Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Novreczky János
2 tétel
2015. január 6.
Vízkereszt – új kezdet a mélyszórványban
Január hatodikát kiskoromtól fogva mindig nagy izgalommal vártam, mert ez volt az a nap, amikor a papbácsi eljött megáldani házunkat, családunkat, és ettől a naptól fogva ehettünk „hivatalosan” szaloncukrot a karácsonyfáról. Valami különös, megmagyarázhatatlan érzés lengte be mindig ezt a napot.
Gyermekkorom érzésvilága hangosodott fel 2015-re, amikor már nem a házszentelést vártam, hanem az azutáni csodát: amikor a kimondott szó, az áldás testet ölt. Ezen a szent napon egy újabb mérföldkőhöz érkezett a Türi Magyar Ház, hisz 14 órakor elkezdődött a délutáni iskola. A hajdani magyar iskola szelleme is úgy érzem életre kelt ezen a fagyos napon, és örömkönnyet ejtett. Már néhány éve próbálkozunk hályogkovácsként a magyar oktatással. Kezdetben nagy volt a lelkesedés, mindenki magyarul akart tanulni. De amikor kiderült, hogy a magyar nyelv nem csupán néhány gyalázkodó, káromló szó helyes kiejtését rejti magában, és hogy bizony nekünk kultúránk, hagyományaink, és egy nagyon nehéz nyelvünk is van, szépen „lekoptak” az érdeklődök. Ami érdekes, egyszerre fájdalmas és csodálatos: olyanok maradtak meg, és tanulnak mind a mai napig, akik ősei között nincsenek magyarok. Ők jönnek, és nem állampolgárságra áhítozva, hanem „csak úgy” tanulnak magyarul.
De ma, amikor már nem csak álom, hanem testet öltött valóság a Türi Magyar Ház, Vízkereszt napján apró kis nyomok tűntek fel a hóban: érkeztek az aprók a délutáni iskolába. Előkészítettünk nekik széket, asztlat bőven, de mindössze hatan érkeztek. Aztán fél négy után újabb gyerkőcöknek örülhettünk. Ők már „csak” a magyar órára jöttek. Gáspár Ildikó tanárnő szeretettel fogadta valammennyi újdonsült tanítványát, és megteremtette azt a barátságos légkört, amit a gőzölgő tea és a sütemények csak fokoztak. És megtört a türi fagyban a jég: beindult a délutáni oktatás a mélyszórvány eme szegletében is.
Az örömmel egyidőben egy újabb kihívás előtt is állunk: meg kell győznünk a szülőket, hogy délutáni iskolába engedjék csemetéiket. De mint tudjuk, erőltetni, kényszeríteni semmit nem lehet semmit. Azt sem, hogy a színmagyar család gyereke magyarul tanuljon, otthon magyarul beszéljen… Igyekszünk megragadni minden lehetőséget, de a végső döntés a családé, a szülőé.
El kell mondanom, hogy csak román tannyelvű iskola van a településen, és a szülők, bár felajánlottuk nekik, hogy a gyerekek szállítását is díjmentesen vállaljuk például a péterfalvi magyar iskolába, nem vállalták ezt, inkább román iskolába íratták őket. Skizofrén helyzet, hogy színmagyar családok gyereke kényelmi szempontból román iskolába járjon, ezáltal naponként elvágva egy-egy hajszálgyökerét önazonosságának, hovatartozásának. No, innen kell fordítanunk. És erre mondják, hogy micsoda küzdelem lehet ez…
Én nem szeretek küzdeni, mert akkor általában vér folyik. Nem valaki ellen kell küzdeni, mert attól nekünk nem lesz jobb. Ha valaki ellen mégis küzdenem kell, az a szentséges saját gőgöm.
Nem küzdeni kell a megmaradásért, természetesnek kell vennünk. Megélni kell ezt az ajándékot, amit a magyarságunk értékei adnak. Ezeket folyamatosan kell kicsomagolni, és ami fontos, adni kell belőle, hogy nehogy ránk rohadjon. Az erdélyi magyarok rákfenéje, a szórványban is, hogy saját maguknak halmoznak, majd ahelyett, hogy adnának, kidobálják. Élni kell! Ha megbékélünk, szorosabban élhetünk egymás mellett. Mert élni nem harc, hanem ajándék.
