"A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata térhetett haza a legtöbb díjjal, összesen öttel a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak XV. Fesztiváljáról, amelynek záróünnepségére jún. 28-án került sor. A nagy sikert a kolozsváriak Doktor Faustus tragikus históriája című előadása érte el, amely elnyerte - a Komáromi Jókai Színház Sirály című előadásával megosztva - a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által fölajánlott nagydíjat. A Marlowe előadásban nyújtott alakításáért, Mephistophilis szerepéért Kézdi Imola elnyerte a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza által alapított Teplánszky-díjat. Ugyancsak egyéni díjat tudhat magáénak Cristian Rusu, az előadás díszlettervezője. Két díjjal térhetett haza a kolozsvári színház kitűnő művésze, Bogdán Zsolt, aki a Doktor Faustus tragikus históriája című előadásban a fiatal Faustus szerepének megformálásért elnyerte a szintén a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza által felajánlott Különdíjat, valamint megkapta a dr. Nagy Szilárd, Kisvárda város alpolgármestere által hagyományteremtő szándékkal alapított különdíjat. A fesztivál tizenötéves történetében még nem teltek meg ilyen mértékben a színházi előadásokra hivatott termek. A zsűri elnöke, Fodor Tamás értékelte a tíznapos fesztivál előadásait, hangsúlyozva, hogy nehéz dolga volt a zsűrinek, hiszen sok jó előadás és társulat létezik a határon túli magyar intézményekben, ez pedig nagyszerű dolog, ellentétben a magyarországi helyzettel, ahol sok fásult színész van, akik iparként űzik a mesterségüket. /Köllő Katalin: Öt kisvárdai díj a kolozsvári magyar színjátszásnak. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 30./"

Esélyt és életet ad az egyetlen magyar nyelvű speciális iskola – Szaktudással és évtizednyi munkával intézetcsoda született Kolozsváron
Legtöbben azt gondolnánk, hogy egy siketekkel foglalkozó iskolában mély csend honol, a folyosókon a légy zümmögését is hallani, a falak is némaságot sugároznak. A Kolozsvári Hallássérültek 2-es számú iskolája első látásra pont olyan, mint bármely más nagyvárosi iskola. Szünetben a folyosó, az udvar megtelik gyerekzsivajjal, élettel. A bentlakásos intézetben hallássérültek mellett értelmi fogyatékos, tanzavaros, autista, halmozottan sérült gyerekekkel foglalkoznak – Erdélyben ez az egyetlen ilyen jellegű intézmény, ahol magyar nyelvű oktatás folyik. 56 szakképzett pedagógusra Erdély 12 megyéjéből több mint 120 speciális nevelést igénylő gyermek jut, két óvodai és 14 iskolai csoportban. Ez az arány elfogadható, ám a tervezett leépítésekkel járó reformintézkedések a speciális oktatást is veszélyeztetik. A hangulat egyelőre pont olyan, mint az iskola honlapjáról is lerí: valóságos mesevilág.
A 120 éves iskolában a hazai viszonyok ismerőinek rendkívüli élményben lehet részük: nem túlzás a honlapon (www.siketek.ro ) olvasható állítás, miszerint az intézmény a legszebb az országban. A londoni Clinical Science and Education Foundation támogatásával a helyiségeket teljesen átépítették, a berendezést felújították, szemet-lelket gyönyörködtető valóságos mesevilágot varázsoltak a gyerekek köré. Jó ideig csupán siket gyerekek nevelésével foglalkoztak, de pár éve más, különleges foglalkozást igénylő gyerekek is járnak oda. A legfiatalabb 3 éves, a legidősebb 19-20.
– A köztudatba a siketek iskolájaként épült be az intézet, a névváltoztatás bonyolult procedúra, így nem láttuk értelmét. Intézetünkben 2 autista, 8 hallássérült és 4 értelmi fogyatékos osztály működik – mondja Wolf Erzsébet igazgatónő.
– Kik jelentkezhetnek az intézetbe?
– Mivel intézetünk az egyedüli magyar nyelvű iskola Erdélyben, ahol speciális nevelési igénnyel rendelkező gyermekekkel foglalkozunk, bármely megyéből jelentkezhetnek hozzánk. Ehhez az illető megyei tanácstól kell kérniük egy igazolást, hogy otthon nem részesülhetnek anyanyelvi oktatásban – mondja Ilyés Irén gyógypedagógus.
Jelentkezéskor a gyermeket kivizsgálják, és ha például egy gyermek halláskárosult, de súlyosabb fokú az értelmi fogyatékossága, akkor az értelmi fogyatékosokkal foglalkozó osztályba íratják.
A legtöbb fogyatékosság nem gyógyítható teljesen, de sokat lehet tenni annak érdekében, hogy a gyermek önállóbbá váljon. Volt olyan gyermek, aki arra sem volt képes, hogy ágyba feküdjön, és betakarózzon. Amióta az intézetben foglalkoznak vele, már képes erre. A legnagyobb hangsúlyt a gyerekek fejlesztésére helyezik, mivel a nem megfelelő gondoskodás miatt teljesen tönkremehet az élete. Az olyan gyermek mellé, aki egész életében gondoskodást igényel, az állam fizetett gondozót rendel. Ezt a szerepet a legtöbb esetben valamelyik szülő vállalja.
Autizmus – nevetni a fájdalomtól
Az autizmusnak van saját világnapja (április 2.), ám erről az idegi-fejlődési rendellenességről a folyamatos haladás ellenére is még nagyon keveset tudni. 2007-től nyilvánvalóvá vált, hogy genetikai okai vannak.
