Tusványoson a fősátor reggeli előadása az RMDSZ színeiben meghívottak távolmaradása miatt jelentősen átalakult a tervezetthez képest. A Színpadon az új nemzedék. Megjelenés a hazai politikában. Mi lesz/lehetne másképp? című előadás meghívottai, Nagy Pál, Jakab Attila és Sándor Krisztina valamilyen szinten mindannyian a Magyar Ifjúsági Tanács és az általa tömörített szervezetekhez köthetőek. Nagy Pál, az RMDSZ belső majd külső ellenzékének egyik vezetője jelenleg csak érintőlegesen foglalkozik a politikával, hiszen Tőkés László székelyudvarhelyi EP-irodájának vezetője. Az Udvarhelyi Színház igazgatójaként szükségesnek érezte a távolságtartást a helyi politikai csoportosulásoktól. Sándor Krisztina mind a MIT-ben, mind az MPP-ben elnöki szerepet kapott. Jakab Attila, a Zöld Párt udvarhelyi tanácsos-jelöltje elmondta, csapata rendelkezett egy projekttel, amihez kénytelenek voltak megtalálni a legsemlegesebb teljesítési eszközt. Ez pedig a Zöld Pártban való indulás volt. Bakk Miklós politológus moderálásával ültek asztalhoz magyar és román értelmiségiek, hogy megvitassák az erdélyi magyarság önrendelkezésének perspektíváit. Smaranda Enache megállapította, az erdélyi magyarság autonómiatörekvése békés úton zajlik és nem jelent biztonságpolitikai kockázatot. Sőt, az európai politikai trendek bizonyos értelemben legitimálják is. Izsák Balázs SZNT-elnök elmondta, szervezete az európai regionalizációs folyamatához kapcsolná a székelyföldi autonómia ügyét. Kolumbán Gábor összekapcsolta a környezet- és tájvédelmi politikát a kisebbségvédelem és az önrendelkezés kérdésével. (Tusványos Press) /Pártfegyelmi kötelék nélkül a pártok hibáiról. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 18./

Ha a riport, a szociográfia, egyszóval a tény- és valóságirodalom műfajai kerülnek szóba, akkor az első képviselők, megújítók között bukkan fel Beke György neve is. Beke György köteteinek sokasága szerepelt a jövő újságírói számára már-már kötelezőnek megjelölt bibliográfia-listán, talán ennek is köszönhető, hogy mindenki igyekezett megtalálni ezek között a saját régiójához kötődő, erről szóló leírást, és legalább azt elolvasni. Ezt követően pedig tanulni Beke Györgytől: szakmát, habitust, alázatot. Sokak életében jelentett követendő mintát, arra kitűnő példa a halálának első évfordulójára megjelentetett emlékkönyv /Beke György emlékezete – Halálának első évfordulóján. Közdok. Budapest, 2008./, amelyben pályatársak, barátok, tisztelők, tanítványok sokasága idézi fel Beke Györgyöt, az írót, a mestert, a barátot. Az emlékezők között van Fodor Sándor, Kántor Lajos, Lászlóffy Csaba, Magyari Lajos, Nagy Pál, Cseke Péter, a kötet szerkesztője Pomogáts Béla. Sütő Andrást két, Beke Györgyhöz címzett levelével szintén jelen van a kiadványban. Többen is használták az „egyszemélyes intézmény” kifejezést, ezzel is jelezve, hogy Beke valami olyat tudott, amit sem előtte, sem utána nem tud már senki ugyanúgy művelni. S hogy a fiatalok sem vonták ki magukat a hatása alól, arra jó példa Iancu Laura visszaemlékezése. /S. B. Á. : Beke György emlékére. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./

Nagy Pál irodalomtörténész, szerkesztő a nemrég létrehozott Sütő András Baráti Egyesület alapításáról beszélt. Szászrégenben Demeter József tiszteletes megpendítette: jó lenne létrehozni baráti kört Sütő András emlékének ápolására. Nagy Pál egyetértett a kitűnő ötlettel, s hozzákezdett a tájékozódáshoz: felkeresett több írókollégát, újságírókat, közéleti embereket, művészeket, irodalombarátokat, érdeklődvén a véleményeket illetően. Egyetértés volt a szükségességében. Létrehoztak egy héttagú kezdeményező bizottságot, megfogalmazták az alapvető célkitűzéseket. Június 21-én Marosvásárhelyen megalakították a Sütő András Baráti Egyesületet. Folyamatos a jelentkezés; eddig legalább százan nyilatkoztak. Hosszadalmas lenne felsorolni mindazokat, akiket már az egyesület tagjai, köztük van Gróf László egyetemi professzor Oxfordból, Lauer Edith az Egyesült Államokból, Csoóri Sándor költő Budapestről, Egyed Ákos történész Kolozsvárról, Görömbei András irodalomtörténész Debrecenből, Fodor Sándor író Kolozsvárról. Sajnálatos módon volt az eseménynek furcsa "utórezgése" is. A Vásárhelyi Hírlap munkatársa "konkolyhintő", "kútmérgező" vélekedés megnyilatkozását fedezte fel az előadásokban, megjegyezve egyebek között: "Nem kérünk a magyarhoni pártvitákból és országmegosztó acsarkodásból (...)" Ugyanekkor "gyöngécske apológiának" titulálta a jeles debreceni irodalomtörténésznek, Bertha Zoltánnak – Sütő egyik monográfusának – az előadását, és "nevetlen"-nek azt a Márkus Bélát, aki feleségével, Cs. Nagy Ibolyával együtt kötetekre menő tanulmányt írt az idők során irodalmunkról, nem utolsósorban éppen Sütő Andrásról is. Mindezekkel szemben az az igazság, hogy szó sem volt itt semmiféle "konkolyhintésről", "országmegosztó acsarkodásról". /Bölöni Domokos: Épülő szellemi "szálláshely". = Népújság (Marosvásárhely), júl. 26./

