában legfeljebb kétezres példányszámra lehet számítani. A kötet egyfajta reklámfogásnak is tekinthető, amely a megkérdőjelezés, mítoszrombolás eszközével élve ráirányítja a figyelmet a historiográfiai kurzusváltásra" – mondta a szociológus.
Esszé és tudománynépszerűsítés határán
Horváth István Nyáry Krisztián nagy sikerű, Így szerettek ők című irodalmi szerelmeskönyvéhez hasonlította Boia munkáját: előbbi az irodalomtörténet és a bulvársajtó, utóbbi az esszé és a tudománynépszerűsítő munka határán mozog. „Rostás Péter István fordítása nagyon jól tükrözi ezt: egyszerre érzékelhető a szövegben a szakmaiság és az esszészerűség, ugyanakkor az az igényesség, amely révén túlmutat a tudománynépszerűsítés szintjén. A szöveg azonban kerüli a szakszavakat, a túl sok adatot" – hangzott el a kötetbemutatón.
Horváth úgy fogalmazott: mint minden rendes bestseller, Boia könyve sem arról szól, mint amit a címe sejtet, hiszen szentenciaszerűen, egyértelműen nem mondja el, miért is más Románia. Különféleképpen értelmezi a másságot, elgondolkodik róla, új perspektívákat, új szempontokat vet fel – például a kommunizmus által dominált történelemszemlélethez képest. Érinti azt is, hogy Románia fejlődéstörténeti szempontból is sajátos: megkésett folyamatok, egyedi módon értelmezett történelmi helyzetek, ellentmondások, az elit sajátos reakciói jellemzik.
Annak ellenére azonban, hogy a szerző nem ad választ a címben feltett kérdésre, az olvasó nem marad a becsapottság érzésével. Boia azt a történelmi mítoszt kérdőjelezi meg, amit korábban több könyvében is: a Történelem és mítosz a román köztudatban, valamint a Románia Európa hátországa címűben már összefoglalta, szisztematikusan levezette, hogy miért is mítosz a román történelemszemlélet.
Új szemlélet a román történetírásban
Lucian Boia 1944. február 1-jén született Bukarestben. Egyetemi tanulmányait a Bukaresti Egyetem történelem szakán végezte. 1972-ben doktori címet szerzett Eugen Brote (1850–1912) erdélyi politikusról tartott disszertációjával. Oktatói karrierjét 1967-ben kezdte az egyetemen, 1990-től professzora, főtitkára (1980-1983) és alelnöke (1983–1990) a Történetírás Története Nemzetközi Bizottságának. Fő kutatási irányai: az erdélyi román nemzeti mozgalom viszonya a Habsburg Monarchia népeihez, egyetemes és román historiográfia, a történelmi képzetek kutatása, tudományos, politikai, és történelmi mítoszrendszerek. Külföldön jelenleg az egyik legismertebb román történész. Olyan új módszert és egyben új szemléletet próbál meghonosítani a mai román történetírásban, amely a nyugat-európai historiográfiában már régen használatos. Szívesen dolgozik a történelmi mítosz fogalmával, megmagyarázza egyes történelmi mítoszok keletkezését, fejlődését, rámutatva: sokszor a politika segít a mítoszok keletkezésében. Amikor pedig az egyik vagy másik mítosz már nem felel meg az éppen aktuális irányzatnak, úgynevezett ellen-mítoszok jönnek létre. A szerző szerint két fő típusa létezik a történelemnek: az egyik a reális történelem – a száraz tények és évszámok végtelen sora –, a másik a saját, egyénileg vagy kollektíven alakított képünk a történelemről. A „reális" történelem és a történelem mint „diskurzus" nem lehet azonos. Az első egy hatalmas és rendezetlen tár, ahonnan a történész – vagy általában aki történelemről beszél – adatokat gyűjt és rendez a saját belátása szerint, legtöbbször a felkészültsége és az érdeke függvényében. A mítosz a történelem vonzáskörében nem más, mint erőltetett egyszerűsítése a történelemnek, a funkciója pedig az, hogy mindig létrehoz egy vagy több „lényegbevágó igazságot". A mítoszok bevezetnek a történelemben egy bizonyos rend-elvet vagy irányt, amely összhangban van egy adott társadalom szükségleteivel és távlati céljaival.
Történelemírás igazságszolgáltatás nélkül
A kötetben mintegy kétezer éven „fut át" a szerző, 100 oldalon keresztül: „szöcskemódra" ugrál a különböző idősíkok között, miközben képes fenntartani az érvelés logikáját, a haladás kronológiáját. Ugyanakkor historiográfiai mítoszokat számol fel, különböző, asszimetrikus fejlődési folyamatokra mutat rá – ez pedig különleges teljesítmény, ezért sikerült bestsellerré válnia – fogalmazott Horváth István.
Szerinte Boia könyve a románok számára lehetőséget nyújt, hogy végre értelmezhessék önmagukat. „És mit mond nekünk, magyaroknak? Miért jó, hogy magyarul is olvasható?" – tette fel a kérdést a kötet ismertetője. Úgy fogalmazott, az erdélyi magyarok általában szeretik ezt a történelemértelmezési vonulatot, Lucian Boia munkáit, azokat az írásokat, amelyek megkérdőjelezik a létező historiográfiai mítoszokat.
A nacionalista történelemszemlélet egyik eleme például a feledés és a történelemhamisítás kohéziója, amelyet az erőszak kovácsolt össze – ez egy adott cél jegyében strukturálta ezt a történelemszemléletet. Az egzaktabb posztnacionalista történelemszemléletben pedig az összehasonlító történetiség, az alternatív történeti szemléletek dominálnak.
„Mi, magyarok valahogy úgy vagyunk, mintha szeretnénk az egzaktitást. És amiként a románok számára a saját identitásuk szempontjából fontos, meghatározó, reflexiókra lehetőséget adó kérdés, hogy miért más Románia, ugyanúgy számunkra is reflexiókra ad lehetőséget" – mondta a szociológus. Úgy vélekedett, a magyar olvasók számára Boia könyvének az is lehet az olvasata, hogy „na végre, létezik egy történetírás, amely elmondja az igazságot".
„Az én olvasatomban azonban – és Boia három-négy, a témában írt könyvét ismerem – a szerző azt mondja: a történelem nem szolgáltat igazságot, a történelemírásnak nem az a feladata, hogy igazságot szolgáltasson. Boia szerint a történelem nem morálisan értelmezhető folyamat – úgy kell megragadnunk, hogy zárójelbe tesszük morális elvárásainkat, frusztrációinkat, és megpróbálunk arra reflektálni, hogy a nagy időfolyamban miként értelmezhetőek az egyes kísérletek, különböző intézmények, döntési helyzetek, amelyek az ember életét meghatározzák" – állapította meg Horváth. Mint mondta, a könyv jelentősége abban rejlik, hogy a történelemszemléletet nem úgy értelmezi, mint „A" bennünket meghatározó történelmet, hanem felkínálja az értelmezés és tévedés lehetőségét.
Arra hívja fel a figyelmet, hogy nem az úgynevezett sérelmi történelemolvasással kellene viszonyulni a múlthoz – és ez jellemző sok esetben a magyarokra –, hanem inkább reflexív módon. Elhangzott az is, hogy az 1989 utáni társadalmat megalapozó mítoszokat Boia könyve mintegy átviszi a jelenkorba, úgy, hogy versenyre kel a meglehetősen sekélyes (újságírói) elemzői perspektívákkal – itt azokról a megközelítésekről van szó, amelyek általában mindenről véleményt, mégpedig határozott véleményt formálnak –, ugyanakkor sikerül összekapcsolnia a jelenkor különböző történéseit a múltbeliekkel is.
Kíméletlen kritika szükséges
Rostás Péter István, a könyv fordítója rámutatott, Boia szövegének fordításakor figyelembe kellett vennie azt a szempontot is, hogy a magyarországi olvasók számára is érthető legyen, ezért lábjegyzetekkel látta el egyes helyeken. Azonban nem terhelte túl jegyzetapparátussal, hiszen az ártott volna a szöveg lendületének. Elhangzott, érdekes figyelni arra is, hogy milyen a könyv fogadtatása a román sajtóban, illetve milyen lesz a magyar médiában, hiszen sokféle értelmezési lehetőség kínálkozik, és a magyarok számára nyilván más az olvasata, mint a románok számára.
Lucian Boia így összegez a könyv fülszövegében: „mi lehet aggasztóbb annál, hogy a fiatalok közül sokan és egyre többen, köztük a legígéretesebbek, kizárólag Románián kívül képzelik el a révbejutásukat? Mindenekelőtt kritikai, és a lehető legkíméletlenebb szemléletre van szükségünk, hogy egyszer s mindenkorra elkülönítsük az értéket a középszertől és a csalástól. Moslékba velük! – kiáltott fel Titu Maiorescu 1889-ban. Olyan próbálkozás ez, amelyet időszerűvé kell avatni. Romániának vajon sikerül-e megtennie? "
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Divatkönyveket olvasunk, ha olvasunk
Van olyan könyvkiadó, amelyik dicséri az elmúlt évet, mások panaszkodnak a 2013-as év eladásaira, az olvasók érdeklődésére. Abban azonban mindannyian egyetértenek, hogy leginkább a gyerekkönyveket vásárolták, azok közül is az úgynevezett „divatkönyveket”.
Az év vége, év eleje a számvetések ideje. Mi a marosvásárhelyi könyvesboltok tapasztalatára voltunk kíváncsiak, s azt is megtudtuk: mit olvasnak leginkább a vásárhelyiek.
Áru, olvasó volt - vevő nem
A több mint húsz éve létező Aranka György könyvesboltban éppen leltároztak, amikor betoppantunk. Ez eltart néhány napig, ugyanis több mint tízezer könyvcím várja itt az olvasókat. Pruzsinszky Katalin üzletvezető azonban elégedetlen az elmúlt évvel. „Nagyon gyenge évünk volt egészen a könyvkiállításig. Az és az utána következő karácsonyi időszak jól ment. Árunk volt, újdonságunk is, éppen csak vevőnk nem volt. A bevétel is körülbelül az előző évi bevételünk felére csökkent” – panaszolta a boltvezető, aki sokadjára tette fel a kérdést: azok az emberek, akik sokat és sok pénzért vásárolnak a könyvvásáron, hol vannak egész évben? Hozzátette: az év utolsó hónapjaiban a könyvesboltban is sokan voltak, de az év többi időszakában átlagosan három-négy ember tér be az üzletbe naponta. Többek közt ez vezetett ahhoz is, hogy a két különböző teremben működő könyvesbolt több mint egy hónapja már csak az egyik helyiségben működik, vagyis fele akkora felületen, mint eddig.
Bogyó és Babóca az abszolút sláger
Az Aranka György könyvesboltban leginkább a gyermekkönyvek fogytak 2013-ban is, valamint az újdonságok. Pruzsinszky Katalin szerint az agyonreklámozott szerzőket s az úgynevezett divatkönyveket vásárolják leginkább az emberek. Ilyenek például Müller Péter, Csernus Imre, Bagdy Emőke és Böjte atya legfrissebb kiadványai, de úgy általában népszerűek a pszichológiával, ezotériával kapcsolatos könyvek. Az év egyik legkeresettebb kiadványa volt Ugron Zsolna Erdélyi menyegző című könyve, de sokat eladtak Dan Brown új könyvéből, az Infernóból, valamint Nyári Krisztián Így szerettek ők című kétköteteséből is.
Pruzsinszky Katalin elmondja, bizony a gyermekkönyvekre is az jellemző, hogy egy-egy népszerű szerzőt, sorozatot vásárolnak a szülők. Évek óta nagy kedvenc Bartos Erika és az általa írt Bogyó és Babóca, valamint az Anna, Peti, Gergő sorozatok. Jól fogytak Tea Stilton gyermekkönyvei is, valamint a Szent Johanna gimi című ifjúsági regény, a magyar házi olvasmányokat azonban már szinte egyáltalán nem vásárolják a szülők. Pedig míg egy Mikszáth-, Vörösmarty-könyvet 8 vagy 15 lejért lehet megvásárolni, a „divatkönyvekért” 50-60 lejt is elkérnek. A Mentor Kiadó által kiadott, keménykötésű gyerekkönyvek is csupán 25 lejbe kerülnek.
Az Erőss Zsoltról írt könyveket is keresték
Hasonló címekről, de több vásárlóról számolt be a főtéri Gutenberg könyvesbolt eladója, Kalith Katalin. Elmondása szerint egy átlagos nap 40-50 ember tér be vásárolni, karácsonyi időszakban pedig ennek legalább a háromszorosa. A Gutenbergben is a gyerekkönyvek fogytak leginkább a múlt évben, de ott a slágernek számító Bogyó és Babóca mellett Zágoni Balázs Barni könyveit is vitték, mint a cukrot.
Felnőttkönyvek közül itt is Nyáry Krisztián Így szerettek ők 1-2. könyve volt népszerű, továbbá Dan Browntól az Inferno. Idén azonban különösen keresettek voltak az Erőss Zsoltról szóló könyvek is, miután 2013 májusában elhunyt a csíkszeredai hegymászó. „Jól fogytak a mi könyveink is, vagyis a Gutenberg kiadó kötetei. Sokat vettek például a Ragyog a mindenség című erdélyi gyermekvers-antológiából, vagy az Isten segedelmével udvaromat megépítettem című kiadványunkból” – magyarázta Kalith Katalin.
Vevők az élet dolgaira
Jó évet zárt a Kossuth utcai Kulcslyuk könyvesbolt is, ahol főként gyermekirodalmat és a lélek dolgaival kapcsolatos kiadványokat forgalmaznak. A bolt eladója, Fekete Enikő azt mondta, évről évre egyre többen vásárolnak, igaz, egyre több könyvet is forgalmaznak: a 2009-ben nyílt üzletben jelenleg ezerötszáz cím közül lehet válogatni. A boltba amúgy naponta 10-15 ember tér be átlagosan, a karácsony előtti időszakban azonban naponta fogadtak ugyanennyit. A Kulcslyukban is a gyermekkönyvekből vettek legtöbbet, a sláger itt is Bogyó és Babóca – abból havonta eladnak legalább hatvanat. Ezenkívül a Kipp-kopp-sorozatból, Benedek Elek gyűjteményéből is vásároltak, s az ünnep előtt sok karácsonyi meséskönyvet is.