A jelenséggel először Hans Asperger foglalkozott 1944-ben. Az autizmusnak két fajtája van. Az Asperger-szindrómások magas szinten funkcionáló autisták. Sok esetben nagyon magas intelligenciahányadossal rendelkeznek, egyes feltételezések szerint Einstein és Darwin is autista volt. A Kanner-szindróma az autizmus súlyosabb fajtája. A Kanner-szindrómás személy saját külön világában él, nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tud kommunikálni.
Jakab Margit, az autistákkal foglalkozó pedagógus elmondja, a kommunikáció nagyon nehezen megy minden itt tanuló gyereknek, ezért elsősorban az a cél, hogy a gyermekek megtanuljanak minimálisan kommunikálni. Minden gyereknek van úgynevezett kommunikációs füzete, melyben kis négyzeteken ábrák találhatók. Minden alapvető kommunikációs kifejezést egy ábra jelöl: kérem, éhes vagyok, fáj stb. Ezeket a képeket használják fel a gyerekek arra, hogy a pedagógussal kommunikáljanak. A pedagógus arra tanítja meg őket, hogy az ábrákat felhasználva mondatokat szerkesszenek. Van gyermek, aki odáig fejlődött, hogy tőmondatokban ugyan, de már beszél. Mivel az autistáknál az érzelmi szálak más síkon mozognak, mint az átlagembernél, gyakran nehéz megfejteni, hogy mi játszódik le bennük. Az egyik gyermek például, ha valamije nagyon fáj, akkor nem ordít vagy sír, hanem erőteljes nevetésbe tör ki.
– Az autistákat másképpen lehet jutalmazni, mint az átlag gyerekeket, hiszen egészen különleges, néha bizarr dolgot tekintenek jutalomnak. Hogyan oldják meg ezeknél a gyerekeknél a jutalmazást?
– Amikor egy gyerek beiratkozik hozzánk, komolyan elbeszélgetünk a családtagokkal, hogy megtudhassuk, otthon mivel szokták őket jutalmazni, mi az, ami örömet szerez nekik. Az egyik gyermekünk például azt tekinti jutalomnak, ha pár percig nézheti a tenyerét, más gyermek egy kis kerék pörgetésével tudja igazán lekötni magát, ismét mást azzal lehet jutalmazni, ha pár percig a számítógép elé engedjük – mondja Jakab Margit.
Az autista gyermekek még szigorúbban követik a napi programot, mint a többiek. Egy autistánál nagyobb érzelmi kitörést is kiválthat, amennyiben a napi program felborul. A pedagógusok rendszeresen részt vesznek továbbképzéseken, hogy napirenden legyenek a legújabb módszerekkel. Az autistáknál többféle módszert is alkalmaznak, melyek más országokban (például Magyarországon) évek óta sikerrel működnek.
Magyar, román, nemzetközi jelbeszéd
A halláskárosultak helyzete kicsit más, mint a többieké, hiszen amennyiben nem társul hozzá egyéb fogyatékosság, ugyanazokkal a képességekkel rendelkeznek, mint az átlagos gyermekek. Sokan esnek abba a hibába, hogy úgy kezelik őket is, mint az értelmi fogyatékosokat. Az intézetben nagy gondot fordítanak arra, hogy valamilyen szakképesítésre tegyenek szert a tanulók. Ritka, de akad olyan hallássérült, akinek felsőfokú végzettsége is van. Kevés az olyan gyermek, aki teljesen siketnek születik, a legtöbben rendelkeznek valamilyen hallásmaradvánnyal, vagy legalább a hallás emlékével. Ez nagymértékben segíti őket, hogy megtanuljanak kommunikálni, és szájról olvasva megértsenek másokat.
– A hallássérülteknek van ugyan egy nemzetközi jelrendszerük, de a jelbeszéd nemzetenként változik. Az intézetben melyiket használják a gyerekek?
– Valóban van különbség az egyes nemzetek jelbeszédében. Itt a gyermekek többnyire a magyar jeleket használják, mivel azonban több gyermek román környezetből érkezik, és azt a jelrendszert is ismeri, előfordul, hogy egy-egy jel beépül az ittenibe – mondja Nagy Szilárd audiológus.
A jelbeszédek esetében az egymásra hatás, beépülés ugyanúgy működik, mint a beszélt nyelvek esetében. Magyarországon alig egy éve a siketek által használt jelbeszédet külön nyelvként fogadták el, ami lényegesen könnyítette a halláskárosultak helyzetét. A közhivatalokban például kérhetnek tolmácsot, amennyiben fogyatékosságuk akadályozza őket az ügyintézésben.
Boró jól érzi magát itt
Időközben megérkezik kislányához Pataki Levente bogártelki református lelkipásztor. Együtt megyünk az emeletre, az óvodába.
– Számunkra ez az iskola, óvoda jelentette az egyetlen esélyt az itthon maradásra – mondja. – Amennyiben nem találtunk volna rá, Magyarországra kellett volna költöznünk, hogy a lányunk fejlesztéséről gondoskodhassunk. Mikor kiderült Boró tulajdonképpeni betegsége, akkor tudtuk, hogy nincs rá gyógyszer. A legfontosabb, amit tehetünk, hogy megfelelő módon gondoskodunk a fejlesztéséről, és erre kiváló lehetőség adódott ebben az intézetben.
– Mivel diagnosztizálták őt?
– Középsúlyos mentális retardáció, azaz szellemi lemaradás. Ez a hivatalos magyarországi eredmény, de itt a súlyosan fogyatékos osztályba sorolták.
– Segített-e valami-valaki abban, hogy el tudjátok fogadni ezt a helyzetet?
