Összpontosul a nagybányai magyar szórványoktatás
Összmagyar támogatással, a református és a katolikus egyház, illetve a magyar kormány segítségével valósul meg a nagybányai Németh László Elméleti Líceum régi terve, hogy birtokba vehesse belvárosi székházát. Az iskolaavatót a hétfői tanévkedéskor tartják.
„Sokéves elképzelésünk valósul most meg, ötéves késéssel” – jellemezte a Krónikának Váradi Izabella, a nagybányai Németh László Elméleti Líceum igazgatója a napokban zajló költözési folyamatot. Ennek során a gimnáziumhoz csatolt óvodai csoportok és az elemi osztályok birtokba vehetik a református egyház által ingyen felajánlott Híd utcai épületet.
Elmondta, már évekkel ezelőtt, amikor átstrukturálták az iskolarendszert, és a tagozatos iskolákból kimenekített magyar osztályok az önálló magyar iskolába kerültek, azt szerették volna, hogy a református egyház által öt évvel ezelőtt felajánlott épületben legyen a végleges otthonuk. Ezt azonban nem sikerült időben felújítani, egyházi ingatlanként az önkormányzat nem támogathatta a korszerűsítést, így magánszemélyek és cégek adományából kezdték el a munkát, melyet idén a magyar kormány támogatásával sikerült befejezni.
Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár májusban jelentette be, hogy a magyar kormány 95 millió forinttal támogatja a nagybányai líceum új épületének, illetve a máramarosszigeti katolikus közösségi háznak a felújítását, mivel ezek nagymértékben hozzájárulnak a kisebbségben élő magyarság megmaradásához.
Lesz „alapja” az iskolának
Váradi Izabella elmondta, az új épületben három óvodai csoport – egy Waldorf-, egy napközi és egy rövid programú – kap helyet, illetve a négy elemi osztályuk. Reményeik szerint iskolakezdésig az egyelőre szimultán első-második osztályt is sikerül szétválasztani, ugyanis az új iskola hírére sereglenek a szülők, hogy ide szeretnék járatni csemetéiket – mesélte az igazgató. Az épület alagsorában konyha és étkezde működik majd. „Lesz egy alapja az iskolának, nem kell gondolkodnunk azon, hogyan jön majd létre az ötödik osztály, hanem a saját nevelésünket folyatjuk tovább. Másrészt nem vesznek el a gyermekek, akik körében sokkal nagyobb volt a lemorzsolódás, amíg nem tanulhattak mindent magyarul egy önálló magyar líceumban” – hangsúlyozta az igazgató.
Hozzátette, az is elsődleges, hogy a gyerekek már nem ideiglenes helyen lesznek, amely alkalmatlan arra, hogy ott óvoda, napközi és konyha működjön. Nagyon fontos, hogy az infrastruktúra is minőségi legyen, nemcsak az oktatás” – jelentette ki Váradi Izabella.
Jövőre újabb költözést remélnek
A felújított épületbe csak a kisgyerekek költöznek, az 5–8. osztályok és a középiskola az eddigi, város széli épületben marad. „Reméljük, hogy nem sokáig, ugyanis ígéretünk van arra a polgármesteri hivataltól, hogy ezek az osztályok is el fognak költözni jövőre egy másik, az óváros kellős közepén található épületbe. S akkor már a két iskolaépület egymáshoz közel lesz” – ismertette a jövőbeli terveket az igazgató. Elmondta, 5–8-ikban egy, középiskolában két osztály van évfolyamonként. A nyolcadik után csatlakozó vidéki diákok révén egy mozaikrendszerben működő matematika-informatika, illetve biológia-kémia fél osztályt, illetve egy humán-filológia osztályt működtetnek. Egyelőre azonban nem összpontosul itt a nagybányai magyar oktatás, az egyik tagozatos iskolában még mindig működik egy sor magyar osztály előkészítőtől nyolcadikig, ennek létjogosultságát a két tanintézet közötti nagy távolság indokolja – magyarázta Váradi Izabella.
„De lassan-lassan a város már nem tud fenntartani két párhuzamos osztályt, így valószínű, hogy hosszú távon az önálló magyar líceum lesz az, amelyik fennmarad” – vélte az igazgató.
Kollégiumot is terveznek
Az önálló nagybányai magyar iskola fejlesztése nem áll meg itt, mondta az igazgató, aki szerint a katolikus egyház segítségével egy bentlakást is beindítanak, melyhez – Böjte Csaba házainak példájára – szociális program is társul.
„Kicsiben indul, és reméljük, hogy lesz rá támogatás, hogy ki tudja nőni magát, és önálló épületbe kerüljön" – mondta Váradi Izabella, aki szerint az új tanévtől 12 diák lel itt otthonra. Hozzátette, ötlet szintjén felmerült, hogy a későbbiekben a református egyház épületeinek egyikében működhetne.
„Az iskola úgy szórványkollégium, hogy nincs bentlakása és mikrobusza. Ez tarthatatlan, a legégetőbb feladatunk, hogy ezt a két problémát megoldjuk” – jelentette ki a pedagógus, aki szerint bár diákjaik egyelőre nem nagyon igénylik a kollégiumi ellátást, ez a későbbiekben fontos lehet. „Azért, hogy fogadni tudjunk szórványvidékekről olyan gyermekeket, akik egyébként nem jönnének hozzánk, vagy nem tanulnának magyarul. Ezt mindenképp szociális programmal egybekötve működne" – részletezte Váradi.
Mint mondta, Nagybánya környékén vannak szórványtelepülések, ahol – akárcsak Csángóföldön –, fakultatív rendszerben zajlik a magyar oktatás: román tagozatra járnak a gyerekek, néhány magyar órájuk van hetente. „Ezeket a gyerekeket kellene behozni magyar tagozatra, és ehhez feltétlenül fontos a bentlakás" – hangsúlyozta
Ezzel ugyanakkor egy másik, egyre általánosabb jelenséget is orvosolni akarnak, miszerint egyes szülők Nagybánya helyett Kolozsvár és Szatmárnémeti jó nevű iskoláiba íratják nyolcadikos gyerekeiket.
„Ez egy jelenség, ezt is érdemes volna megelőzni azzal, hogy bentlakást biztosítunk” – érvelt az igazgató, aki szerint a velük egy udvarban lévő román iskolában most is van bentlakási lehetőség, azonban nincsenek pedagógusok, akik foglalkoznának a gyerekekkel. Nagyon messziről indult a nagybányai magyar oktatás, így úgy gondolom, az, amit az elmúlt öt évben elértünk, óriási eredmény.
