"Lászlóffy Csaba a Szabadság január 22-i számában összeállította a román csapatok "műveleteit" 1918-tól a magyar városokban, tételesen felsorolva azok kifosztását. Niculcea tábornok, Iuliu Pop, Kolozsvár első román polgármestere és Emil Hateganu miniszter egybehangzóan kijelentették: "Most fejeződik be az ezeréves harc a "rómaiak" és a keleti "nomádok" között. Vissza a pusztára! Ki a köveink közül, a mi városunkból, a mi szent CLUSIUMUNK-ból. Kolozsvárt kilenc év alatt románná kell tennünk, hisz itt a gerinc, a nyakcsigolya a román állam testében. Aki Kolozsvár ura, az Erdély ura! Nem engedhetünk! Ez a románság létkérdése!" Dr. Újvári Ferenc emlékeztetett: a románok 1918. december 1-jén Gyulafehérváron teljes autonómiát ígértek. Az elmúlt 82 év alatt számonkérte valaki nevezettektől az ígéretek betartását? A történelmi magyar egyházak, civil szervezetek, a romániai magyarság juttasson el tiltakozást Brüsszelbe, Strasbourgba, Bécsbe, New Yorkba, Washingtonba, emellett Újvári feltette a kérdést, nem lenne-e célravezetőbb, ha a magyarok nem vennének részt a parlament munkálataiban, nem fizetnénk adókat, gáz-, víz- villanyszámlákat mindaddig, amíg a gyulafehérvári és trianoni ígéretek meg nem valósulnak? Markó Béla, az RMDSZ újra megválasztott elnöke gúnyolódott a siralmak felemlegetésével kapcsolatban. "Elnök úr! Igenis, siránkozom elvett felekezeti iskoláink, kollégiumaink, bentlakásaink, szeretetházaink, árvaházaink, kórházaink, városi és megyei székházaink, nemzeti színházaink, egyetemi épületeink miatt, amíg mindezek vissza nem kerülnek jogos tulajdonosaikhoz!" - jegyezte meg Újvári. A vitacikk írója javasolta a román kormánynak, hogy kövessék a Horthy-Teleki-Csáki kormány joggyakorlatát, akik 1940-1945 között a vegyes lakosságú területeken kötelezővé tették a román nyelv és az irodalom tanítását minden magyar iskolában. Érdemes megvitatni, hogy továbbra is tagjai maradhatnak-e a neptunos vezetők RMDSZ-ének, avagy ebből kilépve csak a történelmi egyházak, a civil szervezetek keretén belül fog küzdjenek a teljes autonómiáért, így tiltakozva azon jogellenes döntés ellen, amely félreállította az RMDSZ tiszteletbeli elnökét a romániai közéletből. Jogellenes döntés, mert az RMDSZ tiszteletbeli elnöke ideiglenesen felfüggesztette ezen jogintézmény működését. /Dr. Újvári Ferenc: Alternatívákat kell keresnünk. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 11./"

"A Kolozsváron összesereglett Kelet-Magyarországnak "különböző vallású és fajú népei" a Wilson-féle elvek értelmében gyakorolt önrendelkezési joguk alapján kijelentették: Magyarországgal egyazon népköztársasági állami közösségben kívánnak élni, s az egységes és csonkíthatatlan Magyarország keretén belül követelik minden itt lakó nemzet számára a teljes egyenlőséget, szabadságot és önkormányzatot. Kijelentette továbbá a nagygyűlés, hogy az erdélyi magyarság és székelység teljes jogosultságú önkormányzati szervének és képviselőjének elismeri a Kolozsvárt 1918. december 17-én egyesült erdélyi magyar-székely Nemzeti Tanácsot, illetve annak 1918. december 18-án megalakult választott központi Kormányzótanácsot (Ellenzék, 1918. december 20.). Két nappal később, december 24-én a román királyi csapatok megszállták Kolozsvárt, ahol dr. Haller Gusztáv polgármester fogadta őket. Kolozsvár megszállását követően Neculcea tábornok kilenc pontot tartalmazó rendeletet tett közzé: minden hivatal mellé tiszteket rendelt, a fegyvereket három nap alatt be kellett szolgáltatni, estétől hajnalig tilos volt az utcán járni, háromnál többen nappal sem járhattak együtt, a színházak folytathatták működésüket, továbbá Budapest felé utazni csak katonai engedéllyel lehetett, minden sajtótermék cenzúra alá esett, a sorozásra vonatkozó híreket alaptalanoknak tekintették, akik nem rendelkeztek Kolozsváron állandó lakhellyel, három nap alatt kötelesek voltak elhagyni a várost (Erdélyi Magyar Évkönyv 1918-1929, I. évf., Kolozsvár, 1930). Erdély fővárosának megszállása után a szövetséges hatalmak gyakorlatilag egész Erdélyt a román hadsereg kezére adták. 1919. január 8-án a szász népszervezet bővített központi választmánya Medgyesen kimondta a Romániával való egyesülést: "a határozat fontosságának teljes tudatában a szász nép a mai naptól kezdve a román birodalom tagjának tekinti magát, fiait és leányait a román állam polgárainak. Kéri Istent, hogy vezesse jóra és adja áldását ehhez a felelősségteljes lépéshez, melyet megtenni kötelességüknek érezték". (Erdélyi Magyar Évkönyv 1918-1929. I. évf., Kolozsvár, 1930.) A gyenge szótöbbséggel hozott határozat azonban hamarosan válságba sodorta az erdélyi szászokat, amelynek legnagyobb társadalmi egyesülete emlékiratban tiltakozott Erdély elszakítása ellen, leszögezvén, hogy a szász nép túlnyomó többsége nem azonosítja magát a medgyesi határozattal, és Erdélyt továbbra is Magyarországhoz tartozónak tekinti (Mikó Imre: Huszonkét év. Bp., 1941). A tenniakarók a Wilson-féle önrendelkezés elv alapján köztársaságokat alapítottak: Udvarhely megyében a volt alispán, dr. Paál Árpád vezetésével, Kalotaszegen pedig Kós Károly író, építész irányításával alakultak köztársaságok (Sas Péter: Az erdélyi magyarság politikai szervezkedése. Kézirat). Ugyanakkor 1919. január 14-én dr. Grandpierre Emil főispán, dr. Papp József ügyvédi kamarai elnök, dr. Menyhárt Gáspár egyetemi tanár, dr. Kertész Jenő ügyvéd, br. Jósika János birtokos és Jordáky Lajos nyomdász Nagyszebenbe utaztak, hogy tárgyalásokat folytassanak a román Kormányzótanáccsal. Azt javasolták Maniunak: a közigazgatás Erdély magyar területein legyen magyar, a románokon román, a vegyeseken vegyes, a tisztviselőktől pedig ne követeljenek esküt, hanem elégedjenek meg fogadalommal. A tanács azonban hallani sem akart a kezdeményezésről, és amikor a javaslattevők visszatértek Kolozsvárra, Apáthy Istvánt már börtönben találták (Mikó Imre: Huszonkét év. Bp., 1941). "