– Természetesen nem könnyű feldolgozni, hogy a gyermeked fogyatékos, de a magyarországi orvosok, illetve barátaink hozzáállása nagyon sokat segített. Talán a legnagyobb gondunk az, hogy mások hogyan fogadják el őt. A hozzánk hasonló családokat gyakran kiközösítik. A legtöbbet persze mindig az a gyülekezet segített, ahol éppen voltunk. Mindig egész emberként kezelték és fogadták el lányunkat. Kívülállóként gyakran másként látja az ember a fogyatékkal élőket. Minket mindig megérint, ha látunk egy ilyen gyereket.
– Észrevehető volt valamilyen fejlődés, vagy bármilyen változás rajta azóta, hogy ide jár?
– Határozottan! Egyre többet mond. Nagyon sokáig nem beszélt, sajátos jelrendszert használt. Az intézetben nagyon szépen megtanult például enni, vagy szól, ha wc-re kell mennie – apróságnak tűnhetnek, de esetünkben ezek óriási teljesítmények. Magyarországra évente kétszer visszük kivizsgálásra, és az ottani orvosok is határozott fejlődést észleltek. Nagyon fontos, hogy legyen egy kis csoport, ahol jól érzi magát, ez a hely tökéletesen megfelel erre.
A kicsik már alváshoz készülnek, amikor felérünk. Egyik-másik még kíváncsian kukucskál ki a paplan alól, meglesni az idegeneket. Az óvoda a legmodernebb felszerelésekkel rendelkezik. A londoni alapítvány tízévi munkájának köszönhetően talán egész Közép-Kelet Európa legmodernebb óvodája ez. Nem csoda, ha a szülők, akik ide járatják gyermekeiket, teljesen elégedettek.
Kérjünk időben segítséget gyermekünknek
Nem lehet eléggé hangsúlyozni a szülők felelősségét: ha felismerik gyermekük fogyatékosságát, haladéktalanul kérjenek segítséget. Az intézet teljes mértékben állami támogatással működik, a gyermekek taníttatása, fejlesztése nem ró külön anyagi terhet a szülőkre. A környezet kellemes, otthonos, az ellátás kitűnő. Az iskolához bentlakás is tartozik – hétvégére hazavihetik a szülők a gyerekeket, hét közben pedig jó kezekben, teljes felügyelet alatt tudhatják a csemetéket.
A fogyatékkal élő személyekkel többnyire esetlenül viselkedünk, túlzott előzékenységünkkel, vagy erőltetett empátiánkkal észrevétlenül megalázhatjuk őket – a legtöbb, amit tehetünk, a természetes viselkedés. Az elfogadás. Embertársaink fogyatékossága nem szégyen, „csupán” baj. Legfeljebb a társadalom egészséges részének szégyene, amely nem fogadja be, visszavonulásra, „rejtőzködésre” kényszeríti őket. Ez a páratlan kolozsvári iskola hatalmas lépés lehet egy olyan, például az angolhoz hasonló társadalom kialakulása felé, ahol az általános viszonyulás lehetővé teszi, hogy a beteg gyermeket nevelő családok teljes értékű részei legyenek a társadalmi, közösségi életnek.
HOVER ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Nyitni a társadalom felé
A hazai szakma keresztmetszetét ismertette és hiánypótló kiadványát mutatta be a 10. születésnapját ünneplő Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete szerdán Kolozsváron.
A Másképp című tanulmánykötet, amely az egyesület első kiadványaként látott napvilágot, egyfajta összegzést nyújt a speciális nevelési igényű gyerekek oktatásáról, ugyanakkor hiánypótló a tekintetben is, hogy nyitni szándékszik a nagyközönség felé.
Ismertségre és elismertségre törekszenek
„Az erdélyi magyar gyógypedagógusok munkájából kíván ízelítőt nyújtani a könyv, amely elsősorban természetesen a szakma képviselőit, de a normál oktatásban dolgozó pedagógusokat, illetve a sajátos nevelési igényű gyerekek szüleit is meg kívánja szólítani – mondta el Nagy Szilárd, az egyesület elnöke. – Nem kimondottan szakmai hangvételű – bár a szerzők főként nagy szakmai tapasztalattal rendelkező gyógypedagógusok – , személyes, szülők tollából származó írásokat is tartalmaz. A szervezetbe egyébként nemcsak gyógypedagógusok tartoznak, hanem a segítő szakma képviselői is, szociális munkások, pszichológusok, valamint óvónők és tanítónők. Célunk, hogy nyissunk a nagyközönség, a társadalom «ép» tagjai felé is – szükség van arra ugyanis, hogy ismertebbé váljon a munkánk. A gyűjtemény ötleteket, megoldásokat, lehetőségeket sorakoztat fel, ugyanakkor további tervek szövögetésére ösztönöz.”
A mintegy 300 tagot számláló kolozsvári székhelyű egyesület jubileumi ünnepségén a hazai gyógypedagógusi szakma közelmúltjáról, jelenéről, a nagyközönséggel való megismertetéséről és további lehetőségeiről is értekeztek a szakemberek. „Az egyesület mintegy összehangolni igyekszik az erdélyi magyar gyógypedagógusok munkáját. Fő tevékenységünk továbbképzők szervezése – ezeket a rendezvényeket nemcsak a szakmabelieknek szánjuk, hanem a normál oktatásban dolgozóknak is – ugyanis azt tapasztaljuk, hogy igénylik a pedagógusok. Ily módon is ismertségre és elismertségre törekszik a szakmánk” – fejtette ki Nagy Szilárd.