Mert másként találták ki az önálló magyar iskolát: hogy egy elit elméleti líceum lesz többnyire nagybányai diákok részére. Ebből a kényelmi megoldásból ki kell mozdulnunk, és belátni, hogy Nagybánya önmagában már nem tart fenn egy líceumot, és csak bányai diákokkal nem tudjuk biztosítani a szakok diverzitását" – utalt a jövő kihívásaira Váradi Izabella, aki szerint fel kell vállalni szociális programokat is, különben nem lesznek diákjaik.
Nagybánya önálló magyar iskolája, a Németh László Elméleti Líceum 1998-ben indult be három különböző tanintézetben működő magyar tagozat összevonásával, 2014-ig 5–12. osztállyal működött. A református egyház öt éve ajálotta fel ingyenes használatra az eredetileg is iskolának épült Híd utcai ingatlant, melynek most fejeződött be a felújítása.
A hétfőn 17 órakor kezdődő iskolaavatón Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök mond köszöntőbeszédet. „Mindannyiunk nagy álma teljesül azzal, hogy a Németh László Elméleti Líceum óvodásai és kisiskolásai az óvárosba, a helyi magyarságot megillető méltó helyre, elődeink iskolaépületébe költöznek” – áll a meghívóban. Nagybányán a magyarság a lakosság 10 százalékát teszi ki, a 2011-es népszavazáson 12606 személy vallotta magát magyar nemzetiségűnek.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

Kövér László: mindig van magyar újjászületés, ha hiszünk benne és teszünk érte
Mindig volt, mindig van magyar megmaradás, mindig van magyar újjászületés, ha hiszünk benne és teszünk érte, ha mindenki megteszi, ami tőle elvárható - jelentette ki Kövér László az erdélyi Nagybányán, a magyar tannyelvű Németh László Gimnázium új épületének hétfő délutáni avatóünnepségén.
A református egyház tulajdonában levő, a 19. század közepén épített iskolaépületet - mely a város központjában áll - a magyar kormány 105 millió forintos támogatásával újították fel. Az épületben - melyben egykor Németh László író apja is tanított - magyar óvodai csoportok és elemi iskolai alsó tagozat kezdheti el a működését.
Kövér László arra emlékeztetett, hogy az iskolaépületet a nagybányai magyarság közadakozásból kezdte építeni 1859-ben, amikor lezárult az 1848-as forradalmat és szabadságharcot követő megtorlások korszaka. Az akkor tizenegyezer fős lakosságú Nagybánya lelkileg is felszabaduló hatezer fős magyarságának az első dolga az új iskola építése volt.
Kijelentette: az egykori nagybányai magyarság önzetlensége és felelősségtudata nélkül a mai magyarok nem nyithatnának tanévet az épületben. "A Kárpát-medencében, Erdélyben, Nagybányán soha, egyetlen nemzedéknek sem volt könnyű magyar jövőt teremteni, de az egyéni és közösségi kitartás és erőfeszítés végső soron még a legnehezebb, még a legreménytelenebbnek tűnő időszakokban sem volt eredménytelen" - fogalmazott Kövér László.
"Ha gyermekeink, lányaink, fiaink hisznek a család erejében, és tesznek érte, ha a magyar családok keresik és elfogadják a legfőbb életáldást, a gyermekeket, ha a magyar gyermekeket a pedagógusaink nemcsak versenyképes tárgyi tudásra oktatják, hanem magyar szellemben is nevelik, ha írástudóink szellemi muníciót, egyházaink pedig lelki értékeket nyújtanak a feléjük fordulóknak, ha politikusaink képviselni, érvényesíteni, védeni tudják a magyar érdekeket, ha a magyarok hisznek abban, hogy munkájuk a szülőföldön teremti a legtöbb értéket, és megtapasztalhatják, hogy ennek az értékteremtésnek ők maguk lehetnek a legfőbb haszonélvezői, ha olyan magyar állam van, amelyik szolgálja, nem kiszolgáltatja a magyar nemzetet, akkor a Kárpát-medencében mindig lesz megújulás" - jelentette ki a parlament elnöke.
Kövér László az Országgyűlés elnöki csengőjének a másolatát adta ajándékul az iskolának.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke köszöntésében arra figyelmeztetett, hogy a romániai oktatás alulfinanszírozott, és amellett foglalt állást, hogy a GDP hat százalékát fordítsák oktatásra Romániában. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a szórványban a minőségi oktatásra vágyó szülők román iskolába íratják a gyermekeiket, ha a magyar oktatás nem minőségi.
Az RMDSZ elnöke jónak tartotta, hogy a tanévkezdés napján a nagybányaihoz hasonló jó példák is vannak, de szót ejtett a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumról is. Kijelentette: a marosvásárhelyi magyar iskola megszüntetését sem a szülők, sem az RMDSZ nem fogadja el. Jogos elvárásnak tekintette, hogy a kommunista hatalom által államosított iskolaépület visszakerüljön a tulajdonosához, és hogy az épületben önálló intézményként működjön az a római katolikus gimnázium, amelyet 1949-ben bezárt a kommunista diktatúra.
Nagybánya önálló magyar iskolája, a város szülötte nevét viselő Németh László Gimnázium 1998-ben alakult három különböző tanintézetben működő magyar tagozat összevonásával. Az iskola vonzerejét csökkentette, hogy a város ipari övezetében, a magyarok által lakott városrészektől távol működött. A külvárosi iskolában ezentúl csak a Németh László Gimnázium felső tagozata működik. Gazda Árpád / MTI

Mindig van magyar újjászületés
Mindig volt, mindig van magyar megmaradás, mindig van magyar újjászületés, ha hiszünk benne és teszünk érte, ha mindenki megteszi, ami tőle elvárható – jelentette ki Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke Nagybányán, a magyar tannyelvű Németh László Gimnázium új épületének tegnap délutáni avatóünnepségén.
A református egyház tulajdonában levő, a 19. század közepén épített iskolaépületet a magyar kormány 105 millió forintos támogatásával újították fel, az épületben magyar óvodai csoportok és elemi iskolai alsó tagozat kezdheti el a működését. Kövér László emlékeztetett, hogy az iskolaépületet a nagybányai magyarság közadakozásból kezdte építeni, szerinte az egykori nagybányai magyarság önzetlensége és felelősségtudata nélkül a mai magyarok nem nyithatnának tanévet az épületben. Az Országgyűlés elnöke az általa vezetett intézmény elnöki csengőjének a másolatát adta ajándékul az iskolának.
