Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Neamțiu, Valer
2 tétel
2014. május 29.
Államálmok Erdélyben (I.)
Erdély és az erdélyi magyarság történelmi sorsát az Osztrák–Magyar Monarchia világháborús veresége döntötte el. A történelmi Magyarország délkeleti területeit hamarosan a nagy-román állam kebelezte be, a Bánságon a szerb állammal osztozva. 1918. október 12-én, a Román Nemzeti Párt Nagyváradon bejelentette, hogy nem ismeri el a magyar törvényhozást. A magyar politika már elkésett az államnak a nemzeti autonómia elve alapján való újjászervezéséről, megőrizendő annak történelmi kereteit. Kudarcba fulladtak Jászi Oszkár november 13-i aradi tárgyalásai is a román nemzetiségi vezetőkkel.
Wilson amerikai elnök, még a háború lezárulása előtt, egy 150 fős munkacsoport elemzésén alapuló, 14 pontba tömörített békejavaslatot tett. A tanácsadója, Edward M. House ezredes által véglegesített elvek előírták, hogy az elkövetkezendő béketárgyalások nyíltak és átláthatóak legyenek, a háborús okok megszüntetésével igazságos és stabil béke jöjjön létre, mely biztosítja a békeszerető országok biztonságát, az erőszak és az önző agresszió megszűnését. Alapelvként fogalmazódott meg a minden néppel szembeni méltányosság, s annak jogossága, hogy egyenlő szabadságban éljenek. A javaslat 10. pontja előírja: „Ausztria–Magyarország népeinek, amelyeknek helyét a népek között megoltalmazni és biztosítani kívánjuk, legelső alkalommal lehetővé kell tenni önálló fejlődésüket”. Wilson februári újabb négy pontja szerint a népek akaratuk ellenére nem tolhatók egyik államból a másikba.
A hadviselő felek a wilsoni javaslatot elfogadták ugyan, de a győztesek a békeszerződésekben ezektől eltekintettek. Voltak azonban, akik a wilsoni elveket komolyan vették, és azok alapján próbálták menteni régiójukat a területéhes kisebb, valamiképp a győztesek oldalára került államoktól.
„Ezekben az időkben a wilsoni eszmék hatása alatt, az önrendelkezés mániájába esett az emberiség. Erdélyben is három köztársaság alakult meg, így Székelyföldön, Kalotaszegen és végül a Bánságban” – írja Ligeti Ernő.
A budapesti Székely Nemzeti Tanács 1918. november 17-én tartott nagygyűlésén javasolták, hogy amennyiben a békekonferencia nem biztosítja a magyar állam területi integritását, akkor a magyar–román együttélést a wilsoni elvek alapján kantonális rendszerben biztosítsák. Ahol a székelység összefüggő többséget alkot, ott „független, szabad és szuverén köztársaságot alkothasson”, és kérték, hogy a békekonferencián számára is biztosítsanak képviseletet. Az SZNT vezetői, Jancsó Benedek és Ugron Gábor, Jászi Oszkárt is felkeresték javaslataikkal, aki támogatásáról biztosította törekvéseiket.
Paál Árpád helyettes alispán a Székely Közélet december 8-i számában úgy vélte, hogy a magyarországi románság nem fogja megtalálni gazdasági kapcsolatait Nagy-Romániában, mert „az erdélyi román vidékek rászorulnak a magyar Alföld gabonájára és a gépipari termelésre, viszont a magyar Alföld is rászorul az erdélyi fára, sóra és egyéb ásványra. Ez a kölcsönösség olyan együttélést teremt, mely a politika mesterkéltségét túl fogja nőni”. Ezért a következőt javasolja: „Legyen külön Erdélyi Köztársaság a maga román, székely, szász és magyar nemzeteivel. Ezzel az alakulattal az előbbi magyar állam egységét sem zavarhatjuk, s politikai és nemzetközi tűzfészekké a magunk szülőföldjét nem tesszük, mert minden nemzet egyensúlyozottan megkapja a maga új államhatalmát is, meg a régi összefüggéseit is. Ez a külön államalakulat barátságos szomszédként fog állni Magyarország és Románia között, s a két régi állam testvéri szövetségének a létrehozása fog lenni”. Helyi szinten lemondana a történelmi Magyarország integritásáról, ha a wilsoni elveket, illetve az etnikai önrendelkezés elvét következetesen egész Erdélyben érvényesítenék.
Gyárfás Elemér 1919 márciusában a Iuliu Maniunak készített tervezetben az önálló erdélyi államiságot, mint az erdélyi kérdés rendezése kulcsát, részletesen kidolgozta. Az önálló Erdélyi Köztársaság eszméjét Paál a román Kormányzótanács miniszterével, Romul Boilával folytatott tárgyalásokon is felvetette. Boila ezt ideális megoldásnak nevezte, de sajnálattal közölte, hogy a gyulafehérvári nemzetgyűlés határozata már ezen az eszmén túlmenő megoldást talált, és ehhez az antant is hozzájárult.
Miután bebizonyosodott az önálló Erdélyi Köztársaság létrehozásának lehetetlensége, a Székely Köztársaság eszméje került előtérbe. Mezey Ödön és Paál Árpád köre egy emlékiratban rögzítette a köztársaság tervét. Az új állam Anglia és az Egyesült Államok protektorátusát kérné, és gazdasági szövetségre lépett volna a román és a szász nemzettel, Romániával és Magyarországgal.
A köztársaság békés kikiáltására 1919. január 10-én került volna sor, azonban 9-én a román hatalom Paál Árpádot 36 társával együtt letartóztatta.
Január 13-án Valer Neamţiu, a nagyszebeni Kormányzótanács által Udvarhely megyébe kinevezett prefektus, felkereste a házi őrizetben lévő Paál Árpádot és a szászok medgyesi hűségnyilatkozatához hasonló székely határozat kinyilvánítására akarta rávenni a helyettes alispánt. Paál a tárgyalásokat két feltétellel: a székelyföldi megyék vezetőinek szabad tanácskozásának, illetve a budapesti kormányzattal való kapcsolattartás biztosításával, valamint a Székely Köztársaság elve alapján vélte folytathatónak. Ezt azonban a román fél elutasította.
Murvai Miklós
Nyugati Jelen (Arad), 2014. május31.
Államálmok Erdélyben (II.)
Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása Kós Károly számára nem jelentett tragédiát. Ellentétben a hivatalnokértelmiséggel, mely az államhoz ragaszkodott, Kóst népéhez, szülőföldjéhez kötötte a hűség, s mikor amazok az állam után vándoroltak, Kós hazajött népének szolgálni.
Kós Károly és társai szervezkedni kezdtek, és Bánffyhunyadon bejelentették a Kalotaszegi Köztársaság megalakítását.Az elvi megalapozásához a kolozsvári Keleti Újság –amelynek szerkesztőségében ott találjuk Szentimrei Jenőt, Paál Árpádot, Zágoni Istvánt, Ligeti Ernőt és Kós Károlyt is – által terjesztett eszmék is hozzájárultak. Szerintük a köztársaság létesítésének gondolatát az teszi indokolttá, hogy a kalotaszegi magyarságot nagy román tenger veszi körül, és e nyelvsziget önálló állami berendezésének létjogosultságánál így mi sem természetesebb. A Köztársaság lakossága kb. 40 ezer lélekre tehető, pontos határvonalát nem ismerjük. ElnöknekAlbrechtLajost választották meg.
Grandpierre Emil főispán egy küldöttség élén fölkereste a szebeni román Kormányzótanácsot, és javasolták, hogy Erdély magyarlakta területén magyar, a románon román, a vegyes lakosságú területeken vegyes legyen a közigazgatás, azonban a Kormányzótanács hallani sem akart javaslatukról. A Kolozsvárra visszatért küldöttség Apáthy Istvánt, Kelet-Magyarország főkormánybiztosát, akinek a békeszerződés aláírásáig a magyar államot kellett volna képviselnie börtönben találta. Ezzel megszűnt a mini állam léte is.
Murvai Miklós
Nyugati Jelen (Arad), 2014. június2.
Államálmok Erdélyben (III.)
„Duna-Tisza-Maros, erős karjai ölelték őt
Az Erdélyi hegyek óvták a földjét, s a legelőt”
– nosztalgiázik a költő a 24 napig élő Bánáti Köztársaságról.
A történelmi körülmények folytán, az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlásának időszakára a Bánság a Kárpát-medence egyik legkevertebb etnikumú területévé vált, ahol a megfogyatkozott magyarság jelentős szerb és román népességgel, valamint – kisebb számban – bolgárokkal, görögökkel és bunyevácokkal élt együtt. Ilyen zűrzavaros etnikai viszonyok mellett várta a wilsoni elvek nevében osztozkodó antant-szövetségeseket, akik a Monarchia összeomlásakor, 1918 októberében minden oldalról betörtek Magyarországra.
A Bánságra a szerb és román népesség nagy aránya nyomán hamarosan két „anyaállam” is igényt formált, a magyarokon kívül elsősorban a németek próbálták megmenteni a tájegységet a széthullani látszó állam számára.
A kezdeményezés a polgári radikális Róth Ottó nevéhez fűződött, aki a Bánáti Néptanács október 31-i megalakítása után Temesváron magát elnöknek nyilvánítva, kikiáltotta a terület függetlenségét, egyúttal pedig a hadügyek irányítására Bartha Albertet nevezte ki miniszternek. Az új állam vezetői a függetlenség 24 napja alatt gyakorlatilag azzal kísérleteztek, hogy egy széleskörű autonómiát biztosító rendszerrel győzzék meg a domináns nemzetiségeket, hogy maradjanak – egy majdan föderálisan átszerveződő – Magyarország alattvalói.
Ez a taktika nem feltétlenül volt kudarcra ítélve, azonban 1918 őszén, amikor az egykori nemzetiségek az államalapításra és az anyaállamokhoz való csatlakozásra is lehetőséget nyertek, az autonómia már egyáltalán nem volt vonzó ajánlat.
A kudarc aztán néhány nap után teljesen nyilvánvalóvá vált, ugyanis az államocska „hadserege” képtelen volt szembeszállni a Bánság területére benyomuló antant-csapatokkal. A franciák november 19-ig a Bánáti Köztársaság egészét ellenőrzésük alá vonták, a köztársaság pedig november 25-én hivatalosan is megszűnt, miután a Szerb Nemzeti Tanács kimondta a Bánság délszláv állammal való egyesülését.
A sokáig háborúval fenyegető román–szerb konfliktust a trianoni békeszerződés végül a történelmi tájegység kettéosztásával oldotta meg, miközben Magyarország csupán a Tisza és Maros szögének egy kicsiny szegletét tarthatta meg.
Erdélyben ezzel lezárult a wilsoni elvek gyakorlatba ültetésének reménye. A béketárgyalások folyamán teljesen más modellek szerint döntöttek, mint a közigazgatási és hatalmi vákuumhelyzetben pozícióőrzésre törekvő közösségek lokális autonómia-tervei.
1918. december 1-jében sem az jelenti az igazi tragédiát, hogy a románság kinyilvánította elszakadási szándékát, hiszen ez az igény hosszú ideje a magyar kormányzat számára is ismert volt. A valódi tragédiát az jelentette, hogy a nemzetállami ambícióit valóra váltó Nagy-Románia később egy pillanat alatt elfelejtette a Gyulafehérváron tett nemes ígéreteket, és sokkal inkább arra törekedett, hogy a magyarság rovására élhesse ki vélt vagy valós nemzeti nagyságát, illetve törlessze korábbi sérelmeit.
Murvai Miklós. Nyugati Jelen (Arad)
Erdély és az erdélyi magyarság történelmi sorsát az Osztrák–Magyar Monarchia világháborús veresége döntötte el. A történelmi Magyarország délkeleti területeit hamarosan a nagy-román állam kebelezte be, a Bánságon a szerb állammal osztozva. 1918. október 12-én, a Román Nemzeti Párt Nagyváradon bejelentette, hogy nem ismeri el a magyar törvényhozást. A magyar politika már elkésett az államnak a nemzeti autonómia elve alapján való újjászervezéséről, megőrizendő annak történelmi kereteit. Kudarcba fulladtak Jászi Oszkár november 13-i aradi tárgyalásai is a román nemzetiségi vezetőkkel.