A 80 éves kolozsvári Szőcs Istvánt /sz. Marosvásárhely, 1928. aug. 2./ köszöntötte Nagy Pál irodalomtörténész, hangsúlyozva, nem akármi az a szellemi teljesítmény, melyet tető alá hozott. Nagy Pál egyike azoknak, akik a kolozsvári Helikon hasábjain leghamarabb Szőcs István jegyzeteit veszi szemügyre, és nemigen csalódik. Nagy Pál nem sorolta fel Szőcs István munkáit az 1965-ben megjelent Kritikus holdtölte című regényétől kezdve a Félrejáró ingák /Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2005/ címmel kiadott esszéi vaskos kötetéig. Megemlítette az 1979-ben megjelent, Selyemsárhajó című könyvét, a kiváló művelődéstörténeti tanulmányt, melyről annak idején a jeles debreceni irodalomtörténész-kritikus, Bertha Zoltán így nyilatkozott: "Szőcs István látásmódfrissítő, szemlélettágító könyvét" leginkább a messzemenő "nyitottság" jellemzi. Szőcs István színikritikákat írt, a kortárs pályatársakról esszéket, a magyar őstörténet rengetegében barangoló közléseket, a magyar nyelv múltját titkait kutató jegyzeteket. Pályájának kezdete óta újságíró (is) volt, szerkesztő (is), regények írója (is); jelenleg a kolozsvári Helikon főmunkatársa, az erdélyi magyar szellemi élet egyik legjelentősebb, legsokoldalúbb, legszókimondóbb tollforgató egyénisége. Egyik színházi cikkében ezt olvasható: "a mai színházat, rendezőt, színészt, dramaturgot és persze, egy bizonyos minimális közönséget, főleg az előbbiek cimboráit, havereit végleg nem érdekli az irodalom és a színháztörténeti előzmény, csakis bizonyos exhibiciók, magamutogatások és kitárulkozások, önkecsegtetések lehetősége érdekli a színpadon: a remekmű legfennebb annyiból, hogy annak ürügyén, révén, kapcsán mindezt produkálhatja". /Nagy Pál: Baráti levél a 80 éves Szőcs Istvánhoz. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 2./

Wass Albert színpadra szánt alkotásai immár a második kötete látott napvilágot. Az előző "karcsú kötet" 2005-ben jelent meg, Csillag az éjszakában címmel. Nagy Pál, a Wass Albert-sorozat szerkesztője jelezte: a szerző kéziratos hagyatékában újabb, eddig sehol nem közölt kéziratokat fedeztek fel, és az újabb kötet ezeket tartalmazza. /Wass Albert: Jupiter három napja. Drámák. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2008./ A szövegeket a hagyatékból gyűjtötte: Lukácsi Éva. A Jupiter három napja a legtartalmasabb, háromfelvonásos szatirikus vígjáték, mely "minden jel szerint a legsikerültebb ilyen jellegű munkája Wass Albertnek", olvasható a szerkesztői jegyzetben. /b. d. : Az életműsorozat újabb darabja. Wass Albert színpadra szánt alkotásai. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 9./

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház augusztus 25-én tartotta évadnyitó társulati ülését. Nagy Pál igazgató és Csurulya Csongor művészeti vezető ismertették a 10. jubileumi évad terveit, kitérve a társulat előtt álló vendégszereplésekre, fesztiválmeghívásokra. Az ünnepi évad kiemelkedő eseménye a Kortárs DRÁMAtalálkozó. Az új évad első bemutatójának, Békés Pál A félőlény című mesejátékának a próbái Szilágyi Regina irányításával már megkezdődtek. /Évadkezdés a Tomcsa Sándor Színháznál. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 27./

Augusztus 31-én, vasárnap Makfalván a református templomkertben felavatták a falu szülötte, Suba László köztéri szobrát, és a részt vevő képzőművészek bemutatkozó tárlatával zárult a Nagy Pál Alkotótábor idei összejövetele. Különleges szoborral ajándékozta meg községét a művész, bibliai példázatot, a tékozló fiú történetét alakította kőbe öntött jellé a szobrász. Nagy Miklós Kund hangsúlyozta, hogy Makfalva ismételten példát adott művészetszeretetből, hiszen a mostani alkotás pár év alatt immár a harmadik köztéri szobor. A tordai Suba László rég eltávozott szeretett falujából, de évtizedek óta folyamatosan hazajár. Sikeres volt a tizenhetedszerre megrendezett alkotótábor kiállítása is, 17 hazai és anyaországi alkotó fordult meg a Fülöp Irén nyugalmazott tanárnő és lelkes segítőtársai által működtetett táborban. /N. M. K. : Szoborrá vált példázat. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 2./

Lázas munka folyik minden színházban, hamarosan új bemutatókkal, sok városban megújult társulattal megkezdődik a színházi évad. A Kolozsvári Állami Magyar Színház, mely ez év tavaszától tagja az Európai Színházi Uniónak, megszervezi 2008. november 2. – december 22-e között – a bukaresti Bulandra színházzal közösen – az Európai Színházi Unió XVII. Fesztiválját. Összesen nyolc rangos európai társulatot lát vendégül a fesztiválon. Az előadásokat három nyelvre fordítják le párhuzamosan. A fesztivál kezdete előtt Tompa Gábor, a színház igazgatója rendezésében Csehov Három nővérét mutatja be a társulat szeptember 24-én. A 2008/2009-es színházi évad, amely a sepsiszentgyörgyi színház hatvanadik évada is egyben, egy európai jelentőségű művészeti rendezvény meghonosítását célozza meg a Reflex Nemzetközi Színházi Biennálé megrendezésével, jövő év márciusában. Újdonság az évad készülődő Csehov-előadása, melyet Kiss Csaba rendez, húsz év után lesz újra Csehov-dráma a sepsiszentgyörgyi színházban. A Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, Simon Gábor elmondta: az Európai Színházi Unió XVII. Fesztiválja miatt nem tudnak előre tervezni, mivel erre a periódusra a két intézménynek otthont adó épületet teljesen átengedték a színháznak. Sem a színház vezetősége, sem a minisztérium nem segít megtalálni a megoldást arra, milyen módon létezzenek ez idő alatt. Kövesdy István, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti vezetője elmondta, anyagi nehézségekkel küzd a színház, ennek ellenére most is hét bemutatót terveznek. Az első produkció Király Kinga és Király István A szerencse fia című mesejátéka lesz, amit Ingmar Bergman: Dúl-fúl és elnémul című színműve, majd Tamási Árontól a Hullámzó vőlegény követ. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulatát a nyáron négy színész hagyta el, és októberben csatlakozik hozzájuk Pál Hunor színész Nagyváradról. Nagy Pál igazgató szerint a négy színész távozása nem mondható veszteségnek, mivel a színház színészeinek létszáma túlduzzasztott volt. A színház kortárs drámatalálkozót szervez október közepén. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház „régi” tagokkal lett szegényebb, Bálint Éva, Antal D. Csaba és Bándi Johanna elhagyták a színházat – a társulat ugyanakkor négy új taggal is bővült, a marosvásárhelyi, valamint a kolozsvári színművészeti egyetemek frissen végzett egyetemistái, Vajda Gyöngyvér és Kolozsi Gábor, illetve Máthé Annamária és Veres Előd szerződtek a Figurához. A nagyváradi színház Szigligeti Társulatának évadnyitó társulati gyűlésén többek között az elmúlt évad legsikeresebb művészeit díjazták. Az elmúlt évadi tevékenysége alapján Dimény Levente Földes Kati-díjban részesült, Gajai Ágnest nívódíjra érdemesítették, Kardos M. Róbert, Gajai Ágnes, Csiky Ibolya és ifj. Kovács Levente pedig közönségdíjas lett. /A vasfüggönyön is túl. Pénzgondok határozzák meg az erdélyi magyar társulatok évadkezdését. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 3./

