A bukaresti Adevarul Ion Mihai Pacepa tábornokkal készített interjúi szerint fegyver, lőszer és kábítószerek exportjával Ceausescu 1978-ig 400 millió dollárt gyűjtött össze. A Román Külkereskedelmi Bankban nyitott, TA jelzésű, titkos számlájába egyedül Victor Nanescu ezredesnek volt betekintése, aki 1990 után váratlanul belügyi államtitkár, az akkor újjászervezett Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) aligazgatója lett, de a 400 millió dollár sorsa azóta is rejtély. Pacepa szerint a posztforradalmi Románia másik legnagyobb mulasztása: tisztázni, hogy 1989 végén, a forradalmi események teljében miért, kinek a parancsára tették el láb alól Constantin Nuta, Mihai Velicu, majd Dumitru Puiu, Nicolae Doicaru, Emil Macri securitate-tábornokokat, valamint Gheorghe Ardelean ezredest, az USLA rohamosztag parancsnokát. Pacepa szerint azért kellett elhallgattatni őket, akárcsak a Ceausescu-házaspárt is, mert túl sokat tudtak a hatalomra kerülő személyiségek múltjáról. Pacepa példaként említette Nicolae Doicaru tábornokot, a DIE (Külföldi Információs Szolgálat) volt parancsnokát, aki ismerte Virgil Magureanu múltját. Pacepa az interjúsorozatban ismertette Virgil Magureanu pályafutását, hogyan lett 1972-ben a Securitate kollaboránsa, majd Mihai Mihaila álnéven aktív tisztje, 1989. december 25-én hogyan került Targovistére, hogy szerepet vállaljon a Ceausescu-házaspár kivégzésében. Ion Iliescu államelnök ilyen érdemek alapján választotta a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ élére, ahol bebizonyította szakértelmét a diverzióban: olyan titkos adatokat szolgáltatott ki a sajtónak, de szükség esetén gyártott is, amelyek kompromittálták az Iliescu-rendszer ellenzékének vezéralakjait. (Az RMDSZ legtekintélyesebb politikusai is közöttük voltak). Végül éppen ez a túlbuzgóság lett Magureanu veszte. A SRI 1997. április 21-én sajtónyilatkozatban ítélte el a Washington Times-ot, amiért szóhoz juttatta Ion Mihai Pacepa hazaárulót. Azért, hogy a nyilatkozat ne veszélyeztesse a felfelé ívelő román-amerikai kapcsolatokat, Pacepa telefonon értesítette Adrian Severin külügyminisztert, hogy washingtoni politikai körökben nagy felháborodás fogadta a SRI lépését. Másnap este a sajtó közölte Virgil Magureanu lemondását. 1999. június 7-én pedig Bukarestben megkezdődött Ion Mihai Pacepa rehabilitálásának pere. A kulisszák mögé betekintést nyújt a Ziua 1999. június 12-i száma: leközölte a Washington Times előző nap megjelent cikkét. Ebben Michael Leeden, Ronald Reagen minisztere, Alexander Haig tábornok, NATO-főparancsnok tanácsosa kijelentette: Románia csak abban az esetben lehet NATO-tagország, ha rehabilitálja Pacepa tábornokot, aki döntő mértékben járult hozzá a kommunista rendszer összeomlásához. 1999. június 8-án a Legfelső Törvényszék 21 év után rehabilitálta Ion Mihai Pacepát, aki elnöki rendelettel visszanyerte tábornoki rangját is. /Barabás István: Akiket idegesít a tábornok. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 23./

