Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Nemes Katalin
3 tétel
2012. december 8.
Nyomot hagyni
Lehet-e nagyobb öröme egy pedagógus-házaspárnak, mint az, hogy valahol egy mezőségi településen közel fél évszázad után is szeretettel emlékeznek rájuk? Lehet-e nagyobb meglepetést szerezni az évek során nagyszülővé vált tanítványnak, mint hogy a bajban levő iskolán, ahol már az unokái tanulnak, régen elköltözött volt tanítója- tanára akar segíteni? S a szándék nemcsak gondolatban fogalmazódik meg, hanem tetté is válik.
Túl a nyugdíjkorhatáron, a Marosvásárhelyen élő Konrád házaspárt néhány éve az a szándék vezérli, hogy nyomot hagyjanak azokon a településeken, ahol életük során tanítottak. Többet annál, mint ami hivatásuk gyakorlása, a művelődési élet irányítása közben gyermek- és felnőttszívekben megmaradt, s amit Konrád Béla utolsó munkahelyén, Mezőpanitban a falu tartalmas monográfiájának megírásával hagyott. Pedagógusi nyugdíjukból anyagi segítséget ajánlottak fel az Arad megyei falunak, ahol a ’40-es évek végén tanítottak, s amelynek lakói önerőből református templomot építenek. Mivel pályakezdésük helyszínén, a felsőtóvidéki falvakban, Katonában és Gyekén nincsen már magyar iskola, Böjthe atya árváira gondoltak. S amikor arról értesültek, hogy volt munkahelyükön segítségre van szükség, azonnal felajánlották a támogatásukat.
"Alulírott, Konrád Ibolya és Konrád Béla tanügyi nyugdíjasok, akik az 1952–1966-os években Nagysármáson fejtették ki tevékenységüket, s szeretettel és hálával emlékeznek ezekre az évekre…, tudomásul véve az elszórványosodás veszélyét s a törekvést egy alapítvány létrehozására, amely támogatná, hogy szomszédos települések szórványban élő gyermekeit a sármási iskolába begyűjtsék, felajánlunk ezer eurót erre a nemes célra. Ezzel szeretnénk kifejezni együttérzésünket és szeretetünket volt tanítványaink, azok szülei és volt munkatársaink iránt, akik még életben vannak…"– idéztük az adománylevél néhány sorát.
A Konrád család gesztusa nyomán a válasz sem késett. Ahogy a beszámolóból kiderül, 2012. november 4-én rendkívüli, ünnepélyes találkozást tartottak Nagysármáson, amelyen az egykori magyar nyelvű nyolcosztályos általános iskola volt tanulói Konrád Ibolya tanítónőt és Konrád Béla tanárt köszöntötték. A 47 év után megrendezett lélekemelő találkozás főszervezői az 1961-65 között végzett öregdiákok, az elsők, akik nyolc osztályt jártak. Ezt a korosztályt Konrád Ibolya tanítónő I-IV.-ben tanította, majd V-VIII.-ban négy éven át Konrád Béla volt az osztályfőnökük. Beszédes adat, hogy a találkozót szervező osztály a ’60-as években 40 tanulóból állt.
A találkozásra az indítékot az a sajnálatos helyzet adta, hogy a 2012/13-as iskolai év kezdetén a sármási iskola magyar tagozata az elszórványosodás olyan jeleit mutatta, amely egyes osztályok puszta létét fenyegette. A kialakult helyzetet sem a helybeliek, sem a két volt tanügyi káder nem nézhette tétlenül, és sikerült gyors és hatékony megoldást találni a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány segítségével, akik nagy tapasztalattal rendelkezve autóbuszt biztosítottak, hogy a környékbeli szórványfalvakból, ahol megszűnt már a magyar oktatás, Sármásra szállítsák a gyermekeket – olvasható a beszámolóban.
A találkozón részt vevő mintegy 30 személynek, köztük három nyugalmazott pedagógusnak, akik helybeli lakosok, felejthetetlen élményben volt részük. Az öregdiákok nevében Szász Teréz üdvözölte két volt tanítójukat és nevelőjüket, akiket 47 év után láttak viszont.
