SZKT: tájkép csata előtt
Szövetségi Képviselők Tanácsát és civil konzultációt tartottak Sepsiszentgyörgyön
Ezüstfenyő-, illetve a Téglás Gábor-díjakat adtak át az RMDSZ „miniparlamentjeként” működő Szövetségi Képviselők Tanácsának szombaton, Sepsiszentgyörgyön tartott ülésén. A tizenhat év után Háromszékre visszatért SZKT-n elfogadták az RMDSZ szórványstratégiáját és a szövetség családpolitikájának gyakorlatba ültetését célzó cselekvési tervet.
Szűknek bizonyult a sepsiszentgyörgyi Bod Péter megyei könyvtár a hétvégén a háromszéki városba érkezett SZKT-küldöttek számára: az RMDSZ „miniparlamentjeként” működő Szövetségi Képviselők Tanácsa szombat reggeli nyitómomentumaira még Kovács Péter főtitkár sem fért be a Gábor Áron terembe, így többedmagával a könyvtár keskeny folyosóin hallgatta végig a magyar és székely himnuszt.
Házigazdaként Tamás Sándor, a Kovászna megyei RMDSZ elnöke köszöntötte a hosszú úttól elnyűtt partiumi és közép-erdélyi küldötteket, illetve a rövid távolság ellenére zömmel késéssel érkező székelyföldi társaikat. Tamás Sándor beszédében kifejtette: az erdélyi magyar nemzet talpra akar állni, ehhez mindenkire szükség van. „A népszámlálás eredményei azt mutatják, hogy Székelyföldön megfordult a száz éves trend: nőtt a magyarok, csökkent a románok aránya. Az idei cenzus visszaigazolja: ahol a feltételek adottak ahhoz, hogy sorsunkat kezünkbe vegyük, a jól elvégzett munkának megvan az eredménye” – fogalmazott az RMDSZ háromszéki elnöke.
„Nem vagyunk rabszolgák a gyarmaton!”
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök évzáró politikai beszámolójában leszögezte, a szövetségnek készülnie kell a jövő évi választásokra, ami nagy kihívás, hiszen a magyar versenypártok is készülnek megméretkezni. „A pártalapítás logikája az, hogy aki pártot épít, az versenyre készül, nem együttműködésre” – fogalmazott Kelemen, aki szerint az RMDSZ területi szervezeteinek el kell kezdeniük a felkészülést a választásokra. A román pártokkal kapcsolatosan a szövetségi elnök kifejtette: ha mindkét oldalon – a kormányban és az ellenzékben is – megharagszanak az RMDSZ-re, az azt jelenti, hogy a jó úton haladnak, mert az erdélyi magyar közösség érdekeit tartják szem előtt. „Nem rabszolgák vagyunk a gyarmaton, nekünk nem lehet parancsolni” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, aki szerint a gazdasági válság nehéz döntések meghozatalára kényszerítette a kormányt. Hogyan lesz plüssmaci a kárpáti medvéből?
Az elnöki beszédet követő felszólalások során több bírálat is érte Tőkés Lászlót az Európai Parlament alelnökeként kifejtett tevékenységéért, illetve pártalapítási szerepéért. A vitát Kovács Péter RMDSZ-főtitkár nyitotta meg, aki kifejtette: „Tőkés László mindent megtett azért, hogy az EP alelnöke maradjon. Tőkés Lászlónak tudtára adta a magyar, a német és a román EP-delegáció, hogy ebben a törekvésében nem támogatja. Tőkés László azért nem ’vállalt’ újabb mandátumot, mert tudta, hogy alulmaradna a szavazáson” – fogalmazott Kovács. Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform elnöke védelmébe vette Tőkést, és azzal vádolta az RMDSZ fiatal politikusait, hogy „a távol lévő temesvári harcos gyalázásával” próbálnak karriert építeni. Markó Béla volt szövetségi elnök kifejtette: éppen azok „oktatják ki” a szövetség politikusait, akik „az elmúlt húsz évben az erdélyi magyar közösség szolidaritásának szétverésén dolgoztak”. „Ez a távollét húsz esztendős” – fogalmazott Markó, aki bírálta az RMDSZ azon területi szervezeteit, amelyek hajlandóságot mutatnak választási párt bejegyzése révén közös listát indítani a szövetséggel konkurens magyar politikai alakulatokkal. „ A szövetség egyik-másik szervezete máris feladná az RMDSZ arcát és identitását egy képzelt koalíció kedvéért. Én nem értek egyet ezzel. Ma egyetlen hiteles érdekvédelmi szervezetünk az RMDSZ, és ezenkívül még van két pártocska. Tessék ezt így szemlélni, tessék önbizalommal gondolni nem elsősorban az összefogásra, hanem az egységre” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes, aki Tőkés Lászlóra utalva úgy fogalmazott: „a kárpáti medvéből plüssmaci lett”. Az „egység versus összefogás” dilemmát járta körül Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke is, aki kifejtette: nem szabad az erdélyi magyar közösségeket kitenni annak a veszélynek, hogy képviseletük felaprózódjon. „Ha nem vagyunk egységesek, a döntéseket mások fogják meghozni helyettünk” – fogalmazott Borbély.
Szórvány- és családbarát RMDSZ
Az SZKT-küldöttek két dokumentumot is elfogadtak: „a leszakadóban lévő részek sajátos problémáira és az asszimiláció megállítására” megoldásokat ajánló szórványstratégiát, illetve az „Együttműködés a magyar jövőért” című, családtámogató és gyermekvállalást ösztönző cselekvési tervet. Winkler Gyula EP-képviselő a Szórvány frakció nevében kifejtette: „szimbolikus helyszín Sepsiszentgyörgy, mert az itteni vezetők felismerték, hogy Székelyföld is erősebb lesz, ha a szórvány megerősödik”. Winkler szerint a népszámlálás a magyar szórványban nem hozott ugyan jó eredményt, de az RMDSZ kiemelten odafigyel ezekre a közösségekre. Kovács Péter főtitkára hangsúlyozta: konkrét, megvalósítható cselekvési tervet dolgoztak ki, amely a kultúra, a társadalomszervezés, az oktatáspolitika, az ifjúság és a sajtó területeire összpontosít. Ami a családtámogató és gyermekvállalást ösztönző cselekvési tervet illeti, Kovács elmondta: jövő évtől az RMDSZ-es önkormányzatainak bevonásávalgyermekvállalást ösztönző kormányzati intézkedés-csomagot dolgoz ki.
Átadták az Ezüstfenyő- és a Téglás Gábor-díjakat
„A magyarság szülőföldön való megmaradásáért és az RMDSZ programjának megvalósításáért” odaítélt Ezüstfenyő Díjakat adott át Kelemen Hunor a szentgyörgyi SZKT-ülésen. A díjazottak névsora: Bacsó László, Balázsi Dénes, Nagy Márton és Molnár József polgármesterek, Bálint Olga, Barna Gergő és Kiss Tamás szociológusok, Bogdán Zsolt-Miklós esperes, Bors Béla csíki RMDSZ-alelnök, Boros János építkezési tanácsadó, Dezméri István, az RMDSZ Hunyad megyei ügyvezető elnöke, Dénes Irénke, a Maros megyei pénzügyi igazgatóság vezetője, Egyed Péter egyetemi tanár, Gellért Gyula volt református esperes, Hegyeli Attila néprajzkutató, Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, Jakab Károly nyugdíjas agrármérnök, Kresz Béla szervezési referens, Kónya László nyugdíjas pedagógus, Márton Pál Árpád nyugdíjas sebész, Nagy Péter, az RMDSZ Krassó-Szörény megyei alelnöke, Pataki Enikő iskolaigazgató, Pálosy János mérnök, Rácz Éva miniszteri tanácsos, Sándor Kálmán közbirtokossági elnök, Szabó Á. Rudolf, a gyergyói területi RMDSZ ügyvezető elnöke, Szabó István-Károly főtanfelügyelő-helyettes, Szegedi László Tamás esperes, Tóth Ferenc, a RomGaz vezérigazgató-helyettese. A RMDSZ elnöke Téglás Gábor Díjat adott át Markó Béla miniszterelnök-helyettesnek, Takács Csaba volt ügyvezető elnöknek és Varga Károlynak a dévai magyar szórványoktatás megteremtése érdekében végzett munkájukért.
Kovács Zsolt
Új Magyar Szó (Bukarest)

Neobarokk retró
Vanek úr X-ben ténfereg ki fizetné a sört neki sikátorokban szédeleg az istennek se nézne ki
egy némber sem az ablakon tangót hiába kornyikál a ház hallgat csak áll vakon szerelem kéne kortynyi bár....
jó ember vízen is megél ki tudja mit rejt a kalap szóban forgó nem oly személy akit az élet meghalad
elönti a várost a víz elönti a várost a szar vagy éppenséggel a szilvaíz
Vanek úr mindent megkavar (Orbán János Dénes: Vanek úr X-ben)
Kiismerhetetlen okoknál fogva csak most, rendszerváltozás után jó húsz évvel kezdődött el a kulturális kánonok állami kereteket használó direkt restaurációjának programja. A NAT jóvátételi eszközként való használata radikális lépés, de valóban nincs gyorsabb és olcsóbb módszer bárki elfogadtatására, mint művei kötelező olvasmánnyá tétele. Nyirő József, Wass Albert, Szabó Dezső, Tormay Cecile kiválasztása első pillantásra egyértelmű üzenet. A szándék az ellenforradalmi Horthy-korszak, illetve a Trianon sújtotta antikommunista erdélyi irodalom esztétikai-politikai rehabilitációja, azaz a jobboldallal identikus neobarokk nemzeti kultúra újradefiniálása.
Szabó Dezső amúgy nem szorult rá az utólagos jóvátételre, életműve minden politikai vita és ellenszél ellenére hosszú évtizedek óta komoly megbecsültségnek örvendett. (Nyilván apró részletnek tűnik, holott nem az, hogy a Kádár-korszakban Nagy Péter lehetett a monográfusa, aki Borisz néven komor besúgóként tevékenykedett, ami az akadémikusok között is ritka teljesítményt jelentett.) Szabó Dezső egy szűk csoport számára, de mindvégig kultikus író maradt, s komoly kérdés, hogy olvasói számát valóban tovább növeli-e új státusa. (Az az ember gyanúja, hogy a NAT kidolgozói szoros, közvetlen összefüggést remélnek a legitimitás és a popularitás között, illetve nem tesznek, nem látnak különbséget a kánon és a kötelező olvasmány szavak jelentése között.)
Nyirő József és Wass Albert esetében másként áll a dolog, mert egyikük sem jelenhetett meg az államszocializmus évtizedei alatt. De mindez nem jelenti azt, hogy mindkettejüket ugyanolyan módon és mértékben felejtették volna el. Az 1953-ban meghalt Nyirő olvasói nyilván kevesen voltak, de valamiként mégis megmaradtak. Ha kultusza láthatatlan is volt, mítosza túlélte halálát. Wass 1998-ig élt az Egyesült Államokban, az állampolgárságáról szóló vitától (nem) függetlenül, 1989 után egyszer sem jött haza, sem Magyarországra, sem Romániába.
Mindenesetre az 1934-es bemutatkozásával kezdődő, majd 1940–1944 közötti igazi népszerűségének az 1990-es évekig nyoma sem maradt. Wass hosszú évtizedekre eltűnt úgy az irodalmi kánonból, mint a szélesebb közönség homlokteréből. Az utóbbi időben, a Kairosz kiadó gondozásában Nyirő műveit ismét kiadták, de 1989 utáni népszerűsége nem érte el Wass Albert példátlan sikerét. Az ő karrierje alapos irodalomszociológiai és emlékezettörténeti összefüggéseket feltáró elemzéseket követel, de annyi azért könnyen belátható, hogy Wass Albert azoknak az antikommunista Erdély-nosztalgikusoknak pótolhatatlan olvasmánya, akik nem kívántak elmerülni az 1918/1920 és 1940, tehát Észak-Erdély visszacsatolása közti huszonkét év kultúr- és társadalomtörténetében, akiket nem érdekel a transzilvanizmus irodalma, a független kisebbségi kultúra azon kontextusa, amelyből Wass 1934-ben elindult.
Amúgy a mai magyar jobboldali politika élenjár ebben a szándékos nem tudásban. Erdély önálló szellemi alakzatként való megjelenítése csak akadálya annak az üzenetnek, amelynek Wass Albert megfelel. Adjátok vissza a hegyeimet – ez rímel arra a világos és valóban komoly szellemi erőfeszítésre valló nézetre, amely a „Mindent vissza” retorikai alakzatban került rögzítésre. Wass ideális neobarokk jelenség: katona, gróf, mezőségi földesúr, férfias vadász. Ugyan pályafutása elején ott volt a transzilvanizmus otthonában, Marosvécsett, az erdélyi Helikonban, de politikai-esztétikai programja aztán világos lett: a visszacsatolás maradt az egyetlen lényeges kérdés. Egyéni ízlés kérdése, hogy valaki Wasst antiszemitának véli-e, vagy ő csak, amúgy úriasan idegenkedett, azaz undorodott a zsidóktól, s persze a románoktól. Ami a háborús bűnösségét illeti, annak megítélése levéltári kutatások kérdése, civil olvasóként annyi belátható, hogy az 1940 és 1944 közötti korszaka – mint az Ágoston Vilmos A kisajátított tér című monográfiájából kiderül – finoman szólva homályos és zavaros volt, halálos végű történetekbe keveredett bele, magyarázkodott, rosszízűen konfabulált, úriembernek finoman szólva sem volt nevezhető.
De nyilván nem véletlen az sem, hogy a kormánynak a másik nagy emigránsra sincs már semmi szüksége. Márai ugyanis túl jó és bonyolult író ahhoz, hogy a neobarokk, államosított, restauratív Trianon-nosztalgia emblémája legyen. Hiába lett kultikus figura, hiába jelentek meg, talán túl sokszor is a kötetei, arra a szerepre, amire Wass Albertet szánják – szerencséjére – ő alkalmatlan. Gőgös és független (világ)polgárként semmi köze sem volt ahhoz a szűkös osztálytudathoz, amely Wass habitusát meghatározta, aki messze nem azt értette az arisztokrácia kötelességén, mint az 1945 után otthon maradt, végül hetvenévesen Budapestre áttelepülő Bánffy Miklós; az 1954-ig romániai börtönbe zárt, 1959-ben rehabilitált, majd munkásként dolgozó Bethlen Béla vagy az ugyancsak meghurcolt s ugyancsak panasz nélkül dolgozó, élő Kemény János.
Wass az irodalom határain túl is ismert lett, nincs olyan nemzeti rockkoncert, ahol műveit ne árusítanák nagy tételben, igaz, már leértékelve. Nyirő ellenben a terepet mégiscsak ismerni vágyó Erdély-fanatikusok írója maradt, miközben az egykori gyűjtők a halinakötéses kiadásokat máig féltve emlegetik és őrzik, az újabb nemzedékekből e köteteket nem sokan olvassák. Így aztán Nyirő politikai újrahasznosításához a NAT mellett szükség volt még valamire, s mi lenne alkalmasabb a kulturális érinthetetlenség, a politikai és emberi nagyság vitán felül álló mítoszának érzékeltetésére, mint az újratemetés militáris cirkusza.
A hamvak katonai fogadása Budapesten, a végül betiltott zarándokvonat (sic!), majd újratemetés Székelyudvarhelyen – ez azért félreérthetetlen üzenet. Igazság szerint, Nyirő nem érdemelt ilyen sorsot, de hát az ideológiai vákuumot betömendő, a kormánynak minden mitizálható halottra szüksége van. Wass Albert sírja ez ügyben használhatatlan. Ő ugyanis végakaratának megfelelően Marosvécsen, a kastély kertjében nyugszik, Kemény János sírja mellett. Mintha végül mégis az erdélyi irodalom világa fontosabb lett volna, mint az 1940 utáni egész élet maga. Az a kert a transzilvanizmus mitikus színtere, amelyre a kormánynak, illetve a Wass-rajongóknak sincs semmi szüksége, így aztán a holtak ott békén nyugszanak.
Ami Tormay Cecile rekanonizálását illeti, erős a gyanúm, hogy a döntéshozók nem olvasták el a nép és a Tanácsköztársaság eseményeit rögzítő Bujdosó könyvet, amelyben a szereplők ábrázolása elképzelhetetlen zsidó rasszjegyeik folyamatos leírása nélkül. Tormay Cecile-t kötelező olvasmányként ajánlani nem tűnik felvilágosult gondolatnak, mert az azt ajánlja a fiatal nemzedékek figyelmébe, hogy a zsidók antropológiai lenézése és kulturális megvetése magától értetődő. Hoffmann Rózsa úgy fogalmazott, hogy nem szerencsés ideológiai síkra terelni a NAT-ról szóló vitát. Az államtitkár vagy maga sem olvasta Tormay Cecile-t, vagy az ideológia szó jelentésével nincs tisztában.
Mindez a nemzeti kultúra jobboldali kisajátítására tett abszurd kísérlet, amelynek értelmében e fogalmon az antidemokratikus, antikommunista hagyományt, a tűrhető antiszemitizmust, a neobarokk tekintélyt értjük, centrumában egy kulturális tartalmaitól, társadalmi valóságától megfosztottan kanonizált Erdély-mítosszal, amelynek semmi, de semmi köze ahhoz, ami ott valaha történt. (Igaz, ez mindig így van, amikor a mítosz borítja el a történelmet.) A nemzeti kultúra jobboldali kormánypropaganda-eszközre lefordítása nemcsak veszélyes, precedens nélküli eljárás, hanem lehetetlen és reménytelen vállalkozás is.
Mert ha Wass Albert világában nincs is szerepe a radikális lázadásnak, az önkritikának, mindez nem igaz Szabó Dezsőre, Ady Endrére, Szabó eleget a neobarokk gőg és korlátoltság normáinak, annak, amit a jelenlegi kultúrpolitika megkövetel. És akkor még nem beszéltünk József Attiláról, nem beszéltünk a baloldali kultúráról, amely nem rárontott a nemzetére, hanem magától értetődően azonos azzal, és amely nélkül nemzeti kultúráról beszélni: lehetetlen. A jobboldali ideológiai szélhámos archetípusát, Wavra tanárt a kommunista Déry Tibor írta meg. Erdély Miklós Verzió című, Solymosi Eszterről szóló filmje vajon nem a magyar nemzeti kultúra része-e? Az avantgárd hol látható a jobboldali ideológusok térképein?
Sarkadi Imre, Kondor Béla vagy Hajas Tibor ugyan miféle szellemi égboltok alatt éltek? Nem pusztán a kisebbségi és szórványmagyarság irodalmaiból összeálló ötágú síp a nemzeti kultúra része. A futurizmus és a konstruktivizmus, a bécsi emigrációban élő Barta Sándor ugyanúgy az, mint a mindenhol magányban élő Kassák Lajos. A félmúlt s jelen nagy magyar zeneszerzői Nagyszentmiklóson, Dicsőszentmártonban, Temesvárott, Székelyudvarhelyt születtek, tehát mind Erdélyből származtak. Bartók, Ligeti, Kurtág, Eötvös életük jelentős részét végül emigrációban, illetve az ország mai határain kívül töltötték, töltik. Ha valaki a származásuk iránt érdeklődik, akkor mindössze arra kérhetjük, hogy olvasson Tormai Cecile-t.
A nemzeti kultúrának semmi köze sincsen a politikai váltógazdaság ideológiai szükségleteinek kielégítéséhez – ezt 1989 óta minden kormány tudomásul vette, bármilyen teljesítményt nyújtott egyébként. Az irodalmi kánon nem államosítható, még akkor sem, ha egyes írók – mint az épp Máraival, Nyirővel, Wass Alberttel is történt – betilthatóak voltak. A kánon ritka bonyolult, számtalan hatásmechanizmusnak engedő és hatást keltő gépezet, amely azonban lényege szerint köztulajdon, még akkor is, ha az irodalmi élet belső játékszabályai a kívülállók számára gyakran nehezen követhetőek.
A kormánynak lehetnek ideológiai szükségletei, kívánatosnak tarthatja a hazafias nevelést, a hagyományok, a család tiszteletét. Ezt nem vonom kétségbe. De mindehhez nem használhatja szépségtapaszként közös kultúránkat, amely jóval bonyolultabb és összetettebb – intertextuális hagyomány, utalási háló –, mint egy párt aktuálpolitikai igényrendszere. A nemzeti és kortárs kultúra ideológiai osztályzása a Kádár-rendszer programja volt. Az államszocializmus ideológusai folyamatosan azon gondolkoztak, hogy miként egyeztessék az írói szabadságot sajátos elvárásaikkal. A baloldali forradalmi kultúrának ugyanis soha nem volt köze a Kádár-rendszer normatív esztétikájának végtelen unalmához. (Vö. Magyar Dezső és Bódy Gábor filmjeit.) Ha tehát egy jobboldali ideológus azt hiszi, hogy a nemzeti kultúra illedelmes, lojális, tisztelettudó művekből áll, akkor annak sejtelme sincs ennek a hagyománynak a működéséről.
Pilinszky katolikus, és ennek megfelelően kozmopolita magyar író volt. Mit kezd a jobboldali neobarokk Weöres Sándorral, akit minden bizonnyal a múlt század legnagyobb költői között tart számon a kánon, s aki gondoskodott arról, hogy kisajátíthatatlan legyen. („Meg-nem születettek kiontott / magzatvízben fetrengenek, / születnek orcátlan porontyok, / fürgék, falánkok mint a pontyok, / ők lesznek a gázmesterek” – szól a Scherzo, amely 1964-ben, a Tűzkút című kötetben jelent meg. Ez a remekmű, mint a nemzeti kultúra oly sok nagy teljesítménye, épp kényelmetlen, kínos minden politikai ideológiának, mint amilyen felszabadító mindenkinek, aki nem az állam által definiált kultúra szerint éli életét.
Mert a kulturális identitás megformálása nem az engedelmességgel kezdődik, és nem a parancsteljesítésnél fejeződik be. Aki a kulturális identitást a tiszteletre és az engedelmességre építi, az nem olvasta az Iskola a határon-t, ellenben mindössze egy nyomorult katonaiskolába járt. A mai jobboldali nemzeti kultúra védelme nevében elhangzó fenyegető ostobaságok a Kádár-rendszer legrosszabb ideológusainak érveit szajkózzák: nehogy valaki is rossz színben tüntesse fel az országot, mert aztán még megüti a bokáját. Ami 1960-ban szimpla szamárság volt, az 2012-ben, egy szabad országban: ugyanolyan nevetséges, mint amilyen kultúraellenes, taníthatatlan ostobaság.
Orbán János Dénes Rejtő Jenő/Ady parafrázisa igen jó példa arra, hogy milyen mélységes a szakadék a neobarokk ideológia és az erdélyi – magyar irodalom egyik jeles szerzőjének, fenegyerekének szövegei között. Orbán Vanek ura X-ben semmi más, mint nyelvjáték az irodalomtörténet fogalmával, világos válasz azoknak, akik Erdélyt Móricz Zsigmondtól függetlenül, szerelmes földrajzként Tündérkertként látják, s akik a kisebbségi magyar irodalom nemzetfenntartó felelősségéről beszélnek.
A neobarokk retró: a nemzeti kultúra végleges elszegényítésére, azaz politikai álláspontok mentén való végleges megbontására tett durva kísérlet, amely a lehető legrosszabbkor történik. A nemzetállamok kora után, a globalizáció igazi gazdasági válsága idején, amikor semmire sem lenne nagyobb szükségünk, mint a demokratikus, kortárs és a nemzeti kultúra együttműködésére épülő, közös tapasztalatrendszerre. Arra az élményközösségre, amelyben a szabadság és a felelősség ugyanannak az éremnek a két oldala.
A fennálló kritikája és a fennálló igenlése ugyanúgy beletartozhat a kulturális világunkba, ha tehetséges emberek vallják, s ugyanolyan felesleges bármelyik, ha a művek képesség nélküli akarnokok ideológiai ismétlései. S persze egyikünk sem dönthet arról, hogy mi is az a nemzeti kultúra, amelyet mindannyian szolgálunk. Annyi bizonyos, hogy az nem egy sosem volt mitikus múlt hűséges megismétlése felé, hanem a történeti múltból vezet a mai nemzedékek – valóban sötét – jövője felé. Amely akkor is kétségbevonhatatlan realitás, ha kétségbeejtő.
György Péter. Népszabadság