A felnőttek leginkább Müller Péter, Vekerdy Tamás, Böjte Csaba könyveiért tértek be, de rengeteg elfogyott a marosvásárhelyi Kádár Annamária Mesepszichológia című könyvéből is, valamint az eladó szerint egyre inkább érdeklődnek az élet dolgairól szóló könyvek iránt. A Kulcslyukban találtunk hangoskönyveket is, igaz Fekete Enikő szerint évente ötöt adnak el belőle. Legtöbbjét 46 lejért kínálják, de a Müller Péter előadásait összegző hangos könyv a maga 126 lejes árával a bolt legdrágább kiadványa. Az üzletben kettő volt összesen, egyet karácsonyra meg is vettek.
Nő az internetes eladás
Kíváncsiak voltunk a 2011-ben indult Booktime.ro webáruház statisztikáira is. A marosvásárhelyi résztulajdonos, Begidzsán László azt mondta, egyre többen ismerik meg a weboldalt, így egyre többen vásárolnak is, 2013-ban legalább harminc százalékkal többet adtak el, mint előző évben. A vásárlók nyolcvan százaléka marosvásárhelyi.
Az ő dolgukat megkönnyíti, hogy kérhetik egy Kossuth utcai üzlet címére a könyvet, majd onnan át is vehetik, így megspórolják a sokszor borsos kiszállítási díjat. Begidzsán László tapasztalata szerint az interneten is a „divatkönyvek” fogynak, gyerekkönyvek közt a Bogyó és Babóca sorozat, az ifjúsági könyvek közül a Szent Johanna gimit vették a legtöbbet, míg a felnőttek legtöbbször az Inferno című könyvet vásárolták Dan Browntól. A webáruház tulajdonosa elmondta, náluk idén megugrott a hangos könyvek eladása, a vásárlók nem sajnálják rá a 45-70 lejt, és sokszor azért veszik például, hogy autózás közben hosszú úton hallgassák.
Szász Cs. Emese
Székelyhon.ro,

Bátor erdélyi magyarok, igazi hősök
Hallottak már Haynal Imréről, Bányai Júliáról, Pásint Ödönről vagy Papp Simonról? Valószínűleg nem, pedig erdélyiek voltak, s emberként-szakemberként nem hétköznapiak.
Értelmiségi- és pedagógus körökben szokás fanyalogni Nyáry Krisztián kapcsán. Ez nem is csoda, hiszen a magyar irodalom nagyjainak magánéletét bemutató, Így szerettek ők kötetek szerzője hozzá mert nyúlni egy félig-meddig tabunak számító témához, tehát volt egy eredeti ötlete, amit alapos tárgyismeret birtokában, élvezetesen és humorosan, egyszóval jól írt meg, s a mű közönségkedvenc lett. Az eredetiség, szakmai hozzáértés és siker - ráadásul nem csak erkölcsi, hanem anyagi is - pedig egy olyan egyveleg, amit mifelénk nem könnyen bocsátanak meg. Azonban nem Nyáry két sikerkönyvét akarom most megvédeni, arra sem a kötetek, sem pedig szerzőjük nem szorul rá.
Az ok, amiért másfél-két órára a számítógép elé cövekeltem magam, a Magvető Könyvkiadó igazgatójának 2015-ben megjelent kötetei, az Igazi hősök és a Merész magyarok. Ezekben a szerző összesen 63 embernek állít emléket, olyanoknak, akikben volt bátorság álmodni, és valóra váltani az álmukat, akkor is ha ehhez puszta ököllel kellett rést ütni az értetlenség, ostobaság és rosszindulat öles falán, vagy embernek maradni, tudatosan felvállalva annak minden következményét, az embertelenségnek különböző gyalázatos ideológiákkal fémjelzett időszakaiban.
Zseniális olajkutató, meg nem alkuvó szívsebész
Olvasván a két válogatást, növekvő büszkeséggel töltött el, hogy a Nyáry Krisztián hősei között szép számmal akadnak erdélyi férfiak, asszonyok. A kötetekben szereplő tucatnyi földink közül jószerivel csak Márton Áron számít közismertnek, aki, mint “Erdély rendíthetetlen püspöke” került be az összeállításba. A szerző ezekkel a szavakkal zárja Márton Áron bemutatását: Az emberség és a kérlelhetetlen becsület nem számít csodának, sokkal több annál.
Az erdélyi közvélemény számára ugyanakkor szinte teljesen ismeretlen a Torockószentgyörgyön született Pásint Ödön, Bethlen István közeli munkatársa, aki évtizedeken át töltött be magas hivatalnoki funkciókat a magyar államapparátusban, a nyilasokat és a kommunistákat azonban nem volt hajlandó szolgálni. Úgyszintén kevesen hallottak a Kapnikbányán született, Nagybányán érettségizett Papp Simonról, aki a 20-as évektől kezdve a világ egyik legjobb kőolajkutatója volt, ami nem mentette meg attól, hogy 1949-ben koncepciós peren ítéljék el.
A besztercei Haynal Imre neve is kevesek számára cseng ismerősen, pedig nem csak szívspecialistaként számított világszínvonalú szakembernek, hanem számos alkalommal emberségből is jelesre vizsgázott: a kolozsvári belgyógyászati klinikán, melynek a bécsi döntést követően a vezetője volt, zsidókat bujtatott, 56-ban pedig, mint a budapesti II. számú Belgyógyászati Klinika igazgatója, megvédte az intézmény kommunista funkcionáriusait. A Kádár-rendszerrel nem alkudott meg, ezért kényszernyugdíjazták.
Bár Gyulafehérváron született, s ott töltötte gyermekéveit, kvázi névtelennek számít Erdélyben Bay Zoltán. A kiváló fizikus, aki többek között az amerikai szabványügyi hivatal vezetője volt, több nemzetközi jelentőségű találmány megalkotója, 2003 óta egy kisbolygó viseli a nevét. Annak a Bányai Júliának a neve sem cseng ismerősen, aki Vízaknán látta meg a napvilágot, a szabadságharcban századosi rangig vitte, majd Világost követően az emigrációt választotta, s Kairóban, étterem- és panziótulajdonosként hunyt el. Varga Katalinnak volt némi kultusza a kommunista időkben, s jelenleg is viselik a nevét utcák erdélyi településeken, ám a magyar köztudatból kikopott, valószínűleg mivel nem tudunk mit kezdeni azzal, hogy magyarként a társadalmilag elnyomott mócok szószólója volt. Lehet, ő úgy gondolta, az igazságnak nincs nemzetisége.
Román név, magyar szív
Mindkét kötetbe bekerült egy-egy román származású hős: az albisi Irinyi János és a nagyváradi Gozsdu Manó. Előbbit, kinek eredeti családneve Irimie, öntudata azonban száz százalékig magyar volt, a gyufa feltalálójaként tartjuk számon, ami nem felel meg a valóságnak. Nem kisebb jelentőségű azonban a biztonságos dörzsgyufa megalkotása sem, ami valóban Irinyi érdeme. Utóbbinak a neve a budapesti Gozsdu-udvar miatt csenghet ismerősen, Nagyváradon pedig iskola, emléktábla, szobor és utca őrzi az emlékét, azt azonban, hogy éppannyira volt magyar, mint román hazafi, nagyon kevesen tudják, vagy ha tudják is, nem beszélnek róla. Ő volt az első ügyvéd, aki magyar nyelvű keresetet nyújtott be a pesti és a budai tanácsokhoz, részt vett a nemzetiségi törvény előkészítésében, volt főispán, a főrendiház főjegyzője és a legfőbb ítélőszék tagja.
Richter is nálunk tanult
Bár Budapesten születtek, Madzsar József és Bédy-Schwimmer Rózsa is a tágabb értelemben vett Erdélyben nőttek fel, előbbi Nagykárolyban, utóbbi pedig Temesváron. Madzsar tragikus sorsú orvos-polihisztor volt: Magyarországon elsőként alkalmazta a fogászatban a röntgent és a műtéti altatást, létrehozta a Fővárosi Könyvtár fiókkönyvtári hálózatát és az első gyermekkönyvtárat, valamint a védőnő-hálózatot. Utóbbi nemzetközileg elismert nőjogi aktivista és pacifista volt, az I. világháború befejezését célzó legnagyobb hatású békekezdeményezés elindítója, melyben aktív részt vállalt az amerikai gépkocsigyáros, Henry Ford is. IV. Károlytól eltérően boldoggá nem avatták, ellenben 1937-ben megkapta a Világbéke-díjat, 1948-ban pedig Nobel-békedíjra jelölték.
Volt kapcsolata Erdéllyel Richter Gedeonnak, a magyar gyógyszeripar megteremtőjének is, aki a kolozsvári egyetemen szerzett gyógyszerészgyakornoki diplomat. 
Lélekemelő, s egyúttal megrázó olvasmány Nyáry Krisztián két legutóbbi kötete. Kevéssé ismert életutak bemutatása révén szólnak az emberi nagyságról, bátorságról, kreativitásról, önfeláldozásról, kitartásról, szorgalomról, szolidaritásról, de megmutatnak temérdek szennyet is, a korlátoltságot, az érdemekre magasról fittyet hányó arroganciát, az agyalágyult nemzeti- és faji gőgöt, a hangzatos szólamok mögé bújtatott gonosz ideológiákból fakadó pusztítást. Tanulságos könyvek, melyekből a magyarság elmúlt két évszázadának szubjektív, rendhagyó, nagyon emberközeli története sejlik fel.
Pengő Zoltán. maszol.ro

Elhunyt Kertész Imre
Budapest – Életének 87. évében hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Kertész Imre. A Nobel-díjas írót 2016. március 31-én, hajnali 4 órakor budapesti otthonában érte a halál – tájékoztatta csütörtökön Nyáry Krisztián, a Magvető Könyvkiadó igazgatója az MTI-t.
Kertész Imre az elmúlt hónapokban betegen is részt vett az 1991-2001 közötti naplóbejegyzéseket tartalmazó A néző című utolsó könyve sajtó alá rendezésében. Kertész Imrét a Magvető Könyvkiadó saját halottjának tekinti.
Kertész Imre 1929. november 9-én született Budapesten. 1944. június 30-án, tizennégy évesen Auschwitzba deportálták. Megjárta a buchenwaldi koncentrációs tábort, majd a lágerek felszabadítása után, 1945-ben hazatért Magyarországra.
1955 és 1960 között keletkezett írásai egy részét beépítette az 1960-tól 1973-ig írt első regényébe, a Sorstalanságba. A nyolcvanas években írói és műfordítói munkái jelentették megélhetését, a sikert csak az évtized második fele és a magyarországi rendszerváltás hozta meg számára. Lelkes fogadtatásra talált német nyelvterületen, összegyűjtött művei 1999-ben a Rowohlt Kiadó gondozásában jelentek meg. 1998 óta a darmstadti Deutsche Akademie für Sprache und Dichtung tagja; a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
2002-ben a világon először magyar íróként Kertész Imre kapta az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Akadémia döntése indoklásában így írt: “egy írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben.” Kertész Imre 1975-ben megjelent, díjazott műve, a Sorstalanság máig az egyik legfölkavaróbb és leghitelesebb holokausztregény.
Főbb művei között van A kudarc, a Kaddis a meg nem született gyermekért, Felszámolás, a K. dosszié, Gályanapló, Valaki más: a változás krónikája, Európa nyomasztó öröksége, A végső kocsma, A néző – feljegyzések 1991-2001.
Számos elismerés mellett Kertész Imrét 1989-ben József Attila-díjjal tüntették ki, 1997-ben Kossuth-díjat kapott és elnyerte a lipcsei könyvvásár nagydíja és a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál nagydíját. Herder-díjjal tüntették ki 2000-ben, egy évvel később pedig a német Becsületrenddel. 2002-ben Budapest díszpolgára lett, 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét vehette át, majd a Goethe-emlékérmet. 2004-ben a párizsi Sorbonne, 2005-ben a berlini Freie Universität díszdoktora lett. 2014-ben megkapta a Magyar Szent István Rendet.
– MTI – erdon.ro

Meghalt Esterházy Péter Kossuth-díjas író
Meghalt Esterházy Péter – közölte az MTI-vel az író családja és kiadója. „A család és a Magvető Kiadó mély fájdalommal tudatja, hogy 2016. július 14-én a délutáni órákban Esterházy Péter elhunyt" – olvasható a család és Nyáry Krisztián igazgató közleményében. A kiadó a család kérésére mást nem közölt. A 66 évesen elhunyt Kossuth-díjas írót a Magvető Kiadó saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. Esterházy Péter, aki a mai magyar prózairodalom egyik legjelentősebb alakja volt, tavaly októberben az Élet és Irodalomban írott cikkében jelentette be, hogy súlyos beteg, hasnyálmirigyrákkal küzd. Betegségéről könyvet is írt, amely Hasnyálmirigynapló címmel jelent meg az idei könyvhétre. A rendezvényt az író nyitotta meg június 9-én és ez a kötet volt a legnépszerűbb a könyvhét fővárosi programjain.
Esterházy Péter író halála súlyos veszteség a magyar és a nemzetközi irodalmi életnek – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtök este az MTI-vel. „Aki írónak születik, az egyúttal felelősnek születik mindazokért, akiknek ír. A posztmodern író felelőssége annál nagyobb, minél mélyebb benne ennek a felelősségnek a felismerése. Így született az az életmű, amely gazdagon, briliáns újításokkal, nyelvi meglepetésekkel árad és ostromolja a mai olvasó felszínes izgalmaktól megfáradt agyát és szívét. Tud újat, tud valami frissebbet mondani a mai és az utánunk jövő nemzedéknek. Tud meglepő és egyúttal nagyon ismerős lenni. Tud a miénk lenni” – olvasható az Emmi méltatásában.
A történelmi szerepet betöltő Esterházy család fraknói grófi alágának leszármazottja Budapesten született 1950. április 14-én. Az író születése után nem sokkal a családot Hortra telepítették ki, a fiatal Esterházy Péter az 1956-os forradalom után főként az általános iskolában szenvedte el az úgynevezett osztályharc megkülönböztetéseit.
A Budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett, az ELTE Természettudományi Karán diplomázott matematika szakon, számítástechnikai rendszerszervezőként dolgozott 1978-ig, utána az írást tekintette főfoglalkozásának. Első nagy sikerét az 1979-ben megjelent Termelési-regény (kisssregény) című művével, a szocreál termelési regény paródiájával aratta.
A nyolcvanas évek elejétől évente jelentek meg kisregényei – Függő, Ki szavatol a lady biztonságáért?, Fuharosok, Kis Magyar Pornográfia, Daisy, A szív segédigéi –, 1987-ben nagy feltűnést keltett Csokonai Lili álnéven írt Tizenhét hattyúk című regénye, amelynek főhőse, Weöres Sándor Psychéjének modern utóda ékes 17. századi nyelven adta elő napjainkban játszódó szerelmi történetét. Későbbi „nő-tárgyú” könyvei (Hrabal könyve, Egy nő) arról tanúskodnak, hogy írójuk hihetetlen beleérzéssel térképezte fel és tárta olvasói elé a nőiség lényegét, finom árnyalatait.
Nagy siker volt Harmonia caelestis című fikciós családi krónikája, majd a Javított kiadás, amelyben saját ironikus-indulatos megjegyzéseivel adta közre apja ügynöki jelentéseinek egyes részleteit. Futballkönyvei (Utazás a tizenhatos mélyére, Semmi művészet) is nagy népszerűségnek örvendenek. 2010-ben jelent meg Esti című kötete, amelyben Kosztolányi Dezső Esti Kornél-novelláit írta tovább „esterházyul”. 2013-ban publikálta Egyszerű történet vessző száz oldal című regényét, amely a 17. századba kalauzolja olvasóját. 2015-ben jelent meg Szüts Miklós festőművésszel közös kötete, A bűnös. Drámaíróként is jelentőset alkotott, színpadon is játszották Rubens és a nemeuklideszi asszonyok, a Harminchárom változat Haydn-koponyára és az Én vagyok a Te című darabjait. Műveiből több film is készült (Idő van, Tiszta Amerika, Anna filmje, Érzékek iskolája). Tagja volt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának és a Berlini Művészeti Akadémiának. Több rangos elismerésben is részesült, 1996-ban Kossuth-díjat kapott, 1999-ben az Európai Irodalom Osztrák Állami Díjat vehette át. MTI
Erdély.ma

Nem zsidókat, hanem betegeket gyógyítunk
Az első világháború frontján kezdte pályáját, majd már nemzetközi hírű szívgyógyászként történelmi időkben állt helyt a Kolozsvári egyetemen, később a kommunista hatalom elől sem hátrált meg. Haynal Imrét karcos modora és meg nem alkuvó természete ellenére betegei és kollégái is nagyra becsülték, emberek ezreit mentette meg, ám végül ez sem segített rajta. Nyáry Krisztián a BBC Historyban olvasható portrésorozatában emlékezett meg róla.
Amikor 1944 augusztusában a szovjet hadsereg elérte Erdély határát, a magyar kormány elrendelte a Kolozsvári tudományegyetem nyugatra menekítését és az értékes felszerelés elszállítását. Az orvosi kar 52 éves dékánja, a Budapestről érkezett Haynal Imre professzor az egyetem rektorával együtt nyíltan megtagadta a kiürítési parancsot, és meghirdették a tanév megtartását.
Haynal Imre nem először mondott nemet a hivatalos kormányzati utasításokra, korábban nem volt hajlandó felmondani zsidó munkatársainak, és üldözöttek százainak nyújtott menedéket klinikáján. Az egyetem kapujában egyedül nézett farkasszemet a zsidó hallgatók kiűzésére érkező csőcselékkel, és sikerült megállítania őket. Ugyanígy állította meg a magyar csapatok kivonulása után a klinika átvételére érkező román küldöttséget is.
Régi nemesi családban született 1892-ben az erdélyi Beszterce városában. Apja a helyi kórház főorvosaként fontosnak tartotta, hogy a városban többségben lévő szászokkal és a környékbeli falvak román lakóival anyanyelvükön értsen szót. Négy gyermekét vallási és nemzetiségi türelemre nevelte, és ügyelt rá, hogy mindhárom erdélyi nyelvet magas fokon elsajátítsák. Imrét a német tannyelvű evangélikus gimnáziumba íratta be, aki innen jelentkezett a Kolozsvári egyetem orvoskarára. Haynal Imre később legendássá vált lobbanékony természete már kezdő medikus korában megmutatkozott: az egyetemi laborban szakmai vitába keveredett egy csoporttársával, a vita tettlegességig fajult, amiből az ellenfél sebesülésével záródó kardpárbaj keveredett. 1915-ben orvosi diplomájával együtt kapta meg a katonai behívóját. Katonaorvosként szolgált a montenegrói, az orosz és olasz frontokon, s közben szép lassan elfogytak a fölé rendelt orvosi elöljárók. Az isonzói csatában fiatal kora ellenére már egy gyalogezred főorvosaként vett részt. Egy robbanástól dobhártyaszakadást kapott, ami miatt egész későbbi életében rosszul hallott, de sebesülten is tovább mentette a betegeket.
A frontról hazatérve a III. sz. Belgyógyászati Klinikára került, Korányi Sándor professzor mellé, akit egész további pályafutása során példaképének tartott. Folyamatosan képezte magát, Kölnben, Bécsben, majd Londonban töltött hosszabb időt gyakorlaton. A szívgyógyászat legfrissebb nemzetközi eredményeit honosította meg idehaza, Magyarországon ő volt az EKG bevezetésének úttörője. Később a pajzsmirigy megbetegedéseknek is szakértőjévé vált, ő számított a modern endokrinológia első hazai képviselőjének. Már a Szent Rókus Kórház főorvosaként dolgozott, amikor egyetemi tanári címet kapott. Tanítványai lelkesedtek érte, feljebbvalói viszont nehezen szokták meg, hogy egyáltalán nem hajolt meg semmilyen tekintély előtt, az általa helyesnek ítélt diagnózist bárkivel szemben kész volt harcosan megvédeni. Karcos modorához különleges empátia is társult, a szívpanaszok miatt hozzá fordulók félelmeit mindig képes volt eloszlatni. Rátette a kezét a beteg szívére, és azt mondta: „Itt vagyok, nyugodjon meg, és a szíve is megnyugszik.” Feljegyezték róla, hogy nem egyszer ő adott pénzt a szegényebb betegeknek a drága szívgyógyszerekre.
Az „első református szent”
Sok kortársa írta le igazi angol úriemberként – örökké füstölgő szivarral a szájában, gőzölgő Earl Grey teával az asztalán, zsebórával a mellényzsebében. De a külsőségek mellett politikai ízlése is angolos volt, sokszor ismételgette, hogy briteket tartja „az egyetlen felnőtt nemzetnek”. Sokra becsülte az angolbarát Bethlen Istvánt, Horthy Miklóst viszont gyenge képességű politikusnak tartotta. Író barátai közé tartozott Szabó Lőrinc, Márai Sándor, Illyés Gyula és Tamási Áron. Mélyen hívő katolikus volt, de ez nem akadályozta meg abban, hogy református lányt vegyen feleségül. Feleségét, Nagy Margitot Tamási Áron az „első református szentnek” nevezte, s nem véletlenül. Haynal Imre nehezen tudott ellenállni a szép asszonyoknak, s kalandjai nem mindig mAradtak titokban. Az 1930-as évek végén a házaspár külön hálószobába költözött, de elválni nem akartak egymástól.
1940-ben, Észak-Erdély visszacsatolása után újraindult a magyar egyetem Kolozsváron. Haynal Imrét a kultuszminiszter Hóman Bálint kérte fel, hogy vegye át az egyetem belgyógyászati klinikájának vezetését, és felügyelje az erdélyi orvosképzést. Megismerkedett egy erdélyi örmény asszonnyal, aki egy angol népszövetségi diplomata felesége volt. Haynal Imre és Magdalena Butterworth – vagy Bibi, ahogy mindenki hívta – életük végéig meg-megújuló szerelmi viszonyt folytattak egymással. A kapcsolatról mindenki tudott, de az orvost nem érdekelte az úri társaság rosszallása.
1944-ben megtagadta az őt kinevező vallás- és közoktatásügyi miniszter kérését, hogy ne avassanak zsidókat doktorrá. A miniszternek nincs beleszólása az egyetem autonóm döntéseibe, tanácsra pedig nem szorulunk rá – üzente vissza. Amikor megválasztották az orvoskar dékánjának, nemcsak a zsidó diákokat elzavarni akaró tömeggel szállt szembe, hanem az embertelen törvényekkel is. Kollégáinak a magasabb erkölcsi törvényekre hivatkozott: „Ne féljetek hippokratészi eskütöktől, adjátok annak szellemében nyugodt lelkiismerettel a hamis orvosi bizonyítványokat az emberi tisztesség nevében, a könyörületesség nevében, az Isten nevében.” Több száz üldözöttet vett fel betegként a klinikára, amely egy idő után annyira zsúfolt volt, hogy a folyosón is emberek aludtak. Amikor a csendőrök megpróbáltak razziát tartani a kórházban, Haynal emelet hangon utasította ki őket: „Itt nem zsidókat, hanem betegeket gyógyítunk!”
Ha eltávolítják a Lenin-oltárt, leszedhetik a másikat is
Haynal Imre a háború után Miskolczy Dezső rektorral együtt még megmentette a magyar egyetemet a bezárástól, majd visszatért Budapestre. 1946. elején átvette a II. sz. Belgyógyászati Klinika vezetését. Kórháza ezúttal is nyitva állt az üldözöttek, köztük egykori katonatisztek és arisztokraták előtt.
Ahogy a kommunista diktatúra fokozatosan kiépült, úgy került Haynal egyre többször konfliktusba a hatalommal. Először azt vetették a szemére, hogy osztályidegeneket kezel a klinikáján, ő pedig ugyanazt kiabálta kritikusainak, mint Kolozsváron: „Én nem nézem senki származását, nálam betegek vannak csak, azokat gyógyítom!” Más módon sem volt hajlandó beállni a sorba. Amikor a párttitkár kihelyezte a kórház folyosójára az első Lenin-képet, Haynal egy Szűz Mária-oltárt rakott ki vele szemben. „Ha eltávolítják a Lenin-oltárt, leszedhetik a másikat is” – üzente, és meg is tették a kedvéért. Egy ízben maga Rákosi Mátyás hívta telefonon, és pártbeli riválisa, Gerő Ernő feleségének állapotáról érdeklődött. „Engem az orvosi titoktartás esküje köt, információt nem adhatok” – válaszolta a professzor és letette a telefont.
Szókimondása és érdes stílusa hihetetlenül népszerűvé tette hallgatói előtt is. Klinikája nemzetközi szinten is kiemelkedő színvonalúnak számított, mivel minden kollégájától megkövetelte a tudományos munkát. 1956-ban közvetlenül nem vett részt a forradalmi eseményekben, de másokkal együtt ő is szorgalmazta az alkalmatlannak bizonyult rektor leváltását. Munkatársait emberséges magatartásra szólította fel, így klinikáján egyetlen kommunista funkcionáriusnak sem esett bántódása. Bár fia és számos barátja mellett kedvese, Bibi is nyugatra menekült, Haynal Imre nem akarta elhagyni az országot.
Biztosan Nobel-díjas, ha nem Magyarországon él
A kádári hatalom más párton kívüli értelmiségiekkel együtt őt is megpróbálta magához édesgetni, 1957-ben a Kossuth-díjat is megkapta. Csalódniuk kellett: Haynal Imre semmilyen módon nem vált a rendszer kiszolgálójává. Egy egyetemi gyűlésen az újra kinevezett rektor addig szónokolt az ’56-os „ellenforradalmi eseményekről”, amíg Haynal dühösen félbe nem szakította: „Hogy mersz te a forradalomról beszélni? Hiszen te az egész idő alatt a budin ültél!” Ezután felállt, visszament az irodájába, és elkezdte a holmijait pakolni. Tudta, hogy a nyilvános nevetségessé tételt már nem fogják elnézni neki. Néhány nap múlva megkapta a határozatot a kényszernyugdíjazásáról.
Haynal Imre nem tudott betegei és tudományos kutatásai nélkül élni, ezért levélben fordult Kádár Jánoshoz, hogy továbbra is dolgozhasson. A pártfőtitkár személyesen írta meg neki az ítéletét: „Be kell látnia Önnek, hogy a húrt túlfeszítette és egy állam sem engedhet meg önmagával szemben olyan nyilvános arculcsapásokat, mint amelyeket Ön megengedett magának a mi munkás-paraszt államunkkal szemben.”
A mindig tettre kész orvos ezután 1972-ig, amíg egészsége megengedte, magánpraxist folytatott. Nehezen élte meg, hogy eltávolítása után klinikája lassan pusztulni kezdett, és a szeme láttára veszítette el nemzetközi presztízsét. Még 80 éves korában is publikált, számos külföldi akadémia és tudományos társaság választotta tiszteletbeli tagjává. Hosszú, aktív időskor után, 86 éves korában került kórházba. Szobája előtt két asszony vigyázta az álmát: a felesége és a betegség hírére külföldről hazatért Bibi. Elhívták a tanítványait is, hogy elbúcsúzhasson tőlük. – Hogy van professzor úr? – kérdezte egyikük. – Jól – válaszolt, és a fal felé fordult. Néhány perccel később már nem élt. „Biztosan Nobel-díjas, ha nem ezen a Magyarországon él és gyógyít” – mondta róla egy professzortársa. Így is minden idők legnagyobb magyar szívspecialistája volt, aki emberek ezreinek életét mentette meg orvosként és becsületes, bátor emberként.
NYÁRY KRISZTIÁN
index.hu

Szilvássy Carola újra Marosvécsen
Kiállítás egy különleges asszony életéről
A helikoni leszármazottak idei találkozóján báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola újra visszatért a marosvécsi Kemény-kastélyba. Tette ezt Szebeni Zsuzsanna színháztörténész, a Budapesti Színháztörténeti Intézet munkatársának jóvoltából, aki gróf Bánffy Miklós író, politikus, rendező életét és munkásságát kutatva figyelt fel a 20. század kezdetének egyik legérdekesebb, legizgalmasabb, rendkívül művelt, nonkonformista Kolozsvári nőalakjára.
