Ilkei Ferenc vargyasi polgármester a Magyar Polgári Szövetség által adományozott Wass Albert-díj után a Székely Nemzeti Tanács kitüntetését sem veszi át. Ilkei Ferenc álláspontja szerint semmi olyat nem tett, ami miatt megérdemelné a díjat. Nem az ő érdeme, hogy a vargyasi tanács napirendre tűzte, majd megszavazta azt a határozatot, amelyik lehetővé tette, hogy népszavazást írjanak ki annak érdekében, hogy Vargyas polgárai eldöntsék: csatlakozni kívánnak-e Székelyföldhöz mint önálló közigazgatási területhez. Bár a törvényhozás minden szintjén képviselte a községi tanácsot, de ez nem több annál, mint eleget tett a törvények szabta kötelezettségének, s véleménye szerint ez kevés ahhoz, hogy bármilyen díjban részesítsék. A kitüntetés sokkal inkább megérdemli a határozatot beterjesztő Román Attila – vélekedett Ilkei. Román Attila független képviselő határozottan elutasította, hogy a határozatot megszavazók közül egyedül őt emeljék ki. ,,A határozatot előterjesztők között ott volt még Németh Árpád, Farkas Ferenc és Szőcs István önkormányzati képviselő is, sőt, arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy Soós Béla, Török Ferenc és Dimény Ferenc RMDSZ-színekben megválasztott tanácsnokok nélkül nem is tudtuk volna megszavazni, tehát ha engem ki akarnak tüntetni, akkor az ő érdemeiket is el kell ismerni. Véleményem szerint valójában nem tettünk semmi rendkívülit, csak a lelkiismeretünkre hallgattunk akkor, amikor a határozatot meghoztuk, s akkor is, amikor egy magyar ember, György Ervin kormánymegbízott gán­kocskodása ellenére vállaltuk a Strasbourgig menő harcot” – nyilatkozta Román Attila. /(hecser): Ilkei Ferenc elutasítja a kitüntetést. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 23./

Mint oldott kéve...
2000 júniusától vagyok nyugdíjas, 2009-től a bal oldalamon bénulást szenvedtem, így van időm tévét nézni, olvasni, rádiót hallgatni, többek között a Mária rádiót, amiben legtöbbször olyan felemelő dolgokat hallok, amiért érdemes hallgatni.
A könyveimet átnéztem, a legnagyobb részét odaajándékoztam a gyimesfelsőloki iskolának, de még maradt bőven böngészni való. A kezembe kerültek az RMDSZ iratai, amelyeket 1991–1996 között én tartottam nyilván.
Amikor átvettem az ügyvitelt, névsort készítettem az összes tagról, akkor 530 személy volt, de utána új tagok csatlakoztak. 564 személynek töltöttem ki a könyvecskét, a sorszámot mai napig őrzöm. A falut tizenkét csoportra osztottuk fel, a csoportfelelősök negyedévenként szedték a tagdíjat, amit nekem adtak le, ennek egy bizonyos százalékát bevittem a központba. Mivel én jártam a falut villanyórát olvasni, a tagdíjat is beszedtem. Amikor a tagok közül valaki elhunyt, koszorút vásároltunk, de mára ez is kiment divatból.
Amikor a tagdíjjal bementem a városba, könyveket vásároltam az irodánknak. Amikor átadtam a nyilvántartást, 38 könyvünk volt, most egyet sem látni. Másfél éve tagdíjért sem volt senki. Jelenleg hány tag van? Hány új tagot vettek fel?
A kommunista világban évekig kínoztak, hogy legyek párttag. 1960 februárjában IMSZ-gyűlés volt, hiszen én is tag voltam, mert az iskolaigazgató nyomására letettem a kérvényt a RKP-ba való belépésre. Akkor azt mondták, hogy három hónap próbaidő, és lesz az avatás. Június közepe táján megkérdeztem az igazgatót, hogy mi lesz a kérvényemmel? Azt mondta, Németh elvtárs, az elavult, írjon mást. Megköszöntem a tájékoztatást. 1964–1965-ben a kollektív gazdaságnál voltam pénztáros, a marosludasi pártszervezettől kint volt a titkár, Farkas elvtárs. Azt mondta, hogy hallottam, maga ügyes és agilis ember, be kellene iratkoznia a pártba.
Mondom neki, Farkas elvtárs, én már párttag vagyok három hónapja. Kérdi, hogyhogy nem tudok róla? – Úgy, hogy én Krisztus-párti vagyok! Otthon átvettem a kántorságot, s ezzel befejeztem a piroskönyv-igénylésem.
A fentiekkel kapcsolatban csak annyit szeretnék tudni, hogy most már nem kell RMDSZ-tagdíjat fizetni? Azt tudom, hogy napról napra fogyunk, szétesünk, mint az oldott kéve. Amióta szövetségünk megalakult, 233 személlyel csökkent a létszámunk.
Németh Árpád, Búzásbesenyő
Népújság (Marosvásárhely),