Mese- és betyárvilág az erdélyi táncegyüttesek találkozóján
Novák Ferenc Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfussal találkozhatnak pénteken az érdeklődők az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek 11. Találkozóján, melynek idén az Udvarhely Néptáncműhely a házigazdája.
A házigazda néptáncműhely meseelőadását, Az aranyszőrű bárányt tekinthetik meg az érdeklődők pénteken délelőtt tíztől, amelyet már több alkalommal is telt ház előtt mutattak be az udvarhelyi színpadon. Délután hattól a Maros Művészegyüttes Szép piros hajnalban című produkcióját követhetik figyelemmel, rendező Varga János. A Maros Művészegyüttes, bár időnként elkalandozik a táncszínház világába, előadásaival alapvetően a folklór iránti elhivatottságát bizonyítja. „A Szép piros hajnal című előadás autentikus folklórműsor, amely magában foglal táncszínházi elemeket, de ezekben is a hagyományos néptánctechnikák érvényesülnek” – fogalmazott az előadásról Barabási Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója.
Szombat délelőtt tíz órától a Háromszék Táncegyüttes Az én mesém című darabját mutatja be a székelyudvarhelyi színpadon. „Mindannyiunk lelkében igazi ének szól. Érdemes útnak indulni érte. A mi mesénkben a szomorú királylány rátalál saját hangjára, önmaga boldogságára, mert saját hangunk megtalálása a mindenség megtalálása” – írják az alkotók a darabról. Betyárvilág című produkcióját adja elő délután hat órától a Nagyvárad Táncegyüttes. „Az előadás alapköve a betyárok, a betyárság köré fonódott mítosz, amelyet most az új tagokkal bővített Nagyvárad Táncegyüttes segítségével szeretnénk felidézni, kicsit talán újrateremteni is. A legfőbb ihletforrás Krúdy Gyula Rózsa Sándorja volt” – fogalmazott az előadásról László Csaba, az együttes rendező-koreográfusa.
Két szakmai előadást is tartanak a rendezvény alatt, ma délután négy órától Novák Ferenc „Tata” Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfus a magyar néptáncmozgalom első világháborútól a 80-as évekig tartó időszakáról beszél. Holnap délután szintén négytől Orza Călin néptáncoktató, koreográfus A kritikáról az erdélyi hivatásos táncéletben címmel tart előadást.
Veres Réka
Székelyhon.ro

Elismerés a Háromszék táncegyüttesnek
Számunkra az volt a fontos, hogy a folyton cserélődő csapat legújabb tagjaival is jól működő produkciót mutassunk be, bátorítsuk őket, ami sikerült is, hisz a szakmai kiértékelőn együttesünk kapta a legtöbb pozitív véleményt – foglalta össze lapunk érdeklődésére Ivácson László, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes művészeti vezetője a társulat szereplését a XI. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóján, amit a hétvégén tartottak Székelyudvarhelyen.
A versengés nélküli szakmai seregszemlén a sepsiszentgyörgyi együttes a Furik Rita rendezte Az én mesém című előadással mutatkozott be, amelyről a neves szakemberekből álló értékelő testület megjegyezte: a produkcióban szerencsésen találkozott a mű és az alkotó. Hangsúlyozták a női tánckar teljesítményét, amelyről egyöntetűen azt mondták, kiforrott és erős lánycsapatról van szó, akik a táncban, énekben és a karakterformálásban is kiemelkedőt alkottak. Ugyanez nem mondható el a fiúkról, a megalázóan alacsony jövedelmek miatti folyamatos tagcsere oda juttatta a társulatot, hogy a legrégebbi táncos is csupán három éve alkalmazottja a Háromszéknek, de ebben az előadásban nem maradtak el a többi együttes férfitáncosaitól – értékelték. Deák Gyula együttesigazgató és Ivácson László szerint éppen említettek miatt volt fontos, hogy a rengeteg munka után pozitív visszajelzést kapjanak fiúk és lányok, ami egybecseng az együttes idei célkitűzésével, hiszen az a művészeti munka mellett a társulatépítést tartja elsődlegesnek. Válaszuk egyben reakció arra a kérdésre is, amit szakmai körökben egyesek felvetettek, hogy miért nem A banda című, Könczei Árpád által rendezett, a magyarpalatakai zenészek életéből ihletett, nemrég a budapesti Nemzeti Színházban is nagy sikert aratott, a Heveder zenekarral közös produkcióval jelentkeztek az esztendő egyetlen hivatásos találkozóján. Az Udvarhely Néptáncműhely szervezésében tartott rendezvényen Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus A magyar néptáncmozgalom és a színpadi néptáncművészet története az I. világháborútól a 80-as évekig címmel tartott előadást, és szorgalmazta, hogy magyarországi mintára Erdélyben is indítsanak szakmai köröket, ahol akár több művészeti ágazat képviselői is megoszthatják alkotói elképzeléseiket, tapasztalataikat.
Hiányzik a kritika az erdélyi táncéletből, nincs visszajelzés, az alkotók nem tudják, hogy jó úton haladnak-e – hangsúlyozta Orza Călin Magyarországon élő, elismert háromszéki koreográfus. Szerinte azok a néptáncegyüttesek tudnak előadásról előadásra megújulni, amelyek minden műhöz megtalálják a megfelelő alkotót, mint például a Háromszék Táncegyüttes, mert ha mindig ugyanaz a rendező és a koreográfus, egysíkúvá válhat a használt eszköztár.
A Háromszék Táncegyüttes fellépését Orendi István, a házigazda Udvarhely Néptáncegyüttes igazgatója is kiemelte, de méltatta a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Maros Művészegyüttes és a Nagyvárad Táncegyüttes előadását is. Jövőben a XII. Erdélyi Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozóját Sepsiszentgyörgyön tartják.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

60 éves a Maros Művészegyüttes
Gazdag műsorral ünnepelnek
A Maros Művészegyüttes elődjét, a Székely Népi Együttest 1956. október 1-jén alapították. A 60. évfordulót, a kiemelt rendezvényen kívül, gazdag műsorral is megünnepli az együttes magyar és román tagozata. Erről tájékoztatott Barabási Attila-Csaba, az intézmény vezetője.
Az igazgató elmondta, hogy az évadot egy különlegesebb produkcióval kezdik. Azért tér el az eddigiektől, mert a témája hagyományos ünnep, a közelgő farsang. Az Itt a farsang, áll a bál! című előadásba olyan élő farsangi népszokásokat szőttek, amelyekkel ma is találkozhatnak azok, akik Kibédre vagy akár Mezősámsondra mennek. Rendezője Füzesi Albert, az együttes művészeti vezetője, aki elsősorban saját ismerettárából vette elő azokat a rigmusokat, amelyek elhangzanak. Még attól is különleges az előadás, hogy a színpadra állítási folyamat közben a szereplők kiegészítették az alapötletet. Füzesi Albert munkáját Benedek Botond színművész segítette. A humoros, fergeteges műsorban a farsangi szokások mellett eredeti marosszéki, mezőmadarasi, nyárádselyei, sóvidéki, küküllő-menti és szászcsávási táncok is lesznek. Közreműködik Gyepesi László, a 2015-ös Széllyes Sándor népi humorvetélkedő győztese, aki Széllyes Sándor rigmusaival fog fellépni. Mivel népszokásokat elevenítenek fel, a bemutató Magyarón, a művelődési házban január 17-én 18 órától, Marosvásárhelyen a magyar kultúra napján, január 22-én este 7 órától lesz. Januárban még nyolc előadást terveznek és természetesen februárban is látható még a produkció, de azt szeretnék, hogy – iskolák kérésére – az év folyamán is műsorra tűzhessék.
Február végén két vendégkoreográfus, a magyarországi Kádár Ingác és Kovács Norbert csatlakozik az együttes magyar tagozatához, akik hozzáfognak egy új előadás összeállításához. Ez is autentikus folklórműsor lesz, amelyben az erdélyi táncok mellett megjelennek a magyarországiak is. Az igazgató szerint szeretnék közelebb hozni a közönségükhöz az alföldi, palóc és más olyan anyaországi vidék táncait, szokásait, amelyet nálunk kevésbé ismernek.