Az „utazó tanár” dinamikus munkája
A kötetben szó esik többek közt hallássérült, autizmussal, idegrendszeri, tanulási zavarokkal, fogyatékkal élő gyerekek, illetve koraszülöttek fejlesztéséről – ily módon egyfajta átfogó, perspektivikus képet nyújt a szakmáról, amelyről a normál oktatás szereplőinek olykor hiányosak vagy homályosak az ismereteik. Ez a szándékuk a szakmabelieknek is: valamelyest átjárhatóbbá tenni a normál és a gyógypedagógia között húzódó határvonalat. Erről a nyitásról beszélt Péter Ildikó, a kolozsvári Onisifor Ghibu-iskola úgynevezett „utazó tanára” – segítő tanára, aki gyógypedagógusként normál iskolában tanít speciális nevelési igényű gyerekeket.
„Sajátos terület ez, de hát mi nem sajátos a gyógypedagógiában? Az utazó tanárság mintegy öszszekapcsolja a két területet: a gyógypedagógusi munkát az ép gyerekek tanításával, és bevonja azok szüleit és pedagógusait is” – mondta Péter Ildikó. Úgy fogalmazott, ez a sajátos közeg rendkívül dinamikus munkát igényel.
„Mi vagyunk azok, akik a speciális intézmény határain túllépünk, és mintegy kimegyünk a tömegoktatásba. Normál iskolában tanítjuk a speciális nevelési igényű gyerekeket, akiknek megpróbáljuk úgy fejleszteni a képességeit, hogy megmaradhassanak a tömegoktatásban, és képesek legyenek elvégezni az iskolát.
Célcsoportunk a tanulási zavarral, alkalmazkodási és viselkedészavarral küzdő gyerekek – de szüleikkel és pedagógusaikkal is nagyon szoros kapcsolatot tartunk, hogy az előrehaladásukat segítsük” – mondta el a pedagógus. Arra is kitért, hogy az úgynevezett befogadó iskolában ez hoszszú folyamat, hiszen sok év telik el, amíg megértik, megtanulják tisztelni és figyelembe venni a segítő tanárok munkáját.
„A pedagógusok érzik, hogy segítjük a gyerekek fejlődését, ezáltal pedig az ő munkájukat lendítjük előre. És nem emeljük ki ezeket a gyerekeket a közösségből, hanem ott foglalkozunk velük. Az egyéni órák is nagyon fontosak, viszont sok tanítónő kéri, hogy vegyünk részt a tanórákon is” – ecsetelte a gyógypedagógus. 4
Arra is felhívta a figyelmet, hogy jó lenne úgynevezett „érzékenyítő napokat” szervezni rendszeresen az iskolákban – ennek keretében olyan élethelyzeteket teremtenek, melyekben az egészséges gyerekek megtapasztalhatták, mit jelent fogyatékkal élni. „A gyerekek igazából nagyon érzékenyek erre, és még fogékonyabbá lehetne tenni őket, ha lenne erre alkalom és erőforrás” – mondta Péter Ildikó.
Gyógypedagógus-képzés az egyetemen
A szakma iránti érdeklődésről, az egyetemi képzésről beszélt a találkozón Kiss Szidónia, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem gyógypedagógia szakának adjunktusa. „A gyógypedagógus-képzés az Alkalmazott Pszichológiai Intézetben történik. Az elméletin kívül gyakorlati felkészülést is igyekszünk biztosítani a hallgatók számára – intézményekbe látogatnak, dolgoznak, önkénteskednek, tehát szereznek tapasztalatot. Viszont az még nem biztos, hogy az egyetemen átlátja-e a fiatal, mire is adta a fejét…
Arra vonatkozóan, hogy mennyien helyezkednek el a szakmában, nincsenek konkrét felméréseink, viszont az első fokozati vizsga már elégtételt jelent számunkra, valamint az is, hogy pozitív visszajelzést kapunk az iskolák, kollégák részéről” – fejtette ki az egyetemi adjunktus. A szakma iránti érdeklődésről szólva elmondta, az egyetemen meghirdetett helyek mindig betelnek, sőt Magyarországról is jönnek Kolozsvárra gyógypedagógiát tanulni.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Ismertségre és elismertségre vágyó hivatás
A szakma hazai keresztmetszetét ismertető kiadványt mutatott be a közelmúltban a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete. A Másképp című tanulmánykötet egyfajta összegzést is nyújt a speciális nevelési igényű gyerekek oktatásáról, ugyanakkor a nagyközönség felé való nyitást is szorgalmazza.
Az erdélyi magyar gyógypedagógusok munkájából kíván ízelítőt nyújtani a könyv, amely elsősorban a szakma képviselőit kívánja megszólítani, de a normál oktatásban dolgozó pedagógusokat, illetve a sajátos nevelési igényű gyerekek szüleit is. A Nagy Szilárd (képünkön) elnökölte egyesületbe egyébként nemcsak gyógypedagógusok tartoznak, hanem a segítő szakma képviselői is, szociális munkások, pszichológusok, valamint óvónők és tanítónők is. „Szükség van arra, hogy nyissunk a nagyközönség, a társadalom »ép« tagjai felé is, hogy ismertebbé váljon a munkánk. A gyűjtemény ötleteket, megoldásokat, lehetőségeket sorakoztat fel, és további tervek szövögetésére ösztönöz” – tette hozzá Nagy Szilárd.
Az „utazótanár” munkája
A mintegy 300 tagot számláló, kolozsvári székhelyű egyesület kiadványában szó esik többek közt hallássérült, autizmussal, idegrendszeri, tanulási zavarokkal, fogyatékkal élő gyerekek, illetve koraszülöttek fejlesztéséről. Ily módon átfogó, perspektivikus képet is nyújt a szakmáról, amelyről olykor hiányosak vagy homályosak a normál oktatás szereplőinek ismeretei. A szakmabeliek ezért igyekeznek valamelyest átjárhatóbbá tenni a normál és a gyógypedagógia között húzódó határvonalat. Erről a nyitásról beszélt Péter Ildikó, a kolozsvári Onisifor Ghibu iskola úgynevezett „utazótanára”, segítő tanára, aki gyógypedagógusként normál iskolában tanít speciális nevelési igényű gyerekeket, így a munkája összekapcsolja a két területet.
