Július 11- én, vasárnap egésznapos ünnepség lesz a Maros megyei Búzásbesenyőn. A falu fennállásának 650. évfordulóját ünnepeli a település apraja, nagyja. A helyi leánykórus nyitja a megemlékezést. A helyi oktatás történetét vázolja Nemes Sándor iskolaigazgató, majd rendre a kulturális élet, a református, a katolikus és az ortodox egyház történetét vázolja fel Jakab István nyugalmazott tanító, Simon István kultúrotthon-igazgató, valamint dr. Nagy Károly, Lukács János és Suciu Iulian lelkészek. Délben a vendégeké a szó, majd ökumenikus istentisztelet zárja a megemlékező ünnepséget. Délután műkedvelők szórakoztatják az egybegyűlteket. /Búzásbesenyő ünnepel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 7./

"Búzásbesenyő falu neve egy adománylevélben jelent meg először, 1349-ben, így: Beseneu. 1995-ben kis füzetet jelentettek meg a faluról, e szerint a római katolikus hívek száma 564 lélek volt, a reformátusoké 311, az ortodoxoké 197. Az oktatás óvodai és általános iskolai tagozatán 170 gyermek tanult. Az első írásos említés 650. évfordulóján, 1999. július 11-én megtartott ünnepségen határozták el, hogy ha lehet, évente egy alkalommal hazahívják az elszármazottakat, és együtt ünnepelnek. Idén a három felekezet külön-külön a saját templomában tartott istentisztelettel kezdte a vasárnapot, majd délben a legtágasabb hajlékban, a római katolikus templomban gyűltek össze mindannyian. A templom melletti épület, a felújított faluotthon az egykori tanítóember: Rátoni János nevét viseli. A teremben kis emléktábla jelzi: itt élt és dolgozott 1957 és 1983 között. Németh Elemér a kultúrigazgató. Ő tanította a táncot a négy párnak, amelyet most bemutattak. Szabó Árpád helybeli vállalkozó az itteni emlékmű és a magyardellői emlékmű kivitelezését végezte, egyben a Kerelőszentpálon állítandó háborús emlékműnek is a kivitelezője. - Pál-Antal Sándor történész kutató a falu monográfiájáról tárgyalt a helybeliekkel. Régebbi szorgos munkatársa Nemes Sándor iskolaigazgató, akinek egy kisebb tanulmánya ott szerepel a Maros megyei magyarságról szóló kötetben, melyet Pál-Antal Sándor szerkeszt. Nemes Sándor megírta már a falu földrajzi-természetrajzi viszonyait taglaló részt, a 15 fejezetből tehát egy már készen áll, szögezi le Pál-Antal Sándor. /Bölöni Domokos: Élő falu. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 7./"

Annak ellenére, hogy lemondásra szólították fel Nemes Sándort a gazdasági minisztériumban, mégis a Kereskedelemösztönző Hivatal élén maradt, az RMDSZ közbelépésének köszönhetően. „Markó Béla, Borbély László és Verestóy Attila közbenjárására én maradtam a hivatal élén, de csak megbízott vezérigazgató-helyettesi beosztásban” – tájékoztatott helyzetéről Nemes Sándor. A hivatal élére nem fognak kinevezni senkit, a vezérigazgató-helyettes pedig külföldi kiküldetésen van. Egyelőre a helyén maradt az ugyancsak a kis- és közepes vállalkozások és a kereskedelem minisztériumához tartozó kkv-igazgatóság vezetője, Csáka József is. Az általa vezetett igazgatóságot több napon keresztül hattagú ellenőrző csoport vizsgálta azzal a céllal, hogy elbátortalanítsák az igazgatót, de egyelőre másfajta nyomást nem gyakoroltak rá, hogy elhagyja helyét. /I. I. Cs. : Damoklész kardja lebeg a magyar igazgatók feje fölött. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 22./

Még tisztségében található több olyan magyar vezető a kormányzati alárendeltségű intézményekben, aki az előző ciklusban lépett hivatalába. Markó Attila államtitkári rangban az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát vezeti, de Damoklész kardja lebeg több magyar intézményvezető feje fölött, így például Talpas János, az Országos Turisztikai Fejlesztési és Kutatási Intézet vezérigazgatója nem látja esélyét, hogy sokáig helyén maradjon. Dézsi Zoltán, az Állami Tartalékok Országos Hivatalának elnöke elmondta, hogy eddig vele „nem közöltek se jót, se rosszat”, és nem észlelt a leváltására utaló jeleket. Hasonlóképpen nyilatkozott Dáné Károly, a Tankönyvkiadó vezérigazgatója is. Csáka József szintén még a kis- és középvállalkozások vezérigazgatósága élén van. Államtitkárból igazgató lesz Pásztor Gabriella. „Valószínűleg a volt oktatásügyi államtitkár lesz az oktatási minisztérium kisebbségi főosztályának vezérigazgatója” – nyilatkozta Matekovits Mihály, akit a főosztály vezérigazgatójából vezérigazgató-helyettessé „fokoztak le”. Nemes Sándor a Kereskedelemösztönző Hivatal élén maradt, de csak megbízott vezérigazgató-helyettesi beosztásban, – mint nyilatkozta – Markó Béla, Borbély László és Verestóy Attila közbenjárására. Az utóbbi két hétben egyetlen RMDSZ által javasolt igazgatót menesztettek, Lukács Vilmost, az Országos Befektetési Vállalat vezérigazgatóját, helyére Emil Sabót nevezték ki. /”Ottfelejtett” igazgatók. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 26./