Megnyílt a 3. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
A Quadro Galériában szervezett Cseh Gusztáv-emlékkiállítással, valamint Csapody Miklós Cseh Gusztáv című monográfiájának bemutatójával nyílt meg tegnap délután a harmadik Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, a Romániai Magyar Könyves Céh, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, az RMDSZ Főtitkársága és a Kós Károly Akadémia közös rendezvénye.
Az ünnepségen Kántor Lajos irodalomtörténész átadta a Kolozsvár büszkesége díjat Egyed Péter filozófusnak, majd Székely Sebestyén György, a Quadro vezetője, H. Szabó Gyula, a könyves céh alelnöke, Horváth Anna alpolgármester, Magdó János főkonzul, Markó Béla költő, a Kós Károly Akadémia elnöke, Csapody Miklós irodalomtörténész, Árkossy István festőművész, Bálint Lajos nyomdász, Nagy Péter, az Idea nyomda igazgatója szólt az egybegyűltekhez, közreműködött Réman Zoltán szaxofonon. A részletes program megtalálható az unnepikonyvhet.ro oldalon.
Szabadság (Kolozsvár)

IDEA Könyvtér: erdélyi magyar könyvek egy helyen
Az erdélyi magyar kiadók könyveit árusítják Kolozsváron a Mátyás király szülőháza előtti téren, a Sapientia egyetemnek otthont adó Bocskai-ház bejárata mellett felállított, IDEA Könyvtér névre keresztelt állandó standon.
Az ötletgazda Nagy Péter – aki többek között az IDEA és Gloria nyomdák igazgatója – lapunk megkeresésére elmondta: régi terve volt egy olyan tér kialakítása, ahol az erdélyi magyar kiadók megmutatkozhatnak, hiszen sok esetben nehézkesen lehet csak hozzájutni egyes kötetekhez. Utalt arra, hogy nemcsak könyvkiadók, de civil szervezetek által megjelentetett kiadványokat – tanulmánykötetek, szaklapok, időszakos kiadványok – is megtalálhatók a standon, olyanok, amelyeket amúgy a hagyományos könyvpiac aligha terjeszt.
A stand egyébként a Sapientia egyetemmel partnerségben működik, az egyetem havonta meghosszabbítja a szükséges engedélyeket. A macskaköves téren jelenleg a kolozsvári Amaryllis Társaság, az Erdélyi Híradó Kiadó, az Exit kiadó, a Koinónia, a Korunk-Kompress, a Kriterion, a Kriza János Néprajzi Társaság, a Polis, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a sepsiszengyörgyi ArtPrinter, a csíkszeredai Bookart, a Hargita Kiadóhivatal és a kézdivásárhelyi Zelegor könyveit, valamint irodalmi, művelődési, képzőművészeti folyóiratokat lehet megvásárolni, de a lista folyamatosan bővül. Nagy Péter szerint a könyvkiadók nagy érdeklődést tanúsítanak a kezdeményezés iránt, néhányukat a stand kezdeményezői keresték meg, de sok kiadó önként jelentkezett.
Könyvesbolttá fejlődnének
Amint az ötletgazda lapunknak elmondta, a mostani kis stand természetesen csak egy hosszú távú folyamat kezdete, hiszen ősztől nem lehet szabadtéren árusítani a nyomtatványokat, így már keresik a megfelelő helyet, ahol az IDEA Könyvtér könyvesboltként működhet majd tovább. Nem hagyományos könyvesboltként: itt is fontos a „tér” megnevezés, hiszen valóban teret kívánnak adni a könyveknek és szerzőiknek, valamint a könyves szakma egyéb képviselőinek, rendszeresen könyvbemutatókat, szakmai kerekasztal-beszélgetéseket szerveznének az új helyen.
Nagy Péter egyébként a június 5–9. között lezajlott 3. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét beharangozó sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az erdélyi kiadók „gyöngyszemeit” igyekeznek összegyűjteni egy helyre. Mint mondta a könyvek válogatásánál természetesen a kiadókkal közösen döntenek. „A tipográfiai minőség is fontos szempont, hiszen nyomdaként is működik az IDEA, ahogy a céges társam, Könczey Elemér fogalmazott, a tartalom és a forma 50–50 százalékban kell, hogy egymást segítse, kiegészítse, de mégis elsősorban a tartalomra összpontosítunk” – magyarázta Nagy Péter.
Csalogató árak
Az új könyvtér árai egyébként a könyvesboltokhoz képest alacsonyabbak, Nagy Péter szerint saját kiadványaikat például kevéssel a kiadói ár fölött értékesítik. „Nem az volt a célunk, hogy konkurenciát teremtsünk a hazai könyvesboltoknak, de ez egy szabad piac, igyekszünk felhívni a figyelmet az erdélyi könyvekre” – fogalmazott. A figyelemfelkeltés pedig a jelek szerint sikerült, még annak ellenére is, hogy nagyon kevés reklám előzte meg a stand létrejöttét.
Mint megtudtuk, alig háromhetes működés után az IDEA Könyvtér már majdnem teljesen önfenntartó, a Facebook közösségi portálon létrehozott felületre érkezett reakciók és a személyes visszajelzések is arról tanúskodnak, hogy a kolozsváriak pozitívan fogadták a kezdeményezést. A további tervek között nemcsak egy interaktív könyves üzlet létrehozása szerepel, de a szórványban is szeretnék népszerűsíteni, terjeszteni a magyar kiadványokat többek között könyvbemutatók szervezésével.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Bereznay András
OLVASÓI LEVÉL
Erdélyi kiadású magyar történelmi atlasz – ünnep, vagy gyász?
A történész-térképész több szempontból bírálja a Cartographia kiadónál megjelent, középiskolákban terjesztett magyar nyelvű történelmi atlaszt.
(Rövidített változat)
Idén szeptemberben az RMDSZ részéről erdélyi kiadású, magyar nyelvű történelmi atlasz kiosztására került sor az iskolákban. Bár – a Pozsony közeli Somorján megjelent – Erdély történetét bemutató atlasz 2011 óta már létezik: t.i. a sajátom, a mostani az első eset, hogy Erdélyben magyar történelmi atlaszt adtak ki. Annál inkább jelent meg ott román kiadvány a húszas és a harmincas években. Magyar részről volt tehát behoznivaló. Ez azonban az Erdély múltjával kapcsolatos eltérő álláspontok ismeretében nem pusztán a kiadás nyelvére értendő, hanem úgy is, hogy ideje volt, hogy román történelmi atlaszoknak – különösen a Ceasuescu-diktatúra korában megjelenteknek – a román nemzetfejlődés sajátosságaiból eredő, valaha csak naív, de azóta a vizsgálatok próbáját ki nem álló, mára merőben atavisztikusan ható kitalációi mintegy a helyükre kerüljenek. Végtére is Romániát demokratikus országnak szokás tekinteni, ahol nem jöhet többé szóba az állam képviselőinek nézeteivel esetleg nem egyező történetfölfogások megfogalmazásának eltiltása. Arról nem is beszélve, hogy nemcsak korábban kérdőjelezte meg a diktatúra által azután fölkarolt, hatalmilag erőltetett áligazságokat nem egy román történész, de annak bukása óta is jelentkeztek román oldalról mérvadó kritikus hangok a múlt tényeit politikai célok szolgálatában átlépő mítoszok mintegy hivatalos intézményesítésével szemben. E kérdésekben nem „a” magyar történetírásnak van vitája „a” románnal, hanem a tárgyszerű tényföltárás áll szemben a tudományon kívüli mítoszokkal. Az utóbbiak propagálása iránt helyzetükből adódóan is közömbös magyar történészek mindenesetre – eddig – a történetírás oldalán szoktak állni. Még a most kiadásra került atlasz mennyiségileg döntő – nem ebbe a kiadványba készült – részét is szerzői, minden hibája mellett, azért tudományos igénnyel állították össze. Az erdélyi magyar nyelvű atlasz többsége a Kartográfiai Vállalat először 1959-ben megjelent atlaszának a további kiadások során módosított, gazdagított, helyenként javított, néhol tovább rontott, összességében a Magyarországon forgalomban lévőktől alig különböző újabb változata. Új elemek ebbe lényegileg csak Románia mai területének története vonatkozásában kerültek. Az atlasz tehát nem önálló munka, a magyarországi kiadványhoz képest újnak számító térképei sem azok. Mivel a Cartographia (a Kartográfiai Vállalat utóda) Középiskolai történelmi atlasza, amelyre a kolozsvári Cartographia kiadványa leginkább emlékeztet, Erdélyben hozzáférhető, erdélyi kiadására nem volt szükség. Ha az RMDSZ magyar nyevű történelmi atlaszt kívánt az iskolákba juttatni, azt is terjeszthette volna. Az új atlasz megjelentetését csak Erdély történetét a magyar diákok számára közelebb hozó, azt tárgyilagosan bemutató bővítés indokolhatta. Ehelyett az atlasz megfelelő „új” részében Románia egész mai területére nézve a magyar diákok román atlaszokból ismert, tényszerűtlen román elfogultságoknak ezúttal magyar kiadótól közreadott, magyar nyelvű, sőt az RMDSZ által is hitelesített, ugyanakkor kollektív önbecsülésüket minden bizonnyal csak aláásni képes, a román nacionalizmus gondolatvilágától, és csak attól átitatott, a diákokra bizonyára elnemzetlenítően ható, de több ponton másként is problematikus, az adott összefüggésekben igen különös indoktrinációt kaptak. Anyja tejében főzik a gödölyét.
Az atlaszban probléma probléma hátán jelenik meg. (Lásd az írás teljes változatát.) Olykor a magyarországi kiadványból kölcsönzött részletek sem kielégítőek, a magyar, illetve a román történelem egyes részletei tekintetében sem. Ez sajnos jól harmonizál az atlasz egészével. A kép időnként megdöbbentő. Amikor a magyar kiadványokból származó térképeket az 1971-ben megjelent, a diktatúra nemzeti mítosz gyártásának kartográfiai tobzódását képviselő Atlas istoricból származókkal kombinálta a kiadó, talán úgy gondolta, „jut is, marad is”. Így azonban nem lehet a történelmet térképezni. Lehetetlen dolog a tényeket árunak tekintve akármitől is vezettetve a múltból szeleteket mintegy „adni”, így való és valótlan között egyensúlyozni, úgy hogy azért mindenki úgymond jól járjon. Ez végtelenül komolytalan, hacsak a Cartographiának nincs szabadalma a fából vaskarikára. Mi késztethetett ilyesminek az átvételére? Vajon a román állam olyan föltételhez kötötte az atlasz romániai iskolákban terjeszthetőségét, hogy annak a tények eltűrt bemutatása mellett azért effélét is kellett tartalmaznia? Vagy a Cartographia ment szolgaian elébe a múltból örökölt óvatosságból egy csak elképzelt elvárásnak? Egy törzshelyét tekintve magyarországi cég? Vagy egész másról lenne szó, arról, hogy a tervezőknek annyira nincs fogalmuk a történelemről, hogy nem is tudtak volna arról, hogy ha föladatuk az atlasznak román vonatkozású témákkal bővítése, arra általában forrásként sem az Atlas istoric sem más létező román atlasz nem alkalmas, ha ugyanis nem kívánnak kiadványukban fikciót szerepeltetni? De ha így hozzá nem értésükben nem is azonosították talán a román forrás használhatatlanságát, ne látták volna azt sem, hogy az tartalmilag mennyire összeegyeztethetetlen atlaszuk nagyobb részével? Közömbösek lettek volna mind a történeti hűség, mind a következetesség szakmai elvárása tekintetében, de még cinikusan felelőtlenek is afelől hogy mit juttatnak a diákok kezébe? Nem tudom eldönteni, szerencsére ez nem is az én dolgom. Annyi biztos, hogy e kérdések joggal merülnek föl bárkiben, aki az atlaszt kézbe veszi és legalább konyít az érintett dolgokhoz. A lektorok és az RMDSZ illetékesei nem tartoztak ezek közé? Bárhogyan is volt, a kiadvány botrányos. A mitizált korai román egység klasszikus témáját közvetíti például a magyar diák fejébe az a térkép, amelynek igen sokat eláruló címe „Erdély, Havasalföld és Moldva Mihai Viteazul fejedelemsége alatt (1600)”. Figyelmen kívül hagyva annak a már sok helyen elmondott valótlanságát, hogy Mihály valaha is Erdély de akár Moldva fejedelme lett volna, a magyar diákokokat a cím megfogalmazása e vonatkozásban akkor is be kívánja csapni, ha a jelmagyarázatban a Mihály „fejedelemsége” kifejezést a „vezetése” szóvá tompítják. Teljes meghamisítását jelenti a történeti tényeknek az a – román térképeken szokásos megjelenítés, hogy mintha akkor, amikor Erdély Mihály kezén volt, egyben a Részek is mind ellenőrzése alatt lettek volna, holott nagyobb részük nem volt.
Ugyanilyen szellemű az 1848–49-es eseményeknek a mai Romániára eső részével foglalkozó átvétele. Azonnal szembeszökő és elárulja a románból történt átvételt, hogy nagytáj-névként, megjelenik a térképen a „Körös-vidék”, továbbá a „Máramaros” fölirat. Magyar térképen ez értelmezhetetlen. Máramaros megyeként ugyan létezett, de egyedüli kiemelését a többi közül semmi nem indokolná, „Körös-vidék” nevű politikai nagytáj pedig magyarul nincs, 1848–49-ben különösen nem volt. Világos, hogy 1919 utáni román fogalmaknak a magyarba – visszavetítőlegesen is – áterőltetéséről van szó, vagyis a magyar diákok fejébe hagyományaiktól idegen fogalmak plántálása, térszerkezet látásuknak ha magyarul is, de fogalmilag a románná alakításával asszimilálásuk előmozdítása a cél. A kép más vonatkozásban még sokkal megdöbbentőbb. A kor eseményei úgy kerülnek bemutatásra, mintha mindaz ami 1848–49-ben Erdélyben és körülötte történt lényegileg, vagy főként román ügy lett volna. A hadvezérek közül egyetlen egy szerepel: a havasalföldi Magheru, azaz magyar, orosz, vagy osztrák katona neve egy sem. Igaz, hogy a szomszédos, a magyarországi atlaszból eredő, a magyar szabadságharcot bemutató térképekről – ahol viszont az unió szintén elsikkad – több derül ki, de ez csak enyhíti, nem oldja föl az itt tapasztalható nehézséget. Se Bem, se Gábor Áron. Annál inkább szerepel Avram Iancu, nem ugyan a fő térképen, hanem a mócföldi szembenállást – mintha az lett volna 1848–49-ra nézve a meghatározó – külön térképre kiemelve. Ami a szemléletet illeti, ez magáért beszél. Kár, hogy az RMDSZ illetékesei – úgy látszik – nem hallották meg a szavát. Ha az eddigiekkkel a térkép nem borított volna föl minden elképzelhető egyensúlyt, megteszi azzal, ahogyan – már nem is az 1971-es atlaszból, de a múltba vetített román területi igények térképrevitelével még annak bizarr irracionalitásán is helyenként túlmenő 1984-es másik Pascu nevével fémjelzett atlaszból véve át azt a valóságot semmibevevő megközelítést, amellyel Moldva színével szerepeltet keresztcsíkozást a hozzá semmilyen tekintetben nem tartozó Besszarábia és Bukovina területén, és hasonlóan alkalmazza Havasalföld színét Dobrudzsára, amihez pedig a román fejdelemségnek semmi köze sem volt. Ami látható, térképi irredenta.
