Júl. 10-én háromnapos hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Dumitru Cioflina vezérezredes, román vezérkari főnök, magyar partnere, Németh Sándort altábornagy meghívására. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 12./ Cioflinát fogadja Keleti György honvédelmi miniszter is. /Magyar Hírlap, júl. 11./

Háromnapos romániai látogatását ápr. 11-én befejezte Németh Sándor altábornagy, a magyar honvédség vezérkari főnöke. Tárgyalt Gheorghe Tinca védelmi miniszterrel is. Kölcsönösen tájékoztatták egymást az országaikban folyó haderő-átalakításról. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 12./

Szőcs Ferenc bukaresti magyar nagykövet fogadást adott a Romániába látogató Németh Sándor altábornagy, vezérkari főnök vezette magyar katonai küldöttség tiszteletére. A fogadáson megjelent Gheorghe Tinca védelmi miniszter is. /Népszava, ápr. 12./

Háromnapos romániai látogatását befejezte Németh Sándor altábornagy, a magyar honvédség vezérkari főnöke. Kíséretével megbeszélést folytatott Cioflina hadtesttábornokkal, megtekintett egy hegyivadász dandárt Curtea de Argesben, egy páncélos főiskolát Pitesti városában, és látogatást tett a katonai akadémián is, tárgyalt Gheorghe Tinca védelmi miniszterrel is. Kölcsönösen tájékoztatták egymást az országaikban folyó haderő-átalakításról. A látogatást záró közös sajtóértekezleten Cioflina és Németh méltatta a két hadsereg közötti mintaszerű együttműködést. Cioflina szerint egyik vagy másik ország korábbi felvétele a NATO-ba nem vezetne a közöttük való kapcsolatok megromlására. A magyar vendég kizárta a Varsói Szerződés feltámasztását, vagy Magyarország részvételét valamilyen hasonló szervezetben. /Németh Sándor magyar vezérkari főnök látogatása. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 13./

A Hit Gyülekezete nemzetközi konferenciát tart Székelyudvarhelyen nov. 23-24-én, igét hirdet a magyarországi Hit Gyülekezete vezető lelkésze, Németh Sándor, adja tudtul a Romániai Magyar Szó. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./

"Augusztus 4-én Kolozsváron az RMDSZ vezetősége megbeszélést tartott a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar tanáraival. Jelen voltak: Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök, Nagy F. István oktatásért felelős ügyvezető alelnök, Kötő József, a kisebbségi oktatásért felelős államtitkár, valamint Szilágyi Pál, a Babes-Bolyai Tudományegyetem prorektora, továbbá Balla Csaba, Csucsuja István, Egyed Emese, Kozma Dezső, Néda Árpád, Németh Sándor, Pándi Gábor, Szamosközi István dékán-helyettesek, egyetemi tanárok. A jelenlevő egyetemi oktatók beszámoltak a tanszékek, a kihelyezett tagozatok, az ősszel induló tanítóképző főiskolák sajátos gondjairól, a végrehajtás során várható nehézségekről. /Politikusok és egyetemi oktatók párbeszéde. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 6./ Markó Béla ezúttal is védelmébe vette a tanügyi törvényt. Kötő József államtitkár tájékoztatta a jelenlévőket arról a cselekvési tervről, amit a kisebbségi felsőoktatást érintő, a törvénybe is belefoglalt jogok érvényesítése érdekében készített elő. Nagy F. István, az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke szerint 838 állami finanszírozású magyar tannyelvű helyet kaptak az idén, emellett 263 tandíjasat és 127-et másoddiplomások számára. További 185 helyet tartanak fenn a távoktatási, illetve levelezési képzési formára jelentkezők számára. Nagy F. István nem tart attól, hogy a Partiumi Egyetem létrehozása gyengítené az állami magyar tanintézet megalakításának esélyeit. "A magánegyetem létrehozásához egyébként nem kell Bukarest engedélye, az akkreditációnak pedig megvannak a saját fázisai." ? szögezte le. /Közelebb a saját egyetem megteremtéséhez. = Bihari Napló (Nagyvárad), aug. 7./"

