Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Nemes András
5 tétel
2001. november 10.
"Nov. 4-től a 2001/2002-es tanév végéig - vagy az igazgatói tisztségért kiirt versenyvizsgáig - Nemes András matematika szakos tanár a temesvári Bartók Béla Líceum megbízott igazgatója. Elődje, Erdei Ildikó objektív okokból lemondott tisztségéről. A fiatal igazgató, aki 1983-ban éppen a Bartók Béla Líceum elődjében, a 2. sz. Matematika-Fizika Liceumban érettségizett, 1990 őszétől került helyettesítőként a Bartókba és 1993-ban kapta meg végleges kinevezését. Nemes András folytatni szeretné az iskolaépítést. Beindultak a bentlakás bővítési munkálatai, amelyre - nem kis mértékben az RMDSZ városi tanácsosainak köszönhetően - másfél milliárd lejt utalt ki a városháza. Folyamatban van ugyanakkor a harmadik számítógépes terem elszerelése. Az anyaországi Sulinet programba 18 erdélyi iskola, köztük a Bartók Béla Líceum is bekapcsolódik, amely lehetővé teszi a számítógépeknek a legkülönfélébb tantárgyak oktatása területén történő felhasználását. Temes megye legnagyobb magyar iskolája, amely a diákok vizsgaeredményei alapján a megye élvonalában van, már évek óta vezetői gondokkal küszködik. A fiatal, energikus iskolaigazgató kinevezése hosszú távra megoldhatja az igazgatóválságot. /Pataki Zoltán): Új igazgató a temesvári magyar líceum élén. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 10./"
2002. május 27.
1999 januárja óta, amikor Halász Ferenc addigi iskolaigazgatónak nem sikerült az újabb kinevezéshez szükséges vizsgája, átmeneti állapotok uralkodtak a Bartók Béla Elméleti Líceum /Temesvár/ vezetőségében. Előbb Paul Éva testnevelési tanár és aligazgató, 1999 őszétől Erdei Ildikó pszichológus, 2001 őszétől pedig Nemes András matematikatanár vezette ideiglenesen az iskolát. Az idén tavasszal kiírt versenyvizsgán Virginás Tar Judit informatika tanárnő szerepelt a legjobban, akit a napokban neveznek ki a Bartók Béla Líceum igazgatói tisztségébe. Virginás Tar Judit a Bartókban érettségizett, a temesvári Tudományegyetem matematika-informatika szakán szerzett diplomát és a kilencvenes évek eleje óta tanít Temes megye egyetlen kizárólag magyar nyelvű középiskolájában. /(Pataki Zoltán): Igazgatóváltás a Bartók Béla Elméleti Líceum élén. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 27./
2002. június 3.
Jún. 1-jén találkoztak Temesvár egykori és mai magyar nyelven tanuló diákjai. Idén kevesebben jöttek el a "véndiákok" hagyományos találkozójára, mint tavaly. A házigazda, a Bartók Béla Elméleti Líceum vezetősége képviseletében Nemes András igazgató köszöntötte az egybegyűlteket. A Bartók Béla Alapítvány kuratóriuma kiosztotta az alapítványi díjakat. A líceumi osztályok szavalói Haza a magasban címmel adtak elő Illyés Gyula-verseket. /SZ. I.: Nemzedékek találkozója Temesváron. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 3./
2014. március 13.
Ozsdola politikai elítéltjei (Szígyártó Domokos és öt társa)
Pusztai és Dézsi halála után sem ért véget az ozsdolai nép zaklatása, a hatóságok folytatták a boszorkányüldözést a két betyár feltételezett cinkostársai, segítői kézre kerítése érdekében. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc vérbefojtása után Erdélyben is elkezdődött a hajtóvadászat, s ez alól Ozsdola sem képezett kivételt. A kommunista hatóságok Ozsdolán példát akartak statuálni, nehogy valakinek ismét eszébe jusson fellázadni a vörös terror ellen. Ezért kapóra jött a Szígyártó Domokos-ügy.