Abból a meggyőződésből kiindulva, hogy szükségünk van női példaképekre, Szilvássy Carola életéről és egyéniségéről Szebeni Zsuzsanna érdekes kiállítási anyagot állított össze – Egy modern társadalmi felelősséget vállaló asszony szerepei a századfordulón címmel –, amelyet először a Budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum Körtermében állítottak ki. Az úgynevezett bolygó kiállítást a Kolozsvári magyar napokon a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Reményik Sándor Galériájában láthatta a közönség. A Szilvássy Carola életútját dokumentumok, naplórészletek, fotók, vallomások, alapján bemutató tárlat jelenleg a nagyszebeni református templomban és a marosvécsi kastélyban tekinthető meg.
Báró Bornemissza Elemérné nem először "tartózkodik" Marosvécsen, hiszen a helikoni találkozók elmAradhatatlan résztvevőjeként rendszeresen jelen volt a Kemény-kastély vendégei között, s közben a szervezésben is jelentős segítséget nyújtott a házigazdáknak. Állítólag az ő javaslata volt, hogy a szabadtéri tanácskozások színhelye a kastélypark százados tölgyei alatt legyen, ahol Kós Károly terve alapján a Kuncz Aladár emlékére állított helikoni kőasztal helyét is kijelölte. Régi jó ismeretség fűzte gróf Kemény Jánoshoz és feleségéhez, Augustához. Augusta fivérét John Patont, Szilvássy Carola testvére, Szilvássy Margit és férje, gróf Béldi György hívta meg Erdélybe, ahol az angol állampolgárságú férfit az első világháború kitörésekor internálták. Az erdélyi arisztokrata családoknál eltöltött "kényszerfogság" annyira jól telt, hogy 1922-ben egy levitézlett hadi motorkerékpárral újra visszatért Erdélybe, és magával hozta a húgát, Augustát is. A jármű Marosvécsen elromlott, így ismerkedett meg a kastély fiatal ura a lánnyal, s mivel Kemény János anyanyelve is az angol volt, könnyen szót értettek.
A találkozás szerelemmel és a Béldi család mezőségi lakhelyén, Gyekén megkötött házassággal végződött – számol be a nem mindennapi történetről Marosi Ildikó Versailles- i repkény című könyvében. A vécsi kastélyban megnyílt emlékkiállításon megtekinthető egy régi keresztelőről készült fénykép, amelyen a Kemény család elsőszülött gyermekét, a korán elhunyt Jánoskát keresztanyaként báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola tartja az ölében. Tisztségeit hosszú felsorolni, aktív közéleti tevékenysége során "a Kolozsvári Nőszövetség elnöke, a Marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság tagja, az Erdélyi Színpártoló Társaság alelnöknője, az Erdélyi Helikon védasszonya, az Óvári Szalon mozgatórugója, az Erzsébet Rend kitüntetettje, a diakonisszamozgalom első számú támogatója" volt. Szerteágazó tevékenységéhez hasonlóan gazdag egyénisége is – derül ki arról a tablóról, amelyen kortársai vallomását olvashatjuk. Alakját regényekben, képzőművészeti alkotásokban (portréban, rajzban, szoborban) örökítették meg. Bár gróf Bánffy Miklóssal való kapcsolatából (ez utóbbi apjának az ellenállása miatt) nem lett házasság, ötvenöt éves barátság fűzte őket egymáshoz.
"17 éves volt, amikor először láttam, egész életemen át ismertem és becsültem. Az Erdélyi történet Adrienne-jében sok vonást felhasználtam belőle, egész irodalmi pályámban érvényesült a befolyása…" – olvasható Bánffy Miklós vallomásában.
A Szilvássy Caroláról alkotott kép nem volt egyértelmű a korabeli Kolozsváron, erről Kuncz Aladárt idézi a kiállítás kurátora: "Ha igaz, amit a városban beszélnek róla, (...) akkor "M." grófnő valóságos démon. Házasságokat, eljegyzéseket bont fel. Hódolói vannak Európa mindegyik nagyvárosában. Színészeket fogad a lakásán… Még ápolónőnek is kiképeztette magát. Szeszélyes, nyugtalan, s aki leírhatatlan hatáskörének bűvkörébe kerül, azt, legyen férfi, nő, gyerek, vagy öreg ember, biztosan pusztulásba is kergeti. Ezt és hasonlókat beszélnek róla a városban. Klára meg van győződve, hogy mindez túlzás".(Felleg a város felett, 1931)
"Aligha ismertem nőt, aki Carolánál gyakrabban szolgált volna meglepetésekkel. Szenvedélyesen tudott gyűlölni, és ugyanolyan szenvedéllyel tudott jó lenni. Szerette az életet, mindig érdekesnek, izgalmasnak, még a legnehezebb pillanataiban is szépnek tartotta. Nem félt senkitől és semmitől, megingathatatlan volt fatalista hitében. (Ne tévesszük ezt össze a protestáns egyházak predesztináció-tanával.) Az élet csúcsain álló emberek között nagyon sok ellenséget szerzett magának harcos szókimondásával, de egyre több és több barátot, csodálót az elesettek, az igazi nyomorultak és szerencsétlenek között…" – jellemezte Karácsony Benő. Franyó Zoltán verset írt róla.
Keresztfia, Óváry Zoltán, a New York-i egyetem világhírű kutatóorvosa Emlékeimből című memoárkötetében (Kriterion, 2004) nagy szeretettel idézi fel Szilvássy Carola alakját. Édesanyja, Óvári Elemérné Purjesz Olga híres Kolozsvári szalonjában "lágy szépségével" mindenkinek a figyelmét magára vonta. Ráadásul a legelegánsabban öltözködő nő volt az egész Osztrák- Magyar Monarchiában – állítja a keresztfiú, majd hozzáteszi, hogy kivételesen jártas volt az irodalomban és a művészetekben, a magyaron kívül beszélt még németül, franciául, angolul és olaszul. Az év legmelegebb hónapját Velencében töltötte, ahol a régi velencei családok mindig szívesen fogadták.
Az egyik tablón unokahúga, Siemers Ilona emlékírása olvasható Carola szüleiről, gyermek- és fiatalkoráról, esküvőjéről, szivágyi vadászkastélyukról.
Szilvássy Carola 1876-ban született Szilvássy Béla hadrévi földbirtokos és báró Wass Antónia házasságából. A család minden telet Bécsben töltött, ahol lakásuk volt és a két lányukat iskoláztatták. Amikor befejezték tanulmányaikat, a család visszatért Kolozsvárra, hogy Carolát bevezesse az úri társaságba, ahol azonnal nagy sikert aratott. Hasonlóképpen Velencében is megfordultak utána, és egy olasz szobrász márvány mellszobrot készített róla.
"Carola időközben szép és érdekes lánnyá serdült. Magas, karcsú alakja és szép járása volt. Természetes göndör haja sötétszőke. Nagy szeme tengerzöld színű. Bőre inkább sötét árnyalatban játszott. Arccsontja kissé előreugrott, mint a régi magyaroknak. Szája nagy és kifejező. Szellemes, élénk és temperamentumos lány volt. (…) Kivételesen szórakoztató és intelligens …, és ezt az erényét idős korban is megőrizte, akárcsak különc természetét."
Szilvássy Carola 1896-ban ment feleségül báró Bornemissza Elemér szilágycsehi földbirtokoshoz, aki a Károlyi grófok tiszttartója és ügyintézője volt. Ő mentette meg a grófi családot a csődtől. Színpompás esküvőjüket a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartották. A jó gazdaként és üzletemberként ismert férj rövid időn belül figyelemre méltó vagyont szerzett, ebből Szivágyon vadászkastélyt épített, amit gondosan rendeztek be. Ott született kisfiuk, Hubert, akit Carola nagy szeretettel nevelt. A szép és okos kisgyermek 1903-ban skarlátban meghalt. Attól kezdve élete végéig feketében járt – emlékezik Siemers Ilona.
Szilvássy Carola bécsi színházi élményei hatására már gyermekkorától vonzalmat érzett a drámai jelenetek iránt. A kortárs kritika szerint Janovics Jenő színházigazgató pártfogoltjaként mély átéléssel játszott a Kolozsvári színpadon, többek között Ibsen Nóráját. Színészi pályája mégsem teljesedhetett ki, ugyanis beszédhibáját (érezhetően raccsolt) nem lehetett korrigálni. A filmezéssel is próbálkozott. 1913-ban Hetényi Elemérrel közösen forgatták Az apacs nő szerelme című moziszkeccset, amelyet a Kolozsvári nőegylet bazárján mutattak be. Az indián történet első helyszíne, az apacstanya után az erdélyi valóságot mutatta be a New York kávéházban filmezett jelenettel. Az apacs nőt ő maga, a többi szerepet arisztokrata ismerősei játszották. Keresztfia, Óváry Zoltán visszaemlékezése szerint Szilvássy Carola volt a világon az első nő, aki repült. Amikor 1909-ben a francia repülőgép- feltaláló, Louis Blériot Budapesten mutatta be találmányát, a tengernyi kíváncsiskodó között a házaspár is jelen volt.
Mivel a feleség kérését a francia feltaláló nem akarta teljesíteni, állítólag csillagászati összeget, 10.000 aranykoronát kért, hogy eltántorítsa szándékától. A pénzt azonban báró Bornemissza Elemér fél órán belül kifizette. Arról, hogy Carola valóban felrepült-e a levegőbe, "ami a női egyenjogúság felé tett első lépésének tekinthető", nincsen dokumentum. Életének meghatározó szakasza, hogy az első világháborúban önkéntes ápolónőként dolgozott. Hivatalosan is elvégezte a bábaképző főiskolát, majd sebészorvos mellett asszisztálva gyűjtött tapasztalatot. Két évet töltött az orosz–lengyel fronton, s amikor hazatért, legfontosabb hadiélményei nem a csatákról, hanem emberekkel való találkozásairól szóltak. Ápolónői ruhában készült fényképe, aláírása és egy hálás ápoltjának a köszönőlevele is látható a kiállításon. Emlékkönyvébe katonák, politikusok, előkelőségek és hétköznapi emberek írtak emléksorokat különböző nyelveken, mások rajzokkal, kis festményekkel, versekkel emlékeztek meg találkozásaikról. "Hans Eder brassói szász festő az első világháború alatt merész háborúellenes képeket rajzolt és festett. Egyik eredetije megtalálható ebben az emlékkönyvben. Carola szép kezét ábrázolja, amint egy haldokló német katona fejét simogatja…"– írta Karácsony Benő.
Háborús naplója, amelybe félmondatos feljegyzéseit írta, a kutató számára is bőven ad munkát, számolt be Szebeni Zsuzsanna a napló megfejtése közben tett felfedezéseiről. Szivágyi kastélyukat az 1918-as erdélyi bevonuláskor kifosztották. Bornemissza Elemér, akit politikai okokból üldöztek, a birtokait is elveszítette. A határon átszökve Magyarországon kezdett új életet. A két világháború között Szilvássy Carola figyelme az irodalmi élet felé fordult. Nagy segítségére volt a Kemény családnak a helikoni találkozók szervezésében. Bár egyik prózai próbálkozása olvasható a kiállításon, ő maga nem volt író, szervezőként azonban kiváló. Szerkesztői munkájának minőségét jelzi, hogy Szerb Antal kéziratait ő olvasta el először, és szerkesztette Szántó György és Bánffy Miklós könyveit is. Kemény Augustának a vendéglátásban segített, feltehetően konyhaművészeti tudományának is a hasznát vették.
Szakácskönyve Marosi Ildikó szerkesztésében jelent meg (Kipróbált receptek. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2009). Az amúgy is testes Szántó György író panaszolta, hogy meghízik Marosvécsen, olyan jól főznek, ezért Carola mindennap megsétáltatta a már nem látó írót. A Kolozsvári nőegylet elnökeként kivételes szociális érzékenységéről tett tanúbizonyságot, jótékonysági, segítségnyújtási célokból rengeteg levelet írt. Gondja volt például, hogy a mezőgazdasági minisztertől segítséget kérjen a tanítóképzőbe járó lányoknak, akiknek nem volt cipője. A református püspökkel való levelezésében fontosnak tartotta a gyermekek nevelését. Korán elhalt kisfia emlékére 1933-ban jelentős adománnyal segítette a Kolozsvári Magyar utcai aggmenház melletti kisdedóvó kiépítését, ami több mint 30 gyermek napközi gondozását tette lehetővé. A református leánygimnázium jó előmenetelű tanulóit könyvvel jutalmazta, amit személyesen adott át. Életének utolsó éveiben együttműködött a diakonisszákkal, és lakását is rájuk hagyta.
A második világháború kezdetén gróf Bánffy Miklóssal, gróf Bethlen Istvánnéval és egy bécsi orvossal húsz szekéren 60 árva kisgyermeket mentettek ki az ostrom alá vett Nagyszebenből. Ez olyan hősies tett volt, ami további kutatásokat érdemel – fogalmazott Szebeni Zsuzsanna. Szilvássy Carola szerencsés módon menekült meg attól, hogy az Óvári család tagjaival és vendégeivel együtt megöljék. 1944. október 11-én, amikor a szovjet csapatok elfoglalták Kolozsvárt, szokás szerint vacsoravendég volt a közelében lakó családnál, amikor a komornája értesítette, hogy az orosz katonák be akarnak törni a lakásába. Bátorságát jelzi, hogy hazaszaladt, miközben azon este vagy éjszaka az Óvári házaspárt és két vendégüket titokzatos módon meggyilkolták, és csak a cselédlánynak sikerült elmenekülnie. Ma sem lehet pontosan tudni, hogy kik követték el a mészárlást. Élete 1948-ban 72 éves korában, kórházi ágyon, nagy szenvedések között ért véget. Egyszerű sírja a Házsongárdi temetőben van, amelyre utolsó kívánsága szerint temetésekor Bánffy Miklós helyezett el egy nagy csokor rózsát.