"Habár sokan elköltöztek közülünk…, mi, akik itt maradtunk ezen a kicsi magyarságszigeten, megőriztük nyelvünket, kultúránkat és magyarságtudatunkat, s erre neveltük családunk tagjait is, mivel az iskolában kapott példamutatás arra ösztönzött, hogy bármilyen nehéz helyzetben emberek maradjunk. Köszönjük, hogy nem felejtettek el, köszönjük a jó Istennek, hogy megtartotta Önöket, s főleg a segítségüket annyi év után, köszönjük az örömöt, amely a mai napot bearanyozta, s a csodálatos eseményt, amelynek nem volt még példája Nagysármáson" – hangzott el a díszes papírtekercsre írt köszöntőbeszédben.
Az estébe nyúló kötetlen és lelkes eszmecsere minden résztvevő számára felejthetetlen emlék marad, s feltöltődést jelentett a jövőbe vetett hit, remény és szeretet jegyében – írja a 84 éves Konrád Béla, aki köszönetet mond a szervezőknek, különösképpen Nemes Katalinnak és Lukács Melindának.
A nyugalmazott pedagógus-házaspár tartása, segítő szándéka nem egyedülálló. Ők még ahhoz a nemzedékhez tartoznak, amelyik küldetésnek, hivatásnak érezte a választott szakmát, annak ellenére, hogy az ötvenes-hatvanas években, amikor a kommunista ideológia szőtte át az oktatásügyet, nem volt könnyű úgy tanítani, ahogy szíve szerint egy jól képezett pedagógus elképzelte. Pályafutásuk krónikáját hallgatva, amely a rövid Arad megyei kitérőt leszámítva az 1952-ben létrehozott Nagysármás rajonban kezdődött, elgondolkozhatunk azon, hogy egy fél évszázad alatt milyen mértékben apad a mezőségi magyarság.
A radnóti születésű Konrád Béláné Csiki Ibolya Katonán, a két tanerős iskolában egyedül két váltásban 30-40 magyar gyermeket tanított, Konrád Bélának az egytanerős gyekei iskolában 20 tanítványa volt. Ezeken a településeken ma már nyoma sincs a magyar oktatásnak, s Sármáson, ahol 40-es létszámú osztályt tanítottak, ma csak a környékbeli gyerekekkel lehetett megmenteni a minimális, 12 tanulóból összeálló első osztályt. Ezért tartják annyira fontosnak, hogy ami három lelkes sármási tanítónő, Györfi Apollónia, Vajda Erzsébet és Tamás-Lukács Melinda szervezőmunkája, tanító- és tanártársaik segítsége s a Kallós Alapítvány felbecsülhetetlen támogatása nyomán elkezdődött, eredményes legyen. Az elképzelt szórványkollégium lehetővé tenné, hogy azok a gyermekek, akiknek a szülei is már alig beszélik a magyar nyelvet, s olyan környezetbe születtek, ahol nem hallanak magyar szót, anyanyelvükön tanuljanak. A munka rendkívüli nehézségek, sok akadály elhárítása nyomán elkezdődött, de folytatni kell. Bár eddig is akadtak támogatók, az elképzelt nagysármási szórványközpont tervezésére, kivitelezésére, berendezésére, a gyerekek utaztatási, étkeztetési, a velük való délutáni foglalkozásokkal kapcsolatos költségek fedezésére minden segítséget szívesen fogadnak a továbbiakban is.
Bodolai Gyöngyi
A Kallós Zoltán Alapítvány elérhetőségei:
Kolozsváron, tel/fax.: 0264/598-813
Válaszúton, tel/fax.: 0264/262-623
Népújság (Marosvásárhely)
Lehet-e nagyobb öröme egy pedagógus-házaspárnak, mint az, hogy valahol egy mezőségi településen közel fél évszázad után is szeretettel emlékeznek rájuk? Lehet-e nagyobb meglepetést szerezni az évek során nagyszülővé vált tanítványnak, mint hogy a bajban levő iskolán, ahol már az unokái tanulnak, régen elköltözött volt tanítója- tanára akar segíteni? S a szándék nemcsak gondolatban fogalmazódik meg, hanem tetté is válik.