1989. december 16-a és 1990. január 1-je között 1104 személy halt meg lőtt seb következtében, a sebesültek száma 2352. Az áldozatok száma a diktátor elmenekülése után nőtt meg drámai módon, akkor 942 személy halt meg, 2245 sebesült meg. Közel húsz év elteltével még mindig csak az áldozatok neve ismert – a gyilkosok személyét homály fedi, holott azok közöttünk járnak-élnek, sőt: prosperálnak, írta a lap munkatársa. Újságcikkek, elemzések, tanulmányok, könyvek ezrein kívül 3395 bűnvádi dossziét állítottak össze, 3500 törvényszéki orvosi vizsgálatot végeztek, 11 ezer helyszíni terepvizsgálatra, 1500 ballisztikai vizsgálatra került sor és 41 ezer személyt hallgattak meg, 245 gyanúsítottat helyeztek vád alá 112 bűnvádi dosszié alapján. Legtöbbjüket még a tárgyalás idején felmentették, vagy fellebbezés illetve Ion Iliescu kegyelmi rendelete nyomán szabadlábra helyezték. A bukaresti nagygyűlést a diverzióhoz megfelelő eszközökkel rendelkező szakértők szervezték, a rendbontást pedig nem a forradalmi indulatok, hanem a félelem, a pánik váltotta ki, amelyet a „diverzánsok” profi módra provokáltak a tömegből, fémhegyű botokkal, petárdákkal, süvöltésszerű zajt keltő elektronikus berendezésekkel. Hogy mindebben mennyi az igazság – az is a megválaszolatlan kérdések közé tartozik. Tény viszont 1989. december 21-e tragikus bukaresti mérlege: 49 halott, 463 sebesült, 698 letartóztatott, véresre vert, megkínzott személy. Az eseményeket éveken át kivizsgáló Dan Voinea katonai főügyész leszögezte: terroristák nem léteztek. Ma már világos – bár bizonyíthatatlan –, hogy Ion Iliescuék annak reményében rendezték meg az élő tévé-adásban közvetített „forradalmat”, hogy a szabadságát véráldozattal kivívó Románia hatalmas nemzetközi rokonszenvre tesz szert. Nem véletlen, hogy sokfelé – így Bukarestben, Kolozsváron – a „forradalmi események” vezéralakjai neves színészek voltak: Ion Caramitru, Calin Nemes… Nem a véletlen folytán halt meg hirtelen és gyanús körülmények között az események több kulcsfigurája. 1990 elején holtan találták irodájában a bukaresti megtorlást irányító és Vasile Milea volt honvédelmi miniszter szintén rejtélyes halálának körülményeit állítólag jól ismerő Gheorghe Voinea hadseregparancsnokot. Ugyanakkor halt meg a diverziós híreket terjesztő csoport tagjaival kapcsolatban álló Gabriel Safta tábornok. Váratlanul távozott az élők sorából a katonai és polgári távközlés főnöke, Stelian Pintilie szekus tábornok. Emil Macri tábornok, a Securitate gazdasági kémelhárításának főnöke 1991-ben kórházba szállítás közben szenvedett infarktust. A különleges alakulatok, az USLA parancsnok-helyettesét, Gheorghe Troscát terroristának nézve lőtték agyon, szintén tévedésből lőtték le a temesvári halottak elégetését megszervező Constantin Nuta és Velicu Mihaela tábornok, a milícia parancsnoka és helyettese helikopterét, Vasile Malutan magasfeszültségű vezetéknek ütközött helikopterével, pedig Ceausescu személyes pilótájaként tapasztalt repülős lehetett. Az otopeni-i repülőtér parancsnoka, Dumitru Puiu egy temesvári elmegyógyintézetben végezte 1990 elején. Nicolae Ceausescu testvérét, Marint felakasztva találták Románia bécsi kereskedelmi kirendeltségének irodájában, Nicolae Doicarut, a szeku kémelhárítási főnökét vadászaton lőtték le, öngyilkos lett a diktátorpár halálos ítéletét kihirdető katonai ügyész, Gica Popa. Abban mindenki egyetért, hogy Románia egészen másutt tartana ma, ha a szovjet és amerikai hírszerzés nem éppen Ion Iliescut szemelte volna ki Ceausescu utódjaként. /Bogdán Tibor: A puccsbament forradalom. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 22./