Az atlasz utolsó, az Atlas istoricból származó átvétele A román hadsereg részvétele a II. világháború végén zajló hadműveletekben című térkép. Itt elsősorban a téma maga az, ami – a román szempontnak egy magyar atlaszban kevéssé indokolt szerepeltetése miatt – meglepő. Bármennyire is román állampolgárok azok a magyarok akiknek használatára az atlasz készült, amiről szó van, a korban nem az ő ügyük volt, illetve nem fölmenőiké. Kissé ízléstelen itt ezért a lihegés a román hadi dicsőség mintegy lobogtatására. Ettől eltekintve föltűnő, hogy a front 1944–45-es, Duna-medencei mozgása bemutatásakor nem a korabeli országhatárok között ábrázolja a katonai fejleményeket a térkép, hanem az 1954 utáni határok között, amint az Atlas istoric megfelelő térképe. Ez ellentmondásos, oda nem illő, és alighanem az az igyekezet magyarázta, hogy elkerülhesse a térkép az akkori – Észak-Erdélyt is magában foglaló – Magyarország megjelenítését.
Világos tehát, hogy az alkalmat, hogy a román történelmi atlaszkészítés torzításait végre a múlt tényeinek bemutatásával ellensúlyozzák, a kiadvány arra fecsérelte, hogy a Romániában részben már korábban, de főként a kommunista diktatúra idején térképre vitt képtelenségekkel vezesse félre saját történelmük tekintetében a magyar fiatalokat és így tegyen jó szolgálatot román nacionalista törekvéseknek. Hogy az RMDSZ-t erre mi késztette, arról csak találgatni lehet. Akárhogyan is, a tárgyalt atlasznak a megjelentetése abban a formában, ahogyan történt, annyira szembeszökően nem szolgál magyar érdeket, hogy szinte földolgozhatatlan, hogy azt éppen az erdélyi magyarság legfőbb érdekvédelmi szervezete terjeszti (méghozzá tankönyvként). Mindent összevéve az atlasz a „kedvezményezett” diákok magyar történelmi tudatának leginkább összezavarására, ezzel meggyöngítésére, elnemzetietlenítésére alkalmas.
Ez azonban nem minden. Az egész munkát körüllengi a Román Szó Szentségének egy – itt – disszonáns tisztelete, a többségi nemzet nyelve iránti, nyugaton ismeretlen – a román források nyakába sem varrható – szervilitás. Ez részint a helynevek visszaadásából vezethető le.
A tárgyalt atlasz rendkívül következetlen – és teljességgel elfogadhatatlan – helységnév megjelenítés gyakorlata az, hogy a középkori Havasalföld és Moldva területén – különösen amikor a terület a román ellenőrzés egy formája alatt van – minden csak románul kerül kiírásra, tekintet nélkül arra, hogy a kérdéses településnek van-e magyar neve. Hasonló elvet más területekre nézve azonban nem érvényesít. Vagyis olyan furcsaságokkal találkozunk, hogy míg az atlasznak nincs nehézsége azzal, hogy Bécset, Krakkót, Párizst magyarul írja ki, a Bukarest szó a térképeken nem szerepel, mintha tűrhetetlen volna, hogy a romániai magyar diák mást, mint Bucurestit lásson. A kép ezáltal nem egyszer bizarr. A történelmi térképészetben ismert minden logika helyébe – bár nem mindig – a román név exkluzivizálása, ezzel fetisizálása lép. Teljes a zavarosság, az átgondolatlanság, a káosz. Mindezek után nézőpont kérdése, hogy meglepően-e, vagy sem, de elég különös, hogy Erdélyben a Romániához tartozás korában is magyarul jelennek meg a helységnevek. Fölfoghatatlan, miért nem lehetett ugyanezt az elvet a Kárpátokon túli helységek nevére is érvényesíteni ugyanazon a térképen? Igencsak furcsán fest Nagyrománia térképén Kolozsvárt olvasni egyfelől, Bucurestit másfelől. Mintha a készítő itt is kompromisszumra törekedett volna – „jut is, marad is” erőlködésre – megint olyasmiben, amiben annak helye nincs. Egészen egyszerűen félre kellett volna tennie minden nemzeti szempontot, a magyart ugyanúgy mint a románt, mivel az ilyesmi nem odatartozó, ahelyett, ahogyan – úgy látszik – eljártak, hogy megpróbálták valamiképpen összeötvözve érvényesíteni a kettőt.
Vegyes áldás a magyar és román uralkodók listája is az atlasz végén. Hasznos önmagában véve – az ilyesmi mindig az – de problematikus azáltal, hogy a román uralkodók nevét – amint Vitéz Mihályét (és másokét) a térképen – egytől egyik románul közli. Ez a Romániában ma már – több személyes tapasztalatom győzött meg róla – sokszor magyarok által is magától értetődőnek tekintett gyakorlat valójában igen furcsa és szokatlan. A magyar nyelvben – másokban is – bevett szokás más országok akármilyen nyelvű uralkodói nevének lefordítása. Senkinek sem jutna eszébe például, bizonyára erdélyi magyarok körében sem „Elizabeth the Second”-ot emlegetni, amikor az angol királynőről, Második Erzsébetről van szó. Ugyanígy, az orosz cár esetében is Nagy Pétert mondunk, nem Pjotr Velikijt. Mitől lenne más a moldvai Jó Sándor, vagy Nagy István neve? Az atlasz készítői úgy viselkednek, mintha e nevek valamilyen szó-mágia tárgyaiként csak román alakjukban lennének egyedül hitelesek, valamilyen szentségtörést, netán magyar nacionalizmust jelentene őket lefordítani. Úgy valahogy, ahogy a katolikus egyház sokáig egyedül a latint tekintette a szentmisére megfelelő nyelvnek, vagy ahogyan a Koránt az iszlám világában a hívők csak arabul tartják autentikusnak. Az ilyesminek uralkodók neve használatában, kizárólag mint az asszimiláció eszközének lehet helye. Egy nyelv sem erőltetheti a magáénak akár csak egy elemét is egy másikon beszélőkre, semmilyen racionalizálással, vagy jogcímen anélkül, hogy elnyomó legyen. Amint természetes, hogy románul például egy francia uralkodót Ludovic al XIV-lea-ként említsenek, kifogásolhatatlan az is, hogy magyarok román uralkodók nevét magyarul használják. Így a magyar nyelvű atlasz gyakorlata, amint térképi vonatkozásban nem kevés eleme, a románosítás eszközének tekinthető.
Ésszerűnek tartanám a kiadványnak az iskolákból való mielőbbi bevonását és helyesen informáló, átgondolt, értékeket képviselő újjal helyettesítését.
Magyari Tivadar
REPLY Magyari Tivadar, az RMDSZ főtitkárhelyettese Bereznay András észrevételei kapcsán
A szövetség oktatási ügyekért felelős szakembere a történész-térképész kritikáira válaszol, amelyeket a magyar nyelvű, iskolákban terjesztett történelmi atlaszról fogalmazott meg.
Az RMDSZ főtitkársága tankönyv és taneszköz programjának keretében jelentős pénzösszegre pályázott, hogy a korábbi évekhez hasonlóan taneszközöket tudjon vásárolni és ezeket magyar oktatást működtető iskolák rendelkezésére bocsájtsa. Ezt a pályázatot sikerült elnyernie. Az idéni újdonság volt egy történelmi atlasz vásárlása és kiosztása, 3500 példányban, modern, tetszetős kivitelezésben. A Magyarországon szaktekintélynek számító Cartographia Tankönyvkiadó atlaszát vettük meg és juttattuk el az iskoláknak. A kiadó ajánlata azért is volt fontos – azon kívül, hogy megfelelt a közbeszerzési kívánalmaknak –, mert vállalta, hogy erdélyi magyar középiskolai szakoktatókkal konzultálva, ezt az iskolai segédeszközt átalakítja, úgy, hogy az közelítsen a romániai tantervhez, de úgy is, hogy az Erdély-képet és magyarságképet megfelelően tükrözze, miközben ezek a román tantervben csak nagyon szórványosan, leegyszerűsítve és torzítva jelennek meg. A hivatalos román tanterv teljes mellőzése irreális tervezet lett volna, és egy köztes, diplomatikus megoldás hiányában az iskolák nem is vállalták, hogy használni tudják az atlaszokat. A hazai magyar történelemtanárokból álló munkacsoport megalakult, és a történészek közötti szakmai egyeztetések hónapokig tartottak.
Ezt az atlaszt bírálja több szempontból Bereznay András, a távoli Londonban élő kartográfus és történész. Bírálatát megmutattuk a helybeli történészeknek és a

Újraértelmezett Móricz-életmű: Szilágyi Zsófia-est a Minerva-házban
Nagyszabású, a teljes írói életművet átfogó Móricz Zsigmond-monográfia jelent idén a Kalligram Kiadónál, szerzője, Szilágyi Zsófia közel egy évtizeden át foglalkozott a Móricz-életművel, más összefüggésbe helyezve az ismert, vagy eddig ismeretlen írói élettényeket, és újraértelmezve a műveket. Az Artisjus-díjas irodalomtörténésszel, kritikussal Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztő-helyettese beszélgetett szerdán délután a kolozsvári Minerva-házban, a Korunk Akadémia által szervezett rendezvényen.
Mi volt a kihívás számára, miért épp Móricz mellett döntött, amikor belevágott ebbe a sokéves munkába, kérdezte a szerzőt Balázs Imre József. – Úgy éreztem, hogy van egy nagyon komoly hiány Móricz körül, ezt már a kilencvenes években tapasztaltam, amikor egyetemre jártam, és úgy lehetett elvégezni az öt évet az ELTE-n, hogy soha egyetlen órán nem beszélt senki Móriczról. Vákuumhelyzet alakult ki, akkortájt Kosztolányi volt a szupersztár, és hát Czine Mihály és Nagy Péter generációja után nem nagyon volt, aki átvette volna a Móricz-kutatást.
Szabadság (Kolozsvár)

Új tér az erdélyi magyar könyvek és kiadványok számára
Adventi könyvvásár: Nagy Péter hisz még a könyvekben
A legszebb karácsonyi ajándék a könyv jelszóval három napon át tartó adventi könyvvásárt szervezett az IDEA Könyvtér a SAPIENTIA Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel (EMTE) közösen az egyetem új, Tordai úti ingatlanában. Nagy Péter, az IDEA cégcsoport igazgatója elmondta: az adventi vásárban kizárólag erdélyi magyar kiadók mutatták be legfrissebb kiadványaikat. Mivel a rendezvény sikeresnek bizonyult, a két intézmény között írásbeli megállapodás született arról, hogy az ilyen jellegű tevékenységeket rendszeresítik, és jövő év januárjában megnyílik az IDEA Könyvtér könyvesboltja a Sapientia EMTE Tordai úti épületének bejáratánál. A Sapientián megrendezett első adventi könyvvásáron egyébként öt erdélyi magyar könyvkiadó volt jelen saját standdal, de az erdélyi magyar történelmi egyházak, civil szervezetek és a további könyvkiadók is az IDEA Könyvtér standján mutatták be könyvújdonságaikat.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Új magyar könyvesbolt Kolozsváron
A Sapientia EMTE Tordai úti épületének bejáratánál nyílt meg szerda délután az Idea Könyvtér elnevezésű kisbolt, amelynek sajátossága, hogy csak erdélyi magyar kiadók termékeit forgalmazza.
Tekintettel az eseményre kíváncsiak népes táborára, az egyetem aulájában mondott köszöntőbeszédet Tonk Márton dékán, Dávid Gyula irodalomtörténész és Nagy Péter, a vállalkozás ötletgazdája, a kivitelezés legfontosabb mozgatója. Utóbbi szerint a célközönség a fiatalság, mert a digitális technikájú kommunikáció nem lehet alternatívája, csupán kiegészítője a klasszikus, értékes könyvnek. Dávid Gyula kifejtette: a mai fülsiketítő reklámhadjáratok korszakában könnyen elveszhet az emberek értékítélete, ezért kell hitelesen képviselni a könyvekkel a valódi értékeket.
(Ö. I. B.)
Szabadság (Kolozsvár),

Már ki is neveztek két RMDSZ-es államtitkárt
Két RMDSZ-es államtitkár kinevezése már megtörtént ezen a héten. Nagy Péter Tamás a mezőgazdasági minisztériumba, Hegedüs Csilla a kulturális minisztériumba kerül. Kinevezésük hamarosan megjelenik a Hivatalos Közlönyben – tudta meg a maszol.ro.
RMDSZ-es források szerint a két államtitkár nevesítéséről telefonos szavazás útján döntött a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT). A román koalíciós pártokkal kialkudott többi kormányzati tisztség várományosairól hétfői ülésén dönt a SZÁT.
Nagy Péter Tamás eddig az Állatnemesítési és Szaporítási Országos Ügynökség vezérigazgató-helyettese volt. Hegedüs Csilla az RMDSZ kultúráért felelős főtitkárhelyettese. Korábban Kelemen Hunor tanácsosa volt a szövetségi elnök előző kulturális miniszteri mandátuma alatt.
Mint ismert, a koalíciós megállapodás szerint az RMDSZ-nek összesen 12 államtitkára vagy államtitkári rangú tisztségviselője lesz a harmadik Ponta-kormányban a már meglévő két államtitkár (Király András – oktatási minisztérium és Laczikó Enikő – kisebbségi hivatal) mellett. A tisztségek elosztásáról szóló tárgyalások ezen a héten lezárultak.
Cs. P. T.
maszol,