Kelemen Hunor RMDSZ elnök köszöntésében arra figyelmeztetett, hogy a romániai oktatás alulfinanszírozott, és amellett foglalt állást, hogy a GDP hat százalékát fordítsák oktatásra ezentúl. A politikus jónak tartotta, hogy a tanévkezdés napján a nagybányaihoz hasonló példák is vannak, de szót ejtett a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumról is. Kijelentette: a marosvásárhelyi magyar iskola megszüntetését sem a szülők, sem az RMDSZ nem fogadja el. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Milyennek álmodta Tamási Áron a színházat?
Minden írót vonz a színpad, ha csak egyszer is érezte már a színház varázsát. Tamási Áront – miként ezt megvallotta – nem a hiúság és a becsvágy vitte a színpad felé, hanem az „egészséges ember” természetes, józan ösztöne.
Az irodalmi formák közül a „legszigorúbb” és a „legizgatóbb” műfajnak tartotta a színpadi drámát, s ennek eszközeit is egyetemes célok szolgálatába kívánta állítani. A színpadon sem kívánt más, mint a „székelység emberi követe” lenni.
Később mint „a nemzetnevelés tiszteletreméltó helye” érdekelte őt a színház – melyben az alkotás még hatékonyabban élhet, mint a papiroson. S ahogy Gárdonyi a költészet felé, úgy kacsingatott Tamási Áron a színpad felé. Bár novelláival jóval több elismerést vívott ki magának, mint színműveivel, a színházra vonatkozó terveiről, makacs elképzeléseiről sem akart lemondani. Évtizedek kellettek ahhoz, hogy bebizonyosodjék: Tamási a színházi dráma műfajában is értékeset, különlegeset tud nyújtani.
A színműíró útját egyengető Féja Géza – a Tündöklő Jeromos kolozsvári sikere láttán – a meglepetések írójának nevezte Tamásit, aki soha nem azt írta, amit vártak tőle. Az első Ábel-regény után sokan „öröklakást építettek volna” neki a havasokban, mire ő azért is megjáratta székely hősét az országban, majd Amerikában. Így tett ő a színházzal is – állapítja meg Féja. Amikor némi huzavona után bemutatták az Énekes madárt, „mindenki el volt ragadtatva, hogy ennyire, ily természetesen és tündöklően csinált drámát a meséből”, s azt hitték, már mindig csak mesélni fog, de ő a közélet porondjára lépett – látván, hogy „az ide-oda száguldozó politika szekerének a kerekei” milyen mély nyomokat hagytak a népben, szülőföldjén.
Színházi követsége eleinte nem sok sikerrel járt, sőt rosszul fizetett. Igaz, volt olyan időszak, 1939 tavaszától 1942 őszéig, amikor évről évre új színművét mutatta be a budapesti Nemzeti Színház – nem számítva az egyéb előadásokat. A közönség és a kritika azonban a dicséret és a fanyalgás vegyes felhangjaival fogadta Tamási drámáit, s nemegyszer értetlenséggel nézte azokat.
Még a messzire látó, minden értéket megbecsülő Schöpflin Aladárban is föltámadt a kétely: miféle színház az, amit Tamási csinál? Illés Endre felelt rá: „Nem a megszokott, ismerős, régi színház. Az a mélyebbről feltörő, ősi színjátszás ez, mely nem ügyesen bonyolított mesével, tetszetős, hatásos felvonásvégekkel, vagy éppen a nemzeti mélabú nagy tablóival fejezi ki magát – másként színház ez”.
1941-ben, amikor a Film Színház Irodalom című hetilapban arról folyt a vita, hogy Erdélynek – sajátos lírája, novellája, esszéje, regénye, építő- és képzőművészete mellett – van-e önálló drámairodalma is, Tamási Áron így nyilatkozott: „Az én helyzetem nem olyan egyszerű, nem tanulhatom meg más darabok után a darabírást – magamat hamisítanám meg ezzel. Aki ma magyar drámát akar írni, jó színpadi művet, annak el kell felejteni, ami a színpadon nálunk volt”.
Kezdetben többnyire a technikai gyengeségekért marasztalták el a drámaíró Tamásit. Volt abban némi igazság, hogy egyes műveit laza szerkezetűnek, megbicsakló cselekményűnek vélték, de észre kellett volna venniük azt is, hogy az ő képzeletét nem közeli vagy divatos példák irányították, s hogy nemcsak a cselekményt, de drámai alakjait is másképpen formálta meg, mint ahogy a színházi néző évtizedeken át megszokta.
Tamási színjátékaiban alig találjuk nyomát az elődöknek. Megkerülte ő a naturalista drámát is, az idillt a hétköznapok valóságával ellenpontozó Gárdonyi, Móricz Zsigmond kezdeményezéseit. Csak saját alkatának, természeti adottságainak megfelelő játékok létrehozására vállalkozott, s ehhez az eszközöket is nagyobbrészt magának kellett megteremtenie. Épp ezért tudott mindig különlegeset nyújtani, s talán ezért mutatkozott némelyek részéről rosszallás vagy értetlenség. Tamási drámái kétségtelenül más megközelítést igényelnek, mint ahogy a dramaturgia klasszikus szabályainak ismeretéből következnék.
Diákkorában kezdett barátkozni a színház világával. 1916-ból fönnmaradt iskolai dolgozataiból, amelyekben a középkori misztériumdrámákra hivatkozik, aligha lehet még egyéni ízlésére következtetni, de a színház hivatásáról, erkölcsnemesítő vagy erkölcsromboló hatásáról vallott nézetei már figyelemre méltóak. A székelyudvarhelyi gimnázium hatodik osztályának tantervében előkelő helyet kapott a drámatörténet. Magyartanára – idősebb Szemlér Ferenc – szívesen foglalkozott elméleti kérdésekkel, s ehhez a tanári könyvtár jó felkészülési lehetőséget adott. Shakespeare összes művei mellett megtalálhatók voltak itt – olykor eredeti kiadásban – a régi iskoladrámák és más ritkaságok, s Petőfitől a Tigris és hiéna című, alig ismert tragédiát olvasták a diákok.