Kivégzés és sokéves börtönbüntetés
1957 nyarán Szígyártó Domokos molnár elhatározta, hogy megbosszulja Pusztai Ferenc és Dézsi Dénes halálát, megöli Boros Lajost, a mindenki által gyűlölt párttitkárt. 1957. június 16-ról 17-re virradó éjszaka Szígyártó Domokos egy Mauser márkájú katonai fegyverrel az ablakon keresztül rálőtt Borosra. Nem találta el. A golyó áthaladt az ablakon, s a falba csapódott 130 centiméter magasságban. Az év decemberében 28-áról 29-ére virradóra ismét belőtt az ablakon, de ezúttal sem találta el Borost. Ezt követően 1958. február 16-án este egy kővel fejbe verte Fetés Zoltánt, a községi néptanács titkárát. Árulás nyomán az akkori milícia és Securitate azonosította a tettest. Szígyártót 1958. augusztus 22-én reggel 8 órakor tartóztatták le és szállították egy fekete színű zárt kocsival a marosvásárhelyi Securitatéra, a Rigó utcába. A vád ellene: „terrorista bűncselekmény és a társadalmi rend elleni összeesküvés”. A lakásán végzett házkutatás során megtalálták a katonai fegyvert, és jelentős mennyiségű lőszer is előkerült. Boros Lajos meggyilkolási szándékán kívül az ellene felhozott másik súlyos vád, hogy 1951 és 1955 között kapcsolatban állt Pusztaival és Dézsivel, akikkel a saját lakásán találkozott, nekik lőszert és élelmet adott. Később „bűntársait, felbujtóit” is őrizetbe vették: Finna Dávidot szepember 7-én, Tibesz Ágostont október 26-án, László Andrásné Bodoki Annát pedig november 26-án tartóztatták le. A vizsgálati fogságban kegyetlenül bántak velük, megkínozták őket. Szígyártót és társait a Kolozsvári III. Katonai Bíróság Marosvásárhelyen tartott tárgyaláson ítélte el. Szígyártó Domokost (1933–1959) halálra ítélték, Szamosújváron kivégezték és teljes vagyonát elkobozták. Finna Dávidot (1933-1995) életfogytiglani börtönre ítélték (elméje a börtönben elborult, a Dolj megyei Poiana Marén hunyt el), László Anna (született 1907. augusztus 26-án a Brassó megyei Bodolán – elhunyt 1983. június 15-én Ozsdolán) tizenöt év börtönbüntetést kapott, amiből kényszermunkán hat évet és nyolc hónapot töltött. Tibesz Ágostont (1902–1990) tíz év kényszermunkára ítélték, László András, Anna férje (1895–1960) hat hónap múlva súlyos betegség miatt szabadult ki, három hónap múlva pedig elhunyt. Ha nem is közvetlenül Dézsi és Pusztai miatt, de koholt vádak alapján 1958-ban Kósza Józsefet (1912–1997), a falu római katolikus plébánosát is letartóztatták, és tíz év börtönbüntetésre ítélték. Kósza József 1948–1958 és 1964–1976 között szolgált az egyházközség plébánosaként. Róla a mai napig is nagy tisztelettel és szeretettel beszélnek az ozsdolaiak. A szülőfalu nem csak Dézsinek és Pusztainak maradt adós egy emlékjellel a rendszerváltás után huszonöt évvel, hanem Szígyártó Domokosnak és ártatlanul elítélt társainak is. Remélhetőleg a Kovászna Megyei Volt Politikai Foglyok Szövetsége támogatásával idén törleszti régi adósságát a faluközösség.