Milyen egy ennyire sajátos közegben dolgozni, együttműködni, mediálni? – hangzott el a kérdés a könyvbemutató alkalmával tartott kerekasztal-beszélgetésen. „Sajátos terület ez, de hát mi nem sajátos a gyógypedagógiában? Az utazótanárság hidat képez a két terület, a gyógypedagógusi munka és az ép gyerekek tanítása között, és bevonja az utóbbiak szüleit és pedagógusait is – mondta Péter Ildikó. – Mi vagyunk azok, akik a speciális intézmény határain túllépünk, és kimegyünk a tömegoktatásba. Saját speciális módszereinkkel próbáljuk fejleszteni a gyerekek képességeit. Normál iskolában tanítjuk a speciális nevelési igényű gyerekeket, megpróbáljuk őket úgy kezelni, felzárkóztatni, hogy megmaradhassanak a tömegoktatásban, és képesek legyenek elvégezni az iskolát. Célcsoportunk a tanulási zavarral, alkalmazkodási és viselkedészavarral küzdő gyerekek, de szüleikkel és pedagógusaikkal is nagyon szoros kapcsolatot ápolunk.”
Befogadó iskola, „érzékenyítő” napok
Az úgynevezett befogadó iskolában ez hosszú folyamat, hiszen sok év telik el, míg megértik, megtanulják tisztelni és figyelembe venni a segítő tanárok munkáját. „A pedagógusok érzik, hogy segítjük a gyerekek fejlődését, jelenlétünkkel pedig az ő munkájukat lendítjük előre. Nem emeljük ki ezeket a gyerekeket a közösségből, hanem a partnerórák keretében a saját osztálytermükben foglalkozunk velük. Az egyéni órák is nagyon fontosak, sok tanítónő viszont határozottan kéri, hogy a tanórákon is vegyünk részt, akadályozzuk meg, hogy zavarják az órát” – ecsetelte a gyógypedagógus.
Hogy az „utazótanárok” milyen mértékben tudnak részt venni mindkét közösség életében, elsősorban attól függ, hogy mennyire képesek dinamikusan mozogni abban a közegben. Ott azt várják el tőlük, hogy megfelelő kommunikációs körülményeket teremtsenek, a sajátos nevelési igényű gyerekek megfelelőképpen kommunikálhassanak ép kortársaikkal és a pedagógusokkal is.
Hasznos lenne rendszeresen úgynevezett „érzékenyítő napokat” szervezni a magyar iskolákban – ennek keretében pedig olyan élethelyzeteket teremteni, amelyben az egészséges gyerekek megtapasztalhatják, mit jelent fogyatékkal élni. „A diákok igazából nagyon érzékenyek, és még fogékonyabbá lehetne tenni őket, ha lenne erre alkalom és erőforrás” – tartja Péter Ildikó. Körülbelül 10-15 éve tendenciaként érzékelhető, hogy egyfajta híd képződik például a halló és siket gyerekek között: a sajátosság már nem annyira ismeretlen, idegen jelenség, mint korábban, amikor a diákok aligha szembesültek azzal, hogy milyen is lehet egy siket gyerek élete.
Nőuralom az egyetemen
Kiss Szidónia, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem gyógypedagógia szakának adjunktusa a szakma iránti érdeklődésről, az egyetemi képzésről beszélt. „A gyógypedagógus-képzés az Alkalmazott Pszichológiai Intézetben zajlik, ahol az elméleten kívül gyakorlati felkészülést is igyekszünk biztosítani a hallgatók számára: intézményekbe látogatnak, dolgoznak, önkénteskednek, tapasztalatot szereznek. Az még korántsem biztos, hogy a fiatal már az egyetemen átlátja-e, mire is adta a fejét...” – mutatott rá az egyetemi oktató.
Szerinte a gyógypedagógusi tulajdonképpen nem is szakma, hanem hivatás. A jelentkezők közül akadnak, akiket menet közben elriaszt a felismerés, hogy valójában mit is jelent ez a munka, előfordulhat, hogy túl nehéznek, túl felelősségteljesnek találják. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy rendszerint sokkal több lány választja a gyógypedagógiát – jelenleg nem is tanulnak fiúk ezen a szakon. „Az egyetem utáni elhelyezkedési lehetőségekről nincsenek konkrét felméréseink, az első fokozati vizsga azonban már elégtételt jelent, valamint az is, ha pozitív visszajelzést kapunk az iskoláktól, kollégáktól” – fejtette ki az egyetemi adjunktus. A meghirdetett oktatási helyek mindenesetre rendre betelnek, nem csökken a jelentkezők száma, sőt, Magyarországról is érkeznek Kolozsvárra gyógypedagógiát tanulni.