Túl a nyugdíjkorhatáron, a Marosvásárhelyen élő Konrád házaspárt néhány éve az a szándék vezérli, hogy nyomot hagyjanak azokon a településeken, ahol életük során tanítottak. Többet annál, mint ami hivatásuk gyakorlása, a művelődési élet irányítása közben gyermek- és felnőttszívekben megmaradt, s amit Konrád Béla utolsó munkahelyén, Mezőpanitban a falu tartalmas monográfiájának megírásával hagyott. Pedagógusi nyugdíjukból anyagi segítséget ajánlottak fel az Arad megyei falunak, ahol a ’40-es évek végén tanítottak, s amelynek lakói önerőből református templomot építenek. Mivel pályakezdésük helyszínén, a felsőtóvidéki falvakban, Katonában és Gyekén nincsen már magyar iskola, Böjthe atya árváira gondoltak. S amikor arról értesültek, hogy volt munkahelyükön segítségre van szükség, azonnal felajánlották a támogatásukat.
"Alulírott, Konrád Ibolya és Konrád Béla tanügyi nyugdíjasok, akik az 1952–1966-os években Nagysármáson fejtették ki tevékenységüket, s szeretettel és hálával emlékeznek ezekre az évekre…, tudomásul véve az elszórványosodás veszélyét s a törekvést egy alapítvány létrehozására, amely támogatná, hogy szomszédos települések szórványban élő gyermekeit a sármási iskolába begyűjtsék, felajánlunk ezer eurót erre a nemes célra. Ezzel szeretnénk kifejezni együttérzésünket és szeretetünket volt tanítványaink, azok szülei és volt munkatársaink iránt, akik még életben vannak…"– idéztük az adománylevél néhány sorát.
A Konrád család gesztusa nyomán a válasz sem késett. Ahogy a beszámolóból kiderül, 2012. november 4-én rendkívüli, ünnepélyes találkozást tartottak Nagysármáson, amelyen az egykori magyar nyelvű nyolcosztályos általános iskola volt tanulói Konrád Ibolya tanítónőt és Konrád Béla tanárt köszöntötték. A 47 év után megrendezett lélekemelő találkozás főszervezői az 1961-65 között végzett öregdiákok, az elsők, akik nyolc osztályt jártak. Ezt a korosztályt Konrád Ibolya tanítónő I-IV.-ben tanította, majd V-VIII.-ban négy éven át Konrád Béla volt az osztályfőnökük. Beszédes adat, hogy a találkozót szervező osztály a ’60-as években 40 tanulóból állt.
A találkozásra az indítékot az a sajnálatos helyzet adta, hogy a 2012/13-as iskolai év kezdetén a sármási iskola magyar tagozata az elszórványosodás olyan jeleit mutatta, amely egyes osztályok puszta létét fenyegette. A kialakult helyzetet sem a helybeliek, sem a két volt tanügyi káder nem nézhette tétlenül, és sikerült gyors és hatékony megoldást találni a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány segítségével, akik nagy tapasztalattal rendelkezve autóbuszt biztosítottak, hogy a környékbeli szórványfalvakból, ahol megszűnt már a magyar oktatás, Sármásra szállítsák a gyermekeket – olvasható a beszámolóban.
A találkozón részt vevő mintegy 30 személynek, köztük három nyugalmazott pedagógusnak, akik helybeli lakosok, felejthetetlen élményben volt részük. Az öregdiákok nevében Szász Teréz üdvözölte két volt tanítójukat és nevelőjüket, akiket 47 év után láttak viszont.
"Habár sokan elköltöztek közülünk…, mi, akik itt maradtunk ezen a kicsi magyarságszigeten, megőriztük nyelvünket, kultúránkat és magyarságtudatunkat, s erre neveltük családunk tagjait is, mivel az iskolában kapott példamutatás arra ösztönzött, hogy bármilyen nehéz helyzetben emberek maradjunk. Köszönjük, hogy nem felejtettek el, köszönjük a jó Istennek, hogy megtartotta Önöket, s főleg a segítségüket annyi év után, köszönjük az örömöt, amely a mai napot bearanyozta, s a csodálatos eseményt, amelynek nem volt még példája Nagysármáson" – hangzott el a díszes papírtekercsre írt köszöntőbeszédben.