Kilenc államtitkárjelöltet nevezett meg az RMDSZ
Összesen kilenc államtitkár- és államtitkárhelyettes-jelöltet nevezett meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), akiket várhatóan a jövő héten neveznek ki a román kormányba – közölte hétfőn az MTI-vel Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára. Csíkszékről két személyt nevesítettek, Szép Zoltánt és Birtalan Józsefet.
Bukarestben ülésezett hétfőn az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa, amely döntött a jelöltekről. A tanácskozást követően a politikus elmondta, hogy a jövő héten a szövetség újabb államtitkár-helyettesi rangú intézményvezetőket nevez meg. A koalíciós egyeztetések még folyamatban vannak, akárcsak a prefektusi tisztségekről folytatott tárgyalások.
A megnevezettek közül a környezetvédelmi őrség helyettes vezetőjének Szép Róbertet jelölték, aki a Hargita megyei környezetvédelmi ügynökség munkatársa. Az ő tisztsége államtitkár-helyettesi rangú. A köztisztviselők ügynökségét várhatóan Birtalan József vezeti majd, aki jelenleg a Hargita megyei önkormányzat alelnöke. Mivel esetében összeférhetetlenség esete áll fenn, a politikusnak le kell mondania az önkormányzatban betöltött tisztségéről.
A további jelöléseknél pénzügyminisztérium államtitkári tisztségébe György Attilát javasolták, aki a bukaresti Közgazdaságtudományi Egyetem dékán-helyettese. A vízügyi kérdésekért felelős államtitkárnak a Bihar megyei Pásztor Sándort, energiaügyi államtitkárnak a Hunyad megyei Borbély Károlyt jelölték, az egészségügyi államtitkári poszt várományosa a marosvásárhelyi Vass Levente.
Közlekedési államtitkárnak István Zoltánt javasolták, aki az RMDSZ kézdivásárhelyi szervezetének elnöke. Az európai pénzalapok minisztériumának államtitkári posztját Szávics Petra töltheti be, aki jelenleg a romániai észak-nyugati gazdasági fejlesztési régiót irányító ügynökségnél dolgozik. A környezetvédelmi ügynökség élére Nagy Zoltánt javasolták, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kabinetfőnökét. Már a múlt héten nevesítette az RMDSZ elnöksége a kulturális államtitkári posztra Hegedüs Csillát, aki az RMDSZ kulturális főtitkár-helyettese.
Emellett két államtitkári tisztséget már korábban is az RMDSZ jelöltjei töltöttek be, így Király András az oktatási minisztériumban marad államtitkár, Laczikó Enikő pedig az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát vezeti.
A román miniszterelnök már kinevezte Brassó megye prefektusának Römer Ambrus Sándor Mihályt, illetve mezőgazdasági államtitkárnak Nagy Péter Tamást.
MTI
Székelyhon.ro,

Nevesítette államtitkár-jelöltjeit az RMDSZ
Összesen kilenc kormányzati – államtitkári vagy államtitkári rangú intézményvezetői – tisztségre nevesítette hétfőn jelöltjeit az RMDSZ – tájékoztatta a maszol.ro-t a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) ülése után Kovács Péter főtitkár. A munkaügyi államtitkár nevesítését jövő hétre halasztották.
Kovács Péter tájékoztatása szerint pénzügyi államtitkárnak György Attilát, a Bukaresti Közgazdasági Egyetem dékánhelyettesét jelölte a SZÁT. A szakembert a Romániai Magyar Közgazdász Társaság javasolta a tisztségre.
Vízügyekért felelős államtitkár a nagyváradi Pásztor Sándor, a Körös-vidéki Regionális Vízügyi Igazgatóság vezetője lesz. Energiaügyekkel megbízott államtitkár a Hunyad megyei RMDSZ javaslatára Borbély Károly lesz, aki egy előző RMDSZ-es részvételű kormányban már töltött be hasonló tisztséget.
Egészségügyi államtitkári tisztségre a marosvásárhelyi Vass Leventét javasolják, aki korábban dolgozott már Cseke Attila, illetve Ritli László volt RMDSZ-es egészségügyi miniszterek kabinetjében. Szállításügyi államtitkárnak István Zoltánt, a kézdivásárhelyi RMDSZ-elnökét, helyi tanácsost jelölték. Esetében összeférhetetlenség áll fent, de le fog mondani önkormányzati mandátumáról.
Az európai alapok minisztériumának Szávics Petra lesz az egyik államtitkára. A kolozsvári szakember az Észak-Nyugati regionális Fejlesztési Ügynökség munkatársa. A környezetvédelmi őrség igazgató-helyettese Szép Róbert fiatal szakpolitikus, a Hargita megyei környezetvédelmi ügynökség munkatársa lesz. Az Országos Környezetvédelmi Ügynökség élére Nagy Zoltán, Kelemen Hunor szövetségi elnök kabinetfőnöke kerül, aki korábban már szintén vezette ezt az intézményt.
A köztisztviselők ügynökségét Birtalan József, a Hargita megyei önkormányzat alelnöke vezeti majd. Birtalan szintén irányította már korábban ezt az intézményt. Esetében is összeférhetetlenség áll fent, le fog mondani az önkormányzati mandátumáról.
Kovács Pétertől megtudtuk, nem nevesítettek hétfőn jelöltet a munkaügyi minisztérium államtitkári tisztségére, erre jövő héten kerül sor. Ugyanakkor megerősítette, hogy a múlt héten a SZÁT Hegedüs Csillát jelölte a kulturális államtitkári és Nagy Péter Tamást a mezőgazdasági államtitkári tisztségre. Az államtitkárokat a miniszterelnök nevezi ki. Többségük esetében kinevezésük még a napokban megtörténik.
Cs. P. T.
maszol/MTI,

A Polis könyvkiadó három kötetét mutatták be a Könyvtéren
Útjára indult az Idea Könyvtér erdélyi könyveket népszerűsítő sorozata, amelynek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adott otthont. A ma délutáni (március 19-én), első alkalommal bemutatott könyveket a kolozsvári Polis Könyvkiadó jelentette meg, ezek pedig: Kuncz Aladár emlékezete; „Rokon álmok álmodója” - Áprily Lajos és Reményik Sándor levelezése, valamint Vita Sándor A Hiteltől a Tisztelt Házig. A könyveket Balázs Imre József, Vallasek Júlia és Kónya-Hamar Sándor ismertette.
A rendezvényen bemutatott három könyv a két világháború közötti időszakból három különböző személyiséget tárt elénk. Elsőként Kónya-Hamar Sándor beszélt A Hiteltől a Tisztelt Házig című könyvről, Vita Sándort egy olyan gabonaszálhoz hasonlítva, „amelynek túl nagy a kalásza, olyannyira, hogy majdnem kettőbe töri a szárat". A kötet gondozója, Hunyadi Attila, a könyvről szóló magyarázatában kettőbe osztotta azt tematikailag, fontosságilag: elmondta, hogy Vita Sándor egyrészt, fontos szerepet töltött be a holokauszt idejekor a zsidók mentésében, másrészt az erdélyi, román-magyar együttélést promováló, a transzilvanizmus eszméit hirdető személyként említi.
Áprily és Reményik levelezéséről, a Rokon álmok álmodóiról, Vallasek Júlia mesélt, a két alkotó levelezésen keresztüli találkozását taglalva. Filológiai kincsesbányának nevezte az üzenetváltást, amelyben az őszintén elmesélt életesemények és háttértörténetek hű közvetítői egy-egy vers megszületésének. Egy Áprily verset idézve, levonta a kedves következtetést, hogy nem csak a házasságok, hanem a barátságok is az égben kötődnek. Liktor Katalin, a könyv gondozója, elmondta, hogy a hatszáz oldalas mű 381 verset tartalmaz, amelyeket kronológiai sorrendbe rendezve, jegyzetekkel ellátva adtak közre.
A harmadik ismertetett kötet a Kuncz Aladár emlékezete volt, erről, a gondozó hiányában, egyedül Balázs Imre József beszélt. Két fogalommal írta körül az aradi származású író tevékenységét: ő a Fekete Kolostor írója, valamint az erdélyi magyar irodalom megszervezője és teoretikusa. Jó kedélyű, vicces és emberszerető személyként jellemezte, amely tulajdonságok könnyen felismerhetőek Kemény János Kuncz Aladárról szóló anekdotáiban is.
A könyvbemutató végén Nagy Péter, az Idea és a Gloria nyomda igazgatója elárulta, a következő Sapientiával közös rendezvényük egy tavaszi könyvvásár lesz, a Könyvtér erdélyi könyveket népszerűsítő akciója is folyatódik majd.
kolozsvaros.ro,

Nagy erdélyiek a két világháború között
A Polis Kiadó három új kötetét – Kuncz Aladár emlékezete; „Rokon álmok álmodója” – Áprily Lajos és Reményik Sándor levelezése; Vita Sándor (A Hiteltől a Tisztelt Házig) – mutatták be az IDEA Könyvtérben, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának új épületében.
A három új kiadvány nem a népszerű, „piacos” műfajok közé tartozik – mondta bevezetőjében Dávid Gyula irodalomtörténész –, de jelentősek, mert a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom és közélet fontos személyiségeihez kötődnek. Áprily Lajos és Reményik Sándor a „helikoni triász” tagjai (Tompa Lászlóval együtt), Kuncz Aladár nevéhez a Fekete kolostor című regény és jelentős irodalomszervezői, szerkesztői tevékenység fűződik, Vita Sándor pedig korának egyik legkiemelkedőbb közéleti személyisége, gazdasági szakembere, a Hitel folyóirat társszerkesztője volt.
A bevezető után Kónya-Hamar Sándor méltatta Vita Sándor szerepét az erdélyi társadalmi és kulturális életben. A segesvári csatában elesett Zelk Domokos leszármazottjának gondolkodását meghatározta, hogy a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium diákja volt. A Bécsi és a Budapesti Kereskedelmi Akadémián tanult, Erdélybe hazatérve egy kolozsvári bank, majd a Hangya-szövetkezetek és a Kolozsvári Hitel- és Tejszövetkezetek tisztviselője. Tagja volt a Hitel szerkesztőbizottságának, a folyóirat gazdasági szerkesztőjeként dolgozott. Tanulmányúton járt Lengyelországban, Dániában és Finnországban. Az Erdélyi Statisztikai Hivatal alapítója, elsőként veti föl a kisebbség gazdasági problémáit. A Székelyföld iparosításáról írt tanulmányai Kónya szerint ma is megfontolandók, ha a térség autonómiáján gondolkodunk.
A kötet első fele Vita emlékiratait dolgozza föl, a második rész a napi rendszerességgel vezetett ’43–44-es naplófeljegyzéseit tartalmazza. Ezek rendkívül hitelesen dokumentálják a holokausztot, Vita ugyanis a kolozsvári magyar zsidó értelmiségiek százainak adott mentesítő levelet, országgyűlési képviselői munkássága is nagyon jelentős volt – tette hozzá Hunyadi Attila, a könyv szerkesztője, aki azt is elmondta: terveznek egy gyűjteményes kötetet a szakember gazdaságelméleti írásaiból is. Vita Sándor az erdélyi magyar reformértelmiség képviselője volt, a szakértelem, a hűség, a tisztesség bajnoka, bár mindezért élete végéig csak a nélkülözés és a megaláztatás jutott neki – összegezett Kónya.
Az Áprily–Reményik-levelezéskötetet ismertető Vallasek Júliától megtudhattuk, hogy a filológusoknak valóságos kincsesbánya a kiadvány, amelyből kirajzolódik a két költő alkotói fejlődésének, barátságának története. A könyv az Áprily első irodalmi jelentkezésétől Reményik haláláig terjedő időszakot öleli föl, 381 levelet foglal magába. Történetek sokaságát kínálja egy-egy vers keletkezéséhez, és számtalan felbecsülhetetlen, első kézből származó információval szolgál az 1920 és 1941 közötti időszak erdélyi és magyarországi könyvkiadásáról, a lapterjesztésről, az irodalmi-művészeti kapcsolathálókról. A levelek révén megismerjük a korabeli művésztársadalom megszólalási kódjait is: hogyan illett megköszönni a verset, véleményt mondani a kéziratról vagy visszautasítani a meghívást felolvasóestre.
A két költő szemérmes büszkeséggel és kíváncsisággal követte Jékely Zoltán pályakezdését. Édesapja, Áprily így ír Reményiknek a híres Jékely-versről (Kalotaszegi elégia): „A gyerek írt egy kalotaszegi elégiát”. Összekötötte őket a halál gondolatával való foglalkozás és a hegyvidék, a természet szeretete, ahogy ők nevezik, a „havasi nosztalgia” „Erdély nekem sok hegy, sok patak, kevés ember” – írja Áprily. Rokonlelkek voltak, levelezésük nemcsak száraz információcsere, hanem mély barátságuk hiteles látlelete is. A magányos Reményik, akinek nem volt saját családja, gyakran ír Áprilynak a halálról.
A kötet gondozója, Liktor Katalin a könyv keletkezéstörténetével kapcsolatban elmondta: harmadéves bölcsészhallgatóként a Petőfi Irodalmi Múzeumban szakdolgozatához keresett témát, így fedezte fel a levelezést, amely annyira megtetszett neki, hogy az alaposabb tanulmányozás végett begépelte az összes levelet. Aztán megismerkedett Dávid Gyulával, ekképp a Reményik-kutatói körbe is bekerült. A levelezést mintegy kétszáz oldalnyi saját jegyzettel látta el. Véleménye szerint nem kell bölcsésznek lenni, hogy ezt az irodalomtörténeti csemegét élvezettel olvassuk.
A Kuncz Aladár írói munkásságát, irodalomszervezői szerepét, a kortársak és az utókor értékelését bemutató könyv szerkesztője, Pomogáts Béla sajnos nem tudott részt venni a rendezvényen, helyette Balázs Imre József mutatta be a kiadványt. Kuncz kortársainak visszaemlékezései képezik a kötet első felét, megjelenítve életének helyzeteit, dilemmáit. A második rész az 1945 és 1989 közötti időszak Kuncz-recepciójával foglalkozik, a harmadik pedig arra reflektál, hogyan látják Kunczot a rendszerváltástól napjainkig terjedő időszak irodalomtudósai.
A Fekete kolostor mintegy tizenöt kiadást ért meg, a két világháború között kevés író művét adták ki ilyen sokszor. Ugyanakkor számos tanulmánykötet foglalkozik Kuncz Aladár irodalmi munkásságával, így az irodalomtörténésznek 2001-ben a Kriterion gondozásában megjelent Kuncz-monográfiája, amelynek első kiadása 1968-ban látott napvilágot. Jelentős, az író főművének keletkezéstörténetével foglalkozó munka Lőrinczi László Utazás a Fekete kolostorhoz című műve is, amelyet a Polis Kiadó gondozott, vagy a Pallas-Akadémia Pomogáts válogatta Kuncz-tanulmányokat, esszéket tartamazó kiadványa is.
A kötet kétharmada az író halála után megjelent Erdélyi Helikon-különszám anyagát dolgozza fel, amelyben kortársai mesélnek kolozsvári éveiről, Eötvös-kollégistaként átélt bohém élményeiről, az első novellákról és írói szerepjátékokról. Ezek között olvasható többek között a fogolytárs Németh Andor visszaemlékezése is. Az utókor Kuncz-értékelései közül legjelentősebb a Gaál Gáboré. Balázs Imre szerint a könyvben a ’89 utáni recepció nincs alaposan feldolgozva, holott lett volna erre vonatkozóan anyag, például Grendel Lajos Fekete kolostor-elemzése vagy a Látóban publikált Kuncz Ödön-napló.
A rendezvény végén az IDEA Könyvtér igazgatója, Nagy Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a Sapientia új karának Tordai út 4. szám alatt található épületében a most bemutatott könyvek mellett számos erdélyi kiadó kiadványa – köztük az Irodalmi Jelen Könyvek – és folyóirat kapható, a tavasz folyamán pedig könyvvásárra is sor kerül.
Varga Melinda
irodalmijelen.hu,