A délutáni iskolában alapvetően a román tannyelvű iskolában tanultakra építünk, házi feladatot oldunk, és miután megvagyunk a kötelező leckékkel, jön a játékos magyar tanulás. Elég nagy ár ez, de úgy érzem meg kell fizetnünk, ha ide akarjuk csalogatni valamivel gyerekeinket. A szülők közömbösségét és lanyhaságát csak valami olyasmivel lehet kimozdítani kövültségükből, amivel a gyerek nyer valamit. No, meg nem nekik kell kínlódniuk a házi feladatokkal. Reméljük, hogy fél éven belül kiderül az iskolában is, hogy ezek a gyerekek ügyesebbek lesznek társaiknál, akik otthon kínlódják meg – vagy otthon sem – a házi feladat gyötrelmeit.
A délutáni iskola gondolatától belelkesült Novrecky János magyarországi vállalkozó is, aki rögtön tett is egy felajánlást: egy pedagógus bérét biztosítja. A Reintegratio Alapítvány pedig leszállította az ábécéskönyveket, valamint néhány más könyvvel is hozzajárult induló álmunk megvalósulásához. Valamiféle értékrendet akarunk meghonosítani, és erre hívjuk partnernek az iskolát is. Ők eddig ellenfelet látnak bennünk, vagy talán ellenséget. Hosszú az út addig, amíg rádöbbennek: egy akol van csak és egy pásztor.
Kérem gondoljanak sokat ránk, és merjenek imádkozni is azért, hogy amit emberileg nem tudunk megvalósítani, arra irgalmas Istenünk adjon áldást, és így Vízkereszt öröme tartós, életerős maradhasson! Tür, 2015. január 6.
Kémenes Lóránt Zoltán plébános
* * * Amennyiben anyagi támogatást szeretne nyújtani azokra a nemes tevékenységekre, amelyek a türi magyarok „ébredését" szolgálják, az alábbi számlaszámokra utalhat pénzt:
Magyarországról: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Észak-magyarországi Régió, Miskolc OTP 11784009-20200972 (HUF) megjegyzésként kérjük feltüntetni: a Magyar Ház javára. Máshonnan, a világ bármely tájáról:
Parohia Romano Catolica Tiur Banca Comerciala Romana, Agentia Blaj IBAN számlaszám: RO10RNCB0007021401320001 (bármilyen pénznem utalható) BIC-kód (SWIFT): RNCBROBU megjegyzésként kérjük feltüntetni: a Magyar Ház javára.
Erdély.ma
Január hatodikát kiskoromtól fogva mindig nagy izgalommal vártam, mert ez volt az a nap, amikor a papbácsi eljött megáldani házunkat, családunkat, és ettől a naptól fogva ehettünk „hivatalosan” szaloncukrot a karácsonyfáról. Valami különös, megmagyarázhatatlan érzés lengte be mindig ezt a napot.
Gyermekkorom érzésvilága hangosodott fel 2015-re, amikor már nem a házszentelést vártam, hanem az azutáni csodát: amikor a kimondott szó, az áldás testet ölt. Ezen a szent napon egy újabb mérföldkőhöz érkezett a Türi Magyar Ház, hisz 14 órakor elkezdődött a délutáni iskola. A hajdani magyar iskola szelleme is úgy érzem életre kelt ezen a fagyos napon, és örömkönnyet ejtett. Már néhány éve próbálkozunk hályogkovácsként a magyar oktatással. Kezdetben nagy volt a lelkesedés, mindenki magyarul akart tanulni. De amikor kiderült, hogy a magyar nyelv nem csupán néhány gyalázkodó, káromló szó helyes kiejtését rejti magában, és hogy bizony nekünk kultúránk, hagyományaink, és egy nagyon nehéz nyelvünk is van, szépen „lekoptak” az érdeklődök. Ami érdekes, egyszerre fájdalmas és csodálatos: olyanok maradtak meg, és tanulnak mind a mai napig, akik ősei között nincsenek magyarok. Ők jönnek, és nem állampolgárságra áhítozva, hanem „csak úgy” tanulnak magyarul.