A Hit Gyülekezetét népszerűsíti az általuk megvásárolt Magyar ATV műsora. Az SZDSZ alakuló ülésén a megjelent nyolcszáz tagból 450 a Hit Gyülekezetének tagja volt. Nagy vihar kavart Bartus László Fesz van /alcíme: A Hit Gyülekezete másik arca. Budapest, 1999/ című könyve. A szerző nyolc évig volt a gyülekezet tagja, benne volt a vezetőségben is. Leírta, hogy minden pénzügyi tranzakció feketén, zsebből zsebbe történik, elképesztő trehánysággal, ez pedig sikkasztásokat, áfa-családok von maga után. Németh Sándor vezető lelkész minden pénzt magához von, a hívők tizedjeiből havi tíz-tizenöt milliós havi tiszta jövedelemből él, miközben az alkalmazottak nagy részének csupán éhbért fizetett. A befolyt pénzekből kacsalábon forgó várat építtetett magának a Balatonnál. Szociológiai tanulmány jelent meg Kozma Judit tollából /Látlelet a megváltásról. – Szekta-létről és vallási élményről egy karizmatikus gyülekezet kapcsán/, aki munkája elkészítése érdekében egy évig volt tagja az egyik csoportjuknak. /Nagy József Barna, Nagyvárad: A Hit és ami mögötte van. = Reggeli Újság (Nagyvárad), dec. 17./

Két erdélyi külső tagot fogadott soraiba Magyar Tudományos Akadémia (MTA) május 8-án Budapesten, a közgyűlésén: Németh Sándor matematikust, a BBTE nyugalmazott tanárát, valamint Néda Zoltánt, a BBTE fizikaprofesszorát. Az ülésen az MTA Nyelvtudományi Intézete együttműködési megállapodást kötött a Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön, Dunaszerdahelyen és Beregszászon működő kutatóállomás-hálózatban dolgozó kutatókkal. A megállapodást a kutatóállomások és munkatársaik képviseletében Péntek János kolozsvári nyelvészprofesszor, valamint Kenesei István, az MTA Nyelvtudományi Intézetének igazgatója látta el kézjegyével. /Erdélyiekkel bővült a magyar Akadémia. = Krónika (Kolozsvár), máj. 9./ „A mai Magyarország szeretné az őt körülvevő magyarság számára biztosítani, hogy tudása és mindenkori nyelve egységben fejlődjön” – mutatott rá a dokumentum lényegére Marosi Ernő, az MTA alelnöke. Kenesei István az együttműködés példájaként említette az új értelmező kéziszótárt, amelybe a környező országok magyarlakta területein használatos szavak és kifejezések is bekerültek. Az eredmények közé sorolta a Magyar Nyelvi Korpusz elnevezésű elektronikus adatbázist is. „Száznyolcvan millió fölötti, állandóan bővülő adatállományban lehet mindenfajta szempont szerint keresgélni a világ minden tájáról. Ebbe beleépült a határon túli kutatóállomások munkája körülbelül 20-30 millió szóval” – mondta Kenesei István. Kezdeményezik a Kárpát-medencei magyar földrajzi nevek kodifikációját is. /Nyelvtudományi együttműködés. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 9./

Az Európai Parlament Petíciós Bizottságához intézett beadványon 25 aláírás szerepel, köztük 15 romániai magyar akadémikusé, Kányádi Sándor költőé és több más jeles erdélyi magyar személyiségé. A petíció bemutatja a romániai magyar felsőoktatásban, különösen a Babes–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) fennálló helyzetet, külön kitérve a magyar feliratok és az önálló magyar struktúrák létesítése érdekében tett lépésekre, illetve azok következményeire. Arra kérik a testületet, ténymegállapítás céljából szervezzen általános meghallgatást a kérdésben, az eset kivizsgálására küldjön képviselőket a helyszínre, továbbá kérje ki az Európai Parlament Kulturális és Oktatási, illetve Állampolgári Jogi-, Bel- és Igazságügyi Bizottságainak véleményét. Kérelmezik, hogy a bizottság kezdeményezze a rektornál a jogtalanul elbocsátott oktatók visszavételét, illetve a többnyelvű feliratok elhelyezését. Románia mintegy 21 millió állampolgárából 1,5 millió magyar nemzetiségű. Bár a magyar nemzetiségű lakosság Románia lakosságának 6,6 százalékát teszi ki, a felsőoktatásban tanulóknak csak 4,4 százaléka magyar nemzetiségű, és csak 1,6 százalékuk tanulhat magyar nyelven – fejtik ki az aláírók, majd felvázolják az 1959-es eseményeket, amelyek során a két önálló egyetem összeolvasztásával létrejött a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE). A BBTE ma a romániai magyar diákság által legnagyobb számban látogatott felsőoktatási intézmény. Önmagát multikulturálisként határozza meg, azonban az egyetem vezetősége akadályozza a magyar nyelv hivatalos használatát az intézményi adminisztrációban, a magyar oktatási vonal nagyobb önállóságát és a magyar tagozat számára a valós önigazgatást biztosító magyar tannyelvű karok beindítását. Jelenleg Romániában nincsen önálló, államilag