Az estébe nyúló kötetlen és lelkes eszmecsere minden résztvevő számára felejthetetlen emlék marad, s feltöltődést jelentett a jövőbe vetett hit, remény és szeretet jegyében – írja a 84 éves Konrád Béla, aki köszönetet mond a szervezőknek, különösképpen Nemes Katalinnak és Lukács Melindának.
A nyugalmazott pedagógus-házaspár tartása, segítő szándéka nem egyedülálló. Ők még ahhoz a nemzedékhez tartoznak, amelyik küldetésnek, hivatásnak érezte a választott szakmát, annak ellenére, hogy az ötvenes-hatvanas években, amikor a kommunista ideológia szőtte át az oktatásügyet, nem volt könnyű úgy tanítani, ahogy szíve szerint egy jól képezett pedagógus elképzelte. Pályafutásuk krónikáját hallgatva, amely a rövid Arad megyei kitérőt leszámítva az 1952-ben létrehozott Nagysármás rajonban kezdődött, elgondolkozhatunk azon, hogy egy fél évszázad alatt milyen mértékben apad a mezőségi magyarság.
A radnóti születésű Konrád Béláné Csiki Ibolya Katonán, a két tanerős iskolában egyedül két váltásban 30-40 magyar gyermeket tanított, Konrád Bélának az egytanerős gyekei iskolában 20 tanítványa volt. Ezeken a településeken ma már nyoma sincs a magyar oktatásnak, s Sármáson, ahol 40-es létszámú osztályt tanítottak, ma csak a környékbeli gyerekekkel lehetett megmenteni a minimális, 12 tanulóból összeálló első osztályt. Ezért tartják annyira fontosnak, hogy ami három lelkes sármási tanítónő, Györfi Apollónia, Vajda Erzsébet és Tamás-Lukács Melinda szervezőmunkája, tanító- és tanártársaik segítsége s a Kallós Alapítvány felbecsülhetetlen támogatása nyomán elkezdődött, eredményes legyen. Az elképzelt szórványkollégium lehetővé tenné, hogy azok a gyermekek, akiknek a szülei is már alig beszélik a magyar nyelvet, s olyan környezetbe születtek, ahol nem hallanak magyar szót, anyanyelvükön tanuljanak. A munka rendkívüli nehézségek, sok akadály elhárítása nyomán elkezdődött, de folytatni kell. Bár eddig is akadtak támogatók, az elképzelt nagysármási szórványközpont tervezésére, kivitelezésére, berendezésére, a gyerekek utaztatási, étkeztetési, a velük való délutáni foglalkozásokkal kapcsolatos költségek fedezésére minden segítséget szívesen fogadnak a továbbiakban is.
Bodolai Gyöngyi
A Kallós Zoltán Alapítvány elérhetőségei:
Kolozsváron, tel/fax.: 0264/598-813
Válaszúton, tel/fax.: 0264/262-623
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 6.
Merész vállalkozás, nagy előrelépés a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem zenepedagógia szakán
2015. május negyedike emlékezetes nap marad mindazok számára, akik megnéztük a Művészeti Egyetem zenetanár szakos hallgatóinak rendkívüli bemutatóját. A Stúdió Színház színpadán fellépő csapat a Rebecca című, rendkívül érdekes musicallel lepte meg hallgatóságát.
A telt ház látványa egyszerre sokkoló és biztató hatása tudat alatt is arra késztette az előadókat, hogy teljes szívből és lélekből játsszák el a darabot. Az első meglepetés rövid szemrebbenését a bizakodás erőt adó hatalma váltotta fel. A leendő zenetanároknak talán szokatlan volt, hogy színészi feladatot is vállalniuk kellett, de a zene és az ének kisegítette őket a nehezebb pillanatokban.