László Ödön emlékezik
A minap László Ödön, hetvenhét esztendős ozsdolai pálinkafőzőt kerestük fel, és arra kértük, meséljen Pusztairól és Dézsiről, illetve szülei, László András és Anna kálváriájáról. – Az ötvenes évek elején itt, Ozsdolán B. Mihályné volt a néptanács alelnöke. Dézsi Dénes összejött vele, habár sokkal idősebb volt nála. Boros Lajos féltékenykedett Dézsire, ezért munkaszolgálatra küldte. Boros az én édesanyámmal volt egyidős, 1907-beli születésű. Dézsi nem volt rossz fiú, ellenben Pusztai agresszív, verekedős természetű volt. Bálban a bicskát feldobta a mennyezetbe. Ők ketten nagyon jó barátok és kortársak voltak. A Zsil völgyéből megszöktek a nehéz fizikai munka miatt. Dézsit egyszer el is kapták, de az ablakon keresztül megszökött a kézdivásárhelyi milíciáról. A hegyekben találkozott Pusztaival. Addig, amíg nem lőtték meg a két milicistát Bélafalván, nem is nagyon keresték őket. 1954. augusztus 22-én nekünk, az 1936-belieknek regrutabálunk volt a kultúrotthonban. Pusztai és Dézsi Hilibből érkezett Borosékhoz. Bementek hozzájuk 21 óra körül, és el akarták vinni magukkal „kirándulni” az erdőbe. Ekkor lőtték meg Dénest. Mancika leszaladt a milíciára, és elmesélte, hogy mi történt náluk. Pusztainak akkor sikerült elmenekülnie. A temetőből éjfélkor jelt adott Lukács Lajosnak, hogy él. Neki a barátja volt. Miután mindkettőt meglőtték, Szigyártó Domokos kétszer belőtt Boroshoz, de nem találta el. Domi nekem igen jó barátom volt, ő magánmolnár volt. Édesanyámnál, néhai László Annánál pálinkafőző működött abban az időben. Édesanyám családjában a bodolai gróf két gyermeket keresztelt. Édesanyám, Bodoki Anna is keresztgyermekük volt a gróféknak. A bodolai Nemes András gróf szülei adták át édesanyámnak az ozsdolai birtokot, hogy jöjjünk át, vegyük azt át. Édesapám árkosi székely ember volt. Amikor mi Bodolán voltunk, akkor ott román világ volt. Boros nálunk evett-ivott ingyen, soha nem fizetett, és más aktivista cimborákat is hozzánk hozott potyázni. Éjjel-nappal kellett etetni-itatni az aktivistákat. Még azt sem mondták, hogy köszönöm. Egyszer édesanyám megemlítette Borosnak, hogy néhanapján fizethetne is, mert mi éjjel-nappal dolgozunk. Boros azt mondta anyámnak: „vén kulákné, fogd bé a szád, mert máma vagy és holnap nem”. Ezt vetette oda édesanyámnak. Édesanyámat is megvádolta azzal, hogy kapcsolatban állt a betyárokkal, és ő biztatta fel Szigyártó Domit, hogy lőjön be hozzá. Nálunk tanácskozták meg az ügyet a pálinkafőzőben. Boros miatt kapott édesanyám tizenöt évet, édesapámat szintén elvitték, de hat hónap múlva súlyos betegsége miatt hazaengedték. Még három hónapot élt, majd elhunyt 1960-ban. Sokat kínozták a beteges embert. Édesanyám hat évet és nyolc hónapot ült le a börtönben tiszta ártatlanul. Nem tudtuk, hogy él-e, és hol van. Amikor elvitték, volt tizenkét süldőnk, azokat eladtuk, és az árából fellebbeztünk Marosvásárhelyen. Az ügyvéd, akit megfogadtunk, felállt, de szóhoz sem jutott, leültették. Akkor tudtam meg azt, hogy Domokost halálra ítélték. Édesanyám több börtönben is raboskodott. A vagyonunkat elkobozták, mindent elvettek, a malmunkat és a cséplőgépünket is beleértve. Csak a rendszerváltás után tudtuk visszaperelni vagyonunk egy részét. A pálinkafőzőbe Dézsi és Pusztai is el-eljött, de ők mindig kifizették a pálinkát, nem nálunk ittak, hanem elvitték az italt. Velünk szemben rendesek voltak, de gyűlölték a kommunista rendszert és annak hűséges kiszolgálóit.