Március elején újítják fel a Novák Ferenc (Tata) által rendezett János vitéz című gyermekelőadást, mert a hónap végén 10 napos magyarországi turnén vesznek részt vele. Az idén olyan helységekbe jutnak majd el, mint Budapest, Gyál, Vasvár, Zalalövő, Zalaegerszeg, Pápa, Celldömölk. A János vitéz mellett a – tavaly az erdélyi hivatásos néptáncegyüttesek legjobb előadásának minősített – Szép piros hajnalban című felnőttelőadást is turnéztatják. Visszatérve külföldről, mind a magyar, mind a román tagozattal székelyföldi és szórványvidékekre szeretnének eljutni, illetve az utóbbival olyan erdélyi megyékbe, ahol még nem járt a román tagozat.
Külön készülnek az Iskola másként hétre. Tavaly több mint 5000 diák vett részt a román és a magyar csoport előadásain. Emellett kézműves-foglalkozás, kiállítás, népviseleti ismertető várja majd a diákokat a székház előcsarnokában.
Június 20–26. között az együttes részt vesz a győri hivatásos néptáncegyüttesek nemzetközi találkozóján. Az új felnőttelőadás mellett a János vitézt is elviszik, ezzel szeretnék megtisztelni a 85. életévét ünneplő Novák Ferencet.
Az idei újdonság az, hogy nem zárják le az évadot a Csűrszínházi Napokon, júliusban is igyekeznek eleget tenni a különböző fesztiválok, falu- és városnapok szervezői meghívásának, ezek szerint az együttest Erdély különböző településeinek a színpadain is láthatjuk majd a nyáron.
A szabadságolások után augusztusban egyhetes "edzőtábort" terveznek Székelyföld valamely eldugott vidékén, "ahol még mobiltelefonjel sincs". Ott véglegesítik a következő bemutató előadást.
Barabási Attila-Csabától azt is megtudtuk, hogy – bár nem szokták a szervezők kétszer egymás után egyazon ország képviselőit meghívni – a tavalyi szereplésük okán az idén is várják az együttest a ciprusi nemzetközi fesztiválra. Mindkét tagozattal készülnek, amennyiben sikerül a külföldi kiszállás anyagi költségeit pályázati úton fedezniük.
A 60. évforduló ünnepi rendezvénysorozata október első hetében lesz. Szeretnék felléptetni azokat az amatőr együtteseket is, amelyekkel a román és a magyar tagozat jó kapcsolatot ápol. Két-két nap meghívott hivatásos együttesek is szerepelnek majd. Lesz közös gálaműsor is. Az emlékrendezvény ideje alatt népviseleti és fotókiállítás lesz, román és magyar nyelvű könyveket mutatnak be az együttes történetéről, kiemelt teret szentelve az 1990 utáni előadások, fellépések sikerének.
Októberben jelen lesznek az erdélyi hivatásos néptánc-együttesek találkozóján Sepsiszentgyörgyön, ahonnan címvédőként szeretnének ismét hazatérni, ugyanis amint ismert, tavaly elnyerték a legjobb előadásnak ítélt díjat.
Az említettek mellett a Maros Művészegyüttes intézményként, de tagjai által is rendszeresen jelen van partnerként, fellépőként a mások által szervezett rendezvényeken, s itt megemlíthetjük a magyar kultúra napját, a Csűrszínházi Napokat, a Széllyes Sándor-emlékversenyeket, a Gyöngykoszorú vetélkedőket, a különböző tánctáborokat (Jobbágytelke, Vajdaszentivány stb.). Az együttesben tevékenykedő táncosok, énekesek pedig több amatőr együttest vezetnek. Tavaly év végén beindult a Maros Művészegyüttes székházában a felnőtt néptáncoktatás is, amelynek az a célja, hogy megismertessék az autentikus folklórt az érdeklődőkkel.
Barabási Attila-Csaba elmondta, soha ennyi előadása, fellépése nem volt még a Maros Művészegyüttesnek, mint az utóbbi években, ugyanakkor sikerült nemcsak az eredeti néptánckultúrát ápolni, hanem a táncszínház felé is nyitni, amelyet ötvöznek a néptánccal, így nemcsak megyénkben, hanem Erdélyben, sőt Romániában is úttörők ezen a téren. A 2015/2016-os évad méltó lesz tehát az együttes fennállása 60. évfordulójának a megünnepléséhez.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)

Dunántúli ugrós rockzenére (Novák Ferenc „Tata”, a táncanyanyelvi szótár újraértelmezője)
Nem kapott oktatói oklevelet, mert nem tisztelte a „tájjelleget”, miközben Széken ihletődött a néptáncos Rómeó és Júliához. A nyolcvanöt esztendős néptáncikon, az erdélyi származású Novák Ferenc „Tata” szerint soha nem szűnő feladatunk megküzdeni a felettünk eluralkodni igyekvő idegen kultúrákkal. – Nagyszabású műsorral ünneplik nyolcvanötödik születésnapját március 22-én a budapesti Művészetek Palotájában. Mit gondol, meg tudják még lepni valamivel a tisztelői? – Az majd kiderül, az én meglepetésemet viszont már most elárulhatom. Az est első felében végre nem engem fognak „blamálni”, ahogy ez eddig zajlott, hanem én a többieket. A fiammal, Novák Péterrel beszélgetünk majd a színpadon múltat, jelent és talán részben a jövendőt is velem, körülöttem megélő emberekről. Kapkodhatják majd a fejüket. A műsor második felében pedig a Forrószegiek című táncjátékot láthatja a közönség, az egyik legkedvesebb munkámat.
– Hogyan született meg ez a táncjáték, amelyet a széki Rómeó és Júliaként is emlegetnek?
– Elsősorban úgy, hogy 1958-ban én már Széken gyűjtöttem, onnan származik az anyag, amelyből az egyetemi szakdolgozatomat írtam a tánc társadalmi szerepéről. Szék társadalmi szegmentáltsága, az ebből fakadó drámák ihlettek a Forrószegiek című táncjáték megkomponálására.
– Feltételezem, elsősorban gyökerei vonzották Erdélybe gyűjteni.
– Természetesen. Nagyenyedhez amúgy csak véletlenszerű kapcsolat fűz, épp ott dolgozott az apám, amikor a világra kérezkedtem. A Novák felmenőim dicsőszentmártoniak, az anyai ág, a Makkaiak pedig kolozsváriak. A Makkai nagypapáé volt Közép-Európa első alumíniumedény-gyára, az az épület ma a Tranzitház. Románul is beszélek, ezért már a kezdetektől roppant értékes embernek számítottam Martin György, a magyar tánckutatás megteremtője számára, az ő megbízásából a mezőségi vegyes lakosságú falvakban is sokat gyűjtöttem. Éveken át általam juttatott ki erdélyi munkatársainak magnószalagokat, filmnyersanyagot. Talán kétszer kaptak el a több mint ötven esetből, ma is büszke vagyok az ügy szolgálatába állított csempésztudományomra.
– Mindig tánckutatónak, koreográfusnak készült? 
– Egy-két dolog történhetett volna másként is, de utólag azt mondom, így volt jól. Amikor 1949-ben felvettek az egyetemre, majd két hónap múlva kitettek onnan, mondván, nem jó a káderlapom, nagyon el voltam keseredve. Nyolc évvel később aztán mégiscsak elkezdhettem, de akkor már nem irodalomszakra mentem, hanem néprajzra. Közben pedig dolgoztam egy gyárban, ma már nem győzök hálálkodni érte a sorsnak, másként soha nem ismerhettem volna meg az életet alulnézetből. Táncolni a katonaságnál kezdtünk, már akkoriban igyekeztünk itt-ott átértelmezni a néptáncot. Mondhatni megelőztük a korunkat. Már megalapítottam a Bihari János Táncegyüttest, amikor 1955-ben vizsgabizottság elé kellett állnom táncoktatói engedélyért. Elutasítottak, nem tisztelem a „tájjelleget”, erre hivatkoztak. Mi az, hogy verbunkfantázia? Ugyanolyan érthetetlen volt számukra, mint egy absztrakt festmény.
– A tiszta forrás „megbecstelenítése”, a táncszínházi vonulat változatlanul viták forrása a szakemberek között. Ön hogyan érvel a néptánc újraértelmezése mellett?
– A különböző néptáncok felgyűjtése az a folyamat volt, amelynek során összeállt táncanyanyelvünk szótára. Azóta is ebből építkezünk, ezeket a „kifejezéseket” használjuk, filozofikus dolgokat igyekszünk megfogalmazni általuk. Más kérdés, hogy ki hogyan használja a szótárt, mert aki hiányos műveltséggel nyúl hozzá, a legtisztább kifejezésekkel is nagy butaságokat tud állítani. A mai mezőnyben sok a csodálatos táncos, de többségük műveltsége erősen hiányos. Ha rajtam múlna, minden koreográfus számára kötelezővé tenném a művészettörténet tanulmányozását. Szergej Gyagilev, a Cári Orosz Balett igazgatója, a világhírű orosz balett megteremtője nem véletlenül járatta be táncosaival Párizs összes múzeumát. Az én olvasatomban sima plagizálás a különböző tájegységek táncainak eredetiben való színpadra állítása. Csoóriéknak mondtam egyszer, hogy ez olyan, mintha ti változatlan formában leírnátok a Toldit, s alája biggyesztenétek a neveteket.