Az egyetem számára fejlődést jelentő mérföldkő, hogy a zeneszakos diákok a kórus- és hangszeres zene mellett már a musical bemutatását is merik vállalni. Felkészítésükben, bátorításukban a színpadi fellépéseken rutinosan mozgó dr. Buta Árpád Attila énekes- előadóművész, egyetemi tanár vállalta a főszerepet. Ő jelölte ki Michael Kunze szövegíró és Lévay Szilveszter zeneszerző Rebecca, a Manderley ház asszonya című kompozícióját. Kitűnő pedagógiai megfontoltságból azért esett a választás erre az alig ismert műre, hogy az előadóknak nagyobb legyen a sikerélményük, ugyanis a közönség így kevésbé tudja összehasonlítani a kezdő csapat munkáját egy begyakorlott, hivatásos társulatéval.
Az előadásnak nem volt olyan pillanata, amelyben unatkozhattunk volna: figyelemfelkeltő cselekmény és magukkal ragadó melódiák kényszerítették döbbenetes csodálkozásra a hallgatókat. A magányos "american lady" és fizetett társalkodónője kényszerből utaznak együtt. A gazdag nőnek társaság, a társalkodónőnek fizetés kell, így a pénz válik az egyetlen összekötő kapoccsá közöttük. Az úri hölgy azt hiszi, hogy kénye-kedve szerint rendelkezhet a szégyellős, visszafogott, alázatos lánnyal, viszont hamar szertefoszlik ez az illúzió, mert megjelenik a gazdag és özvegy úriember. A társalkodónő és Maxim de Winter között hamarosan forró érzések szövődnek, amelynek házasság lesz a vége. Az amerikai hölgy nagy csodálkozva döbben rá, hogy újra magányos marad. Az új pár megérkezése Manderley-be alattomos, rejtélyes, baráti, ellenséges, hátborzongató és szomorú események sorát váltja ki. A ház előző asszonyát, a néhai Rebeccát szolgálók közül néhányan igyekeznek megbontani Max és neje harmóniáját. Szinte sikerül is a tervük, de a párnak végre lehetősége nyílik megértetni egymással az ellentmondásos eseményeket. Max bevallja új feleségének, hogy tehetetlenségében ő ölte meg Rebeccát, mert az folyamatosan gúnyolta és megcsalta. Már-már kiderül a gyilkosság is, de egy, a nyomozásba bevont orvos szerint az elhunyt nő betegsége miatt öngyilkos lett. A további viszályokat a kastély porig égése szünteti be. Ezzel végérvényesen elcsitulnak az indulatok, a musical boldogságban fejeződik be.
Külön dicséretet érdemelnek a zeneszakos hallgatók – és a besegítők is – ezért a produkcióért. Mindenki nagyot alakított. A zenészek részéről rendkívüli ez a teljesítmény, ugyanis ők nem tanulják a színjátszást, mindent átélésből, lélekből mutattak nekünk.
Szereposztás: "ÉN" (Ich), társalkodónő – Veress Mandy, III. éves, Maxim de Winter – Zöld József, III. éves, Mrs. Danvers – Ferencz Annamária, III. éves, Amerikai hölgy, Edith van Hopper – Hütter Dóra, III. éves, Beatrice Lacy – Nemes Katalin, I. éves, Frank Crawley/Giles Lacy – Ördög Vilmos Attila, III. éves, Jack Favell – Orbán Kálmán, II. éves, Ben – Siklódi István Attila. Zene (zongorakíséret): Bartha Orchidea Evelyn, III. éves. Mesélő – Nagy Norbert, II. éves színész. Közreműködők és kórustagok: Baricz Emőke (II.), Nagy Mónika Sarolta (II.), Köllő Emese (I.), Rózsa Sára (I. éves multimédia szakos), Berecki Botond (I. éves látványtervező szakos). Felkészítő tanár: dr. Buta Árpád Attila.
Reméljük, ez a siker további bemutatásokra buzdítja az előadókat!
Szilágyi Mihály mesterképzős hallgató
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május negyedike emlékezetes nap marad mindazok számára, akik megnéztük a Művészeti Egyetem zenetanár szakos hallgatóinak rendkívüli bemutatóját. A Stúdió Színház színpadán fellépő csapat a Rebecca című, rendkívül érdekes musicallel lepte meg hallgatóságát.