Kiss Judit
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Disputából az élen
A hét végén, április 8–10-én került megszervezésre Debrecenben a XXXIII. magyar országos és Kárpát-medencei disputavetélkedő, amelyen kilenc településről három korcsoportban, 34 csapatban 102 diák vett részt. A részt vevő debreceni, kecskeméti, pécsi, budapesti, miskolci, hajdúböszörményi, szarvasi és verőcei csapatok mellett Erdélyből egyedül a marosvásárhelyi disputázók képviselték a határon túli versenyzőket, két korosztályban. A legnagyobb, 3-as korosztályban (10-12. osztály) a Laczkó Emese Éva tanárnő által felkészített, többéves disputás gyakorlattal rendelkező csapat (Czyklon) diákjai a Bolyai Farkas Elméleti Líceumból (Boni Zsuzsanna és Fazakas Pálma) és a Református Kollégiumból (Szabó Blanka) érkeztek. A dr. Tamási Zsolt által vezetett, az első korosztályban (4-6. osztály) induló két csapat közül a hatodikosok (Cirkuszi kapibarák) vegyes csapata képviselte a 7-es Számú Általános Iskolát (Szabó Zoltán és Nagy Szilárd), illetve a Római Katolikus Teológiai Líceumot (Jitianu Rosemarie). A Római Katolikus Teológiai Líceum ötödikes diákjaiból (György Katalin, Nagy Kincső és Tamási András) álló csapat (Anonymus) első alkalommal vett részt ilyen típusú tevékenységen. A vetélkedőre történő kiutazást hagyományosan a Communitas Alapítvány támogatta.
A tételmondatokat (harmadik korcsoportban: A nemi szerepek kora lejárt, az első két korcsoportban: A tankönyvek kora lejárt) az elődöntők három fordulójában állítani és tagadni is kellett minden csapatnak. A három fordulóból a Czyklon és a Cirkuszi kapibarákcsapat két győzelmet szerzett, az Anonymus csapat mindhárom mérkőzését megnyerte. A harmadik korcsoportban a két győzelem a nagy mezőny miatt nem volt elegendő a döntőbe jutáshoz, viszont így is sikerült megszerezni a negyedik helyezést, illetve az egyéni pontszámok terén a Bolyai Farkas Elméleti Líceumból Boni Zsuzsanna a második díjat vehette át. Az első korcsoportban a két előselejtezős győzelem segítségével a Cirkuszi kapibarák viszont bejuthatott a döntőbe, együtt a mindhárom alkalommal győzelmet szerző Anonymus csapattal. Ez tette lehetővé, hogy a többéves marosvásárhelyi disputázás történetében első alkalommal az országos és Kárpát-medencei döntőben mindkét csapat erdélyi, marosvásárhelyi volt. A kiegyensúlyozott vita eredményeként a három bíró közül egy az Anonymus, kettő pedig a Cirkuszi kapibarák javára döntött, így a dobogó első helyét a hatodikos, a második helyét az ötödikes csapat foglalhatta el. A csapathelyezéshez hasonló kiemelkedő eredményt sikerült az egyéni teljesítmények terén is elérni a Római Katolikus Teológiai Líceum diákjainak. A hatodikos Jitianu Rosemarie az egyéni második s az ötödikes György Katalin az egyéni első díjat hozhatta haza.
Dr. Tamási Zsolt
Népújság (Marosvásárhely)

Mire jó egy színes pohár?
A fentebbi kérdést talán sokan felteszik, ám azok a pedagógusok, akik részt vettek Kovács Gábor, a Speed Stacks Hungary ügyvezető igazgatója által tartott, a Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete (RMGYE) által szervezett képzésben, minden bizonnyal az átlagosnál sokkal érdekesebb, mondhatni színesebb választ tudnak adni. A közelmúltban a kolozsvári Báthory-líceumban megtartott rendezvényen közel harminc erdélyi magyar pedagógus és gyógypedagógus vett részt – mifelénk ez volt az első ilyen jellegű foglalkozás, amelynek hivatalos neve Speed Stacks, azaz magyarul: Sport Poha-Rak.
A Sport Poha-Rak elnevezésű programot már 25 éve a világ 45 országában több, mint harmincezer iskolában/intézményben sikeresen alkalmazzák oktatási segédeszközként, versenyprogramként vagy akár szabadidős tevékenységként. Tanteremben, szakkörökben, testnevelési órák keretében vagy akár napközis programban is használhatjuk korosztálytól, képességektől, előképzettségtől függetlenül – kezdte a beszámolót Nagy Szilárd, a RMGYE elnöke.
Szabadság (Kolozsvár)

Ötven civil szervezet állt ki a megszüntetett kolozsvári magyar osztály mellett
A Kincses Kolozsvár Egyesület kezdeményezésére 50 kolozsvári magyar civil szervezet közös állásfoglalást fogalmazott meg az Apáczai Csere János Elméleti Líceum művészeti tagozatának védelmében - olvasható az egyesület közleményében. 
A Kolozs megyei tanfelügyelőségen január 19-én iktatták a Valentin Claudiu Cuibus főtanfelügyelőnek, illetve Török-Gyurkó Zoltán főtanfelügyelő-helyettesnek címzett levelet, melyet elküldtek az oktatási minisztériumba Király András György kisebbségek oktatásáért felelős államtitkárnak is.
Mint arról már korábban beszámoltunk, a líceum ötödik osztályát az iskolakezdés után szüntették meg, miután a szóbeli ígérgetések ellenére nem hagyták jóvá a csoport beindítását. Az ügyről bővebben itt olvashat. 
Az állásfoglalás aláírói határozottan kiállnak a kolozsvári magyar nyelvű képzőművészeti szakoktatás mellett, amely „a legmagasabb színvonalon biztosítja a gyermekek alkotó és önkifejező képességeinek fejlesztését, valamint művészeti-kulturális műveltségének megalapozását immár tizenhat éve”.
Felhívják a figyelmet, hogy az anyanyelvi oktatás mind Románia alkotmánya, mind a nemzetközi szerződések értelmében alapvető jog, amelyet az oktatási törvény a képzőművészeti oktatás terén is szavatol. Ennek megfelelően kérik az oktatási minisztériumot és a Kolozs megyei tanfelügyelőséget, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a jövőben is biztosítsák a magyar nyelven történő képzőművészeti oktatást.
Az állásfoglalás teljes szövege:. 