Wilson amerikai elnök, még a háború lezárulása előtt, egy 150 fős munkacsoport elemzésén alapuló, 14 pontba tömörített békejavaslatot tett. A tanácsadója, Edward M. House ezredes által véglegesített elvek előírták, hogy az elkövetkezendő béketárgyalások nyíltak és átláthatóak legyenek, a háborús okok megszüntetésével igazságos és stabil béke jöjjön létre, mely biztosítja a békeszerető országok biztonságát, az erőszak és az önző agresszió megszűnését. Alapelvként fogalmazódott meg a minden néppel szembeni méltányosság, s annak jogossága, hogy egyenlő szabadságban éljenek. A javaslat 10. pontja előírja: „Ausztria–Magyarország népeinek, amelyeknek helyét a népek között megoltalmazni és biztosítani kívánjuk, legelső alkalommal lehetővé kell tenni önálló fejlődésüket”. Wilson februári újabb négy pontja szerint a népek akaratuk ellenére nem tolhatók egyik államból a másikba.
A hadviselő felek a wilsoni javaslatot elfogadták ugyan, de a győztesek a békeszerződésekben ezektől eltekintettek. Voltak azonban, akik a wilsoni elveket komolyan vették, és azok alapján próbálták menteni régiójukat a területéhes kisebb, valamiképp a győztesek oldalára került államoktól.
„Ezekben az időkben a wilsoni eszmék hatása alatt, az önrendelkezés mániájába esett az emberiség. Erdélyben is három köztársaság alakult meg, így Székelyföldön, Kalotaszegen és végül a Bánságban” – írja Ligeti Ernő.
A budapesti Székely Nemzeti Tanács 1918. november 17-én tartott nagygyűlésén javasolták, hogy amennyiben a békekonferencia nem biztosítja a magyar állam területi integritását, akkor a magyar–román együttélést a wilsoni elvek alapján kantonális rendszerben biztosítsák. Ahol a székelység összefüggő többséget alkot, ott „független, szabad és szuverén köztársaságot alkothasson”, és kérték, hogy a békekonferencián számára is biztosítsanak képviseletet. Az SZNT vezetői, Jancsó Benedek és Ugron Gábor, Jászi Oszkárt is felkeresték javaslataikkal, aki támogatásáról biztosította törekvéseiket.
Paál Árpád helyettes alispán a Székely Közélet december 8-i számában úgy vélte, hogy a magyarországi románság nem fogja megtalálni gazdasági kapcsolatait Nagy-Romániában, mert „az erdélyi román vidékek rászorulnak a magyar Alföld gabonájára és a gépipari termelésre, viszont a magyar Alföld is rászorul az erdélyi fára, sóra és egyéb ásványra. Ez a kölcsönösség olyan együttélést teremt, mely a politika mesterkéltségét túl fogja nőni”. Ezért a következőt javasolja: „Legyen külön Erdélyi Köztársaság a maga román, székely, szász és magyar nemzeteivel. Ezzel az alakulattal az előbbi magyar állam egységét sem zavarhatjuk, s politikai és nemzetközi tűzfészekké a magunk szülőföldjét nem tesszük, mert minden nemzet egyensúlyozottan megkapja a maga új államhatalmát is, meg a régi összefüggéseit is. Ez a külön államalakulat barátságos szomszédként fog állni Magyarország és Románia között, s a két régi állam testvéri szövetségének a létrehozása fog lenni”. Helyi szinten lemondana a történelmi Magyarország integritásáról, ha a wilsoni elveket, illetve az etnikai önrendelkezés elvét következetesen egész Erdélyben érvényesítenék.
Gyárfás Elemér 1919 márciusában a Iuliu Maniunak készített tervezetben az önálló erdélyi államiságot, mint az erdélyi kérdés rendezése kulcsát, részletesen kidolgozta. Az önálló Erdélyi Köztársaság eszméjét Paál a román Kormányzótanács miniszterével, Romul Boilával folytatott tárgyalásokon is felvetette. Boila ezt ideális megoldásnak nevezte, de sajnálattal közölte, hogy a gyulafehérvári nemzetgyűlés határozata már ezen az eszmén túlmenő megoldást talált, és ehhez az antant is hozzájárult.
Miután bebizonyosodott az önálló Erdélyi Köztársaság létrehozásának lehetetlensége, a Székely Köztársaság eszméje került előtérbe. Mezey Ödön és Paál Árpád köre egy emlékiratban rögzítette a köztársaság tervét. Az új állam Anglia és az Egyesült Államok protektorátusát kérné, és gazdasági szövetségre lépett volna a román és a szász nemzettel, Romániával és Magyarországgal.
A köztársaság békés kikiáltására 1919. január 10-én került volna sor, azonban 9-én a román hatalom Paál Árpádot 36 társával együtt letartóztatta.
Január 13-án Valer Neamţiu, a nagyszebeni Kormányzótanács által Udvarhely megyébe kinevezett prefektus, felkereste a házi őrizetben lévő Paál Árpádot és a szászok medgyesi hűségnyilatkozatához hasonló székely határozat kinyilvánítására akarta rávenni a helyettes alispánt. Paál a tárgyalásokat két feltétellel: a székelyföldi megyék vezetőinek szabad tanácskozásának, illetve a budapesti kormányzattal való kapcsolattartás biztosításával, valamint a Székely Köztársaság elve alapján vélte folytathatónak. Ezt azonban a román fél elutasította.
Murvai Miklós
Nyugati Jelen (Arad), 2014. május31.
Államálmok Erdélyben (II.)
Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása Kós Károly számára nem jelentett tragédiát. Ellentétben a hivatalnokértelmiséggel, mely az államhoz ragaszkodott, Kóst népéhez, szülőföldjéhez kötötte a hűség, s mikor amazok az állam után vándoroltak, Kós hazajött népének szolgálni.
Kós Károly és társai szervezkedni kezdtek, és Bánffyhunyadon bejelentették a Kalotaszegi Köztársaság megalakítását.Az elvi megalapozásához a kolozsvári Keleti Újság –amelynek szerkesztőségében ott találjuk Szentimrei Jenőt, Paál Árpádot, Zágoni Istvánt, Ligeti Ernőt és Kós Károlyt is – által terjesztett eszmék is hozzájárultak. Szerintük a köztársaság létesítésének gondolatát az teszi indokolttá, hogy a kalotaszegi magyarságot nagy román tenger veszi körül, és e nyelvsziget önálló állami berendezésének létjogosultságánál így mi sem természetesebb. A Köztársaság lakossága kb. 40 ezer lélekre tehető, pontos határvonalát nem ismerjük. ElnöknekAlbrechtLajost választották meg.