A telt ház látványa egyszerre sokkoló és biztató hatása tudat alatt is arra késztette az előadókat, hogy teljes szívből és lélekből játsszák el a darabot. Az első meglepetés rövid szemrebbenését a bizakodás erőt adó hatalma váltotta fel. A leendő zenetanároknak talán szokatlan volt, hogy színészi feladatot is vállalniuk kellett, de a zene és az ének kisegítette őket a nehezebb pillanatokban.
Az egyetem számára fejlődést jelentő mérföldkő, hogy a zeneszakos diákok a kórus- és hangszeres zene mellett már a musical bemutatását is merik vállalni. Felkészítésükben, bátorításukban a színpadi fellépéseken rutinosan mozgó dr. Buta Árpád Attila énekes- előadóművész, egyetemi tanár vállalta a főszerepet. Ő jelölte ki Michael Kunze szövegíró és Lévay Szilveszter zeneszerző Rebecca, a Manderley ház asszonya című kompozícióját. Kitűnő pedagógiai megfontoltságból azért esett a választás erre az alig ismert műre, hogy az előadóknak nagyobb legyen a sikerélményük, ugyanis a közönség így kevésbé tudja összehasonlítani a kezdő csapat munkáját egy begyakorlott, hivatásos társulatéval.
Az előadásnak nem volt olyan pillanata, amelyben unatkozhattunk volna: figyelemfelkeltő cselekmény és magukkal ragadó melódiák kényszerítették döbbenetes csodálkozásra a hallgatókat. A magányos "american lady" és fizetett társalkodónője kényszerből utaznak együtt. A gazdag nőnek társaság, a társalkodónőnek fizetés kell, így a pénz válik az egyetlen összekötő kapoccsá közöttük. Az úri hölgy azt hiszi, hogy kénye-kedve szerint rendelkezhet a szégyellős, visszafogott, alázatos lánnyal, viszont hamar szertefoszlik ez az illúzió, mert megjelenik a gazdag és özvegy úriember. A társalkodónő és Maxim de Winter között hamarosan forró érzések szövődnek, amelynek házasság lesz a vége. Az amerikai hölgy nagy csodálkozva döbben rá, hogy újra magányos marad. Az új pár megérkezése Manderley-be alattomos, rejtélyes, baráti, ellenséges, hátborzongató és szomorú események sorát váltja ki. A ház előző asszonyát, a néhai Rebeccát szolgálók közül néhányan igyekeznek megbontani Max és neje harmóniáját. Szinte sikerül is a tervük, de a párnak végre lehetősége nyílik megértetni egymással az ellentmondásos eseményeket. Max bevallja új feleségének, hogy tehetetlenségében ő ölte meg Rebeccát, mert az folyamatosan gúnyolta és megcsalta. Már-már kiderül a gyilkosság is, de egy, a nyomozásba bevont orvos szerint az elhunyt nő betegsége miatt öngyilkos lett. A további viszályokat a kastély porig égése szünteti be. Ezzel végérvényesen elcsitulnak az indulatok, a musical boldogságban fejeződik be.
Külön dicséretet érdemelnek a zeneszakos hallgatók – és a besegítők is – ezért a produkcióért. Mindenki nagyot alakított. A zenészek részéről rendkívüli ez a teljesítmény, ugyanis ők nem tanulják a színjátszást, mindent átélésből, lélekből mutattak nekünk.
Szereposztás: "ÉN" (Ich), társalkodónő – Veress Mandy, III. éves, Maxim de Winter – Zöld József, III. éves, Mrs. Danvers – Ferencz Annamária, III. éves, Amerikai hölgy, Edith van Hopper – Hütter Dóra, III. éves, Beatrice Lacy – Nemes Katalin, I. éves, Frank Crawley/Giles Lacy – Ördög Vilmos Attila, III. éves, Jack Favell – Orbán Kálmán, II. éves, Ben – Siklódi István Attila. Zene (zongorakíséret): Bartha Orchidea Evelyn, III. éves. Mesélő – Nagy Norbert, II. éves színész. Közreműködők és kórustagok: Baricz Emőke (II.), Nagy Mónika Sarolta (II.), Köllő Emese (I.), Rózsa Sára (I. éves multimédia szakos), Berecki Botond (I. éves látványtervező szakos). Felkészítő tanár: dr. Buta Árpád Attila.
