Partizánhamvakat keresnek Kolozsváron
Tizenhárom, a román kommunista hatóságok által hatvan évvel ezelőtt kivégzett politikai fogoly holtteste után kutat Kolozsváron a Marius Oprea történész vezette, a kommunizmus rémtetteit kivizsgáló civil szervezet. Egykori feljegyzések, volt politikai foglyok vallomása szerint a kommunistaellenes Dabija-csoport tagjait a jelenleg gyermekpalotának otthont adó, évtizedekkel ezelőtt a Szekuritáté kínzóközpontjaként működtetett kincses városi épület alagsorában falazták be. Szakértők szerint a vörös uralom idején tízezer ellenállót gyilkolt meg a Szekuritáté bírósági tárgyalás mellőzésével Romániában.
Újabb múltfeltáró akcióba fogott a romániai kommunizmus rémtetteit kivizsgáló bukaresti központ, amely szakértőinek eddig a vörös diktatúra idején kivégzett tizenkilenc áldozat földi maradványait sikerült feltárniuk.
Marius Oprea történész vezette kutatócsoport tegnap a kolozsvári gyermekpalota épületének alagsorában fogott hozzá egy olyan, évtizedekkel ezelőtt börtöncellaként használt helyiség feltárásához, amelybe feltételezések szerint tizenhárom kivégzett ellenálló holttestét falazták be a kommunista uralom pribékjei. A jelenleg gyermekprogramok szervezésével foglalkozó intézménynek otthont adó, Majális úti épületben működött a múlt század ötvenes éveiben a román kommunista államhatalom titkosszolgálata, a Szekuritáté.
Eddig feltárt dokumentumok, valamint egykori politikai foglyok és a hozzátartozók visszaemlékezése szerint a kolozsvári törvényszék fogdájából 1950 áprilisában ide szállítottak tizenhárom ellenállót, akik az Erdélyi-Szigethegységben Gheorghe Gheorghiu-Dej miniszterelnök, a Román Kommunista Párt első titkára vezette elnyomó hatalom ellen szervezkedtek, s akiket tizenöttől huszonöt évig terjedő börtönbüntetésre ítéltek, a hónap első napjaiban azonban nyomuk veszett. Marius Oprea a Krónikának elmondta: feltételezésük szerint a Szekuritáté emberei április 2-án és 5-én a titkosszolgálat alagsori celláiban kivégezték a 12 férfiból és egy nőből álló úgynevezett Dabija-csoport tagjait, majd a holttesteket befalazták egy kocka alakú, tíz méter hosszú és három méter széles cellába.
Az eddigi feltárás során megtalálták az egykori fogda betonnal leöntött téglafalát, mögötte pedig egy földdel feltöltött üreget, a csontvázak felkutatása azonban két-három napig is eltarthat. A történész közölte, eddigi tevékenysége során az általa vezetett szervezet 19, a kommunizmus idején kivégzett ellenálló földi maradványait sikerült megtalálnia – elsősorban az áldozatok utódainak kérésére –, a rendelkezésére álló adatok szerint azonban úgy véli, hogy a tízezret is meghaladja a Szekuritáté által bírósági tárgyalás nélkül kivégzett áldozatok száma. „Rendkívül örvendtem, amikor Traian Băsescu államfő 2006-ban a parlament plénuma előtt elítélte a román kommunizmus rémtetteit, csalódással tölt el viszont, hogy a román hatóságok egyetlen, a volt politikai foglyok kínzásában, likvidálásában vétkes szekust sem vontak felelősségre.