Grandpierre Emil főispán egy küldöttség élén fölkereste a szebeni román Kormányzótanácsot, és javasolták, hogy Erdély magyarlakta területén magyar, a románon román, a vegyes lakosságú területeken vegyes legyen a közigazgatás, azonban a Kormányzótanács hallani sem akart javaslatukról. A Kolozsvárra visszatért küldöttség Apáthy Istvánt, Kelet-Magyarország főkormánybiztosát, akinek a békeszerződés aláírásáig a magyar államot kellett volna képviselnie börtönben találta. Ezzel megszűnt a mini állam léte is.
Murvai Miklós
Nyugati Jelen (Arad), 2014. június2.
Államálmok Erdélyben (III.)
„Duna-Tisza-Maros, erős karjai ölelték őt
Az Erdélyi hegyek óvták a földjét, s a legelőt”
– nosztalgiázik a költő a 24 napig élő Bánáti Köztársaságról.
A történelmi körülmények folytán, az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlásának időszakára a Bánság a Kárpát-medence egyik legkevertebb etnikumú területévé vált, ahol a megfogyatkozott magyarság jelentős szerb és román népességgel, valamint – kisebb számban – bolgárokkal, görögökkel és bunyevácokkal élt együtt. Ilyen zűrzavaros etnikai viszonyok mellett várta a wilsoni elvek nevében osztozkodó antant-szövetségeseket, akik a Monarchia összeomlásakor, 1918 októberében minden oldalról betörtek Magyarországra.
A Bánságra a szerb és román népesség nagy aránya nyomán hamarosan két „anyaállam” is igényt formált, a magyarokon kívül elsősorban a németek próbálták megmenteni a tájegységet a széthullani látszó állam számára.
A kezdeményezés a polgári radikális Róth Ottó nevéhez fűződött, aki a Bánáti Néptanács október 31-i megalakítása után Temesváron magát elnöknek nyilvánítva, kikiáltotta a terület függetlenségét, egyúttal pedig a hadügyek irányítására Bartha Albertet nevezte ki miniszternek. Az új állam vezetői a függetlenség 24 napja alatt gyakorlatilag azzal kísérleteztek, hogy egy széleskörű autonómiát biztosító rendszerrel győzzék meg a domináns nemzetiségeket, hogy maradjanak – egy majdan föderálisan átszerveződő – Magyarország alattvalói.
Ez a taktika nem feltétlenül volt kudarcra ítélve, azonban 1918 őszén, amikor az egykori nemzetiségek az államalapításra és az anyaállamokhoz való csatlakozásra is lehetőséget nyertek, az autonómia már egyáltalán nem volt vonzó ajánlat.
A kudarc aztán néhány nap után teljesen nyilvánvalóvá vált, ugyanis az államocska „hadserege” képtelen volt szembeszállni a Bánság területére benyomuló antant-csapatokkal. A franciák november 19-ig a Bánáti Köztársaság egészét ellenőrzésük alá vonták, a köztársaság pedig november 25-én hivatalosan is megszűnt, miután a Szerb Nemzeti Tanács kimondta a Bánság délszláv állammal való egyesülését.
A sokáig háborúval fenyegető román–szerb konfliktust a trianoni békeszerződés végül a történelmi tájegység kettéosztásával oldotta meg, miközben Magyarország csupán a Tisza és Maros szögének egy kicsiny szegletét tarthatta meg.
Erdélyben ezzel lezárult a wilsoni elvek gyakorlatba ültetésének reménye. A béketárgyalások folyamán teljesen más modellek szerint döntöttek, mint a közigazgatási és hatalmi vákuumhelyzetben pozícióőrzésre törekvő közösségek lokális autonómia-tervei.
1918. december 1-jében sem az jelenti az igazi tragédiát, hogy a románság kinyilvánította elszakadási szándékát, hiszen ez az igény hosszú ideje a magyar kormányzat számára is ismert volt. A valódi tragédiát az jelentette, hogy a nemzetállami ambícióit valóra váltó Nagy-Románia később egy pillanat alatt elfelejtette a Gyulafehérváron tett nemes ígéreteket, és sokkal inkább arra törekedett, hogy a magyarság rovására élhesse ki vélt vagy valós nemzeti nagyságát, illetve törlessze korábbi sérelmeit.
Murvai Miklós. Nyugati Jelen (Arad)
2015. április 27.
Bárdi Nándor: Paál Árpád Székely Köztársaság terve 1919-ből
A budapesti Székely Nemzeti Tanács 1918. november 17-én nagygyűlést tartott, ahol támogatásáról biztosította a kormány nemzetiségi politikáját.
Javasolták, hogy amennyiben a békekonferencia nem tartja a magyar állam területi integritását:
1. a magyar–román együttélés a wilsoni elvek alapján kantonális rendszerben biztosíttassék,
2. ahol a székelység összefüggő többséget alkot, ott – nemzetközi garanciák mellett – „független, szabad és szuverén köztársaságot alkothasson”,
3. kérik a Magyar Köztársaság támogatását az államalakulat létrehozásában és abban, hogy biztosíttassék számára képviselet a békekonferencián. Továbbiakban kérik a székelyföldi Nemzeti Tanácsokkal való kapcsolattartás biztosítását, és egy bizottság kiküldése mellett döntenek, amelynek emlékiratba kellett volna foglalni a „Székely Népköztársaság” tervét.
A Székely Nemzeti Tanács vezetői (Jancsó Benedek és Ugron Gábor) Jászi Oszkárt is felkeresték javaslataikkal, aki támogatásáról biztosította törekvéseiket. Az utóbb említett bizottság felállításáról, esetleges tevékenységéről nincs tudomásunk.
A székelyföldi megyék közül egyedül Udvarhely álláspontját ismerjük a budapesti határozatokkal kapcsolatban. A béketárgyalásokon való részvételt támogatták, de a Székelyudvarhelyi Nemzeti Tanács „a székelyföldi külön köztársaság eszméjét egyelőre el nem fogadta”. Az ügyben a budapesti Székely Nemzeti Tanácshoz megbízottakat küldtek, és felvették a kapcsolatot a szász és kolozsvári román, illetve magyar Nemzeti Tanácsokkal is.