Immáron messzi földeken is elismert író volt Tamási Áron, a Szűzmáriás királyfi, az Ábel-regények, az Énekes madár, a Jégtörő Mátyás, a remek novellák szerzője, amikor – hetven esztendővel ezelőtt – Kolozsvárról ismételten hazalátogatott szülőfalujába, családjához, s élményeiről megírta a Szülőföldem című könyvét. Ez a kivételes értékű mű Tamási legszemélyesebb emberi- művészi vallomása, írta Nagy Pál. Tamási Áron pályája delelőjén megírta a "szűkebb haza" lelkületét utolérhetetlen tökéletességgel kifejező vallomást, a Szülőföldemet, ez a könyv Illyés Gyula Puszták népe című alkotása mellett, vele egy sorban a huszadik századi magyar népi irodalom legmaradandóbb teljesítménye – s mindkettő olyan későbbi remekléshez nyújtott szellemi indítást, mint Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című naplóregénye, méltatta Nagy Pál. "A nép – írta Tamási –, melyből származol, már itt volt ezer esztendővel ezelőtt. S ha igazuk van a tudósoknak, hogy az avarok maradványai a székelyek, akkor itt voltak azelőtt is (…) S most ingerülten néznek mindenütt reád, ha nyelveden szólasz ezen a földön…" /Nagy Pál: Valóság és költészet harmóniája. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 13./

Illyés Gyula nevezte a fiatal Sütőt a magyar irodalom egyik legnagyobb vigaszának. Életműve azóta beért, kiteljesedett, ő pedig búcsút mondott e földi világnak. Szeptember 30-án virággal borították Sütő András kopjafás sírját, halálának második évfordulóján tisztelői a marosvásárhelyi református temetőben. A nevét viselő baráti egyesület nevében Nagy Pál elnök helyezte el a kegyelet koszorúját. Elmondta: minden évben a születésnapon (június 17-én) ünnepi rendezvénnyel tisztelegnek a nagy író életműve előtt, halála napján, szeptember 30-án pedig megkoszorúzzák a sírt. /(bölöni): Vigaszunk, Sütő András. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 1./ Két éve hunyt el Sütő András Herder- és Kossuth-díjas erdélyi magyar író, az évforduló alkalmából, az RMDSZ Szövetségi Elnöki Hivatalának képviselői koszorút helyeztek el az író sírjánál. Sütő András halálával a magyar irodalom kiemelkedő alkotóját, ugyanakkor erdélyi magyar közösség egyik jelenkori szellemi vezetőjét veszítettük el – fogalmazott Markó Béla szövetségi elnök két évvel ezelőtti részvétnyilvánításában. /Két éve hunyt el Sütő András. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 1./

A Maros megyei Makfalván megtartották az immár 17. Nagy Pál Képzőművészeti Alkotótábort, amelyen tizenhét erdélyi és magyarországi művész vett részt. . Ebből az alkalomból a református templom kertjében felavatták a falu szülöttének, a jelenleg Tordán élő és dolgozó Suba Lászlónak az alkotását, egy köztéri szobrot, melynek címe: A tékozló fiú visszatérése. A művelődési ház előcsarnokában tárlatot rendeztek a táborban született festményekből, kerámiatárgyakból, szobrokból, fémdomborításokból, fotókból, varrottasokból. A makfalvi művésztelep, amelyet Fülöp Irén nyugdíjas tanárnő és segítőtársai működtetnek, jövőre harmincadik születésnapját fogja ünnepelni. /17. Makfalvi Alkotótábor. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./

Ünnepel a székelyföldi színház, tíz év telt el azóta, hogy 1998. november 6-án megtartotta nyitóelőadását Székelyudvarhelyen a Tomcsa Sándor Színház. Az október 12–15. között tartott dráMA – Kortárs színházi találkozó még nem tartozott szorosan az évfordulós ünnepséghez, de annak jegyében jött létre. „Ez a találkozó nem akar más fesztiválokkal vetekedni” – olvasható Nagy Pál, a színház igazgatójának köszöntőjében. Ez a kezdeményezés is azt a célt szolgálja, hogy kitörjenek a „vidéki kisszínház” kategóriából. /Köllő Katalin: Gondolatok egy kortárs színházi találkozó születéséről. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./

November 5-én Kolozsváron, a Tranzit-házban bemutatták a fiatal magyar erdélyi írók és költők műveinek válogatását, A meghajlás művészete című kötetet. Az utolsó, ehhez hasonló összeállítás 1998-ban jelent meg A Hétfejű zsákmány címmel, és olyan, ma már ismert alkotók műveit tartalmazta, mint Karácsonyi Zsolt és Farkas Wellmann Éva. Balázs Imre József elmondta, a mostani gyűjteményben szereplő írásokat a Korunkban megjelent, valamint újonnan született alkotásokból válogatta össze. A kötetben megjelent írások alkotóinak (Bálint Tamás, Bekő Jutka Tünde, Fülöp Orsolya, Horváth Előd Benjámin, Kósa Boróka, Láng Orsolya, László Szabolcs, Papp-Zakor Ilka, Szalma Réka, Váradi Nagy Pál, Visky Zsolt) tevékenysége nem csak a verselésből vagy prózaírásból áll: közülük többen alapítottak irodalmi köröket és működtetnek irodalommal foglalkozó internetes fórumokat. /Potozky László: Erdélyi fiatal-irodalom ünnepe a Tranzit-házban. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./

Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület székhelyén november 7-én Bözödi György (1913-1989) születésnapjának 95. évfordulója alkalmából rendeztek konferenciát. Három előadás vette számba a szépíró, a szociográfus és a történész munkásságát, egy negyedik pedig az életműből az EME tulajdonában őrzött hagyatékot mutatta be. Vallasek Júlia Bözödi (született: Jakab) György pásztorregényét és annak előzményeit méltatta. Nagy Pál Bözödinek az 1942-ben megjelent Termés folyóirat pályafutásában vállalt szerepéről értekezett. Cseke Péter Bözödi erdélyi magyar szociográfusi munkáját térképezte fel. Bogdándi Zsolt vetített képekkel illusztrálta az EME kézirattárában őrzött Bögözi-hagyatékot (kéziratok, naplók, hivatalos okmányok, levelek, cikkek, tanulmányok, népirodalmi gyűjtemények). Egyed Ákos zárszavában arra emlékeztetett, hogy Bözödi Györgyöt a székely köznép sorsa érdekelte. /Ö. I. B. : Konferencia Bözödi Györgyről. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 10./

Bözödi György /1913-1989/ a romániai magyar irodalom méltatlanul mellőzött alkotója volt, 1945 után mindössze három könyve jelenhetett meg, 1958-ban Hazafelé címmel egy elbeszéléskötete, amelynek Nyugtalan pásztorok címmel kibővített változata következett 1968-ban, a Romániai Magyar Írók sorozatban. 1979-ben adták ki Nap és árnyék címmel egy versgyűjteményét. Bözödi György, a Termés folyóirat körének megbecsült alkotója fiatalon felhívta magára a figyelmet a székelység múltját és jelenét ábrázoló, nagy hatású szociográfiájával, a Székely bánjával /1938/, amely csak az 1989-es változás után jelent meg új kiadásban a Mentor Kiadónál 1997-ben, a Pallas-Akadémiánál pedig Nagy Pál fáradhatatlan szerkesztői munkájának köszönhetően két nagy tanulmánykötetét is kiadták (Földre írt történelem, Székely századok), s újra megjelentették Romlás című regényét. Hogy mi maradt a hagyatékban, pontosan nem tudni. Egész életében, házkutatások, betegségek kényszerszüneteiben a székelység múltjával és különösen a negyvennyolc-negyvenkilences forradalom történetével foglalkozott. Az Igaz Szóban több részlet is megjelent készülő, Gábor Áronról szóló történelmi regényéből. Nem lehet tudni, mennyi készült el a regényből, mint azt sem, hogy megmaradt-e a hagyatékban Jónás Ninivében című, negyvenes években írt regénye. Bözödit koholt vádak alapján bebörtönözték a negyvenes évek végén. Haláláig fáradhatatlanul dolgozott, a megjelenés legkisebb esélye nélkül. /Bogdán László: Bözödi György sorsa. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 13./

Marosvásárhelyen a könyvtárnapok a Pro Libro Senator érdemoklevél átadásával értek véget. A legújabb kitüntetettek: Aurelia Veronica Filimon bibliológus, tanár, régiséggyűjtő és Nagy Pál irodalomtörténész, szerkesztő. Nagy Pált Nagy Miklós Kund méltatta. Sütő András 1997-ben, az irodalomtörténész Visszanéző című könyvének beajánlójában írta: Nagy Pál olyan aranytollas író, szerkesztő, újságíró ember, aki "az írástudók mindenkori kötelezettsége szellemében segít embertársainak az eligazodásban". Nagy Pál 1942-ben, hatodikos gimnazista korában lépte át először a Maros Megyei Könyvtár küszöbét. Hat és fél évtized távlatából így tekintett vissza a könyvtárban eltöltött órákra: Világéletemben otthon éreztem magam itt, szellemi hajlékom volt ez az olvasóterem. Ígérem, hogy amíg mozogni tudok, ennek a könyvtárnak barátja, híve és adósa maradok. /Nagy Székely Ildikó: Könyvek szenátorai. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 15./

Negyven viharos évet fog át ez a több mint 150 levelet tartalmazó válogatás, Tamási Áron írta valamennyit író vagy költő kortársának. Az erdélyi és magyarországi történelem, irodalmi közélet tárul föl a levelekben, melyeket Nagy Pál irodalomtörténész válogatott: Tamási Áron: Ölelő szeretettel. Válogatott irodalmi levelek. Válogatta és a jegyzeteket összeállította Nagy Pál, Palatinus Kiadó, Budapest. /b. d. : Ölelő szeretettel. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 22./