– A Csíksomlyói passiótól az István, a királyig meglehetősen széles a paletta. Támadták is érte sokan. Hogyan viselte?
– Köszönöm, jól. A táncot ugyanolyan alapossággal és lelkiismeretességgel kell megtanulni, mint az anyanyelvet, de nekünk nem imitálni kell a paraszti kultúrát. A filmművészetben vagy képzőművészetben dolgozókhoz hasonlóan a koreográfusnak, a színházi rendezőnek is legyen korszerű mondanivalója. Színházat akartunk csinálni, csak a mi anyanyelvünk nem a klasszikus balett vagy a dzsesszbalett, hanem a néptánc. És ettől abszolút nem volt idegen az István, a király vagy a Kőműves Kelemen. A Csíksomlyói passióban persze a paraszti gesztusrendszert kellett megjelenítenünk, de ha a néptánc és annak struktúrája belehelyezhető egy rockoperába, akkor nem szabad tétovázni. Mesterem, Molnár István annak idején a sárga földig lehordott, hogy mit keresek én a beatnikek között. Pista bácsi, mondtam, itt tíz estén keresztül tízezer ember nézi ezt, olyanok, akik soha nem találkoztak a néptánccal. Jöjjön el, nézze meg, rockzenére színtiszta dunántúli ugróst és mezőségi sorozatokat táncolnak. Ez akkor jó néhány folklorista számára döbbenetként hatott, ma már sokkal jobb a helyzet.
– Az István, a király rockopera által kiváltott „döbbenet” viszont azóta sem csitul. Hogyan keveredett annak a produkciónak a környékére?
A Kőműves Kelemennek köszönhetően, amit Zalaegerszegen állítottunk színpadra a nyolcvanas évek elején. Sokat gondolkodtam, hogyan „végezzük ki” az asszonyt, aztán az lett belőle, hogy négy férfi derékszögben előrehajolva összekapaszkodik, malomkereket formál, s bedarálja Kőműves Kelemennét. Ez tetszett meg Szörényiéknek, s meghívtak a produkcióba. Gyakorlatilag az alkotás teljes folyamatában részt vettem, sok mindent megvétóztam, míg kialakult a végső forma. Elég szép siker lett belőle.
– Azoknak a koroknak a tanúi ma sem értik, hogyan csúszhattak át a kádári cenzúrán az István erős szimbólumai… – Ennek érdekében nagyon sokat tett Nemeskürty István, aki stúdióvezetőként vett részt a produkcióban, hiszen az István, a király eredetileg filmnek indult. De kaptunk zuhanyt minden oldalról, a szamizdatként megjelenő Beszélőben például azt írták, a rockoperával felmentettük a kádári rezsimet. Azt is beszélték, hogy van valami titkos diliflepnim. Tényleg mondtam néhány elképesztő dolgot a pártvezetőknek. A fő kultúrideológus, Aczél György például az István, a király bemutatója után megkérdezte tőlem: maga olyan jól elvan Hollandiában, nem akarja a családját is kivinni? Mondtam, Gyuri bácsi, én nem szerzek maguknak ekkora örömet. Egyébként is, minek mentem volna el? Koreográfiáim, rendezéseim mindenhol sikert arattak, minden megtörtént velem, amire vágyhat egy magamfajta, táncból és színházból élő művész. Az utóbbi években az igazi boldogságot tanítványaim jelentik. Ráadásul két szerencsés tulajdonsággal is megáldott az Isten: nem vagyok hiú és nem vagyok féltékeny.
– A Háromszék Táncegyüttessel is dolgozott már együtt. Szerette azt a munkát?
– Alapvetően igen, fogékony, szakmailag is jól képzett társaság van ott. A Sepsiszentgyörgyön összerakott, A magyar tánc évszázadai című produkcióra mindig jó érzéssel gondolok. A társulat igazgatója, Deák Gyula ugyanakkor azon ritka emberek közé tartozik, aki fontosnak tartja az állandó képzést, meg is hívott egy Bikfalván szervezett elemzésre, sajnos, nagyon kevesen éltek a lehetőséggel.  – Szoros szakmai, barátinak is mondható viszonyt ápol a népzene és néptáncgyűjtés nagy erdélyi mesterével, Kallós Zoltánnal. Mit köszönhetnek egymásnak?
– Én neki sok mindent. A hatvanas évek végétől állandó látogatója vagyok Kallósnak. Többször elkísértem különböző beszerzőkörutakra is, amelyeket az idő aztán óriási jelentőségűvé duzzasztott, hiszen így gyűlt össze a válaszúti múzeum hatalmas anyaga. Egyszer szólt, hogy Bonchidán van egy cigány lakodalom, ahol egy nagyon érdekes férfitáncot járnak. Martinnal és Pesovár Ferenccel akkor láttunk először „korcsos” zenére táncolt ritka magyart. Szenzációs volt az a furcsa ritmikai csapásolás, a mozgalomban villámgyorsan el is terjedt a „korcsos” tánc. Bő tíz évvel ezelőtt összeültettek kettőnket egy beszélgetés erejéig a Duna Televízióban. Ma is érvényesnek tartom, amit akkor üzentünk a fiataloknak: tartsanak ki, ez a kultúra nem hal el. Soha nem szűnő feladatunk megküzdeni a felettünk eluralkodni igyekvő idegen kultúrákkal. Az egységesség hirdetésében sem kellett egyeztetnünk Kallóssal. Az 1990 tavaszán rendezett, Magyar menyegző című gála végén – amelyre első alkalommal sikerült hivatalosan is összeverbuválnom erdélyi és felvidéki együtteseket – azt mondtam a Budapest Sportcsarnok nyolcezer nézőjének: örülök, hogy színpadra vihettük ezt a kultúrát, amelynek egységességét mindig is ismertük, boldog vagyok, hogy ezt az egységet most önöknek is be tudtuk bizonyítani.
Novák Ferenc „Tata”
A Nemzet Művésze, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas koreográfus, rendező, etnográfus. Nagyenyeden született 1931. március 27-én. A Bihari János Táncegyüttes alapítója, a Honvéd Együttes tánckarvezetője, majd művészeti igazgatója. A Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál művészeti vezetője, az amszterdami Folklór Táncszínház koreográfus-rendezője, 1996-tól a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 2012 decemberében kilépett a testületből. Legfontosabb kitüntetései: Erkel Ferenc-díj (1975); Munka Érdemrend Arany fokozata (1980); Érdemes művész (1985); Ifjúsági Díj (1987); Magyar Művészetért Díj (1988); Juhász Gyula-díj (1988); Magyar Köztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendje (1991); Kossuth-díj (1993); Magyar Örökség díj (1999); Kölcsey Ferenc Millenniumi-díj (2001); Hazám-díj (2003); Prima-díj (2003); Hevesi Sándor-díj (2003); A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2005); Jubileum Prima Primissima-díj (2007); A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja (2010); A Nemzet Művésze (2014). Legjelentősebb művei: Antigoné, Magyar Electra, Forrószegiek, Lúdas Matyi, János vitéz, Magyar menyegző, Keleti táncvihar, Évszázadok táncai, Kocsonya Mihály házassága, A helység kalapácsa, Kőműves Kelemen. Legfontosabb koreográfiái: István, a király (rockopera, 1983); Szarvassá változott fiak (Markó Ivánnal, 1985); József és testvérei (Markó Ivánnal, 1994); Egri csillagok (Zsuráfszky Zoltánnal, 1997); Duna-rapszódia (dramatikus néptáncok, 2002). Felesége, Foltin Jolán a Nemzet Művésze, Kossuth- és Erkel-díjas táncművész, koreográfus-rendező, lányuk, Novák Eszter színházi rendező, fia, Novák Péter énekes, műsorvezető.
 Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Születésnapi vacsora az államfővel
Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutatót, a Corvin-lánc kitüntetettjét, Novák Ferenc Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas koreográfust, rendezőt és Csukás István Kossuth- és József Attila-díjas költőt, írót szerdán tiszteletvacsorán látta vendégül Áder János köztársasági elnök. Kallós Zoltánt 90., Novák Ferencet 85., Csukás Istvánt pedig 80. születésnapja alkalmából hívta meg a Sándor-palotába az államfő.