Megverte az erdőpásztort
László Ödönt arra kértük, meséljen el egy Pusztaival vagy Dézsivel kapcsolatos esetet. Rövid gondolkozás után Ödi bácsi az alábbi történetet mesélte el.
– Amikor 1955-ben csemetét kapáltunk, egyik este hat óra körül bejött Pusztai egyedül a barakkba, erdészruhában volt, és elkiáltotta magát: Fel a kezekkel, a kutya istenit! Velem volt Szígyártó Domi és Tóth Mihály is, voltunk vagy nyolcvanan. Zölde Ilonka édesapja volt a brigádos. Pusztai azt mondta: „Nekem egyetlen emberrel van dolgom, Czibakkal. Azzal, aki a medve bőrére előre ivott.” Czibak Jóska bácsit nagyon elverte, azt mondta, hogy ő mást senkit nem bánt, neki csak egy emberrel van baja. Azt mondta neki, hogy vegye le az állam tulajdonát képező ruhát magáról. Ruhát cserélt vele, a sajátját pedig a tűzbe dobta. Czibakot gatyásan hagyta, majd jól elverte, mivel megtudta: Czibak azzal dicsekedett, hogy kézhez keríti őket. Késő este kellett énekeljük Pusztaival az Internacionálét és a székely himnuszt. Ő adta meg a hangot. Tisztán emlékszem az esetre. Pusztaiék csak azokat verték meg, akik árulkodtak felőlük, vagy sanyargatták a népet. A szegény embereket mindig segítették. A sok szenvedés miatt a mai napig megoszlanak a vélemények Pusztairól és Dézsiről
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
Pusztai és Dézsi halála után sem ért véget az ozsdolai nép zaklatása, a hatóságok folytatták a boszorkányüldözést a két betyár feltételezett cinkostársai, segítői kézre kerítése érdekében. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc vérbefojtása után Erdélyben is elkezdődött a hajtóvadászat, s ez alól Ozsdola sem képezett kivételt. A kommunista hatóságok Ozsdolán példát akartak statuálni, nehogy valakinek ismét eszébe jusson fellázadni a vörös terror ellen. Ezért kapóra jött a Szígyártó Domokos-ügy.
Kivégzés és sokéves börtönbüntetés
1957 nyarán Szígyártó Domokos molnár elhatározta, hogy megbosszulja Pusztai Ferenc és Dézsi Dénes halálát, megöli Boros Lajost, a mindenki által gyűlölt párttitkárt. 1957. június 16-ról 17-re virradó éjszaka Szígyártó Domokos egy Mauser márkájú katonai fegyverrel az ablakon keresztül rálőtt Borosra. Nem találta el. A golyó áthaladt az ablakon, s a falba csapódott 130 centiméter magasságban. Az év decemberében 28-áról 29-ére virradóra ismét belőtt az ablakon, de ezúttal sem találta el Borost. Ezt követően 1958. február 16-án este egy kővel fejbe verte Fetés Zoltánt, a községi néptanács titkárát. Árulás nyomán az akkori milícia és Securitate azonosította a tettest. Szígyártót 1958. augusztus 22-én reggel 8 órakor tartóztatták le és szállították egy fekete színű zárt kocsival a marosvásárhelyi Securitatéra, a Rigó utcába. A vád ellene: „terrorista bűncselekmény és a társadalmi rend elleni összeesküvés”. A lakásán végzett házkutatás során megtalálták a katonai fegyvert, és jelentős mennyiségű lőszer is előkerült. Boros Lajos meggyilkolási szándékán kívül az ellene felhozott másik súlyos vád, hogy 1951 és 1955 között kapcsolatban állt Pusztaival és Dézsivel, akikkel a saját lakásán találkozott, nekik lőszert és élelmet adott. Később „bűntársait, felbujtóit” is őrizetbe vették: Finna Dávidot szepember 7-én, Tibesz Ágostont október 26-án, László Andrásné Bodoki Annát pedig november 26-án