Nemes Ödön jezsuita második éve tanít Gyulafehérváron a teológián és havonta lelki napot tart Kolozsváron, a katolikus egyetemistáknak és az érdeklődő fiataloknak. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 18./

Marosvásárhely régi települést egy 1316-ból való írásos dokumentum Forum Siculorum (a székelyek vásárhelye) néven említi. A város történetéről, múltjáról a XX. század elejéig csak Orbán Balázs: A Székelyföld leírása (1870) és Koncz József: A marosvásárhelyi Ref. Kollégium története (1896) című munkákban találunk utalásokat. Így került sor arra, hogy 1902-ben a polgármesterré választott dr. Bernády György szerződést kötött dr. Dékányi Kálmánnal, Biás Istvánnal és Kelemen Lajossal a város történetének megírására, de az első világháború kitörése következtében a terv meghiúsult. Kelemen Lajos kutatásai alapján elkészült várostörténeti munkája, aminek ma is jelentős hézagpótló szerepe van. Kelemen Lajos (1877-1963) Marosvásárhelyen született és itt végezte elemi és középiskolai tanulmányait. Osztálytársa és jó barátja volt ifj. Nemes Ödönnek, akinek rajztanár édesapja lelkesen másolta Marosvásárhely és környékének középkori falfestményeit, amit a fiúk nagy érdeklődéssel szemléltek. Kelemen Lajos 1893-ban, V. gimnazista korában osztálytársával már tudományos kíváncsisággal szemlélte a vártemplomi kápolna régi, málladozó falképeit, majd 1894-ben elkísérték az idősebb Nemes Ödönt Gógánváraljára, Ádámosra, 1896-ban Nyárádszentlászlóra és Nagyölyvesre a templomokban még létező falképek lemásolására. Ezek a kirándulások hozzájárultak, hogy Kelemen Lajos Orbán Balázs életművének folytatója kívánjon lenni, s e célból 1896-ban beiratkozzon a kolozsvári tudományegyetem történelem–földrajz szakára. A vásárhelyi indítás meghatározta Kelemen Lajos érdeklődését a középkori építészet, iparművészet emlékeinek a felkutatásában. Már II. éves korában a festett mennyezetű pusztuló régi templomokról, a kolozsvári falfestményekről publikált a helyi hírlapokban. Aggodalommal írt 1903-ban az erdélyi műemlékek sorsáról s azok intézményes megvédésének, valamint a közvélemény kialakításának a szükségességéről. Kiállott a templomok eredeti formában való restaurálása mellett. Műemlékvédelmi harca során megnőtt a tekintélye, s így az egyházak sok esetben kérték a tanácsát. Elévületlen érdeme, hogy felismerte a falusi templomok, vidéki kúriák és kastélyok művészettörténeti jelentőségét és küzdött azok sorsáért, mert abban a magyar nemzeti tudat ébrentartását látta. A különböző lapokban megjelent írásait könyv alakban csak halála után, 1977-ben adták ki Szabó T. Attila bevezető tanulmányával /Művészettörténeti tanulmányok/. 1982-ben B. Nagy Margit gondozásában további kiadatlan munkái válnak hozzáférhetővé /Művészettörténeti tanulmányok. II. kötet/ Ebben két önálló fejezetben Marosvásárhely, Kolozsvár és környékének múltját és műalkotásait mutatja be. /Fodor Sándor (S.): Járom az utat… = Népújság (Marosvásárhely), nov. 18./