Márpedig egy ideológiát nem citálhatunk bíróság elé, csakis azokat, akik kiszolgálták azt, és részt vettek a rémuralom fenntartásában” – állapította meg a bukaresti történész, aki nem tartja kizártnak, hogy a hatvan évvel ezelőtti kivégzés elkövetői közül néhányan ma is életben vannak, így felelősségre vonhatók. Marius Oprea egyébként ez év februárjáig irányította a romániai kommunizmus rémtetteit vizsgáló, még a Tăriceanu-kormány idején alapított állami intézetet, a tavaly decemberi államfőválasztás után azonban a Boc-kormányra (Traian Băsescu az általa irányított szakértői csoport jelentése alapján ítélte el a kommunizmust) bízta az intézet vezetését, Opreát pedig több munkatársával együtt létszámleépítésre hivatkozva elbocsátották. Azóta a történész hasonló néven hozott létre civil szervezetet, és történészekből, régészekből álló maroknyi csapattal folytatja a kommunista titkosszolgálat által kivégzett áldozatok hamvainak felkutatását.
A feltárásban részt vevő Viorel Siserman ezredes, katonai ügyésztől megtudtuk, ha sikerül megtalálni a volt partizánok csontjait, a nyomozó hatóság vizsgálatot indít a felelősök azonosítása érdekében. Traian Neamţu, a volt politikai foglyok Kolozs megyei szervezetének elnöke – aki az ötvenes években hat évig raboskodott romániai börtönökben – elmondta, bizonyosak abban, hogy egykori bajtársaik a jelenlegi kolozsvári gyermekpalotában nyugszanak, és azt szeretnék, ha ma is élő egykori üldözőik a nyilvánosság előtt beismernék bűneiket.
„Mi nem akarunk bosszút állni egykori üldözőinken, csak azt kívánjuk, hogy soha ne térjen vissza se a bal-, se a jobboldali kommunizmus. Ugyanakkor jó keresztényekként azt szeretnénk, ha az áldozatokat emberhez méltó módon helyezhetnénk örök nyugalomra” – jelentette ki lapunknak Traian Neamţu, aki annak idején maga is részesült a Szekuritáté kolozsvári „vendégszeretetében”, sőt megmutatta azt a cellát is, ahol kezét-lábát bilincsbe verve, testét vizes lepedőbe burkolva verték a szekusok. Különben érdeklődéssel követte a feltárómunkát Asztalos Lajos helytörténész is, akit 1952-ben, 16 évesen két hónapig tartottak fogva a kolozsvári szekusszékházban, majd rendszerellenes tevékenységéért három év börtönbüntetést kapott, amiből kettőt letöltött.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Tanmese a kommunizmusról fiataloknak
Negyedszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a rendszerváltás utáni demokráciában végre bíróság elé kerüljön a tömeggyilkos Ion Ficior, a peripravai haláltábor parancsnoka. Tetteit a Fehér ló – a gyűlölet rövid története című darabban dolgozták fel.
A peripravai hóhér neve úgy került ismét az aktualitás fényébe, hogy egy független színházi társulat év eleje óta járja az országot, részt vesz fesztiválokon a Fehér ló – a gyűlölet rövid története című előadásával, amelynek központi figurája Ficior. A darabot Kolozsváron, a Sapentia Erdélyi Magyar Tudományegyetem előadótermében is bemutatták – főleg fiatalokból álló népes közönség előtt. Lehet-e gyűlöletért gyűlölettel fizetni? Egyáltalán honnan ered az embertársaink iránt érzett megvetés? És meddig mehet el az ember egy rendszer, egy ideológia kiszolgálásában? Nagyjából ezeket a kérdéseket boncolgatja az egyszemélyes dokumentumdráma, amelyben Ilinca Manolache fiatal színésznő kiválóan játszik több szerepet is. (Laura Ştefănuţ újságíró oknyomozó riportját Smaranda Nicolau dramatizálta, a rendező Ioana Păun, közreműködött Diana Miron. A magyar báró hangja Halmágyi Péter). Az előadás nem törekszik különösebb művészi tökélyre, de a fiatal alkotógárda aktuális, olykor kényelmetlen tényekkel szembesíti a közönséget.