tartóztatták le. A vizsgálati fogságban kegyetlenül bántak velük, megkínozták őket. Szígyártót és társait a Kolozsvári III. Katonai Bíróság Marosvásárhelyen tartott tárgyaláson ítélte el. Szígyártó Domokost (1933–1959) halálra ítélték, Szamosújváron kivégezték és teljes vagyonát elkobozták. Finna Dávidot (1933-1995) életfogytiglani börtönre ítélték (elméje a börtönben elborult, a Dolj megyei Poiana Marén hunyt el), László Anna (született 1907. augusztus 26-án a Brassó megyei Bodolán – elhunyt 1983. június 15-én Ozsdolán) tizenöt év börtönbüntetést kapott, amiből kényszermunkán hat évet és nyolc hónapot töltött. Tibesz Ágostont (1902–1990) tíz év kényszermunkára ítélték, László András, Anna férje (1895–1960) hat hónap múlva súlyos betegség miatt szabadult ki, három hónap múlva pedig elhunyt. Ha nem is közvetlenül Dézsi és Pusztai miatt, de koholt vádak alapján 1958-ban Kósza Józsefet (1912–1997), a falu római katolikus plébánosát is letartóztatták, és tíz év börtönbüntetésre ítélték. Kósza József 1948–1958 és 1964–1976 között szolgált az egyházközség plébánosaként. Róla a mai napig is nagy tisztelettel és szeretettel beszélnek az ozsdolaiak. A szülőfalu nem csak Dézsinek és Pusztainak maradt adós egy emlékjellel a rendszerváltás után huszonöt évvel, hanem Szígyártó Domokosnak és ártatlanul elítélt társainak is. Remélhetőleg a Kovászna Megyei Volt Politikai Foglyok Szövetsége támogatásával idén törleszti régi adósságát a faluközösség.
László Ödön emlékezik
A minap László Ödön, hetvenhét esztendős ozsdolai pálinkafőzőt kerestük fel, és arra kértük, meséljen Pusztairól és Dézsiről, illetve szülei, László András és Anna kálváriájáról. – Az ötvenes évek elején itt, Ozsdolán B. Mihályné volt a néptanács alelnöke. Dézsi Dénes összejött vele, habár sokkal idősebb volt nála. Boros Lajos féltékenykedett Dézsire, ezért munkaszolgálatra küldte. Boros az én édesanyámmal volt egyidős, 1907-beli születésű. Dézsi nem volt rossz fiú, ellenben Pusztai agresszív, verekedős természetű volt. Bálban a bicskát feldobta a mennyezetbe. Ők ketten nagyon jó barátok és kortársak voltak. A Zsil völgyéből megszöktek a nehéz fizikai munka miatt. Dézsit egyszer el is kapták, de az ablakon keresztül megszökött a kézdivásárhelyi milíciáról. A hegyekben találkozott Pusztaival. Addig, amíg nem lőtték meg a két milicistát Bélafalván, nem is nagyon keresték őket. 1954. augusztus 22-én nekünk, az 1936-belieknek regrutabálunk volt a kultúrotthonban. Pusztai és Dézsi Hilibből érkezett Borosékhoz. Bementek hozzájuk 21 óra körül, és el akarták vinni magukkal „kirándulni” az erdőbe. Ekkor lőtték meg Dénest. Mancika leszaladt a milíciára, és elmesélte, hogy mi történt náluk. Pusztainak akkor sikerült elmenekülnie. A temetőből éjfélkor jelt adott Lukács Lajosnak, hogy él. Neki a barátja volt. Miután mindkettőt meglőtték, Szigyártó Domokos kétszer belőtt Boroshoz, de nem találta el. Domi nekem igen jó barátom volt, ő magánmolnár volt. Édesanyámnál, néhai László Annánál pálinkafőző működött abban az időben. Édesanyám családjában a bodolai gróf két gyermeket keresztelt. Édesanyám, Bodoki Anna is keresztgyermekük volt a gróféknak. A bodolai Nemes András gróf szülei adták át édesanyámnak az ozsdolai birtokot, hogy jöjjünk át, vegyük azt át. Édesapám árkosi