Régi és új arcok a második vonalban
Fiatalok és technokraták is kerültek a Szövetségi Állandó Tanács által államtitkári posztra javasolt személyek névsorába. Cseke Péter Tamás a harmadik Ponta-kormány „második vonalának” RMDSZ-es tisztségviselőit számolta össze.
A román koalíciós pártokkal kötött megállapodás értelmében tizennégy államtitkárral, két prefektussal és öt alprefektussal lesz jelen az RMDSZ a harmadik Ponta-kormány „második vonalában”. Tizenhárom államtitkár vagy államtitkárjelölt, illetve egy prefektus és két alprefektus-jelölt neve már ismert, kinevezésük is folyamatban van. Hacsak nem lesznek meglepetések.
A vásárhelyi tüntetés „közbeszólt”
Egy kellemetlen meglepetés máris adódott. A RMDSZ-nek Brassó és Maros megyében ígért prefektusi tisztséget a Szociáldemokrata Párt (PSD). Míg a Brassó megyei magyar kormánymegbízott, Römer Ambrus Attila (a megyei munkaerő-elhelyezési ügynökség eddigi igazgatója) már le is tette az esküt, a Maros megyei magyar prefektus kinevezése késik. Ennek oka, hogy korábbi ígérete ellenére a miniszterelnök meghosszabbította Corneliu Grosu április elsején lejáró mandátumát. Victor Ponta felkérte az eddigi prefektust, továbbra is lássa el hivatalát, mert a magyarországi országgyűlési választások alatt „nagyon sok provokációnak teszik ki a régiót”. Kovács Péter főtitkártól megtudtuk, az RMDSZ nem tett le arról, hogy a Maros megyei kormányhivatal élére magyar prefektus kerüljön. Ennek érdekében a magyar prefektusok és alprefektusok kinevezéséről folyatják a tárgyalásokat a PSD-vel. Az egyezség szerint az RMDSZ Szatmár, Temes, Bihar, Szilágy és Hargita megyében javasolhat alprefektusokat. Szatmár megyében Altfatter Tamás (az adóhivatal vezető beosztású tisztségviselője), Temes megyében Marossy Zoltán (korábbi alprefektus) a jelölt. A további három megyében még nem nevesítettek.
„Nincs világos stratégia az egészségügyben”
A román egészségügy legnagyobb gondja, hogy az elmúlt 25 év alatt több minisztert fogyasztott el a rendszer, mint ahány év telt el – fogalmaz kinevezése előtt lapunknak adott interjújában VASS LEVENTE.
Cseke Attila és Ritli László mandátuma alatt is dolgozott már tanácsosként a minisztériumban, ismeri az ottani tevékenységet. Milyen szakterülettel foglalkozna szívesen?
Minden területen van tennivaló. Leginkább az egészségügy menedzselésével, a rendszer működtetésével, az egészségügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos területtel foglalkoznék. A gyógyszerkassza felügyeletével, a parlamenttel való kapcsolattartással kevésbé. Ám ahová helyeznek, ott fogom végezni a dolgomat.
Több órás interjú tárgya lehetne, de tudna-e röviden válaszolni arra a kérdésre, hogy mi most a legnagyobb baj a román egészségüggyel?
A legnagyobb probléma az, hogy az elmúlt 25 év alatt több minisztert fogyasztott el a rendszer, mint ahány év telt el. Nincs egy világos, évekre szóló koncepció, vagy legalább egy váz, amelyet valamennyi miniszter követ. Tehát hosszú távú stratégiát kellene kidolgozni.
Nem tart az önre váró feladatoktól a hazai egészségügy számtalan gondja miatt?
Annak ellenére, hogy a rendszer nagyon nehéz helyzetben van, sőt sokkal nehezebb helyzetben, mint az RMDSZ-es miniszterek mandátuma alatt, úgy vélem, ettől a minisztériumtól az RMDSZ-nek nem kell megfutamodnia. Ha nem is miniszteri, de államtitkári tisztségből a változásokat elő kell segíteni. Közre kell működnünk legalább egy középtávú stratégia kidolgozásában a rendszer átalakítására.
Jelölése azért volt némileg meglepő, mert a marosvásárhelyi RMDSZ körüli konfliktusok egyik főszereplője volt. Sokan úgy gondolhatták, hogy az RMDSZ felső vezetésében csökkent a Vass Leventébe vetett „politikai bizalom”. Ezt hogyan látja?
Engem az RMDSZ platformjai javasoltak erre a tisztségre. Nekem az RMDSZ felső vezetésével, személyesen Kelemen Hunorral semmilyen konfliktusom nem volt az elmúlt években. Mindig azt éreztem, hogy ahogy lehetett, kompromisszumos megoldásokat előtérbe helyezve, támogatást és segítséget kaptam. Ugyanezt éreztem most is. A bizalom bizonyítéka, hogy a Szövetségi Állandó Tanács engem jelölt a tisztségre.
Voltak ellenjelöltjei?
Igen, egy Maros és egy Bihar megyei ellenjelöltem is. Számomra megtisztelő, hogy a SZÁT engem választott. Ez egyébként azt jelzi, hogy az RMDSZ-en belül lehet más véleményeket megfogalmazni – lásd az én álláspontomat az elmúlt két-három év marosvásárhelyi történéseivel kapcsolatban –, ezért nem zárnak ki a szervezetből, hanem ahol lehet, alám nyúlnak. Ma is eltérő állásponton vagyunk a vásárhelyi szervezetben a jelenlegi RMDSZ-vezetéssel. Nagyon sok rúgást kaptam az elmúlt években a helyi RMDSZ-től. A SZÁT valószínűleg azt látta, hogy engem nem a bosszúvágy hajt, hanem a munka érdekel.
Fiatalok és technokraták is
Az RMDSZ-nek lapzártánkig három kinevezett államtitkára volt a Ponta-kormányban. Kettőt az előző kabinettől örökölt: Király András oktatási államtitkárt és Laczikó Enikőt, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetőjét. Az új tisztségviselők közül Nagy Péter Tamás mezőgazdasági államtitkár volt az első, aki elfoglalhatta hivatalát. Ő korábban az Állatnemesítési és Szaporítási Országos Ügynökség vezérigazgató-helyettese volt.
A Szövetségi Álladó Tanács további tíz jelöltet nevesített. Hegedüs Csillát javasolta a kulturális államtitkári tisztségre. Az RMDSZ kulturális főtitkárhelyettese korábban Kelemen Hunor tanácsosa volt a szövetségi elnök előző miniszteri mandátuma alatt. Pénzügyi államtitkárnak György Attilát, a Bukaresti Közgazdasági Egyetem dékánhelyettesét jelölte a SZÁT. A szakembert a Romániai Magyar Közgazdász Társaság javasolta a tisztségre.
Vízügyekért felelős államtitkár a nagyváradi Pásztor Sándor, a Körös-vidéki Regionális Vízügyi Igazgatóság eddigi vezetője lesz. Energiaügyi államtitkár a Hunyad megyei RMDSZ javaslatára Borbély Károly, aki egy előző RMDSZ-es részvételű kormányban már töltött be hasonló tisztséget. Egészségügyi államtitkári tisztségre a marosvásárhelyi Vass Leventét javasolták (lásd interjúnkat), aki korábban dolgozott már Cseke Attila, illetve Ritli László volt RMDSZ-es egészségügyi miniszterek kabinetjében. Szállításügyi államtitkárnak István Zoltánt, a kézdivásárhelyi RMDSZ elnökét, helyi tanácsost jelölték. Esetében összeférhetetlenség áll fenn, ezért lemond önkormányzati mandátumáról. Az európai alapok minisztériumának Szávics Petra lesz az egyik államtitkára (lásd interjúnkat). A kolozsvári szakember az Észak-Nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség munkatársa. A Környezetvédelmi Őrség helyettes vezetője Szép Róbert fiatal szakpolitikus, a Hargita megyei környezetvédelmi ügynökség munkatársa lesz. Az Országos Környezetvédelmi Ügynökség élére Nagy Zoltán, Kelemen Hunor szövetségi elnök kabinetfőnöke kerül, aki korábban szintén vezette ezt az intézményt. A köztisztviselők ügynökségét Birtalan József, a Hargita megyei önkormányzat alelnöke vezeti majd. Birtalan is irányította már korábban ezt az intézményt. Esetében is összeférhetetlenség áll fenn, ő megyei tanácsosi mandátumáról mond le. A munkaügyi tárca államtitkári tisztségére lapzártánk után nevesítetnek jelöltet, a korábban megkeresett, e pozícióban tapasztalatokkal rendelkező Derzsi Ákos nem élt a felkéréssel.
„Már készülnek az operatív programok tervezetei”
Az Európai Bizottsággal kötött megállapodásokkal foglalkozna legszívesebben az európai alapok minisztériumának új államtitkára. SZÁVICS PETRA kinevezése előtt nyilatkozott a Riportnak
Milyen területtel szeretne foglalkozni leginkább?
Engem elsősorban az Európai Bizottsággal kötött partneri megállapodások, az uniós alapok 2014-2020-as időszakra szóló programja érdekel.
Mikor köti meg Románia a következő uniós költségvetési időszak operatív programjairól szóló szerződést Brüsszellel?
Románia ezekben a hetekben készíti elő az uniós alapokról szóló partnerségi megállapodást (partnership agreement) az EU-val. Ennek a mellékletei a különböző operatív programok. Bukarest februárban benyújtotta tervezete második, javított változatát az Európai Bizottságnak, a napokban megjelent a minisztérium honlapján a tervezet újabb változata is. Folyamatos az egyeztetés erről Brüsszellel. Időközben nyilvánosságra került a regionális operatív program tervezete is. Nehéz megmondani, mikor véglegesül a megállapodás szövege.
Jól tudom, hogy Brüsszel már kétszer is visszautasította a román tervezetet?
Nem tudom, pontosan hogyan zajlottak az egyeztetések a minisztérium és az Európai Bizottság között. Azt tudom, hogy tavaly októberben küldték el a tervezet első változatát Brüsszelbe. Ezt egyeztetés követte. Az Európai Bizottság decemberben elküldte válaszát, amelyben ajánlásokat fogalmazott meg. Ezek bekerültek a tervezet új változatába, ez jutott el februárban Brüsszelbe. Tehát hosszas a folyamat, amelynek a végén megszületik a megállapodás.
Nem beszélhetünk késésről?
Attól függ, honnan nézzük. A programozási időszak már 2014. január elsejével megkezdődött. Figyelembe véve azonban, hogy a partnerségi megállapodások és az operatív programok alapját képező uniós rendeleteket csak tavaly decemberben fogadták el, nem mondhatjuk, hogy óriási késében vagyunk. A tagállamoknak szeptemberig kell beterjeszteniük az operatív programok tervezeteit, és ezekre újabb ajánlásokat fogalmazhat meg az Európai Bizottság. A román dokumentumok készülgettek már a tavaly is, de addig egyiket sem lehetett véglegesíteni, amíg az úgynevezett programozási rendeletek meg nem jelentek.
Milyen munkakörben dolgozik az Észak-Nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökségnél?
Az ügynökség stratégiai fejlesztési osztályán dolgozom, azelőtt a Duna-stratégia romániai koordinátora voltam. Még korábban a román-magyar határ menti együttműködési program közös szakmai titkárságát vezettem.
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

Erdélyi könyvek az erdélyieknek
Szándékosan időzítették a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nyílt napjaira a tanintézet és az Idea Könyvtér által közösen szervezett kolozsvári tavaszi könyvvásárt, amely szombaton 18 óráig várja az érdeklődőket kedvezményes árakkal és az összes erdélyi magyar kiadó köteteivel.
Tonk Márton, a Sapientia kolozsvári karának dékánja a rendezvény csütörtök délelőtti megnyitóján elmondta: abban is bíznak, hogy az egyetem nyílt napjaira betérők a könyvesstandoknál is megállnak, de fordítva is áll az ajánlat: a könyvvásárra ellátogatókat is szívesen körbevezetik az épületben, betekintést nyerhetnek az intézmény laboratóriumaiba, előadótermeibe, amelyek egyébként csak a hallgatók számára nyitottak.
A dékán szerint a tavalyi adventi könyvvásár „kellemes tapasztalat" volt számukra, ezért is szervezték meg a mostani eseményt, remélve, hogy az érdeklődés ezúttal sem marad el. „A vállalkozás, amit Nagy Péterrel, az Idea és a Gloria nyomda vezetőjével tavaly elindítottunk Idea Könyvtér néven, az összes szkepszis és tamáskodás ellenére működik, a hallgatók és a tanárok is gyakorta válogatnak a kiadványok között, így az együttműködést folytatni szeretnénk" – fogalmazott Tonk Márton, hozzátéve, örülnek, hogy mégsem bankfiókot vagy kávézót nyitottak az egyetem Tordai úti épületének földszintjén.
Nagy Péter elmondta: a változékony időjárás miatt a tervekkel ellentétben nem költöztek ki a könyvekkel az egyetem belső udvarára, de a későbbiekben erre is lesz lehetőségük. A szakember kiemelte: a Főtéren szerdán elkezdődött Gaudeamus-könyvvásáron idén sem lehet magyar könyveket találni, a standok bérleti díja ugyanis olyan magas, hogy az erdélyi magyar kiadók nem engedhetik meg maguknak.
„Ezt a teret viszont az Idea szimbolikus áron bérelheti az egyetemtől, az erdélyi magyar kiadók pedig bérletidíj-mentesen forgalmazhatják itt a köteteiket" – mondta Nagy Péter hozzátéve, hogy Kolozsvárnak szüksége van a helyi magyar könyvekre.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)

Alkalom a találkozásra, minőségi időtöltésre, szórakozásra
Elkezdődött a IV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
A kiadók és a könyvbarátok, valamint a szerzők és az olvasók közötti kapcsolat megteremtését, mélyítését nevezte a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik legfontosabb érdemének Kelemen Hunor kulturális miniszter, az RMDSZ elnöke tegnap délután a Bánffy-palota udvarán, a négynapos rendezvénysorozat megnyitóján.
Hozzáfűzte: az elmúlt három évben bebizonyosodott, hogy szükség van a könyvhétre, s eszközeikkel, lehetőségeikkel a következő időszakban is megpróbálnak hozzájárulni a könyvünnepek megszervezéséhez: Marosvásárhely és Kolozsvár mellett más erdélyi városokban is, lehetőséget teremtve ezáltal a találkozásra, a beszélgetésre. A megnyitó keretében Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke adta át a Kolozsvár büszkesége kitüntetést Nagy Péternek és Könczey Elemérnek, az Idea Könyvműhely munkatársainak, Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése igazgatója pedig Supka Géza szavait tolmácsolta 1929-ből.
Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke köszöntötte elsőként a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján egybegyűlteket – köszönetet mondva a szervezőknek, amiért a Bánffy-palotát választották az idei rendezvénysorozat fő helyszíneként –, majd Kelemen Hunor megjegyezte: Erdélyben az elmúlt esztendőben is napvilágot láttak olyan könyvek, amelyek gazdagítják a magyar és az egyetemes irodalmat, és lehetőséget teremtenek az utazásra.
– Sokkal szebb, mélyebb, gazdagabb utazásokat biztosítanak a versek, a novellák, a regények, mint ha repülővel, autóval, vonattal mennénk egy nagyon messzi országba – hangsúlyozta a kulturális miniszter, és elárulta: a legemlékezetesebb utazásokat minden esetben az irodalom kínálta számára.
Kolozsvár büszkesége díjat az Idea könyvműhely kapta.
Bánffy Miklós (utó)életei címmel zajlott konferencia a megnyitó után a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva-termében – képünkön: Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke, valamint Csapody Miklós és Dávid Gyula irodalomtörténészek.
F. Zs. Szabadság (Kolozsvár)

NEKED – Nemzeti Kulturális Együttműködés Délen
Kárpát-medencei nemzetközi civil találkozó
Öt országból 44 civilszervezet vett részt 2014. június 27–29. között Zsombón a Kárpát-medencei nemzetközi civil találkozón, köztük a Resicabányai PLATANUS kultúregyesület is. Kun László, az egyesület elnöke és Nagy Péter, alapító tag képviselte a szervezetet. Nagyon jól sikerült találkozó volt, köszönet a szervezőknek Ferenczi Ildikónak és Józsinak, a Zsombói polgármesternek, Gyuris Zsoltnak és a József Attila Közösségi ház intézményvezetőének Hajdu Lajosnak.
A fő cél: civilszervezetek ismerkedése, kapcsolatot létesíteni és együttműködni közös projektekben.
(-n –ó) Nyugati Jelen (Arad)

Közel 1000 fontot gyűjtött a londoni magyarság a csángó magyar gyermekekért
2014. augusztus 3-án a londoni Szent István Házban az Egy nap a csángókért jótékonysági nap keretében 960 ₤ adomány gyűlt össze a Lészpedi Oktatási Központ fenntartására, a moldvai csángó magyar nyelvoktatás megerősítésére. Az adománygyűjtő rendezvény a Londoni Magyar Főlelkészség, az Angliai Római Katolikus Magyarok Egyesülete, valamint a Magyarok Angliai Országos Szövetsége támogatásával, illetve a Kőrösi Csoma Sándor Program angliai munkatársainak szervezésével és közreműködésével valósult meg, több mint két hónapos előkészítő munka után.
A program délelőtt szentmisével indult, melynek perselypénzét Csicsó János főlelkész és a gyülekezet adományként ajánlotta fel. A misét finom, magyaros ebéd követte, ennek bevétele az ARKME jóvoltából szintén az adomány összegét gyarapította.
A rendezvény alapötlete az volt, hogy a londoni magyarság a minden korosztályt megmozgató színes programokon keresztül közelebb kerülhessen Csángóföldhöz, megismerhesse az ottani kultúrát, tradíciót és körülményeket, különös tekintettel Lészpedre. Ezért délután 13 órától, míg a gyermekek a kézműves sarokban mártottak gyertyát, írtak mézeskalácsot, addig a Moldvai Csángómagyar Oktatási Központ önkéntesei, Tanczár Gergely és Tremmel Ákos adtak elő a csángók eredetéről, mindennapjairól, nyelvállapotuk érdekességeiről, valamint a programon belüli munkájukról és gazdag élményeikről.
Bemutatták jelenlegi bázisuk, a Lészpedi Oktatási Központ működését, elmagyarázták annak stratégiai szerepét, fenntartásának elengedhetetlen fontosságát, személyes jelenlétükkel pedig hitelesítették, hogy az adomány biztos kézbe, jó helyre kerül.
Az előadást csángó guzsalyas követte, moldvai népdalok hangzottak el Csige Ildikó remek előadásában, majd Nagy Péterrel, a londoni magyar néptánccsoport egyik mozgatórugójával közösen mutatták be a moldvai és gyimesi népzene főbb hangszereit, különböző típusú furulyákat és az ütőgardont. A közönséget is megmozgatták, a Mindszenty-teremben összegyűlt gyermekek és felnőttek közösen fakadtak csángó népdalokra.
Természetesen a tánc sem maradt el, az éneklés után Herman Imre és Panka néptáncoktatók vezetésével élő zenére 3-tól 60 éves korig ropták a páros és körtáncokat. Az öves, a kecskés, a hoina, az ördög útja és a pálmácska közben a hangulat igazán a tetőfokára hágott.
A nemes célért összefogó, közel 80 fős londoni közönség rengeteg szép élménnyel és azzal a felemelő gondolattal távozhatott e vasárnapról, hogy a Lészpedi Oktatási Központ jóvoltukból legalább fél évig biztonságban van. Köszönünk minden egyes felajánlást!
Gyolcsos Mária
nemzetiregiszter.hu, Erdély.ma