Molnár Jenő visszaemlékezése szerint (melyet Ablonczy László jegyzett le) Tamási a kereskedelmi főiskolás társaival járogatott alkalomszerűen a kolozsvári Magyar Színházba, de 1923 tavaszán, amikor Amerikába készült, s útlevelére kellett várnia, sűrűn látogatta az előadásokat. Ez a jónevű színház, amelyik az első világháború után is hamar talpraállt, Janovics Jenő igazgatása alatt tartós eredményeket ért el új gárdájával és idemenekült rendezőivel, nem utolsósorban a magyarországi színházakat felülmúló műsorpolitikájával. A régi magyar drámairodalom értékeit éppúgy fölkarolta, mint az új, tehetséges írókat – magyarországiakat és erdélyieket egyaránt. Janovics pályázatok meghirdetésével ösztönzött, s már 1923-ban jelentékeny összeget biztosított az új erdélyi dráma, pontosabban: az „eredeti transzszilvániai drámaírás” buzdítására.
Tamási Áron terveiről azonban a közeli barátai sem tudtak addig, amíg Amerikában írt, első színművéről, az Ősvigasztalásról nem értesültek. Pedig ez is a kolozsvári pályázati felhívásra készült; s Tamási nem csupán a maga bátorításául, de az otthoni irodalmi állapotokat is mérlegelvén, reménykedett a sikerben. Molnár Jenőnek írt (a nyugat-virginiai Welchben, 1924. október 6-án kelteződött) levelében így látta esélyeit: „Nem gondolnám, hogy olyan csoda volna leverni másokat. Persze fődolog a bírák művészeti és világfelfogása. Jelen esetben Imre Sándor, a színház dramaturgja, Ligeti Ernő és Kuncz Aladár a bírák… Nagyon valószínű, hogy a díjat más kapja, de várom, hogy darabomat előadásra elfogadják.”
1924. október 24-i levelében pedig egy másik barátját, Jancsó Bélát, a Tizenegyek antológia egyik szerzőjét kéri, tájékoztassa a drámapályázat várható kimeneteléről. „Eddig talán valami bizonyosat is tudsz a Janovics-féle pályázatról – írja –, s különben is, ahogy hallom, szándékaim kiderültek, s így nincs mit titkolóznom. Ősvigasztalás című székely tragédiámat én is beadtam Erzsike útján, s csupán azért nem árultam el senkinek, mert szerettem volna megtartani azt az előnyömet, hogy nevemet ne tudják. Amint Erzsike írja, Kuncz Aladár ez irányban kérdést tett neki, s így már szinte bizonyosan tudja, hogy én is mire vetemedtem.”
A menyasszony – Holitzer Erzsébet – közvetítésével benyújtott darab dicséretben részesült. Színpadot nem kapott; a kitűzött első díjat Gulácsy Irén Napáldozás című drámája nyerte el, amely hamarosan színre került, sőt a pályázók közül Tábory Emil, Karácsony Benő, Bárd Oszkár színművét is bemutatták. Ostobaság volna utólag azon tűnődni, hogy milyen külső tényezők zavarhatták a bírálóbizottság döntését. Részrehajlással aligha volt vádolható Kuncz Aladár, aki – Tamási szavaival szólva – „az új hangú és a magyarországinál humánusabb célkitűzésű” erdélyi irodalom élére állt, s biztos ítélettel figyelte és követte az ígéretes tehetségeket. Már 1923-ban jól ismerte és becsülte Tamási Áront: ekkor kezdte el közölni amerikai beszámolóit, riportjait s novelláit az Ellenzék heti irodalmi mellékletében.
Lehet, hogy a tévedés a színház dramaturgiai felfogásából adódott, de a kitüntetés – Gulácsy Irén személyében – nem egyszerűen az ismertebb névnek, inkább az áldozatos léleknek szólt, aki hallatlan munkabírásával, nagyváradi újságírói tevékenységével és a súlyos beteg férjet ápoló „földönjáró szent” cselekedeteivel alapozta meg népszerűségét. Gulácsy drámája talán jobban megfelelt az előírt követelményeknek, a transzszilván eszme alapelvének, az önálló erdélyiség gondolatának, míg Tamási Áron kezdeti munkássága regionális szintűnek tűnt, hiszen mondandóit kizárólag a székelyek tragédiájára összpontosította.
Arra vonatkozóan, hogy milyennek álmodta Tamási a huszadik század szelleméhez illő színházat, 1926-ban közzétett, Bajszerző nagyvilág című amerikai beszámolójából következtethetünk. Útirajzának szinte a legérzékletesebb, a jenki életmódját frappánsan jellemző fejezetei épp a színházakról szólnak. New Yorkban a színházi élet „végtelen széles skáláját” figyelte meg – az olcsó burlesque-től az igényes kabaréig, a musical comedytől a színvonalas drámai színházakig. Ma már tudjuk: határozott céllal és kritikai igénnyel szemlélte, amit látott; banktisztviselői keresetének nagy részét erre költötte.
Amerikában ismerte meg az európai kultúra kimagasló értékeit. A modernek közül Franz Werfel és O’Neill drámáit, Max Reinhardt lenyűgöző rendezését a Century Theatre-ban, a The Miracle című némajáték bemutatása során; ez utóbbi – Tamási szemével nézve – a „legtökéletesebb művészet”-nek látszott. Bernard Shaw újításaiban már nem bízott; hazafelé jövet, franciaországi élményei között nem alaptalan malíciával említi Shaw nevét. „Egyetlen vágyam volt – írja –: látni az orléans-i Szűzet. De minél hamarabb, amíg Bernard Shaw felébred, mert ő aztán elrontja minden illúziómat”.
A műfaji gazdagság bámulatba ejtette, ha mindjárt tiltakozott is a silány tartalom miatt. A húszas évek elején a New Yorkba importált színdaraboknak több mint a felét magyar művek – mindenekelőtt Molnár Ferenc drámái – tették ki. Tamási elfogultság nélkül nézte a dalbetétekkel, hamisítatlan cigányzenével föltupírozott Molnár-darabok amerikai népszerűségének csökkenését, összevetve saját tapasztalatait a sajtóban közölt véleményekkel. Fő gondja az volt, hogy miképpen állíthatná vissza a magyar színpadra (nem az idő kerekének visszaforgatásával, hanem a korszerű színház szintjén) a költészetet, amely a klasszikus dráma fölbomlásával és a naturalista dráma térhódításával kezdett kiszorulni onnan. A módszert és a stílust tekintve, voltak ennek fontos előzményei a magyar dráma történetében is. Balázs Béla – saját vallomása szerint – „a székely népballada fluidumát” ragadta meg s „nagyította drámastílussá”. A kékszakállú herceg vára és más misztériumjátékaiban a szimbolizmus vívmányait társította a népköltészet „ősszíneivel”, s modern lélektani problémák ábrázolására tette alkalmassá azokat. Babits Mihály hasonlóval kísérletezett, amikor A második ének című mesejátékát írta, s a népköltészettől sem messze álló mítoszokból, ősvallásokból „az emberiség őslelkének” kitárulkozásait emelte ki.