De ma, amikor már nem csak álom, hanem testet öltött valóság a Türi Magyar Ház, Vízkereszt napján apró kis nyomok tűntek fel a hóban: érkeztek az aprók a délutáni iskolába. Előkészítettünk nekik széket, asztlat bőven, de mindössze hatan érkeztek. Aztán fél négy után újabb gyerkőcöknek örülhettünk. Ők már „csak” a magyar órára jöttek. Gáspár Ildikó tanárnő szeretettel fogadta valammennyi újdonsült tanítványát, és megteremtette azt a barátságos légkört, amit a gőzölgő tea és a sütemények csak fokoztak. És megtört a türi fagyban a jég: beindult a délutáni oktatás a mélyszórvány eme szegletében is.
Az örömmel egyidőben egy újabb kihívás előtt is állunk: meg kell győznünk a szülőket, hogy délutáni iskolába engedjék csemetéiket. De mint tudjuk, erőltetni, kényszeríteni semmit nem lehet semmit. Azt sem, hogy a színmagyar család gyereke magyarul tanuljon, otthon magyarul beszéljen… Igyekszünk megragadni minden lehetőséget, de a végső döntés a családé, a szülőé.
El kell mondanom, hogy csak román tannyelvű iskola van a településen, és a szülők, bár felajánlottuk nekik, hogy a gyerekek szállítását is díjmentesen vállaljuk például a péterfalvi magyar iskolába, nem vállalták ezt, inkább román iskolába íratták őket. Skizofrén helyzet, hogy színmagyar családok gyereke kényelmi szempontból román iskolába járjon, ezáltal naponként elvágva egy-egy hajszálgyökerét önazonosságának, hovatartozásának. No, innen kell fordítanunk. És erre mondják, hogy micsoda küzdelem lehet ez…
Én nem szeretek küzdeni, mert akkor általában vér folyik. Nem valaki ellen kell küzdeni, mert attól nekünk nem lesz jobb. Ha valaki ellen mégis küzdenem kell, az a szentséges saját gőgöm.
Nem küzdeni kell a megmaradásért, természetesnek kell vennünk. Megélni kell ezt az ajándékot, amit a magyarságunk értékei adnak. Ezeket folyamatosan kell kicsomagolni, és ami fontos, adni kell belőle, hogy nehogy ránk rohadjon. Az erdélyi magyarok rákfenéje, a szórványban is, hogy saját maguknak halmoznak, majd ahelyett, hogy adnának, kidobálják. Élni kell! Ha megbékélünk, szorosabban élhetünk egymás mellett. Mert élni nem harc, hanem ajándék.
A délutáni iskolában alapvetően a román tannyelvű iskolában tanultakra építünk, házi feladatot oldunk, és miután megvagyunk a kötelező leckékkel, jön a játékos magyar tanulás. Elég nagy ár ez, de úgy érzem meg kell fizetnünk, ha ide akarjuk csalogatni valamivel gyerekeinket. A szülők közömbösségét és lanyhaságát csak valami olyasmivel lehet kimozdítani kövültségükből, amivel a gyerek nyer valamit. No, meg nem nekik kell kínlódniuk a házi feladatokkal. Reméljük, hogy fél éven belül kiderül az iskolában is, hogy ezek a gyerekek ügyesebbek lesznek társaiknál, akik otthon kínlódják meg – vagy otthon sem – a házi feladat gyötrelmeit.
A délutáni iskola gondolatától belelkesült Novrecky János magyarországi vállalkozó is, aki rögtön tett is egy felajánlást: egy pedagógus bérét biztosítja. A Reintegratio Alapítvány pedig leszállította az ábécéskönyveket, valamint néhány más könyvvel is hozzajárult induló álmunk megvalósulásához. Valamiféle értékrendet akarunk meghonosítani, és erre hívjuk partnernek az iskolát is. Ők eddig ellenfelet látnak bennünk, vagy talán ellenséget. Hosszú az út addig, amíg rádöbbennek: egy akol van csak és egy pásztor.
Kérem gondoljanak sokat ránk, és merjenek imádkozni is azért, hogy amit emberileg nem tudunk megvalósítani, arra irgalmas Istenünk adjon áldást, és így Vízkereszt öröme tartós, életerős maradhasson! Tür, 2015. január 6.