A szabadságra vágyó erdélyi magyarság 1956-ban (A zöldhatáron átszökő ötvenhatos erdélyi fiatalok)
Eddig csak feltételes módban emlegették a magyar forradalmi harcokban tevékenyen is részt vevő erdélyi magyarokat, mert semmilyen konkrét adat nem állt rendelkezésre. Az 1989 decemberét követő oldódás jele, hogy végre meg mernek szólalni a közvetlen résztvevők. Közéjük tartozik a csikvacsárcsi Kovács Lajos, akit 1958. május 18-án tartóztattak le, mert törvénytelenül akart a határon átkelni a forradalom megsegítésére. Négyévi börtönbüntetésre ítélték, amit teljes egészében letöltött.
A baróti középiskola négy 16 éves diákját több ízben említettük: Bíró Benjámin Csíkszentdomokosról, Kovács János és Mojszesz Márton Nagyajtáról, Józsa Csaba Bibarcfalváról 1956. november 9-én vonatra ült, hogy közvetlenül segítsék a forradalmárokat. Vonattal Nagyváradig, onnan Érmihályfalvára utaztak, ugyanis Bíró Benjámin az 1947-es szárazság idején itt vészelte át az éhség hónapjait. A gyerekek éjszaka próbáltak a zöldhatáron átjutni, azonban a nagy riadalomban és tájékozatlanságban Kovács János és Mojszesz Márton lemaradt. Ketten sikeresen túljutottak a határon, s Nyíregyháza felé indultak. Nyírszapolyban kértek szállást. Több ellenőrzést szerencsésen megúsztak, azonban belefutottak az egyik magyar járőröző csoportba. Mindez november 13-án történt. Azt mondták, hogy Jugoszláviából szöktek át. Kalandos történetükhöz tartozik, hogy a naponta vagy óránként megismétlődő ellenőrzések és igazoltatások ellenére sem Nyugat felé indultak, hanem ottmaradtak Magyarországon, mert ők mindenáron a forradalmárokon akartak segíteni. És ez lett a vesztük! 
1956 decemberében az egyik család (a Borbély családról van szó a Pécs melletti Kárász községből) még örökbe fogadta a két erdélyi gyereket, folytatták is a tanulmányaikat, azonban 1957 márciusában hívatták őket a rendőrségre. Először közölték velük: pontosan tudják, honnan szöktek át, ismerik adataikat, a szülők nevét. 1957. március 14-én a két szökevény gyermeket letartóztatták. Már az sem segített, hogy a szülők beleegyeztek: a két kiskorú Magyarországon maradjon. A határőrség Debrecentől a magyar–román határig kísérte Józsa Csabát és Bíró Benjámint. Biharpüspökinél adták át a román határőröknek. 
Ami ezután történt, valóban rémregénybe illő. Vallatáskor főleg arra voltak kíváncsiak: ki biztatta őket a zöldhatáron való átkelésre? Hiába állított ki a magyar rendőrség olyan igazolást, hogy a két kiskorú semmilyen ellenforradalmi akcióban nem vett részt, Nagyváradon a katonai ügyészség mindkettőjüket 3–3 évi börtönbüntetésre ítélte. Csak hosszas kérelmezés után helyezték át őket a kiskorúak börtönébe, Nagyaknára (Ocnele Mari). Közben végig kellett szenvedniük az 1958. július 14-i szamosújvári börtönlázadás megtorlását: gépfegyverrel belőttek a cellákba, majd minden indok nélkül verték az elítélteket. Józsa Csaba életben maradását annak köszönhette, hogy vizes mellhártyagyulladást kapott, így került vissza a szamosújvári börtön beteggondozójába. Ide hozták a Duna-deltai megsemmisítő táborok túlélőit, a csont-tébécés betegeket. Mellette halt meg a sepsiszentgyörgyi koszorúzó diákok elsőrendű vádlottja, Szalay Attila. Valójában agyonverték! A szászrégeni Palotás-csoport
Akárcsak a baróti kisdiákok, a szászrégeni magyar gimnázium tanulói is kitörő lelkesedéssel fogadták a magyar forradalom hírét. A szervezkedést Fekete Kéz néven ismerték a környéken és a Securitatén. A diákok egy része gyergyóditrói és szárhegyi származású volt, s az ötvenes évek eleji zendülés elfojtását ez a szervezet akarta megtorolni. Kommunistaellenes jelszavakat írtak a falakra, ezt tették 1956 októberében-novemberében Szászrégenben is.