A címbeli fehér lónak akár kettős szimbolisztikája lehet: egyrészt Ficior hatalmát jelképezi, aki állítólag a foglyokat fehér lovon fogadta, és azzal ugrált keresztül rajtuk. Másrészt köztudott, hogy Horthy is hasonló lovon vonult be Észak-Erdélybe, az ő személye pedig mind a mai napig okot ad a románságnak arra, hogy valamilyen szinten gyűlölje a magyarokat. Ficior fehér lova nem puszta legenda. Egy kolozsvári pszichiáter, Traian Neamţu – aki 1959 és 1963 között volt a tábor foglya – egy interjúban megerősítette: Ficior szadista volt. Félmeztelenül kellett elvonulnunk előtte, amit ő egy fehér lóról nézett. Személyesen ellenőrizte a foglyokat: ha egy kukoricaszemet talált valakinél, azt agyba-főbe verte” – mesélte az orvos. A valós helyzetek közé az alkotók egy kitalált történetet is becsempésztek az előadásba: egy magyar báró levelét olvassák fel, amiből gyakorlatilag az derül ki, hogy az emberiesség ellen elkövetett bűntettekért elítélt hóhérnak valamilyen oka lehetett arra, hogy haragudjon az emberiségre és megvesse azt. A fikció nem mentséget akar szolgáltatni a későbbi bűnökre, csupán arra akar rávilágítani, hogy a gyűlölet olykor gyűlöletet szül, az ember pedig hajlamos ugyanolyan módon válaszolni, ahogyan őt is kezelték életének egy adott szakaszában.
Baptistából kommunista
A Maros megyei Oláhkocsárdon 1928-ban született Iosif Ion Ficior 1958 szeptemberétől a peripravai munkatábor parancsnokhelyettese, majd négy éven át, 1960 októbere és 1963 szeptembere között parancsnoka volt. A peripravain kívül több munkatábor parancsnoka volt még, ezredesi rangban ment nyugdíjba. Családja baptista volt, maga Ficior is rendszeresen járt templomba addig, amíg be nem lépett a kommunista pártba. Dicsőszentmártonban villanyszerelőnek képezte magát, egy baptista pap lányát vette el feleségül. Pártaktivista, majd állambiztonsági tiszt lett belőle, végül házassága miatt a Büntetésvégrehajtási Főigazgatósághoz helyezték. Periprava a Duna-deltában, az Ukrajnával határos Chilia-ág mentén fekvő település, ahol a kommunista rendszer leghírhedtebb kényszermunkatábora működött. 1959 és 1964 között politikai foglyok ezreit hozták ide túlélni vagy meghalni, főleg a rendszer által ellenségesnek tartott elítélteket, közöttük erdélyi ötvenhatosokat. A politikai elítéltek 1963–64-es szabadulása, az általános amnesztia után a tábor politikai jelentősége csökkent, 1977-ben véglegesen felszámolták.
Pusztuljanak a foglyok!
A munkatábor létrehozásának célja az volt, hogy lehetőleg pusztuljanak el mindazok a foglyok, akiket a diktatórikus rendszer ellenségeinek tekintettek. A Ficior által irányított munkatáborban az elítéltek nem részesültek megfelelő élelmezésben, és embertelen körülmények között szállásolták el őket. Ivóvíz nem volt a táborban, a gyógyszerek és az orvosi ellátás is hiányzott, szigorú büntetéseket róttak ki a legapróbb kihágásokért, a foglyoknak emellett különösen nehéz munkakörülményeket kellett elviselniük, és rendszeresen a munka túlteljesítésére kényszerítették őket. A munkatáborban uralkodó embertelen körülmények, a bántalmazások, az éhezés, az elégtelen közegészségügyi viszonyok és az orvosi ellátás hiánya 103 fogoly halálát okozta a parancsnoksága idején. Egyébként a volt foglyok visszaemlékezései alapján ennél bizonyára nagyobb az elpusztultak száma. Amikor már senki sem reménykedett, a legfelsőbb bíróság Ficiort emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt tavaly jogerősen húsz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte. De ne feledjük, fél évszázadig megúszta a felelősségre vonást. A kommunista rendszerben azért, mert a hatalom kiszolgálója volt, 1990 után pedig azért, mert nem volt politikai akarat arra, hogy bíróság elé állítsák. Ugyanakkor sok hozzá hasonló gyilkos ma is szabadon jár, vagy úgy távozott a világból, hogy soha senki nem vonta felelősségre az elkövetett bűnök miatt. (Az írásunk elején említett előadás záróakkordjaként elhangzott az is, hogy a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Emigráció Emlékét Ápoló Intézet munkatársai kétszáz volt lágerparancsnok és munkatársaik nevét tárta fel, közülük mindössze kettőt ítélt el a bíróság!)