Bethlen István ösztönzésére 1918. november 19-én létrejött egy előkészítő bizottság az Erdélyi Székely Nemzeti Tanács megalakítására, illetve a november 28-ra Marosvásárhelyre hirdetett székely nagygyűlés megszervezésére. Felhívásukban nem szóltak a Székely Köztársaságról, de a Kolozsvári Hírlap már az Erdélyi Székely Nemzeti Tanács feladatát egy önálló Székely Köztársaság alapjainak megteremtésében látta.
A marosvásárhelyi baloldal, a helyi Nemzeti Tanács és a munkásság nyomására az előkészítő bizottság november 24-én feloszlott, és a nagygyűlés vezetését a Nemzeti Tanács vezetőinek adták át.6 A november 28-i többezres gyűlés helyeselte a kormány nemzetiségi politikáját és az integritáshoz való ragaszkodást.
„ A világ népeihez” c. kiáltványuk Erdély megszállását és tervezett elcsatolását jogtalannak tekintette. Megoldási javaslatként Jászi – az aradi tárgyalásokon a románok által már elutasított – elképzeléseit támogatták. Nem választották meg az Erdélyi Székely Nemzeti Tanácsot, és a Székely Köztársasággal sem foglalkoztak. Ellenben létrehozták az Erdély-részi Magyar Nemzeti tanácsot azzal a céllal, hogy az majdan a megszállt területeken Magyarországot képviselje.
A már említett udvarhelyi állásfoglalás a Marosvásárhelyi Nemzeti Tanács mint Székelyföldi Központi Nemzeti Tanács elismeréséről is ide kapcsolódik. A megszállás alatti gyülekezési és utazási korlátozások miatt azonban a létrehozott tanács nem tudta betölteni hivatását. Paál Árpád a Székely Közélet december 8-i (Székelyudvarhely román megszállását követő első) számában a gyulafehérvári román nemzetgyűlés határozatait értékelte. Úgy vélte, hogy a magyarországi románság nem fogja megtalálni gazdasági kapcsolatait Nagyromániában, mivel egyrészt a szászok és a székelyek területileg elválasztják őket a Román Királyságtól, másrészt „az erdélyi román vidékek rászorulnak a magyar Alföld gabonájára és a gépipari termelésre, viszont a magyar Alföld is rászorul az erdélyi fára, sóra és egyéb ásványra.
Ez a kölcsönösség olyan együttélést teremt, mely a politika mesterkéltségét túl fogja nőni.” Ezért a következőt javasolja: „ Legyen külön Erdélyi Köztársaság a maga román, székely, szász és magyar nemzeteivel. Ezzel az alakulattal az előbbi magyar állam egységét sem zavarhatjuk, s politikai és nemzetközi tűzfészekké a magunk szülőföldjét nem tesszük, mert minden nemzet egyensúlyozottan megkapja a maga új államhatalmát is, meg a régi összefüggéseit is. Ez a külön államalakulat barátságos szomszédként fog állni Magyarország és Románia között, s a két régi állam testvéri szövetségének a létrehozása fog lenni.”
Helyi szinten lemondana a történelmi Magyarország integritásáról, ha a wilsoni elveket, illetve az etnikai önrendelkezés elvét következetesen egész Erdélyben érvényesítenék. Az önálló erdélyi államiság, mint a kérdés rendezésének kulcsa, Gyárfás Elemér 1919 márciusi Iuliu Maniunak készített tervezetében részletesebb kidolgozásra került.
Az önálló Erdélyi Köztársaság eszméjét Paál a román Kormányzótanács miniszterével, Romul Boilával folytatott tárgyalásokon is felvetette. Boila ezt ideális megoldásnak nevezte, de sajnálattal közölte, hogy a gyulafehérvári nemzetgyűlés határozata már ezen az eszmén túlmenő megoldást létesített, ehhez az antant is hozzájárult.
Miután bebizonyosodott az önálló Erdélyi Köztársaság létrehozásának lehetetlensége Paál és környezete számára, a Székely Köztársaság eszméje került előtérbe. Az elképzelés az 1918 novemberi határozatok nyomán, a századelő Székely Kongresszusainak törekvéseire támaszkodva a székelyföldi tisztviselői ellenállás során 1918 decemberében – 1919 januárjában formálódott ki.
December 18-án az egyik adóügyi tisztviselő jelezte, hogy szívesen kidolgozná a székely autonómia rendszerét. 21-én össze is ültek néhányan, és elhatározták egy emlékirat elkészítését, semleges államalakulat létrehozása érdekében. Ebben az ügyben a szomszédos megyékkel is felvették a kapcsolatot. A kezdeményező személyek: Mezey Ödön, Paál Árpád, Gál István, Puskás Lajos, Haáz Rezső, Kolumbán Lajos.
30-án a köztársaság terve mellett egy népszavazás lehetősége is felmerült. 1919 januárjában Paál Árpád mint helyettes alispán aktív propagandát folytatott Székelyudvarhelyen a Székely Köztársaság mellett.10 Január 4-re többekkel megállapodott már a köztársaság ügyében: a fegyverszüneti szerződés és a megszállás elismerése mellett akarták kikiáltani az önálló független székely államot.
Ez gazdasági szövetségre lépett volna a román és a szász nemzettel, Romániával, Magyarországgal, Szerbiával, Lengyelországgal, Ukrajnával, Oroszországgal, illetve Svájc, Anglia és az Egyesült Államok protektorátusát kérte volna. 1919. január 5-én küldött ment Csíkszeredába azzal, hogy a köztársaság békés kikiáltására 10-én kerül sor. 9-én azonban Paált letartóztatták és akkor találták meg Gyergyószentmiklósra írt levelét, amelyben azt fejtegette, hogy a román impérium ellen a Székely Köztársaság lehet a megoldás.
Három nappal később már a házi őrizetben kapott arról értesítést, hogy a háromszékiek a Székely Köztársaságot Budapesten tervezik kikiáltani akkor, ha a békekonferencia Magyarország felosztása mellett dönt. Január 13-án este Valer Neamþiu – a nagyszebeni Kormányzótanács által Udvarhely megyébe kinevezett kormánybiztos/prefektus – felkereste a házi őrizetben lévő Paál Árpádot13, és a szászok medgyesi nyilatkozatához hasonló székely határozat kinyilvánítására akarta rávenni a helyettes alispánt.