– Akit a kettőjük kapcsolata érdekel, sokkal jobban jár, ha Nyáry Krisztián könyve helyett (Így szerettek ők), amelynek megírásakor nem dokumentálódott megfelelően, Bánffy Miklós Erdélyi történetének első kötetét (Megszámláltattál) olvassa el. Egy finom művészi szűrőn átengedve életükből sok elem köszön vissza a könyvben, ami úgy jelent meg, hogy a szerző minden sorát felolvasta Szilvássy Carolának, aki egy múzsánál sokkal többet jelentett számára – zárta szavait Szebeni Zsuzsánna. A kiállítás a Sipos Gábor vallástörténész vezette Erdélyi Református Levéltár eredeti anyagainak felhasználásával készült. A marosvécsi Kemény-kastélyban naponta 10-18 óra között tekinthető meg, a családi fotók, Kemény János dolgozószobája, a helikoni dokumentumok, kéziratok, az írókról készült filmrészlet, valamint a Nagy Pál képzőművész vázlatait és dr. Madaras Sándor népi feliratos falvédőit bemutató kiállítások szomszédságában. Szebeni Zsuzsánna mellett, aki a kiállítás ötletgazdája és kurátora, külön köszönet illeti Marosi Ildikót, továbbá Siemers Ilonát, aki megírta a Wass-kor című kötetet számos adattal Szilvássy Carola gyermekkorára vonatkozóan, valamint Deésy Anikót, aki az anyaggyűjtést és a Carola Egyesületet, amely a kiállítás megvalósulását támogatta. A Házsongárdi temetőben a Bethlen-kripta, Bánffy Miklós végső nyughelye közelében Tőkés Erzsébet áldozatos munkája nyomán immár Szilvássy Carola sírhelye is látogatható.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Megnyitotta kapuját a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár
Huszonkettedik alkalommal nyitotta meg kapuit csütörtökön a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár – számol be Antal Erika a szekelyhon.ro-n. A megnyitóra idén is valami különlegességgel készültek a szervezők, amelyen Vizi Imre vásárra írt olvasást népszerűsítő dala is elhangzott. A vásár négy napja során, november 10. és 13. között több színházi előadásra és egy gyerekkoncertre is sor kerül. Erdély színházi életében különlegességnek számít a budapesti Nemzeti Színház vendégszereplése. A magyarországi társulat Ingmar Bergman Szenvedély című darabjából készült előadásával látogat Marosvásárhelyre.
Ugyancsak nagy várakozás előzi meg a Tompa Miklós Társulat Retromadár blokknak csapódik, majd forró aszfaltra zuhan című, Radu Afrim rendezte előadását is. Az elmúlt évek hagyományához igazodva idén is lesz felolvasószínház pénteken este 20 órától, ezúttal a marosvásárhelyi születésű Kiss Csaba A főnyeremény című drámáját Király István dolgozta fel. Ez utóbbira jegyek még vásárolhatók a Nemzeti Színház jegypénztárában és a biletmaster.ro honlapon. Idén sem feledkeznek meg a gyerekekről sem, az egész napos könyvhöz, olvasáshoz kapcsolódó gyerekprogramok mellett szombaton 11 órától Varró Dániel és az Eszter-lánc Mesezenekar várja a legkisebbeket.
A szervezők idén kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a vásár ne csak egy könyves szemle legyen, hanem egy szellemi központ is, ahol író és olvasója egymásra találhat. Talán egyik évben sem volt jelen annyi kiemelkedő kortárs szerző, mint idén. A legelismertebb írók, költők mellett, mint Fekete Vince, Jánk Károly, László Noémi, Kovács András Ferenc, Markó Béla, Nyáry Krisztián, Parti Nagy Lajos, Szabó T. Anna, Závada Pál – és a sor még folytatható lenne –, az első kötetes szerzők is kiemelt figyelmet kapnak.
Több irodalmi estre is sor kerül. November 10-én csütörtökön 17 órától A mai magyar próza értékei címmel a külön standdal is jelenlévő Magvető Kiadó szerzői, Grecsó Krisztián, Nyáry Krisztián, Parti Nagy Lajos és Závada Pál mutatkoztak be a Kultúrpalota Kistermében. Pénteken 17.30-tól pedig A mai magyar vers közéletisége címmel Demény Péter, Fekete Vince, Kántor Péter, Kovács András Ferenc, László Noémi, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Parti Nagy Lajos osztja meg gondolatait a Nemzeti Színház Kistermében.
Idén a vásár fővédnöke a Kovászna megyei Bod Péter Megyei Könyvtár, így szombaton este fél hattól ugyancsak a színház Kistermében a Háromszéki szerzők estjére kerül sor Fekete Vince, Dimény Árpád, Tamás Kincső és Szonda Szabolcs részvételével.
Új helyszínnek és új programnak számít a Nemzeti Színház főpáholya előtt berendezett Irodalmi Kávéház, amely a kötetlen beszélgetések mellé forró teát és kávét kínál, illetve érdekes irodalmi beszélgetéseket is – írja a szekelyhon.ro.
Erdély.ma

Nem hiányozhatott a meglepetés a könyvvásár megnyitójáról
Vizi Imre dalával és a Szőke István koreográfus által összeállított, a Színház téren előadott tánccal nyitotta meg kapuit csütörtök délelőtt a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár.
A rövid zenés-táncos műsort követő percekben megtelt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnoka, ahol 41 stand kínálta könyveit, sok esetben erre az időpontra időzített, frissen megjelent kiadványait. Mint minden évben, az idén is kiválasztották azokat a köteteket, amelyek elnyerték a Szép Könyv díját.
Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, bár a díjat a szombat esti gálaműsoron fogják átadni, elárulja, hogy a díjazott a Bookart kiadó két kötete. A szépirodalom, illetve a gyerekkönyv kategóriában meghirdetett díjat Márton Evelin Szalamandrák éjszakája, valamint Fekete Vince Az a nagy-nagy kékség című kötete nyerte el.
A dedikálások 11 órakor már elkezdődtek, az előcsarnok emeletén, a főpáholy előtti galérián berendezett Irodalmi Kávéház asztalainál Vida Gábor, Lokodi Imre és Sebestyén Mihály látta el kézjegyével saját köteteit, és beszélgetett az érdeklődőkkel. Ugyanott mutatkozott be a Magvető Kiadó is, amely első alkalommal vesz részt a marosvásárhelyi könyves eseményen. Balázs Imre József és Nyáry Krisztián arról beszélgetett, hogy oktatható-e a magyar irodalom. A Szilágyi Domokos teremben a Pont kiadó és a Kulcslyuk Könyvesbolt közös szervezésében a mesékről és mesemondókról beszélgetett a jelenlevő szülőkkel, pedagógusokkal Kádár Annamária és Szávai Ilona.
Péntek délelőtt 10 órakor nyitja kapuját a vásár. A Látó folyóirat standjánál Tamás Dénes kezdi a dedikálást, majd Tamás Kincsővel, Márton Evelinnel, Jánk Károllyal, Szakács István Péterrel lehet dedikáltatni és beszélgetni. Déli 12-kor a G-Caféban a Látó Irodalmi Játékok rendezvényén az Elsőkönyvesek délutánjára kerül sor, ahol Tamás Dénessel Láng Zsolt beszélget.
A könyvvásár szervezői nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekprogramokra is, a Nemzeti Színház klubtermében gyerekkönyv-bemutatók, mesepedagógiai foglalkozások, papírszínház, beszélgetések, mesemondás, olvasóklub várja a legkisebbeket, nagyobbakat.
Erdély legnagyobb könyves szemléjének is nevezett esemény szombaton egész nap, míg vasárnap délután 2 óráig tart.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Hogyan lehet manapság olvasókat nevelni?
Oktatható-e a magyar irodalom?
Ezzel a címmel hirdettek meg beszélgetést a könyvvásár első napjára a Nemzeti Színház Irodalmi Kávéháznak berendezett szigetén. Nyáry Krisztiánt, a sikeres írót, szerkesztőt, irodalomtörténészt, aki a magyar irodalom és utóbb a képzőművészet sok jeles személyiségének szerelmi életét tárta fel nagy sikerrel, Balázs Imre József egyetemi előadótanár, költő kérdezte, aki a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán a XX. századi magyar irodalmat oktatja.
A beszélgetés témáját olvasva azt gondolhatta az ember, hogy magyartanárok sokasága fogja cáfolni a címbeli kérdésfelvetést, esetleg lesznek diákok is, akik kifejtik véleményüket. Mindez sajnos nem következett be, valószínűleg az időpont miatt, a témát ugyanis alkalmasabb lett volna egy délutáni órára beiktatni. Akik részt vettünk, érdekes beszélgetésnek lehettünk tanúi arról, hogy a szakemberek szerint hogyan és mit kellene oktatni, hogy az irodalomóra vonzó legyen a mai fiatalok számára.
Mindkét beszélgetőpartner érintett az ügyben, hiszen Nyáry Krisztián is dolgozott oktatóként a pécsi tudományegyetemen, Balázs Imre János pedig egyetemi docensként bejárta Erdély iskoláit, és meggyőződhetett, hogy mi zajlik a magyarórákon.
S ha megütköztünk volna a címen, Nyáry Krisztián válaszából kiderült, hogy Magyarországon egyre gyakrabban bukkan fel az a kérdés, hogy oktatandó-e, azaz, hogy kell-e egyáltalán oktatni a magyar irodalmat, kell-e ennek a "szenvedésnek" kitenni a diákot. Nagyvállalkozók, gazdasági szakemberek szerint sokkal praktikusabb dolgokat kellene tanítani az iskolában.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem tartja kedvező iránynak azt, hogy az alternatív tankönyvek helyett a központosított, egy tankönyves oktatás felé mozdultak el Magyarországon, ami nehéz helyzetbe hozza az irodalomtanárokat. Egy folyamatosan duzzadó anyagot kell oktatniuk, egy kaptafára készült módszertan szerint, s így a kortárs irodalomra – az érettségire való készülődés miatt – nagyon kevés idő marad, amit jól csak a nagyon hozzáértő pedagógusok tudnak felhasználni, érdekessé tenni – tette hozzá.
Mit kellene irodalomórákon oktatni, mire kellene ezeket az órákat leginkább felhasználni? – fonta tovább a beszélgetés menetét a kérdező, aki három lehetőséget villantott fel.
Elsőként azt a radikális változatot, amit Horváth Viktor a Magvető Könyvkiadónál megjelent könyvében (A vers ellenforradalma) képvisel. Véleménye szerint az irodalom egy művészet, amit úgy kellene oktatni, mint a képző- vagy a zeneművészetet, a zeneórán a gyermek zenél, rajzórán rajzol, irodalomórán pedig írnia kellene, amit eddig a legkevésbé próbáltak ki. A másik a műközpontú, a fogalmi nyelvet elsajátító, elemzési szempontokat nyújtó, gyakran a szakszerű irányba elmenő oktatás. A harmadik egy "panteon" tanítása emberekről, akiket egyszer nagy íróknak kezdtek el nevezni, és bekerültek a kötelező tananyagba.
Mindháromra szükség van, szögezte le Nyáry Krisztián, majd kifejtette, hogy az első valóban hiányzik az oktatásból, pedig jó magyar hagyománya van. A középiskolai önképzőkörökre utalt, amelyek a 20. század kezdetén a magyar irodalom oktatásának kulcsfontosságú részét képezték, abból a meggondolásból, hogy aki megpróbál verset vagy prózát írni, az olvasni is fog. Kialakul benne az irodalmi mű megközelítésének készsége, ami szerinte mára kikopott az irodalomoktatásból. Ezt véleménye szerint iskolás gyermekek magyar irodalmi szövegekkel való találkozásaként érdemes felfogni, ami elkezdődik az óvodában és az érettségiig tart. Magyarországon tízéves koráig mindenki a legkorszerűbb irodalomoktatást kapja, ugyanis találkozik a klasszikus gyermekirodalmi alkotások mellett neki szóló kortárs prózai vagy lírai szövegekkel, akár megzenésítve is, ami nagyon felhasználóbarát és nem tekinthető másodrendűnek. Tízéves koráig írással is próbálkozik a gyermek, de aztán elhitetik vele, hogy ez olyan szakma, amelyet halott szerzők gyakoroltak, akiknek a színvonalára nem ér fel, s attól kezdve meglepetést jelent, ha élő szerzőkkel találkozik.
Nyáry Krisztián nagyon fontosnak tartja a szöveg- és értelmezésközpontú megközelítési módot is, de azt néha kiszorítja a harmadik lehetőség, az irodalmi kánon, azaz a jelentősnek tartott szerzők sora, ami folyton nő, ezért kevés idő marad arra, hogy szövegértelmezést is tanuljanak. Holott 10 és 18 éves kor között dől el, hogy valaki fogyasztója lesz-e az irodalomnak a későbbiekben vagy sem. Aki nem tud megbirkózni vele, az soha többet nem fog olvasni, ami óriási veszteséget jelent. De miért tanuljon egy mérnök vagy egy bolti eladó irodalmat? Amire válaszként elhangzott: azért fontos verseket olvasni, megtanulni és értelmezni, mert az emberiség történetében nem találtak a költészetnél jobb módszert az érzelmi tapasztalat közvetítésére. Lehet konferenciákat szervezni, több száz oldalas kötetet kiadnak arról például, hogy mi a magány, de annál tömörebben megfogalmazni, mint ahogy József Attila tette "a semmi ágán ül szívem" verssorával, nem lehet. Ha ez a tudás elmarad, egy egész kultúra lesz szegényebb.
A későbbiekben Nyáry Krisztián visszatért arra, hogy nem feltétlenül kell, de érdemes és szükséges életrajzot is tanítani, mert olyan értelmezési lehetőségeket nyit meg, amelyek a szerző életének ismerete nélkül nem hozzáférhetők. Példaként Radnóti Miklós Levél a hitveshez című versét említette, ami önmagában egy nagyon szép szerelmes vers, de jelentése sokkal gazdagabb lesz, ha tudjuk, hogy milyen körülmények között írta a szerző. Nem szentekként kell az írók, költők életét tanítani, hanem azokat az eseményeket, történéseket kiemelve, amelyek az életmű értelmezésének a megkönnyítése mellett az adott korosztály számára érdekesek lehetnek.