Tamási Áron fantáziáját az az ősi hagyományokon nyugvó hit- és hiedelemvilág mozgatta meg, amely magában rejti az ember megújulási képességét is – a pusztító viharok, háborús csapások után. A néphit nem ismeri a végleges bukást, a romlásból is a reménykeltő jeleket véli kiolvasni. A székely népballadák világában járatos író számára ezért kínálkozott hát megoldási formaként a népi játék, amely a folklórt (ősköltészetet, mesét) a mitológiával egyesíti – a csodálatos emberi természet megnyilvánulásaként.
Németh László a már ismert három játék (az Énekes madár, a Tündöklő Jeromos és a Vitéz lélek) méltatása során Tamási drámaírói kezdeményezéseit a modern európai áramlatokkal, Pirandello és Claudel törekvéseivel rokonította. Az Énekes madártól számított művekben (hisz az Ősvigasztalást nem ismerhette) Tamási hosszú távon beérő, biztos győzelmeit sejtette és hirdette meg – a kritika konok előítéleteivel szemben. Ha nem torpan meg a maga taposta úton – írta Németh László –, „egy elhanyatlott műfajt emel vissza a nagy magyar műfajok közé.”
Az út azonban, amelyre az Ősvigasztalással rálépett Tamási, mint „egyedül csak neki megnyílt” útra, s amely a népköltészetből az európai avantgárd művészet magaslatai felé vezetett, korántsem volt sima és nyílegyenes.
Bármiként hatottak is rá a legmerészebb megoldások, nem utánozta azokat. Az Amerikai Egyesült Államokban éppúgy a székelyek gondjaival-bajaival törődött, mint kimenetele előtt; novelláiban és egyéb munkáiban is, amiket hazaküldözgetett, még az otthoni tapasztalatait és ismereteit hasznosította.
(in: Digitális Irodalmi Akadémia, Petőfi Irodalmi Múzeum). A fenti részlettel a 120 évvel ezelőtt, 1897. szeptember 20-án született (színmű)íróra emlékezünk és a magyar dráma napja előtt is tisztelgünk.
Z. Szalai Sándor / Népújság (Marosvásárhely)

Zilah református magyarsága hetven évvel a felépítése után vehette birtokba oktatási művelődési központját
Az erdélyi Zilah város református magyarsága hetven évvel a felépítése után vehette igazán birtokba a Kálvineum oktatási és művelődési központot és kollégiumot.
A második világháború idején nagy erőfeszítések árán, közadakozásból felépített épületet egy évvel az átadása után államosították, részleges visszaszolgáltatására és birtokba vételére a magyarságnak 2011-ig kellett várnia. A magyar állam támogatásával felújított épületet vasárnap avatták fel.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az épület felavatása alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten megrendítőnek, fájdalmasnak, de mégis örömtelinek nevezte a zilahi magyarság harcát. Hozzátette: „azért örömteli is, mert mégiscsak győztünk, a Kálvineum egy részét visszavettük”. Azt tartotta a történet tanulságának, hogy háborúban is lehet építkezni, csak sokkal nehezebben.
A miniszter úgy vélte, hogy a reformáció óta eltelt ötszáz év, de az utolsó száz év is arra tanít, hogy jobbnak kell lenni másoknál, és így közép távon győzelmeket lehet aratni. Mint pontosította a Németh László által meghirdetett „minőség forradalma” nem azt jelenti, hogy másokat legyőzünk, de „azt jelentheti, hogy felülmúljuk mások teljesítményét”. A gondolatot folytatva a miniszter kijelentette: az a legjobb, ha a tehetség és a magyarság összetartozik.
Balog Zoltán szerint a magyarságnak az a feladata, hogy minden erejét összeadja az újabb győzelmek érdekében. Elmondta: a magyar állam ez évtől két ütemben 40 milliárd forintot szán arra, hogy Magyarország határain kívül bölcsődéket, és óvodákat építsen. Hozzátette, olyan minőségi intézményeket létrehozását akarják támogatni, amelyek vegyes házasságban élő magyar szülők számára is vonzóak.
A miniszter arra is kitért, hogy 2018-tól a világ bármely pontján születő magyar gyermeket megilleti a magyar állam által biztosított babakötvény, és édesanyját az anyasági támogatás. Mint elmagyarázta, a babaköltvény értéke a gyermek felnőtté válására akár néhány százezer forintra is felduzzadhat.
Hozzátette: a kötvény pénzügyi fogalom, de egyben köteléket is jelent a felnövekvő gyermekek és a magyar állam között. A gyermekek és családjaik minden évben levélben fognak tájékoztatást kapni a kötvényük helyzetéről, és ezáltal is tudatosul bennük, hogy számon tartják őket Budapesten.
Megemlítvén, hogy Zilahon már a 2. századtól római őrtorony állt, Balog Zoltán annak a szükségességéről beszélt, hogy legyen a városban magyar őrtorony. „Ha a fiataljaink ott lesznek az őrtornyok körül, akkor lesz jövője mindenkinek aki a magyar életet óvja és gyarapítja” – fogalmazott a miniszter.
A központi református templomba gyűlt három zilahi gyülekezet hívei számára Szász Bálint Róbert esperes prédikált a vasárnapi hálaadó istentiszteleten, a Kálvineum történetét pedig Püsök Sándor Csaba lelkész elevenítette fel. Amint felidézte, az államosított épületet 1979-ben két részre osztotta, és külön-külön telekkönyveztette a román állam, a visszaszolgáltatás pedig csak a romos állapotba került kulturális központra vonatkozott.
A szolgálati lakásokból álló épületrészt továbbra sem vehette birtokba az egyház. A vissza nem adott épületrészt – a falán levő hirdetmény szerint – 550 ezer euróért (170 millió forint) árulja egy ingatlanügynökség. Amint a lelkész megjegyezte: megérett az idő arra, hogy perújrafelvételt kezdeményezzenek a maradék vagyon visszaszerzésére.
Az ingatlanfelújítás történetét ismertető Oláh Mihály lelkipásztor elmondta: 2014 óta az emberi erőforrások minisztériuma 194 millió forinttal támogatta a zilahi reformátusságot.