Hagyományőrzők zászlóavatása
Történelmi múltidézés
Szombaton Rigmányban, azon a helyen, ahol állítólag hajdanában II. Rákóczi Ferenc is megpihent, a korabeli ceremóniát idéző ünnepségen megszentelték a marosvásárhelyi Magyar Királyi 23. Határvadász Zászlóalj Hagyományőrző Csoport zászlaját, majd ünnepélyes fogadalmat tettek azok a fiatalok, akik felvállalták azt, hogy az elődök előtt tisztelegve, hozzájuk méltón felidézik a közelmúltat, ápolják azok emlékét, akik elhunytak a második világháborúban.
Az ünnepély ökumenikus istentisztelettel kezdődött egy, a tisztáson szimbolikusan kialakított téren: nyírfából készített kereszt és vallási kellékekkel, ugyanakkor katonai tárgyakkal "díszített" két asztal előtt. Valószínűleg nem erre az alkalomra készült, de az is jelképes volt, hogy a hagyományőrző katonák által alakított teret kisebb árok vette körül, hiszen valamikor a zászlóalj küldetése az volt, hogy a Kárpátok által övezett országhatárt védjék.
A tábori oltárnál az ökumenikus istentiszteletet Buksa Ferenc rigmányi református lelkész, Palkó Ágoston magyarjárai róm. kat. plébános és Varró Bodóczi Barna szentgericei unitárius lelkipásztor tartotta. Az egyházak képviselői szolgálatukban kifejtették, hogy azok az elődök, akiknek az emlékére létrejött a hagyományőrző zászlóalj, tulajdonképpen a hazát védték, otthonukat, és a kommunizmus ellen is harcoltak. Példamutató volt bátorságuk, helytállásuk, hazaszeretetük – olyan erények, eszmék ezek, amelyeket ma is érdemes "zászlónkra tűznünk", amiért érdemes küzdenünk. "Tud-nunk kell, hogy kik voltunk és vagyunk, hagyományainkat ápolva a jövőbe tekintünk" – hangzott el – s ezért szükségünk van ma is példaképekre.
Az istentiszteletet, misét követően Fráter Olivér, a magyarországi Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese Orbán Balázst idézve Erdély jelentőségét hangsúlyozta a magyar történelemben, s röviden kitért arra is, hogy a Trianon után elszakított országrészekben milyen áldozatokat kellett hozni a megmaradásért. Ezek között volt az az időszak is, amikor annak reményében vonultak háborúba a székely hadosztályok, hogy megvédik az ősi hazát, de a második világháborút követően, akik ezt túlélték, azok fogolytáborokba kerültek és megjárták a poklok poklát. Ezért is dicséretre méltó a hagyományőrzők kezdeményezése, hogy az elődök emlékét ápolják.
Szolnokról és Debrecenből egy tíztagú küldöttség élén eljött Rigmányba Nagy Péter, aki a Szent László Hadosztály hagyományőrző alakulatát vezeti. Elmondta, 1995- től vállalta fel azt, hogy katonaruhát ölt és emléket állít nagyapjának, nagybátyjának, akik szintén honvédként harcoltak a világégéskor. A mai fiatalok nem is tudják, hogy milyen történelmi időket éltek át eleink, ezért kötelességének tartja mindezekről hiteles képet nyújtani a mai nemzedéknek, s ezért is örömmel vállalták fel azt, hogy segítik az ifj. Benkő József által kezdeményezett hagyományőrző zászlóalj megalakulását.
Ifj. Benkő József történész meghatódottan mondott köszönetet mindazoknak, akik kitartottak mellette. Négy évbe került, ameddig eljutottak oda, hogy zászlót avassanak. Volt, amikor hárman, máskor pedig tízen vették fel az egyenruhát. De a hagyományápolás nemcsak ebből állt. Felkeresték, felújították az elesett honvédok sírjait, megszervezték a doni csata emlékmenetét. Emléktárgyakat gyűjtenek azzal a reménnyel, hogy valamikor önálló múzeumban is felidézhetik a kort. Ifj. Benkő József elmondta, mindezekkel Kosztándi Gyula nagyapjának is emléket állít, aki honvéd volt. Doktorandusz történészként pedig azért választotta a második világháború és körülményei kutatását, mert még élnek azok, akiktől első kézből, hiteles forrásból tájékozódhat a történtekről. Majd egy perc néma csenddel adóztak a második világháborúban elhunyt honvédek emléke előtt.
Élő kapcsolatot teremtett múlt és a jelen között a 91 éves Radó László aki 1943-ban Székelyudvarhelyen vonult be. Miután az oroszok áttörtek a Kárpátokon, az 1300 fiatalból álló zászlóaljat visszavonulásra kényszerítették. A németekkel együtt utoljára 1945. február elsején a küstrini csatába vetették be. (Sz.m.: Berlin eleste előtt ez volt az utolsó erőd, ahol a német haderő azt remélte, hogy megállítja a Georg Zsukov marsall vezette orosz hadsereget, azért, hogy megerősítsék a főváros védelmét. Itt zajlott a második világháború egyik utolsó, legvéresebb csatája, amelyben a hozzávetőleges számítások szerint 5000 német katona esett el, 9000-en megsebesültek, 6000-en estek fogságba. Az oroszok is drágán megfizettek a végső győzelemért: 5000-en haltak meg és 15.000-en megsebesültek.) Radó László a zászlószentelési ceremóniát megelőzően elmondta, a küstrini csatában az 1300 fős zászlóaljból mindössze 134-en maradtak meg. A csata a városban utcáról utcára zajlott és 42 napig tartott. (Sz.m.: március 29-én vonultak vissza a megmaradt német haderők.) Laci bácsi március 12-én esett orosz fogságba. A vladimiri táborban töltött háromévi kényszermunka után szabadult. Honvédsapkával a fején – mint mondta, kissé megfiatalodva – megköszönte a fiataloknak, hogy "nem feledkeznek meg azokról, akik a magyar hazáért az életüket áldozták."
Az ünnepi beszédeket követően az egyházak képviselői megáldották, megszentelték a zászlót, majd Gergely Orsolya zászlóanya felkötötte a háromszínű szalagot, illetve a zászlószegelés következett. A hagyomány szerint azok díszítették ezüstverettel a rudat, akik hozzájárultak ahhoz, hogy létrejöjjön a hagyományőrző zászlóalj. Nagy Péter hagyományőrző százados feleskette az újoncokat, majd az immár felszentelt zászlót – mintegy történelmi köszöntésként – a jelen levő hagyományőrző huszáralakulatok zászlóihoz érintették. Mindezt megelőzően rendfokozatokat, emlékérmeket és elismerő oklevelet kaptak azok, akik támogatták az eseményt, a hagyományőrző alakulatot.
A zászlószentelést követően Miholcsa József hagyományőrző huszár elmondta, az alakulatzászló a történelem során a hazát s mindazt az értéket képviselte, amiért harcba szálltak eleink. A hagyományőrzés "halálosan komoly játék", mondta, aki ezt felvállalják – nem kevés anyagi áldozattal –, arra kell törekedjenek, hogy hitelesen tegyék, s mindazzal, amit cselekednek, méltó utódai legyenek azoknak, akiknek az emlékét megidézik. Megtudtuk, az erdélyi hagyományőrző mozgalom szándéka az, hogy lefedje a magyar történelem nagyobb korszakait. Ez még csak részben sikerült – még nincsenek középkori lovagok –, de remélik, hogy kiteljesedik ez a paletta, s az új és újabb nemzedék közelebbi képet kaphat azokról a korokról, amelyeket "újrajátszhatnak".
A rigmányi eseményt színesebbé tette Papp Richárd, Göndör Rezső, Bod Attila és Radó Ilona szavalata, majd a székely és a magyar himnusz eléneklésével zárult a rendezvény.
Vajda György, Népújság (Marosvásárhely)

Szeptember 21. – a magyar dráma napja
Évről évre mind több rendezvény köszönti a magyar dráma napját. Mindenütt, ahol magyarok élnek, szeptember 21-én a szokásosnál is jobban megpezsdül a színházi élet, és valamilyen formában megemlékeznek Madách Imre drámai költeménye, Az ember tragédiája 1883. szeptember 21-i ősbemutatójáról. Ez a nap a magyar drámatermés népszerűsítésére, feledésbe merült színpadi alkotások, kevéssé ismert életművek népszerűsítésére is jó alkalom. Többfelé felolvasó-színházként visznek közönség elé arra érdemes színműveket, másutt nyitott kapukkal igyekeznek becsalogatni az érdeklődőket a színházba, illetve a kulisszák mögé, és különféle ötletekkel próbálják felhívni a figyelmet drámairodalmunk értékeire.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 18 órai kezdettel Molter Károly Tank című darabját szólaltatja meg ősbemutatóként felolvasó-színházi változatban. A kistermi produkció rendezője Gáspárik Attila. A sokszereplős színmű a száz éve kitört első világháborút követő válságos időszakot idézi fel. Cselekménye emberpróbáló időszakban, 1919 őszén bonyolódik. A dráma elhangzása után a szerző, Marosvásárhely egykori szellemi életének egyik vezéregyénisége és emblematikus alakja, Molter Károly munkássága, hagyatéka kerül terítékre a Demény Péter vezette kerekasztal-beszélgetésen.
Akárcsak az előző években, a színházban zajló események előtt, délután 5 órakor Aranka György köztéri szobránál koszorúzási ünnepségre várják a közönséget. A társulat vezetősége egy hazai írót is felkért, hogy erre az alkalomra fogalmazza meg ünnepi gondolatait. Ezúttal Visky András köszönti a magyar dráma napját. Üzenetét a megemlékező összejövetelen olvassák fel.
A másfelé zajló drámanapi rendezvények sokaságából kiemeljük a nagyváradit, ahol a Szigligeti Színház a Várad folyóirattal és az Erdélyi Riporttal közös szervezésben ugyancsak felolvasó-színházi formában adja elő a Bodega teremben Székely Csaba, marosvásárhelyi színműíró trilógiájának Bányavíz című darabját.
Budapesten a Nemzeti Színház nyílt napot szervez vasárnap. Számos érdekességgel, szórakoztató megnyilvánulással fogadják a nézőket. Külön figyelmet érdemelnek a Bánffy Miklóshoz kapcsolódó események. A Bánffy-torony című kiállításon az OSZMI-gyűjteményből válogatva felvillantják a polihisztor írói, látványtervezői, grafikusi életművét Szebeni Zsuzsa kurátor és Bakos Ildikó szobrászművész koncepciója alapján. Két film, a Magyar grófnő Tangerben és az Egy nyughatatlan ember is megtekinthető Bánffy munkásságáról, életéről. Felolvasó-színházi bemutatóra is sor kerül. Az író Naplegenda című művét Rideg Zsófia dramaturg és Nagy Péter rendezőgyakornok feldolgozásában tolmácsolja két alkalommal a társulat.
Népújság (Marosvásárhely)

IDEA Könyvtér: érzelmeket kínálnak, nem könyveket
Immár Budapesten is egy helyen lehet válogatni az összes erdélyi magyar kiadó, egyesület, alapítvány és egyházi szervezet kiadványait felvonultató IDEA Könyvtér kínálatából. A nemrég nyílt II. kerületi üzletben máris 600 címmel várják az érdeklődőket.
Február végétől a kolozsvári Sapientia EMTE Tordai úti épületében működik az „Erdélyi magyar könyvek egy térben” mottóval megnyílt IDEA Könyvtér, nemrég pedig a hiánypótló vállalkozás budapesti könyvesbolttal is bővült. A mintegy 40 erdélyi magyar kiadó, egyesület, alapítvány és egyházi szervezet kiadványait kínáló könyvesboltnak a II. kerületi Marczibányi Téri Művelődési Központ ad teret.
Az IDEA Könyvtér ötletgazdája és vezetője, az IDEA és a Gloria nyomda igazgatója, Nagy Péter lapunk megkeresésére elmondta: két éve a Klebelsberg Kultúrkúriában szervezett konferencián ismerkedett meg a II. kerületi művelődési intézmény vezetőjével, Dolhai Istvánnal, aki korábban is számos erdélyi vonatkozású programot szervezett az általa vezetett központban, és aki vele együtt felismerte az erdélyi kiadványokhoz való hozzáférhetőség hiányát.
Nagy Péter elmondta: a Marczibányi Téri Művelődési Központ ingyen és bérmentve ruházta rájuk a saját könyvesboltját, még rezsit sem kell fizetniük. Az IDEA Könyvtér budapesti boltját október 9-én nyitották meg hivatalosan, és már a megnyitón sok érdeklődő volt, Nagy pedig reméli, hogy hamar bekerül a köztudatba az új üzlet.
„A kolozsvári könyvesboltunk fél év alatt önfenntartóvá vált, véleményem szerint a budapesti is hamar eljut idáig, de szerencsére partnerre találtunk: a II kerületi központ nem profitorientált vállalkozásnak, hanem egy hiánypótló kezdeményezésnek adott teret” – fogalmazott Nagy Péter.
A szakember elmondta: jelenleg mintegy 600 címet lehet megtalálni az új üzletben, amelynek saját Facebook-oldalt is létrehoztak, népszerűsítésben azonban nem állnak meg itt: a továbbiakban azt tervezik, hogy közönségtalálkozók formájában biztosítanak bemutatkozási lehetőséget az erdélyi magyar kiadóknak, kiadványoknak.
Nagy Péter arról is beszámolt, hogy a könyvesboltok mellett „vándorstandjuk” is van, amely gyakran kap meghívást különböző magyarországi vagy magyar vonatkozású erdélyi rendezvényekre. Nemrég például a Nagybányai Magyar Napokon kínálták könyveiket, de jártak Vajdahunyadon, a Veszprémben megszervezett Erdélyi Napokon, május végén pedig a budapesti Magyar Világtalálkozóra is meghívást kaptak, ahol Nagy szerint sokan megkérdezték tőlük, hogy Budapesten hol lehet megtalálni ezeket a könyveket.
„Olvasni, népszerűsíteni kell a saját kiadványainkat, hiába sírunk, ha nem juttatjuk el ezeket az érdeklődőkhöz. Nemrég jöttem rá, hogy az IDEA Könyvtér boltjaiban mi nem könyveket kínálunk, hanem érzelmeket” – fogalmazott Nagy Péter.
A szakember kérdésünkre elmondta, egyelőre Kolozsváron kívül más erdélyi városokban nem terveznek újabb boltot nyitni, hiszen nyolc hónap alatt így is két üzletük nyílt. „Kis lépésekben haladunk, de ha valahova hívnak ezentúl is szívesen elmegyünk, még akkor is ha olykor többe kerül a leves, mint a hús” – mondta Nagy Péter.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Diákszínjátszók hétvégéje
Marosvásárhelyen és Erdőszentgyörgyön
Sehol sem érvényesül jobban a színház közösségformáló, összetartó ereje, mint az amatőr mozgalmakban. Amióta létezik a modern értelemben vett színház, mindig is arra alapozott, hogy a művészeti ág sajátos eszközeivel a kognitív és az érzelmi üzenetek tolmácsolása mellett a játék passzív vagy aktív résztvevőjeként szólítsa meg a közönséget. A műkedvelő műhelyek lényege is inkább az, hogy a játszók révén kerüljön közelebb a befogadókhoz mindaz, ami a színházat jellemzi. S így ez a fajta tevékenység akár meghatározó, befolyásoló tényezővel is bír az adott közösségek életében. Ezt bizonyította a hét végén zajló két diákszínjátszó fesztivál. Mindkettőnek már hagyománya van, hiszen a vallási színjátszó találkozót a kilencedik, míg a Kis-Küküllő menti nem hivatásos színjátszók fesztiválját a 21. alkalommal szervezték meg.
Isteni színjáték világi megközelítésben
A marosvásárhelyi református egyházközségek ifjúsági szervezetei szombaton délelőtt a Posta utcai előadóteremben (volt bábszínház) a kilencedik alkalommal szervezték meg az ifikörökként működő színjátszó csoportok találkozóját. Négy gyülekezet mutatta be produkcióit. Az alsóvárosiak Az ember első és utolsó hét napja című darabbal – Imre Jenő lelkipásztor műve – léptek színpadra. A Református Kollégium képviselői az István, a király rockoperát mutatták be. A cserealji gyülekezet ifisei három rövid jelenetet (Imamalom, Esernyő, Azonnali kiszámítás) állítottak össze, míg a Szabadi útiak Farczádi Albert Presszer című egyfelvonásos vígjátékát hozták el a Posta utcai terembe. A produkciókat háromtagú zsűri (Nagy Péter, Vajda György, Nagy Gábor) bírálta el. A közönség is szavazhatott, ugyanis a legjobbnak ítélt előadást az Égjen a láng keresztény zenefesztiválon is bemutatják. Ezenkívül az ítészek tisztje volt kiválasztani a legjobb lány és fiú előadót.
A színre vitt darabok – az István, a király ismert története kivételével – a keresztény tanításról és erkölcsről, ezek mai értelmezéséről, illetve arról szóltak, miként van jelen a vallás a fiatalok életében. A zsűri elsősorban az eredetiséget, a játék dinamikusságát, a közönség befogadókészségét tekintette elhatároló szempontoknak. A színészi játékban pedig a jelenlétet, az alakítást, a megfelelő dikciót figyelte. És nem mellékesen az énekesi teljesítményt is, hiszen a Református Kollégium színjátszói igencsak igényes – referenciaértékkel bíró – produkció színrevitelére vállalkoztak.
A nyertesnek nyilvánított előadás nemcsak a zsűri választása volt, hanem a közönségszavazattal is elismerést nyert Presszer – így ezt a darabot láthatják majd újra a diákok. A legjobb női alakításért járó elismerést Csepán Dorottya, míg a legjobb férfiszereplőnek járó díjat Nagy Lehel nyerte el. Színpadi jelenlétéért Lukács Dalma Népújság-különdíjban részesült.
Fesztivál, kevés érdeklődővel
Annak ellenére, hogy Erdőszentgyörgyön 21 éve szervezik meg a Kis-Küküllő menti nem hivatásos színjátszók fesztiválját, kevés néző volt kíváncsi a produkciókra, legalábbis szombaton délután. Mind színvonalban, mind tematikában – a népszínműtől a vígjátékokon át a kortárs darabokig – igazán érdekes, sokszínű előadásokat láthattak az érdeklődők a háromnapos rendezvényen. Nemcsak a már szinte visszatérő vendégeknek számító szászrégeniek több csoportja mutatkozott be, hanem örvendetes, hogy a kisebb településeken (Makfalva, Nyárádszereda, Csíkfalva) tevékenykedő műkedvelők is felléptek. A fesztivál színvonalát emelte a szintén "hazajáró" celldömölki Soltis Lajos Színház előadása, a mezőkövesdi Színészeti Egyesület, a gyöngyösi Mozaik színikör vagy a krasznai Tinikomédiások produkciója. Természetesen a háziak is kitettek magukért, hiszen a Bodor Péter Színkör vásári komédiája, valamint a Százfonat táncszínháza is méltón színesítette a kínálatot.
Székely-Szabó Zoltán színművész, a zsűri egyik tagja a Népújságnak elmondta, "örvendetes, hogy a fesztivál a 21. kiadásához érkezett, és nemcsak erdélyi, hanem határon túli csoportokat is megmozgat.
– Arra biztattam a fiatalokat, hogy maradjanak együtt, játsszanak, legyenek összeforrott közösség, amely kultúrát közvetít. Őrizzék, ápolják az anyanyelvet, hiszen ez a legnemesebb feladata egy-egy ilyen műkedvelő színjátszó csoportnak. Mindenképpen fontos az, hogy ezek a fiatalok értelmesen töltik el szabadidejüket, alkotnak, és megpróbálják egy kicsit másként láttatni a világot. Közösségformáló hatásuk is van, hiszen nemcsak ők, hanem közönségük is megerősödik identitásában, a bizalomban, közösségi összetartozásban. Jó volt látni, hogy a gyerekek és a fiatalok olyan darabok színrevitelét is felvállalják, amelyekkel a régmúlt, a népi kultúra hagyományaiba, a mesevilágba röpítenek, és ezáltal saját közönségüknek is felelevenítik múltunk kincseit. Voltak profi és csetlő-botló előadások is. Az ítészek szakmai tanácsokkal látták el a fellépőket, hiszen egy ilyen fesztivál jó alkalom a tanulásra, a tapasztalatcserére is. A célunk az, hogy tovább ösztönözzük őket az alkotásra, a színjátszásra. Van akit és amiért. Sajnos lehangoló, hogy míg tudomásom szerint a kezdetekben minden alkalommal zsúfolásig megtelt a nézőtér, most a színjátszókon kívül alig volt érdeklődő.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