finanszírozott magyar oktatási nyelvű egyetem. A petícióban említették a „tábla-akciót” is, amelynek során 2006. november 22-én Hantz Péter egyetemi adjunktus az egyetem három épületében magyar nyelvű feliratokat helyezett el a román nyelvű feliratok alá. Ezeket a biztonsági személyzet néhány órán belül eltávolította, majd tisztázatlan körülmények között, a rektor javaslatára elbocsátották a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) két alelnökét, Hantz Pétert és Kovács Lehelt. Bár Kovács Lehel személyesen nem vett részt a feliratok elhelyezésében, az egyetem vezetőinek értelmezésében az akció előkészítésében játszott szerepe miatt sújtották a szankcióval. Hantz Péter a lapnak elmondta: az aláírási folyamatot többen is akadályozni próbálták, és valamilyen mértékben sajnos tudták is. Közben az egyetemen történt néhány – egyelőre bátortalan – lépés a többnyelvűsítés irányába, május 19-én dr. Máthé János vegyészprofesszorról termet neveztek el, kétnyelvű táblát függesztettek ki, ezenkívül plakátok-hirdetések szintjén is lehet olykor találkozni a magyar nyelvvel. A beadványt aláírták: Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete – Budapest, Magyar Ifjúsági Értekezlet – Csíkszereda, Magyar Ifjúsági Tanács – Kolozsvár, továbbá Benkő Samu akadémikus, Brassai Zoltán akadémikus, Csetri Elek akadémikus, Demény Lajos akadémikus, Egyed Ákos akadémikus, Forray Ferenc egyetemi adjunktus, Gábos Zoltán akadémikus, Gyenge Csaba akadémikus, Jakó Zsigmond akadémikus, Kányádi Sándor költő, Kolumbán József akadémikus, Maros Dezső akadémikus, Nagy-Tóth Ferenc akadémikus, Németh Sándor akadémikus, Péter Mihály akadémikus, Pozsony Ferenc egyetemi tanár, Sógor Csilla egyetemi adjunktus, Tánczos Vilmos egyetemi tanár, Toró Tibor akadémikus, Uray Zoltán akadémikus, Kovács Lehel István informatikus, Hantz Péter fizikus. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Európához intézett petíció a romániai magyar felsőoktatásért. A kezdeményezést a romániai magyar akadémikusok zöme támogatja. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15./

Megalakult Kolozsváron a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Akadémiai Bizottsága. A Kolozsvári Akadémiai Bizottság tagjai az MTA romániai külső tagjai és a megválasztott köztestületi tagok. Jelenleg 392 romániai tagja van az MTA külső köztestületének. A 2007. júniusában lezajlott belső választások során a romániai köztestület megválasztotta a hat tudományterület 5–5 képviselőjét. Hozzájuk csatlakozik az MTA 17 romániai külső tagja, és együtt alkotják a 47 tagú Kolozsvári Akadémiai Bizottságot. A Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) tagsága az ősz folyamán megválasztja elnökét és alelnökeit. A KAB tagjai: A) Az MTA romániai külső tagjai: Benkő Samu, Brassai Zoltán, Csetri Elek, Demény Lajos, Egyed Ákos, Gábos Zoltán, Gyenge Csaba, Jakó Zsigmond, Kolumbán József, Maros Dezső, Nagy-Tóth Ferenc, Néda Zoltán, Németh Sándor, Péntek János, Péter Mihály Heinrich, Toró Tibor, Uray Zoltán. B) A megválasztott köztestületi tagok tudományterületek szerint: I. Bölcsészettudományok: Dávid Gyula, Kovács András, Egyed Emese, Keszeg Vilmos, Pál Judit. II. Társadalomtudományok: Bíró A. Zoltán, Rostás Zoltán, Salat Zakariás Levente, Benedek József, Vincze Mária. III. Orvosi tudományok: Kun Imre, Egyed-Zsigmond Imre, Szilágyi Tibor, Kovács Dezső, Jung János. IV. Műszaki tudományok: Dávid László, Csibi Vencel-József, Bitay Enikő, Köllő Gábor, Preitl István György. V. Természettudományok: Kása Zoltán, Szilágyi Pál, Paizs Csaba, Lingvay József, Fodorpataki László. VI. Agrártudományok: Csedő Károly, Tiboldi István, Wagner István, Márkus István, Bedő Imre. /Kolozsvári Akadémiai Bizottság – első szakasz/Kolozsvári Akadémiai Bizottság – első szakasz. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 28./

Kép/tár
Láttam, olvastam
„Kettős kötődés – kettős felelősség”. Hosszan kell ma már magyarázni a fiatalabbaknak, hogyan válthatta ki 1968-ban a román pártvezetés haragját a budapesti írók állásfoglalása, mely szerint a határon túli magyar irodalmak sorsának alakulása őket is érinti, sőt, felelősséget éreznek érte.