A novemberben megrendezett XIV. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár egyik legjelentősebb újdonsága volt Stefano Bottoninak Sztálin a székelyeknél című kötete. (Megjelent a csíkszeredai Pro Print Könyvkiadónál a Múltunk könyvek sorozatban; sorozatszekesztő: Bárdi Nándor.) A kötet eligazító alcíme: A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960). A fiatal olasz történész, Stefano Bottoni, aki 1977-ben született Bolognában, s az ottani egyetemen szerzett diplomát 2001-ben, majd doktori fokozatot 2005-ben, szülővárosában tanított megbízott előadóként; jelenleg a Kelet-Piemont Egyetem kutatója és a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének külső munkatársa. Pályájának kezdete óta lankadatlan érdeklődést tanúsít az erdélyi magyarság huszadik századi sorsa, s ezen belül különösképpen a székelység iránt. Véleménye szerint a MAT hajdani létrehozásáról, szűk nyolcesztendős történetéről, megszüntetésének körülményeiről eleddig magyar nyelven is csak elvétve születtek érdemleges tanulmányok, szükséges volt összegzés elkészítése. Könyve születéséről Bottoni így vall az Előszóban: „A kötet alapját egy 2002–2004 között elkészített olasz nyelvű disszertációm képezi, melyet a bolognai Egyetemen védtem meg 2005 májusában. 2007 őszén olasz nyelven jelent meg ennek meglehetősen átdolgozott változata (Transilvania rossa. Il comunismo romeno e la questione nationale. 1944–1965. Roma. Carocci Editore.) Az eredeti kézirat magyar nyelvre való átültetése során azonban kiderült, hogy az olaszból való visszafordítás nem elégítheti ki az olvasóit: új, adatokban gazdagabb és a magyar autonómia történetére fókuszáló kötetre van szükség. Hosszú és bonyolult folyamat eredményeként született meg az itt olvasható kötet. ”Nagy Pál nem történész, Stefano Bottoni könyvét a szóban forgó történések egy részének közvetlen ismerőjeként vizsgálta. Az Igaz Szó szerkesztőjeként 1956-ban egyike volt a szellemi forrongások résztvevőinek, többek között annak a megalázó kihívásnak is, hogy a magyarországi forradalmat elítélő nyilatkozat aláírására kényszerítették őket. (Később ezt az aláírást négyen visszavonták – számot vetve a legsúlyosabb következményekkel.) Érzékelhető volt a kommunista párt, a kormányzat nacionalista, beolvasztó célzatú politikája a MAT létezésének éveiben is. A kegyes „sztálini ajándék”, ahogyan Bottoni találóan jelezte a Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének lényegét, sokak számára olyan illúziókat szült, hogy ilyenképpen megoldódott Erdély földjén az úgynevezett nemzetiségi kérdés. Bottoni éveken át kutatott a romániai levéltárakban, gyűjtögette, tanulmányozta a Magyar Autonóm Tartományra vonatkozó dokumentumokat, megnézte a korabeli sajtókiadványokat. (Előre, Igaz Szó, Igazság, Korunk, Scinteia, Utunk, Vörös Zászló stb.) Hatalmas forrásanyag birtokában kereste a választ arra, hogy mi volt a Magyar Autonóm Tartomány, és milyen emlékezet maradt róla ötven év távlatából? Bottoni leszögezte, a sztálini autonómiát kirakatnak, magyar gettónak lehet tekintetni. Szerinte a MAT létrehozása teljesítette egy városnak, Marosvásárhelynek a kulturális-gazdasági központ szerep iránti vágyát. Bottoni tehát elsősorban a levéltárakban fellelhető dokumentumokra épített. Nagy Pál némiképpen mellőzöttnek érezte a korabeli emberi vonatkozások bemutatását, a székelyföldi autonómia mindennapi életének meghatározó jegyeire való utalásokat. A korszak szellemi életét, kulturális arculatát illetően körültekintőbb, árnyaltabb megközelítést igényelt volna ez a bonyolult kérdéskör. A fennmaradt dokumentumok egy részét csakis kellő kritikával, megfelelő tárgyismerettel lenne célszerű kézbe vennie, használnia egy történésznek. Bottoni közölte például annak a jegyzőkönyvnek levéltárban őrzött szövegét, amelyet a marosvásárhelyi írókkal, szerkesztőkkel 1956. október 24-én tartott gyűlésről vettek fel. Ebben olvasható, hogy a gyűlésen jelen volt – többek mellett – Tompa László és Tomcsa Sándor is Székelyudvarhelyről. Valójában sem Tompa, sem Tomcsa egyetlen alkalommal sem volt jelen azokon a gyűléseken, amelyeket ezekben a napokban tartottak Marosvásárhelyen. Mégis: a nevük is szerepel a második, november 4-i gyűlés után született, Lelkiismeretünk parancsszava címet viselő levéltári nyilatkozatban is. Azonban a jegyzőkönyv levéltári példányának élén kézírással ez a feljegyzés olvasható: „A jegyzőkönyvvezető hiányzott. ”Mennyiben lehet hitelesnek tekintetni egy olyan jegyzőkönyvet, amelyet utólag „valakik” fabrikáltak? Továbbá: a Lelkiismeretünk parancsszava című levél-nyilatkozat köztudomásúlag nem jelent meg a központi magyar napilap, az Előre hasábjain, amelynek akkori főszerkesztője, Robotos Imre – írja Bottoni – „állítólag megtagadta a nyilatkozat közlését, mivel az aláírók közül ketten, Sütő András és Gálfalvi Zsolt arra kérték, törölje nevüket, mert ők »szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal«. ”Ezzel szemben az az igazság, hogy a nyilatkozatról aláírásunkat négyen vonták vissza /köztük a cikkíró, Nagy Pál is/, s Robotos nem „állítólag”, hanem ténylegesen megtagadta a közlést. Ezt írta meg Sütő Andrást Szemet szóért című naplókötete Egy októberi éjszakának aknamezején című fejezetében: „Érthető, hogy ’56 októberének eseményei folytán a belügy megbízottai minden lépésemet figyelni kezdték. Ugyanúgy három barátomat is, akik közös szellemiségű politikai fellépésekben a következők voltak: Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor. (…) A mi levelünk pedig jogos sérelmekből támadt, ám ellenforradalomba torkolló katasztrófát emlegetett többek között. – Négyen ültünk lakásomon a rádió előtt: Gálfalvi Zsolt, Oláh Tibor, Nagy Pál és jómagam. Késő este volt már. Azonnal fölhívtam telefonon Robotos Imrét, közöltem vele, hogy négyünk nevét törölje a levél aláíróinak névsorából. A levél nem a valót mondja, nem vállaljuk… (…). ”Bottoni nem vette figyelembe Sütő András hiteles emlékezését. Kár, hogy Stefano Bottoni Sztálin a székelyeknél című kötetében az úgynevezett Földes-ügy kapcsán ezúttal sem fogalmazott kellő körültekintéssel. (2005-ben A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma című tanulmánya erről az „ügyről” heves vitát váltott ki a sajtóban. Nincs jele annak, hogy ezúttal lényegbevágóan hasznosította volna az akkori helyreigazító, kritikai véleményeket.) 1958 őszén Földes Lászlót eltávolították az Utunk főszerkesztői székéből. Előzőleg tanulmányt közölt lapjában Irodalomunk eszmei tisztaságáért címmel, s ebben súlyosan elmarasztalta – pártos érveléssel – nem csak az Utunkat, de különösképpen az Igaz Szót, túlzott „liberalizmussal” és „nacionalizmussal” vádolva ezeket a kiadványokat. Erre a Földes-tanulmányra többen reagáltak; az Igaz Szó főszerkesztője, Hajdu Győző terjedelmes (25 gépelt oldalas) feljelentést küldött Bukarestbe 1958. augusztus 20-án a Román Munkáspárt Központi Bizottságához. (Hajdu feljelentésének teljes szövege megtalálható a marosvásárhelyi Állami Levéltárban. Bottoni nem vette figyelembe ezt a perdöntő jelentőségű dokumentumot.) Feljelentésében Hajdu Győző utal arra is, hogy 1956 őszén Marosvásárhelyen „Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor, akik akkoriban Földes László közvetlen baráti köréhez tartoznak és ők is szembehelyezkedtek a marosvásárhelyi kommunista írók magatartásával” – épp úgy, mint Kolozsváron például Marosi Péter, Bajor Andor, Fodor Sándor, Kányádi Sándor és mások. Ennek ellenére a Sztálin és a székelyek című könyvében Bottoni így fogalmazott: „A marosvásárhelyiek, Hajdu Győző és a körülötte csoportosulók (Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Papp Ferenc, valamint az idősebb Kovács György), úgy gondolták, ha Bukarest mellé állnak a kolozsvári magyar elit elleni harcban, nemcsak egyéni pályafutásukat alapozzák meg, hanem az autonóm tartomány számára is erős politikai pozíciót biztosítanak. ”Hajdu Győző feljelentését azonnal eljuttatta a belügyi szervekhez, a Földes elleni hadjáratban tehát Hajdu Győző volt a fővezér, nem pedig Sütő András, vagy valaki más, ahogyan a 2005-ös vita némely hangadói (élükön épp Stefano Bottonival) ezt állították. A Hét hetilap berkeiben 2005-ben Sütő András lejáratása, rágalmazása volt a legfőbb szerkesztői célkitűzés. Most azonban itt lett volna az alkalom a valóságnak, a tényeknek megfelelő helyreigazításra. /Nagy Pál: Egy „ajándék” története. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 12. / Emlékeztető: Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Parászka Boróka főszerkesztő: Fegyelmezett csend. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Ezzel a két írással kezdődött az A Hétben zajló vita.