Ki emlékszik?
Dicséretes az alkotók szándéka, hogy az ifjú korosztály nyelvén, modern eszközökkel mutatják be a múlt rémségeit. Hiszen mára felnőtt egy nemzedék, amelynek a rendszerváltás előtt történtek nem jelentenek semmit. Néhány évvel ezelőtt, az 1956-os megemlékezések napján a forradalom egyik résztvevőjét kísérgettem Kolozsváron, amikor egyetemista ismerősöm megkérdezte: ki ő, mit kell tudni róla, és egyáltalán mi olyan fontos e megemlékezésben? Hogy ezek után még jobban letaglózzon, mosolyogva hozzátette: az ő nemzedékének már 1989 is olyan távolinak tűnik, hogy nem igazán érdekli. Pedig a múltat ismerni kell, és a bűneit ugyanúgy fel kell tárni, mint a jelen történéseit. Ficior csak egyike azoknak, akik egy rendszer képviselőjeként és annak nevében embereket öltek. Az izmusokra sok minden ráfogható, ám a Ficiorhoz hasonlók nem kimondottan ideológiai alapon gyilkoltak: pszichopaták, akik a körülmények számukra szerencsés állasa miatt olyan helyre jutottak, ahol ezt nyugodtan és következmények nélkül megtehették. Áldozataik embertelen kínokat éltek át függetlenül attól, hogy a tábor vezetője egy Ficiorhoz hasonló őrült volt vagy egy kisebb kaliberű hóhér. A lényeg az emberek megtörése, méltóságuk megtiprása, egészségük tönkretétele volt. A peripravai lágerparancsnok a jéghegy csúcsát képviseli, de rajta kívül számtalan hozzá hasonló sétál ma is közöttünk, aki annak idején emberségét áldozta fel valamiféle homályos ideológia és ki tudja milyen haszon reményében. Éppen ennek a felnövekvő nemzedéknek fontosak az olyan előadások, mint a Fehér ló, hogy az egykoron történt embertelen tetteket továbbgondolhassák és levonják a megfelelő következtetéseket. Az élet igazságtalan Hogy mennyire igazságtalan az élet, azt nem kell bizonygatni. Ion Ficiorral kapcsolatban érdemes még megemlíteni, hogy évek óta háborítatlanul éldegélt négyszobás bukaresti lakásában, nyugdíja az utóbbi években már meghaladta a négyezer lejt. Hamarabb eszméltek a hatóságok egy másik hóhér, a 92 esztendős Alexandru Vişinescu esetében. Ő a Râmnicu Sărat-i börtön parancsnoka volt, és ügye szintén fél évszázaddal az elkövetett bűnök után került a bíróság elé. 12 politikai fogoly halálát tudták rábizonyítani, 20 évre ítélték. Jellemző e gyilkosokra, hogy amikor a kommunista börtönökben elpusztultakról kérdezték, mindketten ugyanazt válaszolták: „elvitte őket az öregség”. Ehhez nincs mit hozzáfűzni… Egyelőre ezt a két bűnöst sikerült felelősségre vonni. Kicsit későn, nehézkesen, de legalább ők meglakolnak tetteikért. Nánó Csaba / Erdélyi Napló (Kolozsvár)