A tiszteletvacsorák hagyományát Áder János 2012-ben azzal a szándékkal teremtette meg, hogy felhívja a figyelmet a tiszteletre méltó értékek megteremtőire és azokra a kiemelkedő teljesítményekre, amelyek hozzájárulnak Magyarország hírnevének öregbítéséhez.
Szabadság (Kolozsvár)

Az erdélyi népi kultúra küldöttei
Magyarországon turnézott a Maros Művészegyüttes
Nemrég tért haza hagyományos márciusi magyarországi turnéjáról a Maros Művészegyüttes magyar tánckara. A kiszállásról és az együttes terveiről Barabási Attila Csaba igazgató számolt be.
Az igazgató elmondta, több éve már, hogy tavasszal Magyarországon turnéznak. Egyre népszerűbbek a fellépéseik, így mind több településre kap meghívást az együttes. Az idén is, mint korábban, egy gyerekelőadással, a Novák Ferenc (Tata) által rendezett János vitézzel és az ősszel bemutatott Szép piros hajnalban című autentikus folklórelőadással léptek fel – 12 alkalommal – a következő településeken: Gyál, majd Zala és Vass megyei helységekben: Szentgotthárd, Celldömölk, Zalalövő, Zalaegerszeg, Vasvár. Külön megtiszteltetés volt számukra, hogy március 15-ét Marosvásárhely testvértelepülésén, Zalaegerszegen tölthette az együttes. Mindenhol fergeteges sikerük volt, majdnem biztos, hogy minden egyes településre visszavárják őket, így jövőre is lesz márciusi turné.
– Fontos nekünk, hogy Magyarországon ne csak nagyvárosokba menjünk, hanem a kisebbekbe is, de főleg falvakba látogassunk el. Azt tapasztaltuk, hogy minél nyugatabbra fekvő településen járunk, annál kevesebben érdeklődnek a népi kultúra iránt. Ha viszont jól "tálalt" előadást kínálunk számunkra, akkor eljönnek a nézők. Annak is örülök, hogy azokon a településeken, ahol jártunk, vannak néptánccsoportok. Próbálkoznak táncházak szervezésével. A hangulat nem olyan, mint Erdélyben, vagy akár Budapesten. Minket is meghívtak egy- két alkalommal, és megállapíthattuk, hogy van érdeklődés ez iránt, talán jobb szervezéssel ezt a mozgalmat is fel lehetne lendíteni Nyugat- Magyarországon is. Nekünk azért is fontos, hogy eleget tegyünk a meghívásnak, mert így közvetlenül mutathatjuk be az autentikus erdélyi magyar népi kultúra egy szegmensét, ami így talán könnyebben beépül a "fogyasztók" mindennapi életébe. Nagyon sokan jelezték az előadásainkat követő beszélgetéseken, hogy eljönnének Erdélybe, ahol még nem jártak, hogy a szülőföldjén ismerjék meg a mi népi kultúránkat. Ezért is fontosak és különlegesek számunkra ezek a rendszeres magyarországi turnék – mondta Barabási Attila.
Közben azt is megtudtuk, hogy egy kis pihenő után az együttes magyar tagozata Székelyudvarhelyre látogat a János vitéz című előadással, és intenzíven készülnek az Iskola másként programra. Három évvel ezelőtt 6000 nézője volt az ebben az időszakban előadott produkcióknak. A tavaly már kénytelenek voltak elutasítani néhány iskolát, annyian érdeklődtek a művészegyüttes munkája iránt. Mind a román, mind a magyar tagozat az Iskola másként héten 10-10 előadást tart a székházban, valamint kiszálláson. Az előadások mellett kiállításokat is szerveznek, és az előcsarnokban különböző népművészeti, kézműves-foglalkozásokkal várják majd a gyerekeket. Ez alkalommal gyerektáncház is lesz. "Azt szeretnénk, hogy a gyerekek az idén is azzal az elhatározással menjenek haza, hogy jövőre visszajönnek. Igyekszünk minden évben újat, érdekeset mutatni, nemcsak a diákoknak, hanem a pedagógusoknak, sőt a szülőknek is" – tette hozzá Barabási Attila.
Az igazgató azt is elárulta, hogy április végén vendégül látják a budapesti Állami Nemzeti Együttest, és premierként Besztercén, a majálison lépnek fel. A hónap elején viszont már megérkezik Kádár Ignác magyarországi koreográfus, akivel hozzáfognak az új előadás előkészítéséhez, ami egy olyan autentikus folklórelőadás lesz, amiben az erdélyi és a gyimesi mellett Magyarország különböző vidékeinek táncait is bemutatják.
Az idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját a Székely Népi Együttes, a későbbi Maros Művészegyüttes, így minden előadás, bemutató is ennek az égisze alatt történik. Ezenkívül két kiemelt rendezvény, illetve rendezvénysorozat lesz az évforduló tiszteletére. Május 29-én, vasárnap 20 órától a mikházi Csűrszínházban tartanak egy maratoni műsort, ahol nemcsak Széllyes Sándorra, az együttes kiváló énekesére, humoristájára és táncosára emlékeznek majd, hanem meghívják az ő kortársait is. Mellettük pedig a tehetségkutató verseny nyertesei, az együttes hajdani és jelenlegi tagjai, valamint az utánpótlás (Napsugár) együttes is fellép. Az ünnepi rendezvénysorozatra október első hetében kerül sor, amikor többek között felvonultatják az együttes volt tagjait, fellépnek a meghívott együttműködő hagyományőrző csoportok, ugyanakkor alkalmat kerítenek rá, hogy visszatekintsenek a múltra, megbeszéljék a jelent és tervezzék a jövőt. Már készül egy magyar és egy román nyelvű kiadvány az együttes történetéről, történelméről, amelyeket ez alkalommal mutatnak be. De lesz sok meglepetés is, ami méltó lesz az ünnephez, hiszen egy emberöltőről van szó, ami alatt sok minden történt a nagynevű együttes életében. Ezt a hagyományt, a néptánc, népművészet szeretetét szeretné tovább ápolni a jelenlegi együttes is. Erről szólnak az idei előadások, rendezvények – összegzett Barabási Attila Csaba igazgató.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

35. Országos Táncház Találkozó
Lábam termett a táncra...
A hét végén tartották Budapesten a 35. Országos Táncház Találkozót, amely tulajdonképpen a Kárpát-medence zenészeinek és táncosainak seregszemléje volt.
A Papp László sportarénában lezajlott esemény méreteit érzékelteti, hogy az aréna küzdőterén felállított nagyszínpadon és a körülötte zajló események mellett két emeleten, négy nagyobb teremben is folyamatos programok várták a közönséget. Tudósításunk természetesen a teljesség igénye nélkül készült, hiszen hosszú listán kellene felsorolnunk a részt vevő együtteseket, zenészeket, táncosokat, énekeseket, így csak tájegységenként említjük őket.
Szombaton reggel nyitott, és vasárnap estig tartott a földszinti küzdőtéren a népművészeti és kézműves vásár, ahol legalább ötven standon válogathattak a látogatók a szebbnél szebb tárgyak között. Szőttesek, tánccipők és csizmák, kerámiák, gyöngyékszerek, fajátékok, babák, könyvek, cd-k, hangszerek... – könnyebb lenne felsorolni, mi mindent nem kínáltak eladásra –, és vevő is akadt bőven.
Szombaton az arénában reggeltől estig tánctanítás és táncház zajlott, magyarországi, erdélyi, moldvai és gyímesi zenészek részvételével, egész nap ropták a táncot kicsik és nagyok, profi táncosok oktatták a bonyolult és egyszerű lépéseket.
A Martin György Teremben az MTA BTK Néprajztudományi Intézete és a Magyar Néprajzi Társaság kiadványaiból rendeztek könyvbemutatót és vásárt, ugyanitt aprók tánca, délután pedig „tini táncház” volt. A Kodály Teremben az idén 90 éves Kallós Zoltán erdélyi néprajzkutató, mindenki szeretett „Zoli bácsija” életmű kiállítását láthatta a közönség, amelynek megnyitóján az egykori kolozsvári táncház zenészei léptek fel, megtisztelve mentorukat, tanítójukat. Ugyanitt mutatták be az ördöngősfüzesi ( Mezőség) Hideg Anna néni daloskönyvét és a Halmos Béla-programot is. A Vásárhelyi Teremben a 85. évét betöltő Novák Ferenc néprajztudós előadásán és könyvbemutatóján vehettek részt az érdeklődők, és filmvetítés is volt Kovács László gyímesi, bukovinai témájú filmjeiből. A Lajtha László Teremben kiállítás nyílt Hazatérés címmel a bukovinai székelyek és moldvai csángók 75 évéről Magyarországon, amelynek megnyitóján Kóka Rozáliát ás Petrás Máriát hallhattuk, és a magyar népzene-oktatás négy évtizedéről is folyt kerekasztal-beszélgetés.