székely ember volt. Amikor mi Bodolán voltunk, akkor ott román világ volt. Boros nálunk evett-ivott ingyen, soha nem fizetett, és más aktivista cimborákat is hozzánk hozott potyázni. Éjjel-nappal kellett etetni-itatni az aktivistákat. Még azt sem mondták, hogy köszönöm. Egyszer édesanyám megemlítette Borosnak, hogy néhanapján fizethetne is, mert mi éjjel-nappal dolgozunk. Boros azt mondta anyámnak: „vén kulákné, fogd bé a szád, mert máma vagy és holnap nem”. Ezt vetette oda édesanyámnak. Édesanyámat is megvádolta azzal, hogy kapcsolatban állt a betyárokkal, és ő biztatta fel Szigyártó Domit, hogy lőjön be hozzá. Nálunk tanácskozták meg az ügyet a pálinkafőzőben. Boros miatt kapott édesanyám tizenöt évet, édesapámat szintén elvitték, de hat hónap múlva súlyos betegsége miatt hazaengedték. Még három hónapot élt, majd elhunyt 1960-ban. Sokat kínozták a beteges embert. Édesanyám hat évet és nyolc hónapot ült le a börtönben tiszta ártatlanul. Nem tudtuk, hogy él-e, és hol van. Amikor elvitték, volt tizenkét süldőnk, azokat eladtuk, és az árából fellebbeztünk Marosvásárhelyen. Az ügyvéd, akit megfogadtunk, felállt, de szóhoz sem jutott, leültették. Akkor tudtam meg azt, hogy Domokost halálra ítélték. Édesanyám több börtönben is raboskodott. A vagyonunkat elkobozták, mindent elvettek, a malmunkat és a cséplőgépünket is beleértve. Csak a rendszerváltás után tudtuk visszaperelni vagyonunk egy részét. A pálinkafőzőbe Dézsi és Pusztai is el-eljött, de ők mindig kifizették a pálinkát, nem nálunk ittak, hanem elvitték az italt. Velünk szemben rendesek voltak, de gyűlölték a kommunista rendszert és annak hűséges kiszolgálóit.
Megverte az erdőpásztort
László Ödönt arra kértük, meséljen el egy Pusztaival vagy Dézsivel kapcsolatos esetet. Rövid gondolkozás után Ödi bácsi az alábbi történetet mesélte el.
– Amikor 1955-ben csemetét kapáltunk, egyik este hat óra körül bejött Pusztai egyedül a barakkba, erdészruhában volt, és elkiáltotta magát: Fel a kezekkel, a kutya istenit! Velem volt Szígyártó Domi és Tóth Mihály is, voltunk vagy nyolcvanan. Zölde Ilonka édesapja volt a brigádos. Pusztai azt mondta: „Nekem egyetlen emberrel van dolgom, Czibakkal. Azzal, aki a medve bőrére előre ivott.” Czibak Jóska bácsit nagyon elverte, azt mondta, hogy ő mást senkit nem bánt, neki csak egy emberrel van baja. Azt mondta neki, hogy vegye le az állam tulajdonát képező ruhát magáról. Ruhát cserélt vele, a sajátját pedig a tűzbe dobta. Czibakot gatyásan hagyta, majd jól elverte, mivel megtudta: Czibak azzal dicsekedett, hogy kézhez keríti őket. Késő este kellett énekeljük Pusztaival az Internacionálét és a székely himnuszt. Ő adta meg a hangot. Tisztán emlékszem az esetre. Pusztaiék csak azokat verték meg, akik árulkodtak felőlük, vagy sanyargatták a népet. A szegény embereket mindig segítették. A sok szenvedés miatt a mai napig megoszlanak a vélemények Pusztairól és Dézsiről
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2015. május 22.
Hármasfalu: népszavazással döntenek a településnevekről
A Maros megyei Hármasfalut alkotó települések eredeti nevének a visszavételéről készül népszavazást kiírni a helyi önkormányzat – jelentette be csütörtöki közös sajtótájékoztatóján Brassai Zsombor és Biró Zsolt, az RMDSZ és az MPP vezetője.