Reméljük, ez a siker további bemutatásokra buzdítja az előadókat!
Szilágyi Mihály mesterképzős hallgató
Népújság (Marosvásárhely)
2015. július 7.
Ha Uzonka feltámadna…
…bizonyára elégedett lenne, mert a marosvásárhelyi Stúdió Színházban dübörgött az a rockopera – Uzonka legendája címmel –, amely az ő tragikus életútját elevenítette meg.
Egy vizsgakoncert, amelyet Simon Örs harmadéves diák álmodott meg tövéről hegyére. Egy év alatt zenét és szöveget írt, "vért" verejtékezett, talán nagy fába vágta a fejszéjét, de kicsiny műve vulkánerejű volt. Gyerekkorában sokat nyaralt Uzonkafürdőn, itt hallott erről az erdővidéki legendáról, amelyet azonban nem sokan ismernek. Az opera tizennégy éneket karolt egybe, minden jelenet előtt kivetítőn láthattuk a legenda színhelyeit, szövegét, fűszerezve az előadást.
A Művészeti Egyetem zene szakos diákjai és meghívottak kapcsolódtak bele a dalba. A próbákon kaptak meleget és hideget, a kritika füstje beborította őket, de nem adták fel. Tudták, hogy messze állnak még a tökéletességtől, hogy rengeteg a csiszolnivaló, de remélték, hogy nem vallanak szégyent. És nem is vallottak, hiszen a teremben ülők vastapssal jutalmazták őket. A rock és a népzene nászát élvezte idős és fiatal, tanárok és ismerősök egyaránt, az előadók lelkesedése, a zenészek remek munkája elégedetté tették a nagyérdeműt, hiszen gazdagabban tértek haza, a tehetséges fiatalok munkájának örvendve.
Íme a kis csapat, amely az elismerést megérdemelte: Simon Örs, Nemes Katalin, Suba László, Ördög Attila, Demeter Attila, Sipos Tiffany, Biblia Attila, Ferencz Annamária, Jakab István, a Grazioso Quartet, Mihály Csaba, a Kontrax zenekar, Zsozsó.
S. Köpeczi Júlia
Népújság (Marosvásárhely)
…bizonyára elégedett lenne, mert a marosvásárhelyi Stúdió Színházban dübörgött az a rockopera – Uzonka legendája címmel –, amely az ő tragikus életútját elevenítette meg.
Egy vizsgakoncert, amelyet Simon Örs harmadéves diák álmodott meg tövéről hegyére. Egy év alatt zenét és szöveget írt, "vért" verejtékezett, talán nagy fába vágta a fejszéjét, de kicsiny műve vulkánerejű volt. Gyerekkorában sokat nyaralt Uzonkafürdőn, itt hallott erről az erdővidéki legendáról, amelyet azonban nem sokan ismernek. Az opera tizennégy éneket karolt egybe, minden jelenet előtt kivetítőn láthattuk a legenda színhelyeit, szövegét, fűszerezve az előadást.
A Művészeti Egyetem zene szakos diákjai és meghívottak kapcsolódtak bele a dalba. A próbákon kaptak meleget és hideget, a kritika füstje beborította őket, de nem adták fel. Tudták, hogy messze állnak még a tökéletességtől, hogy rengeteg a csiszolnivaló, de remélték, hogy nem vallanak szégyent. És nem is vallottak, hiszen a teremben ülők vastapssal jutalmazták őket. A rock és a népzene nászát élvezte idős és fiatal, tanárok és ismerősök egyaránt, az előadók lelkesedése, a zenészek remek munkája elégedetté tették a nagyérdeműt, hiszen gazdagabban tértek haza, a tehetséges fiatalok munkájának örvendve.
Íme a kis csapat, amely az elismerést megérdemelte: Simon Örs, Nemes Katalin, Suba László, Ördög Attila, Demeter Attila, Sipos Tiffany, Biblia Attila, Ferencz Annamária, Jakab István, a Grazioso Quartet, Mihály Csaba, a Kontrax zenekar, Zsozsó.
S. Köpeczi Júlia
Népújság (Marosvásárhely)