Este hét óra után Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Országra szóló lakodalom, illetve Lábam termett a táncra, szemem a kacsintásra címmel zajlott gálaműsor a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség és a Martin György Néptáncszövetség rendezésében.
Este a Fáklya klubban rendeztek táncmulatságot a magyarpalatkai (Mezőség) zenekarral.
A két eseménydús nap során baráti találkozásokra, tartalmas magánbeszélgetésekre adott alkalmat a Folk kocsma, amelyet az aréna oldalában rendeztek be, étel-ital volt bőven, itt alkalmi zenészek hangicsálása mellett folyt a buli reggeltől estig.
A vasárnapi események során az arénában kalocsai viselet-bemutató és hajfonó verseny, népi játékok és ügyességi táncok bemutatója is zajlott, de általános vélemény szerint a nap egyik fénypontja a tavalyi Páva-nyertes gyermekek fellépése volt. A legnagyobb sikert hat pöttöm fiú legényes táncbemutatója aratta. Az emeleti termekben táncbemutatók, zeneiskolák koncertjei, izgalmas gyermekprogramok – bábszínház, tréfás cirkuszi műsor, népi gyermekjátékok – zajlottak. Este Lajkó Félix folk cd-bemutatója után, a két hosszú és fárasztó, de rendkívül szép és élmény dús nap méltó zárásaként köszöntötték a 90 éves Kallós Zoltánt, aki mindvégig ott ült a vásárban lévő standján, és személyesen dedikálta zenei cd-it és könyveit. Zoli bácsi körül valóságos búcsújárás folyt mindkét napon. Mint a Nyugati Jelennek adott interjújában elmondta, úgy érzi, nyomja már az évek súlya, és idén volt az utolsó alkalom, hogy ellátogatott az Országos Táncház Találkozóra. A zenés-táncos születésnapi köszöntő után mezőségi bállal zárult a kétnapos világraszóló buli.
Budapest
Réthy Emese
Nyugati Jelen (Arad)

Turnék és premierek
A leggazdagabb évadról
A nyár első hónapjába léptünk, a legtöbb színház, illetve egyéb művészeti intézmény természetszerűen hamarosan nyári szünetet tart, a Maros Művészegyüttesnél azonban gőzerővel folyik a munka. Barabási Attila Csabavezérigazgató az elmúlt évadot összegző gondolatai mellett a soron következő tervekbe is beavatott, utóbbiakban szerepelnek külföldi turnék, vendégjátékok, ünnepségek és premierek egyaránt.
– Nagyon mozgalmas évünk volt. Igaz, mindig ezt mondom, de az idei esztendő az összes utóbbin túltett. 2007 óta vezetem az intézményt, és azóta soha nem tartottunk annyi előadást, nem tettünk annyi igénylésnek, meghívásnak eleget, mint az idei évad során. Ugyanakkor szintén 2007 óta most vettünk részt az eddigi legnagyobb turnénkon is: két hét alatt tizenhárom előadást játsztunk Magyarország különböző településein, naponta egy vagy két produkciót adtunk elő. Mindennek köszönhetően számunkra többé nem jelent nehézséget a turnészervezés: Erdélyben és Magyarországon nagyon sok helyen megfordultunk, mindenhol sikeres előadásaink voltak, folyamatosan kapjuk a meghívásokat, szeretnek bennünket, mi pedig örvendünk, hogy válaszolhatunk a hívásra.
A művészegyüttes magyar tagozata több mint hatvan előadást tartott az idén. Színes palettáról válogathattunk – az évet farsangi műsorral kezdtük, amelyet mindenhol nagyon szerettek, ezután autentikus népi műsort vittünk színpadra, majd mesejátékot készítettünk. Kiderült, a közönségigény sokkal erősebb az autentikus népi előadásokra, mint a táncszínházra, ennek ellenére az utóbbit sem hanyagoljuk el: szeretnénk növelni a nézőszámunkat, megismertetni a fiatalokkal a népzene, a néptánc értékeit. A kolozsvári nemzetközi táncfesztiválon mi képviseltük az autentikus népi vonalat, és nagy sikernek örvendett az Iskola másként programban való részvételünk is: napi két – összesen közel húsz – előadást tartott a magyar és a román tagozat, ezeket 5000 néző látta, mindemellett szerveztünk néptáncoktatást, kézművességi oktatást és hagyományos népviselet-kiállítást is. Utóbbival az elmúlt években rendszeresen foglalkoztunk, az idén már nyolc tárlatot rendeztünk be, közöttük egyet a szegedi egyetem felkérésére a dél- magyarországi városban, a házigazda intézetben: itt erdélyi – Maros menti, székelyföldi, kalotaszegi népviseleteket mutattunk be három héten keresztül.
Nagyon jó a kapcsolatunk a különböző kulturális intézményekkel, számos művészeti jellegű rendezvényen, fesztiválon voltunk társszervezők, figyelmet szentelünk a hagyományos eseményeknek, ünnepeknek. Hamarosan pedig ismét turnéra indulunk: ezúttal a Győri Balett meghívására érkezünk az általuk szervezett győri nemzetközi táncfesztiválra. A dolog érdekessége, hogy a meghívott társulatok egy-egy előadással vehetnek részt a szemlén, minket két produkciónkkal hívtak meg: a tavalyi, erdélyi hivatásos táncegyüttesek szemléjén a legjobb előadás díját hazahozó Szép piros hajnalban című előadásunkkal, valamint a Novák Ferenc által rendezett János vitéz című gyerekelőadással – utóbbit a szemle keretében szervezett gyermekfesztiválon mutatjuk be. Az idén 85 éves Novák Ferenc a győri szemle kulcsembere és állandó vendége – annak idején ő ajánlotta, hogy a magyarországi táncszövetség az erdélyi társulatokat is emelje sorai közé, ez pedig mindannyiunk számára igazi ugródeszkát jelentett. Születésnapját kellőképpen megünneplik majd a szervezők, mi tiszteletünk jeléül az általa színre vitt, itthon nagy sikernek örvendő előadással jelentkezünk. A szemle ugyanakkor nem csak nép-táncfesztivál: mint említettem, a Győri Balett szervezi és meghívást kapnak rá balett-, sporttánc-, kortárs tánc- és néptánctársulatok egyaránt. Az előadásokat igen rangos zsűri értékeli, és nívós kritikák is megjelennek róluk. Mindez számunkra nagyon fontos: megtudhatjuk, mennyire vagyunk jók, hol állunk profizmus dolgában a többiekhez képest, és a szakma olyan nagyságaival kerülhetünk kapcsolatba, akikkel itthon nem, avagy keveset találkozhatunk. A tavaly az Imádság háború után című előadásunkkal vettünk részt ugyanezen a fesztiválon – akkor visszhangos sikert arattunk, remélem, az idén ezt megismételjük.
A Maros Művészegyüttes 1956-ban alakult, idén a hatvanadik születésnapunkat ünnepeljük. Mindegyik előadásunk egy kicsit ennek is szólt, az egykori és mai kollegáknak szenteltük őket, hiszen múlt nélkül nincsen jelen és nincs jövő sem. A mikházi csűrszínházi évadot mi nyitottuk egy, a tíz éve elhunyt Széllyes Sándor emlékének szentelt esttel, június elsején pedig a Fehérlófia című gyerekelőadásunkkal léptünk fel ugyanott. Nagyon fontosnak tartjuk vidékre elvinni ezeket a produkcióinkat, de a terjedelmes díszlet miatt sajnos csak kevés előadóterem felel meg nekünk. A Csűrszínház ezek közé tartozik, mi pedig összeszedtük a környékbeli gyerekeket, elbuszoztattuk őket Mikházára és ott gyereknapi ajándékként előadtuk nekik ezt a produkciót.
