Csontba faragott legendák
Kis Dániel érzelmeket, ősi történeteket ábrázol 
Kis Dániel munkájával, alkotásaival számos vásárban találkozhattunk már, ugyanakkor megannyi lakásban fellelhetőek az általa készített használati tárgyak. A szerény, ízes beszédű csontfaragót alkotásairól, a kezdetekről faggattuk, illetve arra is kíváncsiak voltunk, miként látja szakmája jövőjét ebben a világban, ahol kevés fiatalt vonz már a kézművesség.
 Kis Dániel 1957-ben született a Hargita megyei Székelymuzsnán. Szülei munkásemberek voltak, édesapja kőművesként, munkahelyi kötelezettségei miatt folyton úton tartózkodott, csupán hétvégenként tölthetett egy kis időt családjával. Talán ennek is betudható, hogy Dániel gyermekként főképpen nagyapja, Kinda József mellett töltötte szabadidejét, a vármegyének jármokat faragó öregúr mozdulatait leste a műhelyben.
– Kiskoromban a kalózregények, filmek hatására tengerész akartam lenni, arról álmodoztam, hogy bejárom a világot egy hatalmas árbocoson, illetve egy elhagyott szigetet is felfedezek. Aztán negyedikes gyermek lehettem, amikor előálltam, és elmondtam nagyapámnak, hogy tengerész helyett inkább asztalos-faragóként élnék, mivel ebben a szakmában télen a jó meleg műhelyben, nyáron pedig a hűs árnyékban lehet dolgozni. Nagyapámnak tetszett a bejelentés, így tanítani kezdett, szerszámait kézbe vehettem, segítettem a munkájában. Nagyon sok bölcsességet tanultam tőle, a mesterségben szerzett tapasztalatait adta át nekem, tanításaira alapoztam az életemet, és igyekszem a hátralévő napjaimat is ebben a szellemiségben eltölteni – mesélte a faragó, elárulva, hogy gyermekkori álmai ellenére életében csupán egyszer, a snagovi tavon hajókázott.
A legényke cseperedett, nagyapja mellett dolgozott, és pénz helyett jó szót, biztatást kapott, egy különleges szakmát sajátíthatott el. Iskoláit Muzsnán, Derzsen, a hároméves szakiskolát pedig Udvarhelyen végezte. Ezután kihelyezték Gyergyószentmiklósra, ahol faragászati végzettsége ellenére kárpitosműhelyben hordta a nyers- és készanyagot. A katonaságot Gyergyószentmiklóson végezte, itt egy tiszt felfedezte képességét, és biliárdasztalokat, fából készült puskatusokat javíttatott, újíttatott fel vele.
Vállalkozás végkielégítésből
A seregből távozva Udvarhelyre került vissza, ahol ajándéktárgyakat készített népművészeti üzleteknek mindaddig, amíg egyik ismerőse el nem újságolta neki, hogy a sepsiszentgyörgyi bútorgyárba faragókat toboroznak.
 Sepsiszentgyörgyre 1984-ben jöttem. A bútorgyárban hamar megszűnt a faragás, így szalagmunkára kerültem a csiszolóba. Aztán jött a magánosítás, leállt a gyár, én pedig a végkielégítés összegéből vállalkozást indítottam, újból a faragói tapasztalatomra, tehetségemre alapoztam az életemet – folytatta tanulságos történetét.
A négygyerekes családapa vállalkozóként először gyökérbe faragott, gondolatait véste a föld alól kiásott anyagba, aztán kővel, méretesebb kőszobrokkal is próbálkozott, ám ezek túlságosan is időigényesnek bizonyultak, így 2006-ban egyik kollégája csontba faragott munkáit szemlélve határozta el, hogy ezzel az ősi anyaggal próbálkozik, és vásárokban árulja alkotásait. Mostanra számos munkája igazolja, milyen szemléletesen lehet például egy-egy legendát tetszetős képbe préselni. Az alkotás alatt nagyapjától átvett motívumokat használ, illetve saját elképzelését lopja be az ornamentikába.
A csont mellett a fára, kőre is marad idő: itt éppen egy villám sújtotta almafa kapott új alakot
– Minden kuncsaftnak igyekszem elmesélni, mit faragtam rá a portékára, hogy ne csupán egy üres tárgyat adjak át nekik, hanem megértsék az ábrákat, azok mondanivalóját, ezáltal a használati tárgyak is személyesebbé válnak. Például régebb, ha egy fiatal lány muskátlit rakott az ablakba, az üzenetértékkel bírt, jelezte, hogy szíve választottját várja. Ezeket a történeteket faragom csontból készült használati tárgyakba, egy-egy motívummal megerősítve a hagyományt (például az előbb említett történetben a gondolatokkal tele virágcsokrot egy várra, bástyára emlékeztető ablakkeretbe zártam, illetve az idő múlását, a hagyomány átmentését érzékeltetve koronáztam meg az ábrát). Bóvlit nem készítek – jelentette ki a csontból szobrokat, képeket, ajándéktárgyakat, számos használati tárgyat (só-, fűszertartót, fésűt, vázát, hajcsatokat, kenőkéseket, medálokat és sok mást) készítő kézműves.
Állandó kiállításról álmodik
Érdeklődésünkre kiderült, gyermekei más pályát választottak maguknak, hiszen látták, hogy szűkösen lehet megélni ebből a szakmából (igaz, hobbiként Hunor fia a kőfaragást űzi), annak ellenére, hogy országos szinten is kevés az ilyen szakember. Kis Dániel hat csontfaragóval tartja a kapcsolatot.
– A vásárok alatt tapasztalom, mennyire rászoktak az emberek a keleti műanyag tárgyakra: olyanokkal is szép számban találkozom, akik nem tudnak különbséget tenni csont és műanyag között. Éppen ezért sok helyen nevelő célzattal is fel kell, hogy lépjek, de szívesen teszem, elmagyarázom, hogy marhalábszárcsontból, szaruból készülnek a tárgyak. Furcsa anyagokkal is kísérletezem, nemrég például lófogból készített kővel koronáztam meg egy gyűrűt. Nagyon szép erezetet fedeztem fel a lófogban, amelyet csiszolás után sokan az opállal is összetévesztettek. Ezekből a közeljövőben ékszereket szándékozom készíteni – avatott be műhelytitkaiba.
Ha gyermekei más pályán ténykednek is, a faragó szívesen tanítja az érdeklődő fiatalságot: jelenleg a sepsiszentgyörgyi Noda-Scurtu Szabolcsot okítja, akit dicsérő szavakkal illet, és abban reménykedik, egy napon a fiatal tanítványa felülkerekedik rajta. Faggatózásunkra Kis Dániel elárulta, egyedüli álma, hogy a közeljövőben falumúzeumszerű kiállítást rendezzen be egy falusi házban, saját és gyűjtött faragásokkal. Itt egy kis műhelyt is kialakítana, ahol iskoláskorú látogatóknak, csoportoknak mutatná be mindazokat a műhelytitkokat, amelyeket munkássága alatt megtapasztalt.
Tinca Teddy
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)