Paál a tárgyalásokat a Székely Köztársaság alapján látta folytathatónak két feltétellel: a székelyföldi megyék vezetőinek szabad tanácskozásának, illetve a budapesti kormányzattal való kapcsolattartás biztosításával. Ezt azonban a román fél elutasította. Ugyanekkor fejezte be Paál 20 oldalas, e számunkban közreadandó kéziratát, Emlékirat a semleges, független székely államról címmel. A köztársaság magában foglalta volna a történelmi Székelyföldet, valamint Brassó és Kolozs, Maros–Torda megyék magyarok lakta területeit. Az államalakulat szükségességét a tömbmagyar terület mellett a székelység múltbeli jogi és politikai különállásával indokolta. Az elképzelt semleges államot gazdasági szerződések köthetik Magyarországhoz és Romániához.
S ezt a semlegességet a nagyhatalmak garantálhatnák. Teljesen újak a belső berendezkedésre vonatkozó elképzelések. Az államosított erdővagyon adná az önálló állam gazdasági alapjait. Nagy állami beruházások révén új tisztviselő réteget és munka-milíciákat működtetne. A terv társadalompolitikai elképzelései utópisztikusak. Magában hordozza a századforduló óta szerveződő Székely Kongresszusok székelyföldi állami-iparfejlesztő ambícióit, az ezzel együtt jelentkező „székely-egység” kolletivizmussal együtt. Udvarhely megyében a készpénzgazdálkodás a háborús bizonytalanság nyomán került előtérbe. Paál úgy látja, hogy az érdekek nyílt felszínre kerülése, a pénz és az egyéni érvényesülési vágy a falusi lázongások okozója.
Valójában az ún. hagyományos székely falu rendjének Bárdi Nándor: Paál Árpád Székely Köztársaság terve 1919-ből felbomlása zajlott, amelyet a visszatért katonák lázongása és a közigazgatás felbomlása felgyorsított. Paál nemzetközi helyzetmegítélése – az ázsiai és az európai fajok harca között közvetítő székelység szerepét illetően – távol állt a realitásoktól. A századforduló turanista, szociáldarwinista eszméi keveredtek a forradalmi messianizmussal. Nem tudni, hogy a megye vezetői közül mennyien osztották Paál nézeteit a már említett decemberi megbeszélések résztvevőin túl, de valószínű, hogy a fiatalabb városi értelmiség körében ezekről a kérdésekről körülbelül az emlékiratban olvasható toposzok, érvelések alapján folyhattak a viták.
A ma mosolyra késztető gondolatok egy megyei közigazgatási apparátus felkészült vezetőjétől származnak: a felzaklatott vágyak, kapkodva alakuló jövőképekbe ad betekintést. Az akkoriban 10 ezer lakosú, főleg iparosok, kiskereskedők lakta város iskolái révén komoly értelmiségi réteggel rendelkezett, és a század első évtizedében megindított szabadiskolai előadások azt tükrözték, hogy a modern koreszmék igen hamar közvetítőkre találtak Székelyudvarhelyen.
Paál további pályafutása során kidolgozott közigazgatási és kisebbségpolitikai koncepcióiban a tervezetben található államosító, néhol falanszterszerű elképzelések nem tértek vissza. Ellenben a székelyföldi társadalom alulról történő megszervezése mindvégig jelen volt. A „Székely Köztársaságról” készült tervezetet eljutatták a szomszédos székelyföldi vármegyék vezetéséhez, valamint Budapestre, de további sorsáról vagy az ezzel kapcsolatos vitákról nincs tudomásunk. A béketárgyalások és a nemzetközi erőviszonyok teljesen más megoldási modelleket használtak, mint a közigazgatási és hatalmi vákuumhelyzetben pozícióőrzésre kialakuló lokális autonómia-terveket.
Jegyzetek 1 Részletes háttérként: Bárdi Nándor: Impériumváltás Székelyudvarhelyen 1918-1920. Aetas 1993. 3. sz. 76–118.
2 A székelyek küldöttsége Jászi miniszternél. MOL K 40-1918-XVIII-308.
3 Székelyszervező és erdélyi mozgalmak. Székely Közélet 1918. november 24.
4 Részletesen tárgyalja Romsics Ignác: Bethlen István. Magyarságkutató Intézet, Bp., 1991, 73.
5 Kolozsvári Hírlap 1918. november 22.
6 Romsics Ignác i. m. 73. 7 Uo. 8 Az erdélyi három nemzet uniójának alapelvei. Magyar Kisebbség 1998. 1. sz. 123–130. 118 ARCHÍVUM 9 Székely Közélet 1918. december 22.; A Székely Köztársaság története I. Erdélyi Magyarság, 1992. 5. sz. 34. 10 Paál Árpád kéziratos hagyatéka. Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely, Ms 7651/330. Paál Árpád: Naplók. ua. Teleki László Alapítvány Kv. K-1951/95. 11 Uo. 12 Uo. 13 A tisztviselők hurcolásának vázlatos adatai. Paál Árpád kéziratos hagyatéka. Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely, Ms 7651/166. 14 Uo. Ms 7651/330. 15 Erről részletesebben: A szupremácia és az önrendelkezés igénye. Javaslatok, tervek, az erdélyi kérdés rendezésére (1918–1940) In Források és stratégiák. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 1999. 29–113.
Székelyhon.ro
A budapesti Székely Nemzeti Tanács 1918. november 17-én nagygyűlést tartott, ahol támogatásáról biztosította a kormány nemzetiségi politikáját.
Javasolták, hogy amennyiben a békekonferencia nem tartja a magyar állam területi integritását:
1. a magyar–román együttélés a wilsoni elvek alapján kantonális rendszerben biztosíttassék,
2. ahol a székelység összefüggő többséget alkot, ott – nemzetközi garanciák mellett – „független, szabad és szuverén köztársaságot alkothasson”,
3. kérik a Magyar Köztársaság támogatását az államalakulat létrehozásában és abban, hogy biztosíttassék számára képviselet a békekonferencián. Továbbiakban kérik a székelyföldi Nemzeti Tanácsokkal való kapcsolattartás biztosítását, és egy bizottság kiküldése mellett döntenek, amelynek emlékiratba kellett volna foglalni a „Székely Népköztársaság” tervét.