Kémenes Lóránt Zoltán plébános
* * * Amennyiben anyagi támogatást szeretne nyújtani azokra a nemes tevékenységekre, amelyek a türi magyarok „ébredését" szolgálják, az alábbi számlaszámokra utalhat pénzt:
Magyarországról: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Észak-magyarországi Régió, Miskolc OTP 11784009-20200972 (HUF) megjegyzésként kérjük feltüntetni: a Magyar Ház javára. Máshonnan, a világ bármely tájáról:
Parohia Romano Catolica Tiur Banca Comerciala Romana, Agentia Blaj IBAN számlaszám: RO10RNCB0007021401320001 (bármilyen pénznem utalható) BIC-kód (SWIFT): RNCBROBU megjegyzésként kérjük feltüntetni: a Magyar Ház javára.
Erdély.ma
2016. július 5.
Gazdag programkínálattal zajlottak a Türi Magyar Napok
Negyedik alkalommal szervezték meg hétvégén, július 2-án és 3-án, a Türi Magyar Napokat. A rendezvényen idén is gazdag, változatos és színvonalas volt a kínálat, melyet ez alkalommal is Kémenes Lóránt plébános és a helyi római katolikus plébánia készített elő a Balázsfalva szomszédságában élő magyarságnak, a meghívottaknak és vendégeknek, akik évről évre azért érkeznek ide, hogy a lankadó magyarság- és identitástudatot erősítsék a türiekben.
Szombaton 9.30 órakor előkészítették a nagy üstöt, amelyben türi gulyást főztek. A jelszó a már jól bevált volt: Aki tűri, gyűri! Az üst körül forgott mindvégig Török Zoltán, a szakácsmester.
10 órakor elindultak a szekeresek, élükön egy kétlovas hintóval, végigjárták a falut, és toborozták a „jó népet”. A szekereken büszkén ülő gyerekek lelkesedését csak fokozta az őket kísérő fúvószenekar, a rezesbanda, akik a Háromszéki Uzonból érkeztek Türbe, az ottani Atlantisz Művelődési Egyesület zászlója alatt.
Ugyanebben az időpontban kezdődtek a kézműves-foglalkozások a gyergyószentmiklósi Pro Terra Alapítvány munkatársainak vezetésével. A nap folyamán egész napos mézeskalács-kiállítás volt a múzeumban, Furus Julianna segítségével pedig elsajátíthatták a mézeskalács-készítés és díszítés csínját-bínját. 11.40-kor a Magyar Házban tanuló délutáni iskolások Gáspár Ildikó tanárnő vezetésével mutattak be egy olyan műsort, amelyre aki figyelt, elővehette zsebkendőjét, mert a kimondott magyar szavak könnyeket csaltak a szemekbe.
12 órakor a Marosvásárhelyi Kővirág együttes muzsikált. Megzenésített versek, mondókák, játékok tették színessé a koncertet.
13 órakor kezdődött a szentmise, a hálaadás azért, hogy élnek még magyar emberek Türben. A zenei szolgálatot a Marosvásárhelyi Remény zenecsoport biztosította. 14 órakor alkalomhoz illő rövid ünnepi beszédek hangzottak el, majd ezt követően megkezdődött a közös ebéd a nagy üstből.
Délután fél 4 előtt ismét az uzoni fúvószenekart csodálhattuk, akik ezúttal koncert jellegű fellépésükkel gyönyörködtették a hallgatóságot, majd 4 órától bemutatkoztak a balázsfalvi óvoda, a bethlenszentmiklósi iskola tánccsoportjai, majd őket követte a mezőbergenyei Kincsásó tánccsoport.
Ezután feledhetetlen nótadélután következett, ahol felléptek: Ábrám Tibor, Ritziu Krisztina, Varga Attila és Kiss Mihály. 18 órától Nagy István és a Gruppenhecc társulat szórakoztatta a közönséget a Migráncs vagyok, nem piskóta című műsorával. 20 órától kosaras bál kezdődött hajnalhasdtáig.
Július 3-án, vasárnap 12 órakor szentmisét tartottakak a római katolikus templomban, ahol Garamvölgyi Anett (koboz, ének) és Kiss Levente (furulyák) nyújtották a zenei szolgálatot.
13 órától közös ebédet hirdettek, melyre minden résztvevő hivatalos volt. Ebéd közben szintén a zenészpáros muzsikált, majd ezt követően nótázásra és táncházra vártak mindenkit a szervezők.