Mild Árpád szászrégeni diák kezdeményezte a szervezkedést. Nemes Sándor, Kiss Gábor, Mild Árpád és a gyergyószárhegyi Páll László arról beszélgettek, hogy át kellene szökniük a zöldhatáron, hogy a forradalom mellé álljanak és segítsék a forradalmárokat. Páll László egy kis kaliberű revolvert is szerzett, amelyet a határátlépésnél védekezésre akartak használni. A Securitate valamit sejtett, s az egyik szilenciumról kihallgatásra vitték a kisdiákokat. Akkor még nem találták meg a revolvert, a diákokat is hazaengedték. 
A román és magyar iskolák 1959-es egyesítése új lendületet adott a csírájában elhalt szervezkedésnek. Szászrégen környékét többségében románok lakták és lakják. Az egyesítést könyörtelenül végrehajtották: a magyar osztályt átvitték a román iskolába, helyébe hozták a párhuzamos román osztályt. A kollégiumban is egy magyar tanuló mellé mindig egy románt helyeztek. A volt régeni osztálytársak, Palotás András, Páll László, Bedő Gedeon szervezkedtek: a magyarok kapják vissza a jogaikat, állítsák vissza a régeni magyar iskolát, ne legyen vegyes, mert az a teljes elrománosításhoz vezet. Naivan úgy képzelték el, hogy aláírásokat gyűjtenek, s mellékelik a követeléseket is: az összes magyar iskola visszaállítása; a magyar egyetemek visszaállítása és az egész oktatási helyzet nemzetközi fórumok elé terjesztése.
– Ha mindezeket a követeléseket nem teljesítik – emlékezik Páll László –, akkor követeljük Erdély függetlenségét vagy Magyarországhoz való csatolását. A csoport tagjainak egy része Marosvásárhelyen technikumba járt, onnan követték és szervezték a szászrégeni „akciót”. Az aláírásgyűjtés lassan haladt, Nemes Sándor és Nagy József rádiójavító a fegyverek beszerzését tartották a legfontosabbnak. Nemes Sándor elutazott Gyergyószárhegyre, hogy felkutassa a csűrökben, padlásokon eldugott fegyvereket. Valószínűleg árulás folytán felgöngyölítették az egész szervezkedést. 1960 júniusában tartóztatták le a csoport 24 tagját, majd következtek a kihallgatások. A vallatók elsősorban a magyar forradalommal való szolidarizálásra, a zöldhatáron való illegális átkelési tervre voltak kíváncsiak. Mindenáron koncepciós pert akartak kreálni az egész szervezkedésből. Ezért azzal vádolták a diákokat, hogy az augusztus 23-i ünnepségen fegyveres támadást akartak indítani a dísztribün ellen, s hogy Erdély Magyarországhoz való csatolását követelték. Néhányukat azzal is vádolták, hogy 1956-ban tiltott határátkelésre készültek. A fő vádpont: Erdélyben is „ellenforradalmat” akartak kirobbantani. Mivel megtalálták a Gyergyószárhegyről hozott rozsdás fegyvereket s a kis kaliberű revolvert, a fegyveres felkelés tervét is ráfogták a részben még kiskorú gyermekekre. Szigorú büntetésekkel próbáltak példát statuálni.
A büntetések:
Palotás Árpád 23 év, Szilágyi Árpád 22 év, Czimbalmos Balázs 22 év, Czimbalmos Károly 20 év, Ilyés Alajos 18 év, Simon Gyula 16 év, Kertész András 16 év, Páll László 16 év, Bara Lajos 15 év, Gáspár Domokos 15 év, Keresztes Ignác 15 év, Papp József 12 év, Fülöp Ákos 10 év, Kovács Pál 10 év, Kolcsár Géza 10 év, Bedő Gedeon 10 év, Fülöp Antal 8 év, Hadnagy István 8 év, Bartis János 8 év, Bíró Károly 6 év, Szilágyi Lajos 6 év, Ambrus Hedvig 1 év, Dezső Katalin 1 év, Vass Julianna 1 év.
Tófalvi Zoltán
(folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)