Ebből az összegből nemcsak felújították és korszerűsítették a kulturális központot, hanem 40 gyermek ellátására alkalmas szórványkollégiumot is létrehoztak mellette. Ebből a támogatásból épült orgona is az egyik zilahi református templomban.
Amint a templomi történeti áttekintésből kiderült, a zilahi református közösség öröme azért sem lehet teljes, mert a Református Wesselényi Kollégium épületét – melyben egykor Ady Endre tanult – továbbra sem szolgáltatta vissza az egyháznak a román állam.
A templomi beszédek után a mintegy ezer fős gyülekezet átvonult a Kálvineumba, ahol a szalagvágást követően kóruselőadást hallgathatott. Gazda Árpád / MTI; Erdély.ma

Erkelt ünnepelték
Huszonhárom éve együtt Arad és Gyula testvérvárosok
Arad és Gyula testvérvárosi kapcsolatának 23. évfordulóját, ugyanakkor Erkel Ferenc magyar zeneszerző (a város szülöttjének) születésnapját ünnepelték november 7-én, kedden Gyulán. Az aradi küldöttséget – Bognár Levente alpolgármesterrel az élen – Gyula Város Önkormányzatának székházában fogadta dr. Görgényi Ernő gyulai polgármester, majd a hagyományokhoz híven a két testvérváros képviselő-testülete közös tanácsülésen, baráti hangulatban köszöntötte egymást. A Kézfogások c. rendezvény keretén belüli tanácskozáson Görgényi Ernő hangsúlyozta, Gyulának hat igazán aktív testvérvárosi kapcsolata van, ezek közül a legaktívabb az Araddal fenntartott viszony. Ennek nemcsak a földrajzi közelség az oka, hanem történelmi léptékben is hagyományos a két város kapcsolata. Nemcsak politikán alapuló kapcsolatrendszerről van szó, hanem egy olyan hosszú évekre visszanyúló kapocsra, melyen belül a civilszervezetek, intézmények és vállalkozások is együttműködnek. „Célunk minél jobban megismerni egymást, mert annál jobban tudjuk tisztelni egymást” – mondta a házigazda, aki értékelte az elmúlt évben elvégzett közös munkát, majd néhány tervet is előrevetített.
A jövő évi elképzelések tekintetében az aradiak számára (is) pozitívumnak számít, hogy a Gyulai Várszínház igazgatója szorosabbra kívánja fűzni a kulturális kapcsolatot az Aradi Kamaraszínházzal. Az aradi társulat december 11-én fogja Gyulán bemutatni a nagysikerű Sex, drugs, gods & rock ‘n’ roll c. darabját, 2018-ra pedig a Gyulai Várszínházzal egy közös bemutatót terveznek. A polgármester örömmel nyugtázta, hogy a civil kapcsolatok is erősödnek (köszönhető többek között a Gyula–Arad Baráti Társaságnak), de az aradi Csiky Gergely Főgimnázium és a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium is gyümölcsöző együttműködést ápol, sikeresen pályáznak közös projektekre.
Bognár Levente aradi alpolgármester elmondta, találkozásuk a gyulaiakkal mindig örömmel tölti el őket. A Kézfogások rendezvénysorozat, az együttgondolkodás lehetőségein túl, a két várost és közösséget összekötő barátság egyik jelképe lett mára. A testvérvárosi tanácskozáson jelenlevők a 2017-es évi megállapodás pontjait mérlegelték, majd javaslatokat tettek a jövő évi közös munkákra, határon átnyúló pályázatokra is.
A tanácskozás után a vendégek egy része meglátogathatta a gyulai Almásy-kastélyt és a várat, a városvezetők és civilszervezetek képviselői pedig a „Határtalanul Erkel” programsorozat keretén belül koszorúkat helyeztek az Erkel Ferenc-emlékháznál.
A házigazdák délután az Erkel Ferenc Művelődési Központba kalauzolták a vendégeket, akik tartalmas prezentációkat láthattak gyulai és aradi előadóktól Erkel műveiről, életéről, örökségéről. Németh László levéltáros, kutató Bánk Bán életének valódinak vélt eseménysorát vezette végig a közönségnek, dr. Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus, a Gyulai Várszínház igazgatója a zeneszerző és a várszínház közötti kapcsolatról mesélt. Fekete Károly, az aradi Kölcsey Egyesület alelnöke lélekmelegítő, Erkel az aradi színpadokon c. előadása, végül, de nem utolsó sorban Kászoni László, az Aradi Állami Filharmónia előadóművészének (brácsa) lebilincselő eszmefuttatása – A zene hatása a nemzet lelkére – emelte a rendezvény színvonalát.
Aradi diák nyerte meg a rajzpályázatot
A késő délutáni órákban a Gyula Város Önkormányzata által – Arad és Gyula testvérkapcsolatán belül – általános iskolások számára kiírt „Mit jelent nekem Erkel” c. rajzpályázat eredményeit hirdették ki a Vigadóban. A Csiky Gergely Főgimnáziumból 22 pályamunka lett beválogatva, az aradi diákok összesen nyolc díjat kaptak, ezen belül az első és a második díj is őket illeti. A csikyseket Siska-Szabó Hajnalka aradi festőművész készítette fel. I. díjat kapott tehát: Komori Viktória (VII. oszt.), a II. díj Rónai Zoltáné (VII. o.). Különdíjasok: Biszák Mónika (VI. o.), Nyári Tamás (V. A o.), Andrásoni Orsolya (VII. o.), Cizmasiu Dominik (VI. o.), Bac Beatrix-Barbara (VII. o.), Révész Emma (V. o.).
Siska-Szabó Hajnalka a Nyugati Jelennek a helyszínen elégedetten és büszkén nyilatkozott diákjairól, szerinte a gyermekek nagyon lelkesen rajzoltak, bár a pályázati kiírás középpontjában egy igen komoly téma állt, amit – tekintve, hogy még nem is tanultak Erkelről és zenéjéről – aligha tudott volna segítség nélkül rajzban kifejezni egy általános iskolás diák. Éppen ezért a felkészítő tanár inkább a magyar himnusz és a magyarság felől közelítette meg a témát, innentől kezdve már jobban szárnyalt a fantázia.