Az eseményre – amelyet a lelkes türiek, a helyi katolikus plébánia, a Budapesti Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Kovászna Megyei Tanács és a Communitas Alapítvány és Novreczky János vállalkozó támogattak, meghívták a Marosvásárhelyieket is, akik régóta szoros kapcsolatot ápolnak Lóri atyával. A Marosvásárhelyiek imával és jelenlétükkel támogatták azt az ügyet, amelyet Lóripap a szórványban felvállalt.
Közlemény
Erdély.ma
Negyedik alkalommal szervezték meg hétvégén, július 2-án és 3-án, a Türi Magyar Napokat. A rendezvényen idén is gazdag, változatos és színvonalas volt a kínálat, melyet ez alkalommal is Kémenes Lóránt plébános és a helyi római katolikus plébánia készített elő a Balázsfalva szomszédságában élő magyarságnak, a meghívottaknak és vendégeknek, akik évről évre azért érkeznek ide, hogy a lankadó magyarság- és identitástudatot erősítsék a türiekben.
Szombaton 9.30 órakor előkészítették a nagy üstöt, amelyben türi gulyást főztek. A jelszó a már jól bevált volt: Aki tűri, gyűri! Az üst körül forgott mindvégig Török Zoltán, a szakácsmester.
10 órakor elindultak a szekeresek, élükön egy kétlovas hintóval, végigjárták a falut, és toborozták a „jó népet”. A szekereken büszkén ülő gyerekek lelkesedését csak fokozta az őket kísérő fúvószenekar, a rezesbanda, akik a Háromszéki Uzonból érkeztek Türbe, az ottani Atlantisz Művelődési Egyesület zászlója alatt.
Ugyanebben az időpontban kezdődtek a kézműves-foglalkozások a gyergyószentmiklósi Pro Terra Alapítvány munkatársainak vezetésével. A nap folyamán egész napos mézeskalács-kiállítás volt a múzeumban, Furus Julianna segítségével pedig elsajátíthatták a mézeskalács-készítés és díszítés csínját-bínját. 11.40-kor a Magyar Házban tanuló délutáni iskolások Gáspár Ildikó tanárnő vezetésével mutattak be egy olyan műsort, amelyre aki figyelt, elővehette zsebkendőjét, mert a kimondott magyar szavak könnyeket csaltak a szemekbe.
12 órakor a Marosvásárhelyi Kővirág együttes muzsikált. Megzenésített versek, mondókák, játékok tették színessé a koncertet.
13 órakor kezdődött a szentmise, a hálaadás azért, hogy élnek még magyar emberek Türben. A zenei szolgálatot a Marosvásárhelyi Remény zenecsoport biztosította. 14 órakor alkalomhoz illő rövid ünnepi beszédek hangzottak el, majd ezt követően megkezdődött a közös ebéd a nagy üstből.
Délután fél 4 előtt ismét az uzoni fúvószenekart csodálhattuk, akik ezúttal koncert jellegű fellépésükkel gyönyörködtették a hallgatóságot, majd 4 órától bemutatkoztak a balázsfalvi óvoda, a bethlenszentmiklósi iskola tánccsoportjai, majd őket követte a mezőbergenyei Kincsásó tánccsoport.
Ezután feledhetetlen nótadélután következett, ahol felléptek: Ábrám Tibor, Ritziu Krisztina, Varga Attila és Kiss Mihály. 18 órától Nagy István és a Gruppenhecc társulat szórakoztatta a közönséget a Migráncs vagyok, nem piskóta című műsorával. 20 órától kosaras bál kezdődött hajnalhasdtáig.
Július 3-án, vasárnap 12 órakor szentmisét tartottakak a római katolikus templomban, ahol Garamvölgyi Anett (koboz, ének) és Kiss Levente (furulyák) nyújtották a zenei szolgálatot.
13 órától közös ebédet hirdettek, melyre minden résztvevő hivatalos volt. Ebéd közben szintén a zenészpáros muzsikált, majd ezt követően nótázásra és táncházra vártak mindenkit a szervezők.
Az eseményre – amelyet a lelkes türiek, a helyi katolikus plébánia, a Budapesti Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Kovászna Megyei Tanács és a Communitas Alapítvány és Novreczky János vállalkozó támogattak, meghívták a Marosvásárhelyieket is, akik régóta szoros kapcsolatot ápolnak Lóri atyával. A Marosvásárhelyiek imával és jelenlétükkel támogatták azt az ügyet, amelyet Lóripap a szórványban felvállalt.
Közlemény
Erdély.ma