Mi lett volna, ha Bukarestben felkarolják ezt a gondolatot? Ha megköszönik az érdeklődést és helyeslik a tartalmasabb együttműködés, a kölcsönös irodalmi cserék gondolatát? Ez akkor egyszerűen lehetetlen volt, mert azt jelentette volna, hogy az írók szabadon járnak-kelnek, eszmét cserélnek, s közben mindenféle szentségtörő nézetet ültetnek el egymás fejében. Bármennyire is a kisebbségi (az akkori szóhasználattal: nemzetiségi) irodalom helyzete váltotta ki az ellentétet, lényegét tekintve az közvetlenül az emberi szabadságjogokról szólt: a szólás, a mozgás, az alkotás szabadságáról.
Dávid Gyula szakszerű alapossággal eleveníti fel e történet Domokos Gézára vonatkozó részleteit (olvasható a Látó tavalyi 5. számában). A tényekről annyit: több más erdélyi magyar íróval együtt őt is felszólították, hogy válaszoljon a budapesti állásfoglalásra és utasítsa el a benne foglalt gondolatot. D. G. két cikket közölt az Előre című bukaresti napilapban. Az első nem volt elég kemény, ezért kellett megírnia a másodikat, amelynek hangneme határozottabb. Hagyatékának irataiból (melyek tanulmányozhatók a kolozsvári Szabédi-házban) kiderül, hogy volt egy harmadik változat is, amely nem jelent meg.
Az 1989-es decemberi fordulat után Debrecenben került sor arra a találkozóra, ahol Domokos Gézától egyik ifjabb pályatársa nyíltan számon kérte akkori megszólalását. Válasza több szempontból is figyelmet érdemel. Elismerte: már akkor tudatában volt annak, hogy súlyos erkölcsi terhet vállal magára a válaszcikk megírásával. Indoklásként emlékeztetett arra, hogy attól tartott: a román pártvezetés annyira „bekeményít”, hogy annak az egész (kisebbségi) közösség kárát látja.
Ez a cselekvő ember klasszikus erkölcsi dilemmája. Kényszer hatására azt teszi, amit maga is helytelenít és elítél. De nem az a mentsége, hogy kényszer hatására teszi – ne feledjük: 1968-ban a kérés megtagadása már nem járt életveszéllyel –, hanem az, hogy az adott játszmában ez elkerülhetetlen.
Idézem Debrecenben mondott szavait:
„[...] Meg voltam győződve, hogy akkor olyan helyzetben éltünk, oly sok felé voltak nyitottak a hatalom útjai – emlékezzünk: két hónap múlva Románia látványosan visszautasítja, hogy részt vegyen Csehszlovákia lerohanásában, ősztől sorra születnek meg a tévé magyar nyelvű műsorai, a Kriterion Könyvkiadó, A Hét című hetilap, de már ott leselkedik az 1971-ben, kínai mintára bekövetkezett »mini kulturális forradalom« agressziója is – tisztában voltam vele, hogy ezt az ódiumot, ezt a rettenetet vállalnom kell. A morgó, vicsorgó vadat meg kell nyugtatni. Sosem szűnt meg bennem a gyanú, hogy egy év múlva, 1969 decemberében azért neveztek ki a Kriterion igazgatójává, mert azt a cikket megírtam. Azon még gondolkodnunk kell sokunknak, elsősorban nekem: megérte-e? Erkölcsileg bizonyára nem érte meg. Politikailag tévedés volt – hallottuk ma. Ami két évtizedes kiadói munkámat illeti, az az önzetlen erőfeszítés – a tisztító, szabadító kockázatvállalás lehetőségét és nemegyszer örömét idézem fel – számomra megérte.