Ami pedig a soron következő időszakot illeti, folynak a próbák mind a román, mind a magyar tagozaton. A magyar társulat ősszel Könczey Árpád és Könczey Csongor színrevitelében mutatja be a Most múlik című új előadásunkat. A művészegyüttes megalakulásának 60. évfordulójára ez év októberében egyhetes ünnepségsorozatot szervezünk – ennek a keretében mutatjuk be a soron következő előadásainkat, és társulatonként egy-egy kötetet is kiadunk az együttes múltjáról, történelméről. Hazavárjuk elszármazott kollegáinkat, szeretném, ha együtt ünnepelhetnénk. De addig sem lustálkodunk: a júliusi szabadságunk előtt, a győri szemle mellett meghívást kaptunk egy görögországi és egy németországi turnéra, augusztus elején pedig folytatjuk a munkát – a kettő között számos kollégánk erdélyi tánctáborokban oktat nívós és autentikus néptáncot.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Nem vagyok primadonna!
Ürmösi-Incze Mária az évad legjobb női táncművésze
„Szeretem a színpadot akkor is, ha táncolni, akkor is, ha beszélni kell. Színpadon vagyok önmagam, ott szabadulok fel, és tudok olyan dolgokat megmutatni magamból, amit az életben is megmutathatnék, de furcsán néznének rám az emberek” – fogalmazta meg Ürmösi-Incze Mária Terézia, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes táncosa, aki Erdélyben elsőként kapta meg idén a Magyar Táncművészek Szövetsége által odaítélt Az évad legjobb női táncművésze-díjat néptánc kategóriában. Kovács Zsolt
– Miként választotta hivatásának a táncot?
– Kézdivásárhelyen születtem, és ott találkoztam a tánccal. Már kisiskolásként jelen voltam a Madisz-klubban, az Istvánfi Csilla által tartott gyerektáncházakban, ahol inkább játékokat tanultunk, és megszerettem. Később eljártam felnőtt-táncházakba, mert jól esett a fülemnek és lábamnak a néptánc, és ez a dallamvilág. Fiatalon mostani tánckarvezetőmtől, Tekeres Gizellától tanultam táncolni.
– Mennyire tartja fontosnak, hogy a gyerekek, a saját gyerekei is megismerkedjenek a tánckultúránkkal?
– Hosszú ideig tanítottam, és néhány éve ismét foglalkozom kisgyerekekkel. Játszva kell belopni testükbe, lelkükbe és szívükbe a néptáncokat. Már óvodáskorban meg kell tanítani őket a népi játékainkra. Például ma könnyebb újévkor petárdázni, holott lehetne karikás ostorozni. A fiam már tud az ostorral bánni, ami készséget is fejleszt. Ma a hagyományos viseleteink, táncaink muzeális értékként vannak beállítva, pedig ezek csak a külföldiek számára muzeális értékek, a mi életünkben jelen kell lenniük. Mi – tévesen – azt tartjuk, hogy a székely ruha ünneplő viselet. Gyerekeimben és tanítványaimban is fel szeretném ébreszteni a tánckultúránk és a hagyományos viseleteink iránti igényt.
A közönséget nem lehet becsapni
– Hogyan lesz a néptáncosból táncművész, majd közülük is az évad legjobbja?
– A tánchoz sok alázat és nyitottság kell, egy táncosnak szerénynek kell lennie. Amikor azt mondták rám, hogy táncművész, kicsit megijedtem. Erdélyben nem kapunk budapesti táncművészeti főiskolás képzést, amely ad az embernek egyfajta magabiztosságot. Mi többnyire táncházakból, tánccsoportokból kerültünk színpadra, és a hivatásos együttesek keretében kapott képzés révén váltunk táncművészekké. Magas szinten kell művelni a táncot, mert a közönséget nem lehet becsapni! Mint ahogy ömagunkat sem jó becsapni: gyakorolni kell, megismerkedni többfajta tánckultúrával és táncstílussal, más népek táncával, a kortárs mozgáskultúrával, amelyek elsajátítása vezet ahhoz, hogy olyan testkontrollal rendelkezzünk, amit színpadon tudunk kamatoztatni; ez tesz táncművésszé. Jól esett olvasni a díj alatt, hogy Ürmösi-Incze Mária táncművész…
– Melyik előadás volt pályafutása során a legmeghatározóbb?
– Szerencsés vagyok, mert sok híres emberrel dolgozhattam, köztük Tímár Sándor és Böske, Novák Ferenc „Tata”, Mihályi Gábor, Könczei Árpád, Orza Călin, Furik Rita, Horváth Zsófia, Ivácson László nevét említhetném, akik jelentős szerepeket osztottak rám. Legmeghatározóbb élményem mégis az Osonó Színházműhely vezetőjével, Fazakas Misivel való együttműködés, amikor a Farsangot készítettük. Volt előadás, aminek az élményét mai napig keresem. Ez a munka arról szólt, hogy mindenki felelős mindenkiért és mindenért, ami történik az előadásban. Az Osonó azért is különleges volt, mert inkább színészekként voltunk jelen, mint táncosként. Fazakas Misi ragaszkodott, hogy a darab jelen idejű és őszinte legyen. Volt megszólalás, amit ránk bízott: „azt mondd ki, amit akkor gondolsz, de ne csak beszélj, hanem a gondolat jusson el a közönséghez”. Elhangzott a színpadon olyan őszinte vallomásom is, amin utólag megdöbbentem: az, amikor kimondtam, hogy 15 éve vagyok hivatásos táncos, de édesapám egyetlen előadásomat sem látta, mert úgy gondolja, ez nem egy rendes szakma.
Nem mindig a férfi vezet!
– A Háromszék Táncegyüttesnél adatközlőkkel, de híres koreográfusokkal is dolgozott. Mit tettek hozzá ők a művészetéhez?
– A táncegyüttes keretében is találkozunk adatközlőkkel a népzene- és néptánctalálkozók alkalmával, sajnos, kiöregedőben vannak, és egyre kevesebben vannak jelen ezeken a találkozókon. Én viszont odamentem az adatközlőkhöz. Jártam mezőségi, széki, moldvai falvakban vagy a Gyimesekben és Felcsíkon is. Táncolhattam egy színpadon Zsukás Gyuszi bácsival, vagy énekelhettem együtt Zerkuláékkal. Ők egyszerű és nagyszerű emberek. Azt tanultam meg tőlük, hogy az életük van benne abban a tíz figurában, amivel rendelkeznek. Mi azért táncolunk sok figurát, mert megtanultuk minden adatközlő táncát. A tánc megismeréséhez sokat tett hozzá, hogy táncolhattam adatközlőkkel. Kiderült számomra, hogy bár úgy tanítják, a férfi „vezet”, de az adatközlők lehetőséget adnak az asszonynak is kibontakozni, a férfi is alkalmazkodik, nem csak az asszony. Nem mindegy, hogy videóról tanulod a táncokat vagy adatközlőktől.
– Összetett karaktereket formált meg, így a Csongor és Tündében Ilmát, a Helység kalapácsában az Amazontermészetű Mártát, az Ördögváltozásban a Kocsmárosnét. Mennyire tartja fontosnak táncelőadásban a színészi teljesítményt? Néptánc vagy táncszínház?
– Néptánc is tud táncszínház lenni, amikor elmesélünk egy falusi lakodalmat, és ehhez néptáncos elemeket használunk. Ugyanakkor nehéz egy történetet a színpadon úgy bemutatni, hogy ne legyen belőle népszínmű. A Háromszék Táncegyüttesnél azért is találtam meg a helyemet, mert inkább táncszínházi produkciókkal foglalkozunk. Ma a táncszínház az, ami a néző számára inkább érthető, ezért a folklórelőadásnak is adunk egy történeti keretet. Szeretem a színpadot akkor is, ha táncolni, és akkor is, ha beszélni kell. Színpadon vagyok önmagam, ott szabadulok fel, és tudok olyan dolgokat megmutatni magamból, amit az életben is megmutathatnék, de furcsán néznének rám az emberek, viszont a színpadon elfogadják.
„Mindenhol magamat adom”
– Mit jelent ön számára a rangos szakmai kitüntetés, és az, hogy Erdélyből először kapta meg az évad legjobb női táncművésze díjat?
– Először tehernek éreztem, mert úgy gondoltam, ezzel megpecsételtek, és többletfelelősséggel jár. A környezetem, kollégáim, családom, ismerőseim gratulációi viszont megnyugtattak, hiszen meggyőztek, hogy az eddigi munkám van benne. A díjtól lendületet is kaptam, terveim vannak, habár harmadik gyerekünket várjuk, de a jövő évi gálaműsorra szeretném az egész családot elvinni, ugyanis az a szokás, hogy az előző év díjazottjai táncolnak. Úgy gondolom, van táncolnivalóm, és ki is akarom táncolni magamból. Szeretnék egy egyéni előadást is, amely premier lenne, hiszen tudtommal hivatásos táncos Erdélyben nem tartott még egyéni előadást.