Folyik a vita a budapesti Gondolat Kiadónál 2007-ben, a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával megjelent A magyar irodalom történetei című háromkötetes kiadványról (főszerkesztő: Szegedy-Maszák Mihály). A közelmúltban Görömbei András a Kortárs októberi számában mondotta el róla elítélő véleményét. Erdélyben mindeddig kevés szó esett erről a nagy vállalkozásról. A harmadik kötet az 1920-tól napjainkig terjedő időszakot tárgyalja (szerkesztői: Szegedy-Maszák Mihály és Veres András; a szerkesztők munkatársai: Jeney Éva és Józan Ildikó. 51 szerző dolgozata olvasható a kötetben). Nagy Pál irodalomtörténész megdöbbenve a kötetből csak a legjelentősebb hiányzó erdélyi írókat sorolta fel: Bánffy Miklós, Reményik Sándor, Dsida Jenő, Berde Mária, Szentimrei Jenő, Bartalis János, Olosz Lajos, Endre Károly, Jékely Zoltán, Szabédi László, Nagy István, Asztalos István, Horváth István, Horváth Imre, Bajor Andor, Szabó Gyula, Farkas Árpád, Király László, Ferenczes István… Nem történik említés a következő irodalomtörténészekről: Kristóf György, György Lajos, Jancsó Elemér. Eszerint Szegedy-Maszák Mihályék az imént felsorolt erdélyi magyar írókat, irodalomtörténészeket nem tekintik említésre méltóknak. Ugyanakkor egész fejezet található – A ponyva klasszikusa címmel – Rejtő Jenőről… A kötetben Jeney Éva ilyen különös, lekicsinylő címen foglalkozik az erdélyi magyar irodalommal: „Maorik és transzszilvánok”. A szerző többek között ezt írta: „Napjainkban kérdésessé vált a nemzeti és a világirodalom fogalom is, s egyidejűleg létjogosultnak látszik az az elgondolás, hogy valamely nemzeti irodalom ugyanabban a történelmi korszakban több irodalomhoz is tartozik. ” Vagyis: nincsenek, nem lesznek önálló nemzeti irodalmak. Továbbmenőleg: „Az ún. »nemzeti hagyományok« is műhagyományok, »történeti fikciók«, s a piacgazdaság közepette elsődlegesen gazdasági érdekeket szolgálnak. ” Tehát 1848 vagy 1956 nem egyéb, mint „történeti fikció”, s a rá való emlékezés valaminő gazdasági érdeket szolgál, vonta le a következtetést Nagy Pál. Az erdélyi magyar irodalom szerves része az egyetemes magyar irodalomnak. Még akkor is, ha voltak (s még ma is akadnak), akik kétségbe vonják ezt a megkérdőjelezhetetlen tényt. Szegedy-Maszák Mihályék szerint a nemzeti kultúrák – ide értve az egyetemes magyar irodalmat is – halálra vannak ítélve, s csak „kizárólag a heterogén elemekből álló, töredezett hagyományú magyar művelődés egyes elemeinek, önmagukban álló részeinek van esélyük a továbbélésre: a többi osztályrésze provincialitás, a lassú haldoklás” – ahogyan Papp Endre írta e kötetekről szóló, Rút sybarita váz című, A nemzetnélküliség programja alcímet viselő kiváló tanulmányában. (Megjelent a Hitel 2008. februári számában.) Ez érvényesül a szóban forgó három kötetben. Ugyancsak Papp Endre kritikájában olvasható: „Érdekes, hogy a trianoni tragédia által szétszakított magyarság irodalmának területi válfajai, a határon kívülinek vagy nemzetiséginek nevezett változatai közül önálló fejezetként csak az Új Symposion alkotó köre kap helyet – a neoavantgárdhoz kapcsolható művészi törekvések reprezentációjától nem függetlenül. ” Nincs önálló fejezete az Erdélyi Helikonnak. Leírva sincs itt, hogy volt egyszer Erdélyben, Kolozsvárott egy Termés című folyóirat. Persze: sem Bánffy Miklós prózája, sem Reményik Sándor lírája, sem Tamási Áron novellisztikája, sem Dsida Jenő Psalmus hungaricusa nem függ össze mélyen a neoavantgárd törekvésekkel; így aztán nemlétezőnek kell tekinteni. (Ámde az avantgárdhoz oly közelálló erdélyi Bartalis János vagy Szentimrei Jenő neve sem íródott le A magyar irodalom történeteinek harmadik kötetében.) Végeredményben mit is várjunk egy olyan magyar irodalomtörténet-áttekintéstől, melyben Petőfi Sándor „megélhetési költőként” szerepel, s ahol 1848 azért fontos dátum, mert ekkor jelent meg Pesten egy kiadvány Első magyar zsidó naptár és évkönyv 1848-ik évre címmel… Bőséggel lehetne idézni, említeni ilyen és hasonló „furcsaságokat”. Leíródott ezeken a lapokon, rosszalló éllel – egyebek mellett – ilyesmi is: „(…) a XX. századi magyar kultúra egyik legnagyobb tehertétele az a hagyomány, az a »prófétai szerep«, mely Illyés Gyulától és Németh Lászlótól Juhász Ferencen és Nagy Lászlón Csoóri Sándorig követett minta lehet (…)”. Jelen van ezekben a kötetekben – méghozzá erős hangsúllyal – a közösségi indíttatású, nemzeti és társadalmi kérdések iránt érzékeny irodalmisággal való „leszámolás”. „Juhász Ferenc, Nagy László és társai olyan vita részesei, amely részben kilép az irodalom s általában a művészet közegéből a társadalmi kérdések megoldásának terepére” – írja az egyik szerző. Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című remekművét nem is említi meg a kötet. /Nagy Pál: Ami benne van – és ami hiányzik. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 13./