Állásfoglalás az Apáczai Csere János Elméleti Líceum
művészeti tagozatának védelmében
Mi, a kolozsvári magyar civil-szakmai egyesületek és alapítványok aggodalommal tekintünk az Apáczai Csere János Elméleti Líceum művészeti tagozatának ellehetetlenítésére. A magyar nyelvű képzőművészeti szakoktatás közép-erdélyi bástyája került végveszélybe, mely a legmagasabb színvonalon biztosítja a gyermekek alkotó és önkifejező képességeinek fejlesztését, valamint művészeti-kulturális műveltségének megalapozását immár tizenhat éve. Az Apáczaiban tanuló rajzszakosok tehetségét számos kiállítás és kiadvány tanúsítja. A diákok nemcsak kolozsvári, hanem országos és nemzetközi téren is bizonyították a képzés tehetségpallérozó tevékenységének eredményességét.
Az anyanyelvi oktatás mind Románia Alkotmánya, mind a nemzetközi szerződések értelmében alapvető jog, amelyet az oktatási törvény a képzőművészeti oktatás terén is szavatol. Nemzeti közösségünk érdekében, a törvény által biztosított jogaink alapján, felkérjük az Oktatási Minisztériumot és a Kolozs Megyei Tanfelügyelőséget, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a jövőben is biztosítsa gyermekeink számára a magyar nyelven történő képzőművészeti oktatást.
Tekintettel arra, hogy a helyzet megnyugtató rendezése a magyar közösség mellett az Oktatási Minisztériumnak, a tanfelügyelőségnek, valamint mindazoknak érdeke, akik a gyermekekben a kulturális és művészeti élet jövőjét látják, kérjük, vegyék figyelembe az oktatók, szülők, illetve a civil-szakmai szervezetek által felsorakoztatott érveket, és a közeljövőben esedékes beiskolázási időszakban találjanak megoldást a magyar nyelvű kolozsvári alapfokú képzőművészeti oktatás biztosítására.
Kolozsvár, 2017. január 17.
Kezdeményező:
Kincses Kolozsvár Egyesület nevében Gergely Balázs elnök
Aláírók:
Agnus Média Alapítvány nevében Szenkovics Dezső elnök
Amaryllis Társaság nevében László Bakk Anikó tiszteletbeli elnök
Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége nevében Péntek János elnök
Apáczai Csere János Baráti Társaság nevében Tamás István elnök
Argo Audiovizuális Egyesület nevében Szántai János István elnök
Armenia Örménymagyar Baráti Társaság nevében Bálint Júlia elnök
Bálint Tibor Baráti Társaság nevében  Bálintné Kovács Júlia tag
Barabás Miklós Céh nevében Kolozsi Tibor elnök
Bolyai Társaság nevében Gábor Csilla elnök
Donát Alapítvány nevében Zsigmond Ilka elnök
Életfa Családsegítő Egyesület nevében Deme Ilona Julianna elnök
Encyclopaedia Egyesület nevében Nagy Péter elnök
Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány nevében Kovács András igazgató
Erdélyi Kézmíves Céh Egyesület nevében Molnár Attila elnök
Erdélyi Magyar Filmszövetség nevében Lakatos Róbert Árpád elnök
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület nevében Széman Péter elnök
Erdélyi Múzeum-Egyesület nevében Sipos Gábor elnök
Filmtett Egyesület nevében Zágoni Bálint alelnök
Házsongárd Alapítvány nevében Gergely Erzsébet igazgató
Helikon Kulturális Egyesület nevében Karácsonyi Zsolt elnök
Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány nevében Pillich Katalin elnök
Homo Ludens Alapítvány nevében Vincze László elnök
Igen, tessék! – Da, poftiți! Egyesület nevében Talpas Botond elnök
Innovatív Oktatásért Egyesület nevében Mikó Zsuzsanna elnök
Jakabffy Elemér Alapítvány nevében Székely István elnök
Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság nevében Gaal György elnök
Kolozs Megyei Magyar Diáktanács nevében Bács Tímea elnök
Kolozsvár Társaság nevében Kántor Lajos elnök
Kolozsvári Magyar Diákszövetség nevében Lőrincz István Zoltán elnök
Kolozsvári Művelődés Egyesület nevében Szabó Zsolt elnök
Korzo Egyesület nevében Imecs-Magdó Eszter elnök
Kriza János Néprajzi Társaság nevében Jakab Albert Zsolt elnök
Magyar Ifjúsági Tanács nevében Fancsali Barna elnök
Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület nevében Péntek János elnök
Origo Egyesület nevében Márkos Tünde elnök
Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet nevében Fülöp Júlia elnök
PONT Csoport nevében Farkas András társalapító
Pósta Béla Egyesület nevében Bajusz István igazgató
Robert Schuman Egyesület nevében Szenkovics Dezső elnök
Romániai Építészek Rendje erdélyi fiókszervezetének nevében Guttmann Szabolcs István elnök
Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete nevében Nagy Szilárd elnök
Romániai Magyar Közgazdász Társaság nevében Ciotlaus Pál elnök
Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Kolozs megyei szervezete nevében Tárkányi Erika Tímea elnök
Sapientia Hallgatói Önkormányzat Kolozsvár nevében Andacs Zsolt Levente elnök
Sétatér Kulturális Egyesület nevében Király Zoltán elnök
Studcoop Diákszövetkezeti Egyesület nevében Hunyadi Attila Gábor elnök
Szarkaláb Kulturális Egyesület nevében Pillich Balázs elnök
SzINT Kulturális Egyesület nevében Pillich Balázs elnök
Tranzit Alapítvány nevében Könczei Csilla elnök
Vigyázó Egyesület nevében Sándor Eszter elnök
maszol.ro

Nem lehetünk közömbösek: foglalkozni kell a fogyatékkal élő fiatal felnőttekkel
Kétnapos konferenciát tartottak Együtt a fogyatékkal élőkért címmel a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Házában.