A beszélgetés a klasszikus és kortárs irodalomról és annak megítéléséről, szerepéről folytatódott tovább. Nyáry Krisztián szerint minden korosztállyal lehet olyan irodalmi szövegeket megismertetni, amelyeket értelmezni tud, s ha bonyolult, az hozzásegítheti még nehezebb szövegek értelmezéséhez. A magyarországi oktatás egyik legnagyobb problémájának tartja, hogy a diák időrendi sorrendben jut el a hozzá közelálló kortárs szerzőkig, miután átrágta magát a nehéznek tartott klasszikusokon. Ezen az úton morzsolódnak le azok, akik számára leküzdendő tantárggyá válik az irodalom, amellyel szemben kialakul bennük az ellenállás, amit csak a nagyon jó tanárnak sikerül kiküszöbölnie. Jó modellnek tartja azoknak az országoknak az irodalomoktatását, ahol párhuzamosan tanítják a kortárs és a klasszikus irodalmat. Ez utóbbit pedig időszakonként átértékelik és megrostálják.
Meg kellene tenni azt a lépést, hogy a gyermek felől nézzük az irodalmat, és azt adjuk az órán, ami pszichológiai fejlettségének szintjén érdekli, amire rezonálni tud, és itt fel lehet használni akár az értékes dalszöveget is (hiszen Bob Dylan irodalmi Nobel-díjat kapott) – egészítette ki a mondottakat a kérdező, amivel beszélgetőpartnere is egyetértett.
Szó esett az irodalom és társművészetek hatásáról, valamint arról is, hogy Nyáry Krisztián művei kedvcsinálónak irodalomórákon is használhatók azon korosztály számára, amelynek a szerelem az egyik legfontosabb problémája. Könyvei elsősorban szórakoztató szövegek, amelyek felkelthetik az érdeklődést azon szerzők iránt, akikről szólnak – hangsúlyozta a szerző.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

"Ennek a vásárnak lelke van"
Kiadók, könyvterjesztők szemével
Az elmúlt négy nap az olvasás, a szép könyv mámorában telt Marosvásárhelyen. Kisgyermekes családok, diákcsapatok, középkorú és idősebb párok, társaságok lakták be a Nemzeti Színház tereit, ahol kapunyitástól zárásig kitartott a kultúra vonzásában összetalálkozók összetéveszthetetlen moraja.
Szombat délutáni körsétánkon arra kértük a standok mögött állókat – kiadók, könyvkereskedések illetékeseit és az árusításba besegítő fiatalokat –, értékeljék az idei vásárt, illetve árulják el azt is, melyek voltak az idén a legkeresettebb kiadványok.
A marosvásárhelyi Mentor Könyvek Kiadó standjánál a szinte egy percig sem pihenő, folyamatosan könyveket ajánló, mutató kereskedő, Biblia Anna szerint a tavalyinál nagyobb volt a vásárlói forgalom. A gyermekek körében Keri Smith Nyírd ki ezt a naplót című interaktív könyve volt az idei kedvenc, a felnőtt vásárlók leginkább Nyáry Krisztián Festői szerelmek című új alkotását keresték. De a kétlejes kifestős könyvtől a 99 lejes vagy száz lej fölötti szépirodalmi művekig és ismeretterjesztő kötetekig mindenre volt kereslet – tette hozzá a kereskedő.
Tudatosan vásárló gyermekek
A marosvásárhelyi szülők körében igen népszerű Kulcslyuk könyvesbolt standjánál Kádár Annamária új könyvéből, a Lilla és Tündérbogyóból vitték el a legtöbbet. Sokan karácsonyi ajándékként 100–200 lejért két-három könyvet is vásároltak, a forgalom azonban kicsit mintha gyengébb lett volna a múlt évinél – vélte a színes, tetszetős kiadványokat kínáló Fekete Enikő.
– Az idei volt az eddigi legjobb vásár – mondta Nyulas Ágnes, a szintén gyermekkönyveiről ismert szentendrei Cerkabella Könyvkiadó vezetője.
– Fantasztikus élmény látni azt a sok gyermeket, akik a hónapokig gyűjtögetett zsebpénzüket elhozták ide, és tudatosan, megfontoltan vásároltak. Főleg a 8–14 évesek, de a nagyobbak is szép számban jöttek. Sok volt a visszatérő kis könyvbarát, akik a korai években megvásárolt sorozatok folytatását, például Kertész Erzsébet könyveit vagy a Méhes György-sorozat új kiadványait keresték. A kezdő olvasók számára a svéd sorozatunk bizonyult igen népszerűnek – tette hozzá a kiadó vezetője, akitől azt is megtudtuk, hogy átlagosan két könyvet választottak a gyermekek, és, bár a statisztikák szerint a lányok többet olvasnak a fiúknál, itteni tapasztalatai ezt nem támasztották alá.
A székelyudvarhelyi Kápolnási Antikvár Könyvkereskedés termékeit kínáló Kápolnási Zsolt szintén a gyermeklátogatókra hívta fel a figyelmünket.
– Nincs még egy olyan könyvvásár Erdélyben, ahova diákcsapatok, V–VIII. osztályos gyermekek magukban vagy az osztályukkal érkezzenek, és vásároljanak is – szögezte le, aztán azt is elárulta, hogy idén a tavalyinál nagyobb felületen helyezhette el termékeit, és ez kedvezően hatott a keresletre. Leginkább a meséskönyveket keresték vásárlói, de a történelmi és gyógynövényes kiadványoknak is volt keletje – mondta, majd azt is kifejtette, tapasztalatai szerint az antikváriumoknak van jövőjük, a jó könyvre ugyanis mindig van kereslet, pláne, ha az ára is kedvező.
– Az idei vásáron a 20 lejes ár számított határesetnek, ha ennél kevesebbe került, hamar elment a könyv, 25-30 lejnél viszont már volt, aki tétovázott. Legtöbb ötven lejt költöttek el a standomnál a vásárlók – tette hozzá Kápolnási Zsolt.
A kolozsvári Kriterion Könyvkiadó standjánál Vincze József könyvterjesztőt kérdeztük.
– Nagyjából olyan a mozgás, mint tavaly. Inkább gyermekkönyveket kerestek a látogatók, de a történelmi témájú kötetek, a 101 vers sorozatból pedig a Marosvásárhelyről szóló antológia is sokakat érdekelt. Természetesen az öt lejért kínált könyvekre is volt kereslet – mondta Vincze József, majd azt is megjegyezte, hogy más könyvvásároknál hangulatában is jobb a marosvásárhelyi, illetve az is fontos szempont, hogy a hasonló rendezvényektől eltérően nem a szabadban zajlik, így nincs kiszolgáltatva az időjárás változásainak.
A sepsiszentgyörgyi Cartographia térképei és más földrajzi tematikájú kiadványai évről évre egyedi színfoltot hoznak a könyvvásár forgatagába. Huszadik alkalommal vesznek részt a könyvünnepen – tudtuk meg Mike Gábortól, a Cartographia vezetőjétől, aki azt is elárulta, hogy sehol máshol nem tapasztalta, hogy pedagógusok egész osztályokkal érkezzenek a rendezvényre.
– Évente mindössze tíz új kiadványunk van, és aki rendszeresen jár ide, azonnal észreveszi, mi az újdonság. Most éppen a Földrajzi világatlasz, amely iránt volt is kereslet, akárcsak az irodalomtörténeti és történelmi atlaszunk iránt… Igaz, nyáron Bukarestben nagyobbak az eladási mutatók, ide mégis szívesebben jövünk. Ez a könyvvásár ugyanis nemcsak a pénzről szól, ennek a vásárnak lelke van. Már ezért megéri eljönni.
"Aki ad magára, itt van"
Mint az már a szombat esti záróünnepség előtt nyilvánosságra került, az idei Szép Könyv díjat a Bookart Kiadó két kiadványa, a gyermekkönyvek közül Fekete Vince Ahonnan a nagy-nagy kékség című kötete, a szépirodalmi könyvek kategóriájában pedig Márton Evelin Szalamandrák éjszakái című műve kapta. Hajdú Árontól, a kiadó vezetőjétől megtudtuk, hogy a két díjnyertes könyvből vásároltak a legtöbbet a látogatók. Ami a kínálat többi részét illeti, a gyermekkönyvek előnyt élveztek, de verseskötetekre is volt igény, a felnőtteknek szóló kiadványok terén azonban a rövidpróza volt a nyerő.
– A vásárlókedvet az ilyenkor szinte minden standnál megtalálható árkedvezmények is befolyásolják – tette hozzá a kiadó vezetője, majd annak kapcsán, hogy megéri-e eljönni a marosvásárhelyi könyvvásárra, így fogalmazott:
– Ez nemcsak az eladásról, hanem a láthatóvá válásról is szól. Aki ad magára, itt van.
Hajdú Áron ugyanakkor úgy vélte, 22 év alatt a vásár kinőtte a színház előterét, és annak, hogy a szorosan egymás mellett sorakozó standok között alig lehet közlekedni, a vásárlók látják a kárát.
– Tágasabb, szellősebb térre lenne szükség. Nem hiszem, hogy azok a marosvásárhelyiek, akik több mint két évtizede látogatják ezt a rendezvényt, ne mennének el az új helyszínre is – tette hozzá a kiadó vezetője.
Idén még többen
A könyvvásár társszervezőjének, a Marosvásárhelyi Kulturális Központnak a vezetőjét, Szepessy Elődöt is megkértük, hogy értékelje az idei rendezvénysorozatot.
– Úgy tapasztaltam, hogy ezúttal még többen vettek részt a könyvünnepen, mint a korai években. Ezt igazolja az is, hogy a legtöbb párhuzamosan zajló rendezvény is telt házas volt. A korábbi évek visszajelzései után még inkább odafigyeltünk arra, hogy a meghívott írók, költők ne csak pár órára találkozzanak olvasóikkal, hanem a vásár minden napján jelen legyenek. Ami az eladásokat illeti, végső kiértékelést csak a vásár utáni napokban végzünk, de a legtöbb kiadó, könyvterjesztő már csütörtökön pozitívan nyilatkozott a keresletről. A jövőbeli tervek kapcsán a hely szűkössége az, amin változtatni kellene. A Nemzeti Színháznak több szempontból is nagyon jó a funkcionalitása, egyrészt a városközpontban található, ugyanakkor több előadóterme is van, ezért ragaszkodunk ehhez a helyszínhez. Ugyanakkor viszont jó lenne, ha a korszerű európai városokhoz hasonlóan Marosvásárhelynek is lenne egy olyan többfunkciós létesítménye, amelyet ilyen rendezvényeken kényelmesebben belakhatna a kultúrabarát közönség – vélte Szepessy Előd.
Káli Király Istvánt, a Romániai Magyar Könyves Céh vezetőjét arra kértük, egyetlen mondatban foglalja össze idei könyvünnepi tapasztalatát.
– Ez még mindig maga a csoda – válaszolta a főszervező.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Regényesített történetek nemesi családokról
Két éven belül második könyvét jelentette meg az erdélyi arisztokráciáról Csinta Samu újságíró, a Krónika egykori vezető szerkesztője. Az Erdély újranemesítői – Arisztokraták honfoglalása című első kötetnek nagy sikere volt, így a második kötet bemutatóján is sokan gyűltek össze szerda este a Kolozsvári Magyar Opera előterében.
Az Arisztokraták honfoglalása – Erdély újranemesítői II. című, négy erdélyi arisztokratacsalád 21. századi magára találásáról szóló kiadványról Papp Attila Zsolt költő, újságíró, lapunk volt munkatársa beszélgetett a szerzővel. Mint kiderült, a két könyv gerincét több mint százórás beszélgetés anyaga adta, ezt próbálta a szerző újraírni, illetve regényesíteni azért, hogy az olvasó minél közelebbről megismerje a nemesi életformát.
Csinta elárulta azt is, hogy míg az első kötet megírásában a legnagyobb segítsége Kálnoky Tibor gróffal való találkozása és jótékony támogatása volt, addig a második, a budapesti Heti Válasz kiadó gondozásában megjelent mű elkészítése során a legbiztosabb támaszt az első kötet nyújtotta. A szerző elmondása szerint a szakmai kíváncsiságon túl nagy élmény volt magánemberként megismerni a különböző családi háttértörténeteket, illetve személyesen találkozni híres erdélyi dinasztiák leszármazottaival.
Papp Attila Zsolt Nyáry Krisztián munkáihoz hasonlította Csinta Samu könyveit, mint fogalmazott, a szerző Nyáryhoz hasonlóan olvasmányosan, anekdotázva, olvasóját szórakoztatva mutatja be az erdélyi arisztokratacsaládokat. A szerző kifejtette, a most megjelent kötetben négy nemesi család történetét dolgozta fel: a Barcsay, Csávossy, Kemény, valamint a Bánffy famíliáét. Hozzátette, számára azért különösen fontos ezen történetek bemutatása, mert csak így lehet az élethelyszíneket a látogatók számára érdekessé tenni, ugyanakkor hisz abban, hogy az arisztokratacsaládok leszármazottai rövidesen kilépnek elszigeteltségükből, és vezető szerepet kaphatnak az erdélyi közösségi életben.
Csinta Samu úgy fogalmazott, köztudott, hogy a Romániában uralkodó bürokrácia miatt nagyon nehéz anyagi forrásokhoz jutni a kúriák felújítására, és az sem életszerű, hogy az örökösök saját vagyonukból finanszírozzák a felmerülő költségeket. Éppen ezért van szükség olyan emberekre, mint például Nagy Kemény Géza, aki személyesen is tiszteletét tette a könyvbemutatón vagy Bánffy Farkas, akit a szerző „az erdélyi arisztokrácia amolyan fővállalkozójának” tekint.
Papp Attila Zsolt kérdésére Csinta elmondta, készül a harmadik kötet is; nemcsak azért, mert az olvasók körében népszerűek a könyvek, hanem azért is, mert még legalább négy-öt olyan erdélyi arisztokratacsaládról tud, akiknek a történetét érdemes papírra vetni: a kiadvány előreláthatólag a Károlyi, a cegei Wass, a zágoni Mikes és az Ugron család történetét foglalja majd össze. A szerző azt is elárulta, a következő évben sem hagyja könyv nélkül olvasóit, ezúttal azonban más témakört választ: Szabó Katalin négyszeres olimpiai bajnok jövőre ünnepli 50. születésnapját, ennek tiszteletére fogja megírni a tornász életregényét.