A leköszönő kormány elfogadta az új színházi törvény végrehajtási utasítását. A színházvezetők már felkészültek az új bérezési rendszer alkalmazására. Meghatározták azokat a kritériumokat, amelyek alapján a minisztériumi, megyei vagy helyi költségvetésből fenntartott kulturális intézmények alkalmazottainak tevékenységét értékelik, meghatározzák a dolgozók fizetését minden év szeptemberének elsejétől a következő év augusztusának végéig. A módszertani szabályozás három nappal a Hivatalos Közlönyben való megjelenése után lép életbe, és a megjelenéstől számított százhúsz napon belül a szóban forgó intézmények kötelesek az új előírásoknak megfelelően módosítani működési és szervezeti szabályzatukat. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója, Nagy Pál szerint ez a határozat csapda a gyergyói, csíkszeredai és az udvarhelyi színházak számára, mert nem tudnak majd eleget tenni az új bérezési feltételeknek, nem lesz rá pénzük. „Meglepetésképpen ért bennünket a hír, hogy a kormány az utolsó ülésen mégis elfogadta a határozatot” – fejtette ki Béres László, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház igazgatója. Úgy tűnt, hogy a sorozatos szakszervezeti tiltakozások hatására mégsem lesz ebből törvény. Béres álláspontjával ért egyet Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója is. /Barabás Cs. Márti, Darvas Beáta: A színházak térfelén a labda. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 18./

Rendkívüli év volt az idei, mondta Kovács András Ferenc, a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztője, utalva arra, hogy 2008-ban kétszer adtak nívódíjat szerzőiknek. A Látó szerkesztői rendhagyó módon nem várták meg januárt a legszínvonalasabb írások szerzőinek díjazásával, hanem még év vége előtt átadták azokat. Marosvásárhelyen a Bernády Házban december 20-án nyújtották át a legjobbaknak az oklevelet esszé-, próza- és vers-kategóriában, illetve a pályakezdőknek szóló debütdíjat, a vele járó Batsányi-plakettet (Hunyadi László munkáját), illetve pénzösszeget. Váradi Nagy Pál a Látó márciusi számában megjelent Öregtorony című novellájáért debütdíjban részesült. Selyem Zsuzsa az esszé, valamint Király László a vers-kategóriában harmadik alkalommal vette át az elismerést. A Látó velencei számában közölt prózai szövegével Márton László budapesti író nyerte el az elismerést. /Antal Erika: Rendhagyó nívódíjak. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 22./

Erdőszentgyörgy, a Kis-Küküllő-parti városka egyik legkedveltebb személyisége, Kovrig Magdolna tanárnő, a Bodor Péter Művelődési Egyesület vezetője tájékoztatott munkájukról. 2002-ben húsz értelmiségi megalakította a városban a Bodor Péter Művelődési Egyesület. Ma már 45 főre gyarapodott a társaság, ehhez hozzá kell számítani a mintegy 40 pártoló tagot. Találkozókat, könyvbemutatókat szerveztek, megemlékeztek a magyarság nemzeti ünnepeiről, vetélkedőket hirdettek a tanulók számára, műkedvelő színjátszó kört működtetnek, helyi lapot szerkesztenek. 2008-ban felelevenítették a szentgyörgyi farsangi lakodalmast. Nagy népszerűségnek örvendett a már hagyományosnak tekinthető találkozó a marosvásárhelyi Súrlott Grádics irodalmi kör tagjaival. Júniusban a celldömölki Soltis Lajos Színházzal közös szereposztásban mutatták be Machiavelli–Solténszky Tibor Mandragóra című reneszánsz vígjátékát. Július végén egyhetes amatőr színészképző tábort szerveztek. Novemberben zajlott a műkedvelő színjátszók XVI. Kis-Küküllő menti fesztiválja. Erre 11 színjátszó csoport jelentkezett. Decemberben a Caritasszal közösen karácsonyi ünnepséget szerveztek. Jó a kapcsolatuk a magyarországi testvérváros, Celldömölk színjátszóival. A tevékenység anyagi alapját pályázatokból teremtette elő az egyesület vezetősége. Idei rendezvényeik között most is első a magyar kultúra napjának megünneplése január 22-én. Nagy Pál irodalomkritikust közelgő 85. születésnapja alkalmából szeretnék felköszönteni. Február második hetére tervezik a Súrlott Grádics irodalmi kör estjét. Áprilisban az Anyám, fekete rózsa versmondó vetélkedő erdélyi szakaszát fogják az iskolával közösen megszervezni. Megrendezik még a Kis-Küküllő menti népdalcsoportok találkozóját. Továbbra is szerkesztik az Erdőszentgyörgyi Figyelőt. /Bölöni Domokos: Mi újság a színjátszók városában? Pezsgő művelődési élet Erdőszentgyörgyön. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 9./