A magyar gazdák helyzetéről beszélgettek
Vidékfejlesztésről, állattenyésztésről, társulások szükségszerűségéről, támogatásokról esett szó a Maros Megyei RMDSZ Vidékfejlesztési és Mezőgazdasági Bizottsága által szervezett évzáró találkozón, ahol az újságírók a romániai magyar gazdák problémáit, jövőbeli lehetőségeit ismerhették meg.
A Nagyernyében tartott megbeszélésen Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke köszöntötte a jelenlevőket, majd Birtalan István, a vidékfejlesztési és mezőgazdasági bizottság elnöke vázolta, hogy milyen tennivalók lesznek a jövő évben. Elsősorban sokkal szorosabb kapcsolatot szeretnének létrehozni a gazdákkal, minél több, használhatóbb információt juttatni el hozzájuk – mondta.
Milyen helyzetben van ma a romániai magyar gazda? Melyek azok a nehézségek, amelyekkel a legnehezebben boldogul? Milyen változtatásokra volna a legsürgősebben szükség? Ezekre a kérdésekre Balogh József adott választ, aki a vállalkozása mellett gazdálkodik is, így saját bőrén tapasztalja a törvénykezés hiányosságait, vagy az árpolitikák okozta nehézségeket, a kereslet és kínálat közötti egyensúlytalanságot, a versenypiac hatását a hazai gazdálkodásra. Elsőként azt emelte ki, hogy a romániai mezőgazdasági rendszerben mindenkit “egy kalap alá vesznek”, nincsenek tekintettel a hegy- és síkvidék más-más adottságaira, a vadkárokra. Maros megyében, vagy a szomszédos régiókban a termőföldek 70 százaléka nincs megművelve.
Ennek részben az a magyarázata, hogy a vetőmag, a gyomirtó, a nagyon drága üzemanyag ára nem térül vissza az értékesített terményből. Aki ma mezőgazdasággal foglalkozik, az csak veszteséget könyvel el – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ráadásul a pályázatok is fiatal gazdálkodókat céloznak meg, holott köztudott, hogy apáik, nagyapáik birtokain gazdálkodnak, a tulajdonviszonyok még nem tisztázódtak ezen a téren. “A mezőgazdászok 70 százaléka adós, oda kell adnia a terményt potom áron, vagy raktáron tartania” – mondta Balogh.
A társulások hiánya is akadálya a sikeres gazdálkodásnak – hangzott el a beszélgetésen, a gazdákban ellenben még mindig él az a bizalmatlanság, ami a múlt rendszer több évtizedes gyakorlata alatt rögzült.
Jelen volt még Bordi Kacsó Zsolt, az APIA Kifizetési ügynökség szakértője, Szabó Árpád mezőgazdasági gépészmérnök és vidékfejlesztési szakértő, Dászkel László, a Kistérségi társulat, a LEADER helyi Akciócsoport és Natura 2000 program vezetője, Suba Kálmán állattenyésztési szakértő, Fegyverneky Sándor, a megyei Állategészségügyi intézet aligazgatója, Balogh József vállalkozó, megyei önkormányzati képviselő, valamint Nagy Péter Tamás vidékfejlesztési és mezőgazdasági államtitkár.
Antal Erika
maszol.ro

Elfogadták az államtitkár felmondását
Amint arról már hírt adtunk, a marosvásárhelyi származású Nagy Péter Tamás, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára december 18-án benyújtotta felmondását a miniszterelnöknek.
Mint akkor közölte, pár napon belül megjelenik a Hivatalos Közlönyben is, hogy véget ért az államtitkári mandátuma. „Az államfőválasztás során az erdélyi magyarok azt üzenték, hogy nem prioritás a kormányzás, inkább a közösségépítésre kell koncentrálni. A szövetség ezt megértette, úgy döntött, hogy kilépünk a kormányból. A csekély tíz hónapos államtitkári mandátumom alatt arra törekedtem, hogy olyan intézkedéseket foganatosítsunk, melyek a gazdák, a vidéki emberek javát szolgálják” – közölte a leköszönő államtitkár.
A most megjelent Hivatalos Közlöny tartalmazza, hogy december 22-ei határozatával Victor Ponta miniszterelnök saját kérésére felmentette tisztségéből az államtitkárt.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Előzetes letartóztatásba helyezték Nagy Péter Tamást
Előzetes letartóztatásba helyezték pénteken Nagy Péter Tamást, a bukaresti kormány volt mezőgazdasági államtitkárát, akit csúszópénz elfogadásával, okirat-hamisítással és pénzmosással gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
A vádhatóság azt állítja, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa a minisztérium főtitkárával, Virgil Gamannal együtt 40 ezer euró (12,7 millió forint) csúszópénzt kért és kapott a Romexpo kiállítási komplexum vezetőitől a tavaly ősszel megrendezett Indagra mezőgazdasági vásár szervezési jogának odaítéléséért.
Az ügyben annak a két cégnek a vezetőjét is előzetes letartóztatásba helyezte a legfelső bíróság, amelyek állítólag nem létező szolgáltatások ellenértékeként leszámlázták a Romexpónak a 40 ezer eurónyi csúszópénzt. A DNA szerint ebből több mint 14 ezer eurót az RMDSZ politikusa kapott meg decemberben.
A DNA bűnvádi eljárást kezdeményezett az ügyben Constantin Rebega, a bukaresti kormánykoalícióban részt vevő Konzervatív Párt (PC) európai parlamenti (EP-) képviselője ellen is, aki a Szociáldemokrata Párt listáján jutott EP-mandátumhoz. Az ügyészek szerint Rebega 5 ezer euró csúszópénzt kapott. Az EP-képviselő násznagya az a Daniel Constantin PC-elnök volt, aki a Ponta-kormányban a mezőgazdasági miniszteri tisztséget tölti be. A tárcavezető pártelnököt nem hallgatták ki a korrupciós ügyben.
Nagy Péter Tamás 2014 márciusa óta töltött be államtitkári tisztséget a bukaresti mezőgazdasági tárcánál, amelyről tavaly december 18-án mondott le, miután az RMDSZ a kormányból való kilépésről döntött.
MTI
Székelyhon.ro

Gátlástalan korruptként jellemzi a DNA a volt RMDSZ-es államtitkárt
Ösztönös és leplezetlen bűnelkövetői magatartást tanúsító, gátlástalan korruptakként jellemzik az ügyészek a hét végén harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezett Nagy Péter Tamást és Virgil Gămant.
A mezőgazdasági minisztérium volt RMDSZ-es államtitkárát és a tárca főtitkárát pénteken tartóztatták le csúszópénz elfogadása, valamint okirat-hamisításra és pénzmosásra való felbujtás gyanújával.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) szerint Nagy és Găman összesen 177 ezer lej (40 ezer euró) csúszópénzt kért és kapott a bukaresti Romexpo kiállítási központ vezetőitől a tavaly október 29. és november 2. között megrendezett Indagra mezőgazdasági vásár szervezési jogának odaítéléséért.
A mezőgazdasági tárcával kötött megállapodás értelmében a Romexpo 414 ezer euró ellenében szervezte meg az agrárkiállítást. Az ügyben annak a két cégnek a tulajdonosát – Claudiu Vasilescu és Haller Zoltán József – is előzetes letartóztatásba helyezte a legfelsőbb bíróság, amelyek a nyomozó hatóság szerint nem létező szolgáltatások ellenértékeként leszámlázták a Romexpónak a kenőpénzt.
A DNA szerint ebből 64 480 lejt az RMDSZ politikusa kapott meg tavaly december 11-én, a fennmaradó részt pedig a tárca főtitkára. A nyomozó hatóság letartóztatási kérelmében az áll, hogy a két minisztériumi tisztségviselő közönyösséget tanúsított a közalkalmazottak körében észlelt korrupció fellendülése iránt.
„Gátlás nélkül teret engedtek bűnelkövetői ösztöneiknek, és jutalék formájában, leplezetlenül igényt formáltak a közpénzre, mintha joguk lenne erre” – idézi a Mediafax hírügynökség a nyomozati anyagot.
Nagy Péter Tamás tavaly március óta töltött be államtitkári tisztséget a mezőgazdasági tárcánál, amelyről december 18-án mondott le, miután az RMDSZ a kormányból való kilépésről döntött. A 35 éves marosvásárhelyi állatorvos, állattenyésztési szakértő korábban az Országos Állatnemesítési és Szaporítási Ügynökség vezérigazgatójaként tevékenykedett.
A korrupciós ügyben kenőpénz elfogadásában való bűnrészesség, okirat-hamisítás és pénzmosás miatt letartóztatott Haller Zoltán brassói üzletember a szarvasmarha-tenyésztés és az ingatlanbefektetés terén szerzett nevet és vagyont magának.
Az agrárszaklapok szerint a Brassói megyei Szászhermányban működő farmján az országban elsőként üzemeltetett be holland robot fejőgépeket, amelynek egyedüli romániai forgalmazója. A Nagyék megvesztegetéséhez cégét paravánként alkalmazó vállalkozó tavaly azt tervezte, hogy Kínába exportál az általa tenyésztett pirostarka marhafajtából.
Egyébként az ügyészség bűnvádi eljárást kezdeményezett az ügyben Constantin Rebega, a kormánykoalícióban részt vevő Konzervatív Párt (PC) európai parlamenti képviselője ellen is, aki a Szociáldemokrata Párt listáján jutott EP-mandátumhoz. Az ügyészek szerint Rebega 23 ezer lej csúszópénzt kapott. Az EP-képviselő násznagya Daniel Constantin PC-elnök, mezőgazdasági miniszter, aki úgy nyilatkozott: nem hallgatták ki a korrupciós ügyben.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Vádemelés Nagy Péter Tamás ellen
Vádat emelt csütörtökön az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Nagy Péter Tamás, a mezőgazdasági minisztérium korábbi államtitkára és Virgil Găman volt minisztériumi főtitkár ellen.
A hónap elején előzetes letartóztatásba helyezett egykori tisztségviselőket csúszópénz elfogadásával, valamint okirat-hamisítással és pénzmosásra való felbujtással vádolják.
A DNA szerint Nagy és Găman összesen 177 ezer lej (40 ezer euró) csúszópénzt kért és kapott a bukaresti Romexpo kiállítási központ vezetőitől a tavaly október 29. és november 2. között megrendezett Indagra mezőgazdasági vásár szervezési jogának odaítéléséért.
Krónika (Kolozsvár)