Hosszas gondolkodás és tétlenkedés után tehát úgy tűnik, a vezető magyar politikusokban is tudatosult annak a fontossága, hogy a Küküllő menti Csókfalva, Székelyszentistván és Atosfalva visszanyerje eredeti nevét.
Ennek érdekében az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt kiegyezett abban, hogy a kommunizmus ideje alatt a Hármasfalu gyűjtőnév alá parancsolt településen mielőbb népszavazást írjanak ki. „Ezzel visszaadnánk az illető településeknek a tekintélyét, és lényegében egy természetes helyzetet legalizálnánk” – érvelt az RMDSZ Maros megyei szervezetét irányító Brassai Zsombor.
Mint beszámoltunk, évekkel ezelőtt a szövetség vezetői hallani sem akartak a népszavazás kiírásáról, a község RMDSZ-elnöke és helyi tanácsosa, Nemes András arról beszélt a Krónikának, hogy egy ilyen intézkedésnek komoly anyagi vetülete van, ugyanis egy személyazonossági okirat cseréje mintegy 10-11 lejbe kerül.
„Elvetettük a problémát, mert megosztaná a három falut. És amúgy is minek? Hisz mi mindhárom települést a régi nevén emlegetjük” – fogalmazta meg ellenvéleményét néhány esztendővel ezelőtt Nemes. Egy hónappal ezelőtt Brassai Zsombor és Vass Imre, a község MPP-s ügyvivő polgármestere is eléggé óvatosan fogalmazott. Az előbbi azt mondta, hogy „a kezdeményezést az RMDSZ is tudná támogatni”, míg Makfalva községgazdája úgy fogalmazott, hogy „gondolkodnak” az ügyön.
Amint beszámoltunk róla, az eredeti nevek visszaállítása nem új keletű ötlet. Kiss Dénes református lelkipásztor hosszú ideje próbálja kezdeményezni a nevüktől megfosztott falvak visszakeresztelését. Egészen 2012-ig azonban az RMDSZ már-már ellenállásba torkolló érdektelenségébe ütközött.
A három esztendővel ezelőtt bekövetkezett váltás ismét felcsillantotta a reményt, annál is inkább, mivel az új polgármester, a 2015 elején síbalesetben elhunyt Márton Zoltán az ügy egyik felkarolójának bizonyult. Helyettese szerint, amennyiben a lakosság igennel szavaz az önkormányzati kezdeményezésre, a személyazonossági igazolványok cseréje miatt senkinek nem kell aggódnia, hisz azt a hivatal a saját költségvetéséből állná.
Az MPP örül az RMDSZ „pálfordulásának”, mi több, a sikeres népszavazás és az azt követő parlamenti vita sikerének a zálogát látja a szövetség álláspontjában. „Ez garancia lehet arra, hogy a három összenőtt település mielőbb visszakapja ősi nevét” – állapította meg Biró Zsolt, a polgáriak országos elnöke.
A három székely településen a visszakeresztelési kedv azóta lendült fel, amióta Lucian Goga prefektus kétszer is felszólította a makfalvi önkormányzatot, hogy a falvak határából távolítsa el a turisztikai tájékoztatási céllal kihelyezett helységnévtáblákat, mert azok „zavarják a gépkocsiforgalmat”.
Vass Imre többször is leszögezte: bármivel is fenyegetőzik a kormánymegbízott, a magánterületre kihelyezett táblák a helyükön maradnak. Goga érveit kommentálva Brassai Zsombor „enyhén szólva nevetségesnek” nevezte. „Ez a kákán csomót kereső piszkálkodás példája” – mondta az RMDSZ elnöke, Biró Zsolt pedig ahhoz a magyarellenes lépéshez hasonlította, amikor a román hatóságok – szintén magánterületről – eltávolították a Kovászna megye határába kihelyezett Székelyföld táblát.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
A Maros megyei Hármasfalut alkotó települések eredeti nevének a visszavételéről készül népszavazást kiírni a helyi önkormányzat – jelentette be csütörtöki közös sajtótájékoztatóján Brassai Zsombor és Biró Zsolt, az RMDSZ és az MPP vezetője.