Amikor most és a jövőben megméretik a romániai magyar író sorsa, aligha lesz bölcs és célravezető lemondani, nem, nem a megbocsátó, de a történelmi megközelítésről. Más szóval: abból a valóságból kiindulva kell megvizsgálni életünket, tetteinket, tévedéseinket, amiben azok megtörténtek. Kérlelhetetlenül, de igazságosan.”
D. G. nem azért tette, hogy kiadó-igazgató legyen. Igazgatóként viszont azt tette, a tisztséggel járó – ellenőrzött – szabadság körülményei között, amit valódi feladatának érzett. Hogy milyen sikerrel, arra nézve már a Kriterion története és a húsz év termése a koronatanú. Erről közöl szép tanulmányt a Székelyföld 2011 decemberi számában Egyed Péter.
*
Karácsony este Ungvári Tamás beszélgetett Németh Sándorral az ATV esti műsorában. (Jómagam csak a második részt láttam.) Nem találtam különösen inspiráltnak sem a nagy műveltségű egyetemi tanárt, sem a hit kérdéseiben szakembernek számító partnerét, de lehet, hogy az én készülékemben van a hiba. Lapos kérdésekre felszínes, közhelyes válaszokat hallottunk. Jézus: szupermen, aki az élet minden területére hatást gyakorolt, történelmi személyiség, noha mindmáig kérdés, hogy próféta volt-e, Messiás vagy Isten Fia. U. T. arról beszélt, hogy van „isteni terv”, s az emberi civilizáció, amely spiritualizálja a történelmet, ebbe próbál beilleszkedni, elérni az eljövendő „aranykort” (?). Elhangzik egy csakugyan nagy súlyú kérdés: integrálhatók-e a világvallások? A válasz sommásan az, hogy nem, mivel eltérnek egymástól „az alapviszonyok”, ami úgy értendő, hogy míg az egyik vallás elfogadja a vitát, addig a másik fatalista. Előkerül Jézus „nemzeti identitása”, akit Pál egyetemesnek hirdetett ugyan, de aki „elkötelezett a zsidóság iránt”. N. S. szerint újabban meg is nőtt az érdeklődés iránta Izraelben, ahol úgy érzik, hogy alakját „elpogányosították”. N. S. a Szentírást idézi: Vigyázzatok! Legyetek készen! Baljóslatú események várnak az emberiségre.
Karácsony este. Talán rossz volt az időzítés.
HORVÁTH ANDOR 
Szabadság (Kolozsvár)

Közgyűlését tartotta az EME
A Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartotta közgyűlését szombaton az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME). A 2012-es év tevékenységének, eredményeinek és kudarcainak áttekintésére a tagság soraiból Erdélyből sokan érkeztek az eseményre, de a Magyar Tudományos Akadémia, a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus, a helyi önkormányzat és több más intézmény is képviseltette magát. Az elmúlt esztendőről az az általános vélemény fogalmazódott meg, hogy a hazai magyar tudományos élet legátfogóbb rendszere és fóruma a kedvezőtlen anyagi feltételek ellenére képes volt helyt állni, folytatta megkezdett programjait, szerényebb mértékben pedig még „tollasodásra” is futotta erejéből.
A közgyűlésen elhangzott köszöntő beszédében Kocsis Károly (elnök, Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság, MTA) méltatta az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) érdemeit, ugyanakkor elégtelennek, szégyenteljesnek nevezte azt a támogatást, amelyet az elmúlt húsz évben a magyar kormányok juttattak a határon túli nemzettársaknak. A továbbiakban folyamatos gondoskodásra és munkára lesz szükség, jelentette ki. Magdó János főkonzul azt a sokoldalú tevékenységet hangsúlyozta, amellyel az EME az egyetemes magyar kultúra részévé vált. Tóth László területi főreferens Répás Zsuzsanna (helyettes államtitkár, Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium) köszöntő levelét olvasta fel, amelynek értelmében a magyar kormány a továbbiakban is támogatni kívánja az EME tevékenységét.