Csángók – Szűk esztendők – Moldva a 17-18. században
Moldva 16. századi aranykora után sötét évszázadok következtek: háborúk, nélkülözés, járványok. A moldvai magyarok elveszítették városi rétegüket és befolyásukat a fejedelmi udvarban. Annak ellenére elszigetelődtek a Kárpát-medencei magyarságtól, hogy a mai csángók őseinek nagyobbik része a 18. században telepedett Moldvába.
A csángókról szóló sorozat előző részéből kiderült: egyáltalán nem mindig voltak olyan sanyarú helyzetben, amilyennek sorsukat a kutatók a 19–20. században megismerték. A 15–16. században polgárok, módos gazdák is szép számmal voltak közöttük, és többen jelentős befolyással bírtak a moldvai vajdák udvarában. A 16. század történeti változásai azonban már előrevetítették azokat a bajokat, amelyek később gyökeresen megváltoztatták a moldvai magyarság életét: a háborúk, a nyomukban járó ínség és betegség és a magyar történelem szerencsétlen fordulatai, és ekkor kezdődött elszigetelődésük is a Kárpát-medencei magyarságtól.
A sötét 17. század
A moldvai fejedelem ugyan már a 16. században adózott az Oszmán Birodalomnak, de ez nem mentette meg attól, hogy területét a törökök többször is földúlják. A 17. században vált viszont igazán tragikussá a fejedelemség sorsa: a század közepén nemcsak krími, hanem havasalföldi, orosz és erdélyi seregek felvonulási területe volt. A Bécs ellen fölvonuló tatárok elől 1682-ben a fejedelemség népének kétharmada menekült el Lengyelországba vagy Erdélybe, közülük nem mindenki tért később vissza, amikor a karlócai béke (1699) után békésebb időszak következett el Moldva történetében. Mindez természetesen Moldva minden népét egyformán érintette.
A moldvai magyarság életében azonban ettől eltekintve is változás történt. Moldván belül kialakult egy korábban nem jellemző kelet–nyugati irányú migráció: az emberek a tatár betörésektől többet szenvedő síkságról a Kárpátok keleti lábaihoz költöztek.
A 17. század közepétől egyre kevesebb magyar előkelőt találunk a fejedelmi udvarban, s az is különösen a magyarokat és a szászokat érintette érzékenyen, hogy a tatárok leginkább a mezővárosokat pusztították el, hiszen ezek lakói elsősorban ők voltak. Nemcsak a mező-, hanem a bányavárosok magyar és szász lakossága is kipusztult a háborúk és a járványok következtében, ezzel eltűnt a moldvai magyar városi polgárság, az iparosok, kereskedők és bányászok. A városok pusztulásának az ipar és a kereskedelem látta kárát, s a moldvai magyarok gazdálkodása szinte kizárólagosan a mezőgazdaságra szűkült. De a földművelés és az állattenyésztés is visszaesett, az emberek a háborús időkben nem mertek vetni, a nép nemcsak elszegényedett, hanem éhínség is dúlt, s gyakoriak voltak a járványok.
A század közepén, 1646-ban Marcus Bandinus marcianopolisi érsek, Moldva egyházi felügyelője készített részletes jelentést moldvai egyházlátogatásától. Jelentéséből kikövetkeztethetően a katolikus lakosság falvainak korábban összefüggő láncolata a század közepére megszakadt, két tömbben éltek Románvásár, illetve Bákó vidékén. A század második felében aztán még ez a katolikus népesség is tovább fogyott: előfordult, hogy a tatárok elől egész falvak menekültek Erdélybe. A moldvai katolikusok száma az 1690-es évekre 3000 főre esett vissza. A szászok asszimilációja miatt ez a szám gyakorlatilag azonos Moldva magyar nyelvű népességével, s kb. az összlakosság 2–2,5 százaléka.
A moldvai magyarság önazonosságának, etnikai tudatának legfontosabb összetevője a 17. században már egyértelműen vallása volt. Ez nemcsak abban mutatkozott meg, hogy ortodoxokkal közös településen csakis elkülönült falurészekben éltek, hanem abban is, hogy nem házasodtak velük. Gyerekeiket inkább hagyták megkereszteletlenül, mint hogy pópával kereszteltessék meg. A szászok a század végére gyakorlatilag asszimilálódtak a magyarsághoz vagy a románsághoz, s ezzel Moldva egyetlen katolikus népessége a magyar maradt. Ebben az időben vált szinonimává a magyar és a katolikus: azaz a katolikus papot akkor is magyar papnak nevezték, ha lengyel vagy olasz volt. Éppen ebből a tényből – azaz hogy az etnikai identitás legfontosabb komponensévé a vallás vált – fakadóan kaptak különös jelentőséget azok a kedvezőtlen folyamatok, amelyek a moldvai magyarság egyházi életében már a 16. században megkezdődtek, s a 17. században tovább erősödtek – a sorozat egy későbbi részében visszatérünk majd erre.
A 17. század tehát fordulópont a moldvai magyarság életében: ekkor alakult ki az a szinte a 20. század végéig jellemző állapot, hogy a moldvai magyar gazdasági élet színtere csaknem kizárólag a mezőgazdaság. Ekkor kezdődött a lakosság nélkülözése, ekkor kezdett konzerválódni a népi kultúra. Ebben a korszakban kereshetjük a csángók 20. századi identitásának gyökereit; ekkor vált az asszimiláció legfőbb színterévé a hivatalos egyházi élet. S mindez nem kis mértekben annak következményeképpen alakult így, hogy ekkor szakadt meg szinte teljesen a moldvai magyarság kapcsolata Magyarországgal.
A második nagy betelepedési hullám
Az elszigetelődés az egykori anyaországtól annak ellenére erősödött, hogy – mint korábban volt szó róla – székelyek folyamatosan telepedtek át Moldvába, s ez a 17. században folytatódott, sőt Erdélyben több ízben is rendelettel tiltották meg a Kárpátokon túlra települést. A korábban is folyamatos székely kivándorlás az erdélyi járványok, éhínség és a korábban kollektív nemességet birtokló székelység belső társadalmi struktúrájának megváltozása miatt a 18. század elején tovább erősödött. A század utolsó harmadában viszont olyan nagy tömegben érkeztek székelyek Moldvába, hogy teljesen átrajzolták a moldvai magyarság települési, nyelvi, néprajzi térképét. Ezzel a kitelepedési hullámmal érkezett Moldvába a mai csángók őseinek – a 14. században idetelepült mezőségeiek mellett – másik nagy csoportja. A kivándorlás legfőbb oka a székelység egy részének elszegényedése mellett a székelység korábbi jogainak csorbítása volt.
Egyik közvetlen kiváltó oka pedig az a vérengzés, amelyet az osztrák hadsereg hajtott végre 1764. január 7-én: a „madéfalvi veszedelem” néven hírhedtté vált tömegmészárlás. Mária Terézia 1762-ben székely határőrség szervezését rendelte el, de a szabad székelyek nem vállalták a sorozást, közülük sokan vándoroltak Moldvába már 1762-ben és 1763-ban. 1763 decemberében a rekrutálást szervező Siskovics altábornagy elől a férfiak elmenekültek, és Madéfalva környékén gyűltek össze. 1764. január 7-én hajnalban azonban a császári csapatok megtámadták őket, és több százat lelőttek közülük. Ezt az öldöklést emlegetik az évszámot is magában rejtő SICULICIDIUM néven.
Ezt követően ezrek menekültek a Kárpátok túloldalára: a kivándorlók jelentős része önálló falvakban telepedett le – ekkor keletkeztek a ma székelyes csángó falvakként számon tartott települések –, többnyire a mezőgazdasági művelésre kevéssé alkalmas, de állattartásra, erdőgazdálkodásra is megfelelő vidékeken. Más részük viszont Bákó környékén, már meglévő magyar falvakban telepedett le. Erre a területre, főképpen a Szerettől keletre lévő falvakba nemcsak nyugatról, a székelységtől, hanem északról, a Románvásár környéki moldvai magyarságtól is érkeztek telepesek ebben az időben. Kisebbik részben az északi csoport népszaporulatának, túlnyomórészt pedig a székely megtelepedésnek a következménye, hogy a moldvai katolikusok száma a 18. század közepén följegyzett 5500-ról a 19. század elejére 21000-re szökött föl.
A 18. század végén még egy, a moldvai magyarokat közvetlenül érintő átrendeződés történt: a madéfalvi vérengzés után Moldvába menekült székelyek egy részét a Habsburgok Hadik András gróf javaslatára a törököktől frissen megszerzett Bukovinába költöztették, így jöttek létre az 1770-es, 1780-as években a bukovinai székely falvak, Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva, Istensegíts és Fogadjisten. A 18. századi székely migrációval lezárult a mai moldvai csángó etnikai csoport előzményének kialakulása. Dialektusában és kultúrájában ekkor még világosan elkülönült egymástól a két komponens, a nem-székely és a székely, a Bákó környéki vegyes falvakban azonban hamarosan egyfajta kiegyenlítődés kezdődött a két nyelvjárás és a két kultúra között, úgy, hogy a folyamatban a székely elem játszott és játszik domináns szerepet.
A ködös 18. század
A székely migráción túl nem is nagyon tudunk mást a moldvai magyarok 18. századi történetéről. Jelentős változások sem gazdasági, sem társadalmi, sem egyházi vonatkozásban nem történtek a csángók életében. Ettől az időszaktól kezdve érvényesnek mondható Mikecs Lászlónak az a megállapítása, hogy ennek az etnikai csoportnak azért nincs tovább története, mert nincsenek olyan „életeseményeik”, amelyekből a későbbi történetírók a történelmet írni szokták: nincsenek csatáik, de még uraik vagy a krónikaírók figyelmét fölkeltő vezetőik sem, a történész itt, mint Mikecs fogalmazott, a „külső események nélküli csupasz néppel került szembe”. Ebből adódik, hogy a moldvai magyarságról ettől kezdve nem is igen tudunk az egyházi följegyzéseken kívül más forrásból semmit, mindaddig, amíg a „csupasz nép” nem kerül a történelemalkotók érdeklődésének homlokterébe: az 1930-as évekig.
Nem tudjuk például, hogy a Moldva történetében a 18. században bekövetkezett nagyon jelentős változások – az ismétlődő orosz–török háborúk, a fanarióta fejedelmek uralkodása – hogyan érintették a moldvai magyarságot. Pedig ezek az események húsba vágóan érintették Moldvát. Dimitrie Cantemir (1710–1711), a tudós moldvai fejedelem – akinek egyébként a moldvai magyarok falvainak igen részletes leírását köszönhetjük – az orosz–török viszálykodás során Nagy Péter cárral kötött szövetséget, s miután a háborút a törökök nyerték, a szultán ettől az időszaktól kezdve igyekezett a portához hű fejedelmeket találni Moldva irányítására. Ezek Isztambulból, görög tisztviselők közül kerültek ki, nevüket isztambuli lakónegyedükről, Fanarról kapták, fanariótáknak nevezték őket. Uralkodásuk alatt Moldva sokat veszített korábbi viszonylagos függetlenségéből.
A 19. század első harmadában Magyarországon következtek be olyan meghatározó események, amelyek véglegesen elszakították még az újonnan érkezett székely csoportokat is a Kárpátok nyugati oldalán élő székelyektől, és persze a Kárpát-medencei magyarság többi részétől is. Ez a két, egymással szoros összefüggésben lévő meghatározó változás a reformkori magyar nemzeti identitásnak, s a nemzeti identitás egyik legfontosabb szimbólumának, a sztenderd nyelvváltozatnak (korabeli szóval: a nemzeti nyelvnek) a kialakulása volt.
Irodalom Benda Kálmán 1989. Moldvai csángó-magyar okmánytár 1467–1706. I–II.
Domokos Pál Péter. 1987. A moldvai magyarság.
Lükő Gábor 1935. Havaselve és Moldva népei a X–XII. században. Ethnographia 46.
Mikecs László (1941/1989). Csángók.
Sándor Klára
nyest.hu
Erdély.ma

Termés – 2015
Az ötödik évadába lépő kiállítás-sorozat a székelyudvarhelyi képzőművészek alkotásainak gyűjteményes bemutatkozását teszi lehetővé. Egy-egy ilyen tárlat célja az is, hogy a kiállító művészek egymás munkáit jobban megismerjék, és a felmerülő szakmai kérdéseket megvitassák. A kiállítás anyagából készített katalógus egy látlelet lesz a jövő számára. A 2015-ös TERMÉS kiállítás megnyitójára hívják a Haáz Rezső Múzeum Képtárába az érdeklődőket, amelyet 2015. május 20-án, szerdán délután 5 órától tartanak. Ugyanekkor kerül sor a kiállítási katalógus bemutatójára is.
A kiállítást megnyitja: Veres Péter muzeológus. Házigazda: Miklós Zoltán múzeumigazgató.
A kiállító művészek: Berze Imre, Biró Gábor, Bíró Mihály, Elekes Gyula, Fülöp György, Gidó Szende-Melinda, Gujuman Uliana, Jakab András, ifj. Jakab András, Kalló László, Kelemen Albert, Kolumbán-Antal Ilonka, Kolumbán-Antal József, Kovács Bori, Kubanek László, Lakatos László, Molnos Zoltán, Nagy Péter, Simon Béla, Török Bíró Erzsébet, Török Ferenc, Vass Mária-Magdolna, Zavaczki Walter, Zsombori Béla.
Médiatámogatók: D3TV, Udvarhelyi Híradó, Udvarhely Napilap, Hargita Népe, Szekelyhon.ro, Mihir.ro, Uh.ro, Maszol.ro, Stár Rádió, Más Rádió, Prima, Rádió, Vox Rádió, Székelyudarhelyi Rendezvények.
HAÁZ REZSŐ MÚZEUM– 535600 Székelyudvarhely, Tel./Fax: 0040 266 218375, Kossuth Lajos u. 29. sz. Pf. 22, info@hrmuzeum.rowww.hrmuzeum.ro.
Székelyhon.ro

Nagy Ödön, a szórványlelkész és a néprajzkutató
Néprajzban, szociográfiában, irodalomban és politikában is jártas fiatal lelkészként már a kezdetektől a legnehezebbet választotta. Népes parókiák helyett mezőségi szórványtelepüléseket, ahol odaadással erősítette híveit, s lelkészi szolgálata mellett magyar iskolát szervezett, könyvtárat alapított, korszerű gazdálkodási ismereteket terjesztett. Mindent tudott a szórványvilágról, és azt is, hogy mit kellene, mit lehetne tenni az asszimiláció, a mezőségi református magyarság beolvadása ellen. Mély hite, lelkesedése, kitartása, helytállása fénylik fel abban a szép kivitelezésű könyvben is – Nagy Ödön – szórványlelkész és néprajzkutató –, amellyel családja állít emléket a keresztyén hivatást közel fél évszázadon át gyakorolt lelkipásztornak. A dr. Keszeg Vilmos egyetemi tanár szerkesztésében, az Exit Kiadó és az Erdélyi Református Egyházkerület gondozásában megjelent kötetet a mezőfelei református templomban – a szerző 1958-67 közötti szolgálatának színhelyén – június 28-án, a felei napok keretében mutatták be.
Nagy Ödön, aki 101 éve született és húsz éve kísérték ki a mezőfelei temetőbe, nagyon büszke lett volna, ha unokáját, Ballai Zoltán református lelkészt, a kolozsvári Apafi Mihály Református Kollégium igazgatóját, az Erdélyi Református Egyházkerület gazdasági tanácsosát szószéki szolgálat közben látta volna. "Nem igazságtalan az Isten, bár hétköznapi emberként gyakran döngetjük a mennyek kapuját ezzel a gondolattal, ha el vagyunk keseredve" – hangzott el a prédikációban, amely azzal a gondolattal zárult, hogy hit, türelem és szeretet által mindenki elnyeri azt, ami neki jár. Csupán azzal a gondolattal egészíthetnénk ki a hallottakat, hogy a Mezőség leghűségesebb szórványlelkésze még életében megérdemelte volna, hogy a munkásságát átfogó kötet megjelenjen. De szép, tanulságos most is a könyv, és példaértékű, ahogy lánya, Ballai Ágnes biztatására összefogott a család. A rengeteg kéziratos anyagból szerettek volna minél többet a könyv borítója közé zsúfolni, s a szerkesztő Keszeg Vilmos professzor győzte meg őket arról, hogy a kötet az életmű kereszetmetszete kell legyen – osztotta meg gondolatait az Idea és a Glória Nyomdát vezető Nagy Péter, a másik unoka, aki köszönetet mondott testvérének, Szenkovics Enikőnek a korrektúráért.
A szerző életét a szerkesztő Keszeg Vilmos ismertette. Bár a Beszterce megyei Sajóudvarhelyen született egy marosszéki gazdatiszt és egy bécsi származású nevelőnő házasságából, Nagy Ödön életét a Mezőpanitban töltött gyermekkor, majd a marosvásárhelyi Református Kollégiumban kapott útravaló és a város szellemisége határozta meg. Az érettségi vizsgát követően a német "vándormadarak" mozgalom hatására gyalogosan járta be Erdélyt. Kedvenc tanára, Molter Károly biztatására kezdte el tanulmányait a kolozsvári egyetem magyar irodalom fő-, latin, szociográfia mellékszakán. Az Erdélyi Fiatalok csoportosulás hatására érlelődött meg benne a falu, a népélet iránti érdeklődés, vallásos meggyőződése a Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület összejövetelein mélyült el, s ennek hatására iratkozott át a református teológiai kar II. évfolyamára. Teológushallgatóként szórványtitkári minőségben vezette a Földes Károly röpirata nyomán kibontakozó szórványmissziót, s a főiskolás fiatalok szociális munkát végző mozgalmát, a teológushallgatók kiszállásait, munkatáborát, szociográfiai táborát szervezte. Miközben "lázasan, szorgalmasan" készült a pályára, gondolatait, véleményét újságcikkekben, tanulmányokban fejtette ki az Ifjú Erdély, a Hitel és a Havi Szemle hasábjain.
1939-ben fél évig segédlelkész volt Kolozsváron, majd a vállalt szórványlelkészi hivatást a kissármási leányegyházban kezdte, ahol nagy erőfeszítéssel próbálta visszatéríteni a gyülekezetbe az anyanyelvüket és vallásukat elhagyó híveket. A bécsi döntés nyomán Nagyölyvesen szolgált, majd a pusztuló szórványokért szót emelő Földes Károly szolgálati helyén, Mezőújlakon, ahonnan 1940-ben Mezőkölbölkútra került. Kiss Irén tanítónővel kötött házasságából három gyermeke született. Köbölkútról kénytelen volt Mezőméhesre távozni. 1945-ben gyülekezete visszahívta, visszavitték Köbölkútra, ahol templomot, parókiát javíttatott, falumúzeumot rendezett be, s megalakította a Magyar Nép Szövetséget. 1946-ban Hariba költözött, s az egyházi földek védelmezése miatt börtönbe került. További állomáshelyei: Istvánháza, Mezőfele, ahol második házasságából lánya született, Szolokma és Havad. 1981-ben, 42 évi szolgálat után vonult nyugdíjba, s még három éven át szolgált a kissármási gyülekezetben, s idős paptársaival együtt szórványmissziót végzett.
A marosvásárhelyi Református Kollégium önképzőkörében Molter Károly biztatására kezdett el népdalokat gyűjteni Mezőpanitban. Néprajzi ismereteit és gyűjtésmódszertanát a budapesti Néprajzi Intézetben alapozta meg. Nagy szerepe volt abban, hogy húga, Nagy Olga is elismert folklórkutatóvá vált. A 70-es években ő biztatta a gyűjtésre, s közös munkájuk eredménye a Havadról szóló társa-dalomnéprajzi vizsgálat. A lapokban, kötetekben szétszórva megőrzött néprajzi tanulmányai alkotják a kötet első fejezetét: temetési szokások, a mezőfelei adventista gyülekezet, a mezőpaniti juhtenyésztés, a hagyományos táplálkozás és változásai, a hagyományos szőlőtermesztés és borászat Mezőfelében, új háziipar, a seprűkötés ugyanott.
A második fejezetben a 30-as évek szórványhelyzetéről, az asszimilációról írt tanulmányai olvashatók, tele ma is rendkívül aktuális megállapításokkal. E két fejezetet a politikusi, lelkészi, pedagógusi, újságírói pályára készülőknek, e mesterségek mai művelőinek is kötelező olvasmánnyá kellene tenni. Nagy Ödön kíméletlen éleslátással, szociográfusi pontossággal összegyűjtött adatok és a helyszínen tapasztaltak alapján elemzi, tárja fel a helyzetet, s keserűen nyugtázza, hogy a négy év alatt kifulladó szórványmozgalom a nagy szavak, patetikus szólamok időszaka volt csupán. A szórványkérdés jelentőségéről szóló indoklásából idézem: "...mert igazi erőpróbánk az, hogy ezt a nemzeti szégyent, a beolvadás folyamatát sikerül-e megállítanunk vagy legalábbis a természetesre csökkentenünk".
Ugyancsak ebben a fejezetben kapott helyet a "szórványkáté", amit a nyelvileg, történelmi és vallástörténeti szempontból hátrányos helyzetben levő református gyermekek oktatására állítottak össze Nagy József teológiai tanárral együtt.
A harmadik fejezet gazdag (a család ötszázat őriz) prédikációhagyatékából tartalmaz néhányat. A református gyülekezetnek újjá kell születnie című prédikációja a rendszerváltás utáni helyzetünkről készült könyörtelen társadalomrajz.
A következő fejezetben gyermekkori, mezőpaniti visszaemlékezéseit olvashatjuk, valamint teológushallgatóként 1934-37 között vezetett naplóját, továbbá az 1935 augusztus–szeptemberében a nagycégi szórványmisszió idején írt munkanaplóját. Ebben fogalmazza meg, hogy az egyház úgy oldhatná meg a szórványkérdést, ha minden erős anyaegyházközséghez beosztana egy szórványgyülekezetet, hogy a nagyobb a kicsit minden szempontból támogassa.
Érdekes színfoltot jelent levelezése, néhány általa írt, de különösen a neki címzett levelek, amelyek a szakmai kérdések mellett magánéletének egy-egy részletét is felvillantják.
A kötetet két lelkésztársának, Ötvös Józsefnek és Zöld Györgynek a "tisztelgő visszaemlékezése" és gazdag képanyag zárja.
Ennek a rendkívül érdekes és tanulságos dokumentumkötetnek ott van a helye minden lelkész és a szórvánnyal foglalkozó szakember könyvtárában, a mezőpanitiak és a mezőfeleiek érdekes adatokkal gazdagodhatnak lapjairól.
Befejezésül a szerkesztő, Keszeg professzor szavait idézem, aki azt reméli, hogy a kötet életre kelti, megerősíti annak a Nagy Ödönnek az emlékét, akik közel fél évszázadon keresztül "...híveinek a Biblia és a zsoltárok erősítő szavait közvetítette, aki a 20. század történéseire elkötelezetten válaszolt, aki aktív jelenlétével tudatosan alakította a romániai magyar és a gyülekezeti életet".
A kötetet a bemutatót követően sokan megvásárolták, majd a néhai lelkész népes családja és a jelen levő lelkészek megkoszorúzták Nagy Ödön sírját a mezőfelei temetőben.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)