A Székely Nemzeti Tanács vezetői (Jancsó Benedek és Ugron Gábor) Jászi Oszkárt is felkeresték javaslataikkal, aki támogatásáról biztosította törekvéseiket. Az utóbb említett bizottság felállításáról, esetleges tevékenységéről nincs tudomásunk.
A székelyföldi megyék közül egyedül Udvarhely álláspontját ismerjük a budapesti határozatokkal kapcsolatban. A béketárgyalásokon való részvételt támogatták, de a Székelyudvarhelyi Nemzeti Tanács „a székelyföldi külön köztársaság eszméjét egyelőre el nem fogadta”. Az ügyben a budapesti Székely Nemzeti Tanácshoz megbízottakat küldtek, és felvették a kapcsolatot a szász és kolozsvári román, illetve magyar Nemzeti Tanácsokkal is.
Bethlen István ösztönzésére 1918. november 19-én létrejött egy előkészítő bizottság az Erdélyi Székely Nemzeti Tanács megalakítására, illetve a november 28-ra Marosvásárhelyre hirdetett székely nagygyűlés megszervezésére. Felhívásukban nem szóltak a Székely Köztársaságról, de a Kolozsvári Hírlap már az Erdélyi Székely Nemzeti Tanács feladatát egy önálló Székely Köztársaság alapjainak megteremtésében látta.
A marosvásárhelyi baloldal, a helyi Nemzeti Tanács és a munkásság nyomására az előkészítő bizottság november 24-én feloszlott, és a nagygyűlés vezetését a Nemzeti Tanács vezetőinek adták át.6 A november 28-i többezres gyűlés helyeselte a kormány nemzetiségi politikáját és az integritáshoz való ragaszkodást.
„ A világ népeihez” c. kiáltványuk Erdély megszállását és tervezett elcsatolását jogtalannak tekintette. Megoldási javaslatként Jászi – az aradi tárgyalásokon a románok által már elutasított – elképzeléseit támogatták. Nem választották meg az Erdélyi Székely Nemzeti Tanácsot, és a Székely Köztársasággal sem foglalkoztak. Ellenben létrehozták az Erdély-részi Magyar Nemzeti tanácsot azzal a céllal, hogy az majdan a megszállt területeken Magyarországot képviselje.
A már említett udvarhelyi állásfoglalás a Marosvásárhelyi Nemzeti Tanács mint Székelyföldi Központi Nemzeti Tanács elismeréséről is ide kapcsolódik. A megszállás alatti gyülekezési és utazási korlátozások miatt azonban a létrehozott tanács nem tudta betölteni hivatását. Paál Árpád a Székely Közélet december 8-i (Székelyudvarhely román megszállását követő első) számában a gyulafehérvári román nemzetgyűlés határozatait értékelte. Úgy vélte, hogy a magyarországi románság nem fogja megtalálni gazdasági kapcsolatait Nagyromániában, mivel egyrészt a szászok és a székelyek területileg elválasztják őket a Román Királyságtól, másrészt „az erdélyi román vidékek rászorulnak a magyar Alföld gabonájára és a gépipari termelésre, viszont a magyar Alföld is rászorul az erdélyi fára, sóra és egyéb ásványra.
Ez a kölcsönösség olyan együttélést teremt, mely a politika mesterkéltségét túl fogja nőni.” Ezért a következőt javasolja: „ Legyen külön Erdélyi Köztársaság a maga román, székely, szász és magyar nemzeteivel. Ezzel az alakulattal az előbbi magyar állam egységét sem zavarhatjuk, s politikai és nemzetközi tűzfészekké a magunk szülőföldjét nem tesszük, mert minden nemzet egyensúlyozottan megkapja a maga új államhatalmát is, meg a régi összefüggéseit is. Ez a külön államalakulat barátságos szomszédként fog állni Magyarország és Románia között, s a két régi állam testvéri szövetségének a létrehozása fog lenni.”
Helyi szinten lemondana a történelmi Magyarország integritásáról, ha a wilsoni elveket, illetve az etnikai önrendelkezés elvét következetesen egész Erdélyben érvényesítenék. Az önálló erdélyi államiság, mint a kérdés rendezésének kulcsa, Gyárfás Elemér 1919 márciusi Iuliu Maniunak készített tervezetében részletesebb kidolgozásra került.
Az önálló Erdélyi Köztársaság eszméjét Paál a román Kormányzótanács miniszterével, Romul Boilával folytatott tárgyalásokon is felvetette. Boila ezt ideális megoldásnak nevezte, de sajnálattal közölte, hogy a gyulafehérvári nemzetgyűlés határozata már ezen az eszmén túlmenő megoldást létesített, ehhez az antant is hozzájárult.
Miután bebizonyosodott az önálló Erdélyi Köztársaság létrehozásának lehetetlensége Paál és környezete számára, a Székely Köztársaság eszméje került előtérbe. Az elképzelés az 1918 novemberi határozatok nyomán, a századelő Székely Kongresszusainak törekvéseire támaszkodva a székelyföldi tisztviselői ellenállás során 1918 decemberében – 1919 januárjában formálódott ki.
December 18-án az egyik adóügyi tisztviselő jelezte, hogy szívesen kidolgozná a székely autonómia rendszerét. 21-én össze is ültek néhányan, és elhatározták egy emlékirat elkészítését, semleges államalakulat létrehozása érdekében. Ebben az ügyben a szomszédos megyékkel is felvették a kapcsolatot. A kezdeményező személyek: Mezey Ödön, Paál Árpád, Gál István, Puskás Lajos, Haáz Rezső, Kolumbán Lajos.
30-án a köztársaság terve mellett egy népszavazás lehetősége is felmerült. 1919 januárjában Paál Árpád mint helyettes alispán aktív propagandát folytatott Székelyudvarhelyen a Székely Köztársaság mellett.10 Január 4-re többekkel megállapodott már a köztársaság ügyében: a fegyverszüneti szerződés és a megszállás elismerése mellett akarták kikiáltani az önálló független székely államot.