Szatmári Bence
Krónika (Kolozsvár)

Fülön csípésből jeles: tízéves a kolozsvári Paprika rádió
Otthon, barátok, család – általában ezeket a fogalmakat nem a munkahelyéhez köti az ember. A tízéves Paprika rádió csapattagjaival beszélgetve viszont visszatérő motívumként fogalmazódtak meg a rádiózás velejárójaként. És bár a kezdeti csapat „családjából” már csak ketten dolgoznak a rádiónál, a hangulat változatlanul családias, a műsorok frissek, lendületesek és valóban fülön csípnek. Ennek titkáról faggattuk összeállításunk alanyait, akiknek ezúton is még sok tízéves szülinapot kívánunk!
Antal Karola 6 és fél éve műsorvezető a rádiónál és a Paprikát a második otthonának tekinti.
– A kollégák összetartanak, segítik egymást, ennél többet nem is kívánhatnék. Minden jó műsor sikerélménynek számít. A hallgatók visszajelzései, a beszélgetéseinkhez való hozzászólásaik, a kedves szavak mindig megerősítik bennem az érzést: nagyon szeretem a munkám! Kicsit rosszul is esik munkának nevezni, hiszen számomra annál sokkal több. Ugyanakkor a kollégáim is inkább barátaim, akikkel mindig szívesen találkozom, és akikkel bármikor jókat tudunk beszélgetni, nevetni. A legnagyobb sikerélményem talán az, hogy ennek a közösségnek tagja lehetek, itt formálódhattam emberileg és szakmailag az elmúlt hat évben – mesélt a rádióhoz fűződő kapcsolatáról.
– Nagyon sok kedves rádiós élményem van, amiket a kollégáimnak és a hallgatóknak köszönhetek. Születésnapi köszöntések, a Kolozsvári Magyar Napok alatt kihelyezett stúdiózások, találkozások a hallgatókkal, a munkatársaimmal eltöltött mindennapok – sorolta a műsorvezető. És hogy mit kíván a tízéves rádiónak? Jó hangulatot, sok mosolyt, mert ha ezek megvannak, a többi jön magától.
Bogáti-Bokor Ákost hét éve bírja meg a rádió a fedélzetén, jóban-rosszban, örömben-bánatban.
– Dumából, poénokból soha nem szenvedtem hiányt... Ezer éve mondogatták, hogy rádiónál kéne dolgoznom... hát, ez össze is jött. Zenészként meg különösen jó, kicsit értek is hozzá, szeretni viszont nagyon tudom. Ha ehhez még a kollégákat is hozzáadjuk, máris valami ideális dolog körvonalazódik. A kapcsolat pedig mindig megújul, mert a rádiós lét csupa új kihívás. Minden reggel harcba kell indulni a rosszkedv ellen... és nem csak a másoké ellen, a sajátunkat is le kell küzdenünk, hogy délben, amikor átadjuk a mikrofont, már más emberekként távozzunk. A Paprika számomra baráti kör, de már annál is több, második család, ahol szerencsére a hölgyek vannak többségben, így érzelmeiben, gondolatiságában finomabb és még kedvesebb a környezet. De nem csak ezekért vagyok hálás ... a kihívások mellett ott van a sok érdekes ember, történet. Mindig érdekeltek a rendhagyó dolgok, szerencsére ezekből itt bőséggel kijut, így a beszélgetések során néha képtelenség leállítani – fogalmazott a műsorvezető.
– A siker ismérve a sok irigy, akik itt-ott közösségi oldalakon próbálnak erényt kovácsolni maguknak abból, hogy bennünket szidnak. Azt is sikerként élem meg, hogy vannak, akik konkurenciának érzik a Paprikát (egyébként nem véletlenül). Ma Kolozsváron bizonyos elit körökben „illik” szidni a kereskedelmi médiát, kicsit irigylik a fiatalos lendületet, és a kötetlen szabadságot, ami a Paprikából árad. A kritika is jó, innen tudjuk, hogy minden tábor bennünket hallgat, miközben a hibáinkat lesi! Ezeken jókat derülünk, mert Kolozsvár elég kicsi ahhoz, hogy minden visszajusson a fülünkbe. A Paprika élő műsort sugároz, ezért vannak bakik, de ettől van tétje igazán ennek a munkának. A legnagyobb sikerélmény mindig az, amikor egy-egy viccem „betalál”... azonnal jönnek az sms-ek, szeretem, amikor a „fárasztó” poénokra felszisszennek. Nem vagyok nagy közösségi médiás, így az arcomat szerencsére sokan nem is ismerik (mondjuk ezen a Magyar Napok nagyon sokat változtatott). Sok esetben kapok kedves mosolyokat, ha valamit kérek a boltban, vigyáznom kell, miket és hogyan mondok „civilben”, mert pont a hangom árul el – beszélt  sikerélményeiről a rádiós.
– A legjobb történetek az alig ismert csodabogaraktól jönnek. A teljesség igénye nélkül pl. ott volt Jocó, aki ultramegamarathont futott Franciaországban, és aki másnap lazításként felszaladt a Mont Blanc-ra, vagy a kutyapszichológus Gerő, aki az állatok lelkébe lát, a madárleső webkamerás ornitológusunk, az ‚56-ot kutató újságíró lélekember, a pokemonokat kergető sétások, a gyermek-fociklubos edző, a tánc-harcművész leányka, a rákos gyerekekért harcoló szőke tündér, hétköznapi útinfós hőseink, akiket már név szerint ismerünk, Attila, aki meglepetésből csokitortát hozott egyik hajnalban nekünk, a gyerekek, akik évente legalább kétszer átveszik nálunk az irányítást és megtöltik sztorikkal a stúdiót. Külön személyes kedvencem Dr. Flóra-Orosz Katalin, aki sorra hozza el az úszóvilág szenior világbajnoki aranyérmeit és közben a legkedvesebb jelenség! Estig sorolhatnám, milyen jó volt pl. Laár Andrással, Vuity Tvrtkoval, Nyári Krisztiánnal beszélgetni, mindegyik külön világ, külön történet, külön csoda – mesélt címszavakban kedvenceiről a műsorvezető, aki sok-sok csodabogarat, kedves történeteket, poénokat, játékokat, még több jó hírt, szép színes őszt kíván a tizedik Paprika Rádiós szülinapra.
– Titkon azért remélem, hogy egyszer sokkal nagyobb térerejű antennát kapunk szülinapra, hogy messzebbre is eljusson a hangulatunk – árulta el.
Veres Zsolt zenei-kreatív vezető, produkciós munkatárs a kezdetektől a rádiós stáb tagja.
– Az aktuális csapatból ketten vagyunk Paprikásak az indulástól. Márkus Évi még mindig híradózik, én meg azóta is a zenei kínálatért felelek, az arculati elemeket készítem, és a kreatív feladatokat igyekszem hatékonyan kivitelezni. Célközönségünk már a kezdetektől igen széleskörű, most is minden magyar ajkú kolozsvárihoz szólunk, ezért a szerethető zenei változatosság megteremtése mellett a paprikás csomagolást sem könnyű évente újraszabni. A zenék közt elhangzó szignálokkal, hanganyagokkal erre törekszem, reményeim szerint sajátos, markánsan pozitív benyomást keltve a hallgatókban – mesélt a munkájáról a rádiós.
– Legtöbben a zenéért választják a rádiót, de a dalok közt elhangzó apró kis dolgok határozzák meg a viszonyunkat, a cél pedig az, hogy mikor jó társaság reményében bekapcsolják a rádiót, akkor időponttól függetlenül nálunk megtalálják ezt – jegyezte meg.
– Emberileg és szakmailag is hihetetlenül jó kollégákkal dolgozhatok ezen, bármennyire is közhelyes, hatalmas mázlista vagyok, hogy a Paprikánál szabad kézzel csinálhatom azt, amit imádok. Nem is kell ennél több, de ha kívánhatok, akkor jöhet még tíz hasonlóan jó év – fogalmazott a rádió zenefelelőse.
Gnandt Márkus Éva a másik régi motoros a rádiónál.
– Hogy milyen a rádióhoz fűződő kapcsolatom, az éppen pár nappal ezelőtt szintén egy újságíró kérdésére fogalmazódott meg bennem. Azt mondtam, és állítom most is, hogy olyanok vagyunk, mint egy jóban-rosszban egymás mellett kitartó házaspár. 10 éve vagyunk jelen egymás életének legjelentősebb pillanataiban, sőt a kevésbé jelentős pillanatokban is – fogalmazott.
– A rádióhoz sosem úgy jöttem be, mint egy munkahelyre, hiszen mindig barátok közt voltam, és a munkámat is imádtam, persze a szabadidőmet sem sajnáltam, ha éppen szükség volt rám. Talán ennek tudható be ez a hosszú kapcsolat – tette hozzá.
Tíz évvel ezelőtt mély vízbe dobták őket, de ahelyett, hogy belefulladtak volna, megtanultak úszni. 2006-ban a kereskedelmi rádiózás keveseknek volt ismert műfaj, ezért nekik is bele kellett tanulniuk a szakmába.
 – Én hoztam egy kis híradós tapasztalatot Szatmárnémetiből, a City Rádióból, de Kolozsvár és az igények is másak voltak. A hallgatók olyannyira magukénak érezték a rádiót, hogy lépten-nyomon üzenetekkel bombáztak, egyesek lelkesítően, mások kevésbé, de utólag mindegyikért hálásak lehetünk, hiszen ezek formáltak minket és nem utolsósorban a rádiót – értékelte az elmúlt tíz évet Márkus Éva.
– Nehéz lenne bármit is kiemelni az elmúlt tíz év emlékeiből, mert szinte minden napra jutott legalább egy kiemelkedően jó sztori, de talán a legfrissebbet mesélném el. A 78 éves Albi bácsi a rádió születésnapján, november 23-án toppant be hozzánk egy szobanövénnyel, ugyanígy tett 9 évvel ezelőtt, az első születésnapunkon is. Akkor is és most is arra kért, hogy ápoljuk, gondozzuk, hogy nőjön szépen, mint a Paprika. Kevés, ennél kedvesebb történet van egy rádiós életében. Ezekért érdemes dolgozni – mesélte a rádiós, aki sok ilyen hűséges hallgatót kíván a Paprikának, akiknek mindennapjaiba vidámságot és kedvességet lophat.
Krippán Kinga műsorvezető a „legfrissebb” csapattag, de ő is ugyanilyen szeretettel mesél a munkahelyéről.
 – Nagy álmom volt a rádiózás, sokáig KMDSZ-eztem, ezért rendszeresen járunk interjúkra, és nagyon megszerettem a társaságot. Kommunikáció szakon végeztem, és mindig is érdekelt a sajtós munka rádiós oldala, aztán kínálkozott a lehetőség, és nehezen ugyan, de rávettem magam, hogy megrpóbáljam – beszélt arról, hogyan lett műsorvezető.
A rádió szülinapját elsősorban játékokkal ünneplik, nemrég zárult a kincskeresés, amelynek okostelefon volt a nyereménye. Aki pedig eltalálta, hány paprikát tartalmaz az utazóbőrönd, az a hallgató ciprusi utat nyert.
 – Sok szülinapi üzenetet, paprikás képet, paprikát kaptunk már ajándékba. Már nyáron elkezdtük az ünneplést a rádió arculatváltásával, és azóta is folyamatosan szervezünk valamit az évforduló aporpójám – mesélte a rádiós, amikor a szülinapi eseményekről faggattam. – Legkedvesebb emlékként a legélénkebben az él bennem, hogy a kollégák mennyire segítőkészek voltak a betanulási időszakomban. Akadt olyan, aki munkaidőn kívül is bevállalta, hogy itt marad velem, más a keverőhasználat megtanításából vette ki a részét, de olyan is volt, aki a műsoraimat hallgatta és ellátott jótanácsokkal – mesélt a segítőkész munkatársakról a rádiós. 
Székely Zsuzsa a rádió igazgatótanácsának tagjaként elmondta: helyi üzletemberekként megfogalmazódott bennük, hogy Kolozsváron kereskedelmi rádiót tartsanak fenn, ami 24 órában magyar nyelven sugároz, és olyan reklámfelületet biztosít, amely célzottan a helyi hallgatóknak kínál szolgáltatásokat.
 – Egy kereskedelmi rádió elsősorban üzlet a mai gazdasági világban, ha makrogazdasági szempontból nézzük. Annak idején fontosnak éreztük a rádió beindítását Kolozsvár élete, a mindennapi hallgató, a fogyasztó szempontjából – fogalmazott a tulajdonos. – Ha egyenleget kell készítenem az első tíz évről, akkor elkülöníthető egy kezdeti szakasz, amikor nagyon boldogak voltunk, mert szólt a rádió, ellenben a közösségépítés kevésbé volt jellemző, mert nem volt még kialakult kolozsvári arculat. Utána következett az átalakulás, amit nagyon pozitívan tudok jellemezni, amikor a lelkes csapat felismerte, hogy úgy kell megszerveznie önmagát és a rádió műsorait, hogy ezek a kulturális, közéleti, sport, gazdasági, kereskedelmi híranyagok Kolozsvárhoz kötődjenek – beszélt fejlődésről.
– Az elmúlt 5-6 évben megtörtént az, amit mindannyian, akik ezt a rádiót megalapítottuk és működtetjük, szerettünk volna: hogy a Paprika kolozsvári legyen és a kolozsváriaknak szóljon – tette hozzá. – Nagyon büszke vagyok a csapatra és azt kívánom, hogy a rádió még sokáig szóljon a kolozsváriak otthonában – köszöntötte a tízéves Paprikát.
Dézsi Ildkó Szabadság (Kolozsvár),

Ezeket a könyveket kölcsönzik előszeretettel a csíkszeredaiak
Inkább szépirodalmat és ezen belül is kortárs irodalmi műveket kölcsönöztek a legtöbbet a Kájoni János Megyei Könyvtár olvasói – derült ki, amikor annak jártunk utána, hogy mit olvastak leginkább a csíki könyvtárlátogatók 2016-ban.
Khaled Hosseini Papírsárkányok – Hazatérés Afganisztánba című műve, Paula Hawkins A lány a vonaton lélektani krimije, George R. R. Martin Trónok harca című sorozata, Suzanne Collins Az éhezők viadala, Veronika Roth A beavatott című sorozata volt a legnépszerűbb a fiatal olvasók körében ebben az évben – tudtuk meg Péter Katalin olvasószolgálatos könyvtárostól. Mint mondta, nagyon keresettek a skandináv krimik, szinte mindegy is, hogy ki a szerző.