Január 12-én lenne nyolcvanéves az ötvenévesen, 1979-ben autóbalesetben elhunyt Nagy Pál, a Szatmárnémetiben született marosvásárhelyi festő és grafikus, akinek grafikai emlékkiállítása Székelyudvarhelyen nyílt meg Buja formák címmel. A női aktokat, aktorzókat tussal rajzolta meg a művész. Nemcsak a romániai magyar sajtó, illetve képzőművészet figyelt fel rá, hanem a magyarországi, a határon túli szakma is. 1979-ben, már halála után jelent meg Barangolás a képzőművészetben című könyve a bukaresti Kriterion Kiadónál. /Bágyi Bencze Jakab: Női testek hálójában. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 12./

Ebben az évben emlékeznek Horváth István (1909. okt. 9. -1977. jan. 5.) költő születésének századik évfordulójára. Verseit csaknem negyedszázada vehette kezébe az erdélyi olvasó, gyerekverskötete is régen, 1989-ben jelent meg. A századik születésnapra megjelent a Magyarózdi toronyalja is. Lánya, Horváth Arany, az irodalomtörténész Nagy Pállal emlékkönyvet készít elő. Az egyik kiadó verseskönyvével állt elő /Horváth István: Tiszta vizek sodra. Versek. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/ Horváth István egy apró, szegény, erdélyi faluból, Magyarózdról indult. 1940-ben jött Kolozsvárra. Számára ez a változás jelentős volt, a földművelésből jött könyvtári altisztnek, ekkor az otthontalanná válás, a kitaszítottság lett Horváth István költészetének legfőbb témája. A népi küldetéstudat 1945 után sok más társához hasonlóan Horváth Istvánt is a párt szolgálatába sodorta, amely azután hosszú évekre a propagandaköltészet színvonalára süllyesztette munkásságát. A mostani gyűjteményes kötet felvázolta Horváth István költői életútjának az állomásait. /B. D. : Költő az idő sodrában. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 17./

A 85 éves Nagy Pál irodalomtörténészt köszöntötték Marosvásárhelyen. Publicisztikai jegyzetsorozatában számba vette a jogsértéseket, a szélsőséges magyarellenes megnyilatkozásokat. A szerző Gond és remény című kötetét január 30- án mutatják be a Bernády Házban, Marosvásárhelyen. /A jóreménység tengerén. Nagy Pál 85 éves. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 24./

A 85 éves irodalomtörténész, Nagy Pál begyűjti a termést, az asztalra teszi újabb és újabb köteteit. A Mentor Kiadó jegyzeteinek válogatásával (Gond és remény, 2009) tiszteleg Nagy Pál előtt, egy másik műhely pedig két kötetre tervezett levelezésének első darabját juttatja el az olvasókhoz: Leveleskönyv lapjai. I. A címzett: Nagy Pál. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2009. Az előszóban Nagy Pál elmondta: „Azokban a forgatagos időkben – 1955 és 1984 között –, amikor kenyérkereső mindennapjaimat szerkesztőségekben töltöttem, az Igaz Szónál, A Hétnél, Új Életnél, irodalmunk, kultúránk sok jeles személyiségével köthettem ismeretséget. ” /B. D. : A levél címzettje: Nagy Pál. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 31./

Nyolcvanötödik születésnapjuk alkalmából új kötetekkel köszöntötte két szerzőjét a marosvásárhelyi Mentor Kiadó: Nagy Pál irodalomtörténészt a Gond és remény címmel publicisztikai írásait összegyűjtő kiadvánnyal, Jánosházy György költőt, műfordítót pedig a Királyok éjszakája címmel megjelentetett Shakespeare-fordításaival és a 77 Michelangelo-szonettfordítását tartalmazó kötettel. Az új kötetben a Mentor Nagy Pál 1990 után megjelent írását gyűjtötte össze. A szerző méltatója, Bölöni Domokos író olyan fogalmakat társít a tanár-irodalomtörténész munkásságához, mint magyarságtudat, szórványlét, sorsvallás és -vállalás, az anyanyelv védelme. Nagy Pál legjobb barátja, Sütő András is a szórványból, Pusztakamarásról indult, és Wass Albert is szórványvidékről származott. Nagy Pál szerkesztette a Mentornál eddig megjelent harminc Wass Albert-kötetet. „Állítom, hogy a szórványkérdés a romániai magyarság legkomolyabb, legmélyebb problémája, és az lesz a jövőben is” – vélekedett az irodalomtörténész. Jánosházy György műfordítói tevékenységét a kiadó munkatársa, Gálfalvi Ágnes méltatta. /Nagy Pált és Jánosházy Györgyöt köszöntötte a Mentor kiadó. = Krónika (Kolozsvár), febr. 2./

Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője mutatta be február 2-án Váradi Nagy Pál költőt, a Látó szépirodalmi folyóirat debüt nívódíjasát Kolozsváron, a Bulgakov Irodalmi Kávéházban. Váradi Nagy Pál nagyváradi, a Másnapos Irodalmi Kör (MIK) megalapítója és szerkesztője, illetve a kolozsvári Echinox folyóirat magyar oldalainak társszerkesztője volt. A 23 éves költő tavaly a Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának magyar–finn szakán szerzett diplomát. Versei eddig Erdély különböző pontjain jelentek meg, de a kecskeméti székhelyű Forrás szépirodalmi, szociográfiai és művészeti folyóiratban is publikált már. /Ferencz Zsolt: Kevésbé pályakezdő fiatal költő a Bulgakovban. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 4./

Bözödi György munkásságába enged betekintést a csíkszeredai Székelyföld című kulturális folyóirat februári száma, amelynek hasábjain Nagy Pál kritikus, Vallasek Júlia irodalomtörténész és Cseke Péter író, szociográfus értekezik Bözödiről. Kilencven éve történt (Erdély megszállása és a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem felszámolása) címmel írt a kiadványban Vincze Gábor történész, Barabás László néprajzkutató pedig ismertette Marosszéket mint történeti és néprajzi tájat, kulturális régiót. /A Székelyföld februári kínálata. = Krónika (Kolozsvár), febr. 10./

Ödön von Horváth legsikeresebb, Mesél a bécsi erdő című darabjának bemutatójára készül a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház – tájékoztatott Nagy Pál színházigazgató. Csurulya Csongor, a társulat rendezője elmondta, hogy a színház szűkös létszámkerete miatt vendégművészek meghívására kényszerültek. Meghívott Zakariás Zalán, a fiatal rendező is. /Bágyi Bencze Jakab: Miről mesél a bécsi erdő? = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 24./