Sipos Gábor elnök átlagosnak nevezte az elmúlt évet, amikor a csökkent anyagi keretek között is születtek pozitív eredmények, például sikerült újjáéleszteni a csíkszeredai fiókot. Ezután Bitay Enikő főtitkári jelentésének szóbeli kiegészítése következett, majd a gazdasági, az ellenőri és a jogtanácsosi jelentés hangzott el. A közgyűlés valamennyit elfogadta. Trombitás Zsófia (főosztályvezető, Külügyminisztérium) pedig a New York-i Magyar Tudományos Társaság megalapításáról és munkájáról beszélt.
A közgyűlésen, a hozzászólások, kiegészítések, észrevételek után, az alapszabályzatnak megfelelően, megújították az EME-választmány egyharmadát. Az új választmányi tagok: Pozsony Ferenc, Keszeg Vilmos, Egyed Ákos, Wanek Ferenc, Szilágyi Tibor, Sipos Emese, Ilyés Szilárd, Kerekes László, Máté Márton, Kolumbán József, Jakab Samu.
Tudományos munkásságuk és tudományszervező tevékenységük elismeréseként a tiszteleti tag címet adományozták a következőknek: Kolumbán József, Németh Sándor, Wanek Ferenc, Veress Erzsébet, Szilágyi Pál. A gróf Mikó Imre-emlékplakettet Kicsi Györgynek ítélték oda, az Entz Géza-díjat pedig Benkő Eleknek Monok István, a Gróf Mikó Imre Alapítvány elnöke nyújtotta át, A középkori Székelyföld című régészeti és történelmi monográfia összeállításáért.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár).

Hencz Hilda : Magyar Bukarest 14. (Részletek)
A katolikus iskolák építésével párhuzamosan a református magyarok is folytatták erőfeszítéseiket iskolahálózatuk bővítésére, azonban a katolikusokéhoz hasonlítható anyagi támogatás nélkül. 1903-ig a református volt az egyetlen magyar iskola Bukarestben, ide 160 tanuló járt. Az iskola a román állam, illetve a felső egyházi fórumok, azaz az erdélyi református püspökség, 1908-tól pedig a budapesti Református Egyetemes Konvent ellenőrzése alatt állt. Az egyházi vezetőség esperes-tanfelügyelőt nevezett ki Bukarestbe Németh Sándor (1901–1904), majd pedig Újvári István (1904. szeptember – 1913. december) személyében.
A századelőn nőtt a református iskolába iratkozó diákok száma, 1905 májusában vették használatba a leányiskola Sfinții Voievozi utca 50. szám alatti, öt osztályteremből álló új épületét, a következő évben a fiúiskola is megnyitotta kapuit a Sf. Ștefan utca 34. szám alatt, ez hat osztályteremnek és a tanítók lakásainak adott helyet. A tanulók száma 354-re nőtt, a református többség (191) mellett főleg evangélikusok (104) jártak ide. Óvodát is nyitottak, ahol a katolikusokéhoz hasonlóan járt az ingyenes pohár tej és darab kenyér.
1909-ben felépült a Giulești úti kálvinista temető kápolnája. A kápolna falán, a bejárattól jobbra található az alapítókat feltüntető felirat: Márton Árpád lelkész, F. Köpe István főgondnok, Incze Béla gondnok, Szőcs Bálint pénztáros és Sz. Antal Szilárd ellenőr. Márton Árpád 1904-ben érkezett Bukarestbe, a presbiteri tanács 1806. július 8-án választotta meg papjának. A Sf. Voievozi utcai épületet kibővítették, ide költözött a református esperesi hivatal is. Itt kaptak helyet a tanítói lakások s a hároméves szabászati iskola. Menza és tornaterem épült a fiúiskola mellé. A tanítást két pap, tíz tanító, egy nevelőnő és egy szabó mesterasszony biztosította. Összesítve az 1913/14-es tanévben az óromániai katolikus és református magyar iskoláknak 2382 tanulója volt, ebből 1682 Bukarestben. Ezt a számot azóta sem sikerült túlszárnyalni. Az első világháború küszöbén, 1912. december 12-én megtartott népszámláláskor Bukarestnek 341 321 lakosa volt, ebből 240 314 (70,4 százalék) román, 56 912 külföldi állampolgár, 44 084 hontalan (román védnökség alatt), a többiek nem nyilatkoztak állampolgárságukról. A népszámlálási adatokból nem derül ki a bukaresti magyarok száma, de igazolódott az évtizedek óta hangoztatott hír, miszerint sokkal többen vannak, mint az osztrákok. A munténiai magyarok számát azonban megadták – 48 976 főben. Ehhez a számhoz (a külföldi állampolgárságú magyarokéhoz) még hozzáadódik az állampolgárságukat vesztett, illetve a román állampolgárságot megszerző magyarok száma, ezekről a népszámlálás nem szolgál adatokkal. Figyelembe véve, hogy a magyarság nagy többsége Bukarestben élt, állíthatjuk, hogy részaránya akár hivatalosan is meghaladhatta a főváros lakosságának 10 százalékát; nem hivatalosan még talán a 20 százalékot is túlléphette. A népszámlálás pontos adatokkal szolgált az Osztrák–Magyar Monarchiából vagy más országból származó, a román állam védnöksége alatt álló románokról, szám szerint 19 412 főről is; ezek közül 9400 erdélyi és bánsági román tartózkodott Munténiában.