A nyugdíjas olvasók – akárcsak az előző években – szívesen kölcsönözték Danielle Steel, Nora Roberts és Nicholas Sparks romantikus regényeit, de keresett volt Ken Follett Évszázad-trilógiája, Bán Mór Hunyadiakról írt könyvsorozata is.  
Mind a fiatalok, mind a középkorosztály körében kedvelt olvasmány Gárdos Péter Hajnali láz című műve, Dragomán György, Tompa Andrea és Fábián Janka regényei. „Mindegy, hogy hány példányunk van a műveikből, soha nincs bent egy sem, és állandóan elő van jegyezve az összes. A klasszikusokat nem keresik annyira, igaz, azokból van bőven példányunk. Van egy pár olvasónk, aki mindig csak klasszikust olvas, és természetesen ott vannak még a diákok, akiknek fel vannak adva bizonyos klasszikus művek házi olvasmányként. De nem jellemző, hogy keresnék a klasszikust. A kortársakat keresik és az újakat: minél újabb legyen, és fontos az is, hogy a könyv hogy néz ki. Régebb ez nem volt szempont, de manapság az olvasók nagy része szereti, ha szép, új a könyv” – avatott be Péter Katalin.
Elmondta, az olvasók többsége barátoktól, ismerősöktől szerez tudomást egy-egy műről, szerzőről, de sokan vannak, akik különböző helyekről beszerzett – honlapok, újságok, rádióban hallott – listák alapján mennek könyvet kölcsönözni. A könyvtárban átlagban két-három példány található egy-egy  műből, ha nagyon keresett, akkor még további példányokat szereznek be. Kérdésünkre, hogy a könyvtár egy-egy rendezvénye – olvasómaraton, könyvbemutató – után megnövekszik-e az adott író iránti érdeklődés, Péter Katalin rámutatott, hogy attól függ, hogy az író mennyire ismert a csíkszeredaiak körében. „Amikor például Lackfi János itt volt, utána mindenki napokig az ő műveit szerette volna kölcsönözni. De van, hogy nem befolyásolja, mert például Nyáry Krisztián könyveit – aki szintén vendégünk volt idén – már az író-olvasó találkozó előtt is nagyon keresték, és utána is. Nyáry soha nincs bent.”
Könyvtárlátogatási statisztika
A Kájoni János Megyei Könyvtár statisztikai adatai szerint 2016 januárja és november vége között 4601 beiratkozott aktív könytárhasználó – ebből 1381 férfi és 3220 nő – szerepelt az intézmény nyilvántartásába. A könyvtár munkatársai által közölt adatok szerint 970 tizennégy éven aluli olvasójuk, 1757 tizennégy és huszonöt év közötti, 850 huszonhat és negyven év közötti, 675 negyvenegy és hatvan év közötti, míg 349 hatvan év fölötti olvasójuk volt.
A könyvtárlátogatók összesen 36 800 alkalommal kölcsönöztek kiadványokat, szám szerint 76 563-at,  ebből könyvet 71 858-at, a többi időszakos kiadvány, folyóirat, kotta, térkép stb. Az adatok szerint a csíkiak szívesen olvasnak szépirodalmi műveket, ebben az évben több mint ötvenezer szépirodalmi kötetet kölcsönöztek ki.
Péter Beáta Székelyhon.ro

Májusban a magyar könyvkultúráé a főszerep Kolozsváron
Hetedik alkalommal szervezik meg Kolozsváron az Ünnepi Könyvhetet május 11 és 14. között. Könyvbemutatók, beszélgetések, zene, színházi előadás várja az érdeklődőket.
„Szeretnénk minél inkább a Fogoly utcára koncentrálni, oda szeretnénk minél több eseményt szervezni, de működnek a párhuzamos helyszínek is” – fogalmazott H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója. A magyar könyves kultúra – és a zene – négy napig uralja a belvárost – tette hozzá.
Csomos Éva-Zsuzsánna a programpontokat: május 11-én délután zajlik az ünnepélyes megnyitó, majd magyar- és világirodalomból származó gyerekdalokat hallgathatunk.
Molnár Krisztina Rita magyarországi műfordító, költő két előadást is tart, egyet gyerekeknek, egyet felnőtteknek – hangzott el. Színházi előadás is zajlik majd Nyáry Krisztián Így szerettek ők könyvsorozata nyomán – a felolvasószínház Kosztolányi Dezső eddig ismeretlen arcát mutatja fel.
Térey János költővel beszélget Prieger Zsolt újságíró, péntek este pedig az Anima Sound System Dj-set zenél: Hemingway, Örkény, Pilinszky, Áprily, Ady-műveket szólaltatnak meg. Gerlóczy Mártont az Áprily-évforduló kapcsán hívták meg a szervezők. A Báthoryakat övező mítoszokól Várkonyi Gábor írónő és Várkonyi Gábor történész beszélget majd.
Ferencz Blanka elmondta, idén a NEST-tel közösen szerveznek iskolásoknak szóló slambajnokságot. A Könyvhét előtti héten az összes kolozsvári magyar iskolában szerveznek előválogatót, vasárnap pedig a döntő zajlik. Idén a NEST experijammel is készül, audiovizuális élményt nyújtva a hallgatóságnak.
Nagy Péter, az Exit Könyvkiadó ügyvezetője elmondta, két és fél évvel ezelőtt egy 13 éves lány, Lupescu Kata ifjúsági kalandregényt kezdett írni, amelyet a kiadóhoz is eljuttatott. A kiadó támogatta ezt, a most 15 éves lány már a negyedik köteténél tart, az első regényét pedig a Könyvhéten ismertetik majd.
Műfordítók, elméleti szakemberek találkoznak, akik többek között arról beszélnek majd egyebek mellett, hogy milyen műveket érdemes újra lefordítani. Kassáról érkező vendégeik a város színházkultúráját ismertetik majd, városnéző túrákat is szerveznek a Korzó Egyesülettel közösen, csatlakozik az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Művelődés is a programsorozathoz. maszol.ro

„Jobb román és jobb magyar hazafi, mint én, nem létezik” – Gozsdu Manó (Emanuil Gojdu) – Jogtörténeti betekintés (I.)
A jelenlegi sajátos, a román–magyar együttélés jogi problémái által szabdalt erdélyi közéletben úgy gondoljuk, nem mellékes megjeleníteni egy olyan kettős identitású, román–magyar ügyvéd életútját, munkáját és tevékenységét, amelynek hatásai mind a múltban, mind a jelenben érintik mindkét nemzetet.
Gozsdu Manóról (Emanuil Gojdu) van szó. Kettős, román–magyar identitásáért mindkét részről sok kritikusa volt, pedig mindkét nemzetnek óriási szolgálatokat tett mind tevékenysége, mind a nevét viselő magánalapítványa által, amint azt az alábbiakban látni fogjuk.
Gozsdu Nagyváradon született 1802. február 9-én. Apja Atanasie Gozsdu, macedón eredetű román gazdag marhakereskedő, anyja a bihari Ana Poynar volt. Otthon románul, ügyfeleikkel görögül, magyarul és szerbül beszéltek. A középiskolát a nagyváradi premontrei gimnáziumban és az egri érseki gimnáziumban végezte, majd Nagyváradon és Pozsonyban szerzett jogi oklevelet. 1824-ben a pesti egyetemen szerzett diplomát, majd ugyanitt Vitkovics Mihály mellett volt ügyvédjelölt. Jellemző, hogy Vitkovics mind a magyar, mind a szerb irodalomban mint irodalmár is ismert, kettős kötődésű ember volt, irodája a pesti irodalmi élet egyik központja volt.
Budapesten ismerkedett meg a fővárosi macedoromán családokkal, valamint az erdélyi és magyarországi román értelmiséggel, és barátságot kötött Andrei Şagunával. 1826-ban magyar nyelvű versei jelentek meg a Szép-Literatúrai Ajándékban. Nagy vagyonát főleg bűnügyi perekből szerezte.
Nagyon érdekes, hogy 1827-ben, román–szerb kötődésű ügyvédként a pesti ügyvédek között elsőként vezette be a latin helyett a magyar ügykezelési nyelvet.
Erről Nyáry Krisztián az Index.hu-n 2016. 06. 04-én megjelent írásában így beszél: „Az ország történelmében először, 1826-ban magyar nyelven adott be ügyvédi keresetlevelet a törvényben előírt latin helyett. Szokatlanul hazafias tettnek számított ez, amely tíz évvel előzte meg magyar hivatalos nyelvvé nyilvánítását. A városi tanácsban helyet foglaló német ajkú polgárok nem is örültek neki, annál inkább a pesti magyar írók, a 24 éves jogász barátai. A magyar nyelvért kiálló ügyvédet Gozsdu Manónak hívták, és románnak született. Egyszerre tartotta magát jó magyarnak és jó románnak. Ő lett az erdélyi és magyarországi románság legfontosabb mecénása, akinek örökségén még halála után 140 évvel is pereskedett Magyarország és Románia. Életében a román nacionalisták a magyarokat kiszolgáló árulónak tartották, a magyar nacionalisták pedig román szeparatistának. Ő azt vallotta, hogy a két nép összefogásra van ítélve.”
Mindezt tette azért, mert érdekelte a közélet, amelynek formálásában részt is vett, ezen belül is kiemelt figyelmet fordított a nyelvhasználatra, amely törekvés jelenleg, fordított alapállásban a romániai magyar közösség jogos igénye. Érdekes és tanulságos paradoxon – a jelenlegi helyzetből visszatekintve –, hogy a magyar hivatalos és szakmai nyelv térhódításáért Magyarországon egy román származású jogász harcolt az – akkor még – német többségű Budapesten… Mellesleg az akkori törvények szerint a beadvány a magyar nyelv használata miatt törvényellenes volt.
1848 tavaszán egy ideig részt vett a magyarországi és erdélyi ortodox egyház egyesüléséért folyó küzdelemben. 1848. június 24-én, a képviselőházi választásokon vereséget szenvedett Eftimie Murguval szemben az oravicai kerületben. Ezután visszavonult az aktív politizálástól. Az Októberi diploma kibocsátása után, 1861 elején kinevezték Krassó vármegye főispánjává. Az első vármegyei közgyűlést 1861. február 27-én az ő elnökletével tartották meg, ezen a román többségű törvényhatósági bizottmány részletesen szabályozta a hivatali nyelvhasználatot. Az év nagyobb részét azonban az Országgyűlés felsőházának vitáin töltötte, amely az ülésszak kezdetén titkárává választotta. Novemberben, az Országgyűlés feloszlatása után lemondott a főispáni tisztségről. Politikai és főleg az 1848-as tevékenységéről később beszélünk.
1854-ben fölosztotta a budapesti Király utcai telket, amelyre később egy sor raktárépületet emelt, erre a telekre építette a nevét viselő alapítvány 1901-ben a ma Budapest egyik legfelkapottabb szórakozási (és nem csak) központjaként ismert Gozsdu-udvart.
Hangsúlyos közéleti, szakmai és jótékonysági tevékenysége során szép lassan a budapesti román szellemi elit vezetője lett, véleményének súlya volt az egész magyarországi románság körében. Tevékenységére jellemző, hogy mindkét nemzetet támogatta, megvásárolt például a Magyar Tudós Társaságnak egy ritka régi magyar okiratot, vagy finanszírozta a Budai Egyetemi Nyomda román nyelven kiadott műveit. Jelen anyag megírásakor Nyáry Krisztián hivatkozott műveit, valamint a Wikipedián fellelhető információkat használtuk fel.
(Folytatjuk)
Gogolák H. Csongor ügyvéd / Népújság (Marosvásárhely)

Carola, a különleges
Egy egészen különleges egyéniség, Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola életét bemutató kiállítás nyílt hétfő délután Sepsiszentgyörgyön a Lábas Ház alagsori kiállítótermeiben, a pannók és tárgyi emlékek révén azonban nem csupán egy tragédiákkal átszőtt életút, hanem a századforduló kolozsvári művészeti, társadalmi és hitéletének egy szelete is megelevenedik.
Szilvássy Carola báróné (1876–1948) Kolozsvár emblematikus személyisége, az első világháború sebészeti különítményének ápolónője, aktív közéleti tevékenységet folytató hölgy volt, a Kolozsvári Nőszövetség elnöke, a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság tagja, az Erdélyi Színpártoló Társaság alelnöknője, az Erdélyi Helikon védasszonya, az Óvári Szalon mozgatórugója, az Erzsébet Rend kitüntetettje, a diakonissza mozgalom első számú támogatója. Édesapja Szilvássy Béla földbirtokos, édesanyja báró Wass Antónia. Carola báró Bornemissza Elemérnek lett a felesége. Egyetlen gyermekük korai halála után különváltak. Hetvenkét éves korában halt meg Kolozsváron – tájékoztatja a látogatót a Szilvássy Carola életútját bemutató pannó. A Magyarország Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókintézete által szervezett tárlat megnyitóján Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnok köszöntötte a jelenlévőket, beszédében a női emancipáció szükségességét, a nők kiemelt szerepét hangsúlyozta. Flender Gyöngyi, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja Szilvássy Carolát méltatva elmondta, vállalkozó szellemű, a kor társadalmi normáival szembemenő, intelligens asszony volt, de a sors kegyetlen volt hozzá, soha nem tudta feldolgozni egyetlen gyereke halálát, és művészi kibontakozását is megakadályozta beszédhibája. Hozzátette, Székelyföldön még él az emberekben a nők tardicionális szerepéről való felfogás, a Szilvássy Carola életútját bemutató kiállítás egyik hozadéka ennek változtatása kellene hogy legyen.
Szebeni Zsuzsa, a fiókintézet igazgatója, a kiállítás kurátora elmondta, Szilvássy Carolával Nyáry Krisztián Így szerettek ők című magyar irodalmi szerelmes könyvében találkozott, a szerző azonban csupán Bánffy Miklós múzsájaként tüntette fel, holott Carola több volt ennyinél, ezért tartotta szükségesnek felkutatni, majd kiállítást készíteni életútjából.
Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)