A „Határtalanul Erkel” programsorozatot egy színvonalas, felemelő szimfonikus koncert zárta a Vigadóban, ahol az Erkel Ferenc Zeneiskola (Gyula), a Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar, az István Király Operakórus (Budapest) és az Aradi Állami Filharmónia művészei (Dorin Frandeș karmesterrel az élen) gyönyörködtették a hallgatóságot. Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad)

Bartha Miklós hazatérése
Bartha Miklósra emlékeztek múlt hét végén Székelykeresztúron, a Dr. Molnár István Múzeumban szervezett előadássorozaton. A hajdani politikus, szociográfus emlékét Simó Márton idézi fel.
Bartha Miklós, a jeles közíró és politikus rugonfalviként került be a köztudatba, holott ősei viszonylag későn jöttek át Erdővidékről a Nagy-Küküllő- és a Fehér-Nyikómentére. Édesapja, Bartha Gergely Forró Dénes birtokán telepedett le 1840 körül, majd jó gazdaként gyarapítva vagyonát – a Jeddi és a Henter családoktól vásárolt még mintegy 167 hold területet –, pár év alatt meghatározó személyiséggé vált a környéken. A feljegyzések szerint közösségéért felelősséget érző és vállaló emberként ismerték, egy ideig a község jegyzői feladatait is ellátta, a református gyülekezet presbitere, majd gondnoka volt, 1848-ban Agyagfalván országgyűlési küldötté választották.
A haza szeretetét a szülői házból vitte magával
Úgyhogy nem akármilyen középosztálybeli családba született Bartha Miklós 1848. október 14-én. Öten nőttek fel testvérekül, de ő maga – bár megpróbálta – soha nem tudott életvitelszerűen gazdálkodással foglalkozni, s abból megélni, húszéves korában elköltözött szülőfalujából. Pesten végzett jogi tanulmányokat, 1872-től udvarhelyszéki – 1876-től Udvarhely megyei – aljegyző. Közben politikai pályára lépett a Negyvennyolcas Függetlenségi Pártban, s bár kezdetben elbukott a választásokon, pár év múlva a konzervatív ellenzék markáns egyéniségeként bukkant fel ismét a nagypolitikában, népszerűsége jórészt az általa 1880-ban alapított Ellenzék című napilapban megjelent publicisztikai írásainak köszönhető. Kolozsvárról (1881) egyhangú voksokkal került be az országgyűlésbe, majd 1884-ben ismét képviselő lehet, 1887-ben az oklándi körzetből jutott be időközi választáson az alsóházba. Ekkor már többnyire Kolozsváron és Budapesten él, a Magyarország és a Magyar Hírlap publicistájaként fogalmazza meg politikai elveit. Útirajzokat, riportokat is közöl, drámáját a kolozsvári Nemzeti Színház és a pesti Vígszínház is bemutatja. A közéleti szerepéből és ismertségéből származó kapcsolatait arra használja fel, hogy tevőlegesen részt vállalhasson az Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) megalapításában (1884). Budapesten 1893-ban telepedik le végérvényesen. Viszonylag fiatalon, 57 éves korában hunyt el, 1905-ben.
A „hegyvidéki akció” (1897–1901)
Bartha Miklós életpályájának felidézése mellett előadások hangzottak el Darányi Ignác (1849–1927) és Egán Ede munkásságáról is. Darányi tizenkét éven át – 1895 és 1903, majd 1906 és 1910 közt – volt Magyarország földművelésügyi minisztere. Kiváló agrárszakemberként sokat tett a mezőgazdasághoz kapcsolódó kutatásokért – az ő szolgálati ideje alatt hozták létre a Mezőgazdasági Múzeumot, a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetet, szintén személyes közreműködésének köszönhető a Földtani Intézet központi székházának építése is. Egán Ede (1851–1901) Magyarországra telepedett ír főnemesi családból származott – édesapja jószágigazgatóként került az országba, majd itt alapított családot; az O’Eganok családjából egyébként több ír király és herceg származott –, külföldi egyetemeken mélyítette el mezőgazdasági szaktudását, s azt családi birtokon, apja egyik gazdaságában sikeresen kamatoztatta is. Személyesen kezdeményezte (1883) az Országos Tejgazdasági Felügyelőség létrejöttét, amelynek vezetője volt. Személyéhez köthető a városi lakosság jó minőségű gyári tejjel való ellátásának biztosítása, ő vezette be a tejkimérésekben alkalmazott ellenőrzéseket, a szabványosított tejespalackok alkalmazását, amelyek az 1980-as évekig voltak forgalomban. Egán Darányi minisztertől kapott megbízatást 1897-ben arra, hogy tanulmányozza a kelet-felvidéki (kárpátaljai) helyzetet és készítsen róla jelentést, dolgozza ki a szükséges segélyezési, képzési és felvilágosítási formákat, próbálja alkalmazni azokat a gyakorlatban, hogy egy fejlettebb mezőgazdasági kultúrával, államilag támogatott módon próbálják megakadályozni a kivándorlást és segítsék az ottani ruszin többségű lakosság boldogulását. Bartha Miklós politikusként és elkötelezett publicistaként vállalt szerepet ebben az ügyben – mellesleg baráti szálak is fűzték Egánhoz –, úgyhogy 1897 és 1901 között Munkácstól Alsóvereckéig, Ökörmezőtől Husztig tájékozódott a ruténok életmódjáról, szokásairól vagyoni és kulturális helyzetéről.
Ekkor készült az első faluszociográfia
„Érintkeztem, papokkal, jegyzőkkel, [falu]bírákkal, erdőszökkel, kerülőkkel [erdőőrökkel], földművelőkkel, boltosokkal, napszámosokkal, tanítókkal, korcsmárosokkal, uzsorásokkal, nagyúri családban és szegénységben sinlődő ruthén háznéppel” – írja Bartha Miklós a Kazárföldön című művében, amely a terepbejárásai során készült riportokból és megfigyelésekből állt össze kötetté. Ez a könyv tekintendő az első magyar nyelven írt faluszociográfiának. Bartha Miklós írásából kiderül, hogy a Kárpátalján mintegy 250 ezer kataszteri holddal rendelkező Schönborn család okozója a társadalmi feszültségek egy jelentős részének, hiszen erdeiket jórészt vadgazdálkodásra használva, ellehetetlenítik, hogy a birtokokkal nem rendelkező parasztok megfelelő bérlet mellett jussanak legelőhöz, kaszálóhoz vagy szántóhoz. A haszonállat-állomány igen leromlott és rossz termésátlagú növényfajtákat termesztettek, az emberek képzetlenek voltak, s a szegénység mellett betegségek is tizedelték őket. Ráadásul ezt a kilátástalan helyzetet tetőzte a korrupt állami tisztségviselők jelenléte és az uzsora.