– Mennyire összeegyeztethető a tánc az anyasággal és családdal?
– Amióta anya vagyok, sokkal értékesebb dolgokat tudok beletenni a táncomba, sokat fejlődtem emberként, ezáltal táncosként is. Az anyaság csak pozitív dolgot adott, ezért vállaltam be a harmadik babánkat is. Igaz, ez sok nehézséggel jár, hiszen a turnézások miatti távollétek során a gyerekeimmel való foglalkozásokból faragok le. Én viszont mindenhol magamat adom, nem vagyok a színpadon primadonna és itthon anyuka.
– Mit csinál, amikor nem táncol?
– Szabadidőmben főként anyuka vagyok, illetve tanítok. Miután kiköltöztünk Árkosra, beolvadtunk a közösségbe. Férjem református, én pedig unitárius vagyok, és mindkét egyházközség tevékenységében részt veszünk, ugyanakkor éneklünk a Régeni Áron Dalárdában, és van, amikor az istentiszteletek alkalmával gyerekfoglalkozást tartok.
Ürmösi-Incze Mária-Terézia
1978-ban született Kézdivásárhelyen, 1996-ban érettségizett a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceumban. 1996–1998 között helyettes angoltanárként dolgozott két kézdivásárhelyi általános iskolában. 1998–2002 között a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, 2002 őszétől a Háromszék Táncegyüttes tagja.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az élő ház, avagy a Maros Művészegyüttes kezdődő évadáról
Elkezdődött a Maros Művészegyüttes új évada is, amely az előzőhöz hasonlóan ünnepi: továbbra is hatvanéves fennállását ünnepli az ország egyik legrangosabb művészegyüttese, amelyet 1956 októbe- rében alapítottak. A nyári eseményekről, közelgő produkciókról és fesztiválokról, sikerekről és gondokról, ünnepi rendezvénysorozatról szerda délelőtt tartottak sajtótájékoztatót az együttes köves- dombi székházában, ahol elsőként Barabási Attila Csaba szólt a jelenlévőkhöz.
– Évadot nyitunk, de a nyár folyamán sem álltunk meg, minden héten volt előadásunk, és részt vettünk több vendégelőadáson, turnén. Augusztustól a műsorok felrázásával foglalkoztunk. Voltunk közben Sátoraljaújhelyen az ottani összművészeti fesztiválon, ahol a helyi táncegyüttes mellett mi képviseltük a népi vonalat. Mi nyitottuk a szemlét a Napsugár, majd zártuk a Maros Művészegyüttes előadásával. Miskolcon részt vettünk az augusztus 20-i ünnepségen, amelyen közel 300 fellépő lépett színpadra, mindannyiuk erdélyi volt. Másnap este Korfura indultunk egy nemzetközi táncfesztiválra: egy, a Bukaresti polgármesteri hivatal által finanszírozott román egyesület kért fel, hogy Romániát képviseljük a korfui fesztiválon – véleményük szerint mint az ország legjobb művészegyüttese. A műsorunk egyaránt jellemezte és képviselte mind Marosvásárhelyt, mind más régiókat: több tájegység magyar, román és cigány táncaival léptünk fel – és megkaptuk a legjobb országnak járó díjat.
Könczey Árpád meghívott rendező- koreográfusunk már májusban elkezdte az idei munkát, előadásai mindig nagy sikert érnek el: a Sodrásban című produkciót például több mint százszor játszottuk. Soron következő bemutatónkat is ő rendezi. Mostani előadásainkat pedig a művészegyüttes megalapítása hatvanadik évfordulójának szenteljük. 1956. október elsején született az együttes, különböző politikai harcok árán. Idén október 3-a és 9- e között ünnepelünk. Hat napon keresztül a székházunkban zajlik a programsorozat, amelynek keretében hétfő, szerda és péntek a magyar tagozaté, kedd, csütörtök és szombat a román tagozaté. Ugyanakkor az ország legjobb amatőr együttesei Maros megyeben vannak, szép lassan profivá növik ki magukat – ezért az első nap az amatőr együttesek találkozója lesz, azon formációké, amelyeket a kollégáink irányítanak. Szerdán találkozást szervezünk a volt tagokkal, kollégákkal, a beszélgetés és az azt követő közös előadás mottója Múlt, jelen és jövő. Előbbit Novák Ferenc Tata moderálja, utána ünnepi műsor következik, amelynek keretében egy színpadon lépnek fel a volt kollégák, a jelenlegiek és az utánpótlás. Az ünnepi gálaestre október 9-én a Kultúrpalotában kerül sor, ezen mindkét tagozat színpadra lép. Közösen ünnepelünk a filharmóniával és a kórussal, amely rólunk szakadt le annak idején – eredetileg a művészegyütteshez tartozott. Amikor alakultunk, zenekar, énekkar és tánckar képezte az együttest, ezt a triós formát próbáljuk ismét megeleveníteni. Premier az is, hogy két bemutató születik meg egy héten, mindkét tagozatunk ugyanazon hét keretében mutatja be új előadását.
Minden évben nagy odafigyeléssel készülünk a Székelyföld Napokra, a tavaly könyvbemutatóval és előadással nyitottuk az eseménysorozatot. Az idén is tartjuk a hagyományt – október 12-e és 23-a között zajlik a rendezvény, amelynek keretében konferenciát tartunk a Kultúrpalota kistermében: ide Maros megye székely falvainak helyi népviseletbe öltözött képviselőit hívjuk meg. A konferencia címe: Az autentikus népviselet fontossága a XXI. század elején. Ugyancsak a Székelyföld Napok keretében ünnepi műsorral lép fel a Maros Művészegyüttes, a Bekecs és a Napsugár. Csak marosszéki székely táncokat táncolunk, 13-án pedig Sepsiszentgyörgyre indulunk, a hivatásos táncosok találkozójára. Vasárnap közös gálán lépünk fel, majd Székelyföldi turné következik, Csíkszeredában és Baróton vendégszerepelünk.
A közelgő bemutatóról a rendező- koreográfus Könczey Árpád beszélt.
– Most múlik címmel tragikomikus játékot adunk elő. A cím szimbolikus tartalmat jelöl. A világ állandóan változik és alakul. A fejlődés fogalmát kritikusan szemlélem, mert kérdés, hogy jó irányba alakul-e a környezetünk? Az előadás az elmúlt tíz évet gyűjti egybe: felgyorsult a zene, a tánc, mert egyre gyorsabb a világ. A show-bizniszben sokkal fontosabbá vált a forma, mint a tartalom. Ilyen a mai világunk is. A táncban a magyarországi Experidance-féle irányzat elkezdte befolyásolni a többi együttest is. De ha a média mindig a tömegízlést részesítené előnyben, már nem lenne szükség magas művészetekre. A kultúra mindig az elit része volt. Sok helyen látványosan táncolnak, a hirtelen térváltások felülírják a motívumot. Én ezt a jelenséget szeretném parodizálni, lesz egy kontraszt az előadásban. Jövőre 40 éves az erdélyi táncházmozgalom, édesapám indította el. Az a széki tánc és a táncház, amellyel indul az előadás, a közösséget jelenti, utána az individuum következik. Táncverseny, színpad a színpadon – ma már mindenki sztár akar lenni. Az előadás ezt az ellentmondást a szatíra és paródia elemeivel viszi színre. A valóságban egy Székelyföldi táncrendet 25-30 percig táncoltak, persze a színpadon ez borzasztóan unalmas lenne. De ennek az ellenkezője, a túlzott gyorsaság sem jó. E két ellentétes pont ütköztetéséről szól az előadás. Szeptember 30-án lesz az előbemutató, október hetedikén a premier.