1914-ben az első világháború kitörése gyökeres változásokat hozott az óromániai magyarság életében. A román védnökség alatt álló 18 és 46 év közötti férfiakat besorozták a román hadseregbe; nem tudni, hányan voltak köztük magyarok. A háború első áldozatainak 1915-ben emeltek emlékművet a kálvinista temetőben. A háború a magyar iskolák működésére is kihatott: drámai mértékben csökkent a létszám, és az iskolák tevékenysége kimerült a hadiárvák és özvegyek támogatásában, ruházat gyűjtésében vagy a sebesültek ellátására szánt egészségügyi anyagok előkészítésében. A háború alatt Bukarestben maradt magyarokról kevés és kétértelmű információnk van. Néhányat, nagyon röviden, megtalálunk a Bukaresti Magyar Hírlap 1918/27-es számában, amely nem sokkal az 1918. március 18-án aláírt bufteai béke után jelent meg. Jó évtizeddel később a Bukaresti Magyarságban Szász István lelkész közöl adatokat, elsősorban gyűjtőtáborban eltöltött fogságáról; az események időpontjára csak következtetni lehet. Az Egyházi Újság 1932/33-ban ugyancsak Szász Istvántól a bukaresti magyarság háború utáni újjászervezéséről közöl anyagot. Még kevesebb adat áll rendelkezésünkre a lágerekbe zárt katolikusokról; lágerbe került többek között Kovács András és Szabó István, a katolikus egylet elnöke és alelnöke, valamint a pap Horváth Andor is. Már a háború kitörésének pillanatától próbálta az osztrák–magyar hatóság rávenni alattvalóit a repatriálásra; az események végül azt bizonyították, hogy azok is vesztettek, akik mentek, de azok is, akik helyben maradtak. Miután Románia is belépett a háborúba, az országban maradt magyar állampolgárságú férfiakat külön munkatáborokba internálták. Csak azokkal tettek kivételt, akik már elnyerték a román állampolgárságot, vagy akik ortodoxnak keresztelték gyermekeiket. Akadt, aki gyorsan, egy élet munkáját elkótyavetyélve elhagyta az országot, azonban sokakat közülük, akik már korábban elveszítették a magyar állampolgárságukat, visszafordítottak, ők a túlélésért minden kompromisszumra képesek voltak, nyelvüket megtagadták, és nevüket is megváltoztatták. A Romániában maradtak közül nem kevesen estek az árulási perek áldozatául. Konkrét adatok róluk nem állnak rendelkezésünkre, de a magyar elítéltek számának növekedésére vonatkozó statisztikák elég beszédesek. Amíg 1915-ben a văcărești-i börtönben 44 magyar raboskodott, ez a szám jelentősen megnőtt a következő években: 1916-ban 149, 1917-ben 199, 1922-ben 305 és 1923-ban 436. Habár a románok már korán elveszítettek pár csatát, és a németek 1916 decemberétől 1918 novemberéig Bukarestet is kézben tartották, azokat, akiket a háború kezdetén lágerekben internáltak, csak 1917 decemberében bocsátották szabadon. Ellenséges tulajdonként elkoboztak vagy lefoglaltak minden épületet, amit a magyarok építettek. Már 1917-ben elkobozták a Magyar Társaság Zalomit utcai székházát, és bezárták a Szent Ilona-templomot a Cuza Vodă utcában. Minden magyar iskolát feldúltak. A bufteai béke után a magyarok azt remélték, visszakapják ingatlanjaikat. A békeszerződés előírta a hadizsákmány visszaszolgáltatását; a moldvai csángók magyar nyelvű misézéshez és tanuláshoz való jogát is kimondta. A reményekből azonban nagyon kevés vált valóra, és az is csak rövid időre. A Bukaresti Magyar Hírlap – az egyetlen magyar nyelvű bukaresti lap 1918-ban – megírta, hogy a Magyar Társaság visszakapta működési engedélyét, és irodát nyitott a Călărași úton. Augustin Kuczka prelátus misét tartott a Szent Ilona-templomban, az osztrák–magyar segélyző egylet gyűlést tartott, a katolikus és református magyar iskolák kihirdették az évzáró vizsgák programját. A református iskolában 115 tanuló végzett hat osztályban. Augusztus vége felé meghirdették a beiratkozásokat a magyar katolikus iskolába és az inasképzőbe is. A Nemzeti Színházban is előadták néhány magyar szerző darabját, azonban román vagy német nyelven.