Ez gazdasági szövetségre lépett volna a román és a szász nemzettel, Romániával, Magyarországgal, Szerbiával, Lengyelországgal, Ukrajnával, Oroszországgal, illetve Svájc, Anglia és az Egyesült Államok protektorátusát kérte volna. 1919. január 5-én küldött ment Csíkszeredába azzal, hogy a köztársaság békés kikiáltására 10-én kerül sor. 9-én azonban Paált letartóztatták és akkor találták meg Gyergyószentmiklósra írt levelét, amelyben azt fejtegette, hogy a román impérium ellen a Székely Köztársaság lehet a megoldás.
Három nappal később már a házi őrizetben kapott arról értesítést, hogy a háromszékiek a Székely Köztársaságot Budapesten tervezik kikiáltani akkor, ha a békekonferencia Magyarország felosztása mellett dönt. Január 13-án este Valer Neamþiu – a nagyszebeni Kormányzótanács által Udvarhely megyébe kinevezett kormánybiztos/prefektus – felkereste a házi őrizetben lévő Paál Árpádot13, és a szászok medgyesi nyilatkozatához hasonló székely határozat kinyilvánítására akarta rávenni a helyettes alispánt.
Paál a tárgyalásokat a Székely Köztársaság alapján látta folytathatónak két feltétellel: a székelyföldi megyék vezetőinek szabad tanácskozásának, illetve a budapesti kormányzattal való kapcsolattartás biztosításával. Ezt azonban a román fél elutasította. Ugyanekkor fejezte be Paál 20 oldalas, e számunkban közreadandó kéziratát, Emlékirat a semleges, független székely államról címmel. A köztársaság magában foglalta volna a történelmi Székelyföldet, valamint Brassó és Kolozs, Maros–Torda megyék magyarok lakta területeit. Az államalakulat szükségességét a tömbmagyar terület mellett a székelység múltbeli jogi és politikai különállásával indokolta. Az elképzelt semleges államot gazdasági szerződések köthetik Magyarországhoz és Romániához.
S ezt a semlegességet a nagyhatalmak garantálhatnák. Teljesen újak a belső berendezkedésre vonatkozó elképzelések. Az államosított erdővagyon adná az önálló állam gazdasági alapjait. Nagy állami beruházások révén új tisztviselő réteget és munka-milíciákat működtetne. A terv társadalompolitikai elképzelései utópisztikusak. Magában hordozza a századforduló óta szerveződő Székely Kongresszusok székelyföldi állami-iparfejlesztő ambícióit, az ezzel együtt jelentkező „székely-egység” kolletivizmussal együtt. Udvarhely megyében a készpénzgazdálkodás a háborús bizonytalanság nyomán került előtérbe. Paál úgy látja, hogy az érdekek nyílt felszínre kerülése, a pénz és az egyéni érvényesülési vágy a falusi lázongások okozója.
Valójában az ún. hagyományos székely falu rendjének Bárdi Nándor: Paál Árpád Székely Köztársaság terve 1919-ből felbomlása zajlott, amelyet a visszatért katonák lázongása és a közigazgatás felbomlása felgyorsított. Paál nemzetközi helyzetmegítélése – az ázsiai és az európai fajok harca között közvetítő székelység szerepét illetően – távol állt a realitásoktól. A századforduló turanista, szociáldarwinista eszméi keveredtek a forradalmi messianizmussal. Nem tudni, hogy a megye vezetői közül mennyien osztották Paál nézeteit a már említett decemberi megbeszélések résztvevőin túl, de valószínű, hogy a fiatalabb városi értelmiség körében ezekről a kérdésekről körülbelül az emlékiratban olvasható toposzok, érvelések alapján folyhattak a viták.
A ma mosolyra késztető gondolatok egy megyei közigazgatási apparátus felkészült vezetőjétől származnak: a felzaklatott vágyak, kapkodva alakuló jövőképekbe ad betekintést. Az akkoriban 10 ezer lakosú, főleg iparosok, kiskereskedők lakta város iskolái révén komoly értelmiségi réteggel rendelkezett, és a század első évtizedében megindított szabadiskolai előadások azt tükrözték, hogy a modern koreszmék igen hamar közvetítőkre találtak Székelyudvarhelyen.
Paál további pályafutása során kidolgozott közigazgatási és kisebbségpolitikai koncepcióiban a tervezetben található államosító, néhol falanszterszerű elképzelések nem tértek vissza. Ellenben a székelyföldi társadalom alulról történő megszervezése mindvégig jelen volt. A „Székely Köztársaságról” készült tervezetet eljutatták a szomszédos székelyföldi vármegyék vezetéséhez, valamint Budapestre, de további sorsáról vagy az ezzel kapcsolatos vitákról nincs tudomásunk. A béketárgyalások és a nemzetközi erőviszonyok teljesen más megoldási modelleket használtak, mint a közigazgatási és hatalmi vákuumhelyzetben pozícióőrzésre kialakuló lokális autonómia-terveket.
Jegyzetek 1 Részletes háttérként: Bárdi Nándor: Impériumváltás Székelyudvarhelyen 1918-1920. Aetas 1993. 3. sz. 76–118.
2 A székelyek küldöttsége Jászi miniszternél. MOL K 40-1918-XVIII-308.
3 Székelyszervező és erdélyi mozgalmak. Székely Közélet 1918. november 24.
4 Részletesen tárgyalja Romsics Ignác: Bethlen István. Magyarságkutató Intézet, Bp., 1991, 73.
5 Kolozsvári Hírlap 1918. november 22.
6 Romsics Ignác i. m. 73. 7 Uo. 8 Az erdélyi három nemzet uniójának alapelvei. Magyar Kisebbség 1998. 1. sz. 123–130. 118 ARCHÍVUM 9 Székely Közélet 1918. december 22.; A Székely Köztársaság története I. Erdélyi Magyarság, 1992. 5. sz. 34. 10 Paál Árpád kéziratos hagyatéka. Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely, Ms 7651/330. Paál Árpád: Naplók. ua. Teleki László Alapítvány Kv. K-1951/95. 11 Uo. 12 Uo. 13 A tisztviselők hurcolásának vázlatos adatai. Paál Árpád kéziratos hagyatéka. Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely, Ms 7651/166. 14 Uo. Ms 7651/330. 15 Erről részletesebben: A szupremácia és az önrendelkezés igénye. Javaslatok, tervek, az erdélyi kérdés rendezésére (1918–1940) In Források és stratégiák. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 1999. 29–113.
Székelyhon.ro