Bartha Miklós számos olyan esetről számol be, amikor egy 10 forintos személyi hitel az esetek többségében egy év alatt 52 forintra duzzadt. „Így történt meg, sok esetben, hogy amikor egy parasztbirtok végrehajtás alá került, összefogtak a környék uzsorásai és kocsmárosai, és azt teljesen értéktelennek nyilvánították. Összejátszottak az árverésekkor, és gyakran 20-30 holdas földterületek hihetetlenül olcsón, 10-20 forintokért váltak valamelyik uzsorás tulajdonává. Az előbbiek[ben felvázoltak] meggátlására a szolyvai járásban 11 hitelszövetkezet alakult” – írja Botlik József a Kazárföldön 2016-os kiadásának előszavában. A minisztériumi kirendeltség, amelyet Egán Ede vezetett, jelentős területeket bérelt állami forrásokból a Schönborn-birtokból, s azokat 25 éves szerződéssel adta a parasztok használatába, fajállatokat helyezett ki az állomány javítására és népfőiskolai képzéssel tanította a lakosságot a korszerű mezőgazdaság fortélyaira. Mi több, a fogyasztási szövetkezetek italkiméréseket is üzemeltettek. A miniszteri biztos, Egán tevékenysége konfliktusokat szült a helyi korrupt potentátok körében, és tényleges tevékenysége második évében (1900) több alkalommal is megfenyegették. Egán 1901. szeptember 20-án Munkács és Ungvár között, a Lázi-dombon furcsa körülmények közt lelte halálát. Öngyilkosságról írtak a lapok. A vizsgálóbíró és az ügyész idegenkezűségre utaló nyomokat tárt fel, de a bűntényt soha nem tudták bizonyítani.
A politikus-közírót mindig a felelősségtudat vezérelte
Bartha Miklóst elsősorban a jobbító szándék vitte az ország északi csücskébe, a valóság feltárása iránt érzett újságírói igénye, illetve az az elképzelés – és itt érezni a szülőföldje iránti szeretet megnyilvánulását is –, amely koncepció mentén a „hegyvidéki akciót” tovább kívánták terjeszteni a Kárpátok vonalán le, egészen a Székelyföldig. (A „székely akció” kevéssel ezt követően indult – az első tusnádi Székely Kongresszuson megfogalmazottak szellemében –, amelynek igazi kibontakozását Bartha már nem érhette meg, hiszen a Földművelésügyi Minisztérium Erdélyrészi Kirendeltsége, kolozsvári és marosvásárhelyi irodákkal, Darányi következő, 1906–1910 között tartó minisztersége idején hozott eredményeket, és gyakorlatilag 1919-ig, a magyar adminisztráció kivonulásáig működött.) Köztiszteletnek örvendő személyiségként kapott díszsírhelyet a Kerepesi temetőben, szobor és utca viselte Bartha Miklós nevét 1945-ig. A Városligetben álló szobra (1914. június 21-én avatták) megsérült ugyan a II. világháborúban, de megmaradt, csakhogy az akkori hatalom száműzte. Ma is a Budapest Galéria raktárában található.
Bartha Miklós követői a két háború között
Nem szabad megfeledkezni arról, hogy az 1925-ben létrehozott Bartha Miklós Társaság (BMT) mennyire hatásos szervezet volt, s kik voltak azok, akik munkájában részt vállaltak. Az alapítók Ady Endre, Móricz Zsigmond és Szabó Dezső nyomdokain haladva kívántak az érték- és magyarmentéssel foglalkozni. Az egyetemi ifjúság elitjét vonzották köreikbe, Németh László, József Attila, Féja Géza, Erdélyi József, Illyés Gyula gyakran voltak a meghívottak közt, több jelentős munkájukat itt mutatták be. A Ki a faluba! című röpirat felhívás szociográfiai, néprajzi gyűjtőmunkára sarkallta a BMT-hez közelálló értelmiségieket. Néhány év múlva azonban a szélsőbaloldali és a fasiszta eszmék kezdték ki a csoportosulást, amelynek tisztségviselői aztán külön utakat választottak.
Bartha és a hálátlan utókor
A létezett szocializmusban Bartha Miklós érdemeit teljesen elhallgatták. Ha elő is került munkássága, akkor rögvest antiszemitának bélyegezték. Szülőföldjén – bár látensen élt valamelyest az emléke – szintén a teljes mellőzés jutott osztályrészéül. Mellszobrát 2012-ben avatták a rugonfalvi református templom szomszédságában, s ezzel megkezdődött a „rehabilitációs folyamat”. Ahhoz, hogy életműve ismét visszakerülhessen a köztudatba, sokat segített a Lakiteleki Tölgy Alapítvány, amely 2014-től megkezdte parlamenti felszólalásainak és publicisztikai írásainak kiadását, ezt követően a Kazárföldön és a Nemzetpolitikus Bartha Miklós című életút-kötettel, majd tematikus konferenciákkal segítették, segítik Bartha Miklós „hazatérését”. Rugonfalva ma szolgáló református lelkésze, Barabás Csaba idehaza és Magyarországon is komoly erőfeszítéseket tett történelmünk és kultúránk elfelejtett személyisége utóélete érdekében, Kövér László magyar házelnökkel tárgyalt a Bartha-szobor újraállításának esélyeiről, a rugonfalvi emlékhely további bővítéséről.
A Kazárföldön kiadása egyébként 11. a sorban, ennyi megjelenést tartanak számon a múlt századforduló óta eltelt időben. Leszámítva a régies helyesírást, ez a munka semmit sem veszített népszerűségéből és aktualitásából, ahogyan korábban kihagyhatatlan olvasmány volt a falukutató kezében, ma is ugyanolyan hasznos mindazok számára, akik valamilyen formában a székely és a magyar vidékkel, a kisebbségek sorskérdéseivel kívánnak foglalkozni. Ráadás, hogy a könyv nyelvezete színes, alkalmazza a székely tájnyelv és a „képes beszéd” fordulatait, amely által irodalmi igényű alkotásnak is mondhatjuk ezt az egységes műnek tekintett riportsorozatot. „Néhány képet adtam erről a folyamatról, hogy aki meg nem nézheti, az is megláthassa” – írja a kötet végén, a Zárszóban a szerző. Mi is ezekkel a szavakkal merjük ajánlani. Hargita Népe (Csíkszereda)