1918 novembere végén, miután a román csapatok bevonultak Erdélybe, a magyar diaszpóra életében is fordulat állt be. A magyarok házaikban bujkáltak, minden kis zajtól összerezzenve. Még Szász István papi lak udvarán játszó kisfiára is ráförmedtek, hogy ne beszéljen magyarul, és ez a felszólítás a mai napig érvényes, és majdnem minden magyar kapott már belőle, nem csak a bukarestiek. A felszólítást a „menj Budapestre!” követte a nemrég még magyar többségű városokban, de akár a román parlamentben is, s követi mind a mai napig.
Novemberben Márton Árpád lelkész is elbúcsúzott híveitől, mivel katonai parancsra el kellett hagynia a parókiát. A frissen kinevezett esperes inkább gyorsan távozott. A katolikus iskolákat ismét megszállták és feldúlták, az utcán széttépett magyar könyvek lapjai hevertek. A református iskolákat valamivel később kobozták el, úgyhogy sikerült a berendezés egy részét még idejében biztonságba helyezni. Úgy tűnik, Szász István továbbra is megtartotta az istentiszteleteket. Bár ő evangélikus volt, a maroknyi Bukarestben maradt református könyörgött, hogy ne menjen el. A tanítók azonban a távozást választották.
*
Néhány nagy horderejű történelmi esemény előzte meg Magyarország háborúvesztését. A „vörös gróf”, Károlyi Mihály 1918. októberi hatalomra jutásával és a köztársaság kikiáltásával a helyzet ellenőrizhetetlenné vált. Míg Jászi Oszkár miniszterként arról álmodott, hogy Magyarország kelet Svájcává válhat, a horvátok, szlovének és szerbek sorra elszakadtak. Az 1918. december 1-jei gyulafehérvári nagy nemzetgyűlésre a „vörös gróf” által rendelkezésükre bocsátott szerelvényeken érkezhettek a románok. Pár hónappal később már a kommunista Kun Béla „vörös terrorja” nyugtalanította rendkívüli módon a Nyugatot. Szövetségesei tiltakozása ellenére a román csapatok bevonultak Budapestre, és barbár módon kifosztották a várost. A román hadsereg által innen elhurcolt javak, elsősorban a mozdonyok, vagonok, autók és igásállatok értéke mintegy hárommilliárd aranykorona volt, tizenkétszerese annak a kölcsönnek, amelyet Magyarország négy év múlva a pénzügyi helyreállításhoz kapott, írja könyvében Paul Lendvai.
A román fosztogatás méreteit az amerikaiak is látták. Herbert Hoover, az Egyesült Államok jövendő elnöke írta, hogy a román hadsereg „középkori stílusban rabolta ki a várost. Még a gyermekkórházak készleteit is elvitték... Képtárakat, magánházakat, bankokat fosztottak ki, a vagonállományt, autókat, állatokat...” Mária román királyné azonban azt nyilatkozta, hogy „katonái csak azt vették vissza, amit elloptak tőlük a háború folyamán”.
Az 1920-ban megkötött trianoni békeszerződéssel Magyarország elveszítette területének mintegy kétharmadát, és 3 227 000 magyar (akik közül 1 662 000 Erdélyben, a Partiumban és a Kelet- Bánságban lakott) maradt az új országhatárokon kívül.
(folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)