Barabási Attila Csaba hozzátette: – 2016-ben megnövekedett a nézőszámunk, a bevételünk megnőtt. A kollégák óriási munkát végeznek, reggel korán jönnek be, és késő délután hagyják el a próbatermet. Megfiatalodott a tánckar, szerencsére van utánpótlásunk. Jelenleg is van két, szerződéses alapon itt dolgozó táncosunk. Sok új kollégával gazdagodtunk az elmúlt időszakban, egyikük Zalaegerszegről érkezett: ő mindenképpen hivatásos néptáncos kívánt lenni, Magyarországon pedig nem nyílt erre lehetősége. A bérezés ugyanakkor nagyon alacsony, hatalmas tisztelet jár nekik, nagyon nehéz munkát végeznek. Mi nem tudunk sztrájkolni, ezek az emberek nem a pénzért táncolnak. A szívükben van ez az életforma. A székházunkban is egész nap zajlanak a különböző tevékenységek: tánc, balett, színházi előadások, koncertek – nem kell már mondanunk, hogy a Kövesdombon vagyunk, közismertté vált a székházunk. Igazi kulturális központ lettünk, ahol havonta több ezer ember fordul meg. Ez a ház él.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

"A múltból táplálkozunk, a jelent átéljük, a jövőt biztosítjuk"
Hatvanéves a Maros Művészegyüttes
Hatvan éve, 1956 őszén alakult az ország egyik legjobb hivatásos néptáncegyüttese, a Maros Művészegyüttes – akkoriban Állami Székely Népi Együttes néven, 134 taggal. Az együttes nevét 1959-ben Állami Ének- és Táncegyüttesre változtatták, 1970-től a marosvásárhelyi filharmónia égisze alatt működött tovább, ugyanezen évtől már Maros Művészegyüttes néven. Az intézmény 1980 májusától vált önállóvá, nevét mindmáig megtartotta. Ahogyan történetének töretlenségét is, hiszen bárhová is tartozott az elmúlt évtizedek alatt, koncepciója mit sem változott: a néptáncot, a népzenét kívánta magas művészi színvonalon népszerűsíteni, a különböző erdélyi régiók és nációk táncait, népszokásait bemutatni, azokat megőrizni és közismertté tenni. Az elmúlt évek alatt mindezek mellett pedig új területekre is merészkedni – a művészegyüttes utóbbi bemutatói között akadt nem egy táncszínházi produkció és rockballada is, az intézménytől megszokott és elvárt magas művészi színvonalon.
Az idei hatvanadik évforduló méltó ok az ünneplésre, és ezen ünneplés nem is maradt el: október 3-a és 9-e között gazdag programú eseménysorozat keretében emlékeznek a kezdetekre, éltetik a jelent és alapozzák meg a jövőt. A rendezvények között megtalálhattuk az együttes tagjai által felkészített, magyar és román műkedvelő népi együttesek produkcióit, találkozást és beszélgetést az együttes egykori, mai és soron következő tagjaival – Novák Ferenc "Tata" Kossuth-díjas koreográfus moderálásával –, illetve azok közös előadását, ősbemutatót, majd végszóként ünnepi gálaestet a Kultúrpalota nagytermében, a Marosvásárhelyi Állami Filharmóniával közös szervezésben. Mindezekről már korábban hírt adtunk, így csupán egy, de jelentős kérdést intéztünk Barabási Attila Csabához, a Maros Művészegyüttes vezérigazgatójához: túl a nyilvánvaló rendezvényeken, mit jelent számára, illetve az intézmény számára ez az évforduló? Milyen jelentést hordoz, milyen üzenetet rejt a ma és az eljövendő idő nemzedékeinek?
– Nekem elsősorban megtiszteltetés, hogy az együttes hatvanadik évfordulóján én vezethetem az intézményt, hogy a kollégákkal közösen megszervezhettük ezt az évfordulós rendezvényt – megtiszteltetés és hatalmas felelősség. Az együttes 1956-ban alakult ugyan, de a rendszerváltást követően én vagyok az első magyar nyelvű vezérigazgatója, a mostani program pedig gazdagabb, mint az ötvenedik évfordulón szervezett rendezvény-sorozat, amelyben aligazgatóként vettem részt. Büszke vagyok az együttes minden tagjára, büszke vagyok arra, ahogyan hozzájárulnak a népi kultúra terjesztéséhez. És büszke vagyok arra is, hogy nemcsak táncosként állják meg a helyüket, nemcsak a színpadon tevékenykednek, nemcsak az előadásokon láthatjuk őket, hanem oktatással is foglalkoznak. A népszerűsítéshez a színpadon kívül végzett munka is hozzájárul, Maros megyében pedig elég sok fiatal érdeklődik a népzene, a néptánc iránt. Ez a kollégáinknak, a táncosainknak is köszönhető – igen sok helyi műkedvelő együttest irányítanak különböző településeken. Az ezen együttesek előadásaiból álló estünkre idő hiányában csak tíz csoportot hívhattunk meg, holott sokkal többen vannak.
Az oktató és nevelő jellegű tevékenység mellett a Maros Művészegyüttesnek hatalmas múltja van, olyan története, amelyről nem egy, de akár hetven könyvet is lehetne írni. A múlt rendszerben mi voltunk az egyetlen hivatásos népi együttes – ma már szélesedett a kínálat, az országban öt hivatásos magyar tánccsoport létezik, de mi változatlanul az ország élvonalához tartozunk. Ezt a különböző premierek, fesztiválfellépések, vendégjátékok, kritikák és díjak is igazolják. Mindkét tagozatunk, mind a magyar, mind a román nagyon felkészült táncosokból áll, és hatalmas figyelmet fordítunk az utánpótlásra, mert a jövőt nekünk kell magunknak megalapoznunk. Csak akkor fog élni az együttes, ha lesz, aki folytassa a munkát, és úgy tűnik, az utánpótlás-probléma nálunk megoldódott. Az általunk e célból létrehozott Napsugár együttes immár 23 éve létezik, egykori tagjai közül sokan ma nálunk táncolnak. Akik pedig nem, akikből például tanárok, orvosok vagy akár mesteremberek lettek, azok gyerekeiknek adják tovább a népzene és a néptánc szeretetét. A múltból táplálkozunk, a jelent átéljük, a jövőt biztosítjuk. Ez a mottónk, amelynek helyességét az együttes újból felívelt népszerűsége is mutatja. Olyannyira, hogy a vasárnap esedékes gálaestünkre már egy héttel ezelőtt minden jegy elkelt – válaszolta Barabási Attila Csaba vezérigazgató.
Kaáli Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely)

Csíksomlyói passió a Nemzeti Színházban
Csíksomlyói passió címmel mutatott be előadást tegnap a Nemzeti Színház. Vidnyánszky Attila, a produkció rendezője hangsúlyozta, hogy a darab a hitevesztett, tébolyult Európa alapkérdéseit boncolgatja, és az európai kultuszközösség esélyeire hívja fel a figyelmet.
Három szövetből épül fel a darab története: az 1700-as évekből és korábbról származó csíksomlyói szövegekből, Szőcs Géza Passió című művéből vett szövegrészletekből, valamint a Berecz András által a téma kapcsán megszólaltatott versekből, dalokból és mesékből. A 18. században Csíksomlyón még élő hagyomány volt, hogy évről évre újabb és újabb iskoladrámákat mutattak be: 1721-től 1787-ig összesen 42 passiójátékot vittek színre. Ezeket a helyi ferences gimnázium nagytermében adták elő. II. József tiltó rendeleteinek a hatására azonban ez a felekezeti színjátszói gyakorlat fokozatosan megszűnt.
1897-ben jelentette meg Fülöp Árpád az első szöveggyűjteményt, amelyből a 20. század 1970-es, 1980-as éveiben a téma iránt érdeklődő magyarországi színházi szakemberek inspirálódtak. Katona Imre 1971-ben ebből szerkesztett drámát Passió magyar versekben, avagy a megfeszíttetés története címmel, amelyet ugyanebben az évben Ruszt József rendezésében mutattak be a legendás Egyetemi Színpadon. De ugyanez a kiadvány képezte Balogh Elemér és Kerényi Imre szövegkönyvének alapját is. Az 1981-ben bemutatott Csíksomlyói passió az akkori Nemzeti Színház produkciójaként több mint tízéves sikerszériát ért meg Iglódi István, Ivánka Csaba, Kézdy György, Hámori Ildikó főszereplésével, Novák Ferenc koreográfiájával. Jézus szenvedéstörténetének színpadra vitele és az Erdéllyel való összetartozás kinyilvánítása akkor valóságos protestációként hatott. De Kerényi Imre rendezése azt is bizonyította, hogy a 18. századi iskoladrámák nyelvezete a mai közönség számára is élvezhető, ha azzal a hagyományos népi kultúrával társul, amely a táncházmozgalomnak köszönhetően kelt új életre. Az előadás koreográfusa Zsuráfszky Zoltán, a díszletet Székely László, a jelmezeket Bianca Imelda Jeremias tervezte, a dramaturg Szász Zsolt. Közreműködik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és zenekara.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)