A hétvégi előadásokon és szakmai műhelyeken a felnőtté vált, iskolából kikerülő, fogyatékkal élő fiatalokról beszélgettek. Szó esett a csíkszeredai, enyhén értelmi sérült fiatalok munkaerőpiaci elhelyezkedésének esélyeiről is. A fogyatékkal élőkkel foglalkozó civil szervezetek munkatársainak, szakembereinek, illetve a sérülteknek és azok szüleinek szólt a konferencia immáron 11. kiadása is. A szakmai fórum témája ezúttal a speciális nevelési igényű fiatal felnőttekről szólt.
A pénteken megtartott megnyitón többek között felszólalt Nagy Szilárd, a Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének elnöke, kiemelve, ez a téma nem kerülhető meg, még akkor sem, hogy ezek a fiatal felnőttek már nem az oktatási rendszer részei.
„Meggyőződésem, hogy aki szakmai hivatástudattal rendelkező pedagógus, annak nem közömbös, hogy mi történik a felnőtt kort elérő fogyatékkal élő fiatallal” – emelte ki. Ludescher László, Gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának igazgatója arról beszélt, hogy itt a gyógypedagógusi szakmáról a ’90-es évektől kezdve beszélhetünk, így akár azt is mondhatnánk, hogy hasonló stádiumban van a szakma, mint azok a fiatalok, akikről a konferencia szól, akiknek az életét kívánják segíteni. Azt kívánta a résztvevőknek, hogy a hétköznapi nehéz munkájuk során még több energia, kitartás legyen, hogy azt végezni tudják, és hogy a konferencián annyi ötlettel, kreatív megoldásokkal töltekezzenek fel, amivel a hétköznapok szürkeségét át tudják vészelni.
A konferencia ideje alatt több előadás és műhelymunka zajlott, többek között bemutatót tartott Dászkel Ildikó, a Csíkszeredai Szociális Szolgáltatási Központ igazgatója is az Állami gondozásban élő, enyhe értelmi sérült fiatalok munkaerőpiacon való elhelyezkedése Csíkszeredában címmel. Előadásában ismertette a Hunyadi János utcában kiépített központot, ahol közel 90 értelmi fogyatékkal élő vagy tanulási nehézséggel küzdő gyermekeket gondoznak, akiknek többsége a csíksomlyói Szent Anna Speciális Iskolában tanul.
„Nálunk inkább enyhe értelmi sérültek vannak, akiknek vannak ugyan szociális készségeik, viszont a logikai összefüggéseket nehezebben tudják összekötni. Ezek a fiatalok azonban a kisebb feladatokat el tudják végezni, például egy varrodában a szálazás munkafázisát” – magyarázta. Hozzátette, emellett csomagolást, ragasztást is tudnak vállalni, ugyanakkor építkezésekben is szokták alkalmazni őket.
„Általános következtetés, hogy a cégek többségének fenntartásai vannak, főleg az értelmi sérülteknek alkalmazása tekintetében, hiszen asszociálják azzal, hogy »bolond«, könnyebben alkalmaznak más sérültséggel rendelkező fiatalokat, például mozgáskorlátozottakat vagy hallássérülteket” – részletezte.
Ugyanakkor elmesélte azt is, hogy azt tapasztalták, ahol esélyt kaptak gondozottjaik egy-két hónap próbaidőre, ott megtartották őket hosszabb időre munkaerőnek. „Az a legfontosabb, hogy a cégen belül legyen egy személy, aki felkarolja őket, akihez bármikor fordulhatnak segítségért” – hangsúlyozta az előadó.
Csíkszeredában inkább a nagyobb vállalatok, mint az Iris Service Rt., Ing Service Rt., valamint a Harplast Rt. alkalmaznak fogyatékkal élőket, illetve a varrodák is, a kisebb cégeknek fenntartásaik vannak.
Védett műhelyekben pedig inkább azok a fiatalok tevékenykednek, akik nem tudnák teljesíteni a cégek által követelt normákat, a védett közegben jobban elnézik hiányosságaikat.
Dászkel Ildikó statisztikát is bemutatott arról, hogy 2012–2017 között a 97 végzős diákból 49-en helyezkedtek el a munkaerőpiacon, közülük 15 lány és 34 fiú.
Többnyire varrodai munkásként, szobalányként, építőmunkásként, utászként, újságkihordóként, fafeldolgozóként vagy őrző-védőként helyezkedtek el. Kitért arra is, hogy sokuk alig 1–3 hónapig dolgozott az első munkahelyén, és jelenleg több mint a fele ezeknek a fiataloknak munkanélküli. A kitartásuk gyakori okai lehetnek többek között, hogy alacsonyabb teherbírásúak, illetve az, hogy nincsenek rákényszerülve. Nem értik a munkaszerződés vagy a szabadság fogalmakat, nem ismerik a pénz értékét, nem tudnak félretenni, hamar elköltik, és nagyok az elvárásaik, így keveslik a fizetést.
A különböző sérültségi szinttel rendelkezők különbözően viszonyulnak a munkához, ami a pontosságot, rutint, felelősséget, lelkesedést és elköteleződést illeti. A határintelligenciával rendelkező fiatalok az enyhe értelmi sérült vagy halmozottan sérült társaikkal szemben kockázatvállalóbbak, például elmennek külföldre dolgozni, tovább tanulnak, vagy akár jogosítványt is szereznek. Barabás Hajnal / Székelyhon.ro