Hosszas gondolkodás és tétlenkedés után tehát úgy tűnik, a vezető magyar politikusokban is tudatosult annak a fontossága, hogy a Küküllő menti Csókfalva, Székelyszentistván és Atosfalva visszanyerje eredeti nevét.
Ennek érdekében az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt kiegyezett abban, hogy a kommunizmus ideje alatt a Hármasfalu gyűjtőnév alá parancsolt településen mielőbb népszavazást írjanak ki. „Ezzel visszaadnánk az illető településeknek a tekintélyét, és lényegében egy természetes helyzetet legalizálnánk” – érvelt az RMDSZ Maros megyei szervezetét irányító Brassai Zsombor.
Mint beszámoltunk, évekkel ezelőtt a szövetség vezetői hallani sem akartak a népszavazás kiírásáról, a község RMDSZ-elnöke és helyi tanácsosa, Nemes András arról beszélt a Krónikának, hogy egy ilyen intézkedésnek komoly anyagi vetülete van, ugyanis egy személyazonossági okirat cseréje mintegy 10-11 lejbe kerül.
„Elvetettük a problémát, mert megosztaná a három falut. És amúgy is minek? Hisz mi mindhárom települést a régi nevén emlegetjük” – fogalmazta meg ellenvéleményét néhány esztendővel ezelőtt Nemes. Egy hónappal ezelőtt Brassai Zsombor és Vass Imre, a község MPP-s ügyvivő polgármestere is eléggé óvatosan fogalmazott. Az előbbi azt mondta, hogy „a kezdeményezést az RMDSZ is tudná támogatni”, míg Makfalva községgazdája úgy fogalmazott, hogy „gondolkodnak” az ügyön.
Amint beszámoltunk róla, az eredeti nevek visszaállítása nem új keletű ötlet. Kiss Dénes református lelkipásztor hosszú ideje próbálja kezdeményezni a nevüktől megfosztott falvak visszakeresztelését. Egészen 2012-ig azonban az RMDSZ már-már ellenállásba torkolló érdektelenségébe ütközött.
A három esztendővel ezelőtt bekövetkezett váltás ismét felcsillantotta a reményt, annál is inkább, mivel az új polgármester, a 2015 elején síbalesetben elhunyt Márton Zoltán az ügy egyik felkarolójának bizonyult. Helyettese szerint, amennyiben a lakosság igennel szavaz az önkormányzati kezdeményezésre, a személyazonossági igazolványok cseréje miatt senkinek nem kell aggódnia, hisz azt a hivatal a saját költségvetéséből állná.
Az MPP örül az RMDSZ „pálfordulásának”, mi több, a sikeres népszavazás és az azt követő parlamenti vita sikerének a zálogát látja a szövetség álláspontjában. „Ez garancia lehet arra, hogy a három összenőtt település mielőbb visszakapja ősi nevét” – állapította meg Biró Zsolt, a polgáriak országos elnöke.
A három székely településen a visszakeresztelési kedv azóta lendült fel, amióta Lucian Goga prefektus kétszer is felszólította a makfalvi önkormányzatot, hogy a falvak határából távolítsa el a turisztikai tájékoztatási céllal kihelyezett helységnévtáblákat, mert azok „zavarják a gépkocsiforgalmat”.
Vass Imre többször is leszögezte: bármivel is fenyegetőzik a kormánymegbízott, a magánterületre kihelyezett táblák a helyükön maradnak. Goga érveit kommentálva Brassai Zsombor „enyhén szólva nevetségesnek” nevezte. „Ez a kákán csomót kereső piszkálkodás példája” – mondta az RMDSZ elnöke, Biró Zsolt pedig ahhoz a magyarellenes lépéshez hasonlította, amikor a román hatóságok – szintén magánterületről – eltávolították a Kovászna megye határába kihelyezett Székelyföld táblát.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)